A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

  

 

 

44. Vízáradatok a Mars Déli Pólusán

A szó „áradás” jóval szolidabban cseng természetesen mint az a jelenség, amit a Marson megfigyelhetünk, s amire így hivatkozunk. A szomorú tény az, hogy igen magasnak tekinthető a megtévesztés szintje, amit a nyilvánosság felé alkalmaznak bolygószomszédunk kapcsán, a hivatalos hírek igencsak távol állnak az igazságtól. A nyomok azonban a Mars Déli Pólusán időszakosan bekövetkező hatalmas áradásokról árulkodnak, mindez különösen jól megfigyelhető a jelen sorozat első felvételén sárga téglalappal bekerített területen.

 

Az itt bemutatott jelenség kapcsán a Kedves Olvasó nemcsak arról szerezhet igazolást, hogy a Mars felszínén egyértelműen folyékony víz van jelen a Déli Sarkvidék térségében, mely terület feltételezhetően nagyon hideg, hanem arról is, hogy az évszakok váltakozásának megfelelően hatalmas áradások söpörnek végig a térségen, nagy területre kiterjedően, egyúttal magával vonva a következményeket is, mindez az esetlegesen azon a vidéken előforduló élet szempontjából igencsak gyümölcsöző lehetőség a fennmaradásra. Elkezdheti megérteni, valójában a Mars hatalmas ökológiai motorjára tekinthet rá, logikus tehát a következtetés, a bolygón élet van.

Skipper legelőször az 1999-2000-es időszakban bukkant a felszíni folyékony víz létezését bizonyító felvételekre, azóta pedig folyamatosan újabbakra és újabbakra. A szóban forgó térséget mutató képet először 2000-ben vehette kézbe. Nyilvánosságra hozataláig azonban még megvárt két teljes marsi évet, hogy állításait még alaposabban alátámasztva tárhassa a nagyközönség elé.

Az igazság, miszerint mindezek a jelenségek, a maguk teljes komplexitásukban, egyetlen helyen megtalálhatók, sok-sok száz oldalra kiterjedő kutatómunkát igényelnének, nyilván hatalmas mennyiségű képanyaggal. Nem kérdés, minderre van lehetőség egy könyv keretében, itt azonban nincs lehetőség valamennyi felfedezésről való beszámolóra. A jelenlegi keretek között csak a leglényegesebb jellemzők megemlítésére szorítkozhatunk. Erre teszünk hát kísérletet.

 

Háttér

Mielőtt nekiállnánk a konkrét eset tárgyalásához, némi háttér információ szükséges. Miként az látható a fenti első képen, a Déli Sarki sapkát számos sötét vonal, illetőleg sáv hálózza be. Átszövik az egész sarkvidéket, a hivatalos álláspont ezt kétségtelenül nem is vitatja. Amivel természetesen nem értenek egyet az annak mikéntje, ahogy ezek a sötét színű bevágódások létrejöttek.

A hivatalos tudományos álláspont a Mars légkörének összetételével kapcsolatosan ismert, eszerint 95.32%-ban széndioxid alkotja, más összetevő csak igen kis arányban részesül, az oxigén például csak mindössze 0.13%-os arányban képviselteti magát, a víz pedig 0.03%-ban. Nyilvánvaló, ha ez igaz lenne, akkor a légkör ugye túlnyomórészt széndioxidból felépülőnek tekinthető, a többi komponens csak nyomokban van jelen. Ha tehát végig gondoljuk a hivatalis tudományos adatokat, akkor a hivatalos álláspont is mindjárt könnyebben érthetővé válik, miszerint a Mars Sarkvidékének jégsapkái szilárd széndioxidból állnak, és természetesen nem vízjégből.

Adjuk mindehhez hozzá az 1970-es években a Viking űrszondák adatainak kiértékelése során kapott értéket, miszerint a Marson a legalacsonyabb hőmérséklet -143 Celsius fok a Déli Sarki területeken. Újabb keletű adatok szerint a tél során mérhető legalacsonyabb érték ezen a vidéken -133 Celsius, viszont a nyári legmelegebb hőmérséklet elérheti a +27 Celsius fokot is, miközben a bolygó átlagos hőmérsékletének, az egész felszínére vonatkoztatva, -55 Celsius fokot adnak meg. A nagy hőmérsékleti eltérés a Mars bolygó erősen elnyújtott ellipszis-pályájából adódik, ez a pálya sokkal laposabb a Földénél. A legalacsonyabb hőmérséklet extrém alacsony voltából kiindulva néhány tudós számítógépes modellezést végzett, ennek eredményeként azt kapták, hogy az örökké fagyott talajréteg vastagsága akár elérheti az öt kilométeres vastagságot is, a bolygó kérgében. Ez bizony nagyon hideg.

Fontos tisztában lenni vele, a széndioxid állapota a légköri nyomás értékétől függ, földi körülmények között a forráspontja (szublimációs pontja) -78.5 Celsius fok, a hármaspontja pedig, -56.6 Celsius foknál van, ám közel ötszörös földi légnyomás-körülmények között. A marsi légköri körülmények tehát nagy átlagát tekintve alkalmatlanok a széndioxid kifagyására, valamint a megfigyelhető sötét sávok létrehozására, miközben vízjég csak nyomokban van jelen. A víz felszíni fagyáspontja a Földön 0 Celsius fok, vízjég képezi a sarki sapkákat, a Mars esetében viszont azt állítják, hogy a légköri széndioxid közvetlen kifagyása révén jönnek létre a megfigyelhető jégsapkák. Szintén érdemes tisztában lenni vele, ha a széndioxid légkörbeli aránya kissé meghaladja a 2%-ot, az ember számára már kellemetlenséget okoz, ha pedig az 5%-ot is, az pedig már egyenesen mérgező hatású a földi emberekre nézve. Magyarra fordítva, a rendkívül alacsony marsi hőmérséklet és a nagyon vékony és száraz atmoszféra, hozzávéve a széndioxid gáz talajra fagyott állítólagos hó és/vagy jégmezőit, ennek alkalmankénti, robbanás-szerű elpárolgását, és légkörbe jutását az időszakosan fellépő melegebb periódusokban, mind-mind olyan tényező, mely együttesen és külön-külön is, ám együttesen nyilvánvalóan erősen kihangsúlyozza, a Mars felszíni körülményei kifejezetten veszélyesek a földi emberi lények túlélése szempontjából.

Ez az a bizonyos alapállás, amire a hivatalos elméletek és álláspontok támaszkodnak. A kiindulási alap tehát ez, és újra és újra igyekeznek hatni lelkivilágunkra általa, bitről-bitre, sulykolva mindezt a média és a közoktatás által, minek köszönhetően lassan most már generációk nőnek fel abban a tudatban, hogy a Mars bolygó a hivatalos álláspontnak megfelelően néz ki. Senki számára sincs kegyelem, aki megpróbálna akárcsak a legkisebb mértékben is eltérni ettől a nagy tömegek számára terjesztett információ halmaztól. Így már jobban érthető, a tudósok miért annyira vonakodóak, ha valaki megpróbálja eltéríteni őket ettől a csapásiránytól. Számukra az a megszokott, ez jelent biztonságot, hiszen széles körűen ismert és alkalmazott álláspont.

De tényleg igaz?

A dolog szépséghibája az, hogy ezt a megtámadhatatlan ismertanyagot soha sem engedték a titkos hatalom képviselői, hogy mérvadó és valós adatokkal vessék össze a tudósok, nyilvánvaló, ennek pedig az a következménye, hogy mindannyiunkat igyekeznek félrevezetni. Azonban mindez kevés, hiszen az igaz válaszokat éppenséggel megtalálhatjuk az általuk kiadott és hitelesnek hangoztatott felvételeken is, csak  tudni kell rajtuk olvasni.

A problémát az jelenti, amikor a Mars felszínén igazolható módon folyadékra bukkanunk, legalábbis ebben az esetben, ilyen közel a hatalmas Déli Sarki jégsapkához. Látható, széndioxid egész egyszerűen nem lehet folyékony állapotban sem itt, sem máshol, nyílt természeti körülmények között és a földi légköri nyomás ötszörösénél kisebb érték mellett. A szárazjég, más néven széndioxid-jég hőmérséklete -78.5 Celsius fok, s bárki, aki megpróbált valamit lehűteni szárazjéggel, akkor tapasztalhatta, a széndioxid-jég egész egyszerűen elpárolog, szilárd fázisból közvetlenül gáz halmazállapotba megy át, bármiféle folyékony halmazállapot, mint köztes állapot, kihagyásával.

Ezért, ha a Mars bolygón egy meglehetősen jó átlátszó-képességgel rendelkező folyadékra bukkanunk, nyílt körülmények között, miként az itt bemutatott terület, ahol kellően elegendő tér jut a gázok felszabadulására, miként jelen esetben, a Nagy Sarki Jégsapka környékén, akkor határozottan kijelenthetjük, az bizony egészen biztosan nem lehet széndioxid. A légkör megadott összetétele azonban (eltérően a megszokott, vízpárát tartalmazó atmoszféráktól) a kifagyáshoz szükséges hőmérsékletet még lejjebb viszi, az egészen extrém -144 Celsius fokig, mely értéket még a hivatalosan kiadott marsi hőmérsékleti adatok sem érik el sohasem, az általuk megadott összetétel tehát szóba sem jöhet, mint folyékony halmazállapotú elegy, melynek jelenlétét viszont megfigyelhetjük a Jégsapka térségében. A tény az, hogy csakis és kizárólag folyékony víz jelenléte magyarázza és értelmezi logikusan a megfigyelhető jelenségeket.

A kulcskérdés innentől kezdve az, miként létezhet ilyen tisztaságú és átlátszó-képességű folyadék ekkora közelségben a hatalmas kiterjedésű Jégsapkához, valamint, alátámasztható-e nagymennyiségű jelenléte? Pontosan erre vonatkozóan szeretnénk úrmutatást adni jelen beszámolóban, aztán döntsön a Kedves Olvasó belátása szerint.

Az állítás alátámasztása két lépésben történik. Az első, három felvételt tartalmaz, a 2-es, a 3-as és a 4-es számút, ezek a vízszint helyzetét mutatják be egy bizonyos területen, különböző időpontokban  2003-2004-ben, 2001-2002-ben és 1999-2000-ben, az adott évszaknak megfelelő állapotban, a legfrissebb fotókból kiindulva a legrégibb irányába.  A második lépésben újabb három felvételt mutatunk be, az 5-öst, a 6-ost és a 7-est, ezek a szárazabb periódusokat demonstrálják, ugyanezen a helyen, ugyanilyen sorrendben. Nincs itt lehetőség minden felvétel felsorakoztatására, így nem tudjuk bemutatni a köztes állapotokat, miként emelkedik a víz szintje, ezek az időszakok tehát nem láthatók itt.

 

Bizonyítékok az áradásra

Az előbb említett három felvételt közvetlenül egymás alá helyezve mutatjuk be, a könnyebb összehasonlítás kedvéért, így egymás után tekinthetők meg, tetszőleges sorrendben. A felbontás látható különbségei a hivatalosan kiadott felvételek eltérő felbontásából adódnak. Kis kontrasztnövelés és némi szín hozzáadásával próbáltuk utánozni a sarki körülményeket, növelni a kép tisztaságát, ezen kívül azonban semmiféle változtatást nem eszközöltünk. Mint minden esetben, a látottakat ellenőrizni lehet a hivatalosan kiadott fotócsíkon, a legutolsó részletig.

 

 

 

 

 

Észrevehető, hogy a felvételek igen hasonlatosak egymáshoz, habár évek teltek el elkészítésük között, egyben utalnánk arra is, hogy az elkészítésük hónapja is különbözik (január, február, illetve március). Ez arra utal, hogy a magasabb vízállás viszonylag hosszabb időn át, azaz hónapokon keresztül fennáll. Ez igen beszédes megfigyelés, sok mindent elmond a jelenségről magáról, hiszen azt is tudatja velünk, hogy bizonyos hónapokhoz köthető, habár természetesen ezek földi hónapok és nyilván megfelelő konvertálást igényelnek marsi időpontokra.

A fenti három felvételen a sötét területek sima felszínű, sötét árnyalatú, folyékony anyag. A folyadék átlátszóságát az bizonyítja, hogy a normális állapotában világos színű, erősen fényvisszaverő szárazföldi jégfelület láthatóan alámerül ebbe a folyadékba, mely természetesen csökkenti annak fényvisszaverő-képességét és intenzív fehér színét. A folyadék mélységére enged következtetni az egyre mélyebbre merülő jégpajzs-részek egyre sötétebb színe, míg végül teljesen elveszítjük szem elől a mélyebb területeken. A folyadék magasságát, annak egységes szintvonalát, körös-körül az itt bemutatott térségben, jól demonstrálja a kristálytisztán látható demarkációs vonal, tökéletesen és jól megkülönböztethetően elválasztva egymástól az igen erősen megvilágított és nagy fényvisszaverő-képességű jégtömeg felszínét az alámerülő, emiatt mélyebben elhelyezkedő részektől.

A jelenleg tárgyalt felvételek közül a 2.-on és a 3.-on is jól megfigyelhető mindez; vessünk egy pillantást a bal oldali jégtáblára, nagyon jól látható, hiszen tekintélyes méretű, azonban a csoport első és középső felvételén mégis sötétebbnek látszik, mint a mellette lévő két nagyobb jégtömb, ennek pedig egyetlen oka van, ebben az időszakban maga is alámerült. A 4-es számú felvételen ugyanez a bal oldali jégtábla immár sokkal világosabb mint az előző két felvételen. Szintén szenteljünk figyelmet a szokatlanul szabályos gyűrű alakzatnak, nyíllal jeleztük; a három kép közül az első kettőn az is jóval halványabbnak látszik. Ám sokkal jellemzőbben vehető ki a harmadik felvételen. Mindez tehát azt jelenti, hogy ez a viszonylag nagy, ám a többieknél mégis valamivel kisebb jégtábla az első két felvételen kissé alámerül a folyadékban, az pedig kissé csökkenti annak fényvisszaverő-képességét; a negyedik felvételhez képest legalábbis. Kitűnő jelzésként szolgálnak az itt bemutatottak, még akkor is, ha magas folyadék-állásnál készültek ezek a felvételek, s habár első ránézésre úgy tűnik, szintje ugyanaz, az alaposabb vizsgálat azonban igazolja, a valóság nem ez, dinamikusan változik a helyzet, megfelelve az évszakos változásoknak.

Az itt bemutatott, áradásos-jellegű megjelenés kifejezetten tipikusnak mondható a jégsapkák térségében, amikor számottevő távolságból tekintünk alá, s az részben víz alá merül, miként a Földön is. Az egyetlen különbség a megjelenésükben a viszonylagosan sötétebb folyadék, összevetve a földi megfigyelésekkel. Ez a sötétebb szín még jobban megfigyelhető a kisebb völgyrendszerekben. Itt a Földön, ezeknek a völgyrendszereknek az alját sekély, sokkal jobban átlátszó víz tölti ki. A Marson megfigyelhető sötétebb szín élet jelenlétére utal, erről később még lesz szó.

Miközben a képet vizsgáljuk, nézzük meg a bal oldalon lent és alól megfigyelhető folyamatosan sötét területet, mindhárom felvételen. Hasonlítsuk össze a 2000. március 22-én készült felvételt a jelen beszámoló legelső felvételével, mely mindössze egyetlen hónappal később készült a Déli Jégsapka térségéről.

Figyeljük meg, hogy habár az áradás jelei igen könnyen észrevehetők és beazonosíthatók ezeken a felvételeken, a jelen fotósorozat 2., 3., és 4. felvételén, miként az ugyanezt a területet ábrázoló felvételeken a Mars Déli Jégsapkájának esetében is, a közvetlen alatta, illetőleg a jégsapkától balra eső, igen sötét rész már nem látható a beszámolónk első felvételén, még csak jele sincs ennek, habár tisztán kivehető az a 2., a 3. és a 4. képen. E mögött a felismerés mögött az erőteljesen alkalmazott képhamisítási eljárások érhetők tetten az első felvételen, a Sarki Jégsapka térségében, elrejtve e sötét folyadék jelenlétét, már közvetlenül a jégpajzs külső széleitől kezdődően (de nem rajta), a felszín teljesen hamis és száraz mivoltának illúzióját keltve; jelentős távolságban a Sarki Jégsapkák közvetlen térségétől elnyúlva ugyancsak tetten érhetjük e hamis fedőréteget.

Az igazság az, hogy a szóban forgó felvételen, messze eltávolodva a Sarki Jégsapkáktól, a marsi felszín igen kicsiny része tükrözi csak a valóságot. Azt is könnyen észrevehetjük, hogy ez a felhordott réteg miként nyúlik be a Jégsapka völgyrendszereinek területére is, lefedvén a sötét folyadékot tartalmazó részeket, hamis látszatot keltve, ám jól illeszkedve a környező területek textúrájához. Mindent elkövetnek hát, hogy a térségben található sötét folyadékról eltereljék a figyelmet. Íme, így működik a titkos hatalom a Földön a világűr kutatási programok kapcsán, természetesen az amerikai adófizetők pénzéből. Erre költik. Ugye már kellőképpen belefáradtak ennek a minduntalan hangoztatásába, vagy csak a mi?

Ismét hangsúlyoznánk, hiszen felhívtuk a figyelmet a teljességgel szokatlan gyűrű-alakzat felbukkanására, egy szigetre, egy szárazföldi hídra és egy félszigetre a fenti három felvételen - az áradás idején készült fotókon -, mint viszonyítási pontokként szolgáló objektumokra. Segíthetnek megérteni, hogy valóban áradásos jelenségről van szó, folyadék önti el az itt bemutatott területeket. Ha valaki alaposabban szeretne utánanézi a témának, százával találhat a különböző űrkutatási szervezetek honlapjain idevonatkozó felvételeket, még az évszakok változása is könnyen felismerhető ezekről. Ha valaki (netán egy tudós?) szeretne minderről személyesen is meggyőződni, és ellenőrizni, bármikor megteheti, a hivatkozott helyeken az áradás legkülönbözőbb szintjeivel találkozhat a maximális elöntési szinttől a száraz periódusokig.

 

Bizonyítékok a száraz periódusokra

Nos, ennyit tehát az áradásos szakaszról, ennek szemmel látható nyomairól, most menjünk tovább, az alább bemutatandó három felvétellel, ezek már a száraz periódusban készültek, természetesen ugyanerről a területről. Fontos megérteni, ezek a fotók ránézésre még sokkal zavarba ejtőbbek lehetnek, mint a korábbiak, hiszen már az előzőek elemzésével némi gyakorlatra tett szert szemünk, így most már könnyebben felismerhetünk mindent. Mindehhez hozzásegíthet minket az a körülmény is, hogy maga a Jégsapka is drámai változásokon megy át ezen periódusok alatt.

 

 

 

 

 

Ha a felvételekre tekintünk, jelentős változásokat láthatunk a felszíni részletekben, ennek elsődleges oka az eddig teljes mértékben szemünk elől a sötét folyadék alatt elrejtőző területek szárazra bukkanása; így ugye egész más az összhatás. Azonban mindez betudható a jelen esetben megfigyelhető igen hangsúlyos képhamisítási beavatkozások következményeként is. Elcsavarásokat láthatunk a fotókon, a jégsapka látványának összezavarása végett, ráadásul közvetlen és erőteljes képhamisítási megoldásokat is a felületükön, kialakítva ezt a hamis, elnyúlt látványt. Persze ezek a beavatkozások könnyebben felismerhetők, ha valaki már hatalmas mennyiségű felvételt átnézett, lehetőleg az eredeti formában leközölt fotócsíkokat, ezen a módon könnyebben követheti a beavatkozásokat is, de a sarki területek évszakos változásait egyaránt. Az egyetlen dolog, amit nagyon szeretnénk, ha minden Kedves Olvasó megértene, hogy az itt megfigyelhető száraz periódus (összehasonlítva a korábban tárgyalt áradásos szakasszal), milyen hihetetlen mértékű és dinamikus változásokról tudósít bennünket e helyszínen. Nem szabad tehát hinni a vizuális torzításoknak, melyek megpróbálják figyelmünket elterelni, meghamisítva a száraz időszak adatait.

A megértés kulcsa amiből kiindulhatunk az, ez egyben bizonyítékul is szolgál, hogy fizikailag pontosan ugyanazon a helyen állunk, ahol korábban, hiszen láthatjuk a már jól megismert, ilyen helyen igen szokatlannak számító, gyűrű alakú alakzatot. Ez jelenti a vizuális kapcsolatot az áradásos és a száraz időszakok között. A száraz periódusban láthatóan nem azt a jól felismerhető sötét alakot ölti fel, mindössze egészen halványan kivehető fényes, bemélyedt formája, kissé sápadtabb fényben látszik, mint a környező térségek. Ennek egyáltalán nem kellene szükségképpen így lennie, akár hidegebb a jégfelszín maga akár sem, mindez viszont betudható a képhamisítási alkalmazások részének, ahogy igyekeznek félig, vagy egyáltalán nem átlátszó fedőréteget húzni, a jégtakaró felszíni részleteit eltakarandó; az a beavatkozás közvetlenül érinti a gyűrű alakú formáció megjelenését is. Szerencsénk van, hogy a hamisítás során a „térképezési” technikát alkalmazták, ez a megoldás pedig nem érintette a gyűrű alakját, így az továbbra is felismerhető, ha halványan is.

Az áradási időszakot bemutató előző három felvétel is átesett a már-már „kötelezőnek” mondható hamisítási eljárásokon, főleg a szárazföldi részeket érintvén, ám nem azt a mindent elfedő, több rétegből álló beavatkozási eljárást választották, mint a száraz időszakban. Annyit mindenesetre kivehetünk, hogy a száraz időszakban olyan területek kerülnek szabad levegőre, melyek korábban nem voltak láthatók, hiszen alámerültek a sötét folyadékban. Habár ez a beszámoló nem a képhamisítási technikákról szól, miközben a részletek aránylag jól láthatók, azért arról a tényről sem szabad megfeledkezni, hogy bőségesen alkalmazták jelen felvételek kapcsán is. A legfontosabb momentum annak megállapíthatósága, hogy a két periódusban jelentősen különbözik a sötét folyadék szintje. Ismételjük, az alábbi három felvétel mindegyike különböző évet mutat be.

Miként az látható a fenti, a száraz időszakban készült felvételen, a mély, sötét színű folyadék nincs jelen a térségben, megerősítvén a dinamikus és egyben drámai változások tényét. Hasonlítsuk e három képet össze az elárasztás idején készült képekkel. Az ötlet, amit a titkos kormányzat próbál belesulykolni a közvéleménybe ezeknek a megdolgozott felvételeknek a segítségével, miszerint aminek tanúi vagyunk jelen esetben az nem más, mint a széndioxid jégtömegek meleg hatására való kiolvadása, az emiatt keletkező erodáló hatásokkal együtt, majd újra visszafagyása a hidegebb periódusokban, igencsak hadilábon áll. A mély völgyek sorozatos megjelenése és szinte tökéletesen megegyező ismételt visszaépülése teljességgel lehetetlen a súlyosan erodálódó jégtömegekből a hidegebb időszakok során, hiszen honnan emlékezne vissza a jég, pontosan hova kellene visszafagynia, merthogy onnan olvadt le. És mindezt ismételni ráadásul ciklusokon át. A most felvetett tények jól ellenőrizhetők a hármas fotócsoportokon.

Tovább, a száraz időszak alatt alkalmazott jóval hangsúlyosabb képhamisítási alkalmazások ugyancsak azt hajlamosak megerősíteni, hogy valakik igencsak elrejteni igyekeznek valamit előlünk, sokkal inkább, mint engedni látni a szárazabb körülmények között előálló pontos természetfelszíni viszonyokat. Hiszen jogosan várnánk el, kisebb tavacskák, ezeket azonban általánosan és módszeresen eltüntették a teljes területen. Ha nem folyadékot látunk, akkor logikusan adódik a feltételezés, hogy terjeszkedő majd visszahúzódó életnyomokat kívánnak ily módon elrejteni szemünk elől, amikor is esetenként bekerülnek ezek a nyomok a hamisítási rétegek alá, ami sötét színű és mély folyadék képében jelenik meg, máskor meg nem, így keltve az áradás, illetve a száraz periódus képét. Hogy pontosan mi lehet az igazság, akár meg lehet tippelni.

Azonban akármi is ez, olyasmi lehet ami nagy, kellő mértékben látható és beazonosítható, egyben indokolja is ennek a szinte teljes lefedettséged adó hamis rétegnek a felvitelét. Egyes részek biológiai életnyomoknak tűnnek, az azonosítás azonban nehéz, hiszen a mérete kicsiny és a távolsággal való manipulálás következtében a nyilvánosság számára kiadott felbontás is igen rossz. Csak így, ebben az összevisszaságban tekinthetünk rá, a sötét színe pedig már eleve hajlamos elterelni róla a figyelmünket.

Más beszámolókban részletesen megvizsgáljuk a biológiai élet jelenlétére utaló nyomokat, s a Kedves Olvasó kialakíthatja ezek révén álláspontját. Néhány igen különleges fotó is szerepel ezekben az értekezésekben. A meglehetősen szokatlan gyűrű alakzatról is szó esik másik beszámolóban.

 

Légy a levesben?

További kutatások a keskeny látószögű felvételek között a sötét folyadékot láttató felvételek között az áradási időszakokban megmutatták, a sötét színű képhamisítási fedőréteg mindent tökéletesen elfed az aljzat alakzatai közül, bár olykor mégis átlátszik és néhány formát felismerhetünk; emellett van néhány olyan felvétel is, ahol ez a sötét réteg tökéletesen hiányzik, és amit látunk az mindössze a felszínnek látszó száraz és aránylag jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkező terület. Így gondoljuk tehát, így akarnak visszatartani bennünket, s vele azt elérni, hogy ne lássunk a színfalak mögé.

Maga a Jégsapka igen tekintélyes szárazföldi alakzat jól észrevehető a három, áradásos időszakban készült felvételen, magas folyadékszint mellett; magát a Jégsapkát természetesen független csillagászok is kitűnően megfigyelhetik a Földről. Más szavakkal, a csillagász közönség igencsak tájékozott a Jégsapka létezésével és megjelenésével kapcsolatban általánosságban, hiszen tekintélyes méretű. A Jégsapka alakját megváltoztatni, összezavarni annak formáját ezért nem lenne célravezető megoldás, hiszen a Földről mindez ellenőrizhető lenne, ezért a száraz periódusokban készült felvételeket változtatják meg drasztikusan, amikor a természetben bekövetkező változások tekintélyesek, olyankor könnyebben kivitelezhetők a beavatkozások, hogy aztán a széndioxid elpárolgására fogják rá, annak elpárolgása és kifagyása hatására bekövetkező erózióra, legalább nagy vonalakban emlékeztetve arra, miként az a földi teleszkópokkal látszik. Ha már egyszer nem tudják elrejteni az áradások időszakában a Jégsapkán megjelenő alakzatokat teljes mértékben, a legkönnyebb megoldás, ha néhány, igen kétséges megjelenésű elemet építenek be magába a képbe, a jégsapka egyébként száraz térségeibe.

Megtenné esetleg egy megfelelő bizonyítványokkal rendelkező tudós, hogy felismervén az áradás valamilyen – itt bemutatott - folyadék-okozta jellegét, azután a saját felelősségére (ami nem igen valószínű), kilépne a nyilvánosság elé, igyekezvén felhívni a média figyelmét, megtörve a nyilvánosság kondicionálását, és naivan megpróbálván elővezetni az igazságot, akkor, ebben az esetben, biztosak lehetünk abban, hogy a titkos hatalom találna megfelelő „együttműködő” tudóscsoportokat, kellően nagy számban, akik e terület hamis – ám száraz mivolta mellett tennék le voksukat, ugyanerről a vidékről. Mindent egybevéve, ellenőrzésük alatt tartják a felvételek forrását és ki bizonyíthatná be bárki is bármit, attól eltekintve, amit ők megengednek? Annyit tehetnek, hogy a vizet kellően mocsaras jellegűvé teszik, végtelen kimenetelű vitákat generálva, melyek soha sem vezetnek megoldáshoz, és odateszik mellé ezeket a szegényes felbontású képeket, így ugye szinte lehetetlen bármit is bebizonyítani.

Ami minket illet, a rendszeren kívül álló senkik vagyunk, akik sehonnan érkeztek, ismereteket értettek meg, mielőtt még a hivatalos szervek észbe kaptak volna, és korrigálták volna, de semmiféle befolyással nem rendelkeznek irányukban. Továbbá, ha minket elkezdenének támadni, csak felhívnák a figyelmet a saját hazugságaikra, és a tények meghamisításában alkalmazott gyakorlatukra, hiszen az itt bemutatott bizonyítékok önmagukért beszélnek, nyilvánvaló, a hivatalos megnyilatkozásokat összeállítók ezt nem akarják. A helyzet azonban az, hogy ha kellő körültekintéssel vezették le, ezeket a felfedezéseket megtarthatják maguknak, egészen addig, amíg a fő tudományos és médiaáramlat teljességgel figyelmen kívül hagyja a mögöttes ténykedéseket és nem követel szélesebb rálátást a valóságra. Teljesen nyugodtnak érezhetik magukat tehát, hogy mindezeket a rendkívül szokatlan nyomokat a palackban tudják tartani, hiszen a dugó az ő kezükben van.

Szomorú történet ez abból a szempontból, miként folynak a dolgok az emberi társadalomban. A tényeket nem a saját lényegükben ítélik meg, a legtöbb esetben még azt is megakadályozzák, hogy a nyilvánosság megismerhesse azokat. Ellenkezőleg. A titkos hatalom képviselői ránézéssel és meglehetős cinizmussal eldöntik, a széles nyilvánosság mely információk befogadására alkalmas és melyekre nem. Mindeközben teljeséggel figyelmen kívül hagyják a felfedező személyét is. Általánosságban elmondható, úgy kezelnek minket, mint egy birkanyájat, jelentős befolyást gyakorolva felettünk; mindenféle információt, amit nagy kegyesen rendelkezésünkre bocsátanak, előzetes szűrők sorozatán át rostálják, szájízük szerint.

 

Általános megfigyelések

Az erről a helyről készült és hivatalosan kiadott felvételek sokaságának elemzése azt mutatja, hogy a magas folyadékszintű állapotok jelen térségben, a nagy átlagot tekintve a legkorábban december közepén kezdődnek, gyorsan elérik a legmagasabb elöntöttségi szintet januárra, ez az állapot legalább februárig fennmarad, olykor márciusig is, ha pedig nagyon magas az ár tetőzési szintje, akkor a nedves periódus akár májusig is eltarthat – természetesen minden földi időre átkalkulálva. A száraz időszak durván júliustól októberig, esetleg novemberig tart; a június hónap viszonylagosan ismeretlen tényezőként jelentkezik, mivel hiányzanak az akkoriban készült megbízható felvételek.

Úgy tűnik, a jégpáncél jelentősebb mértékű olvadása már októberben megkezdődik, a folyamat jelentősen felerősödik november és december eleje idején. Mindez tetten érhető a hivatalis felvételek behatárolt viszonyai közepette is, amit viszont a fotókon szabad szemmel is láthatunk, az a sötét színű folyadék fokozatos előretörése. A folyamatról megbízható jelzést ad a völgyrendszerekben megjelenő, azokat fokozatosan kitöltő, növekvő mennyiségű olvadt folyadék; ám ebben a periódusban az még túl sekély és túlságosan is átlátszó ahhoz, hogy a távoli műholdfelvételeken egyértelműen beazonosítható lehessen, ráadásul a számunkra közzétett legyengített felbontás mellett.

Habár a széles látószögű képek a maguk gyengébb felbontása mellett nem teszik lehetővé a kisebb objektumok részletes megfigyelhetőségét, a sötét szín jellemző és fokozatos kiterjedése jól megfigyelhető rajtuk, kivéve a folyadék sötét színét, ezt a keskeny látószögű felvételeken láthatjuk, és szinte teljes biztonsággal kijelenthetjük, valamiféle biológiai eredetű életnyomokat látunk, amint egyre nagyobb mértékben elszaporodnak az olvadt folyadékban, tömeges mértékűvé gyarapodva, jellemző vonásaivá válnak a Sarkvidék felmelegedési és lehűlési periódusainak. Találhatunk néhány bizonyítékot az e terület egészéről származó, keskeny látószögű felvételeken is, ezekre az életnyomokra, melyek nemcsak, hogy túlélték a hosszú hónapokon át tartó magas áradás állapotát, tovább növekedtek és szaporodtak, még ha elmerülve is

Ezek az általános információk igen jól összecsengenek azokkal, melyeket a saját szemünkkel is láthatunk a Marsot független teleszkópokkal vizsgálók részéről, ezeken a képeken nagyszerűen látszanak a sarkvidékeket körülvevő zöld színű térségek, azt is pontosan megfigyelhetjük, az évszakos változások miként növelik meg a jégsapkák területét, majd miként fogynak le újra, ahogy a melegebb időszak beköszönt. A jégsapkák területének változásával a zöld területek nagysága is változik. Szoros összefüggésben. Pontosan ez volt a helyzet az előtt, mielőtt az űrszondák elérték volna a Marsot és nem kezdték el „ellenőrzött” adatok közvetítését, a szabad szemmel megfigyelhetőhöz képest éles ellentétben álló képet sugalmazva, miszerint a Mars száraz és halott, légköre igen veszélyes – mindezeket a dolgokat természetesen a titkos hatalom céljainak megfelelően tálalva. A csillagász társadalomnak, már ha lenne bennük elég kollektív merészség, minderre az ellentmondásra fel kellene hívni a figyelmet, de persze nem tehetjük a kezünket tűzbe értük.

Akárhogy is, véleményünk szerint, az áradás mértékét és mélységét nem magyarázzák egyértelműen a sarkvidékeket érintő, a napsugárzás erősségében bekövetkezett változások. Megemlíteném itt a „Mars vízjégtömegei: az élet színterei” és a „Töredezett vízjég-rétegek” című beszámolókat; ezekben szó esik a Mars felszínén és a felszín alatti vizekben igen nagy mennyiségben létező, sötét színű élőlényekről, melyek szívesen tenyésznek a jégtakarókon is, megjelenítve ezt a jellegzetes, sötét színárnyalatot.

Az organizmusok jelenlétének köszönhetően a folyékony közegben oldott szilárd részecskék jelennek meg. Mindegyikük a Nap fényének parányi részét elnyeli, ám mivel tömegesen vannak jelen, hatásuk összegződik, azaz jelentős fény- és hőelnyelő arányt mutatnak telepeiket tekintve, ezáltal a folyadék hőmérsékletét is jelentősen növelik, melyhez kötötten élnek. Az elpusztult élőlények teste alásüllyed, összegyűlve az aljzaton egységes réteget alkot telepeik alján, ezek lehetnek akár völgyek mélyén is, jellegzetes sötét foltokat és sávokat alkotva, jelentősen hozzájárulnak a napfény elnyeléséhez, egyben megnövelik az olvadás mértékét is; különösen akkor fontos a tevékenységük, amikor szárazabb időszakok következnek be, és jobban ki vannak téve a napfénynek, azaz az olvadási időszak kezdete előtt. Minél nagyobb az élőlények együttes száma, annál sötétebb a szín, a napsugárzás elnyelése arányaiban, a magasabb mennyiségű energia szétsugárzása a közvetlen környezetben, és a nagyobb mennyiségű jég elolvasása – összehasonlítva a fényt jelentősen visszaverő, hófehér és ezért jóval hidegebb jégfelületekkel. Mindehhez hozzávehetjük azt a Földről is ismert tényt, miszerint a jégdaraboktól mentes vízfelület kevésbé fényvisszaverő és ezért nagyobb mértékben nyeli el a napenergiát, mint az erősen fényvisszaverő jégfelszín.

A napenergia megtartása a folyadékban azt eredményezi, hogy növekszik a nyitott területeken a felmelegedés mértéke, így ezeket a nyílt térségeket mind nagyobb mértékben foglalhatják el az organizmusok és könnyebben, a nagyobb mértékben az átolvadt területeken, összehasonlítva persze az erősebben fényvisszaverő és emiatt kevéssé hőelnyelő részeken. Ez lehet a módja annak, amiként a völgyek kialakulnak a Jégsapka területén, ahogy az évek egymásra következnek, ugyanazon a helyen és ugyanolyan alakban megfigyelhetők, folyamatosan. Így működik a stabil ökoszisztéma, a víz pedig az évszakok változásának megfelelően, hol folyékony, hol szilárd, azaz jég állapotban van jelen, a Déli Sarki „gépezet”, mely mindezt támogatja és lehetővé teszi.

Mindezen ismeret birtokában kérem ismét tekintsék át a három, magas elöntési szint mellett készült felvételt. Menjenek rajtuk újra végig nagyon közelről megvizsgálva őket, aprólékosan figyeljék meg a jégtömegek tulajdonságait, beleértve a viszonyítási pontokat is, címkékkel megjelölve. A legelső benyomás az, hogy szinte semmi különbség nem figyelhető meg az egymást követő felvételeken, semmiféle változás. Ne felejtsük el, három melegebb és három hűvösebb időszak felvételeit láthatjuk itt. Ez az, amiről a puszta látvány alapján meggyőződhetünk, évszakról-évszakra és évről-évre, mindezek beszédes tulajdonságok, és nagyon súlyosan esnek latba a tekintetben, mi történik ténylegesen ezen a helyszínen.

A tény az, hogy a jégpajzs a főbb vonásaiban, egészen le az apróbb jellemzőkig valóban nem változik évről-évre. Bármiféle szembetűnő elváltozás bizonyára csak hosszabb időszakot követően lenne szembeötlő, ezen a területen legalábbis. Csak amikor a víz szintje emelkedik vagy csökken (jól megfigyelhető mindez a mellékelt, a legfontosabb mozzanatokat bemutató képeken), láthatunk jelentősebb és dinamikus változásokat, ezek mértékéről beszéltünk. Más szavakkal, A Jégsapka fizikailag nem változik, legalábbis semmiféle megfigyelhető módon évről-évre, legalábbis a következő évre, arról nagyszerű tanúságot tesznek a felsorakoztatott felvételek, az egymást követő három évet tekintve legalábbis, csak a víz szinte az, ami változik e helyszínen, a Jégsapka teljes megjelenése, miként az a műholdak fotóin látható, ám nem magát a felszín fizikai történéseit beleértve.

Ez az alapos elemzés mindenképpen fontos a tekintetben, hogy a hivatalos verzió szerint a Sarki Jégsapkákat elsődlegesen széndioxid alkotja. Ennek az elegynek a kifagyása és olvadása eróziós folyamatokat kell, hogy okozzon, látható és fizikai változásokat. Azonban ezek az állítólagos folyamatok semmiképpen sem okozhatják azokat a dinamikus változásokat, amiket jelen felvételeken egyértelműen folyadék okoz, viszont semmiféle folyadék sem létezik, ami jelen esetben megmagyarázhatná a megfigyelhető jelenségeket, csakis és kizárólag víz. Széndioxid ilyen körülmények között nem létezik folyékony állapotban a szabad térségekben. Továbbá, ha a Jégsapka elsődlegesen széndioxidból állna, akkor a jégsapka kiolvadása okozta eróziós hatás hasonlatos lenne alapvetően az itt bemutatott száraz periódusokhoz, a visszafagyási időszak alatt pedig nehezen elképzelhető, hogy pontosan ugyanazok a formák jöjjenek létre, mint a korábbi száraz és hideg időszak alatt, holott az áradásos periódusok nyomán mindig pontosan ugyanazokat az alakzatokat látjuk kibontakozni, mint a korábbi hasonló időszak alatt. Legalábbis három marsi évre visszamenően, minderre egyértelmű bizonyítékokat láthatunk felsorakoztatva itt, egészen kis részletekbe menően is.

Amit tehát itt láthatunk az tiszta és egyértelmű bizonyíték arra nézve, hogy széndioxid gáz kifagyása  és szilárd halmazállapotból való szublimációja nem tehető felelőssé az itt megfigyelhető változásokért. Teljességgel nyilvánvaló, miként az jól látható is, vízszintemelkedés és –süllyedés természetes folyamatát figyelhetjük meg, a sötétebb színárnyalat pedig biológiai eredetű életre vall, miként elterjedve majd visszább húzódva követik a vízszint mindenkori állapotát, anélkül, hogy a Jégsapka szerkezetében és alakjában (és közeli szomszédságában) a legkisebb vizuálisan megfigyelhető változást is okoznának. Az egyetlen ok, ami miatt némi változás megfigyelhető a felvételek textúrájában a Jégsapkát és közvetlen térségét beleértve az a mesterségesen kiváltott tényező, amit az általános látvány megváltoztatása érdekében különböző képhamisítási technikák alkalmazása révén szándékosan keltenek, hamis illúziókat keltve, nyilvánvalóan megtévesztésünkre.

 

Következtetés

Az ismétlés kockázatát is felvállalva, folyadék emelkedésének és süllyedésének időszakosan és rendszeresen, kristálytisztán megfigyelhető hatása jelen térségben ilyen mennyiségben, annak egyértelmű bizonyítékát jelenti, hogy a hivatalos, a széndioxidra és a hőmérsékleti értékekre vonatkozó tudományos adatok kiértékelése teljességgel téves, az egész világ tudományos élete pedig elfogadja ezt a fajta kártyaleosztást, holott logikusan végiggondolva a helyzetet, egyetlen helyes következtetés lehetséges csak, és ez pedig az, aminek látszik is a cáfolhatatlan nyoma, éspedig a normál, folyékony – és fagyott – víz jelenléte. A dolog rendkívül egyszerű, hiszen ez az egyetlen következtetés marad az áradások végbemenetelének lefolyására való tekintettel, a széndioxid-elmélet ugyanis teljességgel alaptalan, s így elvetendő.

A fenti kijelentés logikus továbbgondolása, a folyékony víz jelenléte megköveteli, hogy a valós hőmérséklet, kiterjedt időszakon át is, azaz hónapokon keresztül, minden egyes évben, legalábbis egy kicsivel magasabb legyen, mint a víz megfagyásának hőmérséklete, a Mars felszínén. Ez alapján pedig joggal következtethetünk arra, a Viking űrszondák által hivatalos kiadott hőmérsékleti érték, a -143 Celsius fok alapvetően téves értelmezés eredménye, miként a Vikingeket követő űrszondák adataié is. A titkos hatalom szándéka tehát alapjaiban lepleződött le, a mentális dominóhatás beindult, ha pedig egyszer elindul, a titkos hatalom állításai alapjaiban nevetségessé és túlhaladottá válnak.

Továbbá, ha valaki megérti, hogy amit itt lát, az nem más, mint folyékony halmazállapotú víz, ráadásul a hidegnek számító Déli sarkvidék térségében, már pedig folyékony víz csak enyhe körülmények között és a hivataloshoz képest jelentősen eltérő légköri feltételek mellett létezhet csak, miként azt a földi állapotok alapján mindenki jól ismerheti, akkor innentől kezdve a következtetés egyenes: a Marson jóval barátságosabbak a körülmények az élet szempontjából, mint ahogy az hirdetik nekünk. Ekkora mennyiségű folyékony víz jelenléte joggal veti fel az élőlények számára belélegezhető marsi létkör jelenlétét, ellentétben a hivatalos kiértékelésekkel azt mondhatjuk, élet igenis létezhet a Marson a mi általunk ismert megjelenési formákban is. Továbbá, meglehetősen szokatlan lenne, ha ezeknek az életformáknak egyike sem jutott volna el az általunk fejlettebb intelligenciát hordozónak nevezett szintre. Pontosan ezek azok a körülmények, melyekről a titkos hatalmak minden igyekezetükkel el akarják terelni a figyelmet, egyben arról is, hogy a titkos hatalmaknak melyek a valódi törekvései, hiszen az egyik koncepció vezet a másikhoz, mint a dominó-effektus.

Mi földi emberek már generációk ezrei révén születtünk és haltunk meg itt a Földön, és rendkívül mélyen belénk rögződtek tapasztalataink, ezek természetesen előítéletekhez vezettek. Amennyiben őseink egy Földhöz hasonló égitestről érkeztek valahonnan, valamikor az ősi időkben, mit gondol a Kedves Olvasó, melyik bolygót választhatták letelepedésül, mint a leginkább kedvezőt? Valóban meg kell válaszolnunk erre a kérdésre? A válasz az előítéleteinkből fakad. Nem jó vagy rossz, éppen csak abból fakad.

Azonban, ha valaki, nem mi, de akár az őseink, ilyen szándékkal ideérkeztek valamikor történelmi korokkal ezelőtt, valahonnan, biztos, hogy szükségképpen ugyanazt az égitestet választották, amelyik a legkívánatosabb? Gondoljuk ezt végig. Az ő választásuk a legkívánatosabbat illetően szükségképpen az ő általuk valamikor és valahol megszerzett tapasztalatrendszeren alapszik.

Ha kis gravitációjú világról vagy világokról érkeztek, és/vagy alkalmazkodtak az alacsony tömegvonzáshoz, akár egy űrhajó fedélzetén, a Föld erős gravitációs kútja komoly súllyal esik latba a benépesíthetőség szempontjából, feltéve, hogy nincsenek igen fejlett technológia birtokában. Ha olyan bolygóról érkeztek, ahol a szárazföldek túlsúlyban vannak, nagy tengerek vagy óceánok nélkül, e nélkül a végtelen lehetőséget adó élettér nélkül, mely a Földnek 71%-át elfoglalja, és ellepi a területeket, csak szűk 30%-nyi felderíthető és benépesíthető szárazföld marad, jóval kevesebb, összevetve a Marssal, akkor miért választanák a Földet, hiszen a tengerekkel nem tudnak mit kezdeni? Ne felejtsük el, a letelepedésre az a legalkalmasabb hely, amelyik a leginkább hasonlít otthonunkhoz.

A Földnek nagyobb az átmérője a Marsnál, ám mivel 71%-át víz takarja, annak is a legnagyobb része sós víz, a Marsnak pedig a túlnyomó része szárazföld, így legalább annyi, vagy talán még nagyobb is a benépesíthető szárazföldi területe. A Föld intelligens lakossága már közel 7 milliárdra tehető, a szóba jöhető szárazföldi terület mindössze 30%-át népesíti be, a lakott részeket viszont jelentősen túlnépesíti. Ha a marsi állapotok azonosak lennének a földiekkel, akkor legalább akkora lakosságot, hanem nagyobbat tudna eltartani. Amire szeretnénk rámutatni az a következő: félre kell tenni előítéleteinket és tárgyilagosan vizsgálni a helyzetet, meg kell próbálni a másik ember cipőjében járni, a saját bolygóján, az ő szemével látni és úgy észrevenni mi a vonzó és mi nem az számára.

Nos, éppen ebből a tárgyilagosságból kell nagyon sok, ha megpróbáljuk egy másik világ viszonyait, mint például a Marsét, az igazságnak megfelelően megérteni, vagy legalábbis megközelítőleg, mi folyik ott, esetleg még közelebb, a saját Holdunkon. A Mars idős és stabil világ, miként pedig a fotókból látható, nagy valószínűséggel nyílt felszíni vizekkel rendelkezik, a hőmérséklete pedig megfelelő ahhoz, hogy támogassa az életet, a mi általunk ismert életet, teljes skáláján, beleértve magát a technológiailag fejlett intelligens életet is. Ahol kellemes feltételek adódnak és megfelelő hosszúságú idő is rendelkezésre áll, valamint benépesítésre alkalmas tér, biztosra vehető, az élet be fogja tölteni azt. Az élet mindig utat tör.

Jelen beszámolóban néhány igencsak beszédes és ellenőrizhető változást mutattunk be évszakos áradásokra és szárazabb időszakokra, amiként az a Mars Déli Pólusának térségében működik. Mindez valóság, és rávilágít a hivatalos és folyamatosan megtévesztő tudományos álláspont félrevezető mivoltára. Biztosak lehetünk benne, a titkos hatalmak nem örülnek az ilyen jellegű bizonyítékoknak, a legkisebb mértékben sem. Ha egyetlen tudós is, kellő bátorsággal felvértezve, mélyebben beleásná magát a legkorábbi időszakokból származó bizonyíték-halmazba, végigkövethetné a titkos hatalom működését, már az elejétől, miként próbálják átverni a nyilvánosságot, hogyan használják fel ellenünk hatalmukat, visszaélve azzal, nagyon fordulhatna a világ.

Addig is, minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Hosszú-hosszú és teljesen ártalmas tevékenységük előbb-utóbb úgy is odakerül, ahová való. A szemétdombra.

 

 

45. Rejtély! Mi ez?

Az itt látható alakzatok a NASA/JPL/MSSS archívumok MOC # SP1-23008 jelzésű, keskeny látószögű fotócsíkból származnak. A fent látható sötét területeket az eredeti MSSS kommentár szerint „Nagyméretű, alacsony fényvisszaverő-képességű homokdűnék a kráterben”. Az elnevezés „alacsony fényvisszaverő-képességű”, azaz sötét színű dűnék, a NASA & Co. szótára szerint ugye azt jelenti, hogy minden sötét terület dűnének tekintendő, sokkal inkább, mint a dűnék által vetett árnyéknak. A megkülönböztetés igen fontos.

 

Teljesen egyértelművé téve a dolgot, a hivatalos értelmezés igen távol áll a megfigyelhető jegyektől. Semmiféle dűnék nem léteznek itt, akármit is mondjanak, nem felföldek vagy bemélyedések, amit látunk, hogy úgy mondjuk, mindössze arról van szó, hogy a köztes területet feltűnően nagy számban tarkítják becsapódásos kráterek, ezek teszik durvává a felszínt. Továbbá az eredeti felvételen a teljesen normális, magas fényvisszaverő-képességgel rendelkező vidéken extrém módon sötét „dűne” alakzatokat láthatunk.

 

 

Érdemes megemlíteni, az MSSS hivatalos oldalain szereplő adatot, miszerint ez a bizonyos felvétel 2.59 km széles. Miként az a sorozat első, fekete-fehér felvételén jól látható, valamint a második, kissé színezett változaton is, az alakzatok jóval hosszabbak, mint a kép hivatalos paraméterek szerinti szélessége, ki tudja milyen mértékben lelógnak a fotócsíkról, ezért semmiféle megállapítást nem tehetünk arra nézve, mekkora lehet a valódi hosszuk. Egyetlen dolog biztos, nagyon nagyok.

 

 

A fenti, a sorban harmadik, színezett és kinagyított képrészleten (90 fokkal, az óramutató járásával megegyező irányban), figyeljük meg, a felső és az alsó rendellenes forma között kapcsolódási pontot vehetünk észre, nyíllal jelölve, ami arra enged következtetni, hogy lényegében valami hatalmas nagy dolog kicsiny részletére tekinthetünk itt csak rá, talán ezeknek a valamiknek egy egész hálózatára. Sajnos nem találtunk a fotócsík környezetét is bemutató széles-látószögű kontext képet, elhelyezve rajta a jelen keskeny-látószögű fotócsíkot, ily módon nagyobb területre tekinthettünk volna rá, ahonnan ezt a kislátószögű felvételt leképezték. Nem jártunk tehát szerencsével.

Annak ellenére, hogy a sorban első, fekete-fehér felvételen semmiféle változtatást nem eszközöltünk, csupán kissé világosabbra vettük és nagyítottunk rajta némileg, a hosszát pedig rövidebbre vettük, az MSSS hivatalos értelmezése semmit sem szól ezen objektumok szemmel láthatóan igen nagy területet érintő átlátszósági tényezőjéről. Továbbá, tökéletes ellentéteként a környező felszíni adottságoknak, a viszonylagosan sűrűn, becsapódásos kráterekkel teleszórt vidéknek, ezek az objektumok tökéletesen símák, egyetlen becsapódást sem láthatunk felszínükön, és tisztán láthatóan, semmiféleképpen nem rokoníthatók a környező felszínnel, ahol megtalálhatók. Amikor ezeket a tényezőket összegezzük, teljesen egyértelművé válik, a hivatásos szakértők által „dűnéknek” címkézett alakzatoknak édes kevés köze van a természetes eredetű dűnékhez.

Továbbá, mi a helyzet a sötét, minden egyes alakzatot jól észrevehetően behálózó sávokkal? Egyáltalán, olyasmi ez, amivel foglalkoznunk kell? Vagy ne is törődjünk velük? Figyeljük meg, a sávok igen nagy számban fordulnak elő az alakzat területén, szinte minden esetben eljutnak annak széléig, ám sohasem keresztezik azt, nem lépnek ki a környező, természetes felszínre. Szeretnénk tudni ennek az okát! Szintén meg kellene feledkeznünk erről a kellemetlen tényről?

A mellékelt, színezett felvételeken ezen alakzatok átlátszósági tulajdonsága még hangsúlyozottabban jelentkezik. Nézzük meg nagyon közelről a bal oldali szélét a középső szokatlan alakzatnak. Ezen a részen megfigyelhetjük, az objektumnak sötét alsó része van, ezen felül pedig a jóval világosabb színű fedőréteg az egész területére kiterjed.

Az egészen közeli vizsgáltat felfedi számunkra, hogy a különleges objektumok teljes területén megfigyelhetjük ezeket a sötétebb sávokat. A mi véleményünk szerint ezeknek az objektumoknak áttetsző felszínük van, hasonló jellegűek, mint a mesterségesen létrehozott kupolák. Továbbá, az élesen látható, ám meglehetősen szabálytalan körvonaluk arra utal, a kupolák alakja meglehetős pontossággal igyekszik a talaj egyenetlenségeit követni. Figyeljük meg, ahol a sötétebb és alacsonyabban található, és a világosabb színű, magasabban emelkedő részek vannak, a magasabbra nyúló részek meglehetősen tisztán körülhatárolhatóan, kerekded formával rendelkeznek. Ismervén, ezek az alakzatok hosszú kilométerekre elnyúlnak, ezek a kerekded körvonalak arra utalnak, e szokatlan formák igen magasra emelkednek fel a talajszinthez képest, a talajszinthez, melyhez rögzítve vannak. A véleményünk szerint tehát a következő a helyzet: valamiféle hatalmas kupolaformákra tekintünk alá, ezek felismerhetőségét pedig igyekeznek megakadályozni egy mesterségesen felvitt, sötét színű, a képhamisítást szolgáló réteggel.

Mindeközben, arra is felhívnám a figyelmet, hogy ezek a sötét sávok, nagyon hasonlatosak ahhoz, melyeket a Mars különböző pontjain találnak és keresztül-kasul behálózzák az adott nyílt térséget, csak nemrég óta szerepelnek a NASA által kiadott hivatkozásokban, mint porördögök nyomvonalai, ám azokban az esetekben sem lépik túl az itt megfigyelhetőknél jóval nagyobb foltok széleit. Megismételjük: valódi rejtéllyel állunk szemben!

Ezek szerint ezek a porördögök sehol máshol nem táncolnának a Mars felszínén csak éppen a szokatlan „dűne” alakzatokon? Képtelenek vagyunk elfogadni ezt a gondolatmenetet, mivel egyetlen egy kicsiny sáv sem hagyja el soha, egyetlen egy esetben sem e terebélyes sötét foltok területét, habár igen sok közülük egyenesen a szélük felé tart, és ott, közvetlenül a széleknél, mintha elvágták volna őket, már nem érik el a környező természetes felszínt. Netán nagyon gyengécske porördögökről van szó, melyek könnyedén nyomot hagynak az ívelt kupolák felszínének vastag porrétegén, a porrétegen, ami finom takaróként vonja be őket, emiatt könnyebb felkavarni, és mindössze arról van szó, hogy nem kellően erősek ahhoz, hogy nyomot hagyjanak a környező természetes felszínen is? Ez már valami olyasmi dolog, amin érdemes elgondolkozni, különösen azóta, hogy már számos kupolát találtunk a Marson, az, hogy itt is található néhány, nem szerepel különösebb meglepetésként. Lehetséges lenne, hogy van valami ezek alatt a kupolák alatt, ami miatt gyakran söpör végig a tetejükön forgószél, mely aztán gyorsan elveszti erejét és megszűnik létezni a kupola határain túl, ahol már ez a hatás nem kellően erős?

Másrészről, lehetséges lenne, hogy ha bármi is hozza létre ezeket a sávokat, valamiféleképpen összefüggősben állna ezeknek a gigantikus méretű, fényáteresztő kupolák belsejével, hogy a sávok pontosan ugyanúgy a Mars felszínén vannak a kupolákon belül, mint egyéb területeken (a Mars egyéb nyílt térségein)?  Minden egyes forgószél által keltett sáv a hatalmas kupolák alatt pontosan az alakzatok széléig tartana? Nem hangzik túlságosan logikusnak számunkra. Más részről, az is lehetséges, hogy ezeket a sávokat nem porördögök hozták létre a legkisebb mértékben sem, sokkal inkább valamiféle élőlények, bezárva a kupola alá de a Mars felszínén? Ezek a rendellenes alakzatok valójában mesterséges létesítmények, vagy valamiféle táplálkozást-segítő objektumok, vagy valami kevésbé vonzó dolgok, netán börtön vagy zárt nyersanyag-termelő farmok?

Esetleg, maga a képhamisítási beavatkozások eredményeként jönnek létre ezek a sötét sávok (miként arra többször gyanakodtunk a nyílt területeket ábrázoló felvételek esetén) és a sötét színű fedőréteg (mely már ugyancsak ismerős számunkra) valamiféle velejárója? Messze nincs elegendő bizonyíték, hogy határozottan állást foglalhassunk. Túl sok kérdés és nagyon kevés használható információ.

Egy dolog biztos, ezek a sötét területek semmiféleképpen nem tekinthetők természetes „dűnéknek”, miként arra a hivatalos források oly gyakran hivatkoznak. Nem nagyon valószínű, hogy a NASA, JPL, vagy az MSSS ilyen egyszerű hibát vétsen az ő képzettségi szintjükön és emiatt sodorják bajba saját magukat, ezekkel a sötét fedőréteggel bevont területekkel, azt kívánván, hogy ne vethessünk alapos pillantást rájuk. Szerintünk nagyon is valóságos dolgokat látunk, kétségtelenül mesterséges formákat, és valami elrejtőzik a szemünk elől. Ezek után és ezek ismeretében elgondolkodhatunk: vajon mi?

 

 

46. Hatalmasra növő gombák a Déli Sarki régióban

 

 

A fenti első kép, egy nyolc felvételből álló sorozat első darabja, olyan felföldet ábrázol, melyet valamiféle hatalmasra nőtt gomba-zuzmó-alga-penész takaró fed be. a szóban forgó fotócsík felső része (itt nem látható) nagy számú, sötét vízfolyást mutat, és néhány részén valószínűleg alacsony növésű gomba-zuzmó egyedeket láthatunk. Jelen felvételen felföldet láthatunk, itt találhatjuk ezeket a hatalmas méretű zuzmó-gomba telepeket, ebbe a térségbe torkolnak bele a mélyebben fekvő vidékek. Véleményünk szerint ez a helyszín igencsak figyelemre méltó. A hatalmasra növő gombák e dzsungele ezen a felföldön, az igencsak hosszúnak számító eredeti fotócsíkon, meglehetősen nagy kiterjedésű, míg kanyonok és sziklahasadékok útját nem állják terjeszkedésének az alacsonyabb vidékeken. A felföld legmagasabb részein és a kanyonok, sziklahasadékok tördelte hegyvonulatok csúcsai azok a helyek, ahol e hatalmas zuzmó-gomba leginkább elterjedt, az alábbiakban megpróbáljuk az eredeti fotócsík minél több részletét bemutatni az alábbiakban.

A fenti első kép, miközben majd haladunk lefelé, a hatalmas gombamező kezdetét mutatja be, s egyben az átmenetet is a jobb alsó sarokban megfigyelhető, a telep diffúz mintázatából bal felé haladva; a jól megfigyelhető és körülhatárolt, szervezett képet mutató, csomós szerkezeti felépítés a bal alsó sarokban. Jó néhány, a kisebb sötét foltok közül,  apróbb tavacskák, szétszórva találhatók a felsőbb részeken, közelükben párafelhők is megfigyelhetők, ezek egyben táplálják is a zuzmó-gomba-alga-moszat mező növekedését, miként az látható is itt. A felülre tett sárga kérdőjel, s a hozzá tartozó nyilak, olyan objektumokra mutatnak, melyeket kifejezetten célirányos képhamisítási eljárásnak tettek ki, összemosva és felismerhetetlenné téve körvonalaikat. Az alsó nyílcsoport által jelzett objektumok éppen a felbontás határán vannak, körülöttük tiszta és kerek térségek láthatók. A világosabb színű diffúz fényes foltok a képrészleten mindenfelé láthatók szétszórtan, főleg a középső és a felső részen, tipikus példányaikra mutat a jobb oldali, csokorba szedett nyílhalmaz, ezek nem mások, mint szintén képhamisítási eljárások, ezúttal a „lapos ködösítés” technikáját alkalmazzák, megpróbálván leutánozni a gombák jellegzetes diffúz növekedési formáját. Túl jól sikerültek ahhoz, hogy elkerüljék azok figyelmét, akik nem igazán tudják mit keressenek, átsiklanak az objektumok megvizsgálása felett.

 

A fenti második felvétel közvetlenül az itt bemutatott első képrészlet alatt található. Jól látható rajta, milyen határozottan sűrűvé vált immár a zuzmótakaró, és milyen jól eltakarja az alatta található természetes felszínt, annak ugyanis semmiféle részletét sem láthatjuk. A belső területek között, mint egyfajta hasíték nyílik egy-egy szabad terület, megengedvén, hogy a telep mélyére pillantsunk, egyfajta ventilláció-növelő céllal is létrejöhetett, ilyen céllal formálódhatnak tehát az egyes csomók mellett megfigyelhető elhatároló-vonalak, a levegő-áramlását segíthetik a központi és a széli területek között. A hosszú keskeny világos színű szalag a kép jobb oldalán végighúzódva, annak tetejétől szinte az aljáig, véleményünk szerint ugyancsak a ködösítés technikáját alkalmazó képhamisításon esett át, amit igyekeztek elrejteni a szemünk elől azok nem mások, mint épületek. Ha valaki nagyon közelről megnézi azt a részt, ahová két nyilat is feltettünk, akkor velünk együtt megállapíthatja, lényegében két torony tetejét látja, keresztül hatolva a képhamisítási alkalmazáson. E toronyépületek mérete kellő viszonyítási alapot adhat ahhoz, hogy a Kedves Olvasó el tudja dönteni, mekkorák ezek az egyedi zuzmó-gomba csomók valójában.

 

 

A fenti, harmadik felvételrészlet közvetlenül a második kép alatti részt mutatja. Mint látható, ez a moszat-gomba-alga-zuzmó mező szilárd szőnyegként folytatódik, jól látható szervezettsége, a telepek csoportjai oly sűrűk, hogy a felszín semmiféle részlete sem látható. Túl sokat mindez sajnos nem árul el nekünk, hiszen a takaró annyira sűrű, hogy semmiféle felismerhető dolgot nem láthatunk amit akár a legkisebb mértékben is összehasonlíthatnánk vele. Mindenképen meg kell azt is említeni, hogy az itt felsorakoztatott képet az eredeti fotócsíknak az egyik szélétől a másikig terjednek, csak nagyon kevés információ maradt le. Semmi jel sem utal arra, hogy mekkora távolságban terjedhet ez a mező jobbra és balra a hivatalosan kiadott fotócsík által bemutatott területhez képest, az itt látható felföldön mekkora mértékben nyúlik túl a zuzmómező.

 

 

A fenti, negyedik felvételen bemutatott részlet közvetlenül a harmadik képen látható alatt helyezkedik el. A zuzmómező továbbra is szilárd takaróként folytatódik, a maga jól körülhatárolható csomós megjelenésével, miként azt az előző két felvételen is láthatjuk, itt azonban megjelenik egy meredek lejtő kezdete a felvétel jobb oldalán, igazából itt tekinthetünk rá ennek a felföldnek a kezdetére, melyet szakadékok és kanyonok szabdalnak, megtörve a síkság egyhangúságát; itt kezdődik az a rész, ahol a felszín alacsonyabb szintre kezd visszaesni. A lejtős terület kezdeténél a zuzmómező elkezd feltöredezni, több és több látszik az eredeti felszínből, kissé nagyobb perspektíva áll rendelkezésünkre.

 

 

A fenti, ötödik képen látható részlet pontosan a negyedik felvétel alulról származik, a jól körülhatárolható zuzmó-gombamező könnyeden beazonosítható szilárd szőnyegként takarja a kép bal oldalát fentről lefelé teljes hosszban. Azonban, közvetlenül az alján a kép bal oldalának, annak is a sarkában, az eddig határozott megjelenést mutató, sűrű és rendezett gombamező kezd felszakadozni, a már ismert kerekded, csomós forma. Ez az esetlegesen másfajta zuzmó-gomba takaró később dominanciába csap át, miként az a következő felvételen majd látható lesz, amikor elhagyjuk ezt a sűrű, határozott megjelenésű, jól jellemző mintázatot hordozó takarót. Talán ez a rész fiatalabb, kevéssé jól kifejlett és ezért szervezett példányait jelentik ugyanannak a fajnak, de az is lehet, máshova sorolható gombamező egyedei által alkotott takarót követhetünk szemmel, más a megjelenése, más a környezethez való kapcsolódása. Ugyancsak elmondható, a jobb oldalon megfigyelhető meredek lejtő immár még hangsúlyosabb megjelenésű, láthatók a vízfolyások, és talán még egyes különálló sziklák is. Vegyük észre, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy a zuzmómezőnek hajlandósága lenne továbbra is megtartani sűrű szőnyeg-jellegű növekedését a meredek lejtőn lefelé, a víz jelenlétének ellenére.

Vörös nyíllal jeleztünk egy kilövellést, ami minden valószínűség szerint víz-, vagy gőzfeltörés lehet, jól látható az alapja, a kiszélesedő feje, igen jellemző megjelenés egy vízfeltörés esetében, egymagában áll, még a meredek lejtő oldalsó falára vetett árnyéka is jól kivehető mögötte. A Mars legtöbb rendellenességének felismeréséhez fontos, minél kevesebbet gondolkozzunk, és inkább a szemünket használjuk, ebben az esetben könnyebben felismerjük a szemünk előtt meredező bizonyítékokat, mint egyébként; így igaz ez e hatalmas gombamező esetében is. A vízfeltörés árnyéka rövid, mert a szakadék fala meredeken emelkedik felfelé a vízfeltörés mögött, normális esetben, sokkal laposabb felszínen jóval hosszabb lenne. Figyeljük meg, a Nap állásszöge nem lehet túl alacsony, hiszen a kanyon oldalfala teljes hosszában megvilágított, nincs árnyékban, fényben fürdik. Lehet természetes, geológiai eredetű vízfeltörés, de nagy a valószínűsége annak is, hogy gomba-spórák és a mélyebben fekvő víztömegek interakciójának vagyunk tanúi, a reprodukciós fázisnak azzal a részével, amikor a spórák a levegőbe robbannak, kitörnek az olvadt vízen alapuló fejlődési ciklusukból, felhasználva a víz nyomóerejét. A spórák jelenléte talán arra is magyarázatot ad, a tavacskák vize miért annyira sötét, miként annak egyébként lennie kellene, talán azért, mert a gombák a hófelszínen kezdenek növekedni, éles ellentétben annak ragyogó színével, sötét foltokat képeznek. A sötét szín miatt több fényt nyelnek el ezek a területeke, alattuk a jég megolvad. Ne felejtsük el, a Mars jelentősen különböző világ a Földhöz képest, az élet alkalmazkodásának folyamata ezért szintén eltérő, nem kis feladat a Mars különleges viszonyaihoz alkalmazkodni, még akkor sem, ha egészen más életformákról van szó, melyek olykor valahogy ismerőseknek tűnnek számunkra.

 

A fenti, hatodik felvételrészlet, ismét csak közvetlen az előző, az ötödik kép alatti térségből származik, ezen már tisztán látjuk, mély szakadékvölgy fala emelkedik hirtelen felfelé, s vezet a magasban ehhez a sík platóhoz. A szakadék fala enyhén ívelt, ám könnyen belátható, a zuzmó.-gomba takaró előszeretettel tenyészik a fenti, sík felföldön, azonban itt kissé lenyúlik a meredély oldalfalára is. Miközben lefelé is kiterjed a meredély oldalfalán, azt is láthatjuk, erre csak korlátozott mértékben képes. Valamilyen okból a kanyon bal oldali falán sikeresebb, mint a szemben lévőn, legalábbis ezen a helyen. Mindez esetleg a napsugárzás miatt van így, ezen az oldalon mélyebben tud behatolni a kanyonba, a meredély alacsonyabban fekvő részeit is megvilágítja, kellően hosszasan ahhoz, hogy ezek az életformák még kellő napfényhez jussanak. A zuzmónak kétségtelenül fényre van szüksége életfolyamatai fenntartásához, de talán legalább ugyanannyira fontos számára a hűvös környezet, mint a napfény melege, s természetesen a hótakaró olvadt vize; ezek a környezeti feltételek pedig annál inkább kedvezőek számára, minél magasabbra tekintünk a meredélyen, a legkedvezőbbek pedig a szakadékokat megkoronázó felföldeken, hiszen itt áll rendelkezésre leghosszabb időn át a napfény. A völgy mélye, a fenti fotó jobb oldalán látható terület, már bizonnyal nem kap elég hosszadalmasan megvilágítást, emiatt jóval hidegebb lehet, mint a meredély felsőbb részei, ahol már ennek az életformának az életfeltételei kedvezőbben alakulnak.

 

 

A fenti, hetedik képrészlet közvetlenül a hatodik felvétel alatti területről származik, a hegyhát jól beazonosítható, az előző felvételeken megismert, jellegzetes, jól szervezett, csomós megjelenésű zuzmócsoportok, most átkerültek a jobb oldalra is telepeik, ám még a bal oldalon is megfigyelhetők a meredek szakadékfal felső részén. Itt van aztán egy mély kanyon, s most egy újabb hegyhát széle bal oldalt, ezen a részen ismét jobban láthatók a már ismert kerekded gomba-zuzmó telepek csoportjai. Sajnos, ismét be kell számolnunk a súlyos képhamisítási beavatkozásokról, ezen a bizonyos képrészleten jócskán találhatunk belőlük, minden bizonnyal számosabb civilizációs nyom esett erre a területre, mint a fentebbiekre, ezért a fokozott beavatkozás. Nyílcsoportok és feliratok mutatják ezeket a helyeket. Már nagyon sokszor elmondtuk és ismét megtesszük, még akkor is, ha a „szakértők” nagyon nem szeretnek erről hallani és foglalkozni a kérdéssel, ahol a Marson víz van, ott rendszerint civilizációs nyomokat is találhatunk, már persze ahol a feltételek megfelelnek ehhez. Ez a tény kissé megnehezíti a dolgát valamennyiünknek, akik vesszük a fáradtságot és utánajárunk, a Marson a víz jelenléte egyértelműen növényzetet táplál (még akkor is, ha ezt a hivatalos tudomány nem meri kimondani), a felszíni- és felszín alatti vizeket tehát megtalálhatjuk, a civilizációs nyomokat azonban szorgalmasan eltakarítják a szemünk elől, ezek a nyomok ugyanis a hivatalos képviselők szerint már nem elfogadhatók, hogy felkeltsék figyelmünket. Ugye milyen „szeretetreméltóak” ezek az emberkék, akik mindent elkövetnek az Ön és a mi félrevezetésünkre, s persze mindezt a mi pénzünkből teszik, semmi mondanivalójuk nincs a témában, mindezt pedig mi fizetjük ki.

Vegyük észre, hogy a teljes központi fehér terület a kép tetejétől a legaljáig első ránézésre olybá tűnik, mint egy lejtős terület, a közelebbi vizsgálat azonban kideríti, az egész nem más, mint egy fehér és ködös massza, a képrészlet teljes elködösítése, olybá téve, mintha lejtős területet vizsgálnánk. A pixelezettséggel való manipuláció szintén felbukkant, felirat és nyilak jelzik a kép jobb felső sarkában; jelen képrészlet esetében nehezen kivehető, de ott van, vízszintes sorai tisztán kivehetők a meglehetősen nagyra megnövelt pixeleknek (vagyis azon a területen szándékosan lerontják a felbontást); a beavatkozás végig megfigyelhető a sziklameredély peremének mentén. Ugyanígy, a sötét szintű ködösítési technika a jobb oldali hegyfalon szintén nehezen kivehető, mert a felvétel kontrasztját a gomba-zuzmó telep fényviszonyaihoz állítottuk be, azaz a kép bal oldali részéhez. Ha valaki elkezd játszadozni a kép színezésével és kontrasztosításával, a nem természetes eredetű tintapacásítás jelenléte teljesen nyilvánvalóvá válik. Éppen ez a gond az ilyesféle beszámolókkal, legalább 15 további felvételt igényelne a fentebb említettek pontos és korrekt kifejtése. Az egyetlen beszámolóhoz ide mellékelt nyolc felvétellel mindezek végigjátszása már teljességgel olvashatatlanná tenné a anyagot.

Miként az korábban már mondottuk, nem szívesen hozakodunk ezzel újra és újra elő, de nem tehetünk mást, hiszen ott vannak a felvételen a súlyos hamisítási beavatkozások nyomai. Úgy gondoljuk, ennek a gomba-zuzmó telepnek a felfedezése igen fontos az úton, aminek eredményeként sikerülhet megértenünk mi folyik a Marson valójában, természetesen, azzal már az eddigiekben is tisztában voltunk, messze nem az, mint amit a tudósaink állítanak, hiszen ezek a dolgok számukra létezhetetlenek. Úgy hisszük, jelen beszámoló képhamisítási technikáinak alkalmazásából levont következtetés, mivel ezek kis területre terjednek ki és nem egyértelműek minden esetben (hiszen az eltüntetni szándékozott struktúrák is viszonylag kicsik, egyúttal a felbontásuk határán is vagyunk), azzal a következtetéssel jár, hogy a civilizációs nyomok sem lehettek eleve már túlságosan kiterjedtek. Kicsiny részeik mégis felismerhetők, de ezek már nem keltették fel a kutatók figyelmét. Ennek rendkívül egyszerű oka van, a tudóstársadalom tagjainak nagy része képtelen felismerni a képhamisítási eljárásokat, valamint ezek összefüggését a civilizációs nyomokkal, így természetesen figyelmen kívül hagyják a természetes életnyomokat, hiszen nem abból indulnak ki amit látnak, hanem abból, amit látni vélnek beidegződött sémáik alapján, hitrendszerük szerint pedig ilyesmi teljességgel létezhetetlen. Micsoda szégyen tudós emberek részéről, hogy anélkül hoznak döntéseket, hogy bármit is alaposan megvizsgálnának! Egyenlő a vaksággal! Ez az oka, ami miatt ezeket a felfedezéseket még önmaguknak sem vallják be.

 

A fenti, nyolcadik felvétel, közvetlenül a hetedik kép alatti területet mutatja, itt már a második hegyháton vagyunk, az első hátságból már semmi sem látszik. Itt a gomba-zuzmó takaró meglehetősen kiterjedt és vastag, azonban csak kis hajlandóságot mutat a fennsíkon látott jól szervezett, szupersűrű csoportokba rendeződött mintázat felvételére, szemben az első felvételeken látottakkal. Talán nem kellően idős vagy kellően kifejlődött növekedési ciklusa során, hogy eljusson abba az állapotba, esetleg attól különböző fajta gombát látunk itt, mely másként alkalmazkodott a természeti feltételekhez? A fotócsíkon tovább haladva lefelé (itt nem látható) csak kis mértékben folytatódik tovább az itt megfigyelhető takaró, majd gyorsan elvékonyodik és megszűnik a meredélyek alapjainál, ahol vízfolyásokat láthatunk, sziklákat és a síkvidéki, diffúz gombapéldányokat. A kép azon részén már nem találhatunk felföldeket, csak néhány kisebb hegyoldalt és alacsonyabban fekvő vidékeket, így tehát nem kapunk magyarázatot arra, vajon ez a zuzmó-gomba takaró miért ritkul ki és szűnik meg ezeken a részeken, miként a mélyebb völgyek és a kanyonok mélyén sem találkozhatunk vele; erre be is mutattunk példákat itt.

A képcsík itt be nem mutatott alsó részein a megfigyelhető nyomok alapján úgy tűnik, igen erős szélhatások jelentkeznek, talán ez akadályozza meg a hosszan elnyúló gomba-zuzmó telepek kialakulását, sok sziklát is láthatunk szétszóródva, ezek pedig, a széllel együtt, a vízfolyások irányát is kedvezőtlen módon befolyásolhatják. Nem ugyanez a helyzet a felföldeken és a hegyhátakon, az itt bemutatott felvételeken ez jól látható, valamint a fotócsíkon még lejjebb tekintve. Arra gondolhatunk, hogy az itt látható felföldek és hegygerincek, a maguk gazdagon növekvő gombatelepeivel védett területet képviselhetnek, a közelben esetlegesen megtalálható még magasabb hegységek árnyékoló-hatása révén. Vagy éppen ellenkezőleg, ez a terület emelkedik ki, megakadályozva az erős szeleket, hogy a felsőbb részein is kifejtsék pusztító hatásukat, az erős légáramlatok beszorulnak a völgyekbe és az alacsonyabban fekvő területekre. E keskeny fotócsík nem teszi lehetővé, hogy e tekintetben messzebb menő következtetéseket vonhassunk le.