|
|
Arany László: Fekete Lovag |
|
|
|
13.000 éves műhold a Föld körül? |
|
|
|
Valóban létezik a Fekete Lovag mesterséges hold? Honnan és mikor került földkörüli pályára? A jelek szerint földönkívüli eredetű, s azonos azzal a mesterséges égitesttel, amely az 1920-as és 1930-as években rádiójeleket sugárzott vissza a Földre, majd eltűnt. A rövidhullámú jeleket Duncan Lunan skót csillagász elemezte, számításai szerint rejtélyes kísérőnk az Epsilon Bootes (ökörhajcsár csillagkép) csillag térségéből érkezett, nagyjából 13.000 évvel ezelőtt.
Első találkozás a Fekete Lovaggal – 1928 Mi történne, ha kétoldalú kapcsolatot hoznánk létre egy idegen bolygó civilizációjával és senki sem venné észre? Mi lenne, ha meghallanák a hívásunkat, és válaszolnának rá, ám mi képtelenek lennénk megérteni a nyelvüket? Pontosan ez történt 1928-ban Eindhovenben, Hollandiában – majd rögtön az utána következő évben, 1929-ben -, és a Dél-kínai-tengeren tartózkodó francia kutatóhajó fedélzetén. A felső légkör tanulmányozása kapcsán végeztek kutatómunkát, annak rétegeit kívánták megismerni, e kísérlet során a hajóról rádiójeleket sugároztak ki, melyeket Hollandiában próbálták meg felfogni, miután azok visszaverődtek a felső légkör különböző rétegeiről. Miután kisugároztak három rádiójelet gyors egymásutánban, harminc másodpercenként, Van der Pol Eindhovenben megvizsgálta a visszavert hullámokat. Ám azok nem rendeződtek a küldésnek megfelelő szabályos sorrendbe, sőt, egytől harminc másodpercig tartó késést szenvedtek. Ez utóbbi érték azt jelenti, hogy a kisugárzott rádiójel nagyjából 9 millió km-t tett meg. Teljességgel lehetetlen, hogy egy 4.5 millió km-re lévő testről verődött volna vissza (13-szoros holdtávolság!), miként az is, hogy a földi magaslégkörben szenvedett volna el kb. ezerszer visszaverődést, s mindezt úgy, hogy a célállomáson képesek voltak detektálni az eredetileg kibocsátott jelet.
1. ábra. Az ökörhajcsár (Bootes) csillagkép. Az epszilon jelű csillagpáros a kép közepétől balra lefelé található.
Abban az időben az eltéréseket az ionoszféra lüktetésével magyarázták, illetve mágneses zavarokkal. A rezgések csúcspontjai és a frekvenciájuk nem változott, csupán a visszhangok között eltelt idő. Az 1970-es évekig, Duncan Lunan, skót csillagászt megelőzően, senki sem vizsgálta ezt a jelenséget. Ő koordináta-rendszert vett alapul a jelenség grafikus megjelenítése végett, a függőleges tengelyen ábrázolta a kisugárzott jelek impulzusait, míg a vízszintesen a késleltetés idejét. Az eredmény pedig? Az ökörhajcsár csillagkép 13.000 ezer évvel ezelőtti képe! Ám ez még nem minden. Üzenet is rejtőzött a gráf pontjaiba dolgozva. Lunan képes volt egyszerű angolra lefordítani a késleltetett visszhangokba csomagolt értelmet, bizonyítván, a késleltetett rádió-visszhangok egy magasan fejlett intelligencia céltudatos beavatkozásának eredményei nyomán keletkeztek, eredetük nem magyarázható természetes jelenségekkel. Az üzenet megfejtése – szerinte - a következő: - innen indulj - az otthonunk az Epsilon Bootes - amely egy kettős csillag - a hatodik bolygóján élünk a hét közül, ellenőrizd; a hatodikon a hét közül, kifelé számolva a naptól - mely a kettő közül a nagyobb - a hatodik bolygónknak egy holdja van - a negyedik bolygónknak három - az első és a harmadik bolygónknak egy-egy - a szondánk a holdatok körül kering - a helyzetét a térképünkön feltüntetett Arcturus alapján frissíti
2. ábra. Duncan Lunan professzor által elkészített ábra a késleltetett rádióvisszhangok kibocsátási és késleltetési idejének grafikus ábrázolása nyomán.
Lehetséges következtetések:
3. ábra. Duncan Lunan professzor.
1. Duncan Lunan fantáziadús tudós, vagy ötletes szélhámos 2. Lunan professzor félreértelmezte a kapott grafikont, a magyarázata pedig pusztán elméleti jellegű 3. Az Arcturus irányában fejlett civilizáció él, űrszondát küldtek a Föld felé 13.000 évvel ezelőtt, a rádiójeleink keltették életre, amikor az emberiség elérte azt a fejlettségi szintet, hogy képes volt ilyen sugarak kibocsátására. Mindezek eredményeként párbeszéd jött létre, és talán sokkal több információt kaptunk, mint amennyit eddig sikerült értelmezni belőle.
A British Interplanetary Society és néhány USA-ban megjelenő magazin leközölte Lunan tanulmányát, a tudósok azonban nem foglalkoztak vele, fanyalogva tették félre, semmiféle további vizsgálatot nem folytattak. Lehetséges lenne, hogy egy idegen civilizáció késleltetett rádió-visszhangokkal üzen? A bizonyossághoz fel kellene keresni űrhajókkal a Fekete Lovagot. Talán már fel is keresték, hiszen aránylag közeli NASA fotókkal rendelkezünk róla, ám a hallgatás mély és sötét…
Megfigyelések az 1960-as évekből Az „Istenek Vidámparkja” című írásában John Keel részletesen beszámol erről a mesterséges égitestről. Az ő írását foglaljuk össze. 1960. februárjában az Egyesült Államok a sarkok felett áthúzódó pályán keringő, ismeretlen objektumot fedezett fel. Akkoriban ilyen jellegű földkörüli pálya elérése nagy nehézségekbe ütközött, az észlelt mesterséges hold mérete pedig többszörösen meghaladta azt az értéket, melynek világűrbe juttatására akkoriban bármelyik ország képes lett volna. Később, páratlan dolgok kezdődtek. Amatőr rádiósok különös, kódolt üzeneteket fogtak. Duncan Lunan professzor pedig - merész állítása szerint -, képes volt dekódolni az egyik adást. A megfejtett jelek csillagtérképet formáltak, oly módon, ahogyan azt a Földről 13.000 évvel ezelőtt láthattuk volna; az ábra középpontjában pedig az Epsilon Bootes állt – az eredmény tekintetében tehát ugyanaz jött ki, mint az a francia-holland kísérlet keretében tapasztalt késleltetett rádió-visszhangok esetében is történt.
4. ábra. NASA fotó a Fekete lovagról.
1960. szeptember 3-án, hét hónappal a mesterséges hold első, radarral történő érzékelését követően, A Grumman Aircraft Corporation Long Island-i gyárának egyik követő kamerája fényképet is készített róla. A Föld különböző pontjain élő megfigyelők is észlelték, már hetekkel korábban. Vörösen izzó tárgyként írták le, amint kelet-nyugati irányú pályáján halad. Akkoriban, a rendelkezésre álló hiányos adatok szerint, - a sarkok felett átvezető pályán keringő - műholdak többsége nyugat-kelet irányban haladt. A megfigyelt objektum sebessége háromszorosa volt a normális értéknek. Bizottságot alakítottak az eset megvizsgálására, ám a nyilvánosság elé ettől kezdve semmi sem került. Három évvel később Gordon Cooper indult a világűrbe, célja 22 földkörüli fordulat elvégzése volt. Az utolsó keringése során az űrkapszula előtt felbukkant ragyogó zöld objektumról számolt be, az űrhajójával szembe mozgott. Beszámolók állnak rendelkezésre arról, hogy az Ausztráliában található Muchea követőállomás radarral sikeresen bemérte a Cooper által jelzett objektumot, ugyancsak észlelte annak kelet-nyugati irányú mozgását. A történtekről az NBC is beszámolt, ám a riportereknek megtiltották, hogy leszállását követően magát Coopert kérdezzék az eseményeket illetően. A hivatalos magyarázat szerint az űrkapszula súlyos meghibásodása következtében a kabinban a széndioxid-szint igen magas arány ért el, amiatt pedig az űrhajós hallucinálni kezdett. Rendkívül izgalmas történet. Philip K. Dick ugyancsak nyomozást végzett az igazság felderítése végett. Az ő álláspontja szerint is, az érzékelt rádiójelek, valamint az objektum színe, rendkívül ősi műhold jelenlétére utalnak. Érdekes, hogy Égi Szem című novellája mindösszesen néhány évvel a Sötét Lovag felfedezése előtt jelent meg, ezt az eseményt mintegy megjósolva. Érdemes elolvasni, a tíz részből álló fűzér további történeteit is.
5. ábra. További NASA fotó a Fekete Lovagról.
Hivatalos magyarázat 1961. augusztusának elején, különböző lapok szerte az Egyesült Államokban, főcímekben számoltak be a megszokott műholdas pályák fölött keringő, rejtélyes, „sötét” mesterséges holdról. Ideges találgatások kezdődtek egy esetleges orosz felderítő műholdról, azzal a kényelmetlen érzéssel a nyomában, hogy az USA nem képes észlelni, mi folyik a saját feje felett. Ám egy héttel később a Védelmi Minisztérium büszkén jelentette a hírt, miszerint a műholdat sikeresen azonosították. Lényegében űrszemétről van szó, a Légierő meghibásodott Discoverer műholdjáról. Sőt, a sötét mesterséges hold észlelése az Egyesült Államok űrmegfigyelésének hatékonyságát dicséri. A néhány hetes késés az észlelés és a bejelentés között pedig arra utal, hogy az új megfigyelő-rendszer még nem tökéletes, néhány hiba becsúszhat. Az első észlelés. Az új űrmegfigyelő-rendszer legfontosabb eleme, a „Sötét Kerítés” nevet viselő, szerte az USA területén elhelyezett, egymással összekapcsolt radarállomások hálózata az év tavaszán kezdte meg üzemszerű működését. A Haditengerészet kutatólaboratóriumaiban fejlesztették ki, rádiójeleket nem sugárzó műholdak követése céljából, figyelemre méltó mértékben fejlesztve a radarberendezések képességeit, melyek számára nehéz feladatnak bizonyult egy-egy mesterséges égitest megtalálása, hacsak nem tudták, hol keressék azt. Nagyméretű, 50 kW-os adókat telepítettek a Gila folyó mellett, Phoenixben, Arizona Államban és a Jordán-tó térségében, Alabamában; ezek a berendezések legyező-szerűen szórták jeleiket az ég felé. nagyjából 400 km hosszan mindkét oldalon, vevőállomások sorát építették fel az áthaladó objektumokról érkező visszaverődő jelek észlelésére. Háromszögelési technikát alkalmazva a kezelők durva becslést tudnak adni az objektum sebességére, távolságára és pályájára. 1961. január 31-én a Sötét Kerítés egy ismeretlen űrobjektum két áthaladását is érzékelte. A következő napok számos átrepülését elemezve W. E. Berg kapitány, a Sötét Kerítés parancsnoka, elemzése szerint, ismeretlen objektum kering közel poláris pályán. Egyenesen a Pentagonhoz fordult és személyesen jelentett a fenyegető idegenről Arleigh Burke-nek, a Haditengerészet műveleti főtisztjének. A hír perceken belül eljutott Eisenhover elnökhöz, és „szigorúan titkos” minősítést kapott. Némi zavarodottság látszik az eseményekben, ugyanis a sietségből kifolyóan szükséges és fontos lépések maradtak ki a műhold azonosítása kapcsán, ugyanis nem értesítették a Légierő újonnan átadott felderítési központját Bedfordban, Massachusetts Államban. A felderítő központ feladata ugyanis valamennyi, műholdakra vonatkozó, megfigyelés összegyűjtése az összes szövetséges központból, mind optikai, mint elektronikus eszközökkel szerzett adatokat illetően; azok számítógépes feldolgozása és kiértékelése, majd beazonosítása és jövőbeni viselkedésének meghatározása. Az egyik csúcshivatalnok megmagyarázza a hideg tényeket: „Az egyetlen lehetőség egy új műhold észlelésére a régiek pályájának követése és ismerete volt.” Hetekig tartott a Sötét Kerítés tudósainak a szalagokon rögzített adatok feldolgozása, meg is találták a rejtélyes műhold első felbukkanását. A Légierő felderítési központja később ellenőrizte a maga listáját az égen mozgó valamennyi ismert objektum kapcsán, a számítógépek pedig elemezték az új objektum viselkedését. A bizonyosságot a Légierő és a Haditengerészet egy időben jelentette be, miszerint az 1959. augusztus 13-án, a kaliforniai Vandenberg Légierő Bázisról felbocsátott Discoverer-5 (Corona KH-1) műholdról van szó.
6. ábra. A Discoverer (Corona – KH) mesterséges hold szerkezeti ábrázolása. Azt kellene elhinnünk, hogy ezen és az előző két ábrán ugyanaz a mesterséges szerkezet látható…
A történetet ezek szerint itt akár le is lehetne zárni? Korántsem. Időközben ugyanis, a rejtélyes objektumról jó minőségű fotók készültek, ezeket elemezve pedig úgy tűnik, a hivatalos álláspontnak vajmi kevés alapja van… Ahogy az lenni szokott. A Discoverer-5 műhold 1.5 méter átmérőjű, 5.85 méter hosszúságú 3850 kg súlyú, kúpban végződő henger formájú szerkezetét csak igen gazdag fantáziával – vagy éppen cinizmussal – megáldva lehet „összetéveszteni” a Fekete Lovag földi űrszerkezetekre távolról sem emlékeztető jellegzetes alakjával. Az igaz válaszra a Fekete Lovagot illetően tehát még várnunk kell.
|
|
