A 3-as Alternatíva - kiegészítés

Marincs attila

 

Az egyik barátom által jutottam el Aranyi László oldalára. Az 1977-es Science Report 3-as alternatíva című riportfilmje felkeltette az érdeklődésemet. Kíváncsivá tettek az írások, s egy videoCD minőségű másolathoz sikerült hozzájutnom, de egy gyengébb minőségű változata is fenn van az Interneten http://video.google.com/videoplay?docid=9098938544636366793.

A film megnézése után kétségek merültek fel bennem. A párbeszédek nagyon mesterkéltek, a kameraszögek túl tökéletesek voltak. Mintha előre meg lett volna rendezve az egész. Például az a jelenet is, mikor Brian Pendlebury, a Royal Force volt tagjának apja fogja a fotót a kandalló felett, nézi a fia fényképét. Aztán egy pillanatra belenéz a kamerába, majd lesüti a szemét. Mintha a háttérből kérdezné valakitől, hogy most már leülhet e. Miért nem vette le a képet a kandallóról, és mutatta meg ülve a tévéseknek, mint ahogy az albumot? Ez természetellenesnek hatott számomra.

Mikor a fekete riporter mesélni kezdi, hogy egy ismeretlen férfivel beszélt telefonon, akkor nekem nagyon erőltetettnek tűnt, ahogy lenéz az asztalára, majd vissza ránk. Mintha direkt hatásszünetet tartana. Később találkozik is az utcán az idegennel. „Rejtett” kamerával dolgoztak, ami egy autóban volt elhelyezve. Érdekes, hogy a kocsi ablakai egyáltalán nincsenek lesötétítve. Sőt, még le is vannak húzva. A másik, amit nem értek, hogy miért „rejtett” a kamera, ha a helyszínen kellett, hogy legyen még egy operatőr, aki ugye felveszi a kocsiban levő rejtett kamerát.

Aztán az egész stáb kivonul ehhez a Harryhez, a téglához, aki idő közben megzakkant. A barátnője simán beengedi a tévéseket. Meg se kérdezi őket, hogy mit akarnak a férfitől, holott, mindenki megkérdezné, hogy mit akarnak. Ehelyett teljes nyugalommal közli, hogy sokat nem fognak tudni kihúzni Harryből.

Cambridge-en Tim Brinton interjúvolja meg dr. Carl Gersteint. Itt szúrt szemet a legjobban a kamerák pontos elhelyezése. Egy lépcsőn jön le a két ember, majd a négyzet alakú folyosón körbe-körbe mennek. Közben beszélgetnek. Azaz érdekes, hogy a négyzet egyik oldalát mutatják, s mit ad Isten, pont ott áll meg a 2. kör kezdetén a professzor. S a kameránál kérdez rá a lényegre a riporter, mire dr. Gerstein nem hajlandó válaszolni.

Tim Brinton műholdas kapcsolat révén Bob Grodinnal is tud beszélni. Azzal az űrhajóssal, aki embereket látott a Hold felszínén. Nem értettem, hogy miért kockáztatják a lebukás veszélyét, hiszen a szatellit adását más is befoghatta volna. A kapcsolat szakadásáért pedig nem a közvetítő közeg volt a felelős, hanem Bob Grodin. Ő kapcsolja ki a kamerát dühében. Először csak felnéz a bal felső sarokba, hogy ott van-e a kamera kikapcsolója, majd felnyúl és kinyomja a felvevőt.  Nem értettem, hogy ha nem volt rendezett a műsor, miért csak nekem tűnt fel, s a stábnak nem.

 

       

 

A statiszták is furcsák voltak számomra. Túl buzgók voltak, nagyon akartak sürögni-forogni. Akárcsak a szappanoperákban.

Amit pedig végképp nem értek, az az, hogy mikor sir William Ballantine, tudós utolsó napját elemzik. Halála előtt a férfi felhívta az egyik újságíró ismerősét, akit a riporterhölgy, és Tim Brinton John Hendrynek hív. De Robert Hendryként van feliratozva, sőt, a stáblistán is Robert Hendryként szerepel.

Ezek a feltevéseim kéztettek a kutatásra, és az Aranyi Lászlóval való kapcsolatfelvételre. Titkon remélve, hogy bebizonyítom, hogy az Alternative 3-at színészek játszották, a stáblistából indultam ki, amiről sokan azt állítják, csak utólag rakták oda. A www.imdb.com-on található a színészek szereplései, felsorolva. Azt le kell szögeznem, hogy ezt az oldalt bárki szerkesztheti, de az információk valósnak bizonyultak. Itt az összes Alternative 3 szereplőt megnéztem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a színészek többsége csak kisebb angol sorozatokban játszott, ami akár azt is jelenthetné, hogy kitaláltak. Sőt, a riporternőt, alakító Carol Hazelnek ez volt az utolsó tévés szereplése, ami furcsa, hiszen elég fiatalnak tűnik a dokumentumfilmben.

 

Szerencsére volt 2 színész, akik kivételek voltak. A Bob Grodint alakító Shane Rimmer, és a dr. Carl Gersteint megtestesítő Richard Marner. Mindkettejük rengeteg filmben szerepelt, ha nem, is mint főszereplő. Elsőként Shane Rimmert vettem górcső alá. Érdekes, hogy a születési helye és ideje nem konkrét. A legtöbb helyen az 1932-es torontói születéssel találkoztam, de volt, ahol 1936-ot adtak meg születési dátumként, és a kanadai születési hellyel ellentétben Amerikát jelölték meg.  Ezek szerintem nem az összezavarodást szolgálják, csupán a túlbuzgóság mintapéldányai. Első filmszerepét 1958-ban, Kanadában kapta. 1959-től 1962-ig egy nagy szünet következet, majd angol tévésorozatokban kapott mellékszerepeket. Játszott többek között az Angyalban, a Minden lében két kanálban, és a Ki vagy doki?-ban, amely filmsorozatok nálunk is ismertek.  1977-ig csak brit filmekben és sorozatokban volt jelen. Aztán gondolom az Alternative 3 „sikere” kapcsán már amerikai filmekben is szerepet kapott. Az 1977-es Star Wars IV-ben is játszott, ami már első osztályú film volt. 1980-ban a Superman 2-ben, mint felügyelő, 3 évvel később a Superman 3-ban, mint megyei seriff játszott. Ezt a filmet meg is néztem, hogy magam is megbizonyosodjak. Tényleg szerepel benne, ha csak pár másodpercig is. A riporter Clark Kent és társának buszát állítja félre, mert az utat lezárták a robbanásveszélyes épület miatt.

 

 

Rimmer egyik legutóbbi filmje a 2005-ös Batman: Kezdődik! (Batman Begins), amiben Gotham város egyik vízügyi technikusát alakította.

A színésznek van hivatalos honlapja is a www.shanerimmer.com, ahol a szereplései, önéletrajza, dedikálásának helyei és elérhetősége is szerepel. Küldtem neki egy email-t, hogy tisztázzuk ezt a Science Report-os ügyet, de választ azóta se kaptam. Pedig neki tudnia kéne ennek a riportfilmnek a hátterét. Az oldalon található pár 2006-os fénykép. Biztos, hogy ő az, mert jellegzetes ráncai vannak az arcán, amik ezeken a fotókon is megtalálhatóak.

 

 

 

Shane Rimmer főleg fantasztikus és űrhajós filmekben szerepelt. Sok olyan szerepe is volt, ahol az angol filmekben amerikai akcentusú emberre volt szükség.

Bob Grodinról, akit Shane Rimmer alakított nem találtam semmi információt. Aranyi László viszont küldött egy linket: http://ufo.whipnet.org/xdocs/convenant/index4.html, amin érdekes dolgok olvashatók Grodinról. Az oldal szerint a férfi feladata az emberek összezavarása volt, hogy az igazat sose tudják meg. Ez nagyon is elképzelhető, hisz a hármas alternatíva hátteréről semmi érdemleges adatunk sincs.

A másik férfi, akinek még sok alakítása van: Richard Marner. Az egyik utolsó filmszerepe A rettegés arénája (The sum of all fears, 2002) volt. Az orosz Zorkin elnököt játszotta. Testhez álló szerep, hisz Szentpéterváron született 1921. március 27-én. Skóciában halt meg 2 évvel ezelőtt. Rengeteg katonát és orosz emigránst alakított.

Az informátor Harry bőrébe bújó David Baxt alakításairól van tudomásom, de azon túl semmi. A tévés szereplései is kesze-kuszák. Hol angol, hol amerikai sorozatban volt statiszta. Úgy tudni, hogy neki az Alternative 3 volt az első szereplése, az utolsó pedig a 2000-es Síró ember (The man who cried). Két filmet néztem meg, amiben játszott: a Superman-t (Superman: The movie), amiben egy betörőt alakított, aki épp egy felhőkarcolóra mászik fel. A Batmanben pedig a főhős, Thomas Wayne apját alakítja.

A Science Report fő riporteréről Tim Brintonról sincs semmi hír. 1929-ben született, és az 1950-es években a BBC-nél volt bemondó. Utolsó tévés szereplése az 1978-as Carry On Emmannuelle-ban volt, a híres Folytassa… sorozat utolsó előtti részében, amit nálunk egyáltalán nem lehetett látni. Egy hírolvasót alakított.

Ezen ismeretek fényében az Olvasóra bízom, hogy mit gondol a 3-as alternatíváról, illetve a Marsraszállásról. Az 1962-es Marsról készült felvételek valódiak? Tényleg elrabolnak tudósokat, hogy utána a marsi bázison dolgozzanak? Ha a Science Report: Alternative 3 rekonstrukció, akkor miért nem közölték ezt a nézőkkel? Miért kellett egy jó nevű tudományos műsort szereplőkkel eljátszatni, és a sorozat hitelességét kockára tenni? Miért szüntették meg a Science Reportot az adás után? Ha tudták, hogy ez az utolsó rész, akkor miért nem hozták a tudtunkra a stáblista után? Mi volt a céljük a rendezőknek?

Ezekre a kérdésekre valószínűleg sose kapunk konkrét válaszokat.

 

Vissza a nyitólapra