A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

108. Marsi arc a Cydonia térségben

A Cydonia térségben található Marsarc és a hozzá kapcsolódó viták mindenki számára bizonyára jól ismertek szerte a világon. Több évtizedes a téma és még mindig vannak követői. Hamisítások születtek, internetes oldalakat hoztak létre, könyveket írtak, és csomó pénzt elköltöttek. Miért? Mert letagadhatatlan, és mert igen látványos képződmény. Néhányan megjegyezhetik, hogy a kezdeti időket figyelembe véve, a 2000-es év környékére elég sok munka feltűnt ebben a témában, Skipper mégsem kommentálta a felfedezést.

    

 

Gyakran kérdezték tőle: miért nem? Gyakran bombázzák e-mailekkel is ez ügyben, s mostanra már oly mértékben növekedett ezek tömege, olyan sokszor kellett leírni a magyarázkodást újra és újra, hogy ennek is elérkezett az ideje. Azok számára, akik folyamatosan kérdezősködtek, hűvösen azt tanácsolta, olvassák el mások álláspontját, hiszen már lerágott csont a téma, s egyébként is, a Marsarc, szerinte csapda, a titkos hatalom által szándékosan kiszivárogtatva a nyilvánosság számára, figyelem-felkeltés céljából. Ugyancsak jelezte, nem akar mások lábára lépni, és túl sok időt eltölteni ezzel az objektummal. Akárhogy is, a Marsarc az ő ügyük, s nem Skipperé.

Ám nem mehetett tovább részletes magyarázat nélkül, mert ezáltal további ajtók nyíltak és kérdések merültek volna fel. Arra is gondolt, válasza sokak számára, akik annyira várják, nem lesz kellően kielégítő. Most mégis kiszalad a szobából, és kellő bölcsességgel igyekszik elemezni a témát, hiszen az e-mailek folyamatosan érkeznek hozzá, tehát nem maradt más hátra, mint feltenni a két centjét, és inkább válaszolni, mint hallgatni. A kérdés az, tud-e bármit is hozzátenni azokhoz a dolgokhoz, melyeket mások már olyan sokan és kellő alapossággal megvizsgáltak? A döntés a Kedves Olvasóé.

 

A fenti, első felvétel, osztott kép. A bal oldali része a Viking 035A72-es számú felvétele az Arcról, míg a jobb oldali, ugyancsak Viking fotó, ezúttal a 070A13 jelű. Vannak további Viking képek is az Arcról, ám ez a kettő a legjobb minőségű, egyben az a kettő, mely a legtöbb tisztítási folyamaton ment át és a legtöbbet is publikálták az elmúlt években. Ez igaz a tájolását illetően is.

Mindkét fotó 100%-os felbontást láttat, eredeti méretet tartalmaz, azzal megegyező módon, mint ahogy a nyilvánosság számára leközölték. Függőleges irányban megfordítottuk, ugyanúgy eljárva és ugyanazt a látványt közölve, miként a NASA és egyéb média. Skipper semmiféle tisztítási eljárást nem alkalmazott rajtuk. A jobb oldali képet azonban 15 fokkal az óramutató járása szerint elforgatta, hogy a bal és a jobb oldali felvétel pontosan ugyanazt a tájolást tartalmazza, könnyebbé téve az összehasonlítást. Mindennek természetesen nincs hatása az alakzatra.

Első pillantásra nem sok minden néznivaló van a felvételeken az igen gyenge felbontás miatt. Azonban mindenképpen fontos az Arc helyzete, irányultsága és viszonya a felszín többi formájához képest, és a teljes környéket tegyük el a memóriánkba. Szintén nagyon alaposan figyeljük meg a két képen az egyezőségeket és az eltéréseket. Ezek a fotók állítólag eredeti képek, a felszín egyéb alakzatai tehát viszonyítási pontokként szolgálnak, nekik köszönhetően talán helyesebbnek tűnő következtetéseket tudunk levonni az alábbiakban.

Jelen beszámoló kizárólag az Arccal foglalkozik, más felszíni alakzatokkal nem, habár mások ezen összefüggéseket is bevonják elméleteikbe. Skippernek nem áll szándékában megismételni mások munkáját és megjegyzésekkel sem ellátni azokat, az már igen terjedelmes tanulmány lenne. Ha valaki ezekre a beszámolókra is kíváncsi, csak be kell írnia valamelyik keresőprogramba „Cydonia Face”, és közel egymillió hozzáférést talál.

 

A fenti, második felvétel ugyancsak osztott kép. Pontosan ugyanazt a két Viking felvételt tartalmazza, balról a 03A72-es számút, míg jobbról a 070A13-ast, azonban képfeldolgozó és tisztító eljárásnak vetették alá hivatalos szinten azért, hogy a kamera hibáit kiküszöböljék, a látványt tisztábbá és értékelhetőbbé tegyék. Skippet semmiféle további alkalmazást nem hajtott végre, még elforgatást sem. Szigorúan a hivatalos szervek által kiadott tájolást láthatjuk jelen esetben.

Figyeljük meg, hogy az Arc által vetett árnyék a fenti, második fotó bal oldalán elnyúlt, miközben a jobb oldali képrészleten sokkal rövidebb, bizonyítván azt, hogy a felvételek különböző helyi marsi idő szerint készültek. A két színezett felvétel jelen beszámoló legelején ez utóbbi hivatalos fotóból származik, némi grafikus tisztítási alkalmazást követően és kevés szín hozzáadásával. Az említett két képen az árnyékokban jelentkező különbség fokozottabban érzékelhető.

Felhívnánk a figyelmet arra is, hogy a jobb oldali képrészlet egy hajszálnyival közelebb van, mint a bal oldali. Ez a magyarázat arra, néhány felszíni forma a széleken mért nem pontosan ugyanúgy jelenik meg, mint bal felöl. A fentieket jól tartsuk szem előtt, főleg azt, hogy a bal oldali képen látható elemek hűen megjelennek a jobb oldalon is. Mindezen dolgok ismeretében, nézzük meg a következő felvételt.

 

A fenti, harmadik, osztott felvételen az Arc már nem tűnik elsődleges alakzatnak, sokkal inkább, feloszlik a környező felszíni formák között, és éppen itt kell keresgélnünk. Figyeljük meg, hogy a környező alakzatok megváltoztatták helyüket a jobb oldali képrészleten, a hivatalosan feldolgozott felvételen, amellett új formák is megjelennek, a bal oldali képrészlethez képest, amit viszonyítási alapként tekinthetünk. Vegyük észre, hogy a bal oldali kép bal alsó részén felbukkanó táblahegynek nyoma sincs a jobb oldalon, habár a helyén van.

Az első gondolatunk nyilvánvalóan az, hogy most elkaptuk őket, szándékos beavatkozás nyomait látjuk, ám ez így nem teljesen korrekt. Amit észrevettünk az az, hogy hanyagul avatkoztak be a felszíni formák elrendezésébe, és ezért sem elnézést nem kértek, se meg nem említették, hogy így jártak el. Hogy valóban csak az Arccal manipuláltak, az kiderül a következő, tágabb környezet ábrázoló felvételből.

 

A fenti, negyedik felvételen szélesebb területet láthatunk a harmadik felvétel jobb oldali képrészletéből. Figyeljük meg, az Arc iránya pontosan olyan, mint amilyen mindig is volt. Azonban, habár az Arc irányultsága olyan, mint mindig is volt, figyeljük meg a lapos táblahegyet a jobb felső sarokban, immár messze jobbra került az Arctól. Sőt, ha valaki közelebbről is megnézi, észreveheti, hogy valamennyi felszíni forma jelen van, ám különböző helyzetben. Mivel az Arc pontosan ugyanabban a helyzetben/irányultságban található, mint a korábbi képi adatokon, emiatt súlyos és szándékos beavatkozásra gyanakodhatunk, és az még akkor is igaz, ha csak korlátozott mértékben tették ezt. Ellenőrizzük mindezt a következő képen.

 

 

A fenti, ötödik felvétel tartalmazza a viszonyítási alapul szolgáló 070A13-as felvételt bal oldalon, és a megelőző, szélesebb rálátást adó 4. Felvételt, 40%-os kicsinyítéssel, és vízszintesen tükrözve, továbbá 60 fokkal az óra járásával szemben, a jobb oldalon. Ez elég sok forgatás, tükrözés és manipuláció. Ám látható, hogy a tükrözés, forgatás eredményeként megkapjuk a Arc és a környező felszíni alakzatok helyzetét nagy pontossággal a bal oldali, viszonyítási alapul szolgáló felvételhez képest.

A fentieket azért mutattuk be, hogy teljesen egyértelmű legyen ezen a ponton, hogy ilyen mértékű és jellegű manipuláció a felvétellel már hivatalos szinten történt meg. Mindennek félremagyarázása a hivatásosok részéről nem csak egyszerűen hanyagságuk, hanem éppenséggel hozzá nem értésük következménye, és egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy ezek a hivatásosok az igazságot közvetítik számunkra, nyilvános ellenőrzés híján; ráadásul a hozzá értésük is kétségbe vonható. Az eddigiekből teljesen egyértelműen kiderül, hogy a „képfeldolgozás”, vagy a „tisztítás” során számos manipulációs technikát alkalmaznak, egyszerűen eltávolítják a kamera látómezőjéből a számukra nem tetsző dolgokat, semmiféle ellenérv nem szól amellett, hogy ne így tennének már a hivatalos tudományos adatok feldolgozásakor.

 

A fenti, hatodik felvétel a másik, a 035A72 jelű, hivatalosan feldolgozott és megtisztított felvételt mutatja be a bal oldalon, a jobb oldali ugyanazt a fotót, Skipper részéről néhány további tisztítási alkalmazást követően. így kissé jobb rálátást kaphatunk az alakzatra, és különösen a három legnagyobb objektum által vetett halvány árnyékra, ezeket külön jeleztük a rájuk mutató fehér nyilak segítségével. Kijelenthetjük, a hosszabb árnyékok alacsonyabb napállást sejtetnek.

Szenteljünk különleges figyelmet annak a körülménynek, hogy az árnyékok nem olyan mértékben sötétek, miként lenniük kellene, rendellenesen halványak és világosak, a hivatalosan kiadott képen, sőt, a Skipper által tisztítotton is. Továbbá, a bal  oldali, hivatalosan kiadott képrészlet úgy fest, mintha ködön át tekintene a kamera a tájra, legalábbis a tisztított felvételhez viszonyítva.

Az érintetlenek és a naivak számára a természetes következtetés az, hogy a légköri körülmények nem számítanak jelen esetben, a ködös megjelenés a kamera és/vagy az adatátvitel tökéletlenségének tudható be. Skipper álláspontja szerint a felvetés nem érvényes, a „köd” és a halvány árnyékok igenis valós dolgok jelen esetben, köszönhetően a képhamisításnak. A régi, 1970-es években készült Viking felvételek, őket teljesen beborító, félig átlátszó takarót kaptak, ezekre mutat be néhány példát a 2003-as beszámoló, „Képhamisítások a Viking felvételeken” – címmel.

Az ok, ami miatt az árnyékok annyira halványak és világosak, valamint kevésbé hangsúlyosak, mint amennyire lenniük kellene, annak tudható be, hogy az egész területet vastagon befedi a felvitt, félig áteresztő takaró. Mindent befed és elrejti előlünk a felszínen a normál méretű objektumokat, bármik is legyenek azok, meghagyván a legnagyobb felszíni alakzatokat, némileg láthatóan, ám kissé megváltoztatva és mesterségesen kivilágosítva az árnyékokat, köszönhetően a maszatolási technika bevetésének, mely csak egy példa erre. A nagyobb felszíni alakzatok nem károsodnak ennyire súlyos mértékben, viszont elvesztik finomabb részleteiket, miközben az általuk vetett árnyék jellegtelenebbé válik, és jobban a beavatkozás hatása alá kerül.

Talajszinten így érvényesül tehát az említett beavatkozás, ám a teljes terület tárgyát képezi a félig áteresztő, ködszerű takaróval történő befedés, elrejtvén a részleteket. A látvány egyértelműnek tűnhet azon ártatlanok számára, akik hűségesek akarnak lenni - és ez muszáj is nekik - vezetőik iránt, akik irányítják a népesség mellett a tudományos és akadémikus társaságokat is, a titkos hatalomnak pedig nincs szüksége semmiféle bonyodalomra. Mindent egybevetve, a legtöbb embert a saját, személyes dolga érdekli, ezért jelentős bizalmat fektet a vezetőkbe, hogy azok kezeljék a technikai kérdéseket, és ne foglalkozzanak olyan kérdésekkel, mint a „szakértők”.

A legutolsó beavatkozás tehát a fenti felvételeken az a vékony és általánosan felvitt ködtakaró, elsimítja a teljes helyszínt, és nyilván eltakarja az alatta végrehajtott hamisítási beavatkozásokat is.  Ez ugye azt jelenti, hogy a Skipper által végrehajtott és igen egyszerűnek tekinthető tisztítási alkalmazás képes részben legyőzni e legfelső réteget (pontosan úgy, mint a Hale-kráter esetében történt), kissé jobb átfogó látványt szolgáltatva a jobb oldali képrészleten, de természetesen nem olyan mértékben, mintha ez a fedőréteg nem lenne ott. A fotó ugyan valamivel élesebb lett, ám a még mindig nagyon világos árnyék a jobb oldali képrészleten igazolja, hogy a mélyebb képhamisítási rétegek igencsak ellenállóak az ilyen jellegű alkalmazásokkal szemben. Ez azt jelenti, hogy habár a teljes jobb oldali képrészlet sokkal jobban fest, beleértve magát az Arcot is, az igazság az, hogy semmi de semmi normális méretű objektum nem vehető ki a térségben a környéken, s akármi is található a felszínen, az továbbra is rejtve marad előttünk.

Vessünk csak egy közelebbi pillantást az itt bemutatott első felvétel jobb oldali részletére (Viking 070A13 jelű fotó) a beszámoló elején. Nézzük meg, mennyire jellegtelenül szürke, alig látunk fényvisszaverődést, sima és egységes színű minden, tekintet nélkül arra, mi is lényegében. Valódi csupasz geológia, olyasmi, amit feltehetően elvár mindenki egy ilyen helyszínen, ám egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha közvetlenül (majdnem) felülről kapná a Napfényt. A valódi geológiai talaj többnyire egészen világos, sok fényt ver vissza, és változik a fényvisszaverő-képessége egyenetlen talajon.

VALÓBAN azt gondolja bárki is, hogy ténylegesen marsi geológiát lát? Amit látunk, az megjelenésében egységes, fedőréteg, mely mindent eltakar, mintha csak egy félig áttetsző festékréteget kennénk fel egy felvételre, teljesen elnyomva majdnem mindent, szinte egészen üres uniformitást adva. Az egyetlen valós dolog amit láthatunk azok a halvány körvonalak, melyek a felszíni formákat övezik, s még éppen átlátszanak a „festékrétegen”.

Skipper sohasem értette, hogy az űrtudományok és a képfeldolgozás szakavatott ismerői miként ehetik meg mindenféle megkérdőjelezés nélkül azt, miszerint a teljesen egyhangú és részletmentes felszín valódi. Fel kell tenni számukra a kérdést: vajon láttak-e már valaha földi műholdas fotót összehasonlításképpen? Példának okáért, az apró, szilárd szemcsékből felépülő geológia tele van egyenetlen szögekkel, nagyon fényesen tükröző területekkel, különböző mértékben, az adott szögnek megfelelően. Másrészről, a mesterségesen felvitt képhamisítási alkalmazások természetesen nem valósak és ezért egyáltalán nem is rendelkeznek fényvisszaverő-képességgel. Most menjünk vissza az első nyers felvételig és nézzük meg újra, hogy minden de minden, kivéve a legnagyobb felszíni formákat, nem csak egyszerűen nagyon síma és egységes, de fényvisszaverő-képességük is elhanyagolható. Az FBI erre azt mondani, ráleltünk a megoldás kulcsára.

Aztán ott vannak az egyes képek file-méretei, melyeket ugyancsak érdemes figyelembe venni. Néhányan az olvasók közül észrevehették, az itt bemutatott felvételek kissé szélesebbek és függőlegesen is kiterjedtebbek a szokottnál. Szükséges volt kissé több felszíni részt bemutatni a környezetből az Arc szomszédságából. A képméret növelése azt jelenti, a kép file-mérete is megnövelt és nagyobb. Ám az ellenkezője is olykor igaz. Annak ellenére, hogy a bemutatott felvételek nagyobbak a szokásosnál, a file-méretek mégis alatta maradnak a normálisnak. Skipper tapasztalatai szerint ez annak tudható be, hogy grafikus számítógépes program csak a képhamisítási eljárás következtében felkerült simább felületet olvassa le, s nem foglalkozik az alatta lévő dolgokkal. Az FBI erre ugyancsak azt mondaná, ráleltünk a megoldás kulcsára.

Természetesen az Arccal és az esetleges civilizáció kérdésével kapcsolatos történet sokkal izgalmasabb, mint a képhamisításokról unásig ismételgetett. Ilyen körülmények között azonban a Viking felvétele az Arcról megmarad pusztán spekulációs szinten, hiszen a képi megjelenése meglehetősen sok kívánnivalót hagy maga után. Az MGS MOC felvételekkel ellentétben, melyek esetén amennyiben hivatalos szinten hibát követnek el, az időhöz és helyhez köthető, a hozzájuk kapcsolódó felfedezéseket be lehet határolni, ezeket a Viking fotókat soha nem láthattuk abban a minőségben, hogy egyértelmű következtetéseket vonhassunk le belőlük, és bármilyen képtisztítási eljárást alkalmazunk is, az nem kellő hatékonyságú, a titkosítási szándékot az esetükben nem sikerül áttörni, a felvételek alap-elemei többnyire felismerhetetlenek.

Fontos tudni, hogy az Arc létezését hivatalos szinten engedték a nyilvánosság tudomására jutni, s nem pedig olyan független tudományos elemzők tették ezt, mint például Richard Hoagland (www.enterprisemission.com), aki később igencsak terjedelmes keretek között igyekezett a témát népszerűsíteni. A titkos hatalmak számára a nem egyértelmű alakzat nyilvánosságra hozatala és a média számára elérhetővé tétele az évek során kedvező hatással volt, megragadta az emberek képzeletét és különböző elméleteket gyártottak.

Miként? Fenntartotta az érdeklődést a Mars és a Mars jövője iránt, valamint egyéb űrkutatási programokat is életben tartott, és természetesen a pénzcsatornák nyitva maradtak, egészen a mostani időkig, további küldetéseket pénzelnek, ezekből elég sokan és nagyon jól élnek, miközben az igazi valóságot a Marssal kapcsolatban (is) elhazudják, miközben fejlesztik a képhamisítási technikákat. A finomabb hamisítási alkalmazásokat már hivatalis szinten alkalmazzák az ESA és at MRO űrszondáinak képfeldolgozásában, miközben alig vagy egyáltalán nem sértik meg ezen űrprogramok eredeti céljait és eredményeit, melyekről bizonnyal csak sejtéseink lehetnek.

Skipper véleménye szerint az Arc nem más, mint csapda, a vigyázatlanok és nem kellően éberek számára, olyan dolog, ami mindig is a hivatalos befolyásolási technika része volt, és ellenőrzés alatt tartották. Nem valamiféle hiba eredményeként szivárgott ki az adatok közül, hanem szándékos manipuláció eredményeként. Természetesen utólag könnyű bölcsnek lenni. Az 1980-as évek elején a mások gondolataiba való belelátás még sokkal nehezebben ment, annak meglátása, hogy valakik igencsak dolgoztak az Arc megjelenésén.

A helyzet az, hogy az 1970-es évek Viking adatai túlságosan is szegényesek és zavarosak, abban a formában legalábbis, miként az Arc megjelenik rajtuk. Továbbá, a hivatalos manipulációk ismeretének fényében, melyeket itt részletesen bemutattunk, azok számára, akik bármi kézzelfoghatóbb ismeretet várnak az alábbi MGS MOC, THEMIS, ESA és MRO felvételektől, annyit mondhatunk, hogy habár meglehetősen jóknak tűnnek, ezért már eleve gyanúsak, de talán lehetnek rajta valós elemek is. A szándékosan felhordott szemcsézettség mellett és ellenére is. Nem tudjuk magabiztosan kijelenteni, mekkora az aránya a valóságnak és mekkora a szemfényvesztésnek.

Azok számára, akik remélnek valamit az utóbbi évek MOG MOC, THEMIS és MRO felvételektől, az Arc mibenlétének tisztázása végett, bemutatjuk itt a legfontosabbakat, a fenti, hetedik felvételen. A THEMIS felvétel a bal alsó sarokban infravörös tartományban készült, ezért kevés vizuális ismeretet tartalmaz erről az objektumról. Azonban mind az MGS, mind az MRO felvétele egyértelműen abba az irányba hat, hogy elhitesse, mindösszesen csupasz, szélkoptatta, súlyosan erodált felszíni formákról van szó csupán.

 Tehát lezárhatjuk az ügyet? Az attól függ, miről beszélünk. Meggyőző álláspont az, ami szükséges egy ügy lezárásához. Vagyis a kevésbé meggyőző álláspont távolról sem elegendő az elfogadásához. Jó elemzés és példák olvashatók a későbbi kutatások anyagából ezen az oldalon: http://metaresearch.org/solar%20system/cydonia/proof_files/proof.asp Tom van Flandern oldala található a megadott hivatkozáson a témáról. Ph.D. végzettsége van,  a Yale-en szerezte, sokáig az U.S. Haditengerészeti Obszervatóriumánál dolgozott, csillagászatot tanít, a JPL-nek munkatársa, és a jelek szerint elfogadja azt a nézetet, hogy legalábbis a múltban, de létezett a Marson intelligens élet.

Ami Skipper álláspontját illeti az újabb felvételek kapcsán a Mars Cydonia térségéből, az Arc vonatkozásában, az semmivel sem több, mint ami elvárható. Nézete szerint ugyanis soha sem hagyható figyelmen kívül az emberi manipulálási tényező. Amikor az Arc kerül szóba, és érdeklődni kezdünk a hozzá kapcsolódó képhamisításokról egészen az 1970-es évek Viking tudományos adathalmazáig bezárólag, az igazat megvallva, egyáltalán nem érezzük úgy, hogy ezek a részletdúsabb felvételek hitelesek lennének, vagy informatívak, nem jelentenek többet, puszta kirándulásnál. Természetesen, mindenki maga dönt!

 

 

Mindezeken felül, vessünk egy pillantást a fenti, hetedik felvételre. Figyeljük meg általánosságban a körvonalakat, az állítólagosan természetes felszíni formákét, jól látható elkülönültségüket és egységes pajzs formájukat. Ezek olyan tényezők, melyek igencsak jól észrevehetők a régi Viking felvételeken, egyben azt is jelentik, hogy nem keverhetők össze semmilyen később készült manipulatív felvétellel, miközben a kisebb részletek túlságosan is aprók ahhoz, hogy kivehetők legyenek a régi Viking fotókon, tehát manipulálhatók. A körvonalak egységes kinézete és egységes tagoltsága egyáltalán nem tűnik természetesnek, egyáltalán nem olybá fest, mint bármelyik természetes, a Marson előforduló képződmény.

Valójában, pontosan úgy tűnik, miként az Skipper is feltételezi, egy mesterségesen megformált táblahegyről van szó, a környezetből kiemelkedő részt szándékosan megmunkálták, mintegy alapként szolgált, akármi is volt a tetején, ami rendelkezésünkre áll hivatalos változat, abból nem sokat lehet kivenni. Szóval, akármennyire is igyekeznek az állítólag részletdúsabb felvételek alátámasztani a hivatalos álláspontot, miszerint semmi többről, mint természetes formáról van szó, ezek az érvek nem homályosítják el a mesterséges mivoltukra vonatkozó elméleteket. Elméletekről beszélünk, nem pedig határozott tényekről, s ez nagyon fontos.

 Bármelyik irányban is dönteni lehetetlen nagy magabiztossággal, amíg el nem jönnek azok a napok, amikor a valós, hamisítatlan tudományos képi adatokat láthatjuk, és nem lesz már gyanú sem bennünk, hogy valamit elrejteni igyekszik előlünk a titkos hatalom, ellenkezőleg, hajlandó felfedni a teljes igazságot. Amíg az a nap el nem érkezik, adódik a marsi Arc a Cydonia térségben megőrzi rejtélyes mivoltát, habár, saját álláspontunk szerint, mesterséges eredetűnek tűnik.

 

 

109. Képhamisítások a Viking felvételeken

Jelen beszámolóval az a cél, hogy tudomására hozzuk mindenkinek, a képhamisítás a műholdas fotók (szinte) mindegyikének esetében bevett gyakorlat, mióta csak léteznek ilyen felvételek, tehát korántsem új keletű dologról van szó. Ha valaki mélyebben utána néz, nemcsak az itt bemutatott fotók esetében, az még jobb. Néhányat emeltünk ki csak a legnyilvánvalóbb hamisítások közül, ezek révén bárki könnyen felismerheti a beavatkozásokat, azok legdurvább módozatait, ezúttal a 30+ évvel ezelőtt, a Viking Orbiterek által, az 1970-es évek végén és 1980-as évek elején készített képek esetében alkalmazott képhamisítási technikákat vizsgáljuk.

 

A fenti, első felvételen, a nagyobb kráter jobb oldalán tisztán látható, zöld nyilakkal megjelölve, két különböző hamisított mező, igen határozott elválasztó vonal jelenik meg közöttük. Az elválasztó vonaltól jobbra a legdurvább és legnyilvánvalóbb maszatolásos hamisítási technika alkalmazásának eredménye látható; sima felületet hoz létre, kissé áttetsző, kézenfekvő, hogy nem tartozik a tőle balra eső geológiai formákhoz, a sokkal részletdúsabb és élesebb körvonalakkal megjelenő felszíni alakzatokhoz.

Figyeljük meg, hogy az éles elválasztó vonal túl terjed a kráteren, annak gyűrűjén, ezután szöget vált, hozzánk képes balra halad, nagyjából a kráterfal felső vonalát követve. Ez a fajta hamisítási technika lelepleződik a jól látható elválasztó vonal révén, durva beavatkozás és könnyű észrevenni. A fő cél nem az, hogy segítsünk felismerni a teljességgel nyilvánvaló beavatkozást az elválasztó vonaltól jobbra eső résztől kiindulva, hanem a sokkal kevésbé nyilvánvaló beavatkozásokat, a kép más területein, merthogy ott is jelen vannak.

Ha valaki egyszer elsajátítja a képességet a sima, maszatolásos technika felismerésében, az éles elválasztó vonaltól jobbra eső területből kiindulva, és a kráter pereme fölött végighaladva, átlátja annak valódi természetét, akkor kissé tovább léphetünk a témában, a kevésbé nyilvánvaló hamisítások felé. Vessünk is egy pillantást mindjárt a kép jobb felső sarka irányába, a kisebb kráter belsejére. A kráter teljes központi vidékének és alapjának látványa teljes mértékben elmosott, egy ovális, örvénylő, az előzőhöz hasonló jellegű képhamisítási alkalmazás mindösszesen a központi csúcsot hagyja csak számukra láthatóan, amint némi napfényt visszaver. Ha valaki összehasonlítja a beavatkozásokat, az igen jellemző látványt nyújtó nagy kráterben, majd utána a kisebb kráterben is, amikor ismét ilyesmit lát, azonnal nyilvánvalóvá válik számára.

 Ha már szóba jött, számos további, kisméretű kráter található a területen, és ezek majdnem mindegyikének központi vidéke ugyanezt a képhamisítási eljárást tartalmazza. Továbbá, ugyanezt a hamisítási technikát láthatjuk igen elterjedten alkalmazva szerte a környező területen a kráterek fölött, azonban ott kevésbé nyilvánvaló módon, mert igyekeznek vele követni a nagyobb felszíni formák körvonalait. Ám némi gyakorlattal könnyű észrevenni, mert kimaradnak a felföldek legmagasabb pontjai és a hegygerincek, némi részletesebb bepillantást adva a tájra, kissé elnyomva a hamisítási beavatkozás símább megjelenését, éppen ez a jellegtelenség az, ami miatt felhívja magára a figyelmet.

E fajta, nagy területekre kiterjedő képhamisítási alkalmazás könnyen felismerhető és nyilvánvaló, a nehézséget a kisebb részekre való használata jelenti, ezek kevésbé nyilvánvalóak. A fentiek ismeretében vessünk egy pillantást a jobb alsó sarokban található kisebb kráterre a fenti képen. Központi része ugyancsak meghamisított, bár kissé halványabban alkalmazták ugyanazt a technikát, kikerülik viszont a kráter gyűrűje által vetett árnyékot, így kissé hitelesebbnek tűnik a dolog. Trükkös, nem igaz?

Még kevésbé nyilvánvaló az alkalmazás használata a jobb alsó sarokban található kráter feletti közvetlen szomszédságú terület, nyilakkal jelöltük a kérdéses részeket. Elmaszatolják általa az alacsonyabb fekvésű területeket, kihagyván a hegyek tetejét és a dombhátakat, némi részletet is láthatóvá téve, és sokkal valósághűbb megjelenést adva a tájnak, az igazság azonban az, hogy ezeket a mélyebb részeket is meghamisították, alig valami tekinthető valóságosnak. Érdemes nagyon közelről megnézni a képet, s ez esetben azonnal láthatóvá válik ugyanez a szomszédos vidékeken is. Amint egyszer már rámutattunk, ha valaki nem gondolja azt, hogy a részletekben szegény marsi területeket sötét köd vagy füst fedi, mindenfelé, akkor a marad a maszatolásos képhamisítási technika létének elfogadása, különösen szembeötlő abban az esetben, amikor az ember összehasonlítja ezeket a jellegtelen vidékeket a közeli, kissé részletesebb szárazföldi területekkel.

A képhamisítási eljárás alkalmazása nagy területeket felölelve, többszörös célt szolgál. Egyik természetesen bizonyos alakzatok elrejtése és titokban tartása. Természetesen nem kivitelezhető az, hogy egyes részeket lefedünk, kis foltokat viszünk fel a fotóra, a maradékot meg meghagyjuk természetes mivoltában, mert az meglehetősen figyelemfelkeltő lenne. Az alapgondolat tehát az, hogy többféle hamisítási módszert alkalmazzunk, széles területeket felölelve, univerzális megjelenést igyekezvén kölcsönözni a felvételnek, így a tényleges, a konkrét alakzatokra irányuló hamisítási szándék és ennek nyoma hangsúlyában csökkenthető, nem válik azonnal szembeötlővé.

Továbbá, ha nem sikerül azonnal felismerni, miről van szó valójában, a tágasabb környék általános minőségét kell figyelembe venni, magát a képminőséget, s megfigyelni, vajon hasonlatos-e a fentebb bemutatotthoz, a nagy területre felvitt fedőréteg  ugyanis megtéveszti a megfigyelő éberségét, érzékelő-képességét a marsi műholdas felvételek kapcsán. Ha minden, amit csak láthatunk elmosódott, bizonytalan és pacás, hiányoznak a természetes geológia részletei, akkor a fenti felvétel jó összehasonlítási alapként szolgálhat főbb vonalaiban a vizsgálathoz. A fedőréteg azt a célt szolgálja, hogy a szemlélő számra csalódást okozzon a részletek hiánya, és ne tegyen fel kérdéseket a program irányítóinak, hogy mi is az, amit lát.

Ahogy egyre mélyebbre ásunk, több és több hamisított felvételt vizsgálunk meg, sokkal összetettebb rálátással rendelkezünk majd a hamisítások terén, és képesek leszünk kisebb területeken is felismerni, mely típust még sokkal jobb felbontáson alkalmaznak. A kisebb kiterjedésű hamisítási eljárásokat tehát még jóval erősebb felbontáson vetik be, és majd a felbontást jelentősen lerontva adják ki a nyilvánosság számára. az árnyékok eltüntetését és visszaállítását még számítógépek igénybevétele mellett is csak messze jobb felbontáson lehet hatékonyan végrehajtani.

Abban az időben, amikor végrehajtották ezeket a beavatkozásokat a Viking felvételeken, vagyis az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején, láthatóan, az alkalmazások segítségével még nem sikerült teljes pontossággal visszaállítani az árnyékokat. Például, a mellékelt első képen látható nagyobb kráter jobb oldalát tekintve, figyeljük meg a teljességgel nyilvánvaló maszatolási technika alkalmazását a kráter jobb oldalán, az éles elválasztó vonal ugyancsak jobb oldalán pedig azt, hogy nemcsak a természetes geológiai eredetű krátergyűrű képe sérül, de a krátergyűrű által vetett árnyék sem pontos, azaz, nem sikerült kellő hatékonysággal visszaállítani.

Hasonlatosan az elmondottakhoz, a fenti első kép a nagyobb kráter sáncfalától egészen a felvétel tetejéig ugyancsak megdolgozott, a már bemutatott zavaró beavatkozással, széles területre kiterjedve, általános látványt keltve. Nagyjából követi a jelentősebb méretű felszíni objektumok körvonalait, csupán a legkiemelkedőbb részeket meghagyva, némi részletet mutatva számunkra, de olyanokat, melyek önmagukban nem figyelmet felkeltőek. Ez a beavatkozás természetesen sokkal nehezebben észrevehető, ha nem jelöljük ki a pontos határokat nyilakkal, és természetesen az sem állítható, hogy két vagy több, eltérő felbontású fotóból állították volna össze ezt az egyetlen fotómontázst. Abban az esetben, minimum a legnagyobb felbontású területet ábrázoló részletnek téglalap alakúnak kellene lennie, ám az esetleges „vágások” jelenléte sem magyarázná a kisebb kráterben látható ovális pacsmagolás, és az összes többit sem.

Fontos tudni, a Viking felvételeket kicsiny csíkokból illesztették össze, mint egy mozaik darabjait, azért, hogy szélesebb területre kiterjedő, átfogóbb képet kapjanak. A titkos hatalom számára a problémát az jelentette, hogy a hamisítások legnagyobb részét még az egyedi darabokon hajtották végre, az egységes képpé való összeállításukat megelőzően; ráadásul más felbontáson alkalmazták és olykor még a hamisítás módszere is különbözött. Amikor egy bizonyos képhamisítással készült részletet összeillesztettek egy másik, ám eltérő hamisítási módszert alkalmazó képrészlettel, megkapták az itt látható, igen éles elválasztó vonallal rendelkező, kétségbevonhatatlanul jól látszó illesztéseket, mely egyben leleplezi a különböző hamisítási alkalmazásokat, azok össze nem passzolhatóságát, és természetesen felkeltve magára a figyelmet.

Nos, haladjunk a legnyilvánvalóbbtól a legkevésbé nyilvánvaló felé, s ezt a gondolatmenetet követve nézzük meg a legnehezebben kivehető, közvetlen hamisítási beavatkozást, a fenti, második felvételen mutatjuk be, sokkal közelebbi, 250%-os nagyítás mellett, a legnagyobb kráter belsejének fenekén. Figyeljük meg a zöld címkékkel megjelölt hamisítási területeket. Ez a legnehezebben felismerhető és beazonosítható hamisítási megoldás ezen a bizonyos képen. Különösen igaz ez a normál távolságból készült felbontást nyújtó hivatalos tudományos adatok között.

 

A fenti, második képen megjelölt maszatolásos technikával készült hamisítási beavatkozás pontosan olyan jellegű, mint a korábban tárgyalt, ám kissé bizonytalan mintázata és messze nagyobb felbontáson való alkalmazása különösen nehézzé teszi felismerését. Amikor visszatérünk a normális hivatalos felbontásra, ez a bizonytalan mintázat egybemosódik, és tompítja a hamisított terület felszínét, besegítve a felszíni természetes geológia utánzásághoz. Ez a szemfényvesztés egészen a közeli vizsgálatig kitart, feltéve, ha rendelkezünk elegendő nagyítási kapacitással, miként fentebb. Akárhogy is, gyakorlott szem kell a meglátásához. A kulcs ennek a fajta hamisítási alkalmazásnak a felismeréséhez annak részletmentessége, valamint bármiféle, beazonosítható természetes geológiai eredetű képződmény hiánya.

Igen nehéz felismerni ezt a sokkal finomabb hamisítási technikát, jóval nagyobb felbontáson alkalmazva, mint ami a nyilvánosság számára elérhető. Kisebb beavatkozások is észrevehetők, ügyesen összedolgozva a kráterfallal, az egyes gyűrődések között, tűrhetően kivehetők kicsiny foltjai. Ez utóbbi ugyancsak példa arra, hogy a hivatalos szervek által a nyilvánosság számára elérhetővé tett fotóknál sokkal jobb felbontású képek állnak rendelkezésre, a nagyközönség csak szerényebb változatokhoz juthat hozzá, rosszabb felbontáson, ám súlyosan meghamisítva az eredeti felvételhez képest.

A kép jobb szélén ismét láthatjuk a teljesen nyilvánvaló, borotvaéles elválasztó vonalat, a nyilvánosság számára elérhetőnél sokkal nagyobb felbontáson, kiterjedt térségekre alkalmazott hamisítási eljárás nyomát. Figyeljük meg, hogy részben átlátszó, egyfajta egyvelege a maszatolós és ködösítő alkalmazásnak. Figyeljük meg, hogy ez a művelet miként vágja ketté a kráter gyűrűjének sötét árnyékát, mely jelen esetben utólagos visszaállítás lehet bizonyára, ugyancsak jóval nagyobb felbontáson.

Ami miatt a témát ilyen alapossággal megvitatjuk, az a következő: mindenkinek szeretnénk világossá tenni, hogy a legnyilvánvalóbb és a legnagyobb területekre kiterjedő képhamisítási eljárások nem az egyetlen hamisítási beavatkozások jelen helyszínen. Ugyancsak megtalálhatjuk a nagy kráter belsejében és körülötte, többszörös rétegekben vitték fel, és különböző felbontásokon. Természetesen a legkiterjedtebbek a legnyilvánvalóbbak, miként látható azonban, ezek csak a jéghegy csúcsát képezik, tehát közelebbi és alapos vizsgálatra van szükség ha valaki ténylegesen meg akarja érteni, mi is folyik itt valójában.

 

A fenti, harmadik felvétel, amit előhúztunk, hogy bemutassuk, igen széles területet ábrázol ez előbb bemutatott kráter tágabb térségéből, ismét csak látható az éles elválasztó vonal - nyilakkal megjelölve -, símább megjelenést adva a tájnak, terjedelmes hamisítási beavatkozás, jól elkülöníthető a részletdúsabb régióktól tőle közvetlenül délre és illeszkedve hozzá. A hozzáadott szín segítségével jól elkülöníthetőek a különböző textúrák és elválasztó vonalak a beavatkozások között.

Szenteljünk különös figyelmet a legszembetűnőbb sima területnek a központi részen az éles elválasztó vonalak jelentette betoldás helyén belül. Aztán hasonlítsuk össze ezt a textúrát a nagy kráteren belül találhatóval, valamint a tőle jobbra lévő kisebb kráter belsejével is. Vitathatatlanul ugyanolyan textúrájúak, cáfolhatatlanul igazolva a hamisítás céljából felvitt réteg jelenlétét, mind a nagy, mind a kisebb kráterben, pontosan ugyanannak a hamis rétegnek, melyet kitűnően megfigyelhetünk a kráter körüli kiterjedt részeken.

Nem győzzük eleget ismételni. Vegyük észre, hogy a kráter gyűrűje és további magasabb területek szükségszerűen kimaradnak ez alól az elrejtő fedőréteg alól, miközben a mélyebb részeket teljes mértékben eltakarja, alátámasztva azt, hogy  szó sincs semmiféle kamera által létrehozott optikai hatásról, de számítógépes programhibáról sem. Miért? Mert az alkalmazás igencsak szelektíven lett felhordva, óvatosan, csak a mélyebb területekre koncentráltak, miközben a magasabbakat kihagyták. Ebből következik, hogy szándékos beavatkozásról van szó, megtervezett lépésről, nem pedig valamiféle hibáról.

Amennyiben az alkalmazás területei folyamatosan illeszkednének egymáshoz, nem lennének hibák a mozaikok egymáshoz igazításában, eltérések a hamisított területek között, akkor igen nagy nehézségbe ütközne felismerése. Viszont az alkalmazás egyes helyszínei között a különbségek nyilvánvalóak és egyértelműek, akkor viszont a hamisítás kézzelfoghatóságának láttán, vajon miért nem veszik észre azt a tudósok?

A korábbi, harmadik képen, figyeljük meg a sima, hamisított terület kivetülését a felvétel jobb alsó sarkában, két nyíllal megjelölve. A fenti, negyedik felvétel kissé közelebbinek mutatja be ugyanezt a területet, jól látható számos, különböző fedőréteg alkalmazása, olykor egymást is átlapolva, a legfelső, legsímább takaró a legnyilvánvalóbb, miközben a többi sokkal szemcsésebb és ezért kevésbé tűnik kézenfekvőnek.

 

A bal felső részén a negyedik felvételnek jól látható a részletektől mentes, harmadik és egyben legfelső hamisítási alkalmazás, aránylag durva felbontáson vetik be, ahhoz közelihez, mint amilyenen a nagyközönség számára nyilvánosságra hozzák. Rendkívül élesek az elválasztó vonalak körülötte. Alatta jobbról és egyben alóla is kimered a viszonylagosan sima 2-es számú hamis réteg, ennek már van némi diffúz mintázata, nagyobb felbontáson alkalmazzák, ezért amikor lerontják ismét, megjelenik ez a kissé szemcsés textúra, emiatt nehezebb felismerni, ám jelen esetben tisztán látható az elválasztó vonal az alkalmazás széleinél. Tovább haladva lefelé ismét csak hangsúlyos eltérésbe ütközünk, egy újabb, ismét mélyebben található fedőrétegre bukkanunk, ezt még nagyobb felbontáson alkalmazzák, tehát még szemcsésebb lesz a végső megjelenése, ezért néhány részlet is megjelenik a végleges változaton.

Más szavakkal, hamis fedőréteg hamis fedőréteg hátán, szinte semmit sem látni a természetes geológiából, kivéve a magasabb részeken kiemelkedő csúcsokat.

De természetesen ez még mindig nem minden. Még ebből a nagy távolságból is van néhány igen beszédes hamisítási nyom, méghozzá a nagyobb kráter belsejében. Vegyük elő ismét a harmadik felvételt és figyeljük meg, hogy az első és második felvételen jól látható, amint a kráter gyűrűje árnyékot vet a belsőbb területek felé, itt ennek az árnyéknak azonban nyoma sincs. A közeli vizsgálat azt is felfedi, hogy ez a hamisítási eljárás különbözik az ott látottól, nagyobb területet foglal el a kráter fenekén, teljesen eltüntetve az árnyék legnagyobb részét egy kicsiny vonaltól eltekintve.

A hamisítási eljárás következtében a nagy kráter belsejében az árnyék teljes mértékben lefedett, miként a többi közeli kráter esetében is. Továbbá, valamennyi közül a legnyilvánvalóbb hamisítási beavatkozás a nagy kráter jobb oldalán figyelhető meg, ahogy azt az első és második felvételünkön bemutattuk, itt azonban teljesen más megjelenéssel találkozunk, kissé szemcsésbe hajlik, nincsenek éles határvonalak az egyes hamis rétegek között.

Mindez azért van, mert a PDS USGS két különböző készletet ad ki a Viking 1 és Viking 2 keringő egységei fotóiból. Az alapértelmezés szerinti keresőmotor a következőképpen azonosítja be: „v2mars_viking_bw”, itt pedig egy világosabb színű, szemcsés hamisítási technikával találkozhatunk, melyet a harmadik és a negyedik képen mutattunk be. Az opcionális adathalmazt a „mars_viking_bw” azonosítóval találjuk meg, e típus alatt pedig símább, bolyhosabb hamisítási beavatkozással találkozhatunk, példát rá az első, a második és az ötödik felvételen láthatunk.

Most már remélhetőleg mindenki kezd képben lenni. Mivel az alap geológia nyilvánvalóan nem változott meg, a fény irányában mutatkozó különbség minimális a kamerák fotózási időpontjai között, a különbség kétségtelenül a fotók teljes digitális manipulálásával magyarázható. Az alkalmazott hamisítási technika gyökeresen eltér a két adathalmaz között. Ez is megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy különböző hamisítási technikával feldolgozott képhalmaz létezik. Mindez azt is tisztán bizonyítja, hogy mindkét készlet másolat, egyik sem az eredeti. A fentiek természetesen azt is kétségbevonhatatlanul alátámasztják, hogy az eredeti tudományos adatokat soha nem hozták nyilvánosságra sem a nagyközönség, sem a tudósok számára.

Természetesen más-más emberek végeztek más-más hamisítási beavatkozásokat az eredeti felvételek különböző másolatain, ráadásul eltérő felbontás mellett, ami pedig ezeket a különböző hamisított másolatok nyilvánosságra hozatalát és a tudósok számára elérhetővé tételét illeti, igyekeznek úgy beállítani, mintha eredeti fotók lennének. Bármiben le lehet fogadni, még az 1970-es évekből származó felvételek is sokszorosan jobb felbontásúak és tisztábbak a Marsról felszínéről, mint ezek a durván, minőségükben manipulált fotók, akármelyik adathalmazt is nézzük, melyeket ugye igyekeznek eredetinek bemutatni.

A továbbiakban is megállja a helyét ez az érv. Ha egészen az 1960-és és 1970-es évekig visszatekintünk, amikor a Viking küldetéseket tervezték, majd végrehajtották, köztudott volt, hogy a katonai mesterséges holdak messze-messze jobb képességekkel rendelkeztek, mint az elénk rakott Viking fotók minősége. Átgondolván a hatalmas költségeket és a hosszú tervezési időt, egy-egy ilyen Marsra küldendő űrszonda teljes hátterét, semmiféle logika nem támasztja alá, sem a NASA, sem a JPL kapcsán, mely szervezetek ugye jelentő titkosszolgálati és katonai befolyás alatt állnak, hogy ne az akkoriban rendelkezésre álló lehető legjobb kamera-rendszert küldjék Mars körüli pályára, bármi gyengébbel megelégedjenek.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a marsi felvételeknek még a földi műholdas fotóknál is messze jobb minőségűeknek kellene lenniük, hiszen a Földön mindig van valamennyi, a tiszta képeket akadályozó felhőzet, a Marson ellenben sokkal kevesebb, vagy egyáltalán semmi. Akkor nézzük meg ezeket a Viking felvételeket. Még ha a maximális tisztítást alkalmazzuk is a legrészletdúsabb területeken, akkor is alig vagy egyáltalán nem mutatnak kisebb léptékű objektumokat a több kilométeres kiterjedésűeken kívül. Ha ez még mindig nem lenne elég rossz, ezeket a fotókat még meg is hamisítják, még több részletet lerombolván. Mindez elfogadható lenne?

 

A fenti ötödik, és egyben utolsó felvétel jellemző minta a kiterjedt vidékek hamisítására, igen hatékony technika segítségével, ugyanis alig látunk valamit. Ezeket a fedőrétegeket durvább felbontáson alkalmazzák, ahhoz közelin, mint amilyent a nyilvánosság számára elérhetővé tesznek.

Amikor ilyen kiterjedt régiókra használták ezt a bizonyos hamisítási eljárást, annak teljességgel nyilvánvalónak kellett volna lennie az 1970-es években a tudósok számára, a lefedett területek ugyanis abszolúte árnyékmentesek, továbbá sem a kisebb, sem a közepes részletes egyáltalán nem láthatók. Azonban a folt jelenléte kiabáló, nyílegyenes elválasztó vonalak övezik, ezek határolják el a jellegtelen, szinte részletmentes vidékektől, miközben a folt területe szemcsésebb, sokkal részletdúsabb, a fényt is jól visszaveri, miközben az árnyékhatások is élesebbek, mellette tehát még az is felismerhetné a hamisítás tényét, aki még sohasem látott ilyen felvételt. Tudósaink mindeközben még csak rá sem kérdeznek…

Természetesen, különböző hamisítási beavatkozásokat, kis mozaikdarabokon, és más-más felbontáson alkalmazva, azt jelenti, igencsak meg kell szervezni a munkálatokat, aztán helyesen összeilleszteni az egyes darabokat, passzintani a hamisított részleteket, nem könnyű feladat, a hibázás pedig szembe ötlő, aki elkövette, annak a számára rémálom.  Ha valaki most zuhant ki egy marharépa-szállító teherautóból, az is észreveheti ezt. Nehéz fotót látványosabban hamisítani, mint ezt.

Azonban senki se vegyen rá mérget, hogy a fényes és részletdúsabb központi terület körülvéve a hamis és nyilvánvalóan részletmentes fedőrétegekkel netán valódi geológiát tartalmazna. Valójában ez is súlyosan meghamisított, még sokkal finomabb skálán, azaz sokkal kiválóbb felbontáson, mint amilyent a hivatalok kiadnak a nagyközönségnek és a tudósoknak.

Ha valaki esetleg arra gondolna, hogy ez a fajta kétségtelenül nyilvánvaló képhamisítási eljárás valami teljességgel ritkaságszámba megy a Viking Orbiter felvételei között, s ezért könnyen elcsúszhattak a tudósok felette, jobb újra átgondolni a dolgot. A jelen beszámolóban bemutatott fotók csupán csak mintaként szolgálnak, azért, hogy ezt a jelenséget behozzák a köztudatba, felhívják rá a figyelmet. Azok számára, akik szeretnének mélyebben elmerülni a témában, a következő lista tucatnyi példát tartalmaz a Viking fotókból, közelebbi vizsgálatot érdemel valamennyi, hiszen cáfolhatatlanul nyilvánvaló a szóban forgó hamisítási eljárás alkalmazása rajtuk, legalábbis azok számára, akik bátorkodnak gyanakodni, kérdezni és különböző felvetésekkel élni. Természetesen nem szerepel itt az összes kép, ez csak egy újabb ízelítő, ha bővebb is.

 

 (01) ... MG60S063 ... at ... Latitude -62.5 to -57.5 — Longitude 59.97813 to 66.66667

(02) ... MG65S045 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude 39.98373 to 50.00000

(03) ... MG65S065 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude 59.98373 to 70.00000

(04) ... MG65S055 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude 49.98373 to 60.00000

(05) ... MG70S035 ... at ... Latitude -72.5 to -67.5 — Longitude 29.95580 to 40.00000

(06) ... MG65S005 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude 359.98373 to 10.0000

(07) ... MG55S050 ... at ... Latitude -57.5 to -52.5 — Longitude 46.65995 to 53.33334

(08) ... MG65S035 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude 29.98373 to 40.00000

(09) ... MG75S040 ... at ... Latitude -82.5 to -67.5 — Longitude 19.82319 to 60.00000

(10) ... MG60S043 ... at ... Latitude -62.5 to -57.5 — Longitude 39.97813 to 46.66667

(11) ... MG70S045 ... at ... Latitude -72.5 to -67.5 — Longitude 39.95580 to 50.00000

(12) ... MG65S015 ... at ... Latitude -67.5 to -62.5 — Longitude   9.98373 to 20.00000

 

Figyelem! A fentebb található képlista egyes eleminek ID száma tévesen címkézett már hivatalos szinten, kezdőbetűkként helytelenül „MI..” szerepel a helyes „MG...” helyett. Ha valaki az „MI…”-t használja a PDS USGS keresőmotoroknál, nem fog működni. Kizárólag az „MG…” kezdet esetében. A fentiek kapcsán, ahol tévesen volt a címkézés megadva, Skipper korrigálta azt, és leellenőrizte a keresőkkel.

Szemben a sokkal frissebb és jobban szervezett MGS MOC fotógyűjtemény esetén az MSSS-nél, a régi Viking felvételek, az 1970-es évekből nem érhetőek el hasonlóan  könnyedén a PDE-nél. Át kell ugrani néhány visszacsatolást, míg valaki megtalálja a helyes hozzáférést adó hivatkozást. A következőkben leírjuk miként érhetőek el a fentebb listázott fotók a keresőmotorok használatával

Először is, menjünk fel a http://www-pdsimage.jpl.nasa.gov/cgi-bin/msearch.pl oldalra. Ne használjuk a nyitóablakon megjelenő formulát. Helyette, kattintsunk az oldal tetejéhez közel megjelenő „Map” tabulátorra. A felbukkanó másodlagos oldalon  ideje használni a megadott formulát a fenti, egyik kép esetében. A formula felső részén meg kell adni a választott kép ID számát, utána ez alá a koordinátákat, miként az fentebb látható. Feltétlen meg kell győződni róla, hogy az egész hosszúság és szélesség be legyen írva, páronként, jobbról-balra, pontosan a fentebb feltüntetett sorrendben. Továbbá, valamennyi szélességi koordinátának tartalmaznia kell a mínusz jelet mindegyik szám előtt, egyébként a keresőmotor az északi félgömbről fogja beadni a képeket.

Fontos tudni, hogy ezek a keresőmotorok csak fix képeket képesek elérni, melyeket ezekben az adatbázisokban nem lehetne manipulálni, mégis számos kép tartalmaz hamisítási beavatkozást. Belenagyítani, stb. s máris még jobban látható a hamisítás; akár letölthető az Internetről és grafikus programmal elemezhető, akár a központi koordinátájuk segítségével a keresőmotor használatával, „Documentation” szekció alatt.

 

Hol vannak a tudósok?

Ha ilyen sok található ebből a rendkívül nyilvánvaló hamisítási alkalmazásból a Viking Orbiterek felvételein, akkor a tudósok miért nem szedik össze ezeket és hívják fel rá a figyelmet már évtizedek óta, az 1970-es évek végét követően? Miért csak most terelődött erre a figyelem, ráadásul az ő társaságukon kívülről, elméletileg kevesebb tapasztalattal? Miért nem viselkedtek „szakértőként” és tették meg már mindezt sokkal korábban?

Meg kell őket kérdezni, vajon mi az ok, mert a dolog teljességgel hihetetlen! Talán még érthető is lenne a viselkedésük, ha felvetnénk, hogy képességeik nem teszik lehetővé számukra a finomabb hamisítási beavatkozások felismerését közelebbi felbontáson, azonban e széles térségre kiterjedő hamisítás olyannyira nyilvánvaló és kézenfekvő, annyira jól felismerhető, hogy csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Felmerülhet mindenkiben a kérdés, vajon egyáltalán ránéztek valaha is ezekre a felvételekre akárcsak egyszer is, netán közelebbről?

Ugyanígy, habár hivatásukból fakadóan rendelkezniük kellene gyakorlattal és tapasztalattal, fel kellene tudniuk ismerni a hamisításokat, hiszen nyilvánvalóan nem kamerahibáról, netán a feldolgozás közben adódó problémáról, vagy a Viking Orbiterek eltérő műszerezettségéből adódnak az itt megfigyelhető problémák. Az a mód, ahogyan a sima és jellegtelen, foltos, homályos hamisítási alkalmazás befed nagy területeket, tökéletesen illeszkedik kráterek belsejéhez, azután nyitott területeken, végig elfedvén a mélyföldeket, csupán a magasabb objektumok csúcsait szabadon hagyva, mint a krátergyűrűk és a hegyek ormai, mindez együttesen, kétségbevonhatatlanul szándékos beavatkozást sejtet, sokkal inkább, mint bármiféle véletlen folyamatok sorozatos egymásra következését, bármilyenek legyenek is azok.

Mindezeken túl, ahogy az látható a beszámolóhoz mellékelt képeken, de a listán megadott felvételek jegyzékében található fotók gondos elemzése révén is, a hamis, síma takaró hatékonyan elfedi az összes természetes alakzatot, geológiai részletet, kivéve a legnagyobb méretűeket. Még ha a tudósok képtelenek lennének is felismerni a hamisítási alkalmazások mibenlétét, akkor is, miféle tudóscsoport vagy akadémikus az, akik el tudja fogadni ezeket a hihetetlenül silány és részletekben szegény felvételeket, mint eredetieket, és nem emel szót a csalás ellen?

Miként nézhetik ezt a sima, jellegtelen fedőréteget természetes geológiának, hiszen semmiféle részlet sem látható rajta (ez annál inkább szembeötlő, minél közelebbről nézi valaki), hogy lehet ezt természetes felszíni formáknak betudni? Nos, mindez úgy tűnik okkal történhet így és nem akar senki sem kilógni a sorból. Őrjítő az egész és különösen az, nyugodt hangnemben beszélni erről a vérlázító gyalázatról és cinizmusról, ahogy ezek bánnak velünk. Vagy talán ennyi mindenki csak aludna?

 

Mit is jelent ez?

A képhamisítás teljesen lényegtelen, ha valaki nem akarja megtudni az igazságot. Ám, ha a valódi tudás és az igaz ismeret fontos bárki számára is, akkor a képhamisításról elmondottak rendkívüli jelentőségűek. Ahogy azt már igen sokszor elmondtuk, ezúttal is megtesszük, miszerint nem lehet kétségtelenül biztos információnk a Marsról mindaddig, amíg teljes mértékben meg nem értjük a képhamisítási üzletágat annak minden vetületével, céljaival és következményével együtt.

Az alapkoncepció az alábbi: a képhamisítás puszta jelenléte már igen erős bizonyíték, és ha valaki megtanulja felismerni, és vele elfogadni a nyilvánvaló hamisítások tényét, akkor a következő logikus lépés már annak a belátása, hogy annak bizonnyal tudományos céllal kell történnie. Értelemszerűen, ez a cél valaminek az elrejtése, a titkos dolgok közé száműzése, és csak néhányak által megismerhetővé tétele. De mi lehet az, amitől ennyire félnek, ha a széles nyilvánosság tudomást szerez róla?

A következő kérdés ezután az, hogy vajon milyen jellegű ismeret lehet ennyire fontos, drámai, és/vagy megrázó, ami miatt megéri a hatalmas költség, a titkos hatalom fenntartása, a folyamatos titkolódzás az 1970-es évektől egészen napjainkig? Ha tényleg ennyire fontos, logikusan következtetve sziklák, víz, sőt növényi, illetve állati élet nem lehet önmagában annyira fontos, hogy ekkora költségeket felvállaljanak, évtizedeken át.

Ehhez hasonlatosan, nem lehet ősi civilizációs nyom sem számottevően fontos vagy értékes abból a szempontból, hogy jövőnket tekintve egy napon milyen jelentőséggel bír majd. Az is cáfolhatatlan tény, a hivatalos körökben senki de senki nincs, aki különösebben sürgetné az emberes Mars-expedíciót, annak ellenére, hogy a széles nyilvánosság igen komoly nyomást gyakorol rájuk. Egy azonban kétségtelen, hatalmas összegeket áldozva folyamatosan küldenek a Marsra kifinomultabbnál kifinomultabb berendezéseket, teljességgel nyilvánvalóan olyan ismeretek gyűjtése végett, melyekről a nagyközönség alig, vagy egyáltalán nem tud.

Skipper álláspontja szerint, az egyetlen olyan ismeret, mely megéri a titkosítás ezen fokát, nem más, mint ma is létező, aktív civilizációs tevékenység nyomai, méghozzá tömegesen, igen fejlett hátteret feltételezve. Továbbá, az a körülmény, hogy a marsi képalkotás során egyes objektumokat teljes egészében, vagy részben kimosnak, miközben néhány részlet túléli ezeket a beavatkozásokat, Skipper oldalain tömegesen találhatunk ilyen példákat, további bizonyítékkal szolgálnak ez ügyben.

Az ismertebb objektumok mindegyike ezt a bizonyos „idegen” (az idegen itt most nem a legtökéletesebb fogalom) eredetet támasztja alá, azonban e fogalmat jól ismeri a világ lakossága, és sikeresen alkalmazza bizonyos struktúrákra, negatív kicsengés nélkül. Ám milliók és milliárdok vannak belőlünk itt a Földön, akik a legkülönbözőbb hátteret gondolnak e fogalom mögött. Vannak köztünk akik többet szeretnének tudni a témában, vannak akik nem. Vannak köztünk akik képesek kezelni az összegyűjtött információt, beilleszteni világképükbe, míg másoknak rendesen meggyűlik a bajuk vele.

 Ezeknek az ismeretek általános elterjedése következményét nem lehet elbagatellizálni, vagy jelentőségüket alábecsülni. Beragadtak tehát a sziklák közé és rettenetesen nehéz számukra eldönteni, mitévők is legyenek. A titkosság kapcsán még csak-csak kijöttek saját magukkal, ám a fejlett élet ténye oly gyorsan robbant be tudatukba, hogy ennek az ismeretnek a kezelése már megoldhatatlan feladat számukra. A közömbösítési program természetesen tökéletlen és az események feltárása már elkezdődött, miként ezen a honlapon is tapasztalható.

Még nem léptünk be az Új Korszakba, elérkeztünk azonban egy olyan szintre, ahonnan már nem kerülne nagy erőfeszítésbe az ébredés és annak megtapasztalása, mi az ami valójában zajlik a körülöttünk lévő világban. Az új valóság megtapasztalása azon múlik, miként vagyunk azt képesek kezelni. Csupán érzelmi alapon reagálunk és fejest ugrunk saját, szükségtelenül előidézett problémáink tengerébe,vagy értelmesen és pozitív hozzáállással formáljuk új világunkat? A választás a miénk.

Eddig a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodási képességünk tett sikeres fajjá minket. Valaha a múltban, ez igen gyümölcsöző stratégiának bizonyult. Reméljük, hogy ezúttal ismét képesek leszünk erre.

 

Összegzés

1.    Tények támasztják alá, hogy a Mars Viking Orbiter képi adatait széleskörűen hamisítják.

2.    Tények támasztják alá, hogy a Mars körül keringő műholdak adatait már az 1970-es évek óta hamisítják.

3.    A hamisítás több különböző rétege igazolja, az alkalmazás súlyosan lerombolja a kép tartalmát.

4.    A nagy térségeket felölelő hamisítási alkalmazás alátámasztja a beavatkozás általános elterjedtségét.

5.    A marsi fotók meghamisításának ténye igazolja, ismereteket zárnak el a nyilvánosság elöl.

6.    A hamisítás kiterjedt volta bizonyítja, hatalmas mennyiségű elrejtenivaló van.

7.    A hamisítási technikája alkalmazásába fektetett hatalmas összegek mértéke alátámasztja, akármit is akarnak titokban tartani, az rendkívül jelentős.

8.    Jelenleg is aktív civilizáció léte lehet az a kellő jelentőséggel bíró ismeret, ami megéri és megmagyarázhatja a titoktartás és a hamisítás ilyen mértékét.

9.    A titoktartás ilyen, időben hosszan tartó folyamatos jelenléte bizonyítja, nem bíznak benne, hogy a nyilvánosság képes kezelni ezt az ismeretet.

 

 

110. Kérdések a Mars Phoenix leszállóegységével kapcsolatban

  Az alábbiakban egy rövid értekezést teszünk közzé a Phoenix leszállóegységről, olyan részletekről, melyekre talán mások eddig még nem figyeltek fel. A számos, Skipperhez érkező e-mailre is egyfajta válasz ez.

A fenti, első felvétel, tágas, sík területet ábrázol, miként az a Phoenix sikeresen felszínt ért leszállóegysége látta. Ahogy azt a legtöbb Olvasó is tudja, a Phoenix leszállóegysége nem mozdul el a Mars felszínén. Felszerelték egy teleszkópos robotkarral, a végén ásófej található, akár egy markológép, képessé téve kisebb lyukak ásására a leszállóegység közelében, egészen 60 cm-es mélységig. Talajmintákat gyűjt saját maga körül, majd a fedélzetén elemzi őket egy kisebb laboratóriumban, utána visszaküldi a nyers adatokat a Földre. Nagyvonalakban tehát ennyi a történet.

 

Mint látható a fenti, első felvételen, a vidék az űrszonda körül szinte teljesen üres, sík, egészen addig, amíg a szem ellát, folyamatos a durva geológiai képződmények tengere, sziklák és talaj. A távolban, nyíl mutat rá, fényes, függőleges irányultságú objektum látható, élesen kiugrik a háttér sötét színéből, akár egy darab szalonna, ránk mered, hogy vegyük már észre. A legtöbb ember számára ez az egyetlen rendellenesség a fotón a leszállóegység térségében, néhányan már be is számoltak róla saját tanulmányaikban. Vegyünk mi is egy pillantást most rá.

 

 

Ahogy a fenti, második felvételen látható, 400%-os nagyítás mellett, a fényes folt közvetlen térségére vonatkozóan, pláne, ha igen közelről elemezzük a környékét, észrevehetünk egy sötétebb, határozott körvonalakkal rendelkező objektumot is, ám már hamis fedőrétegek takarásában. A fehér, függőleges fényfolt úgy tűnik, ennek a sötétebb objektumnak a jobb oldalán van. Kétségtelen beindulhatnak az elmélkedések, vajon mi lehet az, amit látunk, idegen objektum vagy élet jele.

Ami Skippert illeti, szerinte korántsem annyira rendellenes dologról van szó, legalábbis nem ezen a felvételen, úgy gondolja, egyáltalán nem lehet ebben a fotóban megbízni, legalábbis ezen objektum vonatkozásában. Ha valaki kissé alaposabban körülnéz a felszínen, számos helyen találhat megnövelt pixelek szögletes formára. Ezen képződmények a jpeg tömörítés hatására jönnek létre, még hivatalos szinten, más eljárásokkal való kombinációként, ami például a 400%-os nagyítás következményeként jelentkezik a kép minőségromlása eredményeként.

Ha valaki megnézi egészen közelről, észreveheti, hogy a sötétebb objektum mérete éppen azonos bármelyik, nagyított, szögletes  pixelével. Ez arra utal, hogy amit látunk, ez a bizonyos sötétebb objektum a jpg pixelezettség eredménye sokkal inkább, mint valós dolog. Ha pedig ez a helyzet, kérdezhetnénk, akkor ez a nagyított szögletes pixel miért különbözik az összes többitől ugyanezen a felvételen?

A függőleges fehér terület a kulcs mindezek megértéséhez. A tisztítási eljárás során a sötét objektum jobban látszik, kissé megváltoztatja a függőleges fehér terület alakját. Az eredeti 100%-os nagyításon, a fehér, függőleges terület – Skipper álláspontja szerint – üres pixeleket tartalmaz, valószínűleg hanyagság eredményeként, amikor digitális eszközökkel eltávolítottak, vagy megváltoztatni igyekeztek ezen a helyen az eredeti fotón. Amikor ez megtörtént, a jpg tömörítés következtében megváltozott a közvetlen környezet, még amikor hivatalos szinten elvégezték ezt az eljárást, ezt követően az így létrejött képet adták ki számunkra hivatalosan, már ezt a számottevő beavatkozást magán hordozva.

 

A fenti, harmadik felvételen, példát láthatunk a jpg tömörítés következtében megjelenő műtárgyakról, fürtökbe rendeződésükről, amint különböző foltokba rendeződnek az égen és a horizont közelében, a Spirit marsjáró felvételén. Már a nyers felvételen is megtalálhatók, de csak nagyon halványan vehetők ki. Nagymértékű kontrasztnövelést és színezést kell alkalmazni, hogy erősebben láthatóak legyenek.

 Skipper véleménye szerint, ezek azok a pontok, ahol valószínűleg csillagok találhatók, netán mesterséges és/vagy természetes objektumok, melyeket igyekeztek eltüntetni az égről. Bármely mesterséges vagy természetes légi objektum eltávolítása megmagyarázható, a csillagok eltüntetése pedig azért bevett gyakorlat, hogy ne legyen viszonyítási pont. A műtárgyak fürtjei ott jelennek meg, ahol az eredeti digitális nyersanyagon valamilyen beavatkozás történt, képhamisítási célból. Figyeljük meg ezen műtárgyak közelében a teljesen sima területeket. Ez az égbolt eredeti állapota, sokkal kevésbé reagál a tömörítésre.

 

A fenti, negyedik képen, további példák láthatók a jpg tömörítés következményeire, a megjelenő műtárgyakra, némi különbséggel. Figyeljük meg a fürtökön belüli szabályos mintázatot. Habár a Phoenix képalkotó rendszere sokkal fejlettebb, és némileg eltérő technikával felszerelt, hasonlítsuk most össze a mintázatot azzal, mely sötétebb színű objektumnak tűnik a mellékelt 2. felvételen és még feljebb. Pontosan ez az a mintázat, amire Skipper gyanakszik, amit láthatunk a sötétebb objektum kapcsán a 2. fotón, bezárva felnagyított pixelek által közrefogott területre. Figyeljük meg, a mintázat mennyire hasonlatos a fenti műtárgyakhoz, szinte pontosan olyan elrendezést mutatva.

A fentiek arra utalnak, hogy valami kisméretű, a hivatalos szervek szerint számunkra elfogadhatatlan objektum volt ott, amit feltehetően cenzúráztak, ezen a távoli ponton. Akár eltávolították a képről és/vagy fedőréteget vontak rá grafikus számítógépes programok révén bélyegezték le. A helyzet az, hogy ha valaki ezt a dolgot rendellenességként kívánja beállítani, Skipperben azonnal felmerül a gyanú, hogy ezen a helyen semmi sem valós, csupán a szándékos hamisítási beavatkozás digitális utójeleit láthatjuk, semmi mást.

 

A fenti ötödik, és egyben utolsó felvétel ugyanazt a helyszínt ábrázolja, mint a sorban elsőként bemutatott hivatalos felvétel. Az ok, ami miatt meglehetősen zavarosnak tűnik az, hogy a PhotoShop program segítségével többszörösen kontrasztnövelésen esett át. Általában nem használ Skipper ilyen jellegű szűrőket, ebben az esetben azonban könnyen érthetővé válik, mi is volt a célja vele.

Vessünk egy pillantást a vízszintes nyilakra, melyek az ég egy keskeny, teljesen tiszta szalagjára mutatnak, közvetlenül a horizont fölött, azt is vegyük észre, ez a sáv mennyire mentes a műtárgyaktól, holott felette igencsak megtalálhatók.  Pontosan a tiszta sáv felett az égbolt máris zsúfolásig tele a jpg tömörítés melléktermékeivel, bármerre is nézzünk az égen, e pont felett igen határozottan mutatkozik e mintázat. Figyeljük meg a pixelezettséget és a jpg tömörítés következtében megjelenő műtárgyakat, amennyiben a helyszín természetes és eredeti lenne, és ilyen mértékű kontrasztnövelést alkalmaznánk, a teljes térségnek egyöntetű megjelenésűvé kell alakulnia a képréteg alatt található pixelháló miatt. Másrészről, amennyiben fürtöket képeznek egy-egy pont körül, vagy ha ezt a szervezett mintázatot csak a helyszín egyes részein láthatjuk, akkor jelzésértékűnek foghatjuk fel, hogy valaki digitálisan belenyúlt az adott pontba vagy területre.

Figyeljük meg, mennyire egységes és pontos a horizont felett futó keskeny tiszta szalag, és közvetlenül felette a műtárgyaktól hemzsegő részt. Valaki digitális eszközökkel összekutyulta ezt a képet. Ha bármi is valódi a felvételen, gyanúnk szerint az nem más, mint a távoli tiszta sáv, a horizont közelében, és természetesen az is homályos, ami a részleteket illeti, miként a valódi égbolt. Hasonlóképpen, úgy véljük, a keskeny sávot kivéve a felvételen semmi sem valós az égen, minden mesterséges rajta, kicserélték az egységes megjelenését, teleszórták műtárgyakkal, nagy sűrűségben, ahelyett, hogy az egyedi objektumok eltüntetésével pepecseltek volna, miként azt a régebbi Spirit felvételek esetében tették.

Nos, itt vagyunk újra. Ez a beszámoló ismét csak a képhamisításról szól, pedig már kezd nagyon unalmassá válni. Azonban, mivel a NASA-nak, stb. megvannak a maga média csatornái, hogy feltöltsék a nyilvánosság számára szánt ismereteket a Phoenix leszállóegysége kapcsán, ezúttal ugye nem kevés népszerűséget is kovácsolva maguknak, Skipperhez is e-mailek tömege érkezik, zsúfolva kérdésekkel. Igyekezett elkerülni a Phoenix leszállóegység esetét, és megpróbált ellenállni a témának, mert gyanakodott, sok minden nem tiszta az űrszonda körül. Ám mégsem tehetett mást, habár igyekezett válaszolni egyes kérdésekre. „A Phoenix leszállási helye a Marson” – című írás ezek közül megválaszol néhányat, de természetesen nem mindet.

Az igazat megvallva, Skipper úgy érezte korábban, hogy vajmi kevés köze van a valósághoz a Phoenix űrszonda küldetésével kapcsolatban nyilvánosságra hozottak között, amikor pedig megláthattuk az első felvételeket, továbbra is ugyanez az álláspontja. A korábbi kutatásai az MGS MOC felvételei között azt sejtette, hogy a javasolt leszállóhelyek igen durva felszínűek (lásd az említett korábbi beszámolót), és nem alkalmasak a Phoenix leszállóegysége számára. Amikor meglátta a szinte üres, majdnem teljesen sík vidéket a legfrissebb Phoenix felvételeken, semmi oka nem volt arra, hogy a bemutatott tájat valósnak ismerje el.

Arra gyanakszik, hogy akármit is hozzanak a Phoenix küldetés kapcsán nyilvánosságra, azt már jóval azelőtt összeállították és megszerkesztették, mielőtt az űrszonda egyáltalán elindult volna a Mars felé és semmi köze az égvilágon ahhoz, amivel a leszállóegység a Marson ténylegesen szembesül. Ha elegánsak akarnak lenni, akkor legalább a vízjég jelenlétét beismerik a talaj felső rétegeiben, és ha még elegánsabbak, akkor bedobják a köztudatba a mikrobiológiai élet lehetőségét, hogy édesebbnek tűnjön a megfőzött leves, aztán befordulnak a sarkon. Ennek végrehajtásához mindösszesen eldicsekedhetnek a Mars körül keringő műholdak néhány valós adatával is, persze megfelelő tálalásban és kódolva a földi tudósok számára, akik ettől azt hiszik, sokkal bölcsebbek lettek…

Akárhogy is, miközben elégedettek lehetünk azzal, hogy a Marson zajlik egy valódi Phoenix küldetés is, teljes mértékben megkérdőjelezhetjük, hogy a nyilvánosság számára bemutatott dolgok bármelyike is valós. Ami elgondolkodásra késztethet bennünket az annak felvetése, vajon a Phoenix leszállóegység hol van ténylegesen, mint csinál, és miért övezi ez a hihetetlen mértékű titoktartás? Amikor ez a masszív és erős hallgatási fal réseket tár fel, megkockáztatva az akadémiai és tudós társaságok által tett felismeréseket, melyek talán a nyilvánossághoz is eljutnak, akkor lehet majd megérezni csak igazán e hamis és arrogáns patkányok kétségbeesett menekülési bűzét…

  

111. Mars Phoenix egyveleg

 

 

A fenti, első felvétel, bemutatni hivatott a „Dodo-Goldilocks” (fogalmam sincs, honnan a név, még nem találkoztam vele) árkot, melyet a Phoenix ásott 2008.06.06-án, vagy Mars, Sol 22-kor. Ez alatt a Sol 22 időszak alatt a Phoenix fedélzetén, Kanadában készült időjárási állomása elmondta nekünk, a hőmérséklet a zimankós -32 Celsius fokra melegedett fel, majd -80 Celsiusra ereszkedett alá. Figyeljük meg, hogy valamennyi érték a mínusz tartományba esik. Nem tudom, ki melyik részén él a világnak, de ezek a -32 Celsius és -80 Celsius közé eső értékek már igencsak fogvacogtatóak az öreg csontoknak. Ilyen rendkívüli hidegben számos fém alkatrész jelentősen összehúzódik.

Ilyen háttérrel, melyet bizonyára sokan ismernek, az említett feltételek közepette, a NASA tudósai nyilvánosan bejelentették, a Phoenix leszállóegység vízjeget talált, s az élet általunk ismert formái számára kedvező talajösszetevőket. Az első képen, a fényes, fehér, tükröző anyag a Phoenix által feltárt árokban, közvetlenül a felszín alatt, úgy fest, mint az említett vízjég. A Phoenix küldetés tudóscsoportja kiegészítése szerint teljesen véletlenül bukkantak erre a váratlan eredményre. Néhány hír meg is említi mindezt, az alábbiakban összegyűjtöttünk párat szemelvény céljából.

http://www.msnbc.msn.com/id/25396378/from/ET

http://www.space.com/scienceastronomy/080620-phoenix-ice-update.html

http://www.space.com/scienceastronomy/080624-phoenix-update.html

 

Először a Vatikán, és most a NASA kezdett el hivatalosan is eltérni az alap állásponttól, megváltoztatva azt, arról kezdtek beszélni, talán a feltételek kedvezőek az élet számára, sőt, foglalkozni kell azzal a felvetéssel, hogy más világokon esetleg sokkal régebb óta létezik, mint a Földön. Mi a nyavalya folyik itt? Leszakadt az ég, vagy mi? Mi ez a hirtelen sarkon fordulás? Valaki végül úgy döntött, bár nagyon óvatosan, de elébe megy a várható változásoknak, azok figyelmen kívül hagyása helyett arra várván, hogy majd mindent elsöpörnek? Valaki mostanság megkísérli óvatosan terelgetni a tudományos és akadémiai közösségek nyájait új (legalábbis számukra) és eltérő irányba, általános ébredés felé mutatva a szendergésből?

Ha bármelyik mérési eredménynek a legkisebb köze is lenne a valósághoz, arra gyanakszunk, ilyesféle változásokkal számolhatnak, hiszen már évtizedek óta birtokában vannak ilyen jellegű ismereteknek, volt elég idejük, hogy megtanulják kezelni.  Ez azonban még nem a vadállat természetes. Ilyen lépéseket már egy vagy két évtizeddel ezelőtt meg kellett volna tenni. Természetesen némi előrehaladás is több ma mint soha.

Mint néhányan tudhatják, Skippernek kétségei sincsenek afelől, hogy a Phoenix felvételén látható üres síkvidék, egészen a horizont vonaláig, valós. Meglátása szerint viszont a Phoenix valahol egészen máshol van, a megadott helyhez képest, ellenkező esetben azt kellene hinnünk, hogy a képek nem valós helyszínt mutatnak. A leszállóegység közvetlen közelében készült fotók más témát képviselnek, akár még a Marson is készülhettek. Azonban továbbra is felvetődik néhány kérdés és ellentmondás.

Például. Skipper kutatásai arra utalnak, hogy az Északi Sarkvidék környéke általában hűvösebb és száraz, mint a Déli Sarkvidék. A különbség az élet elterjedtségében és típusában van a két, a bolygó eltérő végein lévő helyszín vonatkozásában, s ez egyben kulcs a kutatásban is. Nos, talán vannak, akik még emlékeznek rá, a műszerek adatai először -140 Celsius fokot jeleztek a Déli Sarkvidékről, majd később ezt az értéket korrigálták -120 Celsiusra. Mindkét hőmérsékleti érték kellően alacsony ahhoz, hogy a széndioxid ki tudjon fagyni a légkörből és hó formájában a talajra hulljon. Ezen alapul a történelmileg kialakított hivatalos álláspont, miszerint a sarkvidékek hatalmas jégsapkái és egyéb jégpajzsok is, széndioxidból kell hogy álljanak, a vízjéggel szemben.

Nos, a nyomásfeltételek és a hosszantartó hőmérsékleti változások figyelembe vételével, a széndioxid -57 Celsius fokon fagy ki a légkörből, miközben egy széndioxidból álló jégtömb, normális esetben, -78.5 Celsius fokos. Összehasonlításképpen, a vízpára 0 Celsius fokon fagy ki. Mivel a marsi légnyomásérték eltér a földitől, hivatalosan 8.29 millibar volt ez az érték Sol 22-kor, a Marson a víz fagyási pontja is különbözik a földitől, ám nem valószínű, hogy ekkora mértékben. Ezért is érdemes ha csak durva összehasonlítást is tenni a két bolygó viszonylatában.

Miért fontos ez? A Phoenix leszállóegység, a saját történelmileg kialakított hivatalos álláspontjukat illetőleg, elméletileg az egyik leghidegebb marsi területen huppant le. Ha hajlanánk elhinni, hogy a leszállóegység valóban ott van, ahol azt állítják róla vizsgálat tárgyát képezik mind a korábbi kirívó hőmérsékleti értékek, mind a Phoenix időjárási állomása által mértek, ugyanis ha annyira hideg van ott, hogy a széndioxid kifagy, akkor bizony mindennek igen súlyos hatással kellene lennie a Phoenix leszállóegysége fém-alkatrészeire. Továbbá, a talaj az elvárások szerint olyan kőkeményre van fagyva, mint akár maga a fém szilárdsága. Egy melegebb időszak, akár szezonálisan is, elegendő széndioxidjeget  tudna megolvasztani, hogy az elpárologjon (szublimáljon) közvetlenül, ellentétben a vízjéggel.

Emlékezzünk vissza a Phoenix fedélzeti időjárás-jelentő állomása által kezdetben mért adatokra, lásd fentebb. Ezek szerint, a hőmérséklet a Marson Sol 22-kor a napi felmelegedési görbét tekintve, nem ment -32 Celsius fölé, a mért adatok pedig igen nagy hasonlóságot mutatnak napról-napra – a fedélzeti időjárás-jelentő állomás szerint. A megadott adat nem hosszantartó állapotra utal, pusztán a napi legmagasabb érték, a hosszú távú hőmérsékleti paraméterek nyilván sokkal alacsonyabbak ennél a napi maximumnál. Vagyis ezek az értékek igen mesze állnak a 0 Celsiustól, ahogy a Földön a víz megfagy.

Ellenben, a hivatalos álláspont a Phoenix vízjég felfedezését követően arról szólt, hogy a jég eltűnt az árokból, bizonyítván, hogy elolvadt és/vagy elpárolgott. Ha tényleg ezt tette, akkor teljességgel nyilvánvaló, hogy a Phoenix Leszállóegység közelében az Északi Sarkvidék térségében a hőmérséklet a Marson, teljesen logikusan következtetve, sokkal közelebb áll a 0 Celsius fokhoz, mint más értékhez. Itt súlyos ellentmondás rejlik. Hogyan olvadhatna meg vagy párologhatna el a vízjég a Phoenix leszállóegység közelében, ha a hőmérséklet soha nem megy -32 Celsius fölé, és a hosszabb hőmérsékleti ciklusokat figyelembe véve, ennél ráadásul rendre alacsonyabb marad?

Kétségkívül, ha a vízjég valóban megolvadt vagy elpárolgott, akkor a hőmérséklet szükségképpen magasabb, mint -32 Celsius, a fedélzeti időjárási adatok tehát tévesek. Bízhatunk ezek után az időjárás-jelentő állomás adatainak pontosságában? Ha igen, akkor semmiféle olvadás vagy párolgás nem volt, az erről szóló állítások nem valósak. Ezt a falatot nehéz lenyomni a torkunkon – miként a mondás tartja.

Úgy gondoljuk, a vízjégre és a talaj kedvező ásványösszetételére vonatkozó állítások igazak, azonban csak piciny részét képezik a teljes valóságnak, s ennek az ismeretnek a nyilvánosságra hozatalát, a bejelentés pontos körülményeit, időzítését is már akár évtizedekkel ezelőtt kidolgozhatták, ebből a szempontból ennek a kis ároknak nem túl sok jelentősége volt. Némileg hanyagul kezelték eme ismeret nyilvánosságra hozatalát, ennek eredményeként maradhattak meg az itt bemutatott ellentmondások. Arra gondolunk, hogy az időjárási állomás adatai ugyancsak manipuláltak és nem a marsi valós adatokat mutatják számunkra. Elfogadhatjuk, hogy a Mars hideg égitest, ám kellően meleg ahhoz, hogy a bolygó felszínén sokfelé előforduló biológiai életet tömegesen el tudja látni, valamint folyékony állapotban tudjon tartani jelentős kiterjedésű víztömegeket.

Például, a kiadott hivatalos adatok fényében néhány hiszékeny tudós, behódolva a hivatalos irányvonalnak, számítógépes szimulációkkal kiderítette, hogy a permafroszt talajnak ez a formája akár közel 5 km-es réteget is képezhet a Mars kérgében. Nos akkor, egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül ezeket a hivatalos hőmérsékleti adatokat és higgyük el… mit is? Miként a mondás is tartja: „Az első háló, amivel az ellenfelet el akarjuk kapni, általában kuszára sikerül.” Rendkívüli nehézséget jelent számukra valamennyi hazugságuk pontos kézben tartása, összehangolásuk.

Gondoljunk csak bele, hogy az elvártnál ennyivel magasabb hőmérséklet milyen helyzetet teremt és milyen általános következményekkel jár egy globálisan melegebb égitest, ahol lehetőség nyílik a felszíni víz megolvadására, ennek következtében a földitől akár jelentősen különböző életformák támogatására is. Továbbá, ne felejtsük el, hogy a Mars Északi Sarki területeiről beszélünk, és nem a bolygó középső vidékeiről, ahol a hőmérséklet várhatóan sokkal magasabb, mint a sarkokhoz közel. Természetesen még mindig ott van az a bosszantó 95.23%-os széndioxid-arány a légkörben, mely halálos mérget jelent az általunk ismert valamennyi életformára - elég nagy akadályt jelent.

Nézzünk ismét a Phoenix által ásott árokra a fenti, első képen, nagyon közelről. Figyeljük meg a könnyen porló talajt az árok szélein, majd vessük össze ezt az amerikai gyalogsági ásóval a jóval melegebb talajban valahol az USA sivatagjaiban délnyugaton vágott árokkal. Akár a forró kés a vajban. Úgy nézne ki ez, mint szuper kőkeményre fagyott talaj, ráadásul olyan, melyet vízjégtömböket tartalmaz? Bárki is elhiheti azt, hogy a szuper kőkeményre fagyott talaj fizikálisan ily könnyedén és akadálytalanul vágható, hogy ennyire együttműködően viselkedik, semmi repedés vagy felgyűrődés? Meggyőződésünk, ha valóban marsi talajt látunk, az teljességgel nyilvánvalóan nem szuper kőkeményre fagyott. Az FBI-nál illene tisztában lenni ezzel a kulcstényezővel.

Arra gyanakszunk, hogy a Phoenix-küldetés bizonyos nyilvánosságra hozott eredményeiről már jóval azelőtt döntés született, mielőtt egyáltalán elhatározták volna az űrszonda Mars felé indítását. Valami olyasmi ez, amikor a röpködő kismadarat figyeljük, várván, mikor ereszkedik már lejjebb. Most már ismerjük, melyek a nyilvánosság, a média, a tudomány és az akadémikus közösség számára szóló ismeret. Nemcsak a vízjég és a talajban lévő ásványok képesek az élet támogatására, hanem az elmozdulás is a megszokott paradigmarendszerből egy új irányba.

Ha egyszerűen csak figyelmen kívül hagyjuk a hőmérsékleti adatok ellentmondásait, a következő lépésként valamit kezdenünk kell a minden általunk ismert életformára igen erősen mérgező és halálos fulladást okozó 95.32%-os széndioxid arányt és nyomokban nitrogént, oxigént és vízgőzt tartalmazó légkörrel. Azon tűnődöm, mit fognak ezzel csinálni majd. Csupán álom lett volna, és itt az idő tömegesen felébredni?

Rendben, legyen is elég, ne boncolgassuk ezt a témát. Menjünk tovább a Phoenix fotóira alapozott egyvelegben. Néhány közülük igen érdekes és beszédes. Továbbá, habár nem tudjuk pontosan, kinek a nevéhez fűződik az első felfedezés, őket illeti az elismerés, Skipperhez is úgy jutott hozzá az információ mások közreműködésével, tehát nem az ő felismeréseiről van szó jelen esetben.

 

 

 

A fenti, második és harmadik felvételre Skipper figyelmét a spanyolországi Ginés Morales hívta fel. Ez a fotó már a bejelentett tényt követő alátámasztásról szól, viszonylagosan friss, valamilyen folyékony anyag áramlásáról a Phoenix teste alatt, teljesen tiszta nyomot hagyott, kis tócsát képezett, ahogy összegyűlt, ennek egy része árnyékban található, majd megfagyott és/vagy elpárolgott.

Nos, birtokában a hivatalos megerősítésnek a vízjég előfordulása kapcsán a Mars talajában, nem túl elrugaszkodott és spekulatív az az állítás, miszerint nagy valószínűséggel vízjég olvadt meg a leszállás hője következtében a leszállóegység fékező hajtóműveinek működése során az űrszonda hasa alatt, ez okozta az erős, bár átmeneti vízfolyást. Nos, ha a kis markoló kanál elérne idáig és árkot ásna e területen is, biztosak lehetnénk benne, hogy ott is találna víznyomokat. Feltételezhetően végre is hajtották ezt a lépést, ha lehetőségük volt rá, hiszen pontosan tudták, mit fognak találni.

 

A fenti, negyedik felvételen látható dologra a brazil Araujo, J.P. Sandaçðes hívta fel Skipper figyelmét. Miként látható, a fehér nyíllal jelzett objektum úgy tűnik, mintha egy részben betemetett emberi koponya felső része lenne, a szemrésszel felül. Vessünk egy pillantást nekünk bal oldalt, a koponya homlokrészén a párhuzamos barázdákra. Természetesen nem tudjuk biztonsággal megmondani, mik ezek, de tisztán látjuk, azt is, aminek tűnnek.

Amennyiben feltételezzük egy pillanatig, hogy valóban koponyáról van szó, és hogy a barázdák ténylegesen a koponya részei, és nem geológiai vagy egyéb, anyagminőségből eredő tulajdonság, ami valamiképpen vele jár, akkor nagyjából olybá fest a szemünk elé táruló látvány, mintha egy Klingon (a Star Trek tévésorozatból és mozifilmekből) koponyája heverne előttünk a maga homlokbarázdáival. Természetesen mindez csak feltevés, tehát ne vegyük szenzációs bejelentésnek, miszerint Skipper Klingonokat talált a Marson! Ha valaki ezt állítaná, akkor vissza kell térni és levadászni egyet!...

Másrészről, ha a feltevést és a humort egymás mellé tesszük, azért arról ne feledkezzünk el, hogy az elébünk terülő látvány erősen emlékeztet egy emberi, vagy emberi jellegű koponyatetőre, és ezt senki sem cáfolhatja. Senki ne vádoljon tehát hanyagsággal, hogy nem hívtuk fel rá a figyelmet.

 

A fenti, ötödik felvételen látható objektumra először az USA-ból,  a P&L elnöke, Paul Pazzaglini hívta fel Skipper figyelmét, és szinte pontosan ugyanebben az időben egy német olvasó is, aki meg kívánta őrizni névtelenségét. Egy sima, hengeres, nagyobb részében eltemetett, hengeres alakú objektumot láthatunk a sziklák között, elég könnyen felismerhető helyzetben. Ez abból fakad, hogy a környező geológia elég durva, sok, szabálytalan és egyenetlen, miközben az objektum maga hengeres és nagyon sima.

Az említett levélírók azzal fordultak Skipperhez, hogy véleményét kérjék, vajon mit gondol róla. Amint akkor elmondta nekik, és ahogy azóta is Skipper gondolja, a tárgy úgy fest, mint egy kemény agyag, kerámiával burkolt, folyadékot szállító csővezeték anya vége, általában a föld alá szokták temetni. Az igazat megvallva, számos egyéb dolog ott van még lehetőségként, mint például gázvezeték, vagy repülőgép motor, stb. Azonban, akármilyen területen is keressük a tárgy mibenétét, egyet határozottan leszögezhetünk, mesterséges eredetű, semmi köze a természetes geológiához, gondolni sem érdemes arra. Ez a legfontosabb tény és ezt kell tudatosítani.

 

Összefoglalás

Mit is mond el ez a néhány, válogatott téma? Nehéz lenne vitatkozni velük. Egy fontos dologról azonban feltétlen említést kell tenni. Ez pedig az, hogy vajon a Phoenix földi irányító-személyzete vajon miért nem mutat ezek iránt semmi érdeklődést? Ha esetleg elkerüli a figyelmüket, és mások veszik észre őket, akkor miként fordulhat ez elő, hiszen az ő fizetett állásuk, mint szakértők, hogy minden egyes rendellenes objektumok észrevegyenek és alapos, kritikai vizsgálatnak vessenek alá. A nagyközönség részéről pedig, akik befizetett adójuk révén lehetővé teszik az ilyen küldetéseket, vajon nem teljesen jogos az elvárás az általuk pénzelt szakértők felé, hogy megvizsgálják ezeket a dolgokat, akármik is legyenek azok, ha egyszer már a szakértők képtelenek voltak rájuk bukkanni?

Az igazat megvallva, Skipper nem szentel túl nagy figyelmet a Phoenix népszerű, mostanában bemutatott tudományos adatainak, a már említett okok miatt. Ezért nem található ott a neve a felvételekhez fűződő felfedezések alatt. Ám nehéz megmondani, hogy az ezeken a fotókon megjelenő, egyértelműen és jól látható objektumokat miért magánszemélyek találják meg az USA-ban, Brazíliában, Németországban, Spanyolországban és még sorolhatnánk, azaz szerte a világon, kivéve a Phoenix küldetés hivatásos szakértőit. Ennyire vakok, vagy csak nem látnak? Csak geológia, amit látnak? Még ha nem is képesek valamit megválaszolni, már a rejtélyes elemek jelenléte önmagában megéri, hogy szót ejtsenek róluk.

Elveszítették volna tudósaink érzékelő képességüket, és csupán annyi maradt volna meg belőle, ami a biztonságos és a csordaszellemben megkötött megállapodásoknak megfelel? A beképzeltségnek olyan fokát érték volna már el, hogy nem is foglalkoznak a saját műszereik által leképezett objektumokkal, mert már eleve úgy döntöttek, hogy azok „nem érdekesek”? Nincs egyetlen olyan tudós sem, aki önálló gondolkozásra is képes, nemcsak az előre dobozolt véleményt szajkózza rendületlen és rendíthetetlenül? Vagy csak egyszerűen valamennyien vakok? – de azért az adófizetők pénzét elteszik… Ezért és ezeknek fizetünk milliárdokat?

No, most abba is hagyjuk, mert időközben esetleg valaki felébredt, a szél a változás illatát hozza.