A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

116. Különleges marsi biológiai élet

 

Ebben a beszámolóban olyan jelenségeket fogunk megvizsgálni, melyek néhányak számára bizonyára nehezen felfoghatók lesznek, mert nagyon különbözőek, és kifejezetten szokatlannak számítanak a földi tapasztalatainkkal összevetve. Ez persze nem segít. Végül is, a kutatás új ismeretek megszerzésére irányul és a tudomány határainak kitágítására. Amikor szokatlan és különös dolgok túlságosan távol esnek a felfogási képességünkön, akkor a földi ember igen hajlamos rá, hogy megszokott gondolkodási keretek közé kényszerítse az új tudást, eközben olykor logikai hibákat is vét, de mindezt azért, hogy ne kelljen kimondania, nem érti az adott dolgot. Nem léteznek megmagyarázhatatlan dolgok, pusztán a megértésnek vannak olykor korlátai.

 

 

A fenti, első felvétel távoli, nagylátószögű kontext felvétel a tárgyalandó területről, az MRO fotócsíkját egyik oldalától a másikig láthatjuk. A távoli látvány ellenére, figyeljük meg, mennyire lyukacsos a felszín. Ahogy majd haladunk előre a beszámolóban, a lyukacsos megjelenés lesz éppen a kulcs a dolgok megértéséhez, ezért nagy figyelmet kell fordítani neki ahogy haladunk a képek elemzésével. A fekete vonalak és címkék kihangsúlyozzák a legfontosabb látnivalókat, és már most megjegyezzük, alapvetően kétfajta látnivaló van.

A legfigyelemreméltóbb a kép bal felső részén található, rövid, párhuzamos vonalakat alkotó alakzatok, jelentős fényvisszaverő-képességgel. A korábbiakban mint „gerincformák” hivatkoztunk rájuk. Ezekből az alakzatokból számosat találhatunk az északi és a déli félgömbön, azonban lényegesen kevesebb van belőlük az északi és déli sarkvidékeken, azaz minden bizonnyal hőmérséklet-függőek. Legnagyobb számban a Mars nagy törésrendszereiben találkozhatunk velük, a marsi egyenlítő fölött közvetlenül.

Mindez érthető is, hiszen a gerincformák kialakulása teljes mértékben függ a sekély víz jelenlététől, annak folyékony állapotától. Amikor a folyékony sekély víz alácsordogál egy adott területen viszonylagosan hosszú időn át, akkor ezek a gerincformák a víz haladási irányával párhuzamosan épülnek ki, s egészen komoly méreteket képesek elérni, s olyan képződményeket kialakítani, mint amilyenek a bal felső sarokban láthatók, e távoli felvételen. Amikor a sekély víz áramlása kevésbé folyamatos, az általa kialakított formák is kevéssé lesznek fejlettek, kisebbek maradnak, a kép jobb alsó sarkában láthatóaknak megfelelően. Ilyen formák nem alakulnak ki mélyebb, álló vízben.

Amikor a lejtős vidék keskenyebb, de elegendően hosszú, például egy hasadék vagy árok esetében, akkor ennek eredményeként létrejön az a képződmény, amelyet könnyű „csővezetéknek” beazonosítani, mások számos alkalommal tettek így és tesznek még ma is. Amikor azonban az adott lejtő jóval szélesebb, és a víz jelenléte is folyamatos és aránylag bőséges, a gerincformák igen szépen kifejlődnek, és nagy területeket képesek befedni. A Mars számos kazma régiójában, mint ahogy a Nagy Repedésvölgyben is, a hatalmas mélységek miatt sok-sok lejtős terület jön létre, ezek egy részén víz folyik alá, és pontosan ezen tulajdonságok értelmezéseként válik világossá, a gerincformák miért éppen a kazma régiókban fordulnak elő a legnagyobb számban és a leglátványosabb külsőségek között.

A gerincformák leglátványosabb tulajdonsága a párhuzamos sorokban futó kiemelkedések sorozata. Azonban, amit sokkal nehezebb kivenni ezen a gyenge felbontású felvételen az a következő: a szülő gerincformákhoz képest, számos, rájuk merőleges kisebb, ugyancsak párhuzamos gerincforma is kialakul. Ezek feltartják, de egyben szűrik is az áramló vizet a lefolyási területen, a két nagyobb szóló gerincforma között, ezek a másodlagos gerincformák pedig szükségképpen alakulnak ki, éppen a fentiek elősegítése végett. A korábbi beszámolókban említett jó néhány gerincforma hasonlatos a fentebb bemutatott, keskenyebb képződményekhez, érdemes egy pillantást vetni a 2000-ben megjelentetett „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson”, és a 2001-ben közzétett: „Alagutak – természetes geológiai formák vagy civilizációs nyomok?” - írásokra. A gerincformákról található további elemzés a „Marsi üvegalagutak és minden egyéb” - című, 2005-ben közzétett beszámolóban.

 

A fenti, második felvételt a feje tetejére állítottuk, s egyben ki is nagyítottuk. A fotócsík legérdekesebb része van rajta. Figyeljük meg a pacás képhamisítási technika jelenlétét. A szóban forgó területet felcímkéztük. Vegyük észre, hogy az alkalmazás behatol a gerincformák közé a bal oldalukon. Ilyen finom beavatkozást csak igen nagy felbontáson lehet kivitelezni az MRO fotóin, messze nem azon a lebutított változatokon, melyeket nyilvánosságra hoznak, és a legtöbbünk számára elérhető, nagyon kevés finom részlet vehető ki a publikált képeken.

Ám a gerincformák nem jelentik az egyetlen figyelemre méltó dolgot a felvételen. Az elmondható róluk, hogy külső megjelenésüket döntően a jelen lévő víz határozza meg, ehhez alkalmazkodtak. Amikor hosszú időn át megtalálható, akkor egyáltalán nem meglepetés, ha az élet is kitölti ezeket a számára lehetséges helyeket.

Figyeljük meg a két idősebb kiöblösödést a bal felső sarokban. Felirat és nyilak jelzik. Ha a pacázás nem érintette volna a gödrök hozzánk közelebb első részét, akkor láthatnánk, kiemelkedő formákról van szó, nem pedig természetes geológiai gödrökről, ugyanis nem a peremük jelenti legmagasabb pontjukat. Éppen ezért van jelen a pacázási technika, ezt az illúziót szerették volna kelteni. A pacázásos képhamisítási alkalmazásra számos példát láthatunk ezen a helyszínen, számos kisebb öblösödés esetén. S hogy miért? Mert akkor könnyen észrevennénk, hogy sok közülük éppenséggel kiemelkedik, ellentétben a hivatalos magyarázattal, miszerint mélyedésekről lenne szó.

Például, amikor egy lejtő igen meredek, és!vagy nagy tömegű víz áramlik rajta lefelé, közel a szabadeséses helyzethez, mely utóbbit vízesésnek nevezzük, ez a fajta létforma sokszor magában a vízfolyásban telepszik meg, alkalmazkodik ahhoz és lassítja annak lefutását. Ebben az esetben számos szálas szerkezetű képződmény jön létre, mintegy irányítják az immár sekélyebb vizet, egy központi magtól szétsugárzóan. Távoli látvány esetén szoros hasonlóságot mutatnak a földi alluviális formákkal, amikor az oldott anyagokban gazdag víz sziklaperemeken kisebb vízeséseket formál. A földi megfelelők esetében, amikor az egyes szinteket nem választja el túl nagy távolság egymástól, a kiváló üledék felhalmozódik és elérheti a vízesés kilépő pontját a sziklaperemen, és agy jön létre lényegében az alluviális forma.

A Mars megfagyott vízesései mögött azonban nem alluviális formákat kell keresnünk. Miért? Azért, mert a Mars esetében ezek a képződmények fentről lefelé jönnek létre, miként a földi sztalaktitok. Ám, a sztalaktitokkal és az alluviális formákkal ellentétben, melyek közönséges geológiai folyamatok révén alakulnak ki, a marsi képződmények létrejöttük folyamán gyakran megállnak közvetlenül a talajszint felett, lógva maradva. Miért? Mert a sekély víz áramlásának szabályozása a felülete felett kulcsfontosságú az életben maradásához és túlélési alkalmazkodásához, a vízesés alapjainál felhalmozódó üledék ezt nem segíti elő. A leírt jelenségre jó példa található a 2003-ban összeállított, „Megszilárdult kolosszális vízesések” című írásban, mint szemnyitogató, közelebbi rálátást kaphatunk a „megfagyott vízesésekről”.

Ám ez a beszámoló nem a fagyott vízesésekről szól, és nem is különösebben a gerincformákról, kivéve a megemlítésüket. Jelen írásunkban egy újabb változatát szeretnénk bemutatni ennek az életformának, az „gödör-formát”.

Amikor a víz nem nagy mennyiségben van jelen a felszínen, ám nem túl mélyen a felszín alatt nagyobb tömeg található belőle, az eddig tárgyalt életforma egyik módosulata képes leásni érte a talaj felszíne alá, hogy hozzáférjen. A folyamat során nagyjából ovális alakú, ám mégis szabálytalan formájú gödör képződik, a szélein megemelkedik a vékony élő anyag. Erről szól lényegében ez a tanulmány. A fenti, második felvételen érdemes alaposabban megfigyelni a távoli fotón látható „gödröket”,  fehér vonalak és felirat jelzi.

 

A következő, harmadik felvétel a hivatalos tájolást mutatja, figyeljük meg az egyedi gödrök hosszú sorát, melyek olybá tűnnek, mint egy hasadék-rendszer. A hivatalos magyarázat az alábbi hivatkozáson olvasható: http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_008641_2105 Tudatja velünk, hogy a gödrök a felszín alatti üregek beomlása révén keletkeztek, egy törésvonal mentén. Geológiailag ésszerűnek tűnik. Nem igaz?

Vegyük észre, hogy a gödrök középpontjai miként követik az árok, illetve törésrendszert – a hivatalos értelmezésnek megfelelően. Ez azonban csak illúzió, a sötét színű pacázásos képhamisítási technika eredménye, az üregek sorát végig befoglalja, emiatt alakul ki ez a központi nézet. Ezt a felvételt ugyancsak megfordították már hivatalos szinten, ennek a látványnak az előidézése végett.

Továbbá, vegyük észre azt is, mennyire gödrös a környező terület is, ez derül ki a valamivel részletdúsabb felvétel alapján.  Pontosan olyan, mintha egy szivacsnak a felületét néznénk. Hasonlóképpen, nézzük meg a kép felső részén látható egyedi gödröket. Figyeljük meg, hogy legtöbbjüket pacázásos képhamisítási beavatkozás érinti, elfedvén szinte teljes mértékben belsejüket.

A hivatalos magyarázat azt igyekszik sugallni számunkra, hogy számtalan, kisméretű becsapódásos kráter borítja a felszínt, ám azt észre kell venni, egyetlen egynél sem láthatunk közülük kidobódott anyag jelenlétét. Nyomait sem. Mindez azért van, mert az ilyenfajta magyarázatok, együttesen alkalmazva a célirányos hamisítási módszerekkel, megtévesztik érzékelő-képességünket, figyelmünket elterelik az igazságról.

A felszín azért néz ki így, mert vizet csak a felszín alatt tartalmaz, miként a szivacs is, s ez a bizonyos életforma, legyen akár nagy méretű, közepes, vagy apró, kiásta is kiszárította a felszínt, az említett vízforrásért törekedve, a folyamat már ősidők óta végbemehet, ennek eredménye a különös, szivacsszerű megjelenés. A gödörsör pusztán a legnagyobb alakzatok az élőlények eme sorában, mivel ezen a törésvonalon sokkal megbízhatóbb a víz jelenléte ami a hosszabb időintervallumot jelenti, és azért a képződmény képes volt hosszú időn át túlélni, közben tekintélyes méretet elérve, miközben a víz mennyisége növekedett, majd újra lecsökkent a térségben.

 

 

 

A fenti, negyedik és ötödik felvétel, csupán a harmadik fotó fejtetőre állítása, ezen belül az ötödik pedig némileg közelebbi rálátást ad a gödrökre. Figyeljük meg, a gödrök sora mennyire közelíti az árokrendszert, valamint azt, hogy továbbra is kissé kiemelkedő formáknak látszanak, a pacázásos hamisítási technika alkalmazása ellenére. Természetesen a kép megfordítása nem iktatja ki a pacázásos hamisítást. Amit elrejteni igyekeznek az a kiemelkedő sziklafal és a gödrök ugyancsak magasabb peremvidéke. A gödrök oldala hozzásímul a sziklafalhoz, ezek tehát kiemelkedő képződmények, és éppen ez az, amit nem akarnak, hogy lássunk.

Az egyetlen valós dolog a hivatalos értelmezésben a törésvonal jelenléte. Egyfajta választó vonalként van jelen a 4. és 5. felvétel szerinti jobb felső részen látható magasabb terület, és a bal alsó rész között. A törésvonal jelenléte miatt sziklavetődés alakult ki a két, különböző magasságú térség között, hosszan elnyúlva. A felszíni víz összegyűlik ebben az árokban, a felső, magasabbik részről aláfolydogálva, ám nem kell valamiféle erős áramlatra gondolni, ráadásul mindez időszakosan megy végbe, s a víz hiánya miatt az életformák kénytelenek mélyebbre ásni utána a törésvonal területén.

A víz megbízható jelenléte a törésvonal mélyén az a körülmény, ami vonzó ezen életforma számára és éppen ezért koncentrálódik erre a területre. Gödrök tényleges mérete arra utal, hogy ezen a bizonyos helyen már igen régtől fogva megtalálhatók, a víz jelenléte ugyancsak erősen megbízható a hosszabb időintervallumot tekintve, miközben lehetnek olykor szárazabb időszakok is. A gerincformák kis mérete (a második felvételen láthatóhoz viszonyítva természetesen), arra utal, hogy időként átfolyik rajtuk némi víz, a nagy gödrök – méretük ellenére – lehetővé teszik ezt, ám mennyiségében korántsem annyi, hogy tekintélyesebb nagyságú gerincforma képződmények létre jöhetnének.

     

 

A fenti, 6a-6c felvételek néhány nagyobb gödörre mutatnak példát, ugyanerről a fotócsíkról, melyeknek az alja tükörsíma, azt sejtetve, hogy azt víz tölti-töltötte ki. Talán már meglehetősen régiek, és éppen egy szárazabb időszakot láthatunk, és a gödör-jellegű élet esetlegesen már nincs is jelen bennük, legalábbis abban a formában, miként szó esett róla ebben a beszámolóban. Figyeljük meg a gödörformák teljes hiányát, beleértve az üreg széleit is, habár nyilvánvalóan víz van jelen. Ezt annak tudhatjuk be, hogy ez az életforma nem képes fennmaradni mélyebb, álló vízben. Ha lenne hely jóval több és közelebbi felvételt itt bemutatni, akkor igazolni tudnánk, hogy a szóban forgó vízkészlet a fotó készítésének időpontjában fagyott állapotban volt.

A Mars krátereiben és üregeiben felhalmozódó víz gyakran fagy meg. Amennyiben ezek a jégtömbök vastagra híznak és nem mutatnak időszakosan jelentős olvadást, akármilyen életformáról is legyen szó (a legtöbb esetben természetesen koloniális jellegű életformákról van szó) akkor ezt a jég-alapot kezdik felhasználni. Tipikus eset, amikor a jég elkezdi a számos párhuzamos gerincforma képét mutatni, ahogy létrejönnek benne. A fenti, 6b középen, és 6c felvétel jobbról már halvány jeleit sejteti ennek. Természetesen a vízjég nagyon világos és erősen fényvisszaverő, hajlamos kimosni ezeket a vizuális jeleket. Ám a Mars felszíne sok-sok ezer üreget és krátert tartalmaz, tele vízjéggel, alátámasztva, hogy a gerincformák megváltoztatják a jég kinézetét.

     

 

 

     

 

A fenti, 7a-7f képsorozat különböző gödörformákat mutat be, még ugyanerről a fotócsíkról, amint megpróbálnak az üregek szélén teret nyerni. Azt is vegyük észre, hogy három felvételen kisebb tavakat is láthatunk az üregek előtt, azt igazolván, hogy ebben a időszakban valószínűleg sokkal több víz található a felszínhez közel ezen a bizonyos területen. Figyeljük meg a 7b és a 7f jelű nagyobb üregeket, miként mutatják egyértelmű jelét a vízjég jelenlétének az aljzatukon, csatlakozva hozzájuk a gerincformákat, amint tisztán láthatóan éppen átalakítják a vízjeget.

A legfontosabb dolog azonban ezen felvételek kapcsán az, hogy megfigyeljük, miként festenek a gödör-típusú életformák az üregek külső szélének lejtőin. Megláthatjuk, kiemelkedő képződményekként jelentkeznek itt még kiemelkedőbb peremmel, nem pedig közönséges beomlott üregeknek tűnnek, a környék általános szintje alatt. Fogadhat rá bárki, az eredeti nagy üreg valószínűleg szárazabb időszakban jött létre, amikor az ősi, nagy üreg-alakzatoknak mélyebbre és mélyebbre kellett hatolniuk az egyre mélyebbre kerülő talajvízszint eléréséhez, végül mégis kiszáradtak és nagy lyukat hagytak maguk után, amikor a víz számukra már túl gyorsan és nagy mértékben kezdett emelkedni. Kétséget kizáróan, ezek egyike sem becsapódásos kráter, miként azt a hivatalos szervek próbálják elhitetni velünk.

Ami a nagy üreg-képződményt illeti, mostanra már erősen megrongálódott, hátrahagyva egy puszta lyukat, az idők legnagyobb részéra vonatkozóan, s ugyan gyakran nevezzük őket „krátereknek” a marsi felszínen, mivel a hivatalos álláspont szerint becsapódásos kráterekről van szó, miközben, elég érthetetlen módon, egyáltalán nem úgy festenek. Ugyanazokról a kiemelkedő, ámbár vékony gödörperemekről lenne itt is szó, mint amelyeket a sokkal jobban kifejlődött” gödörsorozat esetében láthatunk. Ahogy valójában kinéznek, az Skipper számára jól ismert a gödörformák esetében, bár olykor sokkal idősebbek és jóval méretesebbek is.

A gödörformákat illetően, természetesen igen közeli külső megjelenést mutatnak természetes geológiai üregekkel és beomlásokkal, földi viszonyok között is, a titkos tudományos hatalomtól függő tudósok, akadémikusok és a média igyekszik is mindent elkövetni e tévedés fenntartása érdekében, még inkább kiemelve a közös vonásokat. Ha esetleg ez az elterelő művelet nem lenne kellően hatékony az átlagos megfigyelő számára, ezért a felvételeket elforgatják, megváltoztatván a magam-mély perspektívát, ráadásul még egy pacaréteget is húznak rá további hamisítás céljából.

Példának okáért, nézzük meg a fenti 7a-7f képsorozatot, és vegyük észre, hogy számos, kisebb gödör magán viseli ezt a bizonyos pacázásos képhamisítási technikát. Elmondhatjuk, ez a jelenség tipikusnak tekinthető az egész fotócsíkon. Mindez azért, hogy megsemmisítsék a kiemelkedő peremeket. Ha valaki ránéz erre a területre és meglátja a különböző méretű tájat, vele az üregeket a tengerfenék szivacsaihoz hasonló kinézettel, és netán még a kiemelkedő peremrészeiket is észreveheti, akkor piszok nehéz lenne számára beadni a „becsapódásos krátervidék” típusú magyarázatot, legfeljebb a minden kritikai érzéket nélkülöző tudósok és akadémikusok fogadnák azt csak el.

Viszont, ha minden egyes gödröcskét vagy üreget egyenként lefednének a pacákkal, akkor annyi paca lenne a fotón, ami már elegendő ahhoz, hogy felhívja magára többek figyelmét. Azaz néhányat ki kell hagyniuk, és éppen ezekre láthatunk példákat fentebb. Így működik a hamisítási technika és a félrevezetés lélektana.

 

A fenti nyolcadik, s egyben utolsó felvétel számos, egészen jól kifejlett gerincformát mutat, durva, egyenetlen felszínen. A látótéren kívül, a jobb felső részen, tekintélyes méretű becsapódásos kráter található, igen mély alappal, jelenléte pedig kimutathatóan hat a szomszédos vidékre. Bal oldalt magasabb, jobb oldalt mélyebb területek vannak, azaz a felszín lejtős, egészen a nagy kráterperem széléig.

Figyeljük meg, hogy a gerincformák párhuzamos irányítottságúak, szinte pontosan ugyanarra mutatnak, függetlenül attól, hogy kisebbek és nagyobbak is találhatók közöttük. A sekély víz túlságosan kicsi ahhoz, hogy láthatóvá váljon ezen a távoli felvételen, ráadásul nagy része felszín alatti, ám a felszínre is kibukkan, az viszont jellemző rá, hogy áramlásának iránya balról jobbra mutat. Ahol a vízáramlás jellemzően újra visszatér a időszakosan felszín alá, a gerincformák kialakulnak a keskeny lejtőkön, kihasználva a felszíni jelenlétet.

Van valami kevésbé nyilvánvaló is itt, feltétlen érdemes megemlítésre, bár nem szentelünk neki külön képet. A felvételen látható területhez képest balról pontosan illeszkedve drótszerű, igen sűrű növényzet található, lefedvén a sziklás felszínt. Továbbá, a kivágott képrészlethez jobbról illeszkedve az előbb említettől különböző, ám ugyancsak drótszerű, sűrű növényi csoportosulással találkozhatunk, de már kevéssé határozottan felismerhető formában, egészen le kráter széléig elnyúló, fokozatos lejtésű területen. Mivel igen nehéz felismerni az említett növényzetet, ezért nem foglalunk sem a képekkel, sem a magyarázó szöveggel itt helyet, csak pusztán megemlítettük.

A fő oka ennek a beszámolónak, hogy legalább a figyelmet felkeltsük a különleges, gödör-jellegű életforma milyenségére, a számunkra teljességgel szokatlan és idegen, egészen sajátságos marsi életre. Másik ok, hogy összekapcsoljuk a gödör-formákat a gerincformákkal és a megfagyott vízesés képződménnyel. A külsejükben drámai eltéréseket mutató életformák azonosak, vagy legalábbis egymáshoz nagyon közel állóak, pusztán egymás változatai. Valamennyien szokatlanok, és sekély víz jelenlétéhez kötöttek, a víz milyenségéhez való alkalmazkodás következtében jönnek elő a megfigyelhető különbségek kinézetükben.

Néhányat e képződmények közül teljesen emberi módon könnyű besorolni mint valamiféle geológiai jelenséget, sokkal inkább, mint életformának beazonosítani őket, a titkos hatalom pedig erőteljesen sulykolja a geológiai értelmezést, minden technikai és pszichológiai eszközt bevet ennek érdekében, s természetesen a helyzet ettől csak rosszabbá válik, ezért kell ezzel újra és újra foglalkozni. A beszámoló további részeiben újabb és szemléletesebb példákat hozunk fel az eddigiekben bemutatottakhoz.

A kutatások kitolják a megismerés útját elzáró sorompókat, ugyancsak kitágítják az egyes ember hitrendszerét, még a hajthatatlanokét is. Következésképpen, a dolgok megértése és nem pedig a hazugság az, ami előre viszi a világot, az objektivitás, a doboz keretein kívülre is merészkedő gondolkodás. Ez a cél a jelen képződmények bemutatásával is, de természetesen mindenki önmaga dönt.

 

II.

A második részben a már eddig ismertetett témát járjuk körbe, mintegy kiegészítő-anyagként szolgálva. A dolgok megértése azon múlik, vajon az eddigiekből mennyit sikerült elsajátítani. Érdemes esetleg átnézni a legfontosabb megállapításokat még egyszer, ha valami nehézség jelentkezne.

Az első részben MRO felvételeket mutattunk be, forrásuk ellenőrizhető, aki akarja megtalálhatja az eredeti tudományos adatokat és meggyőződhet róla, az itt bemutatott képződmények valóban léteznek, beazonosíthatók. A második részben nagyfelbontású jpg 2000 vagy jpg2 kiterjesztésű felvételeket mutatunk be, ezek olvasására a böngészők alapból nem képesek, kell valamilyen segédprogram, pl. java alapú LAS Viewer, ha valaki szeretné az eredeti tudományos adatforrásokat használni.

Ezáltal némi fogalmat alkothatunk arról is, milyen különbségek vannak az első részben bemutatott, a böngészők által kezelni képes jpg és az általuk már nem feldolgozható jp2-es képalkotási minőség között, hozzátéve, hogy a jpg felvétel mérete 13.9 MB, miközben a jp2-é 892 MB, mely utóbbi letöltéséhez egy átlagos szélessávú Internet-hozzáférés mellett nagyjából 45 perc szükséges. Más szavakkal, a jp2 fotó baromi nagy, 64-szerese a mérete a böngészők által kezelni képes jpg fotóknak.

Mindez természetesen nem jelent 64-szeres felbontás-növekedést, ám jelentős minőség-javulást eredményez, közeli rálátást enged a képződményekre. Továbbá, a sokkal ritkábban vizsgált jp2 felvétel, már ami ezt a bizonyos fotócsíkot illeti, sokkal kevesebb képhamisítást tartalmaz, összehasonlításképpen a sokkal szélesebb körökben elemzett jpg felvételekkel.

Úgy gondoljuk, a jp2 fotók saját használata, kiegészítve a LAS Viewer programmal, két szempontból is alapvető fontosságú. A legnyilvánvalóbb, hogy elméletileg ki tudná szolgálni a grafikus programokkal nem rendelkező tudósokat és akadémikusokat egészen egyszerű és ingyenesen letölthető rendszerrel, mely segítségével aztán a valóban nagyfelbontású felvételeket vizsgálhatnák. Csak a telepítés jelenthet némi bonyodalmat. Azonban hozzá kell tenni, az említett programmal csak megnézni tudják az általuk kiválasztott felvételeket. Nos, ez a kitétel nyilván nem hat a meglepetés erejével.

Nem hagyjuk említés nélkül, hogy létezik egy GIMP nevű ingyenes program is (http://en.wikipedia.org/wiki/GIMP) sokkal nagyobb grafikai lehetőségekkel, javítási és képszerkesztési adottságokkal, hasonlatos a PhotoShop programhoz, mely utóbbit általánosan használják tudósok, akadémikusok és egyetemi rendszerek, de a hétköznapi ember is könnyedén meg tudja tanulni alkalmazását. A tudományos adatokat a sokkal elterjedtebb jpg, gif, png, vagy tif állományokban kellene nyilvánosságra hozni, a grafikus programok ez esetben fel tudnák ismerni és kezelni. Ez esetben a kutató függetlenül tudna a felvételeken élesíteni és tisztítani, megforgatni, és további vizsgálatokat végezni vele. Vajon miért nem számít meglepetésnek, hogy az IAS Viewer mindezekre a feladatokra képtelen?...

Az összetettsége és bonyolultsága a jp2/Java/LAS Viewer együttesnek hatékony kontrolként és sorompóként működik a mélyebb tudományos vizsgálatok ellenében, nem engedik a tapasztalatok elmélyítését. A tudósok és akadémikusok tehát a sokkal kezelhetőbb, ám jelentősen hamisított jpg adatokat használják, hogy elkerüljék a bonyolult műveletsorokat, miként az egyszerű látogatók is. A sorompók tehát pszichológiailag is hatnak, megkötik az emberek érdeklődését, elterelik őket az alaposság igényétől. Véletlen, hozzá nem értés, vagy szándékosság? Döntse el mindenki maga.

 

 

A fenti, első felvétel, vegyesen mutatja a már ismert helyszínen az első részben bemutatott képződményeket. A gödröket a kép közepén láthatjuk, mellettük az erős fényvisszaverő-képességgel rendelkező gerincformákat, a bal felsőtől a jobb alsó sarok felé irányítottan. Fontos háttérismeret, miszerint a magasabb rész a kép bal alsó sarkában található, míg az alacsonyabb a jobb felső sarokban. A képződményeket tehát egy, a kép határain jobbra és balra messze túlnyúló, hosszú hasadékban látjuk.

Az elmondottak szerint a sekély víz áramlása tehát a bal alsó sarok felöl a jobb felső felé irányul. Ebből az következik, hogy a kép irányítottsága nem túl szerencsés, és nem is kényelmes. Éppen fordított a helyzet a logikushoz képest, ugyanis éppenséggel felülről nézünk lefelé. Megfordíthattuk volna a fotót jobb perspektívát nyújtva, de nem tettük, mert akkor megváltoztattuk volna magukat a képződményeket is, ráadásul a fotócsík más helyein a lejtés szöge is megváltozik, tehát csak nagy kavarodást okoztunk volna vele. Az eredeti jp2-es felvételen mindez természetesen megtekinthető.

A gödör- és a gerincforma képződmények megjelenése önmagáért beszél, feltéve, hogy valaki már megszokta és ismeri ezeket a formákat. Amire igazából szeretnénk felhívni mindenki figyelmét ezen a helyszínen az az igen nagyszámú párhuzamos bordaforma, csomós alakzatokkal sűrűn megszórva, a gödrök és a gerincformák tetejénél; ezekből semmit sem láthatunk a böngészők számára kezelhető jpg kiterjesztésű felvételeken. Továbbra is igen nagy távolságból láthatók, ám újabb vonását ismerhetjük meg a biológiai élet jelenlétének a sekély vízhez kapcsolódóan. Figyeljük meg, az ellentétes, emelkedő oldalon ezek a képződmények teljes mértékben hiányoznak (balra lent).

 

A fenti, második felvétel már közelebbi rálátást ad a gödrök vidékére az első képhez képest, és a csomós alakzatokkal megszórt párhuzamos bordákra. A gödrök falát láthatóan sötétebb anyag alkotja, finomabb szerkezetű, csomós szerkezetű élő takaró. Valljuk be, nehezen lehetne bármiféle különös geológiai eredettel megmagyarázni a látványuk alapján. Arra gyanakszunk, a párhuzamos bordaformák a kép felső részén tulajdonképpen egy folyamat részét mutatják, amikor valamiféle életformák megpróbálják meghódítani a kiemelkedőbb részeket, melyek útjában most éppen a gödrök állnak, de megpróbálnak ezek területére is behatolni.

 

 

A fenti, harmadik felvétel egy rövidebb részletét ábrázolja a gödör-alakzatok hosszú sorának, amint szorosan egymás mellé feltorlódnak. Figyeljük meg a kisebb gerincformákat a hozzánk közelebb eső oldalon és a még halványabban kivehető, kis párhuzamos bordákat hozzánk még közelebb. Viszont, ismét vegyük szemügyre a felvétel felső részét, ahol sem a gerincformákat sem a bordaformákat nem láthatjuk a lejtőn felfelé, a gödörsor fölött, majd azt is, mennyire egyenetlen és durva felépítésű ez a magasabb terület.

Ezen a képen a magasabb terület a kép felső részén látható, a felszín lejtése fokozatos az alsó rész felé, ahol az alacsonyabb területeket láthatjuk. Ha a helyszínen felszín alatti vízfolyások vannak, akkor azok a kép felső része felöl az alsó felé áramlanak. A fotó ilyen jellegű irányítottsága sokkal kényelmesebb látvánnyal szolgál a szemünk számára.

Külön figyelmet érdemel, hogy ezek a gödrök miként illeszkednek hátul a sötét sziklafalakhoz, ebben a bizonyos árokrendszerben. Emlékezzünk rá, a magasabb terület a kép tetején van és az alacsonyabb a kép alján, a víz tehát a gravitáció következtében a magasabb részekről az alacsonyabbakra folyik alá. Emiatt a sziklafal, a gödrök hátsó részén fokozott vízáramlásnak van kitéve, amint végigfolyik rajtuk.

Ezzel a tudással felvértezve, figyeljük meg, mennyire meredek a gödrök hátsó fala, amint felszökkennek a sziklafalnak, ellentétben az ellenkező oldalukkal. Amit itt látunk, az arról szól, hogy a gödrök nem közönséges üregek, bemélyedvén az árok aljában, hanem egyfajta építmények, hozzátapadván mögöttük a sziklafalhoz. Más szavakkal, amikor beszámolónkban gödrökre hivatkozunk, jobb elnevezés hiányában, akkor lényegében egy közel függőleges vízszűrő-rendszerre gondolunk, a sziklafalhoz illeszkedve, amennyiben vízfolyások alakulnak ki ezen a térségen, akkor ezek a hátsó falon érik el őket, és a laposabb végükön távozik.

 

A fenti, negyedik felvétel még közelebbi látvánnyal szolgál a gödörsorról. Amit szeretnénk az, hogy nagyon közelről nézze meg mindenki a felvételt, szenteljen különös figyelmet a felszín textúrájának, a talajmintázatnak, mely sokkal hangsúlyosabb a gödrök hátsó falán, ahol nekitámaszkodnak a mögöttük található sziklafalnak. Azt is vegyük észre, hogy ez a mintázat elsődlegesen ott a leghatározottabb, ahol ez a bizonyos illeszkedés látható a hátsó falhoz, mellesleg a gödör forma is ezen a részen a szabályos, ellentétben a szemben lévő oldallal, ahol sokkal szabálytalanabb, és a mintázat is nehezebben kivehető.

Figyeljük meg, hogy a frontális oldalak (a hozzánk közelebbiek) alacsonyabban vannak, mint a hátsó falak és lényegében nyitottak. Ebből az következik, hogy ez utóbbi felfedezés fényében ugyanarra jutunk, mint a párhuzamos gerincformák esetében, miszerint nem a víz fenntartására, hanem éppenséggel átengedésére alakították ki ezt a fajta szűrőrendszert. Más szavakkal, ezeken a függőleges (és vízszintes rendszereken keresztül – ami a gerincformákat illeti) a céljuk nagy valószínűséggel az, hogy valamiféle élőlényt kiszűrjenek a Mars vizéből, hogy aztán saját táplálásukra használják.

 

Photo by: Austin Reed

.blog.snappingturtle.net/archives/date/2007/08

Pacific Wildlife Foundation.(scroll half way down the page)
www.pwlf.org/graywhale/behavior.htm

 

Nagyon távoli és csak a működésbeli hasonlóság kedvéért bemutatott példa a földi bálnák szilája (http://en.wikipedia.org/wiki/Baleen), a fenti, 5a jelű felvételen, szerepük pontosan ugyanaz, kiszűrni a földi óceánok vízéből a parányi élőlényeket, mint például a planktonokat (http://en.wikipedia.org/wiki/Plankton), belőlük látható néhány példány a fenti, 5b felvételen, rájuk vonatkozóan a krill név is ismert. Természetesen a földi bálna oda jut el a Föld óceánjaiban, ahol ezen parányi lények nagyobb számban vannak jelen, hogy táplálkozzanak és kellő energiát nyerjenek további helyváltoztatásukhoz, míg a marsi formák statikusak a bolygó felszínét illetően, és folyamatos jelenlétük, ameddig legalábbis a feltételek ezt lehetővé teszik.

Ne felejtsük el, hogy a Földön a korallpolip közösségek ugyancsak állandó helyhez kötöttek, szűrik az óceánok rajtuk keresztül áramló vizét, eközben pedig igen ellenálló korall építményeket hoznak létre. Mindez felvet egy kérdést. Lehetséges lenne, hogy ez a marsi biológiai életforma nem más, mint egyfajta ősi korallpolip, mely korszakokon át kifejlesztette alkalmazkodó-képességét az egyre kevesebbé és kevesebbé váló víz nyújtotta körülményekhez? Csak egy felvetés.

A gödrök hátsó részén látható mintázat jellemzőnek mondható e biológiai, vízhez kötődő életforma esetében. A Mars valamennyi jégtömegére vonatkozóan elmondhatjuk, átalakultak az itt megfigyelhetőhöz hasonlatos mintázatúvá. Újabb példát láthatunk minderre a jelen beszámoló 9. fotóján. Ne felejtkezzünk el azonban arról, hogy szilárd állapotú vízjégről beszélünk, és nem egy helyre gyűlt folyékony víztömegről. Ez az életforma típus különböző alakokban létezik, nem jöhetett létre állóvízben, a víz behatárolt mennyiségben van jelen, s akkor is inkább szilárd jég formájában.

A fő dolog itt annak bemutatása, hogy a „gödör” életforma rászervezi magát a mögötte lévő sziklafalra, mintegy szűrőrendszerként működik, hangsúlyos mintázata jól megfigyelhető. Azonban mivel ezek az alakzatok függőlegesek, nagyon magasak és hatalmas méretűek, ahogy nekitámaszkodnak a hátsó sziklafalnak, talán meg is támasztják azt, hogy fenn tudják tartani ezt a vertikális irányítottságot.

Amikor az állóvíz nincs éppen jelen, a támaszték időszakosan kiegészül támfalakkal, ezek 90 fokos szöget zárnak be a függőlegeshez képest, tovább formálva a gödör falait. A két fő támfal elgörbül és a hozzánk közelebb álló részen ér össze, kialakítva a gödör megjelenést, és másodlagos vízszűrőként funkcionálva a frontális területen. A képen látható gödörformák kétségtelenül nagyon ősiek és régen jöttek létre.

Az áramló víz folytatja útját az elsődleges és a másodlagos szűrőrendszeren át, aztán le a hegyoldalra, az alacsonyabban fekvő területre, a gödrök alatt. Sorban ezután a gerincformák következnek, majd a még kisebb bordaformák, ezek a képződmények ugyancsak igyekeznek kihasználni a helyzet nyújtotta előnyöket. Azonban, miként az alábbi felvételen is látható, nem tudnak tekintélyes méretűre megnőni, hiszen a hozzájuk eljutó víz már csökkentett ásványianyag-tartalmú, hiszen a gödrökön átfolyva ott már sor került egy szűrési szakaszra, így az csak szerényebb mértékű forrásként szolgál.

 

A fenti, hatodik felvétel közelebbi rálátást enged számunkra néhány igen jelentős méretű gerincformára, és a hozzájuk csatlakozó, méretben kisebb bordaformákra. Miként látható az igen erősen fényvisszaverő gerincformák nagyok és nyilvánvalóan drámai kinézetűek.

Nos, még egyszer, ezen a felvételen a magasabb terület a kép alján található, és az alacsonyabb rész pedig a kép tetején. Ha bármi víz is megjelenik a helyszínen, az a gerincformákon, majd a bordaformákon átfolyva, a kép aljáról annak teteje felé fog áramlani. Ismét elnézést kérünk az irányítottságbeli probléma miatt, ám nem akartuk megfordítani az felvételt a sokkal kényelmesebb és valósághűbb látványt szolgáló orientációra, nem akartuk összezavarni a szemlélőt, aki megpróbálja leellenőrizni az eredeti jp2-es tudományos adatokat.

Arra gyanakszunk, hogy a fentebb látható gerincformák olyan helyeken jönnek létre, ahol a víz áramlása kissé intenzívebb és a lejtő meredeksége esetleg kissé fokozatosabb, összevetve a közel függőleges irányítottsághoz, a gödrök hátsó falán, ahol az alkalmazkodás sokkal jobb. A vízszintes tájolású képződmények is egészen jól kezelik ezt a tényezőt. A fő gerincalakok magasak és párhuzamosak, és ugyanabban az irányba mutatnak, amerre a víz is folyik. A víz csatornákba kényszerül a gerincek között, és a gerincek merőleges keresztágai szűrik a rendszert, két gerinc között, nagyobb vízfelülettel érintkeznek, és lényegében ezen a módon működtetik a rendszert.

A kisebb bordaformák szintén pontosan ugyanabba az irányba mutatnak, lefelé a hegyoldalon, érintkezésbe kerülnek a vízben megmaradt anyagokkal, miután az átfolyik a nagy gerincformák rendszere között. Nem világos, hogy a hatalmas gödrökhöz, a gerincformákhoz és a bordaformákhoz tartozó élet vajon ugyanolyan típusú-e és csak az alkalmazkodásuk miatti különbségeket látjuk, vagy pedig más-más fajok képviselői, melyek ugyanazt a vízáramot szűrik. Akár így, akár úgy, a kulcs itt a víz tartalmán van.

 

A fenti, hetedik felvétel közelebbi rálátást enged az erősen fényvisszaverő gerincformákra. Amint az nagyon jól látható itt, kétségtelenül kivehető, a már korábban is említett tény, minden egyes gerincformának késéles teteje van, úgy festenek, mintha valami ősi állat hátát látnánk, vagy egy fogazott kész. Sajnos a kép tetején a párhuzamos bordaformák már közel sem látszanak ennyivel jobban, a közelebbi felvétel ellenére, mivel nagyon sűrűn helyezkednek el, ezért nem tudunk semmiféle egyedi részletet.

Természetesen nem élettelen geológia, ellenkezőleg, valamiféle különleges biológiai élet, működése közben, és majdnem bizonyosak lehetünk benne, hogy telepet alkot. Szó sem lehet véletlenről, vagy egybeesésről, a párhuzamos gerincformák, a kisebb bordaformák és a gödröket illetően, melyeket szépen egymás mellett találhatunk az árokrendszerben, pont ott, ahol nagyobb vízmennyiség van jelen, a gravitáció következtében mozgásban van a magasabb területekről az alacsonyabbak felé, keresztül az árkon, annak másik oldalára.

 

A fenti, nyolcadik felvétel a hatalmas, párhuzamos, erősen fényvisszaverő gerincformák hosszú sorának végét ábrázolja. Itt már nem zárkóznak szorosan egymás mellé, több hely van köztük, elszigetelődnek egymástól, és fokozatosan egyre kisebbé válnak, ahogy balról jobbra haladunk. Másrészről, a jóval alacsonyabb bordaformák kissé jobban láthatók itt. Figyeljük meg, ezek a bordaformák a hozzánk közelebbi részen hogyan vetnek horgonyt, ugyanolyan éles kontrasztot mutatnak, mint a gerincformák teszik.

Lehetséges lenne, hogy a bordaformák a gerincformák előfutárai, vagy csak más jellegű életformák, melyek képesek kihasználni az előnyeit a víz jelenlétének ebben az árokrendszerben? A sokkal nagyobb felbontású és kevésbé hamisított MRO felvételek alapján az derül ki, hogy ahol a gerincformák jelen vannak, ott a párhuzamos bordaformákkal is találkozhatunk.

Kétségtelen a titkos hatalom nem örül az ilyen következtetéseknek, ám biztosak lehetünk benne, nem gondolták volna ők sem, hogy valaki képes lenne összerakni a mozaikokat, e különleges és megmagyarázhatatlan jelenség kapcsán. Habár semmi sem megmagyarázhatatlan, pusztán meg kell a dolgokat érteni.

Még mindig úgy gondolja a Kedves Olvasó, hogy valamiféle különleges geológiai megnyilvánulást lát? Felidézésképpen, valamennyi fenti képződmény egy hosszan elnyúló szárazföldi törésrendszerben alakult ki. Valószínűleg, a magasabb területekről felszín alatti víztömeg áramlik az árokrendszerbe. Amint az árokrendszer és az alacsonyabb területek felé áramlik, a szóban forgó képződmények számára fontossá válik, és igyekszenek ki is használni ezt a lehetőséget. Ne felejtsük el, az élet mindig utat tör.

Amikor az áramlás felerősödik az árokrendszerben, megbízhatóbbá válik, és lépcsőzetesebb részhez ér, a gerincformák válnak uralkodóvá csatornákba kényszerítve az áramló vizet a bordaformák felé irányítva, melyek merőlegesen állnak a fő gerincformákhoz képest, miként azt jól láthatjuk a 7. felvételen. Másrészről, amikor az áramlás gyengébb, a víz jelenléte kevésbé megbízható, az árokban kissé meredekebben folyik alá, a gödörformák építik ki a maguk szűrőrendszerét, hozzátapasztván magukat a hátsó sziklafalhoz, mintegy támfalat hozva létre, így keletkezik a gödörforma kinézet, végig a sziklafal mentén, amint szabálytalan formájú, ám mégis szabályos sort alakítanak ki az árokrendszer mélyén.

 

A fenti, kilencedik felvétel egy kerek üreget ábrázol, a felszínbe mélyedve, erősen fényvisszaverő vízjég borítja a teljes aljzatát. Jelen beszámoló első felében láthatunk számos példát ilyen alakzatokra. Annak igazolásául hozzuk fel, hogy felszín alatti vízforrások találhatók az egész területen, és nem is túlságosan nagy mélységben a felszíntől.

Még fontosabb, figyeljük meg a jég mintázatát, amit nem látunk ennyire egyértelműen a megelőző jpg felvételeken. A leírásainkban, ahogy a jégtömegeket egymás után bemutatjuk a Mars felszínén, sokkal gyakoribb az ilyen módon átalakult forma, mint másmilyen. Figyeljük meg, hogy ez a bizonyos mintázat a jégtakaró felső részén jól körülhatárolható zárt sejtekké változik, miközben az alsó részen, inkább párhuzamos vonalakból felépülő szerkezetet mutat.

Majdnem bizonyos, a jégtakaró kissé kiemelkedik azon a részen, ahol a sejtszerkezetet megfigyelhetjük. Ahol pedig a számos párhuzamos vonal látható, az a rész alacsonyabb, és lejtős is. Amikor a jég megolvad a magasabb részeken a környezeti hatások következtében, és/vagy a Nap hatása miatt, a víz lefut végig a csatornákon és visszatér a talajba az üreg alsó részéhez közel.

Hasonlóképp, szenteljünk komoly figyelmet és nézzük meg nagyon közelről a képet a sötét színű mintázatnak az üreg falain, 12 és 3 óra között, a jobb felső sarkában. Vegyük észre, pontosan ugyanazt a mintázatot láthatjuk, mint az üregek hátsó falain, csak kisebb léptékben. Azt is rögzítsük, hogy ez a sötét mintázat sehol máshol nincs jelen az üreg falain máshol.

Kétség sem férhet hozzá, hogy ahol ez a mintázat kialakul, ott lép a víz ebbe az üregbe a felszín alatti víztömegekből, és ezt a sötét mintázatot is itt láthatjuk tehát, vagyis a szűrőrendszert, amint hozzátapad a függőleges falhoz. A szűrőrendszer vékony és nem szolgál támasztékként. Miért? Mert a víz az üreg alján gyűlik össze, ott pedig nincs mit ugye megtámasztani.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelen beszámolóban bemutatott érvek újak és ezért nagyon szokatlanok az emberi gondolkozás számára, ami vitathatatlanul elsősorban lélektani gátaknak tudható be. Természetesen egy, a saját fejlődési útját követő, idegen világról van szó. A tudósok nyilvánvalóan tisztában vannak vele, hogy léteznek különbségek egyes égitestek között, olykor drámaiak is, miként előfordulhatnak hasonlóságok is.

Mielőtt bárki esetlegesen elutasító álláspontra helyezkedne és hitetlenül fogadná a dolgokat, javaslom, tekintse egy érdekes felvetésnek, szokatlan újdonságnak, amiből előnyöket lehet kovácsolni.  Nem lenne biztató, ha a tudósaink az amatőrökre hagynák a felfedezések dicsőségét. Nem szabad elfeledkezni róla, egyre növekvő számú, és mind intelligensebb közönséggel kell szembesülniük, szerte a világon, akik a vezetőik megnyilatkozásaira várnak. Ha nincs válasz, vagy csak ötletelés folyik részükről, az semmi mást nem bizonyít, mint alkalmatlanságukat.

 

III.A.

Ebben a részben további kiegészítő anyaggal szolgálunk az előző két részben bemutatottakhoz, ahol különböző marsi életformákat elemeztünk, valamennyien vízhez kötöttek, ezekre példákat hoztunk fel és leírtuk őket. Olykor ez az életforma mint erősen fényvisszaverő gerincformák képében jelentkezik, máskor mint megfagyott vízesések, megint máskor szabálytalan alakú gödrökként, újabb megjelenési formájuk alább látható, egyfajta variációt jelen a gerincformákhoz képest.

Valamennyi itt bemutatott felvétel a böngészők számára is kezelhető jpg formátumú kép. A fenti, első és második fotó ugyanazt a képződményt mutatja be, ám kissé másként. Az első a hivatalosan kiadott nézet, míg a másodikat a feje tetejére állítottuk, természetesen ugyanarról a helyszínről.

 

 

 

 

 

 

 

 

Amire lepillantunk, nem más, mint marsi életforma, mintegy felhasználván a víz jelenlétét a térségben, a túléléshez és szaporodáshoz. Továbbra is a már korábban megismert gerincformákról van szó, ám most kissé más megjelenési formában. A szemmel látható különbség a sok, könnyen észrevehető, kisebb, ágas-bogas külsőből adódik, számos megfigyelhető derékszögű elágazással a fő vonalakhoz képest, ám egymáshoz képest továbbra is nagyjából párhuzamos irányítottság mellett. Ha valaki visszalapoz a második rész 2. és 8. fotójához, azon kitűnő példákat láthatunk a gerincformákra, azokon azonban kevéssé, vagy szinte egyáltalán nem jelentkezik az itt megfigyelhető ágas-bogas szerkezet.

Miért is ez a különbség? Bizonyára van valami funkciója a fajok közötti apróbb különbségeknek, ám erről nem tudunk meggyőződéssel nyilatkozni. Amit biztonsággal kijelenthetünk, miként azt a korábbi beszámolókban is megtettük a gerincformákkal kapcsolatban, az arról szól, hogy minden bizonnyal víz jelenlétéhez kötöttek, bármilyen formában van is az jelen az adott területen.

Például, amikor sekély víz folyik aránylag megbízható és állandó módon egy lejtőn, akár hosszan, akár röviden, akár keskenyen, akár szélesen, elsősorban a gerincforma képződmények alakulnak ki a lejtőn, a vízfolyam teljes szélességében, az imént jelzett 2. és 8. felvételen jól megfigyelhető módon. Amikor a víz kevésbé kiszámítható módon áramlik alá az adott lejtőn, és kevésbé folyamatos, azaz szórt módon, a gerincforma külső megváltozik, és megpróbálja visszatartani, és/vagy blokkolni, és/vagy időszakosan összegyűjteni, az éppen aktuális lefolyás víztömegét.

A fenti helyszínen, a víz valószínűleg egészen meredek lejtőn folyik alá, a múltban kellően megbízhatóan ahhoz, hogy a fő gerincformák létrejöhessenek, s a kialakult képződmények legjelentősebb alakzataivá fejlődjenek. Azonban a változó feltételek következtében csökkent és/vagy szórványossá vált a vízáramlás, s nem maradt más lehetőség a gerincformák számára, mint oldalhajtások létrehozása, és a megfigyelhető ágas-bogas szerkezet kialakítása, ezáltal is megpróbálván a vizet visszatartani, feltartóztatván áramlását a kialakított kereszt-csatornák révén, ahelyett, hogy mindösszesen egyszeres akadály jelentkezett volna az áramlás irányában, ezen a módon már további gátak képződtek.

 A lejtő iránya a második felvétel felső részéről az alsó felé mutathat. Honnan tudhatjuk a lejtés irányát, ha az pusztán a látvány alapján nem kiolvasható? A válasz magában az életformában van. figyeljük meg a közelebbi 3. felvételt, de különösen a 4.-et a még közelebbit.

Az enyhe lejtő lábainál, a fő gerincformák széleinél, az életforma láthatóan nem túl nagy sikerrel igyekszik kialakítani a korábbi fejezetekben bemutatott gödörformákat. Ez arra utal, hogy a víz visszatartása igen nagymértékű a bordaformák fő területén, abból már csak kevés jut ezekre a széli területekre, egyben szűkös az ásványianyag-tartalma is.

Tisztába vagyunk vele, hogy mindez igen különösnek hat sok-sok ember számára, hiszen a nem szokatlan dolgok nem egyértelmű következtetésekhez vezetnek, ezért alapból kétségbe vonják azokat. És itt most az se mentség, hogy ha valaki szem előtt tartja, idegen világra tekint, a földitől eltérő, saját fejlődési utat bejáró égitestre. Olyan világról beszélünk, melyen igen sok vízforrás található, melynek mennyisége számottevően lecsökkent a távoli múlthoz képest. Kétség sem férhet hozzá, a Marson egykor tengerek hullámoztak, az életformák az évmilliók alatt viszont alkalmazkodhattak egy egyre folyó vízmennyiséghez, amiket pedig most látunk, azok már ezek az igen jól alkalmazkodott formák.

Az egyetlen dolog, amit megtehetünk, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk a fenti formákat a 4. felvételen. Mindenki jól láthatja, miként mi is, hogy semmiféle geológiai folyamat révén kialakult képződményeket nem látunk itt. Ezt mi nagyon jól tudjuk, és lelke mélyén mindenki más is tudhatja, beleértve a világ tudós és akadémikus közösségeit is, szintén tudomással bírnak minderről. Ami nehézséget okoz a számukra az, hogy a saját sarkukra álljanak és ezzel hivatásos karrierjüket tegyék kockára.

Miért kockázatos ez? Mivel túl fantasztikus a jelenlegi álláspontjukhoz képest. Továbbá, pontosan tudják, a titkos hatalom minden erejével igyekezne megakadályozni ilyesfajta kutatási eredmény hivatalos közlését, azonnal igyekeznének elszigetelni az illetőt és visszavonatni vele „tanait”. Mint azt már oly sok esetben láttuk. Ha valaki a széles nyilvánosság tagjaként megelégeli a titkos hatalom packázásait és kellő számú támogatót gyűjt maga köré, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, egyes tudósokkal és akadémikusokkal való beszélgetés elindíthat valamit, egyesítve az erőiket kikényszeríthető az igazság beismerése. Feltéve, hogy elegen akarják ezt.

 

 

 

 

 

 

 

A fenti, 5., 6., 7. és 8. felvétel különböző perspektívákból mutatja be a tárgyalt életformát, más-más variációit, olykor csak egészen kis eltérések mellett, nyílván az adott felszín és a hasznosítható vízmennyiség függvényében. A fenti, nyolcadik képen, tipikus geológiai formákat is láthatunk, a fotó bal oldalán, ennek szenteljünk különös figyelmet, ezt követően pedig próbáljunk geológiai nyomokat keresni a többi mellékelt képen, hogy pontosan fel tudjuk ismerni a különbséget a geológia és az élet között.

Figyeljük meg, a sziklák és a talaj mennyivel erősebben visszaverik a fényt, mint a gerincforma képződmények. Ez a jelenség tipikus élettelen szikla és talaj esetében. Nézzük meg, mennyire egyhangúan fényelnyelő a gerincformák mindegyike. Jellemzőnek tekinthető ez a tulajdonság élet vonatkozásában, hiszen szükséges számára, hogy elnyelje a napenergiát. Semmiféle vita nem merülhet fel a tekintetben, hogy a Mars jóval kevesebb hőenergiát kap, mint a Föld, vagyis nem tekinthető meleg világnak, ezért a fényenergia elnyelésének hatékonysága különös jelentőséggel bír az ottani felszíni élőlények számára, hiszen a kevesebből kell legalább úgy gazdálkodniuk.

Az alant látható képződmények nem általunk ismert növényi élet képviselői, hanem szinte bizonyosan valamiféle telepes jellegűé, mely fennmaradt, és képes volt alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, egy bizonyos mértékben. Talán sokkal nagyobb mértékben függ a víz jelenlététől, mint az általunk ismert növényi formák, ősi tengeri eredete sejthető, s igen valószínű. Természetesen nem lehetünk ezen a ponton biztosak benne, ám nem okozna nagy meglepetést, ha felismernénk, eredete valamilyen ősi marsi zátonytépítő korallhoz köthető.

E képződménnyel szerte találkozhatunk a Mars felszínén. Ez a körülmény arra utal, hogy legalábbis időszakos vízforrásokkal mindenképpen számolnunk kell, a közvetlenül a felszín alatti vízjelenlét igen kiterjedt lehet szerte a bolygón, hiszen a bemutatott képződmények gyakran használják ki erőforrásként ezt a lehetőséget.

 

 

III.B.

A beszámoló e része kiegészítésként szolgál az előző tanulmányhoz, melyben a tárgyalt képződmények felvételei a böngészőbarát jpg változatban szerepelnek, azaz bárki ellenőrizheti azokat. Most ugyanezeket a formákat mutatjuk be, ám ezúttal a jp2-es kiterjesztésű változatban, s egyben közelebbi látvánnyal is szolgálva. A jp2-es képkiterjesztés nem kezelhető a böngésző-programok számára. ez azt jelenti, hogy szükségünk van saját IAS Viewer programra és java környezetre, ez a körülmény viszont sokakat megakadályoz benne, hogy ellenőrizhessék az itt beidézett jp2-es fotókat.

Olykor ezek a képződmények mint nagyon erős fényvisszaverő képességű gerincformák jelennek meg, más esetben megfagyott vízesésként, megint más esetben kissé szabálytalan, ovális, gödörformákként, ám előfordul olykor az itt bemutatott eset is, mely nem más, mint változat a már jól ismert gerincformákra. A képződmények hatalmas mérete, az MRO nagyobb felbontása és a képhamisítási technikák alkalmazásának lényegi hiánya együttesen számos és igen fontos részlet-ismeretet közöl velünk.

 

A fenti, első felvétel távoli, kontext nézetet nyújt a szorosan illeszkedő, nagy sűrűségű, kiterjedt térséget elfoglaló mezőről, mely a kép egyik oldalától a másikig tart vízszintesen tekintve. Ugyancsak láthatunk számos kisebb, ám továbbra is elég jelentős, gerincformák által uralt részt a környező vidéken. Ezek a legdrámaibb külsejű képződmények, ám fontos figyelmet szentelni az igen erősen tükröző foltoknak is szerte a felvételen. Ezek legtöbbje ugyancsak biológiai életformák nyomai, ám az eddigiektől eltérők, most nem foglalkozunk részletesebben velük, csak majd később. Vessünk viszont közelebbi pillantást az előbb említett, különleges életformák által alkotott mezőre, a következő második felvételtől kezdődően, egészen a hetedikig.

 

 

A fenti, második felvétel kissé közelebb rálátást enged a helyszínre, a sűrű és tömött elhelyezkedésű gerincformák fő előfordulási helyének középső területeire, egyben alaposabban megfigyelhetjük a közvetlen környező részeket is. A sűrűbb részek arra engednek következtetni, hogy azokon a helyeken valószínűleg a víz jelenléte is intenzívebb, ennek következtében a képződmények is erőteljesebben kifejlettek. A burjánzó és jobban szétterjedt jellemzőkkel rendelkező, természetében azonos képződmények a felvétel előterében sokkal laposabbak, és bizonyára jelentéktelenebb vízmennyiséggel kell beérniük, emiatt az erőteljesebb elágazásos szerkezet, igyekezvén megtartani azt. A sokkal erőteljesebb fényvisszaverő tulajdonsággal rendelkező foltok teljes egészében más típusú képződmények, hamarosan közelebbi pillantást vetünk ezekre is.

 

 

A harmadik felvétel az eddig látott sűrű és tömött képződmény jobb szélét ábrázolja. Alig valamivel közelebbi felvétel csak, mint a második. Két dolgot mutat be. Először is, a gerincformák-alkotta mező két szélét is látva el tudjuk dönteni, hogy kissé kiemelkednek a környezetükből, lényegében, mint valami apróbb hegység borítják a felszínt. Másodszor, a kissé közelebbi rálátás következtében megtudhatjuk, a felszín nagyon erősen fényvisszaverő formái lényegében egyedi objektumok, egységes méretben és kiterjedésben.

Figyelem: Egy dologra szeretnénk felhívni a figyelmet, talán néhányan tapasztalják, miközben a sűrű, tömött képződményeket figyelik ezen a kissé közelebbi felvételen, ez pedig az, hogy az alakzatok középső része fluktuál oda és vissza a konkáv (behajló, homorú) és a konvex (domború, kiemelkedő) állapotok között. Senki ne gondolja, hogy megbolondult, az agy és a látórendszer teljesen normális működéséről van szó, miközben megpróbálja a képet értelmezni, hozzáigazítani valami ismerős dologhoz, ami számára szokatlan, és gyakran előfordul, hogy nem tud dönteni.

Ne felejtsük el, hogy a közelebbi képen a nagyobb képződmények csupán kissé nagyobbnak látszanak a távolabbi felvételhez képest, és a kisebb alakzatoknak mindig konkáv (behajló, homorú) kinézetük van a völgyekben, a gerincformák között. Más szavakkal, a völgyek nem emelkednek ki, vagy domborodnak fel. Ha valaki mégis ezt látja, az csupán illúzió.

 

 

 

 

 

 

 

 

A fenti, 4.-7. felvételsor bemutatja sűrűn tömött méretes gerincforma képződmények mezőjének hozzánk közelebbi szélét. A 4. képtől kezdődően végighaladunk sűrűn tömött mező előtt, a lapos területen, balról jobbra. A legtöbbünk számára ez a négy kép jó lehetőséget nyújt rá, hogy ne essünk a konkáv-konvex váltások érzékcsalódásának hatása alá.

A fenti, hetedik felvétel, szolgáltatja a legközelebbi látványt. A legfontosabb képződmény a hangsúlyosan megjelenő, durván párhuzamos, éles háttal rendelkező gerincformák. Kisebbek, ám még mindig igen jól kivehetők a fő vonulatból leágazó, azokra nagyjából merőleges ágak. Ezek további kisebb, az előzőkre ugyancsak többnyire merőleges ágakra bomlanak szét, egymásba nyúlva teljes hálózatot alkotnak.

Ám haladjunk most tovább. Az első részben megvizsgáltuk a fő képződményeket a rosszabb felbontású jpg felvételeken, majd a következőkben ugyanezeket a formákat elemeztük a jp2 alapú fotókon. Most tekintsünk meg további helyszíneket és további különbségeket.

  

III.C

 

 

A fenti, nyolcadik felvétel, a fotócsik egyik oldalától a másikig, széles látószögű kontext fotó, számos, kisebb gerincforma által alkotott mezőt mutat be. Ez alkalommal szélesebb területet láthatunk, a tágabb környezetet, és a jellemző alakzat szomszédságában megfigyelhető felszínt. Szenteljünk figyelmet a rendkívül erős fényvisszaverő tulajdonsággal rendelkező formáknak szerte, a sötét színű gerincformák mellett, nézzük meg sajátságos mintázatukat. Ugyancsak szoros tömöttséget mutatnak, a jp2-es felvételnek köszönhetően elemezhetjük, s bizonyára az eddigiektől eltérő biológiai életet takar.

 

 

A fenti, kilencedik felvétel igencsak drámai hatású, a sötét színű képződmények ugyanazokat a gerincformákat alkotó életformákat jelenítik meg, mint az oly gyakran láthatjuk különböző fotócsíkokon. A szóban forgó rész az előző felvételen található gerincformák-alkotta mező bal alsó sarkát mutatja. A gerincformák, mint valamiféle polip karjai ágaznak szerte a központi formából, kétségtelenül további vízforrások jelenléte után kutatva. Azonban, jelen esetben versengésre kényszerülnek valamiféle igen fényes, egyedi csomókra felbomló, biológiai életformának besorolható egyedek tengerével.

 

 

A fenti, tizedik felvétel ugyanezt a helyszínt jeleníti meg, pontosan alatta, illeszkedő módon, a 7. és 8. felvételen bemutatott sötétebb alakzatoknak. Miként látható, az erős tükrözést kicsit visszább vettük, így nagyon jól láthatóak az egyedi biológiai életforma-csoportok, sőt sokkal jobban láthatóak. Figyeljük meg, milyen nagy sűrűségben találhatók itt. Ez a legjobb és legbeszédesebb látvány erről a biológiai életformáról, ám szerte mindenfelé megtalálható ezen a fotócsíkon, különösen a fő gerincformák elhelyezkedésének közelében.

Az eddigiek arra utalnak, hogy ez az életforma versenyez a gerincformákkal a felszíni víz megszerzéséért, mely láthatatlanul rejtőzik az élet-takaró alatt. Ez nem az első alkalom, hogy erről a képződményről szó esik. Javaslom megtekintésre a „Biológiai élet a Mars déli pólusánál” – című írást, s annak is leginkább a 8. és a 9. felvételét. Abban a beszámolóban ez a fajta képződmény (sokkal nagyobb távolságból látható) bemélyedéseket tölt ki igen nagy sűrűségben, ahogy fentebb is láthatjuk, azonban a Déli Sarkvidék jégsapkájának térségében, ahol az olvadékvizet gyűjti össze nagy valószínűséggel.  Ebből az is következik, hogy itt ugyancsak nagyon hideg lehet, viszont a felszíni víz megszerzése a cél továbbra is.

 

A fenti, tizenegyedik felvétel, a fotócsík másik pontjáról való. Azért illesztettük be ide, hogy bemutassuk, hogy a sötétebb gerincforma képződmények szoros, sejtszerű megjelenést is mutathatnak, beleértve az elágazásokat is, miként azt láthattuk a fény nagymértékben visszaverő társaikon, amely egyébként az inkább jellemző megjelenési formájuk, a különböző helyszíneken. Habár erre nincs egyértelmű bizonyíték, mégis, úgy tűnik, hogy a gerincformák a nagyon fényes képződmények fölé emelkednek, mintegy azok csomóira települnek.

 

 

 

 

A fenti, tizenkettedik és tizenharmadik felvétel további, és kissé eltérő gerincformákat mutat be ugyanerről a fotócsíkról. Miként az jól látható, a gerincformák számos, igen sűrűn elhelyezkedő, párhuzamos elágazásra bomlanak, nagyjából merőlegesek a fő hátakra, és sehol sem haladják meg azok magasságát. Azonban, a különbség itt az, hogy a gerincformák csúcsai nem alakulnak át símább anyaggá a tetejük közelében, mivel minden egyes teljes mértékben összeköti őket, igen keskeny hegyhátakat formálva ily módon. Különös, nem igaz?

Talán ismét lesznek olyanok, akik a konkáv megjelenés problémájával küzdenek. Figyeljük meg, hogy az előtérhez közeli képződmények jellemzően konkáv megjelenésűek a gerincformák között, ívben meghajlanak, az aljuknál viszonylag síknak tűnnek. A háttérben lévő formák viszont már inkább konvexnek tűnnek, ez azonban illúzió, ahogy a árkok kiemelkedőnek tűnő mivolta is, ahogy kissé más szögből és némileg távolabbról tekintünk erre a területre.

Fontos, hogy alaposabban is szemre vételezzük a nagyobb, a köztes területeket keresztező egyedi bordákat a fenti 12. és 13. képen. Habár itt kisebbek, láthatóan szeletekre oszlanak végig a hosszuk mentén, valamiféle ízesülést feltételezve. Érdemes megnézni a „Marsi dűnék, vagy mega élet?” – című beszámolót, annak is a 2. és 3. részét. Az ott bemutatott képződmények valóban kolosszálisak ezekhez képest, viszont az ott látható átfedések nagyon hasonlatosak ezekhez, talán(?) mindkettő részekből épül fel.

Egyértelmű, ezek a képződmények egyik másik, ebben a beszámolóban bemutatott gerincformákhoz sem hasonlítanak. Ezeket a szemmel látható különbségeket magyarázhatjuk a vízhez való alkalmazkodás során létrejövő eltérésekkel. Eszerint lehetséges lenne, hogy a 12. és a 13. felvételen látható képződmények teljesen más vízjelenléthez alkalmazkodtak, távolról emlékeztetvén a mega életről szóló kolosszális alakzatokra? Ha így van, akkor vajon milyen lehet az a vízelőfordulási tényező, amely kolosszális méretű élőlények kifejlődéséhez vezet – szemben a geológiai megnyilvánulásokkal?

A fentebb hivatkozott beszámoló kolosszális képződményei láthatóan az Északi Sarkvidék vízkészletéhez kötöttek, ahol e forrás sokkal kisebb mértékben áll rendelkezésükre, mint a Déli Sarkvidéken. Lehetséges lenne, hogy az Északi Sarkvidék képződményei azért lettek ilyen kolosszális méretűek, mert rákapcsolódtak a terület fő vízforrásaira, így táplálkozásuk folyamatosan biztosított, s mivel mozdulatlanok, gigászi méretűre képesek növekedni, geológiai méreteket elérni, a táj jellegzetességévé válni, habár továbbra is élők?

Esetleg ez lenne az ok, ami miatt alig, vagy egyáltalán nem látható felszíni víz az Északi Sarkvidék közelében, mert hogy ami keletkezik, azonnal el is tűnik ezekben a kolosszális képződményekben? Természetesen mindez csak spekuláció, ám megfontolásra érdemes, nem szabad tudatlannak lennünk, nyitottan kell fordulni a lehetőségekhez.

Mostanra más nagyszámú, közte igen jó minőségű, felvételt is megnéztünk már a Skipper által „gerincformáknak” nevezett képződményekről, de itt vannak még az igen erősen fényvisszaverő, csomókba rendeződő formák. Habár meglehetősen fantasztikusan néznek ki, nehéz lenne letagadni valóságosságukat. Ha valakit alaposabban érdekel és kíváncsi a hivatalos magyarázatra, a következő hivatkozáson nézhet utána: http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_006148_1820 Bárki számára értelmezhetőek geológiai formákként?

Újra és úja elgondolkozhatunk rajta, vajon a média miért nem foglalkozik mélyebben ezekkel a különleges képződményekkel, és miért nem mutatja be a nézőknek, olvasóknak? Nyilvánvalóan azért, mert akármilyen magyarázattal is állnának elő, nem szeretnének kérdéseket kapni, hiszen ne, tudnák azokat megválaszolni. Vagy nem akarnák… Önként bizonyára nem fogják ezt megtenni, hiszen mint is mondhatnának a médiának? Hiszen bármiféle alapos vizsgálat igazolhatná a élettelen geológiai eredetet az élettel szemben?

 

 

117. Válogatás a Spirit marsjáró felvételeiből

 

 

Valamennyi itt bemutatott felvétel a Spirit marsjáró tudományos adatai közül való.

A fenti, három részre osztott felvétel rendkívül gyanús abban a tekintetben, hogy fosszilis, de legalábbis nagyon régi csontváz egy darabja van a felvételen, részben a talaj által eltemetve. Ezt a felvételt, s rajta a figyelemreméltó objektumot egy névtelenségét megőrizni kívánó kutató továbbította Skipper felé.

Figyeljük meg a tárgy miként helyezkedik el ebben az összegömbölyödött állapotban. Ami a legkülönösebb és szembetűnő ez a bizonyos csigolya-szerű elemek sora, melyek kiadják a test fő vonulatát. A féregre emlékeztető koponya a csigolyasor jobb oldalra eső végén éppen felénk tekint. A farok rész a bal oldalon vagy hiányos, vagy már a talaj felszíne alá került.

Lehet természetesen mindez egy szikla, amely véletlenségből féreg-alakot formáz. Másrészről viszont biztosak lehetünk abban, hogy ha a saját szakterületén tapasztalt paleontológus vagy archeológus elsétál és rápillant a bemutatott tárgyra, akkor azonnal felismeri a benne rejlő lehetőséget, megáll, és alaposabban szemügyre veszi. Ettől még természetesen nem válik egy valódi lény valódi maradványaivá, de meglehet, hogy tényleg az. vagyis, mindenképpen meg kell állni és megvizsgálni.

 

A fenti, második felvételen olyasmit látunk, ami meglehetősen emlékeztet egy mellső és hátsó lábak nélküli kígyóra, amint kitévedt a nyílt terepre, a számára bizonyára otthont adó sziklák közül. Ezt a felvételt Rolf Varga Zimbabwéből juttatta el Skipperhez, és hívta fel rá a figyelmét valamennyiünk őszinte köszönetére.

 Figyeljük meg a keskeny testét, a sima, farokuszony-szerű farkát, fennakadva a sziklán, a legvégén színét vesztve, a némileg résnyire nyíló szájat, és a sötét szemüreget.  Amennyiben egy állatról van szó, miként annak tűnik, akkor bizonnyal halott és kiszáradt, ám az is lehetséges, hogy hússal fedett teste nemrég még életet hordozott a Marson; ez utóbbi eshetőség igencsak távolra vezet.

A felső képszeleten fontos észrevenni, a fekete nyilak nemcsak a teremtményre mutatnak, a szomszédságában ugyanis olyan sziklákat láthatunk, melyek egyetlen közelben heverő sziklára sem hasonlítanak. Ezek közül mindkét szikla, de különösen a jobb oldali, különféle üregeket tartalmaz, ezek némelyike talán a belsejébe vezethet. A jobb oldali szikla bal oldalán külön figyelmet érdemel az elliptikus alakú nyílás. Azt is vegyük észre, hogy a teremtmény farka ugyancsak sötétebb. Mindez arra is utalhat, hogy a teremtmény ennek a sziklának a belsejéből mászott ki, éppen ezen a lyukon keresztül.

Az is lehetséges, hogy a kígyóforma teremtmény a farkát használta a sziklák között, mint egyfajta emelőt, de egyúttal, mint valamiféle kar, segítségére volt az elliptikus lyukba való bemászáskor a szikla belsejébe és onnan kijönni is, egyben igyekezett magát álcázni is a sziklára hasonlatos mintázatával. Úgy tűnhet, egy ilyesféle lénynek meglehetősen nagy nehézséget jelent életben maradni szárazságban a szabad ég alatt. A hivatalos adatok ismeretében ez elméletileg lehetetlen.

Ám van olyan ember, aki mindent elhisz valóságnak a marsjárók képein? A robotjárművek felvételein általában távolra tekintünk, és semmi mást nem látnunk, csak talajt és sziklákat. Vizet soha. Elhiszi mindenki ezen felvételek teljes valódiságát? Alapos elemzésnek alávetve a „Az Opportunity marsrover burjánzó életzónában szállt le” – című írásban felsorakoztatott felvételeket, tényleg mindenki elhiszi, hogy a távolra tekintő marsjárók képein a valóságot láthatjuk, amikor a közeli képeken valamiféle növények bontakoznak ki, melyek egyfajta sajátságos légzsákokkal szállíttatják magukat a szél hátán, mielőtt a spórák vagy magok a megfelelő helyre kerülnek?

Hasonló játszódik le itt is, ebben a bizonyos környezetben. Tegyük fel, a rover felvételein meghamisított és/vagy eltüntetett víztömeg áll valahol a közelben rendelkezésre, mely időnként átfolyik ezen a területen, magával ragadva a képen látható angolna-szerű lényt, és további, úszni képes teremtményeket. Feltételezhető, hogy a víz néhány hónapig megmarad, és azután fokozatosan felszárad. Lehetséges, hogy ez a szegény teremtmény ilyen szerencsétlen körülmények között vetődött ide, s mivel elsősorban vízi élőlénynek számít, ez a lyuk szolgált egyetlen és lehetséges végső menedékeként a túlélésért folytatott harca során, miközben a víz szintje egyre csökkent, és a többi úszó teremtmény elpusztult.

Végül, amikor már semmit nem volt megenni a csökkenő vízben, az élőlény végül megadta magát, kivergődött a szabadra, ahol még remélt valamit. Gyorsan kiszáradt, a húsán nem mentek végbe rothadási folyamatok, a teste megmaradt jelenleg megfigyelhető állapotában, akár évek óta. A szemmel látható dolgok előttünk állnak. Mindenki eldöntheti maga, a felvétel melyik része testesíti meg a valóságot és melyik nem.

 

 

www.alohafriendshawaii.com/arsnorkeling.html

 

 

 

www.mrupp.info/photos_2005australia.html

 

 

http://seafishes.wordpress.com/tag/red-sea/page/3  

 

 

 

http://www.unplugyourkids.com

 

A fenti, 3.-6. felvételen földi példákat láthatunk élő és egészséges kígyóhalakra, murénákra. A külsejük emlékeztet a marsi létformára, teljességgel nyilvánvaló, különösen, ha valaki figyelembe veszi a kiszáradás és emiatt a test összeesése keltette változásokat, melyek a Marson végbementek, s emiatt az ottani teremtmény teste deformálódott. A 3. és az 5. képen a muránákat részben a víz alatti üregükben látjuk, míg a másik két felvételen erőteljes testük figyelhető meg, úszás közben, az említett két fotón tehát az egész állat megfigyelhető.

Skipper olykor velük együtt úszkált és mindig lenyűgözte, milyen kis lyukba milyen nagy muréna képes bebújni és kijönni a mögötte lévő üregből. Igen tekintélyes példányokat is látott, melyek egy, a testméretükhöz képest fele akkora befőttesüvegből, vagy konzerves dobozból kígyóztak elő. Olykor egészen barátságosak, ám a mi a búvárokat illeti, nem árt az óvatosság, nem szabad túlságosan megközelíteni nyílásaikat, különösen nem a korallok között, ahol a láthatóság rossz. Ha valaki elhúzza a karját az üregük előtt, azt hihetik véletlenül, hogy táplálékról van szó. Ha lecsapnak és valaki ki akarja őket rángatni az üregükből, szinte lehetetlenre vállalkozik, mert vannak olyan erősek, hogy képesek legyenek bent maradni az üregükben.

Másrészről, azt is megfigyelhetjük, hogy a földi murénák oldalán található egy nyílás, a fejükhöz képest jócskán hátul. Egyfajta szelepről van szó, melyen át a kopoltyúk területére áramlik a víz és vissza. A víz beáramlik a nyitott szájnyíláson át, áthalad a kopoltyún, majd kiáramlik a szelepen, jóval a fej mögött, ezért minimális az esélye annak, hogy szemcsék és más szennyező anyagok a szembe jussanak.

Nos, habár a marsjáról képeinek felbontása igen szegényes, határozottan leszögezhetjük, a Mars bolygó felszínén kis üreget láthatunk, mellette pedig egy muréna-szerű állatot, habár nem vehető ki sem a szelep a testén, sem a kopoltyú. Lehet mégis ott van, csak éppen lefestve, vagy becsukódott, mint azt a megmerevedett dögökön megfigyelhetjük, a bomlási és kiszáradási folyamatuk eredményeként. Esetleg a túlságosan erős fényvisszaverő képessége miatt nem tudjuk kivenni, netán túl kicsi, hogy részleteiben látható lehessen.

Másrészről, az is megtörténhetett, hogy ez a marsi teremtmény továbbfejlődött a vízben élő őséből és alkalmazkodott a homokon/talajon való élethez, valamint a szabad légkörhöz? Lehetséges lenne, hogy egy ilyen lény az uszonyait farokként használva képes lenne nyomni és hajtani magát előre a sárban és később, miután alkalmazkodott a homokon/talajon? Ne felejtsük el, teljesen más világról van szó, mely  a saját fejlődési útját követi. Mindannyian tudjuk, nem túl messze a látható talaj felszíne alatt sáros és vizes viszonyokat találunk. Ez a lény talán abból a világból jött elő, élvezvén a szikla nyújtotta védelmet, vesztére, ugyanis bizonyára pórul járt a szikla kínálta fedezék nélkül.

Ennyi talán túlságosan is sok a marsi kígyóhal-szerű lényekről. Lépjünk is tovább egy újabb életformához, egyes sziklák felszínén találkozhatunk velük, ezek nyilvánvalóságát is elég nehéz letagadni, hacsak valakinek pszichológiai okai nincsenek rá.

A fenti, hetedik felvétel, ugyancsak három képrészletből áll össze, A Spirit marsjáró készítette. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, melyeket Skipper az első – nemrég megjelent -  könyve számára tartogatott. Azért teszi itt mégis közzé, mert a könyvében a fekete-fehér felvételek nem adják olyan jó minőségben vissza a látnivalót, mint itt, ahol színesben láthatjuk. Fontos megemlíteni, nem pontosan e felvétel kapcsán, de mint a jelenségre Skipper figyelmét felhívó kutató nevét, a lengyelországi Ostrowitéből származó Pawel Szezesiakot, aki további felfedezéseket is tett a helyszínen.

Valamiféle növényzetet, vagy zuzmót láthatunk, az egyik sziklán különösen jól, elegendő részlet veheti ki felismeréséhez és beazonosításához. A NASA/JPL részéről a sajtó számára átadott felvételről van szó. Hivatalos szinten a teljességgel valószínűtlen sötétkék színezetet adták hozzá. Skipper eltávolította ezt a sötétkék hamis színt, és sokkal valósághűbb árnyalatot adott hozzá, egyúttal világosabbra is vette, valamint némi tisztításnak is alávetette, de semmi egyéb. A fenti 150%-és és 200%-os képrészlet igencsak beszédes.

A hivatalos szinten alkalmazott sötétkék elszínezés felvet egy kérdést. Mint az a legtöbben tudjuk, a valós színek rendkívül nagy szerepet játszanak számunkra az élőlények felismerésében, legalábbis, ha biztosak akarunk lenni a dolgunkban. A növények legtöbbje zöld színű, s számunkra nyilván ez a megszokott és könnyen beazonosítható.  Más részről viszont a zuzmó jellegű élet kissé eltérően viselkedik ehhez képest, gyakran sárga, barna, szürke, vagy akár piros. A hivatalos szervek azt szeretnék belénk sulykolni, hogy a marsjárók felvételei fekete-fehérek, nem színesek, és hogy ők pontosan tisztában vannak vele, milyen hamis színt adjanak a képhez. Ha valaki ezt elhiszi, akkor ennyi erővel azt is elhiheti, hogy Golden Gate hidat a használt cikkek piacán vásároltam…

Ha valaki azt szeretné elérni, hogy egy adott, élőlényeket ábrázoló felvétellel teljesen összezavarjon mindenkit, akkor elsősorban hamis színeket fog alkalmazni. A tudósok és a nagyközönség tagjai szinte semmit sem fognak az így „feldolgozott” képeken felismerni. Ha valakik meg akarja akadályozni, hogy egy adott életforma felismerhető legyen ugyancsak hamis színeket fog alkalmazni, legfeljebb saját tudós köreik számára tartanak meg néhány eredetit… A fekete-fehér, vagy a szürke különböző árnyalatait tartalmazó felvételek nagyszerűen képesek elrejteni az életformákat. Hasonlóképpen, a teljes felvételhez adott egyetlen hamis szín ugyanezt az eredményt produkálja. Azaz, egy fekete-fehér felvétel akkor is fekete-fehér marad, ha csak kizárólag pl. a barna-sárga árnyalatokat adnak hozzá…

A zuzmók és a hozzá hasonlatos, a marsi sziklákon élő szervezetek gyakran mutatnak ovális, csomós szerkezetet, melyet az egyszínű felvételeken, beleértve a hamis színes technikát is,  rendkívül nehéz megkülönböztetni a szikla természetes felszínétől, különösen akkor, ha az adott sziklát az időjárás már igencsak megviselte, számos egyenetlenséget kialakítva rajta. Másrészről, a lyukacsos sziklák hajlamosak a szélben szálló ásványi anyagok megkötésére, ezért a szóban forgó életformák szívesen tapadnak meg az ilyen lyukakban. Az esetek legnagyobb részében az egyszínű fotókon tehát lehetetlen felismerni az élet nyomait, a szemlélő egyszerűen csak továbblép rajta, Skipper is félreteszi őket, pontosan ennek tudatában.

 

A fenti, hetedik felvétel teljesen más. A telep a szikla felszínén figyelemre méltó, aránylag könnyű észrevenni, az ágas-bogas szerkezetének köszönhetően, úgy fest, mintha egy mini erdőség települt volna meg rajta, ellentétben a korábban szóba hozott csomós szerkezettel. Továbbá, az ágas-bogas szerkezetnek köszönhetően jól kivehető a sima sötét árnyékkal a háttérben, minek köszönhetően az ágas-bogas szerkezet könnyen kivehető az élet ellentét miatt. Kicsi rá az esély, hogy a szemlélők ezt ne ismerjék fel, összekevernék mással, kivéve azokat, akik alapból tagadnak mindent, ugyanis nem cserélhető össze a fotón látható telepes életforma sziklaegyenetlenségekkel.

Miközben néhány tudós a marsi meteoritokban és sziklákban található mikrobiológiai élet mivoltát vitatja, a légkörben rendellenesen sok metán ugyancsak az élet jelenlétére utal, érdemes tehát a titkos hatalom képviselőinek a bajusza alá nézni, mert egyre nehezebben másznak ki a maguk teremtette hamis képből.

Amikor valaki életformákat vizsgál, mint ezek is itt, és még mindig elhiszi a Marsról szóló hivatalos verziót, a légkör 95.32% széndioxid összetevőjére értve, csak nyomokban létező nitrogénre, oxigénre és vízre vonatkozóan, melyek ugye létfontosságú alkotók a földi élet vonatkozásában, akkor még mindig nem áll készen, hogy átmenjen a hídon.