A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

105. Megszilárdult kolosszális vízesések

 

 

Miként az jól látható beszámolónk első, az MGS MOC M11-00111 katalógusszámú fotócsíkján, kétségtelenül az egyik legütősebb képződmények találhatók, melyeket a marsi fotókon nyilvánosságra hoztak számunkra. Furcsák, szépséges megjelenésűek, de ott a kérdés: mik ezek?

Az ok, amiért ezeket a fotók kissé kimosottaknak tűnnek az, hogy a megfigyelhető képződmények az alapjaiknál már-már kivehetetlenül sötétek voltak, ezért az egész felvételen jelentős világosítást kellett alkalmazni. Mindeközben arra törekedve, hogy a legtöbb részlet továbbra is kivehető maradjon, e szálas alakzatok tetejétől az aljáig elemezhetők legyenek. Fontos tudni, az 1., a 2. és a 4. Felvételt 90 fokkal elforgattuk az eredeti fotócsíkhoz képest a kedvezőbb látvány és a megszokott függőleges tájolás végett. „Vízeséseknek” soroltuk be ezeket a képződményeket, s nemcsak azért, mert külső megjelenésük olyan, hanem azért is, mert bizonyos mértékben tényleg azok. Még az elején fontos leszögezni, Skipper bizonyos értelmezéseiben teljesen biztos, míg más vonatkozásokban már korántsem, ám remélhetőleg később ez utóbbiak is magyarázatot nyernek.

Azzal is tisztában kell lenni, hogy a bemutatott helyszín igen távoli, a felbontás emiatt, s a világos színek következtében különösen rossz, ezért nem várhatjuk el, hogy túl sok mindent pontosan be tudjunk azonosítani, a kifejezetten nagyméretű dolgok kivételével a vízesés-jellegű képződmények közvetlen környékén. Az ember hajlamos ezeket a szokatlan, ám annál hatalmasabb formákat kisebbnek becsülni valós méretüknél, abszolút értelemben. Mindig tartsuk szem előtt, hogy ez csupán érzékcsalódás, ne felejtkezzünk meg róla, ezek az objektumok valójában hatalmasak, emberi léptékkel mérve, kolosszális nagyságúak. Egy normális méretű épületet alapul véve, még csak kicsiny pöttyként sem érzékelnénk e vonalas külsejű képződmények alján. Éppen emiatt képesek mégis átütni a gyenge felbontás jelentette korlátokon; a beidézett fotócsíkon még néhány jellemző részletüket is megvizsgálhatjuk, azaz tényleg hatalmas méretűek. Jelen esetben lényegében semmiféle összehasonlítási alapunk sincs, a környező táj viszont annál könnyebben hamisítható, és bizonyára éltek is e lehetőséggel.

Fontos háttérismeret, miszerint a felvétel felső része komoly magasságot képvisel a környező vidékekhez képest, a fotó közepén megjelenő különleges formák viszont meglehetősen meredeken hullnak alá. Ennek fényében figyeljük meg a számos párhuzamos repedést a sziklákban a felső részen, függőleges, lefelé irányítottságukat, a vonalas szerkezetű képződmények lényegében ezekhez csatlakoznak. A felső részen e „repedések” lényegében nagyobbak, mint jó néhány tekintélyes hasadékvölgy, a csökkentett méret és a rossz felbontás láttatja őket kisebbnek. Teljesen mindegy, miként hivatkozunk rájuk, repedéseknek, völgyeknek, hasadékoknak, akárminek is nevezzük őket, egy biztos, folyékony, a gravitációs erők következtében, nagy magasságból alázúduló felszíni víz alakította ki őket. Ez a legfontosabb tényező. Részletesen be is mutatjuk a folyamatot, s nemcsak a különleges megjelenés elemezzük.

A nagy magasságok ellenére, arra gyanakszunk, a világos színű, nagy fényvisszaverő képességgel rendelkező rész a kép felső részén, a sok-sok vízeróziós nyommal, minden bizonnyal egy igen ősi jégpáncél maradványa lehet, mely ellenállt az időszakos olvadási időszakoknak, geológiai korszakokon át, mivel üledékes anyaggal igencsak bőven rendelkezik, s mára már legalább annyi sziklatömböt is tartalmat, mint amennyi vízjeget. Ezekben a magasságokban, a fokozott lehűlés miatt, a légköri pára ismételt kiválása, hó formájában, ugyancsak gyakori lehet, tovább vastagítva a jégtömeget, újabb és újabb rétegeket húzva rá. Ezek a felső rétegek természetesen sokkal érzékenyebben reagálnak a felmelegedésekre, azaz könnyebben megolvadnak, mint az üledékes anyagot bőségesebben tartalmazó alsóbb rétegek, alattuk. Ahogy az időszakos felmelegedések és/vagy a Nap sugárzási erejének változása számos, sekély vizű lefolyást eredményez a völgyek lejtőin, majd ezek a lefolyások egyesülnek a mélyebb völgyekben, azután szabályosan átvágják magukat a keményebb alapkőzeteken is, lefelé haladtukban, az alsóbb szintek felé.

Ahogy a folyamat kifejlődik, a víz, megpakolva az üledékekből álló terhével, elér egy meredeken alázuhanó ponthoz, ahol a folyás esése hirtelen megnő, lezúdul a lejjebb fekvő területekre, az áramlási sebessége ugrásszerűen megnő, de nem olyan mértékben, nem annyira, hogy szabadon szétszóródjanak a szállított részecskék a levegőben, miként egy teljesen függőleges zuhatagban tennék. Jelen esetben a víz lágyabban hullik alá a sziklafelszín tetejéről, s később végigfolyik azon a szilárd felületen, melyet önmaga hozott létre. Ahogy a víz eléri a jelentősen meredekebb lejtőket, és erősebben kezd folyni, minthogy az üledékes anyagot és a hordalékot magával tudja szállítani, azok hátra maradnak, és leülepednek a vízfolyás aljára, megtelepszenek a szilárd felszínen, miközben a víz tovaáramlik felettük. Amikor ezek a feltételek hosszú időn át fennállnak, a víz folyásának útvonala jelentősen megvastagszik az üledék lerakódása révén, a kivált anyag pedig a megfigyelhető szálas szerkezetű formákat hozza létre. A fentiek megértéséhez feltétlen szem előtt kell tartani a Mars kisebb gravitációját.

A folyamat igen hasonlatos a barlangrendszerekben a csöpögő víz nyomán keletkező sztalaktitokhoz, ott is az ásványi összetevők válnak ki a vízből, s alakítanak ki a mennyezetről lógó függőleges oszlopokat. Azonban, ahol a víz tökéletesen függőlegesen folyik alá a barlangok mennyezeteiről, ott ugye létrejönnek a függőleges sztalaktitok. Itt azonban, ahol egy enyhe lejtőből vált át a vízfolyás igen meredekké, azaz az áramlás szöge megváltozik - más helyzet jön ugye létre. Ebben a helyzetben a kemény felszín és az áramló víz viszonya más, s ez mindenképpen hatással van az áramló üledék és hordalék kiválására, a lerakódásnak ezt a fajtáját figyelhetjük meg. Egyfajta gát is kialakul a folyás irányában, megváltoztatva a lejtő szögét, vagyis meredekségét. Mindez természetesen a víz áramlására is visszahat.

Amikor ez a folyamat eljut egy bizonyos pontig, azaz kellő mennyiségű szilárd anyag halmozódott fel a vízfolyás mentén, s a víz áramlását egyre nehezebb pályára kényszeríti, annak alázúdulása elé egyre több akadály kerül, akkor egész egyszerűen egy új, és könnyebb lefolyású pályát választ magának, s új helyen kezd növekedni a megfigyelhető szálas szerkezetű lerakódásos forma.  Ezen az új útvonalon újra elkezdődik tehát az ásványkiválás, elkezdenek növekedni a szálas formák, s ha elegendően nagyok lesznek, ismét másik utat keres magának a víz. Az áramló víz mennyisége ugyancsak ingadozhat, a hőmérséklet és a környezeti hatások eredményeként, ez is befolyásolhatja az újabb és újabb lefolyások létrejöttét. Ez a folyamat újra és újra végbemegy, ismétli önmagát időről-időre.

Minden egyes új lefolyási útvonal a megelőzőhöz illeszkedik. Hosszú idő alatt a szálas szerkezetű anyagkiválások létrehozzák a felvételeken megfigyelhető nagyléptékű formákat, a vízlefolyások, az ásványianyag-kiválás és a gravitáció együttes működésének eredményeként. A legfontosabb dolog, amit mindenkinek meg kell értenie az, hogy a különös, sötét színű formák kicsapódási folyamat következtében létrejött képződmények, a víznél nehezebb összetevők kiválása révén épülnek fel rétegről rétegre, a jelenség manapság is végbe megy, szó sincs arról, hogy valami ősi folyamat eredményének látnánk valamiféle maradványát.

Továbbá, akár ősi, akár fiatal képződményekről is van szó, egy biztos, NEM a már létező sziklaalapból marta ki őket valamiféle erodáló folyamat, nem kopás révén alakultak ki a meglévő alapkőzetből. Ha valaki megvizsgálja marsfotók ezreit, akkor meglehetősen gazdag tapasztalatokhoz jut a természetes erózió által kialakult alakzatokkal kapcsolatban, beleértve magukat a vízesések-formálta arculatot is, jelen esetben természetesen egyik sem áll fenn. Pontosan ugyanígy, laza üledékes kőzet, vagy száraz por nagyobb magasságból lecsúszó lavinái sem hozhatnak ilyen formákat létre kifelé szélesedő bázissal, keskeny kiindulási ponttal egy-egy adott lejtős vidéken. Ilyen jellegű suvadások biztosan nem hoznak létre a képeken látható, kemény anyagból felépülő, többnyire függőleges alakzatokat, nem szélesednek a bázisuk felé, a mélységekben felhalmozódnak, külső megjelenésükben pedig sohasem fognak ilyen szálas szerkezetet mutatni.

Habár csak igen kevés fotócsíkon bukkannak fel ezek a képződmények, fontos háttérismeret, a bemutatott különös formák a Marson korántsem számítanak elterjedtnek, sőt, az itt látható kolosszális méretekben eléggé ritkának számítanak. Tisztán geológiai eredetet feltételezve, számos tényező együttes hatásának jelenléte kell, elsősorban hőmérsékleti, vízjárásbeli, a felszín meredekségére vonatkozó jellemzők, ezek megfelelő kombinációja, hogy a szóban forgó formák létrejöhessenek.

 

A fenti, 200%-os nagyítású képen, az első fotón látható szokatlan képződményeket vehetjük egy kissé közelebbről szemügyre, ezúttal jobban vizsgálhatjuk az egyedi szálas szerkezeteket, miként viszonyulnak egymáshoz, hogyan építik fel a nagyobb geológiai formát, miként érik el egyesek a mélyebb vidékeket, illetve állnak meg a növekedésben. Az alsó rész közelében, távolabb a kilépési ponttól, az áramló víz lényegesen kevesebb üledékes anyagot veszít, mint a felsőbb részeken, merthogy kevesebbet is szállít ekkorra már az alacsonyabb részeken. A vízszintesebb részeket elérő víz egész egyszerűen felszívódik a talajban, vagy pedig elpárolog, nem tudjuk pontosan mi történik, nem láthatjuk az alsóbb régiókat. A fenti folyamatot befolyásolja még az aláfolyó víz naponkénti elolvadása és megfagyása. Hosszú időciklusokat tekintve ez a jelenség ugyancsak hozzájárulhat a képződmények kiépüléséhez.

 

 

A fenti, harmadik felvételen, ismét bemutatjuk a bázis részt, még nagyobb példányokat, ezúttal egy másik helyszínről, de ugyanennek a meredélynek a területéről. Talán ez a legütősebb és leglenyűgözőbb részlet. Közvetlenül a fotócsík jobb alsó sarkában található, a fotócsík is azonos. Ezt a bizonyos felvételt 50 fokkal elforgattuk, hogy ismerősebb látványhoz jussunk, s a normális, függőleges tájolást. Figyeljük meg, a szálas elemek szinte mindegyike tisztán eléri az alsó részeket, kapcsolat jön létre köztük, és sehol sem vastagszanak meg, a lefutásuk mentén mutatott szélességükhöz képest. Ahogy szét sem terjeszkednek az alsó részeken, nem tornyozódnak fel, semmilyen mértékben. Ha semmi más, mint természetes magyarázat lenne keletkezésük hátterében, akkor a külső alapján a sztalaktit típusú eredetre gondolhatunk, vele szemben semmiféle érvnek helye nincs, mely a természetes geológiai kopást, illetve üledékes anyag megcsúszását hozná fel ellenérvként.

Azonban, a fenti, harmadik fotóval kapcsolatban feltétlen meg kell jegyezni, miként hajlamos minden egyes elemi szálas szerkezetű forma véget érni az alapkőzetet elérvén, körkörös alakzatot öltve. És éppen ez a legfontosabb! Ez a bizonyos körkörösség: minden egyes szálas szerkezet felépülése szinte tökéletes körvonalat látszik követni a felszínt elérve. Annyira szabályos és oly mértékben szervezettnek tűnik, hogy fel kell tenni a kérdést: vajon egyéb más hatások is közrejátszottak-e ezen képződmények létrejöttében, mint a természetes geológiai folyamatok?

Magyarán: képes-e egy alapjaiban természeti folyamat, mely során elöntések és kicsapódások követik egymást, ennyire szabályos már-már mesterségesnek tűnő alakzatokat létrehozni? Netán valamiféle belső civilizáció nyomait kellene keresnünk a szálas szerkezetek belsejében? Netán a külső megfigyelhető fal lényegében mesterséges, hiszen a szálas szerkezetek rendre véget érnek a talajszinten és egyszerűen eltűnnek? Amennyiben falról lenne szó, akkor ugye legfontosabb feladata a vízkinyerés, a vízé, melynek sajnos közvetlen jelenlétét nem tudjuk megfigyelni ezeken a felvételeken, talán éppen azért, mert a felszín alá folyik? Netán a képződmények ugyan természetesek, ám egy élő szervezetnek köszönhetően mutatnak ennyire mesterséges jellegű képet, s ez a bizonyos szervezet a környezetet a maga képére formálta és igyekszik a természetes folyamatokat a maga előnyére kihasználni?

Mindezek természetesen csak elképzelések, a képződmények azonban kellően felcsigázóak ahhoz, hogy kérdéseket vessünk fel. Miként azt bárki gondolhatja, Skippernek gyanús az egész helyszín, s nem hiszi, hogy ennyire szuggesztív képződmények mellett csak úgy egyszerűen el lehetne menni. Ha rendelkezésünkre állnának jó felbontású, a részleteket sokkal alaposabban megmutató felvételek a környező területekről, remélhetőleg válaszokat is kapnánk. De még így is, ha valaki nagyon közel hajol a számítógép képernyőjéhez és nagyon körültekintően vizsgálja a fenti, harmadik képet, akkor úgy tűnhet a számára, hogy az előtér mintha kicsiny, szögletes objektumok tömegére bomlana fel, néhányukon még mértani rendet követő nyílásokat is észrevehet. Sajnos méretük tényleg nagyon kicsiny, ezért közel sem egyértelmű a dolog, ám ennek ellenére nagyon érdekes következtetésekre ad alapot. Talán az idő és a további kutatások megadják majd a választ.

 

Nézzük most meg a fenti, negyedik felvételt, egy újabb, az előzőhöz közeli helyszínt, bár ugyanarról a fotócsíkról. Az eredeti állapothoz képest ismét 90 fokos elforgatást alkalmaztunk, a jóval ismerősebb, függőleges helyzetbe állítás végett. Azért illesztettük ide ezt a fotót, mert egyaránt láthatjuk rajta a vízeséses képződményt, a maga szálas szerkezetével a kép felső részén, de megtalálhatók a sötét színű gerincformák is, a középső és az alsó részeken. Figyeljük meg, hogy valamennyi alakzat ugyanabba az irányba mutat, valamint azt is, hogy az egész terület lejtős, fentről lefelé haladva, ugyanebben az irányban mutat a sekély víz lefolyása is.

Nem kívánunk mélyebben belemenni a témába itt, hiszen meglehetősen összetett, ám hagy hivatkozzunk néhány további írásra, többek között a „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson”, vagy egy másik: „Alagutak – természetes geológiai formák, vagy civilizációs nyomok?” – kicsit jobban segítenek megérteni a gerincformák témáját, mélyebb ismereteket adnak róluk. A végszó velük kapcsolatban az, hogy akár világosak, akár sötét színűek, mindenféleképpen enyhe lejtőn alácsordogáló sekély víz jelenlétére utalnak, továbbá: erre a bizonyos vízre alapozott élet jelenlétéhez köthetők. Amikor vízgyűjtő-rendszerek területén jelennek meg, melyek hosszan elnyújtottak, ám a lejtő irányában aránylag keskenyek, s persze a szokásos jelentősen lerontott, távoli felbontáson, műholdas felvételeken, akkor  teljesen félreértve a képződmények alaptermészetét, lehetséges őket szegmensekből álló vezetékeknek, netán férgeknek látni. Ám amikor szélesebb területre terjednek ki, megjelenésük általában a fenti képen is megfigyelhető foltos szerkezetű.

Igen értékesek számunkra, hiszen puszta jelenlétük, s mellettük a szálas vízeséses képződmények, egyértelműen megerősítik a lejtőkön aláfolyó sekély víz ott létét, s azt, hogy ez a víz a párhuzamos szerkezetű gerincformák irányultságával azonos módon folyik alá. Habár az itt a bal felső részen látható vízeséses képződmények valamivel kisebbek, mint az 1., a 2. és a 3. Felvételeken bemutatottak, továbbra is igen tekintélyes méretűek, s jól érzékeltetik a két különböző jellegű , víz jelenlétében kialakult, képződmény egymáshoz viszonyított méretét. Pontosabban fogalmazva, habár a korábbi beszámolókban erről nem volt így szó, az összehasonlítás révén kijelenthetjük, a „gerincformák” bizony sokkal nagyobb képződmények, mint azt első ránézésre hihetnénk, amikor nincs viszonyítási alapunk, az adott felvételen önmagukban láthatók.

 

Ehhez jön még a képződmények túlságosan kis mérete, és ezért ellentmondásos értelmezhetősége, túl sok helyet sem akarunk elvenni további fotók felsorakoztatásával, a 4-es és 5-ös fotók mellett. Igen alapos vizsgálat kellene, a rendelkezésünkre álló szegényes felbontás mellett. Ezek a gerincformák a maximálisan elérhető nagyítás mellett, úgy tűnik, ami a tetejüket illeti, mintha számos, különböző magasságú szögletes objektummá bomlanának fel, sorokba rendeződve. Ezek a szögletes elemek nem követik a pixelezettség hálózatát, a gerincformák között pedig kisebb magasságú, de ugyancsak szögletes formákat találhatunk. Ismételjük, a fentiek nem vehetők bizonyosságnak, hiszen az alakzatok túlságosan kicsinyek és a felbontás miatt leírásuk tele van ellentmondásokkal.

Hamarosan mindenki számára megérthetővé válik, hogy az M11-00111 jelű fotócsíkon látható alakzatok, ha ritkán fordulnak is elő a Marson, mégsem tekinthetők szokatlannak, egyedülállónak, erre bizonyíték a fenti, ezúttal egy másik, a MOC E15-00946 jelű fotócsíkból vett részlet, amelyen egy egészen másik helyszínt örökített meg a kamera, de ugyancsak a szálas szerkezetű vízeséses formákat láthatjuk. Vegyük észre, ez a térség még az előbbinél is sokkal messzebbről látszik, s 200%-os nagyítást kellett már eleve alkalmazni, hogy elemezhessük. Az éles határvonal a világos és sötétebb területek között első látásra úgy tűnik, mintha a vízeséses formákat balról-jobbra körülölelő dombhát által vetett árnyék lenne. Emiatt a vízeséses képződmények alsó része rejtve marad előlünk e sötét területen.

Az egyetlen vonás, ami ezen a képen jobban látható a korábbiakhoz képest a jóval nagyobb távolság ellenére, nem más, mint a vízeróziós csatornák, belemaródva a felszínbe, ahonnan végül a vízeséses alakzatok is kiindulnak. Valójában, a legjobban bemaródó eróziós csatornák eredményei a legnagyobb vízeséses formák, ez a jellemvonás pedig rendkívüli fontossággal bír, azért is választottuk ezt a fotócsíkot, hogy a valós helyzet bemutatása egyértelmű legyen. Ismét megismételjük a már ismertetett álláspontot, miszerint a világos színű, magas albedójú felső rész, a belé mélyen belevágódott eróziós csatornákkal nem más, mint igen ősi, nagy mennyiségű üledékes anyaggal szennyezett jégtakaró, s nem pedig sziklás anyag, vagy közönséges talaj csupán.

Azonban nem mehetünk el alapos megtekintés nélkül a felvétel bal oldalát betöltő, sötét színű gerincformák mellett sem. A gerincformák felbukkanása ismételten csak megerősíti a sekély jelenlétét, azt, hogy széles területeken folyik át, akár látjuk közvetlenül, akár nem. Figyeljük meg, miként terjednek ki egészen a dombhátig, ennek a jelenségnek is lehet köze az árnyékhatás kialakulásához a vízeséses formák alapjainál. A gerincformák kiterjedése, egészen eddig a pontig, arra utal, hogy időnként átcsaphat a víz a dombháton, vízeséses formák alapjainál található mélyebb részeken keresztül, és aláfolydogálhat azokon a területeken, melyeket a gerincformák elfoglaltak.  Ez arra utal, hogy ez a bizonyos dombhát nem lehet kellően magas ilyen mértékű árnyék vetésére a vízeséses formák alsó részére, sokkal valószínűbb sötét színű folyékony víz jelenléte a vízeséses formák alapjainál a vízgyűjtő rendszer árkában.

Ha csak természetes geológiai hatások munkálkodnának itt, akkor a vízeséses formák mérete, a tekintélyes szélességük, annak mértéke, amennyire a kiindulási pontjuktól nézve szétterjednek, a gerincformák jelentős száma, mind-mind olyan tényező, ami arra utal, hogy ezek a képződmények nagyon hosszú idő alatt jöttek létre. Egyértelműen jelzi, ez a két különböző, víz létrejöttét igénylő forma ősi, történeti korokkal ezelőtt jött létre, és igen stabil. Következésképpen, a folyamatos vízellátás biztosított, erre alapozva pedig tartós életközösség jöhetett létre. Miként az korábban kijelentettük, a gerincformák minden esetben valamiféle életre utalnak, ebben Skipper teljesen biztos, s kétségtelenül kihasználják a folyékony víz jelenlétét, mint forrást.

Ám létezhet kevésbé látványos képződményeket létrehozó életforma is a helyszínen, ebből a távolságból kicsúszik érzékelési képességünk alól. Skipper álláspontja szerint, maguk a vízeséses formák is valamiféle kisebb méretű szervezet tevékenysége nyomán jöttek létre. A kérdés az, miféle élet? Ez az a pont, ahol a rendelkezésünkre álló ismeretek már nem elégségesek: a felbontás siralmas, a helyszín nagyon távoli, a feltételezett élőlények mérete túl apró, határozott kijelentés tehát nem tehető. Más szavakkal, nem tudjuk bizonyossággal megválaszolni a feltett kérdést, csak a már eddig megtett kijelentések révén.

Például, ha ebből a nagy távolságból figyeljük meg, a tudományos adatok által kínált szegényes felbontáson, a gerincformák gerincformáknak tűnnek. Skipper határozott meggyőződése, hogy minden egyes esetben sekély vízben jönnek létre, lejtős területen. Minden egyes felvételen igen rossz felbontásban láthatók, ám a közös vonások beazonosíthatók. Ahogy egyre idősebb képződményekkel találkozunk, úgy lesznek magasabbak és szélesebbek, s nyilván sikeresebbek is, ám mindig párhuzamosan futnak a víz lefolyásának irányával, azt sohasem gátolják. Igazából, Skippernek meggyőződése, hogy az árkok a gerincformák között szándékos tervezés eredményei és a lejtőn aláfolyó víz hatásának minél hatékonyabb felhasználását célozzák.

Első benyomása ezekről a képződményekről már vízalapú életformákra vonatkozott, esetleges létező vagy nem létező civilizált forma nyújtotta kapcsolattal. Mivel Skipper olyasféle alakzatokat lát, melyek inkább tartoznak civilizációhoz, kiugranak a képhamisítási alkalmazásokból, kicsiny részletei és darabjai az említett formáknak, mégis inkább a biológiai értelmezés felé hajlik a gerincformák alaptermészetének megítélésekor beszámolóiban. Ám a gerincformák ilyen jellegű megdolgozása természetes velejárója a civilizációs nyomoknak, így Skipper álláspontja akár téves is lehet a biológiai megítélés kapcsán. A kezdeti felismerései során a biológiai eredet kezdte támogatni, s ezt az álláspontját a későbbi felismerések csak alátámasztották, kiderült, egyértelműen a víz által ellátott élő szervezetekről van szó. Olykor nem úgy festenek, mintha vízben lennének, míg más esetekben sötét színűre festik a vizet, és időnként olyan gyakorisággal jelennek, meg, hogy eltömítik lényegében a víz útját, méretük eközben folyamatosan nő, s emiatt már magát a vizet nem is lehet megfigyelni, csak a sötét színű képződményeket.

Másrészről, amikor csak lehetővé válik, a rossz felbontás mellett, a legnagyobb nagyítási lehetőség kihasználása mellett, a gerincformák felbomlanak szögletes alakzatos szabályos soraira, miként az már néhány beszámolóban alkalmanként említésre került. Pusztán a távolsággal történő képhamisítási eljárás, társulva a fotócsík felbontásának lerontásával, ezek az alakzatok folytonos vonalak formájában jelennek meg, gerincformának tűnnek, holott valójában esetlegesen civilizációs nyomok. Habár a fotó minősége meglehetősen szegényes, jelen írás negyedik felvétele hasonlóképpen viselkedik, és vannak további, itt be nem mutatott képek is, ahol hasonló vonásokkal találkozhatunk maximális felbontás esetén, kicsiny objektumok jelennek meg az árkokban az elsődleges gerincformák között.

Végezetül el kell még mondani, hogy ahol megjelennek a gerincformák, elkezdhetjük mereszteni a nyakunkat, hiszen mindenestben sekély víz közellétére kell gyanakodnunk, amint enyhébb, vagy meredekebb lejtőn aláfolyik, hozzá valamiféle élet társul, még akkor is, ha nem tudjuk pontosan meghatározni, miféle is, mennyire egyszerű, vagy éppenséggel mennyire bonyolult. Amint azt elmondtuk a vízeséses jellegű képződményekkel összefüggésben is, határozottan állíthatjuk, ezek a hatalmas formák egyértelműen folyékony felszíni víz tevékenységének eredményeként jöttek létre, de jelen pillanatban még nem tudjuk határozottan kijelenteni, vajon ugyancsak kapcsolódik-e hozzájuk valamiféle élet. Az itt bemutatott formák életnyomokat sejtetnek, de a gyenge minőség következtében nem állíthatjuk ezt bizonyossággal.

Természetesen felesleges emlékeztetni bárkit is, hogy akár gerincformákról, akár vízeséses alakzatokról beszélünk, mindenképpen szó esik a folyékony felszíni víz jelenlétéről a Marson, e bolygóról úgy minden igyekezetükkel próbálják a hivatalos források elterjeszteni, miszerint hihetetlenül száraz égitest, folyékony felszíni víz előfordulása teljességgel lehetetlen. Tegyük hozzá, hatalmas felháborodás lehet a válasz, ha említést teszünk arról, hogy a felszíni folyékony vízrendszerek nemcsak biológiai életet képesek ellátni, de akár egy civilizációt is. Ahogy ez utóbbi feltételezés felé közelítünk komoly ellenállásba ütközünk, a hivatalos álláspont szerint ilyesmi ugye nem is létezhet, tehát már alapból tagadnak mindent, bármiféle alaposabb vizsgálat előtt. Miért is? Azért, mert hivatalos szinten döntötték el, ők kívánják meghatározni, mi minden létezik a Marson és mi nem, álláspontjuk szent és sérthetetlen, megkérdőjelezhetetlen, a titkos hatalmak így döntöttek már évtizedekkel ezelőtt, s álláspontjukat vallásos hit szintjére emelték.

Úgy gondoljuk, bárki felfoghatja, mindez hová vezet. Nem kell azonban aggódni, további egyértelmű bizonyíték kerül majd elő a hivatalos dogma cáfolatára, a szent és sérthetetlen dogmagyűjtemény bizony gyorsan elértéktelenedik. Az igazságnak megvan a maga működési elve, miként jusson a felszínre, sokszor akár teljesen váratlanul is, és már igen közel vagyunk ehhez a pillanathoz.

 

Összegzés

1.    A vízeséses képződmények kialakulása megerősítik folyékony víz létezését a Marson.

2.    A gerincformák további alátámasztással szolgálnak a marsi folyékony víz jelenlétére.

3.    A folyékony felszíni víz jelenléte cáfolja a szent és sérthetetlen tudományos megállapításokat a Mars hőmérsékletéről.

4.    A folyékony felszíni víz jelenléte cáfolhatatlan bizonyítékkén szolgál a marsi élet létezésére.

 

 

106. Folyékony víz a Marson – első felfedezés

 

 

 

 

Ebben a beszámolóban egy régebben felfedezett víz-előfordulási helyszínt mutatunk be, a bő harminc éves Viking mesterséges hold képi adatgyűjteményéből, feltételezhetően az elsőnek számít bármiféle folyékony vízzel kapcsolatos felismerésnek a Marson. Mielőtt mások is foglalkoztak volna ezzel a felvétellel, bizonnyal az SPSR (Planetáris Közösség SETI Kutatások Céljából) néven ismert csoport tagjai, azon belül is mindenekelőtt Dr. Stanley McDanielt és Dr Vince Dipietrot illeti az elsőbbség. Az Interneten is elérhető beszámolójuk meglehetősen részletes, ám korlátozott minőségű képi háttérre épül, azóta pedig, és ez igen fontos momentum, e téren sokat fejlődött a világ és mélyebb ismeretekkel tudjuk kiegészíteni a témát. Remélhetőleg ez által lényeges újdonságokkal tudunk szolgálni a folyékony felszíni víz első felfedezésével kapcsolatban a Marson, és egyben rámutathatunk, e felfedezést nem szabad figyelmen kívül hagyni, és igenis az őt megillető helyre kell tenni.

1978. augusztusában a Viking 1 keringő egységének kamera-rendszere két egymást követő felvételt készített a Mars Solas Planum térségéről. Az elsőt, az ID#775A10 jelűt a „B” jelzésű kamera készítette, 12:27Z időpontban, míg a másodikat, az ID#775A11 jelűt az „A” jelzésű kamera néhány másodperccel később, 12:32Z időpontban – a hivatalos Viking statisztikai adatok szerint. A Viking keringő egység által visszaküldött felvételek eljutottak többek között Dr. Leonard J. Martinhoz is, a Flagstaffban, Arizona államban található Lowell obszervatórium, elismert és a fő tudományos áramlat nagy szaktekintéllyel rendelkező bolygókutató tudósához is. 1980. Decemberében a NASA tevékenységekről szóló hírlevél (Vol. 11. No. 12.) tudatja az olvasókkal, hogy Dr. Martin beszámol legújabb felfedezéséről, mely szerint árnyékot vető kisebb felhő látható talajszinten, az említett két felvételen.

Dr. Macdaniels beszámolójában (eredetileg itt volt található, de azóta már eltüntették: http://www.stanmcdaniel.com/mars/brfpref.htm) a NASA tevékenységéről az alábbiak olvashatók: „Martin véleménye szerint, a szokatlan alakú felhő, s a rajta megfigyelhető gyors változás mindösszesen 4.5 másodperc alatt, a két felvétel elkészülte közötti időtartam során, arra utal, hogy valamiféle robbanásos jelenségnek vagyunk tanúi, mint például egy gejzír, gőzkitörés.” Dr. Martin értelmezése szerint a felhő, melynek árnyéka egyértelműen függőleges helyzetű, ehhez halvány kétség sem férhet, akár háromnegyed kilométer magas is lehet, következményeként igen komoly és agresszív kihívást intézett a Viking kutatócsoportja ellen Dr. Convay Snyder vezetésével.

Habár Snyder igyekszik racionálisan megközelíteni a problémát, úgy tűnik, inkább érzelmi alapon vitázik, s nem a tények alapján, érvei hihetetlenül gyengék, a felfedezést igyekeztek gyorsan eltüntetni a színről, meglehetősen hatékonyan, misztikusnak feltüntetve az egész jelenséget kivonni figyelő szemek elöl. Van annak bármi értelme, hogy akár a NASA, akár a JPL, s vele az egész világ, egész egyszerűen tudomást sem hajlandó venni egy ilyen rendkívüli felfedezésről, melynek értelmében első alkalommal, és nagy valószínűséggel, sikerült folyékony víz nyomaira bukkanni a Marson? Semmiféle kérdéseket nem tettek felé a Viking-felvételek alapján, nem indult semmiféle alaposabb vizsgálat, semmi valódi elemzés, se újabb felvételek nem készültek az adott területről, de még a MOC jelentősen magasabb színvonalat képviselő kameráját sem irányították a környékre. Egészen felfoghatatlan, hogy mindez megtörténhet. Pláne annak fényében, hogy valamennyi hivatalosan bejelentett marsszonda megtette a maga felszíni folyékony víz jelenlétére vonatkozó felfedezését, a NASA és a JPL pedig már 30 éve játssza az ostobát, s úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, vagy néha előállnak a „szenzációs bejelentéssel”, hogy aztán két nap múlva visszavonják.

Kétségtelenül, az SPRS-tag Dr. Vince DiPietro és Dr. McDaniel megpróbálta a NASA figyelmét erre a jelenségre terelni, ám nyilvánvalóan kőfalakba ütköztek. DiPietro megkísérelt néhány médiumot is bevonni, kezdeményezni az érdeklődés felkeltését a felfedezéssel kapcsolatban, ám természetesen nem sikerült bekerülnie a címszavak közé sem. Igen rövid beszámolót találhatnak a némában a következő címen: http://www.lauralee.com/jpl.htm, s egy kicsivel hosszabb írást a Florida Today, azonban ezt a cikket is időközben, sajnálatos módon, leszedték az Internetről, a következő címről: http://www.floridatoday.com/news/columnists/cox/080900cox.htm

Az 1980-as években tett felfedezést követően Dr. Martin láthatóan visszavonult saját köreibe, eltűnt a mindennapos munkájában, és nagyon keveset beszélt – még a kollégáit is beleértve a Lowell Obszervatóriumban – a következő évtizedekben erről a jelentős felismerésről, mintha elbizonytalanodott volna a Viking adataiban talált korszakalkotó felfedezést követően, vagy csak egyszerűen kevésbé harcos alkat volt, nem akarta felvállalni a nyilvánosság előtt az összeütközést, estleges hivatásos ellenzőkkel, netán „együttműködő” a hatalommal, netán a NASA és/vagy a JPL figyelmeztette, kockáztatja tudományos karrierjét, ha fenntartja az álláspontját? Ki tudja? Skipper úgy találta, hogy Dr. Martin zavartalanul végezte tovább a munkáját a Lowell Obszervatóriumban, továbbra is részt vett a marsfotók feldolgozásában, később pedig a Hubble űrteleszkóp fotóinak elemzésében is, egészen 1997. Április 7-én bekövetkezett haláláig. Munkásságáról, a marsi tudományos adatokban betöltött szerepéről és életéről az alábbi címen található bővebb információ: http://dps.aas.org/mail_archive/dpsm.97-08

Természetesen mindannyian tudjuk, hogy a NASA és a JPL képtelen elnémítani és tudatlannak feltüntetni valamennyi, igen magasan képzett tudósát. Hasonlóképpen, nem tagadhatják immáron az állítólagosan sivatagos Mars felszínén folyékony víz jelenlétét sem, ami ugyan a bolygókutatás történetében az egyik legnagyobb felfedezésnek számít. A víz előfeltétele a mi általunk ismert életnek, a Marson is kulcsszerepet játszik! Kétségtelen, a hivatalosan hangoztatott „semmi érdekes nincs ott” álláspontot erősen felülírja és tarthatatlanná teszi. Ezért a hallgatás és a kőfal felállítása nem értékelhető másként, a logika csak ezt az egyetlen lehetséges magyarázatot adja, mint szánt szándékos beavatkozás valaki részéről. A kérdés az, vajon miért? Ha valaki ezen internetes oldalak rendszeres olvasója, már bizonnyal a választ is tudja, tehát teljességgel szükségtelen itt és most bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozni.

Ezen dolgok ismeretében mit szóljunk akkor a #775A10 és a #775A11 jelű felvételekhez, a felvetés lényegéhez? Fontos mindenkinek tudni, hogy a hozzáférhető eredeti tudományos képi adat, pds formátumban, annyira sötét, hogy csak igen kevés részlet ismerhető fel rajta a világosabbá tételt lehetővé tévő számítógépes program alkalmazása nélkül; emellett a fotóra némi tisztítás is ráfér. Továbbá, a pds kiterjesztésű változatok tájolása pontosan ellentétes mind függőleges, mind vízszintes irányban az itt bemutatottal.

Skipper megfordította a forrásként szolgáló pds képeket függőlegesen és vízszintesen, hogy közvetlen összehasonlítási alapként szolgálhassanak a történelmi jelentőségű bejelentéssel Dr. DiPietro és mások részéről, az általuk nyilvánosságra hozott képi adatoknak megfelelően. Mindezt csak azért, hogy megfeleljünk a történelmi fontossággal bíró eredeti adatsor V0-1029 jelzésű képsorozatában foglaltaknak, ahol az eredeti tudományos adatok megfelelnek nyilvánvalóan az 1970-es évek technológiai szintjének. Nem látunk igazából okot rá, DiPietro és mások miért fordították át saját felvételeiket, azt sejtetvén, hogy esetleg már az eredeti pds fotók maguk az tükrözöttek.

Jelen beszámoló elején a Skipper által megtisztított #775A10 jelű felvétel látható, a hivatalos felbontáson, ugyanabban a méretben, ahogy feltételezhetően Dr. Martin első alkalommal láthatta, némi feljavítási alkalmazást követően. a vízkitörés és árnyéka a felszínen teljesen tisztán és élesen látható, elkülönül a környezettől. Figyeljük meg a gejzír által vetett hosszú árnyékot, a magasra törő kiterjedt oszlop pontosan jelzi a Nap helyzetének irányát, a kép felső része felöl világítja meg a területet az alja irányában, mindezt megerősíti a méretes becsapódásos kráter belső kráterperemének megvilágítottsága is, közvetlenül a gejzír mellett jobbra. Ennyiből is látható, milyen hangsúlyos a vízkitörés ténye, logikusa a következtetés, éppen ez a vonása vonzotta azonnal magára az olyan tapasztalt kutatók figyelmét, mint amilyen Dr. Martin is.

A fenti, második felvétel, ugyancsak a #77A10 jelzésű, ám a nagyítás mértékét megduplázva láthatjuk, nagyjából ez jelenti a maximumot, amit az eredeti fotócsík megenged, mielőtt túlságosan szemcsés lenne, illetve a pixelezettség problémát okozna. A függőleges vonalakból álló vízszintes sor, valamint a fekete pontok a kamera követőrendszere működésének következménye, szándékosan alkalmazott képi elemről van szó, már hivatalos részről, a szétszórtan megfigyelhető fehér pöttyök pedig valószínűleg a hibás képelem-megjelenítés miatt keletkeztek. Mindez együtt jár az 1970-es évek technológiájával, tehát ne fordítsunk rájuk túl nagy figyelmet, hagyjuk figyelmen kívül.

Kétségtelen, a vízkitörés a diffúz felső részével, valamint az általa vetett árnyék teljességgel nyilvánvaló. Figyeljük meg a napfény irányát a kráter belsejében létrejött árnyékhatás alapján, ebből kikövetkeztethető, a vízkitörés magassága háromnegyed kilométer körüli, a vetett árnyékának hosszából kikalkulálva, a többi, a helyszínen található képződmény vetett árnyék-hosszának figyelembe vételével.

 

Kiegészítés

Skipper kiegészítéssel látta el fenti beszámolóját 2003. Október 25-i dátummal, a felszínen felirattal jelzett, igen tökéletes „2”-est formáló alakzat láttán, melyre felhívták a figyelmét. Tisztán látható a felszínen, közel a vízkitöréshez, attól balra lefelé, amint az a fenti, második képen jól látható. A zöld 2-est pontosan a felszínen található alakzat fölé írtuk, így igen könnyű összehasonlítási lehetőséget biztosítva. Természetesen egy ennyire szabályosan leírt „2”-esnek a megjelenése a felvételen erősen valószínűsíti mesterséges beavatkozás tényét, míg természetes folyamatokkal annál kevésbé magyarázható.

Annak idején kihagyta ennek a bizonyos alakzatnak megemlítését eredeti beszámolójából, mert arra gondolt, talán része lehet a szokásos képhamisítási beavatkozásnak, mely szinte a teljes felszínre kiterjed mind a 77A10, mind a 77A11 jelzésű felvételek esetén, a háttérnek meglehetősen szemcsés felületet adva, minek köszönhetően a felszín kisebb részletei teljesen hiányoznak, legfeljebb körvonalaik láthatók, emiatt természetesen nem láthatjuk azokat a dolgokat, melyeket nem akarnak velünk láttatni. Mindez azért történt, mert Skipper véleménye szerint, mindkét képen számtalan mértani forma található, a képhamisítást végző program ezeket automatikusan „felülírta”, teljes mértékben a gejzír körül, tökéletesen lefedve a valós felszínt. A kicsiny mértani formák jól kivehetők a maximálisan elérhető nagyítás mellett.

Ha valaki megnézi az itt bemutatott ötödik, és egyben utolsó felvételt, közvetlen egymás mellé helyezve a 77A10 és a 77A11 katalógusszámú fotókat, apróbb eltéréseket vehet észre a háttérben látható felszín esetében, cáfolhatatlanul bizonyítva, a két fotó kissé eltérő képhamisítási eljárásnak esett áldozatul, emiatt alapmintázatuk nem egyezik. Ne felejtkezzünk meg róla, a két felvétel elkészítése között mindösszesen 4.5 másodperc telt el, és semmiféle olyan jelenség nincs a felvételeken, mely – a gejzír sebesen mozgó felhőjén kívül – ilyen gyors változást lenne képes okozni a felszínen.

Skipper eredetileg arra gondolt, hogy a „2”-es szám esetleg valamiféle felcímkézése lehet a meghamisításra ítélt térségnek. Azonban néhány éles kutató felhívta a figyelmét, hogy igazából már az eredeti beszámolójához illesztett fotón is látható, ezért végül is visszatért eredeti írásához és kiegészítette azt. Továbbá, az is lehetséges, hogy a képhamisítási beavatkozást még jóval nagyobb felbontáson hajtották végre, s ez a térképező mechanizmus átfedett és „körbedolgozott” valami határozottan kiemelkedő objektumot a felszínen, meghagyván annak „2”-es számot mintázó körvonalait. A probléma az, hogy miként azt bárki ellenőrizheti, a „2”-es számjegy már nem látható a soron következő, mindösszesen néhány másodperccel később leképezett 775A11 jelű felvételen, kizárólag csak a 77A10 jelű fotón (legalábbis nem annyira határozottan…).

Akármi is legyen ez, még ha a felszínen lévő objektum is, azzal feltétlen tisztában kell lenni, hogy bizonnyal nem „2”-es számjegyet formál az objektum maga, hanem a képhamisítási eljárást követően jött létre ez az alak. Ezért, habár a „2”-es szinte biztosan mesterségesen jött létre, nem jelenthetjük ki határozottan, hogy maga a mesterséges objektum ölti fel ezt a formát a felszínen, vagy pedig a képhamisítási beavatkozás elrejtő technikájának köszönhető megjelenése.

A kérdés megválaszolásának bizonytalansága elsősorban az, ami miatt Skipper nem állított össze ebben a témában önálló beszámolót, csak erre a képződményre koncentrálva. Ellenkezőleg, mivel egyértelműen látszik rajta mesterséges mivolta, néhány olvasó számára éppen ellenkező hatást válthat ki a téma felkarolása, ám úgy gondoljuk, mégis meg kell adni mindenkinek a döntés lehetőségét. Köszönet mindazoknak, akik felhívták erre az alakzatra Skipper figyelmét.

 

A fenti, harmadik felvétel a #775A11 jelű fotó, a hivatalosan kiadott felbontáson láthatjuk, mindössze néhány másodperccel készült későbben az előzőnél, egy másik fedélzeti kamera által. Ismét: jól látható a vízkitörés és az immár szélesebb árnyéka, pontosan jelezve a Nap irányát, ami egyébként a kráterperemek megvilágítottságából is behatárolható. Figyeljük meg, miként változott meg az árnyék alakja mindösszesen néhány másodperc alatt.

A fentiek megkérdőjelezhetetlenül bizonyítják, a gejzír oszlopa igen gyorsan változik, ahogy az egy gejzírhez illik. Ugyancsak kétségbevonhatatlan, hogy a sötét árnyék valóban árnyék, dinamikus változásokat követ, a gejzír dinamikus változásait, szó sincs tehát a talaj színváltozásáról, netán porördögről, miként azt a hivatalos szervek elhitetni szeretnék velünk, s melynek útja során egyértelmű nyomok maradnak vissza a felszínen. Határozottan kijelenthetjük, vízkitörést láthatunk, szóba sem jöhet semmiféle porördög.

Azonban további rendellenességet is észrevehetünk a felvételen, kérdőjel utal helyére, és egy nyíl is. A 775A10 felvételen nyoma sincs. Ezen a távoli felvételen úgy tűnik, mintha egy felszíni objektumról lenne szó, sötét középponttal, fényes, erősen tükröző külső részekkel. E gondolat azonban félrevezető, s úgy gondoljuk, szándékos.

 

A fenti, negyedik felvétel, közelebbi rálátást enged a #775A11 jelű képre és a gejzírre. Ne felejtsük el, csak mintegy 4.5 másodperc telt el a két felvétel készítése között, mégis jól látható a vízkitörés felhőjében bekövetkezett változás, s vele együtt a kitörés által vetett árnyékban is. A különös objektum a kitöréstől balra lefelé most még érzékelhetőbben látszik, közelebbi vizsgálat azonban továbbra sem lehetséges, hiszen a fehér pixelek száma megnövekszik, a sötét, központi területről sem tárul fel újabb részlet.

Skipper véleménye szerint, ellentétben más alakzatok körül megjelenő fehér pixelezettséggel, a szóban forgó esetben mindez nem tekinthető a kamera természetes hibájának. Ellenkezőleg. A fehér pixelek csoportjához a feketéket szándékosan illesztették a forma felbontására, hasonló formától van szó, mint a vízkitöréstől jobbról felfelé nézve, nyíllal jelezve és felirattal ellátva a negyedik felvételen, két további, hasonló alak tekintetében, bár azok kisebbek, de nagy valószínűséggel a talaj felett, a levegőben tartózkodnak, kikerülik a gejzírt, s eléggé nagy sebességgel haladnak, a bal felső sarok felöl a jobb alsó felé irányultan.

A repülési irány könnyen meghatározható a pixelcsoport elnyúltságából, a haladási irányba eső végükön elkeskenyednek, a végük felé pedig kissé elhalványodnak és kiszélesednek. Mindhárom esetben. Skipper álláspontja szerint repülőgépekről van szó, a talaj felett repülnek, de ahhoz aprók, hogy a maguk fizikai valóságában megjelenjenek ezen az igen szegényes felbontású képen, viszont elegendően fényesek ahhoz, hogy a kamera mégis rögzítse őket, jó néhány képponton is, amint keresztezik átlósan az alap-, merev pixelhálót.

Talán, valaki beleütközött, felismerte őket mint gyorsan mozgó repülőgépeket, melyek természetesen nem léteznek a Marson, aztán, attól tartva, hogy más is felismeri, gyorsan belepiszkált kézzel a gejzírtől balra esőbe,, némi fekete pixelezettséget felhordva a legnagyobbra, felbontva annak formáját, ezzel a további kettő beazonosítását is nyilvánvalóan lerontva. Három együtt már túl sok lett volna. Így már könnyebben el lehetett adni ezen objektumokat, mint a kamera rendellenességeit, s kétségtelenül ez volt a nyilvánvaló taktikai elképzelés. Egész hatékonyan sikeredett.

Ezen új ismeretek birtokában most már talán jobban megérthetjük a NASA és a JPL taktikáját az 1970-es és 1980-as években, azt, hogy mire nem akarják a figyelmünket felhívni, s azt is láthatjuk, milyen rendkívüli elszántsággal hamisítják már a régi Viking felvételeket is, valamint lesznek vakká és süketté a hozzájuk kapcsolódó felfedezések kapcsán. Az egyik legfontosabb ok, ami a felszíni víz jelenléte kapcsán elmélkedésekhez vezetne az ugye a hivatalos álláspont lelepleződése, innentől kezdve ugye nem lehetne agyonismételgetni a hazugságokat a Mars csontszáraz, rendkívül poros, az általunk mindenfajta életre halálos veszélyt jelentő körülményeiről. Másik ok, nyilvánvalóan még a képen megfigyelhetőnél is sokkal több víz volt jelen eredetileg a felvételeken.

A hallgatás és a hihetetlen mértékű tudatlanság, nemtörődömség, miszerint ilyen jelentőségű felfedezésről egyszerűen tudomást sem akarnak venni, a kőfalak felhúzása, mindenféle értelmes ok nélkül, teljességgel megmagyarázhatatlan, még abban az esetben is, ha hozzávesszük a hidegháború miatt kialakult paranoiát az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején. Ez utóbbi fényében viszont éppenséggel megérthetjük, mitől vált Dr. Martin önkéntesen együttműködővé, s hagyta elhalni a hírt a folyékony felszíni víz marsi felfedezéséről.

Nos, a repülő eszközök és az intelligens élet bizonyítékai mellett, nem hagyhatjuk a feledés homályába merülni ezeket a régi Viking felvételeket manapság sem, amikor sokkal hangsúlyosabb és egyértelműbb bizonyítékokat tárnak elénk a jelenleg működő marsszondák, a folyékony víz legelső felfedezése semmit sem vesztett fontosságából. Hogy miért? Mert habár Dr. Martin mára már el is tűnt, ő tette a legfontosabb felfedezést a Marson felszíni folyékony létezésére, emiatt sokkal tisztességesebb elbánást érdemes, s a történelmi megítélése kapcsán is.

 

Akárhogy is, a fenti, ötödik felvétel, a maga igen beszédes 200%-os nagyítása mellett, sokat elmond nekünk a Viking 775A21 és 775A11 jelű fotóinak összevetése mellett, jól láthatjuk a feltörő gejzír gyors változását. Szeretnénk emlékeztetni, a két felvétel között nagyjából 4.5-5 másodperc telt el, így bármiféle változás, amit Dr. Martin észrevett, igen csak nagy sebességgel ment végbe, tehát nem elhanyagolható mértékben. Sőt, a sebes változás megfigyelhető a gejzír alakjában, és az általa vetett árnyék formájának változásában is. A mindösszesen néhány másodperc alatt bekövetkezett átalakulás egyértelműen alátámasztja, igen aktív változásnak vagyunk tanúi, s miként Dr. Martin leírja, az árnyék maga egyben azt is igazolja, hogy a gejzír igen magasra szökell fel a magasba a talajszintről.

Már most el lehet mondani, hogy Skipper ugyancsak felfedezett a Marson gejzíreket, már hosszú idővel ezelőtt, sokkal hangsúlyosabbakat és jobban kivehetőeket, mint az itt bemutatott. El kell mondani, hogy a hivatalos álláspont szerint, amikor az ilyen jellegű képződményeket egyáltalán magyarázat kíséretében hozzák nyilvánosságra, minden esetben porördögökről (kisebb tornádók) beszélnek, nyilvánvalóan a szándékos megtévesztés részeként, bevésésig idézgetve a szokásos szöveget, a Mars poros és száraz, és olyan mértékben halott, amilyen mértékben egy égitest csak az lehet. Olykor az említett értelmezések megállják a helyüket, ám más esetekben csak a propaganda és a szándékos megtévesztés részeit képezik.

Fontos tudni, Skipper is megtette a maga első felfedezését a marsfelszíni folyékony víz jelenlétéről, a két felismerés azonban nem keverendő össze Dr. Martinéval. Dr. Martin felfedezése felszíni vízkitörésre vonatkozik, s ilyenformán az első tudományos felfedezés ami a Marsot illeti e tekintetben. Skipper felismerése hasonlóan jelentős, őt ugyancsak megilleti az elsőség, állóvíz felfedezésének terén, az alábbi beszámolóban olvashattuk róla: „A Mars nyíltvizű tavainak első felfedezése”. Ez a megkülönböztetés igen fontos. Dr. Martin gejzírét feltehetően a mélyben rejtőző erők táplálják, nagy erővel lökik fel a vizet a magasba, ez az erő pedig folyamatosan jelen lehet, emiatt a kitörés is állandósulhat, következményeként természetesen tó képződik a felszínen. Ez azt jelenti, hogy egy gejzír létrejötte nem szól ellene a hivatalos álláspontnak, miszerint a Mars csontkeményre fagyott hely, teljességgel lehetetlen folyékony víz jelenlétére számítani a felszínen. Más szavakkal, a gejzírnek egyszerűen nem volt még elég ideje megfagyni.

Ezzel szemben, Skipper és mások felfedezései felszíni folyékony víztömegekről szólnak, ezek a felismerések viszont alapjában cáfolják a hivatalos álláspontot a Mars légkörével kapcsolatosan, elsődlegesen annak hideg és száraz mivoltát illetően. Nem lehet vitatni azt a tényt, miszerint FOLYÉKONY felszíni víztömegek nem létezhetnek csontkeményre fagyott körülmények közepette ugyanabban az időben és helyen, azaz valaki hatalmasat téved. Felmerül ezzel együtt a kérdés, vajon a hatalmas erőkkel rendelkező, a zsebek mélyét is kitakarító tudományos-katonai-ipari-kormányzati komplexum szakértő vezetősége vajon az igazat mondja, amikor a Marsot mint száraz,csontkeményre fagyott, az élet minden ismert formájára veszélyes égitestként jellemzi? Hiszen az igazat mondják, nemde?

Viszont ott van Skipper és a többiek, akik szinte senkinek sem számítanak ezekhez a hatalmas szervezetekhez képest, ellenben bizonyíték-hegyeket halmoznak fel, ezek pedig tökéletesen másfajta Mars bolygót írnak le, és ami rosszabb, mindezt a hivatalosan kiadott adatokból teszik. Az újabb és újabb, ezután nyilvánosságra hozandó, a felszíni folyékony víz jelenlétére vonatkozó bizonyítékok miatt a hivatalos álláspont hazug hirdetői alatt igencsak elvékonyodik majd a jég.

Dr. Martinnal ellentétben, Skipper nem fog önkéntesen hallgatásba burkolózni és engedni, hogy e felfedezések idővel elhalványodjanak, merthogy tagadják a hivatalos nézetet. Ha még lehetősége is lett volna, Dr. Martin az 1970-es és 1980-as években netán nyilvánosságra hozza további adatait , egyetlen megbízható hang sem csatlakozott volna hozzá a tények alátámasztására vonatkozóan, emiatt pedig a média símán megkövezte volna, hiszen magára maradt volna. Hozzá kell még tenni, hogy mint hivatásos tudós, erősen befolyása alatt állt a hatalmi komplexumnak, ahol egy rossz lépés azonnal derékba törte volna az egész karrierjét és jómódú életét. A számítógép- és az Internet kora ezt a helyzetet gyökeresen megváltoztatta. Dr. Martin sajnos már idősebb volt és nem élhette meg az Internet napjainkban megfigyelhető hatékonyságát, de manapság már az embereknek össze kell fogniuk, és közösen hangot adni az ilyen jellegű felfedezések köztudatban tartásának, ki kell állni az igazság mellett és valós ismereteket gyűjteni.

És ki fog uralkodni? Pontosabban megfogalmazva a kérdést: mi fog uralkodni? Csakis és kizárólag az igazság és a valóság győzedelmeskedhet legvégül, ez pedig kifejezett örömmel tölt el. A kulcs ott rejtőzik, hogy az egyes ember mit enged be az életébe? Elfogadható számára a titkolódzás és hazudozás, a semmit nem tudás, vagy pedig valóban vágyik az igaz ismeretekre. A döntés mindenkinek a sajátja.

 

Kiegészítés: 2003.11.08.

Skipper levelet kapott egy barátjától és támogatójától, s ebben az esetben olyan „ördög ügyvédje” szerepet játszik, melyre e beszámolóban mindenképpen oda kell figyelni. Főleg, mert esetleg mások véleményét is képviselheti, ezért ide illesztjük a felvetést a válasszal együtt. Talán ezáltal sikerül tisztább képet adni, melyről esetleg nem esett szó kellő mélységben a beszámolóban.

 

Ellenvetés

„…a beszámolóban vízről és repülőgépekről van szó, ám nem lehetséges, hogy ezt a kitörést széndioxid-gáz okozza? A legtöbb tudós azt kérdezheti, követőivel együtt – ha itt vízről van szó, akkor hova hullik le, hol van kifagyva, vagy hol gyűlik össze, s indul belőle esetleg kisebb patak? A kitörés párának tűnik, amint feloszlik a légkörben. Ezenkívül, semmiféle repülőgépet sem látok a mellékelt felvételeken…”

 

A válasz

Jó és igen értékes felvetés. Az ellenvetés nagyon fontos érvet fogalmaz meg, komolyan kell venni és meg kell beszélni. Felhívja a figyelmet arra a körülményre, amit Skipper nem kezelt kellő alapossággal az eredeti beszámolójában.

Lehetséges valóban, hogy a kitörés széndioxid gáz legyen, hiszen minden lehetséges, de itt és ezen a helyen ennek a valószínűsége rendkívül kicsiny. A Mars egyáltalán nem az a csontkeményre fagyott rideg világ, ahol nem létezik folyékony felszíni víz – miként az a hivatalos társaságok alkotják. Ez nem más, mint egy komoly körültekintéssel kialakított szemfényvesztés, hihetetlen mennyiségű és mértékű fotóhamisítás, az igaz valóság elrejtése mellett. Skipper már az első pillanattól kezdve tekintélyes mennyiségű és cáfolhatatlan bizonyítékot vonultatott fel a Mars felszínén folyékony állapotban létező víz jelenléte mellett, a hivatalos törekvések tehát nem mérvadóak ebben a kérdésben. A felfedezései közül számos szerepel a napokban megjelent könyvében - https://www.shopmarsanomalyresearch.com/ - mások is írnak ezekről a helyekről.

Ami pedig a - ha itt vízről van szó, akkor hova hullik le, hol van kifagyva, vagy hol gyűlik össze, s indul belőle esetleg kisebb patak? – kérdést illeti, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 30+ éves felvételekkel van dolgunk, a régi Viking felvételekről, a maguk technikai korlátaikkal, évtizedekkel ezelőtt készültek, s természetesen nem rendelkeznek olyan minőséggel, mint a mai marsfelvételek. Ha figyelmen kívül hagyjuk a képhamisítási beavatkozásokat, a gejzír akkor is hatalmas képződmény természetesen, az általa vetett gyorsan változó árnyék, ez az egyik ok, ami miatt látjuk egyáltalán. Bármilyen kisebb, a hozzászólásban felvetett objektum túlságosan kicsi ahhoz, hogy e korlátozott felbontáson megláthassuk.

Másodszor. Igen erős a valószínűsége, hogy aránylag fiatal képződménnyel van dolgunk (a legtöbb, a Marson előforduló kitörés ilyen), emiatt pedig nem állt rendelkezésére kellő időtartam, hogy jelentős hatást gyakoroljon környezetére, szükségképpen a visszamaradt széndioxid-jég, folyékony víz, vízjég, a felszínen, a gejzír bázis-területének közelében szükségképpen nem éri el a láthatóság határát ezen a régi és szegényes felbontású Viking felvételen. Ne felejtsük el, hogy a vízkitörések, már ahogy azokat itt a Földön megszokhattuk, nyomás-felerősödés következtében jönnek létre, nem működnek folyamatosan, ám egy-egy területen, ha a nyomás elér egy kritikus értéket, újra és újra kitörhetnek.

Harmadszor, az árnyék területének szemcsézettsége, összevetve a kitörés felhőjének határozott alakjára, ugyanazon felbontás mellett, arra utal és azt sejteti, hogy a gejzír alapjainál lévő terület, vagy annak közvetlen térsége, már képhamisítások áldozatává vált, különösen, ami a felbontást illeti. Talán minderről többet kellett volna beszélni az eredeti beszámolóban, a gond azonban az, hogy Skipper már igencsak belefáradt a képhamisítási technikák folyamatos bemutatásába, nem kívánja minden egyes felvétel kapcsán körbejárni a témát, bár tény, meg lehetne tenni, de annyira nyilvánvaló a dolog, hogy mindent beszámoló ezzel mehetne el. Ráadásul, az egyes írások hossza oly mértékben megnövekedne, ami már az olvasmányosság rovására menne, és háttérbe szorulna maga a fő téma. Ráadásul, tömény unalomba fulladhatna az egész. Ne felejtkezzünk meg róla, ahol civilizációs nyomok vannak, ott mindig megjelenik a képhamisítás, és ahol pedig képhamisítás van, az messze-messze nagyobb területet fog át, mint amekkora területet lefedésre ítélnek, s nem marad ki belőle szinte semmi.

Ami pedig a repülőgépek nem láthatóságát illeti, Skipper úgy érzi, igyekezett a lehető legalaposabban elmagyarázni miért nem látunk ennél többet a régi Viking felvételeken, pláne, ami nagyon kicsi, mindösszesen a tárgyak által kiváltott csillogás hagyott nyomot a pixelhálózatban, hasonlatos a jelenség ahhoz, amit a radarképernyőn láthatunk, egy tükröző felületről. Mindezek a jelek egyértelműek és ellenőriztethetők műholdas fotók szakértőivel, persze, amennyiben sikerül objektív csoportjukra bukkanni, egyáltalán nem közömbös, hogy egy-egy ilyen szakértői csoporttag miként viszonyul a titkos hatalomhoz. A régi Viking-kamerák három repülő objektumot láttak, ezek pedig egyértelműen balról-jobbra haladnak. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka a keskenyedő pixelezettség, ellentétben az egyes objektumok jobb oldalával. Nem lehet másról szó, mint tükröző, repülő objektumokról.

Emlékezzünk vissza, két felvételünk van, s közöttük csupán 4.5 másodperc az időkülönbség, a helyszín pedig pontosan ugyanaz. Az objektumok azonban egyáltalán nem láthatóak az első felvételen, csak a másodikon. E körülmény természetesen kizárja felszíni alakzatok létét, ezután már csak az a lehetőség maradt, hogy leképzési hibáról van szó, a kamera előtt nem valós objektumokat láthatunk, vagy pedig, valami ténylegesen tükröző dolgot, nagy sebességgel repülve, át a kamera pixel-mezőjén, balról jobbra.

Nincs a felvételeken olyan pixelcsoport, mint ezek, de a többi felvételen sem, mely esetleg arra utalna, hogy a kamera, a második fotón látható hibájának lennénk tanúi. Sőt, valójában igen sok kamera-hibával találkozhatunk ezeken a régi Viking felvételeken, ezek azonban igen jól beazonosíthatók, és említést is tettünk róluk a beszámolóban. Semmi hasonlót sem találunk ehhez a három objektumhoz. Továbbá, mindhárom objektum ugyanolyan pixel-megjelenésű, a képpontok milyensége alapján meglehetősen szilárd természettel, a képhamisítási beavatkozás is megjelenik egyikükön. Mindannyian azonos eredetűek, ez pedig kézenfekvően utal rá, a kamera három, erősen fényvisszaverő mozgó objektum képét rögzítette, amint átszáguldottak a pixelmezőjén, ugyanabban az irányban és egymáshoz képest párhuzamosan haladva, mindamellett elegendően sebesen ahhoz, hogy több pixelen is nyomot hagyjanak, a képpontok elhelyezkedésének arányából repülésük iránya is meghatározható egy adott képet tekintve.

Pusztán az a tény, hogy ilyen kisebb méretű objektumok áthaladnak számos pixelen a pixel-területen, teszik lehetővé számunkra, hogy egyáltalán lássuk őket, így tudatnak jelenlétükről. Ha csak csendesen ülnének valahol, messze túl apróak lennének annál, hogy egy képpontnál nagyobb helyet foglaljanak el, emiatt természetesen egyáltalán nem láthatnánk őket, még csak mint pettyecskét sem. Továbbá, az a tény, hogy 4.5 másodperccel korábban még nem voltak ott, a két kép közül az elsőn, elmondja számunkra, rendkívüli sebességgel haladhattak át a kamera pixelterületén, az ugyanis nem folyamatos, ha valami egy helyben pihenne a felszínen, ilyen módon észre sem venné. Nem marad hát más következtetés, mint repülő eszközökre gondolni, melyek a felszín és a kamera között húztak el, ez az egyetlen lehetőség, ami a megfigyelésekhez igazodik. Ismételten, bármely jól képzett, objektív műholdas felvételeket kiértékelő szakember megerősíti a fentieket.

Továbbá, a fekete képpontok csoportjának jelenléte igen nagy valószínűséggel mesterséges beavatkozást sejtet a három közül a bal oldali repülő objektumon, hivatalos szinten, valamelyik kutató tehát nagyon is tisztában volt azzal, mi az igazi természete e három objektumnak, s igyekezett is gyorsan beavatkozni, megtörni a mintázatát, az egyöntetűséget, a figyelem elterelése végett. Ezek az objektumok igen jelentéktelenek voltak az indításhoz, s ebben a hivatalos szervek is biztosak lehettek, valamint abban is, hogy 30+ évvel később már nemigen lesz bárki is, aki figyelmet szentel nekik. Dr. Martin a sokkal szembetűnőbb gejzírkitörésre tette a hangsúlyt, s kétségtelenül sokkal izgalmasabb kérdés a Marson e hatalmas, minden bizonnyal elsőnek számító, a folyékony felszíni víz jelenlétét igazoló felfedezése, sajnos, mások által igen kevés figyelmet fordítva ennek, talán mert képtelenek voltak felfogni, miről is van szó a maga teljességében és következményeivel együtt. Emlékezzünk rá, 30+ évvel ezelőtti fotókat vizsgálunk, régi grafikus programokkal feldolgozottakat, melyek számára bizony gondot okoz sokkal kisebb alakzatok pontos megjelenítése, mint pl. a repülő objektumok.

Arra gondolhatunk, a fekete képpontokat illető választás hiba lehetett, kellő hatékonysága hiányában az adott objektumot nem elrejtette, hanem éppenséggel kiemelte a háttérből, sőt, megtartotta repülő objektumot ellenőrizhetőnek, megkérdőjelezhetetlenné tette ottlétét, a titkos hatalom kőfal húzási és cenzorálási technikája nem jött be. Víz létezése a Marson nagy szenzáció, és természetesen sokkal nagyobb bolt, ha visszatekintünk az 1970-es és 1980-as évekre, hiszen a tudósok rendkívül izgatottan várták a felfedezéseket, szakértők elemezték ezt a két felvételt is, fésülték át minden apró részletét, van-e köztük esetleg olyan, ami nem tenne jót a titkos hatalomnak, ha nyilvánosságra kerülne. Mégis. Ha ezek a fotók objektív műholdfotó-elemző szakértők kezébe került volna, netán magán a planetáris tudományos közösségen belül, akik képesek lettek volna tárgyilagosan elemezni, bizonnyal sok problémát okoztak volna a titkos hatalomnak. Rosszabb, további kellemetlenségeket is felvethet, s magában hordozza a kockázatát az egész titkos hatalom lebukásának.

Akárhogy is, a szemmel nem látható, csupán jelenlétükről árulkodó közvetett jelek alapján felismerhető objektumok nem számítanak kézzelfogható bizonyítéknak ezeken a több évtizedes, a kor technikai korlátait magán viselő Viking-felvételen, tehát nem számít perdöntő tényezőnek. Ez az a legfőbb ok, ami miatt Skipper nem szánt túlságosan nagy részletességet a témának. A hozzá érkező levelekből is ez derül ki, az olvasók több részletet szerettek volna megtudni. A fenti kiegészítések talán segítségükre lehetnek ebben.

Akárhogy is, köszönet a visszajelzőseknek, segítettek jobbá tenni a beszámolót.

 

Összegzés:

1.    A 30+ éves Viking felvételek egyértelműen igazolják hatalmas vízkitörés jelenlétét a Marson.

2.    Ez minden bizonnyal az első folyékony felszíni vízre vonatkozó felfedezés a Marson.

3.    Dr. Leonard J. Martin, a Lowell Obszervatórium munkatársa, aki elsőként felfedezte.

4.    A felfedezés nem okozott kihívást a hivatalos álláspont hirdetői felé, akik szerint a Mars keményre fagyott égitest.

5.    A NASA &JPL láthatóan szándékosan nem vesz tudomást az első felfedezésről, kőfalakkal zárja be magát.

6.    Valószínűleg levegőben szálló gépek jelenléte fokozza ezt a hallgatást.

 

 

107. A Phoenix leszállási helye a Marson

 

 

Jelen beszámolóban szó esik a szinte teljes bizonyossággal kiterjedt biológiai életről a Mars Északi Sarkvidékén, valamint a Phoenix űrszonda tervezett leszállási helyeiről – e vonatkozásban. A fenti, első felvételen az MGS MOC marstérképének 01-es számú eleme, az Északi Sarkvidéket ábrázolja, a lehetséges leszállóhelyek A, B, C, és D betűvel jelölve. A zöldeskék kicsiny vonalak az R22-től az S02 jelű, ezekről a térségekről készült fotócsíkok sorozatának helyét mutatják. Figyeljük meg, milyen mértékben sűrűsödnek a célterületeken. Valószínűleg a B-vel jelzett helyszín kiválasztására kerül majd sor.

 

 

További részletek az alábbi hivatkozáson találhatók:

http://planetary.chem.tufts.edu/Phoenix/lander.htm

 

Most pedig szenteljünk figyelmet a fenti, második felvételnek, a Phoenix leszálló-egységét ábrázolja. Az űrszonda várhatóan 2008. Május 25-én éri el a Mars felszínét, ha semmi probléma nem jön közbe. A felszínt irányított leszállással közelíti meg a légkörön keresztül, ezáltal nagyobb pontosság érhető el, összehasonlítva azokkal a durva leszállásokkal, melyeket például a marsjárók hajtottak végre.

 Ha esetleg valaki nem tudná, a Phoenix „leszállóegység”, a meghatározása szerint, azaz nem képes elmozdulni a leszállás helyéről, miként a Spirit vagy az Opportunity marsjárók teszik. Ha minden rendben megy, megkaparja a leszállás környékén a kiszemelt területet és egy hosszú, csuklós karral felássák a talajt körülötte. Azután teszteli és analizálja a kiásott talajt. A hivatalos állítások szerint meghatározott elsődleges cél a vízjég jelenlétének keresése a talajban, hiszen ha egyáltalán vízjég van a talajban, logikus, akkor azt meg kell tudni találni a fagyott Északi Sarkvidéken, mivel ott nagyon hosszú időn át fennmaradhatott.

Jól hangzik, azonban had idézzük itt fel Skipper néhány egyéni gondolatát a hivatalos állásponttal összefüggésben. Lesznek olyanok, akik a kerítés különböző oldalain állva nem feltétlen értenek egyet a semminél is kevesebbet megcélzó kutatással, ugyanis tudjuk, az Északi Sarkvidék térsége igencsak száraz a Déli Sarkvidékkel való összevetésben. Más szavakkal, vízjég igencsak ritkán fordul elő az Északi Sarkvidéken, viszont bőségesen található a Déli Sarkvidéken. Az elmondottak annak tudhatók be, hogy az Északi Sarkvidéken valaha esetlegesen megtalálható víz az ősi időkben lefolyt délre a Valles Marineris árok/törésrendszeren, egyidőben a hatalmas kiterjedésű vulkanikus vidék felemelkedésével a hasadéktól északnyugatra, kiszorítva a vizet a leszállási hely térségétől délre és északra.

Csak azt tudjuk elmondani, akár elfogadják, akár nem, hogy azok a hivatalnokok, akik úgy döntöttek, hogy víz után ásnak olyan területen, ahol igen kevés fagyott állapotú vízjég található, nemigen tekinthetőek logikus gondolkozásra képesnek. Sokkal értelmesebb lenne egy ilyen szondát a Déli Sarkvidékre küldeni vízjég kimutatásának céljából. Másrészről, amennyiben biológiai élet burjánzik a Déli Sarki Területeken, miként azt Skipper kutatásai nyomán állítja, akkor ugye egy biztonságos leszállási helyet keresve arrafelé, igencsak megadná az értelmét egy ilyen küldetésnek, és semmi olyan ok nincs, ami miatt ne oda kellene menni.

Miközben tehát a Déli Sarkvidék hemzseg az élettől, kihasználván a felszíni víz nyújtotta bázist, mindez nem mondható el az Északi Sarkvidékről a biológiai élet jelenléte kapcsán, egyszerűen azért, mert hidegebb és szárazabb. A fentiek ismeretében vegyük szemügyre a következő képet.

 

A fenti, harmadik felvételen különböző jellegű elemeket láthatunk. Mindegyikük ugyanabból a fotócsíkból való, annak egyik szélétől a másikig, azonban méretében lekicsinyítve, azért, hogy egymás mellé helyezhessük őket. a két bal oldali elem az MGS MOC R22-01069 jelű, keskeny látószögű fotócsíkból való, a „C” jelű területről, a Phoenix egyik kijelölt leszállási helyének térségéből. E két elem közül a bal oldali a hivatalosan kiadott, erősen zavaros látványt mutatja, míg kettejük közül a jobb oldali a Skipper által tisztított változatot, ez pedig már erősen emlékeztet biológiai élet-alkotta takaróra, a fotócsík egyik szélétől a másikig terjedően.

Fontos tudni, a Phoenix számára kijelölt valamennyi terület a négy közül, tehát „A”-tól „D”-ig, meglehetősen zavaros, egy bizonyos szintig, ami már messze túl van azon, amit az MGS MOC felvételei esetén megszokhattunk a keskeny-látószögű fotók esetén. Továbbá, ez az összezavarási beavatkozás kiterjed a fotók környezetét ábrázoló nagylátószögű fotócsíkokra is. Ez az összezavarás társul a rendkívül rossz felbontási paraméterekkel, a távolság jelentős megnövelésével, minek következtében az egyedi objektumok alaposan összemosódnak, ezért a képalkotás eredménye teljes egészében felhasználhatatlan a felszínre vonatkozó valóság kiderítése kapcsán. A szemfényvesztés eredményeként az jön le, hogy viszonylag sima, a leszállásra alkalmas területet láthatunk.

A megtévesztés részeként ritkábban alkalmazzák (merthogy kevésbé hatékony) a fehér fedőréteg felvitelét, ennek láthatjuk jó példáját a bal oldali képrészleten. A mi számunkra viszont jó, ha ezt teszik, ez derül ki a fentiekből, hiszen részben leküzdhető ez a fajta hamisítási technika, minek köszönhetően némileg több részlet válik felismerhetővé – Skippernek köszönhetően a középső képrészleten. Természetesen továbbra sem figyelhetünk meg egyedi objektumokat, ám jobban szemügyre vehetjük a párhuzamos vonalak sorát, mint a felszín alapmintázatát. Következtetést is le tudunk vonni: ez a mintázat jóval nagyobb területre terjed ki, és kellően számottevő ahhoz, hogy a lerontott felbontáson és a távolsággal manipuláló hamisítási technikán is átüssön.

A harmadik képrészlet, a jobb oldalon, egy 2007-es beszámolóból való, címe: „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén”, maga a részlet pedig az MGS E03-00459 jelű keskeny látószögű fotócsíkból való, az összehasonlítás kedvéért. Az ok, ami miatt elhelyeztük itt az, hogy igen hasznos lenne, ha mindenki elolvasná az említett beszámolót és megismerné alaposabban a részleteket, a párhuzamos vonalakba rendeződő, a hivatalos álláspont szerinti „dűnesorok” mibenlétéről. A hivatkozott E03-00459 jelzésű fotón látható helyszín nem szerepel a Phoenix lehetséges leszállási területei között, nagyjából félúton helyezkedik el a bal oldalon található, „D” feliratú térség  és a jégsapka között; így csupán azt szeretnénk érzékeltetni, milyen tekintélyes méreteket ölt az Északi Sarkvidék térségében a párhuzamos mintázatot magán viselő megjelenési forma.

Ez a beszámoló egyfajta kiegészítőként is szolgál az említetthez, így bárki számára világosabb lehet a „dűnékre” vonatkozó hivatalos álláspont tarthatatlansága. Mélyebb bepillantást nyerhet bárki, hogy a „dűnéknek” titulált objektumok a legkevésbé sem azok. Hanem valami lényegében és egészében más dolgok, élő dolgok, még ha számunkra ismeretlen formák is.

 

A fenti, negyedik felvétel valamivel közelebbi látvánnyal szolgál a párhuzamos sorokba rendeződött mintázatról, Skipper által enyhén színezve. A kivágás ugyancsak a fotócsík egyik szélétől a másikig terjed. Ugyancsak az R22-01069 jelű fotócsíkból való, mint az osztott felvétel bal oldali és középső részlete. Nem tudjuk pontosan mi az, amit látunk, de egyben biztosak lehetünk, egyáltalán nem úgy fest, mintha geológiai forma lenne.

 

 

A fenti, ötödik felvétel ugyancsak a Phoenix számára kiválasztott „C” leszállási területről való, azonban egy egészen más, ezúttal az R23-00067 jelű keskeny látószögű fotócsíkból való. Csak azért illesztettük ide, hogy további példával szolgáljunk a szóban forgó párhuzamos sorokba rendeződő mintázat elterjedtségére, arra, hogy véletlenül sem korlátozódik egyetlen fotócsíkra. Elnézést a homályos megjelenésért, de minden egyes fotócsíkot ilyen módon hamisítanak. Szerencsések vagyunk, ha találunk olyan részleteket olykor, melyek mentesek ettől, s ezáltal kissé mélyebbre tekinthetünk a valóság mibenlétébe.

 

 

A fenti, hatodik felvétel ismét a „C” jelű leszállási helyként javasolt területről való, ám egy további, ezúttal az S02-00368 számú keskeny látószögű fotócsíkból, kissé távolabbi rálátással. E fotót annak illusztrálására illesztettük a sorba, hogy bemutassuk, a megfigyelhető formák miként mutatnak kis eltéréseket kinézetük alapján. Figyeljük meg a hangsúlyosabban jelentkező sorokat a jobb oldalon, és azt, miként bomlik fel ez a rendezettség a bal oldalon, habár ugyanarról az alapformáról van szó.

Skipper álláspontja szerint valamiféle, általunk ismeretlen és szokatlan biológiai életről van szó, mely az Északi Sarkvidék szárazabb és zordabb körülményeihez alkalmazkodott. Az itt látható természetesen nem az egyetlen fajta biológiai élet a térségben, ám a legelterjedtebb és a legnagyobb területeket befedő változata a sarkvidékhez közel és távol. Mindez annak a benyomásnak is köszönhető, miszerint nagyléptékű mintázatot hordoz, emiatt látható egyáltalán a rendkívül rossz felbontási viszonyok közepette, éppen emiatt látható éles különbözősége a geológiától. Bármi finomabb mintázat ezen a szegényes felbontáson sokkal símább megjelenést kölcsönözne számára, emiatt egyáltalán nem tudnánk biológiai életként beazonosítani.

Ez a fajta rendkívül sűrűn teret foglaló forma jelen van a Phoenix valamennyi javasolt leszállási területén. A képhamisítási beavatkozás azonban sokkal hangsúlyosabb és hatékonyabb az A, B és D helyszíneken, megnehezítve és kérdésessé téve a beazonosítást még a méretesebb alakzatok esetében is. Mindösszesen a C jelzésű területen találhatunk némileg jobb felbontású fotócsíkokat a többihez viszonyítva. Emiatt esett a választás erre a helyszínre és elemeztük alaposabban.

Ezeken a helyszíneken, és más részein a területnek, ahol egy-egy mélyedés vagy becsapódási kráter található, azt látjuk, hogy ezek a formák elfoglalják azokat, körbeölelik, átfutnak rajtuk, lágyítva azok durva megjelenését, kissé megváltoztatva a természetes geológia eredeti kinézetét. Ez a körülmény, és annak előfordulási gyakorisága erősíti a feltevést, miszerint dinamikus biológiai életről van szó, azt látunk, nem pedig természetes geológiát.

Ha valakinek a fentieket sikerül megértenie, máris mélyebb bepillantást kaphat a távolról látható, s hivatalosan „dűne” kategóriába sorolt képződményekről, ehhez további segítség a „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén” című beszámoló második részének 3. Felvétele. A tény, hogy ezek a dűne-kinézetű objektumok különállóak, egymástól elszigeteltek, ráadásul sorokba rendezettek, igen beszédesek a tekintetben mik lehetnek, és arról is, mik nem, miközben az sem másodlagos, mennyire szigorú ez a sorokba rendezettség, továbbá, éppen a különállóságuk tesz őket ennyire jól felismerhetővé, anélkül, hogy belemosódnának a környezetbe.

Az életre vonatkozó, itt bemutatott ismeretek után térjünk ismét vissza a Phoenix Lander küldetéséhez magához és a hozzá kapcsolódó kérdésekhez. Függetlenül attól, hogy elfogadja-e valaki vagy sem, hogy a szabályos sorok életet jelentenek, nézze meg mindenki a mellékelt fotókat. Akár élet, akár geológia, figyeljük meg a hihetetlen mértékben egyenes sorokat, sehol semmi megszakítás, ami feltétlen szükséges lenne leszállási hely kapcsán. Bárki, akárcsak egyetlen percig is elhiheti azt, hogy egy lágy felszínre érést igénylő, igen érzékeny űrszonda, mint a Phoenix, képes biztonságosan talajt érni ilyen egyenetlen felszíni körülmények között, még akkor is, ha irányított leszállásról van szó? Ez a fajta felszín van jelen mind a négy leszállásra javasolt helyszínen, ezért nem gondolhatunk mást, hogy semmi egyébről sincs szó, mint a képek meghamisításáról.

Ami minket illet, semmiképpen sem tudjuk elfogadni azt, hogy tényleg megkísérelnének olyan érzékeny, költséges és problematikus leszállóegységet, mint amilyen a Phoenix űrszonda ilyen durva és egyenetlen talajra küldeni. Ha valaki mégis megpróbálná ezt, az vagy teljesen alkalmatlan a feladatra, netán egész másról van szó, amit nem kívánnak az orrunkra kötni, más célokkal és más paraméterekkel küldik a Marsra az űrszondát. Amennyiben ezek a titkos célok jóindulatúak és pusztán arról szólnak, hogy miniatűr légi-kamerákat bocsátanak ki a szondából leszállás közben és azok egész más területeken érnek talajt, az egy dolog.

Ám, ha valaki ennél durvább dolgokra törekszik, például szándékosan megfertőzni e kiterjedt életteret, miként az a Földön tették AIDS vírusok szétszórásával Afrikában a lakosság csökkentése érdekében – az már egészen másik történek. És ki az, aki bebizonyítani mindezt? Ha nyomás alá kerülnének, legfeljebb annyit mondanának, hogy hibáztak, s minden véletlenül történt.

Egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha egyszer kiderülne, ez utóbbi volt a helyzet. Továbbá, teljesen nyilvánvaló, az etikai megfontolások is erre utalnak, hogy a fennmaradás érdekében elvégeznek ilyen kutatásokat más világok kapcsán, amennyiben azonban fejlett intelligens életre akarnak, a kitudódásának pillanatában sokakat maguk alá temetnek majd a tények… Egyszer és mindenkorra. Persze az is megtörténhet, hogy a Phoenix valahol egészen máshol száll majd le, mint a „javasolt” területek, azok bevetése a köztudatba csupán a szemfényvesztés része.

Ez a gond a titkosításokkal, és azokkal, akik ebben részt vesznek. Mi „kívülállók” egyszerűen nem tudjuk, mit csinálnak a hátunk mögött a mi pénzünkön. És azt sem, mennyire kockázatos, amit művelnek. Persze, ezzel ők maguk sincsenek tisztában. A becstelenséget pedig már meg se említsük… Rosszabb, hogy azok az akadémikus és tudományos közösségek, melyekben megbízunk, s akiktől az emberiség fejlődésének irányítását várjuk el, bizony szemrebbenés nélkül hazudnak nekünk, s ha szembesítjük őket a valósággal, legfeljebb az orruk alatt motyognak valamit, vagy személyeskednek. Akik a titkos hatalmakat képviselik, elszigetelődnek tőlünk teljes mértékben, bármiféle ellenőrzés nélkül tevékenykednek, képtelenek a józan döntések meghozatalára. Mindannyian tudjuk, akik a Földön élünk, hogy sajnálatos módon bizony vannak emberek, akik pénzért a lelküket is eladják, saját sorsukat, s akárki másét is.

Jelen beszámolóban tehát több mindenről esett szó. Először a párhuzamos sorokba rendeződött biológiai életformákról, ezt követően némi további ismerettel szolgáltunk a „dűnékkel” kapcsolatban, megemlítve a „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén” című tanulmányt, végül feltettük a rejtélyes kérdést, a hivatalos szervek vajon a Phoenix szondát miért ilyen durva és egyenetlen talajra küldik. Igazából, az élet mivoltának léte elhalványul a Phoenix lehetséges leszállási területeivel és a mögöttes szándékokkal kapcsolatban felmerült kérdések mellett.

Valamit tennünk kell a titkos hatalmak ellenében a mi részünkről, hiszen minket fosztanak meg a valóság megismerésének a lehetőségétől is. Egyben létfontosságú tudnunk azt a kockázati szintet is, melyet a valós ismeretek nyilvánosság elől való elzárása következtében az egész emberiség fennmaradására nézve fenyeget.