A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

 

 

 

39. A Mars hagyományos erdőségei

E terjedelmes beszámoló segítségével a Kedves Olvasó könnyebben fel tudja majd ismerni a hagyományos fákat és az általuk alkotott erdőségeket, földi szempontok szerint, ám a Mars felszínén megfigyelhető módon. Ez nem azt jelenti, hogy mindenféle erdőségre vonatkozó nyomot megvizsgálunk, mivel számos variáció fordul elő, nagyobb méretű egyedekből állóak is, ez utóbbiak talán alacsonyabb szintű életformát képviselnek; egyúttal szintén nincs lehetőség bemutatni a mélyebb különbségeket és eltéréseket sem. E beszámoló szigorúan csak a hagyományos erdőségekről szól, azokról a nyomokról, melyeken legalább néhány részlet látszik, ezek alapján pedig több-kevesebb összehasonlítást tehetünk, - legalábbis a megjelenésük alapján, a Földön megtalálható erdőségekkel.

Az erdőségekre nagy magasságból tekintve nincs igazán könnyű helyzetünk, nem kifejezetten a legkönnyebben felismerhető formák, különösen nem fekete-fehér képeken, ahol a színbeli különbségek sokkal nehezebben érzékelhetők a szem számára. Ez különösen igaz abban az esetben, amikor a elismert űrkutatási vezetők folyamatosan azt tudatják velünk, hogy a szem számára hagyományos földi erdőségeknek megjelenő formák létezése teljességgel lehetetlen a Marson, ezzel is az ő elképzelésüket megpróbálván az emberek fejébe gyömöszölni, abban a reményben, hogy semmiféle ezzel ellentétes gondolat ne születhessen meg bennük.

Továbbá, a hivatalosan „jóváhagyott” elképzelést támogatja az akadémiai- és kutatótársaságok nagyszámú tudósa, a konszenzuson alapuló véleményük. Biztosak vagyunk benne, hogy sietve rámutatnának a felvetés szörnyűségére, és sebesen biztosítanának bennünket koncepciójuk megtámadhatatlanságáról, kemény tudományos adatokkal támasztanák alá a szuperhideg - az adatokból kiolvasott -140 Celsius fokos hőmérsékletet -, rideg környezeti feltételeket, a Déli Pólus környékére vonatkozóan, valamint kihangsúlyoznák a 95.32%-ban széndioxidot tartalmazó légköri összetételt, amelyben csak nyomokban lehet kimutatni oxigént és vízpárát. Ilyen csúcstechnológiás technikai berendezések feltételezhetően biztos adatokkal szolgálnak mindenféle ellentétes megfontolással szemben. Ez tehát az általánosan elfogadott földi kép a Marsról, ám mindez valójában a bölcsesség lenne, s pláne, egyáltalán igaz?

Skipper jelen beszámolója munkái során a 100., így egyfajta mérföldkőként szolgál, e helyen megpróbál kis segítséget nyújtani a marsi fás jellegű erdők felismeréséhez, összehasonlítva azokat a Föld hagyományos erdőségeivel; jelen írásban csak e fajta erdőségekre koncentrálva, megpróbálván elvonatkoztatni az elit körhöz tartozó, tanult „szakértőktől”, és sokkal inkább ráirányítani tekintetünket a látványra, biztat minket: hagyatkozzunk hétköznapi tapasztalatainkra. Ez az eljárás remélhetőleg segíti a Kedves Olvasót abban, hogy megerősítést nyerjen saját következtetéseihez ebben a bizonyos témában, és sokkal kevésbé függjön a „szakértőktől”, és értelmezéseiktől, vagy jobban mondva, hagyja azokat figyelmen kívül. Az értelmezési folyamat nem más, mint alapvető és egyszerű logikai lépések sora, érvek és a „józan paraszti ész”, miként az majd látható lesz ezen elemzésben és az eljárás nem igényel semmiféle rakétamérnöki tudást, miként azt néhányan szeretnék elhitetni Önökkel.

Ugyanakkor – bevallottan -, kellemetlenül, bosszantóan és ízekre szedve vázoljuk fel a jelenleg általánosan elfogadott nézeteket, előzékenyen megvizsgálva a csatlakozó hitrendszert, melyet a titkos hatalmak a mi palira vételünkre terjesztettek el a köztudatban. Kétségtelen, semmit sem fognak változni jelen írás hatására a zárt tudományos körök és akadémikus agyak, mivel gyaníthatóan számukra és a hozzájuk hűségesek számára bezáródott tudatuk egy paradigma-rendszerbe, ami igazából nem más, mint egy emberi védekező viselkedési rendszer, és vajmi keveset jelentenek számukra az újdonságok és a kőkemény és nyilvánvaló bizonyítékok, és bármi más a világon. Gyanítható, hogy az egymás után beléjük szúrt tüskék, mint ez is, folyamatos „fájdalmat” okoznak nekik, ezt pedig addig kell folytatni, amíg megingathatatlan dogmatikus hitrendszerük meg nem remeg az igazság súlya alatt, a vakságuk kényszerűségből fény járja át. Ugye látható, amint mosolygunk?

A feladat teljesítéséhez a megszokottnál jóval terjedelmesebb elemzés szükséges, így kellő számú fotó társítható az elmondottak alátámasztására. A cikk elején a földi erdőkre vetünk egy pillantást, ez segít majd a pontosan ugyanígy kinéző marsi nyomok beazonosításában. Minden képet fekete-fehérben szolgáltatunk, ezáltal könnyebb lesz a párhuzamokat felismerni, hiszen így sokkal inkább összehasonlíthatókká válnak a felvételek. Természetesen nincs lehetőség túl sok fotó közreadására e keretben, a földi és marsi erdők párhuzamai szembeszökőek, szó sem lehet semmiféle véletlen egybeesésről vagy félreértelmezésről.

 

Nos, ezek után nézzük a sorozat első fekete-fehér felvételét, egy távoli képet, hagyományos, fákból álló erdőségről, itt a Földön. Az erdő természetesen sötét színű, a világos színű részek emberek által letisztított mezők, vagy legelők. Azért választottuk ezt az 1940-es években készült felvételt, mert a fák túlnyomó többsége meglehetősen élemedett korú, az erdőség megjelenése más, mint a kiirtott-újratelepített területeké, a maguk sokkal fiatalabb fáival, ezért az előbbiek sokkal jobban összehasonlíthatók a marsi erdőkkel, azok ugyanis szintén idős egyedekből állnak, terebélyesebb méretekkel rendelkeznek, következésképpen beazonosításuk is egy kicsit könnyebb, még ezen a szerény felbontáson is, miként a marsi űrszondás felvételeket a számunkra elérhetővé teszik.

Továbbá, azért választottuk ezt az egyedi párosítást a Földről, egymást mellett a nyílt mezőt a nagy sűrűségű erdőséggel, ugyanarról a területről, hogy demonstráljuk azt az egyszerű tényt, miszerint és rávilágítsunk arra, hogy a minél csupaszabb a természetes vagy mesterségesen kialakított felszínnek (mezők, legelők, koszos utak, stb.), jóval nagyobb a fényvisszaverő-képessége, összevetve az élő erdőséggel, ez utóbbi messze sötétebb; a pusztulófélben lévő, vagy lombhullató vadon viszont megváltozhat színében, világosabb lehet, a sötétebb szín a túléléshez és fennmaradáshoz szükséges napfény nagyobb arányú elnyeléséből fakad. Gyakran éppen itt rejlik a megértés kulcsa, miszerint erdőséget látunk, vagy természetes geológiai felszínt. Amikor az erősebben fényvisszaverő felszíni részletek hiányoznak, fontos a közelebbi vizsgálat, nem állunk-e esetleg növénytakaróval szembe – már persze ahol ez lehetséges -, és az rejti el előlünk a felszíni részleteket.

A földi erdőséget ábrázoló felvétel különös és drámaian izgalmas is egyben, mivel az sűrű erdőség egy ősrégi, vízfolyás-rendszer által kivájt völgyhálózatban található, nemcsak egyszerűen valahol, egy széles, nyitott térségben, folyamatos takarót alkotva. A kép közepén áthúzódó szélesebb vízfolyás-rendszert kisebb oldalágak táplálják, csatlakozva hozzá, kialakítva a rendszert. Emberi beavatkozás révén, valamikor a távoli múltban, letisztultak a magasabban fekvő területek többségben, ehhez bizonyára valamiféle kezdetleges technikát használtak, mezők-legelők kialakítására, mára azonban a folyamat megfordult, a világosabb területek kezdenek visszaalakulni eredeti, erdőségekkel fedett formájukra, már megjelentek a nagyobb cserjék, elszórva a fák is feltűntek már, azonban elmondható, az erdőség ősi formája a maga durvább és nehezebben járható megjelenésével megmaradt a mélyebb területeken, a vízfolyások-rendszere mentén, miként az jól látható ezen az 1940-es években készült felvételen.

A vékony, kacskaringózó és olykor viszonylag egyenes vonalak nagy fényvisszaverő-képességű, piszkos, keskeny, utak, különböző minőségben és más-más elhasználódási mértékben. Az említettek azt támasztják alá, hogy a csupasz geológiai felszín, a szilárd összetevőkből felépülő talaj, rendelkezik a legerősebb fényvisszaverő-képességekkel valamennyi dolog közül. A természetes geológiai felszínre vonatkozó ezen tényező rendkívüli fontossággal bír, igazságtartalma általános, legyünk akár a Földön, akár a Marson, mindez különösképpen igaz a fekete-fehér felvételekre. Feltétlen tartsa szem előtt ezt az észrevételt, amikor a marsi műholdas felvételeken egyhangú, kicsiny fényvisszaverő-képességű, tintafolt  jellegű, részleteket nem tartalmazó füstpamacs-szerű vagy ködszerű foltokat látunk, melyek „bizonyítottan” geológiai alakzatok. Pontosan ez a tényező a megértés kulcsa, amikor az igen elterjedt képhamisítási alkalmazások kerülnek elénk, ezek egy része geológiai formákat próbál utánozni, ahelyett, hogy valós felszíni részleteket másolnának. Bár ez utóbbi lehetőséggel is élnek.  

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az első felvételen látható, a Földön készült felvételeken, a sötét terület minden esetben rendkívül sűrű, idős fákból álló erdőséget mutat, nem keverendő össze a szintén sötét színű, vízfelületeket ábrázoló részekkel, habár e vízfelületek területén is nőhetnek fák, sőt, előszeretettel fordulnak elő vízfolyások területén, ezzel éppenséggel megerősítve magának a vízfolyásnak a létét; a tömött erdők igen nagy magasságból hasonló képet mutatnak, mint a vízfolyási-rendszerek. Ha továbbra is jelen van víz ezekben a lefolyási rendszerekben, azt teljességgel lehetetlen észrevenni, hiszen tökéletes mértékben lefedi a tekintet számára áthatolhatatlanul sűrű erdőtakaró; tipikus jelenség a földi öreg fák alkotta dzsungelekre, de a Marsiakra is, miként az kiderült.

Továbbá, ugyanez a helyzet minden olyan esetben, ahol a természetes geológiai felszín nem látható, ahol a láthatóságot a szem számára áthatolhatatlanul sűrű erdőtakaró akadályozza. E megjelenés tipikus a nagyon idős, sötét színű erdőtakaró esetén, ahol a legagresszívabban növekvő fa-típusok hajlamosak mindent elfedni és minden mást kiszorítani, beleértve egymást is, a napfényért folytatott versengésük során, minél hosszabb ideig fürödhessenek életet adó energiájában. Ez a bizonyos erdőtakaró, befedvén a természetes szilárd geológiai felszín mintázatát, egyben eltakarván az erősebben fényvisszaverő altalajt; éppen az erősebben fényelnyelő tulajdonságai miatt megkönnyíti azonosításukat a marsi hagyományos erdők vonatkozásában. Ezt mindig szem előtt kell tartani.

 

 A fenti második felvétel ugyanannak a földi erdőségnek egy részlete, ám kissé közelebbről ábrázolva. Vegyük észre a különbségeket, mindamellett a csomós, hepe-hupás szerkezet továbbra is igen jól látható, a földi, sűrűn nőtt, fákból álló erdőség esetén. A csomókat elsődlegesen az idős fák hatalmas lombkoronája okozza, nagy távolságból, felülről tekintve rájuk. Az erőség sötét és áthatolhatatlan sávjai hosszú idő alatt alakultak ki, a fáknak lehetősége volt igen sűrű rendszert kialakítaniuk, egymásra hatniuk, versengeniük egymással a napfényért, a térért; e kesze-kusza birodalom alatt minden bizonnyal vízfolyás található.

A fákból álló erdőség látványa, a magasra törő lombkoronákkal, az egységesen csomós mintázatával, igen erős hasonlóságot mutat a Marson számos esetben megjelenő, idősebb erdőségekből álló területekhez, legalábbis azokban az esetekben, amikor a súlyos képhamisítási beavatkozások nem rejtik el túlságosan előlünk az eredeti alakzatokat, s azok még felismerhetőek maradnak. Azonban ha majd később a Kedves Olvasó összeveti egymással a földi és marsi erdőségeket, nem szabad elfeledkeznie arról, hogy a földi alakzatok sokkal élesebben láthatók, sokkal jobb megfigyelhetési körülmények között, összehasonlítva a marsi fotók sokkal rosszabb felbontásával, legalábbis amit a nyilvánosság számára elérhetővé tesznek; igen gyakran a legkisebb nagyítást sem engedik meg, semmiféle részletet nem tudunk ezáltal megfigyelni, ezért az elemzés számára a hivatalosan elénk tárt egyetlen út marad, nyilván, a nem lehet ez esetben szükséges és elvárható hatékonyságról beszélni. Mindezek ellenére, erősen bízunk benne, hogy az itt felsorakoztatott földi és marsi erdőségeket a Kedves Olvasó jól összehasonlíthatónak találja – a különbségek ellenére...

 

A fenti, harmadik felvétel ugyancsak az előbbi területet ábrázolja, ezúttal még közelebbről. Figyeljük meg a lombkoronák jelentette mintázatokat, miközben a teljes erdőség viszonylagosan azonos képet mutat. Ezen a felvételen természetesen valamivel jobb felbontásban figyelhetjük meg az erdőtakarót, mint ahogy ezt általában a Marson megtehetjük, azonban mégis felhasználható az összehasonlításhoz, miként azt a továbbiakban látni fogjuk. Az eddig felvonultatott felvételek igen hasznosak abból a szempontból, hogy a lombkorona felső része miként néz ki, e megjelenésből pedig könnyedén vonhatunk párhuzamot a marsi megfelelőik között. mindez különösen igaz az idősebb marsi erdőségekre, a vaskosabb fák alkotta szövevényre, amikor ezekre pillantunk, akkor úgy tűnik, közelebb vagyunk hozzájuk, mint valójában, pontosan a hatalmas méreteik miatt. Ugyanez a jelenség egyben segítségünkre is van, hiszen a marsfotókat hamisító számítógépes programok nem képesek felismerni az erdőségeket, amiatt az általuk elvártnál sokkal jobb képeket kaphatunk róluk.

Habár az 1940-es évekből származó képalkotási technikát idéztünk itt be, a későbbiekben bemutatjuk, a marsi erdőségekről készült felvételek mennyire hasonlatosak ezekhez. Természetesen a szemlélő joggal várhatja el, hogy sokkal több részlet bukkanjon fel a marsfotókon, köszönhetően az elmúlt 50-60 év fejlesztésének, mint amennyi valóban látszik azokon. Furcsa mód, ezekből a fejlesztések semmit sem láthatunk. Logikus a kérdés: hogyan történhet mindez? Ha valakinek sikerült egyszer megértenie ezt a rendkívül egyszerű tényt, akkor sokkal könnyebben meg fogja érteni az álláspontunkat a marsi felvételek kapcsán, megérthető lesz, hogy a nyilvánosság számára átadott felvételek miért nem lehetnek azok a sokkal jobb felbontású felvételek, melyek a Marsról érkeznek, ám számunkra rejtve maradnak.

 

A fenti negyedik felvétel kissé különböző erdőséget mutat, az alatta húzódó felszín kissé egyenletesebb, simább. A növényzet keveréket alkot, néhány öreg, és számos fiatal példány elegyét. A helyszín fenyőfák kereskedelmi forgalmazásával foglalkozó országot ábrázol, ezen a helyszínen pedig kemény fákat, valamint puha fákat, mint például fenyő, bozótos, és talán a hidegebb idő ellenére is néhány pálma található, valamint megfigyelhetők még a korábbi fakitermelések miatt kiírtott területek is. vegyük észre, az erdőség textúrája kissé különbözik az első három felvételen látható textúrától. Azt is vegyük észre, ott ahol az erdőség a legsűrűbb, jelentősen különbözik látványa a fényt sokkal jobban visszaverő természetes felszíntől, ráadásul, ahol az erdőséget látjuk, a felszín nem bukkan elő, lefedvén és eltakarván a növénytakaró által - elrejtőzik előlünk.

Az első, és a legfontosabb felismerés az, hogy az erőség felismerhetőségi tényezői közül alapvető fontosságú az a faktor, mely szerint sötét, tintaszerű, a fényt kevéssé visszaverő megjelenést mutat - minél idősebb a növényzet kora, annál sötétebb a megjelenése -, a növénytakaró lefedi és eltakarja előlünk az eredeti, jóval nagyobb fényvisszaverő-képességű természetes felszínt, emiatt pedig az nem látható. Amennyiben a felvételeken megjelenő felszín inkább fényelnyelő, mint fény visszaverő tulajdonságokat mutat, azonnal és jogosan növénytakaró jelenlétére gondolhatunk, főleg akkor, ha a földi erdőségeknél megjelenő pacás jellegű mintázatot szintén megtaláljuk. Ha pedig így van, ez egyben a felszíni alakzatok kontúrjának és elmosódásával, illetve a felszíni alakzatok teljes hiányával jár.

Emlékezünk rá, ha a feltételek kedvezőek, régen kialakult és hosszú ideje sikeresen fennmaradó erdőség egyedei régóta versenyeznek a minél több napfény megszerzéséért, ennek köszönhetően a kevésbé agresszív növényzet tömegeit szoríthatják háttérbe, mintegy szőnyeget képezve fölöttük, rájuk nőve, bekerítve azokat, egyúttal mindent, még a kisebb krátereket is képesek teljesen eltüntetni, valamint az összes, vagy legalábbis majdnem az összes, felszíni részletet. Emlékezzünk csak vissza az igen magas templom épületekre Közép- és Dél-Amerikában, az emberek pusztító tevékenységének megjelenése előtt tökéletesen rejtve maradtak a dzsungelben. Erre képes az erdőség, amennyiben háborítatlanul fejlődik és tenyészik.

Egyszóval, a fenti, negyedik felvétel, egyfajta összehasonlító tényezőként szolgál az első faktor figyelembe vételére. Most pedig tekintsünk át néhány marsi helyszínű erdőségre utaló nyomot az alábbiakban. Jobbnak látszott egyetlen beszámolóba összekapcsolni a teljes elemzést, mint felosztani a témát, így a szöveg elemzése közben bármikor vissza lehet térni a földi megfelelők áttekintéséhez, könnyebbé válik az összehasonlítás.

 

A fenti, ötödik felvétel, a Mars hagyományos, fákból álló, erdőségei közül mutat be példát, összehasonlításképpen a földi erdőségekkel. Mint valamennyi, marsi erdőségre vonatkozó felvétel, ez is a Déli Pólus térségének közeléből származik.

Az eredeti 804-00012 hivatalosan kiadott fotócsík számos felbontási problémával rendelkezik, emellett a szokásosnál is keskenyebb, ezért kissé fel kellett nagyítani, hogy az itt megszokott szélességben egyáltalán be tudjuk mutatni. Elég szegényes a felbontása, ezért a nagyítás során pixelezettségi problémák jelentkeztek, a kép teljes területén. Ez teljességgel nyilvánvaló. Egy oka van, hogy ezt a szerényebb felbontású felvételt elhelyeztük itt, mégpedig annak bemutatása, mennyire szerény az az anyag, amivel kezdenünk kell dolgozni, milyen hatékonyan alkalmazza rajta a képhamisítási módszereket, mindenekelőtt a felbontás szándékos lerontását, az egyes egyedeket tekintve kicsiny, ám tömeges megjelenésüket figyelembe véve kiterjedt nyomok estében.

A felbontási problémák ellenére a számos egyedi objektum jelenléte mégis lehetővé teszi finomabb részletek felismerését, biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbb olvasó el tudja végezni az összehasonlítást a korábbi fotókkal, és fel tudja ismerni, valójában mi is az, amit lát, a képhamisítás ellenére is. Vegyük észre, a felvételen nyoma sincs a fényt erősebben visszaverő természetes felszíni alakzatoknak a fotócsík alsó részén, annak ellenére, hogy a fotócsík – itt be nem mutatott - felső részén jól megfigyelhetően jelen vannak. Érdemes egy pillantást vetni az eredeti fotócsíkra, az itt mellékelt címen érhető el, http://www.msss.com/moc_gallery/r22_s04/images/S04/S0400012.html - jó megerősítést lehet kapni a fényvisszaverődési viszonyokról, a felső rész természetes geológiai felszínéről. Megjegyzendő, hogy e helyszínen viszonylagosan minden sötétebb, és jobban fényelnyelő. Figyeljük meg a csomós szerkezetű, de általánosságban egységes mintázatot; a felbontási korlátozások ellenére is jól átjön.

A másik ok, ami miatt ezt a felvételt elhelyeztük itt a három kráter jelenléte; ezek viszonylagos törést okoznak az egyenletes, mindent lefedő mintázatban. Egy nagyobb és két kisebb kráter látható, fehér nyilak mutatnak rájuk. Jól figyeljük meg, mennyire pontosan ugyanaz a csomós mintázat látható a teljes képrészleten, mintegy átgördülve a kráterperemek felett, bármiféle megszakítás nélkül, majd tovább, kitöltve a kráterek belsejét. Nem másról van szó, mint a korábbról már megismert, ősöreg fákból álló növénytakaróról, mely alaptulajdonságából adódóan mindent befed és eltakar, beleértve a jóval magasabb fényvisszaverő-képességű természetes geológiai felszínt, oly mértékben, hogy abból semmi sem vehető ki; belepi még a viszonylagosan magasra kiemelkedő kráterfalakat is, ahol pedig azt várnánk, hogy az erdőség sűrűsége némileg kisebb. A megfigyelhető nyom egyenletessége, és mindent elfedő tulajdonsága, beleértve még a legnagyobb kráter magasra törő kráterfalait is, egyértelmű bizonyítékul szolgál arra nézvést, hogy öreg fákból álló, igen agresszíven növekedő, sűrű erdőséggel van dolgunk, melynek egyedei már igen régóta versengenek a minél több napfény elnyelése érdekében.

Az itt bemutatott példa beszédesen szól arról, hogy a kiterjedt marsi erdőségek, miként ez is, továbbra is egyértelműen beazonosíthatók bizonyos esetekben a képhamisítási alkalmazások jelentős alkalmazása ellenére is, legalábbis azok típusától függően. A Kedves Olvasó talán arra is gondolhat, hogy az itt bemutatott felvétel a Mars hagyományos erdőségeiről, elszigetelt jelenséget képez, ritkaságszámba megy a Mars Déli Pólusának környezetében, ha viszont meglátogatja az eredeti S04-00012 kislátószögű hivatalos fotócsíkot a fentebb található linken, érdemes összehasonlítást tenni a széles látószögű S04-00013-as számú felvétellel, ahol az előző, kislátószögű kép szélesebb kontextusban tekinthető meg, az előző kép jobb oldalán. Alaposan vegyük szemügyre a szélesebb környezetet a nagylátószögű fotón, ezen jól látható a napfényt erősebben elnyelő terület kiterjedt foltja, körben, a sarkvidék körül. Az ebből levonható következtetés, miszerint kiterjedt növénytakaróról van szó - teljességgel egyértelmű.

 

A fenti, hatodik felvétel az első az elkövetkezendő három közül, mely egy másik, az R07-01100 jelű kislátószögű fotócsíkon található, ezúttal azonban egy szélesebb fotócsíkkal dolgozhatunk, nincs szükség olyan mértékű nagyítási tényezőre, egyben pedig a hamisítás sem olyan súlyos mértékű. Ebben az esetben is több krátert láthatunk, körbefolyva és betakarva a fákból álló erdőség által. A kráter térségében, valamint a képmező jobb aló része felé megfigyelhető erősebb fényvisszaverődési tényező talán az ezeken a részeken kissé megemelkedő talajszintnek köszönhető, talán elég magasra nyúlnak ahhoz, hogy megbontsák az erdő szövevényes sűrűségét és több fényt legyenek képesek visszaverni; szó sincs tehát arról, hogy maga a természetes felszín lenne erősebben fényvisszaverő tulajdonságú. Az ezeken a részeken is megfigyelhető csomós mintázat pontosan elmondja számukra, mi is a valóság.

Vegyük észre, hogy az erdőségeket mutató területek mindegyike szoros – e térségben legalábbis - hasonlóságot mutat, és sokkal könnyebben összehasonlítható a már korábban bemutatott földi, fás-jellegű erdőségekkel, hiszen a mintázatuk tökéletesen megfelel azokénak, különösen amennyiben a harmadik felvételt vesszük szemügyre. Ismét  tekintsük meg, milyen sűrű az erdőség, milyen tökéletesen befedi és elrejti az alant található, erősebben fényvisszaverő, természetes felszíni részleteket. Mivel ez a nyom egyértelműen és kristálytisztán beszél önmagáért, így tovább is mehetünk.

 

A fenti, hetedik felvétel, a sorban a második a fentebb jelzett R07-0100 fotócsíkból. Azért választottuk ezt a képcsíkot, mert a fás erdőség rajta változatos, a csomós jellegű mintázat pedig igen hangsúlyosan látszik. Jelen képrészleten méretesebb fákat láthatunk, így jól összehasonlítható a Földön készült, harmadik felvétellel, különösen a sötétebb színű fák. Azonban itt, ezen a helyszínen a fák nem látszanak egymáshoz közelebbinek, lényegében a felvétel pontosan olyan felbontású, mint az előző, a hatodik számú kép, ebből kifolyólag a fák itt nagyobbak, ebből következően nagyobb távolságban vannak egymástól. Továbbá, még a fekete-fehér felvétel ellenére is, tisztán látható, hogy a növénytakaró nem egyszínű. Ez a változás akár az évszakhoz köthető, és/vagy az eltérő fajoknak tulajdonítható, ez ok ismeretlen.

 Amit ismét csak teljesen tisztán és egyértelműen láthatunk itt az az, hogy a marsi erdőség körülfolyja és elrejti előlünk maximális mértékben a jelentősebb arányban fényvisszaverő, természetes geológiai felszínt, pontosan ugyanúgy, miként ezt a sorozat ötödik és hatodik képén is láthatjuk. Mindez logikusan alátámasztja, kétségtelenül biztosak lehetünk abban, hogy hagyományos, agresszívan növekedő, idős fákból álló, élő fák-alkotta erdőséget láthatunk, melynek valamennyi egyede a napsugárzás minden egyes négyzetcentiméteréért folyamatosan verseng, már rendkívül hosszú idő óta ezen a helyen, ebből kifolyóan, a megjelenése semmiféleképpen nem cserélhető össze a Mars lényegesen nagyobb fényvisszaverő képességű, természetes földtani felszínével. Amennyiben ennek a következtetésnek valóságtartalma a Kedves Olvasó számára eddigre már teljesen nyilvánvalóvá vált, akkor miért nem vált hasonlóképpen nyilvánvalóvá a tudomány és az akadémikus tudósok számára, miként vezető űrhajózási szakembereink számára sem?

 

A fenti, nyolcadik felvétel, a sorban a harmadik a korábban már felhasznált R07-0100 jelű, keskenylátószögű fotócsíkból származik. A felvétel közepe táján, a fehér nyilakkal jelzett sötétebb terület, a legjobban összehasonlítható, jelen beszámoló elején található földi megfelelőivel. A többi része kissé különböző, ám továbbra is igencsak hasonlatos a hagyományos, fákból álló, erdőséghez, mely évszakos jellegű színváltozásokat mutat, esetleg a Mars számára különleges fajt képez – összevetve legalábbis a földiekkel. Habár az erdőség takarója mindent elfed, mégis található néhány olyan pont, ahol mintha kissé vékonyabb lenne ez a réteg, emiatt pedig a felszín erősebben fényvisszaverő eredeti geológiai alakzataiból áttűnne néhány.

A hivatalosan kiadott fotócsík igen hosszú, a felső kétharmad részén pedig szórványosan felbukkanó növényi életet láthatunk; ezen a részen a felszín természetes geológiája is felbukkan, s ebből következően persze jóval világosabb: http://www.msss.com/moc_gallery/r03_r09/images/R07/R0701100.html.  A fotócsíkon az erdőség az alsó részen tűnik fel, kiterjedt és igen sötét területként jelentkezik. Ha valaki felkeresi az R07-01100 fotócsíkot a mellékelt linken, akkor feltétlen vessen egy pillantást a mellette jobbról található, R07-1101 jelzésű, a tágabb környezetet bemutató, széles látószögű képre is. A kislátószögű felvétel fehérrel bekeretezett részén messze túlnyúlik a sötét erdőség, ezen, a kontextust bemutató felvételen lehet igazából felmérni, milyen hatalmas is valójában, azt, hogy az egész térségben mily mértékben burjánzik a növényzet.

Nem kívánunk itt és most további helyet elfoglalni újabb és újabb felvétel-részletek beiktatásával, azonban fontos tudatni a Kedves Olvasóval, hogy ugyanennek a fotócsíknak az alján, három nyíltvizű tavat is láthatunk. Mindez tehát a hivatalosan kiadott, a fent bejelzett linken elérhető fotócsíkon látható. A helyszínről a „További erdők és tavak a Marson” – című beszámolóban olvasható, egészen pontosan annak a beszámolónak a negyedik felvételén látható. Érdemes felkeresni a megjelölt hivatkozást. Most azonban induljunk tovább.

 

 

A fenti, a sorban kilencedik, ezúttal osztott felvétel, két különböző helyszínt mutat be. Bal oldalt természetesen a sűrű, szövevényes erdőtakaró látható, mely minden természetes felszíni geometriai formát elrejt a szemünk elől. Idős növésű fákról van szó a fotócsík egyik oldalán, olykor kellően nagyok ahhoz, hogy egyedileg is átjöjjenek a meglehetősen szegényes felbontáson, valamint a képhamisítási eljárásokon, mely a nyomok legtöbbjét igyekszik eltüntetni előlünk. Még ha a bal oldali rész nem is néz ki pontosan megfelelve az említetteknek, a fák mérete miatt, meglehetősen jól beazonosítható formának számít; a jelentős tömörítés, a felbontóképesség lerontása és a képhamisítási eljárások alkalmazása ellenére is. Erre jó példa látható a jobb oldali képrészleten, az összehasonlításából pedig következtethetünk arra, mi folyik a háttérben és arra is, miként néz ki a fotócsík maradék része.

A jobb oldali képrészlet a fotócsík azon szeletét ábrázolja, ahol az erdőségre utaló nyomokat már súlyos képhamisítási eljárások terhelik, ezek a beavatkozások a képcsík másik vége felé haladva csak tovább súlyosbodnak. A jobb oldal alján, az igen világos megjelenés a felvétel-részlet túlzott kivilágosításának köszönhető, egyúttal ezen a képrészleten bukkan fel a legtöbb kicsiny kiemelkedő facsúcs is, egyben az is megfigyelhető, miként mossa ki a világos szín szinte teljes egészében a hátteret. Valójában a teljes területen erdőséget láthatunk, azonban a jobb oldalon már jóval erőteljesebben érvényesülnek a beavatkozások, a szűrők alkalmazása gyakran igen hatékony választás a fák alkotta egységes csomós mintázat eltüntetéséhez. Úgy gondoljuk érdekes lehet a két részlet mélyebb összehasonlítása.

 

A fenti, tizedik felvétel ugyanazt a helyzetet hivatott illusztrálni, mint az előző, a kilencedik felvétel, azonban másik képcsíkból való. Ismét sűrű, szorosan növekvő, igen öreg fák alkotta erdőségről van szó a bal oldalon, jobbról pedig erősen tömörített, elrontott képfelbontást, hamisítási eljárások sorát találhatjuk, súlyosan megnehezítve a felvételen látható eredeti információk felismerhetőségét. A használt technika eltérései miatt látható némi különbség, a bal oldalról megfigyelhető fák kerekebb felépítésűek, azonban továbbra is a hagyományos, fás jellegű növényzetből álló erdőséget alkotnak.

Habár némileg különbözik az előző felvételtől, ezért csak részben hamisított a fenti felvétel bal oldala, valószínűleg elvakította megjelenése a hamisítást végző számítógépes programokat, talán azért, mert a sűrű erdőség jelenléte mindenféle más nyomot eltakar, miként a jobb oldalon is. A két képszelet jó összehasonlítási lehetőséget biztosít számunkra különböző típusú és mértékű képhamisítási technika alkalmazására; ebben az esetben különösen jelentős mértékű ez a beavatkozás, szinte lehetetlenné teszi az erdőség felismerését a jobb oldalon; talán éppenséggel rossz hamisítási technikát választottak ki a bal oldalon, hiszen nagyszerűen láthatjuk a fák csúcsait is. Feltétlen el kell mondani, a bal oldali rész mindenféleképpen különlegességnek számít, hiszen a bevett gyakorlat szerint ilyen jellegű felvétel kibocsátása már-már hibának számít, hiszen a felvételek ezreit áttekintve azt láthatjuk, hogy az elrejtési beavatkozások nagyon is hatékonyak.

Nos, ha valakiben feltámadt a kíváncsiság, mit is rejthet el szemünk elől a jobb oldali rész, az erőteljes kivilágosítás mögött, a dolog megér egy kísérletet. Mint jól látható, a célját tökéletesen beteljesíti, a szemlélő szinte semmi részletet sem képes rajta észrevenni, emiatt egyszerűen csak félreteszi és tovább lép. Mint később kiderült, ez a taktikai megfontolás igen hasonlatos az ESA által használthoz, a Hale-kráter térségében alkalmazotthoz, erről bővebben a „Civilizációs nyomok a Hale-kráter térségében” – című beszámolóban olvasható, viszont részlegesen kiküszöbölhető hatása, miként az alább látható:

 

A fenti, tizenegyedik felvétel pontosan ugyanaz, mint az azt megelőző tizedik felvétel jobb oldali része, jelen esetben viszont kissé csökkentve a képhamisítás hatását, így alkalmunk nyílik rá, hogy megtekintsük, mit próbáltak eltitkolni előlünk. Habár a látvány maga igen szegényes, annyi vehető ki belőle, hogy ezen a helyszínen igen sűrű és szövevényes takarót alkotó, „kúszónövény”-jellegű növénytakaró ezreinek példányait látjuk. Továbbá, láthatóan befedi és ezzel eltakarja szemünk elől a természetes felszínt, legalábbis a legvastagabb részein, más szavakkal, inkább viselkedik hasonlatosan a sötét színű, kis fényvisszaverő-képességű, a felszíni részleteket teljesen elrejtő erdőségekhez, mint a nagy fényvisszaverő-képességű természetes geológiai felszínhez, akárhogy is nézzük.

Ha ennek a kisebb területnek a részleteit nem rejtették volna el előlünk és aránylag jól megfigyelhetnénk részleteiben is, az eredeti fotócsíkon, alaposabban szemügyre vehetnénk, mint itt, a minden bizonnyal kiterjedt és szövevényes növénytakarót, ez esetben elképzelhetjük, mi minden tárulhatna a szemünk elé. Továbbá, sokkal jobban megfigyelhetnénk e kétféle marsbéli életforma keveredését, ez esetben talán akadémiai tudósaink is kicsit elgondolkoznának a marsbéli élet lehetőségeiről, átgondolnák bezárt tudatukban begyöpesedett előítéleteik alaptalanságát, és talán az űrkutatás valós eredményeinek nyilvánosságra hozatalát is sürgetnék. Ebben a szellemben lenne értelme az űrkutatásnak, a valós felfedezések nyilvánosságra hozatalának, s nem a fotók manipulálásának agyament szintű alkalmazásának.

Nos, most menjünk tovább a marsi fotók elemzésében. Ezúttal néhány jóval erősebb bizonyítékot tárunk elő a hagyományos erdőségekre vonatkozóan, ehhez csatolva felszíni nyíltvizű tavak egyértelmű jelenlétét igazoló további felvételeket. Az erdőségeket ábrázoló felvételek talán még az eddigieknél is jobban összehasonlíthatók a jelen beszámoló elején a Föld erdőségeit bemutató felvételekkel, különösen azokban az esetekben, amikor az erdőségek folyamatos takaróját nyíltvizű tavak víztükrei szakítják meg.

 

 

A fenti, tizenkettedik, osztott felvételen, a bal oldalon, ismét sűrűn növő, hatalmas fákból álló erdőséget láthatunk, még talán egy kissé jobban is összehasonlítható a földi fiatalabb és idősebb fákból álló kevert erdőségekkel, mint a korábbiak. A felvétel maga azonban sokkal nagyobb távolságból készült, nem az összehasonlíthatósági léptéken, és a felbontása is igen szegényes.

A nagyobb távolságból és a gyengébb felbontásból adódó látvány még jobban megfigyelhető a jobb oldali képrészleten. Nyíltvizű felszíni tavakat láthatunk a Marson, a részleteket azonban elnyomja a fekete-fehér technika mellett alkalmazott színszűrők, a felbontás lerontása; emiatt az erdőségből igen kevés komponens ismerhető fel, emellett a tavak vizének erős fényvisszaverő-képessége tovább rontja a felszín tanulmányozhatóságát. Ezek a beavatkozások teljesen egyértelműen abból a célból születtek, hogy kisebbítsék a tavak mélyebb fekvésének felismerhetőségét, másrészt, a megfigyelő számára úgy tűnjön, mintha hóval és/vagy jéggel belepett területeket látna. Igen gyakori beavatkozás még, hogy az eredeti felvételt egészen egyszerűen átfordítják negatívba, így a tavak sima és mélyebben fekvő felszíne kiemelkedésnek tűnik, mint valamiféle alacsony fekvésű fennsík, ebben az esetben pedig a felbontás lerontásával kisimultnak tűnő erdőség valamiféle azonosíthatatlan körítésként szolgál.

Azonban az igen hatékony képhamisítási eljárások alkalmazása ellenére, a felszín csomós jellegű mintázata továbbra is kitűnően felismerhető, az erdőség egységes és átláthatatlan takarója, mely hirtelen és éles határral megszakad közvetlenül a tavak partjánál, önmagáért beszélő, éles határvonalat képezve. Az ok, ami miatt az erdőtakaró nem nyúlik a „havas” részek fölé, ugyanaz, mint a Földön, nagyon egyszerű a dolog, a mélyebb részek vízzel kitöltöttek, és a fák nem képesek gyökeret verni azokon a részeken, ahol a víz folyamatosan jelen van.

 

A fenti, tizenharmadik felvétel immár sokkal jobban összevethető jelen beszámoló első három, Földön készült felvételével, a kis ellipszis alakú tó a felvétel jobb oldalán már inkább beazonosítható és felismerhető az emberi szem számára. Megszámlálhatatlan mennyiségben állnak hasonló fotók rendelkezésünkre, ahol sűrű erdőtakaró és különösen nyíltvizű tavak láthatók, a legszebb felvételekkel a korábbi és későbbi beszámolók során is találkozhatnak.

A fényes, igen világos színű, keskeny fehér szalag a tó bal oldali/alsó részén nem mást, mint a napfény erős visszatükröződése a vízfelszínen a partvidék csupasz geológiai felszínéről. Figyelemre méltó, a sűrű, csomós szerkezetű mintázat milyen tökéletes mértékben elrejt mindent az alatta fekvő területből, semmiféle geológiai jellegű kiemelkedés nem látható. Ez a kép, és a következő tizennegyedik felvétel síkvidéken készült, emiatt jól összehasonlítható a földi erdőségekkel, már amennyiben a felbontás nagyjából azonos, és nem terheli a marsi fotókat a felbontás meghamisítása, illetve közvetlen képhamisítás.

 

 

A fenti, tizennegyedik felvétel további látvánnyal szolgál ugyanannak a fotócsíknak a legvégéről, ahonnan a tizenharmadik felvétel származik. A nyíltvizű marsi tavak jelenlétére vonatkozó bizonyíték ez esetben hangsúlyosabb és jobban látható. Hasonlóképpen a fás-jellegű erdőségre is igaz ez a jobb alsó sarok térségében, jól megkülönböztethető és határozott megjelenésű, emiatt még az eddigieknél is jobban összehasonlítható a földi erdőségekről készült első három felvétellel. Továbbá, mindez igaz még annak ellenére is, hogy a nagyítási tényező és a tisztítási lehetőség valahol a 14. és 13. kép között van, ami arra utal, hogy ezen a bizonyos helyen a fák egyedi mérete nagyobb.

Nem gondoljuk, hogy ez az élő, terjeszkedő és mindent elfedő erdőség bármiféle más, élettelen geológiai objektummal összecserélhető lenne, különösen akkor nem, ha valaki alaposan áttanulmányozta jelen beszámoló elejét, megvizsgálta, miként festenek az öreg, kemény fák alkotta erdőségek a Földön. Amit látunk nemcsak egyszerűen sikeresen fejlődő erdőség, hanem bizonnyal igen régi is egyben. Miért mondható el mindez? Nos azért, mert ha megnézzük a fák területét, az egyes példányok igen közeli, illetve nagyfokú méretbeli hasonlatosságot mutatnak, ezért – az egyes példányok hasonló mérete miatt – adódik ez a rendkívül egységes megjelenés. Valószínűleg igen hosszú időnek kellett eltelnie, bizonnyal évszázadoknak, ha nem évezredeknek, ahhoz, hogy egy, vagy néhány egyformán agresszív faj mindent de mindent teljesen betakarjon, ráadásul ekkora területen, a szabad területért folytatott versengés közben.

A marsi ősi életformákról beszélve feltétlen említést érdemel, hogy ugyanennek a fotócsíknak a másik végén gigantikus faóriások láthatók, ezek – véleményünk szerint – elképzelhetetlenül ősiek. Ez a jellegű marsi biológiai jellegzetesség nem hasonlítható össze földi erdőségekkel, ezért jelen beszámolónak nem képezik részét. Bővebben olvasható róluk a „Gigászi növényfajok találhatók a Marson”, illetve a „Gigászi növények és nyíltvizű tavak a Marson” – című írásokban. További beszámolókban is felhasználtuk ugyanazt a fotócsíkot, az igazán gigászi méreteket öltő marsi növényzet azonban nem hagyományos jellegű fákból épül fel, igazából még a Marson is különlegességnek számítanak.

Azt is fontos tudni, hogy a 13. és a 14. felvételen látható tavak közvetlenül a déli sarkvidék térségében találhatók, nem messze magától a jégsapkától, ami pedig a fotót illeti, egyértelmű, hogy azon a víz folyadék fázisban látható. Fel kell tehát az emberben merülnie a kérdésnek, mindez hogyan létezhet, emellett miként maradhatott fenn ilyen sikeresen a sűrű erdőség, sok-sok korszakon át, mikor megtámadhatatlan és megcáfolhatatlan tudományos érvek igazolják, hogy a hőmérséklet szuperhideg, nagyjából -140 Celsius? Ezek szerint tehát mi magyarázza a hatalmas hagyományos jellegű marsi erdőségek jelenlétét, ezek hatalmas oxigénpumpa-jellegű működését, miközben a hivatalos tudományos adatok 95.32%-os széndioxid-arányú marsi légkörről beszélnek? Ugye kezd már érződni a patkánybűz a hivatalos űrkutatási adatok kapcsán?

 

A fenti, tizenötödik felvételen ismét osztott képet láthatunk, a bal oldalon a már jól ismert hagyományos erdőséget, jobbról pedig egy további, nyíltvizű tavat magába foglaló területet; ugyancsak az eddig már felhasznált fotócsíkból kivéve, az eddig alkalmazott felbontáson. Az erdőtakaró lombozata a bal oldalon mostanra már egyértelműen meggyőző erővel kell hogy hasson, a maga mindent elrejtő és betakaró, a felszíni geometriai formákat tökéletesen elrejtő megjelenésével.

A kép jobb oldalán a tó kissé ki van simítva a lerontott felbontás és képhamisítási technikák alkalmazása által. A tó jobb oldalán látható világos színű terepvonal, valamint a tó felső végénél, egyaránt súlyos képhamisítási alkalmazásokon átesett területek, sokkal jelentősebb mértékben, mint a nevezett területektől balra eső részek.  Habár ez a bizonyos tó a hivatalos fotócsík legvégén található, és a szárazföldből csak kicsiny rész látható itt, a képből kiolvasható egyéb jelek egyértelműen utalnak arra, hogy hosszú, éles határvonalakkal rendelkező, széles átmeneti zóna található a tó mindkét végén, a tó felső részén pedig tisztán kivehető, hogy két felvételt illesztettek össze, viszont az egyes részeken alkalmazott képhamisítási eljárások nagyban különböznek egymástól, az átmeneti zóna két végét illetően.

Miközben az átmeneti zóna, fent a jobb oldalán a partvidéknek, kapta a legnagyobb arányú képhamisítást, szinte pontosan ezen a részen, a tó vize láthatóan nem reagált különösebben erre a beavatkozásra, látványa meggyőző, a képfelbontás lerontása ellenére is. Mint jól látható, a tóban lévő víz ismét csak folyékony halmazállapotúnak tűnik, mindazokkal az egyedi jelekkel, melyeket fentebb leírtunk, összevetve a hivatalosan kiadott ismeretekkel, beleértve a gazdagon burjánzó erdőséget is. Erről a helyről olvashatunk még „A Mars Déli Pólusának erdőségei és víz jelenléte” – című beszámolóban is, mindez leellenőrizhető ott a negyedik és az ötödik felvételen. Ezenkívül, a harmadik képen ott négy további földi példát láthatunk, a lombkorona megjelenése igencsak beszédes, pláne, ha összevetjük a jelen beszámoló földi erdőségeket bemutató felvételeivel, és jól összehasonlítható a jelen beszámoló további marsfelvételeivel.

Nos lépjünk ismét tovább. Az elkövetkező igazolások nem olyan erősek, mint a korábbiak, nem oly tökéletesen mérhetők össze földi megfelelőikkel, ám továbbra is igen erős bizonyítékokkal szolgálnak, mély betekintést nyújtanak, és a saját módjukon tovább fényesítik a marsi erdőségek mellett szóló bizonyítékokat, legalábbis azt a fajtáját illetően, melyik fákből áll, s ezért mindenki számára ez jelenti a „hagyományos” erdőség fogalmát.

 

A fenti, tizenhatodik felvétel, a már korábban is megnevezett fotócsík metszetét mutatja, egyik oldalától a másik oldaláig, ezúttal azonban a másik végéről.  Figyeljük meg, a felvétel aránylag ritkán látható, ferde szögben mutatja a tájat, a sokkal inkább megszokott függőleges nézet helyett; viszont itt is a már eddig megismert idős erdőséget láthatjuk, a látószög eltérése miatt pedig kissé változik a sűrűn burjánzó növényzet textúrájának megjelenése. Nagyon szegényes a fotó felbontása, nehéz felismerni a tényt, hogy továbbra is nagyon sűrű és mindent elfedő rengeteggel van dolgunk.

Szerencsére ezek a feltételek és eljárások kismértékben kompenzálhatók, így az erdőségre utaló nyomok tisztábbá tehetők, jobban láthatóvá tehetők. Ismét megjegyezzük, miként a legtöbb marsi erdőség esetében, melyekre utaló bizonyítékokat itt felsorakoztattunk, a mindent lefedő és körbefolyó takaró megjelenése egyetemes e szupersűrű növényrengetegek esetében, emellett igen fontos kiemelni az erdőkkel sűrűn befedett térségek fényelnyelő tulajdonságait; ezek a területek összehasonlíthatatlanul sötétebbek, mint a felszín természetes geológiai formái.

Miként az a legtöbb esetben lenni szokott, a felvétel előterében látható világosabb terület valójában víz, a felszíne azonban szinte felismerhetetlen a vízfolyáson alkalmazott képhamisítási eljárások miatt. Az ok a jelentősebb képhamisítási technika alkalmazásának jelen esetben a vízfelület tökéletesen felismerhető mivolta, valamint a képcsíkon előforduló számos, további nyílt vízfelület együttes jelenléte; emiatt a fokozott beavatkozás. Mindezek ellenére, a tény, hogy itt bemélyedésekről van szó, teljesen élesen látható, a határokból, melyeken túl az erdőség már nem tud tovább burjánzani, logikusan adja a következtetést, azt látjuk itt, ami valójában ott van.

 

Nos menjünk most tovább és nézzük meg a következő, ezúttal kissé nagyobb fotót, rajta a már jól megismert sűrű erdőséggel. Miként az látható, a fenti, tizenhetedik felvétel, nagyobb távolságból mutatja a hatalmas, sötét, a fényt erősen elnyelő erdőséget. A felvétel jobb felső részén enyhén kiemelkedő hegyet láthatunk, a fehér terület a tetején pedig nem más, mint egy tó felszíne, a felismerés megnehezítése érdekében a fényerejét jelentősen megnövelték. Ám az előző, 16. felvételhez és a többiekhez hasonlóan, a hangsúly itt sem a víz megjelenésén van, hanem a hagyományos, sűrű erdőségeken magukon.

Vegyük észre az erősen fényvisszaverő területeket az erdőség lombkoronájának vidékén, a nagyobb tótól balra eső részen. Ez a napfény-visszaverődés jelen esetben teljes mértékben hamis. Oka pedig az, hogy a hegy lejtője éppen a Nap irányába mutat, a felszín pedig bizonyos szögből van fotózva, ezért ezek a hatások összeadódnak, a fa lombozatát illetően ezen a bizonyos részen. A kép többi része meglehetősen sötét és jelentős fényelnyelési tulajdonságokkal rendelkezik, szinte alig teszi lehetővé részletek megfigyelését.

Fontos tudni, hogy az itt megfigyelhető fényvisszaverő-képesség, ami a hegy bal oldalát illeti, mesterségesen lett ilyen mértékben megnövelve, szándékosan fokozva a sötét rész színárnyalatát, ez a momentum vezethet jelen esetben a mélyebb megértés kulcsa megtalálásának irányába. Tettük mindez annak bemutatására, hogy az itt bemutatott, a hegyoldalon felkapaszkodó erőség lombozata miként mutat nagyobb távolságból amint elfed mindent a jóval erősebb fényvisszaverő-képességű természetes felszíni geológiai formákból. Az egyetlen kivételt a nagyobb tó jelenti fent és a kisebb tó lejjebb, a vizenyős területen. Vegyük észre, hogy a talaj minden egyes kiemelkedését és mélyedését milyen tökéletesen követi az erdőség szupersűrű, tömött takarója.

Erről a bizonyos helyről részletes említés történik „A Mars Déli Pólusának erdőségei és víz jelenléte” című beszámolóban, ott, az első képen ugyanezt a területet láthatjuk. Szintén abban a beszámolóban, a negyedik felvételen, további példákat láthatunk földi erdőségek lombtakarójára, légifelvételek bemutatásával. Ezek összevethetők jelen beszámoló első felvételeivel. Ugyancsak beszédes lehet ezen felvételek összevetése a marsi erdőtakaró lombozatáról készült képekkel.

 

Az itt bemutatott helyszínre bárki mondhatja, hogy a kislátószögű felvétel egyedi, kis térségre korlátozódik, elszigetelt jelenség, a fenti, 18. felvétel a tágabb térségét mutatja annak a vidéknek, ahonnan a 17. felvétel származik. Vegyük észre a jelentős fényelnyelő képességet az egész területen. A mindebből levonható logikus következtetés mostanra már teljesen tiszta.

Pontosan ez az a csodálatos megnyilvánulás, amit az ősi, sűrűn növekvő erdőségek mutatnak mindazokban az esetekben, amikor a környezeti feltételek ehhez alkalmasak, és a fejlődésüknek semmi jelentős tényező nem állít akadályt. Emlékezzünk rá, hogy a fákból álló erdőség nem érhette volna el ezt a rendkívüli lefedő-képességet, ha nem létezne már ősidőkbe visszanyúló korok óta. A saját szemünkkel látható bizonyítékok pontosan az ellenkezőjéről beszélnek nekünk, mint a hivatalos tudományos dogma; a Mars igenis nagyon stabil, kellemes és igen jól élhető környezetet biztosít már hosszú idők óta.

Nem győzzük újra és újra hangsúlyozni, az ilyen egységesen sűrű növénytakaró létezését a Déli Pólus térségében, nem túl messze közvetlenül a jégtakaró szélétől, közel ahhoz a vidékhez, melyről az űrkutatásban dolgozó vezető szakemberek azt állítják, hogy a hőmérséklet -140 Celsius fok, ami normális körülmények között elejét venné vagy legalábbis teljességgel lehetetlenné tenné ilyesfajta biológiai tevékenység megjelenését és fennmaradását. Elméletileg természetesen semmi sem teljességgel lehetetlen, erős kétségeink vannak azonban az iránt, hogy bármiféle hagyományos, fás-jellegű erdőség képes lenne alkalmazkodni ilyen elképesztően hideg környezeti feltételekhez. Sokkal elfogadhatóbb az, hogy az itt található erdőségek igen hasonlatosak a földi erdőségekhez, talán annyiban mások, hogy kicsit jobban alkalmazkodtak a marsi, valamivel hidegebb körülményekhez a hosszú idő alatt, vagyis pontosan ugyanazt teszik, amit a fák itt a Földön. Elnyelik a fényt, széndioxidot lélegeznek be, és együttesen hatalmas mennyiségű oxigént pumpálnak a Mars légkörébe. Ha pedig mindez így van, akkor fontos következtetéseket vonhatunk le a Mars valós hőmérsékleti adataira nézve, eszerint pedig a Mars kissé hűvösebb mint a Föld, de semmiféleképpen sem olyan dermesztő hideg égitest, amint azt hivatalosan be szeretnék állítani számunkra.

Ugyanígy, az ilyen hatalmas területen burjánzó erdőség, minden bizonnyal oxigént pumpál a Mars légkörébe, mely mindenféle hivatalos értelmezés szerint 95.32%-ban széndioxidból áll, és mindösszesen nyomokban tartalmaz oxigént és vízgőzt. Ez a rendkívül alacsony arány és az extrém hideg körülmények a titkos hatalmak elképzelése szerint magával hozza a következtetést, miszerint a jól látható hatalmas, fehér hó- és jégpajzsok széndioxidból állnak, sokkal inkább, mint víz hó- és jégből, azonban éppen az általuk kiadott fényképek elemzése alapján ennek pontosan az ellenkezőjére juthatunk.

Ha a Mars valós hőmérséklete jóval enyhébb és a földi emberek számára barátságosabb, mint a hivatalos szervek által közölt extrém értékek, akkor hosszú időn át képesek sikeresen támogatni különböző életformák fennmaradását, köztük a hagyományos erdőségeket is; a Mars atmoszférája pedig - ebben az esetben – egyáltalán nem mérgező a földi ember számára, miként azt a hivatalos szervek folyamatosan állítják; továbbá, ha folyékony víz is létezik megannyi helyen, ahol erre utaló jeleket láthatunk a bolygó felszínén, akkor bizony valakik már évtizedek óta hazudnak nekünk, valami egészen hihetetlen léptékben, mélyen beavatkoznak világfelfogásunkba, meghamisítják azt szánt szándékkal immár generációkon át, sőt, a hazugságot a tudományos szervek normaként elfogadott viselkedésévé tették, és másodlagos állampolgárokként tekintenek ránk. Mindez egy koncepciózus eljárás, miként azt gyanítjuk, a valóság netán olyan elképzelhetetlenül érdekes, hogy be kell csomagolni az emberek agyát és gondolkozásképtelenné tenni őket. Mindez lehetséges lenne?

Rosszabb a helyzet; újabb zavaró következtetésekre juthatunk, ha mindezeket az új ismeretek figyelembe vesszük és nem állunk meg itt. Ne felejtsük el, viszonylag közeli világról van szó, ökológiai rendszere barátságos a különböző életformákkal, miként azt tudjuk, beleértve az intelligens életet is. Hosszú időn át kiegyensúlyozott feltételeket biztosító égitest, miként a Mars is, igen sikeres túlélési stratégiákat fejleszthet ki, szárazföldi területe igen nagy, összehasonlítva a Föld szárazföldi területeivel, melyek a bolygó 30%-át sem teszik ki; ha óceánokat nem is, de vizet bőséggel tartalmaz, a gravitációja is jóval kellemesebb, tehát – mindent egybevéve – igen vonzó a földiek számára.

Anélkül, hogy belemennénk a Teremtés vs. Evolúció vitába, kétségbevonhatatlan tény, hogy az élet, ha erre bárhol lehetősége nyílik, azonnal igyekszik kitölteni az evolúciós űröket, erre megvannak a maga kikísérletezett módszerei. Soha ne felejtkezzünk el a következő rendkívül fontos tényről: „Az élet utat tör.” Teljesen magától értetődik, ha létezik egy hosszú időn át az élet számára kedvező feltételeket biztosító égitest – ismereteink szerint – nem vezet mindez oda, hogy kitöltse az „evolúciós űrt”, azaz intelligenciát hordozó létformává fejlődjön? Továbbá, ha Ön, Kedves Olvasó űrutazó lenne, valahonnan a külső világűrből érkezne, és/vagy más korból, és kisebb gravitációt alkalmazó űrhajókat használna utazásához, ugyan mi oka lenne hogy megtelepedése céljául a jóval nagyobb tömegvonzással rendelkező Földet válassza, a jóval kisebb gravitációjú Mars helyett? Fontolja csak meg.

Természetesen olyan marsbéii erdőséget választottunk ebben a beszámolóban, mely igen közel áll a földi erdőségekhez megjelenésében, ezért jól összehasonlítható, egyben azt is felvázoltuk, mennyi és milyen mértékű hamisítás történik félrevezetésünk céljából, nehogy véletlenül a köztudatba kerüljön ezeknek a létformáknak a puszta léte is, mélyen közös tudatalattinkba vájnak tehát az erre nem jogosultak, hogy általánossá tegyék a megtévesztést. Nagy kihívásként jelentkezik mindez előttünk, hiszen alapvető befolyással bír arra amiről azt hisszük, hogy tudjuk, és arra is, mit higgyünk arról, amit tudunk. Talán ez utóbbi a szükséges következő lépcsőfok földi személyiségfejlődésünk útján, mint emberi fajnak, sokkal nagyobb késztetést kell tanúsítanunk valós környezetünk megismerése felé, és fel kell készülnünk arra, hogy a valóság esetleg sokkal összetettebb lehet, mint ahogy azt mi elképzeljük.

Könnyű megtalálni az összehasonlítási alapot a Mars hagyományos erdőségei és a Föld erdejei között, a részlegesen elfedett, lerontott felbontású, kivilágosított, meghamisított részletek ellenére is. Rendkívüli mennyiségű felvétel áll rendelkezésünkre mindehhez. Hasonló fotótömeg van kezünkben a marsi nyíltvizű tavakat illetően is. Ezekre is számos példát láttunk és láthatunk még a továbbiakban.

Bízunk benne, hogy a meggyőző érvek megtapasztalása révén hozzájárulhatunk a Kedves Olvasó világképnek változásához, közelebb tudjuk juttatni az igaz valóság megismeréséhez. Talán egy nap a hivatalos tudomány képviselői is kiállnak majd az igazsággal, nem hamisítanak, nem hazudnak számunkra tovább. Talán az egyéni érdeket felváltja a közös érdek. Ebben hittünk kell és ezért tennünk kell. Arra nem számíthatunk, hogy majd „felébred a lelkiismeretük”, bár olykor ilyesmi is szokott történni. Néhány napot meg is szokott élni a dolog… Aki a kutatás önálló útjára lép, nyitottan keres és talál válaszokat, az egész egyszerűen meghaladja és túlhaladja a tudományos álláspontot. Azok részéről, akik pedig az igazságra és a valóságra kíváncsiak, feltétlen támogatást igényelnek hát.

 

 

40. A Mars Déli Pólusának erdőségei és víz jelenléte

Hosszú ideig várakoztunk ennek a nyomnak a nyilvánosságra hozatalával, mert nem számít a legegyértelműbbnek ezen a területen, nem lehet nagy biztonsággal eldönteni, a levezetés helyes vagy sem, hiszen a marsfotók kutatásának kezdetén az elemzők még tapasztalatlanok voltak, nem tudták pontosan felismerni a képi információk jelentését és jelentőségét. Azonban jó néhány év gyakorlatot követően meglehetős rutinra lehet szert tenni az elemző munkában, általánosságban, ezért nagy bizonyossággal jelenthetjük ki, az itt olvasható beszámolók többsége helyes úton jár.

 

A fenti, első kép az MGS MOC M10-00628 archívumszámú fotócsíkból való, a Déli Sarki jégsapkától nem túl nagy távolságra, ahol sűrű sötét erdőség takarója fedi be a felszínt, egészen a felvételen látható domb tetejéig. Távolról pillanthatunk a tájra, az erdőség takarója pedig túl sűrű ahhoz, hogy egyedi példányokat vagy fákat megpillanthassunk, nem érdemes tehát keresni ilyen részleteket.

A nagy távolság és a hivatalos felvétel alacsony felbontása megakadályoz bennünket a sötét takaró mindenféle részletnek megvizsgálásában, s joggal feltételezhetjük, éppen ez a szándék. A napfény visszaverődése az emelkedő felszín egy részén a sötét háttér mellett, szintén arra utal, hogy igen nagy sűrűségű növényzet adhatja ki ezt a sötét masszát. Talán így is lehetne, azonban a file viszonylag kis méretéből arra következtethetünk, egyfajta illúzióval állunk szemben, amit valószínűleg a kis felbontás okoz, és egyáltalán nem tűnik geológiainak (sziklák) vagy mesterséges eredetűnek. Majdnem biztosak lehetünk tehát abban, hogy erősen fényelnyelő erdőséget látunk, sűrű növényzetet (fákat), azaz valamiféle biológiai életnyomokat.

Mindenféleképpen figyelemreméltó a sötét tömeg egyenletesen csomós mintázata, valamint az is, milyen agresszíven maga alá temet mindent, miként követi szorosan a talaj domborzatát. Tipikus példáját láthatjuk a vadon burjánzó erdőségnek, ahol a napsugárzás minden egyes négyzetcentiméterének megszerzéséért kiéletezett harc folyik már igen hosszú idő óta, mindennek eredményeként csak a lombsátor tetejét láthatjuk.

A világos színű, erősen fényvisszaverő terület az alacsony hegy tetején mintegy szakadást jelent a sűrű és egységes növénytakaró szőnyegében; minden valószínűség szerint sekély tavacskát láthatunk, mely azért elegendően mély ahhoz, hogy az erdőség ne legyen képes elfoglalni azt. A felszínét azonban igen erősen kivilágosított, igen sűrűn szemcsézett hamisítási réteg tagkarja, mindenféle részletet kimosva a képből. Ez a fajta képhamisítás, mely a megfigyelhető sima felszínt eredményezi, igen gyakran megfigyelhető a nagyszámú marsfelszíni vizes térségekben. Arra gyanakszunk, hogy az eredeti felvételen tisztán, a fényt igen erősen visszaverő vízfelszínt láthatunk, mely könnyen azonosítható a viszonylagos sekély mivolta, és a területén látható szigetek miatt, ezeken bizonnyal fák növekednek, jól azonosíthatóan bárki számára. A képhamisítás alkalmazása meggátol minket a részletek felismerésében, szinte tökéletesen elrejtve a szigeteket és rajtuk a fákat.

Ez a távoli, kis felbontású és hamisítási technikákat bőven tartalmazó felvétel meggátol bennünket abban, hogy kellően közeli pillantást vethessünk a tájra, hogy beazonosítsuk a növényzetet magát, azonban nem elegendő a hepe-hupás, sötét felszíni mintázat eltüntetéséhez, mely kifejezetten jellemző a sűrű erdőség lombkoronáinak tetejére, jelen esetben pedig kellő annak eldöntésére, mit is látunk itt valójában. Továbbá, a szabálytalan körvonal a sötét tömeg és a világos terület között alátámasztja, a sötét tömeg egységesen kiemelkedik az általános magasság fölé, emiatt a fényes területet könnyedén beazonosíthatjuk, mint partvonalat.

Úgy gondoljuk, a titkosítási hivatal szemszögéből vizsgálva a dolgot, ezt a látványt egy előre programozott, képhamisítást végző számítógépes program hozta létre. Sokkal gyorsabb és alaposabb, mint amire egy ember valaha is képes lesz, az  ilyen jellegű tudományos adatok átnézésében - viszonylagosan rövid idő alatt. A program végigfut a felvételen, minden létező dolgot megvizsgál rajta (sokkal jobb felbontás mellett, mnt amire nekünk lehetőségünk van), aztán felviszi a maga fedőrétegeit, ennek a feltárómunkának az eredményeként - beleértve a színek megváltoztatását is. Az egész technológia természetesen nagyszerűen működik, ám bizonyos esetekben, mint például itt is, mégsem elegendő teljes mértékben.

Mivel sokkal jobb felbontáson dolgozik, mint ami a nyilvánosság számára elérhető, a program külön kezeli a sötét és a világos területeket, ezért különböző hamisítási eljárást alkalmaz, ennek eredményét láthatjuk. Ez a közeli térképezési technika megőrzi általában a színárnyalatokat, az egységesen csomós felszíni mintázatát az erdőség tetejének, a természetes, ám szabálytalan, de élesen kirajzolódó partvonalat, és a magassági síkokat, valamint a felszíni víz fényes területeinek színárnyalatait. Bármiféle felismerhető részlet rejtve marad előttünk, de nem így a főbb árnyalatok, a mintázat és a textúra.

 

A fenti, második felvétel kissé közelebbi rálátást ad a helyszínre, és egyben kissé rosszabb felbontású is. Az eredetileg is gyenge felbontás miatt, nem sokkal ad több információt, mint a távoli kép. Azonban, ami mégis látható, az a sötét terület széle, ahol találkozik a világos színű, a fényt jelentősen visszaverő, egységesen alacsonyabban fekvő területtel. A látvány meglehetősen tipikus mindazokban az esetekben, ahol az erdőség közvetlenül eléri a partvonalát egy víztömegnek, melyre nem tud ránőni.

Azok számára, akik esetleg mindezt átgondolják, talán lehetségesnek tartják, de nem teljes valószínűséggel, hogy a világos színű terület esetleg képhamisítás, valamilyen sokkal inkább mesterséges, mint természetes dolog elrejtésére. Azonban a szemcsés, ám egyenletes felületű mintázata a képhamisítási technika megjelenésében a világos színű felületen arra enged következtetni, hogy ezt a réteget egy sima felszíni területre vitték fel, mely ugye tipikusnak mondható sekély bemélyedésben összegyűlt vízfelület esetében, mintsem kiemelkedő formáknál. Továbbá, a szabálytalan, ám határozott körvonal a sötét és a világos részek között, sokkal tipikusabb erdőség és vízfelület partvonalának természetes határán, sokkal inkább, mint mesterséges struktúrákból kialakított, szervezett rendszer esetén.

A legfőbb döfés az M10-00628 fotócsík bemutatásával annak hangsúlyozása, hogy valóban élő, biológiai eredetű erdőség található a Marson, mely közrefog egy tavat, ez pedig nem spekuláció a színek játékával, hanem kőkemény tény. Mindezt csak azért említjük e helyszín kapcsán, hogy némiképp valóságosabb rálátást adjunk rá, és lehetőleg csökkentsük a képhamisítás által okozott, a vízfelszín felismerhetőségét befolyásoló, illúziókeltő hatást. Ne felejtkezzünk el róla, a képhamisítási eljárásnak a nyomai igen szembeötlőek, jelen esetben felszíni vízfelületről van szó, amit jobbnak láttak elrejteni.

Mindeközben, miközben e felett a bizonyos helyszín és a víz felett érvelünk, akik jobban érdeklődnek a helyszín iránt, megvizsgálhatják az eredeti fotócsíkot a következő címen: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M10/M1000628.html, itt bárki ellenőrizheti és alaposabban elemezheti az elmondottakat, hogy valóban erdei élet nyomait láthatjuk; fontos még azzal is tisztában lenni, amint a hivatalosan kiadott fotócsíkot lefelé görgetjük egészen az aljáig, felbukkan egy, súlyos képhamisítási eljáráson átesett, s ezért nehezen felismerhető folyórendszer. Nem nevezhető éppen a világ legjelentősebb bizonyítékának, részben azért, mert a felvétel megdolgozáson esett át, emellett igen szegényes felbontású is, azonban ott van a képen, s az érdeklődők megpillanthatják.

 

Összehasonlítási célokból, a fenti harmadik képen, négy különböző földi erdőséget láthatunk (nem marsit tehát), oly sűrűek és tömöttek, hogy teljes mértékben elfedik a felszínt, egyetlen kicsiny részt sem engednek láttatni az alant fekvő természetes felszínből. E helyszíneken megváltoztattuk a színeket, hogy a képrészletek inkább összehasonlíthatóak legyenek a marsi színekkel, levettük hát a brilliáns színeket. Az erdőség felső lombozatáról készült képrészletek különböznek mind távolságban, mint látószögben, és az erdőséget alkotó fafajtákban is; pusztán annyit láthatunk a fákból egyedileg, ami már lehetővé teszi felismerésüket; egyben megfigyelhetjük mintázatukat és textúrájukat, majd összevethetjük a marsi megfelelőikkel.

Vegyük észre, hogy ezeken a beállításokon a fák igen agresszíven versengve nővekszenek a napfényért, hogy elérjék a maximális magasságot, ami nagyjából azonos minden egyes példány vonatkozásában, mely közel egyforma a képrészleteken szereplő fák esetében. Minden egyes fa, mely nem képes elérni ezt a magasságot, amelyik nem képes eléggé sebesen növekedni, és amelyik nem tud eléggé agresszíven viselkedni, hogy kiharcoljon magának egy kis helyet a napfényért, lényegében árnyékban marad és elfonnyad alant. Ezért, az erdő kinézete, az a tulajdonsága, hogy az egyes fák minden parányi helyet igyekeznek elfoglalni a lombkorona tetején, egy kis napfény megszerzése végett, sikeres túlélési stratégia abban az esetben, ha el tudja érni az adott egyed a maximális magasságot, a legmagasabb fákét. A versengő helyzet természetesen kedvez a legmagasabb és a legagresszívabban növekvő fáknak, és ennek következtében a sikeresen növekvő fák a természetes kiválasztódás határait érik el, akármilyen fajról és fatípusról van szó.

Ami miatt ide elhelyeztük ezt a felvételt, az annak bemutatása, hogy ez a fajta erdőség lombozat mintázat és textúra alapján arra következtethetünk, hogy egyes fák az átlagos szint fölé emelkednek. Ez a jelenség annál inkább megfigyelhető, minél hosszabb időn át hagyjuk magára - növekedni az erdőséget, ha a növekedés és a napfényért folytatott versengés zavartalan. Egyszóval, hosszú időn át, feltéve a környezeti viszonyok folyamatos állandóságát, ugyanazokat és/vagy hasonló fafajtákat, hajlamosak még sikeresebben fennmaradni, kiterjedt területeken is, nagyjából ugyanazt a magasságot elérvén növekedni, egységes felső lombozatot mutatva. Példának okáért, a természetes kiválasztódás folyamata hasonló megjelenésnek kedvez, mint amilyent a fenti képrészleteken láthatuk, különösen jó példa erre a bal felső, lapos szögből készült felvétel, míg a jobb felső képen mindezt sokkal meredekebb szögben figyelhetjük meg, ahol a fák igen hasonlatosak egymáshoz. Másrészről, a fák koronája a bal alsó felvételen jóval ingadozóbb és egyenetlenebb takarót mutat, ennek oka a több, különféle fa jelenléte - melyek továbbra is éles versenyt folytatnak a napfényért -, ebből adódik ez az eddigiektől eltérő megjelenés.

Ilyen esetben az is lehetséges, hogy a fák magasságának jelentős különbsége a talaj egyenetlenségeiből adódik, a fák magassága egymáshoz képest továbbra is nagy hasonlóságot mutat, azonban a felszínben mutatkozó egyenetlenségek így közvetítődnek, hiszen magát a felszínt nem láthatjuk. Vegyük például a fenti képrészletek közül a jobb alsót, ez immár jóval nagyobb távolságból készült, messze a felhőzetnél is magasabban (kis felhőpamacsokat láthatunk elszórva), mely terület valaha, a távoli múltban bizonyára a jelenlegi szintjénél is alacsonyabban elterülő mélyföld lehetett, telehálózva vízerekkel, ezek mindenféle üledéket szállítottak, s töltötték fel hosszú idő alatt a legmélyebben fekvő részeket, kialakítva a megfigyelhető hatalmas síkságot az üledékekből, megformálva a deltatorkolatot is egyben, hordozván a sűrűn növekvő erdőtakarót, mely ez esetben megfelelően alkalmazkodott a fozokottan vizzel telített talajhoz. Az eredmény a szinte tökéletesen sima erdőtakaró, azonos magasságúra növekedett fák, az egyetlen megszakítást e takaróban pedig mindössze a folyóágy jelenti, ennek áthaladását figyelhetjük meg a sűrűn fákkal övezett vidéken, egy fő ág maradt, a többi valamennyi feltöltődött, illetve belepte a növényzet, csak a folyó mentén van bárminemű rálátásunk az eredeti felszínig.

 Természetesen a marsi növényzet a földitől valamennyire küllönböző környezeti feltételek mellett maradt fenn ilyen sokáig. Továbbá, az erdőségre utaló nyomok rendkívüli módon valószínűtlenek abban az esetben, ha elfogadjuk a hivatalos álláspontot, miszerint a Mars bolygó csontkeményre fagyott, hihetetlen mértékben száraz, és elsődlegesen széndioxid légkörrel rendelkezik; mindenféle élet lehetetlen rajta, beleértve a talajban élő legtöbb mikrobát is. Természetesen az ilyen és hasonló jellegű nyomok egyenesen az arcába ugranak a hivatalos pozícióban lévőknek. A nyilvánvaló nyomok mindenki számára igazolást nyújtanak, miközben a hivatalos álláspont ennek az ellenkezőjére akarja sarkallni a Kedves Olvasót. Ez a nagy különbség a hivatalos szervek és miközöttünk.

Ám ha valójában erdőség nyomait láthatjuk, mint ahogy azt látjuk, a sűrűsége és az egységessége a lombozat tetejére vonatkozóan elmondja nekünk, hogy már hosszú idő óta létező, nagyon stabil és kiterjedt erdőrendszerrel állunk szemben, valamennyi ezzel együtt járó következménnyel; és semmi mással össze nem cserélhetően. A széles látószögű kép a keskeny-látószögű társaságában, amiként oly sok más további fotó a Mars Déli Sarki térségének közelében, a maga erősen jellemző sötét, fényelnyelő területeivel, mind-mind sűrű növényzet jelenlétére utalnak, szemben az erősebben fényvisszaverő felszíni/geológiai alakzatokkal; a ritka növényzet vagy annak teljes hiánya pedig jelzés értékű ezeken a helyeken, arra utal, hogy a sötét részek bizony oxigént pumpálnak a légkörbe, miként azt a hasonló erdőségektől megszokhattuk már a Földön.  Ennek felismerése súlyos következményekkel jár a valós hőmérsékleti és légköri adatokra nézve a Marson, valamint az általunk ismert életfeltételek vonatkozásában is. Nem is láthatjuk be jelen pillanatban ezeket a következményeket.

Végül, mielőtt továbblépnénk az erdőségre utaló nyomoktól, szeretnénk az Olvasó figyelmét felhívni még valamire. A fenti, négy részre osztott képen, kérem szenteljen különös figyelmet a jobb felső szeletnek. Azután keresse meg a „Biológiai élet a Mars Déli Pólusánál” – című beszámolót, ott keresse meg az utolsó előtti képet, azaz a kilencediket, és vessen rá egy pillantást. Nagyon erős megjelenésbeli hasonlóságot fog látni a két helyszín között, a nyilvánvaló következtetésekkel együtt. Akár fogadni is lehet, hogy a bal felső földi helyszínt esetleg pontosan felülről fotózták le, az alacsony szög helyett, valószínűleg ez lehet az igazság.

Másrészről, nagyon közel az itt felhasznált M10-00628 fotócsík helyszínéhez található a fenti, sorban a M09-01354 jelű fotócsík, melyen a felszíni tavakra vonatkozó bizonyító erejű nyomok még hangsúlyosabbak, azonban a tavaknak maga a felszíne, továbbra is elrejtve marad, képhamisítási beavatkozás révén. A fenti felvétel méretét valamivel kisebbre vettük, hogy szélesebb rálátás adódhasson a környezetre, a szokottnál kissé tágabb látószögben, egyben perspektívikusabb képünk is lehet a helyszínről.

Ahogy az lenni szokott, ha víz nyomai láthatók a képen a felbontás igen rossz, és magára a vízfelszínre is hamis réteget vittek fel. Ám, miként az olykor lenni szokott, a hamis fedőréteg felvitelekor kihagyták a partvonal éles határát az erdős és a mélyebb rész között. Sajnos, a környező táj is különböző hamisítási eljárásoknak esett áldozatul, beleértve egyes részek negatívba történő átfordítását is, hogy megkíséreljék elnyomni az erdő látványát, miként a közeli M10-00628 jelű képen is tették.

Láthatóan, a széles látószögű, távoli felvétel kontextusa, mely mindkét fotócsíknál megjelenik, igazolja, e két közeli megvizsgált terület, nagymértékben sötét színnel fedett, ami igen tipikusnak mondható a Déli Sarki területeken. A széles látószögű felvétel túlságosan nagy távolságból készült ahhoz, hogy normál méretű részleteket észrevehessünk, ha nem lennénk már tisztában a folyamatosan sulykolt hivatalos állásponttal, miszerint a csontszárazra fagyott, halott világ, nagy részben széndioxid légkörrel és emiatt veszélyt jelent az élet minden, általunk ismert formájára, még hajlamosak lennénk nem hinni a szemünknek. Ezzel ellentétben pedig határozott álláspontunk az, hogy ez az erősen fényelnyelő terület fejlődésben levő növényzet, ebből kifolyóan rendkívüli mennyiségű oxigént pumpál a Mars légkörébe, miként az a földi esőerdeink is teszik.

 Megakadályozásképpen, hogy független gondolatok keletkezhessenek bárki fejében (minő borzalom!), a keskeny látószögű, közeli felvételt, mely alapján lehetőség lenne felismerni a vastag és tömött erdőtakaró jelentlétét, miként az a fenti M10-00628 katalósgusszámú felvételen jól látható, a megoldás az, hogy keverjük össze a felszín látványát, felcserélve a mintázatokat, a textúrát és a színeket a képen. Pontosan ez az, ami itt történik az M09-01354 jelű felvétel esetében, a tó körüli felszín súlyos képhamisításoknak esett áldozatul, pontosan az ellenkezőképpen mutat, mint ahogy a valóságban, semmi felismerhetőt nem találunk immár rajta, egyáltalán. Csak az eltérően megdolgozott tó jön át, de az is csak félig felismerhetően.

 

Ez pontosan ugyanaz az alapvető taktika-készlet, mellyel igyekeznek elrejteni az időszakos vízfolyások nyomait a keskeny-látószögű, közelebbi felvételen, s a Déli Sarki sapka szélénél, miként arról más beszámolóban szó esik, megváltoztatott mintázattal és textúrával találkozhatunk, igyekezvén minél jobban összekeverni a látványt, képről-képre. A képhamisítási eljárások alkalmazása talán sokkal sikeresebb lenne, ha nem lenne a vízfolyások nyomainak kiterjedése ily jelentős, és kontinentális kiterjedésű, hogy még a nagylátószögű felvételeken is felismerhetjük a nyomait.

Azonban nincs ekkora szerencsénk az itt látható normális méretű, a felszíni élet nyomaira utaló felvétel esetében. Az erdőségre utaló nyomok túl gyengécskék ami az egyedileg megfigyelhető példányokat illeti, túl sűrű a növényzet, vastag, mindent egybefonódó, összekuszálódott, eltakaró és a túl nagy távolság miatt nem láthatók a részletek. Nincs semmi egyebünk, mint néhány magányos csúcs a hatalmas erdőtakaró mintázatában és textúrájában, ez ad némi, ám nemigazán meggyőző nyomot.

A fenti, ötödik felvétel egyben az utolsó itt, közelebbi rápillantást enged az M09-01354 archívumszámú felvétel felszíni vizet láttató részére. Vegyük észre, hogy a mélyedés jobb felső része, meglehetősen egyenesnek tűnik a partvonal többi, szabálytalan részével összevetve. Vegyük észre, hogy ez az egyenes vonal túlnyúlik magán a vízfelületen, behatol a környező felszínbe, és ott folytatódik, viszont a két oldalán látható mintázat és textúra eltér egymástól, így egyfajta elválasztóvonalként jelentkezik, meglehetősen eltérő határvidékkel. Mindez pedig annak következménye, hogy két különböző képhamisítási megoldást választottak a terület kitöltésére, ezeket pedig nem hangolták össze a találkozási pontjuknál.

 

Ha valaki közelről megnézi a fenti, ötödik felvételt, gyöngyszerűen sorakozó objektumok láncolatát veheti észre a jobb oldali alsó partján, aztán a láncolat megszakad két helyen is, mintha ezen a részen elsüllyedtek volna elemei, hogy aztán kissé arrébb újra folytatódjanak. Gyanítható, hogy a „benyomódások” nem természetes eredetűek, inkább tűnnek képhamisítási beavatkozásnak. A felbontás túlságosan szegényes ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni, azonban gyanakszunk, mesterségesen kialakított mértani szerkezetekről van szó, kialakítva ezt a jól behatárolható ám nehezen kategorizálható egységes és egyenes gyöngyfűzér-szerű megjelenést, mely egyáltalán nem tekinthető tipikusnak a partvonal további, szabálytalan részein.

A képhamisítási eljárás során tönkretették a partvonal egy részét, fedőréteget húzva rá, az eljárás jelenléte pedig arra utal, hogy sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett a mesterséges objektumok területe, azoknak csak a töredékét láthatjuk; pontosan ennek a kiterjedt geometriai rendszer elrejtésén igyekezhettek, a tó jelenléte csak másodlagos lehetett. Ha valaki egyszer odáig eljut a dolgok megértésében, hogy igenis létezik képhamisítás, onnantól kezdve már egészen egyszerű logikai lépés annak belátása, miként működik, és mi célból.

Egyes, nyíltvizű tavakról készült felvételek évekig várnak megjelentetésre, míg sikerül egy jól meghatározott témájú beszámolóhoz illeszteni őket. Sokszor, miközben a felvételek „jegelve” vannak, csak a sokadik ránézésre sikerül észrevenni rajtuk a képhamisítási beavatkozásokat. Jelen esetben is így történt.  A fotón látható tó teljességgel tipikusnak mondható a Déli Sarkvidék jégsapkájának környezetében, számos felvétel ábrázol hasonlókat, éles partvonalakkal, egyértelműen és jól láthatóan bemélyedésekben összegyűlt víztömegekről van szó; a bemélyedéseket – megfigyelhető tökéletesen sima felszínnel – csak folyadék töltheti ki, a szemmel végzett megfigyelések alapján ez pedig egyértelműen víznek tűnik, habár magát a vízfelszínt gyakran nem láthatjuk tisztán, mert megakadályozzák a hamisítási eljárások.

Ezek azok a helyek, ahol számos alkalommal találkozhatunk képhamisítási eljárásokkal, ha pedig ez a helyzet, márpedig ez, akkor mindenféleképen tovább gondolásra érdemes. Ezért mutatjuk be a felszíni vizeknek ezt a bizonyos típusát, mert a rajta megfigyelhető súlyos megdolgozási beavatkozásokkal, pláne itt a Déli Sarkvidék térségében, szeretnénk felhívni minderre a tényre a figyelmet. Tisztában kell lenni azzal, hogy jelen esetben valóban vízzel kitöltött mélyedést, azaz kisebb tavat látunk, és azzal is, hogy nem láthatjuk a víz felszínét közvetlenül, pusztán az egyenletes képhamisítási eljárás során felvitt fedőréteget, ami eltakarja szemünk elől. Ha nem lennénk vele tisztában, hogy a hamisítás során elrejtik előlünk az egyedi objektumokat, akkor nem is értenénk meg mi folyik a Marson valójában. Viszont – mint annyi esetben -, most is hibáztak, kimaradt az egyedi mesterséges objektumok gyöngyfűzér-szerű sora. Ha pedig ekkora energiát és pénzt fektetnek a hamisításba, akkor érthetetlen ekkora „hiba”.

Ezek a hamis illúzió-keltési beavatkozások, és az a mód, miként ezeket a tudományos adatokat átvizsgálva és a nyilvánosság elemzésétől tartva alaposan átdolgozva adják ki, ráadásul az adófizetők pénzén megmásítva az eredeti információkat, minősíthetetlen eljárás. Azt akarják, hogy több és több adóbevételt használhassanak különböző kutató-szondák felbocsátására, miközben az általuk nyert adatokat folyamatosan hamisítják, ahelyett, hogy megosztanák, és a felfedezések mindannyiunk világnézetét is tudását gazdagíthatnák. Egyesek fenntartják maguknak a jogok, hogy kiváltságosabbak legyenek másoknál. A mások pénzén természetesen. Más szavakkal, miként érezheti magát a társadalom kirekesztett része, akik szolgálatkészen dolgoznak és fizetik adóikat, hogy aztán ilyen eljárásban legyen részük? Fejőstehénnek tekintik őket, de annyiba sem veszik őket, hogy a „tejért” cserében megfelelő táplálékkal szolgáljanak viszonzásképpen. Az elit fenntart magának előjogokat, valamennyiünk kárára, s ezekről önként nem fog lemondani.

A független kutatók szerepe ebben az ügyben egyértelmű. De mi a helyzet Önökkel? Ha megengedjük ennek a politikának a folytatását, még azt hiszik az illetékesek, hogy helyesen járnak el, hiszen senki sem olvassa a fejükre mindezt. Egyben fenntarthatják a jogot maguknak, hogy szélesebb rálátással rendelkezzenek a világról, amit aztán ellenünk fordíthatnak, aminként meg is teszik. Ha az emberek nem lehetnek tisztában a valósággal, már eleve garantált, hogy téves döntéseket hoznak. Vagy pedig olyan döntéseket, melyeket a hatalmi elit elvár tőlük. Azaz, bábként kezelhetnek minket. Saját tudatlanságunk és nemtörődésünk tesz-tehet minket bábokká. Kérdés, meddig hagyjuk ezt még?