A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

 

112. Az Opportunity marsrover burjánzó életzónában szállt le

Jelen tanulmány szerzőjét, azaz Skippert, meghívták e munkája nyomán a Tudományos Kutató Társaság (SSE) szokásos éves közgyűlésére június végén, teljes ellátással, hogy bemutathassa felvetéseit a tudós közönség számára. elfogadta a meghívást és igen nagy várakozással tekintett a megjelenés elé a PhD-s végzettségű kutatók és professzorok társaságában, akik kellően bátrak ahhoz, hogy a tudomány határait feszegessék. Miért? Ezeknek a tudósoknak nyilván nagy respektjük van, és mégis fel merik vállalni a különlegességek kutatását, a részükről egy ilyen meghívás, ahol tárgyilagosan kezelik ezt a kérdést, igencsak nagyra értékelendő.

A téma tárgyilagos kezelése az, ami igazán érdekessé tette ezt a felkérést, azonban két hónappal ezelőtt Skipper mégis az ajánlat visszautasítására kényszerült előrehaladott kora, s a kevés rendelkezésére álló felkészülési idő miatt. Az évek során munkatempója meglehetősen lelassult, e találkozó igencsak megterhelő lett volna számára.

Ugyancsak ütközött az idő a kiadás előtt álló könyve végső munkálataival, e munka a felszíni vízelőfordulásra és biológiai életre koncentrál, s nem engedhette meg, hogy bármi is akadályozza benne. (A könyv azóta elkészült, a következő címen rendelhető meg: http://marsanomalyresearch.com/general-directories/book-1/ad-doc.htm) Szintén nem merte vállalni a több államon átvezető utat, a sérülékenység kockázata miatt. Mindenféleképpen a könyve befejezését tette az első helyre, a megfelelő reklámozást és támogatói háttér megszerzését. A megjelenést követően talán csökkennek bizonyos kockázati tényezők.

 Skipper azonban nem feledkezett meg az SSE nyílt és becsületes kezdeményezéséről, továbbra is létfontosságú számára a tárgyilagos elemzés, ezért ezt a beszámolót nekik ajánlja, akár egyetértenek az írás tartalmával, akár nem. A témát, jellege miatt, visszatartotta azóta, mióta az Opportunity leszállt a Marson, évekkel ezelőtt. Arra gondolt, talán ezt a témát is majd a könyvében fogja közzétenni, ám túl sok jó minőségű felvétel csatolását jelentette volna, egy bizonyos életforma kitárgyalása tekintetében, ezért inkább ezt a megoldást választotta. A jelenség egyes elemei értelmezhetők, amikor elszigeteltek és magányosak, de a helyzet az, hogy összegyűlt már Skippernek annyi tapasztalata, hogy megkísérelje összerakni az egyes részleteket, s ezeket most elérhetővé tenni. Nos, vágjunk is bele.

 

 

A fenti, első felvétel az Opportunity marsjáró context mozaikfelvételét mutatja be, a nem sokkal korábban leereszkedett leszállóegységéről, amint egy sekély mélyedésben, az Eagle-kráterben pihen a Mars Meridani nevű síkságán. Figyeljük meg a mélyedés alakját, éles, jól körülhatárolható peremű sziklák-alkotta gyűrűjét, és a feltáruló üres síkságot, a kráterperem mögött. Figyeljük meg a leszálló-egység helyzetét a mélyedésen belül, és a láthatóan sértetlen, immáron leeresztett légzsákokat, felgyűrődve alatta.

Ugyancsak szenteljünk figyelmet a marsjáró által bebarangolt részeknek, amint körbejárt a mélyedésben, az igen laza, aprószemcsés poros talajon, mielőtt felmászott volna a kráterperemre és elkészítette volna ezt a képet. Szenteljük figyelmünket továbbá az ovális, a fényt erősebben visszaverő foltoknak is, sárga pöttyök jelzik őket, valamint az eléggé sajátságos elhelyezkedésű, sárga nyíllal jelzett foltot is. Ezek a világosabb színű foltok részét képezik azoknak a szokatlan jelenségeknek, melyekről itt szeretnénk szót ejteni. Vegyük észre, hogy a leszállóegység éppen néhányuk tetején ereszkedett le.

 

A fenti, második felvétel, közelebbi rálátást ad erre a helyszínre, a Leszállóegység elemeire az Eagle-kráter belsejében. Figyeljük meg a leeresztett légzsákokat a Leszállóegység széle alatt összegyűrődve. Jegyezzük meg a foltok helyzetét a Leszállóegység testéhez képest. Azért hangsúlyozunk ki ennyire mindent, mert nem szeretnénk, ha később keverednének a dolgok, a világosabb színű foltok estében, melyek egyértelműen kötődnek valamilyen módon a Leszállóegység légzsákjaihoz és szintetikus anyagához.

Megismételjük, a világosabb foltok némelyike itt is jól kivehető, s az is, hogy a Leszállóegység egyértelműen némelyikük tetejére ereszkedett alá. Figyeljük meg, hogy a talaj a Leszálló-egység környékén mennyire porhanyós és erősen szemcsés. A rétegezettsége következtében kicsiny árnyékok képződnek az egyes rétegek talajt alkotó részecskéinek határán, porózus megjelenést kölcsönözvén annak, és egyben kevésbé fényvisszaverő tulajdonsággal felruházva. Viszont, az ovális, a fényt erősebben visszaverő foltok azért képesek több fény visszaverésére, mert mindegyik felszíne símább, egyenletesebb, az érintetlen talajjal való összevetésben. Ezek a tényezők igen fontosak a továbbiak megértéséhez.

 

A fenti, harmadik felvétel, a felszínt mutatja be, a Leszálló-egységtől jobbra. Vegyük szemügyre a marsjáró nyomait, valamint a talaj igen egységes, szemcsés tulajdonságát. Nézzük meg, amint ezek a nyomok keresztül-kasul behálózzák a világosabb színű foltokat. Azt is vegyük észre, hogy a foltok lényegében semmilyen ellenállást nem mutatnak a marsjárók kerekei kapcsán, a talaj a területükön benyomódik és/vagy kiemelkedik. Ez arra utal, hogy a foltok mennyire puhák. Szenteljünk figyelmet a foltok eltérő méretének is.

 

 

 A fenti, negyedik felvétel, a Leszálló-egységtől balra elhelyezkedő részt mutatja. Ismét figyeljük meg az erősen szemcsés talajt és az egyöntetű természetét. Figyeljük meg a foltokat, s különösen a nyíllal jelzettet, a felirattal. Vegyük észre, hogy ezen a folton, habár kissé távolabbról látszik, kivehetők a varratok nyomai.

Ez a felvétel mozaik (számos, nyers képből összeillesztve), panoráma-látványt nyújt, a JPL állította össze, s ha közelebbi látványt szeretnénk elérni, felbontásbeli problémákhoz jutunk, s a kép elmosódottá válik. Ugyanez a helyzet a fenti, ötödik felvétellel is, ahol közelebbről láthatjuk a negyedik felvételen fehér nyíllal jelölt foltot. Ismét ott a fehér nyíl és a felirat. A rosszabb felbontás ellenére, tisztán látható az ovális forma, a hozzánk közelebbi végén a hosszabb varrások összefutása egy pontba, mely az egész légzsákot összefogja.

Továbbá arra is szeretnénk rámutatni, hogy ez a bizonyos erősebben fényvisszaverő folt szinte pontosan a közepén található egy talajhullámnak. Figyeljük meg az erősebben fényvisszaverő talajt a bal oldalán, és a sötétebb, árnyékosabb részt a jobb oldalán. Figyeljük meg, amint a folt szépen igazodik a talajhullámhoz, a felszínhez képest bezárt szögeihez, a folt baloldali része erősebben fényvisszaverő, ellentétben a jobb oldalára eső résszel.

Nos, azért vonultattuk fel ilyen részletesen ezeket a dolgokat, hogy bebizonyítsuk, és posztuláljuk, hogy a mélyedésben található ovális foltoknak semmi közük sincs a Leszálló-egységhez, ellenkezőleg, korábban létezett élet maradványairól van szó. Természetesen, mihelyt ezt megtesszük, és megerősítést adunk arra vonatkozóan, hogy a leeresztett légzsákok továbbra is a Leszálló-egység alatt vannak, nyilván azonnal adódik az ellenvetés, hogy a foltok ugye nem magukat a légzsákokat képviselik, pusztán azok lenyomatát, amikor még feltöltött állapotban voltak, és pattogtak/gurultak a felszínen, hogy aztán megállapodjanak, kieresszék belőlük a levegőt és megpihenjenek, tehát a foltok keletkezéséért a légzsákok a felelősek.

 

Az ötödik felvételen látható formák még nem kellően meggyőzők sem Skipper, sem érvbeli ellenfelei számára, semmilyen szempontból. Nos, miután bemutattuk az alaphelyzetet és felvázoltuk a szükséges háttér ismereteket, tovább haladhatunk és felsorakoztathatjuk az érveket.

 

 

 

 

 A fenti, hatodik és hetedik felvétel drámai és igen különös megjelenésű, tisztább látványt nyújt a helyszínről, a fehér nyíllal jelzett területről, a megelőző 4. és ötödik felvételekhez képest. A hatodik, a kettő közül a világosabb, az egyik panoráma kamerával készült, míg a másik, kissé sötétebb, a másik panoráma kamerával. Ez utóbbi kisebb méretében, ugyanis a hivatalosan kiadott forrás is ebben a méretben jött ki.

És éppen ez a kulcstényező jelen beszámolóban. A fenti jelenségre mindenféle magyarázat nélkül egy önmagát pusztán BlueDuck néven azonosító illető hívta fel Skipper figyelmét. Skipper válaszában megerősítette őt, ezzel e jelenséggel azóta tisztában van, mióta csak az Opportunity leszállt a Mars felszínére, és szándékában is állt beszámolóban foglalkozni vele. Az illető erősen paranoiásnak tűnt, Skipper azonban vígasztalásképpen felajánlott neki egy jó pontot, ám azóta sem hallott felőle. Sajnálatos dolog, azonban továbbra is áll a megkerülhetetlen kérdés, mi a csuda ez az objektum?

Természetesen fogadni lehet rá, hogy azok, akik a hivatalos álláspontot képviselik, és elolvassák e beszámoló következtetéseit, kétség kívül jót nevetnek és pszichológust kezdenek el emlegetni, miközben hangsúlyozzák, leeresztett légzsákokról és ernyőről van szó csupán, az Opportunity marsjáró Leszálló-egysége tartozékairól, a légkörön áthaladást és a leszállást kivitelezni. Akár így, akár úgy, mindenesetre, miként a beszámoló elején jeleztük is, a Leszálló-egység körüli foltok a felszínen, a Leszálló-egység körül, főleg annak bal oldalán, lehetnének a légzsákok nyomai, vagy az ernyőé, ezeket hagyta volna maga mögött a marsjáró, mielőtt megállapodott. Ám, lefogadhatjuk, bármiféle magyarázat is születik, az mindenképpen a Leszálló-egységgel és a Földdel fog kapcsolatot teremteni, és nem a Marssal.

Ezek a magyarázatok igen logikusnak tűnnek, a felszín vonatkozásában, pláne, a nagyobb távolságból készült fotók esetében. Nem igaz? Az egyetlen dolog, amiben Skipper és a hivatalos álláspont megegyezik, hogy igen, valóban zsákokról van szó, ám azoknak az égvilágon semmi köze az Opportunity Leszálló-egységéhez, már csak azért sem, mert már korábban is léteztek, mielőtt az űrszonda egyáltalán odaért volna. Vegyük észre, semmiféle kábelnek nem látjuk nyomát sem, ezekhez a zsákokhoz csatlakozván, emellett sem felirat, sem számozás nem látható a légzsákokon. Menjünk is bele a jelenség alaposabb elemzésébe a továbbiakban.

 

 

 

Miként az a fenti, nyolcadik és kilencedik felvételen látható, további példákat mutatunk be a légzsákok nyomaira az Eagle-kráter belsejében. Figyeljük meg az összetéveszthetetlen ovális illesztést a varrások egyesítésénél, pontosan úgy festenek, mint a 6. és 7. fotón. Figyeljük meg, miként szakadozott szét az anyag, a varrások mentén, mielőtt megállapodott volna a felszínen, habár, pontosan ugyanazokat a típusú nyomokat látjuk, mint a 6. és 7. fotón.

Rendkívül fontos annak szem előtt tartása, hogy a légzsákok anyaga mennyire szorosan a talajra símulva jelentkezik, s olybá fest, mintha egyetlen vékony rétegből állna. Tartsuk szem előtt, hogy az anyag láthatóan bemélyedő nyomokat hagy az alatta lévő durva talajon, sőt egyenesen megváltoztatja annak igen egységes, szemcsés szerkezetét. Azt is észrevehetjük, hogy a 8. és 9. felvételen a légzsákok anyaga immár sokkal rosszabb fizikai állapotban van, mint az ép anyag a 6. és 7. fotón.

Végül, felhívnánk a figyelmet arra, hogy a felsorakoztatott érvek teljesen nyilvánvalóan, valamiféle,  a felszínen fekvő anyagra utalnak, és nem keverhetők össze azokkal a közönséges lenyomatokkal, melyeket egy ép, vagy részlegesen ép, levegővel töltött légzsák hagyott volna a Leszálló-egység érkezéseként. Ugyancsak számottevő különbség mutatkozik a légzsákok fizikai állapotát illetően a 6. és 7. felvétel, és vele ellentétben az igen rossz állapotokat tükröző, 8. és 9. fotó esetében, feltéve, hogy valóban a Leszálló-egység légzsákjainak nyomát látjuk. További jellemző különbség, hogy utóbbi esetben, a sérült légzsákok nyomainak színe jóval sötétebb, messze kevesebb napfényt vernek vissza, mint a szintetikus anyagból készült, ép légzsákok.

 

A fenti, tizedik felvétel, kissé tágabb rálátást enged a sérült légzsákok térségére a 8. és 9. fotóhoz képest. Ezúttal igen közelről tekinthetők meg a nyomok, s az is látható, hogy közvetlenül a Leszálló-egység szélénél találhatók, így a helyzetüket is igen jól behatárolhatjuk ahhoz képest. Vegyük észre, viszonylagosan mennyire erősen veri vissza a fényt az összegyűrődött légzsák a Leszálló-egység bal alsó sarkánál, a Leszálló-egység kerületén látható többi légzsák-anyaghoz képest. Valamennyi fotót, kivéve a tizediket, az Opportunity panoráma kamerája által készített képek közül válogattuk össze, a 10. fotót a navigációs kamera készítette, miközben a marsjáró még a Leszálló-egység platformján tartózkodott.

A beszámoló ezen szakaszában szerettük volna bemutatni a légzsákokat, hogyan néznek ki, milyen nyomokat hagynak ép és frissebb állapotban a felszínen, illetőleg már elhasználtabban, sérültebben. A 6. és a 7. fotón az ép légzsákok fizikai megjelenését láthatjuk, majd a sorban következő 8., 9. és 10. fotón azokat a foltokat, melyeket már korábban láthattunk szerte a Leszálló-egység közelében, sárga pontokkal megjelölve, kétségtelenül ugyanezektől a légzsákoktól eredeztetvén, nem összekeverhetően a talajon látható egyéb bemélyedésekkel, vagy egyéb anyaggal. Menjünk is tovább.

 

A fenti, tizenegyedik felvétel egy további légzsák nyomait mutatja, a rendkívül egyenletes szemcsézettségű, szerfelett egységes megjelenésű talajon, a Leszálló-egység közelében, a sokatmondó varrásnyomok jelenlétével. Ezek a nyomok azt sejtetik, hogy az anyagnak egyfajta áttetsző tulajdonsága van, ugyanis az alatta található felszín alakzatai halványan láthatóak.

Ami ennél is érdekesebb, az a következő: tisztán kivehetően ez a légzsák igen elhasználódott állapotban van, anyaga ráadásul nagyon vékony. Mintha széthullásnak indult volna és a talaj elkezdett volna összekeveredni maradékával. Nézzük meg az alsó és a jobb oldalát, a maradványok jól kirajzolódóan begyűrődnek, és vegyülnek a talajjal. Figyeljük meg jól a talaj szerkezetét és tartsuk emlékezetünkben a további utalások megértése végett. Fontos leszögeznünk, a légzsákok anyaga ezt a fizikai megnyilvánulást csupán a leszállást követő második napon mutatja.

 

A fenti, tizenkettedik felvétel, alapjaiban ugyanarra a jelenségre vonatkozik mint a tizenegyedik fotón látható, ám a Leszálló-egység szomszédságának másik pontján. Nézzük meg, hogy a légzsák anyaga mennyire beleolvad már a talaj anyagába, annak szemcsés szerkezete több helyen is átüt rajta. Az anyag ezen a helyszínen ugyancsak a bomlás előrehaladott állapotát mutatja. Nem hagyható ki annak megemlítése, ez a látvány a Leszálló-egység felszínt érésének legelső napján fogad bennünket. Jegyezzük meg a talaj minőségét és őrizzük emlékezetünkben a további hivatkozások megértése végett.

 

 

 

 

A fenti, tizenharmadik és tizennegyedik felvétel a szóban forgó légzsákok további állapotromlását mutatja be. A különbség annyi, hogy ezúttal a Leszálló-egység alatt található helyszínről indul ki a jelenség, s terjed túl annak peremén. Ismét figyeljük meg a talaj egységes szemcsés szerkezetét, ami ugye nem jellemző a légzsákok területére. Miután mostanra már kellően megszokhattuk a talaj milyenségének és szerkezetének látványát, érdemes összefoglalni mit is tudunk eddig, összegyűjteni a legfontosabb információkat a továbbiakra nézve.

 

Mit tudunk eddig?

1.  Bemutattuk az Eagle-krátert és az Oppertunity Leszálló-egysége nagylátószögű kamerával felvett viszonyát, és feltérképeztük a légzsákok nyomainak elhelyezkedését a Leszálló-egységhez képest. Megmutattuk a légzsák-formájú nyomokat, amikor még a légzsákok sértetlenek. Bemutattuk a hivatalos álláspontot, miként írják le a légzsáknyom-szerű alakzatokat, azt, hogy kétséget kizáróan, ezeknek a nyomoknak a Leszálló-egységhez van közük. Azt is láthattuk, a marsjáró nyomai miként szántják fel ezeket a nyomokat keresztül-kasul, azok semmiféle ellenállást nem tanúsítanak, a légzsákok tehát igen laza szemcséjű, könnyen formálható talajú felszínen értek talajt, a foltok tehát nem a légzsákok szintetikus anyagát magát jelentik, az sokkal ellenállóbb lett volna a kerekekkel szemben.

2. Ezután közelebbről megnéztük, jóval beszédesebb felvételeken ezeket a bizonyos légzsák/ernyő objektumokat, könnyen meghatároztuk általános alakjukat, a varrások egyesülésénél a kerek foltot, az oldalakon futó varrásnyomokat, az egész légzsák szerkezetét. Közelről láthattuk az első részben még távolabbról kivehető nyomokat a Leszálló-egység közelében, kiderült, szabálytalan formájúak, s lényegében különböző légzsákok maradványairól van szó. Láthattuk azokat a foltokat is, melyek már lényegében a légzsákok anyagát jelentik, részlegesen befedte őket a környező talaj, a Leszálló-egység közelében, foltokat, melyek egyértelműen nem benyomódások vagy egyéb módon keletkezett mintázatok, ám a Leszálló-egységhez való közelségük miatt, egyértelmű, hogy ahhoz tartoznak. Részletesen bemutattuk a foltokat környező talaj milyenségét, így pontosan tudható, miként fest.

3. Több, jellemző példát mutattunk be a Leszálló-egység tőszomszédságában lévő légzsákok anyagára vonatkozóan, azok különböző állapotára, széthullására, szétszakadozására, elbomlására, összekeveredésére az alatta található szemcsés talajjal. Látható volt, hogy a szétmállásnak és széthullásnak különböző szintjei vannak, miközben kihangsúlyoztuk, mindez a lebomlási folyamat sokkal hosszabb időt igényel, azaz a szóban forgó anyagnak már jóval az Opportunity szondát megelőzően az adott helyszínen kellett lennie. Ez esetben pedig már teljességgel kizárható, hogy ennek az anyagnak bármi köze is legyen a Leszálló-egységhez. Továbbá, a légzsákok lebomlási folyamatát figyelembe véve, szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy szerves anyagról van szó, nem pedig a frisstiben érkezett, a Leszálló-egysgéhez tartozó szintetikus holmiról. Ez alkalommal még alaposabb bepillantást kaphattunk a talaj szerkezetébe, különösen a foltok térségében, fontos tisztában lenni milyenségével.

 

Összefoglalás

Némelyek bizonyára úgy gondolják, túl messzire mentünk a bemutatott jelenségek kapcsán és túl keménynek tartják ahhoz, hogy hihető legyen, természetesen a saját hitrendszerükre alapozva és annak figyelembe vétele mellett, ez a háttér az, mely az ilyen jellegű ismereteket elfogadhatatlanná teszi, habár a szemünk elé táruló látvány önmagáért beszél, tiszta és megcáfolhatatlan. Először is, a nyomok látványa megkérdőjelezhetetlenül alátámasztja, a légzsáknak látszó objektumok és a sérült légzsákok maradványainak többszörösen megfigyelhető nyomai, határozottan nem új és szintetikus anyagú eredetre utal, és pláne nem az órákkal korábban érkezett Leszálló-egységhez fűződő bármilyen kapcsolatra, sokkal inkább idősebb és más eredetű anyagra. Másodszor, a szemünk elé táruló látvány kétségbevonhatatlanul alátámasztja, hogy a légzsák kinézetű objektumok és a sérült légzsákok több helyen előforduló maradványa nem a felszínbe történő benyomódás eredményeként jöttek létre a Leszálló-egység érkezésekor, hanem éppenséggel a felszínen feküdtek.

Ezek a tények kizárják a földi eredetet, ez következik ugye logikusan, a gondolatsort folytatva pedig az adódik, hogy a légzsákoknak tűnő objektumok, valamint a sérült légzsákok ismétlődő nyoma csakis marsi eredetű lehet, és ott voltak már az előtt az Eagle-kráterben, hogy az Opportunity Leszálló-egysége megérkezett volna. (Feltéve, hogy az Opportunity egyáltalán a Marson van… - A fordító megjegyzése.) Az a tény, hogy a légzsákmaradványok a helyszínen a szétfoszlás különböző szintjét mutatják a viszonylag sértetlentől kezdve, arra utal, hogy az idők során többszörösen előfordult ilyesféle leszállás. Meg kell még említeni, hogy a légzsákok állapotában bekövetkező romlás mértéke ugyan tisztán látható, mégsem következik belőle egyértelműen, hogy szerves anyagról van szó, habár ennek igen nagy az esélye, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a marsjáró keresztül-kasul járkált rajtuk, és lényegében semmilyen ellenállást nem mutattak, belenyomódtak a talajba.

Szerves anyag ismétlődő jelenléte a légzsákok vonatkozásában egyetlen dologra utalhat, ez pedig nem más, mint ÉLET. A következtetés logikája megkerülhetetlen, és egyáltalán nem számít, ez egyesek számára milyen kellemetlen érzésekkel járhat, akik erről a lehetőségről hallani sem akarnak, ám mindez tárgyilagos elemzéssel, a szemünk elé táruló látványból következik, szó sincs valamiféle egyéni értelmezésről. Más szavakkal: a következtetés kőkemény, szemmel látható tényeken alapul, s nem pedig valamiféle véleményről van szó. A tény tehát az, hogy az Opprtunity Leszálló-egysége burjánzó életzónában szállt le a Marson, és a marsjáró ennek tetején gurult ide-oda, láthatóan úgy, hogy felismerték volna. Nem ironikus kissé ez a helyzet?

Továbbá: a különös kinézetű légzsákokhoz kapcsolódó felfedezés cáfolhatatlan bizonyítékát adja a marsi élet létezésének. És a dolog még nem ér itt véget. A beszámoló utolsó részében megnézzük, nem lehetséges-e esetleg többet is megtudni róla.

A beszámoló végén pedig ilyen jelenséget mutatunk be, mely már kevésbé egyértelmű, és az eddigiek fényében kissé talán spekulatívnak is tűnik. Ennek ellenére azért meglehetősen nyilvánvaló lesz a többi fotó társaságában.

Az eddigiekben olyan nyomokat (foltokat) mutattunk be, melyekre mint légzsákokra hivatkoztunk. Megjegeztük, szinte bizonyosan szerves anyagúak, s ezért közük van az élethez, kérdés, miféle élethez? Erre nem könnyű válaszolni, de úgy gondoljuk, eddigre már elegendő ismeret gyűlt össze ahhoz az Eagle-kráter térségéről ahhoz, hogy legalábbis részben, megkíséreljünk választ adni erre a kérdésre.

Visszaemlékezhetünk, nem győztük eleget hangsúlyozni az eddigiek során, hogy szenteljünk figyelmet a talajra és szerkezetére. Idézzük fel, hogyan nézett ki, főbb jellemvonásaiban egyhangú megjelenésére és lazán kötött szemcsés mivoltára. Valószínűleg egy becsapódó szilárd test okozta (kisebb meteor?), mely a felszínbe ütközésekor szétporlasztotta a felső talajréteget, egy bizonyos területen, és létrehozta a megfigyelhető bemélyedést. A talaj felidézése mellett emlékezetünkben, vessünk egy pillantást a következő felvételre.

 

A fenti, tizenötödik felvétel ismét csak nagyon közel készült az Opportunity Leszálló-egységéhez, a kráteren belül. Amit látunk, az nem más, mint igen nagyszámú, meglehetősen egyforma méretű, a napfényt jól visszaverő kicsiny gömböcske, a kráter véges területű bemélyedésének egy részét sűrűn kitöltő csoportja. Miként az jól látható, teljesen másként néz ki, mint az eddig látott talaj, ez pedig azért van így, mert egészen másról is van szó.

Igazából, ezek a gömböcskék nem a talajon üldögélnek közvetlenül, ellenkezőleg, a régebbi légzsákok felszínen heverő anyagán. Figyeljük meg a sokkal símább felszínt a kibukkanó részeken, ahová a gömböcskék nem jutottak el. A helyzet az, hogy bizonyára a légzsákok anyagán tanyáznak, s nem pedig közvetlenül a talajon, s hogy ez tényleg így van, az a következő felvételből még jobban megérthető lesz.

 

A fenti, tizenhatodik felvételen, az Opportunity Leszálló-egységének széle látható a kép legtetején. Az is tisztán kivehető, hogy a Leszálló-egység további légzsák-anyagokon szállt le. Újabb felvételeket nem mutatunk itt be azzal összefüggésben, hogy a Leszálló-egység valószínűleg egy viszonylagosan sértetlen és nagyméretű légzsákon ért felszínt, összelapítván azt, és egyben a Leszálló-egységet hozzátapasztva a légzsák anyagához. Éppen azon a helyen, ahol a Leszállóegység megnyugodott. Hát nem ironikus?

Ezenkívül, arra is gyanakszunk, hogy a légzsák tele volt ezekkel a gömböcskékkel, innentől kezdve nevezzük őket – jobb híján – gubóknak. Amikor a légzsák a Leszálló-egység súlya alatt hirtelen szétszakadt, a sok-sok gubó kiszabadult a Leszállóegység határán kívülre, nagyjából véletlenszerűen, de eléggé sűrűn, ahogy az látható is. Ám a fent látható légzsák anyag nem az újabb légzsákhoz köthető, mely szétszakadt a Leszálló-egység alatt, sokkal inkább egy régebbi, részben már a talajra símult és e helyen bomlásnak indult anyaghoz.

Nos, akkor lássunk neki. Posztulálni fogjuk, hogy ezek a légzsákok nemcsak, hogy szerves anyagból épülnek fel, életformát jelentenek, azt is posztuláljuk, hogy ezek a szerves anyagból felépülő légzsákok emelő gázt tartalmaznak, mely éppenséggel felemeli őket a marsi légkörbe és, a szél hátán utazva, nagy távolságokra sodródnak el. Posztulálni fogjuk, hogy ezek a légzsákok marsi életformák szaporodását szolgálják, egyfajta „járműként” üzemelnek, magukkal szállítván nagy számú gömböcskét vagy gubót, hogy aztán kiürítsék szállítmányukat távoli helyeken miként itt is, az Eagle-kráternek elkeresztelt helyen.

Úgy véljük, az eredeti elgondolás szerint ezek a zsákok talán sokkal magasabban kellett volna, hogy felszakadjanak, hogy a sok-sok gubó szabadon aláhullva, nagy területen szóródjon szét, s hogy a zsák anyagának maradványa jóval arrébb sodródva hulljon alá, hogy aztán lebomoljon a talaj felszínén. Tovább gondolva a dolgot, a marsi életforma maga állíthatja elő ezeket a szaporodást szolgáló eszközöket, mint létformákat, ugyanis nehéz lenne elképzelni, hogy egyfajta gyárban készüljenek, mint mesterséges szerkezetek, pontosan ugyanolyan tulajdonságok szerint legyártva, miközben természetesen megfelelnek a marsi környezeti feltételeknek.

Logikusan ugye az következik, hogy nem minden egyes légzsák azonos méretű, és nem mindegyiknek sikerül elérnie az elvárt tulajdonságokat. Néhányan magasabbra jutnak és szórják szét terhüket amikor ideális körülmények uralkodnak (szél, hőmérséklet, napfény, stb.) és a szállító az elvártaknak megfelelő jó állapotban van. Amikor pedig a körülmények nem annyira kedvezőek, előfordul, hogy a zsákok kisebb magasságban felszakadnak a felszín fölött, vagy csak egyszerűen leereszkednek, és így szórják szét tartalmukat.

Arra gyanakszunk, hogy ez utóbbi forgatókönyv mehetett vége a Eagle-kráter esetében, méghozzá nem sokkal korábban, ahogy a Leszálló-egység megérkezett. A Leszálló-egység sikeresen ért felszínt ebben a bemélyedésben, ezeken a többé-kevésbé sérült, vagy csak részben leeresztett légzsákokon. A légzsákok kipárnázták a felszínt a Leszálló-egység érkezésekor, ám az kirepesztette őket, a zsákok egy része emiatt kirepült oldalra, sokkal inkább, minthogy helyben eresztett volna le. Ezért van az, hogy az Eagle-kráterben nem látható gurulás, megcsúszás vagy felpattanás nyom, a szemcsés talajon, mielőtt a Leszálló-egység megállapodott volna.

Nos, könnyen feltételezhetnénk azt, hogy a szerves zsákok maradványai szerte heverve a Leszálló-egység körül a mélyedés területén nem más, mint a Leszálló-egység légzsákjai által keltett foltok, s meg is lehetnénk ezzel az álláspontunkkal elégedve, ha csak a távoli felvételeket látnánk. Más szavakkal, nem gondolták, hogy közelebbről is látni fogjuk a jelenséget, s azt sem, hogy összeillesztjük a mozaikdarabkákat. Eltelt néhány év, megnyugodhattak a kedélyek, úgy tűnt, szabadon hazamehetnek, és akkor jön néhány idióta és közelebbről is megnézi a fotókat. Szinte hallhatjuk is „ez nem tisztességes”, a titkos hatalom részéről pedig, „ez teljességgel lehetetlen”, pedig nem akarjuk megzavarni a tömegeket.

 

A fenti, tizenhetedik felvétel, egy kissé közelebbi látvánnyal szolgál a gömb alakú gubókról a Mars felszínén. A gubók alatt található szikla minden bizonnyal az Eagle-kráter bemélyedésének kőzetfelbukkanása térségében található, a marsjáró Sol43-kor fotózta le, még mindig abban az időszakban, amikor a krátermélyedésben bóklászott. Ezt a felvételt ugyancsak a panoráma-kamera készítette, kétségtelenül oly módon, hogy kissé közelebb hajolt, s nem pedig a fedélzeti mikroszkópikus kamera felvétele. Habár meglehetős kérdőjelekkel fogadjuk a hivatalos adatokat, mégis, jelen esetben csak egy kissé jobb minőséget kapunk, mint a korábbiakban.

Figyeljük meg, mennyire símák, tiszták és szabályosak a gömböcskék, ezért pedig igen jól verik vissza a fényt, legalábbis a környező talajon vagy sziklás alaphoz képest, melyen pihennek. Azt is vegyük észre, hogy milyen kis számú gubót fed részben a talaj, s azt is, hogy bárhol is vannak, annak a tetején találhatók. Pontosan úgy festenek, mintha az égből hullottak volna, pontosan erre a helyre, s talán nem is állunk távol az igazságtól, amikor ezt állítjuk.

 

A fenti, tizennyolcadik felvételt, a mikroszkópikus kamera készítette, egy másik, a gömböcskéket nagy sűrűségben hordozó területről, Sol 053-kor, amikor a marsjáró továbbra is az Eagle-kráter mélyedésében barangolva. Vegyük észre, hogy ezek a gubók nem tűnnek sokkal nagyobbaknak, mint a megelőző, 17. felvételen, az annak is betudható, hogy a fotót 50%-is kicsinyítésnek vetettük alá, emiatt távolabbinak tűnik a látvány, és nyilván kisebbeknek az objektumok a valós méretükhöz képest. Úgy gondoljuk, sokkal célravezetőbb, ha átfogóbb képet látunk, s nem csak egy szűk területre koncentráljunk. A következő felvétel azonban mégis megadja ezt a közelebbi vizsgálati lehetőséget is.

 

 

A fenti, tizenkilencedik felvétel, ugyancsak a mikroszkópikus kamera terméke, ugyanazon helyszín még közelebbi látványával szolgál, mint az előző, a marsjáró árnyékában. Ez még az eddigieknél is jobb, hiszen a helyszín legnagyobb része enyhe árnyékban van, a talaj és a gubók részletei sokkal jobban kijönnek, anélkül, hogy a ragyogó napfény visszaverődése zavaróan hatna.

Véleményünk szerint e helyszínen a kisebb, gömböcskék jelentkezik a valódi méretet, ahogyan azok kihullottak a zsákokból, a nagyobb gubók bizonnyal eltérnek tőlük, a növekedés már egy újabb fázisában lehetnek. Skipper álláspontja szerint a nagyobb szervezetek nem feltétlen a kisebb gubók talajt érése után bekövetkező növekedésük eredménye, lehet egy felszín alatti életforma virágzása is, amit pedig itt látunk, az a virágzásának kezdeti állapota, s talán éppen a majdani szállítóeszközül szolgáló légzsákok kifejlődésének.

A bal oldali növekményt fehér nyíllal jelöltük. Lehet, a felvázolt gondolat téves, ám a kialakuló forma erősen emlékeztet a későbbi légzsákra, a bal oldalán mintha a varráskezdeményt látnánk, a légzsák fő testén hosszában végigfutó varrás kialakulásának kezdeményét. Miközben ezt a felvételt nézzük, szenteljünk különös figyelmet a talaj különösen egyenletes szemcsézettségének.

A fenti, huszadik felvétel, még közelebbi látványt ad mindösszesen egy növekményről, melyet korábban, a 19. fotón fehér nyíllal jeleztünk, természetesen a talajon ül. A felvetés tehát az, hogy lényegében egy leendő légzsák csíráját látjuk, halványan még a varrás kezdemény is felbukkan, de mivel nagyon nehezen kivehető, a döntés mindenkinek a sajátja.

Most tekintsünk a jobb alsó sarok felé, ez a kissé deformált gömb ugyancsak látható a 19. felvételen. A legtöbb felvétel, miként ez is, csaknem függőleges rálátást ad ezekre az objektumokra, nem valamilyen szögből mutatja őket, így nem láthatunk közvetlen alájuk. Ha így vizsgálódunk, lehetőség nyílik számunkra, hogy eldöntsük, vajon az alsó részükön is láthatók-e varratkezdemények, netán valami madzag féle, hogy eldönthessük, nem csak valami különlegesen sima szikladarabbal van dolgunk.

Ám ennek a jobb alsó sarokban látható objektumnak többszörös deformáció vagy bevágás található a felszínén és nyilvánvalóan nincs olyan jó egészségi állapotban, mint a többi, teljesen felfúvódott példány. Néhány horpadás bepillantást enged a mélyebb szerkezetébe, a varrások kiépülésének folyamatába.

A fenti, huszonegyedik felvétel, néhány, dobozolás előtt álló gombát láthatunk, természetesen innen a Földről. Nem akarjuk senkire sem ráerőltetni a gondolatot, hogy amit a Marson megfigyelhetünk az valamiféle gomba-jellegű élet lenne. Csak azért illesztettük ide ezt a felvételt, hogy megmutassuk, a marsi objektumok vizuális megjelenése olykor igen hasonlatos a földi alapú élethez. Akár egy földi gyár is előállíthatna ilyen formátumú termékeket, akár még hasonló tökéletlenségek is előfordulhatnának az egyes példányok között.

A fenti, huszonkettedik felvételen ismét földi gombákat láthatunk, ám csak közepesen ideális körülmények között termesztve. Figyeljük meg, a kamera látószöge milyen nagy segítséget nyújt számunkra, abban, hogy valóban növekményekről van szó, hiszen kocsányon ülnek. Ha viszont ezeket a földi gombákat is függőleges irányból látnánk, akkor a kocsányok elvesznének szemünk elöl, miként az a Mars esetében feltételeztük, így bárki sokkal könnyebben azonosíthatná be őket semleges gömböcskéknek, labdácskáknak, annak ellenére, hogy életformák. Egyszerű kamera-helyzet módosulás és máris egészen más megvilágításba kerül minden, kevésbé megkérdőjelezhető, hogy életről vagy geológiai formákról van-e szó.

Miközben a földi gombákat hoztuk fel példának, arról nem szabad elfeledkeznünk, hogy e fajok egészen elképesztő formát és méretet ölthetnek, ahhoz képest, amilyent egy étteremben vagy bevásárlóközpontban láthatunk. Kövessük az alábbi hivatkozásokat:

 

http://www.sciam.com/article.cfm?id=strange-but-true-largest-organism-is-fungus

http://www.infoplease.com/spot/fungus1.html

http://news.softpedia.com/news/Anceint-Mushrooms-Were-As-Big-As-Trees-52720.shtml

 

Egy közönséges felszín alatt élő szervezet kiterjedése elérheti a 7 négyzetkilométert, súlya sok-sok tonnát, nem is beszélve akár a több ezer évet is elérő életkoráról. Továbbá, a közelmúltban végzett kutatások kiderítették, hogy láthatóan genetikailag sokkal közelebb állnak az emberi és állati szervezetekhez, mint a növények! Micsoda? És mindez itt a Földön, nem pedig a Marson.

Amikor itt a Földön egy földalatti szervezet elhatározza, hogy szaporodni kíván, akkor megjelenik egy felszín feletti virág, amit gombának hívunk. A legtöbb esetben a gomba virág spórákat szór szét a szaporodás részeként, Anemochor, azaz szél által szétszórt. E folyamat velejárója a nagyszámú, reprodukcióra képes, spóra vagy mag szétszórása.

Az összegyűjtött ismeretek birtokában, feltehetjük a kérdést, miért tűnik annyira szokatlannak a Mars esetében a felszín alatti élet feltételezése, a marsi körülményekhez való alkalmazkodási képesség léte, a szükséges feltételek létrejötte a Meridani síkságon, hasonlatos, ám kissé mégis eltérő szaporodási mód megjelenése e távoli világon? A felszínen kifejlődő, ám továbbra is a talajhoz kötődő gombaszerű szaporítótest kifejlesztése helyett, ugyancsak viszonylag közel a talajhoz, miként a Leszálló-egység térségében, mit gondoljunk a szaporodás céljából kialakult légzsákokról, melyek a talajhoz csatlakozván nagyobb magasság elérésére képesek? A légzsákon belül végbemenő kémiai reakciók növelhetik a belső hőmérsékletét, a napenergia pedig szolgáltathatja az emelőerőt. A légzsák egy idő után bizonyára leszakad az őt rögzítő vezetékről, kellően erős szél esetén, és innentől kezdve annak áramlataival utazik.

A spórák vagy magok be lehetnek ágyazva kemény ám kis súlyú, szerves labdacsokba vagy gubókba, mely akár műtrágyaként is szolgálhat a növekedéshez szükséges ásványi anyagokat tartalmazván, bomlási szakaszban. Az ideális eset az, amikor a haldokló légzsák felszakad a meggyengült varratvonalak mentén, az egyedi labdacsok vagy gubók aláhullnak a megfelelő magasságból, nagy számban, abban a reményben, hogy kellő mértékben betemeti őket a szemcsés talaj, s újra kezdhetik ismét életciklusukat.

Amikor a feltételek nem kedvezőek, és/vagy a légzsákok nem teljes mértékben egészségesek ami a szerepüket illeti, és/vagy a légzsákok túlságosan alacsonyan vannak, és/vagy a talaj keménynek bizonyul a megtapadáshoz, a gubócskák szerte hevernek a felszínen, miközben nem történik semmi, s végül lebomlanak. Emlékezzünk vissza, a sikeresség kulcsa a nagy számú légzsák és gubócska kifejlődésében van. Ezek a gubócskák nem vesznek részt a szaporodásban és a légzsákok anyag is egyszerűen feloszlik a talajban még több ásványi anyagban gazdagítva azt, és elősegítve a felszín alatti élet fejlődését, beleértve akár magukat a légzsákokat és gubócskákat kifejlesztő élőlényeket is.

Ha valakinek sikerül félretennie az érzéseit és az előfeltételezéseit a tekintetben, hogy mi lehetséges vagy mi nem, e tekintetben logikus az eljárás, hiszen nem tettünk mást, mint extrapoláltuk a szerves légzsákok maradványait és a hozzájuk kapcsolható életformákat. Tényleg annyira nehéz lenne felfogni ha egyszer már sikerült megérteni, hogy a jól kivehető légzsák formák és a hozzájuk köthető igen nagyszámú kicsiny gömböcske a kráter mélyedésének bizonyos területén, a szemcsés talajon árván üldögélve mit is jelentenek? Tényleg könnyebb elfogadni azt a magyarázatot, miszerint a rengeteg, szanaszét heverő gömböcske valamiféle kémiai reakció terméke lenne, az egységesen szemcsés talaj és az ugyancsak homogén sziklák között?

Akárhogy is, igyekeztünk bemutatni ezt a jelenséget, kissé mélyebbre ásva a témában, közzétenni az érdeklődők számára. a légzsákokra vonatkozó tények ismeretében nem lehetnek kétségeink, mindenféleképpen a marsi élettel függnek össze, a gubók jelenléte pedig kapcsolatot mutat a légzsákokkal, így csak megerősíti az alap állítást. Innentől kezdve a tudósokon a sor, hogy felvegyék a kesztyűt. Ha netán mégsem lennének erre hajlandók, akkor felhívnám a figyelmüket azokra a milliókra, akik már kezdenek ébredezni és egyre nagyobb figyelmet szentelnek annak, hogy mit tesznek és mit nem tesznek velük, azaz kezd fogyni az idő a folyamatos tagadás és hallgatás számára.

 

 

113. A Spirit marsjáró által fotózott emberfejek

 

 

A fenti, első felvételen egy nagylátószögű, kontext felvételt láthatunk, a számunkra figyelemre méltó tárgyak első felfedezéséről, sárga keretbe foglalva. Pontosan ebben a formában láthatjuk a tudományos adatok között, semmiféle grafikus beavatkozást nem tartalmaz, kivéve a sárga keretet. Miként az észrevehető, különösebben nincs semmi néznivaló.

Ám mindez félrevezető. Vessünk egy pillantást a fényes, a fényt erősen visszaverő objektumra, ez az, ami számunkra fontos. Ám mielőtt mélyebben belemerülnénk elemzésébe, ugyancsak vessünk egy pillantást a sárga keret és a kép bal sarka között félúton látható, kicsiny, ugyancsak erősen fényvisszaverő tárgyra, láthatjuk, ugyanolyan jellegű, de ott van egy harmadik is, ugyanebben a szögben, a kép tetejéhez közel. Érdemes megjegyezni, mindhárom tárgy elhelyezkedésében szinte tökéletesen rásímul egy egyenesre, s az egymást elválasztó távolság is azonos. A másik két tárgy nem mutat semmi rendkívülit, egymáshoz való tökéletesen szabályos elhelyezkedésük viszont annál inkább.

Szeretnénk, ha mindenki szentelne némi figyelmet a táj általános színének, kivéve az említett tárgyakat, a fekete fehér helyszín egyöntetűségét, ami a színekben is megnyilvánul. Nézzük meg a lapos, törött szikladarabokat a sárga kerettől kiindulva jobb felé haladva. Érdemes szemrevételezni, mennyire egységes a színe ezeknek a lapos köveknek. Most azt szeretnénk, ha mindenki visszanézné az „Érdekességek a marsjárók fotóiból” című írásra, és átismételné az ott található értekezést a képhamisításokról.

Hasonló lehet az üzenet ebben az esetben is, és éppen ezért tűnhet a teljes szín annyira egységesnek színében. Szinte minden a területen többé-kevésbé magán viseli ennek a hamisítási beavatkozásnak kártékony hatásait. Ez a fajta hamisítási eljárás szinte minden apróbb részletet elmos, anélkül, hogy egyedi objektumok esetében külön-külön beavatkozást igényelne. A lerontott felbontás mellett e további zavaró hatás igencsak hasznos, amikor számos kisméretű objektum található egy adott helyszínen, s igen nagy nehézségbe ütközne valamennyit átnézni, vajon van-e köztük olyan, amelyik „speciális” beavatkozást igényel, vagy nincs.

A szilárd geológiai felszín általában igen erős fényvisszaverő-képességgel rendelkezik, különböző mértékű visszaverődést produkáló objektumokkal szétszórtan, verőfényes napsütés esetén, és ennek a vonásnak a hiánya kulcsfontosságú momentum itt, hiszen a fényerő csökkentése további minőségromlást okoz. Három kisméretű tárgy kimaradt ebből az általános kezelésből, csak kicsit sejtetvén a valóságból, abból, hogy vannak erősebben fényvisszaverő objektumok is a helyszínen. Talán számítógépes döntésnek köszönhető, miért éppen egy vonalban helyezkednek el és egyenlő távolságra, ezekhez viszonyította a hamisítási beavatkozást, mechanikusan tekintve, igen pontos beállítás.

Fontos megérteni, hogy miként történik mindez, azért, hogy érthető legyen, ugyanis meglehetősen mély nagyítást tudunk elérni jelen felvétel esetében, annak ellenére, hogy az egész viszonylag rossz minőségű, a jpg tömörítés pedig csak további romlást okoz, s általában nem hagy semmi érdemlegeset a célobjektum körül. Most egyszerűen kihagyták a fő fedőréteg alól, s nem is igazán észrevehető egészen addig, amíg nem tudja valaki pontosan, hogy mit is keres, egy kicsiny lyukat az általános fedőrétegben.

 

 A fenti, osztott második felvétel 200%-os nagyítást tartalmaz, a bal oldalt a fő látnivalót, fehér nyíllal jelezve, az eredeti színösszeállításban, míg a jobb oldali ugyanez a fotó, csak némi szín hozzáadása és tisztítás mellett – Skipper által. Habár nagyon közelről kell megnézni ezt a bizonyos 200%-os nagyítást, hogy észrevegyük, kezdetnek elegendő ahhoz mégis, hogy a fényes objektumon felismerjük a ránk tekintő két szemüreget. Észrevehetjük azt is, hogy a nagyobb szikla rövid árnyéka miatt a Nap kétségtelenül magas szögben világít. Következőleg, a lapos sima szikláknak sokkal erősebben kellene a fényt visszaverniük. Mégsem teszik. És ez a kulcs.

 

 

A fenti, harmadik felvételen 300%-os és 400%-os nagyítást láthatunk. Sokkal jobban kivehetjük a fényesen tükröző, koponyának tűnő tárgyat, de érdemes egy pillantást vetni közvetlenül a jobb oldalára is, ahol egy újabb arc bontakozik ki előttünk, valamint lejjebb, ahol további, rendkívül különös, ismeretlen objektum ölt formát. E másik arc, és az ismeretlen objektum Skipper felfedezése, míg a fényes koponyát a szokatlanul éles szemű ausztrál kutatónak, Michael Middletonnak köszönhetjük.

A fényesen tükröző tárgyon figyeljük meg a tökéletesen szabályos, sötét szemüregeket, köztük az orrhidat, és a pofacsontok területét. Azt is vegyük észre, hogy van valami, ami eltakarja a száj és az álkapocs térségét, a száj egy része mégis látható sötét folt formájában az egyik oldalon. Szenteljünk különös figyelmet annak, hogy a fej tetején mintha valamiféle kinövés, vagy tárgy lenne, ám nem egészen a középpontjában. Sajnos, ezen a harmadik felvételen a koponya tetején lévő tárgy túlságosan erősen ragyog, nem azért, mert valóságosan is ezt teszi, hanem azért, mert túlságosan kontrasztosítva van a felvétel, egyéb alakzatok jobb kiemelésének érdekében.

Most vessünk egy pillantást a közeli, sötétebb, sima, másodlagos arcra ezen a képen, a maga elliptikus és sötét szemüregeivel, ugyancsak tökéletesen szabályos, idegen kinézetű. Azt is láthatjuk, hogy mintha szintén viselne valamit a fején. E második, arckinézetű objektumot azonban kissé elérte a képhamisítási fedőréteg. Az alkalmazás révén hasonlóvá válik az objektumot a marsjáró oldalán, közel az aljához található tárgyhoz, melyet a „Érdekességek a marsjárók fotóiból” – című írás második felvételén láthatunk, a főbb körvonalai jól felismerhetők. Ugyanez igaz a helyszínen látható, további tárgyakra is. Az egyetlen kivétel van csak, a fényes, nagy tükröző-képességű, koponyának látszó tárgy, mely kimaradt ebből a képhamisítási rétegből, megtartva a maga erősen tükröző tulajdonságát, egyfajta „lyukat” jelent a hamis fedőréteg folyamatosságában.

Az egyik, meglehetősen gyanús tárgy, két fejforma objektum között található, részben eltakarja azokat, s nyíl mutat rá. Mintha valamilyen berendezés lenne, mechanizmus, netán valamiféle merev védőfelszerelés. Viszont a negyedik kép előterében látható sötét objektum egyre inkább olyan alakot kezd ölteni, mintha valamiféle állat lenne, de még az is megtörténhet, hogy pusztán egy nagyobb szikla hozzánk közelebb eső oldalán létrejött árnyék-mintázatról van szó. Skipper azonban arra gyanakszik, hogy sötét, tintaszerű fedőréteget hordtak fel erre a területre, elrejteni igyekezvén valamit, a sötét alkalmazás használata csupán véletlenül öltötte az állat formát.

Természetesen sem én, sem a Kedves Olvasó nem tudhatja biztosan, mi a helyzet itt, ám egy dolog biztos, meglehetősen különös dologgal állunk szemben, amit ráadásul elég nehéz lenne bármiféle geológiai eredettel megmagyarázni. Igen, meglehetősen különös, de mégis megkíséreljük a magyarázat bemutatását.

Skipper álláspontja szerint olyan területre tekintünk, ahol a finomabb részleteket tönkretették a hamis fedőréteg felvitelével, és pusztán kisebb részét láthatjuk csupán a teljes alakzatnak, kiugróan jelentkezik, a kontextusa részleteiből szinte semmit sem érzékelhetünk. Véleménye szerint amit látunk, az nem valamiféle biológiai eredetű koponya, sokkal inkább egyfajta maszk vagy sisak-szerű tárgy, mely természetesen magán hordozza az intelligens élet nyomait, ám nem teljes mértékben követve azt, amit megmintázni igyekszik. Például, a fényesen tükröző fej egyfajta eltúlzott Ronald McDonald típusú jellemvonásokat visel magán, emberi, illetve ember-jellegű fej, míg a másik tárgyat, ha be akarnánk sorolni, mindenképpen idegen tulajdonságokkal rendelkezőnek írhatnánk le csak.

Ezen tulajdonságok célja esetlegesen művészet és/vagy fejdísz. Ha ez utóbbi, a szemüreg túlzott mérete és a száj környéke az ember-külsejű koponyán sokkal több értelmet nyer, a közönség számára távolról így sokkal jobban kivehető, ahogy az a ma színpadi szerepet előadó művészek esetében is megszokott.

Akármik is legyenek, igencsak hangsúlyosak, és teljes nyilvánvalósággal nem illenek egyetlen egy természetes geológiai magyarázatot szorgalmazó elméletbe sem. Hozzátehetjük még, hogy az arc vagy fej meglehetősen jól előjön a 400%-os nagyításon, az eredeti nyers adatsor felhasználása mellett, anélkül, hogy különösebb zavaró hatások jelentkeznének. A tömörítésből származó képi műtárgyak sora látható közvetlenül a tárgy közelében, a felszínen, a harmadik és a negyedik felvételen, 300% és 400%-os nagyítás mellett, e jelenség teljesen normális a roverek fotói esetében alkalmazott erős tömörítés és gyenge minőség mellett, éppen e jelenség miatt is említettük, hogy ezekre az objektumokra, s különösen a fényt legerősebben visszaverő tárgyra úgy tekinthetünk, mintha egy lyukon vagy ablakon keresztül néznénk át a hamisított fedőrétegen.

Valaki azt akarta, hogy ezekre a tárgyakra rátaláljunk? Ha igen, akkor miért éppen egy parányi, a napfényt erősebben visszaverő objektummal tették az eredeti felvételen, ami felett könnyű elsiklani? A legelső fotó a jelen beszámolóban bizonyítja ezt. Skipper is elsiklott volna felette, nagyon éles szemű kutatóra volt ahhoz szükség, hogy felismerje ezt az apró, bár igen fontos részletet.

 

A fenti, ötödik, osztott felvétel, további szokatlan tárgyat mutat be a Spirit fotói közül, a hamburgi Marcus Johannsen hívta fel rá Skipper figyelmét. A felső részen egy teljes emberi arc korvonalait ismerhetjük fel egy nagy sziklán, az orr és a száj környékét fehér nyíllal jeleztük. Az alsó részen egy közönséges, vacsorához használatos lapostányér vastag, ám sérült darabját láthatjuk.

Általában Skipper nem szokott különösebb figyelmet fordítani a profiloknak, kivéve mint jelen esetben, amikor egy szélesebb területet láthatunk, sok-sok további, mindenféle alakú szikla társaságában, a szóban forgó darab pedig törött. Fontos megjegyeznünk, hogy az arcot láthatóan lecsiszolták, de az is látható, hogy a felszíne már kopott. Ha egészen közelről megnézzük a homlokot, akkor úgy tűnik, mintha egy szorosan illeszkedő, kissé sötétebb sapkát látnánk, ugyanebbe a sziklába beledolgozva. Ez a momentum kissé hihetőbbé teszi dolgot.

A sziklaarc túlsó oldalán, figyeljük meg a sötétebb színű sziklát, mely úgy fest, mintha számos kagyló borítaná a felszínét, szorosan tapadva az alattuk található sziklafelszínhez. Nagyon sok szikla hever szerteszét a környéken, hasonlóképpen néznek ki, de mégsem pontosan olyanok, mint ez itt. A sziklákat a hivatalos szervek mint erősen erodált, vulkanikus kőzeteket azonosítják be, emiatt számos szabálytalan üreg látszik a felszínükön. Talán így lehet, ez a szikla azonban másként fest. A felbontás azonban nem tesz lehetővé további nagyítást, ezért nem tudjuk pontosan meghatározni, mi is lehet.

Véleményünk szerint a tányérnak látszó tárgy ugyancsak ismerős számunkra, talán a legbeszédesebb tárgy a helyszínen. Ennyire egységes, sima és vastag tárgya, a tökéletes formájával, igencsak nehezen magyarázható természetes eredettel. Nem vitatható, eredetileg teljes kör alakú lehetett, kissé felemelkedő külső peremmel, pontosan, miként a lapostányérjaink. Erre a tárgya még sokkal nehezebb lenne azt mondani, hogy természetes eredetű. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy ha bárkinek megmutatnánk ezt a képet a Földön, és nem közölnénk vele a felvétel marsi eredetét, tétovázás nélkül lapostányérként azonosítaná meg a szóban forgó tárgyat, s nem is gondolna véle többet.

Akármi is legyen a helyzet, mindannyiunknak hasznára vált ennek a különleges tárgynak a felfedezése. Mindenkinek a saját ügye, miként dönt vele kapcsolatban. Amit gondolunk róla, s ezzel bizonyára szinte mindenki egyetért, kinézete alapján kizárható természetes geológiai eredete. Mesterséges eredete kétségtelen, és éppen ez az, amit rendkívül hangsúlyos.

Amennyiben egy művészi célból készült emberi arcformát látunk, mellette pedig  törött lapostányért, akkor újabb kérdés merül fel. Emberkét alkotta tárgyakat látunk valahol a Földön, a Góbi Sivatagban, a Marshoz köze sincs a dolognak? Viszont, ha idegen alkotásra tekintünk, és ez a szobor valós, akkor miről mesél nekünk?

 

 

114. A marsi Athabasca völgy

 

 

A fenti, első felvétel, tágabb környezetét ábrázolja a helyszínnek, az eredeti Mars Observer THEMIS műszerének tudományos adatcsíkját láthatjuk, az eredeti méretéhez képest 30%-ra kicsinyítve. A színeket mesterségesen adták már az eredeti képhez, nem Skipper beavatkozásának eredménye, ellentétben a fehér nyilakkal, melyeket ő helyezett el a fotón. Mielőtt mélyebben elmerülnénk a témában beszámolónkban, érdemes felkeresni a hivatalos oldalt és elolvasni a meglehetősen hosszú kommentárt erről a bizonyos területről, főleg a felszínen található alakzatokra és geológiai eredetükre vonatkozóan.

 

http://themis.asu.edu/features/athabascafloods

 

Ami a hivatalos beszámolót illeti, az egész térség kialakulásáért vulkáni változásokat teszik meg felelősnek. Ennek a hatásnak tudható be a térségen átfutó hosszú, keskeny repedések kialakulása. Ezen a helyszínen és a többi közelin időről-időre, a távoli múltban, folyékony víz áradásai (miként lávafolyások is) söpörtek végig, létrehozva a fekete nyilakkal jelzett pontokból kiindulva, de a jobb felső sarkából, s balra lefelé haladva is. A vízfolyások nyomai sokkal hangsúlyosabban jelentkeznek, ezeket kék nyilak jelzik a fotón.

Két kráter mérete a képen adott, a hivatalos adatokat használtuk fel, és fel is címkéztük őket. A középtől jobbra lévő nagyobb kráter átmérője 20 km. Ez arra utal, a kép igen nagy távolságból készült. Vagyis, az említett forma számít normál méretűnek, holott valójában igencsak hatalmas, azaz csak a kiterjedt objektumokat láthatjuk.

Jelen beszámoló során nem fogjuk a hivatalos adatokat megkérdőjelezni. A helyszín puszta látványa alátámasztja a vízáradásokat, valamint az eróziós nyomokat, ahogy a víz alázúdul északkeletről délnyugatra. Másrészt viszont a nagyobb kráter intenzitása szerényebb, mint amilyent a délutáni fényben várhatnánk, pláne a környező kisebb kráterek viselkedésének függvényében. Ami viszont feltétlen említést érdemel az a kiemelkedő alakzatok, mint pl. a kráterek által vetett hosszú árnyékának szinte teljes hiánya. A legnagyobb kráter a leggyanúsabb ebben az ügyben. Ez a kulcs momentum annak megértésében, hogy belássuk, a helyszínen néhány objektum manipulációnak esett áldozatul, azaz nem hihetünk a valóságosságukban.

 

A fenti, második felvétel, bemutatja azt a térséget, amit a hivatalos jelentés szerint „rejtélyes részek” névvel illettek. A megegyezésen alapuló elmélet szerint ezek a hatalmas tömbök valaha kihűlt és megszilárdult lávadarabok, az alattuk található  forróbb és jóval folyékonyabb lávafolyásokon utaztak. A lávafolyások szintjének változása, az eltérő sűrűség és olvadáspont, valamint a hűlési folyamat egyaránt eredményezte a felső rétegek feltöredezését, s hozta létre ezeket a hatalmas tömböket. Az érdekesség kedvéért említettük az előbbi geológiai tényezőket.

Vessünk egy pillantást a vízfolyás súlyosan erodált vonalára, kék nyilakkal jelezve. A kép felső részén látható, amint a vízáradatot eltereli egy hatalmas, feltöredezett tömbökből álló csoport. Ebből viszont kétségtelenül következik, a vízfolyásnak időben a lávafolyások után kellett történnie, hiszen a lávafolyás eredményeként létrejött alakzatok befolyásolták a vízfolyás irányát. Másként ez nem történhetett volna meg.

 Mindeközben figyeljük meg, hogy valamennyi törésvonal, illetőleg repedés a tömbök között ugyanolyan szögben mutat lefelé, ezáltal bizonyára segített az áramló víz mederben tartására. Sőt, ebből az irányítottságból akár az is kiolvasható, hogy segített a víznek kivájni ezeket a törésvonalakat/repedéseket a tömbök között, mintegy csapdaként működhettek. Ezért, habár nem látható itt, teljességgel valószínűsíthető, hogy ezekben a mélyebb repedésekben a tömbök között az áradásokból visszamaradt víztömegekkel találkozhatunk.

     

 

A fenti három felvétel néhány szokatlan, kisebb (ám nem kicsi) felszíni alakzatot mutat és egyben alátámasztja a hosszú árnyékokra vonatkozó felvetést a THEMIS felvételén. Miként az látható, talán a második felvételen nem annyira hangsúlyosan, az árnyékok a késő délutánnak megfelelő napállást mutatják, ám nem feltétlen felelnek meg minden esetben az őket vető objektumoknak. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy infravörös képeket vizsgálunk, a világosabb területek tehát melegebbek, míg a hűvösebbek sötétebb árnyalatokat hagynak a leképezés során. Emiatt a melegebb objektumokon a részletek kimosódnak, megakadályozván bennünket abban, hogy alaposabban megnézhessük azokat.

 

    

 

A fenti három felvétel egy további fényesen tükröző tárgyat mutat, az általa vetett árnyékkal. 100%-os, 200%-os és 300%-os nagyításon. A bal oldali, legkevésbé részlet dús képen első benyomásra egy felszínen rögzült, magas objektumot láthatunk, az általa vetett árnyék a tövétől indul. Ám valami furcsaság is jelentkezik, a közelebbi vizsgálat magyarázatot ad erre.

Figyeljük meg a bal felső végét az objektumnak és azt, az árnyék alakja miként válik oválissá, miként illeszkedik magához az objektumhoz, da azt is észre kell vennünk, hogy tulajdonképpen a fényes objektum alá hatol. Ez arra utal, hogy nincs közvetlen kapcsolat az objektum és az általa a felszínre vetett árnyék között. Más szavakkal, az árnyék, látszólag legalábbis, úgy tűnik, nem az objektum tövétől indul ki, ellentétben például a 3b képen látható sziklával.

Következésképpen, annak ellenére, hogy láthatóan az objektum a felszínen van, a keskenyebbik végével legalábbis, a valóság sokkal inkább az, hogy teljes egészében a levegőben lebeg, így kelti a megfigyelt árnyékhatást. Ám hogy jobb perspektívát kapjunk, el kell fordítanunk a fejünket, hogy a szükséges látvány létrejöhessen. Ennek megkönnyítése végett, vegyük az alábbi felvételt.

 

A fenti, sorban következő felvételt 90 fokkal elfordítottuk az óra járásával egy irányban. Miként látható, a benyomás, miszerint egy fényes, a levegőben lebegő tárgyat láthatunk, s az általa a felszínre vetett árnyékot, most sokkal erősebb megerősítést nyert.

Ismételjük: nem a szokásos, látható tartományban készült képet láthatunk, hanem infravörös tartományban leképezettet, ahol a napfény által felmelegített annyira fehérek, hogy a részleteik teljesen kimosódnak, a tárgyak azon részei, melyek a legerősebb napsugárzásnak kitettek. Vajon melyik irányítottság lehet a helyes, a hivatalosan kiadott, vagy az elforgatott? Melyik illik jobban a megfigyelhető objektumhoz?

A nyilvánvaló magyarázat az, hogy valamiféle, a Mars felszíne felett lebegő objektumra tekintünk. Ne felejtsük el, távoli a felvétel, az objektum lényegében sokkal nagyobb, mint első ránézésre hihetnénk. A mérete legalább egy repülőgép-hordozóéval, vagy egy kisebb földi városéval vetekszik.

A geológia tudósai a THEMIS által készített, az első felvételként bemutatott panorámaképet érdekesnek és teljes mértékben értelmezhetőnek ítélték. Nincs semmi megtévesztés vagy félrevezetés értelmezéseikben, ami e helyszín geológiai elemzését illeti, és mindez összhangban is áll tudományos szakterületükkel. Természetesen ők is egyszerű nők és férfiak, akik a megszokott logikájukat alkalmazzák, s valószínűleg kicsi rá az esély, hogy túllépjenek rajta.

A problémák az árnyékokkal és ellentmondásaik késztették Skippert alaposabb vizsgálatra. Vajon miért nem cselekszenek az árnyékokkal kapcsolatban is hasonlatosan, hiszen azok is geológiai tényezők? Miként kerülheti el valaki figyelmét a kisebb objektumok tövéből kiinduló határozottan késő délutáni viszonyokat tükröző árnyékok, ahogy ezt a jelenséget bemutatjuk a 3B-3C felvételeken, miközben a sokkal kiemelkedőbb objektumok nem így viselkednek? Rejtéllyel állunk szemben, melynek alaposabb vizsgálatra kellene késztetni a tudósokat, nem pedig hátat fordítani annak.

Természetesen ha valaki elkezdi vizsgálni az árnyákokat, a fenti fotócsík nagy segítséget jelenthez ebben. Tényleg elhihetnénk, hogy a NASA tudósai nem vették észre az árnyékokkal kapcsolatos problémát, miután közelebbről megvizsgálták? Ha valaki NASA tudós, hogyan hagyhat figyelmen kívül olyan nyilvánvaló dolgokat, mint amilyeneket a 4A- 4D képsorozaton látunk? Azért lenne mindez, mert nem illik a dolog az éppen uralkodó paradigmába, és ezért már nem is kell észrevenni? A jól fizetett hivatásosok képtelenné váltak bármi megkérdőjelezésére?

Akárhogy is, a fenti 4D jelű felvétel nem elegendő bármi bizonyítására, viszont kellően jelentős ahhoz, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Ahhoz mindenesetre elegendő, hogy szenteljünk neki egy beszámolót, de a döntés természetesen a Kedves Olvasóé.

 

 

115. Egyiptomi szobor a Marson?

Elsőként Amanda Reily, más néven iammonkey, fedezte fel, 2008.05.17-én. A képről véleménycserét lehet folytatni a http://AboveTopSecret.com oldalon.

2008. május 7-én elhatározta, hogy átnéz néhány NASA fotót, melyeket korábban lementett. Szándéka szerint néhány újabb koponyát keresett, illetve szokatlan alakú sziklákat. Ám ehelyett azon találta magát, hogy egy egyiptomi jellegű szoborra tekint, a Viktória-kráter St. Vincent fokába belevésve. Egy hétig ült rajta, nem tudván eldönteni, hogy nyilvánosságra hozza, vagy sem. Hogy mégis az előbbi mellett döndött az a szobor sima felszíne volt, e vonása pedig jelentősen eltér a környező sziklák durva felületétől. Pontosan, mint az egyiptomi megfelelőik. Valamennyi korábbi felfedezése közül ez rázta meg a legjobban.

Íme a hivatkozás az eredetire:

http://www.nasa.gov/images/content/207023main_vincent-20071220.jpg

Amiért annyira szembetűnő az az egyiptomi szobrokhoz való bámulatos megfelelés. Ha valaki megnézi a fenti, majd a sorban következő felvételeket, maga is meggyőződhet e formai hasonlóságról. Látható, a sziklák felszíne durva, míg a szobroké teljesen sima. Győződjünk meg róla magunk is.

 

Ez utóbbi képet internos küldte be, 2008.05.17-én.

A NASA Marskutató Roverje, az Opportunity nagyjából 300 solt (marsi napot) töltött 2006 és 2007 folyamán a Viktoria-kráter peremének vizsgálatával. Miközben a kráterbe való leereszkedéshez alkalmas helyet keresett, a marsjáró számos felvételt készített a kráter faláról is, útja során.

Az Opportunity panoráma kamerája által (Pancam) készített képen látható sziklakiugrót nem hivatalosan St. Vincent foknak nevezik. A hegyfok nagyjából 12 méter magas, a Viktória-kráter északi részén található, a legtávolabbi pontot jelenti egyben, ameddig a marsjáró eljutott a kráterfal körüli útja során. Vízszintes rétegeket láthatunk egymás felett sorjázva a St. Vincent foknál, köztük kereszt-vetődéseket is, a Marson egyedül csak itt fedeztek fel ilyesmit. A kereszt-vetődés geológiai kifejezés olyan esetekre, amikor párhuzamos rétegek között azokra szöget bezáróakat is lehet találni, az egykori vízszintes helyzetére utalva.

Azért, hogy ezekre a különleges alakzatokra jobb rálátáshoz jussanak, a panoráma kamerát „szuper-felbontás” módba állították. A „szuper-felbontás” egyfajta leképezési mód, ugyanarról a célról sok-sok fotó elkészítését foglalja magába, így jobb felbontást tudnak elérni, mint amire a kamera önmagában képes lenne. A „szuper-felbontás” technikája lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megkülönböztessék az egyes sziklákat a Viktória-kráter térségében, melyek egykor kiterjedt dűne-mező részei voltak, természetesen nem olyasféle, mint a földi Szahara, ám megjelenését szerte a térségre jellemző észak-déli széláramlás alakította. A marsjáró további kémiai és ásványtani mérései szerint a Meridiani Planumon tanulmányozott ősi homokdűnék összetétele módosult a felszín alatti vízfolyások hatásai miatt hosszú idővel ezelőtt.

Az Opportunity Mars Exploration Rover panoráma kamerájának képét láthatjuk tehát sol 1167-kor, azaz 2007. május 7-én készült, 16 db kék színszűrővel készült (480 nm) matematikai összesítése.

 

Forrás:

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/press/opportunity/20071226a.html

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/all/opportunity_p1167.htm (64 felvétel)

http://photojournal.jpl.nasa.gov/tiff/PIA10210.tif (nagyfelbontású tiff)

http://photojournal.jpl.nasa.gov/jpeg/PIA10210.jpg (nagyfelbontású jpg)

 

A Viktória-kráter a St. Vincent foknál, normál felbontáson, Sol 1167-kor.

Nem sikerült hozzájutni az valós színű felvételhez, szuper felbontáson, ám levélben fordult a felfedező a hivatalos szervekhez és megkérte őket, továbbítsák számára. Erre eddig nem került sor. Ha valaha is sor fog rá kerülni…

Néhány igazán érdekes darab.

 

Mi ez?

 

Az alábbi hozzászólást mikesingh postázta 2008.05.18-án.

A „szoborra” hivatkozva el kell mondani, hogy rendkívüli módon figyelemfelkeltő, bámulatos és az ember le sem tudja róla venni a szemét.

Néhányan azt mondják, nem lehet szobor, mondván négyszögletes sziklatömb van az „arca” alatt. Hogyan? A művészetben nem feltétlenül szükséges teljes pontossággal kidolgozni a formát, a mellkast, a kezeket, stb. lehet szimbolikus, hogy a tekintet az arcra fókuszáljon.

Miként Zorgon is megjegyezte, vajon miért akart a NASA megnövelt felbontást erről a területről, ha semmiféle részletet nem akartak ott ellenőrizni. S mivel megtették, ez már eleve figyelemre méltó!

Természetesen mondhatják azt is, hogy semmi másról nincs szó, mint közönséges pareidoliáról, vagyis a helyzet pont olyan, mint amikor nyuszikat látunk a bárányfelhőkben. Köszönjük!

Rendben. Akkor nézzük a „szobor” egy kissé javított változatát, csökkentve a felvétel zajszintjét és megnövelve némileg a kontrasztosságát. Néhány szűrőt is átengedtünk rajta, az eredmény pedig rendkívül látványos! És pontosan ugyanaz. Figyeljük meg azt is, miként ölt határozottabb geometriai formát az egész kompozíció! Vajon egy ősi civilizáció alkotását láthatjuk? Talán soha nem tudjuk meg, amíg oda nem megyünk személyesen!

Akár félre is tehetnénk az egészet, s várhatnánk egy újabb nagyfelbontású felvételt a területről, de immár más szögből. Internos és ArMaP már rá is álltak a témára.

Tartsuk a dolgot felszínen, s akár még megoldást is találhatunk.

A legjobbakat! 

A következő bejegyzés szerzője iammonkey, 2008.05.18-án küldte be.

Hello gottago. Megértem az álláspontodat. A megközelítésem azonban más. Nem gondolom, hogy megfelelne a valóságnak az „úgy gondolom, a Marson jelenleg is található civilizáció”. Sokkal inkább hiszem azt, hogy csak volt. amikor olyan objektumokat látunk a Marson, mint ez is, mindig egykoron létező civilizációra gondolok. Azért, mert hiányoznak az egyebek. A Húsvét szigeteken sem látunk utakat és bevásárló-központokat, csupán a szobrokat. Pedig biztos voltak utak és bevásárlóközpontok. Ott van valahol a semmi közepén. Tudjuk, másnak is lennie kell a közelben. További sziklaarcoknak, vagy mit tudom én. Nem látunk ilyeneket. Aztán ott vannak az arc bizonyos részein látható vonalak. Természetesen ezek nem zárják ki, hogy tényleg szoborról van szó. Például lent, jobbról. Balról pedig ugyancsak azt a kockaformát láthatjuk, mint a Mars esetében. Ám semmi más nem áll szándékomban, mint felhívni minderre a figyelmet.

 

A következő bejegyzés szerzője iammonkey, szintén 2008.05.18-án küldte be.

Tele van a világ kis és nagy, magányosan álló szoborral. Természetesen az emberek szeretnék, ha továbbiak vennék körül ezt itt. Tudom, jó lenne. Ami a marsi kapcsolatot illeti, nem hiszek a véletlenekben. Van egy arcunk a Marson, mely az egyiptomiakhoz hasonlít néhány vélemény szerint, az egész Cydonia terület izgalmas, és ne feledkezzünk el a piramisokról sem.

 

A következő bejegyzés szerzője ziggystar60, 2008.05.18-án küldte be.

Hello ArMaP. Úgy gondolom, nagyon érdekes a nagyobb piros kör által jelzett alakzat a Marson. Ha jól emlékszem, még senki sem fűzött jegyzetet hozzá korábban.

 

A következő bejegyzés szerzője iammonkey, 2008.05.27-án küldte be.

Paralol, amit írtál, cselekvésre kényszerítenek. Igen, kényszerítenek, hogy kinyissak még egy palack baileyst és nekilássak egy tábla családi csokoládéhoz. Remélem, most bűnösnek érzed magad.

Komolyra fordítva. Azt állítod, közönséges szikláról van szó. Nem vonom kétségbe. Számomra azonban ez egy megmunkált szikla. És éppen ezért folyamatos fenyegetéssel bír a puszta jelenléte. Senki sem vitatta vagy cáfolta, hogy egy szikláról van szó. Habár Vanitas és ArMaP feladták a leckét, volt min elgondolkozni. Ezért, továbbra is nyitva hagyom a lehetőséget, másoknak is.

Beszéljünk most Lumica leveléről. A dolog nagyságrendjét mutatja be. Megismétlem a korábbi kérdést: megbízhatunk a NASA által kiadott lépték valóságosságában? Csak a vita kedvéért, mondjuk ki az igazat. Nagyon kis objektumról van szó. Nem látok ennek ellenére semmiféle okot, ami miatt figyelmen kívül kellene hagyni. Nézzük meg az alábbi tárgyak méretét.

A ráfordított idő arányában sokan gondolhatják úgy, hogy mindez kárba vész. Én nem vagyok ezen az állásponton. Vannak, akik golfoznak, mások könyvet olvasnak, nekem pedig az okoz örömet, ha marsi fotókat nézegethetek. Sokan tekintenek úgy az „összeesküvés-elméleteket” kutatókra, mint bolondokra. Ez e bélyeg akár ezt a honlapot is fenyegeti. Ám mindaddig, amíg a hivatalos hazugságokat sikerül cáfolni, addig mi jelenünk rájuk fenyegetést.

http://en.wikipedia.org/wiki/Conspiracy_theory#Epistemic_bias

 

Számos elmélet – miként azt összeesküvés-elmélet is – megbízható feltételezéseken alapszik. Jelen feltételezést események és döntések támasztják alá, ezek valós érveket tükröznek.

Viszonylagosan igen kevés összeesküvés-elmélet bizonyítható, sokszor csak megszállottak s hisznek benne, mások azt hiszik, hogy az ilyen elméletek megjelenése jól ismert pszichológiai folyamatok eredménye, mint például paranoia, tagadás, skizofrénia és egyéb jól ismert jelenségek.

Ezzel most senkit sem megsérteni akarok.

 

A következő bejegyzés szerzője iammonkey, 2008.05.27-án küldte be.

Zorgon, zarlaan,  vagy akárki más, van valakinek olyan felvétele amikor egyiptomi szobrot süllyesztve készítettek, sziklába, falba, akármibe?

Igazán jó lenne, ha lenne ilyen.

A sziklát azért vájták az alak körül, hogy kiemeljék a szobrot a „vászonból”. A Marsi szobor esetén is ugyanezt a technikát láthatjuk. Pont, mint az ismert Buddha szobor esetén.

 

 

A vörös és a kék vonalak Lunica által készültek, a lépték megítélésében segítenek a mászó ember képre helyezésével. A NASA állítása szerint: „Az Opportunity panoráma kamerája (Pancam) által készített felvételen a nem hivatalosan St. Vincent foknak nevezett rész látható. A Viktoria-kráter fala ezen a részen 12 méter magas, s egyben a legtávolabbi pontot jelenti, ameddig a marsjáró elment a kráterperem körüli útja során.”

Ezért tehát a sziklaperem aljától mérjük a távolságot és nem a kráter aljának mélységét vesszük alapul. A NASA sajnos ezt nem tette egyértelművé…