A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

 

 

33. Hatalmas épületek pontos, keresztsoros mintázatban

 

 

A fenti kép az M03-05186 archívumszámú fotócsíkból való, és javasoljuk igen közelről való szemrevételezését, így inkább előtűnnek a részletek, és az olvasó megláthatja, hogy a sötét területen minden egyes kicsiny objektum négyszögletes alakú, emellett egységes, mind méretben, mind magasságban, összehasonlításképpen a szomszédaikkal; ilyen objektumok ezrei építik fel szoros, tömött sorokban az itt látható teljes területet. Még fontosabb az a precizitás, miként egymás mellett elhelyezkednek, tökéletes pontosságú, minden egyes objektum kifogás nélkül illeszkedik a sorokba, megfelelő szögben, pontosan úgy, mint a sírkövek a katonai temetőben. Bárki számára egyértelműnek kell lennie, bármilyen fényviszonyokat is veszünk figyelembe, ilyen formák semmiféleképpen sem jöhetnek létre, sem szabályosságukban, sem hideg precizitásukban; határozottan kijelenthetjük, semmiféle természetes geológiai vonást nem viselnek magukon, sokkal inkább elgondolást, tervezést, mesterséges tevékenységet, és intelligens élet nyomait.

Azonban ez még nem minden, vessünk még egy közeli pillantást a világos színű részekre az első kép felső részén. Itt már nagyobb épületszerkezeteket is ki lehet venni, jórészt köddel beborítva, valamint a felbontással manipuláló képhamisítási alkalmazásokat. Mindezek ellenére mégis láthatjuk az épületek tetejét és meglehetősen jól alátámasztható így, mit is látunk itt. A területre nagy távolságból látunk rá, mégis a dolog egyértelműnek tűnik, valamiféle civilizációs központtal állunk itt szemben, kisebb és nagyobb épületszerkezetek megjelenésével. Szerencsére az automatikus képhamisító program kihagyta a nagytömegű és aránylag kis méretű keresztsorokban elhelyezkedő struktúrákat a közvetlen képhamisítási technika alkalmazása alól, kétségtelenül azért, mert túl apróknak tűntek számára, a program paraméterei nem tették lehetővé felismerésüket, bizonnyal abból a meggondolásból indultak ki, hogy a felbontás lerontása önmagában elegendő ilyen objektumok eltüntetéséhez. Az embertől eltérően, az automatizált számítógépes program nem láthatja előre, az igen kis objektumok esetében főleg (természetesen sokkal jobb felbontáson, amit nem osztanak meg velünk), hogy azok egyedi objektumok és habár túl aprók, hogy részleteket felismerhessünk belőlük, azonban komplett rendszert alkotnak, még ekkora távolságból is jól kivehetően, de immár nem a program, hanem a kutató számára áll összes a keresztsoros elrendezés szabályos mintázata, ami egyértelműen civilizációs nyomot sejtet, akármilyen félét is. Még a felbontás lerontása sem volt elég, felismerhetjük a képhamisítási eljárás során felvitt foltokat, néhány esetben a dolog egyértelmű.

 

Ugyancsak találkozunk képhamisítással a fent látható második képen, az eredeti fotócsík első képén található képrészleten szereplő területhez képest közvetlen alóla vett részleten, ahol ismét feltűnnek a szigorú keresztsoros rendszerbe felsorakozó alakzatok, az eredeti felszínhez ezúttal jobban alkalmazkodva. Meglehetősen kiugróan jelentkeznek a mesterségesen felhordott pacák a keresztsoros területen, ennek valószínű oka az, hogy a méretek már elegendően nagyok voltak a képhamisító számítógépes program aktivizálásához, azonban – határeset révén – nem nagyon tudta eldönteni, mi tévő legyen. Még egyszer tehát: habár néhány súlyos, ködnek látszó, képhamisítási eljárást felismerhetünk, emellett továbbra is kivehetők a nagyobb épület-szerkezetek tetejei a világos színű területeken, a kép felső és alsó részén.

Emlékezzünk, az itt bemutatott képrészletek 280%-os nagyításon estek át. A hivatalosan kiadott felvétel természetesen 100%-os nagyítást tartalmaz, azon viszont szinte semmi részlet sem látható, minden természetes geológiai felszínnek tűnik. Saját tapasztalatunkra alapozva kijelenthetjük, hogy az ismétlődő mintázatok normál felbontáson kis vagy semmilyen szokatlan dolgot sem mutatnak, ez igaz valamennyi MOC felvételre, a nagyítás révén azonban mind több szokatlan jelenségre bukkanhatunk; természetesen mindez saját álláspont, ám helyességéről bárki meggyőződhet, és megtapasztalhatja, valakik egyfolytában azon ügyködnek, hogy elrejtsék mi folyik a Mars felszínén, akármi is legyen az, nemcsak a nyilvánosság elől akarnak mindent elrejteni, hanem az uralkodó paradigma miatt elvakított tudósok elöl is, hiszen „amíg a tudósok nem nyilatkoznak másként, addig nem is lesz másként” – szögezi le a kormányzat.

 

 

A fenti, harmadik képrészlet az eddigiekben bemutatottakhoz képest távolabbról és lentebbről származik, itt is látható a szigorú sorokba rendezett mintázat, civilizációs nyomokra utalva, ezúttal azonban már sokkal könnyebben felismerhető hosszú sorokba igazodva, nagyjából azonos irányba rendeződve. Azonban legyünk nagyon óvatosak, ugyanis ez a látvány önmaga félrevezető, mivel a hangsúlyosan alkalmazott köd/paca típusú képhamisítási eljárás sima, jellegtelen közöket képez, így kelti ezt a fajta megjelenést. A beavatkozás eredményeképpen nemcsak a keresztsoros mintázat tűnik el, hanem az így előállt sorok között sima, jellegtelen terület keletkezik, ahogy ezt leginkább a kép felső részén láthatjuk, és segít kiemelni a hatást, miszerint hosszú sorokat látunk. Nem lehetünk biztosak benne, hogy a képhamisítási eljárásnak csak annyi volt a célja, hogy elrejtsen valamit a köztes területeken, és/agy szándékosan hozta létre a köztes helyeket, miáltal hosszú sorokat vélünk felfedezni, csak azért, hogy az eredeti mintázatot feltörje, az egész területen? Mindez nem dönthető el egyértelműen, mindenesetre érdekesnek találtuk a dolgot így közzétettük, talán az olvasó is annak tartja majd.

 

 

A fenti negyedik felvétel az első háromnál feljebb lévő részét ábrázolja a hivatkozott fotócsíknak. A felbontás nyilvánvalóan szegényes, az egyedi objektumok emiatt összekeverednek és egymásba mosódnak. Azonban alapvető formák és nagyobb kiterjedésű mintázatok továbbra is jelen vannak, esélyt adva számunkra, hogy megvizsgálhassuk és néhány ésszerű következtetést levonhassunk. Amit láthatunk az nem más, mint egy civilizációs nyom egy tó partján csoportosulva. A tó felszíne kevert mintázatot mutat, véleményünk szerint valószínűleg alacsony épületeket sorait láthatjuk, magában a tó által kitöltött mélyedésben, részben a sekély vízben állva, sajnálatos módon szándékos ködösítésnek/elmosásnak kitéve, ennek a nagyon finom képhamisítási eljárásnak, főleg az épületek térségében, és azon a felbontási szinten, amit a nagyközönség számára sohasem mutatnak be. Azután amikor a nagyon jó felbontású képet úgy módosítják, mintha nagyon nagy távolságról készült volna, miként az itt is látható, az egyedi objektumok megfigyelhetősége elveszik, többé már nem láthatók, azonban az épületek mintázata átüt a „tó” felszínét érintő hamisítási technikán, és továbbra is kivehető.

Vegyük szemügyre a kép bal oldalától jobb felé húzódó hosszú egyenes vonalat a tó innenső oldalán, magasabb épületek alkotják, és azt is vegyük észre, a jelenség már nem figyelhető meg a tó jobb oldali részén hasonló módon. Mint más beszámolókban is olvasható, a hosszú egyenes sorokban építkező civilizáció leginkább a Déli Sarki területekre jellemző. De mit jelent ez? Arra gondolunk, az épületek tájolási iránya megegyezik a víz áramlási irányával, bizonyára valamilyen kapcsolatban lehet tehát ezzel, de szerepe lehet valamilyen társadalmi tényezőnek is. Sajnos a távolsággal való manipuláció szinte állandóan jelen van, ebből következően az igen rossz felbontás, ráadásul az egyedi objektumokat is hamisítják, mindezek együtthatásának eredményeként jön létre az a látvány, amit már mi is megnézhetünk, emiatt annak megbízhatóságát eleve megkérdőjelezhetjük, kivéve abban az esetekben, ha valami tisztán látható, mint például a kiterjedt mintázatok.

 

 

A fenti ötödik kép az eddig is tárgyalt fotócsík alsó részéről való, a keresztben húzódó hosszú, viszonylag keskeny, sötétszínű, vízszintes vonal pedig igencsak hasonlatos valamiféle folyó szalagjára, nem igaz? Ugyanilyen sötét szalag, valamint hasonló civilizációs nyomok számos MOC felvételen felismerhetők és követhetők, emiatt pedig jogos a felvetés, itt bizony vizet látunk. Valamennyi, a Déli Sark környékét ábrázoló fotócsík igen hosszú, keskeny, és jelentős távolságból mutatja az adott területet. A hangsúlyos, ám elég gyengén kivehető civilizációs nyomok a kép felső és középső részén láthatók, majd folytatódnak a folyó szalagja alatt is. A folyó látványának egyértelmű felismerhetősége ellenére mégsem lehetünk teljes mértékben biztosak a látottakban a jelentős képhamisítási eljárások alkalmazása miatt. Példának okáért, a sötét folyó felett látható igen világos színű felszín teljes mértékben hamis, igen súlyos képhamisítási eljárásnak esett áldozatul, közvetlenül a „víz” felett. Továbbá, a folyó területén a világosabb színű részek nem a túlsó part tükröződései a víz felszínén, ahogy azt első látásra vélnénk (ha közelebbről megnézzük nem kétséges), sokkal inkább ködösítés, azaz ,képhamisítás, ami miatt úgy tűnik, mintha visszaverősét látnánk. Ezenkívül, az előtérben, hozzánk a legközelebb, a kép alján, mindent elfedő ködréteget látunk, tehát újabb hamisítást, ugyancsak széles területen elrejtve mindent a szemünk elől.

Nyilvánvaló, hogy a keresztsoros mintázat civilizációs nyomot takar, hangsúlyosan utal mesterséges voltára, tisztán jelzi, épületstruktúrákat láthatunk, azaz intelligens életnyomokat. Azonban elmond ez a civilizációs nyom bármit is az életről magáról? Ha a nagy sűrűségben, ezerszámra egymáshoz illeszkedő objektumok, a maguk szigorú keresztsoros elrendezésében és egységességében, mind alakban, mind méretben, olyasfajta állandó civilizációs élethelyet képviselnek, mint a mi külvárosaink, vagy városközpontjaink, akkor felvethetjük annak lehetőségét, hogy ezeknek a lényeknek igen szigorú életrendszerük lehet, és/vagy szigorú gondolkozási irányuk, mely minimalizálja az egyéniséget. Mindez természetesen csak felvetés az ismeretek ezen szintjén, azonban jelentős különbségek lehetnek a földi civilizációkhoz képest, és ennek lehetőségét a kutató nem hagyhatja figyelmen kívül. Ha mindez igaz, akkor a felfedezés esetleg súlyos kiábrándultsággal is járhat.

Másrészről, az is lehetséges, hogy az állandóan lakott részeik és munkahelyeik a hegy tetején található, kivilágosított, részben súlyos képhamisítási eljárásnak alávetett épületekben vannak.  lehetséges, hogy a sűrűn elhelyezkedő, szigorú mintázatot követő szabványos struktúrák valamiféle ipari berendezések, vagy raktárépületek egy hatalmas archívum-központban? Talán tömegével felállított, napkollektor berendezések, a Nap hőjének begyűjtése és a környező felszín felmelegítése céljából, hiszen ez a terület a Déli Jégsapka szélétől nem túl távol északra van, tehát meglehetősen hideg vidék. Meglehet, ezek az épületek összefüggésbe hozhatók valamiféle élelmiszertermelő iparral, nagyobb térséget kiszolgálva, eszerint hatalmas tartályokat, vagy medencéket látnánk? Lehet, egyfajta mauzóleumot látunk, a hasonlóság pedig a katonai temetőinkkel nagyobb, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk, természetesen, sokkal nagyobb léptékben. Esetleg víztartályok? Akármik is, hihetetlenül sok van belőlük. Valójában sokkal több, mint amennyit itt látunk ezen a fotócsíkon, a legtöbb ilyen terület azonban súlyos képhamisítási eljárásokon esett át.

Habár ezek a nyomok nagy távolságból láthatók, és igen apró méretűek, azért továbbra is kemény bizonyítékok, igen nagy valószínűséggel mesterségesek. Egyszóval nem kell foglalkozni a bennfentesekkel és a titkos hatalmakkal, reakcióik kiszámíthatóak és érthetőek, hiszen a hallgatás kőfalai közé zárják magukat, ha pedig független kutatók is csatlakoznának ehhez a hallgatási érdekszövetséghez, akkor vajon ki közvetítené ezeket a szenzációs felfedezéseket és kutatási anyagokat a széles nyilvánosság felé? Miért ez a hallgatás? Félelem? Ha félelem, akkor mitől? Általános félelem attól, hogy az adott bennfentes kutató elveszíthet valamit, vagy pedig attól való félelem, hogy a teljes hivatalos tudomány veszti el szavahihetőségét?

Esetleg ez a félelem magára a Marsra irányul, mi van ott és mi minden lepleződhet le ezen kutatások segítségével melynek az olvasó szemtanúja lehet itt? A tudományos feltáró munkájuk révén kénytelenek túl komolyan venni a független kutatók tevékenységét amikor rámutatnak arra, hogy a látható civilizációs nyomok nem feltétlen jelentik azt, hogy az adott civilizáció már régóta kihalt, ami érdekes lehet, viszont mit gondoljunk erről az egészről? Mi, földi emberek túlságosan gyengék lennénk, hogy megbirkózzunk azzal a tudattal, miszerint egy közeli világon nálunk fejlettebb civilizáció él, ennek a ténynek az értelmezése pedig közvetlenül kihatna mindennapjainkra? Az egyetlen hely, ahol ezzel a kérdéssel lehet foglalkozni a filmek világa lenne, ahol – legalábbis látszólag – úgy lehet feltüntetni, mintha tudnánk kezelni ezt a kérdést? Túl gyengék lennénk ahhoz, hogy felfogjuk, nem tartunk az út végén, nem mi vagyunk a Világegyetem központjai, de még csak nem is a legjobbak? Teljes mértékben összeesne biztonságunkba vetett hitünk és azt érezhetnénk, hogy a Mars tényleges fenyegetést jelent számunkra? Bizonyára ennél többről van szó!

Emlékezzünk rá, ha a Mars idegen civilizációknak ad otthont, és ez a valóság, akkor ez a valóság teljesen függetlenül létezik attól, ahogyan a mi hivatalos tudósaink próbálják megváltoztatni és megakadályozni ennek ismeretét. Valós világban élünk, tehát az életünkre már valamilyen módon hatnak ezek a tények, akár tudunk róluk, akár nem, akár hajlandók vagyunk velük szembesülni, akár nem. Sokkal helyesebben cselekszünk önmagunk számára, ha hajlandók vagyunk felébredni és megpróbáljuk megérteni a dolgokat és azok ránk való hatását. Meg lehet próbálni visszautasítani és megtagadni tényeket, ilyen tagadásban és visszautasításban élni, mindez azonban nem az a mód, ahogyan védekezhetnénk a sokféle, ránk gyakorolt hatással szemben, és azokkal a természetes módon keletkező problémákkal sem tudnánk mit kezdeni, melyek a hétköznapi életünkben előfordulnak. Szembe kell néznünk a dolgokkal és azon vagyunk, hogy ehhez segítsünk, hogy ennek égető fontosságára felhívjuk a figyelmet. Nyomást kell tehát gyakorolnunk a médiára és a képviselőkre, hogy végre legyenek szívesek komolyan venni és nyitott kutatásokat beindítani a nyilvánvaló dolgok megismertetésére.

 

 

34. Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson

 

 

A sorozat itt látható első felvételén egy igencsak önmagáért beszélő „rendellenességgel” találkozhatunk, az MGS MOC M04-00291 hivatalos archívumszámú fotócsíkból kivett részleten, igazából ez tekinthető annak a felvételnek, mely John Skippert a mars-anomáliák kutatására serkentette. Talán vannak, akik emlékeznek rá, ez a felvétel Richard Hoagland honlapján jelent meg először, mindössze néhány nappal később, mint ahogy a MOC hetekkel azelőtt készített felvételei közül néhány a nagyközönség számára is elérhetővé vált. Számos egyéb, érdeklődésre kevéssé számot tartó kép közé volt eltemetve, ahol néhány olvasó rábukkant, anélkül, hogy különösen mélyre kellett volna ásnia érte. Teljességgel érthetetlen, ilyen jelentős „rendellenesség”, miként kezelhető ennyire nemtörődöm módon.

Miért? Azért, mert már első ránézésre is egyértelmű, nem természetes geológiai alakzattal állunk szemben, ellenkezőleg, kiáltó jelentőségű életnyomokkal, azon a Marson, mely a hivatalos verzió szerint  csontkeményre fagyott, száraz és poros, halott világ, olyan halott, amilyen csak lehet. A kép tisztítását követően egyértelműbben kivehetők a rövid, párhuzamos bordák sora, itt is, ahogy sokfelé, szerte a Marson, oly módon, ahogy semmiféle - a földi geológiai formákat ismerve -, természetes geológia képződmény nem szokott viselkedni. Ha nincs párhuzamba állítható természetes geológiai forma, ami akár csak távolról hasonlítana erre, akkor az egyetlen logikus következtetés ezekre a rendellenes formákra, hogy azok bizony valamiféle életnyomok. A következő kérdés ezután, hogy miféle életnyomok, milyen célból hozták létre ezeket a formákat, nemcsak mint szokatlan alakzatokat a felvételeken, hanem olyanokat, melyekre félrevezető magyarázattal szolgáltak a hivatalos szervek.

Miután Skipper megpróbálta Hoaglandot és társaságát rávenni, hogy ennek a hihetetlen bizonyítéknak adjanak nagyobb nyilvánosságot, mint amekkorát a honlapja nyújt, felhasználva média-összeköttetéseiket, különös módon nem történt semmi ez ügyben, Skippernek elege lett, és a saját kezébe vette a dolgokat, e-mailek sorozatát küldte el a médiának, hogy a megfelelő nyilvánosságot megteremtse. Nyilvánvaló, ha a NASA fordult volna e különös felfedezéssel a médiához, mint jelentős felismeréssel, ez esetben minden jelentősebb média kötelességtudóan ismételgette volna a végtelenségig, és bőségesen adta volna a jelentéseket, mire a hihetetlen felfedezésre válaszként, azonnal megjelent volna a fő áramlat tudós-serege, akik azonnal tagadtak volna mindent, és védekező álláspontra helyezkedve tudatták volna, hogy a bejelentés nem hivatalos NASA vagy JPL forrásokból származott. Természetesen mindez semmiféle különbséggel nem bír, hiszen a hivatalos adatok alapján bárki könnyen meggyőződhet a felfedezés hitelességéről, ehhez már elég egy egészen egyszerű internetes böngésző, és néhány perc ráfordítás. Egészen szánalmas az a helyzet, amikor a média számít elsődleges hírforrásnak és nem maga a nyilvánvaló bizonyíték.

Skipper természetesen pontosan ezt várta, azonban folytatta a nyomásgyakorlást médián keresztül, a világ más részein is, ennek következtében lassú változás kezdődött. Végül 2000. júniusában a kutatási anyagait figyelemreméltónak találták, és meg is jelentették a http://www.sightings.com (manapság http://www.rense.com) oldalon és néhány más helyen is az USA-ban, ennek köszönhetően jelentős érdeklődés támadt a téma iránt, és ez folytatódott is, más médiumok is felfigyeltek rá. Nyilvánvaló, hogy ez a behatárolt nyilvánosságra hozatal, a korábbi kényelmes hozzáállást, miszerint igyekezett Skipper a színfalak mögött maradni, megváltozott, közvetlen részvétellé. Ettől a pillanattól kezdve számos felfedezést tett a Marssal kapcsolatban, talán többet mint bárki más, akiről csak tud, természetesen mindazokat kivéve, akik a titkokat birtokolják, a nyilvánosság elöl elzárt megállapodásokat kötik, és akik karrier-megfontolásokból nem beszélnek.

Akkoriban teljesen kezdő volt a pályán és a számítógépes ismeretei is erősen korlátozottak voltak, grafikus programokhoz pedig egyáltalán nem értett. Igazából soha sem használt grafikus számítógép-programokat, még a legegyszerűbbeket sem. Valójában biztosítási ügynökként dolgozott, több évtizedes tapasztalattal, ezt a hivatásos objektív tapasztalatrendszert hozta át, mint hátteret, a kutatómunkája etikájába. Valamint ennek köszönhetően nincsenek előítéletei vagy elvárásai, melyek hatással lennének az objektivitására, ez pedig nagyon fontos ebben a munkában. Évekkel ezelőtt megtanulta miként gyűjtsön adatokat, lépésről-lépésre és hogyan illessze össze a darabokat. Nem törekedett arra, hogy a hiányzó részeket saját előre kitalált gondolataival töltse ki.

Még egy adalék, ez a fajta érdeklődése már évtizedek óta fennáll, és eközben folyamatosan figyelemmel kíséri az űrkutatást is, egyben újfent megerősítést kap arról, hogy a hivatalos jelentések a téma kapcsán bizony nem a teljes igazságot tartalmazzák. Talán mindez az eddigi életpályájából adódott, abból, milyen módszeresen gyűjtötte az információt és nem alkalmazott előfeltevéseket. Továbbá, különösen igaz ez, amikor valaki el akart vele fogadtatni valamiféle koncepciót, azt sugallván, hogy nincs szükség alaposabb vizsgálódásra. Minél idősebb és tapasztaltabb lett az életben, annál könnyebben tudta „kezelni” az összegyűjtött információkat, gyorsabban látott át a helyzeten, így az igazság kevésbé szenvedett csorbát. A tapasztalatai szerint az űrkutatásban nagyon is sok helyzet adódott, amikor bizony „kezelni” kellett a maguk helyén kiadott információkat.

Amikor a Marsra küldött űrszondák egyre másra mentek tönkre és teljes mértékben hihetetlen és ostoba kifogásokkal jöttek elő, milyen hibák vezettek ide, a gyanakvása csak növekedett. Egész egyszerűen nem hihető el, hogy a hivatalos magyarázatok igazak, gyanítható, a küldetések tökéletesen sikeresek voltak, azonban „eltérítették” őket a titokfelügyelők. Aztán ott voltak a kezdeti késlekedések és a jól megfigyelhető ellenállás az MGS MOC felvételeinek nyilvánosságra hozatalát illetően, dacára a sürgetéseknek, hogy már éppen ideje lenne. Mindennek a csúcsa az volt, hogy a nemzet egyik leghíresebb és kompetens szuper embere, a Haditengerészet Admirálisa, elnökölt abban a JPL bizottságban nagy titokban, amíg egy magas rangű NASA hivatalnok ki nem utasította, mondván, nemkívánatos a jelenléte.

Tisztán kell látni és megérteni, ellentétben sokak elképzelésével, a Mars expedíciók valódi felügyelete megmaradt a JPL-nél és a partnereinél, nem pedig a NASA felügyeli azokat, nekik csak általános és adminisztratív rátekintésük van a helyzetre. Ez teszi ennek a szuper ember felügyeletet gyakorló pozícióját olyan titkossá, és egyben uralkodóvá a marskutatással kapcsolatban, habár volt egy civil kezdeményezés a felügyelet átvételére, ez azonban kudarcba fulladt, így továbbra sem kerülhet sor a „nagy szemfelnyitásra. Amikor a kezdeti ellenállás a MOC rendszer birtokosai részéről enyhült, a nyilvánosság számára is kezdtek elérhetőek lenni a felvételek, úgy tűnt, a szuper ember magára maradt teljes mértékben törvénytelen erőfeszítéseivel, azonban mindez úgy tűnt számunkra, mint egy újabb otromba kísérlet a marskutatás tudományos felfedezéseinek lenyúlására, titkosítására, a nyilvánosság jelentős tiltakozása ellenére. Ez a fajta arrogancia messze fölötte áll az elfogadhatónak.

Nem lévén más választása, Skipper olyasmit tett, mint még senki korábban, felvette a kesztyűt és rendesen beleásta magát a témába. Némi kutatás után kiderítette, hogy John McCain szenátor (ugyancsak a Haditengerészet embere) elnöke annak a bizottságnak, amelyik a NASA általános űrkutatási politikájának felügyelője, tehát egyedül rá kellett koncentrálni. Akkoriban az Ifjabb George Bush ellenlábasa volt, a republikánusok elnökjelölő kampánya során, és úgy gondolta Skipper, talán fokozottan érzékeny lehet a nyilvánosságra vonatkozó ismeretek kapcsán, amennyiben megtörténne ilyesmi és/vagy tudomására jutna. Nyomást kezdett rá gyakorolni, és mint később megtudta, mind növekvő számban csatlakoztak hozzá törekvésével egyetértők, akik hasonlóképpen gondolkoztak a tudományos felfedezésekkel kapcsolatosan, így más kormányzati vezetőket is fokozott nyomásnak tettek ki. Ez a mozgalom igen gyorsan és hirtelen elérte a szuper embert, aki mindenféle előzetes magyarázat vagy figyelmeztetés nélkül, a MOC felvételei közül nagy hirtelen 27.500 darabot nyilvánosságra hozott - ennyit tartottak vissza korábban -, s tett elérhetővé az Interneten, ahol azóta is többnyire ott vannak. Ezzel nagyjából véget is ért az önkéntes társulás mozgalma. Néhány héten belül már rá is akadtak az M04-00291 jelű, egészen különleges alakzatokat megmutató fotócsíkra, ebben a bizonyos első adagban.

Mivel a kezdetek kezdetén nem rendelkezett még Skipper grafikus programokkal, sem, ilyen programok kezelési gyakorlatával, ekkoriban még mások ilyen irányú szakértelmétől függött. Ez azt jelenti, még a képek nagyítását sem tudta megoldani, hogy alaposabban is megvizsgálhassa a nyomokat, mint a hivatalosan kiadott lépték, a jelen beszámoló felvételei is ilyenek, nem tudott elvégezni semmiféle képtisztító eljárást, ezért mások képi anyagát tudta csak felhasználni következtetések levonása esetén. Ilyen hátrányokkal indulva, a kezdeti beszámolói erről a bizonyos rendellenes területről még hajlamosak voltak követni Hoagland és társai alapkövetkeztetéseit, miszerint az itt látható alakzatok üvegből készült csatornák. Ha valaki közelről megnézi az itt bemutatott képeket, akkor láthatja, hogy néhány borda úgy tűnik, mintha kissé körvonalazott lenne. Ez minden bizonnyal csak a képhamisítási technika keltette illúzió, de annak idején, kellő tapasztalatok híján, Skipper még nem értette pontosan miről van szó.

Tapasztalatok híján még az is felvetődött benne, talán szerves anyagból felépülő szerkezeteket látunk. Arra gondolt, hogy valamiféle földalatti, gyökérszerűen növekedő valamiről van szó, ahol az egyik vég valahogy kibukkant a felszín alól, míg a többi rész mélyebben maradt. Arra gondolt, hogy ez a szerves rendszer képes követni a felszín alatti vízfolyásokat, és meggátolja annak elpárolgását a száraz világ meglehetősen vékony légkörébe, mint legnagyobb problémát. Sajnos akkoriban még nem volt teljesen érthető számára mi is történik itt valójában, ezért a média úgy tálalta, hogy „férgeket” talált a Marson, aztán megpróbáltak lecövekelni ennél a drámaian hangzó szenzációs bejelentésnél, és nem tágítani tőle.

Továbbá, a rossz kezdés után gyors visszavonulót fújva Hoagland és csapata gyorsan csatlakozott a média szekeréhez és előtérbe helyezte a  szenzációs bejelentést a „féregről”, még a honlapjukon is elhelyezték az üvegcsatornás elképzelés mellett. Mindezt azért találta Skipper szokatlannak, hiszen akkoriban messze tapasztaltabbak és jobb technikával rendelkeztek nála műholdas felvételek feldolgozása kapcsán, lehetőségük lett volna tehát kijelenteni, hogy a felvetés egyértelműen hibás. Úgy tűnt tehát Skipper számára, mintha valamiféle, a rajzfilmekből ismert játékba mentek volna bele, ezáltal is megvonva a nyilvánosság lehetőségét a dolgok valós megismerésére. Megfigyelve viselkedésüket, tanulva a kezdeti nehézségekből, a nyilvánosság felé tálalásból, Skipper mind növekvő gyanakvással kezdte vizsgálni az eseményeket és mind tisztábban értette meg szándékaikat.

 Skipper esetében, habár az induláskor nem állt rendelkezésére grafikus program, viszont volt indíttatása. Az emberek is kérdezgették ezekkel a szokatlan dolgokkal kapcsolatban, ő viszont nem volt hajlandó saját közvetlen és alapos vizsgálat nélkül megválaszolni a kérdéseket, és nem akarta mások felvételeit sem felhasználni. Így hát beszerezte a Photoshop nevű képfeldolgozó programot és nekiállt saját maga megtanulni használatát. Hamarosan felemelkedtek ezek a sorompók a szeme elől, ettől kezdve már lehetősége volt rá, hogy elkezdjen az előtte megnyílt úton járni, megvizsgálni közvetlenül, mi a helyzet a Marson, mi az igazság a különböző szokatlan alakzatok kapcsán. Amit felfedezett, az pedig gyökeresen különbözött az előzetes várakozásától, azzal kapcsolatban, hogy mit találhat, a hivatalosan kiadott állásponthoz képest pedig tökéletesen az ellenkezőjét tapasztalta azzal kapcsolatban, hogy mi van, és mi nincs a Marson.

Miközben az egyre újabb és újabb felfedezései igazolták feltételezését, miszerint a hivatalos szervek nem feltétlenül korrektek a világűr kutatásával kapcsolatos információk hitelessége terén, kezdte megérteni az ismeretek elhallgatásának teljes összetettségét és nagyságrendjét, mely – mint kiderült -, minden idők legnagyobb és legmélyebb titkait rejti a Nemzetbiztonsági Hivatalnak köszönhetően. Így már érthetővé vált, miként tudott a szuper ember irányítói pozícióba jutni a JPL-nél, miközben Skipper nem tett mást, csak közzé tette a cenzúrázásra vonatkozó ismereteket, miközben meggyanúsította az illetőt, hogy mindezért ő a felelős. Az is kristálytisztán bizonyíthatóvá vált, milyen távoli múltba visznek vissza ennek az egész helyzetnek a gyökerei, egészen a hidegháború korába, abba az időszakba, amikor az emberek legtöbbje paranoiás állapotok között nőtt fel, évtizedeken át rettegve óvták a technológiát, a védelmi képességre vonatkozó technikai adatokat, minden jelentős döntést a szigorú titoktartás és a biztonság szem előtt tartásával hoztak. Félreértés ne essék, jelenleg is szinte tökéletes a hallgatás és jele sincs annak, hogy a nyilvánosság felé megváltozzon a szándék, pedig feltétlen szükséges lenne, a titkos hatalmak nem tudják kezelni a kérdést, különösebben nem is áll szándékukban, azzal fontos tisztában lenni tehát, hogy a gyökerek évtizedekkel ezelőttig nyúlnak vissza.

Amikor Skipper már rendelkezett némi tapasztalattal a grafikus programok használata terén, és olyan információkat is sikerült kiszűrnie a hivatalos felvételek elemzése során, melyeket azok eredeti formátumában nem, vagy csak alig mutatnak, újra elővette az M04-00291 jelű fotócsíkot és ismételten átgondolta, vagyon mi is látható a felvételen. A legelső dolog, amit észrevett, legnagyobb megelégedésére, az volt, hogy nem csatornák, vagy szerves anyag jellegű nyomok vannak a képen és semmi ezekhez fogható. Az elgondolkoztató tény viszont, ami kiderült ezen rendellenességek kapcsán, amit „bordáknak” címkézett, a következő volt, ezek részben geológiai, részben élettel összefüggő nyomok. Ez a felfedezés ijesztően hatott előző következtetése fényében. Ezért 2000. szilveszterén nyilvánosságra hozott beszámolójában már visszalép korábbi megállapításától és kezdeti elképzelésétől, sajnálatos módon, ezek túl nagy hatással voltak egyes kutatókra. Ez alkalommal már remélhetőleg mindenki megelégedésére az igazságra bukkant rá, e szóban forgó rendellenességek elemzése immár saját kutatási munkájának tekinthető.

Az azóta eltelt évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtött és jártasságot szerzett a marskutatásban, marsfotók tízezreit nézte át. Ezért a most olvasható elemzés immár véglegesnek tekinthető ebben az ügyben, hiszen a Skipper mögött álló tapasztalatrendszer és értelmezési képesség immár jóval megbízhatóbb és szélesebb alapokon nyugszik, mint a kezdetekkor. Egyúttal olvashatunk a felszíni folyékony víz jelenlétéről is, melynek létezéséről a kutatási munkája kezdetén még egyáltalán nem volt meggyőződve, és ezért vissza is tartotta ilyen jellegű következtetéseit.

Később ezek is megjelentek, és a média mérsékelt érdeklődést tanúsított irántuk. Az Interneten azonban egyre többen érhetik el. Amikor az első beszámolója megjelent a marsi életről, nem esett szó a Mars felszíni vizeiről, habár igen fontos lett volna a hivatalis adatok megkérdőjelezése és ezzel összefüggésben a kapcsolódó hitrendszer szempontjából. Emiatt a dolog kicsit félreérthető volt, viszont jobban beleillett a hagyományosan gondolkozók világképébe, akik bekapták a hivatalok által nyújtott horgokat.

Másrészről pedig, amikor megjelent a felszíni vízfolyásokról szóló beszámoló, az „almásszekér” igencsak felbolydult, hiszen közvetlen kihívással szolgált a hivatalis álláspont alapjaira, beleértve a tudósokat is, akik bizonyos dolgokat megkérdőjelezhetetlennek gondoltak a Marssal kapcsolatban. Mint közismert, a Mars a feltételezések szerint csontkeményre fagyott világ, olyannyira, hogy már a légköri széndioxid is kifagy hó formájában, közvetlenül a légkörből. Nyilvánvaló, ha ez igaz, akkor a felszíni víz, folyékony halmazállapotban, egész egyserűen nem létezhet.

Akkoriban Skipper törekvése nem irányult másra, pusztán beszámolni az általa talált vízlelőhelyekről és egyenesbe hozni a kutatási irányt, hiszen a folyékony felszíni vízre vonatkozó felismeréseket sokan túlságosan nagy kihívásnak érezték az – akkori -  pillanatnyi helyzethez képest, ezért némi dühödt ellenállást váltott ki a bejelentés. Akkoriban újnak számított a témában, ezért kissé visszavetette a kiváltott ellenállás, részben azért is, mert nem volt annyira biztos a dolgában, hogy valóban folyékony felszíni vízre bukkant-e. viszont arról is meggyőződhetett, hogy a víz kapcsán kiváltott ellenállás sokkal inkább a bejelentés ellen szólt, mintsem a rendellenes „bordaformák” természetének megértésére, a ténynek, mely egyértelműen életre vall, a jelenlétük pedig szorosan kapcsolódik a felszíni folyékony vizekhez. Ezért egy darabig kerülte a témát.

A különös csatornákról bővebben olvasható az „Alagutak: – természetes geológiai formák, vagy civilizációs nyomok?” – című írásban. Itt további kísérletet tesz a „bordaformák” értelmezésére, mik lehetnek és mik nem. Félreértés ne essék, jó néhányan igyekeztek ezeket a formákat mint szenzációkat tálalni, a hivatalos szervek pedig félresöpörni, hogy még csak ne is kerüljön az érdeklődők kezébe, hiszen e jelentős nyomok egyértelműen valamiféle életre utalnak a Mars felszínén, e következtetés pedig igencsak erős alapokon áll.

Nos, a háttér pontos ismeretében most már folytathatjuk. A beszámoló elején szereplő első felvétel nagyobb távolságból mutatja a helyszínt, szélesebb rálátást biztosítva arra, és a környező felszín részleteire, a második ezzel szemben már kissé közelebbről, pusztán a rendellenes formára korlátozva. Ennek végrehajtásához és a pontos illesztéshez szükséges volt az eredeti felvételt 90 fokkal elfordítani az óramutató járásával egyezően, a felbontás így pontosan azonos a hivatalosan kiadottal, tehát semmiféle torzító hatás nem jelentkezik. Ha bármiféle torzulás is észlelhető, a felvétel bármely részen, az abból fakad, hogy a hivatalos felvételt már eleve megnyújtották, mint ahogy azt később megmagyarázzuk.

A fenti második felvételen figyeljük meg a bordanyomok éles kontúrjait a jobb oldalon. Most kissé jobban látható miként végződik a kép jobb oldaláról induló csatorna, miközben – a jelek szerint – fel- és le hullámzik a felszínhez igazodva, és tulajdonképpen elfedi a másik, a bal oldalról érkező csatornát. Azonban mindez csak puszta illúzió, a felvétel szándékos ködösítése és maszatolásának eredménye, a felszíni formák eltüntetését szolgáló hamisítási technika, a kép jobb alsó negyedén látni főleg ilyeneket, közvetlenül a bordaformák megjelenésétől kezdődően lefelé, valamint fölöttük és párhuzamos bordák között is. A képhamisítási beavatkozások jó részét külön nyilak jelzik. Az egyik csatorna vége felé erős fényforrást látunk, részben azt is elmaszatolva, ami azt az illúziót kelti, mintha ott vége lenne a csatornának.

 

A sorozat harmadik felvétele igazából a második kép negatívja. Azért helyeztük itt el, mert jobban látszanak rajta a képhamisítási eljárás során felvitt pamacsok, mint valami felhők, bemutatni a tényt, hogy ezek lényegében elmossák a felszíni alakzatokat, semmiféle részlettel nem rendelkeznek, nem hasonlítanak semmiféle természetes geológiára. A természetes geológiai felszín legalább néhány részletet tartalmaz, ezek a lágy pamacsok viszont éppenséggel eltakarják a természetes felszínt, mesterségesen vitték fel őket, éppen ebből a célból. A határvonal a mesterséges fedőréteg és a pamacsok között jobban látható itt. A legvilágosabb rész a legutolsónak felvitt hamisítási réteg, kissé közelebb áll a felbontáshoz, és itt jobban látható, miként terjed ki folyamatosan a pamacsolás, nemcsak a bordaformák bázis-területének környékére, hanem tőlük le és fel, mindent elrejtve ami ott van.

Valójában a környező területet, amit már tényleges felszínnek gondolhatnánk, számos pamacsolás tarkítja, ezért továbbra is csak kisebb részben figyelhetjük meg az eredeti geológiai felszínt. Nem teljesen egyértelmű első ránézésre az utolsónak felvitt réteg, mert kissé sötétebb, így színben közelebb áll a természetes felszín színéhez, emellett jóval nagyobb felbontáson alkalmazták, amikor pedig beállították a távoli nézetet, azaz lerontották a felbontást, jobban beleolvadt a környezetbe. Ha valaki a számára elérhető legnagyobb felbontáson megnézi ezt a területet, továbbra is csak igen kevés felismerhető felszíni részletet lát, viszont láthat kisebb pamacsokat, melyek geológiai mintázatokat utánoznak. Ami ezen a képen bizonnyal eredeti az a bordarendszer maga, kimeredezve a képhamisítási réteg legvastagabb részein át.

 

A fenti negyedik felvétel 250%-os nagyítást tartalmaz, még inkább beszédes látványt nyújt a rendellenes forma fő részére, továbbra is 90 fokban elforgatva az eredetihez képest az óramutató járásával megegyező irányban, a jellegtelen képhamisítási fedőréteg is jobban látszik. Figyeljük meg, miként terjed ki a bordák közti részről azok feletti és alatti területre, mindent elrejtve, ami a környéken található, beleértve a bordák rendszerének egy részét is.

Miért is beszélünk ennyit erről a képhamisítási tevékenységről? Mindenekelőtt, meg kell érteni, a képhamisítás jelei nem csak egyszerűen ott vannak az egyes felvételeken, hanem valamilyen okból vannak ott. A nyilvánvaló ok, hogy elrejtsenek valamit és megakadályozzák bizonyos ismeretek nyilvánosságra jutását, ezért tartják titokban és tagadják meg a megosztását velünk. A valódi kérdés az, vajon mi lehet annyira fontos ezen a távoli világon, hogy felvállalják ezt a sok-sok problémát és költséget, csak azért, hogy elrejtsék előlünk? Miért költene valaki titokban sok-sok millió dollárt az adófizetők pénzéből azért, hogy elrejtsen természetes geológiai alakzatokat (sziklákat), vizet, vagy régóta kihalt civilizációs nyomait? Hiszen mindez semmiféle fenyegetést nem jelent számunkra, nincs ok emelni a Nemzetbiztonság Készenléti szintjét, és ezért eltitkolni bármit is; logikailag tehát mindennek semmi értelme.

Viszont, ha valaki aktív civilizációk nyomait ismeri fel ezeken a képeken, pláne olyan civilizációkét, melyek technológiailag messze fejlettebbek a mienknél, a felismerések hirtelen elkezdenek nagyon is fontossá válni, azaz egyre mélyebb titoktartás övezi őket, s így az egésznek mindjárt van értelme. Sokkal érthetőbbé válik, a hivatalos döntéshozók miért erőltetik a marsfelvételek folyamatos meghamisítását, miért tartják titokban a felfedezéseket, és miért nem láthatjuk a műszerek által rögzített adatokat a maguk tökéletességében, miért a növekvő kőfal a tényleges ismeretek és a tudományos körök álláspontja között, miért a fokozott nyomásgyakorlás a tudós körökre annak elhitetése céljából, hogy az emberes marsutazásnak nincs sok értelme erre a fagyott, száraz és halott világra, hiszen nemcsak veszélyes, hanem még sokba is kerül.

Úgy gondoljuk, az emberes marsutazás során mindez kiderülhetne (mindig van aki kimondja az igazságot), az emberiséget pedig ez az igazság esetleg felkészületlenül érné, ami persze nem ok a folyamatos hazudozásra. Az emberekre leselkedő veszélyek folyamatos hangoztatása ugyanúgy hamis álláspont. Ugyanis ki akarhatná, hogy olyan emberes küldetést juttassanak a Marsra, melynek résztvevői, akik bizonnyal az elsők lesznek, akik szemtől szemben találkoznak idegen civilizációkkal (merthogy nem tudjuk pontosan mi történt és történik a Holdon…), teljesen figyelmen kívül hagyják az emberiség érdekeit és úgy tegyenek, mintha semmi lényeges sem történne, és szócsőként hangoztassák a már eleve megbukott hivatalos álláspontot, miközben – titokban – rendkívül fontos kutatásokat végeznek? Vagyis nem az egész emberiséget képviselik, hanem pusztán megbízóikat? Ugye van némi gond az ilyesfajta felderítéssel?

Ahogy a képhamisítási nyomok kitöltik a keskeny réseket az egyes bordák között azt mutatja, az eljárást jóval nagyobb felbontás mellett alkalmazták, mint a hivatalosan kiadott, csak ott tudták ilyen precízen végrehajtani. Mindez egyben azt a tényt is megerősíti, hogy valahol, valamilyen titkos archívum mélyén igenis létezik nagyobb felbontású változata is ezeknek a felvételeknek. Továbbá, ez egyben azt is jelenti, hogy valakik ezeket a felvételeket a maguk eredetijében tanulmányozhatják, mindenféle hamisítási technika alkalmazása nélkül, a hivatalosan megjelentnél jóval nagyobb felbontásban, kitűnő minőségben láthatják a felvételek által szolgáltatott ismereteket, melyeket elrejtenek előlünk. Nézzük logikusan, tényleg azt hiheti őszintén bárki is, hogy katonai szakértők, mint a JPL szuper ember elnöke, a maguk igen szigorú katona rendszerében, tényleg olyan rossz minőségű kamerarendszert küldenének a Marshoz, mint az MGS MOC, melynek technikai színvonala a katonaság számára már az 1970-es évek elején elérhető volt, és eközben a nyilvánosság számára még annál is jóval gyengébb minőséget adnak csak közre? Hogy tényleg csak ennyit tudnak?

A téma pontos megértése, mi folyik odaát a Vörös Bolygón, lehetetlen mindaddig, amíg nem jutnak a nyilvánosság elé a marsfotók a maguk teljes méretében és eredeti felbontásában. Mindezt nem könnyű megtenni, mivel amit hagytak nekünk, az nem sok, merthogy nemcsak a hamisítási technika révén, hiszen nem sokat láthatunk abból, mi volt a bordák között és mellett, akármi is lehetett, azonban emellett ott van az az illúzió is, hogy igazából normál méretű dolgokat láthatunk, holott nem tudjuk, mekkora ez a „normál méret”. Azonban a fenti kép közepe fölött nézzünk a nyíllal jelzett területre, mely konkrétan az egyik ilyen bordara mutat, az erős fényforrástól jobbra. Mára már tömegével láttunk ilyen formákat, s habár a felbontás nagyon rossz és igen nagy a távolság is, ahonnan rátekinthetünk a nyíllal jelzett formákra, az a benyomásunk támadhat, hogy habár folyamatos, láncszerű képződményt látunk első ránézésre, az alapos vizsgálat felfedi, hogy ez a bordavonal és néhány másik is, mintha sok-sok egyedi struktúra összeolvadásából jött volna létre, nem pedig valamiféle geológiai tevékenység nyomán létrejött hegy- vagy dombhátak sorozatát látjuk, ahogy dűnesorokat sem. Továbbnöveltük a felbontást, azonban belépett a pixelezettség, így újabb részleteket már nem sikerült kideríteni.

Íme a részletek. Arra a következtetésre jutottunk, a marsfotók tömegének átnézése révén, egyre növekvő tapasztalati háttér birtokában, hogy bizonyos marsi civilizációs nyomok rendkívül sűrű sorokból épülnek fel, ezek a sorok pedig látszólag épületekből állnak, akkor gondolhatjuk, valóban abból állnak. Gyakran tűnnek fel párhuzamos sorok formájában, mint sötétebb és világosabb színek váltakozása, bizonnyal a világosabb szín ez esetben alacsonyabb épületeket jelenthet. A világosabb részek szándékos további kivilágosítása, a távolság növelése és a felbontás lerontása miatt az épületsorokban a világosabb részek elmosódnak és összemosódnak, talán éppenséggel e világos vonalak megjelenését utánozva. Az életre utaló nyomok ilyen módon való semlegesítését nyilvánvalóan magyarázza a tény, nem akarták, hogy lássuk. A használt technika azonban tökéletesen alkalmatlan sötétebb színű szerkezetek kellő elrejtésére, ezek további és közvetlen képhamisítási technikákat igényelnek, pl. ködösítés, maszatolás, pacázás, felhőzet felvitele, stb. – ezek mindegyike alkalmas elmosni, jellegtelenné tenni az alakzatokat. Ha így tesznek, számunkra nem elérhető nagy felbontáson, és lefedik egyeként a rengeteg parányi egyedi struktúrát kicsiny pamacsokkal eltüntetve, majd beállítva egyfajta távoli nézetet, az alkalmazás kisimul, és olybá tűnik, mintha természetes felszín lenne. Ha azonban nem nagy felbontáson hajtják mindezt végre, ahol a távolsággal való manipuláció nem kellően hatékony, a felvitt ködösítés, párásítás, felhőeffektus már sokkal inkább felismerhető.

Habár a távolság túlságosan nagy, még a fenti 250%-os nagyítású képen is, ezért a részletek túlságosan kicsik (a felismerhetőség szempontjából) a gyanúnk az, hogy épületsorokra láthatunk rá, ezek kis lejtésű területen állnak, ám maga a terület teljes hosszában ilyen jellegű. Arra gyanakszunk, a lejtő mentén végig sekély vízfolyás található, minden irányban, talán éppen az e helyen sötét színnel elrejtett vízgyűjtő területek felöl érkezik. A terület legalján talán ugyancsak ilyen terület lenne látható, ha nem lenne teljesen befeketítve. A felvétel ezen részén alkalmazott igen jelentős képhamisítási nyomokból arra következtethetünk, hogy a civilizációs nyomok is kiterjedtebbek, hiszen megtanulhattuk kutatómunkánk során, minél jelentősebb a hamisítás, annál fontosabb az elrejteni szándékozott nyom. Más szavakkal, a lejtőn lefelé áramló sekély víz az egyik kulcstényező jelen esetben, erre épülhetnek rá a civilizációs struktúrák.

Ha tényleg magasba törő civilizációs struktúrákról van szó, amiként látszik, akkor valamivel jobb viszonyítási alapunk lehet a felvételen megfigyelhető léptékre, talán valamivel jobb is, mint a hivatalosan kiadott statisztika. Ne felejtsük el, ha bárkinek is az a szándéka, hogy képhamisítási technikák alkalmazása révén meghamisítsa az itt látható nyomokat, akkor semmiféle bűntudata nem lesz, hogy ugyanezt megtegye a léptékkel kapcsolatban is, nyilván, alá kell valahogy támasztani a látható – a mesterségesen létrehozott - formák hitelességét. Ennek a figyelmeztetésnek tudatában felismerhetjük, a fotócsíkon látható rendellenes formák valójában sokkal messzebb vannak, amiként első ránézésre tűnnek, ezért sokkal nagyobbak, mint ahogy első ránézésre tűnnek. Példának okáért ,egy egyedülálló, magas épület a hivatalos 100%-os felbontáson nem látszana csak egy apró szemcsének. Ez a fajta összehasonlítási alap már segít ráébrednünk jelen felvétel helyes méretarányaira, és arra is, hogy ami a mi szempontunkból normális méretű, az a képen már elrejtett szemünk elől. Más szavakkal, amit ezen a területen látunk, az a mi léptékünk szerint rendkívül nagyméretű struktúrák sora.

 

El is jutottunk sorozatunk igencsak beszédes, utolsó felvételéhez. Ez az a bizonyos felszíni folyékony vízre vonatkozó bizonyíték, mely a korábbi beszámolókból kimaradt. Ez a felvétel a 100%-os hivatalos felbontásban látható itt, azonban mind vízszintesen, mind függőlegesen megfordítva az első és második felvételen is látható hivatalos JPG, illetve GIF (szinuszoid) felvételhez képest, a forrás pedig ugyancsak az MSSS információs adatbázisa. A harmadik felvétel közvetlen irányultsági GIF fotóból való. Szóval ez a technikai és hivatalos nézet is. Nem szabad erről elfeledkezni, ha az ember összehasonlít különböző felvételeket és azokat nem feltétlen találja egyezőnek.

Ami itt látható, az nem más, mint egy hosszú csatorna-rendszer, a bal alsó résztől a jobb felső részig terjedően, a jobb felső negyedében a felvételnek jól látható a felszíni folyékony vízzel való kitöltöttsége is. ez csak egy része a teljes rendszernek, jelen fotón dupla nyilak jelzik a víz áramlásának leginkább szembetűnő szakaszát. A víz sötét ezen a részen, ám ha valaki kissé növeli a fényerőt és nagyobb nagyítást alkalmaz, meggyőződhet annak fényáteresztő-képességéről is, a bordák egyes helyeken ugyanis víz alá kerülnek, főleg a hamisított bal oldali partrészen, egészen pontosan a bal oldali nyíl fejénél. Meglehetősen szilárd bizonyíték a felszíni folyékony víz létezése mellett, nem söpörhető félre, egyben segítségül szolgál annak megértéséhez, mi folyik valójában ezen a területen.

Figyeljük meg, a hosszú csatorna bal oldali partját ebből a nagyon nagy távolságból. Nagyon jellemző tulajdonsága ez a hosszú, keskeny csatorna-rendszereknek. Ahol csak felbukkannak ezek a hosszúkás bordavonalak, olykor kígyóformát öltve, akkor szinte biztosak lehetünk abban is, hogy sekély vízzel is találkozunk a térségben, mely ezekről a partfalakról folyik alá a csatorna-rendszer mélyére, egyben a bordavonalakhoz is köthető, így utalva a lejtők hosszára és hajlásszögére. Az alsó vonal, mely minden bordán látható ezen a lejtős területen a kulcs, ami megerősíti, hogy folyékony felszíni vizet látunk a Marson, akár látható a víz maga közvetlenül, akár nem.

Igen sokat találhatunk ezekből a bordaformákból szerte a mars lejtőin, annak felismerése, hogy ezek a nyomok felszíni vizekhez köthetők, szükségeltetik a fentiek megértését. Nincs ok aggodalomra, ha nem is sikerül mindezt pontosan felismerni ezen a bizonyos helyszínen, további beszámolókban tömegével lehet olvasni folyékony víz felszíni jelenlétéről, a felvételek tömegének átnézésével a felismerési pontosság gyakorlata is növelhető.

Másrészről, a hosszú sötét sáv a felvétel jobb oldali alsó részén, a csatorna-rendszer másik ágában, mely szintén ennek az egész összetett rendszernek a részét képezi, közvetlenül nem láthatóan utal víz, folyékony víz jelenlétére és nem is szabad összecserélni. Félreértés ne essék, teljes mértékben biztosak vagyunk benne, víz található ezen a helyen, azonban a sötétszínű képhamisítási beavatkozások elsődlegesen nyilvánvalóan a civilizációs nyomok eltüntetésére irányultak, egyúttal nem sikerült teljes mértékben eltüntetni a vízfolyásokra utaló nyomokat. Már kutatásaink legelején rájöttünk arra, hogy a Mars bolygó körül keringő műholdak felvételei – az eredetiek legalábbis – valamiféle titkos háttérhatalom kezében vannak, miközben a hivatalosan kiadott MGS MOC képeket oly módon manipulálják, hogy azokon a kutató megpróbáljon vizet találni, ezzel párhuzamosan, azokat a területeket, melyek nem köthetők szorosan sűrűn előforduló civilizációs nyomokhoz, csak kevéssé hamisították meg, vagy egyáltalán nem. Találtunk olyan vízzel fedett területeket, ahol a képhamisítás miatt szinte teljességgel lehetetlen volt felismerni az eredeti állapotokat, ám további hamisítási eljárásokkal éppen azon igyekeztek, hogy mintegy visszaállítsák a víz előfordulása gyanújának koncepcióját.

Ugyancsak ezen a helyszínen emlékezzünk vissza az éles körvonalakkal rendelkező, határozott megjelenésű ívelt bordavonalakhoz, miként azok jól láthatók a második és a negyedik képen. A bordák meggörbült alakja ezeken a felvételeken azt a határozott benyomást keltik, miszerint ezek tovább folytatódnak, teljes körré, azaz alagúttá záródnak; miközben igazából illúzió áldozatai vagyunk, a víz tükröződése, illetőleg részbeni fényelnyelése kelti ezt a látványt. Vessünk egy pillantást az ötödik felvétel alsó nyilával jelzett helyre, a rendellenes formák szóban forgó tulajdonságát tükröző elemére mutat. tisztán látható, a bordák irányultságából és megjelenéséből arra következtethetünk, a lejtőre vonatkozó koncepcióval ellentétben, hogy itt bizony kerek formákat látunk.

Valószínűleg egyik magyarázat sem állja meg a helyét teljes egészében, nem képviseli a teljes igazságot, merthogy az egész fotócsíkot, mielőtt nyilvánosságra hozták volna, a legjobb felbontású felvételt birtoklók, azon egy nyújtási eljárást alkalmaztak, majd lerontották a felbontást és nyilvánosságra hozták az itt látható eredményt. Ennek a nyújtásnak az eredménye tökéletesen jól látható az elliptikus alakúvá torzult krátereken, és kisebb gödrökön, bármerre és nézünk a fotócsíkon; ezeknek a formáknak viszont kerekeknek kellene lenniük. Szó sincs jelen esetben a lapos rálátási szögből adódó torzulásról! Ez a nyújtási eljárás jelentősen hatott a párhuzamos bordaformákra, kissé meggörbítve azokat, még ki is hangsúlyozza nem egyenes irányultságukat. Ez azonban csak újabb hamisítási megoldás.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a fotócsíkok ilyetén megnyújtását a hivatalos tudományos adatok folyamában közel sem sikerült gyakran felismerni, magától ilyen jelenség soha nem jöhet létre a normál térképezési munka során, hiszen a keringő holdak kamerája függőleges (vagy ahhoz közeli) irányítottságú, más választás nem marad hát, minthogy ez esetben újabb szándékolt beavatkozásnak láthatjuk következményét. Mint mond el ez az ismeret az egész helyzetről? A MOC felvételek kiadásának kezdetén előszeretettel alkalmazott technika manapság is megjelent a legfrissebb fotócsíkok kapcsán is. Ezen a bizonyos harmadik, hivatalosan kiadott felvételen és az ötödiken is, megkönnyítették a víz jelenlétét felismerni, amiért pedig ezt tették, annak oka talán, hogy kissé fel akarták csigázni a felfedezőkedvet. Ugyanezt a megoldást láthatjuk más fotócsíkokon is, ahol szintén víz van jelen. Azonban sok esetben a kép megfordítása megnehezíti a kicsiny nyomok elrejtését, ezek a legtöbb esetben civilizáció jelenlétére utalnak, hiszen mindenfajta apró forma erősebben reagál a torzító hatásokra.

Nem tudjuk a teljes magyarázatát megadni annak, miért csinálják ezeket a képforgatásokat, de van egy erős gyanúnk. Például, az egyenes fotócsíkokat használják mint elsődleges adatforrásokat, ezek tehát a referenciák, beleértve a PDS és az USGS képfeldolgozó szakembereit, ahol a tudósok először találkoznak ezekkel a felvételekkel, nem pedig a szinuszos vagy a valamilyen szög alatt látható fotókat, melyeket viszont a nyilvánosság érdeklődő tagjai találhatnak az MSSS honlapján. Továbbá, számos, a MOC felvételein dolgozó tudós, legyen akár az MSSS-nél, a PDS-nél vagy az USGS-nél, az adatok hatékony áttekintése végett, és különösen a széles sávú, nagy sebességű Internetes kapcsolattal rendelkezők, természetszerűleg az egyenes fotócsíkokat használják, gyorsan és hatékonyan tudnak végigszaladni rajtuk, összehasonlítva a valamilyen szög alatt készült felvételekkel. A valamilyen szög alatt készült képeket igen körülményes először függőleges látásmódba átállítani elemzés végett, aztán megkeresni a legnagyobb látószöget, ehhez viszonyítani a felvétel többi részét, majd folytatni az analízist.

Általánosságban elmondható az aprótól a nagyon kicsiig terjedő nyomok tekintetében, hogy a távolsággal manipuláló képhamisítási technika és a közvetlen beavatkozások ellenére mégis átcsúszhatnak, akár nagy számban is, ezeket a nyomokat nem könnyű felfedezni, nehéz észrevenni. Érdemes elolvasni a „Hatalmas fúvóka folyadékot spriccel” című fejezetet, ebben egy tekintélyes méretű és nyilvánvalóan háromdimenziós objektum látható, mely jelentős mennyiségű folyadékot spriccel szerte és még árnyékot is vet. Abban a beszámolóban az első két felvétel szög alatt készült, ha viszont kiegyenesítenénk a látványt, és el is forgatnánk, a jelenség belesimulna a síkba, és pontosan ez az a helyzet, ahogyan a legtöbb tudós megvizsgálhatja a felvételt. Így esnek el az elképzelhetetlenül fontos felfedezés lehetőségétől.

Alapvetően, tapasztalataink szerint, a hivatalosan végrehajtott képtorzítások a vízzel összefüggő nyomok felfedezhetőségére előnyösen, míg a civilizációs nyomokra hátrányosan hatnak. Ez csak az egyik lehetőség a sok-sok más mellett, amivel az információ manipulálható, és azok a dolgok, melyen nemkívánatosak könnyedén elrejthetők.

A felfedezés végszavaként említsünk meg még néhány dolgot, az első, meglehetősen lehetetlennek hangzik, hogy enyhe lejtőkön sekély felszíni vízfolyásokat vegyünk észre, a második, erre a vízre alapozva valamiféle életforma csatlakozik, kihasználva a víz nyújtotta kedvező lehetőségeket – ez sem kevésbé hihetetlen. A felvétel távoli volta és gyenge felbontása miatt, nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket az élet típusára vonatkozóan, csak feltevéseink lehetnek, ezeket fentebb kifejtettük. Azonban mivel a bordaformák jelentős arányban jelennek meg ezekkel a vízhez köthető lejtős területeken, miként azzal más, hasonló fotókon is egyértelműen találkozhatunk, ezért nagy örömmel jelenthetjük ki, minden esetben csatlakoznak hozzájuk valamilyen jellegű életformák. Jelen felvétel-sorozatnak is a legfontosabb üzenete: „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson.”

 

Összefoglalás:

1.      A bordaformáknak semmi közük alagutakhoz, valamiféle gyökerekhez vagy férgekhez.

2.      A bordaformák életet jeleznek, enyhe lejtőn aláfolyó víz mentén.

3.      A bordaformák talán civilizációs nyomokat sejtetnek nagy távolságról rájuk tekintve.

4.      Mindent átható képhamisítási eljárásokkal találkozunk ezen a területen..

5.      A mindent átható képhamisítási technikák révén hamis illúziót keltenek.

6.      Völgyrendszer, folyékony felszíni vízzel kitöltve tisztán látható és közvetlen bizonyíték.

7.      A folyékony felszíni víz jelenléte nagy kihívással és szolgál, egyben aláaknázza a hivatalos tudományos pozíciót.

 

 

35. Alagutak – természetes geológiai formák, vagy civilizációs nyomok

 

 

A legszembetűnőbb rendellenesség a fenti, MOC M03-00102 katalógusszámú fotócsíkon a mára már híressé vált „alagutak”, először az M04-00291 jelű fotócsíkon tűntek fel. Valójában két másik „alagút-terület” is található az említett fotócsíkon, a jelenség megértéséhez elég a fenti terület különböző variációit használni, hiszen jelen beszámolóban szó esik alagutakról, vízről, képhamisításról és egy kicsit még civilizációs nyomokról is. mielőtt az elméletünk magjával megismerkednénk, nézzünk kicsit vissza miként jutottunk a kifejtendő felfedezésekhez.

 

Háttér információ

Először Richard Hoagland honlapján találkozhattunk ilyen jellegű felvételekkel, itt: http://www.enterprisemission.com/images/arthur.jpg, az elnevezés, „alagút” (csatorna) valószínűleg a MOC M04-00291-es jelű felvételhez köthető, melyet Skipper annak idején „üvegalagutaknak”, illetve „férgeknek” vélt felismerni. Azután ebből, mint alapból kiindulva felfedezését nyilvánosságra hozta (miközben Hoagland szinte semmit sem tett ez ügyben), és a hozzá kapcsolódó fejtegetéseit is, miszerint valamiféle „alagutakról” van szó, céljuk pedig a vízfolyások megóvása és védelme, hiszen úgy néznek ki, mintha azok lennének, és akkoriban másoknak is ez volt a véleménye. Akkoriban még Skipper nem rendelkezett azzal a számítógépes programbázissal, ami lehetővé tette volna számára, hogy saját maga elemezze a képeket. Később tudta csak mindezeket beszerezni és akkor kezdett el igazán nagy felfedezéseket tenni.

Skipper egyik legelső felfedezése a M04-00291 jelű fotócsík ismételt átvizsgálása kapcsán a már hivatalos szinten alkalmazott képhamisítás megjelenése volt, ez a beavatkozás keltette azt az illúziót, mintha „alagutakról” vagy „férgekről” lenne szó, mármint a kinézésük alapján. A legkiugróbb illúzió az M04-00291 fotócsíkon az egyik alagút végződése, amint láthatóan felfelé emelkedik és csatlakozik egy másik alagúthoz alatta, ami miatt ez az egész „alagút” koncepció kialakult, nagy lökést ad mindehhez a látható elrendezést. Azonban a részletes ismételt vizsgálat során kiderült, hogy ami az alagút végének tűnt, az nem más mint kőkemény civilizációs nyom, hasonló, amilyenről szó esett: „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson” – című írásban. Amit felfedezett, az egy diffúz és hamis fedőréteg a civilizációs nyom körül, eltorzítva azt elrejti, kialakítván ezt a végződés jellegű látványt. Lehet, hogy a dolog szándékosan történt, de inkább valószínű, az automatikus képhamisítási technika alkalmazásának véletlen következménye.

Miközben felismerte a képhamisítás jelenlétét, akkoriban Skipper még nem rendelkezett kellő tapasztalattal ahhoz, hogy alaposabb elemzéseket is végezzen, különösen akkor nem, amikor felismerte, hogy valamelyik felfedezése tévesnek bizonyult. Továbbá, ha a bordavonalak nem alagutat rejtenek, akkor micsodák? Ezt sokkal nehezebb volt megválaszolni, és nem volt kellően felkészülve ahhoz, hogy nekilásson akkor. Ám sok-sok hónap elteltével és felvételek százainak átvizsgálását követően végül kellő tapasztalatot gyűjtött, hogy teljes mértékben felismerje a jelen felvételen alkalmazott különböző hamisítási technikákat, és egyértelműen bebizonyíthassa róluk, hogy valójában hamisítások. Továbbá, úgy érezte és most is úgy érzi, sikerült felfedeznie a bordavonalak valódi természetét. Erről a felfedezésről: „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson” – című fejezetben számol be, felülvizsgálva az eredeti „alagút” koncepciót, beazonosítva a képhamisítást, eközben felismerve a civilizációs nyomokat és részletesen kifejtve valójában mik lehetnek a bordavonalak.

 

Jelen probléma

Mostanában tett Arthur C. Clarke néhány részletes kommentárt egy sajtókonferencián, a Marson esetlegesen található életnyomokról, közvetett célzást téve az „alagút” formákra. ez a hihetetlenül híres ember és a véleménye, igen nagy súllyal esik latba a világ médiumainál. Amint Hoagland mondja, ennek köszönhetően a szigorúan ellenőrzött média nem szakította őt félbe, nem is várta ilyen értelmű megnyilatkozását. Nyilvánvaló, hogy Sir Clarke megérzett valamit, és tiszta tekintettel minderről írt is látomásokat tartalmazó munkáiban, és nem akart csalódni a Mars vonatkozásában, amikor végképp leleplezi önmagát, ami előbb-utóbb biztosan bekövetkezik, és ő már minderről tudott.

Mindez erőt adott Hoaglandnak és csoportjának, hogy előálljanak kommentárjaikkal és a kombináció gyors reakciót váltott ki a NASA/JPL irányító köreiben. Két kommentár jelent meg a világ legjobb szakembereinek számító geológusoktól, Dr. Bernard Haischtól, a Kaliforniai Fizikai és Asztrofizikai Intézet igazgatójától, és Dr. David Pieritől a JPL részéről, akik, véleményünk szerint, némi igazságit is közzétettek, de eközben állandósították a félrevezetéseket, legalábbis a bordavonalakkal kapcsolatban.

 Sajnálatos módon Hoagland leragadt azon az állásponton, miszerint a bordaformák hatalmas üvegcsatornák, vagy alagútrendszerek, esetleg valamiféle hatalmas élőlények (férgek). Természetesen nagyon komoly csoportról van szó, akik sokaknak magukkal ragadták a képzeletét, a NASA és társasága egyáltalán nem kedveli sem őket, sem az irányvonalukat. Így hát kiadták a Dr. Haisch és Dr. Pieri szakvéleményét, akik ezeket a szokatlan nyomokat, mint természetes felszíni alakzatoknak nyilvánították, egy völgyrendszer alján. Különösen a bordaformákat magukat, mindketten keresztirányú dűnesoroknak határozták meg, a völgy alján.

 

Skipper két centje

Mint ahogy „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson” – című írásban olvasható, a hatalmas képződmények alagutak, csatornák, vagy férgek. Emiatt Skipper ellentétbe került Richard Hoaglanddel, ami bizonnyal igencsak elégedettséggel töltötte el a NASA-t és a JPL-t. Továbbá, egyetértett Dr. Haischsal és Dr. Pierivel, hogy ezek a rendellenes formák természetesek a Marson, ami bizonyos fokig örömet szerzett a NASA-nak. A bordaformák azonban nem dűnék, semmiféleképpen nem lehetnek azok, s az a gyanúnk, a két csúcsszakértő a NASA/JPL  részéről pontosan tudják ezt, egyébként igencsak meg kellene kérdőjelezni szakértelmüket.

A megértés kulcsa ezekkel a bordaformákkal kapcsolatban annak belátása, hogy ahol megjelennek, ott minden esetben VÍZHEZ kapcsolódnak, akár jelenleg is megtalálható térségükben a víz, akár a múltban fordult elő ott. Azon töprengtünk hónapokon át, miként lehetne a legjobban bemutatni ezt az elképzelést, anélkül, hogy túl sok felvételt kellene ehhez felhasználni; könnyedén meg lehetne velük tölteni akár egy teljes könyvet is. a gond az, hogy egy mindenre kiterjedő elemzéshez körülbelül 200-300 oldal és 20-30 felvétel kellene minimum, erre azonban az Internetes bemutatás keretében nincs lehetőség. A nemrégiben a média által ismét elővett Arthur C. Clarke kommentárok arra serkentettek, hogy összeállítsunk egyfajta reprezentatív mintát a helyzetet legjobban bemutató néhány felvétel felhasználása mellett.

 

A fenti képen ugyanaz az „alagút” anomália látható, mint az első felvételen, itt azonban nyilak és címkék is láthatók, jelezvén a legfontosabb és legegyértelműbben látható részleteket, ezekből világosan kiderül, jelentésen eltér Hoagland kutatócsoportja és a NASA álláspontjától egyaránt. Nézzük meg alaposan a következő felvételt, mely az előzőnek a negatívja, és semmiben sem tér el attól, csak a nyilakban és a feliratokban.

Nos, az előbb bemutatott két képen bárki észreveheti a ravasz elszínezéseket, pacákat, elmosódott foltokat , a részletek teljes elmosását, vagyis a képhamisítást, valamint azt, milyen jellegzetesen különböznek ezek a beavatkozások a szomszédos természetes felszín formáktól. A képhamisítások felismerése nélkülözhetetlen annak megértéséhez, mi folyik valójában a rendellenes „alagút” formák környékén, ahogy minden egyéb más ismeret is fontos a Marson. Ti kedves akadémikus tudósok, ha nem vagytok képesek felismerni ezen a felvételen a hamisítás jeleit, és/vagy nem vagytok képesek megérteni létezését, akkor őszintén sajnálunk benneteket. Ez esetben ugyanis lemaradtok korunk legszenzációsabb felfedezéséről, arról, hogy mi folyik valójában a Marson, és meghagyjátok, nekünk amatőröknek, hogy minderre rájöjjünk. Tényleg ez az amit akartok; és miként akartok majd erről beszámolni az utókornak?

Amit itt látunk, az nem pontosan egy völgy, sokkal inkább valamiféle vízzel töltött csatorna, vagy vízelvezető rendszer, esetlegesen mesterségesen kialakítva, egy hosszú kanyon adottságaihoz igazodva. Az eredeti tervek szerint a bal oldala valamivel magasabb lehetett, minek következtében a jobb oldala alacsonyabb. Víz folyik végig az aljzaton, a felszínnél mélyebben fekvő részeken, jobbról-balra. A csatorna, vagy vízfolyás belevág ebbe a természetes földalatti vízfolyásba és vízgyűjtő rendszert formáz. A csatorna bal oldala jól láthatóan függőleges sziklafalban és földgátban végződik, így feltartóztatván a vizet segíti annak összegyűlését. A csatorna nagyjából közepétől, lefelé terjedően, a vízszint kellően magas ahhoz, hogy a szemközi parton elérje a bordasor alját.

A csatorna jobb oldalán széles lejtő látható. Újra és úja megnéztük a MOC felvételeit, melyeken sekély vízfolyás látható lejtőn lefelé, ilyenkor minden esetben megtalálhatók a különböző, virágzó és népes telepeket alkotó organizmusok a vízben. Ezek az organizmusok kölcsönhatásban állnak a napfénnyel, a levegővel, a vízzel és a vízben oldott ásványokkal, az ásványokból melléktermékek jönnek létre (feleslegek?), ezek kiszorulnak magából a vízből, létrehozván ezeket a bordavonalakat, melyek mindig a lejtő irányában, a vízfolyás felé mutatnak, a lejtő alja felé. A bordák vízelvezetőként és vízgyűjtőként működnek. Mind a víz sekély volta, mind folyékony halmazállapota egyaránt fontos az itt élő organizmusoknak, talán azért maximalizálják a vízből kinyerhető források (ásványok?) a napfény és a levegő mennyiségét.

Minél fiatalabb a lejtő/vízfolyás, annál nagyobb a távolság a bordavonalak között, és annál élesebb és keskenyebb a formájuk, annál hegyesebbek. Érdemes megjegyezni, ez a leírás igen jól illik az Mo4-0291 felvételre is. Minél idősebb a terület és minél tovább folyik át rajta folyamatosan sekély víz, annál szélesebb és vastagabb minden egyes bordaforma, és annál kisebb a köztük lévő távolság; a jelek szerint jelen, M03-00102  felvétel kapcsán éppen ez a helyzet.

Azt is vegyük észre ezeken a felvételeken, hogy minden egyes, a lejtőn kialakult bordavonal a közepe táján kiszélesedik, miközben felső és alsó végén elkeskenyedik. A közepe táján kiszélesedő bordavonal azt sejteti, mintha ezen a részén magasabbra emelkedne, mint a végein. Ennek köszönhetően ezek a formák enyhén ívelteknek tűnnek, és amikor felsorakoznak és több látható egymás mellett belőlük, azt az illúziót keltik, mintha a valamiként körré záródnának, ennek köszönhetően jön létre az az érzékcsalódás, miszerint valamiféle alagutat látnánk. A szem a bordaformák tetejére koncentrál és elhanyagolja azt a tényt, hogy a köztük lévő térség továbbra is megmarad síknak. A vonalakra különböző szögből való rátekintés és a fényviszonyok eltérése csak tovább növeli ezt az illúziót.

 

Fontos tényező annak figyelembe vétele is, hogy ezek a bordavonalak a völgyeknek, vízgyűjtőknek, csatornáknak,  mindig csak egyik oldalán jelennek meg, nem keresztezik a legmélyebben fekvő részeket, amit ugye jogosan elvárnánk a „keresztsoros dűnék” esetében. Mindez annak köszönhető, hogy a bordaformák a völgy oldalfalán leereszkedő lejtőkön,  a sekély víz a lefolyási irányával megegyező irányban születnek, az egész völgyrendszer területén. Az egyetlen eset, amikor a keresztsoros dűnék „látszat” elfogadható magyarázatnak tűnik, amikor a bordafalak maradványai nagyon ősi, és emiatt lekopott területen jelennek meg, ahol a környéket már jelentősen lekoptatta az erózió, omlások is bekövetkeztek, megemelkedett a talajszint is, emiatt a bordaformák erősebben a völgy közepe felé tolódtak, legalábbis látszólag.

Még egy nagyon fontos megjegyzendő dolog, egyetlen bordavonal sem éri el a völgy alját. Egy aktív élettérben, amilyen ezeken a felvételeken is felismerhető, ez következetesen meg kell hogy történjen, hiszen a bordaformák alja a vízbe merül, és habár a víz olykor lehet nagyon tiszta is, annyira azonban mégsem, hogy teljesen jól kivehessük őket, legalábbis ezeken a felvételeken.

 

A fenti és lenti felvétel ugyanezt a szokatlan területet ábrázolja, azonban 90 fokkal elforgatva, az óramutató járásával ellentétes irányban. Az elforgatott képen jól látható, a bordavonalak görbülete megfordul, ez a látvány pedig alátámasztja, hogy valamennyien egy lejtőn helyezkednek el, és nem záródnak körré, „alagutat” formálva. Ez a levezetés – ha a lehető legalapvetőbb módon is -, jó igazolja, milyen könnyű alagút- és féregformákat látni bennük – tévesen. Most vessünk egy pillantást a negatívba átfordított képre is.

 

 

Miként az első negatív képen, a legbeszédesebb dolog ezen a negatív felvételen, amit minden megfigyelően észre kell vennie, a ködös, elmaszatolt, jellegtelen megjelenést adó képhamisítási alkalmazások sora; igen jelentős a felső részen és mindkét végén a bordavonalak által fémjelzett képződménynek. Komoly nehézségekbe ütközik mindezek felismerése a fekete-fehér felvételeken és nem könnyebb a színesen sem, a negatív felvételen azonban már jól kivehető a sokkal több részletet tartalmazó környező természetes vidék és a mesterségesen felhordott, részleteket nem tartalmazó képhamisítási eljárás között, közel a bordavonalakhoz.

A bordavonalak egyenkénti szélessége, illetve a köztük elhelyezkedő térség, arról beszél, hogy a vízhez kapcsolódó élő organizmusok már nagyon hosszan tartó folyamat eredményeként hozták létre ezeket a formákat. Ezek a bordavonalak szélesek, ezért minden bizonnyal régiek. Ebből a nézőpontból tekintve, idős és állandósult ökológiai rendszerre tekintünk le ezen a helyszínen.

Skipper első beszámolóiban az M04-00291 jelű felvételen látható alakzatokat „alagutaknak’ jegyzi, kijelentése: „Az igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson” – természetesen megállja a helyét. A helyzet annyiban változott, hogy a bordavonalak nem valami hatalmas, csőszerű (féreg-jellegű) életre utalnak, hanem miriádnyi parányi, vízben élő organizmusra, melyek hosszú idő alatt ásványokat kiválasztva felépítik ezeket a bordákat, ahol csak sekély és áramló víz van jelen. A tény az, a kijelentés alapigazsága nem változott meg, élet van a Marson. Továbbá, bordavonalak megszámlálhatatlan mennyiségben fordulnak elő a Marson a MOC felvételein, beleértve olyan helyeket is, ahol jelenleg már nem található víz, kiszáradt vidékeken, ahol már csak fosszilis maradványok igazolják, ez az ősi életforma természetes a Marson. Ezen ősi formák túlélése ha fosszilis formában is, de azt támasztja alá, milyen szigorú és kemény feltételeknek, a természeti elemeknek és az időnek is,  képesek voltak ellenállni.

 

Természetesen ezek a őshonos, természetes marsi életformák nem az egyetlen életformák a Marson. A fenti, az előző képen látható vízfolyás-rendszer egyik végét közelebbről megmutató fotón, a völgy jobb oldali végén, pontosan a felbontás határán, karcsú, ám magas épületeket láthatunk; egyben annak felismeréséhez is hozzásegítenek, mekkora a kép valós léptéke. Még beszédesebb a tekintélyes méretű struktúra szögletes bejárata, melyet egy sötét pacával befedve igyekeztek meghamisítva a felvételt, elrejteni azt. Ám vegyük észre, miként világítja meg a Nap a felszínt, és a bejárat BELSEJÉT, valamint azt is, a bejárat teteje miként emelkedik ki, szögletes árnyékot vetve a bejárat térségére és a talajra is. Nyilvánvaló, ez a fajta nyom egyértelműen civilizációs jellegű, és intelligens életre utal. Arra gyanakszunk, hatalmas ipari létesítményre tekintünk alá, amit igyekeztek elrejteni szemünk elől ezzel a képhamisítási alkalmazással, közvetlenül az említett objektumon és térségében, a vízgyűjtő területen ugyancsak.

Közvetlenül a tekintélyes méretű bejárati nyílás előtt igencsak bőkezűen bántak a képhamisítási technikákkal, köztük a szín-manipulációval, a ködösítéssel/maszatolással, magát a vízgyűjtő völgyet is teljes mértékben keresztezve, azt az illúziót keltve, hogy a völgy egy bizonyos pontnál véget ér. Ha valaki azonban közelről megnézi a kép jobb felső sarkában a sötét fedőréteg jobb oldalát, tisztán kivehet két bordavonalat, melyeket kifelejtettek. Ez a két bordavonal sokkal tisztábban látható jelen sorozat második felvételén. A két kifelejtett bordavonal jelenléte és természete egyértelműen alátámasztja a ködös, jellegtelen, elmaszatolt képhamisítási alkalmazások jelenlétét, és azt is, miként képeznek hamis látványt ezáltal, nemcsak azáltal, hogy nem létező, hamis dolgokat jelenítenek meg a felvételen, és rejtenek el valós alakzatokat, de összezavarják és megváltoztatják a perspektívát is. nagyon finoman, nagyon jól és nagyon hatékonyan.

 

A bordaformák valódi természete

Hoagland és csapata állítása szerint, amit Skipper bordavonalaknak kategorizált, azt ők valamiféle belső szervezettel rendelkező gigantikus csőféregnek. Nem igazán okoz örömet a velük való egyet nem értés e témában. A NASA és a JPL alkalmazásában álló nagy kaliberű geológusok állítása szerint természetes eredetű, keresztsoros dűnevonulatot látunk egy völgy alján. Szintén nem okoz örömet Skippernek ellentmondani e kijelentésnek sem. Nem számít a kijelentés milyen fantasztikusan hangzik, Hoagland álláspontja sokkal inkább megfelel a szemmel látható dolgoknak, már amennyiben nem vesszük a nyomokat alaposabb és közelebbi vizsgálat alá. Azonban ezeknek a csúcsfej geológusoknak az állítása a „keresztsoros dűnevonulatról” egy völgy alján, még a szemmel látható formákkal sincs köszönőviszonyban, messze esik mindenféle dűne-jellegű természeti alakzattól.

Mint a Mars kapcsán annyi esetben, annak megértéséhez, mi folyik ott valójában, kulcsfontosságú tényező a VÍZ. Kedves tudósok, végre túl kellene lépni azon az állásponton, hogy FOLYÉKONY víz jelenléte nem lehetséges a Marson. Az igazat megvallva, csak etetitek a népet már évtizedek óta a Marsról érkező adatok kapcsán, de legalábbis a Viking űrszondák kora óta. S hogy mindezt honnan tudjuk? A válasz nagyon egyszerű: számos fotó áll rendelkezésünkre a Viking szondák által küldött képekből, melyeken egyértelműen látszanak a hamisítási nyomok. A tagadás légkörében éltek e témában, miközben ott van a kezetekben az igaz tény! Ahelyett, hogy a lehetséges tagadására fordítanátok az energiátokat, sokkal inkább fontos lenne azt megvizsgálni, miként lehetséges mindez. Jócskán találtunk a Marson olyan helyeket, ahol folyékony víz van jelen. Elmondható, a víz mennyisége ugyan kevés, ám jócskán elegendő kiterjedt és népes marsi civilizációk ellátásához. Ez a valóság, és ezzel kell foglalkoznunk.

Amit a NASA alkalmazásában álló geológusok „völgyrendszerként” azonosítanak, a valóságban nem más, mint szándékosan kiásott árok, a célja pedig nyilvánvaló, vizet gyűjteni egy hatalmas csatorna segítségével. Egyik oldalán enyhe lejtőt képezve, melyen a sekély víz végigfolyik földalatti vízfolyásokból táplálkozva. Nem derül ki egyértelműen, merthogy elrejtették a szemünk elől, van-e valamiféle vízgyűjtő rendszer a lejtő TETEJÉN is. aki elfoglalta ezt a helyet, előszeretettel emelte épületeit nemcsak a hosszú vízgyűjtő árok végénél, hanem valójában benne is. Ez a társadalom igencsak szeret nagyon közeli kapcsolatban lenni a vízzel. A ködös, elmaszatolt, jellegtelen képhamisítás jelenléte sikeres törekvés az adott civilizáció épületeinek elrejtésére, az árok teljes hosszéban és a vízgyűjtő mellett is.

A víz túlfolyik ezeken a felső, sekély vízgyűjtőkön, végig az enyhe lejtőn, egészen le völgy aljáig, és a felesleges víz itt gyűlik össze, ezeken a mélyebb területeken, melyek víztározóként szolgálnak. A bordákat a lejtők oldalában élő lények telepei alkotják, melyek virágzó kolóniákat hoznak létre a sekély, s minden bizonnyal áramló víz mentén, kapcsolatban is állhatnak a vízzel és felhasználhatják annak oldott ásványanyag-tartalmát, miközben a levegőt és a napfényt is felhasználhatják. Arra gyanakszunk, a szervezetek ásványokat választanak ki, ezeket folyamatosan lerakják, illetőleg kiszorítják a vízfolyás fő sodrából. Valahogy úgy, ahogy a korallok teszik a Földön, ezek a lerakódások egybeolvadnak és kialakítják az egyedi, jól megfigyelhetően kiemelkedő bordavonalakat, melyek egyúttal a vízfolyásokat is terelgetik, a folyamat megindulásától kezdve nem csordogálhat akármerre a víz. Ez azt jelenti, hogy minden egyes bordavonal azonos irányítottságú, egyben megegyezik a víz folyásának irányával is – az enyhe lejtőkön. Ha a vízfolyás megmarad viszonylagosan állandónak, akkor a szervezetek több és több ásványi anyagot választhatnak ki, az így keltett bordavonalak egyre és egyre vastagodnak, a köztük átfolydogáló víznek csak egyre keskenyebb hely marad lecsordogálni, miként a jelen, M03-00102 katalógusszámú felvétel esetén is megfigyelhető.

A szervezetek szemmel láthatóan nem képesek a mélyebb állóvizekben hasonlóképpen elterjedni. Vegyük észre, milyen egységesen ér véget valamennyi bordavonal, kialakítva ezt az egyöntetű formát. Ez a megnyilvánulási forma utal kapcsolatukra a jelen lévő víz szintjével, még akkor is, ha magát a vizet nem láthatjuk. Ezen a bizonyos helyen, a vízlevezető rendszer másik oldalán magas meredélyt, vagy sziklafalat láthatunk. Arra gyanakszunk, mesterségesen kiásott vízgyűjtő-rendszerrel van dolgunk; pláne, mivel a környéken számos ilyen alakzatot találhatunk.

Más részein a Marsnak ugyanezt a kezdeti elképzelést figyelhetjük meg, akad köztük háromszoros teraszrendszer is. Azokban az esetekben a felső vízgyűjtők és épületek nagyrészt el vannak rejtve képhamisítási technikák révén. Az túlfolyások ezekből a legfelső vízgyűjtőkből végigcsordogálnak az első lejtőn, ahol végig megjelennek a bordavonalak, aztán összegyűlnek, ezen a második szinten, ahol szintén megfigyelhetők épületek, természetesen ismét képhamisítási eljárások által rejtve. A második szintről induló túlfolyások egy második lejtős részen folydogálnak végig, ismét csak bordavonalakat alkotnak, és végül összegyűlnek a harmadik szinten. Amennyiben ez a harmadik szint viszonylag sekély vizet tartalmaz, egy folyóval vagy holtág jellegű vízgyűjtő-rendszerrel, akkor e harmadik szinten is találhatunk épületeket, természetesen ismét csak jelentős képhamisítási beavatkozások kíséretében. Amikor távolról tekintünk rájuk, a hálóhatás érvényesül, minek köszönhetően két párhuzamos, hosszú „alagút” tűnik fel, folyórendszerhez hasonlatosan.

 

A nagyobb kép

Még további két vízgyűjtő-rendszer található ugyanezen a fotócsíkon, mindkettő közösségi civilizációról és nagy népsűrűségről tanúskodik. A képhamisítási alkalmazások azonban fokozottak mindkét helyszín esetében, azért a bordavonalak, és vele együtt a folyékony vízre vonatkozó jegyek kevésbé észrevehetőek. Általában ez szokott történni ilyen esetekben.

 

Viszont nem ezek jelentik az egyetlen figyelemre méltó nyomokat a felvételen. Vessünk egy pillantást a nagylátószögű felvételre, az M03-00102 katalógusszámú fotócsíkra alant. A nagylátószögű képen kontextusában láthatjuk az M03-00103 felvételhez képest a kislátószögű M03-00102  fotócsík elhelyezkedését.  Jól láthatóak az M03-00102 képcsík szélei, mellette az MSSS hivatkozásaival; ezek alapján könnyűszerrel lehetett azonosítani három, bordavonalakból álló alakzatot. A három közül az első az, amelyiket jelen beszámolóban felhasználtuk.

Az ok, amiért az alábbi képet mellékeltük jelen beszámolóban, annak alátámasztása, hogy ilyen vízgyűjtők igen nagy számban fordulnak elő, meglehetősen kiterjedt területen, jól szétszórva. A nyilak mindössze néhányat jelölnek csak ezek közül. Jegyezzük meg, hogy közülük nem kevés jóval hosszabb és nagyobb, mint az, amit jelen fejezetben bemutattunk. Ha feltesszük, hogy a legtöbb vagy esetleg az összes hasonlatos az itt bemutatotthoz, miközben nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy civilizációs nyomok kötődnek hozzá, akkor meggyőződhetünk annak potenciális lehetőségéről, milyen mértékű lehet a civilizációs nyomok kiterjedése, már pusztán ezen az egyetlen marsi felvételen is.

Miként arról kutatótársunk Jeffrey McCann véleményt mondott - aki szintén felfedezte ezt a felvételt (az elsőbbség azonban Skippert illeti), saját kutatásai során -,  szerint százak, hanem ezrek is lehetnek akár ilyen és ehhez hasonlatos létesítményekből, akár messze a mellékelt fotócsík által behatárolt területnél jóval nagyobb térségre kiterjedően. Ha minden egyes hely lakott, miként a most bemutatott annak tűnik, még a hangsúlyos képhamisítási technikák alkalmazása ellenére is megállapítható mindez, akkor lehet igazán fogalmunk, valójában milyen hatalmas népsűrűséggel van dolgunk.

Azt is érdemes megjegyezni, valamennyi ilyen terület a talajszint kisebb kiemelkedésénél található, ezek árnyéka is egész jól kivehető. Mindez alátámasztja az itt felvonultatott elképzelést, hogy az árkokat mesterségesen ásták ki, e során pedig a kiásott anyagot az árok egyik felén feltornyozták, feldúrták a természetes talajszint alkotta felszín fölé, valamikor a távoli múltban.

 

A képhamisítási technikával megpróbálják elkerülni a víz elrejtését

Miért nem fedték le a képhamisítás során a bordavonalakat? Mert a bordavonalak mindig víz jelenlétére utalnak, akár a múltban, akár a jelenben, és a titkosítási eljárások során különleges figyelmet szentelnek annak, hogy megőrizzék a víz jelenlétére utaló nyomokat, ahol csak lehetséges. Gyakran, a civilizációs nyomok elrejtésére felvitt fedőréteg olyan vastag, hogy a víz látványából csak igen kevés marad meg, azért nehéz felfedezni. Más szavakkal, azt szeretnék, ha valakik rájuk bukkannának, és nyilvánvalóan jobban szeretik azt, ha ilyen felfedezés a széles nyilvánosság tagjai részéről történik, sokkal inkább, mint hogy a NASA tenné közvetlen az arcunk elé? Miért? Mert annak elfogadása, hogy folyékony víz van jelen a Mars felszínén, valószínűleg igen sok helyen, természetes módon vezet a kérdés azonnali elővételéhez: van-e élet a Marson? A folyékony víz nagymértékű előfordulása pedig egyenesen a marsi élet lehetséges létezéséhez vezet.

Ha egyszer majd tudósaink képesek lesznek átlépni koncepcionális sorompóikon és elfogadni a folyékony víz létezését, akkor a tudósaink újabb és újabb vizsgálatokat kezdeményeznének a víz létének alátámasztására, ami talán odavezethetne, hogy képhamisítási eljárásokat el kellene távolítani a felvételekről, így láthatóvá válnának a civilizációs nyomok lépésről-lépésre (miként mi is tesszük), mivel akárhol is található víz a Marson, mindig megjelenik mellette civilizáció nyoma. A képhamisítás természetesen előnyt élvez, és nem számít, miként fogadja a tudós társadalom alkalmazását. Ám túlságosan is sok civilizációs nyom van, hogy valamennyit elrejtsék, ezért az egyes jelek összegyűjtése révén a teljes kép is lassan kirajzolódik.

 

Miért egyáltalán a titkosítás?

Véleményünk szerint a titkosítási technikák alkalmazása éppenséggel figyelem felkeltő és nem pedig valami elrejtésére irányul. Miért? Azért, mert ha visszatekintünk az emberi viselkedés utóbbi fél évszázadára, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a túl sok ilyen jellegű információ destabilizálja a lakosságot, és annak kockázatát hordozza, hogy viselkedése teljes mértékben kaotikussá válik. Azt gondolhatná valaki, hogy mára már ez az érv túl gyenge? Akkor gondoljuk át ismét! Azok között, akik egyáltalán hajlandók elolvasni ezeket az elemzéseket és megérteni azok mondanivalóját, biztosak vagyunk benne, ezrével vannak olyanok, akik egész egyszerűen kallani sem akarnak a következtetésekről. Hasonló félelmet tapasztalunk újra és újra munkáinkkal kapcsolatosan. Kérem higgyenek nekem, a társadalom tömegeiben hajlandóság mutatkozik elhinni az ABSZTRAKT következtetést, miszerint a Világegyetemben odakint élet van, nem vagyunk tehát egyedül, ez messze nem azonos azzal, mintha ugyanez az állítás a maga teljes súlyával a Mars kapcsán nehezedne rájuk, hiszen azonnal felmerül a következő kérdés: mit jelentenek számunkra a marsi társadalmak, mit jelentettek a múltban, és mit fognak a jövőben?

 Számos, meglehetősen idegen kultúra létezik a Marson, ám elmondható, van olyan is, mely sok közös vonást mutat az emberivel, illetve ember-jellegűvel, természetesen messze előttünk járnak technikailag, ráadásul már nagyon hosszú ideje annak, hogy meghaladták a mi jelen technológiai képességeinket. Logikus és kézenfekvő a feltételezés, hogy egy ilyen kultúra számára semmi különösebb gondot nem jelent a Marsról eljutni a Földre, ez a képességük pedig már igen régóta létezik. Gondolkozzunk el ezen e felvetésen egy kicsit, aztán fontoljuk meg mindez hová vezet, miként érinti minden egyes ember világképét. Természetesen közel sincs oly sok szerencsés ember, akiről elmondható, hogy a bika szarvához közel kerül, magyarán, USA-ban él és lehetősége van mindezeket a dolgokat testközelből megtapasztalni. De ennek ellenére még ott is igencsak bonyodalmakat okoz a dolgok teljes megértése százmilliók számra. Valójában milliárdok élnek a Földön, akik zsigeri szinten félnek a hirtelen nagyléptékű változásoktól, még akkor is, ha ez egy fejlettebb kort hozna számukra, visszahagyván maguk mögött a megszokottat.

A jövő felé vezető út azonban könyörtelenül és kikerülhetetlenül előttünk áll, és teljességgel lehetetlen továbbra is sikeresen őrizni a titkokat arról, mi folyik a Marson igazából, a társadalom előtt, tudatlanságot és határozott visszautasítást színlelve. Az elektronikus kor látnokai, a maguk eszközeivel mindezt tökéletesen látják. Az ismereteket tehát alamizsnaként osztogatják, morzsáról-morzsára, ezeknek köszönhetően jobban megérthető az, mi zajlik a Marson. A széles nyilvánosság az elvárásoknak megfelelően ellenáll, járja a maga útját és sokkal inkább elérhető számára a lágy földet érés, mint a pofára esés, azokban a napokban, amikor elfordulunk a sarkon és belépünk a magasabban fejlett korba.

 

Durva példa az „alagút” illúzió keltésére

A következő képet oktatási célokkal helyeztük el itt, szépen látható rajta a szegényes képhamisítási technika és a művészi jellegű illúziókeltés, a képhamisítás révén, miszerint „alagutat” látunk. Amit páracsíkoknak látunk, végig az „alagút” mentén, teljes hosszában megfigyelhetjük itt, a hamisítási szakmában „söprési” technikának nevezik, célja az alatta lévő képi információ teljes elrejtése. Ezt a fajta technikát sűrűn megtalálhatjuk a pamacsolások környékén, távoli síkvidékeken éppúgy, mint nagy kráterek közelében. Az alkalmazások legtöbbjét elég nehéz felismerni, ezen a képen viszont túlságosan is nyilvánvaló. Teljesen felfoghatatlan számunkra, a Mars kutatásával foglalkozó tudósok miért nem emelnek szót ilyen nyilvánvalóan hamisított felvételek kapcsán, és gondolják azt, hogy ez a drasztikus beavatkozás természetes eredetű lehet?

 

Ami talán kevésbé nyilvánvaló az a durva hamisítás az „alagút” létrehozása érdekében. Ennek egyik összetevője a bizonnyal automatikus hamisítási eljárás során alkalmazott söprési technika, a kép bal oldalától kiindulva; túlságosan is élet határt kelt a kép közepe és a bordavonalak között, kitakarva a kép teljes középső sávját, egyúttal a bordavonalak egy részét is, ahol bizonyára szabályos geometrikus alakzatokra bukkant a képelemző program. Ezt észrevéve visszatértek a képhez és keskeny, rosszul igazított bordavonalakat vittek fel a felvételre, bizonnyal kézi eljárással, a fotó teljes hosszában, ezek is túl élesre sikerültek, ráadásul be is sötétítették őket, az illúzió fokozása érdekében, próbálták őket illeszteni a valódi bordavonalakhoz, azonban számos esetben ez nem sikerült. Mindent egybevéve, igen gyenge az összteljesítmény, és éppen ezért tettük ezt a képet ide a sor végére, hiszen remélhetőleg mind több ember ismeri fel ezeket a nyilvánvaló hamisításokat, és a mögöttük álló félrevezetési szándékokat, és azt is, milyen durván alkalmazzák ezeket. Az előbb felvázolt tények bizonyára a képhamisítók figyelmét sem kerülték el, így ráadásul még a felbontás lerontásával, a távolság manipulálásával, próbálták csökkenteni a nyilvánvalót, úgy feltüntetni, mintha a felvétel egyetlen pontja sem került volna pontosan a kamera fókuszpontjába. Ahogy mondtuk is, elfuserált munka.