A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek  között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk. 

  

 

130. Marsi dűnék, fák & technológia?

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

Szerte a nagyvilágban bizonyára sokan látták a fenti marsfelvételt, mostanában körözött az Interneten és különböző hírügynökségek is bemutatták. A fotó forrása az MRO HiRISE tudományos adatai, a konkrét fotócsík a PSP_007962_2635 katalógusszámot viseli, a fenti hivatkozáson érhető el. A média abba kapaszkodott bele, hogy a fenti képen a fákhoz rendkívül hasonlatos dolgokat látunk, ám, mégsem azok. Kétségtelen nagyon szép felvétel, a maga színeivel és árnyékaival, melyeket hivatalos szinten hoztak létre. (Gyanakszunk) éppen a látvány miatt szentelt a média ekkora figyelmet a felvételnek, és adta azt közre oly szívesen.

A hivatalos leírás szerint, elmagyarázván mit is láthatunk a képen, az alábbiakban idézzük: „Hatalmas kiterjedésű homokdűne mezőt láthatunk, magas északi szélességen a Marson. Télen széndioxid-jég borítja be a dűnéket, és tavasszal a Nap melege elpárologtatja a jeget. Igen aktív folyamat, homok szabadul ki a magasabb helyekről, és kaszkádokban lefolyik a dűnék oldalán, sötét sávokat hozva létre.” Más szavakkal, a formák függőleges irányultsága csupán érzékcsalódás, szó sincs igazából fákról.

 

 

http://www.space.com/scienceastronomy/mars-tree-photo-illusion-100113.html

 

A fenti hivatkozáson további részleteket olvashatunk, nagyjából ugyanazokat a magyarázó sorokat, ahol a NASA szószólója a space.com oldalon beszélget az egyik tagjával az MRO csapatnak erről. Készülnünk kell a szokásos tanításra, a butításunkra, ugyanis nyomatékosítják, hogy „illúzióról” van szó, és néhány zavaró szót eldobnak, mint pl. „nagyláb”, stb. megpróbálván népszerűnek tűnni, s feltüntetni képtelenségnek a dolgot.

Nyilvánvaló, hogy nagy csinnadrattával vitték ezt e fotót a média és a nyilvánosság elé, számos ismeretlen okkal a háttérben. Végül is ezt a felvételt az MRO 2008.07.04-én készítette. Akkor miért most? Csapda? Jelen beszámolónk nem állít homlok egyenesen mást, mint a hivatalos állítások. Ellenkezőleg, további információkkal fogunk szolgálni, melyek hiányoznak a hivatalos jelentésekből, s véleményünk szerint, megfontolásra érdemesek a gondolkozó emberek számára.

Például ha valaki megvizsgálja az úgynevezett dűnemezőt, hamarosan kiderül, hogy a dűnék teteje különböző állapotban van, a tetejükről az anyag megcsúszásának mértéke eltérő a dűne hosszában. A dűnék között elnyúló völgyet látunk, a szóban forgó objektumok viszont a dűnék tetején láthatóak. Az egyes objektumok alsó részén határozott, legyező-szerű kiterjedést látunk, amikor pedig egy bokrot veszünk szemügyre, annak is a tetejét, akkor ugyancsak ezt látjuk, s a másik végén pedig meg kell találnunk ugye a tövét.

Meg kell jegyeznünk, hogy a legyező-szerű „alsó” rész gyakran köthető bizonyos fatípusokhoz a Földön (egyes ciprusfélék), s ha jobban megnézzük, ahol megjelennek a dűnék tetején, minden esetben egy kisebb árkot láthatunk.  Ez a megjelenés erősíti bennünk az álláspontot, hogy valamiféle „fákról” van szó. A következőkben néhány közelebbi képet vehetünk szemügyre, ezek ugyancsak megerősítik a fák látványát.

 

 

 

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

A fenti, 2.-5. Felvételekből álló sorozat megerősíti a „fa”-megjelenést, ám nem teljesen egyértelmű a dolog ebben a vonatkozásban. Például, vegyük észre, hogy amennyiben ezek az objektumok függőlegesek, akkor vajon hol van az árnyékuk? A gond az, hogy nem bízhatunk meg teljes mértékben a felvételben, s arra gyanakszunk ezeket, az árnyékokat bizony eltávolították, de legalábbis elhalványították. Nézzük meg a 4. fotót, sárga nyilakkal jelöltünk meg néhány helyszínt, ahol megmaradt árnyékokat vehetünk ki, ezeket nem távolították el teljes mértékben.

Nem gondolnánk, hogy ez lenne a helyzet, azonban van némi eshetősége annak, hogy a bemélyedés túlsó fala a sötét anyag forrása, ami aztán lefolyik a bemélyedés aljára, s összegyűlhet az alján, kialakítván a megfigyelhető legyező-formát, minden egyes lefolyás alján. Másrészről érdemes megnézni nagyon közelről az 5. felvételt. Figyeljük meg, hogy a legyező alakú részek láthatóan több szintet foglalnak el a háttérben. Nem köthető e jelenség a sötét anyag lejtőn való kifolyásához, azonban sokkal inkább kapcsolható szabadon álló képződményhez, mely a mélyedésből emelkedik ki, különböző helyekről.

Továbbá, a 3. képen figyeljük meg a sárga nyilak által mutatott részeket. Két, egymástól jól elkülöníthető gyökérrendszer látszik ugyanahhoz a legyezőformához kapcsolódóan. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ez a kisebb részlet csak a jóval nagyobb jp2 felvételen érhető el. Az itt található képeket az említett 1492 MB méretű  jp2 felvételből vette ki Skipper. Jócskán eltart egy óra hosszat, míg az ember letölti, még gyors Internet elérés esetén is.

A hivatalos álláspont szerint ezek az úgynevezett „dűnék” jégtakaróval fedettek. Mivel a hivatalos álláspont szerint szó sem lehet vízjégről nyitott terepen, mint ez is, más lehetőség nem marad, mint a széndioxid jég. A jp2 felvétel alapos vizsgálatát követően megállapítható, hogy a „dűnéket” valójában jég fedi. Sőt, magukat a dűnéket is esetleg jég alkothatja, ám ez a jeget sokkal inkább víz, mintsem széndioxid alkotja.

Hogyan jutott Skipper erre a következtetésre? A közeli vizsgálat ugyanis kimutatja, a jég erősen fényvisszaverő felszínét nyirkos olvadék fedi, mely az esetek többségében és nagy területeket illetően teljesen átlátszó. Egyáltalán nem hinnénk, hogy egy olyan égitesten, mint a Mars a széndioxid jég ekkora átlátszósággal bírna, a néhány dűne felszínén megfigyelhető csillogás pedig valószínűleg olvadékvíznek tulajdonítható. Mint sokan bizonyára jól tudják, a széndioxid, nyílt térségben, melegedés közben szublimál, azaz közvetlenül elpárolog a szilárd állapotból, gáz halmazállapotba, nincs köztes, folyadék fázisa, mint a víznek.

Amennyiben ez itt vízjég, akkor lehetséges, hogy a mars nagy tengereinek elvesztése folyamatos volt, és így lehetővé vált néhány vízi lény számára a nyitott légtérhez való alkalmazkodás megszerzése. Korallok, tengeri házatlan csigák és puhatestűek például képesek lehettek erre. Esetleg néhány marsi teremtmény a távoli múltból, amikor egyenletesen hideg volt, s a víz csak mint jégpáncél formájában jelent meg környezetükben, talajjal kombinálva, esetleg kifejlesztett egyfajta behúzható légzőnyúlványt, s ezek a sötét objektumok ilyesfélék lennének? Mindez csak elmélkedés, azt szeretnénk általa jelezni, hogy sok-sok dolgot kell még megtanulnunk, soha nem tudhatjuk előre, milyenek a Mars valódi adottságai.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

A fenti, hatodik felvétel, kissé eltávolít bennünket a dűnék sűrű zónájától, még ugyanazon a fotócsíkon, és néhány kisebb dűnét mutat be, valamivel távolabb a sarki területtől. Figyeljük meg, ezek a dűnék hosszú, elnyúlt farokkal rendelkeznek. Azt is vegyük észre, hogy egyfajta hasadás látható rajtuk a legmagasabb részükön, s halad végig a dűne hosszában. A kézenfekvő következtetés az, hogy a központi hasadás kiszélesedik, és bemélyedéssé alakul, miként azt az előbbi felvételen, hivatalos szervek által kiszínezett dűnék esetében figyelhettük meg. Figyeljük meg, sötét anyag koncentrálódik a dűne központi területén, annak legszélesebb részén. Nem nehéz elképzelni, hogy ezek a képződmények a jövőben szélesebb és felfelé mutató „fákká” alakulnak, amennyiben a repedés növekedtével a dűne alacsonyabb részeiről származó anyag is napvilágra kerül.

 

 

 

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

Miként az látható a fenti, 7.-9. felvételeken, a dűnék belsejéből, a repedéseken  előtörő anyag ugyancsak függőlegesnek tűnik. Ha valakinek ez ügyben kétségei lennének, figyelje meg a világos színű bordázatot a dűne oldalán, s azt is, hogy a sötét anyag lényegében teljesen figyelmen kívül hagyja ezeket az alakzatokat, minden nehézség nélkül keresztezi a szabályos mintázatokat. Gondolhatunk arra, hogy a sötét anyag valamiféle laza homok lenne, a dűne belsejéből lökődik ki és aztán beborítja annak felszínét és lejtőit? A válasz nyilvánvaló.

Nem állítom, hogy egyértelmű válasz birtokában lennénk, a közelebbi vizsgálat azonban, amikor mindent egybevéve megfontoljuk a dolgokat, szép lassan bizonyosságot eredményez a hivatalos elmélet mellett, mit is lehet valójában a „dűnék” sötét anyaga. Nem gondoljuk, hogy ténylegesen fákat látnánk, akármilyen értelemben is, a számunkra a Földön megszokott formában, ám azt sem, hogy sötét homokról lenne szó. Sokkal inkább arra gondolunk, hogy valamiféle dűne-alakú, ismeretlen életformát látunk, s ezek a sötét képződmények időszakos kiszóródások, kapcsolódnak az élethez, esetleg egyfajta időszakosan bekövetkező virágzás részei, mint például nálunk a gombák esetében.

Például, egy független életforma, mint akár egy fa, esetlegesen elszabadult a felszíntől, s a fennmaradásért folytatja harcát, a felszín felett, amennyi ideig csak lehetséges. Ezt az életformát bizonyára úgy tervezték meg, hogy kutassa a napfényt, reagáljon a bolygó gravitációjára, függőleges szerkezetet kiépítve, annak ellensúlyozására. Egy példa, hogy képben legyünk, mondjuk a Föld meredek hegyoldalain növekvő fái. Gyenge sarj korában gyorsan betájolja magát a napfény legkedvezőbb kihasználására és a valós függőleges irányra, akármilyen meredek is legyen a hegyoldal, ahol növekszik.

Meg kell jegyeznünk viszont ebben az esetben, hogy a marsi képződmény nem így tesz. Növekedési iránya erősen függ a lejtő hajlásszögétől, beleértve még akár a vízszintes növekedést is, anélkül, hogy a függőlegeshez és/vagy a napfényhez igazodna. Amennyiben lejtős területen fejlődik ki, akkor a lejtő szögéhez mért függőlegest követi. Természetesen a sötét homokszerű anyag kiszóródása nem követi ezt a szokatlan, a szöghöz igazodó viselkedést.

Amennyiben életről van szó, s nem pedig sötét homokról, akkor pusztán kinövéseket láthatunk, hasonlatosan a gombafonalakhoz, miközben a fő tömeg a felszín alatt rejtőzik, telepes életformáról van szó, ahol az egyedek igyekeznek optimalizálni a napfény felhasználását. Úgy tűnik, a talaj felszínén való jelenléte és ennek célja időszakos. Amennyiben egy gomba vízszintes talajról nől ki, akkor a törzse függőleges, míg ha függőleges helyen, mondjuk egy fa oldalán, akkor vízszintes. Csak egy gondolat.

Nos, azt gondoljuk, éppen eleget beszéltünk a „dűne” és a „fa” koncepcióról. Ám vannak további érdekes dolgok is ezen a fotócsíkon. Menjünk vissza a 7. felvételre, és vezessük végig tekintetünket a kép jobb szélén. Láthatóvá válik egy halvány függőleges vonal, amit az első alkalommal a legtöbben észre sem vesznek. A kérdés az, hogy mi ez? Mindenesetre érdemes beszélgetni róla itt. Emlékezzünk vissza a cikk címében szereplő „technológia” szó, kérdőjelezve van.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

A fenti, tizedik felvételen, közepes méretű (számunkra azért igencsak nagy) marsi dűnét láthatunk. Tipikus aerodinamikus formát öltött, mint annyi társa a Marson. Figyeljük meg éles körvonalait, jól körülhatárolt széleit a homorú részén. Úgy tűnik, jégből épül fel. A napfény jelentős mértékű tükröződését is megfigyelhetjük a jobb felső darabján. Arra utal, a felszín egy része megolvadhatott, ez a tulajdonság pedig vízjégre utal, semmiféleképpen nem széndioxid-jégre.

Ez egy dolog, ám a fő érdekesség a három, függőleges, nagyon vékony vonal, sárga nyilakkal jelölve, keresztül a képmezőn, ugyanezt a csíkot láthatjuk a hetedik felvételen is. Keresztezik e nagyméretű képződményt, anélkül, hogy hatással lennének a felszínre. Tipikus „vonal” formák. Úgy tűnik, képi műtárgyak és nem részei a marsi környezetnek, nem tartoznak a képhez, vagy éppen ellenkezőleg, valamiféle igencsak fejlett marsi szállítási technológiára utalnak.

Ez lenne tehát az a bizonyos dolog, amire úgy is hivatkozhatunk, hogy „csapda”, s az olyanok mint Skipper elkezdik keresni a valós okot a hivatalosan megadott mögött, amilyen formában azt a média felé tálalták. Figyeljük meg a felszínt a „dűne” szomszédságában. Semmiféle geológiai részlet nem ismerhető fel rajta. Mindenféle részletet eltakar előlünk a homályos maszatolás, miközben ezek a vékony vonalak továbbra is jól megfigyelhetőek, és a „kezelés” ellenére is határozott megjelenésűek. Éppen ez teszi a dolgot gyanússá.

Amennyiben a vonalak képi műtárgyak, akkor az eredeti felvétel részei kellene, hogy legyenek, és nem kerülhettek később a képre. Ez arra utal, hogy már a fotócsík feldolgozása előtt jelen kellett lenniük. Feltéve, hogy valamiféle, a szárazföldet átívelő közlekedési rendszer részei, akkor a felszíntől elég magasan kell elhelyezkedniük, hiszen nem hat rájuk az alant elterülő felszíni domborzat. Továbbá, semmiféle kitámasztó-rendszer nem látható hozzájuk kapcsolódóan, ahhoz pedig kellően vékonyak, hogy számottevő árnyékot vessenek a felszínre, ezért sem látható az.

Kétség nem fér hozzá, a képződmény alig látható még ezen az 1429,8 MB méretű jp2-es felvételen is, még 100%-os felbontáson is könnyű elhibázni. Emiatt talán egyszerűen észre sem vették a nyomát? A maszatolás nem gyakorol hatást a vonalakra, ez viszont ellentmondásnak tűnik. Sőt, minden még azzal egészül ki, hogy a vonalakban fekete objektumok láthatók. Nézzük is meg a jelenséget közelebbről, az alábbiakban egyet kiválasztva közülük, példaként, a hatalmas jégdűne mellett balról elhaladót.

 

 

 

 

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

Ahogy az kiviláglik, a sötét objektumok számos, gyémántkristály, illetve szögletes formájú elemre bomlanak fel, 45 fokos szögeket bezárva. Néhány objektum egyedül áll, mások 2-6 elemből álló, hosszabb láncot formálnak, miként az fentebb jól látható. Legtöbbjük sötét színe még sötétebbé válik annál a pontnál, ahol a gyémántkristály-formák átfedik egymást. Néhányuk sötét „V” betűt formál, ugyancsak fentebb láthatóan, ám ezek kisebb számban jelennek meg.

Mivel ezek az alakzatok matematikailag tökéletesek, ismétlődően jelennek meg megegyező tulajdonságok mellett, a logikus következtetés az, hogy mesterséges objektumokról van szó. Amennyiben tényleg így van, soha nem jelentek meg korábban az MRO felvételein. Azt is határozottan kijelenthetjük, nem képi összeillesztésről van szó, az egészen másként fest, és könnyen beazonosítható ezen a fotócsíkon.

A 9. felvételen mindhárom vonal alapvetően egyforma, pusztán a bennük látható sötét objektumok száma és eloszlásában térnek el. Nyílegyenesek. A fotó jobb szélével párhuzamosak, egymással is azok, és sehol máshol nem találhatók meg a fotócsíkon. Sehol nem állnak meg, miként szakadásuk sincs. Mindhárom vonal, teljes hosszában, tele van ezekkel a sötét objektumokkal. Más szavakkal, ha valamiféle forgalmat képviselnek, a képi műtárgy elképzeléssel szemben, akkor igencsak jelentős forgalomnak kell itt bonyolódnia. Ez azonban még nem minden, nézzük meg a következő képet.

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

A fenti, tizennegyedik felvétel, négy részre van osztva, s a kép jobb széléhez képest a legtávolabbi vonalat mutatja. Kifejezetten párhuzamos a kép jobb szélével és a többi három vonallal is. Itt azonban a forgalom (jobb elnevezés híján) nagyon enyhe és sok hely ki is marad. A két jobb oldali képszelet erősebb forgalmat ábrázol, ez azonban nem jellemző erre a negyedik vonalra. Figyeljük meg, nem látható a világos színű keret, mely a másik három vonalat olyan jól behatárolja, a sűrűbb forgalom ellenére sem.

Ha valós képződmény lenne a Marson, azt mondhatnánk, hogy a világos szín azért jelenik meg a többi vonalnál, mert a forgalom igen erős. Azt mondanánk, a fehér szín megjelenése nem csőre, vagy valamilyen szerkezetre utal, hanem a vékony légkörben a forgalom hatására megjelenő kondenzáció, akár a hőhatás, akár más, a forgalommal járó körülmény miatt. Emiatt nem jelenik meg a világos szín a negyedik vonalnál, a forgalom túl ritka, a légköri kibocsátás vagy hő mértéke nem számottevő.

Ha mindez valódi, azt mondhatnánk, hogy igen fejlett technológiával állunk szembe. Arra gondolhatunk, kereskedelmi útvonalat látunk, egységes konténerekkel, s ezek a csomagok utaznak nagy sebességgel különböző pontok között a bolygón, automatikusan vagy távirányítású módban. Azt tapasztalhatjuk, ezek a vonalak igen keskenyek ahhoz, hogy bárhol máshol megjelenjenek a jp2-es felvételek gigabyte-os méretű állományain kívül.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_007962_2635

 

Azonban határozottan nem tudjuk megerősíteni, hogy valós dologról van szó, vagy csupán képi műtárgyról, amit korábban sohasem láttunk. Természetesen a matematikailag tökéletes alak és a szabályos irányítottság megállásra késztet bennünket, mesterséges eredetre utal, még akkor is, ha esetleg nem ténylegesen magas mérnöki fejlesztéssel állunk szemben. Még ennél is fontosabb, hogy amennyiben a vonalak valódiak, miért maradtak ki a képhamisítás alól, mely mindent lefed és eltakar a vonalak alatt és mellett? Lehetséges, hogy kifelejtették volna, nos igen, de nem valószínű, hiszen a maszatolás a képmező ugyane területét zavarja össze. Az egyenes vonalak geometriai alakzatoknak tekinthetők végül is, vagyis az első számú jelöltek, melyeket a mesterséges intelligencia képhamisító programja automatikusan felismer és kezelésbe vesz. Legalábbis ez volt a helyzet hosszú időn át az MRO képalkotó rendszerének megjelenése előtt.

Van itt még egy újabb megfontolandó. Lehetséges lenne, hogy valamiféle kommunikációs üzenettel állunk szemben, a fotócsíkra illesztve, külsőleg hasonlatosan a morse jelekhez, a sötét objektumok számával és elhelyezkedésükkel kódolva az üzenetet a vonalakon belül? Ha így van, akkor érdemes nekiállni feldolgozni az adatokat, Skippernek sem energiája, sem ideje nincs. Ha bárki késztetést érez ehhez, lehet próbálkozni, és egyúttal megkérem, jelezze felém, ha eredményre jut.

Bemutattunk tehát egy korábban nem tapasztalt jelenséget, felhívtuk a figyelmet arra, hogy esetlegesen valamiféle rejtett üzeneteket küldözgetnek beépítve a fotócsík képanyagába, akár a feldolgozás szintjén, akár korábban kerülhet fel rá. Akár igaz legyen a felvetés, akár téves, a kérdés megmarad: vajon mi a cél ezzel?

A beszámoló végén elmondhatjuk, jóval többről esett szó, mint a címben megadott témakörök a szóban forgó fotócsík kapcsán. Továbbra is él a gyanú, miért úgy és miért pont akkor mutatták be ezeket a felvételeket a „fákról”, amikor, a hivatalos média által. Netán valamiféle előrelépés szándékával tették, bemutatván némi ismeretet, amit esetleg még nem is kellene tudnunk, puszta véletlenségből? Vagy valami másról lenne szó? Ha csak az a cél, hogy felkavarják és szinten tartsák az érdeklődést, újabb milliárd dollárok megszavaztatása végett, talán még kicsivel többet is markoltak, mint szerettek volna. Meglátjuk.

 

 

131. Alga-szerű biológiai élet a Marson

 

 

 Jelen beszámoló részben egyfajta földi úti beszámoló, látványos színes tájak bemutatása mellett, részben pedig marsi helyszínekkel, a párhuzamok bemutatása mellett talán jobb rálátást kaphatunk, mivel is állunk szemben. Meglehetősen valószínűtlen egybevetés, nem igaz? A fenti, első felvételen, a Caño Cristales vidékét láthatjuk, egy kisebb folyórendszerét, valahol a dél-amerikai Kolumbiában. Durván 281 km-re délre van Bogotától, ami érdekes, nem láthatunk piszkos utakat a képen.

A kis folyórendszerre gyakran hivatkoznak, mint a világ legszínesebbjére. Ez a kis folyórendszer egy közeli, magas területről aláfolyó víz eredménye, nagymennyiségű üledéket szállít az esős időszakban. Milyen kiássa és kimossa a nagyobb kőtömböket a medrében, egészen a sziklás alapkőzetig. Az áradások időszakában természetesen nem ennyire látványosan színes. Azonban a tavasz vége felé és nyár elején amikor a víz áramlási sebessége lelassul, a folyó sekélyebb lesz és tisztább, a napfény teljes egészében át tud rajta hatolni a mederágy aljáig, ahol tömegesen indulnak növekedésnek az algatelepek, ezek adják e megfigyelhető színkavalkádot, ahogy azt az alábbi felvételeken láthatjuk.

 Aránylag rövid ideig tart ez a periódus, a nyár végére véget is ér, a víz nem elegendően mély az algatelepek burjánzásához, a legközelebb csak az eljövendő évben alakul ki csak ismét a számukra kedvező helyzet. A kulcstényező tehát, és erről ne felejtkezzünk meg, a sekély víz, a napfény teljes áthatolása a folyóágy alján tenyésző algatelepekig. Tegyünk is egy túrát a folyó egyes, színpompás részei megfigyelésével az alábbi felvételeken.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.fourwinds10.com/siterun_data/spiritual/pictures/news.php?q=1265408021
http://www.hoax-slayer.com/most-colourful-river.shtml

 

Miként az jól látható a fenti, 2.-7. felvételen, a folyó ökológiai rendszere igencsak tudja, miként kell színpompás elemeket felvonultatni. Minden, ami csak látható, víz alatt van, legfeljebb igen kis mértékben nyúlik a víz fölé. A kulcstényező e gazdag növekedéshez a tiszta, sekély víz, erős napfény, erős áramlatok hiánya, továbbá az áramló víz bizonyára jelentős mennyiségű oldott ásványi anyagot tartalmaz, idő pedig elegendő áll rendelkezésre kivonására.

Mielőtt bárki is, jelentős pénztartalék birtokában megrohanná ezt a helyet személyesen, érdemes néhány dolgot tudni. Nézzük meg ismét a Google Earth segítségével megtekinthető helyszínt az első felvételen. Nem láthatunk utakat a folyó körül, melyeken elérhetnénk ezt az elszigetelt helyet. Járművekkel nem elérhető terület. A színes virágzást produkáló folyószakaszt kétórás lovaglással vagy gyaloglással lehet elérni az egyik közeli városból, La Macarénából. Kisebb repülőgéppel lehet eljutni La Macarénába, és idegenvezető is igénybe vehető az év megfelelő időszakában megteendő kiránduláshoz.

Másrészt viszont ez a vidék történelmileg a FARC gerillacsoport fennhatósága alá tartozik, és esetleg semmi mást nem szeretnének jobban, mint rátenni a kezüket néhány friss és zsenge turistára váltságdíj fejében, vagy csak szeszélyből.  Nemrégiben hírek érkeztek arról, hogy a kolumbiai hadsereg megerősítette jelenlétét ebben a térségben, azonban nem érdemes ennek az információnak különösebb jelentőséget tulajdonítani. A tanácsunk tehát, érdemesebb inkább otthon maradni, de aki mégis elindul, legyen nagyon óvatos és végezzen némi alapos kutatási munkát. Kezdetnek érdemes beírni a keresőbe a „Cano Cristales” kulcskifejezést.

Mi köze mindennek a marsi és bolygóközi kutatásokhoz? Nos, mindenekelőtt az, hogy a fenti gyönyörű és erős színek egyértelműen igazolják, az élő szervezetek igen gyakran rendelkeznek ezzel e jellemvonással. Vessünk most egy pillantást a következő két fotóra alant, ahol egyetlen kattintással eltüntettük a színeket a fenti 2. és 6. fotóról, ám semmi mást nem változtattunk. Ha valakinek nem áll rendelkezésére az A-B összehasonlítás, semmit nem tud mondani a különbségről, mely a 2. és a 6. felvételhez képest mutatkozik, hiszen ki az, aki meg tudná mondani, hogy a fekete-fehér viszonyok között vajon mi van a víz alatt, egyáltalán, ki lenne képes beazonosítani a vizet?

 

 

 

 

Amint az jól látható a fenti, 8. és 9. felvételen, annak határozott bemutatása, mit is találhatunk rajtuk, a színek hiánya miatt szinte lehetetlen. Ez a körülmény pedig különösen igaz akkor, ha valaki életet keres, és éppen ez az ami nagyon fontos. Vajon sziklákat látunk a 8. fotó alján, egyáltalán, van bármi okunk arra, hogy algák jelenlétét tételezzük fel, ráadásul víz alatt? Hová tűnt az algák nyoma? A felbontást kissé lerontotta Skipper a file-méret csökkentése végett, egyben azt bemutatva, milyen következményekkel jár egy ilyen beavatkozás a képen látható alkotók felismerésére, anélkül, hogy a maszatolásos technikát alkalmazta volna.

Ha valakinek egyszer sikerül megértenie, miért oly rendkívüli mértékben fontos az élet beazonosítása szempontjából a színek jelenléte, abban a pillanatban és teljességgel nyilvánvalóvá válik, miért nem tárják a nyilvánosság elé a műholdas és a marsjárók által készített felvételek színesben, legfeljebb „hamis színesben”, ami már eleve hamisítást jelent. Színes felvételek készítése valamennyi űrmisszió számára adott lehetőség, ám a földi „képfeldolgozás” során, ejtik ezt a látványt. Így lehetőség nyílik a látottak „értelmezésére”, még az előtt, hogy a nyilvánosság elé lépnének az adott felvétellel, és aki már ismeri ezeket az „értelmezéseket”, már pontosan tudja, miről is van szó.

Milyen fantasztikusan ÚJ dolog lenne, ha egy egészen egyszerű színes kamerát küldenénk az adott égitestre, s akkor mindannyian pontosan tudnánk, hogy tényleg azt látjuk, ami ott van, és nem kellene vitatkozni a színek „eredetiségét” illetően, nem kellene „értelmezni” sem dolgokat, és még „feldolgozni” sem kellene a nyers fotókat. Mennyit lehetne spórolni! Továbbá, milyen hatalmas ÚJDONSÁG lenne az is, ha ezeket a felvételeket tömörítés és a felbontás drasztikus lerontása nélkül tárnák a nyilvánosság elé, a közelebbi elemzés lehetősége végett. Hiszen a nagyközönség ezért fizet, ez az amit szeretne, ez az amit elvár, és amiről azt gondolja, hogy ténylegesen megtörténik, holott sohasem… A gyanú tehát elevenen él, a bizalom szép lassan csökken míg végleg elkopik. Ez lenne hát a bűnjel?

 

 

 

 

http://seawayblog.blogspot.com/2008/07/qingdao-and-algae-bloom.html

 

A fenti 10. és 11. felvételen tömeges algavirágzást láthatunk, egy kínai, tekintélyes méretű tó vidékén, itt a Földön természetesen. Figyeljük meg, milyen vastag és tekintélyes takarót képez a parton a 10. fotón, míg a 11.-en egyfajta kereskedelmi tevékenységet láthatunk az algához kapcsolódóan. Az algák igen gazdagok fehérjékben és ásványi anyagokban, ezért Kínában fontos tápanyag-kiegészítők.

Néhány virágzó alga azonban meglehetősen kicsi, még ahhoz is, hogy puszta szemmel egyáltalán észre lehessen venni, csupán a víz halvány elszíneződéséből következtethetünk jelenlétére. Mindazek ellenére, hogy halálos lehet a halak és más vízi élet számára, akár tömeges halpusztulást is okozva, vagy akár a szivacsok körében, elpusztult lények tömegét partra vetve. Skipper saját szemével látott ilyen történéseket, amikor százezer számra pusztultak el tengeri halak, miközben a lebegő és rothadó testek szörnyen büdös gázokat termeltek, a szél pedig sok-sok kilométeres távolságra is elvitte a bűzt.

Viszont, ahogy a fenti képek is bemutatják, az alga fajától függően, elérheti a tömege azt a mértéket, mely kereskedelmi célokra is használhatóvá teszi. Fontos jelentőséggel bír az algavirágzás, hiszen jelentős élelmiszer-forrásként használható, igen hasonlatosan az aratással betakarított növényültetvényekhez. Nos mindezek tudatában, nézzünk meg az alábbiakban néhány marsi felvételt, melyeket ha szemügyre veszünk, nagy hasonlóságokat találhatunk a sekély vízben növekvő algatelepek látványához, minden következményével együtt, ahogyan azt a Földön is megfigyelhetjük.

 

M07-05909 at MSSS ............ M08-03167 at MSSS ............... M08-06597 at MSSS
M07-05909 at USGS ............. M08-03167 at USGS ............... M08-06597 at USGS

 

A fenti, 12. felvétel, három különböző marsi képrészletet mutat be, ugyanarról a helyszínről. A bal oldali sötét területek biológiai életnyomok, míg a jobb oldali fényes terület a Mars Déli Jégsapkájának vidéke. E vidék pontosan a sarki jégsapka szélénél van. Továbbá ugyancsak a peremvidéke a sarki jégsapkába benyúló sötét bevágásnak, olyan rész tehát, ahol valamennyire védett a környéken bizonnyal előforduló zord időjárási körülményektől.

Annak ellenére, hogy távoli, fekete-fehér műholdas felvételt láthatunk és a megfigyelnivaló sokkal nagyobb, mint itt a Földön, ahhoz mindenesetre elegendő mértékben, hogy még ekkora távolságból is kivehető lehessen, figyeljük meg mennyire hasonlatos a sötét anyag megjelenésében a földi megfelelőjéhez, nem sokkal fentebb került bemutatásra jelen beszámolóban. A helyzet az, hogy a fent látható sötét anyag igen sötét, emiatt csak alátámasztja a gyanúnkat, hogy itt bizony élő dologról van szó.

Ha a fenti felvételeket színesben adták volna közre, a szinte mindent elhomályosító fekete-fehér árnyalat helyett, gondolhatná bárki is, hogy akár a legkisebb vitát is képezhetné az amit látunk, hogy biológiai alapú életet látunk vagy sem? Újabb példája annak, a színek mennyire fontosak a műholdas felvételek értelmezésében, vajon biológiai életet látunk-e vagy sem, amennyiben pedig nem láthatunk az adott felvételen valódi színeket, teljesen jogosan ébred a gyanú, hogy rejtegetni igyekszenek előlünk valamit. Így működik a titkos hatalom megtévesztése.

Nagyon fontos, hogy mindenki a legteljesebb mértékben tisztában legyen vele, mi a különbség a fekete-fehér és a színes fotók között, és megértse annak valódi okát, ami miatt ténylegesen alkalmazzak ezt a félrevezető technikát. A színek hiánya mindig gondolkozásra kell hogy késztessen bennünket. Továbbá, érdekes lehet elgondolkozni azon, vajon milyenek lehetnek a tényleges színei e távoli világnak? Lehet zöld, zöldeskék, narancssárga, sárga vagy piros? A marsi képződmény sötét árnyalata mély bíbor színre utal, de ebben nem lehetünk biztosak. Amennyiben bíbor színű, hasonlatosan a fenti, Kolumbiában, Dél-Amerikában, a folyórendszerben készült felvételekhez, mely alapján megtapasztalhatjuk, hogy az ilyesfajta lények gyakran öltik magukra ezt a színt, akkor vajon milyen látvánnyal szolgálna a Marson ugyanez a jelenség nagy területre kiterjedően?

Természetesen, miként azt a földi példából is jól tudjuk, a megfigyelhető jellegű algavirágzás a Marson, logikusan csak akkor következhet be, ha sekély víz is jelen van, hiszen attól függ, emellett az kellően tiszta és a napfény is kellő mértékű és képes eljutni a vízfelület alsó részéig, ahol az algák lehorgonyozzák magukat, és a növekedésük elindulhat. Természetesen a Mars – a hivatalos állítások szerint legalábbis – száraz. Akkor miként is lehetne ott bármiféle víz?

A nyilvánvaló válasz az, hogy ott igenis van víz. Az egyik természetesen a sötét anyag találkozása a fényes jégsapkával, éles határvonalat képezve. A másik ugyancsak nagyon tiszta, ám továbbra is hangsúlyos, az előzővel nagyjából párhuzamos vonalat formál, viszont már a fényes jégsapka felületén található. Figyeljük meg, a sötét partvonalat mennyire szinkronban és párhuzamosan követi a jégsapkán húzódó vonal. Amennyiben nem mesterséges építésű, átlátszó kupoláról van szó, akkor szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy a jégsapka közvetlen szomszédságában képződött olvadékvíz partvonalát láthatjuk ezeken a felvételeken, a Sarkvidék e védett területén.

Ez azonban még nem minden. Figyeljük meg a főleg a sötét területen szerte látható igen fényes objektumokat, nagyjából a kettős partvonalhoz koncentrálódva. Az alapos vizsgálatból egyértelműen kiderül, a fehér objektumok sehol sem kerülnek a külső partvonalon kívülre, azaz magának a jégsapkának a területére. Másrészről, további fotócsíkokon viszont a sötét terület fölé mélyebben benyúlva is találkozhatunk a fehér objektumokkal, ráadásul akár sokkal nagyobb számban is előfordulhatnak, mint az itt megfigyelhetők.

Skipper álláspontja szerint, valamennyi megfigyelhető körülmény együttesen azt igazolja, valamiféle algaszerű biológiai életformát láthatunk a Marson, éppen virágzása idején, igen nagy tömegben és mennyiségben fordul elő a viszonylag sekély, rendkívül tiszta vízben a Mars Déli Pólusa jégsapkájának közvetlen szomszédságában, védett területen, ott, ahol a körülmények éppen megfelelnek számára. Nem mondhatunk a fehér objektumokról pontosabbat, az egyértelmű viszont, hogy minden bizonnyal a víz színén lebegnek. Szóba jöhet még, hogy amennyiben kupolával állunk szemben, akkor nem a sötét anyagon találhatók a fehér objektumok, hanem a kupola belső felületére lehetnek tapadva.

Amennyiben az egységes megjelenésű fényes fehér objektumok valóban a víz felszínén lebegnek, az is lehetséges, hogy a jégsapka anyagából váltak le. Időszakosan bekövetkező időjárási jelenség eredményeként válnak le a fő pajzsról, hogy aztán ismét elolvadjanak a vízben? Az uralkodó széljárás nem elegendően erős ahhoz, hogy láthatóan felborzolja a víz felszínét, legalábbis abban az időszakban, amikor a fenti felvételek készültek, ám ahhoz elegendő volt az erejük, hogy az olvadó jégtáblákat a part közelébe tereljék? Netán egyfajta a vízalatti biológiai életforma szaporodásával összefüggésbe hozható egyfajta leváló csomagok?

A helyzet az, hogy ezek a fehér objektumok, melyek a sötét anyag felett és a jégsapka belső partvonala fölött lebegnek, soha nem kerülnek a belső partvonalnál beljebb a jégsapka irányába (miként az jól megfigyelhető számos felvételen). Ez újfent csak megerősíti, hogy valamiféle tiszta anyag található a helyszínen, ami nem látható, és anyag és a fehér objektumok egyértelműen beragadtak a belső partvonaltól kezdve a sötét anyag felé, és akkor nem felejtkezhetünk el az átlátszó kupola belső felére tapadt objektumok esetleges létéről sem. A valószínűbb azonban az algatelep és a jégsapkáról leváló lebegő jégdarabok.

Még egy megfontolandó dolog. Figyeljük meg a félhold alakú objektumot a jégsapka felszínén, valamint a redőket közvetlenül mellette. Az objektum alakja és a redők elhelyezkedése egyaránt erősen sugallja, hogy időszakosan víz mosott végig a jégsapkán balról jobb felé, megkerülve és átcsapva az említett objektumon, az áramlásban pedig turbolenciák keletkeztek, ezeknek a nyomait láthatjuk redők formájában jégbe fagyva. Újabb bizonyíték a folyékony víz jelenléte mellett, erre a térségre vonatkozóan pedig már számolhatatlanul sok.

A fontos az, hogy nemcsak víz felfedezéséről beszélünk, és nagy sűrűségű biológiai életről a szóban forgó helyszínen, hanem a felszíni folyékony víz előfordulásának minden további következményéről, a sarki jégsapka szélénél, így mindjárt másként esik ugye latba a marsi kisebb tavak és folyók létezésének kérdése. Eközben vessünk még néhány, ám az eddigiektől eltérő pillantást a felszíni víz és a biológiai élet együttes előfordulására, más fotócsíkokon, a hangsúlyt pedig a sötét színű biológiai életformára helyezve.

 

E07-01778 at MSSS ..... E07-01778 at USGS

 

            A fenti, 13. felvétel egy fotócsík részletet tartalma, 100%-os méretben, feltétlen megjegyzendő, ezek a fotócsíkok igen keskenyek ebből a távolságból, ráadásul pontosan a nyilvánosságra hozott formában mutatjuk be, s talán valamivel jobb rátekintést ad a partvonalra a korábbi képekhez képest. Ismét találkozhatunk a lebegő fehér objektumokkal, valamivel nagyobbak és hangsúlyosabbak, jól kivehetően különböznek a korábbiaktól, ám továbbra sem lépik át a tisztán látható belső partvonalat, nem érintkeznek közvetlenül a jégsapkával.

            Azt is vegyük észre, hogy a fotócsík irányítottsága függőleges irányban teljesen megváltozott a 12. Felvételhez képest, ám a beavatkozást nem Skipper hajtotta végre. Hivatalos szinten történt meg. Gyakran követik el ezt a lépést hivatalos szinten az MGS MOC felvételeivel. Semmi értelme nem tűnik a dolognak, ám még a legismertebb tudományos források sem említik meg a tényt, mi történik még a felvételek nyilvánosságra hozatalát megelőzően. Meghagytuk a képet eredetileg közölt formájában, hiszen a bemutatott jelenségre az irányítottságának megfordítása nem bír különösebb hatással, miként olykor más esetekben igen.

 

M09-02507 at MSSS ..... M09-02507 at USGS

 

A fenti, 14. felvétel, osztott, a már eddig is tárgyalt területet mutatja, a három részre osztott, illetve a 12. és 14. Fotón, ám ezúttal különböző fotócsíkot láthatunk. Jelen esetben a felvétel méretét megnöveltük 20%kal, a sötét területre így még jobb rálátással szolgálhatunk. Miként látható, ha semmi más nem is látható egyértelműen, az igen, hogy rendkívül sűrű biológiai élettel állunk szemben a sötét, fényelnyelő anyag tekintetében, s nem valamiféle sziklával vagy talajjal. Ha úgy hápog valami, mint egy kacsa…, nos meg kell nézni a képeket.

Ami Skipper számára teljességgel hihetetlen, az az, hogy földi tudósok sokasága vizsgálta már a lehető legnyilvánvalóbb bizonyító erővel rendelkező felvételeket az elmúlt tíz évben, és adták tovább, bármiféle megjegyzés nélkül. Hogyan lehetséges ez? Ennek egyáltalán nincs semmi értelme! Végül is nem állnak valamennyien a NASA vagy valamelyik, a NASA-hoz vagy a JPL-hez kötődő egyetemi rendszer alkalmazásában, és nem feltétlen van erre akár reményük is, tehát nem kötelező számukra felvenni az agymosott álláspontot. Netán ezeket az embereket megakadályozza a nyilvánvaló meglátásában saját begyöpesedett gondolkodás módjuk?

Természetesen létezik az emberi ego. Skipper évekig tartott vissza perdöntő bizonyítékokat nemrégiben megjelent könyve számára. Tudomása szerint ezek saját felfedezései, s úgy gondolta, minél hosszabb ideig tartja vissza a biológiai élet eme súlyos bizonyítékokat, előbb vagy utóbb mások is megtalálhatják és magukénak jelölhetik meg a felfedezés érdemét. Természetesen, minél nyilvánvalóbb valami, annál könnyebb megtalálni azt. Már többször is megtörtént ez, és kézenfekvő, ezután is megtörténhet, és sokkal több is, mint amit gondolhatnánk.

Bármilyen hihetetlen, az utóbbi években az derült ki, teljesen felesleges emiatt aggódni. Szerfelett különleges dolog. Hiszen amit Skipper látni képes, azt másoknak is meg kellene tudni látnia.

Ezért közzétesszük itt ezt a bizonyos 14. képet, mint rendkívül erős bizonyítékot a felszíni víz és a biológiai élet létezésére, még a könyv megjelenése előtt, valamint a Skipper honlapján, mivel számos látványos földi is csatlakozik hozzá, és mélyebb bemutatást igényel, mint amit egy könyv keretei lehetővé tesznek. Amennyiben az ellenállást csak a lelki gát okozza, a külső tudati kontrollal szemben, akkor talán ezek a nyomatékosabb bizonyítékok megadják azt a fajta bizonyító erőt, mely már elegendőnek kell hogy legyen a tudományos és akadémikus közösségek számára, hogy kibillentse őket lebegő állapotukból. Más szavakkal, ez a fajta alga-jellegű életre vonatkozó bizonyíték már eléggé hangos ahhoz, hogy ébresztőként szolgálhasson.

Másrészről, talán nem vesszük figyelembe, hogy a fő áramlat mennyire képes megkötni a gondolkozást és megakadályozni mindenfajta eltérést az elfogadott közmegegyezéstől és kényelmi szinttől? Akár sok-sok évig is eltarthat, netán generációknak kell meghalniuk, mielőtt a világszemlélet meghaladottá válik, miszerint a Föld lapos lenne, miként Kolumbusz korában, 1492-es utazását követően, amikor hihetetlen módon visszatért az óceán túlsó feléről, életben, megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokat hozva az óceán túlsó partjáról az új világ létezéséről.

Íme egy további, feltehetően igaz történet, az indiánok szemszögéből. Amikor a fehér emberek hatalmas hajóikon először érkeztek meg Amerika partjaihoz és szálltak partra, az indián sámán láthatta őket kiszállni a vízből, ő értette is mi történik, ám bárhogy is próbálkoztak a törzsi szakértők, emlékezetükben semmiféle ilyen esemény nem szerepelt, ezért nem is tudtak mit kezdeni vele. Csupán a sámán folyamatos rábeszélése, és az a körülmény, hogy bíztak benne, vezetett végül oda, hogy kezdték elhinni, amit látnak. Esetleg messzebbre jutottunk az elmúlt száz években a tudomány fejlődésében, mint amit már követni tudnánk, legyen szó akár a lézersugarakról, akár a húrelméletről?

Ha nem sikerül felfogni a dolgot belátható időn belül (talán tíz év), akkor az egész földi emberiség, együttesen, igen nagy bajba kerülhet. Miért? Azért, mert a legújabb változások igénylik a dolgok megértését, és ezt nem Skipper „kényszeríti” ki, hanem a technológiai változások általánosságban, erről a pontról nem lehet már visszalépni. Jelentős változások előtt állunk és ez elkerülhetetlen. Jelen munka ennek csak része. Figyelmen kívül hagyni, vagy félretenni a tüneteket nem a kezelés irányába hat, és csupán a súlyosbodáshoz vezethet, hogy valahol ismét kitör és akár ellenőrizhetetlenekké válnak a folyamatok.

Hogy jön a Kedves Olvasó ebbe a képbe? A változás kétségtelen, itt van a nyakunkban és nem halogathatunk tovább. Netán Ön a sámán, aki érti a dolgokat és segít az embereknek látni? Netán a többiekhez tartozik, és meg kell ragadni, és rátenni az új útra, merthogy mindenféle módon ellenáll a változásnak és még keresztbe is tesz annak?

Nektek tudósoknak, akadémikusoknak és egyes társaságok vezetőinek már hosszú ideje a hanyatlás jutott, egyre jobban elveszítitek társadalmi megbecsüléseteket. Nézzétek meg a 14. felvételen a biológiai élet egyértelmű bizonyítékait. El kellene kezdeni szembesülni ezekkel a bizonyítékokkal, és vezető helyzetből foglalkozni velük, a biztonságosnak hitt birkaszellem helyett, támogatva a NASA és a JPL előírásosan megkövetelt álláspontját, hogy mit szabad tenni és tenni. Ez utóbbi a szolgaság és a manipuláció bizonyítéka, az önálló cselekvőképesség és gondolkodási hajlam teljes hiánya.

Valamennyien tudjuk, hogy figyelemmel kíséritek ezeket az anyagokat. Álljatok fel, és a magatok és gyermekeitek kedvéért kezdjetek el végre cselekedni, vagy elveszítitek még a maradék becsületeteket is. Nem fogja senki sem sajnálni bukásotokat.

 

 

132. Marsi élet kontra képforgatás

Jelen beszámolóban egyaránt szó esik az MRO HiRISE biológiai életre vonatkozó bizonyítékairól, melyeket bevallottan nehéz felismerni, és arról, hogy egy közönséges hamisítási technikával, a kép puszta megfordításával, milyen súlyos és negatív hatást lehet elérni a felismerhetőségben. Ugyancsak szó esik a bizonyítékok megvizsgálása kapcsán arról, hogy a titkos hatalom ezzel egyidejűleg milyen mértékben sajátítja ki magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a nyilvánosság mit gondolhat ezekről az alakzatokról és mit nem.

A megfelelő tisztelet hiánya a részükről azt bizonyítja, mennyire gyengék valójában, és a hatalmuk mennyire sérülékeny. Jelen honlap hatalmas mennyiségű adatbázisa a hibáikra igyekszik felhívni a figyelmet, a gyengeségükre, hiszen tömegével alkalmaznak rendkívül könnyen észrevehető és elnagyolt hamisítási megoldásokat. Ez a fotócsík és a rajta megfigyelhető képződmények újabb iskolapéldául szolgálnak eme tevékenységükre.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, első felvétel, kontext fotóként szolgál, a fotócsík egyik szélétől a másikig történt a kivágás. Nem a tekintélyes méretű MRO jp2-es fotócsík, hanem a kisebb jpg felvétel (szürke árnyalat, térkép-vetített) fotócsík, az eredeti méretéhez képest 40%-osra kicsinyítve. Inkább ezt használjuk itt több esetben is forrásként a hatalmas jp2-es kép helyett. Miért? Mert ez szolgál kutatási alapként a legtöbb tudós és akadémikus számára, ezt használják, mert viszonylag gyorsan letölthető a korszerű számítógépeken, függőleges állású, ezért sokkal könnyebb görgetni a képernyőn fel és alá a fotócsík hosszában, anélkül, hogy a szögeket kellene ellensúlyozni.

Amennyiben a komoly kutató bármi, sokat ígérő dolgot talál a jpg fotócsíkon, ami komolyabb vizsgálatot igényel, akkor használja a tekintélyes méretű jp2-es fotócsíkokat. A jpg fotócsíkok mérete 1-2 MB (jelen esetben 8.3 MB), összehasonlításként a jp2-es fotócsíkoké 500-1000 (jelen esetben 343 MB), vagy még annál is több. Így hát nem ugrál senki a jp2-es felvételekért egészen addig, amíg nem éri meg. Ami még rosszabb, mindösszesen némi tapasztalatot igényel csak, és könnyen rá lehet jönni, hogy a jp2-es fotócsíkok nem oly mértékben informatívak, mint a jpg változatok. Ez ugyan ellent mond a logikának, ám többé-kevésbé ez a helyzet, az ok pedig szándékos összezavarás.

Az értelme pedig az, hogy a függőleges állású MRO HiRISE felvétel az, amit általában és elsőként a kutatók kézbe vesznek. Ha valaki nem lát semmi érdekeset és szokatlant ezen a fotócsíkon, a kutató egyszerűen tovább lép, anélkül, hogy szemügyre venné a méretes jp2-es felvételt. A titkos hatalom mindezzel alaposan tisztában van, ezért tekinthető kritikusan fontosnak a jpg fotócsík.

Ha valaki ezt megérti, akkor azon sem fog meglepődni, hogy ezt a típusú fotócsíkot gyakran fordítják meg valódi tájolásához képest már hivatalos szinten. Ez az összezavarási taktika egyes alakzatok kapcsán jobban működik, mint másokkal. Jelen fotócsík esetében a hatás a fodros felszíni mintázatra, illetve a pók alakzatra érvényesül a legjobban, miként az a további felvételeken is jól megfigyelhető.

Jelen tanulmányban három különböző típusú alakzatot vizsgálunk meg. A fenti, első képen a símább fodros alakzatot láthatjuk a felvétel alsó részén. Felfelé haladva a felvételen sűrű mező következik, az úgynevezett „pók” formával. E felett, jelen képen nem látható teljes mértékben, az erősen fodros megjelenésű formákat. Nem mutatjuk be a későbbiekben sem kontext formában, mert a fotócsík túl nagy és hosszú, egész egyszerűen nincs hely kellő mértékű ábrázolására.

Azonban mielőtt tovább lépnénk az első felvételtől, annak ellenére, hogy a felbontás meglehetősen rossz, mégis vessünk rá egy alaposabb pillantást. Figyeljük meg az átmenetet a meglehetősen sűrű, „póknak” nevezett mező alatti ritkább, ám továbbra is fodros és felette elterülő, erősebben fodros rész között. Fontos tudni, hogy a sugárszerkezetű pókminta, csúcsos gerincekkel az alakzaton belül, hivatalosan geológiai eredetűnek kategorizált, miközben a kevésbé és erősebben fodros területekről egész egyszerűen szó sem esik, nem kapnak címkét.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, második felvétel a fotócsík legvégét ábrázolja. A símább fodros és a pókot ábrázoló területen túlról származik, a felbontása kapcsán megtartottuk az eredeti 100%-os, eredeti méretet. Esetleg nem, de talán néhány megfigyelő szeme és agya számára gondot jelenthet a látottak értelmezése. Néhányan erősen fodros felszínt láthatnak, míg a legtöbben számos, különböző szögeket bezáró, kiemelkedő gerinceket és köztük bemélyedéseket, miként a szélformálta erők, vagy a hullámverés következtében jön létre. Az ok, ami miatt a szemnek és az agynak gondot okozhat a látottak értelmezése, mivel hamis információ jut el hozzájuk,  ugyanis a felvételt már hivatalos szinten megfordították.

Az igazság az, hogy az erősen fodros felszín számos kiemelkedő és ovális formát tartalmaz. Amikor az ember agya elkezdi feldolgozni a vizuális információt, mint ez is, azonnal elkezd ismerős dolgok után keresni, s átforgatja a látványt oda és vissza, az azonosítás megkönnyítése végett. Tehát hol árkokat lát, hol gerinceket. Csapong, kísérletezik. Próbálja kitalálni, mi lehet a valóság. Az agy számára az éles gerincekkel behálózott formák ugyanúgy valóságosak lehetnek, mint az árkok. A valóság érzékelésében mutatkozó ellentmondás tehát konfliktushelyzetet teremt. Nézzük meg a következő felvételt mi történik, ha függőlegesen megfordítjuk.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, harmadik felvétel, hajszál pontosan megegyezik a 2. felvétellel, azonban függőlegesen Skipper megfordította és némi színt adott hozzá, illetve enyhén tisztította. Miként a legtöbben azt azonnal észreveszik, a hatás hangsúlyos és drámai. Semmiféle egyéb dolgot a továbbiakban nem láthatunk itt, mint hepehupás alakzatokat, az agynak semmiféle gondot nem okoz értelmezése, hiszen ez a vizuális valóság. Az alábbi kép ugyanennek a helyszínnek ábrázolja közelebbi nézetét

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, negyedik felvétel, a jp2-es változatból kivágott részlete, a hepehupás formákat mutatja közelebbről. Néhány szempontból az egyenetlen felszín teljes egészében olybá fest, mint egy régi, megkopott vulkanikus lávafolyás, ám nézzük meg még közelebbről. Semmiféle omladozó dolog nincs odalent. Nézzük meg az egyes „repedéseket”, mennyire egységesek, finomak és szorosan illeszkedők. A helyzet az, hogy valójában szó sincs arról, hogy ténylegesen repedések lennének az egyes alakzatok között. Azt is figyeljük meg, hogy a képen semmiféle olyas dolog nincs, ami árnyékot vetne, ha pedig vulkánikus megfolyást látnánk, meg kellene magyaráznunk, miként jött az létre.

A kérdés az, hogy amennyiben nem vulkanikus lávafolyásról van szó és talajról, akkor vajon mi ez? Mivel nagyobb méretű életformák állítólag nem léteznek a Marson, ekkor ezek geológiai alakzatok. Nem igaz? Vessünk egy pillantást az alábbi, hivatalosan „póknak” nevezett alakzatra, melyet az első felvételen is láthatunk, itt azonban közelebbről vizsgálhatjuk meg. Hogy még jobb legyen a helyzet, Skipper talált egy különálló alakzatot, elszigetelten helyezkedik el, ezért sokkal könnyebb szemrevételezni sűrű szövevényét.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, ötödik felvétel, egy különálló pókot ábrázol, a jpg fotócsíkról való, s a hivatalos változatot tárja fel. Figyeljük meg, milyen jól kivehetők az összetéveszthetetlen csúcsok és az ágas-bogas szerkezet, a „pók” középpontjából szerte ágazva. Éppen ez az a látvány, ami miatt a hivatalos közmegegyezés a szóban forgó objektumot „póknak” nevezi. Hozzá kell tennünk, hogy egyesek állítása szerint ugyanarról a kolosszális méretű növényfajról van szó, melyről a „Hatalmas növényfaj a Marson” – című 2001. májusi tanulmányában Skipper beszámol. Azonban, eltekintve az ágas-bogas megjelenéstől, más hasonlóság nincs a korábbi, 2001-es tanulmányban bemutatottakkal.

Másrészről, jelen alakzatról egyesek azt állítják, hogy létrejöttéért nem más, mint villámcsapás felelős, ennek következtében jött létre. Tény, hogy néhány villámcsapás különös nyomot hagy a talajon, és azok valóban hasonlatosak a fenti felvételen látható formához.  A fenti elmélettel az a gond, hogy feltételezi, a fenti látvány valós, holott nem az. a szóban forgó alakzat azért néz így ki, mert a képet függőlegesen megfordították, még hivatalos szinten.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, hatodik felvétel, nem más, mint az ötödik kép függőlegesen megfordítva és némileg színezve. A változás itt nem annyira jelentős, mint a hepehupás alakzat esetén, de azért eléggé beszédes. Amit látunk, az lényegében egy kitörési pont, egy nagyobb tömegen belül. Ez a bizonyos nagyobb tömeg teljesen befedi a talajt az MRO fotócsík adott részén.

Most pedig menjünk vissza és ismét vessünk egy pillantást az első felvételre. Miként az látható, ezek a kitörések különálló foltokat is létrehozhatnak, mint a fentebb látható, ágas-bogas szerkezettel, az egyes felvételen bemutatott alakzatnak megfelelve. Figyeljük meg a számos kis, egyedi pókmintázatot, központi magtól kissé távolabb, a símább felszíni területen, a fenti, hatodik felvételen bemutatott kitörés esetében. Az derül ki belőle, hogy a pókformák nemcsak nagy méretben fordulnak elő.

Figyeljük meg a símább, ám továbbra is hepehupás felszínt az első kép bal alsó sarkába és azután a jelentősen egyenetlen felszínt a harmadik és a negyedik képen. Ezek az igen változatos megjelenésű, gombatelep-szerű szervezetek nagy területeket fednek le, ezen az MRO felvételen csak kicsiny része látható.

Szerencsére, amit ez a fotócsík ténylegesen megtesz az az, hogy megmutatja ennek az organizmusnak a központi területét. A viszonylagosan sima felszín, a maga kevésbé hepehupásságával átüt az alap kitörési formán, és az is látható, hogy a kitörés területén az egyenetlenség jelentősebbé kezd válni, s ahogy haladunk a szélek felé, ismét felölti a símább megjelenést. Mielőtt végleg visszatér a felszín a sima megjelenéshez, még vet néhány, különböző mértékű hullámot.

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/ESP_012607_0980

 

A fenti, hetedik és nyolcadik felvétel fokozatosan közelebb visz  minket az ötödik és hatodik képen látható kitörés közepéhez. Amit itt felvetünk az nem más, minthogy ezek a kitörések időszakosak, s valószínűleg egyfajta virágzási folyamat részei, talán a szaporodási ciklus egyes állomásai. Miután a szaporodási cél megvalósult, bizonyára spórák szétszórása a szelek szárnyára a kitörési pontból, a kitörés ereje gyengül, a forrása pedig vissza süllyed az alapjául szolgáló anyagtömegbe, majd belesímul.

Amikor a folyamat véget ér, a kitörési terület kevéssé hangsúlyos lesz, megjelenése már nem annyira szervezett, ami a középpontot illeti. Ahogy a központi kitöréses terület tevékenysége alábbhagy és a fejlődési fázis a következő állomásába lép, a megjelenése inkább felölti hepehupás formát, ahogyan azt a harmadik és negyedik képen láthatjuk. Visszatér a sokkal símább felszínű kinézethez, miként az első felvétel alsó részén láthatjuk, s meg is marad ebben az alapállapotú kinézetben, amíg újabb kitörésre nem kerül sor a szaporodási ciklus újabb állomásaként.

Ahogy a szaporodási ciklus megkezdődik, a tömeg felnyomódik egy középpont körül, s az egész környéket magával emeli, felkészülvén az alulról induló szaporodási folyamatra. A gyors változások feszültségeket keltenek a élő tömegben, az azonban kellően kohéziv, s a számos ágas-bogas forma többnyire véletlenszerűen jön létre a nyomás alatt lévő pontoknál, ahol a kitörési nyomás érvényesül, viszont a élő massza nem hasadozik fel. A fokozatosan kiemelkedő központi rész az, amely egyben a leghamarabb vissza is süllyed az élő tömegbe, s ezért elsőként tűnik el a felszínről. A kitörési terület peremvidéke (3. és 4. Felvétel) ezért megmarad hangsúlyosan hepehupásnak, egy ideig legalábbis, amíg az egész felület fel nem ölti a jóval símább felszíni megjelenést.

Skipper arra gyanakszik, hogy valamiféle kolosszális kiterjedésű telepes életformát láthatunk a képeken, egyfajta marsi gombatelepet. Páran biztosan még emlékeznek rá, korábban is írt már marsi telepes életformákról. Például érdemes egy pillantást vetni a 2007. januárjában megjelent „A marsi erdők biológiai sokszínűsége”, a 2001. júniusában közölt „Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban”, a 2005. márciusi „Biológiai élet a Mars Déli Pólusánál, a 2006. júliusi és 2006. decemberi „A marsi erdei élet biológiai sokszínűsége” és a 2007. júliusi „Biológiai élet a Mars Déli Pólusának térségében” – című írásokat. Ha valaki megvizsgálja a régebbi beszámolók anyagait, megtapasztalhatja, hogy ezek közül a más típusú telepes életforma közül egyesek csak arra szorítkoznak, hogy fenntartsák elszigetelt telepeiket, tartsák a távolságot a többiektől, miközben azokhoz mégis közel vannak, miközben mások, a jelen beszámolóban leírt is, hajlamos folyamatos élő tömeget képezni.

A telepes élet marsi különböző formáinak előfordulása és burjánzó mivolta a Marson hosszú idejű evolúciós fejlődésre utal, mérete pedig olyan kiterjedést ölt, hogy a számunkra nyilvánosságra hozott szegényes minőségű műholdas felvételek át sem tudják fogni teljes terjedelemben. Nem tekinthető uralkodó jellegűnek a bolygó felszínén, ám ökorendszerének része, miként a jóval hagyományosabbnak tekinthető, fás jellegű erdők.

Azonban jelentős különbség van a marsi telepes és fás jellegű élet között. Úgy tűnik, a marsi fás jellegű növényzet jelentős része kellő mennyiségben rendelkezésre álló felszíni vizet igényel, akár a talajban is, ám nem túl sokat – ebben igencsak hasonlatos a földi megfelelőihez.  Viszont a legtöbb nagyméretű marsi telepes, spóra-jellegű életformának láthatóan szüksége van az életet adó sekély víz jelenlétére, nagy területekre kiterjedően, hogy virágozhasson. Ez a körülmény már különböző a földi fás jellegű növényzetet figyelembe véve, legalábbis a Föld jelen történeti korszakát tekintve.

Ugyancsak szeretnénk még itt valamire felhívni a figyelmet. Vessünk egy pillantást a fenti, legutolsó, nyolcadik felvételre. Nézzük meg, mennyire közeli a kamera képe a képződményhez, holott a szokásos 100%-os felbontást láthatjuk, semmiféle nagyítási tényezőt nem alkalmaztunk e nagyméretű jp2-es felvételen. Ez a képi tisztaság a „pók” formát illetően arra utal, hogy kiterjedése ugyancsak tekintélyes lehet, olyannyira, hogy teljes mértékben átjön az esetleges felbontási problémákon, ámbár, a jp2-es felvételeket csak ritkán szokták összezavarni kérdéses esetekben.  Az álláspontjuk az, hogy amíg valami eléggé közel áll megjelenésében a geológiai alakzatokhoz, akkor kellően buták vagyunk ahhoz, hogy felismerjük, hogy lényegében biológiai életről van szó, hiszen a földi szem számára legalábbis szokatlan.

Egyben arra is igazolást látunk, hogy olykor milyen kitűnő minőségű, hamisítás nélküli MRO HiRISE jp2-es felvételek is napvilágra kerülhetnek. Elképzelhetjük, hogy a titkos hatalom tagjai milyen minőségű képet nézegethetnek, valós színekkel, miközben számunkra a fekete-fehéreket mutatják. Ezek alapján ugye meggondolandó, mire is adják ki az emberek adó-milliárdjaikat.

A legtöbb MRO HiRISE jp2-es felvételt jelentős képhamisítási eljárások alá vetik, jelen felvétel esete egyfajta kivételt jelent. Miért? Arra gondolhatunk, talán az anyag természete miatt van, túlságosan erősen reagál a képfordítási technika alkalmazására, a látvány erősen irányfüggő, ha valaki csak egy futó pillantást vet rá, fel sem merül benne, hogy a háttérben egészen más állhat, ezért már lép is tovább, és nem áll neki a – jelen esetben – 343 MB-os jp2-es felvétel letöltéséhez és elemzéséhez, hiszen, miért is tenné?

Úgy kezdtük ezt a beszámolót, hogy megemlítettük a pökhendiséget, arroganciát és kellő tiszteletet hiányát mentális képességeink iránt, az agymosott tömegben élők körében, s éppen ezek a dolgok teszik a hatalmat sérülékennyé. Hamarosan minden kiderül róluk, céljaik, gondolkodásmódjuk és személyiségük egyaránt.

 

 

133. Marsi lombkoronák

Először is, fontos mindent megtenni annak érdekében, hogy valamennyien ugyanazon az állásponton legyünk az erdőségek lombkoronáját illetően, a vizuális látvány kialakulásáért ugyanis sok-sok egyedi objektum összemosódó képe szükséges. Ezért néhány földi, hagyományos erdőség lombkoronájáról készült képet mutatunk itt be, légifelvételeket felhasználva, ellentétben a távolról ké szült műholdas fotókkal, melyek számunkra sokkal ismerősebbek, hiszen többnyire azokat láthatjuk erdei lombkoronák kapcsán. A továbbiakban aztán majd áttérünk a sokkal távolabbról leképezett marsi formákra.

 

http://cn.dk.com/static/cs/cn/11/nf/features/rainforest/gallery15.html

 

A fenti, első felvétel földi erdőrészletet mutat be, az őt keresztező folyóval. Az emberi tevékenység következtében ritkák az érintetlen erdők, ez pont ilyen, az Amazonas vízgyűjtőjében található. Mivel régi erődségről van szó, figyeljük meg a sok-sok kilométeren át tartó lombkoronák érintetlen és megszakítatlan szőnyegét.

Senki sem háborgatta évtizedeken, vagy esetleg évszázadokon át, a megfelelő körülmények uralkodtak a fás jellegű erdőség kialakulásához. Mindent befed és eltakar ahol csak egy talpalatnyi helyet is talál. Nézzük meg, hogy a folyó kivételével, semmiféle geológiai képződmény nem látható kilométerek tucatjain át, a geológiai felszínt teljes egészében befedi a növényzet (fák). Még a folyó partja sem látható, mert a fák a napfényért való versengésben behajlanak a part fölé.

Amit láthatunk az közelebbi, ferde szögből készült légifelvétel, s nem pedig függőlegesen lefelé tekintő műholdas fotó. Ennek következtében sokkal jobb lehetőség nyílik az egyedi fák megpillantására, és egyiküket megkülönböztetni a másiktól. Ahogy fokozatosan haladnánk a műholdas függőleges és egyre távolabbi látvány felé, az egyes példányok úgy lennének egyre kisebbek, miközben természetesen mind nehezebben tudnánk őket megkülönbözetni egymástól, s előbb-utóbb a látvány kisímulna sokkal símább takaróvá, kevéssé mutatná erdőség képét. Az ilyen típusú erdőségre ez a látványbeli változás a jellemző.

A távoli, függőlegesen, mesterséges holdak által készített képeken a zöld szín az, ami uralkodó jellegű, ez árulja el elsősorban, hogy erdőséget és életet látunk. A fák és a növények megtermelik saját élelmüket. Leegyszerűsítve, felszívják az ásványi anyagokat és a vizet a talajból, széndioxidot a levegőből és mindezeket az alapanyagokat a napfény segítségével a fotoszintézis során átalakítják a zöld színű klorofilljaikban, az ágaikban és a leveleikben, és oxigént bocsátanak ki, ami az állati életet lehetővé teszik a Földön, beleértve minket is, emiatt pedig rá vagyunk utalva.

Természetesen a számunkra a Marsról kiadott, már-már hagyományosnak tekinthető fekete-fehér felvételek nem hordozzák ezt a színbéli információt. Ha hordoznák, az erdőségek felismerése egy pillanat műve lenne csupán, és emiatt kétség sem férhet hozzá, miért veszik el a képekből a színeket. Hasonlatosan, a távolság, valamint a függőleges irányú leképezés ugyancsak ezt a célt szolgálja, hogy az erdőség folyamatos masszává olvadjon össze. Ám még ez sem elég a titkos hatalom képviselőinek, hiszen olykor az egyedi objektumok jelentős mérete folytán képesek áttörni ezen a hamisítási megoldáson, ezért a felbontást tovább rontják, hogy elérjék a kívánt semleges, részlet nélküli, egyenletes mintázatú megjelenést.

 

 

http://www.dendronautics.org/page2.htm

 

 A fenti, második felvétel, újabb példa az Amazonas végtelen és megszakítás-mentes lombkorona-tengerére, ugyancsak repülőgépről. Semmiféle geológiai részlet a legkisebb mértékben sem látható. A fák elnyelnek és eltakarnak mindent. Mindez jellemzőnek mondható az idős, fás-jellegű erdőség esetében, mely a rendelkezésére álló hosszú idő alatt minden talpalatnyi helyet elfoglal, benől, nagy sűrűségben burjánzik, miközben egyedei a fotoszintézishez szükséges napfény eléréséért versengenek. A hosszú időszakokat tekintve, bizonyos fafajták sikeresebben tudnak érvényesülni, az erdőtakaró megjelenése mind homogénebb és kevéssé változatos lesz.

A felvétel jobb felső sarkába két kisebb képet szúrtunk be, ezekre vessünk most egy pillantást. A felső kis kép színmentes és 20%-kal csökkentett felbontású az eredeti színes képhez képest, annak illusztrálására, miként manipulálnak a távolsággal és a felbontással. A második beszúrt kis kép az előző alatt ugyancsak színmentes, 20%-kal csökkentett felbontású és hordoz egy elmaszatolt réteget is. Figyeljük meg, hogy ez az elmaszatolt réteg miként rontja tovább a megfigyelhető részleteket, miközben egyes elemeket felnagyít. Ez csak egyetlen út miként használják a műholdas felvételek meghamisítását.

 

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0703768.html
http://ida.wr.usgs.gov/html/m07037/m0703768.html

 

Sajnálatos módon természetesen nem áll rendelkezésünkre a Mars felszínéről közeli légifelvétel, mely felfedhetné a részleteket alaposabban. Ezért be kell érnünk a sokkal távolabbról készült, majdnem függőleges irányítottságú, műholdas felvételekkel. A fenti, harmadik felvétel az M07-03768 jelű fotó az MGS MOC adatbázisából, Skipper által némileg megszínezve és kissé élesebbre véve a kontúrokat a kisebb részletek megjelenítése céljából.

Rendkívül sűrű, mindent beborító erdőség lombkoronáját ábrázolja, amint néhány kisebb hegy és talajhullám vonalát követi. Jelen esetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a távoli látvány összekeveri ugyan a részleteket, az erdőség azonban valamennyire vegyes, néhány fa kissé magasabbra nőtt szomszédainál, és terebélyesebb is. Emiatt néhány egyenetlenség és szabálytalanság jelentkezik a lombkorona szintjén, hasonlatosan a földi felfvételeken láthatóakhoz, ami megkönnyíti a jelenség beazonosítását.

Nos igen, ezek a sűrűn burjánzó, hagyományos erdőségre emlékeztető formák a Marson vannak. Teljesen nyilvánvalónak kellene lennie, nem geológiai képződményeket látunk, hanem éppenséggel burjánzó erdőséget, láthatóan igen régi és háborítatlan, általunk is jól ismert fák alkothatják, elfedvén, belepvén az eredeti geológiai felszínt. Továbbá, ez a helyszín a Déli Sarki terület, ahol a múltban leellenőrzött műszerek adatai szerint csontig hatoló hideg van, -115 Celsius foktól terjedően akár -140 fok is lehet. Ilyen alacsony hőmérséklet a fémeket törékennyé teszi és ugye ez az egyik legfőbb ok, miért nem láthatunk fákat a Földön a sarkvidékeken. A sejtekben megfagyó víz szétrepeszti  sejtfalat a sejt pusztulását idézve elő.

Azaz a fent látható fák vagy elképesztő módon és mértékben alkalmazkodtak a hideghez, vagy valaki át akar minket verni a Mars hőmérsékletét illetően. Ez a kérdés  megválaszolatlan maradt volna, ám nagy számú, folyékony vizet tartalmazó tavacskát lehet találni szerte az erdőség körül, Skipper nemrégiben kiadott könyvében számos példát hoz fel erre, s ezek a fotók bizony megadják a választ. Ez pedig arról szól, hogy a Mars légköri körülményei jóval enyhébbek, beleértve a sarki területeket is, sokkal kellemesebbek és barátságosabbak az élet számára, miként azt mi gondoljuk, miként az szeretnék velünk elhitetni immár évtizedek és generációk óta, melynek tagjai ebben a hazugságban nőttek fel, és alakult ki teljesen téves világnézetük az oktatásuk révén.

Valakinek esetleg fel kellene vállalnia a felelősséget és kiállni a nyilvánosság elé, hogy a rendszeresen megadott rendkívül hideg hőmérsékleti adatok teljesen valótlanok, és elmondani, hogy időszakos melegedési periódusok léteznek, legalább abból kikövetkeztethetően, hogy a fenti képen látható erdőségre pillant. Ám azonnal adódik a probléma, az erdőség kora bizonnyal nem néhány tíz év, tehát meglehetősen nehéz lenne „időszakos melegedési periódusnak” elkönyvelni kifejlődését, annál ugyanis sokkal hosszabb időt vett igénybe, legalábbis évszázadokat, míg a jelenleg megfigyelhető alakját magára öltötte. Ez pedig azt tudatja velünk, hogy a Mars körülményei nemcsak barátságos feltételekkel szolgálnak eme erdőség kialakulásához, de ez a kedvező környezet kellően hosszú távon stabil, sőt, régóta az.

Ez a helyzet a legtöbb marsi erdőség kapcsán általánosnak mondható. Egy-egy fajta törekszik uralomra és borít be mindent nagy területeken. Következésképpen, amikor műholdas kameráink áthaladnak a Mars ilyen területei felett, s elkészítik a szélességüknél messze hosszabb fotócsíkjaikat, ezekből a vidékekből csak egy-egy keskeny metszetet mutatnak, ezek pedig ritkán kezdődnek, vagy végződnek határterületeken. Tulajdonképpen olyan, mintha egy hatalmas szőnyegből lefényképeznénk egy kisebb darabot, a szőnyeg szélei nélkül.

E megoldás hatást gyakorol a (földi körülményekhez szokott) látásmódunkra, azt negatív irányban befolyásolja, megzavarja ítélőképességünket, s ezt a helyzetet tovább súlyosbítják a szándékos zavaró tényezők. Másrészről, a Mars a kisebb gravitációja révén az élőlények gyakran hatalmas, sőt, gigantikus méreteket öltenek. Minél nagyobb a mérete az adott egyedi objektumnak, annál nagyobb az esélye, hogy ellenáll az általános képhamisítási eljárásoknak, ezért ritka alkalmakkor, amikor a beavatkozás nem kellően hatékony, mód nyílik némi bepillantásra mi is folyik a Marson valójában. Részben ugyanez a helyzet a következő, marsi erdőséget ábrázoló felvételen.

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_001446_1790

 

A távoli és olykor kifejezetten gyenge minőségű műholdas felvételeken az erdőség felismerését elősegítheti annak vizuális mintázatának beazonosítása.  Ugyanez a helyzet a fenti fekete-fehér jpg kép esetében is, az MRO HiRISE PSP_001446_1790 tudományos adat kapcsán is. A tapasztalatokból kiindulva, a fenti mintázat és textura egységessége Skipper számára azt tudatja, erdőséget láthatunk. Azonban, amennyiben a felvétel az MGS MOC adataiból származna, akkor tudni lehetne, hogy jobb minőségű felvétel is rendelkezésre áll, s abból a felvételből nem lehetne az emberek számára egyértelműen alátámasztani, kellő részlet hiányában, miről is van szó. Ezért általában tovább lép ilyen esetekben és nem készít róluk beszámolót.

Ám jelen esetben az MRO HiRISE adataival állunk szemben, és tudhatjuk, hogy jobb és nagyobb felvételek állnak rendelkezésünkre a jp2-es képek kapcsán, még ha hamisítják is őket, olykor elegendő mennyiségű információt nyújtanak számunkra a részletek felismeréséhez. Ezért Skipper letöltötte a legnagyobb 218.2 MB-os jp2 felvételt és alább bemutatunk ebből néhány mintát.

 

 

 

http://hirise.lpl.arizona.edu/PSP_001446_1790

 

Mint az látható a fenti, ötödik és hatodik, az MRO HiRISE jp2-es felvételein, ovális, párna alakú objektumok tömegével állunk szemben, egymás mellé lapolva, igen nagy sűrűségben, ezer számra. Az egész jp2-es fotócsík pontosan agy néz ki, egyik szélétől a másikig.

 Azt mondhatjuk el az ismétlődő, egységes mintázatról, nagy területekre kiterjedően, hogy azok bizony eléggé megzavarják a szemet, s az emberi tudat megpróbálja a formákat negatívban és pozitívban érzékelni felváltva, ami viszont összezavarja az érzékelést. Úgy tűnik, az agy megpróbálja értelmezni valahogyan, amit lát, megfogni a jellegtelen, egyhangú látványt. Ha kiemelkedő csúcsokat és gerincformákat látunk, és azoknak semmi értelmes jelentése nincs, a szem megpróbálja az ellenkező megoldást. Hogy miért is tettük ide ezeket a képeket? Pontosan azért, hogy ezt a jelenséget demonstráljuk. Teljesen normális, hogy ez történik. Tehát nem érdemes aggódni miatta. Ha továbblépünk és visszatérünk ugyanehhez a felvételhez, számos alkalommal lejátszódhat a jelenség. És akkor még nem beszéltünk a felvétel fejtetőre állításáról. Érdemes megpróbálni.

Ha valaki meglátja a kerek, kiálló párna-alakzatokat, szorosan egymás mellé illeszkedően, ugyanez következik be. Figyeljük meg, illeszkedésük oly annyira tökéletes, hogy a geológiai felszín sehol sem látható. Azt is szükséges megjegyezni, hogy a nyers geológiai felszín általában erősen visszaveri a Nap fényét, az ilyen talajt alkotó számos, egyedileg fényes szilárd test jelenléte miatt. Az 5. és a 6. felvételen egyhangú, azonos megjelenésű felszínt láthatunk. Tipikusnap mondható a helyzet többszintű magasságú növényi élet esetén, alig láthatunk árnyékhatást, a napfényt viszont jelentős mértékben elnyeli, azért, hogy a fotoszintézis érdekében minél jobb arányban hasznosítsa, azaz jelentősen eltér az erősen fényvisszaverő, szilárd összetevőkből felépülő természetes geológiától. Újabb segítség a látottak jobb megértése érdekében.

Itt van még néhány meggondolandó dolog a marsi erdőségek lombkoronáival kapcsolatban és azzal, milyen jelentékeny területekre terjednek ki, ebből pedig egyenesen következik, hogy a légkörnek sokkal inkább oxigénesnek kell lennie, mint széndioxid-jellegűnek. Ne felejtsük el, itt a Földön a fák széndioxidot nyelnek el és elsődlegesen oxigént bocsátanak ki. Ha a helyzet a Marson is ugyanez, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a marsi légkör sokkal inkább elviselhető az élet számára, szemben azzal, ahogy azt tudjuk, vagyis pontosan az ellentéte annak, amit el akarnak velünk hitetni.

Másrészről, ha valaki azon kezd el morfondírozni, hogy a Mars, mint vad természettel bíró égitest éppen a megfelelő hely a földi emberiség kitelepülési helyszíneként, akkor érdemes a dolgot újra átgondolni. A nyersanyagkészleteink felélése a mi problémánk és nem valaki másé. Amennyiben a marsi felszíni vizek és a biológiai élet léte éppen ellentétes azzal amit a hivatalos források szajkóznak és elhitetni akarnak, akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy fejlett, civilizált élettel is találkozhatunk, ugyancsak a szöges ellentéteként annak, amit elhitetni akarnak velünk. Végül is, ha egy bolygón az életfeltételek kedvezőek az élet számára, miként itt a Földön, akkor egy másik égitesten, ahol ugyancsak kedvezőek a viszonyok ugyancsak kialakulhat élet, sőt, fejlett technikai civilizáció is, mely utóbbit csupán az elmúlt évtizedekben tudtuk megvalósítani.

Végül egy újabb tényező. A bemutatott hatalmas erdőség a Marson, mely sokkal inkább megszokott látvánnyal szolgál számunkra, nem az egyetlen hatalmas erdőség a Marson. Amint azt nemrég megjelent könyvében Skipper bemutatja, a különböző kinézetű, földi szem számára teljesen szokatlan erdőségek egész sorát találhatjuk a Marson. Mindezek számba vételével semmi biztosat nem tudunk mondani természetükről, azok meghatározása megmarad a jövő számára.

Van még egy záró gondolat, amivel érdemes tisztában lenni a témához kapcsolódóan. Ezek és a Skipper könyvében megjelent, igen hasonlatos dolgok arra tanítanak bennünket, hogy amiről azt hisszük, hogy tudjuk e bolygóval kapcsolatban, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a valóságban is úgy van, lehet, hatalmasat tévedünk, s ezekhez a tévedésekhez bizony erőteljesen hozzájárul az évtizedek és generációk óta folyamatosan fenntartott hivatalos hazugság-áradat. E káros tevékenységük rendkívüli mértékben hozzájárul tudatlanságunkhoz, pontosan olyan szándékkal és háttérrel, mikor évszázadokon keresztül azt akarták az emberek fejébe sulykolni, hogy a Föld lapos. Aki mást mondott, egyszerűen kiirtották. Tűzzel-vassal.

 

Vissza a nyitólapra