Arany László: Kína emberes űrprogramjának titkos fejezeteibõl

Nemrégiben napvilágot látott beszámolókból kiderül, Kína legkésőbb 2003 őszén embereket kíván a világűrbe juttatni. Azt is megtudhattuk, hogy az amerikai Dynasoar-hoz hasonló, pilótás űrrepülőgép felbocsátásán is dolgoznak. Igazából ezek a bejelentések nem számítanak „hír”-nek, hiszen mindezek a dolgok akár már évtizedekkel ezelőtt is megtörténhettek…

Az FSW pilóta-nélküli felderítő mesterséges hold visszatérő egységének begyűjtése. Ennek a kapszulának túl kicsi volt az átmérője ahhoz, hogy űrhajósok számára megfelelő legyen.

            Az utóbbi húsz évben az Egyesült Államokban az űrkutatás lelkes hívei meglehetősen idegesen követik figyelemmel a NASA támogatottságának folyamatos csökkentését. Tanúi lehettek a különböző elnöki döntéseknek, melyek költségvetési megszorításokra hivatkozva folyamatosan lefaragják a rendelkezésre álló összeget, egyfolytában „csökkentik a méreteket” és „újrakonfigurálnak” – ami a Nemzetközi űrállomást illeti. A programok többségét ugyan nem törlik, ehelyett az egyre szűkebb és szűkebb keretek közé szorítják. A világűr kutatásának támogatói - akik a Szenátus és a Képviselőház tagjaiként heves politikai harcokat vívnak, hogy legalább a megmaradt űrprogramokat felügyelhessék -, fokozott politikai nyomásnak vannak kitéve.

Kínai űrruha. A képen egy kínai űrhajós látható, amint felkészül a magassági kamrában végrehajtandó tesztelésre.

            Mielőtt azonban túl sok panasz hangzana el az Egyesült Államokban élő, az űrkutatás fontossága mellett érvelők részéről, azon is érdemes lenne elgondolkozniuk, hogy vajon mit éreznének, ha az űrkutatásra vonatkozó döntéseket zárt ajtók mögött hoznák meg az ország vezetői. Egy ilyen ország lakosai egy napon arra ébredhetnek, hogy közlik velük, miszerint az ország most már űrállomás tulajdonos, melyet sikeresen felbocsátottak, s jelenleg földkörüli pályán kering. Mindez talán teljes képtelenségnek tűnhet, azonban hajszálpontosan ez történt a Szovjetunió lakosaival 1971 áprilisában.

            Valami ilyesmi történhetett Kínában, 1995. márciusában. A lakosoknak azt mondták, hogy az ország 2002-ig ember-vezette űrhajót bocsát fel. Az emberek azt is megtudhatták, hogy a kormányzat szerződést kötött az oroszokkal a technológiai berendezések átvételéről a biztonsági rendszerekre, a hővédő rendszerekre és a dokkoló berendezésekre vonatkozóan, mely felszerelések nélkülözhetetlenek az emberekkel végrehajtott repülések során. Azt is tudomásukra hozták, hogy mindezekért az eszközökért a kormányzat keményvalutában fizet, pontosan ugyanúgy, mintha valamilyen hifi készüléket, tévét, vagy más elektronikus berendezést vásároltak volna.

Kínai pilótaülés. Kínai űrhajós űrruhában és nagy gyorsulás elviselésére képes űrhajós ülésben valamikor 1980-ban.

            Habár a Kínában mostanában lezajlott események meglehetősen hasonlatosak az egykori Szovjetunióban történtekhez, a mai Kínában a helyzet korántsem annyira rossz. Mindeközben a kínai vezetők demokratikus intézmények bevezetése mellett kötelezték el magukat, egy olyan országban melynek lakossága négyszeresen múlja felül az Egyesült Államokét, mely országnak egyötöd része mezőgazdasági művelés alatt áll, s évszázadokon át politikai nézeteltérések miatt polgárháborúk dúlták, már-már a tökéletes káosz rémképét előrevetítve, vették a bátorságot, hogy megvitassák az ország vezetésével kapcsolatos ellentétes nézeteket. A jövőre vonatkozó elképzelések kidolgozása most már nem tartozik a szűk vezetőréteg privilégiumai közé, több száz szakértő vesz részt a munkálatokban. Minderről az átlagember vajmi keveset tud, kivéve talán a létezésüket. A legutóbbi években a szakértőkkel megvitatott témák egyike volt Kína űrprogramjának jövője, beleértve az emberes űrprogramot is. Az egyetlen lehetőség, hogy erről egy kívülálló (beleértve a nyugati megfigyelőket is) bármiféle információhoz jusson az volt, hogy megpróbálja kitalálni mi folyik a színfalak mögött, összekombinálni a különböző forrásokban napvilágot látott információkat, egyik mondatot véve a másik után összerakosgatva őket, nemhivatalos jelentésekkel összevetve a hivatalos állításokat és az oroszokkal kötött szerződések letagadásáról szóló híreket, majd mindezeket jól összevegyítve megpróbálni becslést adni a kínai űrprogramra vonatkozóan.

Korai kudarcok?

            Az első orosz és kínai bejelentéseket meglehetős szkepticizmussal fogadták a nyugati szakértők. Korábban is történtek ilyen közlések számos alkalommal emberek világűrbe juttatásával kapcsolatban, de egyiket sem követte semmiféle látványos eredmény.

            Az első alkalom, amikor ezek a hírek szakértőkhöz eljutottak, a hetvenes évek végére tehető, egészen pontosan 1978. februárjára. Ekkor jelent meg ugyanis az egyik kínai, technikával foglalkozó magazinban (Navigation Knowledge), az első nyilvános beszámoló arról, hogy a kínaiak olyan technológia megteremtésén dolgoznak, mely emberes űrrepüléshez szükséges. Ugyanezen év novemberében Jen Hsin-Min, a Kínai Űrügynökség vezetője határozottan kijelentette Dr. Edward Ezellnek, egyik nyugati szakértőnek, hogy Kína valójában nem csak emberes űrrepüléseknél használatos űrkapszula kifejlesztésén dolgozik, hanem egy űrállomás megvalósításán is.

Kínai űrételek. Kínai asztronauták űrételek mintáival, valamikor 1980. körül.

            Az Egyesült Államok roppant érdeklődést tanúsított aziránt, hogy tulajdonképpen mi is történik, ezért 1979-ben hivatalos látogatást tett egy NASA csoport a kínai létesítményekben, megvizsgálni az űrtevékenységgel kapcsolatos esetleges együttműködési lehetőségeket. Jen Hsi-Min leszögezte a NASA küldöttség előtt, hogy Kína nemcsak űrkapszulát fejleszt emberekkel végrehajtandó űrrepülésekhez, hanem egy Skylab (Égi Laboratórium) típusú űrállomáson is dolgozik. A NASA csoportnak mindent meg is mutattak, kivéve az emberes űrrepülések megvalósításán fáradozó létesítményeket.

            1980. januárjában újságcikk számolt be a Science Life című magazinban Xiao Yong írásában a Kínai Űrhajóskiképző Központban végrehajtott látogatásáról, kínai űrhajósok vezetésével. Xiao beszámol az űrhajósok fizikai képzéséről és leírja miként öltik magukra az űrruhát nyomás alatt elvégzendő kísérletek végrehajtásához. 1988-ig egyáltalán nem volt köztudott dolog, hogy a kínaiak már 1968 óta folyamatosan fejlesztik az Űrrepülések Medikai Kutatóközpontját, egyértelműen űrhajósok számára, a vezetője pedig az a híres tudós, Qian Xuesheng (Tsien Hsue-Shen), aki a kínai rakétaprogram megalapozója, az Egyesült Államokban végzet a Cal Tech-en, s aki a McCarthy éra idején települt át a Kinai Népköztársaságba.

            Mostanában jelent meg Jia Yurong és Guo cikke a Renmin Ribao című magazinban, ebben beszámolnak róla, hogy 1980. áprilisában, a frissen megalakított kereső-mentő szolgálat sikeresen gyűjtötte be a csoport történetében az első, világűrből visszatért kapszulát a dél Csendes-óceán térségében. A kapszulát 1980. május 18-án indították, visszatérte után az ausztrálok fedezték fel, s „kísérleti rakéta-robbanófejként” jelentették a kínai hatóságoknak. A frissen megjelent riportból azonban az derül ki, hogy eredetileg visszatérő kabinként tervezték.

Kínai űrhajósok. Túlnyomásos kabinban űrruha teszt alkalmával.

            A kínaiak 1972-ben, 1975-ben, 1976-ban és 1978-ban indítottak visszatérő kabinokat, azonban a kereső-mentő szolgálat által 1980. májusában begyűjtöttel ellentétben ezek mindegyike egy mesterséges hold sorozat részét képezte, a Visszatérő Kísérleti Műholdakét, vagy más néven Fanhui Shi Weixing szériát, melyek mindegyike szárazföldre ereszkedett le. A második generációs ember nélküli visszatérő kabin első példányát két évvel később, 1982-ben indították, melynek felépítése megfelelt a Visszatérő Kísérletit Műholdak sorozat keretében felbocsátott eszközöknek és nem jelentett új fejlesztést.

            1980. decemberében Wang Zhuastan, a Kínai Űrkutatási Társaság főtitkára, aki a Kínai Tudományos Akadémia Űrközpontjának főmérnöke is egyszemélyben, bejelentette, hogy miközben az űrhajó fellövése és a visszatérő űrhajósok megkeresése a továbbiakban nem jelent gondot, az emberekkel végrehajtott űrkísérleteket mégis elhalasztják ezek magas költsége, valamint a külvilágból érkező ráhatás hiánya miatt.

Kínai emberszállító űrhajó. Az 1992-ben megjelent publikáció alapján. Jól megkülönböztethető a kúp alakú visszatérő egység, valamint az igen apró orbitális modul a helyzetbeállító hajtóművekkel az orr-részén.

            Ezt követően szinte azonnal, és éppen az ellenkezőjét tanúsítva, 1981. januárjában a kínaiak nyilvánosságra hoztak két képet. Ezek egyikén az űrhajós kiképzésben résztvevő asztronauták láthatók a kiképzőközpontban, míg a másik egy rajz, az emberszállító kínai űrhajóról. Az űrhajó méretében igen hasonló az amerikai Mercury/Rendsonte összeállításhoz, és – habár a rajz közel sem jól kidolgozott – az űrhajó minden valószínűséggel a Feng Bao, a Shanghaiban gyártott rakétacsalád tagja. A hasznos teher nagy valószínűséggel ember vezette űrhajó lehetett, hiszen a visszatérő egység tetején egyértelműen azonosítható a mentőtorony, egy olyan berendezés, melynek használata egyáltalán nem szükséges ember nélküli repüléseknél.

            Aztán hosszú éveken át semmiféle beszámoló nem látott napvilágot Kína emberes űrkísérleteivel kapcsolatban.

Mi történt?

            Az egész kínai társadalmat megrázta Mao Kulturális Forradalma okozta káosz, valamint a hatalmi harcok Mao halálát követően. Chou Enlai próbálkozásai ellenére, hogy megvédje a kínai rakétaipart, az mégis súlyos károkat szenvedett. A káosz hatása megfigyelhető a kínai rakétaindítások sorozatos kudarcában is. Nyugaton súlyos aggodalmak kaptak szárnyra amiatt, hogy a kínaiak esetleg elvesztették első űrhajósukat, s látván a kínai civil hordozórakéta, a Feng Bao (erős szél vagy vihar) sorozatos kudarcait, igen nagy a valószínűsége annak, hogy ezek az aggodalmak teljesen megalapozottak voltak. Azonban a mai napig is ezen űrhajós(ok) neve, illetve sorsukról szóló kínai beszámolók továbbra is ismeretlenek.

Kína következő kísérlete

  Emberes űrrepülésekről egy darabig nem esett szó, egészen 1984-ig, amikor Reagan elnök ajánlatot tett kínai űrhajós űrutazására az amerikai űrrepülőgépen, az ajánlatot azonban semmilyen konkrét tett nem követte. 1986. szeptemberében a Peoples' Daily beszámolt róla, hogy Kína kiválasztott egy csoport asztronautát, akik megkezdték a felkészülésüket, ám ugyanebben az időben olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint az emberekkel végrehajtott űrkísérletek továbbra is igen költségesek.

Új kínai hordozórakéta. Az 1992-ben megjelent beszámoló szerint folyékony oxigén/kerozin keverékkel működik és orosz technológián alapul. Mára már egyértelműnek tűnik, hogy az első emberes űrkísérlet alkalmával ennek a hordozórakétának a CZ-2E változatát fogják használni.

            Ebben az állapotban semmi változás nem történt 1990-ig, amikor Wang Shuanglin, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Kínai és Óceáni Ügyekért felelős osztályának soros elnöke egy kongresszus alkalmával beszámolt nyugati résztvevőknek arról, hogy Kína tanulmányozza egy, a kínai Hosszú Menetelés-2E rakétára rögzítendő négyszemélyes űrkabin kifejlesztésének lehetőségét. Az 1992-ben a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség gondozásában kiadott magazinban Xiandong Bao, a Shanghai Asztronautikai Hivatal Elektromechanikus Eszközök Kísérleti Intézetének tudósa beszámolót jelentetett meg arról, hogy ezek a tanulmányok végül milyen eredménnyel zárultak.

            Xiandong cikke részletesen beszámol egy új, folyékony oxigént és kerozint használó rakétáról, ami komoly előrelépést jelent a kínai rakéták tradicionálisan használt öngyulladó nitrogén-tetraoxid és asszimetrikus dimetil-hidrazin keverékéhez képest. A Shanghai Asztronautikai Hivatal kifejlesztett egy gyorsító-fokozat együttest is, igen hasonlatosat ahhoz, melyet japán tudósok fejlesztettek saját, H-2-es hordozórakétájukhoz. A gyorsító-fokozat együttes számos kisebb rakétából áll, szorosan egymáshoz erősítve a hordozórakéta alapjánál, hogy az igen nagy tömegű hasznos terhet képes legyen orbitális pályára juttatni. Kifejlesztettek továbbá egy folyékony oxigén és folyékony hidrogén hajtóanyaggal működő második fokozatot a rakéta számára a hasznos teher tömegének további megnövelhetősége végett.

A CZ-2E hordozórakéta.

            A hordozórakéta bemutatása mellett Xiandong azt is leírja, hogy az új rakétát miként adoptálják emberekkel végrehajtandó repülésekhez, vagyis beszámol Kína akkoriban éppen aktuális tervezetéről az emberes űrkísérletekre vonatkozóan. A Xiandong által közölt ábra tisztán megmutatja a Shanghai Asztronautikai Hivatal által tervezett űrkabint a kínai Hosszú Menetelés kereskedelmi hordozórakéta továbbfejlesztett változatával. A dokumentum minden bizonnyal hiteles, legalábbis ez derül ki a gyorsító fokozatok átmérőjét és tömegét figyelembe véve.

            1992. áprilisában, nagyjából akkorra időzítve, amikor Xiandong újságcikke megjelent, a Kínai Állami Tudományok és Technológiai Társaság beszámolt törekvéseiről, miszerint ember-vezette űrhajót kívánnak kifejleszteni 2000-re, ezzel egyidőben egy űrállomást is, és meg kívánják alapozni egy 2020-ra megvalósítandó űrszállító-rendszer létrehozását. Ezzel egyidőben megnyitották a sajtó képviselői számára az Űrrepülések Medikai Kutatóközpontját.

            1992. augusztusában Kína sikeresen indította útjára a Visszatérő Kísérleti Műhold sorozat 13. tagját. A kínai hivatalos hírügynökség, a Xinhua beszámolója szerint, a mesterséges hold teljesen új konstrukció, s a meghatározás szerint „igen nagy jelentőségű Kína tudományos kutatási tevékenységének és a technológiai fejlesztések történetében, egyben komoly előrelépést jelent kínai űrhajósok világűrbe juttatását célzó erőfeszítések megvalósítása terén.”

            1993. októberében a Shanghai Asztronautikai Hivatal eljuttatta a teljes tervezetét Pekingbe, az ország vezetőihez, abból a célból, hogy bemutassák tudományos és technológiai felkészültségüket, s egyben kérjék további elképzeléseik beillesztését a 8. illetve a 9. ötéves tervbe. Arra kívánták rávenni az ország vezetőit, hogy egyezzenek bele hat db nagy hordozórakéta, valamint nyolc új űrhajó megépítésébe, beleértve egy emberszállító űrhajót is. Ebben az időszakban minden kedvezőnek tűnt az emberes űrrepülés terveinek megvalósulása folyamatában.

Újabb kudarc?

            1993. októberében, pontosan ugyanakkor, amikor a Shanghai Asztronautikai Hivatal felterjesztette elképzeléseit a vezetőségnek, a kínaiak sikertelen kísérletet hajtottak végre a Visszatérő Kísérleti Műhold 15. példányával. A visszatérő kapszula ugyanis elveszett, mert amikor a fékezőhajtóművek bekapcsolódtak, azok ahelyett, hogy a Föld felé vezető pályára állították volna a berendezést, éppen ellenkezőleg, még magasabb orbitális pályára helyezték.

            Ez az eset önmagában nem lett volna még különös, viszont a műhold rakománya meglehetősen szokatlan volt, ugyanis a következő tételekből állt: 1000 db sorszámozott bélyeg, 3000 db elsőnapi boríték, kredit kártyák, 194 telefonkártya (melyeket japán gyűjtők rendeltek meg) és 235 db „személyes tárgy”, mint például gyönyörű porcelántárgyak és egy gyémántokkal kirakott Maot ábrázoló kitűző.

Döntések

A CZ-2E(A) hordozórakéta embereket fog a világűrbe szállítani.

            A Shanghai Asztronautikai Hivatal igen óvatosan fogalmazott, amikor jelentését elküldte a kínai vezetőknek, s habár pontosan nem ismert, hogy az általuk vázolt elképzelések pontosan milyen mértékben befolyásolták a döntéshozókat, néhány tényező, mely hatott rájuk, igen. Mindenekelőtt legfontosabbak voltak a gazdasági tényezők. Abból a célból, hogy a kínai rakétatechnika ne csak rakétafegyverek gyártásában és eladásában mutatkozzon a világpiacon, hanem lehetővé tegye a kínaiak számára a rakétatechnika békés célú alkalmazását és ebben érdekeltté is tegye a világ legnépesebb országát, az Egyesült Államok hozzájárult, hogy az USA-ban gyártott mesterséges holdakat kínai rakétákkal állítsák pályára. A 8. és 9. ötéves terv véglegesítésének időszakában már közel harminc indításra sikerült a kínaiaknak vevőt találniuk a már létező Hosszú Menetelés hordozórakétára. A világpiac részéről semmiféle jelzés nem érkezett arra vonatkozóan, hogy a kereskedelmi műholdak tömege növekedne, éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy a nagytömegű kereskedelmi mesterséges holdak tekintélyes részét felváltják az alacsony pályán keringő, kistömegű műholdak alkotta hálózatok.

            Egy új, nagyteljesítményű hordozórakéta kifejlesztése tehát nem tűnhetett a kínai döntéshozók szemében gazdaságilag megalapozottnak, ennek ellenére, ők mégis a kapacitásnövelés mellett döntöttek, azért, hogy geoszinkron pályára is képesek legyenek kommunikációs mesterséges holdakat feljuttatni, s mindezt az Egyesült Államoktól teljesen függetlenül, ezáltal megszabadítva a kereskedelmi műhold-felbocsátási piacukat az Egyesült Államok politikai befolyásától.

            Másodszor, ahogy az Egyesült Államok, Európa és Oroszország, ugyanúgy Kína is, pontosan ugyanazokat a technológiai megoldásokat használja civil rakétaindításokra, mint az atom robbanófejeket célba juttatni képes interkontinentális ballisztikus rakétáknál. Ahogy az Egyesült Államokban, Európában és Oroszországban, Kínában is pontosan ugyanazok a társaságok vesznek részt a civil rakéták gyártásában, melyek a katonai hordozórakéták fejlesztését is végzik. A kínai katonaság már kifejlesztette a maga számára a jelenleg hadrendbe állítottnál erősebb hordozórakétát, mely nagyobb hatótávolságú, s miközben a Shanghai Asztronautikai Hivatal tervezetében folyékony oxigén és kerozin hajtóanyagú rakéta szerepel, mely nagyobb kereskedelmi műholdak felvitelével, kevesebb légszennyezéssel kecsegtet ám nehézkes kezelésű, addig az igen mérgező és jelenleg is (a civil és a katonai területen egyaránt) alkalmazott nitrogén-tetraoxid és aszimmetrikus dimetil-hidrazin keverék tárolható a hordozórakéta saját hajtóanyagtartályában, ráadásul már szobahőmérsékleten. Éppen emiatt válnak azonnal indíthatóvá, és ez a képesség, az azonnali indíthatóság mielőtt az ellenfél elpusztíthatná, teszi tökéletesen alkalmassá az ilyesféle rakétákat katonai alkalmazásokra. A nagyteljesítményű, folyékony oxigént és kerozint használó rakéta megvalósítási programját ezért elhalasztották, ehelyett a rendelkezésekre álló forrásokat inkább egy nagyteljesítményű szilárd rakéta kifejlesztésére fordították – katonai alkalmazásokra. Mindezek tudatában különösképpen hatott a nemrégiben nyilvánosságra hozott információ, miszerint új, folyékony hajtóanyagú gyorsítórakétákat fejlesztettek ki a Hosszú Menetelés rakétacsaládhoz. Ezek a gyorsítórakéták nemcsak azt teszik lehetővé, hogy ember-vezette űrkabint juttasson fel az hordozórakéta, de kifejezett előnyökkel is rendelkeznek a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákkal szemben, a folyékony hajtóanyagúak ugyanis vészhelyzetben leállíthatók.

A kínai Project 921 jelű űrhajó. Előtanulmány a leírások és a korábbi tervrajzok alapján. Négy napelemtábla, Szojuz-formájú visszatérő egység, hengeres orbitális egység és androgén dokkoló-berendezés.

            A harmadik tényező egyértelműen politikai megfontolás volt. A kínai kormányzat képtelensége miatt, hogy az országot a demokrácia irányába fejlessze, a nyugati demokráciák vezetői behatárolják a Kínával való kapcsolatuk szintjét. Még ha a kínai vezetők el is határoznák, hogy embert juttatnak az űrbe, s ehhez minden hátteret megteremtenek, biztosak lehetnek abban, hogy meglehetősen hűvös fogadtatásban részesülnének, ha a Nemzetközi Űrállomás programba be szeretnének kapcsolódni, az együttműködésben már résztvevő országok vezetői részéről.

            Ennek a problémának az áthidalása kétfrontos: miközben Kína meghirdette, hogy űrprogramjának elsődleges célja nagyméretű kommunikációs mesterséges holdak kifejlesztése, valamint az ehhez szükséges folyékony hajtóanyagú, a Hosszú Menetelés hordozórakéta családba tartozó rakéták kifejlesztése és megépítése, nagyarányú építkezések kezdődtek Peking északkeleti részén, egy olyan új irányítóközpont megvalósítása céljából, mely képes lesz emberes űrrepüléseket vezérelni.

Új terv

            1994. szeptemberében a kínai elnök, Jiang Zemin látogatást tett az orosz űrközpontban, Kalinyingrádban, ahonnan a Mír űrállomást irányították és elbeszélgetett a Mír fedélzetén éppen akkoriban tartózkodó kozmonautákkal. Jiang megjegyezte, hogy a hivatalos szervek részéről igen erős az óhaj a két ország közötti űregyüttműködés megteremtésére, s később látogatást is tett Jekatyerinburgba, ahol az orosz űrtevékenységgel összefüggő legjelentősebb gyárak találhatók. Ezek után kétségtelenül igen határozott tárgyalások kezdődtek, s az orosz tárgyalófél 1995. márciusában egyértelművé tette, hogy a kínaiak minden erejükkel azon vannak, hogy embereket juttassanak az űrbe.

Kínai űrrepülőgép. Visszatérés közben. A Dynosoar-típusú űreszköz felépítésének rekonstrukciója a nyilvánosságra hozott szélcsatornás modell fényképein alapul.

            Eközben nyugati szakértőknek különböző rajzokat mutattak a kínai emberszállító űrhajóról, azonban ezek az ábrázolások jelentősen különböznek a Shanghai Asztronautikai Hivatal által nyilvánosságra hozottaktól, s az újabb rajzok azt mutatják, hogy tulajdonképpen adaptációról van szó, egy olyan orosz űrhajó átvételéről, melyet a Zenit hordozórakétával kívántak felbocsátani, mely hordozórakétát a szovjet tudósok az Energia nehéz hordozórakéta gyorsító fokozataként is alkalmazták.

            A dátum, amelyet akkoriban meghatároztak az első kínai emberes repülés végrehajtására 2002 volt, ugyanaz az év, amikorra a Nemzetközi Űrállomásnak el kellett volna készülnie. Úgy tűnik, hogy látván a káoszt Oroszországban, a kínai vezető kormánytisztviselők úgy ítélhették meg, nem lesznek képesek olyan mértékű politikai változásokat végrehajtani az országban, amely a Nemzetközi Űrállomás programban való részvételhez szükséges, ezért saját, független emberes űrprogramot kezdeményeznek, a nemzeti öntudat és büszkeség fokozása végett.

Űrállomás?

            Az űrállomás megvalósításához vezető úton lehetséges, hogy Kína ismételten orosz technológiai segítséget kér, mint ahogy a fejlett fegyverrendszerekkel kapcsolatban is bejelentették igényüket, melyeket még a korábbi Szovjetunió korában alkottak meg. Nemrégiben építettek egy 7 méter átmérőjű és 12 méter hosszú vákuumkamrát, s az is elképzelhető, hogy orosz segítséggel, ugyanabban az időben, amikor a Nemzetközi Űrállomás elkészül megláthatjuk, hogy Kína is felbocsátja űrállomását, a saját erejéből.

Kínai űrrepülőgép?

Kínai űrrepülőgép. Az 1980-ban nyilvánosságra hozott fényképen két kínai űrhajós látható, amint űrrepülőgép-típusú pilótafülkében gyakorlatozik.

Kína nemrégiben jelentette be, hogy megkezdte saját űrrepülőgépének építését, és néhány fotót is nyilvánosságra hoztak egy szélcsatornás modellről, valamint egy számítógépes szimulációt, egy deltaszárnyú űreszköz körüli levegőáramlásról. A kisméretű hajtóműház és a szárnyak végén elhelyezett függőleges stabilizátorok erősen emlékeztetnek az Egyesült Államok X-20 Dynasoar nevű, az 1960-as években megépített űrrepülőgépére.

Kína nyilvánosságra hozott több képet is egy kétüléses gép belsejéről még az 1980-as évek elején. Valószínűleg egy kísérleti pilótakabinról lehet szó, mely parabolikus pályán repülhetett, hogy adatokat szerezhessenek súlytalansági körülmények közötti viselkedéséről. Figyelembe véve azonban Qian Xuesheng évtizedeket átfogó kutatásait a szárnyas hiperszonikus repülőeszközökre vonatkozóan, igen valószínűnek tűnik, hogy ez a kétüléses gép valóban a kínai Dynasoar-típusú űrrepülőgép pilótafülkéje. Jó néhány évvel ezelőtt már beszámolók láttak napvilágot egy szélcsatorna modell létezéséről, és ezek a beszámolók azóta sem szüneteltek.

Kínai űrrepülőgép a CZ-2E hordozórakétával összekapcsolva.

Az űrrepülőgép felépítése látszólag az USA, 1960-as években tervezett, X-20 Dynasoar űrrepülőgépén alapszik, sokkal inkább, mint az igen hasonló felépítésű, Mjasziscsev VKA-23, 2-típus-on, melynek tervezetét kínai tudósok esetleg átvehették a Szovjetuniótól valamikor az 1950-es évek végén. A tervek valószínűleg az Egyesült Államokból származnak, rajzok és leírások nyomán, melyeket nyilvánosságra hoztak a Dynasoar program törlésekor.

            Egyes szakértők véleménye szerint több jel mutat arra, hogy sokkal inkább egy űrrepülőgép, mint a Project 921 típusú űrhajóval fog az első kínai űrhajós felemelkedni, valamikor az új évezred elején. Habár ez első hallásra valószínűtlennek tűnik, az idő hamarosan megmutatja melyik meglátás volt a helyes. Mindenesetre már két ember-nélküli űrhajót felbocsátottak az elmúlt két évben.

            Kutatási anyag 2001-ből, E.P. Grondine, veterán riporter munkáinak felhasználásával

Vissza a kezdőlapra