Ősrobbanás vs. Teremtés

Tudományos elmélet - Arany László (2007)

"Tehát az Univerzum egyetlen, végtelen és mozdulatlan... Nem, hozták létre, hiszen rajta kívül nem létezik más élet, amire vágyhatna, vagy amit elvárhatna, hiszen maga minden lét. Nem szűnik meg, hiszen nincsen semmi más, amivé változhatna, hiszen ő maga minden. Nem mehet össze, és nem tágulhat ki, hiszen végtelen, semmi nem közelítheti meg, s el sem szakadhat tőle semmi."

/Giordano Bruno/

Bevezetés

A címből ítélve azt gondolná az ember, hogy egy tudományos elmélettel, illetve egy vallásos hittétellel van dolga, a kettő pedig mind megközelítésében, mind végeredményében jelentősen különbözik egymástól. A helyzet azonban korántsem ez. Az Ősrobbanás elméletének elfogadása, a maga hihetetlen gyenge lábakon álló „bizonyíték-rendszerével”, legalább akkora hitet igényel, mint a Világegyetem létrejöttére vonatkozó Teremtés-tan.

Az ősrobbanás elméletet csak jó indulattal lehet egyáltalán elméletnek nevezni, hiszen szinte semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, ami alapján ezt megtehetnénk. Hiszen sem nem bizonyítható, sem nem tartalmaz később igazolandó jóslásokat, nem rendelkezik belső logikával, olykor gyökeres ellentmondásban van a megfigyelhető világ az elmélet által leírtakkal, és így tovább. Mivel tehát nem a valóságon alapszik, mindössze néhány – tévesen értelmezett és pontatlan – mérési eredményen, elfogadásához tehát hit kell, nem is kevés, hiszen az Ősrobbanás elmélet elfogadója (elhívője), mindazon tényhalmazt tagadja egyben, mely ellene szól, tehát nem tekinthető sem kutató alkatnak, sem tudományos hozzáállásnak viselkedése, sokkal inkább hívőnek. Az ősrobbanás-tan pedig dogmának.

Az Ősrobbanásra vonatkozó elképzelés a 20. század kezdetén született, abban a korban, amikor kezdett eluralkodni az ateizmus, azaz az Istentagadás, ki kellett valamivel „rukkolni”, hogy a Teremtés-tant megcáfolják, ezzel nagyjából párhuzamosan alkották meg az evolúciós elméletet (vagy pontosabban evolúciós-tant, hiszen az evolúcióra ugyanúgy nincs bizonyíték, mint az Ősrobbanásra, tehát elfogadásához feltétlen hit kell). Az evolúció is dogmává merevedett, ezernyi problémával nem tudnak mit kezdeni hívői, és ezekről a cáfolatokról inkább nem beszélnek, és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, tanítják mindenféle iskolában, egészen az egyetemekig, ahogy az Ősrobbanás-tant is, miközben pontosan tudják, hogy ez az elképzelés-rendszer alapvetően hibás és hamis.

A 19. században jelentkező istentagadási hullám mintegy ellensúlyozásaként az egyházak „nyitottak” a tudományos-tanok felé - értsd. Az Ősrobbanás és az evolúciós tan felé -, megpróbálták átértékelni, átértelmezni a Biblia szavait, úgy téve, mintha az lényegében az Ősrobbanást írná le, netán az evolúciót. Vallási dogmák közelítése tudományos dogmákhoz egyfajta új vallást hozott, a „tudományvallást”, ennek elfogadásához ugyanúgy kőkemény hit kell, mint a Világ hat nap alatt történő teremtéséhez.

A tudomány tehát bezárta magát saját már-már vallásos jellegű dogmatételeibe, miközben a vallások belementek saját dogmarendszerük „szalonképesebbé” tételébe, azaz dogmarendszerük „tudományosításába”, ami természetesen ugyanolyan zsákutca. Megbukott tehát a tudomány, mert éppen önnön lényegét adta fel, a világ megismerésére és megértésére vonatkozó törekvését; megbukott a vallás is, mert dogmarendszerét megpróbálta „tudományos érvekkel alátámasztani”, ami teljességgel lehetetlen.

Mi hát a megoldás?

A kérdés filozófiai megközelítése szerint vagy az anyag létezése megelőzte a tudatét (Ősrobbanás), illetőleg a tudat létezése megelőzte az anyagét (Teremtés). Egyfajta ok-oksági viszonyt tételez fel, más szóval kauzalitást, ami nélkül a tudomány nem képes elképzelni a világot. Mindenhol okot és következményt keres és vél találni. A világ azonban nem ilyen. Semmi sem írja elő, hogy minden létező dolognak a világon kellene lennie egyfajta előzményének, ami aztán a jelen állapothoz, mint következményhez vezet, illetve nem fogható fel minden esetben a jelen állapot, mint az eljövendő események oka. Van ugyanis egy tényező, a véletlen, mely ezt az oksági elméletet alapjaiban rázza meg, ráadásul, a véletlen hatása tudatosan befolyásolható. Még az olyan teljességgel véletlenszerű események bekövetkeztekor is, mint a radioaktív bolmás.

Akkor hogy is van ez?

Ha a tudat képes hatni az anyagra, és abban véletlenszerű vagy nagyon is tudatos, ám ok nélküli változásokat kiváltani, akkor a tudatnak kellene az elsődlegesnek lenni. Igen ám, csakhogy tudatot csakis és kizárólag anyag hordozhat. Ördögi kör. Ráadásul, ahhoz, hogy a tudat megnyilvánuljon, energia kell, ezt az energiát pedig az anyag hordozza, azáltal, hogy folytonos és örök mozgásban van.

Eljutottunk tehát a kulcshoz, a világegyetemet három alapelem alkotja, a tudat (információ), az energia és az anyag. (egyes elképzelések az anyagot is energiának fogják fel, a mi esetünkben azonban praktikusabb ez a fajta megkülönböztető megközelítés, hiszen vannak olyan jellegű energiák, melyekről fogalmunk sincs milyen típusú anyag hordozza, viszont vannak jelenségek – pl. kémiai és fizikai változások -, melyek anyagon /és nem csak energián/ alapuló szemlélettel pontosabban leírhatók.)

A három alapelem egyike sem létezik a másik kettő nélkül, egyik sem okozója a másiknak, ahogy nem is következménye. A változások e három alapelem együttesének változásai. Egyikük sem keletkezik a semmiből (ahogy teremteni sem lehet), egyiküket sem lehet megsemmisíteni. Csakis és kizárólag változások következhetnek be bennük, átalakulások, melyek nem állnak feltétlenül ok-okozati kapcsolatba. A Világegyetemben az anyag-energia-tudat hármassága az előzőek szellemében tehát örök, megsemmisíthetetlen, teremthetetlen, folytonos és örökké létező egység. Mivel sem az Ősrobbanás-tan (vele az evolúciós tan), sem a Teremtés-tan a fentieket nem veszi figyelembe, alapvetően hibás a kiindulópontjuk, a végkövetkeztetéseik is szükségképpen tévesek. Míg egy tudományos tan esetében ezzel a módszerrel magát a tudományt lehetetlenítik el és hamisítják meg, addig egy vallásos dogmarendszer kapcsán a hívő emberek világképét zárják be, és várják el tőlük a különböző kinyilatkoztatások kritika nélküli elfogadását, az életükből pedig a gondolkozás kizárását.

Most vegyük végig részletesen, már korántsem a maguk teljességében és komplett összefüggés-rendszereiben a fent említett tanokat, azután pedig vonjuk le a végkövetkeztetést, honnan is ered a Világ valójában, milyen a jelen állapota, és mi fog történni a jövőben; mindezen történéseknek pedig milyen hatása van/lesz világképünkre?
 

Az Ősrobbanás

Bevezetés

Amióta ember él a Földön, mindig foglalkoztatta a kérdés, honnan ered a világ, hogyan keletkezett – ha keletkezett, miért pont ilyen és nem másmilyen. Minden kultúra kialakította a maga – sajátos vallási felfogásával összekapcsolódott teremtéskultuszát. A görög bölcseletben később uralkodóvá váló statikus világszemlélet – az arisztotelész-ptolemaioszi irányvonal – keményen rányomta bélyegét a középkori gondolkodásra.

Csak később kezdett tért hódítani a dinamikus világszemlélet, miután több újkori természettudományos felfedezés (például Brache kijelentése egy szupernóva robbanás kapcsán, miszerint az öröknek tartott csillagok világában is fönnáll a változás ténye) ezt szükségszerűvé tette. Valamikor ekkortájt következett be a szakadás a vallás és a tudomány szoros kapcsolatában – bár egyes tudósok még ma is mítoszt igyekeznek faragni tudományos teóriáikból „szentként és sérthetetlenként” tisztelik azokat. Itt fedezhető fel annak a később óriási problémákat okozó tendenciának a gyökere, hogy a modern fizikusok egy része összekeverte a fizika és filozófia területét, idegen vizekre evezett; nevezetesen nem elégedett meg azzal, hogyan keletkezett a világ, arra is választ akart adni, miért, s ezen kérdés már a filozófia tárgykörébe tartozik.

Épp azért fontos megvizsgálni a mai kozmológiai modellek igazát és határait, hogy eldönthessük, valóban jogos-e a mai fizikusok ezen igénye, vagy kénytelenek átadni helyüket a végső dolgok keresésének pontjánál a metafizikának és a vallásnak. Mint a későbbiekben látni fogjuk, ezek elvek, modellek, s még a legtetszetősebbek sem bizonyíthatóak! Találóak hihetnénk XII. Piusz gondolatait, miszerint „A világ keletkezésére vonatkozó kérdésekre a fizikus, fizikusi mivoltában sosem lesz képes megadni a végső választ, mivel itt nem fizikai, hanem metafizikai, azaz filozófiai problémáról van szó.” - ez a megállapítás azokra a fizikusokra érvényes, akik az éppen elfogadott elméletekben dogma- azaz vallásszinten hisznek.

Jól fogalmazott II. János Pál is: „Minden olyan elmélet, mely a világ keletkezéséről szól, … nyitva hagyja a világegyetem keletkezésére vonatkozó problémát.” – természetesen ez igaz mindaddig, amíg mindenáron keletkezés után kutatunk, de azonnal értelmét veszti, ha nem.

De miért is van értelme egyáltalán ezzel a kérdéssel foglalkozni? Legfrissebb Ősrobbanás-modell szerint a Világ kb. 13.7 milliárd éves! Ilyen távolról szemlélve a kérdést, nem csupán szócséplésről, nem csupán a misztikus iránti természetes emberi éhség kielégítésének igényéről van szó? Pláne ha figyelembe vesszük, hogy csupán a Napnak még legalább 4,5 milliárd éve van hátra míg kiég. Hl leszünk mi már akkor, egyáltalán, leszünk-e még?...

Amiért mégis foglalkozni kell ezzel a témával, az a tendencia, mely szerint ezek a kérdések (Honnan a világ? stb.) hozzátartoznak az ember önmeghatározásához, a világban való igazi helyének reális megjelöléséhez. Ráadásul mindez ideológiáktól függetlenül, változatlan intenzitással tör elő végig a történelem folyamán.

Előzmények

Amikor Einstein 1917-ben megírta kozmológiai dolgozatát, kezdetét vette egy folyamat, mely röviddel később a természettudományos kozmológia radikális paradigmaváltásához vezetett. Történetesen azt írta le ezen művében, hogy a világban nem feltétlenül az euklideszi geometria az uralkodó, teljesen más szerkezetű geometriák írják le – szerinte - helyesen a világegyetemet. Megalkotta hát a szférikus – véges, de határtalan – világegyetem elméletét, s ezt az általános relativitás – vagyis a gravitációs alapelmélet – függvényévé tette. Ezért ezen elképzelés megalapozottnak tűnt. Ezt a paradox állítást – véges, de határtalan – a gömb példájával próbálta érzékeltetni, mely felületileg ugyan véges, ám mint önmagába visszatérő alakzat, határtalan.

Az új természettudományos paradigma kialakulása már az új, einsteini fogalmi-nyelvi kereteken belül történt. Tehát nyilvánvalóan téves alapokon fogalmazták meg.

Egy döntő felfedezés, a vöröseltolódás

1920-ban Hubble galaxisok színképelemzése során felfedezte a vöröseltolódást, s kimutatta, hogy ez arányos a távolsággal. Ezt a Doppler-effektussal magyarázta, mely szerint ha a fényt kibocsátó forrás mozog, ennek megfelelően változik a fény frekvenciája is. Mivel az eltolódás arányos a sebességgel, így a távolság is arányos vele. Ezekből kiindulva megfogalmazta a Hubble-törvényt, miszerint minél messzebb van az égen egy objektum, annál gyorsabban távolodik tőlünk.

Ennek már egyenes következménye volt, hogy Gamov 1948-ban, továbbfejlesztve Lamaitre elméletét, megalkotta az ún. Big-Bang (ősrobbanás, Nagy-Bumm) paradigmát. Levonta a következtetést: ha a világ tágul, korábban kisebbnek kellett lennie. Ebből az következik, hogy valamikor végtelenül kis pont volt az univerzum, mely nem atom, hanem valamiféle tiszta energia, hihetetlenül sűrű sugárzás, egyfajta gázgolyó volt. Ez felrobbant – ősrobbanás –, s mind a mai napig tart az ebből következő tágulás folyamata. Ennek alapján a Hubble-féle törvényt is igazolta a léggömb-példa segítségével: egy léggömbre pontokat rajzolva s felfújva azt, minden egyes pont között egyenlő mértékben nő a távolság. Ezzel az is szemléltethető, hogy noha minden irányban egyenletesen táguló világot figyelünk meg, kellett legyen egy kezdeti középpont.

A relativisztikus-einsteini modellben a térhez képest az objektumok nem változtatják helyüket. A tágulás ebben a modellben nem térben történő mozgás, hanem a tér mértékszámának változása, mely a térhez képest állandó helyzetű galaxisoknál szintén a színkép vöröseltolódását eredményezi. Jó példa rá a kelőfélben lévő mazsoláskalács: a mazsolák a tésztában mozdulatlanok, ám mivel a tészta megduzzad, a szemek távolodnak egymástól. Téves tehát a táguló világegyetem kifejezés, mivel nem a “külső” térbe történő tágulásról van szó – hisz ilyen nem is létezik –, hanem a belső viszonyok megváltozásáról!

E fenti levezetés természetesen igen tetszetős, azonban semmit sem tud kezdeni a galaxisok – olykor egymáshoz képest is igen jelentős – sebességével. Ha az Ősrobbanásnak nem lett volna „ereje”, akkor mi röpítené őket a megfigyelhető gigantikus mozgási energiával? Einstein elmélete semmit sem tud kezdeni a Világegyetem megfigyelhető nagyléptékű szerkezetével, ahogy sok minden mással sem. Alapjaiban téves tehát.

A kozmikus háttérsugárzás felfedezése

Nem kellett sokat várni az ősrobbanás paradigmát igazoló újabb felfedezésre. 1965-ben – mint ahogy azt Gamov megjósolta – Penzias és Wilson felfedezte a 3 kelvin fokos (egészen pontosan 2,735 K) kozmikus rádióháttér-sugárzást. Ez annak a hőnek a maradványa legalábbis állításuk szerint -, amely az ősrobbanás pillanatában fölszabadult. Ezt az adatot alapul véve a mai tudomány 10^-43 szekundumig és 10³² kelvin fokig tudja visszakövetkeztetni az eseményeket. Ezen felfedezés volt elindítója azon folyamatnak, mely során sikerült az anyag evolúciójának fázisait leírni:

Az anyag evolúciója

A Világegyetem tágulásának Ia-es típusú szupernóvákon alapuló mérései (Egy fehér törpe anyagot von el társcsillagától, ezáltal tömege gyarapszik, s amikor eléri a naptömeg 1.38-szorosát, felrobban), a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás hullámosságának méréseiből és a galaxisok korrelációs függvényének méréseiből a világegyetem korára 13,7 ± 0,2 milliárd évet kaptunk. Ennek a három független mérésnek az egyezése komoly bizonyíték az úgynevezett ΛCDM–modell mellett, mely a világegyetem összetételének részletes természetét leírja.

A korai univerzumot egyenletesen és izotróp módon töltötte ki egy hihetetlenül nagy energiasűrűség és a vele járó óriási hőmérséklet és nyomás. Ez tágult és hűlt, valamint a gőzlecsapódáshoz és a víz fagyásához hasonló, de elemi részecskékhez kapcsolódó fázisátmeneteken ment át.

Nagyjából 10^-35 másodperccel a Planck-korszak után egy fázisátmenet a világegyetem exponenciális növekedéséhez vezetett, melyet kozmikus inflációnak nevezünk. Miután az infláció megállt, az anyag kvark-gluon plazmaállapotban volt melyben az összetevő részecskék mind fénysebességhez nagyon közeli sebességgel (relativisztikusan) mozogtak. Ahogy a világegyetem tovább tágult, a hőmérséklet csökkent. Egy bizonyos hőmérsékleten, egy ma még nem ismert fázisátmenet, az úgynevezett bariogenezis során a kvarkok és gluonok olyan barionokká álltak össze, mint például a proton és a neutron, valamiképpen létrehozva az anyag és az antianyag közötti aszimmetriát. Még alacsonyabb hőmérsékleten további szimmetriasértő fázisátmenetek léptek fel, melyek a fizika erőit és elemi részecskéit a ma ismert alakra hozták. Később néhány proton és neutron összekapcsolódott az úgynevezett primordiális nukleoszintézis során, megalkotva a világegyetem deutérium- és héliumatommagjait. Ahogy a világegyetem hűlt az anyag egy része lelassult, már nem mozgott relativisztikusan, és a nyugalmi tömegnek megfelelő energiasűrűséget főként már a gravitáció uralta a korábbi sugárzás helyett. Nagyjából a 300 ezredik évben az atommagok és az elektronok atomokká (főként hidrogénné) álltak össze; ami által a sugárzás levált (lecsatolódott) az anyagról, és nagyjából zavartalanul folytatta az útját a térben. Ennek a maradványa a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás.

Az idő során a nagyjából egyenletes eloszlású anyag kissé sűrűbb régiói magukhoz vonzották a környező anyagot, és egyre sűrűbbé váltak, és ködöket, csillagokat, galaxisokat és egyéb csillagászati szerkezeteket hoztak létre. Ennek a folyamatnak a részletei a világegyetemet alkotó anyag mennyiségétől és fajtájától függ. A három lehetséges típust hideg sötét anyagnak, forró sötét anyagnak és barionos anyagnak nevezzük. A legpontosabb méréseink (a WMAP-é) azt mutatják, hogy a hideg sötét anyag a domináns a világegyetemben. A másik kettő típus a világegyetem anyagának kisebb mint 20%-át alkotják.

A világegyetemet ma az energia egy misztikusnak tűnő formája az úgynevezett sötét energia uralja. Nagyjából a teljes energiasűrűség 70%-a a mai VIlágegyetemben ilyen formájú. A világegyetemnek ez az összetevője azon tulajdonsága miatt mutatható ki, hogy eltérést hoz létre a világegyetem tágulásában a lineáris sebesség–távolság kapcsolathoz képest azzal, hogy a nagy távolságokon a téridő vártnál nagyobb tágulását okozza. A sötét energia a legegyszerűbb formájában az Einstein-féle téregyenletek kozmológiai konstansát adja, de az összetétele ismeretlen és – még általánosabban – az állapotegyenletét és a részecskefizika standard modelljével való kapcsolatát folyamatosan vizsgálják kísérleti és elméleti utakon is.

Mindezeket a megfigyeléseket a kozmológia ΛCDM–modellje tartalmazza, amely az Ősrobbanás egy matematikai modellje hat szabad paraméterrel. Furcsa dolgok történnek, ha valaki egészen a kezdeteket vizsgálja, amikor a részecskék energiája magasabb volt, mint amit jelenleg kísérletileg tanulmányozni tudunk. Nincs fizikailag igazán jó modellünk a világegyetem első 10^-33 másodpercére, az azelőtti időre, amelyre a nagy egyesítés elmélete egy fázisátmenetet jósol. Az „első pillanatra” Einstein gravitációelmélete gravitációs szingularitást jósol. A paradoxon feloldásához a kvantumgravitáció még nem létező elmélete szükséges. A világegyetem történetének e korai szakaszának fizikai leírása az egyike a fizika megoldatlan problémáinak.

Kísérleti bizonyítékai

1. Az elemek gyakorisága: az ősi nukleoszintézis alatt az ősrobbanás után nem sokkal (10^-2 s) az anyag nagyon forró volt, kvarkokból és gluonokból állt, mely a hűlés során protonokká és neutronokká alakult. Az ezt követő 1 másodperc alatt összeállnak a legkönnyebb atommagok (Deutérium=¹H, ³He, ⁴He, ⁷Li). Ez a folyamat nagyjából 3 perc alatt véget ér. Az akkor kialakult elemösszetétel megmaradt egészen az első csillagok születéséig.

2. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (angolul Cosmic Microwave Background Radiation, CMBR): 1946-ban George Gamow jósolta meg, 1964-ben Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson fedezte fel 2,73 K-es hőmérséklettel. Ez a háttérsugárzás abból az időből származik, amikor a Világegyetem átlátszó lett. Ezelőtt átláthatatlan ionizált anyagból állt. Többek között a COBE és a WMAP mérte.

3. A Világegyetem tágulása: Edwin Hubble 1929-ben kimutatta a tágulást a galaxisok színképében mutatkozó vöröseltolódás segítségével (Doppler-effektus). A tágulásból visszaszámolható a Világegyetem kora (Hubble-idő), mely 12,5 és 20 milliárd év között van. Legújabb mérési eredményeink (Hubble-űrteleszkóp) szerint 13,7 milliárd évre becsüljük.

Az elméleti alapok tarthatatlansága

Kezdjük talán a kísérleti bizonyítékokkal kapcsolatos problémákkal!

1. A Világegyetem elemgyakoriságára valóban jó közelítést az Ősrobbanás-tan. „Kísérleti bizonyítékként” felfogni ezt az egyezést – legalábbis nagy merészség. Merthogy a jelenleg megfigyelt elemgyakoriságra számos más, magyarázat is lehetséges (Standard-modell), legalább ilyen meggyőző erővel, a számos más lehetőség közül egyet kiragadni, és azt bizonyítékként tekinteni, erre elméletet építeni - igen kevés meggyőző erővel rendelkezik.

Meggyőződésem, hogy Tökéletesen „visszapótolja” a Világegyetembe a nehezebb elemekké alakult hidrogén és hélium mennyiségét a neutroncsillagok párolgása. A számítások szerint ugyanis elegendő lenne köbfényévenként mindösszesen egyetlen(!) hidrogén-atomnak keletkezni a jelenleg megfigyelhető elemgyakoriság fenntartásához. A párolgó neutroncsillagok (pulzárok) fedezhetik ezt a mennyiséget, hiszen ha egy neutron szabaddá válik, 10 perc alatt elbomlik protonra, elektronra és antineutrínóra. A keletkezett proton és elektron összekapcsolódhat hidrogén-atomokká, de akár - szerencsésebb esetben – héliumatomokká is, több lépésben. Semmiféle „táguló” és Ősrobbanással megszülető Világegyetem-modell megszerkesztésére nincs tehát szükség a jelenleg megfigyelhető elemgyakoriság alátámasztására.

2. A kozmikus háttérsugárzás kérdése már sokkal problematikusabb. Ugyanis semmi de semmi nem igazolja, hogy a háttérsugárzás valóban kozmikus! Annak idején Penzias és WIlson talált egy – aránylag izotróp – sugárzást, ami jó egyezést mutatott egy elmélettel. Az Ősrobbanás-tannal. Csakhogy. Ez a sugárzás számos más elmélettel és magyarázattal is „jó egyezést mutat”, kizárólagosan, az Ősrobbanás-tan szolgálatába állított használata szintén igen kevés meggyőző erővel rendelkezik. A „kozmikus háttérsugárzásnak” ugyanis egyaránt lehet forrása a Tejútrendszerünket körülvevő haló, de a Naprendszerünk azon külső vidéke is, ahol a Napunk sugárnyomásának hatását átveszi a csillagközi tér sugárnyomása, mintegy felülkerekedik azon. Ebben a távolságban, nagyjából 15 milliárd km-re a Naptól, lökéshullámfront alakul ki, egyfajta burok, melyben az egész belső Naprendszer benne van, s ugyanúgy véd bennünket, mint a Földet az ionoszféra. Számítások igazolják, hogy erről a lökéshullámfront-zónáról visszaverődő napsugárzás hajszál pontosan a mért, azaz kb. 3 Kelvin fokos! Az COBE műhold mérései alapján kimutatott már-már tökéletes izotrópiával sem tud mit kezdeni az Ősrobbanás tan (csomósodásoknak kellene lennie a szuperhalmazok térségében!), miként azzal a felismeréssel sem, hogy a kozmikus háttérsugárzás forrása sokkal de sokkal közelebb van hozzánk, azaz semmi okunk annak feltételezésére, hogy valóban „kozmikus"”lenne.

F. Hoyle és Ch. Wickramasinghe szerint “a háttérsugárzást a szupernóvák robbanásakor keletkező, majd a kozmikus térben szétszóródó vasszilánkok generálják. Ez a vastű világegyetem újrafogalmazza az állandó állapotú Világegyetemet: elveti ugyanis mind a forró univerzumot, az ősrobbanást és az inflálódó univerzumot egyaránt. Ennek az az alapja, hogy létezik röntgen-háttérsugárzás is, és ez nem a kozmikus maradványsugárzás tulajdonságait mutatja. Így az is elképzelhető, hogy a rádió-háttérsugárzás sem maradványsugárzás!

Probléma még, hogyha az Ősrobbanás elve helytálló, észlelnünk kellene a rádió-háttérsugárzás mellett neutrínó- és gravitációs-háttérsugárzást is, ám ez idáig még nem következett be.

3. A vöröseltolódás felhasználása az Ősrobbanás-tan bizonyítékának már a kezdetektől sem állt meg a lábán, manapság pedig pláne nem. Vöröseltolódást, azaz bizonyos színképvonalak a vörös felé való tolódását több tényező okozhatja külön-külön, de akár együttesen is. (a fény kifáradása, kölcsönhatása az éterrel, szóródása az intergalaktikus por- és gázfelhőkön, mérési hiba, stb.)

Arp, amerikai csillagász igazolta, (ki is rúgták állásából és nagyjából egy évtizednyi publikálási tilalommal sújtották…), hogy a róla elnevezett galaxispárok esetében teljességgel használhatatlan a hagyományos vöröseltolódás mérés-technika. Olyan galaxispárokat talált ugyanis, ahol a párokat egyértelműen anyaghíd kapcsolta össze, vöröseltolódásuk különbsége azonban számottevő volt,  olyannyira, hogy ha pusztán ezt az egyetlen adatot vették volna figyelembe, akkor a távolságuk különbségére milliárd fényévek adódtak volna, holott anyaghíd kapcsolta őket össze. Arp tehát cáfolta azt a feltételezést, miszerint a vöröseltolódást fel lehetne használni a Világegyetem tágulásának bizonyítékaként!

Éppen ezért, galaxisok helyett manapság inkább bizonyos típusú változócsillagokat használnak, pl. cefeidákat, illetve Ia. típusú szupernóvákat. A cefeidákról bebizonyosodott, hogy változási periódusaik mégsem annyira stabilak, mint hitték (miként is várhatták el, hogy szűk évszázadnyi megfigyelés adathalmazából évmilliárdokra lehet következtetni?...)

Az Ia. típusú szupernóvák mindegyike - a csillagászok szerint - ugyanolyan fényességgel rendelkezik, ezért az Ia típusú szupernóvákat "standard gyertyákként" alkalmazzák a távolságok méréséhez szerte a Világegyetemben. Azonban az Ia szupernóvák körül egyre több probléma merül fel, ami megingatni látszik a mérések hitelességét.

Már jóval korábban egyértelművé vált, hogy az Ia szupernóvák nem egyforma fényességgel robbannak fel, mára pedig már odáig jutottunk, hogy a csillagászok, akik nem is olyan rég még megingathatatlanok voltak a kialakulásokról szerzett ismereteikben, ma már korántsem olyan magabiztosak. A dolog hátulütője, hogy nem csupán puszta részletek forognak kockán, ez a bizonytalanság alááshatja a sötét energia tanulmányozását, ami elméletileg áthatja a világűrt és meghatározhatja a Világegyetem sorsát is.

Mivel a feltevések szerint az összes Ia ugyanolyan energiával robban, fényességbeli különbségeik a távolságoknak tudható be, ami remek standard gyertyákká teszi őket. 1998-ban egy Ia típusú szupernóvával számolták ki a Világegyetem tágulásának ütemét. A csillagászok a gravitáció miatt lassulásra számítottak, azonban pont az ellenkezőjét kapták eredményül, a tágulás gyorsul. Az általánosan elfogadott magyarázat szerint a Világegyetem telítve van egy rejtélyes, úgy nevezett "sötét energiával", ami a gravitációval ellentétesen hat.

A csillagászok ezek után úgy vélték, hogy bár vannak eltérések, azok mindössze 2,5%-on belül mozognak, azaz többé-kevésbé minden Ia robbanás ugyanannyi energiát szabadít fel, a sötét energia elmélete nincs veszélyben, különösen, hogy egyéb létezést igazoló bizonyítékok is felbukkantak. A szupernóvák azonban úgy gondolták, hogy ideje újra némi borsot törni a csillagászok orra alá, így a múlt hónapban egy rendkívül távoli, 8 milliárd fényévre található Ia típusú szupernóva 12%-kal fényesebb robbanást produkált, mint a jóval közelebbi példányok, magyarázatot természetesen még nem sikerült találni. Amíg nem tudjuk, mi okozza ezeket a különbségeket, addig az univerzum tágulását sem lehet olyan pontossággal megmérni, ami alapján kijelenthető lenne, hogy a tágulás üteme gyorsul, és ennek következtében a sötét energia ereje nőtt volna az idők során, pedig a válasz értékes utalásokat tenne a világegyetem sorsára. Alapjaiban forgatná fel a jelenleg elfogadott modellt. Jelenleg a NASA SNAP kutatócsoportja dolgozik a problémán.

További problémát jelent, hogy a vöröseltolódásra is alkalmazott Doppler-törvényt néhány évtizednyi használat után úgy „kozmetikázták át”, magyarán meghamisították, hogy az az Ősrobbanás-tan számára éppen megfelelő legyen. Az így kapott képletnek igazából semmi értelme sincs, hiszen hamis végeredményt ad, a kapott hamis eredményt egy másik – hasonló módon kapott – hamis eredménnyel különösebben semmi értelme sincs összehasonlítani. Az Ősrobbanás-tan hirdetői pedig pontosan erre a képletre a legbüszkébbek, mondván, milyen sikeresen és egyszerűen le tudják írni a Világegyetem tágulásának mértékét. Az eljárás hitelességét nem kommentálnám.

Eredeti képlet:

 És a „kozmetikázott”:

A Világegyetem keletkezését leíró Ősrobbanás-modell legfontosabb pillérei könnyedén cáfolhatók tehát, azok az oszlopok, melyekre az egész elméletrendszert (tantételeket) felépítették, alapvetően hibásnak bizonyultak. Einstein elméletei további ellentmondásokat szültek, hiszen mind az általános, mind speciális relativitás-elméletei koncepciójukban és matematikailag egyaránt tarthatatlanok. Sokkal inkább tekinthetők „filozófiai eszmefuttatásoknak”, mint bármiféle alappal (fizikai, matematikai) rendelkező teóriáknak.

Fentebb meggyőződhettünk róla, hogy a manapság legkorszerűbbnek tartott elmélet sem matematikailag, sem tapasztalati úton nem megalapozott. A téma teljesebb kifejtése érdekében nézzük meg – részben legalábbis -, , mi mindent nem válaszol meg az az elmélet, melynek mindenre választ kellene adni.

Mi mindenre nem ad magyarázatot az Ősrobbanás-tan?

1. Mi volt az Ősrobbanás (Nagy Bumm) előtt?

Sokak szerint már a kérdés feltevése is helytelen, mert nem léteztek a fizika törvényei. Nem volt sem tér sem idő és semmi evilági. De van olyan elmélet is amely képzetes időt és hamis vákuumot feltételezve értelmezi ezt.

2. Honnan erednek a fizikai törvények?

Ha az Ősrobbanás előtt nem volt semmi, akkor honnan erednek a fizika törvényei? Az Ősrobbanás pillanatában születtek meg? Miért pont a jelenleg megfigyelt mértékben? Változnak időben a fizikai törvények? Miért ennyi kölcsönhatás van? Miért annyi részecskefajtát ismerünk, amennyit, és miért éppen a megfigyelhető tulajdonságokkal rendelkeznek? Mi a tömeg eredete? Egyáltalán: mi a tömeg? Mi a töltés eredete? Miként hat a gravitáció? Stb. Amennyiben feltételezzük, hogy a Világegyetem „Nagy Bumm”-okkal újra és újra létrejön, és „Nagy Reccs”-ekkel ismét megsemmisül, a választ csak elodáztuk, nem adtuk meg.

3. Mi a helyzet a szingularitással?

Az Ősrobbanás nem kezdődhetett szingularitással, hiszen nem létezik „végtelen sűrűség”, „végtelen magas hőmérséklet”, „végtelen kicsi átmérő”, stb. Mégpedig azért nem, mert a „végtelen”, mint olyan semmiféle matematika trükkel nem elérhető. Mint ahogy nem is csökkenthető. Ha egy végtelen nagy értékből kivonunk, akármennyit is vonunk ki, az érték továbbra és végtelen marad. Ugyanígy, ha egy tetszőleges értékhez akármennyit adunk is, soha nem fogunk „végtelen nagy” számot kapni, azért nem, mert a végtelen többszörözéssel nem elérhető, ahogy csökkentéssel nem tehető számossá. Bármiféle természeti érték mellé végtelen értéket rendelni, majd ugyanezt a természeti értéket később számossá tenni, matematikailag alaptalan és értelmetlen. A probléma áthidalására „szingularitáshoz közeli” állapotról beszélnek. Ez ismét csak a kérdés megválaszolásának eltolása. Tehát nincs mit kezdeni egy olyan kijelentéssel, hogy „szingularitáshoz közeli állapot”. A filozófia lehet, de a fizika és a matematika nem ismer ilyen fogalmat. (Mi számít „közelinek”?)

A csillagászok szívesen alkalmazzák e fogalmat pl. a fekete lyukak esetében is. Mivel maga az eljárás nélkülözi a matematikai alapot (végtelen nagyságú értékeket alkalmaznak véges mennyiségekre, véges idő alatt), a fekete lyukak már csak azért sem létezhetnek. Még akkor sem, ha álló és mozdulatlan fekete lyukakra dolgozták is ki, mert mozgó és pörgő fekete lyukakkal még ez a matematikai alapokat nélkülöző elmélet sem tud mit kezdeni.

4. Mi indította el az Ősrobbanás?

A véletlen? A Teremtő? – Tudományos szempontok szerint nem kielégítő magyarázatok. A kauzalitás elvét hirdetők mindent elkövetnek a minden eseményt okokkal való alátámasztásra. Érdekes, ez esetben eltekintenének tőle… Ha a Teremtő indította el az Ősrobbanást, akkor vele kapcsolatban kellene - tudományosan igazolható – állításokat megfogalmazni. Olyan állításokat, melyek egyben megválaszolják a korábbi és az eztán következő kérdéseket is.

5. Honnan ered a tér és az idő?

Az idő kapcsán a válasz egyszerű: hiszen idő valójába nem létezik, képzetes mennyiség, „idő” címén periodikus mozgásokat hasonlítunk össze. Mivel képzetes mennyiség, nem rendelkezik fizikai alapokkal. Ugyanilyen képzetes mennyiség a sebesség is. Lényegében egy viszonyszám.

A tér eredetének kérdése már bonyolultabb. Csak úgy megjelent? Mindig is volt? Az Ősrobbanás kelti a teret, ha igen, mi van a téren „kívül”?

6. Mi történt az első töredék-másodpercben?

Nem lehet tudni mi zajlott 10^-43 sec előtt (Plank-méreten belül). Ezt csak a kvantumelmélet és relativitáselmélet egyesítésével lehetne talán megmagyarázni. De ez az elmélet még nem született meg. Mint fentebb láttuk, nem is születhet meg, hiszen Einstein elméletei alapból hibásak. A tudósoknak az „összebékíthetetlen ellentétek keresése” helyett, szembe kellene nézni ezzel.

7. Hová lett az antianyag?

A kezdetben egyenlő arányban létrejött valós anyag és antianyag rekombinációi után valós anyag többlet keletkezett az antianyaggal szemben. Miért? Habár ismer a részecskefizika paritás-sértő és kiralitás-sértő lebomlási folyamatokat, azok elenyészően kicsi aránya semmiféle magyarázattal nem szolgál a megfigyelhető Világegyetemben az antianyag hiányára.

8. Hol vannak a fázisátmenetek közben keletkezett részecskék és egyéb alakzatok?

Az Ősrobbanás-tan által leírt fázis-átmenetek során a keletkezniük kellett, mágneses monopólusoknak, szuperhúroknak, hatalmas szuperszálaknak s egyebeknek. Hol vannak ezek? Hol vannak a nyomaik? Miért nem észleljük őket manapság?

9. Tényleg felfúvódott a tér?

 A felfúvódás-elméletet azért fogadták el, mert segítségével néhány dolog megmagyarázható mint az Univerzum kisimulása, vagy az Univerzum jelenleg számított életkora, vagy amit horizont-problémaként emlegetnek. Kérdés, hogy valóban volt-e felfúvódás (alá ugyanis semmi nem támasztja), vagy ez csak magyarázat több probléma megoldására?

10. Miért jöttek létre galaxisok?

Az Ősrobbanás-tan semmiféle magyarázattal sem szolgál galaxisok létrejöttére sem. Ezek halmazokba és szuperhalmazokba tömörüléséről pedig végképp nem mond semmit. Egész egyszerűen azért, mert nem volt elegendő idő – az Ősrobbanás-tan szerint – az anyag ilyen nagyléptékű elrendeződéséhez, több milliárd fényév hosszúságú galaxishalmaz-láncolatokra.

11. Miként egyenlítődött ki a hőmérséklet?

Mi indokolja az Univerzum kialakulásakor létrejött hőmérsékleti egyensúlyt? Miért nem maradtak forróbb és hidegebb vidékek? Miért látjuk a Világegyetemet minden irányban azonos tulajdonságúnak és szerkezetűnek?

12. Ha a felfúvódó modell helyes, miként alakultak ki hőmérséklet-különbségek?

Ahhoz, hogy a fent említett csomósodások – ősgalaxisok - létrejöhessenek a kezdetben homogén hőmérsékletű térben kis hőmérsékleti különbségek kialakulása szükséges. Ezek miért alakultak ki?

13. Milyen a Világegyetem térszerkezete?

Az Univerzum sűrűsége miért esik olyan közel ahhoz a kritikus sűrűséghez, ami az Univerzum összeomlásához, de legalább a tágulás megállásához szükséges? Ezt a problémát a felfúvódás-elmélet megoldja, de amennyiben a Világegyetem tere euklideszi, az egy rendkívül instabil állapotot jelentene – legalábbis a táguló modell számára.

14. A horizont-probléma

Miért néz ki az Univerzum minden irányban ugyanolyannak a kozmikus háttérsugárzás tekintetében, holott az egyes régiók olyan messze kerültek egymástól, hogy az ezek közötti kiegyenlítődéshez a fénysebességnél jóval nagyobb sebességre lenne szükség? A felfúvódás-elmélet erre is ad magyarázatot, legalábbis részben, de ha nem volt felfúvódás akkor ez továbbra is probléma marad.

15. Mi a helyzet a sötét anyaggal?

Az Univerzum anyagának jelentős része (úgy durván 95%) előlünk rejtve marad, de bizonyos jelek azt mutatják, hogy létezik (spirál-galaxisok külső csillagainak mozgása miatt feltételezhető a halóban lévő valamilyen anyag, vákuum-fluktuációs jelenségek). Honnan származik és mi ez az anyag?

16. Valóban helyes a Világegyetem korára adott számítás?

Vajon elfogadható az Univerzum korának megállapítása a Hubble-konstans ill. a csillagok élettartamának számítása alapján? A galaxisok halójában levő csillagok kora a Világegyetem jelenleg elfogadott koránál, 13.7 milliárd év, jó 50%-al mutatkoznak idősebbnek.

17. Az észlelési kúp problémája

Amikor csillagászok távcsőbe néznek a távcső által meghatározott észlelési kúpba eső tartományt látják. Minél nagyobb távolságokban lévő objektumokat néznek, annál szélesebb tartományát látják a világnak. Egy bizonyos távolág után ezen kúp már az egész világot befogja, mert az univerzum korai mérete már belefér ebbe e kúpba. Azaz ennek az észlelési kúpnak egy távolságon túl szűkülnie kellene. Ez mégsem figyelhető meg. Miért nem?

18. A Világegyetem mágneses tengelye

Az Ősrobbanás-tan semmit sem tud kezdeni a legújabb megfigyeléssel, miszerint a Világegyetem mágneses tengellyel rendelkezik. Legalábbis Lokális Halmaz szintjén.

19. A hőhalál problémája

A Világegyetemben, ahelyett, hogy kiegyenlítődne a hőmérséklet és minden rendszer a lehető legalacsonyabb energiaszintre törekedne, azaz a rendezettség (az entrópia) nőne, ennek az ellenkezője figyelhető meg. Miért?

20. Az élet létrejöttének problémája

Az Ősrobbanás-tan nem tud magyarázatot adni az élet létrejöttére, annak elterjedtségére; az Ősrobbanás-tanból következő evolúciós-tan, miszerint a Világegyetemben az anyag fejlődésével létrejött az élet, és az is fejlődik, nem bizonyítható.

21. Informatikai probléma

Mennyi volt a teljes Világegyetem információ tartalma az Ősrobbanás előtt? Ha nulla, akkor mitől lett egy, kettő, stb. az Ősrobbanást követően. De ha nulla volt, igazából már a nulla bit információ is információ. A „semmi puszta léte” már információs állapot, tehát nem létezhet „nulla bit állapotú rendszer”. Vagyis nem lehetett az Ősrobbanás előtt semmi, abszolút semmi sem. Az abszolút semmiből pedig nem lehet valami. Ugyanis honnan eredne az ehhez szükséges információ? Honnan ered a Világegyetemben megfigyelhető információ-mennyiség?

Világegyetem információtartamának végtelen nagynak kell lennie, végtelen mennyiségű információt végtelen mennyiségű anyag hordozhat csak. Ebből adódik a következtetés, a Világegyetem energiatartalma is végtelen, hiszen az anyag változásai egyben energia- és információ-változással is járnak. Az információ viselkedése egészen különleges, a jelek szerint az anyag- és energiaváltozás mellett, az információ nem semmisül meg.

Legvégül egy idézettel fejezem be Kaufmanntól, amelyben megfogalmazza tudós és laikus egyaránt legfontosabb feladatát a Világegyetem megismerésének útján: „A múltban a bolygókat isteneknek gondolták, és sajátos szellemi tulajdonságokkal ruházták fel az égen látottakat. A modern tudósok ezen elképzeléseket teljesen értéktelennek, sőt félrevezetőnek tartják. De amikor ugyanezek a tudósok távcsövükhöz vagy ciklotronjukhoz lépnek, magukkal visznek egy sor axiómát, amelyek éppen olyan mértékben elméjük tartozékai, mint a Zikkurát tetejére mászó ókori babiloni csillagászok megkérdőjelezhetetlen fogalmai voltak. Ezért nyilvánvaló, hogy ha magunkról többet tudnánk, a Világegyetem természetét is inkább lennénk képesek fölfedezni és megérteni.” A feladat adott. A többi csak rajtunk áll.

A Teremtés

Az Isten szerepe

Ha a Világegyetemhez mindenféleképpen kezdetet akarunk rendelni, és számunkra elfogadhatatlan a „véletlen” eredet, ami egyúttal minden megfigyelhető és nem megfigyelhető létező és elmúlt dolog okává is válik egyben, akkor fel kell tételeznünk egyfajta kiváltó okot, egy „felsőbb intelligenciát”, egy láthatatlan Teremtőt, egy Istent, mely mindezt létrehozta és megtervezte az utolsó elemi rész működéséig bezáróan, és mintegy „Mindenható” és „Mindentudó” módon irányítja és vezérli a legparányibb elemi részig.

A kijelentés elfogadásához bizony hit kell, a tudomány pedig nem vizsgálhatja hit tárgyát, mert meghaladja a kereteit és lehetőségeit. Ugyanis abban a pillanatban, mihelyt a tudós, a kutató feltenne egy kérdést, pl. miért tökéletesen megegyező az elektron és a proton töltése (bár az előjel ellentétes), a hívő válasza az, hogy „azért, mert az Isten így teremtette meg”. Ezzel a válasszal pedig egy kutató, egy tudós, nem tud mit kezdeni, csak akkor, ha nem feltétlen hívő, ha viszont az, akkor nem is keres más megoldást, mert a számára ez a válasz tökéletesen megfelelő.

Ha azonban valaki a világ különböző megjelenései mögött nem tételez fel minden pillanatban egyfajta Isten irányító és vezérlő beavatkozását, akkor nem elégszik meg ezzel a válasszal. Pláne, mivel tudatában van annak, hogy a megismerés határtalan, tehát minden kérdésre – előbb-utóbb -, választ lehet kapni, hogy aztán újabb kérdések merüljenek fel, a végtelenségig.

Sem Isten létezése, sem annak ellenkezője nem bizonyítható be matematikailag. Azonban meg lehet vizsgálni, hogy kizárólagosan az Istennek tulajdonított megnyilvánulások mögött valóban léteznie kell-e egyfajta „Mindenható hatalomnak”, vagy az „istenérvek” más módon is magyarázhatók.

Érvek Isten létezése mellett:

1. Az eredet kérdése

Pro: Az oksági törvény szerint mindennek oka van, ennek eredménye az okozat. Az Ősrobbanás előtt semmi sem létezett, nem létezett tehát ok sem, amiatt okozat sem jöhetett létre. Mivel pedig a Világegyetem létezik, ezért kiváltó oknak is léteznie kellett. Sőt, léteznie kellett egy elsődleges kiváltó oknak. Az lehetet élettelen anyag, illetve egy végtelen intelligens és hatalmas Isten. Mindenképpen kellett kiváltó ok, hiszen kiváltó ok nélkül nem léteznénk mi sem.

Kontra: A gondolatmenet eleve hibás. Egyáltalán nem „kötelező”, hogy mindennek oka legyen. Az anyag (ahogy az energia és az információ is) megsemmisíthetetlen és létrehozhatatlan. Az anyag maga nem „élettelen”, nagyon is élő, sőt, önszervező képességgel rendelkezik. Az önszervező képesség olyan újabb elem, ami az okság ellen szól, hiszen mi oka lenne az anyagnak minderre? – legalábbis ha élettelen lenne. Továbbá, mivel az anyag létrehozhatatlan és megsemmisíthetetlen (csakis és kizárólag átalakítható), szükségképpen örök idők óta létezik, tehát nem hozhatta létre senki és semmikor, mint ahogy el sem pusztíthatja.

Mind az istenhívő (teremtéselvű, azaz valaki), mind az ateista (ősrobbanás-elvű, azaz valami) felfogás elsődleges hibája, a világ mindenáron való „keletkeztetése”. Meg sem fordul egyik tábor fejében, az anyag örök, létrehozhatatlan és megsemmisíthetetlen mivolta. Ez az a bizonyos „csőlátás”, melytől képtelenek megszabadulni a két táborhoz tartozó érvelők, miközben együttes erővel tagadják a harmadik, azaz a statikus Világegyetem lehetőséget.

Érvként hozzák még fel, hogy valami vagy él, vagy nem él. Szintén nem szétválasztható fogalmakról van szó. Nem lehet meghatározni az élet határát sem lefelé (legkisebb), sem a felfelé (legnagyobb). Nem lehet meghatározni az élet kritériumait, mint ahogy az élettelenét sem. Mivel pedig az anyag önszervező, tekinthető élőnek. Egészen pontosan: nem tekinthető másnak.

2. A rendezettség

Pro: Ha az anyag ez az ősok, akkor a ma érzékelhető világmindenség, az anyag véletlenszerű változásainak végterméke.

Ha Isten a mindenség ősoka, akkor egy intelligens, teremtő akarat megnyilatkozásaként jött létre az Univerzum.

De vajon melyik volt? Hiszen elvileg egyiket sem zárhatjuk ki, mert egyikről sincs közvetlen bizonyítékunk!

Leszögezhető: a Világegyetemben a folyamatok túlnyomó többsége nem véletlenszerű, rendszerezettséget tapasztalunk (galaxisok, bolygórendszerek, Föld-bolygó, élő szervezetek, sejtek, molekulák, elemi részek.) Mivel az anyag „holt”, rendezettségére nincs magyarázat, csakis egy „mindenható lény” állhat a rendezettség mögött.

Kontra: Nem volt semmiféle ősök, sem anyagi, sem isteni.

A Világegyetemben megfigyelhető folyamatok többsége azért nem „véletlenszerű”, mert maga az anyag önszervező-képességgel rendelkezik. Az anyag viselkedése „fejlődése”, fraktálterek mentén történik, a fraktálterek igen egyszerű algoritmusok segítségével leírhatók, bonyolultsági szintjük ellenben végtelen nagy is lehet. Véges algoritmus ír le tehát végtelen nagyságú és bonyolultságú teret.

3. Komplexitás

Pro: A Világegyetemben különböző rendszereket láthatunk. Azon túl, hogy ezek a rendszerek bonyolultak, még különböző szintjeik egymással összefüggő összetettséget is alkotnak. Felfoghatatlan összetettség. Minden rendszer egy magasabb rendű - egy nálánál nagyobb - rendszerben folytatódik, s egyik rendszerből a másikba való átmenet zökkenőmentes és harmonikus. Tökéletesen egymáshoz és egymásba illeszkednek a különböző szinteken működő rendszerek. Vajon képes-e a véletlen minderre?

Kimondhatjuk tehát:

- Amiket a világmindenségben látunk nem akármilyen rendezettség, és nem akármilyen rendszerek, hanem bonyolult, egymással összefüggő, komplex rendszerek.

- A valóságban nem tapasztaljuk, hogy céliránytalan, véletlenszerű folyamatok ilyen globálisan összefüggő rendszer-együttest illesztenek össze a különféle rendszerekből

- Azt viszont tapasztaljuk, hogy a bonyolult rendszerek összefüggő egésszé formálása mindig értelmes, intelligens akaratra vezethetők vissza, ezért: a tapasztalatból kiindulva harmadik istenérvként kimondhatjuk, hogy a világmindenség egészében megfigyelhető bonyolult működőképes rendszerek komplexitása, értelmes, intelligens eredetet feltételez

Mivel a véletlen nem rendelkezik értelemmel és intelligenciával, ezért a két lehetséges alternatíva közül - az anyagot formáló véletlent elvetve, - a Világegyetemben létező minden réteg- és alrétegében egymással precízen összefüggő komplexitást mutató globális rendszer végső okaként Istent feltételezhetjük.

Kontra: hibás koncepció annak állítása, hogy az anyagot pusztán a „véletlen” hatások uralnák, hiszen akármerre nézünk a természetben, mindenfelé szabályos rendszereket láthatunk. Csakhogy. Ezek a szabályosságok nem valamiféle „felsőbb hatalom” által mintegy „varázsütésre” megjelenő szabályosságok, hanem az anyag legbelsőbb lényegéből adódó szabályosságok. Az anyag bizonyos irányok mentén viselkedik, ezek az irányok pedig az anyag alaptulajdonságaiból  fakadóan szabályos rendszert alkotnak. Ezek a „szabályosságok” a legtöbb esetben igen egyszerű matematikai formulákkal leírhatók, mindezek ellenére mégis képesek végtelen gazdagságot szolgáltatni. (Pl. a hókristály nem azért hatszögletű, mert valami felsőbb hatalom így rendezné, hanem a vízmolekulát alkotó hidrogénatomok egymáshoz képest bezárt szöge, valamint az általuk formált hidrogénhíd-kötések miatt. A természet előszeretettel alkalmazza az aranymetszést – csigaház, levelek növekedése, stb.

4. Mozgás és működőképesség

Nem elég hogy a Világegyetem a parányi atomoktól a gigantikus csillagrendszerekig komplex rendezettséget mutat, de ráadásul minden egyes egysége mozog. Sőt, nem csak egyszerűen mozog, hanem elemei egymással harmonizált egységben mozognak. Mindez, a bonyolult rendezettséget tovább emeli, a működőképes mozgásban funkcionáló rendszerek szintjére!

A kérdés valóban az, honnan van a világmindenségben ez a roppant mennyiségű energia, ami mindent mozgásban tart? Sőt, a kérdés kiélezettebben is feltehető: Honnan van ez a roppant mennyiségű intelligens energia, ami nem egyszerűen csak mozgást eredményez, de működőképes, rendezett mozgást hoz létre. Talán úgy gondolhatnánk, hogy az ősrobbanás következménye mindez, de ez nagyon labilis talajon nyugvó magyarázat; a világmindenség mozgásának összetettsége és bonyolultsága nem irható le az ősrobbanással, hiszen az ősrobbanásból következő mozgás jellege (ismérvei, iránya, sebessége) sokkal egyszerűbben leírható mozgást eredményeznének, mint a Világegyetemben, a Földön és a bioszférában tapasztalható mozgások komplexitása.

- A valóságban nem tapasztalható, hogy a céliránytalan összevisszaság működőképes rendszert és rendszereket hozzon létre,

- A valóságban az tapasztalható, hogy a működőképes rendszerek mindig intelligens akaratra (mint okra) vezethetők vissza.

Ezért nagy valószínűséggel feltételezhetjük azt, hogy a világmindenségben uralkodó jelleggel tapasztalható működőképes rendszerek intelligens akarat produktumai.

Mivel az anyag nem rendelkezik rendező intelligenciával, és az anyagot formáló véletlen céltalan összevisszaság, így a két lehetséges alapalternatíva közül - az anyagot elvetve, mint ősokot, a véletlent elvetve mint rendezőokot, - a Világegyetemben működő rendszerek végső okaként Istent kell megjelöljük.

Tóth Tibor informatika professzor szerint: "... ez (a Világegyetem mozgásban funkcionáló rendezettsége) felveti a komplemens problémát, az intelligens teremtés fogalmát, ugyanis rendszerelméletileg és rendszertechnikai szempontból minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább kiált a tervezője után." (Eredetünk alternatívái, élő előadás 1998. Bp.)

Kontra: Az érv, miszerint „anyag nem rendelkezik rendező intelligenciával” - téves. Az anyag – mint a korábbi példákból is láthattuk -, rendelkezik „rendező intelligenciával”, néven itt is megismételve: az anyag intelligens, önszervező rendszer. Újabb példának említsük meg Oparin koazervátum-kísérleteit, ezeket a kísérleteket később Dr. Gánti Tibor tovább folytatta, kvázi, szaporodóképes egysejtűeket hoztak létre. De megemlíthetnénk a Föld ősi légkörét elektromos kisülésekkel bombázó kísérleteket is, pl. Crick és Orgel részéről, akik nemcsak az aminosavak alkotóit állították elő ily módon, hanem az élet alapköveinek mesterséges keltését követően a létrejött molekulák bonyolódását, önszerveződését is megfigyelték.

Az anyag tehát intelligens, önszervező rendszer; elemi és elválaszthatatlan tulajdonságaként hordozza mindezt. Elidegeníthetetlen tőle. Mivel energiával (és információval) rendelkezik, természetszerűleg mozgásban van.

Tóth Tibor professzor szavai súlyos tévedést hordoznak. Éppenséggel a rendszerelmélet  és az információ-elmélet az, ami cáfolja szavait. Ugyanis felveti azt a problémát, hogy Isten „hány bitnyi” információval rendelkezett a világ teremtése előtt? Mi hordozta ezt az információt? – amikor tudjuk, információt csakis és kizárólag anyag hordozhat.

Az anyag – bármelyik és bármekkora megjelenési formáját vizsgáljuk is, bármekkora rendszerét – szüntelen rezgőmozgást végez. Ez az anyag éppen olyan elidegeníthetetlen tulajdonsága, mint pl. a tehetetlensége. Ezek a rezgések egymásra szuperponálódnak, újabb és újabb rezgéseket keltve, ezek nem véletlenszerűek, ám végtelen számú kombinációt adnak. E rezgések mentén zajlanak a megfigyelhető működések.

5. A természeti törvények

Pro: A Világegyetemben mindenhol törvényszerűségeket figyelhetünk meg: természeti törvények, biológiai törvények, társadalmi törvények, stb. A természeti törvényekkel kapcsolatban tegyünk fel egy alapvető kérdést: Hol vannak ezek a törvények? Hol léteznek, hol vannak jelen, miben vannak „lokalizálva"? Talán nem is léteznek, csak mi emberek találjuk ki őket? A természeti törvények elválaszthatatlan összefüggésben vannak az anyaggal, így létezésük tagadása egyenlő az anyag létezésének tagadásával.

Az összes általunk megismert megfigyelés szerint a természeti törvények változatlanok. Soha egyetlenegy ellenpéldát sem tapasztaltunk, ezért természeti törvények! Azt mondhatjuk tehát, hogy léteznek a természeti törvények, sőt már azelőtt is léteztek, mielőtt mi felfedeztük volna őket.

(A bolygók azelőtt is a Kepler törvényei szerint leírtak alapján keringtek, mielőtt a tudós megfogalmazta volna őket. A testek a mechanika törvényei szerint leírtak alapján viselkedtek azelőtt is, mielőtt Newton megfogalmazta azokat stb. )

Azt nem mondhatjuk tehát, hogy a természeti törvények nem léteznek. Ha viszont léteznek, akkor hol? Túl egyszerű rámondani gyorsan: Hol? Hát az anyagban! Ez egy felületes és labilis válasz, ugyanis a törvény nem anyagi minőség.

Bármilyen mélyre is hatolunk az anyagba, nem fogjuk megtalálni a törvényt, mert az nem anyagi jellegű.

Ezért nem tudjuk megmarkolni, hogy azt mondhassuk: „Itt van 1 milligramm törvény!" Ezért nem tudjuk megnézni a színét és alakját, mert nincs neki, nem tudjuk lemérni súlyát és hosszát, mert az sincs neki. Nem tudjuk megszagolni, meghallgatni, sem megízlelni, mert "nem anyagi" minőség!

Az anyagot képesek vagyunk érzékelni öt érzékszervünkkel (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés), így minden anyagit valamelyik érzékszervünkkel észlelni tudunk.
Az, hogy a természeti törvényeket (közvetlen módon) öt érzékszervünk egyikével sem észleljük, bizonyítja annak "nem anyagi" mivoltát.

Ha viszont ez így van, akkor az anyag, egy nem anyagi minőségnek engedelmeskedve mozdul, kering, alakul, formálódik, változik. (És itt az sem ellenérv, hogy a törvény nem is törvény, csak mi emberek hívjuk így, és ez - amit mi törvénynek hívunk - valójában az anyag jellege, mert mindegy hogyan hívjuk, törvénynek, vagy jellegnek, vagy bárminek, egy a lényeg: van valami amivel az egész anyaghalmaz összefüggésben viselkedik (ha úgy tetszik: aminek az egész anyaghalmaz engedelmeskedik) a Világegyetemben, és ez a valami fizikailag nem "fogható", mert nem anyagi minőség!)

Ha viszont a törvény nem anyagi, akkor a kérdés az, hogy hol van jelen ez a "nem anyagi" s egyáltalán, ha csak anyag létezik (és Isten nem), akkor hogyan lehet bármi is az anyagon kívül olyasmi, ami "nem anyagi"?

A természeti törvények nem lehetnek véletlenszerűek, hiszen amit fenntartanak, az nem céliránytalan összevisszaság, hanem törvények által szabályozott, mozgásban kiválóan funkcionáló komplex rend.

Ebből nyilvánvalóan arra következtethetünk, hogy a természeti törvények intelligens akarat eredményeként tartják fenn a működőképességet, a komplexitást és a rendezettséget.

Összefoglalva: Abból, hogy a törvény státusza nem lehet az anyag, arra következtethetünk, hogy az anyagon kívül van más is. Abból pedig amit létrehoz ez a „más" (rendezettséget, működőképességet és komplexitást) arra következtethetünk, hogy nem lehet a véletlen (mert a véletlenszerű dolgok céliránytalan összevisszaságok), hanem élő, intelligens akarat.

Kontra: Semmi sem támasztja alá a természeti törvények állandóságát. Nem ismerjük a természeti törvények számát. Csak nagyon rövid idő óta vizsgáljuk az általunk eddig felismert törvényeket egyáltalán. Semmit sem mondhatunk ezen a ponton változatlanságukról.

A természeti törvények nem az „anyagban”, hanem azzal együtt léteznek, az anyag elidegeníthetetlen tulajdonságaiként. Amikor az anyag viselkedését kutatjuk, lényegében a „természeti törvényeket” kutatjuk. A természeti törvények „nem önálló” valamik, hanem megnyilvánulási pályák, megnyilvánulási lehetőségek.

A törvény valóban nem „anyagi minőség”, annál sokkal több, az anyag elválaszthatatlan része, tulajdonsága. Nem „benne” van, hanem elválaszthatatlan része. Csakis és kizárólag anyag hordozhat információt. A törvények lényegében információk. A fenti érvelés tehát alapvetően hibás. Ha veszünk „1 milligramm anyagot”, akkor azzal az anyaggal éppen úgy kezünkbe vesszük a törvényt is, nem leválasztható, együtt létező dolgokról van szó!

A természeti törvények „nem tartanak fenn” semmit. Nem függetlenül létező valóságok. Az anyag nem „engedelmeskedik”, hanem kihasználja az önmagában rejlő, önszervező és intelligens erőt..

Az anyagon kívül semmi más sem létezhet. Mivel információt és energiát csakis és kizárólag anyag hordozhat, a Világegyetemben semmi más nem létezik ezen kívül. Nem létezhet semmi, aminek van információ-tartalma, de nincs hordozója. Az ezzel ellentétes állítások minden alapot nélkülöznek.

A Világegyetem – az anyag – mindig olyan választ ad, amilyen jellegű a kérdés. A kérdések száma pedig a végtelenségig folytatható, a válaszok száma is végtelen nagyságú. Ha pl. egy darab fa sűrűségét kívánjuk megkérdezni, akkora darab fa arra válaszol, ha a sűrűségét mérjük, akkor arra, ha a korát, akkor arra, ha a színét, akkor arra. stb. A válasz eleve benne van az anyagban. Mindenféle válasz. A válasz mindig a kérdésfeltevéstől függ.

6. Állandóság

Pro: A természetben lezajlódó folyamatok (mozgások, stabilitások, formálódások, változások stb.) változatlanul stabil természeti törvények hatására történnek. Állandó természeti törvények uralkodnak az atomok világában: állandó a rendezettség az atomon belül, a molekulák is ugyanúgy kapcsolódnak mint 1, 10, 100, vagy 1000 éve. Állandó természeti törvények uralkodnak a csillagok világában is: a bolygók ugyanazon a pályán haladnak állandó sebességgel. A fizikai, kémiai, matematikai törvényszerűségek is állandók. A kozmosz kozmosz marad, és nem lesz belőle egyik nap káosz, hogy másnap újra kozmosz legyen. A világegyetem rendezettsége nem omlik össze, hogy aztán más formában újra szervezze önmagát. Minden téren, uralkodó jelleggel állandóságot tapasztalunk, s még ahol változások is vannak, ott is a változatlanul stabil természeti törvényeknek megfelelően történi a változás.

A természeti törvények óriási jelentőséggel bíró tényezők. Ha pl. bármely adott pillanatban meg tudjuk határozni az alapvető részecskék tömegét, helyét és sebességét, akkor a mozgásukat és a kölcsönhatásaikat leíró természeti törvények ismeretében ki tudjuk számítani viselkedésüket a jövő tetszőleges időpontjára nézve. A természeti törvényekhez való ilyen értelmű viszonyulásunk tette lehetővé a mechanika, mint modern tudomány kifejlődését, vagy például a Neptunusz bolygó felfedezését!

- A természeti törvények egyetemesek és állandók.

- Az általuk fenntartott rendezettség, és működőképesség is állandó

- A funkcionális mozgás és működés nem válik kaotikussá.

- A komplexitás nem véletlenszerűen csapongó, hanem állandó.

- Az atomok, molekulák kapcsolódásai, kötései, a bolygók, csillagok mozgásai, a testek viselkedései mind-mind több ezer éve állandók.

Következtetés: A véletlen jellegénél fogva képtelen a stabilitásra, állandóságra. A természeti törvények, s az általuk fenntartott világ épp ellenkezőleg: stabilak, állandók. Stabilak a fizikai, kémiai (stb.) törvények, s még ahol változik is az anyag, ott is kizárólag ezen változhatatlan törvények szerint változik! A stabilitást az Isten szolgáltatja.

Kontra: Nem jelenthetjük ki teljes meggyőződéssel a természeti törvények állandóságát. Nem lehet kijelenteni azt, hogy pl. a gravitációs állandó a Föld közelében pontosan akkora, mint egy óriáscsillag közelében.

Hiába ismerjük a természeti törvényeket, mégsem vagyunk képesek pontos jóslásra. Pl. ha három tömegpont egymáshoz való helyzete nem határozható meg a hetedik ciklus után. Erre semmiféle matematika eljárás nincs. Lehet a feladaton szűkíteni, de az már nem pontos megoldás. A természeti törvények, habár ismerjük egy részüket -, nem jelentenek önmagukban garanciát a jövőbeni állapotok megjósolhatóságára.

-    A természeti törvények egyetemessége és állandósága nem mondható ki (jelen tudásunk szintjén)

-    A természeti törvények nem függetlenek az anyagtól, az anyag elválaszthatatlan tulajdonságai, amíg anyag létezik (márpedig örökké létezik), az elidegeníthetetlen részét képező természeti törvények is létezni fogják, és éppen ez, a kölcsönös létezés, adja a stabilitást és az állandóságot. „Semmi sem örök, csak a változás maga!”

-     A véletlen mozgás sem „véletlen” a szó szoros értelmében, hanem csakis bizonyos „irányok” mentén mehet végbe, valamilyen, az anyag által hordozott szabályszerűségek mentén. A kaotikus mozgáshoz is rendelhetők attraktorok, valójában a kaotikus mozgás sem kaotikus, ott rejlik mögötte az anyag által hordozott szabályszerűség.

-    A komplexitás állandó, nem is lehet más. Lásd az eddigieket.

-    Semmi ilyesmit nem jelenthetünk ki sem az atomok mozgásáról, sem a kötésekről, sem a csillagok mozgásáról. A megfigyelésekkel töltött eddigi idő nem jogosít fel minket ilyen kijelentésre.

A következtetés hamis, ugyanis alaptalan állításokon nyugszik.

7. Az energiatétel

Pro: Ha nincs Isten, akkor az ősrobbanás az úgynevezett ősanyagból - a matematikai szingularitásból -, indult el. Az anyag valami hihetetlen sűrűségűre és parányi méretűre összezsugorodott állapotából egyszer csak felrobbant.

Itt merül fel az első kérdés: Hogyan tudott felrobbanni az anyag? Más megközelítésben: honnan vette az indító energiát a robbanáshoz? Nézzük miről van szó, haladjunk sorba az elejétől:

Mi az energia?

DEFINÍCIÓ: „Az energia, mint munkavégző képesség definiálható, az energia, tárolt munka... " (Gulyás-Rácz-Tomcsányi-Varga: Fizika 44. 50. o.) Mivel az energia egyenlő a munkavégző képességgel - más szóval a tárolt munkával -, nézzük meg a fizikai munka fogalmát.

Mi a munka?

DEFINÍCIÓ: „A fizikában a munka, az erő, és az erő irányában történő elmozdulás szorzata" (Gulyás-Rácz-Tomcsányi-Varga: Fizika 44. 50. o.)

Megértettük azt, hogy az energia egyenlő a megfelelő körülmények között kioldódó, „tárolt munkával", a munka pedig mindig valami változást eredményez. Röviden leírva:

ENERGIA >> MUNKA >> VÁLTOZÁS

DEFINÍCIÓ „A":

„Az anyagi rendszer belső energiájának megváltozása, egyenlő a közölt energia és a rendszeren belül végzett mechanikai munka előjeles összegével" (Gulyás-Rácz-Tomcsányi-Varga: Fizika 164. o.)

DEFINÍCIÓ "B":

„Egy rendszeren belül semmiféle energia nem jöhet létre és nem tűnhet el" (Gulyás-Rácz-Tomcsányi-Varga: Fizika 164. o.)

Ez a termodinamika első főtétele, amit energia tételnek, vagy energia törvénynek is hívunk.

Mi következik ebből?

Az Univerzumban energia található. Ez az energia átalakulhat egyik formából a másikba, de energiát sem létrehozni, sem eltüntetni a rendszeren belül nem lehet.
Tulajdonképpen ez a tétel zárja ki az un. örökmozgó létezésének lehetőségét, amely úgy adna le környezetének energiát, hogy közben saját belső energiája nem csökkenne

Vagyis: Energia >> munkavégzés >> változás.

Mivel a termodinamika első főtétele létezik, és egy rendszeren belül magától nem keletkezhet energia, így munka és változás sem keletkezhet!

Ha ez így van, akkor az a „picurka őstojás" mitől robbant fel? Honnan vette a robbanáshoz szükséges indító energiát? Ha a robbanás változás, sőt, az ősrobbanás esetében óriási változás, amihez óriási munkavégzés és óriási indító energia szükséges, akkor az ősanyag honnan vette ezt a mérhetetlen energiát, ha az energiatörvény kizárja, hogy rendszeren belül energia szülessék?

A mai világmindenség egyetlen icipici pontban, ún. szingularitásban sűrűsödött, mérete kisebb volt egy elektronnál. Ez esetben rettenetesen sűrű volt. Ha viszont rettenetesen sűrű volt, akkor óriási gravitáció tartotta egybe, ez az erő volt a legerősebb az ősanyagban. Akkor mi lehetett az az indító energia, ami ezt a legerősebb erőt legyőzte, és honnan jöhetett, ha energia eleve nem születhetett az anyagon belül (az energia törvény miatt)?
Erre csak egyetlen válasz lehetséges: kívülről jött, Istentől.

- a Világegyetem létezik.

- ugyanakkor nem létezett mindig, tehát volt kezdete.

- a kezdet, az változás. (Akár teremtés, akár ősrobbanás.)

- a változáshoz indító energiára volt szükség.

- energia nem születik rendszeren belül.

- így az ősanyag nem rendelkezett indító energiával

- ezért az "őstojás" (szingularitás) kívülről kapta az indító energiát.

Végső kérdés: Biztos, hogy kezdettel bír a Világegyetem? Válasz: A tudomány állása szerint igen. Amennyiben a fizikai rendszerek véges számú irreverzibilis (egyirányú, megfordíthatatlan) változáson mennek keresztül, akkor, ha a Világegyetem öröktől fogva létezne, e változásoknak végtelen idővel ezelőtt be kellett volna fejeződniük. Következésképpen ezeknek a változó folyamatoknak mostanára már nem lehetnénk szemtanúi.

Említsünk meg példaképpen ilyen irreverzibilis folyamatokat:

- A termodinamika II. főtételéből fakadóan, a hő önmagától nem áramolhat hideg testből melegbe, viszont megengedi az ellenkező irányú áramlást. Ez a törvény nem megfordítható: kijelöli az egyirányú változások útját. Mint ahogyan egy hideg és meleg szobát összenyitva a meleg a hidegbe áramlik, míg végül kiegyenlítődik a két szoba hőmérséklete, épp így van a Világegyetemben is. A tudósok nem is haboztak levonni a következtetést, hogy a Világegyetem a termodinamikai egyensúly állapota felé tart, ami egyirányú folyamat. Ez az egységesség felé tartó tendencia, amikor a különböző hőmérsékletek kiegyenlítődnek a Világegyetem nyugvó pontra jutásában ér véget. Az a tény, hogy a Világegyetem még nem érte el ezt a hőkiegyenlítődést, feltételezi azt, hogy nem áll fenn végtelen idők óta, mert akkor már végtelen ideje kiegyenlítődött volna. (Nem az ősanyagról beszélek, hanem a Világegyetemről!!!)

- Más oldalról megközelítve az un. entrópia törvény, mely a termodinamika II. főtétele más megfogalmazásban, miszerint minden létező anyag a maximális molekula rendezettség felé halad. Más szóval a rendezetlenségből – a magasabb energiájú állapotból - minden a rend felé halad, minden szerveződés a szétesés felé. Ha az Univerzum örök időktől léteznék, már réges-régen be kellett volna következni a „hőhalálnak”.

- Végül: Egy másik ilyen folyamat, az éjszakai égbolt sötétségéből figyelhető meg. Csak véges távolságba láthatunk el az űrben (mintegy 15 milliárd fényévnyire), ez lévén az a maximális távolság, ahonnan a fény a Földre érkezhetett az Univerzum kezdete óta. Más szóval ha az Univerzum örök idők óta léteznék, akkor minden létező fény már elérte volna a Földet, és éjjel nappal fényben ragyogna bolygónk.

Röviden: Megfigyelhető, hogy az anyag bizonyos számú változássorozat után visszafordíthatatlanul megváltozik, egyik állapotból, a másik állapotba jut. Mivel számtalan ilyen változássorozat folyamatában járunk, így a Világegyetem kezdettel bír, különben (ha örökkévaló lenne), akkor ezek az egyirányú változássorozatok örök időkkel ezelőtt befejeződtek volna; ezért igaz az, hogy egy örök Világegyetem nem fér össze a megfordíthatatlan fizikai folyamatok örök létezésével.

A jelenlegi tudomány (minden világnézettől függetlenül!) megalapozott tudás révén jutott el arra a felismerésre, hogy a Világegyetemnek van kezdete, s ezelőtt a kezdet előtt az Univerzum nem létezett. Ha viszont van kezdet, akkor szükség volt indító energiára is, az pedig rendszeren belül nem születik. Az anyagnak kívülről kellett kapnia. Ha viszont a teljes Univerzum anyaghalmaza "belül" van, akkor ez a „kívül" csak valami „nem anyagi" lehetett, - Isten. Tőle jöhetett az energia. Nincs más kiút.

Kontra: A kiindulópont helyes: a Világegyetem nem keletkezhetett robbanás által. Az – egyébként helyes – megállapításra tévedések sorozata következik. Ugyanis ha nem volt Ősrobbanás – márpedig nem volt -, akkor nincs szükség a felsorolt érvekre sem.

Továbbá: a „kezdet” mellett felsorolt II. termodinamikai főtétel nem érvényes, a kvantumfizika szintjén nem állja meg a helyét. Mivel pedig tudjuk, hogy a természeti törvények egymásra épülnek, ha kvantumszintem, azaz mikroszinten, nem érvényes a II. főtétel, annak érvénytelenségre makroszintre is kihat. A tudósok teljesen megalapozatlanul vonták tehát le a következtetést, miszerint a Világegyetem a termodinamikai egyensúly felé halad.

Mivel a II. főtétel nem igaz, ezért a Világegyetem nem halad a „hőhalál”, azaz a hőmérsékleti kiegyenlítődés felé. Ellenkezőleg. A létező rendszerek folyamatosan bonyolultabbá válnak, egészen szétesésükig, hogy aztán újabb rendszerek szülessenek és bonyolódjanak.

Nem igaz, hogy csak véges távolságig látunk el az űrben. Minden a műszerezettségtől függ. A csillagászok a 13.7 milliárd évesnek becsült Világegyetem-kor ellenére már legalább 50 milliárd fényév átmérőjű Univerzumról beszélnek. Vagyis egyáltalán nem zavarja őket a horizont-probléma. A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy a Doppler-képletet meghamisították, vagyis a jelenleg 10 milliárd fényévnyi távolságra becsült objektumok valós távolsága a jelölt érték többszöröse. Az Ősrobbanás-tan már pusztán ezen a ponton is megbukott.

A Világegyetemben valamennyi folyamat ciklusosan zajlik. Pusztán egyetlen egy – rendkívül ritka – atomi lebomlási folyamatot sikerült találni, amelyik nem idő-tükrözhető. A K-mezon lebomlása. A K-mezon e rendkívül ritka, nem idő-tükrözhető lebomlási folyamata nem teremt semmiféle eltolódást az elemi ciklikus folyamatokban. Sőt. Az is lehet, létezik a K-mezon idő-tükrözést sértő lebomlásának ellentétes folyamata, csak még nem sikerült előállítani laboratóriumi körülmények között.

Nem igaz tehát, hogy az anyag bizonyos számú lépés után megváltoztathatatlan – végleges – állapotba jut. Emiatt teljesen hibás az a következtetés, miszerint lennie kellett volna kezdetnek. Nem igaz az, hogy a fizikai folyamatok – makroszinten – megfordíthatlanok. Az egyetemi tudomány állítása a világegyetem kezdetéről téves és megalapozatlan. Ezért szükségtelen bármiféle kezdetet is feltételezni. A Világegyetemen „kívül” pedig semmi sem létezhet. A Világegyetem végtelen nagy, nincs „hely” bárminek is bárhol a Világegyetemen „kívül” létezni, pusztán azért, mert egész egyszerűen nincs „kívül”.

A Világban nincs hely Istennek a Világegyetemen kívül.

Ugyanis ha feltételezzük valamiféle Isten létezését a Világegyetemen kívül, miközben azt állítjuk, hogy egyúttal a Világegyetem legkisebb részét is végtelen intelligenciával irányítja, feloldhatatlan ellentmondásba kerülünk, miszerint olyan hatás léte mellett teszünk tanúbizonyságot, amely ugyan kölcsönhatásban áll a Világegyetemmel, de mégsem kimutatható! Ha  nem hatna kölcsön az anyaggal, akkor számunkra nem létezne! Az Isten is az anyagra csakis energia révén gyakorolhat befolyást, energiát viszont csakis és kizárólag anyag hordozhat. Tehát Isten = anyag. Ha Isten anyag, akkor nem létezhet a Világegyetemen kívül. De a Világegyetemen belül sem, mint valamiféle irányító elv. Hol van hát? Istennek egyetlen létezési formája engedhető meg, ha Isten azonos a Világegyetemmel. Azaz, mivel az anyag önszabályzó intelligens létező, tehát az anyag = Isten. Tehát: Isten = Világegyetem.

Ahogy a régi magyarok mondták: „A Természet az Isten teste, az erkölcsi világrend az Isten lelke.”

8. Az oksági törvény (kauzalitás)

Pro: Az istenérveket folytatva az mondható el, hogy az anyagnak nem csak energiája nem volt, de oka sem az ősrobbanáshoz.

Örök ok: Ha öröktől létezett az anyagban ez a törvényszerűség, akkor egészen a robbanás pillanatáig erősödő hatást kellett gyakoroljon az anyagra s az, ennek hatására robbant fel. A törvényszerűség tehát irreverzibilis (egyirányú, megfordíthatatlan), és erősödő kellett, hogy legyen.

Ilyen törvényszerűség azonban nem lehetett, az irreverzibilis folyamatok jellemzői miatt, még pedig azért, mert ha a folyamatok véges számú megfordíthatatlan változáson mennek keresztül, s ennek eredményeként egyik állapotból a másik állapotba jutnak, akkor e változásoknak végtelen idővel ezelőtt be kellett volna fejeződniük...

1. Ha van valami törvényszerűség, amely hatására az ősanyag egyszer csak felrobban, akkor ez a törvényszerűség a robbanás pillanatában óriási változást eredményez az ősanyagban.

2. Ez esetben a robbanást kiváltó törvényszerűség a robbanást megelőzően folyamatosan hatást kell, hogy gyakoroljon az anyagra, aminek végeredménye a robbanás.

3. Így tehát nem akármilyen hatást, hanem erősödő hatást kell gyakoroljon, különben nem jut el a tetőpontra, a robbanáshoz, a változáshoz.

4. Az erősödő hatás, egyirányú, irreverzibilis folyamat, tehát egyirányú, erősödő törvényszerűségről lehet szó.

5. Ilyen viszont azért nem létezhetett, mert az irreverzibilis folyamatok (ahol egyik állapotból a másik állapotba jut az anyag), nem létezhetnek öröktől fogva, mert akkor örök időkkel ezelőtt be kellett volna fejeződniük. Márpedig az ősrobbanás nem örök időkkel ezelőtt történt meg, fejeződött be, hanem a múlt egyetlen időpontjában.

Ha viszont nem örök idők óta létezik a törvényszerűség az ősanyagban, akkor kezdettel bír. Ez esetben azzal, hogy „ez törvényszerű" csak kitoltuk a választ, ahelyett, hogy feleltünk volna rá. Mert ha azt mondom „Az ősrobbanásnak törvényszerűen meg kellett történnie", akkor azt kérdezem, „öröktől fogva jelen volt benne ez a törvényszerűség"? Ha erre azt mondom, „Kezdettel kell, hogy bírjon", akkor azt kérdezem, "mi az oka ennek a kezdetnek"? S erre mit feleljek, mondjam azt, hogy „egy azt megelőző törvényszerűség"? - Ez nem válasz, hiszen így csak egyre kijjebb toljuk (a végtelenségig) a problémát!

De tegyük fel a kérdést: Vajon azzal, hogy azt mondjuk "szükség van Istenre, hogy megokoljuk a kezdetet, (pl. ősrobbanást), nem mi is csak kitoljuk a megoldást egy másik tényezőre"? Más szóval nem ugyanaz a helyzet áll elő, mint az előbb?

Az előbb azt mondtuk, hogy az ok nem lehet az anyagban, hiszen épp az anyag változik meg "robban fel", tehát az anyag változása az okozat, s ha önmagában lenne az ok is, akkor saját magát teremtené meg. Talán egyetlen kivétel lehet, ha valami törvényszerűség révén benne volt az ok is, ami szükségszerűen elvezetett a robbanásig!

Erre azt feleltük, nem lehet törvényszerű, mert 1., örök nem lehetett az ok, az irreverzibilitás miatt, 2., kezdettel bíró pedig nem lehetett az ok, mert akkor annak a kezdetnek okát kellene tovább nyomozzunk, ami létrehozta az okot, ami majd előidézi a robbanást. Itt aztán a végtelenségig mehetnénk visszafelé. Erre kilyukadunk ott, hogy nem lehetett az ok a szingularitásban, ha pedig ott nem volt, akkor azon kívül kell keressük, de mivel azonkívül nincs más, mint Isten, (mert ezek szerint kell, hogy legyen, hogy "beinduljon a folyamat"), így hozzá jutunk el!

Igen ám, de formálisan ugyanott vagyunk, mint az előbb! Mert teljesen mindegy, hogy a robbanás okának kell egy okot keresnünk (mert öröktől nem lehetett benne az ok, ha viszont "nem öröktől" van benne, akkor kezdettel bír, annak meg oka kell legyen), vagy ezt az okot elnevezzük Istennek, ugyanott vagyunk: Fel kell tegyük a kérdést, - miért jött létre a Világegyetem. Az anyag oldaláról nem tudunk válaszolni rá. De az istenhit oldaláról vajon tudunk?

Azt gondolom igen: Isten azért teremtett, mert Ő a Szeretet, és meg akarta osztani önmagát. Adni akart önmagából. Boldogsággal és élettel akarta megajándékozni teremtményeit. Itt máris van ok, s ráadásul értelmes ok! Sőt, ez törvényszerű ok is.

És kezdettel bír ez az ok benne? Azt felelhetjük, hogy nem, ez öröktől fogva létezik benne.

Na igen, de az örökkévaló ok nem lehetséges az irreverzibilitás miatt, - szólhatna az ellenérv, csak hogy ez azért nem állná meg a helyét, mert Isten nem anyagi minőség, s Ő törvények felett áll, hiszen Ő hozta létre őket!

"És ha öröktől fogva ott van benne az ok, akkor miért várt a teremtéssel az "örökkévaló időtengely" egy bizonyos pontjáig, mért nem teremtett már előbb?" - szól még mindig a kérdés!

Erre azt felelhetjük, hogy már előbb is teremthetett, sőt lehet, hogy az örökkévalóság óta teremt is! (Általunk elképzelhetetlen dimenziókat, lényeket, struktúrákat.)

No igen, de akkor a másik oldalon is mondhatjuk azt, hogy „az anyag is az örökkévalóság óta pulzál a „Nagy Bumm" és a „Nagy Reccs" között: Robban, a Világegyetem kitágul, a tágulás lassul, a gravitáció újra összehúzza, (itt az idő visszafelé telik), majd „önmagába zuhan", s kezdődik minden elölről a "Nagy Búmmal", s így tovább az örökkévalóságon át.

Valóban lehetséges, de ennek valószínűsége nagyon csekély. A problémáról Prof. Paul Davies professzor így ír:

„Ez a helyzet hasonló ahhoz, amikor egy acéltartályon belül felrobban egy bomba: elképzelhetjük ugyan, hogy minden darabkája visszapattan a falairól, s újra egyesíti a bombát, de mégis a körülmények rendkívüli találkozását kellene kiagyalni a megvalósuláshoz." (Paul Davies: Isten gondolatai 48.o.)

Az anyag képtelen ilyen bravúrra. Magától, ok és energia nélkül felrobbanni, ott véletlenül rendezettséget és magasan kvalifikált Univerzumot, benne életet létrehozni, majd önmagába visszazuhanni olyan formán, hogy az energiahalálból (ahova jutott az entrópia révén) újra létrehozza azt a struktúrát amely újra rendelkezik okkal és indító energiával, ezután újra rendezett Univerzummá szerveződni egy robbanás által ..., majd ezt a képtelenséget folytatni így tovább az örökkévalóságon át, ez tényleg csak agyszüleménynek tűnik.

Ez legalább akkora abszurdum, mint a tartályba zárt bomba, ami felrobbantja önmagát, majd darabjai úgy zuhannak egymásba, hogy újra bomba épül belőlük, amiben az ok is megteremtődik, energiája is újraszerveződik a következő robbanáshoz, s ezt a képtelenséget nem egyszer, hanem végtelenszer sikeresen meg is ismétli!

Ettől sokkal plauzibilisebb alternatíva az, hogy Isten az örökkévalóság óta teremt végtelen bölcsességénél és szereteténél fogva. Hihető is, logikus is és ellentmondás-mentes is.

- Az öröktől fogva teremtő Isten és az öröktől fogva pulzáló Világegyetem alternatívái közül sokkal nagyobb képtelenségnek látszik az anyag alternatívája (lásd acélhengerben önmagát felépítő bomba).

- Ha viszont nem öröktől fogva pulzál így az anyag, akkor kezdete van, s ez a kezdet nagy valószínűség szerint az ősrobbanás.

- Az ősrobbanás okkal kell bírjon, mert a kauzalitás törvénye szerint, semmilyen változás nem történik ok nélkül.

- Próbálkoztunk először a "mi van, ha csak úgy megtörtént" jellegű válasszal, de ez éppen az oksági törvény miatt lehetetlenség: semmi sem történik meg "csak úgy".

- Ezután a "törvényszerűen így kellett lennie" választ kíséreltük meg, de mint láttuk a törvényszerűség nem lehetett örök (az irreverzibilitás miatt), de önmagán belül kezdettel sem bírhatott (mert akkor a kezdet okát kellene tovább nyomoznunk, majd annak is az okát egészen a végtelenségig.)

Ha viszont az anyagban nem volt benne az ok a robbanáshoz, mert

- uralkodik rajta kauzalitás természeti törvénye

- az anyag nem gondolkozik, nem érez, nincs oka változni, mert nincs akarata, érzése, gondolata: élettelen, akaratlan, öntudatlan, „holt anyag."

- változásának oka, éppen ezért csak külső változtató lehet.

Tehát:
- kellett lennie külső változtatónak, s ha két alapalternatíváinkat figyelembe veszem, akkor ez a "külső" csakis Isten lehetett.

- a külső változtató, - rendezett, működőképes, komplex világot alkotott, tehát intelligens akarattal bíró Lény kellett legyen!

Úgy gondolom, hogy a kauzalitás, és az energia törvény két szilárd természeti törvény, ami valamilyen formában (így vagy úgy, de) mindenképpen akadálya az ateista világmagyarázatnak.

Mert ha azt mondom:

- az anyag állapota megváltozott és felrobbant, akkor az energiatételt sértem meg.

- az anyag magától robbant fel, akkor a kauzalitás törvényét sértem meg.

- az anyag ok nélkül robbant fel, akkor is a kauzalitás törvényét sértem meg.
A megoldáshoz nincs más kiút, csak Isten. A következő istenérv tehát: a kauzalitás.

Kontra: Igen tetszetős levezetés annak igazolására, hogy miért nem lehetett Ősrobbanás. Azonban a levezetés korrektsége ellenére a következtetés teljességgel hibás, hiszen a levezetés elkövetője – amint korábbi levezetései során is tette -, nem hajlandó figyelembe venni azt a lehetőséget, miszerint a Világegyetem nem rendelkezik semmiféle kezdeti ponttal. Öröktől fogva létezik és örökké létezni is fog.

Az érvelés további hibája, a törvények „nem az anyagban vannak”, hanem az anyaggal együtt, annak elválaszthatatlan és leválaszthatatlan részét képezik.

Az Isten szándékaira vonatkozó érvelés – tudományos nézőpontból –, teljességgel alaptalan. Egy vágy fogalmazódik meg benne, ha mégoly szép vágy is, de nem több.

Ismétlem, semmi olyasmi nem létezik, ami „nem anyagi minőség” Az Isten „anyagtalan” – vagy „anyag felett álló mivoltára” vonatkozó érvelés elfogadásához hit kell, tudományos szempontok szerint egész egyszerűen, nem igaz. Anyaggal csak anyag tud kölcsönhatásba lépni, emellett minden ami létezik anyag, hiszen bármilyen „elvont” dolgok mondunk is, mint pl. tehetség, vagy intuíció, vagy szerelem, és sorolhatnám, ezek az „elvont” dolgok csakis és kizárólag az anyagon keresztül tudnak megnyilvánulni, hiszen a tehetségnek pontosan ugyanúgy, mint az intuíciónak vagy a szerelemnek tárgya van, tehát valamire, vagy valakire irányul. Anyagi létezőkre. Az „elvont dolgok” megvalósítása is csakis és kizárólag az anyag segítségével valósulhat meg, teljesülhet be. A tehetség és az intuíció ugyanúgy, mint a szerelem. Nem lehetséges „anyag feletti” dolgokról beszélni, mert ilyen dolgok nem léteznek!

Ismétlem, a természeti folyamatok – globálisan tekintve legalábbis –, igenis visszafordíthatók. Tény, hogy pl. egy elolvadt hóember, hóember mivoltában „visszafordíthatatlan”, ám ami a hóembert alkotó vizet illeti, nagyon is visszafordítható, hiszen az elolvadt hóember anyaga elszivárogván valahová részét képezi a víz körforgásának. Így igaz ez minden „irreverzibilis” folyamatra. Más szinten az „irreverzibilis” folyamat „végterméke” nagyon is reverzibilis ciklusok alkotói.

Sem az energia törvény, sem a kauzalitási törvény nem szilárd, tehát a ráépített elméletek meglehetősen instabil lábakon állnak, azaz értelmezésük csak szűk körben lehetséges.

Az energia törvényt ugyanis zárt rendszerek viselkedésére írták le. Az Ősrobbanás-tan és a Teremtés-tan számára a Világegyetem valóban zárt, hiszen kezdettel bír, ha pedig összeomlásban ér véget, akkor is nyilván zártnak tekinthető. Más a helyzet nyílt rendszerekkel. A nyílt rendszerekre a II. főtétel, csak részben, vagy egyáltalán nem teljesül. Nem tekinthető ilyennek a végtelen ideig táguló Világegyetem, hiszen abban az esetben a kisimulás következtében a Világegyetem lényegében megfagyna, ha végtelen idő alatt is. A kezdet nélküli (Ősrobbanás és Teremtés) nélküli Világegyetemben, a maga végtelen kiterjedésében a II. főtétel nem teljesül sem kvantumfizikai (mikro), sem makro (csillagászati lépték) szinten. Az entrópia felhozása mint „istenérv”, tehát nagyon is sántít.

A teljes érvelés az „Isten létének bizonyítására” van kihegyezve, tehát az érvelő nem vesz tudomást az érvein kívül álló tényekről, de hiszen éppen ez a célja. Pontosan ugyanúgy jár el, mint az Ősrobbanás-tan hirdetői, akik szintén nem hajlandók tudomást venni a „tudományvallásukon” kívül álló tényekről, vagy rosszabb esetben megtagadják azokat, netán meghamisítják a mérési eredményeket, sőt, a matematikai képleteket is. Színjáték – olykor harc – folyik tehát, és az a harc nem az igazság kutatásáról szól, hanem a két tábor - ateisták és teisták -, saját – vélt – igazuk bizonyításáról. Eközben pedig nemigen válogatnak az eszközökben. Az ateisták részéről ez a viselkedés – valamilyen szinte legalábbis – esetleg még úgy-ahogy megérthető, ám a teisták részéről, akik az erkölcsösség kiemelt fontosságát hirdetik, már sokkal kevésbé.

Emlékeztetőül: az anyag, mint önszervező, intelligens létező, nem jöhet létre a semmiből sem Teremtés, sem Ősrobbanás útján, sem sehogy. Az anyag mindig is létezett, végtelenszer – ám mindig másként - ismétlődő ciklusokban végzi szüntelen átalakulását. Ezután is ezt fogja tenni

Örök időkön át.

9. Az Entrópia

Pro: A fizikában léteznek az úgynevezett visszafordítható és visszafordíthatatlan folyamatok. Egy adott állapotban lévő víz megfagy, ha hűtjük, megolvad, ha melegítjük.
Gondolhatunk még a só oldására vízben, illetve a sós oldat lepárlására, ami által különválasztjuk a sót, és a vizet. Ezeket megfordítható, azaz reverzibilis folyamatoknak nevezzük. Azonban, ha egy test a talajra esik és közben kissé felmelegedik, hűtés hatására nem repül vissza eredeti magasságába.

Ugyanúgy, az összekevert hideg és forró vizet sem tudjuk ismét hideg és forró vízre "szétkeverni".

Ezeket megfordíthatatlan, azaz irreverzibilis folyamatoknak hívjuk.

Az irreverzibilis törvényszerűség alkotja soron következő érvelésem lényegét. Ehhez szeretném felidézni a termodinamika második főtételének meghatározását.

DEFINÍCIÓ:

"A termodinamika második főtétele szerint a természetben külső behatások nélkül mindig a hőmérséklet kiegyenlítődésére irányuló folyamatok játszódnak le, azaz hő magától nem kerülhet az alacsonyabb hőmérsékletű helyről a magasabb hőmérsékletű helyre" (Gulyás-Rácz-Tomcsányi-Varga: Fizika 170.o.)

DEFINÍCIÓ:

"A termodinamika második törvénye szerint egy zárt rendszerben a hasznos munkára felhasználható energia csökken, bár az összenergia állandó. Ezt entrópiának nevezzük, amely a rendezetlenség miértéke."

Mit jelent mindez?

Ha például elektromos energiát vezetek át egy villanyégőn, akkor az elektromos energia végül hőenergiává alakul át amint áthalad az égőn, s ez a hőenergia a legalacsonyabb "minőségű" energia, ami az atomok rendezetlen mozgásából áll.

Az entrópia miatt az energia mindig csak alacsonyabb minőségű energiává alakulhat át a természetes folyamatok során. A törvény alapján bármely zárt rendszerben az entrópia növekszik. Azaz a rendszer rendezetlenné válik, és az energia felhasználhatósága állandóan csökken.

A törvény tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a természetes folyamatok rendezetté alakítják a testek és rendszerek állapotát. Idővel minden rendezetté válik, bomlik. Az Univerzum visszafordíthatatlanul a maximális rendezettség irányába halad.

Gondoljunk csak arra, mi történik, ha egy házat, "kényelmesen" magára hagynak vagy 1000 évig? Ha nem takarítják, nem rendezgetik, nem javítják, csak magára hagyják? Mivel az elemi részecskék a legkisebb energiaszintet keresik, a természetes folyamatok lerombolják és a rendezettből rendezetlenné alakítják. Számítások szerint egy magára hagyott világváros is eltűnik ezer év alatt!

Szükséges tehát, hogy kívülről (ez esetben kezünk által) hasznos, célszerű munkát, energiát vigyünk a rendszerbe (ebben az esetben a házba), hogy fenntartsuk a rendezettséget, és a rendszert!

A termodinamika második törvénye értelmében minden romlik, szétesik, tönkremegy. Ezt láthatjuk a Világegyetemben is: a Nap lassan de biztosan kihűl, a csillagok elhalnak, az anyag sugárzásban oszlik szét, stb. Az Univerzum biztos, sötét halál fele halad, azaz a maximális entrópia fele. Ez a folyamat visszafordíthatatlan. Ha a Teremtő nem létezne, a világegyetemnek ez a szomorú sorsa bekövetkezne.

De vajon létezik-e? Előző istenérvek szerint sokkal valószínűbb, hogy létezik, mint hogy nem létezik.

Azonban tegyük most félre ezeket az érveket és induljunk ki magából az entrópiából.

Istenérvemet ennek hátterén így fogalmazom meg:

1. Mivel a létező Világegyetem a teljes rendezettség felé halad, ezért nyilvánvaló, hogy a bonyolultabból halad a rendezett felé.

2. Így a Világegyetem rendelkezett egy legmagasabb szintű bonyolultsággal, amiből folyamatosan romlik.

3. Az energia törvény kizárja azt, hogy ez a legmagasabban szinten bonyolult energiaszint a rendszeren belül állott volna elő.

4. Az entrópia törvény viszont kizárja azt, hogy ez a legmagasabb szintű bonyolultság öröktől fogva léteznék. Volt tehát kezdete.

5. A kezdet ezért egy adott időben jött létre, és a legmagasabb szinten kvalifikált rendezettséget hozott.

6. Erre képtelen az anyag, mert se oka nem volt rá, se energiája.

7. Mivel az egyik lehetséges alternatívát kizártam, így szükségképpen a másik lehetséges alternatívát kell válasszam: Istent. Egy intelligens akarattal rendelkező Lény teremtette meg az Univerzumot, legmagasabb fokú, kezdeti energiaszintjével, rendezettségével, komplexitásával.

8.  Az entrópia törvény tehát visszamutat a teremtésre, s ezáltal a Teremtőre.

           "Ha egy óra bizonyítja az óramester létezését, de a világegyetem nem bizonyítja a nagy Építész létét, akkor megengedem, hogy bolondnak nevezzenek" (Voltaire)

- Mint ahogyan egy órát is felhúzunk, hogy járjon, a Világegyetem is "fel lett húzva, hogy járjon".

-  Az óra is lejár, ha elfogy a mozgáshoz energiája, a Világegyetem is "lejár", ha kimerül energiája.

-  Kellett, hogy valaki felhúzza az Univerzum óráját.

-  Az anyag nem lehetett a "felhúzó", hiszen ő a "felhúzott". A termodinamika második főtételének (az entrópia) létezésének ténye magasan szervezett kezdetre utal, tehát nem oktalan, jellegtelen ősrobbanásra, hanem célirányos teremtésre. (Persze lehet, hogy létezett az, amit a mai tudomány ősrobbanásnak hív, de még ha volt is ilyen - a fentiek értelmében -, ez a folyamat, csak része volt az intelligens teremtő munkának.)

Kontra: Ami egy fazék hideg és meleg víz összekeverése számára megfordíthatatlan folyamat, az korántsem az egy magasabb szintű, azaz pl. a víz körforgása számára. A fizikai folyamatoknak szintjei vannak, végtelen sok szintje, ami tehát az egyik szinten megfordíthatatlan, egy fölötte lévő szinte már nem.

A termodinamika II. főtétele csakis és kizárólag zárt rendszerek esetében érvényesek, de ott sem általánosan. Hiszen léteznek hűtőszekrények! Azonban készíthető olyan atomi jellegű szűrők, melyek csak bizonyos sebességgel haladó részecskéket engednek át, így egy ilyen szűrővel elválasztott térben az egyik rész jelentősen felmelegszik, a másik pedig jelentősen lehűl. Már vannak ilyen működő rendszerek! Vagyis semmiféle „teremtő” beavatkozása nem szükséges, és még csoda sem történik, mégis, egy osztott edény egyik része látványosan felmelegszik, miközben a másik fele lehűl.

Az 1000 évre magára hagyott ház, mint épület valóban megsemmisülhet. De mennyiben lenne alacsonyabb-rendű a rajta és a helyén elburjánzó csodálatos növényzet és állatsereglet?

Ha mi nem tartjuk fent egy rendszer magasabb energiaállapotát (bonyolultságát), akkor fenntartja más. „Hőhalál” nem létezik.

Az alagúthatás, valamint a kvantumkémiai reakciók már puszta létezésükkel is ellentmondanak az „entrópia növekedés” elméletének.

A kilenc pontból álló levezetés tehát téves, mert kiinduló-feltételei már eleve hibásak, téves kezdő-feltételekből kiindulva – logikus levezetéssel csakis és kizárólag téves következtetést lehet levonni! Ismétlem: a termodinamika II. főtétele zárt rendszerekre sem igaz. Tehát az entrópia-elv, a hőhalál felé vezető átalakulás is téves. De nem azért téves – önmagában – mert Isten minden egyes elemé részecskét egyesével taszigálva ennek ellenében cselekszik, hanem azért, mert a végtelen Világegyetemet alkotó anyag – létéből fakadóan -, intelligens és önszervező. Szükségtelen tehát olyan végtelen hatalmú, mindenható és anyagtalan létezőt és létezőt feltételezni, aki mindezért a látható megfigyelési eredményekért mint kiváltó ok szóba jöhetne. Az anyagnak a legelidegeníthetetlenebb tulajdonsága a mozgás, az energiacsere, a szüntelen változás, a bonyolódás – nem pedig a leépülés!

Igaz, ahogy a Föld, a Nap is egyszer befejezi pályafutását, de csak azért, hogy az őket felépítő elemi részek más égitestekben öltsenek majd ismét formát. A végtelenségig. És nem azért, mert „valaki így akarja”, hanem azért, mert egész egyszerűen nem lehet másként. Ez az anyag lényege.

Mivel pedig a Világegyetem nem a teljes rendezettség, a hőkiegyenlítődés, tehát a hőhalál felé fejlődik, teljességgel alaptalan az a következtetés, miszerint kezdete volt. Ugyanis ismét a kiindulás téves, mármint hogy a hőhalál felé haladnánk, tehát hibás a következtetés is, hogy volt kezdet!

            Merthogy nem volt!

10. Anyagszervezés

Pro: Ha kiindulunk az ősrobbanás elméletéből, akkor meg kell tudjuk valahogy magyarázzuk a rendezettség létrejöttét, más szóval azt: hogyan volt az anyag képes az önszerveződésre.

Nézzük, hogyan írnak erről Prof. Keith Ward és Prof. Paul Davies:

"Valójában azonban az Ősrobbanás korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A Világegyetem tágulása nagyon pontosan rendezett módon vette kezdetét, összhangban számos természeti állandóval és törvénnyel, amelyek megszabták további fejlődését, aminek eredményeképpen olyanná vált, amilyennek ma látjuk." (Prof Keith Ward: Isten, véletlen, szükségszerűség 21-23.o.)

"A világegyetem térbeli szerveződése is egységes. Az anyag és energia nagyléptékű eloszlása rendkívül egyenletes." (Prof. Paul Davies: Isten gondolatai 194. o.)

Az Univerzum tehát a kezdet után, nagyon pontosan rendezett módon elkezdi szervezni önmagát, aminek végeredménye a ma látható rendkívül egyenletes anyag-energia eloszlás és térbeli szervezettség, rendezettség.

Erre a térbeli szervezettségre jó példával szolgálnak a Galaxisrendszerek. De vajon hogyan voltak képesek kialakulni ezek a magasan szervezett rendszerek egy robbanásból? Ennek problematikájáról ír a Nobel-díjas materialista Stewen Weinberg csillagász:

"A Galaxisok keletkezéséről szóló elmélet az egyik legfontosabb asztrofizikai probléma, amelynek megoldása ma még igen távolinak tűnik" (Stewen Weinberg: Az első három perc, New York, Bantam, 1977.68.o.)

A szervezettségre további jó példa Naprendszerünk. A Naprendszer kicsiny rendszer, a Kozmosz nagy rendszereiben. De vajon hogyan volt képes az anyag ilyen rendszerekké szervezni önmagát? Erről a nehézségről ír Richard L. Thomson matematikus, és William McRae az angliai Sussexi Egyetem csillagász professzora:

"Ha csupán a saját Naprendszerünket vizsgáljuk, akkor is alapvető nehézségekbe ütközünk. A bolygók keletkezésének hagyományos leírása - miszerint kozmikus gázból és porból álló felhőkből sűrűsödtek össze - szintén nagyon bizonytalan alapokon nyugszik, mert a gázködök kölcsönhatásait leíró egyenleteket eddig még nem oldották meg kielégítő módon." (Richard L. Tomson: Kérdőjelek az ősrobbanás körül c. tanulmány 21.o.)

"A Naprendszer keletkezésének problémája talán a csillagászat egyik legfontosabb, mindeddig megoldatlan kérdése" (William McRace, "The Origin of the Earth, Moon, and Planets" in: The Encyclopedia of Ignorance, szerk. Ronald Duncan és Miranda Weston-Smith, New York, Pergamon Press LTD,. 48.o.)

Hol járunk eddig?

Az Univerzum a kezdet után, nagyon pontosan rendezett módon elkezdi szervezni önmagát, aminek végeredménye nem csak, hogy rendkívül egyenletes anyag-energia eloszlás és térbeli szervezettség jön létre, de a rendezettség máig megmagyarázhatatlan magas szintje keletkezik.

Ez azért különös, mert olyan ez, mintha egy háztartási kávéfőző felrobbanna és a falra fröccsent kávé, valami magasan rendezett alakzatot hozna létre. Mi lehet ilyen?
Ilyen lehet például egy sorminta, egy festmény, vagy egy értelmes mondat.

Tegyük fel a kérdést:

Mi az esélye annak, hogy a véletlen létrehozza ezt?

Adjunk sok-sok időt a véletlennek, s képzeljük el, hogyha egymás után több millió kávéfőző robbanna fel, akkor valamelyik képes lenne-e a falra festeni valami magasan rendezett alakzatot, például egy sormintát, vagy egy festményt, esetleg egy értelmes mondatot?

Én úgy hiszem, ilyet elvárni a véletlentől, értelmetlenség.

De tegyük fel a kérdést: mi van akkor, ha nem egyszerre lett ilyen magasan rendezett az Univerzum, hanem sok-sok apró egyszerű lépés tette ilyen bonyolulttá?

a.,

- Az Univerzumnak van kezdete.

- A kezdet óta idő telt el

- Napjainkban a Kozmoszt rendezettnek látjuk

- Ha a rendezettséghez vezető út több egyszerű lépés volt, s ha a véletlent céliránytalan összevisszaság jellemzi, akkor a több egyszerű lépés egy hányada (a végső eredmény szempontjából amit ma látunk), hasznos és használható, másik hányada viszont (a végeredmény szempontjából) haszontalan és felhasználhatatlan.

- ezért a véletlennek a hasznos (később használható) lépéseket ki kellett válogatnia a használhatatlan, (semleges) és a végső eredményt lebontó (káros) folyamatoktól.

b.,

- mivel a véletlen lényege céliránytalan összevisszaság, ezért ugyanaz a véletlen ami először (a végső eredmény szempontjából) "hasznos lépéseket tett", képes arra, hogy a következő lépésben tönkre is tegyen mindent,

- ezért a véletlennek el kell tudnia különíteni azt, amit később hasznosítani fog.

c.,

- ezután a hasznos lépéseket, a megfelelő sorrendben és módon egymás mellé kell rendelje, úgy, hogy közben a nem hasznosítható eseményeket folyamatosan el kell válassza a hasznosíthatótól.

d.,

- végül (a végső cél szempontjából) hasznos, egymás mellé rendelt lépéseket egymással működőképes módon össze kell fűzze, kapcsolja, úgy, hogy a "nagy egész" kiválóan funkcionáljon.

Azt kell mondjuk, hogy a véletlennek tudnia kellett előre, hogy mit fog csinálni, mert a részműveletek sehova sem vezetnek.

De tegyük fel a kérdést: Nem lehet az, hogy a véletlennek nem kellett előre tudnia semmit, csak "tette a dolgát", épp ezért céliránytalanul össze-vissza követték egymást az események, folyamatok, s végül ez lett belőle (az anyagból) ami lett (komplex rendezett Kozmosz)?

Másként megfogalmazva: előre kell tudni a végső célt, mert csak így lesz a rendezetlen, véletlenszerű káoszból, rendezett Kozmosz.

Ha viszont előre kell tudni, akkor

1. nem lehet a rendszer része a rendező,

2. intelligens lény kellett hogy legyen.

Ha egy 1000 darabos puzzle-t a földre öntök és összekeverem, akkor kívülállóként tudom csak összerakni azt, ha ismerem a végső célt, ez esetben a képet.
Ha azonban a rendszeren belül egyetlen puzzle darabka lennék pici motívummal a "hátamon" (mely parányi része a készülő nagy rendszernek, a képnek), aligha tudnám, mit is kell kirakni. Tehát kívülálló, és intelligens lény kell legyek.

- A Világegyetem kezdettel bír, a Világegyetem magasan szervezett, komplex rendezettséget, működőképességet mutat.

- Az Univerzum a komplex rendezettséget vagy egyetlen lépésben vette fel, vagy sok-sok apró egyszerű lépésben.

- Képtelen vagyok hinni abban, hogy az élettelen, szervezni és gondolkodni nem tudó anyag, véletlenül, első lépésben, ilyen magasan kvalifikált Világegyetemet hozott volna létre, mint amiben élünk, mert ez nagyobb bravúr lenne tőle, mintha az első kávéfőző véletlenül egy versrészletet, vagy egy Leonárdo képet festene a falra.

- Ugyanakkor képtelen vagyok abban is hinni, hogy a véletlen sok apró, egyszerű lépésben érte el a komplex rendezettséget, mert ehhez (1) szelektálnia, (2) elkülönítenie, (3) egymás mellé rendelnie és (4) összekapcsolnia kellett volna az egyszerű lépéseket, majd működőképes módon (5) fenntartani a komplex rendezettséget.

Mivel azonban az Univerzum alapvetően mégis ilyen (rendezett, szervezett), ehhez intelligens, kívülálló szervező Lényre volt szükség, aki már a kezdetkor tudta, hogy mit akar csinálni, s ezt meg is valósította.

A komplex rendezettséghez vezető folyamat tehát intelligens szervező akarat eredménye. Ezért egyik alapalternatívánkat (a véletlen folyamatokban változó anyagot) kizárva, szükségképpen a másik alapalternatívánkat (Istent) kell válasszam. Ő volt a kívülálló, intelligens akarattal rendelkező Lény, aki az anyagot szervezte, „hangolta, és hangszerelte".

Kontra: Eleve rossz a kiindulás: semmiféle Ősrobbanás nem volt.

Az anyag lényege az önszervező képesség. Olyan tulajdonsága, mint a pl. a spin. Le- és elválaszthatatlan. Mivel ezzel az Ősrobbanás-tant vallók sincsenek tisztában, egy csomó zsákutcába beleszaladnak, pontosan ilyen az anyag szervezésére vonatkozó pont is.  Egy minden kísérleti és megfigyelési alapot nélkülöző tantételnek ez a természetes sorsa. Semmit sem tud mondani az Ősrobbanás-tan a nagyléptékű alakzatok kialakulásáról és a kialakuláshoz szükséges szervező erőről, információról. Mint ahogy a Naprendszer kialakulásával kapcsolatban sem járunk semmivel sem előrébb, mint 200 éve. Hiszen az elégsz alaptétel rossz!

Mivel az egész levezetés az anyag szerveződéséről abból a hibásalapból indul ki, miszerint volt kezdet, a levezetés ugyan tetszetős, de csak egy feltételezett és nem valós állapotra vonatkozik. A levezetés ugyanis teljes egészében értelmét veszti egy kezdettel nem bíró, örök idők Óta létező Világegyetem esetében, ami egyébként a valóság, egyben a levezetés következtetése, a „külső erő” bevonása emiatt teljességgel szükségtelen.

A helyzet tehát: téves elméletre cáfolatként - egyébként logikailag többnyire helytálló levezetés – majd szükségtelen következtetés, hiszen a kiindulási alap már eleve rossz. Az anyaggal együtt létező intelligens önszervező-képeség megértéséhez tehát semmivel sem kerültünk közelebb.

A szerző anyagról vallott felfogása – saját szavaival „hite” -, szintén téves.

A véletlen ugyanis nem „vak”, hanem nagyon is célirányos. Bizonyos számú lehetőség közül „választ”. Egy kockával pl. nem tudunk csak 1 és 6 közötti számokat dobni, vagy a kocka megállhat valamelyik csúcsán vagy élén is. Nem tudunk tehát 9-et dobni, mert képtelenség. Az anyag is bizonyos önszervező tulajdonságok mentén működik, bonyolódik. Ezek az önszerveződési tulajdonságok pedig az anyag elidegeníthetetlen részét képezik.

Általánosságban tekintve pedig elmondható, komplex és egymásra épülő rendszerek esetén, hogy a megnyilvánulások vonala mintegy Gauss-görbét követ, ahol a harang eloszlásából azért igen jól meghatározható a viselkedés. Tény, hogy a Gauss-görbén „elméletileg” mindenre van esély, azonban a valóság ettől más. Ugyanis a „véletlent” nagyon is pontosan leírható és meghatározható folyamatok „irányítják”. Pl. tény, hogy a kockadobásnál minden egyes szám felbukkanására 1/6-nyi az esély. Arra azonban, hogy valaki egy normál dobókockával egymás után egymilliószor 6-ost dob, Gyakorlatilag semmi az esély. Elméletileg talán. De még 100 db 6-os dobás sem fog menni egymás után. Habár erre már jóval nagyobb esélyekkel vághatunk neki.

A puzzle sem túl jó példa. Egy 1000 darabos kép felismerhető mindösszesen 4-5, tetszőlegesen kiválasztott eleméből. Ha pedig valaki a „kép része”, akkor tudja pontosan tudja, hány és milyen kapcsolódási ponttal rendelkezik, és csak olyan elemeket fog keresgélni, melyek ennek a feltételnek megfelelnek. (A szélén lévő elemeknek könnyebb a dolguk, pláne a sarkot alkotóknak.) A teljes kép tehát kirakható „belülről”. Sőt, még az is nagyjából meghatározható – a csatlakozó elemek keresgélése közben -, hogy mit ábrázol. De persze igazi rálátás csakis „felülről” lehetséges. De mi is nagyjából egészen jól meg tudjuk határozni a magunk helyzetét a Naprendszerben, holott benne vagyunk és még nem is láttuk felülről (csak egy részét, az Ulysses napszondának köszönhetően).

 A Világegyetem nem „elérte” a komplex rendezettséget, hanem mindig is az volt..

Összegzés

• A Világegyetem nem „keletkezett”. Sem Ősrobbanással, sem teremtéssel.

• Nem volt tehát „kezdet”, miként „vég” sem lesz.

• A Világegyetem térben és időben végtelen kiterjedésű.

• A Világegyetem mindkét irányban végtelen kiterjedésű (a parányok /elemi részek/ és a gigászok (galaktikus szuperhalmazok/ világa felé egyaránt.)

• A Világegyetemnek minden része, semmi sem létezik a Világegyetemen kívül

• A Világegyetemet anyag tölti ki.

• A világegyetemben valamennyi viselkedést anyag hordozza.

• Az anyag élő, önszervező, intelligens rendszer.

• Az anyag elválaszthatatlan az energiától és az információtól (tudat)

• Az anyag megjelenési formáinak szintjei vannak

• Az anyag minden egyes megjelenési szintjén korlátozott számú megnyilvánulási lehetőség áll csak rendelkezésre.

• Az anyag megjelenési formáinak szintjei egymásra épülnek.

• Az anyag megjelenési formái szintjeinek száma végtelen.

• Az ember az anyag megjelenési formáinak szintjeiből az elektron méretétől a szuperhalmazok méretéig képes átlátni a teret. Ez a távolság megközelítőleg 100 nagyságrendet tesz ki (kettes számrendszerben) – és növekszik

• A Világegyetem fraktális szerkezetű.

• Az anyag a megnyilvánulási formáinak lehetőségeit (természeti törvények) egyszerű szabályrendszerek írják le, ezek a szabályrendszerek (megnyilvánulási formák) az anyag elidegeníthetetlen tulajdonságai, leválaszthatatlanok az anyagról, azzal együtt léteznek.

• Az anyag megnyilvánulásai energiaváltozásokban és/vagy információváltozásokban manifesztálódnak.

• Mivel az anyag leválaszthatatlan tulajdonságai között az energia mellett a tudatot (információt) is megtaláljuk, ezért az anyag megnyilvánulási formái tudatos úton is megváltoztathatók

• A végtelen anyagban rendelkezésre álló, végtelen mennyiségű tudást (információt) tekinthetjük Istennek

Források:

Wikipédia –Ősrobbanás

Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola – Béres Gábor: Mai kozmológiánk

Balázs Richárd, Gond van a Szupernóvákkal, 2007.10.27. http://sg.hu

Murguly György: Az idő nem múlik

A réteg Univerzum

Természettudományos istenérvek – http://acview.php  (zsolo)

Vissza a nyitólapra