A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

  

 

 

62. Emberi alak, vagy szobor látható a marsjáró képén?

 

 

 A fenti első kép egy olyan bizonyító erejű hely, amire egy néző, Marcela Bravo hívta fel a figyelmünk 2008. január 10-én. A hivatalos képfelbontást megtartva, a  fenti, szélesebb területet ábrázoló nézetben, láthatunk egy kis alakot, piros nyíllal megjelölve, ami erősen hasonlít egy ülő vagy térdelő helyzetben levő személyre a Marson.  

Ezt a tájat a Spirit marsjáró nagy látószögű fényképezőgépe vette fel a Sol 1367-kor. Először csak fekete-fehér http://marsrovers.jpl.nasa.gov/gallery/all/2/p/1367/2P247720343EFFAWCCP2415L7M1.JPG képen láthattuk, majd felbukkant a fentebb látható hamis-színes felvétel, majd a széles látószögő, a teljesen bevörösített, azaz a „megszokott" változat is, ez utóbbi a West Valley Panorama NASA Photojournal PIA10216 bemutató kép részeként http://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA10216 hivatkozva. Nyilvánvalóvá vált, az utóbbi képen is feltűnt, Marcela Bravo felfedezte ezt az alakot a kép szélén, illetve az eredeti széles panorámaképnek a bal oldalán, majd a figyelmünkbe ajánlotta. Ahogy kiderült, ez perdöntő és jelentős felfedezés lehet.  

A fenti első kép szélesebb  látómezőjében figyelje meg a hosszú vékony vízszintes vonalat, melynek jobb oldalára mutatnak a zöld nyilak. Ez arra utal, hogy a felvételt a PIA10216 jelű panorámaképekből nyerték ki, ezek inkább korábbi kisebb tudományos adatképek mozaikjai, mint az eredeti Sol 1367 nyers adatképe. Azért tettük ide, hogy megmutassuk, a függőleges figura jelenlétére vonatkozóan és a mellett van más fontos objektum is ezen a helyszínen.

Egy sereg közvetett bizonyíték révén, lehetségesnek tűnik, esetleg halvány falfirka betű és/vagy szám látható a földön, amit a kék nyilak mutatnak. Különös észrevétel az ötös szám, amire a jobb oldali kék nyíl mutat. Ha önmagában tekintjük, ez a bizonyíték elutasítható, mint a sötétebb és világosabb tónusok lehetséges variációja a talajon, de ha az átfogóbb helyszíni bizonyíték részeként tekintjük, a valószínűségi faktor hajlamos csökkenni, és a bizonyíték kezd jelentősebbé és sokatmondóbbá válni.

Még asszociatívabb bizonyíték, miszerint úgy tűnik, egy szándékosan elhelyezett kövekkel felszórt út vezet a fekete nyíllal jelzett figurához. Ez az útvonal kissé túl egyenesen éppen az alakhoz fut, párhuzamos oldalai mentén nagyon egyenletes a szélessége, és a figura túl pontosan éppen középen van (az úthoz képest) ahhoz, hogy ez véletlen elrendezés legyen, főleg, ha a figura jelenlétét tekintetbe vesszük.

Az emberi hajlamos lenne csak a drámaibb humanoid alak jelenlétére összpontosítani, ám ez hibás lenne, mert lehetővé tenné a zártabb elméknek, hogy a földtani formák abnormális véletlen alakzataként magát az alak jelenlétét utasítsák el. Mindazonáltal a figura létezik, más, alátámasztó bizonyítékok összefüggésében, aminek semekkora részét sem kellene figyelmen kívül hagyni, mert a bizonyítékok teljes összefüggése az, ami fontos és sokatmondó.

 

A fenti, második kép 150%-ra növelt nagyításban mutatja az objektum helyszínét. Sajnos az alak sötétebb, míg a másik, kapcsolódó objektum sokkal világosabb. Tehát azért, hogy megtartsuk a fontos bizonyító alak képélességét, a másik kapcsolódó bizonyíték túl világossá válik, ami csökkenti a részleteit. Mindazonáltal még mindig kivehető az ötös szám, és az út elég árulkodóan tiszta. 

Ebben a nézetben, anélkül, hogy bármilyen minősítést fűznénk a jelenethez, szeretném, ha alaposan megfigyelné a kövekkel felszórt útvonal jelenlétét. Figyelje meg, ahogy balról jobbra keresztez egy viszonylag sík terepet, többé-kevésbé egyenes, párhuzamos oldalakkal, aztán lefordul azon a rövid lejtőn a nagy sziklák között, közben megtartja az egyenes, párhuzamos oldalait, aztán visszatér az alakhoz. Figyelje meg, hogy a figura egészen az élén van a kissé kiemelkedett sziklának.

Valaki vette a fáradságot, hogy kiépítse és kövekkel felszórja az ehhez a ponthoz vezető a kis egyenes ösvényt. Ez felveti, ez a hely fontos valakinek, és ismétlődő látogatások helyszínéül szolgál. Továbbá az útvonal és a homokfirkák olyan típusú bizonyítékok, melyeket valószínűleg nem tartana sokáig elfednie a természeti elemeknek, itt mégis könnyen láthatók számunkra. Ez felveti annak a kérdését, hogy ez a bizonyíték újabb keletű, vagy nem?

 

A fenti, harmadik kép az alakról 300%-os nagyítást ad, éppen megfelelőt, még mielőtt a képminőség romlása számításba jönne. Az igény, hogy fenntartsuk a részletességet a sötétebb alakon, a részleten kívül a tisztaság kárára a világosabb színű bizonyítékon jelenik meg. Még így is, az ötös szám meglehetősen tiszta, ahogy a köves útvonal is. Itt néhány vékony piros vonallal zárójelbe tettük az útvonalat, hogy próbáljuk és segítsük jobban meghatározni azt, és az emelkedéseit a sziklák között.

Úgy hisszük, a lejtő jobb oldalát a figura alapjánál valamilyen maszatoló eljárásnak tették ki, elhomályosítandó ott a részleteket, és ez vizuálisan kihat a figura legaljára. Másfelől az alak még mindig viszonylag tiszta. Ahogy látható, a figura anatómiailag megfelel egy guggoló, térdelő vagy ülő humanoid alaknak. Figyelje meg, hogy fél oldalvást (bal) ránéz a kamerára, és kissé balra fordulva a kamerától, jobb karjával a testét balra keresztezve gesztikulál és néz a rajta túl levő mélyebben fekvő területre. A testen gyenge fényvisszaverődés látható a bal karja alatt, de a csípőtájék fölött egy teljes mellkast sejtet, vagy talán egy hullámos gyűrődést a ruházaton.

A teljes bizonyíték-rendszer felveti, ez az alak vagy egy szobor, vagy egy személy, de a vizuális bizonyíték önmagában nem mondhatja meg, melyik lehet. A meghatározott útvonal felveti, ezt a helyet ismétlődően látogatják. Ez arra utalna, hogy egy szobor, vagy szobrocska, ami emléket állít ennek a valaki számára fontos helynek. Másfelől ez éppen azt jelenthetné, ez a hely fontos, és néhányan idejöhetnek áldozni és ez egy igazi személy lehet itt, aki éppen ezt tette, amikor a felvétel készült, miként mások teszik időről-időre.

Másfelől, ha ez egy biológiai alak, akkor nagyon kicsi, még azoknál a kicsi emberi törpe méreteknél is kisebb, amiket a Földről ismerünk.  Ez nézet hajlik földi emberi észlelési koncepciót támasztani azzal szemben, hogy ez egy szobor vagy szobrocska, mely egy teljesebb méretű humanoid létformát ábrázol, hozzánk hasonlót. Mindamellett  ez földi tapasztalaton alapuló földi észlelési felfogás, az pedig egy másik világ, más evolúciós útvonalakkal és tényezőkkel. Számos tényező vesz részt, akármilyen szerves létformát veszünk is, méretének a meghatározásában, és óvakodnánk bármilyen földi tapasztalatot vagy feltevést ráhúzni egy különböző világra és annak életformáira.

Valamint a tény, hogy a szobor nagyjából ugyanolyan színű, mint a környezete, afelé indítja az észlelőt, hogy egy szobor vagy szobrocska amit lát. Ha igen, akkor ez nem törvényszerűen bizonyító tényező. Ezt a képet ugyanis mesterséges színezésnek vetették alá, ami lefedi az egész felvételt. Ez vizuálisan kényelmesebb megjelenítést eredményez, bár tökéletlen realizmussal a fekete-fehér megjelenítéshez képest. A szín hajlamos többet kihozni a részletekből, ezért jó ilyen szempontból. Mindazonáltal ne feledjük, a figura is le van fedve ezzel a mesterséges színnel, ami azt jelenti, hogy az alak színe nem megbízható.

Sem a bizonyíték, sem mi nem tudom garantálni, hogy ez egy személy vagy szobor szemben a természetes geológiai formával. Még így is, a bizonyíték egésze és a hozzá tartozó jellemzők, a józan ésszel együtt erősen sugallják, amit itt látunk az a Mars valamifajta intelligens létformáját képviseli, szemben azzal, hogy geológiai képződmény lenne.  Mindazonáltal a döntés az Öné.

 

Joseph P. Skipper, kutató írása alapján fordította: Füzesi Zsuzsanna

 

 

63. A marsi élet különleges biológiai sokszínűsége

 

A „Mars tipikus ősvadonjai” című beszámolóban megvizsgáltuk az MGS MOC fotócsíkját, melyen a sötét tintát tekinthetjük a legfőbb bűnösnek, befedvén az érdekesnek ígérkező területet, megmutatja, milyen könnyű összezavarni szokatlan objektumok megfigyelhetőségét, példának okáért fákból felépülő erdőt a Marson (földi értelemben legalábbis), s amikor kutatók kezébe kerül egy ilyen anyag, nem eléggé szkeptikusak, hogy megkérdőjelezzék a szemük elé táruló látványt. E beszámolóban egy másik, hasonló fotócsíkra vetünk egy pillantást, jelen esetben azonban az ellenkezőjével találkozunk, túlságosan is erős kivilágosítással, ködös párásítást társítanak vele, ezek a megoldások jelentik a legfőbb hamisítási tényezőket, emellett a fotócsík irányítottságát is megváltoztatták, így igyekeztek további zavart kelteni az elemzésben. Az elrejteni szándékozott terület ezúttal egy szokatlan megjelenésű nem hagyományosnak tekinthető – erdőség.

 

 

 

A fenti, bal oldali, első felvétel az MGS MOC M03-04153 jelű, keskeny látószögű fotócsíkot eredeti, hivatalos méretének 7%-ra kicsinyítettünk. Az ábrázolt terület a Mars Déli Sarkvidékének térségét mutatja, közvetlenül a déli pólustól jobbra. Itt csak azt szeretnénk bemutatni, mekkora mértékben van szándékosan kivilágosítva, és ködös pacákkal telerakva a fotócsík teljes hosszában. A közvetlen mellette levő második felvétel már 140%-os nagyítással ábrázolja a helyszínt a hivatalos mérethez képest, láthatjuk rajta, az egész fotócsíkon alkalmazott hamisítás miként hat annak részleteire, miként teszi felismerhetetlenné a felszín valamennyi részletét. Természetesen nincs is mit beszélni róla többet.

 

 

A fenti, harmadik felvétel pontosan ugyanaz, mint a második, azonban a képet megtisztítottuk, levettük róla a szándékos kivilágosítást és a ködösítési eljárást. A változás drámai, ám be kell vallani, semmiféle jelentős, alapos elemzésre érdemes részletet nem találunk e helyszínen, arra gyanakszunk, mindez szándékos. Még a szkeptikus kutatók is ennél a pontnál feladhatják, és tovább léphetnek, minket is beleértve. Azonban, Skipper már korábbról pontosan tudta, mi található ezen a helyszínen, más fotócsíkok elemzése révén, ezért azonnal felmerült benne, hogy a túlságos kivilágosítás és a ködösítés mesterséges beavatkozás eredménye minden bizonnyal, egyben a vörös zászlót jelenti, azaz természetesen érdemes mélyebben is megvizsgálni a dolgot.

 

 

A fenti, negyedik felvétel, ugyanazt a helyszínt mutatja, mint a harmadik, azonban 90 fokkal elforgatva az óramutató járásával megegyezően. A legtöbb Olvasó számára, talán valamennyi Olvasó számára, ez az elforgatott negyedik felvétel pontosan úgy néz ki mint az előző, a harmadik, csak most kissé elforgatva, és emiatt más látószögből mutatva. Másrészről, talán néhányan mégis rögtön vesznek valami enyhe különbséget, mintha valamilyen sűrű erdőségre tekintenénk alá. Az igazság eme utóbbi csoporté, ha valaki kellően hosszú ideig figyeli mereven a képet, határozott különbség kezd kibontakozni a szemei előtt e két erősen különböző látószögből fakadóan. Nos, mindez a normális agyműködés természetes következménye. Pontosan ugyanez történik velünk mindig és mindig életünk során, azonban ezek az érzékcsalódások életünkben általában nagyon gyorsan zajlanak le és nem bírnak különösebb jelentőséggel, a legtöbb nem is tudatosul bennünk, nem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget.

Az igazság az, hogy igen sűrű erdőre tekinthetünk alá, magasra növő, valamiféle alga-jellegű növényből, a látványt természetesen igyekeznek minél jobban összezavarni. Nem szabad elkeseredni akkor, ha ez a váltás nem válik azonnal nyilvánvalóvá a Kedves Olvasó számára, miközben a fenti, negyedik felvételt vizsgálja; az erdő jelenlétére vonatkozó bizonyítékokat a beszámoló további részében lehet megismerni, ehhez további képi igazolást adunk, e vizuális/mentális tornamutatványok bevetése nélkül, a különböző fotócsíkok felhasználásával, ám a Mars e jellemző területének bemutatásával. A gond onnan adódik, hogy a szem lát, de az agy értelmez, és ha ellentmondás van, akkor az agy igyekszik már meglévő, ismerős információ felé terelni az értelmezést. Mivel beillesztettük a sorba a harmadik felvételt is, és ezt láthatták elsőnek, ez jelenti a standardot, az agy pedig tanul belőle, ezért még megszokottabb lesz a számára, az agy ezért legközelebb már az értelmezési tevékenysége során ebbe az irányba igyekszik terelni az érzékelést.

Több okból is szót ejtünk erről a játékról e beszámolóban. Először is, ez a fajta látvány, miként az a „Mars tipikus ősvadonjai” című beszámolóban is szerepel, ahol szintén a színek megváltoztatásával manipulálnak, meghamisítják a látványt, megzavarva ezzel  a képi információ értelmezhetőségét, elterelve figyelmünket a valós információkról olyan irányba, melyet a titkos hatalmak képviselői várnak el tőlünk. Maga a képi információ és annak meghamisításának módja bemutatja, milyen fontos szerepet játszik az információ értelmezése, milyen fontos annak eldöntésében, hogy annak mekkora a valóság alapja, és hogy azt látjuk-e ami tényleg a képen van, vagy pedig azt, amit elvárnak tőlünk; mindeközben szinte nem is érzékeljük mi történik körülöttünk.

Ha valaki elkezd tisztában lenni a valódi alapismeretekkel, beleértve ezeket a megtévesztő gyakorlatokat is, hatásukat, a műholdas képhamisítási alkalmazásokban gyökerező eredetüket, akkor mind kevésbé lesz meglepő és bosszantó, hogy mások számára – beleértve nagy szaktudással rendelkezőket, hozzáértő tudósokat és akadémikusokat, akik lényegében semmi mások, mint emberek -, szintén nem felismerhető ami közvetlen az orruk előtt található, amit már a Kedves Olvasó is tisztán lát. Elkezdhetünk ezek alapján mindannyian gyanakodni, milyen pszichológiai mélységekbe mehet le a titkos hatalmak taktikája az emberek megtévesztésének igyekezetében, messze túlhaladja az egyes objektumok elrejtését célzó egyszerű képhamisítási alkalmazásokat, vagy az előforduló hamis illúziókeltéseket. Ami rosszabb, hihetetlen és ironikus, a saját magunk által leperkált pénzekből fizetik, mélységesen megvetnek ezáltal minket, akik az egész korrupciós bandán kívül esünk.

Talán túl sok itt a zavaró tényező, hagyjuk is ezt a felvételt és folytassuk egy nagyon hasonlóval, ahol sokkal meredekebben tekinthetünk alá az erdei életre, így valamivel több ismeretet szerezhetünk a marsi élet megértéséhez, annak biológiai sokoldalúsága jelentősen eltér más, hagyományos erdőségeket bemutató beszámolókban találhatókkal. Ne foglalkozzunk azzal, milyen játék folyik a háttérben, csak a nyilvánvaló dolgokkal.

 

A fenti, ötödik felvétel, különböző fotócsíkból származik, ezúttal az MGS MOC M07-05579 keskeny-látószögű fotójából láthatunk részletet, az előző fotócsík melletti területről, továbbra is tehát a Déli Sarkvidék térségében vagyunk, miként jelen beszámoló korábbi felvételei esetében is. A fotó mellett található tudományos adatok mindezt megerősítik. A szóban forgó terület azonos, illetve igen közel esik a 3 fok átmérőjű, a jégsapkán található gyűrűhöz, és jobbra lefelé magától a Déli Pólustól. A területre 200%-os nagyítással tekintünk alá, ennél tovább sajnos nem mehetünk, a pixelezettség megjelenése megakadályoz bennünket ebben.

 

 

A fenti, hatodik felvétel, ugyancsak az M07-02279 fotócsíkból való, miként az ötödik kép, azonban annak más területéről. Figyeljük meg, az erdőség itt sűrűbb, szorosan kötött és kevert képet mutat az ötödik felvételhez képest, ahol kevésbé kötött és kevésbé sűrű – összehasonlításképpen. Nem kelt olyan benyomást mintha egy pénzérmét aládobva és elvárván, hogy működik a dolog, az áthatolna ezen a rétegen és elérné az alatta lévő természetes geológiai felszínt?

Figyeljük meg mennyire kerekded, lágy kinézetű, sűrű és szorosan tömött az erdőség a negyedik felvételen, miközben ismétlődő sötét-világos, jól szervezett mintázatot mutat, ez pedig igencsak tipikus e sűrű erdei élet vonatkozásában. Ezért tettük ezt a megjegyzést, mert néhány megfigyelő hajlamos lehet a negyedik és ötödik felvételen látható erdőséget kissé más jellegűnek értékelni, holott ugyanarról a dologról van szó. Azonban a teljes fotócsík áttekintése, melyről a negyedik és ötödik képrészletet vettük megerősíti, hogy ugyanarról a jelenségről van szó, a vizuális átmenet folyamatos.

A világos színű részek a növekvő egyedek, a sötét foltok pedig a növekvő egyedek közötti árnyékos területek. Az olyan kinézésű erdőség mint ez is, meglehetősen szokatlanul hat a földi szem számára, e megjelenés pedig megnehezíti a közvetlen felismerést, miszerint valamiféle erdőséggel állunk szemben. Másrészről, a sziklák és a talaj minden esetben sziklákat és talajt jelent, ahol csak előfordulnak, sokkal ismerősebbek az emberi szem számára. Amit itt láthatunk azonban semmiféleképpen sem mutat sziklákra vagy talajra emlékeztető jellegzetességeket. Ez pedig azért van, mert a sűrű, biológiai eredetű szőnyeg, mindent eltakart, elrejti előlünk az alatta fekvő geológiai felszínt.

Fontos tudni, hogy az eltérő megjelenés még nem a történet vége. Létezik ugyanennek az életformának magasabbra növő, sokkal lazább megjelenése is, ugyanezen az M07-05579-es jelű fotócsíkon, azonban továbblépünk, egy másik fotócsíkról helyezünk el itt egy képrészletet, mely lényegében pontosan fedi a kívánalmakat.

 

 

A fenti, hetedik felvétel mutatja ezt a bizonyos magasabbra nőtt, kisebb tömöttségű, ugyanezen faj alkotta erdőséget. Ez a változat kissé jobban hasonlít a negyedik képen bemutatotthoz, itt azonban nem lét fel a mentális érzékcsalódás, mivel a mintázat itt inkább tűnik szervezettnek, hangsúlyozottabb; kivehetők az egyes egyedek árnyékai, az irányultságból adódó zavaró hatás sem jelentkezik oly mértékben. Találhatók még további jelentéktelen különbségek is ezen a bizonyos erdőséggel borított területen, ezeket itt nem mutatjuk be egyenként, a felsorakoztatott ötödik, hatodik és hetedik kép felöleli a leglényegesebb elsődleges különbségeket ezen életforma tekintetében, ezért lényegében teljes képet kaphatunk róla.

Mindenesetre, a világos színű erdei életforma csoportokba rendeződve növekszik, miközben megfigyelhetjük az őket elválasztó térségekben a sötét árnyékos részeket, ezek vizuálisan jól beazonosíthatók. Bárki észreveheti, az itt jelen lévő életforma megjelenésében meglehetősen sima. Csupán kinézete alapján arra gyanakszunk, valamiféle sűrűn csoportosuló alga, vagy moszat-teleppel van dolgunk, és talán az is. Nem látjuk nyomait ágaknak, gyökereknek, egy központi magból kinyúlva; mindez alátámasztja az alga vagy moszat elképzelést.

Nem szabad megfeledkezni róla, amit látunk azok távoli felvételek, és némely erdei életforma rendelkezhet vékonyabb takaróval, ami miatt ez a fajta sima megjelenés mutatkozik nagy távolságból. Itt szeretnénk rámutatni, hogy a sorozat hetedik felvételén, miként számos hasonlatos másik képen is, ezek a közel egyforma, magas objektumok, lehetnek akár sűrűn egymás mellé felsorakoztatott toronyszerű szerkezetek körbeölelvén biológiai életformákkal. Más szavakkal, alga, illetőleg moszat jellegű életformák körbenőhetnek akár városi épületeket is. Pontosan ugyanígy, az agresszíven növő vadszőlő szintén kelthet hasonló megjelenést a műholdas felvételek távolságából. Ismeri valaki az Olvasók közül a mindent eltakaró és befedő Kudzu vadszőlőt? Ha nem, érdemes egy pillantást vetni a következő hivatkozásra: http://www.jjanthony.com/kudzu/ és pillanatok alatt megérthető, mire is gondolunk. Ezeket a fotókat elemezve elképzelhetjük, miként festene a Kudzu által benőtt terület a műholdak távolságából.

Másként fogalmazva, a magasra növő, kissé eltérő megjelenésű formák kinézetére esetleg jelentős hatást gyakorolhat egy agresszívan növekedő biológiai életforma, mely teljesen körbenövi és betakarja. Ha így van, akkor logikus a következtetés, a mindent elfedő növényi rétegnek idő kell, hogy hatalmas területeket fedjen be, és zárja el a napfénytől az alatta lévő részeket. Ha más típusú organikus lényeket takar be, mint például fákat, ahogy azt a Kudzu teszi gyakran a Földön, és pusztítja el az általa benőtt növényeket, idővel a benőtt növények elhalnak és összeomlanak, megváltoztatva a terület általános megjelenését ily módon. Akárhogy is, úgy tűnik, erről a témáról mások még nem publikáltak, akárhány fotócsíkot is átnéztünk,  nem derül ki belőlük, hogy vajon a növényzet által elfedett objektumok élettelenek, mint például a mesterséges szerkezetek, melyek nyilvánvalóan nem élnek, meg sem halhatnak, és természetesen nem szenvedhet alakváltozást, nem omolhatnak össze szembetűnő gyakorisággal az idők folyamán.

Másrészről, Skipper azt is felismerte, hogy néhány, függőlegesen magasra kiemelkedő objektum a nyíltabb területen nem különbözik lényegesen a növénytakarótól és az alatta levő objektumoktól, a látvány sokkal inkább egyfajta kombinációjaként jelenik meg a maszatoló és pacázó képhamisítási technikáknak, mímelve a megjelenését és a textúráját a tömöttebb növekvésben megjelenő alakzatoknak. Ezek a technikák még jóval nagyobb felbontáson kerültek alkalmazásra, azután, mint a beszámoló első két felvételén látható, a lerontott képfelbontás mellett még a fotócsíkot szándékosan túlságosan kivilágosították, így takarították el a vizuálisan megfigyelhető részleteket, megakadályozván minket abban, hogy túl sok ismeretet szerezzünk ezekről a magasra kiemelkedő formákról, jól szervezett mintázatot mutató felépítésükről. Az egyenletesen síma fényű textúra megjelenésében igen tipikusnak mondható a képhamisítási alkalmazások esetében, tehát aki ilyesmit lát, annak minden oka megvan a gyanakvásra és nyitott szemmel kell vizsgálódnia.

Sajnos, egyetlen egy keskeny látószögű fotócsík, ahol ezek a magas, függőleges objektumok láthatók, nem tesz lehetővé 200%-nál nagyobb nagyítást, ami által ugye mélyebb elemzést végezhetnénk, amiatt a magas objektumok pontos mibenlétére vonatkozó elgondolások puszta spekulációk. Azonban, ami nem képezheti kérdés tárgyát az a kristálytiszta tény, hogy semmiféleképpen nem természetes marsi felszínt látunk, természetes geológiát, sziklákat, vagy talajt. Minimumként annyit jelenthetünk ki, hogy ezen a helyen vagy valamiféle életnyomokat látunk, és/vagy képhamisítási alkalmazásokat, melyek segítségével valamit elrejteni igyekeztek előlünk, úgy hogy a nagy távolságból geológiai alakzatoknak nézzük. A geológiával nincs is semmi baj, csak annyi, hogy valami eltakarja és elrejti tekintetünk elől.

 Ha bárki a Kedves Olvasók közül veszi a fáradtságot és mélyebben kívánja elemezni a szóban forgó területet a Déli Sarki sapka közvetlen térségében, ahol már az eddigi beszámolókban is rengeteg különleges dologról olvashattunk (érdemes a fotókon feltüntetett egyedi koordinátákat használni kiindulásként), megtapasztalhatja, miként enyészik el a terület határán a szóban forgó jelenség, és veszi át helyét az immár felismerhető természetes felszín, vagy a sokkal inkább erdei külsőt mutató életformák, ezen a bizonyos területen. A különbség tisztán látható; erre vonatkozó kutatást nem mutatunk most be e rövidre tervezett írásban, pusztán megemlítjük a kiindulási pontot. A szóban forgó területről több térképet találhatunk egyéb beszámolókban, illetve a következő hivatkozáson: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/mc30.html. Számos fotócsíkot készítettek erről a területről, jól használható például az m07_012.

Mielőtt befejeznénk jelen beszámolónkat ezzel az erdei életformával kapcsolatban, had utaljunk vissza a hatodik képen megfigyelhető formákra. Mindenki tegye el jól az emlékezetébe a látványt. Most nézzük meg a „Marsi tengerpart & életnyomok” című beszámolót, és különösen a harmadik és negyedik képet. Nemcsak abban vagyunk teljesen biztosak, hogy az életnyomok rendkívül magas technológiával készült kristálytiszta fedőréteg alatt találhatók, teljesen tisztán látható partvonallal, miként arról ott beszámoltunk; arra gondolunk, nagy vonalakban ott is ugyanezzel az életformával állhatunk szemben mint amilyent ebben a beszámolóban láthatunk az ötödik és a hatodik képrészleten. Az egyetlen különbséget az jelenti, hogy míg a másik beszámolóban az ott látható életforma még a megszokottnál is tömöttebb, mivel minden bizonnyal mesterséges körülmények között termesztik és növesztik egy mesterséges védőréteg alatt, a Földön ismert hidropónikus rendszerekhez hasonlatosan, kivéve a kolosszális méreteket; viszont a jelen beszámolóban látható növényzet szabad térségben fejlődik, amiatt sokkal elvadultabb megjelenést mutat.

A már említett másik beszámoló alapján arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy valaki által termesztett növényi életformáról van szó, jelen esetről elmondhatjuk, hogy ez a övényi forma rokonságban áll az itt bemutatottal. A nagy kérdés természetesen az, hogy kiről vagy miről van szó, aki így cselekszik? Talán megbocsátható, ha kissé spekulatívabbak leszünk jelen esetben a normálishoz képest, mint azokban az esetekben, amikor civilizációs nyomokkal találkozunk, viszont a körülmények nem olyanok, hogy egyértelműen beazonosíthassuk. Hitetlenkedőnek vagy szkeptikusnak lenni persze jó dolog, de ez nem jelenti azt, hogy bárki is  helyesen tenne, ha csupán emiatt vetne el egyébként logikus érveket. A kristálytisztán látható elválasztó vonal a „Marsi tengerpart & életnyomok” című írásban kétségtelenül valóságosak, s habár a hozzá fűzött magyarázat elvethető, a vizuális megfigyelésből adódó tény viszont tény marad, amit már nem hagyhat figyelmen kívül az igazságot kereső nyitott elme.

Ez a bizonyos életforma nem korlátozódik megjelenésében a Mars pusztán e területére, tehát senkiben ne ez rögződjön, habár csak erről az egy helyszínről beszélünk. Érdemes elkezdeni megnézni több helyszínt is erről az életformáról, miként jelentkezik különböző formákban, jelenik meg más-más területeken, ahogy azt az alább felsorolt hivatkozás-gyűjtemény is takarja. A felsoroltak valamennyije az m07_012 fotósorozatból valók, de természetesen lehet keresni más felvételeket is.

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0705372.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0705773.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0706136.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0802643.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0802790.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0802799.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0803331.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0803339.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0803939.html

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0803969.html

 

Fontos tisztában lenni azzal, hogy ez a fajta erdőség nem szokványos a földi szem számára. Talán még szokatlanabb lesz és még furcsább a további beszámolók fényében. Olykor igencsak el kell távolodnunk a „dobozban való” gondolkodástól, hogy megérthessük a valóságot. Természetesen az ember igyekszik mindig felismerhető dolgokat keresni, de esetenként ez bizony lehetetlen. Szóval nyitott szemre és tudatra van szükség, e nélkül lehetetlen vállalkozás. Talán ez a beszámoló is hozzájárul ahhoz, hogy építsük a járdát a valóság megismerése felé, a földitől eltérő világ feltárása felé.

 

 

64. Rejtőző város a hegyfokon

 

 

A fenti, első felvétel bal oldalán, középtájon olyasmit láthatunk, ami első ránézésre számos, réges-régi oszloppal benépesített vidéknek tűnik, ahogy a napfény megcsillan homlokzatukon, és ahogy az egész terület előbukkanni látszik a köd- vagy párafelhőből. Meglehetősen szép környék, nem igaz? A sziklák rendszere olybá fest mintha az USA délkeleti részén lennénk, ahol a víz, a szél és a hőmérsékleti tényezők együttes hatása elkoptatja a puhább kőzeteket, hátrahagyván a szilárdabb magokat, s azok mintegy függőleges kőoszlopokat formáznak. Úgy gondolom, pontosan ezt a látványt igyekeztek utánozni. Azonban, véleményünk szerint, ez a látvány mesterségesen keltett illúzió, amit itt valójában láthatunk az egy város, a maga felfelé törekvő épületeivel, ehhez szolgál háttérként a lépcsőzetes hegyfok.

Fontos tisztázni, hogy az itt látható helyszín egy mélyedésben található, egy kráter alsó részén; a teljes fotócsík pedig igencsak nagy mennyiségben tartalmaz ködös- és sepréses képhamisítási megoldásokat, teljes hosszban – a fenti képrészlet sem kivétel ez alól. Sok-sok igen kicsi épületet láthatunk a fotócsíkon közvetlenül a beidézett rész fölött, végignyúlik egy jelentős területen, hogy aztán az itt látható, tekintélyes méretű épületcsoporttal véget érjen a város. Könnyedén felismerheti bárki, akinek már egy kis gyakorlata is van, a legtöbbeknek a látvány azonban túlságosan is zavaros. A bal oldalt alól látható barázda-rendszer, részben sötét árnyékban meredek hegyfokot látunk, a hegyoldalon sekély víz fut alá, miként arról már több alkalommal szó esett. Habár nem látunk konkrétan vizet ezen a fotócsíkon, a hegyhát formák és a hozzájuk csatlakozó meredélyek igencsak képhamisításnak estek alá.

 

A második felvételen 259%-os nagyítást alkalmaztunk, ezzel el is értük a még használható nagyítás határát; megpróbáltuk áttörni a homályt és alaposabban megfigyelni a város központját, de csak részsikerekkel jártunk. Azonban, talán elegendő ismeretekkel rendelkeznek már Olvasóink ahhoz, hogy felismerjék, a ködös réteg alatt egy városközpont hatalmas épületei rejtőznek, az épületek alapjait viszont sötét, foltos, hamis ködréteg takarja. Ha valaki közelről megvizsgálja, megtapasztalhatja, hogy az eredeti ötlet szerint az épületek oldalát igyekeztek elrejteni, a beszédes többszörös ablakokkal és ajtónyílásokkal az alapjaiknál, a felső részeket viszont igyekeztek inkább megtartani eredeti formájukban, hogy létrehozzák a természetesnek látszó oszlopos formákat. Vagy azt hihetné valaki, hogy hullámzóan tomboló tüzet lát, vagy homokvihart, mely csak a kiválasztott területeire fejti ki hatását és hozza létre ezeket az alakzatokat? Önnek kell döntenie. Feltétlen jegyezzük meg, a hegyfokra illeszkedő szögletes formák legnagyobb része, a képrészlet tetejétől az aljáig, egészen rendkívüli módon öltenek mértani alakot, egyben súlyos képhamisítási eljárások alá is esnek. Szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett az eredeti látvány.

Habár a fenti helyszín zavaros, köszönhetően a ködösítésnek, nézzük meg nagyon közelről a felvételt, ahová a nyilak mutatnak, és az épületekre vonatkozó kijelentések máris kézzelfoghatóbbá válnak, hiszen tökéletesen szabályos és szögletes objektumokat láthatunk, közöttük kis térség, egyébként pedig a mindent elfedő képhamisítási réteg. Ha valaki közelről megnézi a képet és még annál is közelebbről, megtalálhatja a kicsiny, szögletes nyílászárókat, igen nagy számban, ahol a képhamisítási réteg kissé vékonyabbá válik. Különösen igaz ez a nyilakkal jelölt helyekre. Nagyon nehéz kivenni, de ott vannak.

Felhívnánk még arra is a figyelmet, hogy az épületek teteje kissé túlságosan világos, ez annak köszönhető, hogy Skipper némi kontrasztjavítást alkalmazott a felvételen, az általános ködösítés valamelyest kijátszására; az épületek és az őket elválasztó terek kicsit jobban látszanak, valamint az épületeken található nyílások is. A megnövekedett fényerő a kompromisszum miatt van. Hozzátesszük ehhez, hogy újra és újra átnéztük a marsi felvételeket, s megállapíthatjuk, hogy a magas, sűrűn egymás mellé rendezett épületek formai megjelenése igen jellemző a nyílt felszíni és a kupolák alatt épített épületek esetében. Azonban mindez kétségtelenül lehet egyoldalú felfedezés, hiszen szinte lehetetlen további részleteket kivenni ezen a szándékosan lerontott minőségű képen, de ez áll rendelkezésünkre, ezt kapjuk a MOC – egyébként kitűnő minőségű – fotóiból. Nyilvánvaló, hogy akik a képhamisítást végzik, sokkal jobb minőségű felvételek állnak rendelkezésükre, annál sokkal jobb, amit nyilvánosságra hoznak, s a hamisítást végző automatikus számítógépes programok emiatt igencsak hatékonyak. Nos, ha ténylegesen megkaphatnánk azokat a bizonyos nagyfelbontású fotókat, azokon már ténylegesen azt is látnánk, ami ott van.

 

 

A fenti, harmadik felvételen, melynek elhelyezését a beszámolóban Skipper az utolsó pillanatban döntötte el, immár 406%-os nagyítást láthatunk, a pixelezettség erősen megjelenik, ez igencsak zavaró; minden egyes pixel megmutatja magát. Azonban, az ok, ami miatt elhelyeztük itt ezt a fotót, az az, hogy ahelyett, hogy a szögletes, civilizációs eredetű nyílások – felcímkézve láthatók a második felvételen -, nem válnak olyan zavarossá, mint az összes többi - a pixelezettséget illetően -, továbbra is teljesen jól beazonosíthatók, miközben minden mást elfed a képhamisítás. A fentiek azt bizonyítják, hogy a félig átlátszó, pacázási tényező tovább rontja a felbontást, együttesen alkalmazták e technikát a részletek elmaszatolásával; a véletlenségből kimaradt épület felső-részek továbbra is jól láthatók, a már említett ablakokkal/ajtókkal/elválasztó terekkel együtt, azaz ebből is látható, a felvétel eredeti felbontása messze jobb volt annál, amit itt most láthatunk, sokkal erősebb nagyítást alkalmazhatnánk, ha nem uralnák el a fotókat a képhamisítási alkalmazások.

A fentiek bizonyítják, az eredeti felvételek valóban nagy felbontáson készülnek, azután különböző „kezeléseknek” vetik őket alá. Ezzel az esettel is példát szerettünk volna bemutatni miként hamisítják meg a MOC valamennyi felvételét. Ha valaki felületesen néz meg egy ilyen felvételt, hajlamos továbblépni rajta, a hivatalos szervek pedig rutinszerűen alkalmazzák ezt az eljárást. Ha érdekes nyomokkal találkozunk azok mindig fontosak számunkra, akárhol csak találkozunk velük, rendkívüli jelentőséggel bírnak.

 

 

65 . Hatalmas fúvóka folyadékot spriccel 

 

 

Ennek a beszámolónak a kezdetei egészen 2000-ig nyúlnak vissza, amikor Skipper először bukkant több ízben is egy bizonyos felszíni formára a Marson, és már akkor gyanakodott, hogy nem természetes felszíni alakzatokról van szó, hanem sokkal inkább civilizációs nyomokról. A gond ott merült fel, hogy nem sikerült kulcsfontosságú igazolást találni, ezért nem kockáztatta meg, hogy túl magasra kinyújtsa a nyakát e témában. Mostanra gyűlt össze annyi bizonyosság, az itt látható „vízágyú” fúvókájának kapcsán, mely a mellékelt első és második felvételen tekinthető meg, amint valamiféle folyadékot spriccel ki.

Figyeljük meg, hogy a folyadék egységes formában lép ki, majd gyorsan széthullik cseppekre, és szétterül, miként azt a nagy nyomással kiömlő folyadéktól el is várjuk. Vegyük észre, hogy a fúvóka és a még egységes víznyaláb árnyékot vet, ezt ha halványan is, de tisztán kivehetjük a felszínen, közvetlenül a vízsugár alatt, amint az nyíllal és felirattal is jeleztük. Az árnyék bizonyítja, hogy valami olyasmiről van szó, ami a levegőbe emelkedik, nem pedig holmi árnyék- és fény játékáról.

 

A fenti, második kép közelebbi rálátást ad a helyszínre. Látható a hosszú fúvóka, a kilövellő – eleinte még egységes, majd szétterülő – folyadék, valamint az árnyék is, kissé jobban. Figyeljük meg, hogy a fúvóka miként kapcsolódik további alkatrészekhez egy sötét sávként látható, ám be nem azonosítható alkatrész révén, és nyúlik bele mélyen a sziklába, míg el nem ér egy sima, sötét, kerekded objektumot, mely egy, a végén álló hosszúkás tojáshéjra emlékeztet, és meglehetősen szokatlanul mutat. Sajnos, a felbontás túlságosan szerény, hogy bármi további részletet beazonosítsunk, akár a csatlakozó-egységből, akár a sima kerekded objektumból.

Pontosan a sima kerekded objektum balján, vele szemben, újabb ovális és meglehetősen szokatlan objektum látható.  A felbontás túl rossz, ám erős a gyanúnk, hogy ez egy átlátszó kupola, valamiféle beazonosíthatatlan objektumok fölé borulva. A negyedik felvételen megvizsgálunk majd egy kupolát, mely hasonlatosnak tűnik ehhez és pontosan annyira különleges. Ettől az objektumtól közvetlen balra és jobbra felfelé, vele szemben, esetlegesen csatlakozva hozzá, újabb érdekes objektum jelentkezik, amit több csatlakozóval ellátott, kerek keresztmetszetű vezetéknek értelmezünk; a központi részből indul ki, halad a kép széle felé és azon túl is. Figyeljük meg, a fúvókával párhuzamosan fut és eléri az előtérben lévő csatlakozási pontot. Gyanítható, éppen a terület elárasztása folyik, hamarosan minden a vastag nyalábban kilövellő folyadék szintje alá kerül, vastagon befedve a felszínt, és az egész környéknek az alábbi, harmadik képen bemutatandó hegyes-dombos vidék megjelenést adva.

 

A fenti, harmadik felvétel, egy idősebb, már befejezett változatot mutat be, ez jobbra és lefelé esik az első és második felvételen bemutatott szerkezettől. Miután az új szerkezet kész és valamennyi idő eltelt, kétség nem férhet hozzá, hogy kifelé mutató barázda-jellegű formákkal veszik körbe, miként az a fenti felvételen is jól kivehető, és tényleg hasonlatos is a természetes geológiai alakzatokhoz. Levezettük a barázdák természetét és a hozzájuk kapcsolódó sekély, áramló víz jelenlétét „A Mars alagútjai” című beszámolóban, egyúttal jeleztük, hogy akár teljes egészében civilizációs nyomok is lehetnek.

A párhuzamos barázdák víz jelenlétére utalnak, akár a jelenben, akár a múltban, bizonyítják, hogy sekély víz folyt alá a lejtőn. Ahol a Marson víz van, ott mindig megjelennek a civilizációs nyomok is, mivel a víz ritka a bolygón, ezért ki kell használni az előnyeit, ahol csak lehetséges. A sorrend általában a következő volt: Skipper rábukkant a barázda-formákra, aztán a vízre, végül a képhamisítási beavatkozásra, ahogy igyekeztek eltüntetni a víz köré összpontosuló civilizációs nyomokat. Voltak helyek, ahol szintén megtalálhatók ezek a víz jelenlétére utaló barázdák, és megnézvén ezeket a természetesnek tűnő, alapjukat tekintve mintegy sugár irányban szétfutó alakzatokat, mégsem találtunk képhamisítási nyomokat, ahogy civilizáció jelét sem. Miként lehetséges ez, ha jelen van víz és olyan értékes? Skipper már kezdetektől arra gyanakodott, hogy ezek a barázdák civilizációs nyomokat rejtenek, ám olyan jól elrejtik azokat, hogy akik a képhamisítási beavatkozást végzik, nem látták szükségesnek a beavatkozást, mivel úgy gondolták, erre úgysem jön rá soha senki.

Valamennyi természetes kinézetű felszíni forma, amilyen a harmadik képen itt is látható, pontosan azonos főbb vonalaiban és felépítésében, általában oválisak (sohasem kör alakúak), olykor hosszabban elnyúlnak, olykor rövidebbek (az itt látható egy kicsit rövidebb), a szokásos, diffúz megjelenésű barázdákkal, melyek pontosan a középpont felé tartanak. Minden egyes barázda ettől a középponttól látszik széttartani.

Az első és a második felvételen, úgy gondoljuk, hogy a harmadik felvételen látható objektum megszületését láthatjuk. Először is, a helyszínen a mélyben víz található, közel a felszínhez. Kialakítottak egy tálszerű mélyedést, körös-körül lejtőkkel, az építkezés a közepén kezdődött. A bemélyedés alján esetleg megőriztek valamennyit a természetes formák közül, ezeket felhasználhatták esetleg a később kialakítandó mesterséges szerkezetekhez, az átlátszó kupolához, a hatalmas tojás alakú objektumhoz és az alagút/csatorna hálózathoz. Ezután az egészet lefedték szórt gyantás habbal, mely átengedi a fényt; az eljárás hasonló lehet a gunite-sugár szóráshoz, így vízálló bevonatot kapnak, a technika a földön is ismert. A sugár véletlenszerű mintázatot kelt, hepe-hupás kinézete jól utánozza a természetes formákat, felismerése nem egyértelmű a szem számára.

Amikor a szerkezet kész, a víz szabadon lefolyhat a kiképzett mélyedés lapos lejtőin, s talán egyfajta bejáratot képez az objektum alapjainál a belseje felé a csatlakozási pontnál. Aztán az idők során, a korábbi beszámolókban említett, a sekély vízben élő organizmus felépíti ezeket a beszédes barázda formákat, s aki tudja mit keressen, annak a számára a dolog egyértelmű. Talán maga az organizmus az elsődleges tápanyagforrás és ezért engedik szabadon növekedését, hiszen esetleg fontos feltétele lehet az életnek.

Nem ez az egyetlen civilizációs struktúra, miként az gyanítjuk, mely ilyen alapelvek szerint készült. Számos, lankás oldalfalakkal határolt fennsíkkal találkoztunk, melyeket ugyanezek az árulkodó jellegű dombhátak vesznek körül. Arra gyanakszunk, valakik ugyanezt a technikát használják, ám adaptálták a természetes felszíni formákhoz, a fennsíkon mélyedést alakíthatnak ki, bemélyesztik a kerületi sziklák közé, A probléma ezzel a megoldással az, hogy a természetes a szerkezettől igen nagy alkalmazkodóképességet várnak el, hiszen az eljárás függ a helyszínen előforduló környezettől, annak összetételétől, ezek pedig behatárolják és az eljárást és súlyos kompromisszumok megkötését eredményezik. Másrészről, az itt bemutatott, e típusú teljes egészében mesterségesen épített lakótér csak korlátozott lehetőségekkel bír a felszíni víz felhasználhatóságával kapcsolatban.

Érdemes megfontolni a lehetőséget, hogy a képen látható fúvóka valójában vizet spriccel, és talán jégtakarót építenek ki általa. Van értelme a jég használatának, ugyanis elég szilárd takarórétegnek számít, és kitűnően elrejthető a természetes felszíni formák között, lehetővé teszi fény bejutását a belső térségekbe; a napfény megolvasztja a külsejét, az olvadékvíz lefolyik a kupola oldalain és vízzel látja el körben az alapokat. Azonban ezt a koncepciót több okból nem tartjuk elfogadhatónak.

Először is, úgy gondoljuk, hogy a víz meglehetősen ritka a Marson ahhoz, hogy bárki is pazarolhassa, hiszen a porlasztásos módszerrel csak egy része kerülne a burkolatot alkotó jégfalba. Másodszor, alig valami nyoma van az alapoknál összegyűlő olvadt víznek, bármelyik hasonló jellegű objektum közelében. Harmadszor, a szóban forgó, vízben élő organizmus másként viselkedik a tekintetben, hogy szabálytalan jellegű barázdákat növeszt abban az esetben ha álló sekély vízben élhet (ez a jelenség soha nem fordul elő mély vízben), mely barázda-rendszer soha nem fordul elő ezen struktúrák közelében, csak a párhuzamos jellegű, sugárirányban kifelé növekedő mintázat. Negyedszer, az itt látható párhuzamos barázda-formák sekély, áramló FOLYÉKONY vízben alakulnak ki, és annak a ténynek köszönhetően, hogy a párhuzamos barázdák jelen vannak, eleve kizárt, hogy a hőmérsékleti körülmények hidegek lennének, hiszen akkor a külső tér nem lehetne fagyott állapotban, csak ha a kupola alatt gigantikus hűtőszekrény működne. Ötödször, semmiféle olyan módszerrel nem találkoztunk mielőtt az itt bemutatott vízágyúra bukkantunk, amely azt a célt szolgálná, hogy vizet fröcskölve újra pótolja a fogyatkozó jeget. Hatodszor, számos példányt fedezett fel Skipper ezekből a szerkezetekből, ahol nyoma sincs az őket körülvevő jégnek, ha ugyanis ott lenének, azok úgy merednének ki a felszínből, mint szalonna a gyümölcsöstálból, emellett a környezeti hőmérsékleti feltételek sem támogatják ilyen tömegű jég jelenlétét.

Ahogy a kutatással előre haladt, a véleménye megerősödött abban a tekintetben, hogy ezek a burkoló-rétegek egyaránt igen vastagok és szilárdak, gyantaszerű anyagból készülnek, valamilyen egyszerű és olcsó kémiai reakció segítségével a környező felszín anyagából (sziklákból), hasonló, de nem egészen ugyanaz az eljárás, amikor más jellegű, de tipikusnak mondható kupolákat emelnek, ezekről a felfedezéseiről Skipper ugyancsak beszámol tanulmányaiban. Azonban, azoktól eltérően, ez az anyag habos jellegűnek és könnyűnek tűnik, emiatt porózusnak, ám vastagnak. Azonban lehet, hogy az elgondolásunk hibás, miszerint a porózus anyag egyben lágy és puha is. Nemcsak szerkezete miatt lehet erős, (zárt habcellák), de akár egyfajta pajzsként is szolgálhat vastagsága és szabálytalan alakja révén; a Marson talán ennek is megvan a maga pszichológiai oka ilyen technikák és eljárások alkalmazásának, esetleg ezek között katonai okok is szerepelhetnek.

Figyeljük meg, hogy ennek a szerkezetnek a belseje szintén nem követi a tipikus kupola-szerkesztés alapjait. A tipikus kupolának ívelt külső formája van, olykor vékony anyaga enyhén behajlik. E kialakítás célja a belső nyílt tér méretének maximalizálása, s egyben a fény beengedése. Az itt látható konstrukció ezzel ellentétben csak korlátozott méretű belső térrel rendelkezik, különböző csatornák és alagutak vezetnek ki belőle, természetes sziklákat is láthatunk szép számmal, miközben az egészet igen vastag anyag takarója fedi. Ez a felépítés védekező jellegű, mind kifelé, mind befelé, úgy fest, akár komolyabb támadást is képes lenne elviselni anélkül, hogy összeomlana. Kicsi a lehetősége ilyen épület elpusztításának, hiszen a nagyon vastag és porózus védőburkolata elnyeli és szétszórja a támadó energiákat. Ám az is lehet, hogy akik alatta élnek, pont így szeretik.

Ha ezek a fényszerető emberek hasonlítanak hozzánk, miként sokan mások is így tűnnek a Marson, hiszen ilyen jellegű kupolákkal is szép számban találkozhatunk, feltétlen figyelembe kell venni a lélektani aspektusokat is, hiszen akik ott élnek, nyilvánvalóan szeretik a nagy nyitott teret, ahová sok napfény érkezhet, a felszínről viszonylag távolra látni, azonban valahol mégis a felszínhez, vagy a felszín alá vannak kényszerülve, szorosan egymáshoz épített lakónegyedekben. A különbség talán annyi, mint egy hatalmas haditengerészeti hajón élni, mint pl. egy repülőgép-hordozón, vagy éppenséggel egy tengeralattjárón. Ha bármelyik ember hasonlít is hozzánk, nem tenné meg szívesen ezt a lépést amíg minden egyéb más nem jelent számára fokozott kockázatot. A kérdés így hangzik, ezek a kupolák egyfajta bunkerek-jellegű életterek lennének? A jelenleg rendelkezésünkre álló ionformációk igen kevesek ahhoz, hogy minőségi választ adjunk a felvetésre, de legalább van bátorságunk kérdezni.

A másik teljesen nyilvánvaló felvetés az lehet, mi van akkor ha egyáltalán nem hasonlítanak ránk? Ha így van, akkor az is lehet, hogy a Mars felszínén látható szerkezetek talán az ő megoldásuk a belső terek védelmére. Amit a felszínen láthatunk, esetleg csak a jéghegy csúcsa, nem tudhatjuk mi rejtőzik  messze a felszín alatt. Természetesen mindez csak spekuláció ezen a ponton, de talán érdekes lehet majd látni a jövő felfedezései sorában, hogy milyen mértékű igazolást kapnak ezek a feltételezések. A legtöbb felfedezéssel az a gond, hogy a tudásunk mindig bővül ugyan, de a felmerülő kérdések száma is. Ebben a szellemben vessünk egy pillantást a negyedik és egyben az utolsó felvételre alább.

 

Fontos megemlíteni, hogy ezen a fotócsíkon számtalan olyasmi látható, ami első pillantásra sima felszínű, kerekded sziklának tűnik, szerteszét heverve. Méretük változatos, nagyok és kisebbek is megtalálhatók közöttük, mint a Földön, a régi folyómedrekben is találhatunk az áramló víz által lekoptatott homokköveket. Az egyetlen gond ott van, hogy akár nagyok, akár kisebbek, egymáshoz viszonyítva legalábbis, abszolút értelemben messze hatalmasabbak annál, hogy beleilljenek ilyesféle pszichológiai érzékelésbe. A fenti negyedik képen egyikük ezen objektumoknak igencsak kiugrik (a legjobb és a legkönnyebben bemutatható), nagyon is alkalmas bemutatásra a többiekhez való viszonylatában, más fotócsíkokon, a legtöbbjük felbontása jóval szerényebb. Normális esetben nem is tettünk volna róla említést, hiszen a legtöbb megfigyelő számára nagyon is kétséges az itt levezetett értelmezés, nehéz számukra a pontos beazonosítás, mivel azonban a hatalmas, folyadékot spriccelő fúvókához igencsak közel esik, arról viszont fentebb esik szó, így ezt a részletet is beillesztettük.

Ha ránézünk, úgy tűnik, mintha egy sziklás hegyet szorosan illeszkedő, halvány színű, de közel üveg tisztaságú és nagyon sima kupola fedne be, nagyon szűkös helyet hagyva a sziklás domborzat és a kupola anyaga között. Figyeljük meg a napfény visszaverődését a kupola külső felületéről, ugyanezt a visszaverődést láthatjuk szinte valamennyi kisebb és nagyobb objektumon az egész fotócsíkon. Figyeljük meg az éles körvonalakat, ahol a kupola anyaga találkozik a környező felszínnel az alapjainál. Ismét megtalálhatjuk a már ismert barázdált formákat a kupola alapjainál, jelezvén a láthatatlan sekély víz jelenlétét ezen a helyen is.  Nos hát miért van itt egy olyan kupola, mely láthatóan egy közönséges szikla fölé borul? Nincs a kérdésre határozott válaszunk, csak gyanakszunk rá, hogy amit látunk az nem holmi szikla, hanem kicsiny idegen lakótér, idegen konstrukció a kupola alatt, ahhoz túlságosan kicsi, hogy felismerjük a részleteket, ilyen távolságból és a kamera korlátozott felbontóképessége mellett.

Ha valaki eljut addig a pontig, hogy elfogadja a feltevést, miszerint a Mars civilizációk által sűrűn benépesített, akkor szükségszerűen tovább kell menni a következő lépésre, miszerint a Marsot – a földi egységes civilizációval ellentétben – nem egységes civilizáció lakja, hanem a több különböző faj mellett egy-két humanoid jellegű is található. Az eddig közzétett beszámolókból legalábbis ez derül ki. Más szavakkal, az általánosan elterjedt nézet arról szól, hogy a Mars öreg és alapajaiban halott világ, arra gondolunk, megrázó felfedezéseket fogunk tenni, a Mars ugyanis kozmopolita világ, fajokkal és fajtákkal; ráadásul eredetileg nem is onnan származnak.

A valódi probléma ennek a helyzetnek a kutatásával az, hogy egy igazán idegen faj természetesen másként látja és teszi a dolgát mint mi. Ez különösképpen igaz felszíni konstrukcióikra és terveikre, ezek ugyanis sokkal inkább tükrözik személyes preferenciáikat, szükségeiket és vágyaikat, mint mondjuk egy repülőgép, melynek elsősorban az a dolga, hogy különféle fizikai törvényeknek és funkcióknak engedelmeskedjen, amit a mi fajunk a repülés fejlettségének adott szintjén elvár. Gyakran a földfelszíni jelek oly mértékben eltérnek és szokatlanok a mi földi szemünk számára, hogy biztonsággal semmi részlet sem könnyen beazonosítható, ezért mentálisan a látásunk visszautasítja a dolgot, nem ismeri fel benne a mesterséges alkotást. A kifejezést „anomália” azért alkották meg, hogy a mi normáink szerint megmagyarázhatatlan dolgokat be lehessen kategorizálni, egyúttal olyan osztályozást is jelent, ahová azon ismereteinket tesszük, melyekkel jelen tudásunk szerint nem tudunk mit kezdeni. A mentális vagy szóbeli visszautasítás a valóságra semmilyen hatással sem bír. Továbbá, egyenlőnek tekinthető a nemtörődömséggel, a hanyagsággal, nehogy a helyzet túl kockázatossá váljon.

Hamarosan eljön az idő, amikor szembesülnünk kell a valósággal, azzal, hogy a világ sokkal nagyobb és sokkal bonyolultabb, miként azt mi feltételeztük. Eközben mint egyének is gazdagodunk tudásban, de mint faj is. Sokan ellenállnak majd ennek a folyamatnak, és néhányan rendkívüli módon kellemetlenül fogják magukat érezni, az itt közzétett beszámolókat pedig veszélyesnek fogják tartani, fenyegetésként élik meg az információkat, valamint a kutatási irányt is. De ne felejtsük el. Nem én vagyok az aki a valóságot előállítja, s ha valakinek baja van a valósággal, akkor a „nagy testvérrel” kell lerendeznie, aki mindenért felel, beleértve Önt is és engem is Kedves Olvasó. Hasonlóképpen, nem én hozom létre a dolgokat a Marson, én erről csak beszámolok, mi van ott és mi mindennel lehet találkozni.

 

 

66. Inka városfalak

 

Bizonyára mindenki számára ismerős az „Inka város” elnevezés, a felfedezés nem Skipper nevéhez fűződik, sokat írtak róla már mások, most ő is úgy látta jónak, hogy felvegye a beszámolói közé. A névadást egyúttal a hivatalos szervek tették, s bizonyára lélektani oka is volt, hogy éppen ezt választották e rendkívül érdekes barázdált objektum megjelölésére.

 

 

Miként az látható az első, M07-02825 katalógusszámú felvételen, ezek a kiemelkedő formák igencsak egyenes hátakból állnak, s megtaláljuk szép számmal a derékszögeket is, sőt, olyan részekkel is találkozhatunk, ahol mindjárt négy is van belőlük egyszerre, teljesen szabályos négyzetet alkotva. Valamennyi hegyhát-alakzat meredeken emelkedik fel, éles körvonalakat mutat, keskeny felső része van, meredek és sima oldalai. Úgy tűnik, mintha az üledék megkötésére, mozgásának megakadályozására alkották volna meg ezeket a formákat. Nehéz azt hinni, hogy a természet hozta volna létre, miközben a hivatalos magyarázat természetesen ezt állítja. Fontos tisztában lenni azzal, hogy az első és második felvétel nagylátószögű kamerával készült. Az első felvételen eszerint kb. 100 km szélességű területet fog át a látószög, már amennyiben hihetünk a statisztikai adatoknak. Tegyük fel ezek az adatok hitelesek, ebben az esetben e szárazföldi formák kiterjedése teljességgel elképzelhetetlenül hatalmas. Ne felejtkezzünk el arról sem, hogy szemünk mindig igyekszik valamiféle léptéket keresni, s ebben az esetben ezeket a gigászi méreteket jóval szerényebb nagyságúnak, valami ismerős mérethez, igazítani. Vagyis, jelen esetben kolosszális méretekben kell gondolkozni!

Valamennyi, az „Inka városról” készült felvétel igen nagy távolságból készült, ráadásul a nagylátószögű kamerával, különösebb nagyítás tehát szinte lehetetlen. Az egyetlen kivétel a fenti, AB1-07908 jelű felvétel, ez ugyanis keskeny látószögű felvétel, és viszonylag jól nagyítható is. Az érdekes alakzatokkal zsúfolt terület nagy része látható rajta, ráadásul aránylag tisztán. Az egyes „dobozok” belsejében megfigyelhető sötét foltok telepes élőlények nyomai, valószínűleg valamiféle gombák, életciklusuk vízhez kötött, vagy hóhoz/jéghez kapcsolódó állapotában, azonban jelenleg másra koncentrálunk, az említett élőlényekről más beszámolókban részletesen foglalkozunk.

A képhez némi kékes-ciános árnyalatot adtunk, hogy a hómezők megjelenése jobban érvényesüljön. Továbbá, úgy tűnik, ennek a színnek az alkalmazása több részlet meglátását biztosítja. Úgy gondoljuk, a hosszú, balról jobbra futó, szakadozott dombhát hóval fedett az év bizonyos időszakában, ezért láthatunk erről a helyszínről oly sok különböző képet. Ha valaki idáig eljutott, akkor a dolgot továbbgondolva arra is rájöhet, hogy ezek az alakzatok arra szolgálnak, illetve az a feladatuk, hogy az olvadékvizet elfogják és tereljék – hihetetlen méretekben. Ne felejtsük el, a Marson a vízgazdálkodás rendkívül fontos kérdés.

A sorozat harmadik felvétele az M15-01795 katalógusszámot viseli, egy újabb fotócsíkból való, s mindenképpen alkalmas arra, hogy közeli rálátást engedvén reprezentatív mintaként szolgáljon bizonyos, már említett dombhát-formákra. Úgy gondoljuk, mindenképpen több ilyen objektumot érdemes megvizsgálni, ezáltal a Kedves Olvasó pontosabb ismeretekhez juthat arról, mi is folyik ott valójában, azonban nem illeszthetünk be tetszőleges számú képet, hiszen az már az olvashatóság rovására menne. Az Inka Városról szóló elemzés egyébként is felölelne legalább egy teljes kötetet, az itt bemutatott dolgok legfeljebb kiindulási alapként használhatók.

A kisebb és rövidebb hátak az Inka Város környékén tűnnek a leghasonlatosabbaknak a fenti képen látható két alakzathoz, nagyon éles, vonalnyi keskenységű tetővel (nem normális az ilyesmi), viszonylagos egyenességűkkel (ez sem normális), valamint gyakori, 90 fokos törésekkel (szintén nem normális). Néhányuk nyílegyenes, mások ívben hajlanak és/vagy kis szögben törnek meg. A legnagyobb hegyhát-forma hosszú idővel ezelőtt nagyon hasonlatos lehetett ehhez, mostanra azonban lejtői már lankásabbakká váltak, megviselték őket a kor, az elemek és a körülmények. A kinézetük alapján úgy tűnnek, mintha laza anyag halmozódott volna fel, netán felülről öntötték ebbe a formába esetleg befedve valamit, mintegy gátat képezve egy padkát, meghatározott környezeti céllal. E cél lehetett akár a hó összegyűjtése és az olvadékvizének elterelése.

Mivel nagy vonalakban rávilágítottunk az Inka Város különlegességeire, meg kell említeni egy igen fárasztó és kellemetlen témát. Az előző, harmadik felvételen, minden teljesen rendben lévőnek látszik, nem igaz? Azonban mindez teljességgel félrevezető és bizonnyal szándékos. A tény az, hogy a hegyhát formák árnyékos része igencsak súlyos képhamisítási alkalmazások nyomait viseli magán, az árnyékos részből kissé belenyúlva még a fényesebb területbe is, az alakzatok fölött. Továbbá, a Nap által megvilágított felén a hegyhát formáknak világos színű, pacázásos képhamisítási nyomokkal találkozunk, végig a hosszanti oldalukon. Végül, az előtér, a hegyhát-formák hozzánk közelebb eső területén félig áttetsző színnel felvitt összemosásokat tartalmaz, olykor jelentős vastagságban. Valamennyi képhamisítási eljárást jóval nagyobb felbontáson alkalmazták.

Ha valaki nagyon közelről megnézi a fenti, harmadik felvételt, minderről saját maga is meggyőződhet. Mielőtt továbbmennénk és hagynánk, hogy elbutítsanak bennünket ezzel az eljárással, és ne legyenek pusztán a leírásunkra hagyatkozva, újabb képhelyet felhasználva megmutatjuk a helyzetet még közelebbről, a fenti, harmadik kép egyik hamisított részletét.

Nézzük meg nagyon közelről a fenti, negyedik képet. A sorozat harmadik felvételéhez képest közvetlenül az ott látható táj alatti részt mutatja. Ezen tisztán látható az egyébként rejtőző, félig áttetsző, felhordott foltokat. A hamisítási alkalmazások közvetlenül követik az egyenes vonalakat. Ahol nem fordul elő hamisítási nyom, a jól látható a sok kicsiny ablakocska, ott feltűnik az eredeti, jóval nagyobb felbontású felszín. A hamisítási technikákról már számos alkalommal szóltunk, most nem használunk itt rájuk újfent helyet, aki számára nem teljesen világos a dolog, kérem látogassa meg a hivatkozott beszámolókat. Természetesen ezek a tények nem mindenki számára nyilvánvalóak, túlságosan bonyolultak és összetettek a könnyű áttekinthetőség miatt. Azonban meggyőződésünk, hogy sokan lesznek, akik teljes mélységében megértik, pontosan miről is van itt szó.

A feltáruló, hamisítás-mentes ablakocskákon úgy gondoljuk épületek ezreire és ezreire tekinthetünk alá, a hegyhát-formák belső felén találhatók, a zártabb oldalukon. A bal alsó sarokban, az igen fényes terület újabb hegyhát-forma kezdete. Ezen a részen valószínűleg kisebb méretű épületek, a felszín kissé zavarosabb, a felbontás lerontása miatt, a nagyobb, bizonyára kormányzati vagy hivatalos épületek pedig részben már az objektum-specifikált hamisítás áldozataivá váltak. Mindez azt támasztja alá, hogy bár a harmadik képen annak ellenére, hogy ismerősnek tűnő nagyságrendet láthatunk a két hegyhát-forma esetében, a valóságban igen nagy távolságból tekintünk rájuk (a szokásos távolsággal manipuláló hamisítási technika), és csak azért látszanak a dolgok ismerősnek, mert nem vagyunk tisztában a kolosszális méretekkel. A titkok beavatottjai számára kedvelt technika a vizuális érzékelési képességeink manipulálása.

Kristálytisztán és megcáfolhatatlanul láthatók a képhamisítási beavatkozás következtében megjelenő maszatos foltok, nyilvánvalóan sziklákat, vízfelületeket vagy netán növénytakarót igyekeznek elfedni. Ne essen tehát senki abba a kísértésbe, hogy elhiggye, a feltáruló kicsiny ablakokon amit lát, az a durva felszín. Habár nem tudunk felismerni egyes épületeket, hiszen ehhez nagyon rossz a felbontás, emellett, bizonnyal, sűrűn egymás mellett elhelyezett épületekkel van dolgunk, itt csak rendkívül keveset láthatunk belőlük. Nos, pontosan ez a célja az ilyesféle képhamisítási beavatkozásoknak, és különben is, mi más érne meg ennyi fáradságos munkát? Javasoljuk, mindenki tartsa nagyon nyitva a szemét, amikor időnként a TV-képernyőn távolról lát városokat. Bárki megláthatja, hogy a magasabbra nyúló városközpontok körüli külvárosok a közeli hegycsúcsokról vagy madártávlatból, esetlegesen távoli műholdfelvételekről, pontosan olybá festenek, amire itt tekintünk alá.

Tudom, hogy lesznek olyanok, akik amikor szembesülnek ezzel a kirívó bizonyítékkal a képhamisításra, meglehetősen kényelmetlenül kezdik érezni magukat és talán megfontolásra érdemesnek találják és kicsit esetleg meg is félemlíti őket a Mars rendkívüli népsűrűsége, az álláspontjuk a biztonságos elméleti koncepcióról elindulhat tényszerű irányba, a valóság felé, és nyilvánvalóan kissé félelmetes útra.  Tökéletesen normális reakció néhányak részéről, ha erre az álláspontra jutnak, figyelembe véve, hogy valamennyien élő környezetben töltjük napjainkat, miközben nem ismerjük ennek az élő környezetnek a határait, padig benne vagyunk. Szükségtelen aggódni, ha valaki a Marson veszélyt jelent ránk, akkor annak már nagyon régen meg kellett történni. A tény az, hogy sokkal több félnivalónk van saját emberi mivoltunktól, mint valami távoli, felénk közelítő identitástól. Mindannyiunknak szembesülnie kell a ténnyel, hogy új korszak küszöbén vagyunk, idegileg össze kell tehát szedni magunkat, hogy képesek legyünk megtenni a következő lépést, és felfogjuk végre a valódi helyzetet, amelyben élünk.

Higgyenek nekem, a nemtörődömség és a hamis látszat nem jó dolgok! Az alternatív magoldás, hogy fel kell készülni a saját felelősségünk sárba dobására, a tudásszintünk, és gyermekeink jövőjét bezárni egy méregpohárba, kiszolgáltatni őket a titkos bennfenteseknek, akik légüres térben dolgoznak, mindenfajta ellenőrizhetőség nélkül és táplálhatják belénk a hazugságaikat. Nos, mindenkinek el kell döntenie, mi fontosabb a számára.

Elmondhatjuk, hogy az Inka Város környezetének felszíne aránylag mentes nyilvánvaló civilizációs nyomoktól. Ez nagyrészt azért van, mert a távolság sokkal nagyobb annál, hogy bármi részletet is felismerhessünk, ami a gigászi méreteknél kisebb.  Így hát nem veszítünk semmit, ha nem nézünk át alaposan minden egyes hegyhát-formát. Alapjaiban teljesen egyformának tűnnek, mint a feltöltött hegyvonulatok, annyiban eltérve az újaktól, hogy azok egyenesebbek, meredekebbek az oldalaik, símábbak, csúcsaik élesebbek, míg az idősebbek lankásabbak, felső részük kerekebb, kopottabbak, nyúzottabbak. Néhány, az idősebbek közül üledék-anyaggal feltöltött, hasonlatosak a dűnékhez vagy hóvonulatokhoz, azaz valójában laza anyaggal feltöltöttek.

Van azonban egy ragyogó kivétel, miként azt a fenti és az alábbi felvétel mutatja, egy részlet, az M03-069002 fotócsíkból, egy újabb fotócsíkból való részlet tehát, melyen rövid, hegyhátszerű-formát látunk, amint kimered a környező területből, egyik oldalán viszont vastag kábel látható, melyet első pillantásra egyfajta hágcsónak gondolhatunk, amint két pontot köt össze. Most se felejtkezzünk el a távolságról, arról, hogy az itt megfigyelhető objektum hatalmas, annak ellenére, hogy normális méretűnek tűnik, ha hirtelen ránézünk. Egy húszemeletes ház ebben a léptékben olyan parányi lenne, hogy esetleg észre sem vennénk egyáltalán, e mögött a dolog mögött, amennyiben hihetünk az MSSS mérések statisztikai adatainak. Elképzelésünk sincs, mi lehet ez. Egy dolog teljesen tiszta, nem úgy fest, mintha természetes objektum lenne, sokkal inkább, mesterséges. Talán rendkívüli méretű antenna, extrém nagytávolságú kommunikációra, emiatt muszáj, hogy a felszín felett legyen, viszont igyekeztek úgy elrejteni, ahogy csak tudták? De talán egy gigászi vezetéket láthatunk, amint két pontot összekapcsol és egy szakasz éppen a felszín felett fut?

A fenti, közelebbi felvétel nem sokat segít a megoldásban, mi is lehet ez, azért mégiscsak vessünk rá egy pillantást. A felszín fényessége hó, illetve jég jelenlétére utal, azonban erről nem lehetünk teljes mértékben meggyőződve, hiszen a fotócsík teljes felülete igencsak meg van tűzdelve hamisítási beavatkozásokkal. Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy a sima, ám csomós felszíni textúra természetesen lehet mesterséges is, vagy sem. Annyit tudunk elmondani, hogy az objektum körüli felszín túlságosan ki van világosítva és túlságosan egyöntetű és jellegtelen. Tisztában kell lenni azzal, olyanokkal van dolgunk, akik képesek tökéletesen éles felvételekbe tekintélyes mértékben belenagyítani, elvégezni a képhamisító beavatkozásokat, aztán visszatérni erről a pontról (melyen a képhamisítási megoldásokat is alkalmazták), lerontani a felbontást, s megadni az adott helyszínre vonatkozó, távoli perspektívát. Csak a leghatalmasabb méretű objektumok, mint például az említett, élheti túl ezeket a súlyos beavatkozásokat itt.

Akárhogy is, a fő kérdés e beszámolóban a kolosszális hegyhát-formára vonatkozik. Természetes eredetű vagy mesterséges? Az egyik korábbi, az „Eltemetett csővezeték” - című beszámolóban szó esik laza anyaggal környezetében feltöltött, hasonló kinézetű, a mi véleményünk szerint nagyjából háromszög keresztmetszetű, csővezeték-rendszerről; annak alátámasztására, hogy felszín alatti civilizációk is léteznek. Sok kétség nem férhet hozzá, hogy ezek az igen hasonlatos hegyhát-formák bizonnyal mesterséges objektumok. Arra gondolunk, hogy az Inka Város alakzatai pusztán sokkal idősebbek és nagyobb léptékűek, mint amilyen az M12-00441 jelű fotócsíkon látható; ezek szintén hatalmasak. Elképzelhető, hogy az Inka Város hosszú, egyenes hegyhátformáit mesterségesen hordták össze üledékes jellegű anyagból, így fedtek le civilizációs létesítményeket, miként az az M12-00441 jelű fotócsíkon láthattuk; emellett sok praktikus mellékhatása is van a megoldásnak, a lehulló hó megfogása, csatornákba terelése és a hó olvadékvizeinek összegyűjtése, elvezetése.

Továbbá, a felszíni megjelenés ellenére, nem gondoljuk, hogy bármi is ellene szólna annak, hogy ugyancsak a felszín alatt rejtőző civilizációra bukkantunk, erre utal a jelentős képhamisítási tevékenység jelenléte is, nem azért, mert valójában épületeket látnánk (mert nem látunk), hanem pusztán a képhamisítás jelenléte miatt. Arról van szó, hogy nem könnyű értelmezni ezt az objektumot, mivel a kolosszális méretű Inka Város hegyhát-formái, akárki is végezte a képhamisítási eljárásokat, a távolsággal manipuláló eljárást alkalmazva igen hatékonyan tette, kellően távolinak feltüntetve a helyszínt, hogy különösebben ne vegye senki sem figyelembe, és eszébe se jusson, civilizációs nyomként beazonosítva, alaposabb vizsgálat elvégzése.

Ily módon, habár a hegyhát-formák távolról tekintve meglehetősen különlegesek, a felszín közelebbi és szigorú vizsgálata amit az ember el tud végezni a hivatalos szervek által kiadott felbontáson, semmi újat és különlegeset nem adnak számára a tudományos adatok, a megfigyelőt meghagyják abban a tudatban, hogy az Inka város nem más, mint annak a jele, a Mars rendkívüli módon különbözik a Földtől, néhány érdekes ám megmagyarázhatatlan „természeti” csodával. Természetesen a kutatók vajmi kis része érti csak meg, soha nem kaphat közelebbi felvételt semmiről sem, a távolsággal történő hamisítási manipuláció pedig elveszi realitás- és viszonyítási érzékelésünket, hiszen a szemünk hajlamos mindent azonnal emberi lépték szerint értelmezni, akkor is, ha semmiféle viszonyítási pont nem áll rendelkezésére ehhez, amivel össze lehetne vetni bármit is.

A tény az, hogy a Mars erősen hasonlatos a Földhöz, csak idősebb és hidegebb annál, jelentősen kevesebb vízkészlettel és légkörrel. Ezek a különbségek arra kényszerítik az életet, mint a természetes, mint a civilizált életet, hogy ezekhez a feltételekhez alkalmazkodjanak, ezek a folyamatok viszont már teljesen szokatlanok is lehetnek számunkra, ám nem a Mars természetes folyamatai tekintetében. A trükk ott van, hogy át kell törnünk paradigma-vakságunkat, megérteni a vizuális látvány mögött rejlő dolgokat, a képhamisítási beavatkozásokat, és megtanulni beazonosítani az élet jeleit, megkülönböztetni azokat a természetes geológiai folyamatoktól.

A távolsággal való manipulálást és az objektum specifikált képhamisítási eljárást nagy szakértelemmel alkalmazták ezen a helyszínen. Azonban a üledékes anyag által megformált hegyhátak maguk, felette hatalmas méreteik, az elsődleges kulcs a megértéshez, a felszín alatt civilizáció rejtőzik, hasonlatosan az egyik korábbi, az M12-00441 jelű fotócsíkon megfigyelhető objektum térségéhez. Jelen helyszín esetén kitűnően beazonosíthatjuk a kifejezetten durva, pixel-szinten kivitelezett objektum-specifikált képhamisítási eljárások nyomait, aztán itt van ez a rendkívüli fotó erről a két pontot összekötő, kábelszerűnek tűnő struktúrával. Ezeket az objektumokat alaposan kielemezve a hivatalos szervek által nem kívánatosnak minősített irányba indul el gondolkozásunk, holott manipulatív beavatkozásaikkal ezt nagyon nem szeretnék. Egy kérdés marad még, vajon a Kedves Olvasóban van-e annyi elszántság, hogy végigvigye a saját szemével megtapasztalható dolgok mögötti tartalmat, el mer-e indulni és mer-e járni a felfedezés útján, mely itt áll előttünk, vagy továbbra is hagyja, hogy mások diktálják sorsát, miként gyermekeiét is.

 

A következő fotócsíkokon megtalálható az Inka Város - további kutatásokat végezni vágyóknak. A felsorolás alapján látható, valakik igencsak érdeklődnek az Inka város iránt, a Mars egyetlen területéről – ha ismereteink nem csalnak -, sem készült ennyi felvétel!

 

AB1-07908, M03-06902, M04-00678, M07-01552, M07-01904, M07-02824, M07-03428, M08-02675, M08-04693, M08-06508, M08-06605, M09-00012, M09-01860, M09-01934, M09-02534, M09-03813, M09-03965, M09-05442, M09-05545, M09-05894, M10-01405, M11-01803, M11-02076, M13-00047, M13-01779, M13-01966, M14-00267, M14-02193, M15-01795, M16-00825