Arany László: A kínai űrprogram múltja, jelene és jövője

kutatási anyag - lezárva 2007.06.10

Ahogy az Egyesült Államok belépett az új Millenniumba úgy tűnik újabb hidegháborúval és űrversennyel kell szembenéznie. Ezúttal az amerikai kontinens szuperhatalmának kihívója: Kína

A fekete puskaport az ősi Kínában találták fel, de semmiféle próbálkozás nem történt az ország határain belül a rakétafejlesztés vagy az űrkutatás terén egészen 1955-is, Csien Hszue Sen Amerikából való visszatértéig. A következő évben elindult a kínai űrprogram fejlesztése, ennek mindenkori állapota pedig mindig híven tükrözte a teljes kínai nemzet állapotát. Végigjárta a különböző felfedezések bevezetésének fáradságos útját, átélt fejlesztéseket, reformokat, újraélesztéseket és nemzetközi együttműködést. Kína űrprogramja korábban nem létező ipari, infrastrukturális, tudományos és technológiai „háttérből” fejlődött ki. 45 év fejlesztés után Kína a legfejlettebb országok közé emelkedett a visszatérő-műholdak, a műholdak csoportos indítása egyetlen hordozó segítségével, a kriogenikus meghajtás, a leváló gyorsító-fokozatok, a geo-szinkron műholdak, valamint a műholdak követése és irányítása terén. Jelentős előrelépések történtek a távérzékelés, a telekommunikációs mesterséges holdak, a mikrogravitációs kísérletek és az emberes űrrepülések terén is.

Csien Hszue Sen

A kínai rakétaprogram és űrtechnológia fejlesztésének kezdetén az irányítást a Hangcsuban született,  Amerikában képesítést szerző Csien Hszue Sen végezte. 1911-ben született, majd mint a Boxerlázadás ösztöndíjasa 1935-ben ment az Egyesült Államokba. A legendás Kármán von Tódor pártfogoltjaként Csien a nagysebességű repülések vezető teoretikusává vált az USA-ban. Közreműködött a kaliforniai Sugárhajtómű Laboratórium (JPL) megalapításában és szorosan együttműködött az akkoriban frissen alapított Aerojet Társasággal. Csien egyike volt az amerikai csúcstudósoknak, akik közvetlen az amerikai frontvonalak mögött Németország földjére léptek; a modern német repülőgép- és rakétatechnika kulcsfontosságú személyiségeire és dokumentumaira találtak rá és közreműködtek az Egyesült Államokba juttatásukban. Csien ekkor találkozott először Wernher von Braunnal.

Csien Hszue Sen – A „kínai rakétatechnika atyja”

Visszatérvén Németországból, Csien állította össze a projekt által megtalált legfontosabb ismeretek és eszközök leírását tartalmazó összefoglaló művet a Sugárhajtómű Laboratóriumban, ez mintegy 800 oldalt tett ki, és a Egyesült Államok számára a háborút követő időkben a repülőgépek és a rakéta-technikai kutatások „bibliájává” vált. 1949-re Csien a megszerzett ismereteket odáig fejlesztette, hogy immár képes volt működőképes interkontinentális rakétát tervezni.

Ám ugyanebben az időben Csien szülőhazája válságos és zűrzavaros időszakot élt át, polgárháború tört ki, mely Mao Ce Tung és a kommunista erők győzelmével végződött. A világ másik részében pedig megkezdődött a hidegháború korszaka. Sztálin atombombát robbantott. Nyilvánosságra jutott, a bombakészítés technológiáját az Egyesült Államokból lopták el, szovjet háborús kémek. A korábbi hadi szövetséges az Egyesült Államok legfőbb ellenségévé vált. Ennek eredményeként a McCarthy korszak kezdetét vette az USA-ban.

Csien jól láthatóan konfliktusba került önmagával a lojalitását illetően, kihez tartozzon, szövetségeseihez vagy a hazájához. Egyrészről megkapta a lehetőséget, hogy amerikai állampolgárrá váljon 1949-ben, emellett rangidős tudósnak számított az amerikai hadseregnél, mint tanácsadó, a háborút követő rakéta-technológia fejlesztése terén. Másrészről, Csient fellázították a kínai nacionalisták, szembesítették az Egyesült Államokban gyakorlatnak számító faji megkülönböztetéssel, emiatt folyamatosan a szülőhazájába való visszatérés vágya foglalkoztatta.

1950. június 6-án Csient meglátogatta az FBI és megvádolták, tagja a Kommunista Pártnak. Személyes szabadságát korlátozták, lehetetlenné tették számára további kutatásokhoz való csatlakozás lehetőségét. Megkísérelt visszatérni Kínába, azonban feltartóztatták és öt évig házi-őrizetben tartották, mialatt technikai ismeretei egyre inkább és inkább elavultak. Az 1955-ös genfi megbeszéléseken, az amerikai foglyok szabadon engedése kapcsán, Csien meglehetősen jó alku-pozíciót jelentett a kínaiaknak. Eisenhover személyesen adta szavát elengedésére, így 1955. szeptemberében Csien hazatérhetett Kínába.

Fáradságos kutatómunka

A rakéta- és repülés-ipari technológia megteremtése Kínában hosszadalmas folyamatnak ígérkezett. A kívánatos műszaki szint elérése fémkohászatban, gépészetben és elektronikában, hatalmas feladatnak számított. Csien segédkezett a Szovjetunióval 1956-ban megkötött egyezmény előkészítésében, ezek alapján az oroszok nukleáris- és rakétatechnikát osztottak meg a kínaiakkal, sőt, hozzájárultak kínai diákok szovjet egyetemeken való képzéséhez is. Az oroszok átadtak egy R-2-es rakétát, a V-2-es továbbfejlesztett változatát - kezdetnek. Azonban 1960-ban a szovjet kormány leállította a további együttműködést Kínával. Mindezek ellenére a következő évben Csien felbocsátotta az első, kínaiak által épített R-2-est.

A kínai politikai felfordulások közepette – a Nagy Lépés Előre, a Kulturális Forradalom, Csien háta mögött a kegyvesztett LIn Biao – lelassította a további fejlődést. 1968-ban Csien megalapította a Űrrepülések Orvosi Kutatóközpontját – az emberes űrkísérletek előkészítése érdekében. A Suguang tervezet kínai űrhajós világűrbe juttatását kívánta elérni 1973-as céldátummal. 1970-ben sikerrel bocsátotta fel Kína első mesterséges holdját a DFH-et, az indításhoz felhasználva a CZ-1 (Hosszú Menetelés) rakétát, egyúttal megszerezve országa számára a műholdfelbocsátó nemzetek tekintetében az ötödik helyet. A kínai interkontinentális-rakétarendszer nyújtotta a kívánt alapot az FB-1 és a CZ-2A rakéták kifejlesztéséhez. Az FB-1 a Kulturális Forradalom vesztésre álló oldalának irányítása alatt épült, ezért a programot törölték. A Suguang-1 program résztvevői belekeveredtek a Lin Biao nézeteltérésbe, ezért azt a tervezett leállították. A CZ-2 programot azonban átalakították, sokoldalúan felhasználható hordozórakéta-családdá alakult az elkövetkező harminc évben. Az FSW fotófelderítő mesterséges hold már visszatérő kapszulával is rendelkezett, 1974-ben startolt, gyökerei pedig a korábban elindított Suguang-1 tervezethez nyúlnak vissza.

Csien ember-vezette űrhajóinak tervei az 1970-es évek végére datálhatók, szárnyakkal ellátott űrrepülőgépet tervezett. A CZ-2 úrrepülőgép-hordozó bocsátotta volna fel, felhasználva a CZ-2 alap gyorsító-fokozatát, két hatalmas, a repülés során leváló gyorsító-fokozat felhasználásával. Az összeállítás igen erősen emlékeztet az USA 15 évvel korábban felhagyott Dynasoar űrrepülőgép-programjához. Az USA hírszerző-szolgálatának tagjai felvetették, vajon nem a Dynasoar program nyilvánosságra hozott elemei jelentették az alapot mindehhez? Úgy tűnik, mindez csak egy jelentőségében sokkal kisebb, embert szállító űrkapszula kifejlesztésének előzetes tervezete volt.

Az emberes űrprogram első bejelentésére 1978. februárjában került sor. Novemberben a Kínai Űrhivatal vezetője, Jen Sin-Min megerősítette, Kína embert szállító űrkapszula tervein dolgozik, valamint egy „Skylab” nevű űrállomáson.

1980. januárjában a kínai nyomda beszámolót tett közzé a kínai űrhajósok kiképző-központjában tett látogatásról. Fényképeket is bemutattak a különböző gyakorlatokat végző űrhajósokról. Túlnyomásos ruhát viselő űrhajós-jelölteket láthattunk a túlnyomásos kamrában, míg más jelölteket az űrrepülőgépéhez hasonló pilótafülke irányítópultján foglalatoskodva mutattak a képek.

Egész flottát építettek tengerre visszatérő, ember szállítására képes űrkapszulákból 1980. májusára, az elsőt közülük a Csendes-óceán déli részén fogták be egy szuborbitális repülést követően. Azonban hirtelen, 1980. decemberében, Vang Csuansan, az Új Kína Kutató Társaság főtitkára, egyben a Kínai Tudományos Akadémia Űrközpontjának főmérnöke bejelentette a kínai emberes űrprogram elhalasztását, a magas költségekre hivatkozva. Alapvető fontosságú gazdasági fejlesztések kaptak elsődlegességet.

Fejlesztés

Kína jóval szerényebb keretek között, embert nem szállító űreszközök kifejlesztésével tért vissza a nemzetközi űrkereskedelmi piacra 1985-ben. Új, kriogenikus hajtóművet fejlesztettek ki, valamint a CZ-2 hordozórakéta moduljellegű felépítésének köszönhetően, a Hosszú Menetelés hordozórakéta 12 lehetséges konfigurációból álló családját fejlesztették ki, az  alacsony pályára állítható hasznos teher tömege pedig elérte a 9200 kg-ot. Kína 27 db külföldön gyártott műholdat indított 1985 és 2000 között. a sorozatos indítás közbeni kudarcok számos amerikai tervező bevonását vonták maguk után a tervezési munkálatokba, minek köszönhetően 1996. és 2000. októbere között immár 21 sikeres startot könyvelhettek el. Azóta azonban a USA által a fejlett technológiára átadására kivetett embargó és a közepes méretű műholdak piacának összeomlása miatt a kínai kereskedelmi műhold-felbocsátások terén jelentős  visszaesés következett be.

Kína földrajzi elhelyezkedése, valamint a létező CZ-2 hordozórakéta lehetőségei és korlátai miatt, három szárazföldi űrközpontot is építettek a legkülönbözőbb földkörüli pályák eléréséhez. Ezek a következők: Jinhuan a közepes hajlásszögű pályákhoz, Hszincsang a geoszinkron pályákhoz és Tajjüan a sarkok felett húzódó pályákhoz.

A saját műholdfejlesztési munkálatokat sem hanyagolták el. 2000. októberére Kína már 47 különböző műholdat indított, a felbocsátások pedig 90%-ban sikeresek voltak. Mindösszesen négyféle műholdcsaládot fejlesztettek ki Kínában:

- FSW (Visszatérő Kísérleti Műhold). Mint neve is jelzi, visszatérő mesterséges hold, főleg katonai felderítési célokból  készült. Az 1980-as években a Föld nyersanyagkészletének fotózására használták, de emellett végeztek a fedélzetén kristály- és fehérjenövesztési kísérleteket is, valamint sejttenyésztést és gabonanövesztést. Kína volt a harmadik nemzet a Földön, mely sikerrel oldotta meg a mesterséges holdak visszatérésének technológiai feladatát.

- DFH (Telekommunikációs műhold). Az 1980-as évek végén Kína megkezdte üzembeállítását hazai fejlesztésű DFH-2 jelű telekommunikációs műholdrendszerének. A kommunikációs rendszer felszíni kiszolgálása céljából közepes és nagyméretű földi állomásokat építettek; több mint 27.000 nemzetközi műholdas telefonvonalat működtettek. A lakosság kommunikációs igényeinek segítése céljából készült el a szintén hazai fejlesztésű DFH-3, mely már 70.000 telefonvonal kezelésére volt képes, és megoldotta a távoli területekkel való kapcsolattartás problémáját is. 2000-re a VSAT kommunikációs rendszer 30 hazai VSAT szolgáltató vállalatból és 15.000 felhasználóból állt, ideértve 6300 kétirányú kapcsolatot is; főleg üzleti, meteorológiai, szállítási, olaj- és vízkutatási, repülési, energetikai, népegészségügyi és hírközlő szervek általi alkalmazással.

Kína 1985-től kezdődően külföldi gyártású mesterséges holdakat használt televíziós műsorszórásra, és alakított ki hálózatot 33 transzponder felhasználásával a CCTV (Kínai Központi Televízió) és helyi tévéállomások programjainak sugárzására. A műholdak segítségével végrehajtott, a TV által sugárzott,  távoktatási programban 1988-ban már több mint 30 millió ember vett részt főiskolákon, illetve szakközépiskolai oktatás keretében. Kína egyúttal kísérleti programba is kezdett, műholdak által közvetlenül sugárzott digitális tévéadás vonatkozásában, ennek keretében 189.000 parabola-antennát szereltek fel az ország leginkább kieső és megközelíthetetlen helyein.

- FY (Meteorológiai Mesterséges Hold). Hazai gyártású és hazai szolgálatba állított műhold. Az FY-1 sorozat tagjai alacsony, napszinkron pályán végezték megfigyeléseiket, míg az FY-2 geoszinkron pályán.

- SJ (Tudományos Kutató- és technológiai Kísérleti Műhold). Kína a felsőlégkör vizsgálatát rakéták és ballonok bevetésével kezdte meg az 1960-as évek elején. Az 1970-és évek kezdetén viszont már megkezdődött az SJ mesterséges holdak használata a világűri környezetből való adatok továbbítására. A nyitott platformokra szerelt műszer-együttesek felküldése ismereteket adott a világűr fizikájáról, a mikro-gravitációról és az űrélettan területéről, miközben a Világűri Hasznos Terhek Pályázati Központja adta meg az alapokat az űrtudományok terén nemzetközi együttműködések kereséséhez.

Az emberes űrprogramok továbbra sem kaptak támogatást. 1984-ben Reagan elnök felajánlotta kínai kozmonauta világűrbe juttatását az Egyesült Államok űrrepülőgépe segítségével, a kínaiakat azonban nem érdekelte különösebben a dolog. További tárgyalások, bevonásukra irányuló kezdeményezések, a Nemzetközi Űrállomás építéséhez való bekapcsolásukra, szintén sikertelenek maradtak. A kínai sajtó jelentette 1986. szeptemberében, hogy asztronautáik továbbra is kiképzés alatt állnak, azonban az emberes űrrepülés költsége számukra továbbra is megfizethetetlen. A kívánt együttműködés hiánya ellenére az Egyesült Államokkal, Kína 1983. és 1988. között számos, a világűrrel kapcsolatos ENSZ okmányt írt alá és megkezdte részvételét nemzetközi konferenciákon. 1988-ban Kína nekilátott mesterséges hold technológiája exportjának, memorandumot adott ki, Irán, a Koreai Köztársaság, Mongólia, Pakisztán és Tájföld egyetértésével, miszerint közösen fejlesztenek „kisméretű, többcélú műholdakat”.

Reform és újjáéledés

1991. októberében Csien nyugdíjba vonult. 1992. áprilisában a kínai vezetés úgy döntött, független emberes űrprogram immár megengedhető számukra, és a Moszkvában tanult Hi Faren megkapta fő űrhajótervezői kinevezését. Az Állami Tanács utasította, emberes űrhajót kell indítani az új millennium előtt, azért, hogy Kína elfoglalhassa helyét az űrnagyhatalmak között. A Kínai Nemzeti Emberes Űrprogram a Project 921 kódszámot kapta. Az első szakasz, a 921-1, célul tűzte ki pilótás űrkapszula felbocsátását 1999. októberére. A második szakasz, a 921-2, emberek által lakott űrállomás felbocsátását, míg a 921-3 modern űrszállító-rendszer kifejlesztését jelenti, delta szárnyú űrrepülőgép használata mellett, a rendszert 2020-ra szeretnék megvalósítani.

Az űrhajó egyik korai verziójának tervét 1992-ben mutatták be az Asztronautikai Föderációnak. A terv emlékeztetett az orosz Szojuz űrhajóra, beleértve a kiszolgáló modult, a visszatérő kapszulát és az orbitális modult. Az űrkapszula, a meglehetősen elnagyolt rajzon, elég különösen festett, az orbitális modul pedig kisebb volt az orosz Szojuz űrhajó által használtnál. Az űrhajó felbocsátására új, folyékony oxigén és kerozin keverékét égető hordozórakétát terveztek. Így kívánták kiküszöbölni a CZ-2 által használt mérgező összetevőket. Az első fokozat számát megtöbbszörözve lehetségessé válik nagyobb terhek világűrbe juttatása, mint például orbitális laboratóriumok.

Az eredeti Project 921 tervezetet a Sanghaji Asztronautikai Hivatal dolgozta ki 1993. októberében, a megvalósítását pedig a 8. és 9. Ötéves Gazdasági Terv keretében képzelték el. Az elképzelés tartalmazta hat nagyteljesítményű hordozórakéta és nyolc új űrhajó, közte egy pilótás verzió megépítését a 8. és 9. ötéves terv részeként. A terv azonban nem valósult meg a maga teljességében. Az új, folyékony oxigénnel és kerozinnal működő hordozórakéta megépítését elhalasztották, a forrásokat inkább átcsoportosították nagyteljesítményű szilárd gyorsítófokozat kifejlesztésére, katonai célokra. A Project 921-1 tervben szereplő űrhajót átdolgozták, a hordozójának pedig egy módosított CZ-2E jelű rakétát, kissé változtatott megjelöléssel, CZ-2F jelöltek ki, ezzel egy időben építkezési munkák kezdődtek Peking északkeleti külvárosában, új repülésirányítási központ megvalósításába fogtak, immár a pilótás űrrepülések levezénylésére.

A Project 921 tervezetet 1994-ben ismét megváltoztatták. A pénzéhes Oroszország hajlandónak mutatkozott eladni modern repülési és űrhajózási technológiáját. 1994. szeptemberében a kínai elnök, Csiang Cö-min látogatást tett az Orosz repülési Központban Kalinyingrádban, a látogatás kapcsán pedig megjegyezte, széleskörű és jövedelmező lehetőségek rejlenek a két ország közötti együttműködésben az űrkutatás terén. 1995-ben megállapodás született orosz pilótás űrrepülési technológia Kínának történő átadásáról. Az egyezmény tartalmazta űrhajósok kiképzését is a szovjet Szojuz űrkapszulára, az élettani rendszerek kezelésére, az androgin dokkoló-rendszer üzemeltetésére és az űrruha viselésére is. 1996-ban kér kínai űrhajós Vu Dzsie és Li Hing-long megkezdte felkészülését a Jurij Gagarin Kozmonauta Kiképző Központban Oroszországban. Kiképzésüket követően hazatértek Kínába, ahol folytatták űrhajóskiképzésüket, de immár kínai keretek között.

A 921-1 űrhajót módosították, jelentősen hozzáigazították a Szojuz kapszula alakjához, de más szerkezeti elemeket is megváltoztattak. Új űrrepülőteret építettek Jinhuanban, és 1998. májusában a 921-1 tervezet CZ-2E hordozórakétájának modelljét kigördítették az indítóhelyre és kiszolgálási-előkészületi kísérleteket végeztek vele. A 921-2, űrállomás építését kitűző tervezet engedélyezése 1999. februárjában történt meg, májusban már a terveket ismét áttekintették. 7 méter átmérőjű és 12 méter magas vákuumkamrát építettek az űrállomás tesztelésére. 1999. júniusában a nyilvánosság számára történő, az első pilóta nélküli űrrepülés az év októberére történő bejelentésével egy időben, az Interneten rejtélyes eredetű képek bukkantak fel a Szojuz rakétára nagymértékben hasonlatos CZ-2F hordozóról. Július 4-én bejelentették a Dzsuan Vang-4 kísérőhajó elkészültét, így vált teljessé a flotta, készen állt három nővéréhez csatlakozni októberben. Kína első, embernélküli kísérleti űrhajója, a „Sencsu” sikeresen rajtolt 1999. november 20-án és tért vissza másnap a Földre. Három további pilóta nélküli kísérleti repülést követően az első emberes utat 2003-ra tervezték.

Mindeközben a 921-2 jelű űrállomás-tervezetet módosították. Az elemekből összeállított, az egyes részeket a CZ-2E által felbocsátandó tervet megváltoztatták, eszerint egyetlen elemből álló orbitális egységet bocsátanának fel 2010 után, az új CZ-5 hordozórakétával. A 2005-2010-es időszakban a Sencsu ehelyett jóval egyszerűbb, ember által felügyelt, egyetlen elemből álló, a CZ-2E által felbocsátandó űrállomáshoz csatlakozik majd. Terveket hoztak nyilvánosságra, minden bizonnyal propaganda-célokból, a Sencsu által végrehajtott holdkerülő repülésről.

A kínai űrprogramnak igen hangsúlyos katonai irányvonala is van, ennek egyik csúcspontját jelentette a 2007. januárjában végrehajtott kísérlet, egy ballisztikus rakétával lelőtt mesterséges hold.

Az Új Millennium

A Kínai Nemzeti Űrhivatalt (CNSA) Kína kormányzati szerveként hozták létre, a polgári használatra tervezett mesterséges holdak menedzselésére, és kormányok közötti űr-együttműködések kidolgozására más országokkal. Kína 2000-ben kitűzött űrtervei az alábbiak voltak:

- Katonai és civil célokra is egyaránt felhasználható földmegfigyelő-rendszer kiépítése. A rendszer elemei közt megtalálhatunk meteorológiai, földi erőforrás-kutató, óceán-megfigyelő (Az első példányuk 2002-ben indult, és 2004-ben váratlanul leállt. 2006. április 11-én indult Hajang-1B néven Kína második óceánkutató műholdja. Elődjének pótlására szánták. Az északkelet-kínai Tajjüanból kétfokozatú Hosszú Menetelés-2C rakétával állította poláris napszinkron pályára. Feladata az óceánok szennyezettségének felmérése, illetve az erőforrások jobb kihasználása, új kikötők létrehozásának támogatása lesz. Az elkövetkező évekre szóló kínai tervekben nem kevesebb mint öt további óceán-megfigyelő hold szerepel, közülük az első 2009-es indítási dátummal.) és katasztrófa-figyelő mesterséges holdakat egyaránt. A rendszer fontos eleme a koordinált nemzeti távérzékelő adatrendszer által nyert adatok feldolgozása, szétosztása katonai és polgári felhasználók számára egyaránt. E törekvések megvalósítása a ZY-2 (Nyersanyag) nevű mesterséges hold felbocsátásával kezdődött 2000. szeptemberében. Ezeket követte és követi majd a Katasztrófa Megfigyelő Konstelláció, a Földrengés Megfigyelő Műhold, és az FY-3, a HY-1, a Kettős Csillag, és az SST mesterséges holdak.

- Hazai gyártású és hazai működtetésű műholdas műsorszolgáltató és telekommunikációs rendszer felállítása. A rendszer geostacionárius pályán keringő telekommunikációs és közvetlen műsorszóró, hosszú élettartamú, nagy megbízhatóságú és nagy kapacitású műholdakat tartalmaz. Nyugati vállalatokkal kötöttek együttműködést a kínai ipar fejlettségi szintjének emeléséhez. A Sinosat-1 1998-ban startolt, ez volt az első mesterséges hold, mely Kína és európai űrvállalatok együttműködésében készült. (A Sinosat-2 2006. november 22-én, alig tíznapi működés után elromlott. A Sinosat-3 2007. május 31-én sikeresen indult útnak.) A technológiát felhasználták az új FH-1 katonai és a DFH-4 polgári kommunikációs műhold megépítéséhez, kialakítva egy parancsnoki és irányítási hálózatot a kínai csapategységek összekapcsolása céljából. Az új rendszer kifejlesztése a „Zongszing 2” név alatt 2000. januárjában kezdődött.

- Független kínai műholdas navigációs és helymeghatározási rendszer kiépítése. Ennek megvalósítása során folyamatosan bocsátanák fel a rendszer egyes műholdjait, miközben ezzel párhuzamosan fejlesztenék a megfelelő, illeszkedő rendszereket. A megvalósulás végére Kína saját gyártmányú műholdas navigációs rendszerrel rendelkezik majd. Az 1980-as évek elején még más országok műholdas helymeghatározó rendszerét használták, ehhez ki kellett fejleszteniük a megfelelő kapcsolódó technikákat a műholdas navigáció és helymeghatározás terén. Miután csatlakoztak a COSPAS/SARSAT rendszerhez 1992-ben, Kína megalapította a Repülés Irányító Központját. A saját gyártású és saját használatban levő műholdas rendszer első eleme 2000-ben indult útjára, s a Beidu nevet viselte. A Beidu-1B 2000. december 20-án, a Beidu-2A 2003. május 24-én, a Beidu-4 2007. február 3-án, a Beidu-5 pedig 2007. április 11-én.

- Kína hordozórakétáinak fejlesztése. E cél felöleli mind a működését, mind a megbízhatóságát a Hosszú Menetelés családnak, mindeközben új, sokoldalúan felhasználható, környezetbarát, azaz nem mérgező üzemanyaggal működő, nagy tolóerőt biztosító, ugyanakkor alacsony üzemeltetési költségmutatókkal rendelkező rakétát is fejlesztenek (CZ-NGLV-522/HO)

- Kína első emberes űrrepülésének végrehajtása a Sencsu űrhajó fedélzetén, mindeközben komplett kutatási és fejlesztési munka a jövőbeni űrrepülések előkészítése érdekében (Project 921-2, Kínai Űrlaboratórium, Holdkerülő Sencsu).

- Új generációs tudományos kutató és technológiai műholdcsalád kifejlesztése. E szerkezetektől a következő területeken várnak előrelépést: mikrogravitáció, anyagtudományok, élettan, világűri környezet megismerése, csillagászat és előzetes tudományos kísérletek végzése emberes holdraszállás későbbi végrehajtása végett. Az új generációs mesterséges holdak első példányai az alábbiak voltak: SJ-5, CX-1, Olympicsat és a TS-1 holdak.

2020-ig megvalósítandó tervek

- Az űrtechnika és a világűri berendezések iparosítása és piacra vitele.

- A világűri berendezések összehangolt működésének biztosítása és a műholdak földi kiszolgáló állomásainak összehangolása, valamint a világűri és a földi berendezések tevékenységének szinkronizálása.

- Kína saját embert-szállító űrhajó-rendszerének folyamatos működtetése, emberek által végrehajtott világűri tudományos és technológiai kutatások végrehajtása ’bizonyos szinten”. A költségvetési támogatás arányában a megvalósulás tekintetében ide értendő a Kínai Űrlaboratórium és a Kínai Holdbázis. A Project 921-3 tervezetben leírt űrrepülőgép megépítése nem szerepel a realisztikus célok között még jóval 2000 után sem (talán a NASA X-33 tervezetének és az SLI programjának összeomlása miatt).

- A világ vezető hatalmává válni az űrtudományok és a távoli világűr felderítése terén.

- Nemzetközi együttműködés folytatása a fejlett nyugati országokkal modern technológia megszerzése érdekében, a fejlődő országokkal pedig űrtechnológiájuk fejlesztése érdekében.

Amint az új terv nyilvánosságra hozatala megkezdődött, az Egyesült Államok és Kína között kialakult helyzet kezdett emlékeztetni a hidegháború űrversenyére. A koholt vád, miszerint a kínaiak elrabolták az amerikai technológiát kémek felhasználásával, majd az ezt követő vadászat a kémekre, valamint a biztonsági rendszerek összeomlása, erősen emlékeztetett az 1950-es évek elejének állapotára. Úgy tűnt, egyfajta második hidegháború veszi kezdetét, ezzel együtt pedig egy újabb űrverseny. Így vette kezdetét az új millennium, és a „Kínai évszázad”, mely korszakban – az előrejelzések szerint -, Kína válik a Föld leggazdagabb, legnépesebb és legerősebb nemzetévé.

Kiegészítés – a kínai űr-infrastruktúra

A nemzeti űrprogramot a Kínai Légtér- és Világűr Társaság irányítja (CASC – 1993 előtt Légtér- és Világűr Minisztérium néven szerepelt). A CASC továbbra is kormányhivatalként működik amikor a Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) nevében folytat tárgyalásokat külföldi partnerekkel. A CASC felügyelete alatt öt fő Kutatási Akadémia áll:

- Kínai hordozórakéták Technológiai Akadémiája (CALVT), felelős a Hosszú Menetelés folyékony hajtóanyagú rakétacsalád tagjainak tervezéséért és gyártásáért.

- Kínai Űrtechnológia Akadémia, felelős mesterséges holdak tervezéséért és gyártásáért.

- Szilárd-hajtóanyagú Rakéták Akadémiája.

- Taktikai Rakéták Technológiai Akadémiája.

- Cirkáló Rakéták Technológiai Akadémiája

A kínai kereskedelmi űrtevékenységet a Kínai Nagy Fal Ipari Vállalat (CGWIC) felügyeletére bízták. A CGWIC külkereskedelmi vállalat volt korábban, fő tevékenységébe a nemzetközi eladások, piackutatás, nemzetközi egyezmények megkötése, szerződések kivitelezése és megvalósítása tartozott. A CGWIC számos üzleti kapcsolatot épített ki különböző társaságokkal és kutatási intézetekkel az Egyesült Államokban, Svédországban, Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, Brazíliában, a Nemzetközi Kommunikációs Műhold Szervezettel, a Nemzetközi Tengerészeti Műhold Szervezettel és más nemzetközi szervezetekkel.

Az űrtudományok infrastrukturális háttere Kínában

 Az első, repüléssel foglalkozó karokat,1940-ben alapították a Csinghua Egyetemen, a Sanghaj-i Csao-Tang Egyetemen, a Központi Egyetemen és a Zeijang Egyetemen. Csien Hsze Sen és további, az Egyesült Államokban kiképzett szakember Kínába való visszatértét követően, 1958-ban a Pekingi Repülési Intézet, az Északnyugati Politechnikai Egyetem, a Szarbin Politechnikai Egyetem, a Szarbin Katonai Technológiai Intézet és más intézmények is létrehozták a maguk űrhajózással foglalkozó karait. Az Északnyugati Politechnikai Egyetem űrhajózási ismereteket oktat, megszakítás nélkül, immár 1958 óta. Működésének első negyven éve alatt 5000 bacselort, 500 mestert és 80 PhD végzettségű diákot bocsátott ki űrhajózási szakon. A többi egyetem hasonló területen folytatott oktatómunkáját félbeszakította a Kulturális Forradalom és csak 1985 után térhettek vissza e tudományterület oktatásához. Különböző speciális területek alakultak, mint pl. űrhajó-tervezés, rakétahajtómű-tervezés, irányítástechnika, repülési mechanika, elektronika, aviatika és számítógépes tudományok. Mindezeket az űrhajózáshoz tartozó részterületeket az űrhajózási karok közé sorolják.

Űrrepülőterek

Kína az eltelt évek során három űrrepülőteret épített űrprogramja számára.

- A Jihuan űrrepülőtér északra található Jihuan városától, Gansu tartományban. Eredetileg 4 kilövőállást működtettek itt, valamint természetesen a földi kiszolgáló létesítményeket, ahonnan 1970-től kezdődően 24 mesterséges holdat állítottak alacsony, nagy hajlásszögű pályára. 1999-ben a területet továbbfejlesztették, kiterjesztették déli irányban, ahol egy új, függőleges összeszerelő csarnokot építettek fel, valamint a hozzá tartozó kilövőállást nehézrakéták és embert szállító űrhajók felbocsátására.

- A Tajjüan űrrepülőtér 139 km-re fekszik Tajjüan városától Sanszi tartományban. Ezt a kilövőállást használják napszinkron-pályára, illetőleg egyéb, poláris pályára felbocsátandó műholdak indításához.

- A Hszicsang űrrepülőtér Hszicsang városának közelében található, Szecsuan tartományban. A Hszicsang űrközpontot geostacionárius pályára indítandó műholdak alacsony-átmeneti pályára bocsátására használják Hszicsang földrajzi előnnyel is rendelkezik, aránylag alacsony szélességen fekszik. Valamennyi kínai geostacionárius műholdat innen lőtték fel, hasonlóan a külföldi gyártású, kínai hordozórakétával pályára állítottakat is.

Követő-, telemetrikus- és irányítási hálózat

Kína követő-, telemetrikus- és irányítási hálózatát (TT&C) párhuzamosan építették és fejlesztették az űrrepülőterekkel. Az 1990-es évek végéig a TT&C hálózat a következő elemeket tartalmazta: Hszian városában, Sanhszi tartományban irányító-központ, valamint nyolc földi állomás (5 rögzített és három mobil állomás), valamint két TT&C hajó. Az öt földi állomás az alábbi helyeken épült: Veinan (Hszian közelében), Minhszi (Fujian tartomány), Csangcsun (Dzsiilin tartomány), Karsi (Szinjiang tartomány) és Nanning (Guanszi tartomány). Habár valamennyi Kína területén található, ez az optikai- és rádió-berendezéseket tartalmazó követőhálózat, valamint a telemetriai- és az irányítási adatok hálózaton keresztül való továbbítása, igen sikeresen működött és tökéletesen megfelelt az elvárásoknak Kína korai űrprogramja során.

Az 1990-es évek végén az eredeti rendszert kiegészítették, hogy megfeleljen a 2000-es évet követő pilótás űrprogram követelményeinek. A rögzített földi állomások számát hatra emelték. Megegyezéseket kötöttek Franciaországgal, Brazíliával és Svédországgal, hogy kölcsönösen megosztják egymás követőállomásainak használatát. 1999. februárjában Franciaországgal további egyezményt is kötöttek, miszerint összekapcsolják a francia CNES irányító-központot a kínai Hszian irányító-központtal. 2000. januárjától Kína hozzáférést kapott a Svéd Űrtársaság svédországi és norvégiai követőállomásainak adataihoz. Új követőállomásokat építettek Kína területén kívül (a Csendes-óceánon, a Kiribati Köztársasághoz tartozó Dél Tarawa szigeten és Namíbiában, Swakopmundban). A CBERS együttműködési program keretében Kína földi műhold-irányító állomást építhetett fel Brazíliában. Tizenhat hónapos javítást követően a kínai űrkövető rendszer 1999-ben újra teljessé vált, majd még az évben Sanghajban vízre bocsátották a negyedik követőhajót is.

Hosszú távú elképzelések között szerepel a Kínai Követő és Adattovábbító Műhold-rendszer (TDRSS) kiépítése. A Tervezett DTRSS rendszer két geoszinkron műholdat foglalna magában, valamint 5-10 adattovábbító mesterséges holdat, a Földbolygó 85%-os lefedése mellett.

A kínai űrprogram mérföldkövei

Csien űrrepülőgépe

Csien űrrepülőgépe 1949-ből.

1949-ben Csien Hszie Sen, a nagysebességű aerodinamika főszakértője, Amerikában végzett munkája során egyesítette a német rakétafejlesztőktől tanult ismereteket a kor modern interkontinentális rakétatervezési elképzeléseivel.

Tervében 5000 km-es hatótávolságú, egyfokozatú, szárnyakkal ellátott rakéta szerepel, megjelenését egyértelműen a V-2 aerodinamikájától kölcsönözve. A 22 tonnás repülőgép 10 utast tudott volna New Yorkból Los Angelesbe szállítani 45 perc alatt. Függőlegesen szállt volna fel, a rakétahajtóművek égésidejét 60 másodpercre tervezte, ezalatt a rakéta elérte volna a 14.740 km/h sebességet és a 160 km-es magasságot. 500 km-nyi repülést követően visszatért volna a légkörbe, ahol megkezdte volna hosszú siklórepülését 43 km-es magasságban. A leszállási sebességet 240 km/h-ra tervezték. Csien alapvető fontosságú elméleti munkája ezen elképzelésen vezetett oda, hogy a „Dynasoar Atyjaként” kezdték emlegetni (az 1950-es és 1960-as évek deltaszárnyú űrrepülőgépének, mely a jelenlegi Space Shuttle űrrepülőgép ősének tekinthető). A 12-szeres hangsebesség elérése különleges, nagyteljesítményű folyékony fluor-hidrogén hajtűanyagot igényelt volna a tervezett repülési paraméterek elérése érdekében.

Adatok: Hasznos teher: 2000 kg, felszállótömeg: 44.000 kg, legszélesebb átmérő: 4.88 m, teljes hossz: 24.05 m.

A DFH-1

Az első kínai mesterséges hold. Egyértelműen propaganda-célokat szolgált, dallamgenerátora folyamatosan játszotta a „Kelet vörös” című dalt. A sorozat második tagja már magnetométert és a kozmikus röntgensugárzás-érzékelő eszközt szállított a dallamgenerátor helyett.

A DFH-1 mesterséges Hold, Kína első műholdja.

1958-ban a Kínai Tudományos Akadémia kisebb csoportot alakított, 581-es kódnévvel ellátva, Csien Hszue Sen és Csao Jiucsang vezetésével, hogy tervezzék meg az ország első mesterséges holdját. 1965-ben az Állami Bizottság elemezte a „Kína első mesterséges holdjának fejlesztési terve” vázlatot. A fejlesztő csoport, kódnevén 651-es, pedig áttekintette a DHF-1 műhold működtetési feladatait. A DHF-1 kísérleti tudományos műholdnak készült, rádióadóval is felszerelték. A műhold és hordozórakétájára, a CZ-1 megépítésére irányuló kutatási és fejlesztési program 1966. novemberében indult. A tervezett ütemezési munkálatokat súlyosan befolyásolta a Kulturális Forradalom. A DHF-1 az eredeti tervek szerint 150 kg-os volt. A hordozórakéta utolsó fokozatát felszerelték egy „észlelő szoknyával”; ettől várták a szerkezet fényvisszaverő-képességének megnövelését.

Az 1968-ban létrehozott Kínai Űrtechnológiai Akadémia (CAST) vette át a DHF-1 műhold megépítésének irányítását. Végül 1970. április 24-én indult földkörüli pályára, mint Kína első mesterséges holdja. Hét alrendszer alkotta – szerkezeti, hővédelmi, energia-ellátó, a „Kelet Vörös” dalt lejátszó berendezés, rövidhullámú telemetria, helyzetjelentést sugárzó rádióadó és magasságmérő. A spínstabilizált szerkezet végül 173 kg-os lett, formája erősen emlékeztetett az amerikai Telstar mesterséges holdra, a 72-oldalú polihedron kialakításával és egyméteres átmérőjével. Min Guijong vezette a CAST fejlesztőcsapatát, ők hajtották végre a szerkezettel a világűri teszteket, beleértve a hőterhelési és vákuumpróbákat is.

Amint elérte az orbitális pályát, a műhold bekapcsolta fedélzeti elemeit és elkezdte sugározni a „Kelet Vörös” című dalt, Kína nemzeti himnuszát a 20.009 MHz frekvencián. A berendezés élettartamát 15 naposra tervezték. Más alrendszerei ennél tovább működtek és néhány hasznos mérési eredménnyel is szolgáltak. Jól működött a CZ-1 harmadik fokozatából kialakított „észlelő szoknya” is, a műhold fényerejét 2-3 magnitúdóra növelte, enélkül csak  5-8 magnitúdós lett volna. Kellően sötét helyről és megfelelő látószög alatt a DHF-1 szabad szemmel is könnyen észrevehető volt, kedvezőtlen feltételek mellett pedig észrevehetetlen maradt. Az elsődleges célt, a technológia kipróbálását, a műhold sikerrel teljesítette.

1971. március 3-án felbocsátották a második DFH-1-et, SJ-1 megjelöléssel. Élettartamát egy évre tervezték, azonban több mint nyolc évig üzemelt, 1979. június 11-ig. A közel évtizednyi működése alatt a napelemes energiaellátó-rendszer, a hővédő rendszer és a hosszú távú telemetriás rendszer mindvégig működőképes maradt. A második DHF műhold 48 kg-mal nehezebb volt, napelemek borították, folyamatos adattovábbításra volt képes a 19.995 MHz frekvencián. Magnetométert és kozmikus röntgensugár-detektort hordozott a „Kelet Vörös” című dal lejátszó-berendezése helyett.

Adatok: (DFH-1) 434 x 2162 km-es 68.4 fokot bezáró pálya. Átmérője: 1.00 méter. Tömeg: 173 kg. Hordozórakéta: CZ-1

DFH-2

A DHF-2 spínstabilizált, dobformájú katonai kommunikációs műhold volt, 2.1 méteres átmérővel és 3.1 méteres magassággal. A kommunikációs berendezés mindössze két darab C-sávú transzpondert tartalmazott, 6/4 GHz-en működtek, egyenként 7.3 dBW (10 W) teljesítményt tudtak leadni.

A DHF-2A.

A műhold teljes energiafelhasználása 300 W volt. A sorozat tagjai STW-1 néven is ismertek. Igazából az 1960-as évek Intelsat-3 technikai felépítésének feleltek meg, szilárd rakéta emelte őket alacsony földkörüli pályáról geoszinkronra. Élettartamukat négy évre tervezték, a tömegűk pedig – beleértve a pályára emelő rakétafokozatot is -, 900 kg, a geoszinkron pályára kerülő tömeg pedig 441 kg volt. A fejlesztett változat, a DFH-2A hasonlított a DHF-2-höz, azonban már 4 C-sávú transzpondert tartalmazott, emellett jóval pontosabb helyzetbeállítást és magassági vezérlést biztosított. Kína sikeresen állított pályára 3 db DFH-2A-t (STW-3: 1988. március 7, STW-4: 1988. december 22, és STW-5: 1990. február 4). Egyaránt használták őket katonai és civil telekommunikációs célokra és televíziós műsor elosztásra is.

A CZ-3 hordozórakéta juttatta pályára.

DFH-3

Hazai katonai távközlési mesterséges hold. A pályán keringő tömege meghaladta az 1000 kg-ot. A doboz alakú műholdat két napelemtáblával szerelték fel, három tengelyre stabilizálták. A kommunikációs berendezés 24 db 6/4 GHz-es transzpondert tartalmazott, élettartamát öt évben jelölték meg.

A DHF-3B.

A mesterséges holtat az FY-25 jelű folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű juttatta átmeneti pályáról szinkron pályára, és ugyanez a hajtómű végezte a pályakorrekciókat is. Mindösszesen 1800 másodperc működés-idővel rendelkezett.

A technikai kiszolgálást, a teljes rendszer tervezését és kivitelezését a német MBB végezte el, speciális szerződés keretében. 2001. augusztusában bejelentették, Kína hamarosan megkezdi első műholdas adásának sugárzását, a feladatot végrehajtó műhold fellövését 2004-re jelezték, s azt is hozzátették, a DFH-3 alapkiépítését használja majd.

Adatok: tipikus pálya: 35.501 x 35.877 km, pályahajlás 0 fok. Hossz: 1.7 m, maximális átmérő: 2.2 m, napelemek fesztávolsága: 18.1 m, tömeg: 2230 kg. Főhajtómű: FY-25, tolóereje: 1100 kg. Hordozórakéta: CZ.3A

DHF-4

A sorozat negyedik tagjának indítása 2007. végén, vagy 2008 elején várható. A dolog érdekessége, hogy az 52 transzponderrel, 38 C-sávú és 14 Q-sávú adóval felszerelt mesterséges holdat Venezuela tulajdonképpen megvásárolta, Kína pedig ekképpen kíván hozzájárulni a dél-amerikai ország távközlésének javításához, az időjárási veszélyhelyzetekre való gyors reagáláshoz, valamint geológiai kutatások végzéséhez.

A DHF-4.

Az FSW

Visszatérő fotófelderítő mesterséges hold.

Mind katonai, mind civil földmegfigyelési feladatok elvégzésére tervezték. Az FSW (Visszatérő Kísérleti Műhold) program 1966-ban indult, majd sikertelen indítási kísérlettel folytatódott 1974-ben. Az eredeti FSW-0 típus kilenc orbitális repülést hajtott végre 1975. és 1985. között, miután az első indítási kísérlet 1974. novemberében kudarcba fulladt. Az FSW-1 típust 1987. szeptemberétől kezdték alkalmazni (öt küldetés), ezt váltotta fel 1992. augusztusától az FSW-2 (három küldetés).

Az FSW-1.

Az FSW-0 megvalósításának gondolata és tényleges kifejlesztése az 1960-as évek végén kezdődött. 1800 kg-ot nyomott, a CZ-2 hordozórakéta indította Jinhuanból. Átlagos pályakialakítás 200 x 400 km-es ellipszis volt, hajlásszöge pedig 57 és 70 fok között. Három tengelyre stabilizálták, lefékezéséről a visszatéréshez szilárd rakéták gondoskodtak. Összesen kilenc FSW-0 indítást hajtottak végre 1975 és 1987 között, különböző hasznos terheket alkalmazva, mint például távérzékelési berendezéseket, katonai felderítés céljából fotókamerákat és CCD érzékelőket. 1987-ben, a kilencedik küldetés során a műhold platformja mikrogravitációs kísérletek elvégzésének is helyet adott, anyagkutatási és biológiai próbák elvégzése végett. Az eredmények ígéretesek voltak.

Kína tehát 1975. november 26-án indította első visszatérő műholdját, négy évvel később az eredetileg tervezettnél. A start után rögtön úgy tűnt, a berendezés elveszett, hiszen nyomáscsökkenés lépett fel a gáz-helyzetbeállító rendszerben. Hian Husen úgy gondolta, a kapszula sikeres visszatérésének esélye egyenlő a nullával. Azonban Jang Jiacsi arra az eredményre jutott, hogy a gáz nyomáscsökkenése mindösszesen az űreszköz felmelegedésének köszönhető, majd a találkozásával a világűr hidegével. Hitt benne, hogy sikerül végrehajtani a teljes tartamú küldetést. Akárhogy is, döntés született arról, az űreszközt korábban kell visszahozni, mindösszesen három napos repülést követően.

Megfigyelőket utaztattak 3400 méter magas hegycsúcsokra, hogy szemtanúi legyenek az űrkapszula visszatérésének Secsuánban. A kereső-szolgálat alkalmazottai parancsra vártak. A műholdat azonban nem látták. Némi számolgatás után, a tudósok úgy kalkuláltak, az űreszköz valószínűleg kínai földön landolt, valahol Guicsuban.

Eközben pontosan délben, Guicsuban négy helyi bányász üldögélt egy szemétkupac közelében, amikor vörös színű labda jelent meg az égen, és csapódott be egy kisebb fás területre. Meglehetősen remegő lábakkal, felkutatták az elfeketedett csupasz kapszulát egy kisebb mélyedésben. Végül egyikük hozzávágott egy követ a tárgyhoz, mely fémes kongással válaszolt. Megörülvén, hogy emberi alkotásra bukkantak, a bányászok jelentették az esetet a feljebbvalóiknak. A kereső-szolgálat is hamarosan megérkezett, sérülés-mentesen megtalálta a műhold belső részét; a film teljes épségben tért vissza.

Az FSW-0 megkettőzött fedélzeti számítógéppel, inerciális rendszerrel, valamint Nap- és Föld érzékelőkkel repült. A helyzetbeállítást hideg gázzal működő hajtóművekkel végezték. Az energiaellátást 1300 A/óra/27 V-os ezüst-cink elemek nyújtották. A visszatéréshez szükséges fékezést biztosító hajtómű teljesítménye 31.48 kN volt, 18.5 másodpercig működött.

Az FSW-2.

A csonka kúp alakú FSW-1-et a CZ-2C hordozórakéta indította Jinhuanból. A Műhold hossza 3.14 méter, átmérője 2.2 méter volt, tömege pedig 2100 kg. Az űreszköz két részre oszlott: a műszereket és a fékezőrakétákat tartalmazó modul (1.6 m hosszú), illetve a visszatérő modul (1.5 m hosszú). A három tengelyre stabilizált FSW-1 energia-ellátását elemek biztosították, a műhold irányítását pedig a Hszian-i Műholdközpont végezte. A névleges élettartama 7-10 nap volt. Az FSW-A fotófelderítő mesterséges hold képalkotó rendszere magában foglalt egy nagyfelbontású (10-15 m) kamerát, a készülék filmre fotózott, ezt aztán a Földön hívták elő a visszatérést követően; valamint egy közel valós-idejű CCD kamerát (50 m-es felbontással). A CCD kamera egyben a filmre dolgozó berendezést is tudta irányítani, így csökkentve a filmveszteséget, ha a célterületet felhőtakaró fedte. A visszatérő egység maximális tömege 180 kg volt, a vissza nem térő rész pedig maximum 250 kg lehetett. Az FSW-1 öt küldetést hajtott végre 1987. szeptember 9, és 1993. október 8. között.

Az FSW-2 méretei.

Az FSW-2 1992. augusztus 9-én debütált, az új, CZ-2D hordozórakéta indította Jinhuanból. A nehezebb (2.500 – 3.100 kg-os) FSW-2 műhold erősen emlékeztetett az FSW-1-re, azonban kiegészítették egy 2.2 méter átmérőjű hengeres modullal, így a szerkezet teljes hossza is megnövekedett másfél méterrel, elérte a 4.6 métert. A továbbfejlesztett modell legfontosabb előnye a megnövelt tömege volt (350 kg-nyi rész térhetett vissza a Földre, míg a pályán 400 kg-nyi eszköz maradhatott), emellett az egyes küldetések időtartama is megnőtt, elérte a 18 napot. Az FSW-1-gyel ellentétben az FSW-2 egykomponensű orbitális manőverező-rendszerrel is rendelkezett.

1989-ben az egyik tudományos lapban hivatkozás jelent meg a visszatérő fotófelderítő műholdak harmadik generációjáról. Ez már „sokkal nagyobb, nehezebb és korszerűbb lesz mint az FSW-2”: Az új űreszközt sokkal precízebb leszálló-rendszerrel  tervezték, ugyanakkor igyekeztek csökkenteni a leszálláskor a korábban jelentkező 20 G körüli terhelést. A tervek azonban nem váltak valóra, ám az is lehet, hogy az 1970-es években törölt pilótás űrkapszulában öltött testet.

Az FSW-3

Az FSW sorozat látszólag véget ért, azonban 2001-ben Kína bejelentette, kevesebb mint egy éven belül felbocsátja a világ első „Vetőmag Műholdját”.  A szerkezet egy módosított és egyszerűsített FSW műhold lenne, a szükségtelen részeket eltávolítva, a sugárvédelmet csökkentetve, hogy a kozmikus sugarak szabadon bombázhassák a magvakat. Szerkezeti változtatásokat is beterveztek, megnövelték a visszatérő kapszula belső terét. A műhold a tervek szerint több mint ezer növényfaj, 300 kg-nyi magját szállította volna.

Szóbeszédek szerint ez a bizonyos műhold a 2003. november 2-án startolt FSW-3 sorozat első tagja lett volna, a hivatalos források azonban mindezt cáfolták, állítván, hogy az űreszköz csak fotófelderítést végez. 2006. év végéig az FSW sorozat 5 tagját bocsátották fel. útjára indult végül a „Vetőmag Műhold is, 2006. szeptember 9-én, SJ-8 néven.

Adatok: tipikus pálya: 177 x 521 km, hajlásszög: 61.5 fok, hossza: 4.6 méter, legnagyobb átmérője: 2.2 méter, tömege: 3.100 kg. Hasznos teher 750 kg, hordozórakéta: CZ-2A,CZ-2C, CZ-2D.

Az FSW-3 visszatérő egysége földbe fúródva.

Csien űrrepülőgépe 1978-ból

Csien Hszue Sen 1970-es évek végéről származó, pilótás űrhajóra vonatkozó indítványában szárnyas űreszköz szerepelt, a két, tekintélyes méretű, gyorsító-rakétával kiegészített, CZ-2 hordozórakétára építve. Az összeállítás erősen emlékeztetett az Egyesült Államokban megkezdett, majd - 15 évvel Csien tervét megelőzően - törölt Dynasoar űrrepülőgép-kiépítéshez. Az USA hírszerzése részéről fel is vetődött a gyanú,. Miszerint a teljes elképzelés a Dynasoar űrrepülőgéppel kapcsolatban nyilvánosságra hozott adatokra építkezett.

Úgy tűnik, ezt az elképzelést váltotta fel a jóval egyszerűbb, pilótás űrkapszula terve. Kínai források nem erősítik meg az űrrepülőgépre vonatkozó elképzeléseik hitelességét – azonban amerikai hírszerzési források alátámasztják létezését.

Az emberes űrprogrammal kapcsolatos első bejelentés 1978. februárjához köthető. Még az év novemberében a Kínai Űrhivatal vezetője, Jen Hszin Min megerősítette, Kína valóban pilótás űrkabin megépítésén fáradozik, valamint egy „Skylab” nevű űrállomáson.

1980. januárjában a kínai sajtó beszámolót hozott nyilvánosságra a felkészülés alatt álló űrhajósoknál tett látogatásról, a kínai pilótás kiképző központba. Fényképek láttak napvilágot a felkészülést végző űrhajósokról. Túlnyomásos öltözetet viselő űrhajósokról a túlnyomásos kamrában. Más űrhajósokat az űrrepülőgépéhez hasonló pilótafülkében láthattunk irányító-panelt kezelve.

Hirtelen, 1980. decemberében, Vang Csuansan, az Új Kína Űrkutatási Társaság főtitkára, és egyben a Kínai Tudományos Akadémia Űrközpontjának főmérnöke, bejelentette, a kínai pilótás űrkísérletek halasztást szenvednek, a  magas költségekre való tekintettel. A kínai pilótás űrrepülőgépről nem esett szó egészen 1990-ig, amikor ismét találkozhattunk vele, mint a Project 921 harmadik fázisának része. Ugyancsak a Dynosaur típusú eszközzel, használatba állítás dátumaként 2020-at megjelölve.

Adatok: hossza: 13 m, maximális átmérő: 3 méter, a szárnyak fesztávolsága: 6 méter, tömeg: 7.800 kg.

Űrkapszula 1978-ból

Az első nyilvános bejelentés a kínai pilótás űrprogramról 1978. februárjára datálható. Még az év novemberében a Kínai Űrhivatal vezetője, Jen Hszin Min megerősítette, Kína pilótás űrkapszula megépítésén fáradozik, valamint egy „Skylab” nevű űrállomáson. Hivatalos kínai forrásokban azonban nem találjuk nyomát emberes űrprogramokra vonatkozó terveknek 1975 és 1985 között – emiatt az egész dolog tehát félretájékoztatási kísérletnek tűnik, illetőleg politikai csatározások következményének.

Több hajóból álló flotta épült a kereső-mentő szolgálat részeként, a visszatérő emberes űrkapszula biztonságos megtalálása érdekében, 1980. májusában az első kísérleti űreszközt sikerrel emeltek a fedélzetre a Csendes-óceán déli részén, annak szuborbitális repülését követően. Azonban hirtelen, 1980. decemberében, Vang Csuansan, az Új Kína Űrkutatási Társaság főtitkára, és egyben a Kínai Tudományos Akadémia Űrközpontjának főmérnöke, bejelentette, a kínai pilótás űrkísérletek halasztást szenvednek, a  magas költségekre való tekintettel.

Bármilyen további információ hiányában, mindössze csak feltevésekbe bocsátkozhatunk, miszerint ekkoriban az emberes űrkapszula a pilóta nélküli FSW űrhajó „mellékhajtása” lehetett. A kínaiak tökéletesítették a ballisztikus pályáról való visszatérés technikáját, a világűrbe jutásuk kezdetéhez képest már igen korán, az FSW sorozat, fotó-felderítő műholdjainak használata révén. Az FSW első sikeres indítására 1976-ban került sor (az 1974-es első indítási kísérlet sikertelenül végződött, míg a második, 1975-ös repülésnél az ejtőernyő hibája miatt az űreszköz a földbe csapódott). Az űreszköz tömegében teljesen alkalmas volt egyetlen ember szállítására (2500 kg), azonban a visszatérő egység – a fényképek alapján – túl kicsinek tűnik ember vissza hozatalára.

FY-1

A Feng Dzsun meteorológiai műholdat 900 km magasságú napszinkron pályára bocsátották, 99 fokos pályahajlással, a CZ-4 hordozórakétával, Tajjüanból. Legfontosabb műszere egy letapogató radiométer volt, öt hullámsávban dolgozott, a látható és a közeli infravörös tartományban.

Az FY-1

A műholdat három tengelyre stabilizálták, valamint felszerelték egy X-sávú adat-továbbító berendezéssel. Élettartamát egy évesre tervezték. Az űreszközt úgy alakították ki, hogy kompatibilis legyen a már létező nemzetközi földmegfigyelő- és távérzékelő meteorológiai rendszerrel, beleértve az APT adatátvitelt a 137 Mhz frekvencián. A mesterséges hold szerkezeti elemeit és kiszolgáló berendezéseit a Kínai Technológiai Intézet Sanghaji Műhold Mérnöki és Kutató Központja készítette. A kutató-berendezéseket pedig a Kínai Tudományos Akadémia Sanghaji Fizikai Intézete. Az első két műhold igazából a rendszerek tesztelésére készült a ténylegesen működő változat felbocsátását megelőzően. Habár megjelenésükben azonosak voltak, technikai adottságaik különböztek.

A Feng Dzsun 1A 1.4 x 1.4 méter kiterjedésű, kocka alakú szerkezeti berendezését a Feng Dzsun 1B esetében már közel 1.8 méterre bévítették meg. A műhold teljes tömegét 750 kg-ról megnövelték 880 kg-ra. Mindkét űrszerkezet energia-ellátását napelemek biztosították (egyenként kb. 3.5 méteresek), összesített energia-termelésük elérte a 800 W-ot. Nikkel-kadmium akkumulátorokat alkalmaztak a termelt energia tárolására. A magasság-beállítást hideg nitrogéngáz, illetve reakciókerék kombinációjával oldották meg, habár mindkét kísérleti példány súlyos üzemzavart mutatott e rendszereiben.

A Feng Dzsun 1A elveszett a felbocsátását követően 38 nappal, a Feng Dzsun 1B azonban egy évnél is tovább működött.

A Feng Dzsun 1 legfontosabb berendezése két, Nagyon Nagy Felbontású Térképező Radiométerből áll, össztömegük 95 kg-ot tett ki. Ezek az optikai-mechanikai térképezők 360 fordulatot végeztek percenként, elsődleges tükrük átmérője 20 cm volt, a spektrum öt sávjában dolgoztak. A rendszer teljesítménye 1.08 méteres felbontás volt 2.880 km-es látószöggel a Nagy Felbontású Képek Átviteli (HRPT) módjában dolgozva, illetőleg 4 km, az Automatikus Kép Átviteli (APT) módban. Az első, továbbfejlesztett  Feng Dzsun 1C műholdat 1999-ben bocsátották fel. 10 csatornás térképező radiométert szállított, felbontása pedig megegyezett a Feng Dzsun 1A és B felbontó-képességével. Évekkel később azt is bejelentették, Kína 6 meteorológiai műholdat kíván a világűrbe küldeni 2002 és 2008 között, azért, hogy az 2008-as Olimpiai Játékok idejére teljes és részletes időjárási ismeretekkel rendelkezhessenek. A terv keretében a Feng Dzsun 1D mesterséges holdak kerülnek felbocsátásra a Hosszú Menetelés 4 típusú hordozórakétával 2002. júliusa óta.

Adatok: pályamagasság: 878 km, hajlásszög: 98.9 fok. Hossz: 1.2 méter, legnagyobb átmérő: 1.4 méter, napelemek hossza: 1.2 méter, tömeg: 880 kg, alkalmazott hordozórakéta: CZ-4A és CZ-4B

FY-2

Spinstabilizált, geoszinkron mesterséges hold, valamivel nagyobb tömegű, mint a DFH-2 távközlési műhold. Átmérője 2.1 méter, hossza – a kiegészítő berendezésekkel együtt – 4.5 méter. Legfontosabb hasznos terhe az 5 sávos térképező radiométer és az UHF adat-elosztó. A két elsődleges érzékelő-műszere a látható és az infravörös tartományban dolgozott, a legjobb felbontása 1.25 km, illetve 5 km volt. A műhold vízpára-érzékelő berendezést is szállított.

Az FY-2B

Az első Feng Dzsun 2 mesterséges hold éppen a végső ellenőrzéseken ment át 1994. április 2-án a hordozórakétára illesztése előtt, amikor a rakétában tűz ütött ki, ez később robbanáshoz vezetett, megsemmisítve az űreszközt, megölve egy embert és további húszat megsebesítve. A később elindított mesterséges holdat a keleti hosszúság 104.6 fokán állomásoztatták. Kína összesen hat meteorológiai mesterséges holdat kíván felbocsátani 2008-ig, teljeskörű szolgáltatást nyújtani a 2008-as Olimpiai Játékok idejére. A program folytatásaként 2004. október 19-én indult a FY-2C, majd követte az FY-2D 2006. december 8-án.

A tervekben már a továbbfejlesztett műhold is szerepel, FY-3A, FY-3B, illetve FY-3C néven, ezek indítás 2007-től, vagy később, várható. A teljes rendszer kiépítése pedig 2020-ra, az FY-2D után további 22 időjárási mesterséges hold indításával; mindeközben pedig már az FY-4-ről is hallani.

Adatok: tipikus pálya: 35.783 x 35.784 km, egy fokos pályahajlással. Hossz: 4.5 m, maximális átmérő: 2.1 méter, tömeg: 593 kg, hordozórakéta: CZ-3.

Az FY-2D startja.

Az SJ-sorozat

Kína tudományos kutató és technológiai kísérleti műholdsorozata; különböző szerkezeti megoldások mellett.

Kína a magaslégköri kutatásokat, rakéták és ballonok használatával, már a hatvanas évek elején megkezdte. Az 1970-es évek elején pedig megkezdte az SJ (Si Dzsian) sorozat megvalósítását a világűri környezetből való adatgyűjtés céljából. Az állami szintű kutatások, különösen az űrfizika, a mikrogravitáció és az űréllettani kutatások terén, valamint a Világűri Berendezések Pályázati Központja anyagi támogatása adta meg az alapot a nyilvánosság, illetve a külföldi partnerek előtt az űrtudományok terén való együttműködésre.

Az SJ-1 megjelenésében hasonló volt az amerikai Telstar műholdhoz, de a számára tervezett távközlési és technológiai kísérletekben is. A DHF-1 műhold szerkezeti elemeit használták fel megépítéséhez, 221 kg-os volt, a világűri környezet fizikai tulajdonságait tanulmányozta. A mesterséges hold Kína-2 (SKW-2) néven is ismert. A kínai himnusz sugárzó berendezést a világűri környezetet tanulmányozó műszerek vették át, szerepelt röntgensugár-érzékelő, elemi rész detektor, magnetométer, kozmikus részecskesugárzás-detektor, louvre-típusú hőszabályzó, és mindezeken túl, a napelemes kísérleti energia-ellátó berendezés saját, tartós élettartamú telemetriás rendszerrel. Az SJ-1-et 1971 március 3-án indították, a kísérleti napelemek által energiával ellátott tartós telemetriai rendszer még nyolc évvel később is működött, egészen 1979. június 17-ig, amikor a műhold belépett a légkörbe és elégett. Ez sokkal hosszabb időtartam, mint az eredetileg tervezett egy év, egyben rendkívül felismerést hozott a tervező és fejlesztő csapatnak.

Az SJ-2 a valóságban.

Az SJ-2 1981.szeptember 20-án indult a világűrbe, 257 kg-ot nyomott, feladata a világűr fizikájának és a világűri térség tanulmányozása volt. Kína-3 (SKW-3) néven is ismert. A műhold magával vitt néhány, a küldetésével összefüggő repülési kísérleti berendezést. Alakja hatszögletes volt, négy darab, a testéből kinyitható napelem szolgálta energia-ellátását. Spinstabilizált volt, a fedélzetén aktív magasság-ellenőrző berendezés is helyet kapott, ez a szerkezet tartotta a berendezés forgástengelyét mindig a Nap felé mutatóan. A tájoláshoz napérzékelőt, földérzékelőt használt, a beállító-hajtóművek hidrazinnal működtek. A fedélzeti berendezések között szerepelt a termális ionizációt, a Nap röntgensugárzását, a Nap ultraibolya sugárzását mérő műszer, magnetométerek, szcintillációs számláló, infravörös radiométer és elektron-detektor. A telemetriás rendszer a DFH sorozat esetében használt berendezés továbbfejlesztett változata volt; fedélzeti adatrögzítőt tartalmazott, ez képes volt adatokat gyűjteni a világ minden részéről, majd később, a rögzített információt lesugározni a Földre, amikor valamelyik Kínában felállított követőállomás felett átrepült. Az SJ-2-őt az FB-1 hordozórakéta állította pályára. Az SJ-2-vel együtt két ballon-műholdat is felbocsátottak, az SJ-2A és az SJ-2B jelűt. Habár az SJ-2 volt a küldetés fő célja, három műhold indítása egyetlen hordozórakétával igen nagy sikernek számított az űreszközök követése, pályán történő szétválasztásuk és irányításuk terén.

 Az SJ-2 – grafikus ábrázoláson.

Az SJ-3 jelű földtudományos mesterséges holdat 1985-ban törölték. 450 kg-ot nyomott volna.

Kínában csillagászati mesterséges hold fejlesztése is megkezdődött, azonban 1985-ben ezt a programot is törölték. 500 kg lett volna, és a napfizika, illetőleg csillagászati mérések végzésére tervezték.

A DQ-1A és a DQ-1B (ismertek DQ-1 és DQ-2 néven is) QQW ballonholdak voltak, 1990. szeptember 3-án indultak a felső légkör sűrűségének tanulmányozása végett. 2.6 illet5ve 3.3 kilogramm tömegűek voltak, a CZ-4 hordozórakéta felső fokozatáról váltak le, speciális adaptert használva a többszörös hasznos teher kilökésére.

Az SJ-2-A2.

Az SJ-4 1994 február 8-án indult, a magnetoszféra fizikáját tanulmányozta (magát a mágneses teret, valamint az ott előforduló részecskéket). Kína-4 néven is ismert (SKW-4). A műhold feladatát a hivatalos források a következőkben jelölték meg: a világűri töltött részecskék tanulmányozása, sugárzási viszonyok, valamint sugárzás elleni védelmi technikák. A műszerek közt találhatunk egy nagyenergiájú proton- és nehézion detektort, nagy energiájú elektron-detektort, plazma detektort, az űrszerkezet felszínének potenciométerét, valamint feltöltődés-mérő berendezést. 397 kg tömegű volt, sikeresen indította orbitális pályára az ez alkalommal először startoló CZ-3A hordozórakéta.

Az SJ-5 a sugárzási övezeteket tanulmányozta. A Kínai Tudományos Akadémia Központi Alkalmazott Űrtudományok Kutatási Központja készítette. Az SJ-5 műhold a CAST968 jelű alapegységre épült, és 11 kísérleti berendezést szállított. 298 kg súlyú volt, tervezett élettartama pedig körülbelül három hónap. Felvitt egy kísérleti platformot is, három különböző magasság-beállító technikát tesztelve segítségével (3-tengelyű, spin- és gravitáció-stabilizált). Helyet kapott a világűr elemi részecskéit tanulmányozó berendezés is, illetve folyadékok űrbeli viselkedését kutató (e kísérletben fényképfelvételek készültek); S-sávú, nagysebességű adatátviteli berendezés, továbbá nagy teljesítményű adatrögzítő.

 Az SJ-4

Az SJ-6 küldetés keretében két technológiai műholdat bocsátottak fel. A kiadott jelentések szerint a világűri környezetet tanulmányozták, a sugárzást és annak hatásait, feladatuk volt az űrfizikai paraméterek rögzítése, valamint egyéb kapcsolódó űrkísérletek végzése.

Mindkét műholdat a Sanghaji Űrrepülések Technológiai Akadémiája és a Dongfanghongi Műholdtársaság készítette a Kínai Repüléstudományok és Technológiai Vállalat irányítása alatt. A jelentések szerint, ugyancsak a CAST968 platformot használták. A műholdak fedélzetén elhelyezett műszereket túlnyomó részben a Kínai Elektronikai Technológiai Társaság készítette. A műholdpáros élettartamául „legalább két évet” jelöltek meg. A küldetés valószínűleg elektronikai hírszerzési feladatokat is (ELINT) ellátott, főként technológiai teszteket. 2004. szeptember 9-én indultak, a CZ-4B hordozórakéta állította mindkét műholdat pályára. Az utolsó fokozatból egy perc eltéréssel váltak le.

A sorozat következő tagja az SJ-7 Jihuanból startol 2005. július 5-én. A hivatalos források szerint a világűri környezetet tanulmányozza és ehhez csatlakozva különböző tudományos és technológiai kísérletek sorát végzi. A Kínai Űrhivatal szerint élettartama legalább három év lesz. A fellövés a Hosszú Menetelés hordozórakétával a 85. indítás volt 1970 óta, egyben a 43. sikeres indítás 1996. októbere óta.

Az SJ-5

Az SJ-8 2006. szeptember 9-én indult küldetésére. Körülbelül 2000 darab magvat szállított kilenc különböző faj terméséből, melyeket kitettek a mikrogravitációs környezetnek, valamint a világűrben gyengítés nélkül áramló kozmikus sugárzásnak. A magvak az őket szállító kapszulában visszatértek a Földre, ahol kicsíráztatták őket és megfigyelték, esetlegesen milyen genetikus mutációt okozott a nyílt világűri környezet. A korábbi kísérletekben szereplő rizs- és gabona magvak megnövekedett terméshozammal reagáltak. A CZ-2CIII hordozórakéta állította pályára, ahol közel egy hónapot töltött a berendezés.

Az SJ-6A

Az SJ-7 műhold indítása.

Az SJ-8 által szállított magvak.

A Jaogan holdak

A Jaogan-1.

A sorozat első darabja 2006-ban indult földkörüli pályára..

A 2007. május 25-én, magyar idő szerint 9:12-kor végrehajtott startot előzetesen nem jelentették be. A kétfokozatú Hosszú Menetelés-2B rakéta napszinkron pályára állította az a Jaogan-2 nevű műholdat. Az új radaros távérzékelő űreszköz hivatalos tudományos programjában a földfelszín megfigyelése, termésbecslés, katasztrófa-előrejelzés is szerepel. A hordozórakéta másik „utasa” egy miniatűr, 1 kg-os egyetemi műhold volt, amellyel mikroelektronikai kísérleteket végeznek. És még egy érdekes kerek szám: ez volt minden idők századik sikeres kínai startja!

Az új távérzékelő hold indítása előtt egy nappal Kína is csatlakozott ahhoz a nemzetközi egyezményhez (International Charter "Space and Major Disasters"), amely lehetővé teszi, hogy természeti katasztrófák esetén a műholdas adatok gyorsan és ingyenesen a mentés és a kárelhárítás szolgálatába állíthatók legyenek. Az egyezményt az európai (ESA) és francia (CNES) űrügynökségek kezdeményezték, az ENSZ 1999-es bécsi UNISPACE-III konferenciáját követően. A műhold-üzemeltetők közül eddig már Nagy-Britannia, Kanada, India, Japán, Argentína és az Egyesült Államok szervezetei írták alá a megállapodást.

A NIGCOMSAT-1

Távközlési hold Kínában készült, kínai hordozórakétával állt pályára és a kínaiak működtetik majd. A NIGCOMSAT-1 Hszicsangból startolt 2007. május 14-én, Hosszú Menetelés-3B rakétával. Hivatalos kínai hírügynökségi források emlékeztetnek rá, hogy ez volt az első alkalom, amikor külföldi megrendelésre kereskedelmi műholdindítást hajtottak végre. A start időpontjával egy időben tartották Sanghajban az Afrikai Fejlesztési Bank éves igazgatósági ülését. Mindkét esemény a kínai-afrikai kapcsolatok erősödését jelzi. A NIGCOMSAT-1 megépítése és felbocsátása annak a 331 millió dolláros üzletnek a része, amelyet Kína és Nigéria 2004-ben kötött. A műhold Közép-Afrika telefonos és internetes ellátottságát javítja majd. Ami a kínai kereskedelmi műholdprogramot illeti, ez még csak a kezdet. A tervekben máris mintegy 30 indítás szerepel, köztük például egy venezuelai műholdé.

A Sencsu űrhajó

A Kínai Sencsu űrhajó meglehetősen hasonlatos az orosz Szojuz űrhajóhoz, ám annál nagyobb, és teljes egészében új konstrukció. Miként a Szojuz, három fő részre tagolódik, orbitális modulra, visszatérő egységre és szerviz modulra. Az orbitális modul – a Szojuzzal ellentétben -, saját hajtóművel rendelkezik, napelemekkel és irányító-rendszerrel, lehetővé téve az önálló repülést. A Sencsu űrhajóhoz kifejlesztették a pilótás repülés valamennyi elemét (űrséta, megközelítő- és dokkolási technika), valamint személyszállító-eszközként fog szolgálni a kínai űrállomáshoz  Miként a Szojuz, lecsupaszított változata alkalmas holdkerülő és holdraszálló küldetés lebonyolításához.

A Sencsu űrhajó háromnézeti rajza.

A Sencsu program korlátozott anyagi forrásokkal rendelkezik, ennek eredményeként a megvalósítása elnyúlik. A munkálatok 1992-ben kezdődtek, eredményeként sor került az első pillóta-nélküli repülésre 1999/2000 terén. A Sencsu tizenhárom alrendszerének kifejlesztéséhez mérnökök és technikusok ezrei, valamint 300 szervezet munkája szükségeltetett. Az első emberes küldetésre 2003. őszén került sor.

A végleges terveket 1992. szeptember 22-én fogadták el a Project 921 keretében, ekkor öltött végleges formát a kínai emberes űrprogram. Vang Jongcsit bízták meg a tervek legfőbb felelősének. A CAST-nál Hi Faren az űrhajó felelőse, miként a szerviz  modulé is. a CALT tervezte a CZ-2F űrhajósok felbocsátására alkalmas változatát.

Vang Jongcsi felelőssége sokkal tágabb, mint pusztán az új űrhajó és a módosított gyorsító-rakéta kifejlesztése. A program megvalósítása igényelte a kínai technológiai alapok- és infrastruktúra modernizációját, és igazából ez volt a legfontosabb cél. Teljesen új technológia, függőleges összeszerelő épület, kilövőállásba-szállító jármű, kilövőállás építése Jihuanban (Hszu Kejun főmérnök vezetésével). Az emberes repülés integrált megközelítésének köszönhetően, beleértve a szárazföldi, tengeri és légi járműveket, Csao Jun felügyelete alatt, elsődleges leszállási övezetnek Sizivangi és Alasanjoi térségét kijelölve Belső Mongóliában. Új, S-sávú követő- és irányítóhálózatot fejlesztettek ki Ju Csijan irányítása alatt. E rendszer Kína területén kívüli elemeket is tartalmaz, új követő-hajót, a jelenlegi követő-állomások és hajók továbbfejlesztését, új repülésirányító központ építését Peking észak-keleti városrészén. Űrhajós-képzés és az ehhez csatlakozó technológiák nem léteztek Kínában, ki kellett fejleszteni, mindezt Su Suangning irányítása alatt hajtották végre az Űrélettani Műszaki Kutató Intézetben. A 2.3 milliárd dollárt felölelő teljes pilótás űrprogramból 1 milliárd ment el az infrastruktúra megteremtésére.

 A Sencsu űrhajó az űrben – fantáziarajz.

A Sencsu űrhajó megvalósításához jelentős orosz segítséget is igénybe vettek.

A tervek 1995. augusztusára öltöttek végleges formát, nem sokkal később elkezdődtek a munkálatok négy, földi kísérleti példány megépítésére, kettő a szerkezeti anyagok, egy-egy a hőterhelési, illetve elektronikai tesztek elvégzésére. Igen sok nehézség lépett fel. A kínaiak gyakran idézik fel, az orosz technológia átvétele hihetetlen összegeket igényelt volna, ezért a legtöbb esetben kifejlesztették saját verziójukat. A Szojuz űrhajónál nagyobb méret melletti döntés is további tesztek sorozatát igényelte az aerodinamikai eltérések miatt.  Jelentős problémák merültek fel a visszatérő-egység megvalósítása során is. A mentőrendszer kipróbálása 1995. augusztusában kudarcba fulladt, az első sikert csak 1997. áprilisában könyvelhették el. A sikeres változat azonban 900 kilóval nyomott többet, ezért súlycsökkentő programot kellett végrehajtani. 1998. májusában a CZ-2F hordozórakéta és a Sencsu űrhajó makettje gurult ki az összeszerelő hangárból kiszolgálási tesztek végrehajtása okán. A mentőrendszer – kívánatos tömegű – változatával az első sikeres próbát 1998. október 19-én hajtották végre.

A Senucs-1 űrhajó.

1999. júniusában, a hivatalos bejelentések mintegy megerősítéseként, miszerint a Sencsu űrhajó első pilóta-nélküli repülésére az év októberében kerül sor, az Interneten rejtélyes módon felbukkant egy beszkennelt felvétel is a CZ-2F hordozórakétáról, csúcsán a Szojuz űrhajónak megfelelő burkolat. A forrás Belső-Mondólia területén működő szerelőüzemet jelölt meg, mint forrást. Azonban az is látszott, a Szojuz űrhajónál nagyobb űreszközről van szó.

Az év júliusában bejelentették azt is, hogy a negyedik Juan Vang követőhajó készen áll csatlakozni három társához, így a flotta létszáma teljessé válik még az év októberében. Azután augusztusban a Távol Keleten szóbeszédek keltek szárnyra egy bizonyos hajtóműrobbanásról Jihuanban, mely során pilótás repüléshez készített berendezések is megsemmisültek. Hivatalos kínai források mindezt néhány napon belül visszautasították, azonban nagy hirtelen a Sencsu októberre bejelentett startját megváltoztatták, „valamikor 1999-ben” datálásra. Valójában a program súlyos csúszást szenvedett, az 1999. év végére vonatkozó határidő tartására csakis egyetlen lehetőség kínálkozott, az elektronikai tesztek végrehajtására készült modellt bocsátani fel éles küldetésre. Így hát az első Sencsu űrhajó működőképes szervizmodullal és visszatérő kapszulával indult útnak, az orbitális egysége azonban tulajdonképpen csak egy makett volt.

Mindeközben az orosz-kínai együttműködés folytatódott. 1999. augusztusában, Csillagvárosban, a Hidrolab második szintjén, egy hatalmas teremben, 15-20 fős kínai kutatócsoport folytatta a munkát. Tevékenységük láthatóan összekapcsolódott az orosz Zero-G repülőgéppel végrehajtott kísérletekkel, ám nem űrséta tréningekkel.

Az első űrhajó felbocsátása nyomban lehetségessé vált, mihelyt a negyedik Juan Vang követőhajó is csatlakozott a flottához. Négyből három hajó a déli féltekén foglalta el tartózkodási helyét a 35 fokhoz közeli szélességen, egyik Namíbia partjainál, a másik Ausztrália délnyugati partjainál, míg a harmadik a Csendes-óceán közepe táján nem messze a dátumvonaltól. A negyedik hajó Japán déli partjaihoz úszott (a kilövés utolsó szakaszát követni és sikertelen kilövés esetén menteni az űrkapszulát). A szárazföldi követőállomások a kilövési helyen Jihuanban, Nyugat-Kínában, Dél-Afrikában és Pakisztánban voltak felállítva.

Az első pilóta nélküli Sencsu űrhajó, a kínai Project 921 tervezet űrhajó, mindössze 49 nappal később indult útjára, mint az eredetileg bejelentett 1999. október 1-i dátum. A névadást maga a kínai elnök, Csiang Cömin végezte személyesen, keresztelte el az űrhajót „Sencsu” névre, mely kifejezés többféleképpen fordítható, mint pl. „Isteni hajó”, „Az Istenek Hajója”, „isteni gép”. A fellövésről filmet hoztak nyilvánosságra, ezen láthatta a nagyközönség első alkalommal az emberszállításra átalakított CZ-2F hordozórakétát, a függőleges összeszerelő-csarnokot, és az űrhajó pontos konfigurációját.

A mindenféle szóbeszéd ellenére, a következő ember nélküli repülésre csak 2001. januárjában került sor. A második út során egy majmot és egy nyuszit küldtek fel az űrhajó létfenntartó rendszereinek tesztelése céljából. A Sencsu 2 a világűrben többször is beindította és kikapcsolta hajtóművét, három pályamanővert hajtott végre repülése során. Hét nap repülés után a leszálló-egységet és a servíz modult leválasztották az orbitális modulról. A fékezést követően a szerviz modult is leválasztották, az űrhajó pedig Belső Mongóliában ért földet. A leszállást követően megjelent fotók láttán újabb spekulációk kaptak szárnyra, miszerint a küldetés sikertelen volt. mindeközben az orbitális egység tovább folytatta irányított repülését a Föld körül, miközben különböző kísérleteket végeztek fedélzetén.

A Sencsu-2 száz kg-mal könnyebb volt elődjénél, a súlycsökkentést a kábelek újrahuzalozásával oldották meg. Mindeközben a kínai űrhajósjelöltek tovább folytatták felkészülésüket. A súlytalanság állapotát gyakorolták, egy 15 m átmérőjű, 21 m magas, függőlegesen felállított szélcsatornában, ahol 150 km/h szél segítségével lebegtették a jelölteket.

A Sencsu-3 2002. márciusában indult, a program végrehajtása felgyorsult. Első ízben használták a mentőrendszert. A felbocsátását közel három hónappal el kellett halasztani miután hibás csatlakozó egységet találtak a hordozórakétán, miután kigördítették a szerelőcsarnokból 2002. januárjában. A hordozórakétát szétszedték és mindengyanús csatlakozó-egységet kicseréltek. A javítási munkálatok közben tíz újabb hibát vettek észre, ezúttal az űrkapszulában, ahol egyébként a repülés során mű-űrhajós is helyet kapott, rajta figyelték meg az életfenntartó rendszerek működését. A leszállóegység április 1-én tért vissza Belső Mongóliában. Az orbitális egység az űrben maradt, további kísérleteket végeztek vele egészen 2002. november 12-ig. 44 tudományos berendezést vitt magával, többek között a Kínai Tudományos Akadémia által fejlesztett közepes felbontású térképező kamerát.

A Sencsu-4-et 2002. december 29-én lőtték fel. A végső próba a pilótás repülések megkezdése előtt. Még az első út asztronautái is beültek a pilótafülkébe és végrehajtottak valamennyi repülés-előkészítési lépést a visszaszámlálás egy bizonyos pontjáig. Ezután elhagyták a pilótafülkét és a kilövési eljárás immár nélkülük folytatódott. Első alkalommal bocsátották fel az űrhajót éjszaka. A párvezetők tekintetükkel követték a kristálytiszta, ám rendkívül hideg éjszaka az űreszköz röptét. Az űrhajó 52 kísérleti eszközt vitt fel, négy fontos kutatási területhez kapcsolódva: a Föld mikrohullámú sugárzásának megfigyelése, a világűri térség jelenségeinek mutatása, folyadékok viselkedése mikrogravitációs környezetben, valamint biotechnológiai kísérletek. Az űrkapszula sikeresen ért földet 2003. január 5-én. A kínaiak mindezt jelentették hírügynökségeken keresztül, egyúttal nyilvánosságra hozták a kapszula fotóját a piszkos hóban pihenve - már egy órával később. Miként az előző repülések alkalmával, az orbitális egység most is tovább folytatta küldetését. Mindeközben a kínai űrhajósok rendületlenül folytatták felkészülésüket, a küldetés sikere láttán pedig ki is tűzték az első pilótás űrrepülés végrehajtását 2003. második felére. Nyugati szakértők megjegyezték, hogy az orbitális és a szárazföldi követő-rendszerek lehetővé teszik űrhajó dokkolását a már fent keringő orbitális egységhez, a jövőben végrehajtandó űrállomás-küldetések mintegy elő-kísérleteként. 

2003. október 15. Kína első pilótás űrrepülése. A Sencsu-5 hajtotta végre, fedélzetén Jang Livej. A reggeli órákban dübörgött fel vele a CZ-2F hordozórakéta a kék égbe. Minden tökéletesen megfelelve a terveknek zajlott le. A startot követűen az űrhajós rátért a 200 x 343 km-es orbitális pályára. Már ekkor kiadták a parancsot az esetleges mentésre felsorakozó haditengerészeti egységeknek a kikötőbe való visszatérésre.

A rendkívül konzervatív repülési terv értelmében Jang Livej a Sencsu űrhajó visszatérő kapszulájában tartózkodott a repülés teljes, 21 órás időtartama alatt. Nem lépett be az orbitális modulba. Két pihenési lehetőséget kapott, egyenként három óra tartamban, a tervek szerint az étkezést is ki kellett próbálnia egy vagy két alkalommal, megkóstolnia a kiváló kínai űrételeket. A folyamatos, szélessávú kapcsolatot, ideértve a színes televíziós közvetítést a világűrből, a kínai követő-hajók biztosították – a szárazföldi állomások mellett.

A repülés 21. órájában az orbitális modult leválasztották. Fent maradt a 343 km-es pályán az előzetes tervek szerint legalább hat hónapig, katonai fotófelderítési küldetést végrehajtva. A fékezőhajtóműveket – az egyik követőhajó által leadott parancsra -, Afrika nyugati partjainál kapcsolták be. A Sencsu-5 mindössze 4.8 km-re szállt le attól a helytől, ahol a kereső-mentő szolgálat egységei várták Belső Mongóliában. A repülés teljes időtartama 21 óra 23 perc volt.

A következő Sencsu űrhajó, sorrendben a hatodik, 2005. október 12-én indult útnak, ezúttal már két űrhajóssal a fedélzetén, Fej Csunlong és Nie Haijseng irányításával. Öt napot töltöttek a világűrben és első ízben átszálltak az orbitális modulba is. Az orvosbiológiai kísérletek mellett kutatómunkájuk természetét nem részletezték, és mindössze néhány felvételt hoztak csak nyilvánosságra az orbitális modul belsejéből. Nagy valószínűséggel katonai kísérleteket hajtottak végre. Küldetésük végeztével sikeresen leszálltak, helyi idő szerint hajnalban, október 16-án.

A következő Sencsu űrhajó repülése 2008. szeptemberében várható, ezúttal már három űrhajóssal a fedélzetén, akik közül legalább egy űrsétát is végre fog hajtani.

Tervek a jövőre

Űrállomás

A Project 921 második fázisának kicsúcsosodásaként egy nyolc tonnás, ember-irányította mini űrállomás kerülne földkörüli pályára, a tervek szerint röviddel a Sencsu-8 űtját követően, valamikor 2008. után. A laboratóriumot valószínűleg egy Sencsu szerviz modul alkotja majd, valamint egy meghosszabbított orbitális modul. A tervek szerint több Sencsu űrhajó ki fog kötni az állomásnál; az egyes küldetések végeztével pedig visszaszállítják majd a kísérleti termékeket. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint néhány pilótás űrrepülést hajtanak végre 2009-2012 között a CZ-2F hordozórakétával indulva az egyetlen modulból álló űrállomáshoz, hogy aztán a későbbiekben pályára kerülhessen a 20 tonnás – egy vagy több, hasonló méretű, modulból álló – űrlaboratórium.

Kínai űrállomásmodell a Hannoveri kiállításon.

Kína 1985. júliusában kezdte meg jelentős léptékű emberes űrprogramját. A döntés az élénk nemzetközi űrtevékenység hátterének ellenére született meg. Az Egyesült Államot éppen nekilátott Stratégiai Védelmi Kezdeményezése és a Freedom Űrállomás megvalósításának, az oroszoknak megvolt a maga Burán űrrepülőgépe, a Mír űrállomása, miközben már a Mir-2 megépítésén dolgoztak, és természetesen - a saját csillagháborús programjukon. Az európaiak a Hermész, pilótás űrrepülőgépüket fejlesztették, és Japán a Hope elnevezésű, saját űreszközét. Csak Kína és India maradt el az ambiciózus űrprogramok meghirdetésében. Úgy tűnt, Kínának akcióba kell lépnie, ha meg akar maradni világhatalmi tényezőnek.

Ren Hszin Min, abban az időben a legfőbb kínai rakétaszakértő, hitt abban, hogy Kínának, nemzeti célként kell kitűznie saját űrállomás megépítését. A fejlesztések felölelnék az űrtechnika teljes skáláját, beleértve korszerű hordozórakéta-kapacitást is. 1986. Kora tavaszán a Kínai Tudományos Akadémia egyik bizottsága (Vang Da Hang, Vang Gancsang, Jang Dzsiacsi, Csen Fandzsun) hét részkérdésből álló tanulmányt terjesztet elő a Project 863 tervezet keretében a kínai technológiai fejlődés felgyorsítása érdekében. Ezek a megszámozott tanulmányok felölelték a biológia, az asztronautika, az információs technológia, a katonai technológia, az automatizálás, az energia és az anyagtudományok területét. Az asztronautikára vonatkozó 863-2 jelű tanulmány 863-204 számozású fejezete foglalkozik az űrszállító-rendszerekkel, az űrállomást kiszolgáló berendezésekről szóló elképzelése pedig a 863-205 megjelölésű fejezetben található. Akkoriban úgy becsülték, a részletes tervek kidolgozásához két év elegendő lesz.

A kínai modulűrállomás egy darabja.

A munkálatok azonnal megkezdődtek a 863-204 számozású fejezetben leírt kiszolgáló űrhajóval kapcsolatosan. A 863-204 Szakértő Bizottság 1989. júliusában végül pilótás űrkapszula megépítését javasolta, első repüléseként a 2000. évet megjelölve. Mindez megfelelt a vezetők elképzeléseinek, az akkori kínai pilótás űrkapacitásnak, egyben meghatározta az utat a létfontosságú földi infrastruktúra és világűri követőhálózat technológiai rendszereinek kifejlesztése felé. Ezzel egy időben párhuzamos fejlesztések is elindultak kétfokozatú, vízszintesen startoló és ugyancsak vízszintesen leszálló, többszörösen felhasználható űrrepülőgép kifejlesztésére, az első repülés céldátumaként 2015-öt megjelölve.

A beszámoló nem érte el a kormányzatra a kívánt hatást. Teng Hsziao Ping kínai vezető mindkét tervet visszautasította, mondván, egyik sem valósulhat meg az ő életében. A kínai űrszakemberek visszatértek tervezőasztalaikhoz. Mindössze három éven belül a pilótás űrkapszula terve újraéledt a Project 921 tervezet keretében, mely első pilótás berepülését 2003-ban hajtotta végre „Sencsu” névre keresztelve. 1992. augusztus 1-én Li Peng felvázolta a Project 921 tervezet végső ütemezését:

- 1. Fázis: a tervezett űrkapszula két pilóta nélküli repülése, majd ezek után az első pilótás berepülés, 2002-es céldátumot megjelölve.

- 2. Fázis: 2008-tól kezdődően, számos pilótás repülést ölel fel a technológia működőképességének igazolására, megközelítési és dokkolási műveleteket orbitális pályán, valamint a 8 tonnás Űrlaboratórium működtetését felhasználva az alap űrhajózási technológiákat.

- 3. Fázis: 20 tonnás űrállomás földkörüli pályára bocsátását indítványozza, valamikor 2012 és 2015 között, a személyzetcserét a 8 tonnás pilótás űrhajó bonyolítaná.

A tervek végső változatát 1982. szeptember 21-én fogadták el, a Project 921 megvalósítását, azaz embert-szállító űrhajó megépítését, a lehető legkorábban megkezdték. 2.3 milliárd dollár költöttek minderre 1992 és 2003 között, létrehozva a Sencsu űrhajót és a kiszolgálásához szükséges infrastrukturális hátteret.

Az űrállomás megvalósításához szükséges vezetői jóváhagyás 1999. februárjára datálható, a tervek áttekintésére már az év májusban sor került. A munka mind a nyolc tonnás, mind a húsz tonnás űrállomás-változatra kiterjedt. Az űrállomás tesztelésére már meg is épült egy 7 méter átmérőjű és 12 méter magas vákuumkamra.

Az űrállomás első modelljét a Hannoveri EXPO 2000-en mutatták be a nagyközönségnek. Elemekből épült fel, szemmel láthatóan a Sencsu űrhajó orbitális moduljának meghosszabbított változataiból. A modell a következő elemeket tartalmazta:

- Csatlakozó modul: nagyjából 3 méter hosszú és 2.2 méter átmérőjű, hat csatlakozó-ponttal ellátva. Kettőhöz közülük kiterjedt, forgatható napelemek csatlakoznak (alapkiépítésében hasonlatosak a Sencsu űrhajóhoz illesztettekhez).

-  A csatlakozó modul mindkét végén két hosszú, (8-10 méter x 2.2-3 méter) modul látható, 10-10 csatlakozó-ponttal felszerelve egyenként. Ezekhez a pontokhoz csatlakozva légzsilip, illetőleg ellátó-modul, hajtómű-modul és két rácsos tartószerkezet, parabola-antennával – kapott helyet.

A teljes mérete, a viszonylag szerény űrállomásnak, 20 méter, 40 tonnánál valamivel kisebb össztömeg mellett. A számos használaton kívüli csatlakozási pont azt sejtetni, hogy további bővítésre kerülhet sor.

2001 februárjában megszületett a döntés Kína következő generációs modern hordozórakétája fejlesztésének megkezdéséről. 2010-2012-től várható első repülésük, ezeket kívánják felhasználni a nagyobb, 5 méteres átmérőjű és 20 tonnás elemeket tartalmazó űrállomás felbocsátásához.

2001. júniusában nyilvánvalóvá vált, Kína a Project 921 űrprogram mindhárom lépését végrehajtja. Vang Jongcsi a pilótás űrrepülések főmérnöke és főtervezője Pekingben konferenciát tartott, ezen bejelentett, a Sencsu űrhajó fejlesztésének első fázisa véget ért, ezt követően számos pilótás és pilóta nélküli repülésre kerül majd sor, ezen repülések sorozatával kívánják igazolni a kínai emberes űrhajó megbízhatóságát, biztonságos repülések végrehajtását földközeli pályán, és zökkenőmentes visszatérést a Föld felszínére. A földkörüli pályán az űrhajósok földmegfigyeléseket végeznek és kísérleteket hajtanak végre. A második fázisban űrsétákra, megközelítési és dokkolási műveletek megvalósítására kerül sor. Űrlaboratórium felbocsátását tervezik, emberek fogják felkeresni rövid küldetések alkalmával, működtetése űrhajósok felügyeletét igényli, a közbenső időszakokban automatikus módba állítják. A harmadik fázis a nagyobb űrlaboratórium felbocsátását jelenti majd. Ez lesz majd Kína első, igazi, állandóan lakott űrállomása.

2002. márciusában bejelentették, az állandóan lakott űrállomás tömege 20 tonna lesz, s a következő generációs hordozórakéta indítja majd. Még ugyanabban az évben azt is hozzátették, a 20 tonnás állomás felbocsátására semmiképpen nem kerül sor 2010. előtt, de az is lehet, hogy csak 15 évvel később!

2002. decemberében nyilvánosságra került, munkálatok folynak az űrállomás számára tervezett robotkar 20%-os méretű modelljével. Ez a modell egyben az ötödik generációs prototípusát jelenti e berendezésnek, az Műszaki Irányítás 502-es Kutatási Intézet égisze alatt megépítve.

Ezt követően az űrállomás emlegetése látszólag eltűnt a kínai sajtóból. 2004. februárjában azonban közölték, az első űrállomás (feltehetően a 8 tonnás), a Sencsu-6, -7 és -8 űrhajó repülését követően kerül felbocsátásra, miután sikerült demonstrálni az űrhajó megközelítési és dokkolási képességeit.

A legutóbb bemutatott verzió szerint a Kínai Űrlaboratórium moduljának átmérője nagyobb lesz, nagyjából 4 méter, hozzá egy kisebb, nagyjából 3 méter átmérőjű modul csatlakozik az elejéhez. A Sencsu űrhajó ehhez a keskenyebbik részhez (valószínűleg a meghajtásról gondoskodó alkotóelem) csatlakozik – legalábbis egy fotón bemutatott elrendezés szerint. Minden bizonnyal hasonló dokkoló-berendezés található az állomás vastagabbik végén is, azaz elmondható, elrendezése nagyban hasonlít a kezdeti Szaljut űrállomások kiépítéséhez.

Holdkerülő küldetés

2003. februárjában kínai forrásokban különböző fejtegetések jelentek meg kínai űrhajósokkal végrehajtott holdkerülő repülésről, 2008-as időpontot megjelölve végrehajtására. Az év január 4-én Hszu Jangsong a Kínai Nemzeti Űrhivatal rangidős hivatalnoka kijelentette, „Kína hat hónapon belül embereket küld az űrbe és négy éven belül pedig holdkerülő küldetést hajt végre.” E bejelentést követte februárban Huang Csungping, a kínai űrprogram hordozórakéták építéséért felelős részlegének főigazgatója által tett állítás, miszerint „Kínának minden lehetősége megvan arra, hogy űrhajósokat küldjön a Holdra.” Aztán 2003. márciusában Ujang Csijuan nyilvánosságra hozta a holdkutatásra vonatkozó 15 éves, három lépésben végrehajtandó tervezetet. Azt is kijelentette, emberes küldetés nem szerepel a holdkutatás tervei között az elkövetkező évtizedben. E nyilatkozat hivatalosan is megcáfolta az előző bejelentést. Ezért szinte bizonyosra vehető, Sencsu űrhajóval végrehajtandó holdkerülő repülésre nem kerül sor 2015. előtt, mint lehető legkorábbi időpont.

A holdkerülő Sencsu fantáziarajzon.

A Holdat megkerülő küldetés végrehajtására Kína természetesen képes. Az állandó űrállomás 2010. utánra halasztása lehetővé teszi a kínaiak számára, hogy részletesen megvizsgáljanak egyéb lehetséges űrhajózási programokat. Egy holdkerülő repülés hatalmas presztízseredmény lenne, sokkal de sokkal jelentősebb eredmény a világ szemében, mint egy kisebb űrállomás pályára állítása.

Az alábbi technológia teljes egészében rendelkezésre áll ilyen jellegű repülés végrehajtására:

- hordozórakéták, dinitrogén-tetraoxid/UDMH vagy folyékony oxigén/hidrogén üzemanyaggal, durván megfelelnek teljesítményben egy Sencsu nagyságú űreszköz holdkerülő küldetéséhez, sőt, már repülés közben is igazolták megbízhatóságukat.

- Kína jelentős tapasztalatokkal rendelkezik űreszközök követése, telekommunikáció és űreszközök vezérlése terén, egészen a geoszinkron pálya magasságáig (mindez jóval összetettebb feladat, mint egy sima holdkerülő repülés).

- Követőhajók vannak szolgálatban szerte a világon, nyilvánvalóan képesek figyelemmel kísérni egy viszonylag távolabbi űrbe vezető küldetést.

- A Sencsu űrkapszula valójában a már jól kipróbált orosz Szojuz űrkapszula másolata, beleértve az aerodinamikai tulajdonságokat is. Szojuz-formájú  és nyilván azzal azonos repülési paramétereket mutató szerkezetet már az 1960-as években kipróbáltak az orosz L1 emberes holdprogram keretében. Az űrkapszula képes volt visszatérni a Földre vékonyabb hővédő-réteggel is, mint amilyent a földkörüli pályáról való visszatéréskor alkalmaznak. Hasonló technikai változtatásokat eszközöltek a Gemini Holdprogramban az 1960-as években.

Ilyen repülés végrehajtása 2010 előtt minden bizonnyal kettős fellövést igényelne, a jelenleg is használt CZ-2E/CZ-2F hordozórakéták alkalmazásával. A Sencsunak természetesen előtte még bizonyítania kell megközelítési és dokkolási képességeit, erre lesz kitűnő alkalom az emberi felügyelettel működtetett űrállomás. Ráépítve egy már igazoltan megbízható dokkoló-rendszert egy már ugyancsak igazoltan megbízható rakétafokozatra (miként az megtörtént a Gemini-Agena páros estén az 1960-as években) nem is tűnik annyira bonyolultnak. Ebben a felállásban a pilótát szállító Sencsu űrhajó a CZ-2F hordozórakétával indulna. Ezt követné egy újraindítható, folyékony hidrogén/oxigén hajtóanyag-keveréket hordozó rakétafokozat pályára állítása a CZ-2E(A) hordozórakétával. A Sencsu űrhajó ezután dokkolna a rakéta-fokozattal, mely azután a hold felé vezető pályára állítaná a rendszert.

Alternatív lehetőségként Kína egyfajta visszhangként végrehajthatná a szovjet L1 tervet, mindehhez felhasználva a már bejelentett (ám ismeretlen) CZ-2E(A) vagy CZ-3B(A) hordozórakétákat közvetlen repülést végrehajtva a lecsupaszított Sencsu űrhajóval a Hold felé.

A tervek szerint a CZ-5 sorozat nehéz hordozórakétája 2010-ben rendelkezésre fog állni. Ez a rakéta a Sencsu űrhajót képes egyenesen a holdig repíteni, többlethajtóanyaggal pedig akár holdkörüli pályára állítani, miközben térképezési és kutatási feladatokat hajthatnak végre az űrhajósok, aztán leválasztani az űrhajót a holdkörüli pályáról és visszarepíteni a Földhöz.

A holdkerülő Sencsu űrhajó különböző kiépítéséhez tartozó tömegmegoszlások.

A Hosszú Menetelés 5

Az 522/HO számított a teljes alapkiépítésű konfigurációnak a Hosszú Menetelés sorozat új generációs hordozórakétájának; a szokásos 5 méter átmérőjű magfokozatot használná, ráültetve egy további 5 méteres fokozatot, ezenkívül 2 db 2.25 m átmérőjű és 2 db 3.35 méter átmérőjű szilárd gyorsítófokozat segítene az indulásnál. 2003-ban még azt közölték, a Pekingi Olimpiai Játékok előtt sor kerül első repülésére. Később azonban az első start idejét 2010-2012 időszakra módosították. Nagyméretű távközlési műholdak felbocsátására kívánják elsősorban használni. Geoszinkron átmeneti pályára nagyjából 10-12 tonnát képes állítani.

Kína újgenerációs, sokoldalúan felhasználható hordozórakétájának terveit először 2001-ben hozták nyilvánosságra, kissé módosított leírást ismerhettünk meg 2002. szeptemberében a Vucsai Légibemutatón. A hajtóművekre és a tömegére vonatkozó adatokat 2003-ban, szeptemberben, a Brémai FAI rendezvényen ismerhette meg a világ. A szilárd gyorsítórakétákat különböző számban és méretben (2.25 m, 3.35 m és 5.0 méter átmérő) lehet az első fokozatra illeszteni. Mindezek tolóereje hozzáadódik az új, variálható tolóerejű, 120 tonnát leadó folyékony oxigén/kerozin, vagy az 50 tonnát leadó folyékony oxigén/hidrogén hajtóművek teljesítményéhez. A hasznos teher rekeszének külső átmérője 5.2 méter.

Az új hordozórakéta-család megbízhatóságát 98%-osra tervezik, szemben a jelenleg használatos 91%-os megbízhatóságú kínai hordozórakétákkal. Azt is szeretnék elérni, ha nagyjából 20%-kal kevesebbe kerülnének, mint a jelenleg használatosak. Az új sorozat főtervezője Long Lehajo.

Az új rakétacsalád egészen szokatlan, „egyenesen a kilövőállásba” technikát valósít meg, rendkívül magas szinten automatizált rendszerek működtetésével, mindösszesen 20 napos összeszerelési és indítási ciklusokban képes dolgozni. A rakétát függőlegesen szerelik össze magán a kilövőálláson, mihelyt az egyes fokozatok megérkeznek a helyszínre. A munkálatokat mobil szerviz toronyból (MST) irányítják. Mindezzel párhuzamosan a hasznos terhet beszerelik a hordozó kapszulájába, egy erre a célra kijelölt épületben. Ha mindez megvan, akkor a tárolójában pihenő rakományt a kilövőpállásba szállítják és hozzászerelik a hordozórakétához, a startot mindösszesen három nappal megelőzően.

Adatok: gyártó: CALT, hasznos teher: 11.000 kg geoszinkron átmeneti pályára, tolóerő a fellövéskor: 8,240.000 kN. Teljes tömeg: 630,000 kg. Az első fokozat átmérője: 5.00 m, teljes hossz: 58.00 m.

Holdbázis

2000. elején kínai tudósok megvitatták emberek által irányított holdbázis építésének lehetőségét. Az elképzelés mögött pénzügyi háttér még nem áll, ez ugyanakkor még nem is szükséges, hiszen megvalósítását a 21. század második negyedére tervezik.

Kínai holdbázis – modellen.

A Project 921 tervezet fejlesztése kapcsán, pilótás űrhajó kifejlesztése és felbocsátása képességének kifejlesztése mellett a kínai tudósok sokkal magasabbra törő elképzeléseket is megfogalmaztak egy 2000-ban tartott megbeszélés-sorozat kapcsán, beleértve holdbázis megépítését is. A Hannoveri Expo 2000 rendezvényen a kínai pavilon kiállításának központi helyét foglalta el két kínai űrhajós modellje, amint éppen kitűzik nemzeti zászlajukat a Hold felszínén. 2000. október 4-én az Assosiated Press beszámolt Csang Fenggan, a Kínai tudományos Akadémia alelnökének kijelentéseiről, miszerint az ázsiai ország folyamatosan lakott holdbázis megteremtésén dolgozik, bányászati tevékenységet kívánnak folytatni égi kísérőnkön, főleg hélium-3-at (fúziós atomreaktorok üzemanyaga). 2000. október 13-án a Hszinhua Hírügynökség már konkrét menetrendet is leközölt. Ez a menetrend akkoriban sokkal inkább tartozott az álmok, mint a valóság kategóriájába, főleg, ami az anyagi hátteret illeti, arra azonban mindenféleképpen jó volt, hogy jelezze Kína 21. századi űrfejlesztési irányvonalát.

A Hosszú Menetelés 5 hordozórakéta.

A 2001-ben elfogadott tízéves kutatási programban nem szerepelt semmiféle összeg holdbázis megépítésére vonatkozásában. 2001. júliusában a Kínában megjelenő „Űrrepülés” magazin már sokkal szerényebb tervekről számolt be, azonban ezek is jelentős csúszást szenvednek. Nézzük a jelen, a talán meg is valósuló verzió menetrendjét:

- 1. fázis: 2007. második fele. Holdkörüli pályára álló űrszonda indítása, az űrszerkezet bizonyára a DHF-3 szerkezeti elemeire épül.

- 2. fázis: 2012. Sima leszállás a Hold felszínére, holdjáróval

- 3. fázis: 2018. Talajminta visszajuttatása a Földre.

Emberek által folyamatosan lakott holdi bázis felépítése, az ehhez szükséges szerkezeti elemek és hordozórakéták kifejlesztése csak 2020 után kezdődhet meg. (Más országokkal, pl. Oroszországgal összefogva, mindezek a tervek jóval korábban is megvalósulhatnak, elég csak a közös orosz-kínai marszondára gondolni, mely sima leszállást fog végrehajtani a Phobos hold felszínén várhatóan 2010-ben)

A Sencsu űrhajó biztosítja a kínaiak számára a lehetőségét holdprogram megkezdésének, attól a pillanattól kezdve fel is használhatják, amikor a program beindításáról döntés születik. A Sencsu visszatérő kapszulájának kiépítése pontosan olyan, mint az orosz Szojuz űrhajóé. Az oroszok kifejezetten arra tervezték az 1960-as évek közepén, hogy visszatérjen a Holdról a Földre, mindemellett már bizonyított is ilyen célra való felhasználhatóságát illetően.  Felhasználva a már szintén igazolt megbízhatóságú kínai folyékony oxigén/hidrogén hajtómű technológiát, a Sencsu űrhajót felhasználva a Hold felszínére induló leszálló-egység tömege alatta maradhat a 40 tonnának. A Hold felé vezető útra nagyjából hasonló tömegű folyékony oxigén/hidrogén hajtású hordozórakéta szükséges.

Ilyen tömegű hasznos teher felbocsátása elérhető tervezett és továbbfejlesztett CZ-5-5.0 hordozórakétával, abban az esetben, ha 8 darab 3.35 méter átmérőjű leváló szilárd gyorsító-fokozatot alkalmaznak a felbocsátásakor. Mindez akár már 2010 végére elérhető lesz. Két ilyen, CZ-5-5.0 rakéta felbocsátása - egyik a Hold felé biztosítja a meghajtást, a másik pedig a Sencsu űrhajót tartalmazza -, képes a szükséges nagyságú terhet földkörüli pályára küldeni. Miután csatlakozott a hold-felé meghajtást adó rakétafokozathoz, a Sencsu űrhajó közvetlen holdra-szállási pályára állhat. Pontosan ugyanezt a közvetlen leszállási elképzelést támogatták az orosz elképzelések is az 1970-es években, mint a legpraktikusabb megoldást, holdbázis alapítására és kiszolgálására (a holdkörüli pályára állás beszűkíti az elérhető térség nagyságát, mindösszesen a holdi egyenlítő térségére korlátozza azt).

Kínai hordozórakéták.

A Sencsu számára kifejlesztendő holdra-szálló fokozat szintén felhasználható a későbbi bázis kiépítéséhez, egyutas megoldással 11 tonnát juttathatnak kísérőnk felszínére. Nézzük meg részletesen, miként nézne ki egy ilyen holdűrhajó:

- Hold felé vezető, átmeneti pályára állító fokozat: teljes tömege induláskor 39 tonna, ebből szerkezeti tömeg 4 tonna. 460 másodpercig működne, a működése során állítaná a Sencsu űrhajót magas elliptikus pályára a Föld körül. A 40 tonnás tolóerejű, a CZ-5 hordozórakéta-család számára kifejlesztendő hajtóművet használná.

- A Sencsu űrhajó holdra-szálló változata, teljes tömege 39 tonna. Az alábbi részekből épülne fel:

- Leszálló-egység, 28 tonna össztömeg, ebből 4.5 tonna az üres tömeg (beleértve a leszállótalpakat is). Ez az egység juttatná a felszínre a Sencsu űrhajót és kilövőállásként szolgálva indítani azt vissza.

- A Sencsuból kialakított visszatérő űrhajó. A Föld felé induló tömege 11 tonna, ebből 5.5 az üres tömeg. Tartalmazna egy 1 tonnás orbitális modult (pilótafülkeként szolgálna a leszállási manőverek megkezdésekor), a 3 tonnás , Földre leszálló Sencsu űrkapszulát (2.-3 űrhajós számára), valamint az átalakított szerviz modult (7 tonna, ebből 5.5 tonna üzemanyag).

Az itt felvázolt természetesen a legegyszerűbb megoldás, vannak jóval robosztusabb elképzelések is, ezek szerint két darab 39 tonnás rész indulna, egyik a Hold felé vezető pályára állítást, a másik a leszállást hajtaná végre. Így viszont 16 tonnányi hasznos berendezés lenne juttatható a felszínre, akár bázis kiépítési felszereléshez, akár a Sencsu űrhajó visszajuttatásához a Földre.

  Az igen nagyra törő tervek megvalósulásának ütemtervére egyértelmű hatást gyakorolnak majd a nagyhatalmak közötti erőviszonyok, és – ami kifejezetten új elem –, az űrturizmus. Ha pedig fizető kereslet jelentkezik, akkor mindez sokkal korábban is megvalósulhat, hiszen egyik nagyhatalom kormánya sem engedheti meg magának – főleg presztízsszempontok miatt -, hogy magáncégek jóval rugalmasabban, és jóval olcsóbban hajtsák végre mindazt, amin ők évtizedekig variálnak, konkrét előrelépések nélkül, hatalmas zsákutcák beiktatása mellett.

Források

http://www.n2yo.com/satellite.php?s=29385

http://www.skyrocket.de/space/doc_sdat/sj-8.htm

http://news.xinhuanet.com/english/2006-12/08/content_5454022.htm

http://www.geocities.com/CapeCanaveral/launchpad/1921/satellite.htm

http://www.china-embassy.org/eng/xw/t156599.htm

http://centaur.sstl.co.uk/SSHP/mini/mini94.html

http://www.astronautix.com:80/craft/shenzhou.htm

http://space.skyrocket.de/index_frame.htm?http://skyrocket.de/space/doc_sdat/yaogan-1.htm

http://en.wikipedia.org/wiki/Beidou_navigation_system

Vissza a nyitólapra