A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

 

118. Marsi vízjég, felhők, folyadékcseppek és élet

 

Nemrég újabb felvételeket hozott nyilvánosságra a NASA a Phoenix küldetésről az eddigi sajtóanyag kibővítéseként. A legfrissebbeken szabad szemmel is látható, folyékony vízcseppeket lehet felfedezni a Leszálló Egység hasa alatt, az egyik, árnyékban lévő lábán. A képek alapos elemzéséből kiderül, néhány közülük növekedett egy kissé. Ebből az következik, hogy a légkörből kiváló pára növeli ezen cseppecskék méretét.

Végig gondolva a hivatalos adatokat, melyek a Phoenix környezetét a Mars Északi Sarkvidékén úgy írják le, mint csont szárazra fagyott talaj és igen ritka atmoszféra – mindez ugye lehetetlen. A szemmel látható dolgok önmagukban is megkérdőjelezik tehát a hivatalos állításokat. Érdemes az alábbi hivatkozásokat megtekinteni: 

http://www.newscientist.com/article/dn16620-first-liquid-water-may-have-been-spotted-on-mars.html
http://www.universetoday.com/2009/02/18/has-liquid-water-been-detected-on-mars/
http://news.nationalgeographic.com/news/2009/02/090218-water-mars-phoenix.html

 

 

 

 

A fenti, első és második felvétel Sol 31-kor és Sol 44-kor készült, a Phoenix leszállását követően, talán ezeken a képeken láthatók legjobban a Leszálló Egységen összegyűlt vízcseppek, sötét nyilakkal jelölve a mindkét kép bal felső részén. Habár eléggé gyenge felvételek, a többi még ilyen sincs, sokkal sötétebbek ugyanis, ezért kevésbé kivehető rajtuk bármi. Ezeket a fekete-fehér felvételeket változtatás nélkül tesszük közzé.

Szerettünk volna nagyobb és részletesebb képet bemutatni, azonban a vízcseppek már egészen kis nagyítás alkalmazásakor is teljesen szétesnek, a nyilvánosság számára kiadott forrás-felvételeken. Ha ezek a parányi objektumok valósak, akkor ugye nem nehéz feltételezni, hogy bárki képes azok mivoltát felismerni, ha kissé jobb minőségű felvételekhez juthatna, minta mellékeltek.

Ne felejtkezzünk meg róla, hogy ezek a vízcseppek árnyékban és a Leszálló Egység alatt találhatók. Kiláthatunk a Leszállóegység alól és rögtön fel is tűnik a nagyon erős napfény, amint megvilágítja az űreszköz környékét. Azt is jó ha tudjuk, hogy a Leszálló Egység alatt levő részről készült képek valamennyijét a teleszkópos ásókar végén lévő kamera készítette. Amikor a robotikus kar benyúlik a Leszálló Egység alá, akkor az eredeti felvételeket tulajdonképpen fejjel lefelé látjuk, a helyes tájoláshoz ezért függőlegesen és vízszintesen is meg kell fordítanunk őket, hogy az itt mellékelt normál tájoláshoz jussunk. Megjegyezzük, pontosan ugyanezt a tájolást kapják a tudósok is.

 

A fenti, harmadik felvétel ugyanezt a részt ábrázolja, ám Sol 97-kor, azaz jó néhány nappal később. Miként az jól látható, ennyi idő elteltével, a vízcseppek, fehér nyilakkal jelölve a támasztólábon, felszáradtak, és valamiféle kéreg képződött. Ez az eredmény folyadékból történő párolgásra utal, mely különböző anyagokat tartalmazott. Mindez alátámasztja a sejtést, miszerint eredetileg valóban folyadékcseppekről volt szó. Ezen a pontnál kezd eltérni a tudósok véleménye Skipperétől, viszont nézzünk néhány további ismeretet a téma kiegészítéseként.

Szeretnénk felhívni a figyelmet a két sárga nyíllal jelölt, kis pocsolyának tűnő dologra. A felvételt teljességgel nyilvánvalóan egy felhős napon készítették, vagy legalábbis a nap más időszakában, amikor a fény ereje nem okozott látványkizáró hatást, miként azt megfigyelhetjük az első és a második képen. Figyeljük meg a kis emelkedőt a pocsolya mellett bal oldalt, a vízcseppeket tartalmazó támasztóláb irányában. Kétséget kizáróan,  víz és sár fröccsent fel a támasztólábra, amikor a Leszálló Egység hajtóművei megolvasztották a talajt érés helyszínén a jeget, és ráfröcskölték vele keveredő talajt a támasztólábra.

 

A fenti, negyedik felvétel visszavisz bennünket közel a kezdethez, Sol 5-re, nem sokkal későbbre a Phoenix Marsra érkezéséhez képest. Ez az első felvétel a Leszálló Egység alja alól készült képek sorában. Jól kivehető a gyenge felbontás ellenére, hogy fotó bal oldalán lévő támasztólábon – fehér nyilakkal jelölve – már ott vannak a vízcseppek. Továbbá, a kis bemélyedést nagy valószínűséggel víz tölti ki, de immár átfagyott állapotban. Figyeljük meg erős fényvisszaverő-képességét, a közvetlen mellette található talajhoz képest, síma felszínét és határozott partvonalát. Pontosan ez az, amit elvárhatunk a leszálló hajtóművek által felolvasztott, majd visszafagyott víz esetében az 5. napon.

Fontos észrevenni, hogy a támasztóláb árnyéka kissé másként viselkedik, sokkal halványabb, amint a kis, befagyott tócsákat keresztezi, összehasonlításképpen a háttérben, közeli talajra vetett sokkal sötétebb árnyékhoz képest. Most menjünk vissza a beszámoló első és második felvételéhez. Ott azt kell meglátni, miként ér véget hirtelen az árnyék a jégtömböknél, nem tűnik úgy, hogy keresztezné azokat. Ennek oka az, hogy a fehér vízjég sokkal erősebben tükröz, mint a környező talaj és a jég fényvisszaverő-képessége a jóval erősebb napfényben nyilván még hangsúlyosabb, ezért elnyomja a támasztóláb reá vetett árnyékát.

De ez még nem minden. Vessünk most egy pillantást a sárga páros nyilak közül a jobb oldaliakra. Itt újabb sekély vizű megfagyott pocsolyát láthatunk, kissé alacsonyabban helyezkedik el, mint a hozzá képest bal oldali. Nem nehéz elképzelni, hogy a hajtóművek működése megolvasztotta a jegez, az olvadék víz összekeveredett a talajjal és felfröcskölődött a támasztólábakra – bal oldalt - a leszállás során. Ugyanígy, mihelyt a hajtómű hőhatása megszűnt, a bal oldali pocsolyából víz áramlott át a nála alacsonyabban fekvő mélyedésbe, jobbra, majd miután az is megtelt, kiömlött a közvetlenül csatlakozó nyílt területre.

 

Emlékszik valaki a „Mars – Phoenix egyveleg” című írásra 2008. július 2-ról, s az abban megemlített (a fenti ötödik képen is látható) vízfolyásra? Két felvétel létezik, mely erre utal, a feni az egyik közülük.

Skipperhez azóta számos visszajelzés érkezett, miszerint kissé kiemelkedő szikláról van szó inkább, mindez pedig a rajta átvezető és megtörő árnyékból látszik, ahogy az fentebb is látható. Akik ezt a lehetőséget felvetették, természetesen nem vették figyelembe a vízfolyás útját, jól láthatóan keresztezi a felszínt, amíg el nem ér a szóban forgó helyhez, szó sem lehet róla, hogy kiemelkedő objektummal lenne dolgunk. Ám az már inkább valószínű, hogy ezt a bizonyos, a piszkos jégre vetett árnyékot már hivatalos szinten manipulálták. A fenti képen látható vízfolyás nyom, valamint a jéggé fagyott pocsolya arra utal, hogy ez a képződmény a korábban említett, a negyedik felvételen jelzett, másodlagos pocsolyából túlfolyt vízből keletkezett.

Bizonyára többen emlékeznek még „A Phoenix leszállási helye a Marson” – című írásra 2008. Április 24-ről, azaz még az előtt, mielőtt a Phoenix egyáltalán elindult volna a Marsra, Skipper megkérdőjelezte a Phoenix-küldetés valóságosságát, ami a megadott leszállási helyeket illeti, véleménye szerint a küldetés valami egészen másról szól. Megkérdőjelezte a leszállási hely vonatkozásában tett állítások ténylegességét is, és azt is, hogy a program célja valóban a marsi víz jelenlétének kimutatása, illetőleg létezésének megerősítése lett volna. Álláspontját továbbra is fenntartja és a Phoenix által szállított további eredmények csak megerősítik ebben a meggyőződésében.

Hogy nem biztos? Rendben, akkor ismételjük át, mit talált a Phoenix. Nem illesztünk itt be további képeket, ám a tényt megismételjük, amit talált, az vízjég volt, közvetlenül a felszín alatt, miként azt a robotkarjával végzett ásások is mutatták. Ha valaki a titkos hatalom részese, akkor ennek a bejelentésnek forradalmi hatása volt, feltételezhetően elbeszélgetett az elnökkel a folytatást és a pszichológiai hatást illetően. Annak felvetése, miszerint bizonyos mikroorganizmusok „esetleg” életben maradtak a talajban – csak újabb pont volt az események sorában.

Kevésbé kapott hangsúlyt a valamivel később közzétett hír, miszerint a Phoenix közelében havat figyeltek meg. A hó természetesen nem más, mint megfagyott eső. Továbbá, zúzmara-felhalmozódást tapasztaltak meg napról-napra a Leszálló Egységen és a környékén. Kevésbé látványos, ám a tudományos világra mindenképpen hatással kellett volna bírnia a számos légköri felhőnek, ezek közül láthatunk az alábbiakban néhány példát. Mindegyik felvétel szerepelt – különböző súllyal – a híradásokban.

   

 

 

    

 

A fenti, 6.-tól a 9.-ig terjedő felvételsoron két különböző felhőtípust mutatunk be. Figyeljük meg a könnyed szerkezetű változatot az első két képen, és a sokkal összetettebb és turbulensebb típust a másik kettőn. Cáfolhatatlanul úgy festenek, mint a földi megfelelőik.

Azonban a marsi légkör állítólag 95.32% széndioxidot tartalmaz, s az összes többi összetevő részaránya mindösszesen 4.68%-ot tesz ki, azaz 19-szer nagyobb arányban van jelen. Más szavakkal, ha a Mars szabad ege alá kerülnénk, a nitrogénhez és oxigénhez szokott légkörünkhöz képest bolygószomszédunk atmoszférája sokszorosan halálos mérget jelentene ránk nézve.

Amikor a vízpáráról esik szó, a hivatalos álláspont ennek mértékét 0.03%-ban jelöli meg, szemben a földi, 1%-os adattal. Nos, nézzük meg akkor ismét a marsi párafelhőket a 6.-9. felvételeken. Nos, lehetséges, hogy a marsi légkör valóban vékony és sokkal kevesebb vízpárát tartalmaz, mint a földi, különösen annak fényében, hogy a miénk lényegében vizes világ, a fenti felhők azonban semmiképpen sem úgy festenek, mintha a légkörben csupán 0.03% vízpára lenne jelen, azaz csupán nyomokban.

Ha valakinek ez sem lenne elég, akkor érdemes megtekintenie a NASA részéről a sajtószolgálatok számára hivatalosan kiadott Phoenix rövid videók tudományos adatait a marsi felhőkről a leszállási hely közelében. Valakik nyilvánvalóan teljességgel biztosra mentek célközönségüket (tudósok, akadémikusok, stb.) illetően, hogy azok megértség a vízpárafelhők üzenetét. Bárki ellenőrizheti az alábbi hivatkozásokon.

 http://www.nasa.gov/mission_pages/phoenix/images/press/16405.html

http://www.nasa.gov/mission_pages/phoenix/images/press/clouds.html

http://www.nasa.gov/mission_pages/phoenix/images/press/15777.html

http://www.nasa.gov/mission_pages/phoenix/images/press/16006-animated.html

 

Együttesen tekintve őket, nem láthatunk hó- vagy zúzmara-nyomokat, máshol igen, a fenti videók azonban a marsi légkörben nagy mennyiségben jelen lévő, áramló-kavargó vízpárafelhőket mutatnak, s a NASA/JPL által számunkra közölt adatok alapján ugye nem ezt várnánk. Természetesen biztosak lehetünk abban is, hogy hamarosan majd sietve hozzáteszik, a víz csapdába esett a Déli Sarki területek talajában, vagy, csak igen vékony rétegben fordul elő a felszínen, vagy, csak légköri maradványvízről van szó.

Ami az életet illeti, elhangzott néhány igen óvatos állítás, miszerint „esetleg lehetséges” a mikroorganizmusok tekintetében és „talán megtörténhetett”, hogy a talaj „talán” növényeket is táplált az ősi múltban. Beszéljünk a halvány sejtelmeinkről, melyek az eset kapcsán felmerülnek. Ám nyilvánvaló, hogy az úgynevezett folyékony víz jelenléte sáros cseppek formájában a támasztólábon, mint átmeneti jelenség, nem sokat sejtet a Mars valódi helyzetének megismeréséhez.

Emellett, úgy tűnik, mintha valaki megpróbálná a tudományos közösségre települt vakságot kissé oszlatni, túllépni a merev és vak dogmán, miszerint a Marson még víz sem létezik, élet meg főleg nem, azaz eltolni az álláspontot a víz lehetséges jelenléte, a légkör összetétele és az élet valószínűsége felé. Ezzel a sebességgel,  még legalább 10-15 év szükséges ebben az irányban haladni, hogy nyilvánosan tudomásunkra hozzák a pocsolyák és a hozzájuk kapcsolódó, a közeli sziklákon növekvő zuzmók jelenlétét. Elfogadható ez a sebesség vagy lépjünk egy nagyot előre?

Nos, összefoglaltuk azokat a jelenségeket, melyek láthatóan a Phoenix-küldetés fő célját jelentették, s a Skipper álláspontja szerinti manipulációkat. Most menjünk is tovább a második részre, ahol néhány összehasonlító fotót láthatunk idősebb vízjég-előfordulásokról, felhőkről, biológiai életről, az MGS MOC adatai közül, melyeket a világ tudós agyainak csoportja egyszerűen csak átlép és semmi említésre méltót nem talál rajta. Mindenki eldöntheti önmaga, érdemesek-e a figyelemre.

Csak emlékeztetőül, amikor a tudósok és akadémikusok megvizsgálják a második rész fotóit, a Phoenix már javában küldi a jeleket a társadalmatok és egymás számára kölcsönösen elfogadott hírnevetek aláásására, a most már elfogadni kényszerült felszíni vízjég és a légköri vízpára létezéséről a Marson. Más szavakkal, a titkos hatalom befordult a sarkon, és ezen a módon jelzi ezt. Mostantól kezdve a korábbi álláspont már nem tekinthető hivatalos dogmának, s az azt ellenzők pedig gonosz eretnekeknek, hiszen meggondolhatjuk a lehetőséget.

Az első részben megvizsgáltunk néhány kicsiny kapcsolódó lépést, felfedvén a Mars légkörében némi vízpárát, a hivatalos álláspont szerint mennyisége elenyésző. A jelentősebb bejelentés (a titkos hatalom szemszögéből legalábbis), a vízjég jelenlétének megerősítése, ám természetesen csak közvetlenül a felszín alatt.

Ezek mellett megemlítettük a zúzmara és kevés hó jelenlétét, miként a vízpára felhőket is. Sokat sejtető megnyilatkozást is hallhattunk a marsi talaj által nyújtott feltételekkel kapcsolatban, miszerint akár spárgatököt is termeszthetnénk rajta a víz jelenlétének köszönhetően. Végül, a küldetés berendezéseinek leállását követően felfedezték a folyékony víz lehetséges cseppjeit, a Leszálló Egység hasa alatti támasztólábon, az árnyékban, melyeknek eredete továbbra is vita tárgyát képezik. Ahogy korábban Skipper gyanakvásának adott hangot „A Phoenix leszállási helye a Marson” – című írásban, 2008.04.28-án, még mielőtt a Phoenix egyáltalán  elindult volna a Marsra, miszerint a Phoenix küldetés egyáltalán nem valós, vagy ha mégis, akkor nem úgy, miként azt nyilvánosan mondják róla. Skipper úgy véli, „megtervezett” küldetésről van szó a víz jelenlétének korlátolt elismerésére, a valódi Phoenix pedig valahol egészen máshol szállt le a Marson – szigorú titoktartás közepette. Továbbra is erre gyanakszik, azonban nem tudja bizonyítani, tehát a felvetés csak az elmélkedés kategóriájába tartozik.

Ám miután felvetettük a Phoenix küldetés egészének színjáték voltát, már ahogyan azt a nyilvánosság elé tárták, az összehasonlítás végett érdemes áttekinteni néhány korábbi MGS MOC felvételt, ezek szintén a vízjéghez kapcsolódnak, vízpára felhőkhöz, sőt, a marsi biológiai élethez. Mindezek a dolgok természetesen túlmutatnak a Phoenix felfedezésein, sőt, még a spárgatök „esetleges” marsi termesztésén is – ami a biológiai élet jelenlétét illeti. Ha valaki tapasztalatokat szerez az elmondottak alapján, akkor feltétlen tartsa szem előtt, hogy a tudósok éppen most vitatkoznak néhány vízcsepp a Marsra leszállt űrszonda lábain megfigyelhető jelenléte felett, holott már éppen elég idejük lett volna felismerniük a víz jelenlétét régi fotókon, de azokon valahogy nem találták kellően érdekesnek a jelenséget.

 

A fenti, tizedik felvétel marsi felhőalakzatot mutat. Ez csak egy részt ábrázol az  M08-06569 jelű fotócsíkból, ahonnan származik, s a szomszédos területeken is igen sok figyelhető meg belőlük, mint hamarosan bemutatjuk. Láthattunk példát a Phoenix küldetés archívumából a felhőkről, s most, valamint az alábbiakban az MGS adatai közül. Egész jól mutat, nem igaz? Figyeljük meg, lényegében semmi eltérés nincs rajta a Phoenix képéhez képest, legfeljebb annyi, hogy ezúttal felülről látjuk a felhőket ezeken a régebbi adatokon és nem alulról.

Habár a felhők jelenléte által bizonyított vízpára-előfordulás rendkívül fontos, vessünk egy pillantást a felhők alatt található felszínre is, a következő felvétel jobb oldalán. Habár részben rejtett előttünk, ám feltehetjük így is a kérdést, vajon látunk bármit is, ami kopasz sziklákra és csupasz talajra emlékeztet bennünket, miként azt a Phoenix leszállási helyén vagy a marsjárók távolba nyúló fotóin feltűnik? Annak ellenére, hogy a felhők részben eltakarják a látványt, az alattuk lévő terület sűrű és buja erdőséget sejtet, növényi életet. Mit gondol Ön erről?

 

Egy magányos felhő, netán egy felhőcsoport egy fotócsíkon – a tényekkel szemben kétségbeesetten védekező tudósok számára – még számíthat rendkívüli eseménynek, de akkor mit mondanak egy teljes időjárási frontzónáról? A fenti, tizenegyedik felvétel az M08-06570-es jelű széles látószögű fotócsíkból való, a tizedik, m08-06569 jelű keskeny látószögű  fotócsíkhoz szolgál kontext fotóként. Láthatjuk rajta a keskeny látószögű fotócsík elhelyezkedését a felszínhez képest, és még azt a felhőalakzatot is, melyet bemutattunk a 10. felvételen.

Míg a keskeny látószögű fotócsík mindösszesen csak egy 2.37 km széles területet mutat be – a hivatalos statisztikai adatok szerint, a széles látószögű képen számos felhőcsoportot láthatunk, méghozzá átfogó területre kiterjedően. A hivatalos adatok tájékoztatása szerint ezúttal 125.61 km széles vidéket láthatunk. Arra gondolunk, a megadott értékek nagyjából megfelelnek a valóságnak, ebből kifolyólag, a Mars légkörében igen sok vízpára található. Legalábbis sokkal több a hivatalos statisztikai adatokban megadott 0.03%-os értéknél, azaz, a „nyomokban” való előfordulásnál.

Továbbá, ellentétben azzal, amikor egy időjárási front végighömpölyög az adott táj felett, ezen felhők nagy része – a legvilágosabbak legalábbis – gomolyfelhőknek tűnnek, szaknyelven cumulusoknak, ahogy arról bárki meggyőződhet. Cumulus felhők kifejezetten olyankor jönnek létre, amikor melegfeláramlás történik a felszínről, s a levegő egy viszonylagosan hidegebb rétegbe jut a magasabb légkörben, ahol a felszálló levegő által szállított vízpára kicsapódik, ezért válik egyáltalán láthatóvá, mint vízpára-felhő. A földön a gomolyfelhők, az itt is megfigyelhető vastagságúak, esőt vagy havat hullatnak, a hőmérséklet, és egyéb tényezők függvényében.

Például, ha egy kisebb repülőgép itt a földi légkörben átrepül egy ilyen területen, ahol feláramló levegő található, akkor igen csak rázós menetre számíthat, ahogy az egyik termikből a másikba kerül. A levegő felemelkedésének számos oka lehet, a leggyakrabb azonban a felszín egyenetlen felmelegedése. A földön tipikusan ilyen helyzet nyílt mezők mellett előforduló erdőségek estén áll fenn. A mezők erősebben fényvisszaverők, az erdők sötétebbek, ezért több fényt nyelnek el. Ez utóbbi, a magasabb hőelnyelés miatt viszonylagosan melegebbek lesznek a világosabb színű területek. Egy város ugyancsak megteremtheti ezeket a feltételeket, egyes háztetők a fény beesési szöge és eltérő színük miatt több napfényt nyelhetnek el társaiknál, különösen a lapos, kátrányos tetők sokkal több fényt nyelnek el, ezért helyileg jobban felmelegszenek és emelkedő légáramlást keltenek.

A Mars szóban forgó helyszínét figyelembe véve, a 11. felvétel alapján, arra gondolunk, hogy a 10. képen látható felhőréteg alatt, már ahol át tudunk látni a felhők között, sötétebb színű növényzet található, bizonnyal egyfajta erdőséget alkotva, ez kelti a felemelkedő légáramlásokat, aminek következtében erősen fényvisszaverő, igen világos színű gomolyfelhők keletkeznek, ahogy az jó megfigyelhető a 11. képen. Tetemes vízpára van jelen a légkörben jelentős területre kiterjedően. Ne felejtsük el, a helyszín a Mars északi féltekéje, ahol állítólagosan kevesebb a vízpára részaránya 0.03%-nál, azaz csak nyomokban található. A hivatalos állítások szerint. Mit is gondoljunk erről?

 

A fenti, tizenkettedik felvételen újabb helyszínt mutat be, ezúttal egy másik, jelesül az MGS MOC M07-01731 számú, keskenylátószögű felvételen. Az erősen fényvisszaverő terület a kép bal oldalán kissé magasabban fekszik, mint a jobb oldali, ott egy kisebb mélyedést figyelhetünk meg, részben árnyékban. Alacsonyan található, vékony felhőket figyelhetünk meg itt, ami lehet akár a klasszikus köd vagy pára, amint a napfénynek erősebben kitett hely felöl áramlik az árok, illetve az árnyékos mélyedés felé. Az a körülmény, hogy a levegő a mélyebben fekvő árok felé áramlik, lehet az elsődleges ok ami miatt a vízpára kezd szemmel is láthatóan kiválni.

A kép beillesztésének a sorba egyetlen fő oka volt, a vízpára jelenléte. Skipper igyekezett minimálisra csökkenteni a párafelhők zavaró hatását képtisztítás alkalmazásával a fenti, 12. felvételen, hogy jobban megfigyelhetővé váljon az alatta elterülő felszín. Miért? Azért, mert az egész geológiai felszínt teljes egészében eltakarja a szemünk elől valamiféle sűrűn burjánzó erdőjellegű biológiai életforma, mely a földi emberi szem számára meglehetősen szokatlan. Más szavakkal, ismeretlen biológiai életformákat látunk, különlegességnek számítanak ebben az idegen világban. Természetesen és nyilvánvalóan, az elemzés eredményeként semmiféle szikla- vagy talajgeológiát sem tudunk kivenni.

 

A fenti, tizenharmadik felvétel, ugyanabból az M07-01731 jelű fotócsíkból való, mint a 12., ám ezúttal a fotócsík felső részéről. Csupán kicsiny részét mutatja be egy igen kiterjedt, mélyebben fekvő, sötét foltokkal pettyezett jégmezőnek. A foltok spórákkal szaporodó élőlények, miként arról korábbi beszámolókban már esett szó, jól láthatóan burjánzanak a vízjég-alkotta masszívumon.

A foltok nagy száma, eloszlásuk viszonylagos egyenletessége, a középső területektől való eltávolodásuk, és a szélek felé való koncentrálódásuk, a jég viszonylag enyhe kiemelkedése a magasabb részeken arra utal, hogy ez a bizonyos jégpáncél az igen ősi hóesések eredményeként maradt fent. Más szavakkal, mostanában nem volt kitéve jelentősebb olvadás miatt bekövetkező eróziónak. A szóban forgó helyszín a déli féltekén található, a Déli Sarkvidék térségének tőszomszédságában.

A vízjég jelenléte volt a másik ok, ami miatt erre a bizonyos fotócsíkra esett a választás. Miért? Mert meglehetősen különös dolognak hat, hogy a tudósok oly kötelességtudóan követik a NASA aggódását, vajon sikerül-e víz jelenlétét kimutatni a Phoenix küldetés leszállási területén, amikor a Mars igen nagy területeit fedi be vízjég, miként ezt is, sőt, még biológiai élet takarója is megtalálható rajtuk. Eléggé szokatlannak mondható, hogy egy szemmel látható, nyilvánvaló tudományos szenzáció sínylődve fekszik valahol félredobva, amióta csak a Phoenix első jeleit megkaptuk, hiszen már korábban is teljességgel nyilvánvaló volt, a Mars tele van vízjéggel, a felszín alatt is nagy mennyiség található belőle, a légkörben pedig vízpára alkotta felhők, stb.

Nem látják ugye a fától az erdőt! – amikor a marsi vízjég kerül szóba. Eközben nagy csinnadrattával beharangozott sajtótájékoztatón bemutatnak néhány „valószínűsíthetően” jégdarabkát, mellyel összefüggésben „esetlegesen a távoli múltban mikroorganizmusok létezhettek” – micsoda felfedezés!... Nos, ami még ennél is rosszabb, ezek az emberek hátráltatják szándékosan a széles nyilvánosságot a valóság megismerésében, és okoznak ezzel súlyos károkat a bolygókutatásban és a társadalmi fejlődésben.

 

A fenti, tizennegyedik felvétel, ugyancsak az M07-01731 jelű fotócsíkból való, ám ez alkalommal annak alsó részéről. Nem láthatunk rajta vízjeget, vagy felhőket, ám láthatjuk a sziklák, illetve a közönséges talaj teljes hiányát, sőt, éppenséggel a tömötten burjánzó biológiai életformákat, melyek különböző típusai teljes egészében betakarják a felszínt.

Jegyezzük meg, habár ezek a formák ugyanazon az M07-01730 jelű fotócsíkon vannak, az itt bemutatott biológiai élet eltér a 12. felvételen megjelenőtől. Egyszerű példaként szolgál a fényelnyelő biológiai életre, amint burjánzik a Marson a Déli Sarkvidék térségéhez egészen közel. Figyeljük meg, az itt bemutatott képződmények igen távol esnek a fényt erősen visszaverő szikláktól, és talajgeológiától, amilyen formában az a Phoenix felvételein megjelenik és a marsjárók kameráin. A két dolog köszönő viszonyban sincs egymással. Az erdőség nyomai határozottak, növekedése agresszívnak tekinthető. Ez az a bizonyos élő Mars, nem pedig valami halott égitest, miként azt szeretnék velünk elhitetni.

 

A fenti, tizenötödik felvétel, egy újabb, ezúttal az M07.02605 jelű keskeny látószögű fotócsíkból van, méretében lecsökkentettük, hogy a teljes fotócsík áttekinthető legyen. Kristálytisztán látható, tele van felhőkkel, az egyik végétől a másikig. Amennyiben az itt bemutatott légköri vízpárafelhőket bármikor korábban tettük volna közzé a Phoenix vízpára felhőkre vonatkozó adatai előtt, biztosak lehetünk benne, hogy a tudományos élet képviselői azonnal rávágták volna, hogy semmi másról nincs szó, mint kétségtelenül homokviharokról, hiszen vízpára felhők nem is létezhetnek a Marson. Tehát, szükségképpen nekik van igazuk…

 

 

A fenti, tizenhatodik felvétel, az M07-03606 széles látószögű fotó, az előző, az M07-03605 számú fotócsík széles környezetét mutatja. Figyeljük meg rajta az M07-03605 jelű, keskeny látószögű fotócsík elhelyezkedését. Úgy tűnik, mintha ezt a felvételt szándékosan nagyobb távolságból készültnek igyekeznének feltüntetni a valóságosnál. Valószínűleg azért, mert egyesekre túlságosan kellemetlenül hatna a sok-sok, ilyen típusú felhő jelenléte, így sokkal nehezebb őket felismerni, a felhők fodrozódása és csoportosulása miatt.

Ne felejtsük el, hogy ezek a felvételek visszanyúlnak az 1990-es és 2000-es évekre, amikor ilyen jellegű vízpára jelenlétre vonatkozó hírek, s különösen ekkora tömegben, hatalmas nagy tiltakozást váltottak volna ki. Azóta, s bizonyára a különböző leleplező írások által kifejtett nyomásnak köszönhetően, a titkosságra vonatkozó törekvések mintha irányt váltottak volna a sarkon, a fejekben, mintha változna a kép. Kétségtelenül, ezek parányi lépések a Mars valódi légkörére vonatkozó ismeretek elterjesztése irányában, pl. a vízpára jelenlétéről, de akkor is: lépések, s a Phoenix tervezőinek már ebbe az irányba kellett elmozdulniuk. Meglehetősen mélyen ragadhattak a sárba, de mégis kénytelenek szembesülni a változásokkal, s ennek részeredményeit láthatjuk.

Kétség sem férhet a régebbi MOG MOC felvételek esetében (is) fellelhető látvány-összezavarási taktikának, a 15. számú, keskeny látószögű felvételen látható képződmények, összevetve a Phoenix küldetés vízpára felhők jelenlétét bizonyító adataival, mégis, fel tudjuk ismerni, miről van szó. Arról, hogy a 16. képen egyértelműen vízpára-alkotta felhőket láthatunk és az említett felhőtípussal pontosan megegyezőeket ismerhetünk fel igen nagy területen; a hivatalos adatok szerint 113.09 km-es szélességű a fotó.

Vajon elhiggyük ezeket a mérési adatokat? Skipper válasza szükségképpen: nem. Miért? Nos, győződjünk meg róla, milyen kicsi a mérete a hivatalos M07-03605 jelű keskeny látószögű fotó körvonalának (a feliratot Skipper helyezte el a képen), a 11. felvétellel összevetve, ahol ugyancsak széles látószögű képet láthatunk. Arra gondolunk, hogy ez a 16. felvétel sokkal nagyobb távolságra lett visszahúzva, kisebbé téve a rajta megfigyelhető képződményeket, azért, hogy ne érzékelhessük a felhőmintázatot a maga teljes valóságában. Azaz az aktuális nézet jóval szélesebb területet fog át, mint amennyit a kontext fotó hivatalos statisztikai adatai alapján sejthetnénk.

A helyzet ugyanaz itt a 16. felvétel esetén a déli félgömbön, mint ami volt a 11. felvétel kapcsán az északi féltekén, vagyis nagy területre kiterjedő, vízpára alkotta felhőcsoportokat látunk, elterjedtségükből következően, messze nem tekinthetők helyi jelenségnek. Más szavakkal, amit láthatunk a 11. és a 16. széles látószögű fotón, nem más, mint hatalmas mennyiségű légköri vízpára a Marson, sokkal de sokkal több a feltételezések szerint ott előfordulhatónál. A hivatalos állítások szerint a légköri vízpára előfordulási aránya ugyanis 0.03%, vagyis: nyomokban…

Ez a különbség a megkérdőjelezhetetlen statisztikai adatok és a szemmel látható valóság között. Természetesen mindebből következik, a Mars éghajlata sokkal enyhébb a felszínen és alkalmas az élet megtelepedésére. Újabb szöget találtunk tehát a titkos hatalom koporsójába, az általuk terjesztett hazugságok egyikét ismét sikerült megcáfolni.

 

 

 

Az életről szót ejtve, a fenti tizenhetedik és tizennyolcadik felvétel ugyanabból az M07-03605 jelű keskeny-látószögű fotócsíkból származik, csomó felhővel rajtuk. Lehetőségünk van egy-két helyen betekinteni a meglehetősen vastag felhőréteg alá. Fel is tűnik a felszínen néhány részlet a felhők felszakadozásainál. Vegyük észre, egyetlen egy beazonosítható, a nap fényét jelentősebben visszaverő sziklát, de közönséges talajt sem láthatunk, csakis és kizárólag sűrűn burjánzó valamiféle erdős jellegű biológiai életet, sajátosan ismétlődő mintázatával. Ráadásul, különösen a 18. felvételt figyelembe véve, az itt látható biológiai életformák nagy hasonlóságot mutatnak 2001-ben közreadott, „Erdők a Marson” című tanulmányban foglaltakkal.

Nos, ha bárki, közte a tudósok is, ránéznek ezekre a képződményekre, pontosan tudják, hogy nem sziklákat vagy közönséges geológiai talajt látnak a felhők résein át a 17. és 18. fotón. A mintázatok újra és újra megjelennek, köztük kanyargós vonalakkal, melyek ugyancsak ismétlődnek, lefedvén mindent, tökéletesen elrejtve előlünk az alattuk található felszínt alkotó geológiai formákat. A mintázat kicsit különösképpen hat, és meglehetősen szokatlan a földi szem számára, azonban valamennyien tudjuk, nem természetes eredetű sziklákat, vagy talajgeológiát látunk. Ami a felhők résén átbukkant az agresszív, az eredeti felszínt teljesen elborító erdőforma.

A titkos hatalom, a hosszú évek óta tartó könyörtelen nyomás következtében lassanként feladja, szembesül a helyzettel és megpróbál utat mutatni a Phoenix küldetés tervezőivel együttműködve, egyesekre a hidegrázást hozva, ám mégis megmutatni a Mars valós légköri körülményeit és a felszíni víz jelenlétét, mely előbb-utóbb majd az élet létezésének elismeréséhez vezet. Mindez szép lassacskán majd emészthető lesz a tudósoknak is, a babatotyogós lépéseket talán ők is tudják követni, ellentétben másokkal, akik felnőtt lépésekre is képesek, netán ugrásokra. Mindenkinek saját lehetősége és felelőssége összegyűjteni a valós információkat és boldogulni velük. Ebben segíthetünk mi, közbenjárók, és erre várunk valamennyien. Néhány cm nem számít túlságosan jelentős elmozdulásnak a kompromisszumos állásponttól, viszont az igazság irányába visz. Akárhogy is, a Föld nem lapos!

Mit akarunk még? A Phoenix felfedezései a kézírás a falon. Arra várunk, hogy a titkos hatalom kiáll majd a fénybe egy napon és beismeri, milyen törvénytelenségeket és csalásokat követett el mindannyiunk ellen, amikor a Marsról azt állították, hogy csontszáraz, kőkeményre fagyott világ, s mindezek az adatok csak szerencsétlen számítógépes hibák voltak, tévedések az adatok kiértékelésében? Vagy mindez csak álom, és konszenzusra törekedve legalább már annyit beismertek, hogy rendben, víz van ott. És mi a helyzet az élettel? Senki sem lehet annyira naiv, hogy a saját torkukat átvágják, szeretnék a személyes hitelességüket megőrizni.

Nem élhetünk sem félelemben, sem begubózva örökké. A dolgok egyre bonyolultabbakká válnak, és igen, ez a civilizációnk történetében a legnagyobb dolog, amivel csak szembesülhetünk. Amikor a valóság felborítja a fővonal által diktált hamis egyensúlyt, és kezd egyre határozottabb formát ölteni, akkor már túlságosan késő lesz felkészülni rá. Akkor majd a merev tagadásba húzódók szétszóródnak, mintha a szél horda volna el őket, a követőikkel együtt. Csak a halogatásunk, a gondolkodáshoz szükséges bátorságunk hiánya nehogy sokakat közülünk is velük sodorjon!

Ha valaki nem akar tudomást venni a földi emberi civilizációra valaha gyakorolt legnagyobb jelentőségű felfedezésről, akkor csak nyugodtan dugja homokba a fejét. Ha valaki részese akar lenni, akkor viszont meg kell tenni egy fontos dolgot: „Kelj fel és járj!”

 

 

119. Globális marsi jelenségek

 

 

http://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA01249

 

jelen beszámoló arról szól, miként látjuk vizuálisan a Marsot, mint teljes bolygót. A kezdeti lökést e tanulmány megírásához a hosszú ideje kutatási tevékenységet folytató Bryan adta meg már igen régen, Ausztráliából. Még pontosabban arról, hogy a bolygó általános látványát miként manipulálják szándékosan és tévesztenek meg bennünket mesterséges látvány keltésével és/vagy újabb és újabb változtatásokkal összezavarják értékelésünket azt sugallva, hogy száraz, kietlen geológiai felszínt látunk. A beszámoló fenti, első felvétele a Marsot narancssárga/vörös színben láttatja, jellemző mintaként tekinthetünk rá. Ez és a hozzá hasonlóak annak a színösszeállításnak felelnek meg, melyet a média gyakran mutat be számunkra.

Életünk legnagyobb részében bizonyára mindannyian azt hallottuk, hogy a Mars a vörös bolygó. Mindez még abba a korba nyúlik vissza mielőtt az ember rendelkezett volna távcsövekkel és kutatta volna a Marsot, s csak szabad szemes megfigyeléseket végzett, az irodalomban is így találkozhatunk vele. Segítségére volt, amikor az ember fényes égitestet keresett az égen a sötét és tiszta éjjeleken, könnyen megakadt a szeme a rozsdaszínű égítesten. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rozsdás színe a Mars eredeti színe és a Föld légkörének együttes hatása révén jön létre, nem természetes szín tehát, a folyamat pedig nyilván megismétlődik minden egyes légkörön kívülre irányuló megfigyelés esetében.

Amikor a teleszkópokat kifejlesztették, kiderült, hogy a Mars sokkal inkább a földi pasztellszíneket hordozza, gyakran fehérrel kiegészülve, zöldes és kék árnyalatokkal, melyek részben elnyomják a felszín színeit. Ennek ellenére, könnyebb eladni a Marsot mint száraz, csupasz és életmentes égitestet, s folytatni a bolygó „vörös” mivoltának téves sugalmazását, kevés esélyt hagyva a bolygó légkörének megtapasztalására. Amikor a geológiáról esik szó, a legtöbb földi ember számára a vörös színhez a forró sivatagok kapcsolódnak, mint például az közép- vagy a  nyugat-ausztráliai, és sok másik sivatagos helye a Földnek.

Ennek a lélektani fogásnak az ismeretében nézzük meg ismét a fenti, az egész Mars bolygót ábrázoló képet. Miként az látható, erős narancssárga/vörös szín uralja, igen kevés légkör társul csak hozzá. Hivatalosan, ez a bizonyos felvételt a Hubble Űrteleszkóp jóvoltából készült, 1997. Október 3-án, nem sokkal a Hubble feljavítását követően. Időben elkészülte igen közel esik a Mars szembenállásához, amikor a bolygó a Földhöz legközelebb van, ez a kép egyben az egyik valaha készült legélesebb is. Emlékezzünk rá, hogy mióta a Hubble teleszkóp a világűrben van, az általa készült fotókat nem zavarja a föld légköre, azokra semmilyen hatással nincs. A következtetés az, hogy ezeknek kellene lenniük a Mars valódi színeinek.

A legtöbbünk számára ismerős a sok-sok gyönyörű fotó az űrtávcső által leképezve, a mélyűrből, ebből azt következtethetjük ki, hogy a Hubble színei a műszer sajátságai közé tartoznak. Továbbá, ez a bizonyos 1997-es Hubble felvétel a hivatalos közlések szerint kilenc különböző színszűrő eredményeként állt elő, átfogván az ultraibolyától a közeli infravörösig a színtartományt.

Ám ezt azt jelentené, hogy tényleg valódi színeket látunk, ugyanazokat, melyeket a puszta emberi szem látna a világűrből? A válaszunk az, hogy ezzel kapcsolatban súlyos kétségek merülnek fel. Meggyőződésünk, hogy ez a felvétel, és oly sok hozzá hasonló mesterséges munka, sokkal inkább, mint valóság. Ha pedig ez így van, akkor a lélektani manipuláció révén kényszerítik az emberi gondolkodást abba az irányba, miszerint a Mars teljesen kopár, rendkívül száraz, az élet számára elviselhetetlen hely.

Végül is, ha elkezdik mutogatni a Marsról közelről készült hamis felvételeket a kopár felszínről, mint teszik ezt a leszálló-egységek és a marsjárók képei esetében, melyeken minden narancssárgás-vöröses árnyalatú, az egész bolygót ábrázoló felvételeknek ugyancsak illeszkednie kell ehhez a félrevezető koncepcióhoz. Más szavakkal, folytatják az ősi, több száz éves, szabadszemes érzékelés lélektanában rejlő megtévesztési lehetőséget – és egyre javul a technikájuk. De vessünk egy pillantást egy újabb Hubble-képsorozatra alább.

 

http://hubblesite.org/newscenter/archive/releases/2005/34/image/f/

 

A fenti, második felvételen a Mars bolygóról készül fotókból nézhetünk meg sorozatot, a szembenállás körüli időszakokból, 1995 és 2005 között. Miként az jól látható, a narancssárgás-vöröses szín sokkal inkább háttérbe szorul ezeken a képeken, s inkább előtérbe kerülnek a földi színek. Az elmondottak különösen jól megfigyelhetők a bal felső, 1995-ös felvételen, összevetve az első fotón láthatóval, fentebb. Ehhez ugye kétség sem férhet, hiszen a bemutatott fotókból álló sorozatot a hivatalos sajtótájékoztatókra szánták, és mint ilyenekről, továbbra is feltételezhetjük, nem igazán eshetnek egybe a Mars valós színeivel.

Akárhogy is, vegyük észre, hogy eltekintve az 1995-ös és a 2001-es glóbuszoktól, valamennyi többi esetben igyekeznek minimalizálni a marsi légkörre utaló nyomokat. Még az 1995-ös és 2001-es fotókon is igyekszenek jelenlétét jelentősen lecsökkenteni. Figyeljük meg, hogy a bemutatott fotók mindegyike törekszik a kezdeti üzenetet sulykolni, miszerint a Marsot elsősorban geológiai felszín takarja, légköre rendkívül csekély, és ezt fogadjuk is el.

 Más szavakkal, miközben ilyen fotókat hoznak nyilvánosságra közösségi fogyasztás céljából, melyeket csak önmagukhoz képest lehet meghatározni, egyben biztosítják az utat a manipulációs technikák alkalmazása előtt, szándékosan megváltoztatva a bejövő adatokat. Ezután következik a közeli felvételek meghamisítása, a leszálló egységeké, a marsjáróké, a képek olyan színszűrökkel való ellátása, hogy az „elvárt” színösszeállítás megjelenjen. A valóság ezzel szemben az, hogy a Mars légköre jelentős mennyiségű párát tartalmaz, emiatt pedig a felszíni tényleges színek jelentős mértékben elrejtőznek szemünk elöl. Ám ha a különböző médiumokban rendszeresen megjelenik a Mars légkör borította gömbje, a bizony felkeltheti magára a nyilvánosság figyelmét, ez pedig nem kívánatos a titkos hatalom szempontjából.

Amikor majd az alábbi, feltűnő légkörrel rendelkező, jóval akkurátusabb  marsi fotókat kezdi valaki szemügyre venni, érdemes megállni és elgondolkozni egy percre. Ha szemügyre veszi valaki ezeket, el kell gondolkoznia a jelentős légköri felhőzet rejtő képességén, inkább, mint az alatta elterülő geológiai felszínen önmagában. És éppen ez a lényeg. Ha egy dolog minimálisra csökkenti a vizuális érzékelő képességet, akkor ugyancsak minimalizálja a lélektani megrögződéseket is. Ennek tudatában működik a félrevezetés technikája is.

A gond ugye az, ahogy a különböző bolygókorong képek megjelennek, s megmutatják a Mars erősen fényvisszaverő légköri páráját, alatta az alig érzékelhető geológiai felszínnel, akkor a száraz, poros beállítás, valamint ennek hangsúlyozása jelentősen veszít hihetőségéből, éppenséggel az derül ki, hogy a bolygónak nagyon is valós légköre van, tetemes mennyiségű vízpárát tartalmazván. Ne felejtkezzünk el róla, hogy az erősen fényvisszaverő légköri vízpára tömeges jelenléte mindenféleképpen nagy mennyiségű folyékony vagy fagyott állapotú vizet tételez fel a felszínen. A fehér, erős fényvisszaverő-képességű felhők sűrű előfordulása a vízpára általános elterjedtségére utal a bolygón, azaz számottevő koncentrációjára utal.

 Ezzel a tudattal a fejben, vessünk egy pillantást a következő két fotóra. Igyekeztünk az elsőt elég nagy méretben beilleszteni, hogy olvasható maradjon az alján a szöveg, kinek szívességéből közöljük a fotót, viszont a következőt is meg kellett hagyni ugyanekkora méretben, a pontos összehasonlíthatóság végett. Íme a forrás (a három sort egyben kell beírni):

 

 

http://images.google.com/hosted/life/l?imgurl=64c3a87bb4d42be0&q=

Planets%20source:life&prev=/images%3Fq%3DPlanets%2Bsource:

life%26gbv%3D2%26ndsp%3D20%26hl%3Den%26sa%3DN%26start%3D160

 

A fenti, harmadik felvétel, látszólag a Hubble 1995-ben készített eredeti fotója. Meghagytuk kellően nagy méretben ahhoz, hogy a bal alsó sarokban jól lehessen olvasni a feliratot.  Nem történt rajta semmiféle változtatás, nem használtuk ki a képjavítás nyújtotta lehetőségeket.

Fontos tudni, ez a felvétel láthatóan már nincs fent a Hubble honlapján, eltávolították onnan. Azonban számos Hubble fotót megszerzett a Life akkoriban, amikor a NASA az eredeti felvétel nyilvánosságra hozta 1995-ben, ezért a Life oldalán továbbra is elérhető. A reá mutató hivatkozást fentebb megadtuk. Szerencsések vagyunk, hogy a Life annak idején megszerezte a felvételek közlési jogát, és továbbra is elérhetőek általuk. Ebből kifolyólag meggyőződhetünk róla, hogy a fenti felvétel azonos az akkoriban kiadott eredetivel, semmiféle változtatás azon nem történt, kivéve a Life felirat feltüntetését a jobb alsó sarokban.

 

 

http://hubblesite.org/gallery/album/entire/pr1995016b

 

Azonban a Hubble-gyűjtemény nemcsak egyszerűen „elvesztette” az 1995-ös felvételt, elérhetetlenné téve a honlapján. Az igazság az, hogy egyszerűen kicserélték azt a fenti, negyedik felvétellel, pótlásként. Figyeljük meg, felirat a két kép alján tökéletesen azonos. Hasonlítsuk össze a fenti két 1995-ös felvételt, és azonnal meg fogjuk látni, az alapszínekben végrehajtott szándékos változtatás nyomát, hiszen ismét megjelenik a narancssárga/rozsdabarna/vöröses árnyalat, hasonlatosan az első beidézett fotóhoz, a szín, mely sokkal jobban illik az 1997-es fotóhoz.

Ez a bizonyos cserefotó azonban mégis megőrzött valamit a légköri párából, annak számottevő mértékét legalábbis. Másrészről, hasonlítsuk össze a fenti, negyedik felvételt a második képpel, melyen 1995-2005 marsközelségeket láthatunk, azon is a bal felsővel. Habár azon is jelen van a légköri vízpára, viszont már látványosan csökkentett mértékben. Ez az apróbb változtatás a felszíni alakzatokat illetően nem jár következménnyel, ezért nagyon könnyű elsiklani felette, észre sem venni, viszont a valóságról a hazugság felé segít elterelni a figyelmet.

 

A fenti, ötödik felvétel, nem dokumentált. Feltehetően valamelyik földi teleszkóppal készült a Mars 2005-ös szembenállása idején, amikor is a bolygó közelebb volt hozzánk, mint több tízezer év óta bármikor. Semmit sem sikerült megtudni sem a teleszkópról, sem a kép készítőjéről.  Ha valaki ebben segíteni tud, várjuk jelentkezését és megadjuk a forrást, a szükséges egyéb adatok feltüntetésével.

 A helyzet az,  hogy ez a rosszabb felbontású felvétel független távcsöves forrásból jutott el hozzánk. A kép földi teleszkóppal készült, a földi légkörön keresztül. Figyeljük meg a bolygó színét és a légköri párát. Vegyük észre, miként különbözik ez a barnás szín a tipikus narancssárga/vörös árnyalattól, melyet olyan jól ismerünk a hivatalos források révén. Azt is érdemes észrevenni, milyen mértékben hasonlítanak ezek az árnyalatok általánosságban a Hubble eredeti, 1995-ös felvételéhez, jelen tanulmányban a harmadik kép.

Mindez megerősítéssel szolgál a Mars valódi színeit illetően. Ez utóbbi kép segít leleplezni a színekkel történő mesterkedést is, a hivatalos szervek ugye az erős narancssárga/vörös árnyalatot sulykolják belénk.

 

http://www.msss.com/mars_images/moc/3_10_99_global/

 

Ami a fenti, hatodik felvételt illeti, az nem más, mint az MGS MOC széles látószögű kamerára által készített fotó. A vonalak a féltekéken azokat a sávokat jelenítik meg, melyeket az űrszonda készített és amelyek mentén a teljes képet összeillesztették, mint mozaik darabkákat. Feltehetően valós színeket láthatunk. Ilyesféle bolygóképek többszöri ismétlődnek az MGS MOC történelmi adatai között. Általános céljuk a Mars időjárási változásainak bemutatása egyhetes időtartam alatt. Azonban csupán ezt a korai fotót mutatjuk be 1999-ből, mint példát, az eljárás ismertetése, valamint az abban az időpontban megfigyelhető időjárási viszonyok megmutatása végett.

Amit itt szeretnénk megmutatni, az a fenti marsgömbök általános színe, mely ugyancsak egyezik a 3. és 5. felvételen bemutatott bolygókorongok színével, és természetesen nincs köze a narancssárgás/vöröses kinézethez. Figyeljük meg a kiterjedt légköri párát, mely részében elnyeli az alatta található természetes geológiát. Valamennyi említett fotón megfigyelhető ez a kiterjedt légköri pára, van amelyiken kevésbé, és van amelyiken még az itt láthatónál is sokkal nagyobb mértékben. Figyeljük meg, hogy a vízpárából álló felhők kevéssé jellemzőek a jobb oldali gömbön és erősebben jelentkeznek bal oldalt. Vegyük észre, hogy az MSSS hivatalos értelmezése szerint ami a féltekéket illeti: „..vastag, kékes-fehér délutáni vízjég felhők…”

Emlékezzünk vissza, ezekről a kiterjedt időjárási alakzatokról már bő tíz évvel ezelőtt is szó esett. Skipper tanulmánya, a „Légköri párafelhők” 2002-ben jelent meg, ebben vízpárafelhőkről ír és a felhőzet alatt található biológiai életről, ugyancsak az MGS MOC adatok felhasználásával. Akkoriban a felhőkre vonatkozó bizonyítékok erős tagadással találkoztak, hiszen a légköri vízpára puszta jelenlétének felvetése is eretnekségnek számított. Számos elképzelés látott napvilágot, miszerint légköri porról van szó. Azokban az éveken ugye a száraz poros feltételekre vonatkozó dogmát kellett hirdetni.

Mostanában, ahogy a Phoenix küldetés lezajlott és a hivatalos források végre beismerték a nagy mennyiségű vízjég marsi jelenlétét, miként a jelentős légköri vízpárát is, más küldetések viszont igen komoly metán-előfordulás jeleztek, e gáz folyamatos termelődését, ez pedig egyértelműen biológiai élet bizonyítéka, akárhogy is vesszük. Azt is tartsuk szem előtt, hogy a metán jelenléte globális. Természetesen – a hivatalos álláspont szerint -, ha van is élet, az csakis és kizárólag mikrobiológiai méretű lehet, annak is kezdetleges, és jelentősebb szerepe a múltban volt. Ha mindez nem lenne elég, tekintsünk bele a korábbi beszámolóba, a „Marsi vízjég, felhők, folyadékcseppek és élet” – címűbe, használjuk ki ezt az irányváltást a hivatalos hozzáállásban, figyeljük meg a légköri vízpárát, alatta a burjánzó növényzetet, mely nem igazán mikrobiológiai jellegű.

Hát nem bámulatos, miként változtak meg a dolgok mindössze az utóbbi néhány évben, ahogy a bolygókutatás kezdi levetni a saját maga által a saját vállára pakolt terheket, és megkísérelnek szembesülni néhány valóságos dologgal? Biztosak lehetünk benne, hogy néhány rendkívül lassan bekövetkezett változás Skipper oldala látogatottságának is köszönhető, és az ott felvetett kérdések és bizonyítékok szélesebb körű megismerésének, hiszen csupán egyetlen hónap során, 2009. márciusában több mint 5.8 millió látogatója volt. Kézenfekvő, minél több ember lesz tudatában a hamisításokkal és a félrevezetésekkel, és merik elkezdeni kutatni a valóságot, annál nagyobb nyomás terhelődik a titkos hatalomra, hogy valamit „kiszivárogtassanak”. Ez az az út, melyen járnunk kell és nem szabad rajta visszafordulni. És jó dolog látni, hogy az igazságkeresők száma növekszik.

 

 

http://www.msss.com/msss_images/2008/08/27/

 

 

 

http://www.msss.com/msss_images/2008/10/08/

 

A fenti hetedik és nyolcadik felvétel a Mars globális időjárási jelenségeit mutatja be, az időben hozzánk jóval közelebbi, MRO MARCI hivatalos tudományos adatgyűjteményéből, alig idősebbek két évesnél. Habár az MRO MARCI adatai sokkal újabbak, láthatóan ugyanazt a sávos-mozaikos elrendezést mutatják, mint az MSSS időjárási adatai az MGS MOC gyűjteményéből.

Vegyük észre, hogy fenti két kép 2008-ban mindösszesen egy hónap eltéréssel készült, a Marsnak nagyjából ugyanarról a féltekéjéről. A felvételeken a kiterjedt páraréteg kevésbé jelentős, a felhők csoportosulásai viszont jelen vannak. A kettő közül az elsőn láthatóan a felhők sűrűbbek a déli féltekén, az Egyenlítő alatt, míg a másodikon a felhők jelenléte egyaránt hangsúlyos az északi és a déli féltekén. És ez csak két példa a Mars globális időjárási mintázatát ábrázoló számos elérhető felvétel közül az MRO MARCI hivatalos tudományos adatainak gyűjteményéből. Valamennyi esetben az MSSS hivatalosan is mint vízjég-tartalmú felhőkre hivatkozik.

Újabb érv tehát, mely bizonyítja a narancssárga/vörös szín hamis terjesztését, ezeken a felvételeken ugyanis egyáltalán jelen sincs. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor valaki valamelyik leszálló egység fotóit vizsgálja, s azokon narancssárga/vörös színezetet lát, beleértve az égboltozatot is, akkor bizony azonnal arra kell következtetnünk, hogy valakik sót hintenek a szemünkbe látásunk elvakítása végett. Még egy dolog, ami miatt meg kell fontolnunk, hogy amit itt látunk az tényleg a Mars valódi légköre és valóban vízpára van ebben a bizonyos légkörben. Ezek után ugyanis egészen más szemmel kell viszonyulnunk a Mars felszínére vonatkozó kijelentések vonatkozásában is. Nem árt elgondolkozni rajta, hogy melyek lehetnek a valódi színei!

Vessünk hát egy pillantást a legutolsó képre, jól láthatjuk a fehér színű felhők eloszlását az északi és a déli féltekén, a hivatalos tudományos adatok szerint ugye vízjégből állnak, ám érdemes megnézni a megadott hivatkozásokat. Ne felejtsük el, a Mars légköre a sokat hangoztatott álláspont szerint 95.32%-ban széndioxidból áll, a maradék összetevők nitrogén, oxigén, stb. osztozik a maradék 4.68%-on. Azt se felejtsük el, hogy a széndioxid arány 5%-nál magasabb értéke az emberi szervezetre halálos.

A Földön, az emberi légzés számára megszokott légkör 78.0842% nirogént és 20.9463% oxigént tartalmaz, a légkörünk alapvető összetevőiként. Hasonlítsuk össze ezeket az arányokat a marsi, 2.7%-nyi, nyomokban jelen lévő nitrogénnel és a még jelentéktelenebb 0.13% oxigénnel, legalábbis a hivatalos források szerint. Hasonlóképpen, a légköri vízpára aránya a Földön 1% körüli, miközben a Marson a legminimálisabb nyomait találhatjuk csak, 0.03% értékkel. Legalábbis ez az, amit a felkészült tudósaink állítanak nekünk.

Menjünk vissza az előző beszámolóra, „Marsi vízjég, felhők, folyadékcseppek és élet” – címmel, és nézzük meg a Phoenix hivatalos fotóin a vízpára jelenlétét, különösen a saját maguk által kiadott videóklip fényében. Aztán pedig a jelen beszámoló utolsó felvételéhez, a Mars légkörét sűrűn uraló vízpára felhőkre, végig, a teljes bolygókorongon, mind az északi, mind a déli féltekén. Szemmel láthatóan nem a földi sűrűségű gomolyfelhő-rendszerekkel van dolgunk, ám ettől eltekintve semmi más különbséget nem mutatnak, ebből a nagy távolságból legalábbis, melyen csak a nagyobb sűrűsödések jönnek elő. Tényleg úgy tűnik ezek alapján, hogy a légkörben a teljesen minimális 0.03% vízpára lenne csupán jelen?

Ne felejtsük el, a víz H₂O, azaz két rész hidrogén és egy rész oxigén. Idézzük fel, vízpára állítólagosan csupán nyomokban, 0.03%-ban, míg oxigén 0.13%-ban a tekintélyes méretű légkörben, melynek fő összetevője, 95.32%-os aránnyal  a földi életre halálos mérget jelentő széndioxid. Egyszerű következtetéssel, sokkal nagyobb arányú vízpára jelenléte sokkal több oxigén jelenlétét is magával vonja.

Gondoljuk meg, a megfigyelhető vízpára és/vagy jég bolygóméretekben értendő, nem csak adott helyre korlátozottan. Idézzük fel, a Phoenix álló és mozgó képein  látható, egymást sűrűn követő felhővonulatokat. Hihetünk a saját szemünknek? Használjuk a józan paraszti eszünket! Ne függjünk az úgynevezett „szakértőktől”, akik pipiskedve lesik kenyéradó gazdájuk útmutatásait és képviselik az ő álláspontjukat és persze nem a sajátjukat. Álláspontjukat, mely folyamatosan változik, remélhetőleg egyre inkább az igazság felé közelít.

Egy bizonyos pontot elérve előre kell lépnünk, át kell gondolnunk a dolgokat a saját érdekünkben, a józan észre hallgatva, s nem vakon követni azokat, akik bármiféle hazugságot szemrebbenés nélkül igyekeznek belénk tölteni, összezavarni gondolkozásunkat, lerombolni kérdésfeltevő elemi érdeklődésünket – mert nekik úgy tetszik. Meg kell értenünk, hogy a tudományos adatok nagy része alapjában hamis. Ebből következik, hogy az ilyen adatokra épített következtetések ugyancsak valótlanok.

Szeretjük azt hinni - sajnos, sokkal gyakrabban a szükségesnél -, hogy a tudományos világ más, és elismerést érdekel. E viselkedés sokféle módon jelentkezik, és nem is nagyon próbál meg senki másként cselekedni. Azonban a tények megmaradnak tényeknek, éppen ezért az emberi viselkedésre alapoznak, az pedig igen sokrétű, de mégis vannak közös vonások, és az egyik ilyen a tekintélytisztelet. Széles körben elfogadott felvetés, a tudósoknak és akadémikusoknak, legyenek akárhol is a világban, bizony nem mindig volt igazuk. Sőt, történelmi tények bizonyítják, éppenséggel számos esetben súlyosan tévedtek.

Nézzünk szembe vele: a Mars jelentős légkörrel rendelkezik, és bárki láthatja szabad szemmel, hogy vízpára van jelen benne, jóval nagyobb arányban a hivatalosan megadott csekélyke 0.03%-nál, ebből következően pedig sokkal magasabb az oxigén részaránya a hivatalosan „nyomokban” meghatározott 0.03%-nál. Nem jelenthetjük ki, mennyivel több, de biztosak lehetünk benne, hogy sem a nyilvánosság, sem a média, sem a kormányzat, de még a tudományos közösség sem ismeri a pontos adatok, még akkor sem, ha néhányan úgy gondolják, hogy igen. Ellenkezőleg. Valaki a színfalak mögött tudja az igazságot, de titokban tartja, elzárva előlünk. Akkor fog csak továbbra is változni a helyzet, ha folyamatosan nyomást gyakorlunk a félrebeszélőkre.

A Phoenix küldetés eredményeinek tudható be a felszíni és légköri víz jelenlétének bizonyítása, habár – abszolút értelemben és hivatalosan -, csekély mértékben, ám mégis számottevőn. Bizonyította, hogy valaki a titkos hatalomból vette a bátorságot és megkockáztatott egy fordulót a sarkon, az igazság irányában. Ezáltal új üzenet került megfogalmazásra a tudomány és az akadémikus közösség számára, akik eddig oly vakon követték a hivatalos dogmát. Kétségtelenül így van, mert érzik, nincs más választási lehetőségük, az egyre növekvő ismeretet figyelembe véve, hiszen a független kutatók is képesek egyre nagyobb részleteket megismerni az igazságból, szűnőfélben van a hivatásos tudósok kiváltságossága, akár műszerezettség, akár szakképzettség terén. Hatásuk is elhanyagolhatóbb az össznépességre vonatkozóan. Ha pedig számítógépes szimulációt futtatnak le, gyorsan beláthatják, az információ mennyiségének általános növekedése egyre kényelmetlenebb helyzetet teremt majd a számukra.

A válasz ezekben a kérdésekben nem a tudósok és az akadémikus közösségek kezében van, ellenkezőleg. Ott van az a mi kezünkben, és egyben kívül a tudományos berkeken, a széles társadalom nyilvánosságában. A tudósok és az akadémikusok túlságosan mélyen kondicionáltak és már elég régóta. Túlságosan sok történelmi adat igazolja, hogy már helyes kérdéseket is képtelenek feltenni. Kényelmesen éldegélnek a konszenzusos gondolatvilágukban, tudván, hogy az igazság az ő kezükben van, és mi, tömegesen agymosottak, vakon követjük őket. Akkor most álljunk csak meg! Hogy miért is? Ha ugyanis a helyes irányban mennek a dolgok akkor nagyon könnyedén el vannak. Az egójuknak hatalmas ereje van, meg a tudományos fokozatoknak, melyeket egymásnak osztogatnak, semmiféle ítélet és bírálat alá nem tartoznak (egymást csak nem háborgatják, nem igaz?), sőt, még jól meg is fizetik.

Viszont hatalmas a veszély ebben, hiszen a jövőnket élik fel. Vagyis nekünk áll lehetőségünkben és egyben kötelességünk is, akik nyitott gondolkozással képesek felfogni a világ igaz dolgait és kis lépéseket tenni a valóság megismerése felé, hogy ezeket a lépéseket meg is tegyük, és az eredményeket a széles nyilvánosság elé tárjuk, a hihetetlen ellenállás mellett és ellenére. Mert senki más nem fogja ezt megtenni helyettünk. A dolog valahol itt kezdődik, hogy a Marsnak igenis van légköre, bár a földitől különböző, ám az élet szempontjából mégis kellemes, még akkor is, ha idáig még nem jutottak el a hivatalosok a beismerésben. A valódi légköri sűrűségből következik a tényleges hőmérséklet, mely ugyancsak kedvez az élet számára, sokkal inkább, miként az hiszik, vagy hinni vélik. Ha ilyen súlyos, hivatalos alap-állítások omlottak össze, innen már könnyebb az út e teljes igazság megismerése felé.

 

 

120. Mozgó dolgok a Marson

 

 

Bal oldali képrészlet:

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/1/p/1832/1P290822277ESF99E0P2297L2M3.HTML

 

Jobb oldali képrészlet:

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/1/p/1832/1P290822518ESF99E0P2297R7M1.HTML

 

Jelen terjedelmes beszámoló különböző példákat mutat be ugyanannak a jelenségnek a körbejárására. Például ugyanazon a helyen megjelenő és eltűnő dologról, valamint mozgást egyik helyről a másikra, ugyanazon általános háttérben. A fenti, egymás mellé helyezett két felvételt az Opportunity marsjáró készítette Sol 1832-kor, Skipper némi színt adott hozzájuk. Aránylag kis méretű példát szemléltet, az éles szemű Lottie hívta fel rá Skipper figyelmét.

A bal oldali képen egy fehér csíkot látunk - sárga nyíl mutat rá -, mely a jobb oldali, ugyanazon a helyszínen készül képrészleten már nincs ott. Úgy tűnik, mintha a kamera lencséjén lenne valami szennyeződés, vagy a képfeldolgozás során került oda. Azonban ez a sáv az első három, egymást követő felvételen megjelenik, mind a bal, mind a jobb oldali kamera lencséjén. E körülmény megerősíti azt a tényt, hogy szó sincs kamera-hibáról. A következő öt fotóról azonban, mind a bal, mind a jobb kamera képét figyelembe véve, már hiányzik a csík. Ez arra utal, hogy amit látunk az kisméretű, nagy sebességgel repülő dolog lehet, keresztezvén a kamera látómezejét. 

 

Felső kép:

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/all/2/n/1861/2N291579518EFFB0OAP1985L0M1.HTML
 

Alsó kép:

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/all/2/n/1861/2N291579518EFFB0OAP1985R0M1.HTML

 

A fenti, második kép-pár felső részén egy kis, sötét objektumot láthatunk a homokon, erős a gyanúnk, hiszen pontosan úgy néz ki, mint egy közönséges rovar, hogy az is. Erre az dologra egy másik éles szemű megfigyelő hívta fel Skipper figyelmét, Rob Clay, aki „tücsöknek” azonosította be, és Robert nyomán kereszteljük is el, azaz legyen Robert, a tücsök.

Rob elmélete szerint, ha ez a dolog az egyik képen rajta van, és a következőn, ugyanazon a helyszínen, már nincs, akkor tovább kellett mozognia, el a látószögből, tehát képes helyváltoztatásra, azaz él. Szép elmélet, a gond vele az, hogy csak két képi tudományos adat áll rendelkezésünkre erről a területről. Amiről beszélünk az sajnos csak az, hogy az objektum a bal oldali lencse képén feltűnik, de a jobb oldalién már nem.

E körülmény viszont felveti a következő kérdést, vajon az objektum pusztán kisebb szemétdarab a bal oldali lencsén, emiatt nincs jelen a jobb oldalon. Ez esetben meg kell gondolnunk annak lehetőségét, hogy az objektum nem rögzíthető valósként. Ezért Rob el is vitte más honlapokra felfedezését, ahol mint szenzációt tálalták, a „marsi tücsök” néven.

Akkoriban Skipper felhívta Rob figyelmét észrevételére, miszerint egy kicsiny fehér pötty látható nagyon közel, kissé hátrébb a kérdéses objektumhoz képest. Gyanúja szerint ez a kicsiny fehér pötty üres pixeleket jelent. A kép alaposabb elemzése révén feltűntek a jpg tömörítés következményeként képi műtárgyak, közte éppen ehhez a fehér pöttyhöz kapcsolódva. 

 

Bal oldali képrészlet:

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/all/2/n/1861/2N291579518EFFB0OAP1985L0M1.HTML
 

Jobb oldali képrészlet:

http://marsrovers.nasa.gov/gallery/all/2/n/1861/2N291579518EFFB0OAP1985R0M1.HTML

 

A fenti, harmadik, osztott felvételen 200%-os nagyítást láthatunk, figyeljük meg a közelebbi képen a „tücsök” látványát bal oldalt, és a kicsiny fehér pöttyöt jobbról. A fehér pöttyhöz bal oldalt és felülről jpg tömörítés képi műtárgyakat kelt. Úgy tűnik, erről a helyről szándékosan eltávolítottak valamit, az üres pixel ennek a munkálatnak hanyag elvégzése okozta, ennek megjelenését.

Mint látható, annak ellenére, hogy a marsjáró kameráit a fellövés előtt mint a valaha elküldött legjobb felbontású műszert jellemezték, a számunkra nyilvánosságra hozott jpg felvételek súlyosan tömörítettek. Ez az erős tömörítés kisebb file-méretet jelent a tárolás esetén, ám egyúttal nagyon rossz felbontást eredményez. Más szavakkal, akármi is volt a nagyfelbontású felvételen, a komoly tömörítés eredményekét a nyilvánosságra hozott felvételen már nem látható. Emiatt természetesen lehetetlen további nagyítást alkalmazni, s közelebbről is megvizsgálni a helyszínt.  Ugye nem kell mondanunk, mennyire jól jön ez egyeseknek.

Olyasféle dolog ez, mint amikor meglát valaki egy műanyag tubus margarint, hatalmas betűkkel reklámozva, hogy 25%-kal többet tartalmaz, ugyanazért a régi árért. Amikor kívülről megnézi valaki a tubust az áruházban, kissé valóban nagyobbnak tűnik, mint az eredeti, tehát jogosan tételezheti fel a vásárló, hogy valóban 25%-több termék rejtőzik benne, ugyanazért a pénzért.  Amikor azonban megveszi, hazaviszi és kinyitja, úgy találja, hogy a tubust csak részben tölti ki a tartalma, semmivel sincs benne több margarin, sőt, lényegében kevesebb van. Régi, bevált trükk a fogyasztók átverésére. Nagy dérrel-dúrral beharangozzuk, hogy ki és milyen jól jár, aztán ott van a ugye a dolog fonákja. Erkölcstelen, tény, ám olykor meglehetősen hatékony.

Másrészről viszont, amikor valamit hozzátesznek vagy elvesznek ezekről a digitális marsjáró fotókról, mielőtt a nyilvánosság számára elérhetővé tennék, akkor az általános és súlyos képtömörítési eljárást követően ezeken a helyeken képi műtárgyak, kluszterek maradnak vissza az ilyen szándékos képhamisítási beavatkozásokat követően, jelezvén ezek tényét. A tömörítés következtében a képi műtárgyak gyakran jelennek meg a szárazföldön, az égen a horizontvonalon, ahol az éget és a földet gyakran elkülönítik. Erről nem esett különösebben szó, rendkívül sok van belőle, és rutinjellegűen viszik végbe, a képhamisításról pedig egyébként is már annyi szó esett.

Ezzel a fajta benyomulással találkozhatunk itt is. A képtömörítés következtében létrejövő műtárgyak mérete apró, mert amit eltüntettek a felvételről az is kicsi volt. A gondatlan feldolgozási eljárás miatt jönnek át a felvételeken és hagynak üres, világos pöttyöt maguk után a korábbi beavatkozások, egyúttal felhívják a figyelmet az éles szemű kutatóknak a szándékos manipuláció tényére.

Skipper álláspontja szerint  valaki elszúrta a dolgot, ám nem vesztegettek időt a korrekcióra, a sziklák átfestésére, hiszen nem omlik össze a világ, egyetlen fehér pötty hátramaradása esetén. Az egyetlen szokatlan dolog a képen továbbra is a sötét, rovarszerű dolog. Valóban lehetséges, hogy egy kicsiny élőlényt láthatunk itt, majd néhány centiméternyit arrébb mozdulva már kikerült a másik kamera látószögéből, vagy pedig, arról egésze egyszerűen eltávolították…

Természetesen fontos tisztázni, hogy mindezekben a felvetésekben nem lehetünk teljesen biztosak, ám a sötét rovarszerű dolog eléggé figyelem felkeltő. Nem könnyű megszabadulni a látványától

 

 

Bal oldali képmező:

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1830/2N288828136EFFB000P0625R0M1.HTML
 

Jobb oldali képmező:

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1830/2N288828221EFFB000P0625L0M4.HTML

 

A fenti negyedik, és a további 4-12. Felvétel ugyanarról a különleges kinézetű sziklacsoportról szól, valamint egy még furcsább objektumról, mely láthatóan változtatja a helyét az említett sziklák között, az egyik marsjáró navigációs kamerájának Sol 1830-kor készített fotói alapján. Erre a helyszínre egy japán kutató hívta fel Skipper figyelmét, aki elég gyengén társalog angolul, Skipper viszont japánul sehogy. Egy teljes egészében japán nyelvű honlapra irányította (http://www.t-xxx.com), ahol ezen felvételek látványa maga megadta a lehetőséget a tudományos adatok ellenőrzésére, ehhez mellékeltük a fenti hivatkozásokat is.

A fenti képen az elsődleges objektum egy, szikla a kép középső területének felső részén, repedéssel a felületén, valamint a közvetlen környezete. Skipper némi színt adott a képekhez a szem számára megszokottabb látvány biztosítására, ezen túl semmi más beavatkozást nem hajtott végre, némi tisztítástól eltekintve. A továbbiakban közölt elemzőmunka teljes egészében a sajátja, nem függ össze a japán oldallal, azonban ezúton is köszönetét fejezi ki az éles szemű kutatónak, aki felhívta rá a figyelmét.

Nézzük meg, a repedést magán viselő nagyobb kődarab mellett egy másik, ugyancsak nagyobb méretű kődarab található. A közvetlen mellettük bal oldalt található kődarabokhoz képest fontos a köztük lévő hely (térség) alakulásának megfigyelése a továbbiakhoz. A bal oldali képrészlet további példát mutat be a tárgyalt helyszínről, arról, ami ott van, vagy inkább azt mondhatnánk, ami nincs ott. 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1833/2N289093752EFFB074P1985L0M1.HTML

 

A fenti, ötödik felvétel időben követi az előzőt, Sol 1833-kor készült, ugyancsak a marsjáró navigációs kamerája révén. Fontos tudni, a bemutatott helyszínek egyike sem szerepel a panoráma kamera felvételein, legalábbis nem sikerült ilyenekre találni.

Miként az tisztán látható, egy meglehetősen különleges, hosszúkás objektum bukkant fel közvetlenül a repedést magán viselő szikla mellett balról, holott a Sol 1830-kor készül felvételen ott semmi sem látható. Sárga nyíllal jeleztük és felirattal. Miközben ezen elgondolkozunk, ugyancsak fontoljuk meg, milyen szokatlan kinézetű az a „kődarab”, repedéssel a testén, a még különlegesebb függelékével, mely valami uszonyfélében végződik a végén, felénk mutatva mered ki a környezetből. A beszámoló végén még beszélünk erről az alakzatról.

Egyetérthetünk abban, hogy a feltűnő repedést magán hordozó kődarab szokatlan külsejű és meglehetősen különleges, ami még nála is figyelemre méltóbb az a még nála is meglepőbb, a semmiből megjelenő objektum a repedt kődarab bal oldalán a fenti, ötödik képen. A három napos adat-szünetben, Sol 1830 és 1833 között honnan került elő? Valóságos? Egy kődarab? Képhamisítási alkalmazás vagy sem? Valami mozgásra képes élőlény? Annyit jelenthetünk ki meggyőződéssel, hogy semmi ismerős formával nem tudjuk beazonosítani, és egyáltalán nem kellene ott lennie, hacsak nem vesszük figyelembe a képhamisítási tevékenységet, vagy pedig az élet létezését – e konkrét fotó esetében. 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1836/2N289363474EFFB0A1P1985R0M1.HTML

 

A fenti, hatodik felvétel továbbra is ugyanezt a helyszínt mutatja, ám három nappal később, Sol 1836-kor. Vegyük észre, a különleges objektum szőrén-szálán eltűnt a repedt kődarab bal oldaláról, mintha soha nem is létezett volna, és nem látszik sehol máshol sem a közelben. A repedés a kődarabon is mintha kisebb lenne, netán bezáródna? Hogyan lehetséges mindez és mi a csuda történik itt?

 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1843/2N289976994EFFB0EOP0675L0M1.HTML

 

Elértünk mostanra a hetedik felvételhez, miközben újabb hét nap telt el, Sol 1843-ra.  Láthatjuk, a különleges objektum továbbra sincs jelen a repedt kődarab bal oldalán, a repedés viszont szinte alig látszik rajta, közel sem olyan hangsúlyos és jellemző, mint eddig, mintha felülről csukódott volna be lefelé. Valóban összezáródott, vagy csak a kamera látószöge változott meg, s innen ez az érzéki csalódás, netán képhamisítási beavatkozás nyomán tüntették el a repedést? Netán ez az objektum közel sem közönséges kődarab, miként az hittük, hanem valamiféle élő és szokatlan külsejű dolog, ami teljesen ismeretlen számunkra?

Ha még mindig nem lenne eléggé különös a helyzet, akkor vessünk egy pillantást a kép bal oldalán jelzett objektumra, sárga nyíl mutat rá és felirat jelzi. Ugyanis ismét felbukkan, hét nappal legutóbbi megjelenését követően, miután – ezen a bizonyos helyen – nem láthattuk sem Sol 1830, 1833 és 1836 időpontban. Nagyon hasonlatos a jellemző repedést hordozó kődarab balján megjelent dologhoz. Egyedül tette volna meg a néhány deciméteres távolságot az egyik helyről a másikra? Mi történik, hogy is állunk ezekkel a „kődarabokkal”, és mozgó objektumokkal?

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1830/2N288828221EFFB000P0625L0M4.HTML

 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1833/2N289093752EFFB074P1985L0M1.HTML

 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1836/2N289363474EFFB0A1P1985R0M1.HTML
 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1843/2N289976994EFFB0EOP0675L0M1.HTML

 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/n/1843/2N289976994EFFB0EOP0675L0M1.HTML

 

A fenti, 8-12. Felvételekből álló sorozat mindegyike közelebbi bepillantást enged az eseményekbe Sol 1830, 1833, 1836 és 1843 időpontokban. A 9. képen látható legjobban a különleges mozgó objektum, s mellette a kődarab, az igen jól kivehető repedéssel a testén. Igen nehéz elképzelni, hogy a kamera látószögében bekövetkező csekély változás olyan jelentős eltérést okozhatna, amit miatt a 12. képen ez a bizonyos repedés szinte teljes egészében bezáródva látszik, pláne, egy folyamat egyes állomásait figyelhetjük meg, kezdődően Sol 1836-kor és következetesen folytatódva Sol 1843-ig.

Volt néhány kutató, aki megvizsgálta a marsjáró mozgását és az ebből következő kamera-helyzeteket, és látószög-változásokat, ezzel igyekeznek meg értelmezni az objektum látszólagos mozgását a repedt kődarabhoz viszonyítva.  A vita arról szól, vajon a kamera irányszögében bekövetkezett változások magyarázzák-e az objektum rejtélyes eltűnését és ismételt felbukkanását. Amikor valaki ezen elgondolkozik, kényelmes eshetőségnek tűnik, egészen addig, amíg közelebbről meg nem vizsgálja a képeket.

Kérem mindenki tekintse meg a fentebbi Sol 1833-kor készült képet. Figyeljük meg a repedt kő mellett bal oldalt fekvő, kissé laposabb kődarabot. Szenteljünk kiemelt figyelmet a mozgó objektumnak, nagyon alaposan vizsgáljuk meg a bal oldali végét ehhez az utóbbi kőhöz képest. Most pedig vegyük észre, hogy a mozgó objektum eltűnt Sol 1836-kos a 10. és Sol 1843-kor a 11. felvételen, ettől függetlenül a kisebb, lapos kődarab tökéletesen látható a felsorolt képeken.

Valamennyi objektum valós, jelenlétük az adott helyen alátámasztja, a kamera látószögében bekövetkezett irányváltozás a Sol 1833, 1836 és 1843 időpontokban nem okozója a tapasztaltaknak. Arra is egyértelmű bizonyítékot látunk, hogy a mozgó objektum Sol 1833-kor jelent meg, újra teljes egészében láthatóvá válik Sol 1836 után, Sol 1843-kor. A két végállapot között talán a kisebb kődara mögött lehet.

A leírtak természetesen nem adnak egyértelmű magyarázatot, mi is ez a mozgó dolog. Az viszont vitán felüli, a különös mozgó objektum nem a repedt kődarab mögé kerül Sol 1836 és 1843 között a kamera látószögének megváltozása miatt, határozottan valami szokatlan dolog történik itt.

Továbbá, az a bizonyos uszonyszerű kinövés a repedt kődarab jobb alsó oldalából több, mint érdekes. Nem mellékes a kődarab peremén, jobb oldalt felül látható „valami”, ami leginkább sörényre hasonlít, vagy egyfajta növekményre, ugyancsak érdekes. És még ez sem minden. Ami csak egy újabb kődarabnak tűnt eddig, a repedt kődarabtól jobbra, azt itt, a 12. felvételen már egyáltalán nem hasonlít ilyesmire. Kezd olybá festeni, mint valami homályos, részben bomlásnak indult tetem, a bal oldalán fekszik, a feje felénk mutat, az említett kép bal alsó sarkában. Mi folyik itt?

A szegényes felbontás nem teszi lehetővé e lenyűgöző dolog alaposabb szemügyre vételezését és ezért nem jelenthetünk ki semmit meggyőződéssel. Ám egy dolog felette áll az eddig felsoroltaknak, ez pedig nem más, mint a mozgó objektum. Az alaposabb vizsgálat igazolja, ugyanarról a dologról van szó, és vita nem fér hozzá, az egyik helyről elmozdult néhány tucat centiméterrel, hozzánk képest balra. HA ez a dolog valódi, akkor logikusan el kell gondolkoznunk azon, hogy élő.

Viszont a nagyon óvatos elemzés kimutatja, hogy a hely, ahol ezek az objektumok ülnek, számos, apróbb változást tartalmaz, mind a kövek helyzetét, mind a felszín textúráját illetően, s ezen történések egy része bizony magyarázható a kamera irányszögében, a marsjáró mozgása miatt bekövetkezett változásokkal. De nem az összes. Vagyis jogosan gondolhatunk képhamisítási beavatkozásokra, ami viszont sok mindent megmagyaráz.

Teljes bizonyossággal nem tudjuk megválaszolni a felvetett kérdést a kép rossz minősége, legalábbis ami a nyilvánosságra hozott változatot illeti, egész egyszerűen nem tesz lehetővé alaposabb vizsgálatot, ez jelenti a probléma gyökerét. Ha ezt a helyszínt egy régi, 3 megapixeles digitális kamerával fényképeznénk le, tegyük fel közepes távolságból, és még tömörítenénk is jpg-be, a hamisítási trükkök alkalmazása nélkül, messze-messze jobb képminőséget kapnánk, akkor viszont már tudnánk válaszolni a kérdéseinkre, azonban, a világ legszuperebb és legkorszerűbb, milliárd dolláros költségvetésből épült űrszondák kamerái erre nem képesek. Erre sem képesek. Állítólag. A tudósvilág pedig úgy tesz, hogy ezt is hagyja lenyomni a torkán. Az meg legyen az ő felelősségük.

  Ha megtekinthetnénk a valódi tudományos adatokat az eredeti kamera-felbontás mellett, melyet oly büszkélkedve hangoztattak a marsjárók küldetésének elindítása előtt, hogy aztán ezzel a kétségtelenül silány felbontású felvételekkel etessenek minket, ez ügyben pedig felvetésekkel élnénk, a kérdéseket nem válaszolnák meg, cinikusan félrelöknék azokat, mellébeszélnének, ez pedig meglehetősen bosszantó. Nézzünk szembe a tényekkel: egész egyszerűen nem akarják, hogy akár a Kedves Olvasó, akár én megismerjük a pontos igazságtól. Az újra és újra visszatérő kérdés: miért?

A kérdés van annyira fontos, hogy kissé mélyebben elmerüljünk benne. Látom, újra és újra feltesszük ezt. Azok számára, akik nagyon is megbíznak a fő áramlatban, ennek a felvetésnek nincs semmi értelme. Mások számára, egy olyan távoli, a technológiai szintünk számára elérhető világ, mint a Mars, felszínén víz található, biológiai életet hordoz, rendkívül érdekes kihívás és hatalmas pénzt ölnek különböző űrhivatalokban, mint a NASA és a JPL, hogy bizonyítsák ennek a varázslatos ténynek a létét. Még egy régi, kihalt civilizáció romjai is igazi információs és tanulnivaló kincset jelentenének. Érdemes foglalkozni tehát a dologgal, nem igaz?

A felfedezések megtörténtek, ám úgy gondoljuk, nem fogták fel ennek teljes mélységét a mai napig sem. Mert mi van, ha csak felszíni vizet találhatunk, és hozzá kötődő biológiai életet, semmi mást? És mi van akkor, ha a világűr általában, kezdve a Holddal közvetlenül a fejünk felett, és a közeli bolygókat is beleértve, tele van nálunk technológiailag messze fejlettebb, jelenleg is aktívak, és nem csak üres falak és lepusztult romok találhatók a közelünkben?

 Akárhogy is: mi van akkor, ha egyáltalán nem vagyunk egyedül? Biztos vagyok benne, hogy néhányan örömmel fogadnák ezt a hírt. Igazából jómagam is. Ám elhiheti bármelyikünk is, hogy a fő áramlathoz tartozók valóban ezt akarnák, tényleg ahhoz segítenék hozzá a nyilvánosságot, hogy erre készítenék fel a nyilvánosságot, miközben jól elvannak a maguk katedrájával és abból élnek, hogy az ős-ős elődjük mit idézett az ős-ős elődjétől miközben egyetlen egy kísérletet el nem végzett?

Ha elfogadjuk a fentieket igaznak, és miért ne tennénk, akkor nagyon komolyan kell vennünk a helyzetet, és a legminimálisabb dolog amit megtehetünk, s amit egyben kötelességünk is megtenni, hogy megkérdőjelezzük ezen „tudósok” hitelességét. Vagyis ha nem hiszünk nekik, el kell mondani ismerőseinknek, barátainknak gondolatainkat, megmutatni nekik a számukra ellenőrizhető információkat, hogy saját maguk győződhessenek meg róla, mi is folyik itt valójában, és nem szabad foglalkoznunk a várható reakciókkal. Természetesen hibáznunk sem szabad. Nekünk nem. Mi nem adhatunk ki „helyesbítést”. Ha tévedünk, elmeszelnek bennünket. Ha igazunk van, már pedig meggyőződésem, hogy igazunk van, akkor új útra vezethetjük az emberiséget: a szakadék helyett a felemelkedésbe. Ehhez azonban meg kell változtatni a viselkedésünket. Más szavakkal: fel kell készülnünk a totális visszautasításra.

Mellettünk szól, hogy a barátainknak beszélhetünk ezekről a dolgokról, akik meghallgatnak minket, ellentétben az idegenekkel, akik nem feltétlen. Ismerjük a válaszokat. A legtöbben, akik nyitottak vagyunk az új és valós ismeretekre, évtizedeket teszünk fel az életünkből az igazság megismerésére. Nos, szembe kell nézni a dolgokkal. Az emberi viselkedés nem mindig és minden esetben követi a csordaszellemet, történelmi tanulság.

A fő áramlathoz tartozók közössége, köszönhetően a hosszú időn át tartó kondicionálásnak sokkal egységesebben viselkedik mint testület - szemben a társadalommal -, érzik is érzelmileg a kollektivitást, biztonságos számukra mint testület számára, így könnyebb számukra közösségükben fenntartani a konszenzust. Habár vannak egyedi eltérések, elsődlegesen azonban a csordaszellem érvényes körükben, s különösen és fokozottan érvényes ez az űrkutatás területén.

A titkos hatalom kondicionálja ezt a testületet már évtizedek óta folyamatosan, a média segítségével, de a tudományon keresztül is, a különböző oktatási központok és a kormányzat segítségével, az pedig nyilvánvaló, hogy erről az útról önként és egyhamar nem fognak letérni, mert lényegében képtelenek is rá. Természetesen ide számíthatjuk az intézményi és akadémiai tudósokat is, mélyen bebetonozva kiépítették a maguk kis zárt közösségét a tudástársadalmon belül. Úgy kell tehát rájuk gondolnunk, mint egységes tömegre, automatikusan és egységesen reagálnak mindenféle külső változtatási kísérletre, ha pedig ők maguk változnak, ha egyáltalán, akkor azt is egységesen teszik.

Amennyiben hirtelen képbe kerülne egy technológiailag igen fejlett, aktív civilizáció, valahol körülöttünk, akár itt a „fejünk felett” a Holdon, vajon hogyan hatna mindez a fő áramlat tudósaira, ha évezredek elszigeteltség-elképzelésével szemben kiderülne, nem vagyunk egyedül? Meglehetős bizonytalanság uralkodna el körükben, s amíg csak tehetnék megakadályoznák egy-egy ilyen hír nyilvánosságra kerülését, vezetőink is meglehetősen szorult helyzetbe jutnának. Természetesen vezetőink is a fő áramlat termékei, azt használják, ezért képtelenek politikailag korrekt döntést hozni, hiszen már eleve korruptak. Cselekvésképtelenné válnának és semmiféle tisztességes választ nem lennének képesek adni.

Akkor a szem előtt lévő politikai vezetők sietve rohannának a valódi, titkos vezetők kapuihoz, és dörömbölnének, hogy ne késlekedjenek tovább, hanem adjanak valamiféle választ. A rejtőző vezetőket azonban sokkal de sokkal jobban érdeklik saját maguk, a pénz, a hatalom és egyebek. A háttérben tevékenykednek, elkerülik a nyilvánosságot. Ha hirtelen a nyilvánosság elé állnának, a történelmi példák ezt mutatják, csúnya dolgok történnének velük. Az amerikai és a francia forradalmak egyenes következményként törtek ki a vezető réteg cinizmusa, nagyképűsége és nemtörődömsége miatt.

Az űrkutatás, a rejtőző vezetők szempontjából, elsősorban üzlet, hasznot kell termelnie főleg számukra, és a világ általuk ismert társadalmának. A földi emberi civilizáció jelen korszakában tetemes hasznot lehet termelni fejlett technikai eszközök kifejlesztésével és forgalmazásával. A régi modell jól működik a média hatalmának és erejének felügyelet alatt tartása mellett, ezért a nyilvánosság véleménye, a kormányzati kulcspozíciók birtoklása révén ellenőrzés alatt tartható, a jólét az ipari termelés volumenéhez köthető, azaz minden megfelel az igényeiknek.

Az újabb modell is jól működik már évtizedek és generációk óta, folyamatos technológiai kutatásokra és fejlesztésekre épül, majd ezek forgalmazására. Minket természetesen az űrkutatás érdekel. Amikor bármilyen kutatási eredményként jelentős felfedezés születik e területen, az elsősorban a titkos hatalmak törekvését szolgálja, és olykor juttatnak belőle valami a fő áramlathoz tartozó tudósoknak. Ennek köszönhetően, a titkos hatalmak képviselő duplán arathatnak, hiszen mindent a kezükben tartanak.

Például, ha egy idegennek tartott űrhajót lelövünk, vagy csak lezuhan, akkor mindenféle vizsgálat titokban tartható, megfizethetetlen technikai érték kerül emberi kézbe, s aki elemezheti, annak áll mindez csak a rendelkezésére. Ilyen vizsgálat eredménye szinte korlátlan hatalomhoz juttathatja az információ birtokosait a Földön, generációkon átnyúlóan. Ám ez csak egyetlen példa. Másik, legalább ennyire fontos terület, ha megbízható fotót sikerül szerezni egy működés közbeni idegen technikáról. Ezért mennek a Holdra és a Marsra, leginkább titkos küldetéseket végrehajtva, hogy megfigyeljék az idegen intelligenciák technológiai megoldásait, állítólagos felszíni kutatások fedőtörténete alatt. Bármiféle betekintés e területre megfizethetetlen értékkel bír, mérnöki és technológiai előnyökkel, a jólét és a hatalom biztosítása terén.

E modell szerint az emberi technológiai fejlődés számára is csepegtetnek némi ismeretet, így abszolút értelemben is hasznot hoz. Ehhez azonban az adott társadalmi csoportokat le kell nyomni a nemtörődömség állapotába, meg kell akadályozni mindenféle közösségi törekvést a titkos vezetők kilétének felderítését illetően, tartani kell a kényes egyensúlyt. Vagyis túl sok negatív törekvés a földi ember jólétének megteremtésével szemben. Eközben a titkos vezetők éldegélik a maguk pazar életét, mármint a saját magunkkal támasztott elvárásokhoz és lehetőségekhez viszonyítva. Mi vagyunk a pénztermelő teheneik, akik biztosítják számukra a gazdagságot, a kutatási hátteret, az ismeretek megszerzését, miközben a széles tömegeken közönséges parazitaként élősködnek.

Az ő szempontjukból, amennyiben a lakosságot jobban bevonnák a témába és hagynák felébredni, akkor természetesen izgatottá válnának és törekednének és küzdenének a jobb megélhetéséért valamint a hangsúlyosabb részvételért. Ez lenne a minimum. Úgy tűnik, hogy ez a lehetőség vonzó a titkos vezetőink nézete szerint? Nos, mindent elkövetnek, a felségterületük megsértése ellen, a széles, agymosott tömegek részéről.

Például, értelmetlen törvények és különböző kényszerítő eszközök révén biztosítják a titkosságot és a belőlük fakadó előnyöket, természetesen önmaguk számára. bármiben fogadhatunk, még ostobább törvényeket és még durvább kényszereszközöket fognak bevetni hamarosan a széles technológiai ismeretekkel rendelkező paraziták. Ezzel fogják aztán végérvényesen elveszíteni ellenőrző képességüket a tömegek felett! Nos, ha valaki a rejtett és titkos hatalom haszonélvezője, egy ilyen végkifejletbe torkolló forgatókönyv máris nem annyira vonzó…

A valós ismeretek szélesebb körű elterjedése nagyon de nagyon nem kívánatos a titkos vezetők számára. Azaz, az ilyen eszmefuttatások is már kiverik náluk a biztosítékot. Ellenkezőleg. Ez a fajta „nyomulás” veszélyezteti privilégiumaikat, kockázatos és nagy ívben kerülendő. Ők azok, akik manapság ténylegesen kézben tartják az űrkutatást, a NASA-t, a JPL-t, a kulcsfontosságú pozíciók birtoklása révén a Kongresszusban és a megfelelő bizottságokban. Számukra az űrkutatás semmi más, mint üzlet, a technológiai fejlettségből származó előny kihasználására. A mi számunkra az űrkutatás egyetemes ismereteink bővítésének forrása, a valóság jobb megismerésére vezető út. És ez a legmélyebb különbség.

Azok számára tehát, akik számára érthetetlen a titkolódzás és semmiféle értelmes ok nem elképzelhető fenntartása érdekében, lépjenek át kicsit azok cipőjébe, akik viszont ezt teszik és vizsgálják meg az ő álláspontjukat egy kicsit. Végül is, a jelen emberi civilizáció, az országhatárok és nemzetiségek jelentette megosztottság miatt semmi másról nem szól, mint a kapitalizmusról, a jólét és a hatalom megszerzéséről. Rendkívül egyszerű: jólét = hatalom = biztonság! Adj az embereknek sokszínűséget, és egyáltalán nem fog meglepetésként érni, milyen hatások jelentkeznek majd, a legextrémebb esetekig.

Akárhogy is, meglehetősen elkalandoztunk jelen beszámoló fő témájától, de úgy gondoltuk, érdemes kicsit bepillantani a titkos halatom mivoltába, gondolatvilágába, tevékenységébe, céljaiba. Bizonyára hasznosak ezek az ismeretek. Mielőtt azonban befejeznénk értekezésünket, bemutatunk még néhány dolgot alább, habár hozzá kell tennünk, semmi közük a mozgó objektumokhoz.

Emlékszünk még repedt kődarabból előmeredő uszonyszerű nyúlványra az 5. és a 9. felvételen? Mielőtt valaki könnyedén rávágná, hogy semmi másról nincs szó, mint furcsa kőformáról, figyelemre sem méltó, és menjünk is tovább, vessen egy pillantást az alábbi hivatkozásra, Skipper egyik olvasója küldte be számára és hívta fel a képre a figyelmét. Itt említjük meg a ma már aktív kutatást nem végző Tim Beech nevét, aki az 1990-es évek második felében végzett komoly munkát, s akinek tevékenysége elérhető az Internet Archívumában különböző keresőmotorok segítségével. Az oldalán megtalálható felvételek túlságosan aprók, nagyobb méretű képekre mutatnak, rendkívül érdekes jelenségeket örökítenek meg, ám egy részük  mára már elérhetetlen. Ám nézzük az alábbit:

 

 

http://web.archive.org/web/19991004021150/www.netside.net/~tbeech/directry.html

 

A fenti, tizenharmadik felvétel a jó öreg Tim Beech honlapjáról való. A bal oldalon található kisebb képekre kattintva - azok közül is sorban lefelé a hatodikra -, érhető el. Bal egérgomb kattintással kaphatjuk meg a fekete-fehér, nagyobb méretű képet. Skipper némi színt adott a felvételhez, hogy megszokottabb és kényelmesebben áttekinthető látványhoz jussunk a részletes kiemelése végett. A fotón úgy tűnik, mintha kemény csont vagy szikla feküdne a földön. Lehetséges, hogy ez a tárgy eredetileg függőlegesen állt, s talán maga a Viking-1 törte azt kettő, miközben a leszállása során átrepült felette és megütötte. A földön heverő kemény objektum láthatóan valami fényes színű anyagot tartalmaz a belsejében, ami akár lehet élő anyag is. Jól kivehetően kifolyik a kemény objektumból, melyet a szó szoros értelmében kettévágott a Viking-1, ahogy áthaladt a helyszín felett, jól látható árkot vágva a talajba. A vágás miatt – kék nyíl mutat erre a helyre -, folyadék szivárgott ki a tárgyból, mint valami vérző szervből, és csöpögött a kivájt árok szélére.

Skipper átnézte a Viking-1 interneten elérhető adatait megerősítés végett és meg is találta a szóban forgó helyszínt. Természetesen az egészen gondosan „higiénikussá” tették, megváltoztatták, maga a tárgy nincs is a képen jelen, pusztán sejthetjük a helyszín azonosságát. Le merjük fogadni, Beech nem online szerezte meg ezeket a felvételeket az Internet korai éveiben, sokkal inkább az 1970-es években a küldetését teljesítő Viking-1 hivatalos CD-jéről, melyen az adatokat még nem tették ennyire hatékonyan „tisztává”. Ez okozhatja a képek megjelenésében a számottevő eltérést. Természetesen a tévedés sincs kizárva.

Amennyiben tényleg megtalálható ez a fotó egy régen kiadott, az 1970-es évek Viking-1 űrprogramjáról szóló CD-n, akkor nagyon fontos lenne ennek leellenőrzése. Ezért, ha bárki rendelkezik ezzel a bizonyos CD-vel az 1970-es évek Viking-1 küldetéséről, beleértve Tim Beechet, akármerre járjon is, feltétlen értesítsen erről, hogy alátámasztható legyen az állítás, sőt, talán még továbbiakkal is kiegészíthető legyen. Megpróbálhatnánk a mai képtisztító eljárásokkal többet kihozni belőlük.

Végül Skippernek is sikerült felvennie a kapcsolatot Tim Beechcsel az új honlapján keresztül (http://www.martianlifeforms.com/) köszönhetően az egyik kutatónak, aki felhívta rá Skipper figyelmét. Tim Beechcsel közösen sikerült beazonosítani a jelen beszámoló 13. felvételét a 12D091.BB2 archívumszámú fotóval és ellenőrizni a hivatalosan kiadott CD-n, a böngészők számára is kezelhető formában, a címet lást lentebb.

Az alábbi oldalt kell felkeresni: http://pds-imaging.jpl.nasa.gov/cgi-bin/VikL/vikingl1.pl. A megnyíló oldalon le kell görgetni az alsó részre, ahol megjelenik a „CE label” felirat. A beviteli mezőbe be kell írni a „12D091.BB2” kódot. Alatta másik mező is megjelenik, „Mars Solar Day” felirattal, ezt azonban üresen kell hagyni. Jobbra ettől a mezőtől két kis beviteli mező jelenik meg. A bal oldalira kell kattintani, ez jelenti a Viking-1 kiválasztását. Ezt követően a „Submit” feliratra kell kattintani, közvetlenül jobbra lefelé az említett beviteli mezők alatt, s a 12D091.BB2 jelű felvétel megjelenik.

A mérete bélyegnyi ezen a lapon. Rá kell kattintani erre a kicsiny képre, bejön egy következő, de az még mindig nem a teljes méret. Közvetlenül ez utóbbi kép alatt felbukkan egy menü, ahol képtípusok között, nevezetesen fits, gif, jpg, pds, tiff és vicar. A felkínált lehetőség a gif, és ez az ami nekünk kell, hiszen ez valójában bmp ami letöltődik, a többi változat pedig nem jobb sem rosszabb, annak ellenére, hogy típusukban különböznek. A gif változat elfogadása mellett rá kell kattintani a nagyobb bélyegképre és a teljes felvétel betöltődik a képernyőre.

De ez még nem minden. Nézzük meg az alábbi felvételt, ugyancsak Beech honlapjáról

 

 

http://web.archive.org/web/19991004021150/www.netside.net/~tbeech/directry.html

 

A fenti, tizennegyedik, s egyben utolsó felvétel a hetedik Beech honlapjának bal oldali sorozatából. Amikor rákattintunk a képre, és az eredeti méretű fotó megnyílik, három kisméretű, ovális kép jelenik meg a jobbján. A fenti a második, azaz a középső, amit kiválasztottunk.

Nagyon szuggesztív, ám nem egyértelmű, hogy vajon egy élő teremtmény nyúlik ki földalatti rejtekhelyéből egy másik lénnyel a szájában, vagy sem. Figyeljük meg az erősen fényvisszaverő testet és a sötét szemet. Sajnos ez tipikusnak mondható a Beech oldalán megjelenő fotók kapcsán. Vannak bizonyos vonások, melyek alapján egy felszín alatt élő lényre gyanakodhatunk, s ezt az állítást támasztják alá a Beech oldalán található további fotók is.

Akárhogy is, érdemes a dolgot összevetni a „Válogatás a Spirit marsjáró felvételeiből – életnyomok” – című tanulmánnyal. Mindezekből látható, a marsi fotók elemzése nem könnyű teadélután, hanem rendkívül alapos munka, tele váratlan és izgalmas felfedezéssel – azok számára legalábbis, akik nem nyelik le a hivatalos maszlagot, és szeretnének a saját lábukra állni.