A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

  

 

41. A Mars szálas-lombos erdőségei

„A Mars hagyományos erdőségei” – című fejezetben egyszerű összehasonlítást végeztünk el a Mars, külső megjelenésében hagyományosnak tűnő erdőségei és a Föld ismert erdőségei között, és azt találtuk, hogy a marsi – e típusú erdőségek legalábbis – nagy hasonlóságot mutatnak a földiekkel, ennek minden következményével. Az említett fejezet az első lépésnek tekinthető a megértés útján, ahhoz, hogy a Mars egyediségét fel tudjuk ismerni, először a hasonlóságokat kell beazonosítani, felismerni a valódi marsi körülményeket, melyek jelentősen eltérnek a hivatalosan kiadott paraméterektől, a bolygó sokkal alkalmasabb tehát az élet támogatására, beleértve az erdei életet is, mint azt az általánosan elterjesztett ismeretek azt lehetővé tennék.

Azonban, ezek a nyomok esetleg – amennyiben megfontolás tárgyává tesszük őket -, esetleg arra a megtévesztő következtetésre vezethetnek minket, miszerint a Mars legjelentősebb erdőségei hasonlatosak a földiekhez, a helyzet azonban nem ez. Ebben a beszámolóban és majd néhány másikban, a marsi biológiai erdőségek az eddigiektől eltérő típusaival foglalkozunk, ezek a földön teljeséggel kuriózumnak számítanának, miként a Marson is különlegesek, a Mars azonban független világ, a maga egyéni jellegzetességeivel és fejlődési útjával. Ezeket az életnyomokat mint „erdőségeket” azonosítottuk be, jobb elnevezési megoldás híján, mivel ezek a sötét színű, a fényt jelentősen elnyelő, kiemelkedő és vastag takarót képező, mindent elfedő és beborító, az eredeti geológia felszínből kiterjedt részeket elfedő képződményre – nem találtunk jobb kifejezést.

Ennek ellenére, miközben a legtöbb itt bemutatott erdőség mutat némi hasonlóságot a földi erdőségekkel, azonban már különbségek is megjelennek, fontos tisztában lenni azzal, hogy a Mars Déli Pólusa környezetében megfigyelhető erdőségek meglehetősen különösek, nem azonosíthatók be, a legtöbb esetben, mint egyedi fákból álló növénytakaró, miként azt a Földön megismertük. Sokkal inkább tűnik úgy, valamifajta együttműködő telepeket alkotnak, mely időnként megváltoztatja megjelenését és funkcióját miközben a fejlődés különböző állomásain áthalad, földalatti vagy gyakran vízhez köthető kezdeti stádiumból kiindulva, ahonnan szétszóródik, illetve előbújik a Mars felszínére, ahol továbbfejlődik immár felszíni életformává, olykor igen hasonlatosan és valószínűleg igen közel állóan viselkedik mint valamiféle növényzet, de nem biztos, hogy valójában az. Továbbá, a mi fogalmaink szerint teljesen szokatlanul, e nyomok tekintetében újra és újra meg kell jegyezni, igen sokféle jel utal arra, hogy eónok óta léteznek már ezek az élőlények rendkívül stabil körülmények között, a fejlődést különböző leágazásai közepette.

Mindeközben, a jelen beszámoló első felvételén látható, az MGS MOC E07-00860 hivatalos megjelölésű, igen hosszú fotócsíkból származó részleten, a földiekhez viszonylag hasonlatos erdőséget, ám mégis néhány vonatkozásban eltér azoktól, mindenekelőtt a léptékében. A hasonlóságok megkönnyítik a legtöbb megfigyelő számára a felismerést és a megértést, éppen emiatt kezdjük ezt a beszámolót ezzel a felvétellel, hogy aztán mint különösebb jelenségeket is górcső alá vegyünk.

 

 

Az első felvételen olyan helyszínt láthatunk, ahol jól kivehetően és jól beazonosíthatóan, szorosan egymás mellett, függőlegesen és felismerhető egyedi példányokban, nyitott térségen,  mindannyiuk egységes megjelenést mutat, összevetve egyiket a másikkal, méretük azonban jelentősen különbözhet. Mindjárt adódik az első kérdés, ami gyorsan felötlik az emberben,  amikor erre a felvételre ránéz, hogy vajon ezek az egyedi, magasba nyúló formák geológiai jellegű kitörések, esetleg gejzírek, vagy pedig valami mást képviselnek, miként arról olvasható „A Mars Déli Pólusán található gejzírek - élnek?” című beszámolóban. A megértés kulcsa az egyes egyedek közvetlen közelségében megfigyelhető sötétebb, fényelnyelő területnek a megjelenése, nagyon sűrű erdőséget takar; más fotócsíkon is felbukkannak ezek a jól rokonítható alakzatok; fontos megjegyezni, ezek a jól kiemelkedő formák minden esetben sűrű, erősen fényelnyelő erdőségek közelében jelennek meg.

Ami pedig a beszámolóból teljesen nyilvánvaló lesz, ahogy a vizuális megfigyelés jelentette ismeretek összegeződnek, ezek a kitörés-szerű objektumok az erdőség szélét képezik, még a nyílt geológiai terepen találhatók, az erdő testének közvetlen közelében. Lehetséges, hogy az első képen megfigyelhető kiemelkedő egyedi formák közeli növénykolónia szétszóródott egyedei, mintegy előőrsei a telepnek, a maguk kitörés, illetve toll-szerű megjelenésével, ahogy arról az előbb hivatkozott beszámolóban is olvashatunk. A tövüknél, illetve az azzal határos területen a sötétebb anyagnak elsődleges hiánya, pusztán arra utal, hogy ezek az egyedek a fejlődésnek még a kezdeti állapotában járnak, tetemes időnek szükséges még eltelnie addig, amíg kialakítják maguk körül ezt a bizonyos sötét, a fényt erősen elnyelő szőnyeget. Másrészről, az is lehet, egyedi növényekről van szó és semmi közük a növénytelephez magához.

 

A fenti, második felvétel másik fotócsíkból való, az S07-02534 jelűből, egy kitörést ábrázol működés közben, amint sötétebb anyagot lövell a levegőbe és közvetlenül mellette, az alapja mellett, a felszínen láthatjuk összegyűlve. Jól látható hogyan fest az első képen bemutatott élet-kolónia egyik különálló egyede – az összehasonlítás kedvéért. Ez a bizonyos kitörés nagyméretű és egyedüli a környéken. Figyeljük meg, a talajon nem látható kiterjedtebb folt a kilövellés környékén, mindez talán annak is betudható, hogy a szél nem túl erős ahhoz, hogy a kilövellő anyagot nagyobb távolságban széthordja, nagyobb nyomot létrehozva.

Eszerint lehetséges, hogy az első kép jobb felső sarkában levő objektumok egyedi növénypéldányok, melyek éppen mostanában kezdték el nyílt felszíni életüket az erdőség fő tömegének közvetlenül a szélén, ebben az értelemben pedig mindenképpen már ismerős növényeknek tekinthetők. Figyeljük meg, miként indul ki valamennyijük a felszín egy-egy bázispontjából és szélesedik ki, egészen világos árnyalatúvá, miközben felfelé tör. Figyeljük meg a sötét anyag hiányát a felszínen, a felfelé törekvő alakzatok tövénél az első képen, majd hasonlítsuk össze a látványt a másodikkal. Az egyik dolog, amit alapos megfontolás után kijelenthetünk, a magasba törő formák nem lehetnek élettelen geológiai alakzatok, de kémiai jelenségek, vagy gejzír- és gőzkitörések sem. Nagy közelségük a sűrű és tömött, a jobb felső sarokban kezdődő erdőséghez, az első felvételen, nagyon határozott vonás és jellemző erre a formára, miként az egyértelműen tisztává válik e beszámoló kapcsán, és további ismeretekkel is gazdagodhatunk.

Nagy előnyt jelent számunkra itt, a fenti első felvételen, a rézsútos vagy laposabb látószög; kitűnő lehetőséget biztosít számunkra nemcsak ahhoz, hogy megfigyelhessük ezeket a függőleges, biológiai eredetű objektumokat magukat, hanem egyúttal az árnyékukat is, közvetlen a jobb oldalukon és mögöttük, közvetlen összefüggésben függőleges kiterjedésükkel, valamint az alapméretükkel. Ugyancsak szerencsések vagyunk, mert ezek az alakzatok nagyjából a közepén helyezkednek el az igen hosszú fotócsíknak, ahol a felbontás a legjobb, emellett túl sok képhamisítási beavatkozással sem találkozhatunk. Ilyen hosszú fotócsíkon, ha bármelyik vége felé is továbblépünk, a felbontás romlik.

Meglehetősen ritkának és a hivatalos jelentésekkel teljességgel összeegyeztethetetlennek tekinthető ez a felvétel a Mars felszínének vonatkozásában, a legjobb felbontással rendelkezik az itt bemutatottak közül, meggyőző információkkal szolgál. A legtöbb ilyen jellegű alakzatot különböző képhamisítási beavatkozások révén rejtenek el előlünk, emellett a tájra inkább meredekebb szögből, nagyjából függőleges irányból tekinthetünk le jellemzően, ez a rézsútos, részletes felvétel ritkaságnak számít. Ez a fajta magasra emelkedő életforma számos helyen és nagy típusgazdagságban bukkan fel a Mars Déli Pólusának térségében, a legtöbb esetben azonban igen nehezen felismerhetően, a gyenge felbontás, a képhamisítási eljárások, és a függőlegesen lefelé irányuló látószög miatt, miközben maga a forma is meglehetősen változatos módokon jelenik meg.

A kulcs e formák felismeréséhez és kapcsolatuknak más alakzatokkal az első felvétel jobb felső sarkában rejtőzik, ahol éppen a kezdetét látjuk az erdőség kiterjedt foltjának. E típusú erdőség további foltját láthatjuk az alábbi felvételen. Az ok, ami miatt itt elhelyeztük az erdő szélét ábrázoló képrészletet az, hogy bemutassuk, a függőleges irányultságú felvételen miként mutatnak az egyedi objektumok, miként terjeszkedik az erdő foltja a nyitott térségek felé, hogyan fest a széle közvetlenül, amint igyekszik meghódítani a feltáruló nyílt területet, miként hoz létre előőrsöket a további megtelepedéshez. Más szavakkal, ez a függőlegesen készült felvétel ragyogóan bemutatja az erdőség terjeszkedésének módját a nyílt területek felé, miként tölti ki a növénytakaró a felbukkanó üres térségeket, és hoz létre sűrű és tömött paplant, hogy aztán elrejtsen és maga alá takarjon mindent, amerre csak hódításai vezetnek; mindez nagyszerűen látható a következő felvételen.

 

A fenti, harmadik felvétel ugyanarról az E07-00860 katalógusszámú képcsíkról való, rajta hasonlatosan sűrű és tömött erdőséget láthatunk, mindezt pedig azért, merthogy az van rajta. Ez a helyszín közvetlenül az első képen látható képrészlet alatt, attól kissé jobbra. Úgy választottuk ki ezt a részletet, hogy a jóval erősebben fényvisszaverő, természetes geológiai felszínt tartalmazó nyitott térségből is kerüljön rá valamennyi a bal oldalon, így sokkal inkább érzékelhető a kontraszt, a sötétebb fényt elnyelő, sűrű és tömött, élő növénytakaró, a természetes felszínhez viszonyítva, annak jobb oldalán elnyúlva; még felismerhetőbbé téve a különbséget a jóval inkább fényvisszaverő természetes geológiai felszín versus a sötét, a fényt jelentősen elnyelő élő erdőtakaró.

Az élő növénytakarót ábrázoló rész a hivatalosan kiadott fotócsíkon az itt bemutatottnál is jelentősen sötétebb, ezért kissé ki kellett világosítani a képet, hogy a növényzet mintázata könnyebben felismerhető legyen részleteiben. Figyeljük meg, miként törekszik a sötét, élő tömeg számos párhuzamos sort alkotó mintázatba, valamennyi azonos irányultságú. Ennek következtében az erdőség felső részének mintázata eltér a hagyományos erdőségek kapcsán megfigyelhetőtől; ez utóbbiról bőségesen olvasható „A Mars hagyományos erdőségei” – című fejezetben. Ez a fajta megjelenés különlegesnek számít ennek a bizonyos növénytípusnak az esetében.

Szintén figyelemre méltó a nyitott térség és az erdő tömegének határvonalánál, bal oldalon, a természetes geológiai eredetűnek nem mondható hullámos vagy párhuzamos megjelenés, mely talán felelőssé tehető az erdőség sorokba rendeződött külseje miatt is. Ezért úgy gondoljuk, biztonsággal állíthatjuk, a láthatóan sorokba rendezettség az erdőség által keltett elrendeződés sokkal inkább, mint az alatta fekvő élettelen geológiai formáké. Biztosan nem tudhatjuk, jobb rálátás hiányában, ám valószínű, és egyben gyakran jellemző tulajdonsága ennek a fajta életközösségnek, hogy megváltoztatja saját fizikai környezetének körülményeit és magát a felszínt is, melyen él.

 

Ez z E07-00860 fotócsík nagyon hosszú, tekintélyes erdei területet fog át, ahol számos különböző faj verseng a fennmaradásért. A teljes területen a növények különböző fajokra oszlanak, ezek azonban különálló csoportokat alkotnak, és láthatóan nem keverednek egymással. A fenti negyedik kép ugyanebből a fotócsíkból származik, a hármas helyszínéhez képest kissé lejjebbről, azt hivatott bemutatni, hogy a balról látható, szoros sorokba rendeződött sűrű és tömött erdőség miként találkozik és talán kissé keveredik is, egy tőle különböző, hozzá képest jobb oldalon látható fajjal. Legalábbis a mintázat és a sorok orientáltsága különböző.

Természetesen a különbözőség más tényezőkkel is magyarázható, melyek az itt lévő fajra adott módon hatva a megfigyelhető végeredményt adják. Például, a jobb oldali folt lehet idősebb és rosszabb egészségi állapotnak örvendő, minek következtében megjelenése is más, vagy egyszerűen csak jobban kifejlődött egyedeket tartalmaz. Lehetséges, de nem tartjuk valószínűnek. Arra gyanakszunk, a látható különbségek abból adódnak, hogy különböző fajokról van szó, kikanyarítva maguknak a látható térrészt növekedésük közben, nagy foltokat létrehozva az erdőség teljes területén belül, kihasználva az adott helyen tapasztalható kedvező körülményeket, sikeresen növekedve és fennmaradva.

Ha semmi mást nem is, de legalább egyet feltétlen meg kell jegyezni ezzel a területtel kapcsolatban, ez pedig az, hogy egyáltalán nem láthatjuk a fényt jelentősen visszaverő természetes felszín egyetlen kicsiny darabkáját sem, ezen a bizonyos harmadik felvételen, a legkisebb mértékben sem. Elrejtőzik szemünk elől az élő, mindent elfedő növénytakaró alatt; a látvány egyben bizonyítja, hogy dinamikus és élő erdőségről van szó, a Földön ha párhuzamot keresünk hozzá, talán a már nagyon régóta létező erdőségek között találhatunk.

 

A fenti, ötödik felvétel ugyanebből az E07-00860 jelű fotócsíkból való, nagyon közel a negyedik képen látható helyszínhez. Megjelenésében ugyanaz a mindent elfedő erdőtakaró tárul elénk, a fotócsík kissé alacsonyabban fekvő pontján, amint a korábbiak. Ezen a részleten is észrevehetünk egy kissé eltérő növénytakarót, ezúttal a bal alsó sarokban (sorokba rendezetten) és a maradék, jobb oldalt, ettől jelentősen különböző. Vegyük észre ismét az eltérő vizuális megjelenést, azt, hogy a két másként festő erdőfolt nem keveredik egymással, ez a jelenség pontosan az ellenkezője annak, amit a Földön az evolúciós viselkedés alakulása során megfigyelhetünk.

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy semmi de semmi nem látható a fényt jelentősen visszaverő természetes geológiai felszínből, csak a sötét, a fényt jelentős mértékben elnyelő, mindent lefedő növénytakaró. Nagyon fontos, ezért érdemes nagyon közelről pillantást vetni a képre, hogy a jobb oldali részen a világosabb foltok nem az erősebben fényvisszaverő talaj részei, hanem pusztán kissé világosabb színű, ám továbbra is átláthatatlan, kissé finomabb mintázatú növénytakaró, a lombozat szövevénye, netán ágak vagy gyökerek. Ugyanez a helyzet a negyedik felvételen is, de ott kevésbé látható.

Arra gyanakszunk, a látvány nem éppenséggel halódó és széthulló növényi életet sejtet, hanem valami olyasmit, amit „A Mars hagyományos erdőségei” – című fejezet tizedik felvételén. Ha pedig mindez így van, akkor földi szemmel nézve igencsak különös növényzettel van dolgunk.

 

A fenti, hatodik felvétel ismét bemutat egy példát az erdei növényzet takarójának mintázat változására, a kép bal oldaláról a jobb oldala felé figyelhetjük ezt meg. Az átmeneti zóna nem annyira hangsúlyos mint a korábbi felvételeken, itt sokkal finomabb, mivel a két faj itt láthatóan jobban keveredik egymással. A bal oldali kissé szélesebb, simább és érdesebb mintázatú, miközben a jobb oldali terület apróbb, szorosabban csomós mintázatot mutat. Habár nincs itt bemutatva, a zártabb felépítésű, csomósabb jobb oldal tovább folytatódik sokkal hangsúlyosabban és élesebb körvonalakkal és határozottabb részletekkel, ahogy tovább haladunk a képcsíkon.

Ismét a mindent befedő erdővel van dolgunk, nagy területei azonban már ránézésre is különböznek, bizonnyal más fajok és/vagy növénytársulás alkotja, az itt bemutatottnál sokkal átfogóbb léptékben. Újra látható az élő erdőség mindent eltakaró és lefedő rétege, teljes mértékben lefedi a természetes felszíni geológiai részleteket, nem látható semmi belőle. Jellemző vonása a megfelelő feltételek mellett hosszú ideje növekvő, szabadon terjeszkedhető erdőségnek. Egy dolog abszolút biztos, ezt az élő, terjeszkedő, növekvő takarót semmiféleképpen sem lehet összekeverni természetes geológiai felszínnel, és valahol rendkívüli módon különös, hogy még a NASA-tól, a JPL-től, stb. független tudósok sem hajlandók észrevenni ezt a teljességgel nyilvánvaló tényt.

 

A fenti, hetedik kép az első felvételen látható, nagyon hosszú fotócsíknak a legaljáról való, míg az ott bemutatott képrészlet nagyjából a közepéről. Érdemes végighaladni a fotócsíkon lefelé, és alaposan megvizsgálni minden részletét. Az itt bemutatott szeletet 90 fokkal elforgattuk az óramutató járásával megegyező irányban, hogy a megfelelő nagyságú részletet kiemelhessük, így kissé kényelmesebben tekinthetünk az elemzendő területre. A fotócsík felső része szinte teljes egészében nyílt térség, és fontosnak tartjuk itt ismét megjegyezni, a felbontás jelentősen romlik, ahogy a fotócsík közepe tájától lefelé vagy felfelé indulunk el, jelen képrészleten tehát még rosszabb, mint a megelőző, hatodik felvételen.

Az ok, ami miatt elhelyeztük itt ezt a rosszabb minőségű, kissé homályos hetedik felvételt az az, hogy továbbra is aránylag jól felismerhető néhány magasba nyúló forma, éles ellentétben a felszín jelentős fényvisszaverő képességével, jól elkülönül az erdő széle, és a már ismert magasba nyúló egyedek. Ha valakinek egyszer sikerül felismernie és megértenie mindezt, onnantól kezdve sokkal könnyebb dolga van, mert szeme megszokja a látványt, így a sötétebb és sűrűn benőtt területen is képes azonosítani egyedi, magasra törő példányokat. Összefoglalva tehát: sűrű, magasra növő erdőséget láthatunk, továbbra is jól felismerhetően, azaz határozottan életnyomokat, ezek pedig nem összekeverhetők semmiféle természetes geológiai képződményekkel, a fényt sokkal erősebben visszaverő, világos színű, szilárd felszínnel, miként az az első néhány felvételen és itt, a hetedik felvételen is feltűnik a háttérben.

Amint az szintén látható, a magasba törő formák nem teljes mértékben olyan kinézetűek, mint az első felvételeken. Ez azzal is magyarázható, hogy a közelükben lévő sűrű erdőség sem ugyanolyan megjelenésű. Nem kétséges, hogy az első és a második felvételen megfigyelhető párhuzamos vonalak sora faji jellegzetesség, ez adja ezt a meglehetősen különös megjelenést, az első felvételeken, miközben a hetedik képen más fajt láthatunk.

A beszámoló során jórészt az E07-00860 jelű fotócsíkon vizsgáltuk meg a rajta megjelenő erdei életformákat. Érdemes ismét pillantást vetni az első képen megfigyelhető magasba törő formákra, mint ahogy a kevésbé jó felbontású, bizonnyal más fajt ábrázoló további részletekre is; ezek a marsi növényfajok által alkotott takarók sok szempontból hasonlítanak a földi erdőségekhez, más szempontok alapján pedig eltérnek azoktól. Az eddig bemutatott képek arra jelentenek legfőképpen bizonyítékot, valójában mennyire is élő bolygó a Mars, ez a tény pedig milyen gyökeresen ellentmond a hivatalos álláspontnak.

Nos, most menjünk is tovább, a Mars Déli Pólusának környezetében további bizonyítékokat tekinthetünk meg magasba törő erdőségek létezésére, ezúttal más fotócsíkokból, segítve a Kedves Olvasót, hogy továbbra is sűrű erdőségekre tekint, ha a látvány olykor kissé el is térhet az eddig megszokottól, és sokadszor is kihangsúlyozzuk, ezek a nyomok egyértelműen élő növénytakaróra utalnak és semmiféleképpen nem keverhetők össze a természetes geológiai felszínnel.

 

 

A fenti, a sorban a nyolcadik felvétel az R06-00983 jelű fotócsíkról való, számos magasra növő egyedet tartalmaz, ezek olykor jelentősen különböznek méretben, de jól láthatóak a növekedés sűrűségében előforduló eltérések is a felvétel jobb felső sarka – ahol sűrű erdőt láthatunk - és mondjuk a bal felső sarka között. Figyeljük meg, hogy az itt látható magasba törő egyedek karcsúbbak és finomabb mintázatúak, alakja a legtöbbjüknek pedig kúpszerű; a talajból való kilépésük aránylag jól körülhatárolható, kicsiny pont, majd aránylag gyorsan kiszélesednek, egy egészen jól meghatározható részig, hogy aztán hosszan elnyúlva vékonyodjanak el ismét, nagyon hasonlatosak néhány ismert földi cédrusfajhoz. Nem mindegyik példány mutat azonban hasonlóképp, vannak olyanok is, melyek tovább szélesednek felfelé, és a nagyobb részük inkább magasabban összpontosul.

Vegyük figyelembe, hogy valamennyi objektum a talajhoz csak egy igen kis ponton csatlakozik, és egyetlen helyen sem látható felhalmozódott anyag az alap-pontjánál. Ez a tényező és a hatalmas méretek jelenléte egyértelműen abba az irányba hat, hogy ezek folyamatosan létező objektumok, és nem valamiféle átmeneti jelenségek, kitörések vagy gejzírek, melyek sötét anyagot pumpálnak a magasba a talajszintről. Természetesen ezeknek az életformáknak is lehetett egy kitörés-jellegű életfázisuk, és valóban végbemehettek más jellegű kitörések is elméletileg, de ezeknek nem látjuk nyomát. Az itt megfigyelhető példányok viszont egyre vastagabbak és számban gazdagabban jelennek meg, ahogy a felvétel jobb felső sarka felé haladunk. Pontosan ugyanez a helyzet az eredeti fotócsík itt nem közölt részletein is.

Habár az itt látható alakzatok megjelenésükben hasonlatosak a fenyőkhöz vagy a cédrusfákhoz, ezért pedig esetleg tényleg valamiféle fákkal van dolgunk, azonban gyanakvásunk szerint lényegesen nagyobb alakzatokról van itt szó, köztük pedig a fejlettség alacsonyabb szintjén álló egyedek takaróját vehetjük ki; ezekkel összekeveredve szolgáltatják az itt megfigyelhető látványt. Igazából, amit itt legnagyobb valószínűséggel kivehetünk (ahogy szemünk mind jobban hozzászokik a látványhoz) talán víz alatti algatelep lehet, áttörve a felsőbb rétegeket. Ha pedig ennek a felvetésnek sikerül bizonyítékát találni, akkor mindenféleképpen érdemes megvizsgálni, azaz, nem ténylegesen növényi erdőségre tekinthetünk le, sokkal inkább valamiféle magasra növekvő algatelepre, vagy valamiféle hibridre, algák és növények közösen alkotta telepre.

Egy másik beszámolóban az itt megfigyelhetőknél még fejlettebb példányokat láthatunk. Másrészről, ami egyértelmű és tisztán látható itt, azok a magasba törő, keskeny formák, akármik is legyenek, akár kitörések, akár hosszú távon létező egyedek, semmiféle okból nem emlékeztetnek szilárd, élettelen, természetes eredetű geológiai objektumokra, minden jel arra mutat, hogy növekvő, valamiféle biológiai alapú élettel van dolgunk. Semmiféle ok nem létezik, ami miatt a szakértők képtelenek felismerni ezt a rendkívüli tulajdonságokkal bíró életjelenségeket a Marson, ami viszont egyértelmű: itt nem geológiai jellegzetességeket látunk.

 

A következő, a kilencedik felvétel osztott részleteket tartalmaz az M04-01522 jelű fotócsíkból, a bal oldalon bemutatva egy – szemmel láthatóan – magasra növekvő fajokból álló erdőséget, hasonlatosat ahhoz, melyet az előző, ám jobb minőségű nyolcadik képen láthatunk; ami miatt pedig rosszabb felbontásban láthatjuk itt, annak oka az, hogy az igen hosszú fotócsík felső részéről való, ahol a felbontás is sokkal rosszabb. A fotócsík felső részétől nagyjából 30%-ra lefelé van. A jobb oldali kép ugyanerről a fotócsíkról való, a tetejétől nézve azonban 40%-nyira, ahol már a felbontás egy kissé jobb, és teljességgel más megjelenésű, alacsonyabbra felépítésű növényzetet mutat be, mint a másik képrészlet.

Az elképzelésünk szerint a legtöbb esetben olykor tökéletesen eltérő megjelenésű, lásd fentebb, erdei életformák mögött valószínűleg jelentős alkalmazkodó képességű társulásokat találhatunk, ezek rendkívül ősi időtávlatokba nyúlhatnak vissza, közös múlttal és fejlődéssel rendelkezhetnek, igazodtak hosszú időn át a változó körülményekhez, eközben különböző túlélési stratégiákat fejlesztettek ki, és emiatt különböznek külalakjukban. Erősen gyanakszunk arra, hogy életperiódusuk kezdeti szakasza a talajszint alatt zajlik, a telep növekedése bizonnyal vizes körülmények között megy végbe, folyadékban oldott állapotukban veszik fel az építőanyagaikat, a folyamat végén átalakulás következik, s egyfajta kitörés/gejzír állapot jön, ekkor megy végbe a talaj alatti fázisból a talaj feletti fázisba az átmenet, olykor drámai és látványos változásokat okozva a környezetben, átalakítva a puszta felszínt is, ahol élnek, oly módon, hogy támogassa és biztosítsa átalakulásukat.

Ha mindez igaz, azt is jegyezzük meg, hogy ezek a formák alapvetően különböznek azoktól, melyeket a Földön fáknak értelmezünk, a legtöbbjük egyedi példányként kezdi életét a felszín alatt növekedve, majd a meleg és a napsugárzás hatására kibújik a föld alól, mint egyedi növény. Ha a talaj és a légköri körülmények alkalmasak, és amennyiben az egyedi növénypalánta életben marad, akkor növekedésnek indul, eközben kissé átrendezi a talajt a maga közelében, ahogy terebélyesedik. Nem változtatja meg magát a felszínt, semmiféle jellegzetes vonását, hogy önmaga számára kényelmesebb feltételeket teremtsen és egyben ezáltal segítse a saját fennmaradását.

Az ok, ami miatt említjük ezt itt az, hogy szeretnénk, ha a Kedves Olvasó alaposabb figyelmet szentelne a meglehetősen rosszul látható környezetre, annak mintázatára, annak a jóval világosabb területnek a mintázatára, mely közvetlen közelében a marsi erdőségeket találhatjuk, főleg azon a részen, ahol különálló példányokat láthatunk. E beszámoló, valamint a többi hasonló elemzés kapcsán biztosak lehetünk abban, a kedves Olvasó pontosan érti, mire gondolunk, ami annak a felvetésnek a megfontolására késztet bennünket, hogy itt tulajdonképpen koloniális jellegű életről van szó.

Azonban, miközben ezt állítjuk, természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a kisebb felszíni részletek igen nehezen, vagy egyáltalán nem kivehetők a rossz felbontás miatt ekkora távolságból, és ráadásul a képhamisítási eljárásokkal bőségesen ellátott felvételen; ezért csak a nagyméretű képződményeket és változásokat vehetjük ki, ezeket azonosíthatjuk könnyebben. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a világos területeket szándékosan még sokkal inkább kifehérítették, hogy annyi információt se fedezhessünk fel rajtuk, amennyi még megmaradt. Sajnos, ez egy igen elterjedt hamisítási technika, és kifejezetten hatékony is, csupasz geológiai felszínt sejtet ott, ahol valami egész más is lehet valójában. Ezt a tényt is figyelembe kell vennünk.

 

A fenti, tizedik felvétel gyengébb minőségű részlet, ezúttal az R09-02141 katalógusszámú fotócsíkból származik, most kevésbé magas formákat láthatunk, ugyancsak egy sötét, jelentősebben fényelnyelő erdős terület határán. Kisebb kitöréseket, illetőleg gejzíreket figyelhetünk meg működés közben, szintén említésre méltó a sötét színű anyag hiánya az alapjaiknál. Ilyen anyag megfigyelhetőségének hiánya az alap-pontokban nem jelenti azt szükségképpen, hogy nem létezik ilyen kitörési pont. Mindez pusztán azt is jelentheti, hogy egyfajta telepes jellegű élettel van dolgunk, melyre éppen ebben a kitörési fázisában tekinthetünk rá, a fejlődésének ebben az állapotában; felszíni jelenléte pedig inkább jellemző ettől a fázistól kezdve, megjelennek ezek a bizonyos kiemelkedő formák, ezek növekedésnek indulnak, és erdőséggé sűrűsödnek ezekből a pontokból kiindulva.

Azért vetettük fel ezt a lehetőséget, mert az erdőség sötétebb területein, e kiemelkedő formák mögött már jóval idősebb példányokat láthatunk, ezek viszont sokkal alacsonyabb megjelenésűek, és teljes egészében különböznek a mint a korábban és fentebb bemutatott példányoktól. Annak ellenére, hogy ezek a formák mindent lefednek és kitöltenek a felszínen, folyamatos erdőtakarót létrehozva, a rendkívüli simaságú és egyenletes kinézetük – pusztán a látvány alapján -, egyfajta algamezőre, netán gomba-jellegű képződményre enged következtetni. Természetesen a megjelenés önmagában meglehetősen félrevezető lehet a rossz felbontás következtében.

Ám szeretnénk megkérni a Kedves Olvasót, vegye alaposabban szemügyre azokat a részeket, melyeket első ránézésre hajlamos lenne csupasz felszínnek ítélni a fenti, 10. felvételen a kiemelkedő formák között. Valójában szó sincs csupasz felszínről, sokkal inkább arról, hogy itt még alacsonyabbra növő karakterű takaróval van dolgunk. Továbbá, lehetséges, hogy ez a valódi életforma. A magas életformák, mint ezek itt, olykor még nagyobb magasságot érhetnek el, ehhez a felszín alatt is tekintélyes méretű résszel kell rendelkezniük, ezek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy megtarthassák a felszín feletti részt, ellentétben a földi gombákkal, ahol maga a gomba tekintélyes része a talaj felett található, és csak egészen kis része a felszín alatt; az is lehetséges, hogy a marsi életformák ebben az életfázisban már inkább a felszín felett élnek, a korai, a felszín alatti élet csak átmeneti állapot, a fejlődésük kezdeti periódusában jellemző, a felbontás igen gyenge ennek eldöntéséhez.

További lehetőség is elképzelhető, az, hogy ez a fajta marsi élőlény-kolónia a különböző feltételekhez való folyamatos alkalmazkodás során a legkülönbözőbb megjelenési formákat képes felölteni. Érdemes mindezt átgondolni, és megfontolni azt a lehetőséget, hogy talán ez lehet a magyarázat valamennyi, ebben a beszámolóban bemutatott életformára. Ha esetleg valamennyit segít a felvetés megfontolásához, annyit megjegyzünk, hogy valamennyien hajlamosak vagyunk a gombákra, az algákra, stb.  úgy gondolni, mint valami kisméretű élőlény-telepekre, a Földön ugye így szoktuk meg; könnyen elférnek egy laboratóriumi edényben. Meglehetősen különböznek tehát a Marson előforduló gigantikus formáktól, ezek teljesen szokatlanok számunkra. További beszámolókban még visszatérünk ezekre a hatalmas formákra.

 

A fenti, tizenegyedik felvétel egy kissé jobbminőségű, az R09-02328 jelű fotócsíkból származik, azonos, legalábbis nagyon hasonlatos életnyomokat láthatunk rajta, mint a jelen sorozat kilencedik képén. A különbség annyi, hogy jelen felvételen a különálló egyedek jobban megfigyelhetünk a sötétebb területen, mivel kissé szétszórtabban helyezkednek el, nem töltik ki teljes mértékben a teret, emellett az is jól kivehető, hogy az erdőség az igen nagy számban jelenlevő, magasra törő formákból áll össze. Mintázatuk igen finom a műhold e távoli felvételén; amikor nagyobbra nőnek, és látszólag összekeverednek, mintázatuk kisimul, még a lombozat csomós szerkezete is feloldódik, és kiadja ezt az algás-szőnyeg megjelenést.

Továbbá, ha még távolabbról tekintenénk a helyszínre, jelen beszámolóban nem helyeztünk el ilyen jellegű felvételt, mert akkor már túl sok kép tördelné szét a szöveget, akkor azt látnánk, hogy ez a sötét színű, algaszőnyegnek tűnő takaró, hosszú, párhuzamos sorokba rendeződik. Ennek a jelenségnek a kezdetét lehet megfigyelni a tizedik felvétel tetején, annak nagyon sötét részén. Ezek a sötét szalagok igen nagy területeket képesek lefedni a Déli Sarki terület vidékén, és úgy tűnik, felgyűrik a talajt párhuzamos jellegű erezetté, hogy azután a növekedésük közben kényelmesebben kialakíthassák a maguk párhuzamos mintázatait. A hivatalos magyarázatokkal ellentétben, ezek a hosszú, sötét szalagok semmiféleképen sem lehetnek marsi geológiai képződmények, éppenséggel, ez a talaj minden szegletét eltakaró, nagy valószínűség szerint telep-jellegű életforma, mindent elfed szemünk elől. A fenti, 11. felvétel ritka lehetőséget nyújt számunkra, hogy rápillanthassunk ennek a sötét takarónak az esetek nagy többségében képhamisítási eljárások által „kezelt” különálló egyedeire, nagyon fontos kicsiny igazságszeletet adván számunkra a párhuzamos vonalak eredetére, és mibenlétük megértésére.

Még egy igen fontos megjegyzés: a fenti, telep-jellegű, ám egyedi példányokból álló életforma, egész egyszerűen nem összekeverhető semmiféle élettelen geológiai alakzattal. Vegyük szemügyre a kisebb méretű kiemelkedő formákat szétszórtan a kép előterében, a sokkal erősebb fényvisszaverődési tulajdonságokkal rendelkező területen, és hasonlítsuk össze a sokkal sötétebb, a fényt jelentősen elnyelő formákkal hátrébb, és a felvétel felső részén. A következetés nyilvánvaló, az előtérben fiatalabb formákat láthatunk, mintegy úttörőket a nyitott térségen, és hátrébb pedig a nagyobb, idősebb példányokat, melyek már biztos életteret alakítottak ki maguk körül és inkább számítanak felnőtt példányoknak; ezen a részen egyúttal az erőd is sokkal sűrűbbé válik, ez pedig életre és növekedésre vall. Mi lehet még ennél is nyilvánvalóbb?

Fontos megemlíteni, a fotócsík itt be nem mutatott szakaszán, az itt látható terület mögött, nagyon sűrűn növő, a fényt erősen elnyelő erdőség található, takarójának vastagsága oly mértékű, hogy tökéletesen elrejti szem elől a természetes geológiai felszín jóval fényesebb részeit. E széles, párhuzamos szalagokkal fedett terület a fotócsík középső részét keresztezi, az itt elhelyezett képrészlet ennek az alsó részéből származik. Teljesen egyértelmű, dinamikusan változó életformára tekinthetünk alá, a megfigyelhető jelenségek életjelenségek. A helyzet abszolúte egyértelmű: a MASA és a JPL tudósai egyszerűen nem hajlandók ezeket a nyomokat meglátni, de még azt is visszautasítják, hogy alaposabban megnézzék. Mi folyik ott?

 

A fenti, tizenkettedik felvétel az R09-02520 fotócsíkról való, a legkülönbözőbb méretű kitörésekben aktív területet mutat; sötét anyagot lövellnek ki és ennek a sötétanyagnak a kilövellési felhője is jól látható a kitörési pontból kiindulva, valamennyi balra igazodva, felkínálva nekünk a feltételezést, hogy a szél hatásával van dolgunk. Mint az jól látható itt ezen a felvételen, az életnyomok a teljes területen megtalálhatók, végig a kitörések mentén, végig a felszínen; nemcsak a kitörések jelentik az életnyomokat tehát. Miként az is látható, növekszenek és ágakat fejlesztenek, mind sűrűbb tömeget kialakítva mindenfelé, a kitörési pont és a kiszóródási sugár mentén.

Az itt mellékelt részlet a fotócsík felső részén található, e felső elhelyezkedés viszont elvágja a lehetőséget a további megfigyelhetőség elől, kétségtelenül egy erdőség szélét formálva. Habár nem lehetünk teljes mértékben biztosak benne, mert nem látjuk itt a sűrűbb, tömöttebb részét az erdőségnek, logikusan következtethetünk rá, az itt látható részlet az erdőség alacsonyabbra nőtt egyedeit, biztosak lehetünk benne, hogy folytatódik a magasabbra nőtt egyedekkel. Ez csak egy újabb példa arra, mit értünk a telepes-jellegű élet nagy változatosságán, annak sokrétű alkalmazkodó-képességén, és eltérő megjelenési formáin, mely vonások együttesen azt erősítik meg, hogy igen hosszú idő állt rendelkezésre a bolygón, hogy ezek az eltérések így együttesen és külön-külön is – kialakulhassanak.

E beszámoló érvrendszere aköré a pont köré sűrűsödik, miszerint a Mars számos pontján megtalálható kitörés-, illetve gejzírmező szoros kapcsolatot mutat biológiai szervezetek életnyomaival, melyek növekednek, terjeszkednek, szőnyeget képeznek, körbefolyják a felszíni alakzatokat, változnak, és a Déli Pólus térsége geológiájának nagy részeit megváltoztatják; mint dinamikus életformák, semmilyen körülmények között sem cserélhetők össze az élettelen és mozdulatlan geológiai képződményekkel. Ez a felismerés létfontosságú ahhoz, hogy elinduljunk testvérbolygónk körülményei megértésének útján, és abban, hogy tágabb bolygótársaságunk az elképzeléseinket messze meghaladó összetettségét felfoghassuk. Ha mint a földi emberi faj tagjai fejlődni szeretnénk, akkor mindenekelőtt le kell rázni magunkról az illúziókat és szembe kell néznünk az igazsággal.

Továbbá, ha egyszer sikerül megérteni, hogy a Mars igazából olyan hely, mely világkorszakok óta stabil életet hordoz magán, ellentétben a hivatalos, számunkra kiadott állásfoglalással szemben, tisztában kell lennünk azzal, hogy bizonyos életformák jelentősen különbözhetnek az általunk itt a Földön megismerttől, ebből a következtetésből pedig logikusan adódik a következő lépés, miszerint egyes életformák az általunk megismertekhez képest fejletlenebbek is lehetnek, de ugyanúgy fejlettebbek is komplexitásukban; ezek a formák lehetnek olykor ismerősek, olykor pedig szokatlanok, akár tekintélyes vastagságra gyarapodó, erdei jellegű ökoszisztémák, és akkor még nem is beszéltünk róla, mi minden rejtőzhet a műholdas képeken nem látható vastag növénytakaró alatt? Vad helynek tűnik ránézésre, a földi emberiség számára kihívást jelenthet benépesítése. Készen áll Ön nekiindulni felfedezni ezt a világot?

 

42. További erdők és tavak a Marson

A tudományos közösség harcol az ellen a nézet ellen, miszerint a Mars felszínén folyékony víz található, emellett biológiai életnyomok, mint az meggyőződésünk. Mindkét állítás igazságtartalmáról van ugyan sejtésük, ám mégsem állnak ki mellé, ugyanakkor teljesen lehetetlennek tartják a hivatalos marsi paraméterek fényében, amivel etetik őket. Mindez különös, gyerekes és szomorú, hiszen nem hajlandók a saját szemeikkel látni, ami pedig a marsi űrszondák felvételein egyértelmű.

Ebben a beszámolóban erdőségre és felszíni vizekre vonatkozó nyomokról olvashatnak. Az itt bemutatandó tavakról készült felvétel rendkívüli hasonlatosságot mutat földi megfelelőikkel. Másrészről, az erdőségre utaló, itt bemutatott jelek, a hasonlóságok mellett jelentős eltéréseket is mutatnak a földi tapasztalatainkkal és elvárásainkhoz képest.

 

 

 A beszámoló fenti, első felvétele az R09-03461 jelű fotócsíkból való, egyfajta erdőséget mutat be, legalábbis a sötét területeket beleértve. Azért jelenthetjük ki, hogy erdőséget látunk, mert sötét, nagy lefedő-képességű, sűrű, takaró-jellegű, terjeszkedő természetű alakzatot látunk, emellett ott az egyszerű tény, amit látunk, sokkal inkább dinamikus életre vall, mintsem halott geológiai felszínhez. A felvétel világos, nagy fényvisszaverő-képességű területei természetesen az eredeti felszíni geológiát ábrázolják.

Mivel az első három képen bemutatott, sötét színű életnyomok túl sötétek, és a természetes felszín pedig nagyon világos, igen nehéz ebben az éles kontrasztban megtalálni azt az egyensúlyt, ami alapján mindkét részt lehetőleg minél alaposabban megvizsgáljuk, amikor az elemzés során igyekszünk minél több részletet kivenni a képből. Túl sok fényerő segít többet elárulni a sötét területekről, viszont teljesen eltöröl minden részletet a világosabb helyekről. Ha pedig igyekszünk megőrizni a világos területeken látható részleteket, akkor a sötét részek megmaradnak felbonthatatlanul és egységesen sötétnek. Jelen kép mutatja, miként próbáltuk eltalálni ezt az egyensúlyt, a megoldás az lehet, ha igyekszünk minél közelebb hajolni a képernyőhöz, így valamivel jobban látható a sötét terület mintázatának részletezettsége. A felszín részletei szintén fontosak itt, mivel annak a területnek a kontextusát mutatja, melyen a sötét életnyomok megtalálhatók, és alkalmazkodik annak formájához is. Ez a fajta rokoni viszony segít meghatározni a magasságát és a sötét terület fedőképességének milyenségét, ezért fontos a láthatóságának megőrzése.

Nos, ez az első nyom nem igazán tekinthető erdőségnek, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy mi normálisan ismerjük, tele különböző fafajokkal, bokrokkal és cserjékkel. Ez az erdőség tisztán kivehetően egyetlen életformából áll, erre utal az a körülmény, hogy egyetlen magányos példányt sem láthatunk, semmi sem utal arra, hogy ilyesmi létezne, éppen ellenkezőleg. Mint a fenti képen látható, láthatóan fejlődő és terjedő életformáról van szó, mely különböző hajtásokat fejleszt önmaga széleinél. Ezek a nyúlványok vagy hajtások 360 fokos szögben mindenfelé szerteágazva ágakat növesztenek, ezek immár tökéletesen kitöltik a felszínt körülöttük és az elsődleges nyúlványok/hajtások között. Miként az jól észrevehető a közelebbi vizsgálatkor, a belső, sötétebb és sűrűbb részek tökéletesen elfednek és elrejtenek mindent a szemünk elől a felszín természetes, nagy fényvisszaverő-képességű, eredeti geológiai mintázatából, egyúttal semmiféle lehetőséget sem hagynak egyéb növényzet megtelepedésére a legsűrűbb részeknél.

Sőt, arra gyanakszunk, hogy csupán egyetlen tisztán megfigyelhető virágzó életforma megfigyelhetősége arra utal, hogy esetleg magának a talajnak az adottságából következik kizárólagossága. Feltételezhető, a talaj talán veszélyes lehet más marsi életformákra nézve, és csak ez az egyetlen egy képes életben maradni és burjánzani itt, ez a különleges példány alkalmazkodott a marsi talaj e területén tapasztalható speciális kémiai viszonyaihoz. Vegyük észre, ez az életforma egyáltalán nem tűnik magas növésűnek, tipikus földi erdőségekkel való összehasonlításban legalábbis. Inkább úgy tűnik, alacsonyabb növésű, sokkal simább és talán viszonylag puhább felszínnel, hasonlatosan esetleg a zuzmókhoz vagy a mohaszőnyeghez, mely tökéletesen befedi a talajt, miután létrehozza nyúlványai segítségével az itt is megfigyelhető foltokat, és nagyban alkalmazkodik a talaj adottságaihoz.

Valójában, eltekintve a valós méretektől, nem pontosan úgy fest ez a látvány, mint amikor egy laboratóriumi Petri-csészére tekintünk? Gondoljunk erre, és az is megtörténhet, hogy valami gigantikus baktériumformára eshet pillantásunk, egy telepre, mely úgy fest itt, mint egy moszatmező. Ha ez a helyzet, akkor így mindenképpen különlegesnek mondható ez az életforma, hiszen teljesen különbözik mindentől a Földön, ha másban nem, hát méreteiben.

 

A fenti, második felvétel kicsit közelebbi rálátást enged eme erdőség szélére, kissé jobban megfigyelhetjük, mint az első képen, próbálván úgy beállítani a fényességét, nehogy túlságosan sok elvesszen a részletekből a kivilágosítás következtében. Óvatos vizsgálat felfedi, hogy kisebb szilárd összetevők találhatók ezen a sötét tömegen belül és ez a puha textúrájú, moha-jellegű takarón is, ezt a fogalmat használjuk, mert erre emlékeztet, aránylag helyesen leírja ezt az életformát, gyaníthatóan talán helyes is.

Figyeljük meg, habár az általános geológiai felszín erősen fényvisszaverő tulajdonságú, a sötét színű terület egyetlen pontja sem viselkedik hasonlatosan a legkisebb mértékben sem. Mindez abba az irányba hat, hogy ez az életforma nagyon kicsiny és finom szerkezetű, nagyon sok alkotóeleme van, így alakul ki ez a porózus jellegű felszín-mintázat, ez a mély és a fényt jobban elnyelő forma, ellentétben a fényt inkább visszaverő résztől, miközben mindezek mellett kialakul ez a nagytömegű, terjeszkedő jellegű élő tömeg. Az R09-03461 jelű kép file viszonylagosan kis mérete arra vall, hogy nem alkalmaztak jelen esetben jelentős képhamisítási eljárásokat. A teljes sötét terület kétségtelenül fényt elnyelő térség és lehetséges, hogy egyfajta telepet alkotó növényfajt építi fel, olyanokhoz hasonló melyek már más beszámolókban is szerepelnek.

 

A fenti, harmadik felvétel egy különálló egyedi foltot mutat, szigetszerűen fest; ugyancsak az előbb már tárgyalt fotócsíkon található, azonban lejjebb. Mellékeltük itt ezt a képet, mivel a teljes sötét terület áttekinthető, a szélei is egészen jól megfigyelhetők; ugyanez érvényes belső, sötét területekre is, láthatóan mindent eltakar. Azt is kivehetjük, hogy a sötét terület egyes részein előbukkan a természetes geológiai felszín, ezeken a részeken még nem borította be teljesen a sötét tömeg. Nyilvánvaló, hogy ezen a bizonyos helyen a növényzet még új, esetleg nem rég vetett itt lábat, láthatóan nem úgy néz ki, mint a sokkal nagyobb és sűrűbb erdőségek a fentebb részén a fotócsíknak.

Mielőtt folytatnánk ezt a témát, szeretnénk felhívni a figyelmet ennek a területnek a szélesebb környezetére; ez pedig az R09-03462 széles látószögű kontext felvételen láthatjuk az itt beidézett link jobb oldalán: http://www.msss.com/moc_gallery/r03_r09/images/R09/R0903461.html Ebből jól látható, hogy ez a sziget egy hatalmas erdőség tömegétől lefelé található. A beidézett linken megtekinthető a maga teljes méretében milyen hatalmas, mindent elfedő  erdőség található a Mars ezen a vidékén. Az ott látható hatalmas területen mindössze egyetlen életforma figyelhető meg, ez pedig rendkívül hasonlatos a földi laboratóriumokban a Petri-csészékben szaporodó baktériumtelepekhez.

 

A fenti, negyedik felvétel egy újabb fotócsíkból való, ezúttal az R07-01100 jelűből; tavakat láthatunk rajta. Nyilvánvaló, hogy azért tettük ide ezeket a képeket, hogy bemutassuk a folyékony vízre vonatkozó bizonyítékokat. Egyértelmű, egészen más a megjelenésük, mintha szilárd jeget látnánk. A folyékony víz mellett pedig igen gyakran találhatunk életnyomokat is, miként azt már megtapasztalhattuk. Arról se feledkezzünk meg, hogy a felszíni folyékony víz jelenléte egyben potenciális lehetőséget is hordoz életformák támogatására.

Két, egyértelműen a felszín talajába jól körülhatárolható bemélyedést láthatunk és legalább ennyire egyértelmű az is, hogy folyadék tölti ki őket. A sima, önmaga szintjét szabályzó képesség egyértelműen folyadék jelenlétére vall, tovább az igen halványan látható keskeny sáv, az igen erős fényvisszaverő-képességekkel rendelkező partvonal, a szabálytalan, hullámverte alacsony partfal – nyilakkal jelezve a fenti képen. Ha nagyon közelről megvizsgáljuk, felismerhetővé válik néhány, igen halvány, vízfelszíni visszaverődés is. Érdemes azt is tudni, hogy az itt látható tavakon kívül a közelben, jobb oldalra és felfelé, újabb tó található, azért nem helyeztük itt el annak is a felvételét, mert csak ismétlődő információ lenne.

Vegyük észre, a talaj e bemélyedéseinek belső része nagyon fényes és igen világos színű. Könnyen lehet arra gondolni, hogy mindez a jelentős fényvisszaverő-képességű jég jelenléte miatt van így. Ez a feltételezés pedig vonja magával a következőt, ha jég, akkor minden bizonnyal széndioxid jég. Azonban a helyzet nem ez. Figyeljük meg a sima belső területet és a jól látható, keskeny, lejtős hullámteret, a csupasz partvonalat a vízfelület és a sötétebb, távolabbi partfal között – erre a részre is nyíl mutat; mind a vízfelület, mind a partvonal igen világos színű. Erősen úgy tűnik, hogy képhamisítási eljárás során egy áttetsző réteget vittek fel mind magára a vízfelületre, mind annak hullámok verte partvonalára.

Ha ez a felvitt réteg elegendően vastagabb lett volna, a vízfelszín és a közvetlen mellette lévő, lefelé lejtő, hullámok verte sáv, kissé más megjelenést kapott volna, sokkal jobban összekavarodott volna, nem is tudtuk volna őket egymástól különválasztani és megkülönböztetni. Tipikus példáját láthatjuk tehát annak, milyen hatékonyan lehet elrejteni a marsfelszíni vízfelületek előlünk, megfelelő eljárások alkalmazása mellett. Szerencsénkre, jelen esetben kissé mélyebb tavacskákról van szó, ennek köszönhetően kicsivel több fényt nyelnek el, mint amennyit visszavernek, emiatt normál esetben kissé sötétebbnek látszanak és ezért maga a vízfelület kissé sötétebbnek látszik, mint itt, megőrizve a vízfelület megjelenést; ezt a hatást is rontja a félig átlátszó fedőréteg felvitele, aminek viszont csökkenthetjük a hatékonyságát, ha kissé sötétebbre vesszük a képet. Ezt tettük. Természetesen igaz ez a vízfelület melletti hullámtérre is. A hivatalosan kiadott felvételen annak színe még az itt láthatónál is világosabb – megfelelő napállás esetén. A képhamisítási eljárás tehát világosabbá tette a felvétel ezen részeit, emiatt számos – nem létező – kontrasztkülönbség alakult így ki a vízfelület, a keskeny hullámtér és a lejtős partvonal között – a partvonal szabálytalansága azonban megőrződött.

Ez a megoldás tipikusnak mondható, miként próbálják a természetes felszíni vízfelületeket hamisítási eljárások alkalmazása mellett elrejteni szemünk elől a Mars műholdas felvételein. Sok-sok felvételen láttuk, milyen hatékony tud lenni ez a beavatkozási technika, különösen a Déli Sarkvidék térségében. A legtöbb esetben ezek az alkalmazások igen sikeresek, a vízfelület és a hullámtér teljesen kisímul és összekeveredik, teljesen összezavarja a megfigyelő felismerő-készségét, elkezd jégfelületre gyanakodni, hogy aztán minden esetben ezt tegye, amikor a kezébe kerül egy távoli és lehetőleg kellően jól elrontott minőségű műholdas felvétel a Marsról. Ne felejtsük el, ha sikerül bennünket becsapniuk, és elhisszük, hogy a képen szilárd jég lenne jelen, akkor jön a következő állításuk, miszerint széndioxid-jégről van szó, közönséges vízjég helyett. És még ha valaki esetleg meg is kérdőjelezné a dolgot, és hajlana az itt felsorakoztatott érvek elfogadására, miként is fordulhatna szembe az egész tudományos világgal?

Egy példa olvasható a sokkal hatékonyabb, ha nem éppenséggel tökéletes hatékonyságú beavatkozásra a folyékony felszíni víz hamisítási eljárásokkal való eltüntetésére „A Mars Déli Pólusának erdőségei és víz jelenléte” – című beszámolóban és különösen az ott felsorakoztatott fotók közül a negyedik. A szóban forgó felvételen a fedőrétegek elegendően vastagok ahhoz, hogy láthatóan összemossák a víz szélét és a parti hullámteret. Ugyanez a fajta víz-előfordulási típus látható a „Vízlelőhelyek elrejtése” című beszámolóban, ott azonban már az eddigieknél és jobban eltüntetve. További beszámolót is érdemes még itt megemlíteni a téma kapcsán, a „Civilizációs nyomok a Mars Déli jégsapkájánál” – címűt, azon belül is a 3. képet. Szintén tavakat láthatunk.

Szerencsére, a természetes vízfelület átlátszósága és ezért színminősége eltér helyről-helyre, sőt, még ugyanazon a helyen is más és más, ha különböző alkalmakkor figyeljük meg, pláne ha még a napszak is eltér, nem is említve a fényképező kamera különböző állásszögét. Nem könnyű tehát mindig a képhamisító rétegek helyes vastagságát megfelelően kiválasztani. Éppen ez a probléma jelentkezett itt, ahol a képhamisítási rétegek túl vékonyra sikerültek, nem tudták kellő hatékonysággal elrejteni a közvetlen vízpartot, azaz a hullámok kifutási terét a fedőtechnika bevetése során, így továbbra is jól láthatjuk azt. Igaz, kissé halványan, a fényes felület alkalmazása sokat ront a helyzeten, de nem eleget.

 

A fenti, ötödik felvétel valójában a negyedik felvétel negatívja; a feliratokat is levettük róla. A legszembetűnőbb dolog az, hogy kissé jobban látható a folyékony felszíni víz jelenléte ebben a két bemélyedésben, emellett a visszaverődési tényezők a szabálytalan partfal mentén, szintén folyadék által keltve. Itt, ezen a negatív felvételen, a keskeny és lejtős hullámtér szalagja majdnem feketének látszik, a vízfelület maga pedig nem annyira sötét. Emlékezzünk rá, miként azt már többször említettük, a széndioxidnak csak szilárd és gáz halmazállapota létezik, nem találkozhatunk vele folyékony fázisban nyílt területen, ahol lehetősége van a párolgásra. Mindez azt jelenti, ha valaki eljut a megértés arra a fokára, hogy belássa, jelen esetben folyadékkal van dolgunk ezekben a bemélyedésekben, akkor a dolog innentől kezdve egyértelmű, az ugyanis nem lehet széndioxid, merthogy egész egyszerűen nem létezik folyékony állapotban.

Vagyis semmi más lehetőség nem marad, mint a folyékony felszíni víz, mint az egyetlen logikus alternatíva. Ha valami úgy lépked, mint egy kacsa és eközben hápog, akkor az bizonyára kacsa. Más szavakkal, a megfigyelés egyszerű logikájából és a nyitott tudatból adódik, ami a jelen esetben szükséges, nem kell ehhez rakétamérnöknek lenni. Nézzük meg ezt a két bemélyedést. Figyeljük meg milyen sima a belső felszínük, miközben a partvonal szabálytalan. Habár a távolság túlságosan nagy és a kisebb részleteket lehetetlen kivenni pontosan, nézzük meg ez előző, negyedik felvételt, azokat a sötét színű, növényzetnek tűnő részeket; hogy egyes helyeken sűrűbben fordul elő, közvetlen a benyomódások szélén, attól távolodva felé pedig gyorsan ritkul. Amit itt látunk, az pontosan megfelel annak, amit a Földön láthatunk a sivatagosabb területen előforduló tavak esetében.

Ugye ismerős a látvány? Természetesen a mi számunkra is az. Igazából annyira nyilvánvaló a helyzet itt, hogy nincs szükség semmiféle további magyarázatra, tehát tovább léphetünk.

 

Itt van még egy további nyom. A fenti, hatodik felvétel ugyanabból a fotócsíkból származik, mint ahonnan a tavakat mutató képrészlet is. Látható bármi is ezen a felvételen, ami akár a legkisebb mértékben is hasonlít természetes geológiai felszínhez? Netán nem látható semmiféle geológiai részlet itt? Nos, ez azért van, mert nincs is itt. Amit itt láthatunk, az valami sűrű, és szorosan tömött valami, ami tökéletes mértékben megakadályozza, hogy a legkisebb részletet is ki tudjuk venni a talaj természetes, erősebben fényvisszaverő geológiai részleteiből.

Ha valakiben esetleg kétségek támadnának, és szeretné megtudni, milyen a természetes geológiai felszín, ezen a környéken, akkor vessen egy pillantást az R07-01100 jelű fotócsíkra, a következő linken: http://www.msss.com/moc_gallery/r03_r09/images/R07/R0701100.html, ahonnan az előbb bemutatott tavakat is az itt látható erdőséget vettük. Ahogy az elemzéssel haladunk végig ezen a hosszú fotócsíkon, fentről lefelé, a Kedves Olvasó megtapasztalhatja, egyes helyeken milyen szétszórt a növényzet, ott látható az erősebben fényvisszaverő eredeti felszín, aztán, ahogy haladunk tovább, lefelé a fotócsíkon, beleakadunk ebbe a nagyon sötét területbe, a szupersűrű növényzetbe, miként az a fenti, hatodik felvételen látható. A fotócsík nagyjából 70%-ánál található; alatta ott van egy kisebb tó, erről itt nem mutattunk be képet, s a két nagyobb, melyek a negyedik felvételen láthatók.

Mint látható, akármi is van a fenti hatodik felvételen, hibátlan és mindent befedő takarót alkot ezen a bizonyos helyszínen, semmiféle rátekintési lehetőség nem adódik az alatta elterülő, jóval nagyobb fényvisszaverő-képességgel rendelkező természetes geológiai felszínre. Úgy gondoljuk, nem kérdés, hogy az itt látható nyomok agresszíven növekedő, jó egészségi állapotnak örvendező, biológiai életformára utalnak, és nagy bizonyossággal kijelenthetjük, ez az életforma növények alkotta erdőség, abból a fajtából, mely a földi tapasztalataink alapján tipikusnak mondható. Amikor a képre nézünk, igen nagyszámú egyedi objektumot láthatunk alant. Továbbá, a jelen esetben abnormálisan nagy file-méret arra enged következtetni, hogy a grafikus számítógépes program tekintélyes számú egyedi objektumba ütközött.

Habár tehát az erdőség igen sűrűn tömött, közelít ahhoz, hogy teljes mértékben összekavarodjon, feloldódjon egyfajta masszává, mégis határozottan kijelenthető, a helyzet egyértelmű, rendkívül sok, számottevő méretű egyedi példányt figyelhetünk meg, ezek pedig egyértelműen, igen magas fák csúcsainak mutatkoznak, melyekre felülről pillanthatunk rájuk. Figyeljük meg, hogy különböző színeket és formákat láthatunk, különböző fényvisszaverő-képeséggel, mindez egyetlen tömeggé összekeveredve, ismét csak megjegyezzük, nagyon hasonlatosak a földi erdőségekhez, legalábbis abban az esetben, ha különböző fajokból és különböző magasságú példányokból áll az erdőség. Hasonló, a földiekkel könnyen összehasonlítható erdőséget vehetünk szemügyre „A Mars déli pólusának erdőségei és víz jelenléte” – című beszámolóban, ott más szögből pillanthatunk a fák csúcsára; ott is különösen a harmadik képet érdemes megnézni.

Hasonlítsuk össze a fákhoz igen hasonlatos itteni objektumokat az ott megfigyelhetőkkel, valamint e beszámoló elején látható erdőségekkel, ahol különböző megjelenést mutató fajokat láthatunk. A változatosság arra is utal, hogy a Marson és a Földön hasonlóságokat is megtapasztalhatunk a növényzet között, de vannak eltérések is, ezek talán az eltérő gravitációnak tudhatók be, a környezeti és történeti feltételek különbözőségének, illetve a múltbeli/jelenbéli civilizációk összegződött hatásának.

E beszámoló első részében, a felszínen látható marsi növényzet első ránézésre egyfajta zuzmótelepnek látszik, óriás egyedekből épülhet fel, a Földön a mikrobiológiából vagy a baktériumok világából ismert formák, sokkal inkább, mint a Földön honos biológiai eredetű növények alkotta kolónia. Újabb variáció tekinthető meg a témára „A Mars Déli Pólusán található gejzírek – élnek?” című írásban a telep-jellegű életre. Természetesen gigászi növények formáját is öltheti, mint arról olvasható a „Hatalmas növényfaj a Marson” című írásban, bemutatva, miként jelennek meg kolosszális ág- és gyökérforma képződmények, hasonlatosak valamiféle óriási, felülről szemügyre vett  pálmákhoz, sokkal hatalmasabbak természetesen, mint bármiféle, a Földön található fa és bizonnyal elképzelhetetlenül ősiek.

Emlékezzünk vissza, széndioxidban gazdag légkör igencsak kedvére van a növényeknek, legalábbis a Földön ismerteknek. A növényi élet, természetesen felhasználja a széndioxidot és oxigént termel, egyfajta végtermékként, az állati életre pedig éppen ennek az ellenkezője az érvényes; így alakul ki a Föld légkörében az összetevők állandó aránya. A régi időkben kialakult, intenzív fejlődést mutató marsi erdőségek jelenlétének puszta ténye, felszíni folyékony vizekre utaló nyomokkal karöltve, logikusan és egyértelműen vezet az újabb következtetéshez, a marsi légkörben jelentősen több oxigén található, mint amennyit hivatalosan közölnek velünk. Netán valaki manipulálná ezeket a kulcsfontosságú adatokat, melyeket a tudományos közösségek megkérdőjelezhetetlenül hitelesnek tartanak?

Őszintén megvallva, a Mars sok szempontból olyan helynek tűnik, mely tele van extrém dolgokkal – földi tapasztalatainkkal összevetve legalábbis. A hivatalos magyarázatok abban a hitben hagynak bennünket, hogy ezek az extrémitások rendkívül veszélyesek a különböző életformákra, a csont hideg, a kevés víz, illetve annak teljes hiánya, az élettelen környezet, és az elsődlegesen széndioxid légkör, mind-mind olyan dolgok, melyek veszélyesek a földi emberekre és az állati élet nagy részére is, legalábbis amiként azt ismerjük. Más szavakkal, csak a tudósok számára érdekes világ és/vagy akadémikusok számára és semmi szükség Önre vagy miránk, hogy különösebben foglalkozzunk vele. Ahogy telik az idő, Ön és mi, megbízva a vezetőink általunk elmondott szavaiban, amit szükséges tudnunk (értsd, amiről ők azt akarják, hogy tudjuk) gyarapíthatjuk ismereteinket, olyan téren, amit ők szükségesnek tartanak félrevezetésünkhöz.

Azonban, az egyre növekvő számú tudományos felfedezés tükrében egyre inkább cáfolhatatlannak látszik az a tény, hogy a Mars felszíne jelentős mennyiségű folyékony állapotú vizet tartalmaz, beleértve a Déli Pólus területének időszakos, és jelentős területeket érintő áradásait is. Ezek a tények mindenféle kérdést támasztanak a hivatalos, a Marssal kapcsolatos beszámolók hitelességével kapcsolatban, főleg a bolygó légköri összetételére és felszíni adataira vonatkozóan. Példának okáért, a folyékony víz puszta jelenléte komoly súllyal veti fel a térségében esetlegesen előforduló élet létezését, mely erre a bizonyos vízre alapul. Továbbá, az itt bemutatott bizonyítékok is egyértelműen alátámasztják az élet legkülönbözőbb formáinak megjelenését, mind a biológiai, mind a fejlett, technikai jellegű, intelligens életnyomokat.

E történet  lényegében egy leleplező, vagy feltáró munka – az Ön szempontjából, hihetetlen és elképzelhetetlen dimenziókat felvillantva. Kérdés: meddig lehet még az egyre növekvő mennyiségű és mind hatalmasabb magasságokba tornyosuló bizonyítékokat félresöpörni?

 

43. Amikor a dűnék valami másnak bizonyulnak

A jelen beszámolóban bemutatásra kerülő tipikus formák négy, az MGS MOC archívumából származó, hivatalos fotócsíkból származnak; ugyanarról a területről, a Wirtz kráter keleti feléből. Mindezt érdemes tudni, mivel első ránézésre néhány itt bemutatott alakzat lényegesen különbözőnek tűnik a többitől, és esetleg tökéletes mértékben összekeverhetők, illetve újnak tűnő objektumokként jelenhetnek meg. Azonban, az igazság az, amit szeretnénk itt bemutatni ebben a beszámolóban, hogy habár a felszíni megjelenésük különböző, a képeken látható formák lényegében azonos típust alkotnak, csak változásuk más-más állapotában figyelhetjük meg őket.

Ez a fajta dinamikus változásra való hajlam nemcsak a marsi élettel kapcsolatosan egyértelmű tényező, bár tény, meglehetősen különös és szokatlan számunkra ekkora léptékű megjelenése, ami igencsak megnehezíti értelmezhetőségét. A téma teljes bemutatása szinte lehetetlen mindössze öt felvétel és jelenlegi terjedelmi keretek között. Csak arra nyílik itt lehetőség, hogy e jelenségnek bemutassuk különböző aspektusait, az eddigiektől eltérően nem egy fotócsíkot felhasználva ehhez, hanem négyet. A jelenség teljes és komplett tárgyalásához köteteket kellene írni, sok-sok felvétel alkalmazása mellett, itt mindössze ennek alapjait szeretnénk közzétenni, mivel úgy gondoljuk, a Kedves Olvasónak érdemes ismernie a Mars e jelenségeit is és különösen a lehetséges magyarázatukat.

Már előre jelezzük, a Kedves Olvasó beállítottságától függetlenül, bizonnyal képes lesz e jelenség teljes problémakörét átlátni, félelmetesnek és felkavarónak fogja azt találni. Szóval, kérek mindenkit nézzen önmagába, és ha elegendően nyitott és érzékeny, valószínűleg sikerül megértenie a jelenség főbb karakterisztikáit.

 

 

A fenti, első felvétel az E03-00630 fotócsíkból való, 2001.04.06-án készült, nagyon távoli rálátást kínál ezen átmeneti jelenségekre, mindjárt két különböző típusukra, amint egy helyre gyülekeznek és végül egyesülnek. A sötét felső részt hivatalosan „sötét anyagként” határozzák meg; az itt bemutatott részleten csak kis darab látszik a felszín e típusából, a valóságban hosszasan elnyúlik felfelé. A közelebbi szemrevételezés azonban felfedi, hogy a sötét terület lényegében és túlnyomó részében képhamisítási beavatkozás eredménye, igyekeztek ott elrejteni valamit előlünk, azt a benyomást keltve, mintha másféle jellegű talajösszetétellel állnánk szemben. Mivel nem szeretnénk itt sok időt és helyet elfoglalni ennek az igen összetett és ezért kifejezetten hatékony képhamisítási eljárás bemutatásával, egyelőre csak vizsgáljuk meg drámaian fényes objektumokat a kép hozzánk közelebbi részén, hiszen ezek jelentik fő témáját jelen beszámolónak.

E fényes objektumok megjelenési területe valójában messze alányúlik az itt bemutatott képrészletnek, ahonnan vettük. Sajnos az említett fotócsík, mint ahogy az összes fotócsík, ahol ilyen jellegű formákat találhatunk, meglehetősen nehezen nagyítható, így nemigen tudunk rájuk közelebbi pillantást vetni. Ezek az objektumok hivatalosan a „dűne” címkét kapják, és a felületes szemlélő számára valóban úgy festenek, mint a dűnék, az itt bemutatott első képen legalábbis; ha valaki nem nézi meg őket egészen közelről, vele a közvetlen környezetüket is. Vegyük észre, hogy ezek a „dűne” formák egymástól elszigetelten helyezkednek el, igencsak kiugranak közvetlen környezetükből is. Ha tehát bármiféle módon üledékes eredetűek lennének, azaz laza és homokos jellegűek, akkor a legelső kérdésünk az kell, hogy legyen, vajon hol található az a jelentős mennyiségű szemcsés anyag vagy homok, ahonnan képes a szél ilyen jellegű alakzatok felépítésére? Azaz, mi a bizonyíték üledék-jellegű mivoltukra? Laza anyagú, üledékes jellegű homokdűnék nem jöhetnek létre ha nem létezik a környezetükben ehhez gazdag anyagforrás.

Azt várná az ember, hogy a hivatalos források legalább annyiban kiegészítik állításukat, hogy ezeknek a dűnéknek az anyaga már összetömörödött és összeállít a szél folyamatos ostroma következtében, még valamikor az ősi időkben, kialakítván az itt látható formákat; az őket felépítő üledék maradékát pedig a hosszú idő alatt elfújta a szél, ezért nem láthatjuk most nyomát sem, és ennek köszönhető a dűnék jelenlegi kiemelkedő és jól körülhatárolható megjelenése, ehhez azonban nyilvánvalóan igen erős szél szükségeltetett; ha pedig mostanában is esetleg anyagot vesztene, a szél ugyancsak erős mivolta miatt, továbbra sem található meg a közvetlen térségükben az így lekoptatott üledék. Miként az jól látható az első felvételen, aránylag erős fényvisszaverő képességgel rendelkeznek, arra engedvén következtetni, hogy felszínük aránylag szilárd, ám ez a jelenség arra is utalhat, hogy esetleg valami egészen szokatlan dologgal állunk szemben; de ugyanígy alátámaszthatja a hivatalos verziót is.

Az első képen azt is vegyük észre, hogy valamennyi alakzatnak éles a körvonala, kiemelkedő formák az egyik oldalon,  hosszabban és laposan elnyúlnak, a másikon pedig meredeken végződnek, mintegy visszafelé hajlóan. Ez a forma aránylag beilleszthető a hivatalos „szélfútta dűne” álláspontba. A szóban forgó fotócsíkon lefelé haladva ugyanezt az alapformát láthatjuk, a – hivatalos források szerinti - 2001. április hatodikán készült felvételen.

 

Azonban, a fenti második felvételen, az E12-03506 jelzésű fotócsíkból vett részleten, 2002. január 31-én leképezve, mindössze kilenc hónappal később, további példát láthatunk ezekre a „dűnékre”, ugyanannak a Wirtz-kráternek a keleti oldaláról. E képen látható objektum az egyike annak a jó néhánynak, melyek a fotócsík függőleges iránya mentén jelentős területre elterjednek. Ismét megjegyezzük, ennek a fotócsíknak a minősége nem tesz lehetővé különösebb nagyítási eljárást, mivel a kép felbontását már eleve lerontották. Fontos rámutatni, ilyen mértékű felbontás .lerontás nem jellemző általánosságban a MOC által készített fotócsíkokra, melyek átlagosan 150%-250%-os mértéken nagyíthatók, mielőtt még megjelenne a pixelezettség és a részletek túlságosan is elvesznének emiatt. Nyilvánvalóan valakik nagyon nem szeretnék, ha közelebbi pillantást vetnénk jelen felvétel részleteire.

Nézzük meg a legjellegzetesebb különbségeket az itt látható objektum és az első felvételen láthatóak között. Nézzük meg, milyen jellegtelen, sötét és jelentős fényelnyelési tulajdonsággal rendelkezik ez a „dűne”. Habár ugyanaz az alapforma, mint az első képen, viszont jól észrevehetően ez az objektum szemmel láthatóan lágyabbnak tűnik, kerekebbek a szélei, szemben az első felvételen látható jóval élesebb kontúrok, emellett, ismételjük, hiányzik az erős fényvisszaverő-képesség teljes mértékben, éles ellentétet felvillantva az első felvételhez képest. Ugyanezt mondhatjuk el, mint tipikus jellemvonást a fotócsík többi részén látható valamennyi ilyen jellegű alakzatról.

Figyeljük meg a magasra kiemelkedő rész jobb oldalát, úgy tűnik, mintha egy lapos, a felszínhez közeli nyúlványa lenne; ez a rész sokkal laposabb, mint a másik túlsó, az enyhén és egyenletesen lejtő oldal. Ha valaki továbbhalad az olvasásban mindez még nyilvánvalóbb lesz, ugyanis arról van szó, hogy a megjelenési forma egyfajta funkcióként szolgál az ezután következő alakváltozáshoz, mely során a kiemelkedő rész egyik irányban még meredekebb lesz, miként az jól látható az itt mellékelt első felvételen is, az egész alakzat területét nézve központibb helyzetet elfoglalva, a jobb oldali rész továbbra is megmarad, mintegy lehorgonyozni az egész objektumot az alaptalajhoz.

Figyeljük meg a laza, kötetlen  üledék teljes hiányát a közvetlen környező térségben. Figyeljük meg azt is, milyen jelentékeny mértékben fényvisszaverő és túlságosan is világos a környezet, éles ellentétben az objektummal magával, főleg a közeli szemrevételezés esetén. A képhamisítások repertoárjában ez az egyik megoldás, megpróbálják elrejteni a környező felszín objektumait, megakadályozván, hogy bármiféle részletet felismerhessünk, melynek segítségével esetleg felismerhetnénk az eredeti léptéket, beleértve a teljes fotócsíkot, egyúttal természetesen maguk az objektumok is kissé világosabbak lesznek. Ha ezt a túlságosan erős kivilágosítást visszaállítanánk a természetes szintre, és az itt látható alakzatokat szintén természetes árnyalatukban figyelhetnénk meg, abban az esetben rendkívül sötétnek, szinte tökéletes mértékben fényelnyelőnek bizonyulnának, oly mértékben, amilyet már semmiféleképpen sem lehetne összekeverni természetes felszíni alakzatokkal. Gondoljuk csak ezt át alaposan.

 

Most pedig tekintsünk rá a fenti, harmadik felvételre, ezúttal az E09-01794 jelű fotócsíkból származik, 2001. október 24-én készült, további hat hónappal később tehát mint a jelen beszámoló első felvétele és három hónappal korábban, mint ami második felvételen látható, természetesen ugyancsak a Wirtz-kráter belsejében. Ugyancsak mintául szolgál e formák nagyobb térségéből, a fotócsík alsó részének vidékéről. Az első felvételen megfigyelhető megjelenési formához kerültünk kissé közelebb, láthatóan meglehetősen távoli felvételen; ugyanez a távlati kép található meg az első felvételen is, és ugyancsak elmondható, a felbontás meglehetősen rossz, nem tesz lehetővé különösebb nagyítási lehetőséget, közelebbi vizsgálatot.

Az is tisztán látható, hogy ezek az objektumok sokkal inkább központosabbak, jobban kiemelkedőbbek, púposabbak, dagadtabbak és nem rendelkeznek visszafelé hajló éles oldallal. Azt is figyeljük meg, hogy habár ezek az objektumok továbbra is igen sötét árnyalatúak, azonban határozott jelei vannak annak is, hogy kezd megjelenni az átlátszósági tényező. Nem győzzük eleget hangsúlyozni, mennyire jelentősen fényes és túlvilágosított a környék, összehasonlítva a sötét, jellegtelen színű fényelnyelő objektumokkal, melyek sötét színe már eleve megakadályoz minket a közelebbi szemrevételezésben. Ismét aláhúzzuk: teljes mértékben hiányzik a üledék, vagy laza talaj bármiféle koncentrációja a közvetlen térségben, azaz hiányzik a „dűnék” forrásául szolgáló anyag.

A legnyilvánvalóbb mindenek felett a következő: figyeljük meg, milyen könnyű észrevenni minden egyes objektumon a felszínüket behálózó sötét vonalakat. Szenteljünk különös tekintetet arra nézvést, hogy e sötét vonalak mindegyike hirtelen megszakad az alakzatok külső szélénél, mintha hirtelen elvágták volna őket, egyetlen esetben sem lépnek le a környező nyílt felszínre. Pontosabban, az említet sávok egyértelműen az alakzatok részeinek tűnnek, és nem úgy látszanak, mintha azoktól függetlenek lennének. Mindez arra enged következtetni, hogy ezekre a sávokra nem tekinthetünk úgy, mintha az objektumok felszínéhez lennének köthetők, sokkal inkább úgy, mintha a belső részükhöz. Úgy értelmezzük, mintha ezek az egymást keresztező vonalak semmiféle meghatározott irányultsággal sem rendelkeznének, eloszlásuk véletlenszerű, nem tűnik mintázatuk szervezettnek. Szintén megjegyzendő, a vonalak hossza szoros összefüggés mutat szélességükkel. Minél szélesebbek, annál hosszabbak.

Miként azt említettük korábban, más beszámolók kapcsán, igen sok fotócsíkot láttunk már, tele ilyen jellegű objektumokkal a nyílt terepen, hasonló sötét színű sávokkal sűrűn behálózva, általában szerteszéjjel, ám mégis, mintha egyfajta irányított lefutásúak lennének. Mindig is arra gyanakodtunk, hogy ezek a sávok valamiféle életnyomokat reprezentálnak. Első ránézésre olybá tűnnek, legalábbis ebből a távolságból, mintha hasonló nyomokat látnánk a csigák által hátrahagyott nyálkavonalakhoz, esetleg bizonyos tenger alatt élő lények munkálkodásának következményéhez, amikor a tenger üledékes aljzatán táplálkoznak. A Marson ezek a fajta alakzatok a leggyakrabban nyílt térségeken találhatók, olyan helyeken ahol gyaníthatóan sekély víz is jelen van, vagy pedig a talaj maga vízzel átjárt, esetleg kisebb, növények által is benépesített oázisokat létrehozva, azonban az árnyalatok túlzott kivilágosítása, a lerontott felbontás, és a távolsággal való manipulációnak köszönhetően, azaz, mintha igen messziről pillanthatnánk ezekre az alakzatokra, aztán ott vannak a képhamisítási eljárások is, melyekre mindig rábukkanunk, ha alaposabban elkezdjük vizsgálni a felvételt.

A hivatalos magyarázat a nyílt térségeken látható ilyesfajta sávokra a következő: lényegében a porördögök pályáit láthatjuk, azok hagyják vissza ezt a jellegzetes nyomot, miközben felkavarják a talaj felszínének üledékrétegét. Lehetséges, hogy néhány közülük valóban megfelel a hivatalos értelmezésnek, azonban ez a magyarázat is sokkal inkább látszik részét képezni a folyamatos propagandának, miszerint a Mars fagyott, száraz, halott világ; sokkal inkább törekszik ennek az elképzelésnek a megerősítésére, mintsem alapos vizsgálatot tartalmazna a jelenség vonatkozásában. Például, miként értelmezné a hivatalos álláspont ezek koncentráltságát és behatárolódását szinte kizárólagosan ezen objektumokra? Miként értelmezné azt, hogy hirtelen véget érnek ezen alakzatok szélénél, és mivel indokolná szinte tökéletes hiányukat a köztes, nyílt területeken? Amennyiben ténylegesen porördögök és az időjárási hatások következtében jönnek létre a nyílt térségekben, akkor mindenfelé találkoznunk kellene velük és nem csak ezekre a szokatlan alakzatokra szorítkozva. Nos mindez nem így van, az említett jelenség pedig nagyon is önmagáért beszél.

Szintén szeretném a figyelmet felhívni „A Mars alagútjai” - című beszámolóra. Ott elképzelhetetlenül nagy alagút-jellegű formákról olvashatnak, egyúttal – alkalmanként - megjelennek az itt is megfigyelhető sötét sávok, szigorúan az alagutak területére korlátozódva. A közvetlen környezetének térsége szintén erős fényvisszaverő-képességgel rendelkezik és a felszín alaposabb vizsgálatának megakadályozása céljából túlságosan is erősre vették a színeket. A „Rejtély! Mi ez?” – című tanulmányban ugyancsak találhatunk hasonlónak tűnő, szokatlan megjelenésű formákat, szintén megfigyelhetjük az ott is tapasztalható áttetsző megjelenést, miként a sötét sávokat is. Abban a beszámolóban az objektumok alakja ugyanilyen, mint ahogy az egyik oldalon megfigyelhető meredekséget hasonlatosan a másik oldalon a lankás, egészen lapossá váló megjelenés követ, mintegy lehorgonyozva az egész objektumot ahhoz a felszínhez, melyen ül. Feltétlen meg kell jegyezni ezekkel az alakzatokkal kapcsolatban, hogy miközben egy részük mint önálló sziget helyezkedik el, más részük a többiekkel összekapcsolódva, csoportokat képez, mintegy hálózatot kialakítva; ha pedig ez a felállás, akkor a csoport valamennyi eleme azonos beállítódási irányt követ, még akkor is, ha igen nagy számú egyed kapcsolódik össze, miként az jelen beszámoló első felvételén is látható.

 

 A fenti, negyedik felvétel ismét csak egy másik fotócsíkból származik, az E10-03741 jelzésűből, 2001. november 24-én készült, ugyancsak a Wirtz-kráter belsejéből, láthatóan – az eddig hiányolt – közelebbi rátekintést lehetővé téve, a hivatalos szervek által „dűnének” besorolt objektumok egyikére. Ismét csak leszögezzük, az objektum sötét felszíne jelentős fényelnyelő képességgel rendelkezik. Sőt, továbbra is láthatjuk, ám jelen esetben még jobban, a számos, egymást keresztező vonalak halmazát; ezek az alakzat áttetszőségi tulajdonságaira utalnak. Ez azonban kissé eltér az eddig látottaktól, a jól megfigyelhető, kettős horpadással a hátán, ám korántsem számít rendkívülinek ezen a formák nagy tömegét figyelembe véve, akárcsak ugyanezt a fotócsíkot elemezve is. Habár ez a felvétel közelebbinek tűnő rátekintést enged ezen objektumok egyikére, vegyük észre mennyire homályos, összezavart, és nehezen kivehető minden a környező területen, valamint azt is, mily jelentős mértékben kivilágosították azt, emiatt rendkívül nehezen értelmezhető bármiféle részlet is. Önmagáért beszél a dolog tehát, azt meséli el, hogy lényegében egyáltalán nem tekinthetünk közelebbről egy ilyen objektumra és a körülötte lévő felszínre, miként azt első ránézésre hihetnénk, mindössze arról van szó, hogy ezúttal egy sokkal nagyobb objektumot figyelhetünk meg, miközben a környezet változatlan.

 

 

Nos elérkeztünk a fenti, ötödik felvételhez, ezen ismét egy „dűne” jellegű objektumot láthatunk, ezúttal ugyanarról az E10-03741 archívumszámú fotócsíkról, jelen esetben azonban kissé erősebb nagyítási lehetőség áll rendelkezésünkre, egészen 200%-ig közelíthetünk, ennyi a maximum, amit elérhetünk. Azonban még ennek a nagyítási lehetőségnek a birtokában sem találhatunk a környező térségben semmit, amit be tudnánk azonosítani, ami kicsit is nagyobb lenne, mint a másik képen, ezért továbbra is nagy távolságból tekinthetünk a tájra.

Azért választottuk ki ezt a bizonyos objektumot annyi másik közül, mert teljesen tisztán láthatók rajta keresztül az alatta rejtőző felszíni formák, közvetlenül az alakzaton keresztül tehát, a legegyértelműbben a széli területeinél. Éppenséggel ez, az objektum átlátszósága az a tulajdonság, mely itt a legbeszédesebb. Amit pedig elmond a számunkra az az, hogy ezek a formák nem szilárd anyagból épülnek fel, és semmiféleképpen sem cserélhetők össze természetes geológiai alakzatokkal vagy netán dűnékkel, akármifélékkel is, merthogy természetes, geológiai eredetű alakzatok nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal. Ugyancsak ez a magyarázata annak, hogy az objektumok környékén miért nincs üledék vagy szélfútta homok, hiszen ezeknek a formáknak az égvilágon semmi közül sincsen sem üledékhez, sem szélfútta homokhoz, egyáltalán semmi, a természetes eredetű geológiai formákhoz; az üledéknek, a szemcsés anyagnak soha és semmi közük sem volt ezen alakzatok felépüléséhez.

Ha valaki egyszer idáig eljut a dolgok megértésében, akkor a következő, amivel tisztában kell jönnie az, hogy amit a felvételen láthatunk, az valójában igen nagy távolságból van leképezve, teljesen figyelmen kívül hagyható jelen esetben, hogy az alakzat maga mennyire nagynak vagy kicsinek látszik a felvételen. Az ötödik képen látható alakzat, habár 200%-os nagyítás mellett vizsgálhatjuk, és így elég nagynak tűnik, igazából a kisebbek közül való a fotócsíkon, ám mégiscsak már-már gigászinak tűnik a hétköznapi életben megszokott méretekhez képest. Az alakzatok közötti felszín jelentős képhamisítási eljárásokon esett át, lerontották a felbontást, túlságosan világosra vették a részleteket, nemcsak eltüntették így a kisebb alakzatokat, de egyúttal megsemmisítettek mindenféle részletet, ami vonatkoztatási rendszerként szolgálhatnának, így egyetlen forma pontos méretét sem tudjuk megbecsülni. Az igazság az, hogy valamennyi itt látható objektum hegynyi méretű, vagy legalábbis azzal összemérhető, s nagy távolság ide vagy oda, a legparányibb objektum is nagyságrendekkel nagyobb, mint a leghatalmasabb dűne a földön, s ha csak ez utóbbi megjegyzést vesszük is figyelembe, már akkor is mélyebben bele tudunk gondolni a valós, meglehetősen lebilincselő nagyságrendekbe.

Mindennek tudható be a környező térség meghatározhatatlansága és összezavartsága. Mindez nemcsak a közvetlen képhamisítási eljárások, a szándékos túlvilágosítás alkalmazása miatt van így, mely mindenféle részletet elrejt előlünk, egyúttal összezavarják a látványt, elterelve figyelmünket a valós méretekről. Például, ha veszünk egy nagyon magas épületet, akkor az, minden bizonnyal, nagyon vékony lesz ahhoz, hogy megláthassuk ilyen feltételek mellett, még akkor is, ha nem ütköznénk az itt megfigyelhető súlyos képhamisítási eljárásokba. Más szavakkal, eltekintve a normális „dűne” mérettől, ezek az alakzatok itt bizony kolosszális méretűek, a hivatalos szervek által kiadott felvétel csupán azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha „dűne” volna a képeken; hamis illúziót keltenek, megtévesztenek bennünket. Természetesen, mint mindig és állandóan jelezzük, a homok dűne és a porördög koncepció folyamatosan azt a látszatot igyekszik kelteni, a hivatalos szervek által abba az irányba kívánja vinni a gondolkodásunkat, miszerint a Mars csontkeményre fagyott, száraz és poros világ, olyan halott, amilyen csak lehet, és teljesen érdektelen kutatási célokból, semmi ok sincs rá, hogy bárki is megnézze közelről.

Ha valaki újra és újra, és egyfolytában ilyen manipulált üzeneteket kap fáradhatatlanul ismételve, miként az az MGS MOC kamerája által készített, a 112.000-et is meghaladó számú felvétel esetében, ha mindig arra törekszenek, hogy a megfigyelőt elárasszák megtévesztő és hamis információval, néha belekeverve egy kis valós adatot is, de csak azért, hogy további zavart keltsenek, és egyfolytában erőltetik a hamis koncepciókat, ezek azok a technikák, melyek segítségével a titkos hatalmak meg akarnak szabadulni minden lehetséges, a képek elemzésére hosszabb időt esetlegesen rászánó megfigyelőtől. Ez a taktika évtizedekkel korábbra nyúlik vissza, a jó öreg Viking űrszondák és az első holdfotók korára, miként ma is alkalmazzák, a fotók tízezrei kapcsán. Sajnos a média alázatosan követi a tudományos álláspontot, nyilván ez sem véletlen, folyamatosan vakítja el a közönségét a megtévesztő és hamis információkkal – miként azt a titkos hatalom megköveteli tőlük. Ez az a módszer, amivel bombázzák a nyilvánosságot, ezen a módon lehet tudósokat és a teljes lakosságot félrevezetni, hamisított koncepciókat közvetítve feléjük, folyamatosan manipulálva és az „igényeknek megfelelően” átírva a kapott friss információkat.

Nos, ha ezek a szokatlan objektumok nem „dűnék”, miként azt a hivatalos magyarázatok próbálják belénk sulykolni, akkor micsodák? A különböző típusú képhamisítási eljárások hatékony alkalmazása miatt, nem áll módunkban ezeket az alakzatokat alaposabban megvizsgálni, oly mértékben, hogy fontos részleteket felismerhetnénk, mindösszesen néhány dologban lehetünk biztosak. Először is, hogy ezek az alakzatok mik nem, eszerint – az itt bemutatott levezetéseinkre alapozva -, határozottan kijelenthetjük, nem „dűnéket” látunk, és semmiféle természetes eredetű geológiai formát. Ebben teljesen biztosak lehetünk.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a marsi fotókon alkalmazott képhamisítási eljárások minden esetben elrejteni igyekeznek valamit a szemünk elől, általában civilizációs nyomokat. Valójában, ha az utolsó két képen igen közelről megvizsgáljuk, ami nem könnyű, hiszen jelentősen ki vannak világosítva az árnyalatok, mindenhol a központi alakzat körül, észrevehetünk civilizációs nyomokat is, épületeket, mindez pedig alátámasztja előbbi megállapításunkat. Ezek a nyomok pedig segíthetnek megbecsülni a valódi léptéket, azonban ahhoz képest túlságosan kicsik, hogy megbízható becslést tegyünk, jelen esetben ezen az igencsak összetömörített képi állományon. Amit tehetünk az annyi, hogy legalább igyekszünk megmutatni.

Egyértelműen adódik a következő kérdés: ezek a hatalmas alakzatok egyfajta védőkupolaként szolgálnának? A beszámolókban szereplő kupolák a legtöbb esetben meglehetősen szokatlanok a földi szemnek, azonban a legnagyobb részükről elmondható, szilárd felépítésű objektumok, valószínűleg meglehetősen ellenálló anyagból készültek, esetleg a helyszínen fújták őket fel; olyasfajta tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek számunkra is könnyen elfogadhatók és megérthetők. Ellenben, ha megvizsgáljuk ezeket a rendkívül nagy kiterjedésű, hegynyi méretű objektumokat, akkor mindösszesen csak annyit mondhatunk, hogy felépítésük még marsi vonatkozásban is teljességgel szokatlan, semmi egyéb, eddig tárgyalt szerkezethez sem hasonló. A következő dolgokat mondhatjuk el ezekről az egészen hatalmas objektumokról: olykor jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkeznek és szilárdnak tűnik megjelenésük, máskor jellegtelen a felszínük és láthatóan lágyabb; olykor tömegük az egyik részük felé összpontosul, máskor sokkal inkább központosult megjelenésűek, egyszer magasra boltozottak, máskor hepehupásak; van, hogy egyetlen sáv sem látszik rajtuk, másszor telis-tele vannak egymást keresztező sávokkal; a teljesen sötét, igen erős fényelnyelő tulajdonságok mellett megfigyelhetjük a fokozott mértékű átlátszóságot is, intenzív változékonyságot, mindez pedig együttesen igen magas szintű technológiára utal, fejlett életre, akármilyen jellegű is, abban biztosak lehetünk, jelentősen különbözik mindattól, amivel eddig találkoztunk.

Ezek a gigantikus méretű szerkezetek láthatóan nem valamiféle szilárd összetevőkből épülnek fel, nem valamiféle külső védelmet adó elemekből, miként arra azonnal asszociálunk, ha kupoláról, bármiféle kupoláról van szó, ezért valószínűleg nem is kupolák. Sokkal inkább hasonlatosak egyfajta szemmel látható energiamezőhöz, talán valamiféle félig folyékony, félig szilárd felépítéssel, porózus és fényáteresztő képességgel, mely képességeket esetleg közvetlenül képesek irányítani és változtatni, általunk még nem értett kritériumok alapján. Lehet akár még valami szuperfejlett technológia, élő protoplazma biológiára vagy plazmamezőre alapuló megoldása, ahol láthatóan változik az objektum mintázata, a sűrűsége, átlátszósága, stb. esetleg stimulációs vagy anyagcserével kapcsolatos eljárások hatására. A sávok utalhatnak az áramló plazma energiára, mely mintegy bevésődik az alakzatba, miközben különböző változásokon megy át.

Megjegyezzük, pár évvel ezelőtt mutatták be a nagyközönség számára a tudományos fejlesztés egyik csúcstermékét, a kémiai vegyületek egyik egészen elképesztő példányát. Ha jól emlékszünk, egyfajta „szilárd füstnek” nevezték, minden bizonnyal a világ legkönnyebb anyagáról van szó. Nagyon fényes volt, porózus, átlátszó, és rendkívül nehéz volt észrevenni abban az esetben, ha nem adtak hozzá egy kis színezőanyagot, hogy környezeténél kissé sötétebbnek mutatkozzon. Természetesen szilárd anyagról van szó. Ha valaki felnagyítaná azt az anyagdarabot, közel hegynyi méretűre, miként az az itt mellékelt ötödik fotón látható, és távolról rátekintene, valószínűleg igen hasonlatos látványban lenne része.

Végül azonban, amíg jobb és több információt el nem áruló felvételekkel nem találkozunk, az egyetlen következtetés, amit levonhatunk - azok mellett, hogy kijelentjük ezek az objektumok mik nem lehetnek -, ezen hatalmas alakzatok rendkívül változatos természete, keveredve az időnkénti nyilvánvalóan átlátszó tulajdonsággal, mely közvetlenül vagy közvetve utal valamiféle ismeretlen életforma jelenlétére a Marson. Ez az az egyetlen megállapítás, mely minden egyes megfigyelhető sajátosságra magyarázatul szolgál. A geológia – miként azt mi ismerjük –, nem képes az itt megfigyelhető, dinamikusan változó mintázatokat létrehozni mindössze néhány hónap alatt, nem képes hegynyi méretű átlátszó alakzatokat produkálni, tehát bármiféle, geológiai alapokon nyugvó értelmezési kísérlet, teljes mértékben használhatatlan. Egyetlen dolog marad hátra, az pedig a biológia élet és/vagy az intelligens élet feltételezése.

Ha valakinek esetleg nehézségbe ütközne, netán nem lenne hajlandó elhinni, hogy ezeken a fotócsíkokon lényegében pontosan ugyanazokat az alakzatokat látja, habár azok megjelenésükben olykor drámai mértékben is különböznek egymástól, egyik fotócsíkról a másikra haladván, akkor javasoljuk számukra, igen alaposan vizsgálják meg a fotócsíkokon hivatalosan megadott koordinátákat, ezeket vessék össze, mind az öt itt beidézett felvétel estében, vegyék észre, hogy csak milyen jelentéktelen részletekben különböznek egymástól, ezek is talán a koordináták törtrészeinél, melyek a katalogizálás és a vetítési paraméterek különbözőségéből is adódhatnak. Továbbá, ha valaki alaposan megtekinti az MSSS grafikus inteface táblázatát az itt bemutatott 2., 3., és 4 felvétel esetében, akkor észreveheti az apró jegyek alapján a kráter belsejében, feltéve, ha valaki rendkívül lassan és körültekintően mozgatja számítógépének kurzorát, felismerheti a különbségeket, valamint azt, hogy lényegében három darab fotócsíkot lát, s nem pedig csak egyet. Minden igen beszédes bizonyíték, s kristálytisztán igazolja, ezek az alakzatok valamennyien ugyanazon a területen találhatók. Most vegyük mindezt egybe, azt, hogy ezek az objektumok rendkívüli méretűek, igencsak különlegesek, ezek a körülmények is alátámasztják, ugyanazon dolgokról van szó.

Úgy gondoljuk még valamire fontos felhívni a figyelmet azzal kapcsolatban, hogy hatalmas „por” viharok söpörnek végig a Marson, olykor a teljes bolygót eltakarva, szinte minden egy-két évben; ami pedig felettébb különös, a kialakulásuk helyszíne szintén ehhez a térséghez köthető. Mostanra már teljesen egyértelmű vált a hivatalos szervek által erőltetett megtévesztő stratégia, a folyamatosan ránk erőltetett propaganda-hadjárat, miszerint a Mars száraz és poros világ, élet nem létezik felszínén, arra gondolunk tehát, hogy ez a bizonyos „por” soha de soha nem volt valóban porszemcsék felhője, sokkal inkább légköri pára. Amikor ez az átmeneti jelenség kezdetét veszi a Mars nagy területeire kiterjedően és jól láthatóan, a hivatalos szervek előveszik a szokásos hamisítási módszereiket, s sulykolják belénk az általuk elvárt nézetet, miszerint por=szárazság, ez tehát a játék igazi neve, így próbálnak már csírájában elfojtani mindenféle spekulációt.

Azonban, vessük fel a lehetőségét annak, hogy amit látunk, nem por, hanem igazából pára, időszakosan és nagy mennyiségben a marsi légkörbe jutva, kiváltva alkalmanként a bolygó légökörnek szinte teljes átlátszatlanságát, óriási felhőrendszereket kialakítva, ezeket viszont könnyű összekeverni porviharokkal, pláne, ha „rá is segítenek”. Továbbá, az a tény, hogy a jelenség kialakulása egy bizonyos marsi területhez köthető, megkérdőjelezi a „por” vihar koncepciót mindazok szemében, akik képtelenek, vagy nem hajlandók elfogadni a hivatalos szervek félrevezetését, ehelyett azt állítják, párajelenséggel állunk szemben, s még az is elképzelhető, hogy intelligens élet irányítása alatt! Semmi mást nem kérünk a Kedves Olvasótól, csak annyit, gondolja ezt végig! Lehetséges lenne-e, hogy a beidézett felvételeken látható, hihetetlenül nagyméretű alakzatok egyfajta légköri ellátó-egységek lennének, biológiai alapokra épített szuper-technológia termékei? Ha így van, akkor képzeljük el ennek a technológiának az igazi erejét.

Azok számára, akik a fenti állítás teljes mélységét végiggondolják, nyilvánvalóvá válik, hogy az említett tényező egy olyan faktor, ami igencsak érzékenyen érint bennünket, ugyanis végiggondolása révén felfoghatjuk, nemcsak hogy nem vagyunk egyedül a Világegyetemben, de még csak nem is képviseljük a fejlődés csúcsát, nem jelentjük Galaxisunkban a főkutyát, bizony, osztoznunk kell másokkal. Sőt, mások akár úgy is tekinthetnek ránk, mint olyan civilizációra, mely nem kifejezetten számottevő az ő léptékeik szerint. Mekkora csapás ez egónkra! Akárhogy is, ha létezik ilyen elképesztően fejlett technikai hatalom, már itt a közelünkben, akkor sincs okunk aggodalomra, hiszen bizonyára már mérhetetlen korok óta fennáll, anélkül, hogy akárcsak a legkisebb negatív hatást is mutatta volna irányunkban.

Csak mintegy mellesleg, figyelmébe ajánljuk a Kedves Olvasónak, a Föld, a maga jelentős gravitációs terével, 70%-os vízlefedettségével és mindösszesen 30%-nyi szárazföldi területével milliárdnyi intelligens embernek szolgál otthonul; a lakóterek pedig a szárazföldi rész kevesebb mint 30%-ára összpontosulnak. Ezzel párhuzamosan, a Marsnak jóval kisebb a gravitációja mint a Földé, összehasonlításképpen pedig jelentősen nagyobb benépesíthető területtel rendelkezik. Más szavakkal, amennyiben a Mars képes intelligens, civilizált élet támogatására, miként arra az egyre növekvő számú bizonyíték utal, akár pusztán ezt a honlapot figyelembe véve, akkor levonható a következtetés, miszerint a marsi hatalmas térségek, elképzelhetetlenül nagy népességnek adhatnak otthont, messze nagyobb számúnak, mint ami a Földön itt elérhető. Továbbá, mindehhez tegyük még azt is hozzá, hogy a Mars nagyon öreg világ, messze több idő állt rendelkezésre a fejlődéshez, A levonható következtetésnek egyértelműnek kell lennie.

A fenti levezetésből és a megfigyelésekből természetesen egyenesen adódik a következtetés, a Mars nem olyan hideg és száraz bolygó, mint amilyennek a hivatalos szervek feltüntetni szeretnék azt. Valójában, ha majd mind több és több, felszíni folyóvizekre utaló egyértelmű bizonyíték kerül elő, a Kedves Olvasó megláthatja, a Mars bolygón messze több víz található annál, mint amit a még a legoptimistább becslések is csak feltételezni mertek első ránézésre. A továbbiakban, hamarosan és teljesen nyilvánvalóan kiderül mindez.