A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek  között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

 

 

121. Marsi megtévesztés – kilátások

 

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/press/opportunity/20080102a.html

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/press/opportunity/20090109a.html

 

Ez a beszámoló nem teljes mértékben a Marson található figyelemre méltó képződményekről, objektumokról szól, hanem igyekszik további bepillantást adni a képhamisítási megoldásokba, legalább alapszinten. Színes képekkel kezdjük, aztán átváltunk fekete-fehérekre, összevetjük azokat a színesekkel, majd megmutatjuk mennyire könnyű meghamisítani egy felvételt digitális technika alkalmazásával.

A fenti, első és második, felvétel csak két alappélda a számunkra kiadott hivatalos marsfelvételek közül, állítólag a valódi színeket látjuk. Mindkét fotót az Opportunity marsjáró  kamerája készítette, több darabból összeállított mozaikok, egy-egy évvel ezelőtt. Az első igen erős narancssárga színt visel magán, a legjobban az ég színén látható, a második ellenben erősen kékes, egyaránt jól kivehető ez az árnyalat az égen és a felszínen is a háttérben. Fontos megjegyezni, a felvételeken semmiféle változtatás nem történt, ugyanebben a formában jelentek meg a hivatalos forrásokban.

A fenti hivatkozások - az egyes fotók alatt - elvisznek a képek  hivatalos honlapjára, ahol tekintélyes mennyiségű leírást is találhatunk mindkettő mellett. Mindkét csatolt szövegben az szerepel, hogy a Mars hozzávetőlegesen valós színeit látjuk. Mindenkinek el kellene tűnődnie azon, vajon miként lenne ez igaz, pláne, ha tekintetbe vesszük a nagyon erős, egymástól lényegében különböző, a fotók minden részét teljes egészében betöltő színréteget. Kétség sem férhet hozzá, a „valós szín” fogalmat hivatalos szinten meglehetősen lazán kezelik…

Természetesen ez az eljárás egyaránt igaz a Spirit és az Opportunity marsjárók képeire is. Azok, akik figyelemmel kísérték az itt közzétett munkákat, illetve saját kutatást végeztek, pontosan tudják, mi az, amit a széles nyilvánosság számára juttatnak, mint „nyers” képeket, melyek minden esetben fekete-fehérek, soha sem színesek. A legtöbb esetben, amikor ezeket a „nyers” képeket egyesítik mozaik elemekként egy nagyobb felvétellé, akkor már megjelennek a színek, ám nem minden alkalommal. Jellemzőnek tekinthető ez az eljárás a nyilvánosságra hozott felvételek esetében ugyanúgy, mint a két fenti kép alkalmával is.

Úgy tűnik tehát, a dolog tendenciózus, igyekeznek eladni valós színű képeknek a lényegében hamis színes összeállítást. Ha így van, s talán elég sokan lehetnek, akik ezzel még nincsenek tisztában, miként esetleg azzal sem, hogy a marsjárók két panoráma kamerával dolgoznak, mindkettő természetesen tökéletes színösszeállítású fotók elkészítésére alkalmas. Egyaránt 8 színszűrőt tartalmaznak, 6 teljes mértékben lefedi a látható színképtartományt, pedig csupán három is elegendő lenne – piros, zöld és kék – az emberi szem számára hiteles színek visszaadására, az általunk leginkább megszokott látvány szolgáltatására.

Az emberi szem/agy képes azonnal feldolgozni a színeket, mihelyt meglátja. Miként azt gondolhatjuk, a marsjárók esetében a dolog nem így működik. A helyes színeket nagyon egyszerű visszakapni, mindösszesen annyit kell tenni, hogy az alap  - piros, zöld és kék – színszűrőkkel külön-külön leképezzük a tájat, majd ezeket a képeket később egyesítjük, megfelelő számítógépes programmal, már meg is kapjuk a valós színeket. Azaz, amennyiben hat színszűrőt alkalmaznak a látható tartományra, akkor még sokkal kifinomultabb és színhelyesebb a kép. Legalábbis kellene…

Tény, nem minden egyes ember érzékeli pontosan ugyanúgy a színeket, és eltérés van a számítógép monitorokban is, mégis, a „megközelítően” színesnek meghatározott felvételek bizony hamis színesek. Az alábbi hivatkozásokat érdemes felkeresni a marsjárók panoráma kameráinak pontosabb megismerése érdekében.

 

http://marsrovers.jpl.nasa.gov/mission/spacecraft_instru_pancam.html
http://pancam.astro.cornell.edu/pancam_instrument/doc/tb_pancam.pdf
http://pancam.astro.cornell.edu/pancam_instrument/projects_1.html
http://pancam.astro.cornell.edu/pancam_instrument/about.html

 

A kívánt tudományos cél sokkal jobban teljesül, a különböző szűrők egyedi és kombinált használata révén ugyanis sokkal több információt lehet gyűjteni, mintha csak vörös, zöld és kék szűrőket használnának egyedül. Az az elmélet, hogy a nyers-képek mindig fekete fehérek - hivatkozva színes képek előállítási költségeire -, zavaros és nehezen védhető. Ebben a szellemben közlik számunkra a „nyers” képeket mindig-fekete fehérben, abból a megfontolásból, hogy nekünk az is jó, holott a felvételek természetesen már eleve színesek.

A következő kellemetlen kérdés az adódollárok ilyetén elköltésére vonatkozik… Vajon hol vannak legalább az alapszínek hullámhosszán készült vörös, zöld és kék felvételek? – ezekből ugyanis össze lehetne állítani az emberi szem számára megszokott színkeverést. Nem éppen az említett szűrökkel készített felvételeknek kellene lenniük a hivatalosan megjelentetett nyers képeknek? Az emberek, akikkel a hétköznapi életben találkozunk, színesben látják a világot, nem pedig fekete-fehérben. Nem tudom, ki hogy van vele, de az amerikai állampolgárok az adó dollárjaikért nem azt várják el, hogy néhány tudós mintegy passzióként csak kékben, csak zöldben és csak vörösben nézegethessen képeket, elemezvén rajtuk a sziklákat, aztán kiadjanak valamit „fekete-fehér” felvétel címen.

Álláspontunk szerint, először az alapszíneket tartalmazó felvételek készülnek el, ezt követheti különböző kombinációk alkalmazása a prioritásoknak megfelelően. Arról se feledkezzünk el, hogy a tudósok és az akadémikusok nem fizetnek ezekért a küldetésekért, az adatok feldolgozása sem az ő asztaluk. Valójában a NASA/JPL adatait kapják meg, a tényleges tulajdonos azonban a kormány, az említett két szervezet tudósai, valamint a továbbiak és az akadémikusok is csak azokat a felvételeket láthatják, melyeket a kormány beépített emberei lehetővé tesznek számukra.

Ez az alaphelyzet.  A társadalom fizeti a kutatások számláját, joggal elvárván, hogy legalább az alapszíneket tartalmazó felvételeket láthassa, ehhez joga van, ehelyett kap valamiféle „nyers” képeket, melyeknek közük sincs sok az eredeti színekhez.  Ha pár ezer ember elhatározná, hogy megkérdőjelezi ezt az eljárást, bizonyára eredménye is lenne, de ennyien még nem merik vállalni a dolgot. Talán majd egyszer. Amíg nem, addig pedig tovább fog folytatódni a félrebeszélés és a hazudozás.  Miért kap tehát a nyilvánosság jobbára fekete-fehér felvételeket? Mert eltűri ezt a helyzetet. Ha valaki mást szeretne, változtasson a helyzeten. Ami minket illet, ezen vagyunk.

 

 

 

A fenti, harmadik és negyedik felvétel, földi tájakat mutat. A harmadik képen a földi Szahara sivatag egy részét látjuk, az előtér színe hangsúlyosan narancsvörös, a háttér sárgásbarna, az ég pedig kék, a teljes felvételen. Erős meggyőződésünk lehet tehát, az egész fotón a színek helyesen szerepelnek, semmiféle hamisítást, színek hangsúlyozását vagy elnyomását nem tapasztalhatjuk, de mi ok kis lenne rá, hiszen a Földön vagyunk, a saját bolygónkon.

Aztán hasonlítsuk össze ezt a felvételt a legelsővel, a Marson készült tájképpel, ahol – állítólag – ugyancsak helyes színeket látunk. Azon a képen a narancssárga szín erőteljes, miként az égbolton is. Elhiszi bárki is, hogy ez az erős narancsszín ennyire egyetemleges a Marson, még annak egén is? A magam részéről nem, és nem hiszem, hogy bárki más elhinné. Habár, az első képen állítólagosan a Mars „hozzávetőlegesen” valós színeit láthatjuk. A választás a józan paraszti ész és a hivatásos szakértők által sugalmazott „higgy nekünk” lehetőség között van.

Ahogy az jól látható a fenti, negyedik felvétel, úgy fest, mint egy tipikus fotó a marsjárók gyűjteményéből, ám a helyszín továbbra is a Föld, egy kőfejtő Egyiptomból, még egy embert is láthatunk nagy távolságban a képernyő jobb felső részén. A messzi távolban felsejlő alakon kívül semmi nem utal a földi helyszínre, átlagos marsi tájnak tűnik. Arra is gondolhatunk, ha lenne egy „szakértő”, aki szívesen csapná be az embereket, egész egyszerűen eltávolítani az illetőt a kép hátteréből, s eladná a fotót, mint marsi képet. A legfontosabb vonás, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy a kép a Földön készült az a nagy távolságban és élesen kivehető részletek, ellentétben a súlyosan tömörített marsi képekkel, ahol ezeket a részleteket tönkreteszik, miközben a fenti földi felvétel is természetesen jelentős tömörítésen esett át, és mégis.

Ám van egy további dolog is, amit szóba kell hozni e negyedik, a marsi tájhoz igen hasonlatos fotó kapcsán. Annak ellenére, hogy a táj csupasz és kietlen, erősen a Marsra emlékeztet, mégis a Földön készült. Ne felejtkezzünk meg róla, hogy a Föld lakossága igen csak tekintélyes, közel 7 milliárd ember él rajta, sokszor egymás hegyén-hátán, holott a bolygónk 72%-át víz fedi, ám tekintélyes méretű városközpontok alakultak ki. A Föld levegőegét repülőgépek szántják fel, közelében műholdak ezrei keringenek, és számolhatatlan jele van a biológiai életnek, olykor éles versenyhelyzetet alakítva ki a terjeszkedni vágyó emberiséggel. A felsoroltakról semmiféle sejtésünk sem támadhat pusztán a fenti képet szemlélve.

Tehát senki se engedje magával sodorni világnézetét a pszichológiai taktikák tömeges alkalmazása miatt, közte olyan kijelentésekkel, miszerint a marsjárókat csupasz, és élettelen helyekre ledobván azt próbálják belénk sulykolni, hogy az egész Mars bolygó ilyen. Az igazság az, hogy ez a negyedik felvétel távolról sem reprezentálja a Földet, ezért ha valaki ez alapján szeretné megítélni bolygónkat, súlyos hibát követne el, miként a Mars esetében is, ahol igencsak behatárolt az a terület, amit megmutatnak nekünk. Azt látjuk, amit mások láttatni akarnak velünk, s nyilván nem kockáztatnak, ennek érdekében vetnek be mindenféle képhamisítási technikát. Nézzünk is meg néhány további példát.

 

 

 

A fenti, ötödik és hatodik felvétel egyaránt a Simpson sivatagban készült. A különbség csupán annyi, hogy míg az 5. felvétel az eredeti színeket tartalmazza, a 6. képről ezeket Skipper kivonta, s maradt a fekete-fehér árnyalat. Ezen kívül semmiféle más változtatást nem eszközölt.

Könnyű belátni, semmiféle olyan nyomot sem észlelhetünk a képen, ami bármiképpen is utalna biológiai életre (teszem azt: magas fák, nagy bokrok, stb.) és ebben a tekintetben tökéletesen megfelel a nyilvánosságra hozott, a marsjárók által bemutatott kopasz tájakhoz. Mégis, ezen az élet számára szélsőséges földi helyszínen mennyire szuggesztív és bizonyító erejű e tekintetben a színes felvétel, ahol a valós árnyalatokat láthatjuk, miközben valamennyi életre utaló nyom eltűnik a fekete-fehér képről. Ha még jobban tömörítenénk a fekete-fehér változatot (nem tettük), és adnánk némi maszatolást hozzá, főleg az alacsony bokrok térségében, a hatás tökéletes lenne, és a világon senki sem tudná megmondani, hogy a helyszín valójában nem a mars!

Amit érzékeltetni szeretnénk az a következő: amennyiben elvesszük egy felvételről a színeket, az általa hordozott képi információ mértéke drasztikusan csökken. Egy fotót megfosztani a színeitől csak egy gyors kattintás és máris kész. Vagyis rendkívül egyszerű és semmiféle erőfeszítésbe nem kerül. Ezek után már nem nehéz megérteni, vajon miért csakis és kizárólag fekete-fehér felvételeket hoznak számunkra nyilvánosságra. Óvatos kutató számára természetesen azonnal gyanút ébreszt a dolog, holmi költségtakarékosságról szóló hablatyolás, a nyilvánosságra hozott felvételek minősége kapcsán pedig hidegen hagyja, mert egész egyszerűen nem igaz, a fekete-fehér felvételeket illetően. (Természetesen nem a nyomdatechnikai megoldásokra gondolunk.)

 

 

 

Ezzel el is érkeztünk az utolsó, a hetedik és a nyolcadik felvételhez. A hetedik felvételen teljes színeiben pompázó földi tájat láthatunk, Skipper semmiféle változtatást nem hajtott végre rajta. A következő, nyolcadik felvételt továbbra is színesben láthatjuk, ám magasságát Skipper lecsökkentette, és egyéb változtatásokat is bevetett. Ne felejtsük el, nem volt szándékában marsi megjelenést kölcsönözni a tájnak, a részletgazdagságot sem akarta megváltoztatni. Csupán bemutatni szeretné, mennyire könnyű egy tájkép teljes látványvilágát megváltoztatni, csökkenteni/megsemmisíteni az általa hordozott információt, még akár egy nagyméretű színes felvétel esetében is, anélkül, hogy jelentősen kisebbítenénk a méretét, kivonnánk a színeket és csak a fekete-fehér árnyalatokat hagynánk vissza, lerombolnánk a felbontást, összemaszatolnánk, vagy más egyéb, előszeretettel használt képhamisítást eljárást alkalmaznánk.

Amit elsőre is azonnal látni lehet az az, hogy Skipper teljes egészében eltüntette a háttér hegyeit, hamis égbolttal és felhőkkel helyettesítette. Ha valaki utána számol, ez az egyszerű beavatkozás-féle megsemmisítette az eredeti képi információ 65-70%-át, és hamis információkkal helyettesítette azokat. Gondoljuk csak meg. Mi van, ha pontosan ez történik a Mars esetében is, ahol a marsjárók magas épületeket látnak a háttérben, azokat egészen egyszerűen kicserélik sziklás hegyekre. Egyből másként fest a horizont, nem igaz?

Ez a legnyilvánvalóbb megoldások egyike, de természetesen még nagy felbontáson végzik el, és a beidézett példából azt is láthatjuk, hogy számos dolog egyszerűen eltűnik az előtérből, annak is különösen a bal oldaláról, a nyolcadik felvételen. Menjünk vissza a 7. felvételhez, hasonlítsuk össze a 8-kal és máris meglátjuk. Skipper a beavatkozást nagyjázva végezte, és mégis, egy igen alapos képvizsgálat is csak nehezen tudná kimutatni a beavatkozás tényét. Természetesen ne felejtkezzünk meg arról, hogy a nyilvánosságra hozatal esetén nincs lehetőségünk az előtte és az utána következő állapot megtekintésére, a képet elemzőkben tehát fel sem merül a kérdés ilyen típusú hamisítások megléte iránt.

Látható, hogy Skipper a növényzet egyes csoportjain is változtatott, eltüntetve őket, csupasz sziklákat hagyva hátra. Éppen ugyanazt tette, mint amit a marsfotókon alkalmaznak előszeretettel. Azokon is sziklákat láthatunk, de ki tudja mi volt ott korábban? Ha alaposabban megvizsgáljuk a fotókat, ezeket a beavatkozásokat is szinte lehetetlen kimutatni, kitűnően megfelel tehát a biológiai életformák nyomainak megsemmisítésére. Tökéletesen alkalmas a félrevezetésre is, ugyanis innentől kezdve azon lehet polemizálni, hogy miféle „sziklákat” láthatunk, ahelyett hogy a miféle „bokrokat” témát vizsgálnánk.

Némi további erőfeszítés árán, minden egyes bokorral elvégezhetnénk ugyanezt, és továbbra is amatőr szintű munkánál tartunk, miáltal tökéletesen valósághű sziklamezőt állítanánk elő. Ez utóbbi beavatkozás is igen durva, átlagos elemzőnek fel sem tűnne, még egy szakképzettnek is nehezen, akkor mit gondolhatunk a profi számítógépes programok segítségével végzett képhamisítási beavatkozásokról?

Ha grafikus szakképzettsége lenne Skippernek, sokkal többet is kihozhatott volna ebből az átlagos felvételből, például a műholdas fotók esetében alkalmazott tisztítási eljárások alkalmazásával, ám nem grafikus, ilyen jellegű manipulálási eljárást nem vetett be. Skipper tehát meglehetősen amatőrnek tartja magát ilyen beavatkozások végrehajtásában, a saját technikai hátterével, akkor vajon mire lehetnek képesek a professzionális, Mesterséges Intelligenciával (MI) rendelkező szuperszámítógépek, a maguk hatalmas sebességével és grafikai eszköztárával hivatásos programozók keze alatt?

Tisztában kell lennünk vele, egyetlen egy ember sem képes ilyen tömegű felvételt megmásítani. Egész egyszerűen túl sok kép van, s az egyes felvételeken nagyon sok figyelemre méltó a részlet. Folyamatosan kezelni ezeket, és megtisztítani a fotókat a nagyközönség számára nem kívánatos információktól, ráadásul meghatározott időkereten belül, sok ember számára nagyon sok ideig tartana. Az is elképzelhetetlen, hogy igen nagy számban találjanak hozzáértő és megbízható embert aki hallgat és befogja a száját pusztán lojalitási megfontolásból.

Ez nem megy. Elképzelhetetlen sebességű, MI által vezérelt szuperszámítógépek képesek csak ekkora feladattal megbirkózni, a saját programjaik működtetése révén tanulni is tudnak, ezáltal még hatékonyabbakká válnak az általuk alkalmazott eljárások kivitelezésében, és mindösszesen csak néhány ember felügyeletét igénylik. Először is kell egy helyszín, aztán minden térképészeti részletet előállít a grafikus számítógépes program. Talán túlságosan technikai jellegű a megfogalmazás, ám igen hasonlatos az eljárás egy közönséges másológéphez, mely minden egyes részletével együtt beolvassa a dokumentumot. Ezt követően a MI döntéseket hoz, mi maradjon és mi tűnjön el, mi legyen eltakarva, felhasználva ehhez a megfelelő számítógépes rutineljárásokat, elkészül a tudóstársadalom és a nyilvánosság számára is eljuttatott „feldolgozott” kép, az előre meghatározott kívánalmak szerint.

Ugye senki számára nem fér kétség ahhoz, hogy egy MI számítógép képes tanulni? Történelmi folyamatát tekintve, a képek meghamisításának technikája egyre tökéletesebb, teljesen valósághű felvételeket láthatunk. Kétségtelen, az MI számítógépeket kezelő, a titkos hatalom kötelékébe tartozó szakemberek ugyancsak tanulnak. Így egyre fejlettebb és szakmailag képzettebb közösséget formálnak az MI technológián alapuló számítógépeikkel, tapasztalataikat, programírási pontosságukat és képzettségüket tekintve. Ezt a növekvő tudást és kapacitást természetesen nem hagyja figyelmen kívül a titkos hatalom a nagyközönség félrevezetésének technikája terén.

Vagyis nem sok időnek kell már eltelnie ahhoz, talán már el is érkezett, amikor egászáben mesterséges, azaz alapjában teljességgel hamis felvételeket tesznek elénk. Ezekről a helyszínekről már tökéletesen éles képeket mutatnak majd, összehasonlítva az elmaszatolt, és egyéb módon hamisított fotókkal, melyekkel az elmúlt időszakban találkozhattunk, a még fejletlenebb grafikus számítógépes programoknak és primitívebb beavatkozásoknak köszönhetően. És akkor majd nagy felhajtás közepette megmagyarázzák, milyen fantasztikus fejlődést értek el a vizuális feldolgozás technikájában a korábbi évek maszatos, életlen felvételeivel szemben immár tűéles fotókkal szolgálnak… A feldolgozás sebessége is drámaian csökkenni fog, pláne, hogy semmiféle tényleges „feldolgozásra” nem kerül sor, merthogy mindent már az adott küldetés előtt évekkel megterveznek és elkészítenek, azelőtt, hogy a nevezett űrszonda egyáltalán elhagyná a földet.

Számolhatunk arra is, hogy néhány izgalmas „rendellenességet” bedobnak a köztudatba, mintha valami gyökeresen új felfedezésről lenne szó, alátámasztván az űrszervezetek „hitelességét”. Miért látszik ennyire élesen a nyílegyenesen kijelölt keréknyom, a részben betemetett útpálya? Lehetséges lenne, hogy az egész dolog csak színjáték, amikor olyan csodálatosan részletgazdag fotókkal bombáznak bennünket – még ha azok fekete-fehérek is?... Ha bárki is komolyan megkérdőjelezné a stratégiai távlatokban működő hazugság-gyártó gépezet működését, jól tenné, ha történelmi távlatokban vizsgálná az eseményeket, azt, hogy lényegében nem sok hiteles, manipulálatlan felvételt tettek elénk az elmúlt évtizedekben, ha egyáltalán… Ha pedig valaki elsajátítja a kellő szakértelmet, miként Skippr is, és rámutat a korábbi képek szándékos meghamisítására, az igazság kicsiny morzsáit felderítve így - majd egyszerűen letagadják a dolgot.

Miként már többször említettük, folyamatában van annak a technikának a kidolgozása és megvalósítása, amikor már csakis és kizárólag hamis képeket fogunk látni. Ha netán még nem is lenne teljes mértékben kész, a tervezés és kivitelezés alatt áll, eljövendő küldetések esetén már meglesz. A folyamat már a jelen marsi küldetésekkel megkezdődött, ám a végleges bevezetés azoknak a véleményétől függ, akik figyelik a külső hatásokat és véleményeket ezen anyagok kapcsán. Logikus a technológiai fejlődés láttán levonni ezt a következtetést, már aki az igazsággal hajlandó szembesülni. Igyekeznek minket tehát a virtuális valóság (pontosabban: a virtuális hazugság) falai közé zárni, megfosztva bennünket bármiféle ellenőrizhetőségtől, „független” hírforrásról. Azaz a titkos hatalom építi a maga hírdiktatúráját, a banki mellé. A régi felvételeket legfeljebb eltávolítják, netán „újra feldolgozzák”, hogy kétség se maradhasson szavaikkal szemben, nemhogy bizonyíték… Azaz most kell minden régi, tudományos adatot – ami még elérhető – lementeni, megőrizni, mert később már nem lesz rá lehetőség.

Ha valóban sikerül a teljes űrkutatást – ami a látható képi információkat (is) jelenti - teljes egészében hazug alapokra helyezni, és ezt a tudományos közösség és a széles nyilvánosság elfogadja, akkor társadalmunk bizony rendkívül mély válságba kerül, még a mostaninál is sokkal mélyebbe, hiszen a teljes azonosságképe semmisül meg azáltal, hogy egy velejéig hamis tükröt tartanak elébe. Ez nem olyan dolog, amit ne lenne kötelező komolyan venni. Ha megengedjük ennek bekövetkeztét, az utánunk következő generációk már vakok és süketek lesznek a maguk virtuális valóságában, ahol minden tökéletes minőségű – ám hazug. Tényleg ilyen társadalmat szánunk gyermekeinknek? A döntés – mint minden esetben, most is - a miénk.

Ha ez a fajta folyamatos tudatlanság győzedelmeskedik, akkor az eljövendő generációk, a gyermekeinknek és a gyermekeink gyermekeinek, azaz az utódainknak, élni és túlélni kell majd egy olyan kormányzat alatt, mely tökéletesen eltávolodott a valóságtól. Nem szabad elfelejtkezni egy további veszélyről sem. A valóság kétségtelenül mindig győzedelmeskedik végül. Amikor tehát egy személy, egy közösség, egy nemzet, vagy akár az egész világ túlságosan eltávolodik a valóságtól, szörnyű dolgok történnek, ezek eredményeként a megalkuvó emberi lélekközpont képtelen már kitartani a hazugság mellett, mert kénytelen szembenézni a valósággal.

Ez igaz miránk és igaz a titkos hatalomra is. Amikor a népesség, melyen egyébként a titkos hatalom élősködik, szétmorzsolódik és elveszti képességét az összefogásra, a paraziták is vele hullanak szét. Emlékezzünk csak Rómára, és az összes többi hatalmas birodalomra, melyek felemelkedtek, és aztán elbuktak, kivétel nélkül. Ez a történelmi tény teszi legitimmé mélységesen emberi törekvésünket, az igazság keresését, ha kell, mindenféle földi hatalommal szemben. Vesztenivalónk nincs, mindösszesen az összeomlás mértékét csökkentjük. Szenvedések és tragédiák tömegétől megmentve az újonnan érkezőket. A ciklikusság ez esetben is működik. Érdekes, hogy ez éppen a hatalmon lévők voltak képtelenek mindig is felfogni… Ha nem ragadjuk meg a percet, a perc fog megragadni minket.

A titkos hatalom tagjai jól tennék, ha megfontolnák a fentieket. A parazita lét felemészti önmagát. A legtöbbeteknek van családja, a jövő ígéretes generációjának tagjai. Vajon milyen beteges jövőt szántok nekik az általatok felépített hazug, virtuális valóság révén? Eleve a tudatlanságba nevelitek bele őket? Szakítsátok meg a ciklust, tartsatok velünk, mert különben az vár rátok, mint mindazokra, akik a történelem során hazugság és erő használatával igyekeztek fenntartani a hatalmukat…

 

 

122. Marsi papagájföld – ismételt látogatás

 

 

 

További felvételek és értekezések a Marsarcról:

http://www.metaresearch.org/solar%20system/cydonia/proof_files/proof.asp

 

További információ Nefertitiről (1):

http://marsartifacts.tripod.com/queenn.html

 

További ismeretek a Koronás Királyokról (1):

http://herotwins.hypermart.net/Crowned/CrownedFace.htm

 

További információ Nefertitiről (2):

http://www.metaresearch.org/solar%20system/cydonia/asom/artifact_html/slide.asp?image=42

 

További ismeretek a Koronás Királyokról (2):

http://www.metaresearch.org/solar%20system/cydonia/asom/artifact_html/slide.asp?image=44

 

A fenti első és második osztott felvétel csupán emlékeztetőül szolgál néhány különleges marsi, relief-jellegű formára, melyeket számos más ismert mellett fedeztek fel az elmúlt évek során. Sokan láthatták már ezeket más internetes oldalakon korábban. Ha mégsem így lenne, a fenti hivatkozások elvezetnek azokra az oldalakra, ahol jobb felbontáson vizsgálhatjuk meg őket, és értekezéseket is találhatunk mellettük. Valamennyi alapos vizsgálatot igényelne, s mivel ellentmondásosak, mindenkinek önmagának kell eldöntenie, vajon jelentős információtartalommal bír-e számára vagy sem. Csak példaként mutatjuk be ezeket, hiszen jó néhány található ezekből a relief-jellegű formákból a korábbi Viking és a sokkal újabb MGS felvételeken.

Ami már kevésbé ismert a nyilvánosság számára az a Papagájföld, Wil Faust fedezte fel és az angol nyelvű oldalakon „Parrotopia” hivatkozás alatt találhatunk rá. Nem vált olyan híressé, mint a többiek. Talán azért, mert Will Faust nem volt jelen akkoriban az interneten, amikor a felfedezést tette. Továbbá, nem sokkal a felfedezését követően meghalt, kicsúszott a dolog a figyelem középpontjából ővele együtt. Az is közrejátszhatott, hogy ilyenféle felfedezést tenni meglehetősen valószínűtlen dolog, teljesen hihetetlennek ítélték és ezért bizonnyal hamisítványnak.

Ám nem hamisítvány, az eredeti felvétel megtalálható az MGS MOC M14-02185 katalógus szám alatt, először ez jelent meg, majd később, 2005.08.22-i dátummal a MOC2-1191 számú tudományos adat. Skipper már régóta tisztában volt ezzel a felfedezéssel, ám nem vette eleinte túlságosan komolyan, akkoriban túlságosan különösnek tűnt számára, és nyomás alatt is volt. Azután, nagyjából egy évvel ezelőtt, közelebbről is megvizsgálta, és úgy találta, sokkal több van a dologban, mint ahogy azt első ránézésben észreveszi az ember. Szándékában volt külön beszámolót szentelni neki korábban, azért, mert további objektumok, ugyanezen a helyszínen, elkerülték Faust és mások figyelmét, ám félretette, és szinte el is feledkezett róla.

Később egy elemző, Victoria Brown, aki egyébként szereti a papagájokat, neki is jó néhány van, mostanában ismét felhívta az alakzatra Skipper figyelmét. Az ő lelkesedése vezetett a beszámoló ezen részének megírásához, ahogy az az alábbiakban olvasható.

 

http://www.msss.com/moc_gallery/m13_m18/images/M14/M1402185.html

http://viewer.mars.asu.edu/planetview/inst/moc/M1402185#start

A második hivatkozáson a nagyobb méretű, tiff felvétel érhető el.

 

A fenti, harmadik felvétel bemutatja a teljes környezetet, bárki ellenőrizheti is a hivatalos MGS MOC M14-02185 tudományos adaton a fentebb megadott hivatkozásokon, az eredeti fotócsík egyik végétől a másikig. A megadott helyszínen a listán szereplő első két, ferde szögű felvétel vízszintes irányban tükrözött, függőlegesen azonban nem, míg a listán szereplő másik két fotón a szóban forgó alakzat függőlegesen van tükrözve, ám vízszintesen nincs, az itt bemutatott irányítottsághoz képest. Így hát ha valaki az MSSS-t használja forrásként és a (3.21 MB) gif felvételt, meg kell fordítania a képet, hogy a fenti tájolást kapja.

Másrészről, a papagáj alakzat az elérhető nagyobb (14.2 MB)  felbontású tiff felvétel alsó részén található, a feje jobbra áll, a farka pedig balra mutat, a fenti, második hivatkozás tájolásának megfelelően, és ez az a felvétel is, ahonnan az itt bemutatottat vettük. Érdemes ezeket a dolgokat tudni, s azt is, hogy a fenti második hivatkozáson található jpeg és pdf felvételek ugyancsak részletesek, és ugyanilyen irányítottságúak. Azonban az ugyancsak elérhető gif felvétel tele van szórva képi műtárgyakkal, zavarossága miatt lehetetlen felhasználni.

 

http://avalonaviary.com/scarlet-macaws.aspx

 

A fenti, negyedik felvételen elszigeteltük a marsi papagáj figurát, mely láthatón kiemelkedik környezetéből, elnyomja a felszín további, a szemet összezavaró alakzatát. A beavatkozás eredményekén maga a papagáj is jobban látható.

Ha valaki számára esetleg nem lenne ismerős a makaó papagáj, annak profil nézete, megtekintheti egyik példányát a fenti, ötödik felvételen, az egyik földi makaó papagáj példányt mutatja. Miként erről bárki meggyőződhet, a testtartásukban fellelhető minimális különbség kivételével a két forma azonosságának mértéke drámai. A földi papagájról készült fotó eredetileg színes volt, ám kivettük a színeket, hogy a marsi papagájjal az összehasonlíthatóság teljesebb lehessen. A két papagáj megfeleltetése így könnyebb, hiszen a földi példány ragyogó színeket visel, és azonnal magával ragadja a tekintetet, kevéssé tud figyelni az összképre.

Egy észrevehető különbség, hogy a marsi papagáj jobb szárnya közelebb van a testéhez és szorosabban zárul hozzá, emiatt a jobb lábának egy része szabadon marad, miközben a földi papagáj lábának felső részét eltakarja a madár jellemzően nyitott jobb szárnya. További különbség, hogy a földi papagáj jobb lábán a jobb szélső ujj a látható három közül egyértelműen hátrafelé mutat mintegy hátsó ujj, vagy karom. A földi papagájok egy része olyan mint ez. Különbség még, hogy a marsi papagáj felső csőre kissé testesebb, mint a földi makaó papagáj felső csőre. Az összehasonlítást lehetne még folytatni jellemző eltéréseket keresve.

 

http://www.m-a-r-s.ws/study3.doc

Összehasonlító tanulmány a sokféle papagáj jellemző tulajdonságáról. (A hivatkozott tanulmányt eltávolították.)

http://www.eclipseedge.org/msgboard/topic.asp?TOPIC_ID=679

Faust személyes megjegyzései a papagájföldről, közvetlenül halála előtt.

 

Az összehasonlítás kapcsán, a fenti első hivatkozás egy 24 oldalas tanulmányhoz vezet erről a felfedezésről, 5 jól ismert személy írta, köztük Wil Faust valamint két állatorvos, mindannyian egymástól függetlenül világítanak rá a papagáj számos pontjára, ahol hasonlóságokat vettek észre. Nem számít, kinek milyen kezdeti reakciója van, a legfontosabb az, hogy túlságosan is sok egyezőség van, amit már nem lehet figyelmen kívül hagyni, a végén el kell jutni a felismerésre, miszerint lehet ugyan véletlenszerű geológiai folyamatokat felelőssé tenni, azért ezek mellett és ellenére még mindig túl sok megvitatni való dolog marad a rejtélyes alakzat kapcsán.

Most pedig szeretném felhívni a figyelmet egy objektumra, sárga nyíl és egy kérdőjel mutatja, a marsi papagáj háti részén található, a negyedik felvételen. Úgy tűnik, itt belemaszatoltak a képbe, elrejteni igyekeztek valamit, melynek árnyékát még láthatjuk. A maszatolás alakja sokat sejtető, mintha egy éppen leszállt repülőgépet igyekeztek volna eltakarni, ám ebben nem lehetünk biztosak, mindösszesen spekulációról van szó. Ha így van, akkor a kérdés az, hogyan került oda, s ha már elmaszatolták, miért nem tüntették el az egész alakzatot?

Skipper úgy gondolja, meg tud válaszolni erre a kérdésre. Meggyőződése, hogy az MGS MOC felvételek eredetileg sokkal nagyobb felbontásúak, ezen a még jóval közelibb felvételeken alkalmazzák a képhamisítási technikát. Aztán az egészet „eltávolítják” azaz lerontják a felbontását, hogy aztán az így „feldolgozott” képet hozzák nyilvánosságra.

Ha így van, akkor a sokkal közelebbi rálátás már túlságosan is közelinek bizonyulna, felfedné a hatalmas művészeti alkotás körvonalait. Mindezekhez hozzájárul az is, hogy a művészeti alkotás nagyon durva textúrával és körvonalakkal rendelkezik. Tegyük még hozzá, hogy a MI talán nem érzékelte figyelemre méltónak ezt az alakzatot ezen a léptéken, és emiatt a számítógépes program nem tudta végrehajtani eredeti célkitűzéseit. Természetesen mindez csak spekuláció, de érdemes volt ezeket a dolgokat megemlíteni, mert ha esetleg mások is észrevették ugyanezeket a vonásokat, az értelmezések mégis hiányoznak.

Habár élességbeli problémák vannak, és elég sok maszatolással is találkozhatunk abban a pillanatban, ahogy nagyítani igyekszünk a képet, a fenti, hatodik felvétel mégis több céllal is szolgál. Mindenekelőtt láthatjuk azt, hogy a lábujjak vagy karmok száma stimmel, elhelyezkedésük tipikus a papagáj jobb lábán, amennyiben sima felszínen áll… egyik hátrafelé mutat, a többi három előre, miként azt a kék nyilak jelzik.

Figyeljük meg, hogy a láb felső része is anatómiailag tökéletes, ahogy a térd illeszkedik a combhoz, hajszál pontosan úgy néz ki, mint a madarak, illetve a papagájok esetében. A vizuális megjelenés és a művészi ábrázolás azt sejteti, hogy kétdimenziós ábrázolással van dolgunk, és nem pedig háromdimenzióssal.

A Földön, a nyílt terepen létrehozott művészeti alkotások több témát ölelnek fel. Ebben az esetben is láthatunk további részletet, mégpedig egy humanoid vagy emberszabású arcot azon a részen, ahol a madár combja a testéhez kapcsolódik. Sárga nyíllal jeleztük ezt az alakzatot. Talán véletlenszerű mintázat lenne a sziklák formája és a látószög alapján, netán később illesztették az alkotáshoz, egyfajta graffitiként, miként azt a földön is meg szokták tenni olykor már a tervezés során?

A fenti, hetedik felvétel egy hüllő és/vagy madár feje és nyaka, Skipper saját felfedezése, ugyanezen a helyszínen, és további indokkal szolgált jelen beszámoló elkészítéséhez. Úgy tűnik, mások nem vették észre ezt a formát, pedig legalább olyan fontos, mint a papagáj maga. A fejét és a nyakát látjuk egy valószínűleg ősi, félelmetes, röpképes ragadozónak. Figyeljük meg a nagy szemeit, a kiemelkedő szemöldökét és az erős csőrét. Teljesen összefügg a repüléssel összefüggő témával, ugyanakkor készülhetett, amikor a papagáj alakja. Ugyancsak repülő lényt formálhat meg, talán egy sast, vagy valami még nagyobbat és sokkal ősibbet.

Most pedig vessünk egy pillantást  közvetlenül a tekintélyes csőr elé és mögé, és meglátható lesz három nagyméretű ám viszonylag karcsú karom szerű forma, valamennyi ugyanabba az irányba mutat, a repülő ragadozó háta felé. Lehet, hogy természetes felszíni formáról van szó. Másrészről viszont, ha megvizsgáljuk a helyszín további részét, lehetséges, hogy egykoron egy kevésbé felismerhető figura ölelte körbe ezt a repülő ragadozót, ami csak egy részét képezte ennek a műalkotásnak, ám összeomlott és szétmorzsolódott, s csupán egyes részei maradtak láthatóak, a teljes forma mára már felismerhetetlen, kivéve a mi általunk itt látható darabját. Ha esetleg többet látnánk a bal oldalból, ahol a fotócsíknak vége, talán több formát fel tudnánk ismerni.

Figyeljük meg a repülő ragadozó fejétől jobbra és felül látható négyzetes formák alkotta hálózatot, a fenti, harmadik képen. Ezeket a formákat lehet akár épület-szerkezeteknek értelmezni, mások meg is tették, Skipper azonban nem biztos ebben. Az ő számára inkább úgy tűnnek, mint esetleges régi bányászhelyszínek. Az alacsony gerincformák  a négyszögletes alakzatokkal a szélén, igen szuggesztívek, mintha a bányavidékhez vezető emelkedő utak lennének. Ha így van, a kérdés a következőképpen szól: ez a hely tényleg bányavidék, netán régészeti ásatási hely, esetleg mindkettő?

Lehetséges, hogy amikor ezt a bizonyos geometrikus hálózatot nézzük, lényegében egy régóta elhanyagolt régészeti feltárási területet látunk, egy jóval ősibb területen. A feltárás laza hálózati rendszer szerint folyt, s eközben néhány lehetséges ősi romot és/vagy csatornarendszert ástak ki, melyek akkoriban voltak használatosak, amikor a vízszint még sokkal magasabb volt e helyszín alacsonyabban fekvő részein. Ennek a területnek a legjobban kivehető részét a fenti, nyolcadik felvétel mutatja be.

Amit fontos megérteni e helyszín kapcsán az, hogy minden, ami itt van, nagyon régi és régóta magára hagyatott, ám valószínűleg nem egy időben. A külső megjelenés egyre rosszabb és rosszabb, ahogy a korokban megyünk hátrafelé, köszönhetően az eróziónak és a növényzetnek. Figyeljük meg, hogy az alacsonyabban fekvő részeket a Skipper által „gerincformáknak” nevezett képződmények töltik ki. Ezek az alakzatok valamilyen, számunkra ismeretlen életformát képviselnek és a sekély víz állandó jelenlétét igénylik.

Az alacsonyabban fekvő részek, ahol a gerincformák a legjellemzőbbek, a leginkább szóba jöhető területek, ahol ősi vízfolyásokat találhatunk, itt fordult elő legnagyobb mennyiségben víz az ősi időkben. Ahogy az alacsonyabb helyeket kitöltötte ezen életforma jelenléte, kihasználva az állandó víz jelenlétét, igyekezett a magasabb, szárazabb részeket is elfoglalni, ahol ugyancsak megtalálhatók, de szemmel láthatóan rosszabb állapotban, hol megjelennek, hol eltűnnek szem elöl. Például, nézzük meg a jobb szélét a fenti, nyolcadik felvételnek. Keressük meg az igen tekintélyes méretű, négyszögletes elemet, sárga nyíl mutat rá, szinte kínálja mesterséges eredetét, habár a gerincformák részben eltakarják.

Hasonlóképpen, a középső és a bal oldali rész, figyeljük meg, mennyire szuggesztív a négyszögletes alapok csoportja, az esetleges csővezetékekkel és az idős, romos falakkal, sárga nyilak jelzik. Lehetséges, hogy az ősi időkben bányászati tevékenység folyt itt, ezen a területen, a művészeti alkotás megformálása céljából, a kiemelkedő felszíni formák kapcsán, ez ehhez szükséges teljes kiszolgáló háttér kiépítése mellett, hogy aztán sokkal később, miután a területet elhanyagolták, mások érkeztek és elkezdték a helyszín régészeti feltárását, hogy aztán ők is magára hagyják azt.

Azt is meg kell jegyezni, hogy amikor ez a művészeti alkotás a legjobb állapotában volt, túlságosan kiemelkedett és nagyon is méretes volt ahhoz, hogy bármilyen felszíni pontról jól át lehetett volna tekinteni. Mindez fokozottan igaz a repülő ragadozó figurájára. Ez pedig azt jelenti, hogy csak nagy távolságból, a levegőből lehetett átlátni, méghozzá az ősi időkben. Ebből az a következtetés adódik, hogy valaki már kellően intelligens volt és technológiailag kellőképpen fejlett, hogy képes legyen feljutni a légkörbe és megfigyelni a szóban forgó ősi alkotásokat a Mars felszínén.

Egy dolog biztos, habár mindez nagyon gyengén látható manapság, legalábbis a számunkra kiadott szutyok minőségű felvételeken, a teljes egészében megfigyelhető papagáj figura túlságosan sok pontos anatómiai részlettel szolgál a Földön élő papagájfajokkal, ezt pedig már messze nem lehet véletlennek tekinteni. Ezek a tények mindenképpen el kell, hogy gondolkoztassanak bennünket. A repülő ragadozó jelenléte ugyanezen a helyszínen még inkább mélyíti ezt az ügyet.

 

 

123. A marsi erdei élet biodiverzitása

 Ez a beszámoló egyetlen, az MGS MOC E07-02038 katalógusszámú, a Déli Sarkvidék jégsapkájától meglehetősen távol, de még a sarki régióhoz tartozó területet ábrázoló fotócsíkot elemzi. A bemutatott részletek a fotócsík egyik szélétől a másikig tartanak, felölelve annyi kapcsolódó információt, amennyit csak lehetséges. A táj általánosságban mélyföld, mely bizonyos időszakokban sekély vizet tárol, ami aztán később a talajba szivárog. Amikor hidegebb és szárazabb időszakok állnak be, a víz a felszínen marad fagyott állapotban a legmélyebb részeken, a talaj felső rétegére is ez a felszíni jég hat elsősorban.

 

 

Hogy mit is látunk errefelé, arra mutat példát az első felvétel. a legerősebben fényvisszaverő területek mélyebben fekvő felszíni vízjég-rétegek, míg a kevésbé fényvisszaverő részek a száraz felszín megnyilvánulásai. A szárazabb felszín csak viszonylagos értelemben szárazabb, az erősen tükröző vízjég-felületekkel borított felszínhez képest. Melegebb időszakokban a vízjég egy része elolvad és a talajba szivárog ezeken a mélyebben fekvő táblákból, ezáltal nedvesítve a viszonylagosan szárazabb felszíni anyagot nyirkossággal.

Ahogy azt logikusan feltételezhetjük, a felszínen nagy mennyiségben jelenlevő nedvesség kétségtelenül kedvező feltételeket teremt a körülményeket kihasználó biológiai életformáknak. Éppen ezt látjuk a különböző sötét foltok tekintetében, melyek egyaránt előfordulnak a szárazföldön, de az erősen tükröző jégfelületeken is. A legnagyobb része ennek a koloniális jellegű életnek a vízjég felszínén található. A beszámoló elkövetkező felvételei ezekről az élő közösségekről adnak jellemző mintákat. A fotócsík felső felét nem mutatjuk itt be, ahol a tükröződés erőssége miatt kimosódnak az élő telepek nyomai.

 

 

A fenti, második felvétel, az első kép alatt területet mutat be. Többé-kevésbé ugyanazt látjuk, ám a felszíni jég ez esetben kevesebb, viszont több nyomát láthatjuk a biológiai életnek. Figyeljük meg, az itt előforduló biológiai élet nem teljes mértékben kifejlődött, ezért jobban kivehetjük a részleteket. Ugyancsak vegyük észre, hogy az erősen tükröző visszamaradó vízjég az legmélyebb területeken gyűlik össze, s eközben csatorna-jellegű képződményeket formál.

 

 

A fenti, harmadik felvétel helyszíne kissé lejjebb található a fotócsíkon az első és a második képhez viszonyítva. A középső része bal oldalán már elkezdődik az érettebb és nagyobb méretű biológiai életformák megjelenése, „csomósodást” tapasztalhatunk. Abból a távolságból ahonnan a helyszínt látjuk, a vizuális benyomás alapján egyedi fák lombozatait sejthetjük, ám ez az életforma nem fa-jellegű.

Továbbá, ezen életforma, valamint különböző variációi meglehetősen idősek és különlegességszámba mennek a bolygón. Az itt látható változat alkalmazkodott a Déli Sarkvidék mélyföldi feltételeihez, és a képeken megfigyelhető formát mutatja. 2001. júliusában tette közzé Skipper az itt láthatóakhoz nagyon hasonló, ám magasföldi meredek lejtőkhöz alkalmazkodott fajtájukról szóló beszámolóját „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban” - címmel. A jelen tanulmánnyal megegyező című, „A marsi erdei élet biodiverzitása” – beszámoló ugyancsak nagyon hasonlatos életformát mutat be, továbbá a „Biológiai élet a Mars Déli Pólusánál” – című írás ajánlható még, ahol az életforma sekély repedésvölgyben jelenik meg, magán a Déli Jégsapkán. Ez az életforma rendkívül szívós, és dacol a kemény feltételekkel, ám jelentős mennyiségű nedvességet igényel fennmaradásához.

 

 

A fenti, negyedik és ötödik felvételekkel folyamatosan haladunk lefelé a fotócsíkon annak alja felé, további részleteket bemutatva a felszínen jelen lévő biológiai életből. Vegyük észre, ezeken a felvételeken az életforma jóval kifejlettebb és nagyobb sűrűségben található. Azonban sokkal lazább szerkezetben fordul elő, felépítése hasonlatos egy bokros vidékhez, ahol ágas-bogas képződmények találhatók, ám ne feledkezzünk el, telepes életformáról van szó, méghozzá nem teljesen kifejlett állapotában. Teljesen kifejlett formájában sokkal folyamatosabb réteget képez, hasonlatosan földi gombatelepekhez, miként az említettekre jó példákat láthatunk a fentebb felsorolt beszámolókban.

Azt mondhatnánk, hogy ez a fajta felszín igen hasonlatos egy földi, kiszáradás alatt álló, de mégsem teljesen száraz mocsárhoz. Akár elfogadja valaki a nedves talajra vonatkozó elképzelést, akár nem, egy dolog kétségtelen tény, semmiféleképpen nem tekinthetjük ezt a csomós szerkezetű képződményt természetes sziklák véletlenszerű elrendeződésének, netán közönséges talajnak, már a puszta megjelenéséből is következik, semmi másról nem lehet itt szó, mint biológiai életről.

Nincs túl nagy jelentősége itt, mégis megemlítjük, ezen marsi telepes életforma teljesen kifejlett állapotában hézagmentesen befedi a felszínt, igyekszik a napfény minden egyes cseppjét hasznosítani, miközben szívós harcot folytat szomszédai kiszorítására. Soha nem keverednek el egymással, jól láthatóan megkülönböztethető mezőket alkotnak. Összetéveszthetetlenek.

Amikor részben hó takarja, a látható felszíni részletek egy része elveszik, és csak a keskeny elválasztó-csatornák maradnak jól kivehetők, még hangsúlyosabban a töredezett felszín benyomását keltve. Így aztán csak ezek a nagyobb méretű formák adnak a tudósoknak elgondolkozni valót, vajon milyen hatalmas geológiai erők hozták létre azokat, töredezték fel a talajt, ráadásul ilyen egységes mintázatban?

Amit fontos megérteni az az, hogy a víz jelenléte a Déli Sarkvidék térségében sokkal számottevőbb, mint az Északi Sarki területen. Valójában, néhány mélyföldi terület a Déli Sarkvidéken a jégsapkából kiinduló rendszeres áradások elszenvedője, a melegebb periódusok időszakában, az olvadás miatt megtelő víztározók túlfolyása eredményeként. Ez azt jelenti, hogy a biológiai élet változatossága is nagyobb a Déli Sarkvidék térségében, mint az Északi Sarkvidék esetében, hiszen jól ki tudják használni a kedvezőbb feltételeket. A Déli Sarkvidék számos részén, a mélyebb vidékeken sokkal állandóbb jelleggel alakul ki folyamatosan nedves talajviszony, akár az egész évet felölelve, ami kedvez a kisebb méretű biológiai életformák takarója kialakulásának, mely minden más életformát elnyom, s e kisebb életforma hajlamos erősebben visszaverni a fényt, mintsem sötét fényelnyelő külsőt mutatni.

Amikor a felbontást lerontják, hogy leplezzék a képhamisítási beavatkozásokat, éppen ez az a kisebb méretű egyedekből felépülő, mindent eltakaró életforma az, melynek látványa a legnagyobb mértékben sérül. A látvány teljesen összezavarodik a gyenge felbontás miatt, a napfény erős visszaverődése miatt pedig úgy fest, mintha csupasz felszínt látnánk. Az elemzés alatt álló fotócsík felső része is pontosan ilyen. Nem mutatjuk itt be, mert az egyetlen dolog, amit láthatunk rajta az az erős tükröződés, meglehetősen kiterjedt vidékeken, amiatt kevés, vagy teljesen hiányoznak is az egyedi részletek.

Ennek ellentéte a biológiai életre utaló, eddig bemutatott nyomok, nagyobb, sötétebb foltok formájában, azt sejtetvén, különálló egyedekről van szó, és szemmel láthatóan könnyebben felismerhetők. Mi a Földön hajlamosak vagyunk azt hinni, ha egy sűrű erdőséggel találkozunk, az fákból és bokrokból áll. Habár vannak hagyományos megjelenésű fás-bokros erdők is a Marson, azok is igen sűrűek, ám sokkal inkább képviselnek zúzmó, illetve gomba alapú, telepes lényekből álló életet, hatalmas területeket elfoglalva, vastag takarót alkotva a felszínen, ahol a számukra legkedvezőbb, nyirkos körülményekkel találkoznak.

Gyakori életformának számítanak a Marson, még akkor is, ha a földi szemnek szokatlanok, és nem könnyű számunkra a kinézetük alapján azonosítani. A szél szállítja a szaporodáshoz szükséges spórákat, nagy területekre kiterjedően, ennek eredményeként sötét foltokat láthatunk mindenfelé, különböző állapotokban, a kicsiktől, melyek a fennmaradásukért küzdenek, a nagy területeket elfoglaló, burjánzó,  nagy és sűrű telepeikig. Akkor érzik magukat a legjobban, amikor a nyirkosság állandóan jelen van a talajban, ezt követi az a helyzet, amikor a felszíni vízjég vékony, és az olvadási időszakokban cseppfolyóssá válik. További adottságuknak köszönhetően képesek fennmaradni és túlélni a Déli Sark vidékén, magán a jégsapkán is, sötét foltokat létrehozva, minek következtében a napsütés jobban elnyelődik és megolvasztja a jég felszínét.

Skipper ismét visszatért ennek az életformának a bemutatására, hiszen különös és kevésbé nyilvánvaló földi szemünk számára, ezért könnyű félretenni, mivel nem érthető. A Mars megismeréséhez azonban nélkülözhetetlen az általa hordozott biológiai élet természetének megértése, közte a különbségekének, melyek annyira eltérő fejlődési irányba vitték a két bolygót.

 

 

124. Marsi homokdűnék, vagy élet?

Ez a beszámoló nem állja meg a helyét önmagában, pusztán kiegészítő ismeretekkel szolgál a korábbiakhoz, és egyben a jövőben ugyanebben a témában megjelenő tanulmányokhoz is. A témánk, a hivatalos közmegegyezés szerint, „marsi homokdűnék” jelenségét veszi elő, azt, miként viselkednek ezek a képződmények, miként nyilvánulnak meg vizuálisan, és bepillantunk szoros környezetükbe is, ezen a távoli bolygón.

 

 

Például, a beszámoló első felvétele kapcsán, a fotócsíkot lecsökkentettük 35%-ára, az eredeti nagyságához képest és 90 fokkal elforgattuk az óra járása szerint, hogy megkapjuk ezt a széles látószögű kontext képet, melyen szerepel egy ősi kráterperem, valamint a „dűnék”, összegyűlvén az említett kráterperemen. A felvétel a fotócsíkot az egyik szélétől a másikig ábrázolja. Mivel ezzel az elforgatott tájolással kezdtük a beszámolót, megmaradunk ennél továbbra is. Figyeljük meg, az objektumok milyen szabályosan sorakoznak fel a kráterperemen, nem hatolnak be a kráter belsejébe. A hivatalos álláspont szerint „dűnékről” van szó, a képet az MSSS honlapján találjuk, itt: http://www.msss.com/mars_images/moc/2004/11/08/

Azonban, fontos megjegyezni, az itt beidézett képet nem a fenti hivatkozásról vettük, sőt, úgy tűnik, a beidézett oldalon a képződményeket vízszintesen tükrözve láthatjuk, az egyenes állású gif képhez képest, melyet viszont itt találhatunk az MSSS oldalán: http://www.msss.com/moc_gallery/r16_r21/images/R19/R1901441.html

 

 

A fenti, második felvétel, kissé közelebbi rálátást enged a helyszínre, a legtöbb „dűne” képződmény látható rajta. Figyeljük meg az első, s a második, még továbbra is kontext felvételen a felszínt. Figyeljük meg továbbá, hogy a sziklás, viszonylag egyenletes felszín mentes bármiféle laza, homokos jellegű talajtól, mely kellő mennyiségben lenne jelen ahhoz, hogy ezeket a homokdűnéket táplálni tudja. Fontos tudni, kifejezetten jellemzőnek tekinthető e vonás ezzel a képződményekkel kapcsolatosan, melyre hivatalosan ugye, mint „dűnékre” tekintenek. Nemcsak, hogy ezek az igen jól behatárolható alakzatok nem festenek dűnéknek, de akkor hol van az a laza szerkezetű üledékes anyag, mely felépíti őket?

Kétségtelen, a közelben sincs kellő mennyiségű homokos anyag jelen e képződmények felépítéséhez. Komolyan kijelenthetnénk, hogy elfújta a szél messzire visszahagyván az ellenállóbb részeket? Ha így lenne, akkor hol vannak a nyomok, legalább a szélárnyékos helyeken, illetve távolabb, ahol az elhordott anyagból újabb dűnék keletkeztek? Nem nehéz észrevenni, mennyire éles körvonalakkal, sima felszínnel, és tiszta formákkal rendelkeznek. Éppen ez a kulcs.

Be kell ismerni azt is, hogy ha valaki e helyszín tágasabb környezetét kezdi vizsgálni, más fotócsíkokat a jelenleg tárgyalt közelében, akkor végül is talál majd olyan objektumokat, melyek sokkal inkább festenek dűnéknek, mint ezek itt. Ezek a valóban dűnéknek látszó alakzatok jellemzően mélyebb kráterekben találhatók, területükre korlátozódnak. Másrészről, ezek a „dűnék” ezen a fotócsíkon nagyon éles, jól látható körvonalakkal rendelkeznek, körülöttük sziklás felszín található ismét csak, nagyon kevés, illetőleg semmi jele sincs üledékes anyagnak, melyből dűnék létrejöhetnének. Ne felejtkezzünk el róla, hogy a nyomok hiánya legalább annyira fontos, mint maga a jelen lévő képződmények.

 

A fenti, harmadik képen, kissé közelebbi a látvány. Figyeljük meg, mennyire jól behatárolt mindegyik forma, és mennyire hasonlatos egymáshoz a mintázatuk. A szóban forgó objektumok nem úgy tűnnek, de nem is úgy viselkednek, mint a szél által formált homokdűnék a Földön. Nem a szél formálta őket? – mondhatni. Ha nem, akkor vajon milyen már természetes erő alakíthatta a természetes homokos anyagot ilyen sima és egyforma megjelenésű formákká, nem hagyván semmi nyomot maga után, honnan származik az anyag a felszínen?

Ezen kívül, vessünk egy pillantást a felvétel bal felső sarkára, a sárga nyíllal jelzett objektumra. Az eleje „V”-t formál, míg a „hátsó” része konkáv. A jelzett forma általánosnak tekinthető, melyet számos úgynevezett „dűne” magára ölt, szerte a szárazföldön, s valamennyien közösek abban, hogy egymástól bizonyos nagyságú tér választja el őket. Skipper nagy számban látta ezeket a formákat szerte a Mars nyitott térségeiben, kráterek belsejében nem fordulnak elő, s általában valamennyien egy irányba mutatnak. Számtalan alkalommal sötét sávokat láthatunk a területükön, olykor nagyon sötétek és részletmentesek, máskor ragyogó fényesek és sokkal több napfényt vernek vissza, kemény felszínűnek látszanak, teljesen hasonlatosan ahhoz, ahogy ott megjelennek.

Skipper elmélete szerint valamennyi ilyen jellegű objektum valamiféle szerves életforma, valószínűleg valamiféle telepes jellegű élet. Arra gyanakszik, néhány megjelenésük képes elmozdulni, ezért tűnik inkább telepes jellegű életformának, mely bizonyos mozgásképességgel rendelkezik a felszínen. Másrészről, az is tény, igen ritkán látható bármiféle nyom, ami az elmozdulás után visszamaradt útvonalnak lenne betudható. Továbbá, a legtöbbször síkvidéken fordulnak elő ilyetén nyomok, a sziklás, egyenetlen felszín elmossa azokat. Ugyancsak igen ritkán fordulnak elő olyan helyeken, ahol másfajta marsi életformák is megtalálhatók.

 

 

A fenti, negyedik felvétel még közelebbi rálátást ad néhány objektumra. A sárga nyilak a korábban is említett „V” alakú formákra mutatnak, hátsó részük láthatóan konkáv, ez alkalommal kissé megduzzadt látszatot keltve. Vajon ezek az objektumok elfogyasztanak valamit a felszínen és eközben megnőnek, egyre nagyobb méretet elérve, annak függvényében, mit vesznek magukhoz? Megeshet, hogy a 3. felvételen sárga nyíllal jelzett objektum még újonc, éppen közeledik a többiekhez, de még nem öltötte fel  a táplálkozás és növekedés mintázatát?

Amennyiben ezek a kérdések figyelmet érdemelnek, akkor az a körülmény is, hogy ezek az objektumok előszeretettel csatlakoznak elejükkel más objektumok hátsó részéhez, melyek – jelen esetben - éppen a kráterperemen tanyáznak, éppen táplálkoznak, s eközben a kráter belseje felé mozognak. Amikor összekapcsolódnak egymással, megoszthatják a lelőhelyet. Még az is előfordulhat, hogy egyfajta szexuális kapcsolatba lépnek a szaporodás érdekében; a képen számtalan ilyen helyzetet megfigyelhetünk. Az ősi, alacsony kráterperem ásványgazdagsága talán magyarázatot adhat rá, miért éppen itt gyűltek össze ilyen nagy számban ezek az objektumok és miért azonos az irányítottságuk.

 

 

A fenti, ötödik, és egyben utolsó felvételen még közelebbi pillantást vethetünk ezekre az alakzatokra, mielőtt még a kép széthullása jelentős tényező lenne. Figyeljük meg a sárga nyilak által jelzett területeket. A talajon megfigyelhető bordázatos rendszer egyfajta biztonsági megoldás, ez rögzíti az objektumokat a kráter aljzatához, netán a táplálkozó-rendszer fontos eleme? Skipper ez utóbbi álláspontot képviseli, ám mindez természetesen erősen spekulatív.

Figyeljük meg az alakzatok jobb oldalát a fenti ötödik felvételen ahol a „separation” szó látható a fotón. Jól látható szakadás figyelhető meg az objektum testén, pontosan ott, ahol a kráter pereme van. El lehet rajta gondolkozni, hogy itt egyfajta betervezett szakadásról van szó, a hátsó rész levált a táplálékot gyűjtő szakaszról? Ha így van, akkor éppen a szaporodásnak lehetünk szemtanúi, méghozzá gazdag táplálékforrást biztosító környezetben. Figyeljük meg, a hozzánk távolabbi objektum elülső részét, úgy tűnik, éppen a többi objektumon megfigyelhetővel teljesen azonos táplálékszerző szakaszt alakít ki. Lenyűgöző!

Figyelembe véve az ezekhez az objektumokhoz csatlakozó spekulációkat, azt azért mindig tartsuk szem előtt, hogy ezek az igen éles körvonallak rendelkező, és jól meghatározott objektumok távolról sem emlékeztetnek semmiféle homokdűnére, sem laza, üledékes anyagból felépülő geológiai formára, pláne, hogy sehol a közelben nem található nyomokban sem üledékes anyag, mely ezt az elképzelést támogatná. További, még alapos vizsgálat kimutatja, ezek az objektumok változnak, e jellemvonásuk inkább élő voltukat támasztja alá, mintsem holt geológiát.

Mindenkinek magának kell elhatároznia melyik elképzelés a vonzó számára ezekkel a formátlan objektumokkal kapcsolatban, élettelen geológia vagy élő szervezetek. A távoli rálátás és a szokatlan megjelenés miatt nehéz egyértelmű következtetéseket levonni. Ám mindenféleképpen fontos, hogy legalább tudjunk ezekről az objektumokról, a maguk egyedi viselkedési jellegzetességeikről, melyeket főbb vonalaiban ismertettünk ebben a beszámolóban.

 Minden pillanatban emlékeznünk kell arra, hogy idegen világot látunk, a maga egyedi fejlődési útjával. E távoli világ néhány jellegzetessége logikailag magyarázható, míg mások túlságosan különlegesen a földi szemünk számára, és ezért rendkívül nehéz értelmezni őket. Ezek a különleges objektumok csak alátámasztják a fentieket.

 

 

125. Marsi víz és teraszos élet

Az itt bemutatásra kerülő képrészleteket az MRO HiRIse ESP_012625_1720 jelzésű, jp2-es felvételéből vettük. A hivatkozott jp2-es file mérete 169.8 MB, mégis, nagyobb felbontáson a felszíni alakzatok életlenné, szemcséssé válnak. Skipper a lehető legtöbbet elkövette, amit csak el tudott. Ahogy haladunk e beszámoló olvasásában felmerülhet a kérdés, miért jelentkeznek problémák a felbontással. Ám a kivehető dolgok mégis elégnek bizonyulnak a megértéshez, hogy ténylegesen meglássuk, mi is folyik itt valójában, és miért érdekes ez a helyszín.

 

 

A fenti, első kép, csak egy részlete a teljes felvételnek, ám szélesebb látószöge miatt, általános rálátást tesz lehetővé a helyszínre, megfigyelhetjük, miről is van szó. A fentebb látható sötét területek különböző változatait mutatják a „gerincforma-jellegű” életnek, amivel már többször találkozhattunk korábbi beszámolókban. Vegyük észre, némelyikük a természetes felszíni területeket is elfoglalja, vízszintes sávjai úgy sorakoznak, akár a taplógombák csoportjai egy korhadt farönkön. Más példányaik egyszerűen csak elfoglalnak egy-egy foltját a szárazföldnek, lényegesebb kiemelkedésük nélkül.

Hadd nyújtsunk némi, a megértéshez feltétlen szükséges háttér-információt, mi is folyik itt. E terület az Ius Kazma területén található, nagy, meredek-falú kanyonról van szó, a Valles Marineris, a Naprendszer legnagyobb repedésvölgyének  déli oldalán, melyet „a Mars nagy hasadékaként” is ismerünk. A Valles Marineris mélysége eléri a 8-10 kilométert, szemben a földi Grand Kanyon 1.6 km-es mélységével. Más szavakkal, a Valles Marineris 5-6-szorta mélyebb a Grand Kanyonnál. Meglehetősen mélyen vág a felszínbe tehát, s jogosan várhatjuk el falai meredekségét.

Ha valaki a fenti képet szemléli, akkor az északi irányt felfelé találja, dél ennek következtében a kép alja, s egyben az Ius Kazma iránya felé mutat. A tájolás következetes valamennyi beszámolóban, így ebben is. Ezt fontos megjegyezni, miként azzal is tisztában lenni, hogy ezeken a felvételeken, habár látszólag vízszintes vidékeket látunk, a helyzet nem ez, ugyanis igen meredek térségekre tekinthetünk alá, ennek következtében durva, sziklás felszínt várnánk.

 Miként arról Skipper a korábbi beszámolóiban is írt, a gerincforma jellegű élet elsősorban sekély vízben burjánzik, és a olyan jellegű marsi élet, mely ilyen körülményeket igényel. Együttműködő típusú formák, párhuzamos sorokba rendeződnek a víz áramlásával egy irányban.  Tehát annak ellenére, hogy a víz igen sekély, s ebből a távolságból, ahonnan a műhold képeket alkot, nem látható, biztosak lehetünk benne, hogy jelen van, s a gerincformák tájolódásával párhuzamosan áramlik. Intelligenciájának szintje ismeretlen tényező.

Figyeljük meg a sötétebb gerincformákat és a sorok fel/le irányultságát a világosabb színű, egymástól azonos távolságra lévő gerincformák között. Kétségtelenül teraszokat látunk, céljuk pedig nem más, mint a víz visszatartása, hiszen igencsak fontos szerepe van itt a meredek lejtőkön, s ezen képződmények nélkül vízesések alakulnának ki. Mivel a teraszok közötti távolság viszonylag csekély, figyeljük meg, a sötét színű gerincformák a szokott irányban orientálódnak, a víz folyásával párhuzamosan.

Figyeljük meg azonban, hogy azokon a területeken, ahol a talaj lejtése nem annyira meredek, a sötétebb gerincformák teraszképző egységessége felbomlik, sűrű tömeggé állnak össze, kifejezett irányítottság nélkül, a víz visszatartásának itt kisebb a jelentősége - hihetnénk. Éppen ellenkezőleg. Ha valaki alaposabban szemügyre veszi a fenti, és az alant következő erősebben nagyított felvételeket, láthatja, a víz visszatartására továbbra is igény van, ám ezt másként oldódik meg, az alapvetően irányított teraszos gerincforma szerkezetek helyett itt inkább labirintusos jellegű útvesztőket láthatunk. Természetesen ez a megoldás is alkalmas a víz visszatartására.

Jelen beszámolónak az a célja, hogy bemutassa, bármi is hozza létre e víztől függő életet, képes fejlődni, különböző megoldásokkal áll elő, alkalmazkodik a Kazma meredek lejtői adta körülményekhez. Azonban, e felvételekkel foglalkozó planetáris geológusok kétség kívül ősi vízeróziós nyomokat látnak majd a képeken, a valaha nagyon régen a meredek Kazma falain lezúduló víz vájta árkokat, s ennek következtében láthatóvá váltak a földtani rétegek, ahogy a lágyabb anyagokat kimosta a víz. Kézenfekvőnek tűnik. Nem igaz? Ha tényleg így van, akkor egyet javasolhatunk, még közelebbről kell megnézni a szóban forgó formákat, s utána mindenki eldöntheti mit is higgyen.

 

 

 

 

A fenti, 2. 3. és 4. felvételen, figyeljük meg, a sötétebb gerincformák miként alkotnak tökéletesen szabályos teraszokat, törekedvén mindenhol a párhuzamos sorok kialakítására, anélkül, hogy a lejtős talaj miatt felbomlana ez a bizonyos szerkezet. Habár minden eléggé maszatos és homályos, a sötétebb formák egységes színe is jól felismerhető. Azaz teljességgel véletlenszerű geológiai kopás képes ilyesmit létrehozni, vagy inkább valamiféle életforma által létrehozott intelligens tervezés nyomait látjuk?

Már nem is annyira tűnik mindez véletlenszerű eróziónak. Nem igaz? Nos az alábbiakban bemutatott 5., 6. és 7. képrészleten az eddigiekhez közeli helyszínt mutatunk be, ám a fotócsík másik pontjáról. Jól látható egy fentről lefelé mutató mély benyomódás, rendkívül hangsúlyos kitöltve teraszokkal, konzolos látványt keltve bizonyos mértékben, míg egyes helyeken árnyékaikat is láthatjuk, ahogy kinyúlnak az alapjuktól távolabb. Figyeljük meg, hogy valamennyi terasz felső része sűrűn kitöltött valamiféle, függőlegesen álló képződménnyel.

 

 

 

 

Sajnos a már eredetileg maszatos felvétel nem teszi lehetővé a teraszok tetején elhelyezkedő, felfelé nyúló, sűrűn elhelyezkedő formák alaposabb megfigyelését. Így nem tudjuk meghatározni, vajon ezek a bizonnyal függőleges alakzatok valamiféle természetes képződmények, netán hatalmas életformák, melyek több rétegben fejlődtek ki a vízfolyás útvonala mentén, ahogy akár bizonyos gombafajták és szolgálnak egyfajta szűrőként, telepekbe rendeződve. Skipper számára azonban világos jelzőssel szolgál, valamiféle életet jelez és nem pedig élettelen geológiát.

A helyszín túlságosan sok egységes formát tartalmaz, ez pedig valamiféle ismeretlen életforma a körülményekhez igazított megjelenését támasztja alá, szemben a véletlenszerű geológiai erózióval. Akárhogy is, a dolog mindenképpen víz jelenlétéről szól, legyen az akár napjainkban is jelen, biztosítva az életfeltételeket, vagy akár az ősidőkben, geológiai rétegeket szabaddá téve koptató hatása révén. Ha tehát víz jelenléte sejthető, akkor létezik valamiféle bizonyíték friss vízfolyásokra e helyszínen? Miként az mindjárt kiderül, a helyzet ez, a következő és egyben utolsó felvétel igazolja a feltevést.

 

 

A fenti, nyolcadik felvétel, bizonyítja a bizonyítja a felszíni víz jelenlétét, a fotócsík ugyanaz, a helyszín kissé távolabbra esik az előzőtől. Amit látunk, az egy enyhe bemélyedés, tele kriksz-krakszos formákkal, sekély víz jelenléte mellett a teraszos képződményeken. A víz jobb oldalról érkezik a kép által bemutatott területre,  fentről lefelé irányuló mélyedés területére, megfigyelhetjük egyértelmű eróziós nyomát, amint eljut a szóban forgó teraszokig.

Figyeljük meg a sárga felirattal és a vonalakkal külön is megjelölt lépcsős szerkezeteket. Ezen a bizonyos lépcsős részen a víz egyértelműen balról érkezik, és lefelé tart az általa kivájt kisebb teraszokon, külön meg is jelölte Skipper ezeket. Ezek a szabad szemmel látható legnyilvánvalóbb lépcsőzetes szerkezetek, ám, ha valaki alaposan megfigyeli a képet, talál többet is.

Skippernek arra vonatkozóan nincs határozott álláspontja, hogy vajon pusztán természeti formákat láthatunk itt netán vagy pedig a későbbi, már jobban kifejlődött teraszok - lásd 5. és 7. felvétel - kezdeményeit figyelhetjük meg. Jelen pillanatban nem tudja ezt a kérdést megválaszolni, csak abban biztos, hogy a legutóbb bemutatott formák egyértelműen víz jelenlétére utalnak, a vele járó minden egyes következménnyel együtt, azaz mint az élet egyik elsődleges feltétele biztosítója.

Kétség sem férhet hozzá, folyamatosan áramlik víz a Kazma lejtőin lefelé, s mivel a hasadék mélysége elérhető a 8-10 kilométert is, a Mars viszonylagosan száraz körülményeivel ellentétben komoly mennyiségű folyékony állapotú vízre számolhatunk mélységeiben, s egyáltalán nem számít meglepetésnek, ha meg is találjuk. Az igazi meglepetés az lenne, ha éppenséggel nem találnánk vizet ezeken a lejtőkön. Ahol pedig víz van, ott élet is, az élet pedig idővel mindig megtalálja az utat, hogy alkalmazkodjon a körülményekhez.

Könnyen belátható, hogy az itt bemutatott dolgok ha elsőre szokatlannak is tűnnek esetleg, mégsem igényelnek rakétamérnöki végzettséget, netán egyetemi diplomát, a puszta szem, és némi józan paraszti ész, valamint tiszta ítélőképesség elegendő a leírtak megértéséhez. A legtöbb esetben a dolgok csak pszichológiailag tűnnek lehetetlennek, miközben a valódi világ teszi a maga dolgait.