A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

   

 

74. A Mars különös, vonalas hálózatai

 

 

A fenti első kép az MGS MOC M08-05237 jelű fotócsíkból származik, tengernyi szövevényes, világos színű, vonalas hálózatot láthatunk a fotócsík legfelső részén. Teljesen összezavarják a felvétel vizuális megjelenését ezért igen nehéz megállapítani, mi van a helyszínen.

Habár úgy tűnik nagy távolságból tekintünk alá, a fenti felvételen mégis 150%-os nagyítást alkalmaztunk a hivatalos nagyításhoz képest. Azért helyeztük el itt, az első helyen, mert jól mutatja a kép felső részén a szélesebb, összekapcsolódó világos vonalakat, és azt, hogyan válnak ezek a vonalak egyre keskenyebbé és kuszábbá, miközben sűrűségük is fokozatosan növekszik, ahogy haladunk lefelé a képcsíkon. Fontos megjegyezni, az itt bemutatott példa csak egyik, a vonalas hálózatok sokféle megjelenésére.

Amikor Skipper első alkalommal találkozott e különös vonalas alakzatokkal (jobb elnevezés híján), 2000. tájékán, néhány ezek közül a formák közül jóval nagyobb szögletes, egymásba kapcsolódó szerveződést mutatott. Lehetet mindez véletlen műve is, ahogy a sötét háttérből kivilágítanak, azaz nem árt tisztában lenni vele, hogy igen erős fényvisszaverő-, illetve fénymegtartó-képességgel rendelkeznek, de lehetnek sötétebbek is - általános megjelenésük tekintetében. Különös és megmagyarázhatatlan rejtély. Skipper visszatartotta a témát tehát abban a reményben, hogy bővebb információhoz juthat a későbbi felvételek alapján e szokatlan formák kapcsán, talán néhány kérdést meg tud majd ezek alapján válaszolni, hiszen az érdeklődők számára ugyancsak misztikusak lehetnek ezen alakzatok.

A korai években ezeket a formákat a hivatalos források mint fényes, fagyott széndioxid-erekként értelmezték, ahogy a felszíni repedéseket kitölti – nyilvánvalóan ezzel is a csonttá fagyott bolygó álláspontját sulykolva.  Természetesen nem követtük, amit a hivatalos források mondanak, vagy nem mondanak, hiszen minden csak a pillanatnyi álláspontjuktól és szándékuktól függ, ami olykor egy irányban mutat. Nos, akkoriban Skipper nem tudta miről van szó, de alapvető kétségei támadtak a hivatalos állásponttal szemben. Várta az alkalmat, hogy tisztább felvételhez jusson, olyant, amelyik önmagáért beszél, miközben folyamatosan a mintázat eredetén törte a fejét. Fontos megemlíteni, hogy valamennyi, ilyen alakzatokat bemutató felvétel nagy távolságból készült és jelentősen tömörített, hogy még esély se maradjon a közelebbi , a részleteket tisztázó vizsgálatra. A fentiek érvényesek az itt felsorakoztatott fotókra is, erősen tömörítettek, és gyorsan romlik a minőségük a nagyítás közben.

Mostanában Skipper kezébe jutottak elemzések, ezekben az itt megfigyelhető formákat mint civilizációs nyomokat értelmezik, a fényes világos színű vonalak utak, melyek a sötét színű épület-tömbök közötti részeket elválasztják. Skipper arra gondolt, a vonalak valóban élet jelenlétére utalnak, azonban akár civilizációs nyomok, akár nem, nem könnyű megfelelni erre vonatkozóan. Ám a fényes, fényvisszaverő vonalak nem utak, ebben bizonyosak lehetünk, a sötét részeket kitöltő textúra pedig nem épületeket takar, ám ilyesféle magyarázatok is elképzelhetőek. Szóval, úgy látta jobbnak, ha továbblép, nem vár tovább és felteszi két centjét a jelenség értelmezésének megkísérlésére.

 

A fenti, második felvétel még távolabbról készült, 107%-os nagyítást alkalmaztunk, és ugyancsak az M08-05237 jelű fotócsík részlete, pontosan az első képrészlet alatti területet ábrázolja, teljesen átfogja a fotócsíkot szélességében az egyik oldalától a másikig. Miként látható, a vonalas alakzatok a felvétel jobb alsó részén különböző mértékben ugyan, de jelentősen kiszélesednek. Ez arra utal, hogy az említett formák különböző mértani mintázatban jelennek meg és az egymáshoz képest bezárt szögül is változó. Emlékezzünk rá, az első felvételen még lehetséges volt a 150%-os nagyítás, már ott is feltűnt, ez a hálózat bizonnyal egy még nagyobb rendszer része, sokkal nagyobbé, mint amennyi abból az első felvételen látható. Kapcsoljuk össze ezeket az információkat az első felvétel alján látható, kifinomultabb vonalrendszerrel, az ott megfigyelhető összetett mintázattal, akkor megérthetjük, van alapja a szervezett útrendszerre vonatkozó magyarázatoknak.

Ugyancsak figyeljük meg a kerek formákat a fotó bal felső részén, miként vonják körbe a geometriai alakzatok vonalas mintázatai. Ezen a részen kiemelkedő dombokat láthatunk, jól megfigyelhető az általuk vetett árnyék. Figyeljük meg, hogy elérik egészen a szélüket, felkúsznak a lejtős domboldalon, de a dombok tetejére már nem jutnak fel. Továbbá, miközben a vonalak megtalálhatók a dombok oldalán is, egymáshoz viszonyított kapcsolódási rendszerük megváltozik, miközben felfelé haladnak, párhuzamos elrendeződés felé tendálnak, sugárirányban kifelé tartva a dombok felső részéhez képest. E jelenség és a vonalhálózatok széttartása tipikusnak mondható ilyen helyzetekre nézve.

További következtetésként levonhatjuk, a vonalak rendszere hajlamos a mélyedésekben és az alacsonyabban elhelyezkedő területeken sokkal sűrűbb megjelenést mutatni, nagy sűrűséget, sűrű szövevényezettséget, számos kapcsolódással. Fontos összegyűjteni ezeket a karakterisztikákat, hiszen arra gyanakszunk, a vonalak hálózata valamiféle élet jelenlétére utal, olyasfajta életre, amely a mélyedésekben nagyobb számban előforduló vízlelőhelyek maximális kiaknázására törekszik, kihasználván a terep kínálta lehetőségeket.

A beszámoló címével ellentétben jelen eszmefuttatás során nemcsak a vonalas szerkezetekről esik szó. A világos színű, jelentős fényvisszaverő-képességekkel rendelkező vonalas hálózat kétségtelenül a legfigyelemreméltóbb és legdrámaibb hatású ezen a helyszínen, ám az élet jelenlétére utaló és ezért a legbeszédesebb alakzat a földi körülményekhez szokott, és ezért könnyen félrevezethető és megtéveszthető szemünk számára, a második felvételen pontosan a fényes kerek folt alatt található, a fotó bal felén, kék nyíllal jelezve. Hogy miért? Mivel a legtöbb hepehupás, ám egységes textúrájú vagy mintázatú térség vitán felül a hagyományos erdőségek lombkoronáját juttatja eszünkbe.

Skipper megtanulta a sok-sok ezer marsfotó rendkívül alapos áttanulmányozása révén, hogy a vonalas szerkezetek a Mars déli Pólusának térségében igen szívesen mutatkoznak együtt a hagyományos erdőségekkel, sőt, a legtöbb esetben egyenesen előre jelzik azok felbukkanását. Miért? Nos, mindenekelőtt tudni kell, hogy a vonalas hálózatok legnagyobb része olyan helyeken bukkan fel, ahol a hagyományos erdőségek is megjelennek, legalábbis a legtöbb esetben jól kivehetők, ám számos alkalommal igyekeznek különböző hamisítási technikákkal, szó szerint, letörölni őket a mi számunkra közzétett, az MGS MOC űrszonda által sugárzott képekről. Figyeljük meg továbbá azt is, hogy a második képen a lombkoronák térségében a vonalas szerkezetek ritkává válnak, éppen csak kivehetők a kék nyíllal jelzett fényes, ovális alakzattól közvetlen jobbra és lefelé található térségben.

Újabb fontos körülmény, amivel feltétlen tisztában kell lenni az, hogy miközben a vonalas rendszer teljesen ritkává válik a kiterjedt erdőség területén, a fakoronák sűrűsége egészen magas értéket ér el, mintegy szupersűrű és áthatolhatatlan szőnyeget vonva a felszínre, minek következtében semmi sem látható e hatalmas fák alatt található  természetes geológiai alakzatokból. Azonban amikor a vonalas hálózatok kifejezetten sűrűvé válnak, a közöttük lévő helyeken található erdőségek továbbra is jelentős egyedsűrűséggel rendelkeznek, azonban bizonnyal vékonyabb felépítésűek, más az általános megjelenési mintázatuk. Más szavakkal, az erdőség egyfajta önszervező képességgel rendelkezik, sőt, meglehetősen szabályos megjelenést mutat, az egyes facsoportok közötti helyek egységes mintázata könnyen összecserélhető ebből a távolságból szabályosan felhúzott épület-tömbökkel.

A fényes, fényvisszaverő vonalas rendszer összekapcsolódó mintázata egészen rendkívüli megjelenésű lehet, miként azt a második kép jobb oldalán láthatjuk. A legtöbb esetben, ha összekapcsolódó vonalakkal találkozunk, a köztes ereket fák töltök ki. A vonalak azonban olykor durván párhuzamos elhelyezkedést is mutathatnak, és egy pontból látszanak kisugárzódni, mint az újabb felvételen.

 

A következő, harmadik felvétel az eddigiektől különböző helyszínről, ugyanarról az M08-05237 jelű fotócsíkról való, ám jóval lentebbről, itt azonban a nagyítási tényező ismét jobb, 150%-os, ezáltal sokkal jobban kivehető az erdőség lombkoronája. Figyeljük meg a nagyjából kör alakú világos színű területet a bal alsó sarokban, kék nyíl által jelezve. Vegyük észre, egyetlen vonal sem hatol bele. Miért? Bizonyosak nem lehetünk benne, de arra gyanakszunk, hogy ezt az enyhén kiemelkedő részt rendkívüli sűrűségű, idősebb és ellenállóbb fák alkothatják, és/vagy nincs elegendő mennyiségű sekély víz a térségben, hogy vízfolyások keletkezzenek és kialakulhassanak a vonalak. Az álláspont tehát az, hogy ez a világosabb színű térség tisztán kivehetően, hatalmas lombkoronákból áll, és igen hasonlatos a második felvétel bal oldalt a közepe táján, jóval távolabbról látható térséghez.

Most pedig kérem mozgassa lassan a tekintetét jobb felé és felfele, amíg el nem ér egy kifejezetten kör alakú, igen jól kivehető lombkoronájú, ám sötétebb színű facsoporthoz, sárga nyíl jelzi. Figyeljük meg, erre a területre sem hatol be egyetlen egy vonal sem. Ezek nagyobb fák lennének? Úgy gondoljuk azok, de akár mik legyenek is, legyenek akár világosabb színűek, akár sötétebbek, a jellemzően kör alakjuk és az, hogy egyetlen vonal sem hatol be területükre, igen jellemzőnek mondható a Mars e térségére, feltéve, ha olyan kép akad a kezünkbe, mint ez is, mely nincs telis tele képhamisítási alkalmazásokkal, s valamivel több részlet látható rajta.

Újabb vonás, mely feltétlen alaposabb figyelmet igényel, a fenti, harmadik képen látható, az egymáshoz nem kapcsolódó világos színű vonalak rendszere, miként azt teszik az első és a második fotón, ehelyett szerteszét kalandoznak a felvételen, bár némi hajlandóságot mutatnak az egymáshoz képest párhuzamos futásra. Arra gyanakszunk, talán mindez a kissé magasabb felszín, kontra valamivel lentebb fekvő terep következtében alakulhatott így. Más szavakkal, ha a felszín láthatóan mélyül, emiatt lejtők alakulnak ki, akkor a fák közötti vonalak futása hajlamos párhuzamosabb elrendezést mutatni, miközben, ha magasabb részek következnek, inkább a hálózatos rendszer formálására tendálnak, miközben egymással összekapcsolódva elszigetelt területeket alakítanak ki, ezek fákat tartalmaznak, emellett, gyanúnk szerint, csapdába ejtik és megtartják a vizet.

 Más szavakkal, a fényes, fényvisszaverő vonalas rendszer, kialakulását nem annyira az erdő aktuális sűrűsége határozza meg, sokkal inkább a sekély felszíni víz, mely aztán természetesen kapcsolatban van a fákkal. A felszíni víz gyakori előfordulásának köszönhetően aztán lehetőség nyílik az erdőség elburjánzására és akár egész hosszú időn át való fennmaradására, a felszíni víz jelenlétének felhasználásával megerősödni, de mindvégig a felszíni víz jelenlétét igazolni.

 

A fenti, negyedik felvétel ugyanebből,  az M08-05237 jelű fotócsíkból való, másfajta mintázatát mutatja a már ismert fényes, fényvisszaverő vonalak hálózatának, tisztán igazolva, e rendszer nemcsak párhuzamos és/vagy egymással összekapcsolódó elrendezést képes mutatni, illetve lejtőkön megfigyelhető sugárirányú elrendezést. Itt az látható, amint a folyamatos hosszú vonalak egymással párhuzamosan elhelyezkedve miként görbülnek gyűrű formává nagyobb, kerek objektumot körbekerítve, az alakzat közepén természetesen fákkal. Nem lehetünk biztosak benne, hiszen a felvétel túlságosan is távoli, de arra gyanakszunk, hogy a szóban forgó erdőség egy ősi, becsapódásos kráter mélyedésében alakult ki, hiszen egy ilyen alakzat visszatartja a vizet, megakadályozza annak szétáramlását, ezzel biztosítja annak állandó jelenlétét.

Ez eddigi megjegyzésekből esetleg kiderülhetett, úgy gondoljuk, lényegében két különböző típusú életformával van dolgunk. Először is hagyományos (földi szemmel tekintve) erdei növényi élet, a felszíni vízforrásokat mint erőforrásokat kihasználva. Aztán ott vannak a világos, fényes vonalak, ugyancsak ezeket a feltételeket igyekeznek meglovagolni. Arra gondolunk, a vonalak rendszere legalább valamilyen szinten viszonylag intelligens élethez köthető, a felszíni körülményekhez igazodva. Majdnem valamennyi, jelentősen tömörített fotócsíkon amit eddig lehetőségünk nyílt elemezni, ez a fotórészlet mutatja be legjobban a vonalas rendszer nagyfokú széttartását, emellett természetesen az erdei életforma megjelenését is.

Ez a fajta vonalas rendszer intelligens lenne abszolút értelemben? Arra kell gondolnunk, bizonnyal igen, hiszen az adaptív technikája és konfigurációja valamiféle előzetes tervezést feltételez, bizonyos körülmények között. Például az első képen, a beszámoló elején, arra látunk igazolást, hogy ez a vonalrendszer akkor alakul ki a legösszetettebb módon, amikor a felszín sík, a felszíni vízfolyások a legnagyobb mértékben oszolhatnak szét, szorosabb és kötöttebb megjelenést mutatnak, egymásba fonódnak, háttérbe szorítják az erdei élet megnyilvánulásait, a különböző részeken egymástól függenek. Ezek a körülmények arra utalnak, hogy korlátozott képességű, de intelligens megnyilvánulással van dolgunk.

Fontos megjegyezni, hogy azért hívjuk ezeket a formákat „vonalas” szerkezeteknek, mert az erősen bekorlátozott vizuális megfigyelhetőség meggátol bennünket az alapos megfigyelésükben, ezért azzal kell dolgoznunk, amit látunk. Márpedig a fotókon ilyen formát öltenek; erős a gyanúnk, hogy valamennyi vonal kiemelkedő, keskeny hegyhátat és lefutó hegygerincet képvisel. Úgy véljük, hogy az egész struktúra, a csúcsok és az oldalak, legalábbis azok a részek, melyeket mi látunk belőlük a felszín fölöttről, átlátszatlan ásványi anyagok elegyét tartalmazza, lehetővé téve, hogy a napfény mélyen behatoljon az anyagba és részben csapdába záródjon. Arra gyanakszunk, hogy ezek a kiemelkedő hátformák viszonylag alacsonyra nyúló életteréül szolgálnak valamiféle életformának, mely egyaránt igényli a koncentrált napsugárzás és a sekély víz jelenlétét, ám nem él folyamatosan a vízben.

Más szavakkal, megpróbáltunk jól körülírni egy viszonylagosan intelligens életformát, mely tökéletesen eltér és idegen mindenféle földi értelmezésünk szerint. Ha tippelnünk kellene, és ez valóban csak tipp ezen a ponton, ez a viszonylagosan intelligens életforma bizonnyal nem alakított ki fejlett technológiai hátteret, azon túl, ami alapvető túléléséhez szükséges a Marson. Skipper eddigi munkája során arra a következtetésre jutott, a Mars többféle és feltörekvő civilizációnak ad otthont, beleértve emberi fajt is, technológiai fejlődésben messze előttünk járót. Ám ez a vonalas forma különbözik ettől, bizonnyal rendelkezik némi versengési képességgel a saját túlélése és a bolygón való elszaporodása céljából.

Ezzel el is értünk beszámolónk első részének végéhez.

 

A fenti, ötödik felvétel egy további, az M07-03768 jelű fotócsíkból való. Sajnos nincs elegendő hely itt, hogy a referencia-fotót is ide illesszük, ám szerencsénkre ez a terület igen közel fekszik az M08-05237 jelzésű fotócsík által bemutatott helyszínhez, a beszámoló első felében találkozhatunk vele. Mindkét fotócsík másfél cm-en belül található a Marsi Déli Jégsapkához, melynek térképe itt található: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/mc30.html. A térképen, és egyúttal a Mars Déli Jégsapkájától közvetlen felfelé halad nagyjából másfél cm-nyit, a terület külső széléig, aztán enyhén balra tart ugyancsak bő másfél cm-nyit.

Az Olvasók jó része bizonyára már tekintélyes mennyiségű tapasztalatot gyűjtött össze a korábbi, a Mars hagyományos erdőségeiről szóló beszámolók alapján, különösen a „A Mars hagyományos Erdőségei” című írást javasoljuk. A fenti képrészlet a fotócsík teljes szélességét átfogja egyik oldalától a másikig, szupersűrű hagyományos erdőségre tekinthetünk, enyhén hullámzó felszínen burjánozva. Sok-sok hivatalos fotó tömege erről a területről jelentősen tömörített, használhatatlan az igazság felderítése szempontjából, ezen az egyetlen fotócsíkon azonban a valamennyire tűrhetően megmaradt felbontás jóval közelebbi rálátást enged számunkra, elegendőt ahhoz, hogy valamennyit felfedjünk a tényleges igazságból. A teljes fotócsík ilyen, egyik oldalától a másikig, a tetejétől az aljáig, ezt a sűrű áthatolhatatlan őserdőt látjuk rajta a lombkoronákkal, az MGS MOC felvételei közül a legnyilvánvalóbban, még ezen, a meglehetősen hitvány felbontáson is.

Azért helyeztük el és mutatjuk be itt ezt az erdőséget, közvetlenül az M08-05237 jelű fotócsík szomszédságában, melyet a jelen beszámoló első felében láthatunk, hogy igazoljuk, ez a fajta látvány jelentős területre terjed ki. El kell itt mondani, hogy egy kifejezetten hatalmas terület a Mars Déli jégsapkájának környékén, a Mars-térkép 30-as jelű területén, valamint attól jobbra és balra,  ez a rendkívüli sűrűségű erdőség burjánzik és borít be tökéletesen mindent. Ezért van, hogy a hivatalos felvétel a teljes területről olyannyira rossz minőségű és jelentős mennyiségű képhamisítást tartalmaz. E terület tele van viszonylag alacsonyra kiemelkedő, lapos tetejű fennsíkkal, ezek platói feltöredezettek, sekélyebb ám széles bemélyedéseket tartalmaznak, alacsonyabbra és magasabbra nyúló részekkel, igen alkalmas terepül szolgálva ezen típusú erdőség növekedéséhez.

 Hosszú időn át, és a fotók nagy tömegén ezeket a formákat igyekeztek teljes fedőréteggel elrejteni szemünk elől, eltüntetve előlünk a legjellemzőbb részleteit, a fenti, ötödik felvétel azonban valamiképpen megmenekült ezen eljárások alól, s kissé mélyebb bepillantást enged számunkra a valóságba. Így működik ez a műholdas felvételek esetében, tízezrével kell átnéznünk őket, hogy megtaláljuk ezt az egyet, ahol hibáztak, és mélyebb pillantást vethessünk a valóságra. Nos, most is ez a helyzet.

Akár elfogadja valaki, hogy a beszámoló első felében bemutatott világos színű vonalrendszer valamiképpen életre utal, akár nem, ez a szuper sűrű és hatalmas lombkoronákat felvonultató erdőség önmagáért beszél, s viszonylag hagyományos növényi életnek számít a Marson. Úgy nézne ki a táj bárki számára is, mint a csupasz és halott geológiai felszín? Természetesen látszatra úgy fest, mint a Földi szemünk számára megszokott sűrű hagyományos erdőség lombkoronája, s ezek ugye egyben hatalmas mennyiségű oxigént pumpálnak a légkörünkbe. Gondolhatja bárki, hogy mindez a Marson másként működne? Mit gondoljunk akkor a hivatalosan erőltetett álláspontról, miszerint a Mars száraz, csupasz és élettelen vidék, az élet számára halálos veszélyt hordoz, miként azt jól tudjuk, hiszen annyiszor de annyiszor elmondják a történetet a rendkívül ritka széndioxid légkörről.

Nemcsak azt tudjuk levonni a látványból, hogy a hivatalos bibliának számító elmélet téves, hanem azt is, hogy már az adatsorok önmaguk is alapvetően hibásak. Ha így igaz, akkor mindent fenekestől fel kell fordítani, amiről eddig azt hittük, hogy a Marsról tudunk. Ez a legcsodálatosabb dolog ebben a kőkemény bizonyítékban. Azok a dolgok, melyekben bíztunk oly sokáig, elmondanak számunkra egy dolgot, hogyan gondolkodjunk és miként érzékeljünk, azonban túlságosan sok a nyilvánvaló bizonyíték arra nézve, az űrhivatalok által saját maguk kiadott tudományos adatok között, hogy a valóság valahol totálisan másról szól. A kérdés az, hogy hajlamos-e a Kedves Olvasó elhinni azt, amit mondanak neki, vagy hajlamos inkább a saját szemének hinni és ellenőrizni a fentebb említett tudományos adatokat.?

Ha valaki a fenti képen pusztán geológiai alakzatokat lát, akkor ebben az esetben semmit sem tehetünk érte. A dolog kézenfekvő: ha a kesztyű nem passzol, akkor el kell felejteni! Nos, ez nem mindenki számára nyilvánvaló. Ha valaki tisztán látja, hogy semmiféle természetes geológiai alakzat nem látható lent, pusztán azért, mert kristálytisztán kivehetően eltakarja valami és takaróként befedve elrejti előlünk, elzárja szemünk elől akármi is legyen ott, elsősorban a sziklákat és a port, akkor el lehet ugye gondolkozni a dolgon, s ha sikerül idáig eljutni, akkor az a beszámoló pontosan Önnek szól.

 

A fenti, hatodik kép, s majd a soron következő hetedik is egy további, az M07-03338 jelű fotócsíkból való, olyan területről, mely éppen a Déli Pólus térsége mellett fekszik közvetlenül, a Mars-térkép 24. kvadránsának (http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/mc24.html) jobb alsó részében, bő egy cm-re az aljától, ahol határos a Déli Sarki területtel. A középső rész felé található, ahol a terület láthatóan simább, azonban ez a simább megjelenés a képhamisítási beavatkozásnak köszönhető, nem valós és nem megbízható. Valójában a fenti hatodik és a lenti hetedik felvétel egy régi beszámolóban is szerepel, az „Erdei élet a Marson” címűben, 2001-ből.

A fenti, hatodik felvétel egy ősi becsapódásos kráter belső lejtős falát mutatja, a lejtés iránya a képen lefele mutat, a fotó felső részén tehát a kráter magasabb részei találhatóak. Miként az látható, mind a lejtőn aláfutó vonalas rendszer, mind az erdőség nyomai jelen vannak, de megtalálhatók a párhuzamos vonalak is, miként azt a beszámoló első felében jeleztem, az erdőség kevésbé sűrű és tömött az ilyen részeken, például az ötödik fotón látható erdőséggel szemben, ahol még a fák egyedi lombkoronája is kivehető, megfigyelhető a szabályos mintázat; inkább ezt láthatjuk, mint valamiféle egybemosódó, sűrű mintázatot, a burjánzó erdőség fakoronájának szokásos ismérveit.

Amíg valakinek szeme nem szokja meg ezeket a formákat fotók százainak megtekintésével, addig érthető, milyen könnyű az ilyen helyszíneken összekeverni a látványt épületek sokaságával, hiszen nyilvánvaló, egyedi objektumok sokaságát láthatjuk alant. A vonalak jelenléte nyilvánvaló, számuk azonban nem túlságosan jelentős (legalábbis az előzőekhez képest), amiből az következik, valamiféle kapcsolatban vannak az erdőséggel. Úgy tűnik, ezt az erdőséget karbantartják, ápolják vagy művelik valamilyen módon. Talán mindez a kissé közelebbi rálátásnak tudható be ezen a bizonyos fotócsíkon, ahol kevesebb képhamisítási eljárást alkalmaztak, ám mégis nagyon nehéz pontos és határozott álláspontra helyezkedni. Továbbá, az is lehetséges, hogy az itt jelen lévő fák pusztán egy másik, egymáshoz képest sokkal szorosabban növő fajhoz tartoznak, ennek tudható be ez a megjelenés.

Ahogy a lejtőn felfelé visszük tekintetünket, az egyre sűrűbben előforduló és vastagabb vonalak kibogozhatatlan rendszerré keverednek a kráter széle felé haladva, mintegy sorompót formálva, ebből láthatunk ízelítőt a következő felvételen ugyanebből a fotócsíkból.

A középtájon megfigyelhető, a kép bal alsó sarkából kiinduló és a jobb felső sarka felé tartó világos színű sáv, igen sűrű növésű, viszonylagosan hagyományos erdőség lombkoronáját takarja, a kráter felső peremén, a legmagasabbra kiemelkedő részen. A szupersűrű, sötétebb erdőség fakoronájának nyoma a bal felső részen a kráter külső lejtőjén terjeszkedik szerteszét, a nyílttérség irányába.

Vegyük szemügyre a világos színű, rendkívüli sűrűségű vonalas szerkezetet a felvétel jobb alsó sarkában, közvetlenül a kráterperem belső térségében, tömegével figyelhetünk meg derékszögeket, egymáshoz nagy közelségben, végig lefelé haladva a lejtőn. Mindez arra utal, hogy ez a vonalas rendszer igen jelentős határként viselkedik, talán szerepe van a lejtőn alácsordogáló víz megkötésében, egyben gátolja az igen agresszíven burjánzó erdőség további terjedését a kráter ezen belső területe felé; semmiféle más életformát nem tűr meg a közelében. Ugyancsak alapvető fontosságú alkalmazkodási megnyilvánulásnak lehetünk tanúi, a feltételekhez igazodva, akárhogy is, legalább elemi szintű intelligenciát fel kell tételeznünk róla.

A terület átfogóbb szemrevételezéséhez érdemes felkeresni a kontext felvételt, itt: http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M07/M0703338.html és különleges figyelmet szentelni az M07-3339-es számú fotócsík környezetének, annak is jobb oldali részéhez és megfigyelni, milyen hatalmas területre terjed is ki ez az erdőség valójában. A hetedik felvétel jobb alsó sarkában érdemes megfigyelni, hogy a vonalas szerkezet éppen miként vált tulajdonságot és megy át folyamatosan a kráter belső fele felé irányuló sugaras szerkezetté, miként azt a hatodik felvételen is láthattuk.

 

 

A hatodik és a hetedik felvételen, habár a Déli Sarkvidéki terület más helyszínéről származnak, mint a jelen beszámoló első felében található, mégis mindkét térségben ugyanazokat a vonalas szerkezeteket és pontosan ugyanazokat a jellemző vonásaikat figyelhetjük meg. Ezek a nyomok és a belőlük fakadó értelmezések súlyosan megkérdőjelezik a Marsról szóló, hivatalosan sulykolt álláspontot és annak megbízhatóságát. Továbbá, alapjaiban kérdőjelezi meg a legalapvetőbb fontosságúnak tulajdonított, műszeres mérések által sugallt hőmérsékleti értékeket, valamint a légkörre vonatkozó, annak túlnyomóan széndioxidból álló mivoltáról szóló állításokat, mint a tudományos gondolkodás és a számítógépes modellezés fundamentumait. Más szavakkal, megpróbálna valaki fényes napsütésben esernyőt nyittatni velünk, igyekezvén meggyőzni bennünket, zápor van? És akkor mit gondoljunk minderről?

 

 

A fenti, nyolcadik és egyben utolsó fénykép újabb, ezúttal az R09-04155 jelű fotócsíkból való, s kissé jobb rálátást ad az első pillantásra ugyancsak vonalak rendszerével behálózott helyszínre, ezúttal azonban sokkal többről van szó. Figyeljük meg a fényes, szupersűrű vonal-csoportosulásokat a felvétel bal és jobb oldalán alul, elválasztva a sötét területtel; úgy tűnik a két sarokban egészen rendkívüli sűrűséget ér el ez a különleges hálózat, mindeközben számos szabályos szöget formál és mindenféle irányba mutatnak elemei.

Első ránézésre a már korábban bemutatott, vonalas hálózatnak tűnik, itt azonban egészen hihetetlen sűrűséget ér el, követhetetlenül összetett rendszert alakít ki. A valódi vonalas hálózatok is kialakíthatnak egyre sűrűbb és sűrűbb megjelenést, egymásba fűződő mintázatot, itt azonban az összefonódó, különböző szögeket bezáró vonalakon kívül semmi egyebet sem láthatunk. Jelen esetben is gondolhatnánk ugyan erre az egyre sűrűbbé váló tulajdonságra, azonban most inkább a különbségekre szeretnénk felhívni a figyelmet, mint a rokon vonásokra.

Figyeljük meg a sötétebb területet a felvétel közepén a pontosan 90°-os szögek hálózatával, világosabb színben láthatjuk e tökéletesen szabályos hálózatot, érdemes egészen közeli és alapos pillantást vetni rá, és különösen a sötétebb objektumokra ezen hálózat területén. Igen erős a gyanúnk, lényegében magasra törő épületekről van szó, sokkal inkább, mint fákról. Sőt, valójában a világos színű vonalak maguk olybá festenek, mintha egyforma magas épületek tetejének fényvisszaverődését látnánk bennük, s így alakulna ki ez a vonalas hálózat. A kép élességének ezen a fokán, habár a távolság továbbra is jelentős, a felbontás pedig igen gyenge, mégis lehetővé válik egy 200%-os nagyítás, ezen a bizonyos fotócsíkon, egyben 90°-ban elforgattuk, hogy valamivel jobb perspektívából szemlélhessük meg ezt a távoli helyszínt.

Vegyük azt is észre, hogy erdőségre utaló nyomot nem látunk ezen a helyszínen, ahogyan a többin. Ez teszi ezt a helyszínt mássá és különbözővé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti, az R09-04155 jelű fotócsík egyetlen részén sem találhatunk erdőségre utaló nyomokat. A sötét területek közül néhány, mint például a fentebb látható nyolcadik felvételen, sötét színű képhamisításnak esett áldozatul, vagy esetleg valami rendkívüli fényelnyelő tulajdonsággal rendelkező növényzet, ami teljes mértékben blokkolja rálátást, illetőleg lehetetlenné teszi. Ki tudja, de még az is megtörténhet, hogy e vonalas hálózatnak túlburjánzott területére nézünk, olyan megjelenésére, mely időszakosan rendszerint bekövetkezik, aztán a természeti erőforrások felhasználásának üteme csökken, vagy antagonisztikus civilizációs jellegű élet kapcsolódik be és periodikusan felülkerekedik?

Azért illesztettük ide ezt a nyolcadik felvételt, hogy bemutassuk ezeknek a formáknak közel sem egyszerű mivoltát, nagyon is komplex megjelenésüket, és mindez ugye alaposabb elemzést igényel. Mint látható, továbbra is igen sok kérdés merül fel, ezeket mindenképpen szükséges majd megválaszolni ezekkel a „vonalas” hálózatokkal kapcsolatban, amire mindaddig nem fog sor kerülni, amíg véletlenül bele nem ütközünk egy fotócsíkba, mely alaposabb vizsgálatot tesz majd lehetővé. Addig is, térjünk vissza az eredeti „vonalas” hálózatokhoz, melyekről e beszámoló korábbi részében esett szó. Most kicsit kimeresztjük a nyakunkat és megpróbálunk megkísérelni néhány spekulációt.

Megelégedettséggel nyugtázhatjuk, hogy a vonalas hálózat nem valami olyasmi, ami a talajszinten fekszik, mint például erősen fényvisszaverő vízér, netán utak. Úgy gondoljuk, a vonalas rendszer valamiféle keskeny, a felszín fölé kiemelkedő formákat takar, mely egyaránt képes sorompóként működve útját állni a vízfolyásoknak, netán elvezetni azokat, netán irányítani azokat, esetleg valamilyen hatást gyakorol az erdőség agresszív terjeszkedésére. Esetleg az is kiderülhet, hogy ezek az alakzatok nagyon is hagyományos épület-szerkezetek, amint azt a középső, vonalas-hálózattal átszőtt terület is sugallja, a fenti, nyolcadik felvételen, azonban arra gondolunk, általánosságban nem ez a helyzet. Amennyiben valóban magas épület-szerkezetek, ahogy azt a nyolcadik kép alapján feltételezhetjük, akkor úgy gondoljuk, valami totálisan más, technológiailag rendkívül fejlett civilizációról van szó.

Arra gyanakszunk, a vonalas hálózatok valójában erdőségekhez csatlakozva virulnak, kihasználván a számtalan sekély, felszíni vízforrás által nyújtott előnyt, ezek azonban nem láthatók a sűrű erdőtakaró lombozata miatt. Elsősorban a számos vízlelőhely jelenti ennek a területnek a fontosságát, sokkal inkább, mint a fák ittléte. Arra gyanakszunk, a vonalas hálózat kiemelkedő elemekből áll össze, melyek egyaránt blokkolják, vagy gátolják a vízfolyásokat, bizonyos feltételek értelmében, míg más szempontok szerint irányítják, illetőleg csatornákba terelik, így lassítván az erdőséget alkotó fák növekedését. Arra gyanakszunk, legalábbis részleges kapcsolat a sekély vízzel létfontosságú eme vonalas szerkezet életciklusában.

Nos, meresszük ki kicsit még jobban a nyakunkat. Arra gyanakszunk, hogy nagy vonalakban tekintve, pontosan ugyanarról a kiemelkedő „gerinc formákról” van szó, melyekről már sok évvel ezelőtt írtunk, elsősorban az „Igazi füstölgő fegyver: élet van a Marson” és az „Alagutak – természetes geológiai formák vagy civilizációs nyomok?” – című beszámolókban. Ezekben a korai beszámolókban bemutatott formák jelentősen különbözőnek tűnek, mivel aránylag rövid lejtős területeken helyezkednek el, kevésbé vendégszerető felszínen igyekeznek kihasználni a napfény és a lejtők oldalfalán alácsordogáló sekély víz jelenléte által kínált előnyöket, s teszik mindezt fák jelenléte nélkül. A felszíni feltételekben megfigyelhető különbségek miatt kénytelenek egymás mellett húzódó párhuzamos alakzatokba rendeződni, és csak az egészen rövid lejtős szakaszokon öltik fel a már ismert ”alagút” vagy „féreg” formát, miként oly gyakran hivatkoznak ezekre az alakzatokra mások.

Más szavakkal, erdőség jelenléte nem feltétlenül szükséges kialakulásukhoz, mindösszesen a megfelelő mennyiségű sekély felszíni víz feltétele ennek és a napfény. A „vonalas” hálózatok megjelenésében mutatkozó eltérés az előbb hivatkozott két beszámolóval ellentétben mindenekelőtt a felszíni viszonyok különbségéből adódik, lényegében funkcionális eltérés, melyhez igyekezett alkalmazkodni. Egyes területeken a felszíni víz előfordulásának mértéke kedvező sűrű erdők kifejlődéséhez is, miként arról jelen írásunkban is szó esik, más-más környezeti feltételek esetén, lásd az említet két írásra való hivatkozást, nem így áll a dolog.

Fontos azt is megjegyezni, a sekély víz jelenlétének fontosságára való tekintettel, ez a bizonyos „vonalas” vagy „gerinc forma” nm igazán képes fennmaradni mélyebb víz jelenlétében, azonban bizonyos körülmények között meg tud élni jégfelszínen, olyan helyeken, ahol az évszakos változások következtében a jég felolvad és sekély vízfolyások keletkeznek, időről-időre, szabályszerű gyakorisággal. Gyakran látható a marsfelvételeken, amint párhuzamos gerinceket formál vízjég tömegeken, kráterek mélyén, és a magasba nyúló jégtömegek alapjainál.

Ugyancsak találkozhatunk ezzel az egymásba kapcsolódó hálózattal olyan területeken, ahol megkísérli csapdába ejteni az olvadt vizet, sekély vízszint esetén, azonban hosszú távon nem tud sikeresen tevékenykedni, mivel az olvadt víz jelentette állapotok nem tartósak és stabilak, időben nem állandóak. Amikor ez történik, hajlamos elveszíteni opálos,  fényvisszaverő képességét, elszürkül kezd hasonlítani a környező geológiai formák megjelenéséhez, azaz elpusztul. Mindezen különbségek rendkívül szerteágazóak és sem idő sem hely nem áll kellő rendelkezésre, hogy teljes mélységében foglalkozzunk a témával, a keret sem alkalmas ehhez, tehát nem is kísérelhetjük meg itt és most. 

Arra gyanakszunk, hogy ez az életforma szerves életet jelent, mely kiemelkedő gerinc formákat épít, melyek mint valami bordák meredeznek egymás mellett, részben sekély vízbe merülve - ebben vagy ezalatt él. Az említett formák kialakulhatnak átlátszatlan ásványi lerakódásokból, összegyűjtve és tükrözve az életadó fényt. Amikor ezek az alakzatok sűrű erdőséggel együtt jelennek meg, a keskeny és kiemelkedő bordázatnak elegendően magasnak kell lennie ahhoz, hogy a fák koronája fölé emelkedjen, egyébként nem jutna elegendő napfényhez. Bemélyedések vidékén a vonalas rendszer hajlamos egymáshoz kapcsolódó hálózat kiépítésére, vízbefogás céljából, ennek köszönhetően sűrűbb hálózatot képes kialakítani, hiszen a vízzel való ellátottság hosszú távon biztosított. Miközben a magasabb és alacsonyabb területeket összekötő lejtőkön a vonalas rendszer inkább párhuzamos elrendeződést hajlamos létrehozni, végig a lejtők mentén, a víz lefolyási irányának megfelelően tájolódva.

Olykor a bordaformák mint sorompók viselkednek a gyors lefolyású víz visszatartására, illetőleg lefolyásának lassítására, ezzel egyben romboló hatását úgy irányítják, hogy az agresszívan növekedő vad erdőség ne tudjon behatolni az ő területükre. Természetesen mindez feltételezés, azonban látható, alapismereteken nyugvó következtetéseket vontunk le, helyessége mellett le lehet tenni a garast. Ám arra is lehet gondolni, ne vonjunk le túl merész következtetéseket olyan esetekben, ha az igazságról legalább némileg meg nem győződtünk. Nos, remélhetőleg hamarosan többet megtudunk erről a jelenségről és jobb minőségű fotók állnak majd rendelkezésünkre.

Végszóként megjegyezhető, az itt látható hagyományos erdőség legalábbis rendkívül különleges, létezése teljességgel nyilvánvaló, letagadhatatlan, és nem hagyható figyelmen kívül. Ilyen méretű viszonylagosan hagyományos, fás jellegű erdőség jelenléte el kell, hogy gondolkoztasson bennünket, vajon mi vezetett minket a Marsról – a Földhöz képest – a valóságtól ennyire eltérő gondolkodásunk kialakulásához, pontosabban nemcsak a Marsra értve mindezeket, hiszen a Naprendszer szinte valamennyi égitestjéről származó ismereteink hamisak, vagy meghamisítottak. Ami a vonalas szerkezeteket illeti, fel sem merül bennünk, hogy nem valamiféle életforma megjelenéséről lenne szó, még akkor sem, ha pontosan nem tudjuk jelen pillanatban meghatározni milyen életformáról is van szó konkrétan.

Újabb záró megjegyzésként feltétlen meg kell említeni, a szabad szemmel látható megjelenési formákat semmiféleképpen nem keverhetjük össze még ekkora távolságból sem, természetes geológiai formákkal; az ilyen és a hasonló alakzatok egyértelműen cáfolják a Marsi kiadott hivatalos dogmát, miszerint a bolygó száraz, halott és sivár világ, veszélyes bármiféle, általunk ismert létformára. Az ilyen és hasonló felfedezések fel kell hogy kavarják a begyöpesedett állóvizet, legalább néhányat meg kell nyitnia a zárt elmék közül, s növekvő nyomást kell kifejtenie a titkos hatalmak hazugságbástyáinak leomlasztásához.

 

 

75. Kőhalmok a Marson – vagy valami más?

 

 

A fenti, első felvétel a Spirit marsjáró gyűjteményéből való (többet itt nem mutatunk be erről a területről), láthatjuk ezt a bizonyos helyszínt, elsődleges figyelmünkre egy alaktalan, testes tömeg számíthat a távolban – fekete nyíllal megjelölve. Vizsgáljuk meg, mennyire sötét az objektum maga. Ez az eredeti felvétel, mindösszesen némileg vettük világosabbra.

A legtöbb képen ezeken a magányos, sötét  objektumokon semmiféle kisebb részlet nem ismerhető fel, erre ad igazolást a fenti első fotó. Ezt a bizonyos felvételt a Spirit Panoráma kamerája készítette Sol 726-kor, a marsjáró térbeli helyzete pedig kellően magasan helyezkedett el ahhoz, hogy némileg a szóban forgó objektum mögé is láthassunk, s kissé alaposabban is szemügyre vehessük azt a felszínt, amelyen megpihen. Azért illesztettük be ezt a felvételt, hogy némi általános rálátást kaphassunk a környező területekre, az objektum magányos felbukkanására, és észrevehessük , hogy milyen élesen elüt környezetétől.

A fenti képen fehér nyíllal jelezve egy magányos sziklát vehetünk ki, ami elhelyezkedését illeti, inkább az előtérben, a kamerához kissé közelebb, mint az előbb említett elsődleges objektum látható. Ezt a sziklát közelebbről is megvizsgáljuk jelen beszámoló végén, és néhány jellegzetességét ugyancsak megemlítjük. Most csak hasonlítsuk össze a két objektum helyzetét és egymáshoz való viszonyukat, ami később majd fontos tényezővé válik.

 

Bal alsó kép forrásának helye:

 http://www.acornbedandbreakfast.com/RockCairns.html
Jobb alsó kép forrásának helye:

http://www.hurstwic.org/history/articles/manufacturing/text/land_travel.htm

 

 

A fenti, második felvétel azon két fotócsík egyikéről való, ahol közelebbi rápillantást kaphatunk az objektumra úgy, hogy nem burkolózik teljes sötétségbe, azaz részletei is kivehetők, sőt, még némi grafikus képjavítási lehetőségek is kivitelezhetők. A marsjáró kamerája kapta lencsevégre, ezúttal kissé alacsonyabbról, a jelzett objektum ennek megfelelően olybá fest, mintha pontosan a horizont vonalán ülne, a mögötte elterülő mélyebben fekvő részek nem kivehetők. Ezen, a továbbra is távoli képen, az objektumon láthatunk néhány darabos részletet. Valójában kifejezetten úgy néz ki, mint egy magányosan álló kőrakás, igen hasonlatos a felvétel alsó részében bemutatott két földi példához, azok közül is különösen a bal oldalihoz.

Ez a marsi objektum kifejezett úgy néz ki, mint egy kövekből felépített halom, holott nem az. Ha az lenne, akkor egyértelműen mesterséges eredetű lenne, hiszen a természet önmagától nem képes ilyen szabályos kőrakást felépíteni a puszta közepén, ez a változat teljességgel elvethető. Itt a Földön, ezeket a kőrakásokat ugyancsak különállóan, jól látható helyen felépítve helyezik el, s miként azt jeleztük is, kinézetében tökéletesen és élesen elüt környezetétől. A Földön ilyen kőrakásokat meghatározott szándékkal építenek, kifejezetten figyelemfelkeltő módon, leginkább határok jelzésére.

Ha így lenne, már évekkel korábban felkeltette volna Skipper érdeklődését, hiszen, ha valamiféle jelző szerepét tölti be, akkor nagyon hatékony. El is kezdte megírni a vele kapcsolatos beszámolót, de aztán félbehagyta, más témákat vett elő, ám David Price, előadván saját gondolatait az objektummal kapcsolatban, újra ráirányította Skipper figyelmét a témára. Skipper olykor ráfelejt egyes fontos és különleges formák bemutatására. Szóval, ha valaki beleütközik egy hasonló alakzatba, melyről még Skipper nem ejtett szót, akár másvalaki honlapján, legyen szíves felhívni a figyelmét rá, hiszen több szem többet lát.

Ha ez itt egy mesterségesen összerakott kőhalom, miként azt hajlamosak vagyunk az első ránézésre gondolni, figyeljük meg, mennyire élesek a körvonalai, milyen jól karban van tartva, igen hasonlatos például a földi kutak rendben tartott kávájához, pl a bal alsó képrészleten. Ez a hibátlan külső folyamatos karbantartást feltételez, vagy pedig nagyon újszerű állapotot, legfeljebb néhány száz éves életkort feltételezve, különösen abban a környezetben ahol megjelenik, ahol jelentős széllel kell számolnunk, mely mindenhova fel és elhordja a környéken látható szemcsés jellegű talajt. Az az álláspont, miszerint idős alakzatról van szó, ám mégis jó állapotban lévőnek tűnik, ilyen körülmények között, az eredeti nézet valószínűségét kérdőjelezi meg.

 Kézenfekvő, ha a Marson egy méretes kőhalomra bukkanunk, akkor intelligens életet kell feltételeznünk egy másik világon. Ez ugyancsak drámai lehetőség, de lehet más, természetes eredetű magyarázat? Nos, vessünk egy közelebbi pillantást az alant látható objektumra.

 

A fenti, harmadik felvétel ugyanazt az objektumok ábrázolja, ámbár egy másik fotócsíkból, s egyben igen ritkának számít azok közül melyeken tűrhető felbontás mellett, részletesebben lehet megfigyelni. Könnyen észrevehetjük, továbbra is a már ismert kőhalom formát láthatjuk, mint a kissé távolabbi felvételen, azonban igyekszünk szembeállni ezzel az érzékeléssel, s más lehetséges megoldást javasolni, igyekszünk több érvet is felsorolni mellette, s egyben kifejezni, véleményünk szerint ez a magyarázat áll majd közelebb a valósághoz – az elérhető legnagyobb felbontást tekintetbe véve.

Először is, nézzünk meg egy szokatlan dolgot. Jól láthatóak ugye az objektum előtt a homokdűnék? Nos, nem rendelkeznek annyi meggyőző erővel, hogy valóságosnak tűnjenek. Nem csak ez a bizonyos homokdűne-sor tűnik hamisnak (merthogy az), hanem az erről a területről készült, számos hivatalos fotón is tekintélyes mennyiségben bukkannak fel hamisított homokdűnék. Személyes tapasztalatunk szerint, a dűnék túlnyomó többsége nem valós a marsjárók felvételein. Arra gondolunk, talán sok esetben semmi rendellenes vagy szokatlan felszíni alakzatot nem akarnak ily módon előlünk elrejteni pusztán a jellegtelen és részletek nélküli homoktakaróval, vagy a velük együtt szép számmal ugyancsak megjelenő hamis sziklamezőkkel, csupán azt akarják bedobni a köztudatba, a fotók jelentős (az összes?) meghamisításával, hogy a Mars igenis száraz és halott világ.

Továbbá, a területről készített valamennyi felvételen, akár ilyen, akár amolyan szűrőket használnak is, a táj átlagos színerőssége emiatt sötétebb és világosabb, ez az objektum azonban továbbra is megmarad rendkívül sötétnek. Mindösszesen néhány felvétel áll csak rendelkezésünkre, ahol elegendő fényt ver vissza ahhoz, hogy kivehessük, számos, felszínéből kiemelkedő, hepehupás részletből áll, de ahhoz, hogy mindezt láthassuk, a felvételt további jelentős kivilágosításnak kell alávetni.

A sötét tónus, a környező felszínnel és a szerteszét látható kisebb sziklákkal való összevetésben, az általános árnyékhatásnak is köszönhető, hiszen a sok-sok hepehupás alkotórész ezt a hatást kelti. Mindez azonban nem magyarázza a sötét színt teljes egészében. Ez az objektum elsősorban azért igen sötét, mert a ráeső napfény többségét felszínén elnyeli, éppenséggel ez teszi különlegessé, a környezetének jóval nagyobb fényvisszaverő-képessége mellett.

Ha kőrakás lenne, a fényelnyelés mértékének egy részére talán magyarázattal is szolgálna, ha feltételezzük az objektumot felépítő sziklák porózusságát, de ismételjük, mindez nem elég a sötét tónus egészének magyarázatához. Meggondolásunk szerint, amit itt látunk az csupán egyetlen kőtömb, vagy sziklatömb, egészen különleges ásványi anyagból felépülve, emellett jócskán befedi, merthogy tömegesen elterjedt rajta egy, a fényt jelentős mértékben elnyelő életforma, például, az alacsony gravitáció miatt szép nagyra növő gombafajta, mely éppenséggel erre az anyagösszetételre specializálódott. Arra gondolunk, hogy a kőtömb, vagy szikladarab eredeti geológiai felszíne nem látható, mivel elrejti előlünk a vastag gombatakaró.

Miközben az elsődleges objektumunk kissé messze van, és a felvétel szegényes felbontása miatt aránylag beleolvad környezetébe önmagában, találhatunk ugyancsak ezen és további a fotókon egyéb, gombanövekedésre utaló nyomokat, habár csak kisebb léptékben, azonban ehhez a nagyméretű objektumhoz igen közel. Valójában, arra gondolunk, hogy a fenti felvételen esetleg jóval kifejlettebb, egyfajta „szülő” példánnyal van dolgunk, miközben a kisebb sziklákon növekedési állapotban lévő egyedeket láthatunk, szerte mindenfelé a környező területen, s talán valamennyien ennek a szülő példánynak a leszármazottai.  Ezen a gondolatmeneten végighaladva most már vessük figyelmünket a következő felvételre.

 

A fenti, negyedik kép egy újabb fotócsíkból való, ám ugyanerről a területről, jól látható rajta, miről is beszéltünk: a sötét színű, rücskös felületű, a helyszín alacsonyabb részein található kisebb sziklákon növekedő életforma. Szenteljünk különös figyelmet annak, hogy a sziklák szabadon maradó részei erősen fényvisszaverő tulajdonsággal rendelkeznek, jól láthatóak rajtuk a geológiai jellemvonások, miközben az őket részlegesen beborító durva felületű és sokkal sötétebb színű réteg, nagy valószínűséggel életet jelent, miképpen az jól is látszik rajta.

Tartsuk szem előtt, ez a forma nem a Földről származik, hanem egy másik világról, a saját fejlődési útját járta be, ne várjuk tehát azt, hogy külsőleg pontosan ugyanúgy nézzen ki, mint valami a Földön, és különösen nem várhatjuk ezt el egy eredetileg fekete-fehér fotó alapján. A fenti, méretében kisebb, ám nagyobb nagyítású képrészleteken, figyeljük meg, miként öleli körbe és fedi be ez a bizonyos sötét valami a sziklát. A felső, bal oldali képrészleten pedig érdemes megnézni, miként fordul ez a sötét takaró saját magára és hoz létre még vastagabb réteget. Kétség sem férhet hozzá, hogy a sziklán látható vékonyabb és vastagabb sötét takaró is egyaránt ugyanannak a életformának a része, lehetséges, hogy más-más életciklusban vannak éppen, de azt leszögezhetjük, létük mindenféleképpen a sziklákhoz kötött, s természetesen egyéb környezeti feltételekhez, ami az esetek jó részében pontosan ugyanígy igaz a földi gombákra is.

Ne felejtsük el, a fenti, negyedik felvételen kisebb sziklákat láthatunk, szanaszét elszórtan a környező helyszínen. Amennyiben ilyen általános jellemvonásokat találunk, ezen a kisebb léptékben, ezek a jellemvonások pedig bizonyos sziklafélékre általánosnak tekinthetők, a környezeti változások és a szél eróziójának hatásai ellenére, akkor minden logikai alapunk megvan arra, hogy élet nyomait véljük felfedezni ezeken a sziklaformációkon. Jó lenne, ha lehetőségünkben állna időszakosan megvizsgálni ugyanezeket a képződményeket. Másrészről, egy magas és terebélyes méretű szikla, ugyanebből a különleges anyagból, mint ez az itt bemutatott bizonyos „kőrakás”, mivel kiemelkedik egy tágas térségen, sokkal jobb fejlődési feltételeket biztosít ilyen jellegű élőlények növekedéséhez hosszabb időn át is, tehát érettebb egyedek fejlődhetnek ki rajta, s egyben szaporító forrásként jöhet szóba a környező területeket tekintetbe véve.

Most menjünk vissza a megelőző, harmadik felvételhez, a terjedelmes objektumot ismét vegyük szemügyre, de ezúttal a nagyított változatát jobb oldalt alul, majd hasonlítsuk össze a negyedik felvétel bal alsó, nagyított képrészletével. Nem nehéz elképzelni, hogy ez utóbbi képen szereplő, durva kinézetű forma egy sokkal nagyobb, szilárdabb megjelenésű sziklán milyenné fejlődne – nyilvánvalóan sokkal érettebb példánnyá, miként az itt is látható, gyanúnk szerint, a harmadik felvételen. Másként kifejezve, a kőrakás és az intelligens élet lehetősége sokkal drámaibb, a feltételezésünk szerint azonban valamennyi sötét, jelen beszámolóban kiemelt fényelnyelő rész, más-más életciklusa alatt megfigyelhető létforma, legfeljebb földi viszonyokhoz szemünk számára kissé furcsa, de ezen nincs is miért meglepődni, hiszen egy másik világon található, a maga különleges feltételei és fejlődési ciklusa közepette.

Szerencsések vagyunk a tekintetben, hogy az itt bemutatott, negyedik, eredetileg fekete-fehér felvételen a felismerhető eltérések a világosabb és sötétebb részek között adnak némi támpontot részletekbeni különbségek vonatkozásában. Tettünk némi színt az eredeti felvételhez, hogy ezeket a különbségeket valamennyivel még jobban kihangsúlyozzuk. Vöröses színt választottunk, mindenhol ez jellemző az átalakított képre, hiszen elvárják tőlünk, hogy a Marsot „vörösnek” lássuk, természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a vöröses árnyalat közel sincs jelen általánosságban mindenhol a bolygón.

A sötétebb formák a sziklák felszínén jellemzően erőteljesen elnyelik a fényt, ezért sokkal valószínűbb, hogy zöldes árnyalatúak, éles kontrasztban a csupasz sziklák természetes színével. Feltétlen meg kell jegyezni, a gombafélék a Földön igen hangsúlyos színvilággal jelennek meg, mint például piros, sárga, szürke, bíbor, fekete, stb. Nagy valószínűséggel a Marson is széles variációik találhatók.

Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a Marsra vonatkoztatva a teljesen normális színszűrők is megváltoztathatják az általános megjelenésüket bizonyos szokatlan formáknak, mint például a jelenleg tárgyalt gombaformák, s ennek köszönhetően rejtve maradhatnak előttünk a természetes színek, puszta ránézésre. Arra gyanakszunk, gyakran hamisítják a marsjárók kamerái elé kerülő tájat, különösen pedig a közeli, rendellenes objektumokat. Ennek a hamisításnak mutatjuk be egyik jellemző példáját alább.

 

A fenti, ötödik felvétel két különböző fotócsíkból való, és mindkettő ugyanazt, a jelen beszámoló első képén fehér nyíllal jelzett szikladarabot mutatja. A hivatalos álláspont szerint, a felső képrészletet a Spirit kamerája a 7-es számú szűrővel készítette, míg az alsó felvételt az 5-ös számú szűrővel. A szűrők képesek árnyékhatásokat és visszaverődéseket létrehozni, miközben azok a valóságban nem léteznek, ezáltal is összezavarva az emberi szemet. Mindez becsaphatja a tekintetet, főleg kis léptéket figyelembe véve.

A felső két fotón szenteljünk különös figyelmet annak, hogy a szikla felszíne jóval több kicsiny, erőssebben fényvisszaverő részt tartalmaz, ezért rücskösebb textúrájú, köszönhetően a felvétel általános kivilágosításának, miközben az alsó két képen a szikla felszíne sokkal lágyabb, egyúttal sötétebb is. Figyeljük azt is meg, hogy az alsó két felvétel miként támasztja erősebben alá a szikla felszínén növekvő életforma jelenlétét, miközben pontosan ugyanerről a szikláról készült felső képpár hajlamos porózus, vulkanikus kinézetű megjelenést kölcsönözni a szikladarabnak. Nos éppen erről beszélünk. Ez a fajta elrejtési technika, akár szándékos, akár nem, tovább nehezíti a helyzetünket, hiszen amennyiben a növekvő életforma teljes egészében betakarja a fejlődése alapjául szolgáló sziklát, bizonyos színszűrők alkalmazásával hajlamosak lehetünk természetes geológiai formának felismerni.

Másrészről, ismét fordítsuk figyelmünket az előző, negyedik felvételre, ahol a növekedő takaró még nem fedte be teljes egészében az alapjául szolgáló sziklát, annak egyes részei kilátszanak, s azok bizony jelentősebb fényvisszaverő-képességgel rendelkeznek, természetes geológiai mivoltuknak köszönhetően, azaz jelentősen különböznek a durvább kinézetű, erősebb fényelnyelő-képességű, a szikla egyes részeit befedő takarótól. Ezek a fajta megjelenésbeli összehasonlítások fontos információkat hordoznak. A helyzet tehát az, hogy amennyiben a sziklát teljes egészében befedi az életnek ez a fajta takarója, mindösszesen kicsiny részt kihagyva a természetes geológiai felszínből, miként az a fenti, ötödik képen is látható, akkor rendkívül nehéz megkülönböztetni a természetes elemektől, pláne, ha ezt a megkülönböztetést különböző színszűrők alkalmazásával még tovább nehezítik.

A fenti levezetés azt is alátámasztja, hogy pusztán színszűrők alkalmazásával miként nehezíthető még tovább a szegényes felbontás mellett a fotó közelebbi vizsgálata, megakadályozva a megfigyelőt a helyes érzékelésben és összezavarva az eléje táruló látvány elemzésében, még a marsjárók látómezőjének közvetlen közelében is, sikeresen elrejtve az élet nyomait. Akár szándékos, akár nem, mindenféleképpen hasznos a titkos hatalom számára, mármint az ő nézőpontjukból. Miért? Azért, mert a sokkal hatékonyabb, automatikus képhamisítási eljárások nem ismerik fel a kerekded és a számukra szabálytalannak tűnő, ám nem beazonosítható formákat, melyek nem kapcsolhatók össze számukra valamilyen geometriai alakzattal, mint például koponyák, fosszíliák, a felszínt beborító élő takaró, vagy a sziklák felszínén szaporodó gombák, pláne, ha ez utóbbiak hajlamosak geológiai formákhoz hasonlatos megjelenést mutatni, a hamisító eljárások figyelmen kívül hagyják őket.

Az említett hamisítási probléma olykor igencsak nyilvánvaló és szokatlan eredményt képes szolgáltatni, mint például a nagy „kőrakás” esetében, a lehető legrosszabb következtetés felé terelve figyelmünket. Másrészről viszont, ha a kőrakást akár egyfajta mesterségesen alkotott jelzőként értelmezzük, akár természetes életformának otthonául szolgáló alapnak, mindkét esetben valamiféle életről beszélünk a Marson, annak minden következményével együtt. Nem igazán kellemes a titkos hatalom szempontjából.

A helyzet az, hogy a marsjárók képein a közeli sziklákat igen gyakran vetik alá közvetlen képhamisítási beavatkozásnak, főleg a felszínűket homályosítják el. Mindezt azért teszik, hogy a lencsék közelébe kerülő szokatlan elemeket az egyes kutatók, mint pl. Skipper is, hajlamosak kinagyítani, s még az agyonrontott felbontás és JPG tömörítés mellett is gyakran lehetne jelentős felfedezéseket tenni. A középső rész és a  háttér elemeit már nem hamisítják ennyire – általában legalábbis. Az előtérben levő objektumoknak tehát jóval élesebben kellene látszaniuk, sokkal több információt kellene tartalmazniuk, mint a közepesen messze lévőknek és a távoliaknak, mégsem mindig ez a helyzet.

Továbbá, újra és újra emlékeztetni kell arra, hogy a marsjárók felvételeinek felbontása természetesen sokkal de SOKKAL jobb, és közelebbi rálátást enged a környező formákra, ellentétben a világ érdeklődői számára nyilvánosságra hozott, rendkívüli mértékben lerontott és tömörített JPG felvételeken. Érdekes módon, a közeli tárgyak látványának meghamisítása egyben azt is jelenti, hogy az őket ábrázoló távolabbi felvételeken több részlet vehető ki róluk. Ez a körülmény egészen különös fényben tünteti fel a marsjárók közeli felvételeit. Például azzal jár, hogy a képhamisító program a közeli képek esetén túlságosan sok finom részlettel találkozik, emiatt enyhén túlterhelődik. A nagyszámú részlet miatt a program hajlamos lesz sokkal nagyobb százalékos arányban geometriai részleteket felismerni, ezért a teljes területet lefedi, akár van ott rendellenes dolog, amit le kellene fedni, akár nincs.

Mielőtt továbblépnénk, feltétlen fel kell hívni a figyelmet a fenti, ötödik felvételre, különösen a két jobb oldali, erősebben nagyított képrészletre. Nos, figyelmesen vegyük szemügyre. Látunk valami további, gyanakvásra okot adó dolgokat ezeken a képeken? Vessünk akkor egy pillantást a szikla jobb szélénél látható, erőteljesebb fényvisszaverő-képességgel rendelkező objektumra. Mit látunk? Nos, ez itt a bónusz, és nem is kell különösebb magyarázatot hozzáfűzni. Be kell ismernünk, nem lehet másról szó, mint egy matchbox kisautóról.

Netán éppen leparkolt, miközben a kicsi marsi élőlényeket ideszállította a szikla alá? Netán egy marsi kiskölyök eldobta földi kisautóját a Mars Guszev-ktárerének térségében miután már szemétnek ítélte? Netán egy amerikai kisgyerek elejtette és felejtette ott a Földi egyik délnyugati sivatagában, ahol ezeket a felszíni felvételeket esetleg készítették? Netán egy mongol kisfiú dobta el kínai játékszerét pontosan ott, ahol ezt a helyszínt beállították? Vagy mindösszesen egy furcsa módon lekopott szikladarabról lenne szó?

Ki tudja? Pusztán arra törekedtünk, valakiben esetleg felébred a szándék, hogy ellenőrizze. Kisméretű, gyanakvásra okot adó, ám különféle képhamisítási eljárásoknak alávetett, szokatlan objektumok, mint például ez is, igen nagy számban találhatók a marsjárók képein, mindenekelőtt a hatalmas mennyiségű és részletekben gazdag felszíni tárgyaknak köszönhetően. Azonban, amíg nem állnak rendelkezésünkre valóban jó felbontású és részletgazdag felvételek, jobbak a jelenleg bemutatottaknál, addig nem tudunk róluk részletes elemzést készíteni.

 

Zuzmó/gomba kapcsolat

Nos, a bemutatásra kerülő zuzmó/gomba/növény magyarázat, amit rövidesen előadunk, néhányuknak talán meglehetősen elhamarkodottnak tűnhet, míg mások talán azon kezdenek el csodálkozni, honnan is vettük. Természetesen ez az értelmezés nem táncol vékony jégen, és messze jobb okfejtés, mint a „kőrakásra” vonatkozó, amely ugye már önmagában is bizonyítaná a marsi élet létét. A gombákról szóló érvelés Skipper halmozódó tapasztalatrendszerén alapul, sok-sok ezer marsi műholdas felvétel átnézését követően, számos, különféle zuzmó/gomba telepet talált rajtuk. Néhányukról már eddig is beszámolt, másokról a későbbiekben fog.

A megértéshez fontos egy rövid kitérőt tenni, miszerint a zuzmók nem egyféle élőlények, hanem gombák és fotoszintézisre képes lények, például a napfény energiájából élelmiszer termelésre képes algák szimbiózisban élő közössége. A Földön zuzmókat igen nagy változatosságban találhatunk, a baktérium nagyságtól kezdve kiterjedtebb közösségekig, ahol a hosszú gombafonalak alkotják a tömeg nagy részét, erre települnek a fotoszintézisre képes lények, s alkotnak az összkép alapján kisebb-nagyobb zöld, párnaszerű telepeket.

A legtöbb ember ugyancsak abszolút nincs tisztában a gombatelepek hihetetlen mértékű ellenálló képességével sem. Az ESA 2005-ben egy kísérlet során igazolta, a gombák képesek túlélni a nyílt világűr vákuumát és körülményeit, akár hosszú időn át is, hogy aztán a Földre ismét visszatérve normális élettevékenységet mutassanak. Az alábbi hivatkozáson bővebben található ezzel kapcsolatban ismeret:

http://www.newscientistspace.com/article/dn8297

Amire bővebben rá szeretnénk mutatni, az az, hogy általánosságban a zuzmók nyilvánvalóan nincsenek kitéve ennyire szélsőséges körülményeknek, még abban az esetben sem, ha esetleg valaki elfogadná a Mars bolygó kapcsán hangoztatott nézeteket, miszerint túlságosan kemény feltételeket diktálna az életben maradáshoz. Következtetésképpen levonhatjuk, soha nem szabad alulbecsülni az életet és annak túlélési képességeit.

 

6-os számú felvétel: http://www.lichen.com/bigpix/Pnipponica.html

 

   

7-es számú felvétel: http://waynesword.palomar.edu/p1jan98.htm

 

A sziklákon növekvő, egyenetlen felszínű, valószínűleg nem geológiai eredetű, marsi jelenségekre bemutatott példák arra utalnak, hogy zuzmó jellegű, a sziklák felszínén növekvő élőlényekről lehet szó, éppenséggel akár úgy is festhetnek, mint a sorozat 6. és 7. képén bemutatásra kerülő földi képviselőik. A példának felhozott két földi párhuzam mellé odaillesztettük a marsi megfelelőt is, a vizuális összehasonlítás kedvéért.

Természetesen a földi életből felhozott példák nem másolják pontosan a marsi zuzmókat, és valószínűleg nem is azonosak azokkal, hiszen az összehasonlításban szereplő létformák más-más világokból származnak, és nyilvánvalóan, a Mars alapjaiban és környezeti feltételeiben jelentősen különbözik a Földtől, azért kétségtelen, hogy az élet kifejlődésének útja és ciklikussága és eltérhet. Azonban ha gondoljuk, mégis észrevehetők alapvető hasonlóságok. Figyeljük meg az életforma kifejezetten nagy tömöttségét, egyenetlen felszínét, mindezek szemmel látható hasonlóságok. Mindezek a tulajdonságok általánosságban jellemzőek a zuzmókra és a zuzmókhoz hasonló növényekre.

A földi zuzmótelepekre többnyire igaz, hogy a legtöbb esetben lényegesen kisebb a méretük, mint a Marson megfigyelhetőek. Ez a vonás lehet egyfajta alkalmazkodás a földi erősebb tömegvonzáshoz, sűrűbb atmoszférához, magasabb páratartalomhoz, nagyobb részarányú oxigénhez? A Marson gigantikus méretekkel találkozhatunk, s gyakran éppen a zuzmók/gombák kapcsán is megfigyelhetjük, miként arról szó is esik más beszámolókban. Mindez nagyrészt valószínűleg a Mars kisebb tömegvonzásának tudható be, és/vagy a magasabb széndioxid aránynak. Az is kétségtelen, hogy csakis a kifejezetten nagyméretű objektumok vizsgálhatók meg részletesebben a távoli, jelentősen lerontott felbontású és minőségű marsi felvételeken, normális méretű részletek az esetek nagy többségében egyáltalán nem kivehetők.

A beszámoló vége felé fontos megjegyezni, hogy a négyes számú fotón bemutatott forma egyértelmű bizonyítékul szolgál arra nézvést, hogy valamiféle sötét, szabálytalan alakú, erős fényelnyelő tulajdonságokkal rendelkező, csatlakozik valamihez, valószínűleg növekedéséhez használja bázisként, ez a bázis pedig jól elkülöníthetően a felszíni geológia része, jelentősebb fényvisszaverő-képeséggel rendelkező szikladarab.  Szerencsésnek mondhatjuk magunkat a tekintetben, hogy mind a fedő réteg, mint a szikla geológiai felépítése egyaránt tisztán szemügyre vehető, és viszonylagosan jól megkülönböztethetőek egymástól, saját, egyedi  tulajdonságaik jobban meghatározhatók. Mindezek nem érvényesek a kisebb méretű ötödik kép sziklájára és a sokkal nagyobb 2. felvétel objektumára sem, és különösen nem a harmadik fotóra, ahol az élő anyag teljes egészében körülölelte az alatta fekvő sziklát, teljes mértékben elrejtve azt szemünk elöl, kizárva a beazonosítás lehetőségét.

Így vissza is jutottunk az elsőnek bemutatott, igen méretes objektumhoz. Lehetne akár sziklarakás is, ám ezt kétségbe vonjuk. Erős a gyanúnk, hogy egy hatalmas kőtömbre, vagy sziklára tekinthetünk rá, melyet teljes mértékben élő szervezetek fednek, a legnagyobb valószínűséggel moha jellegű növények, ezek viszont sokkal tekintélyesebb méretet érhettek el, köszönhetően a sokkal kiterjedtebb bázisuknak, aminek köszönhetően a környezetéből jól kiemelkedő, stabil, hosszú távon át fennmaradni képes alapként szolgál a zuzmótelep növekedéséhez a zord körülmények között. Arra is gondolunk, hogy egyfajta szülő példány lehet, ahonnan a környező kisebb és kevésbé fejlett zuzmótelepek erednek, s egyben harcolnak a megfelelő élettérért, a kisebb, kevésbé veszélyes kődarabok elfoglalásáért és a még zordabb körülmények közötti fennmaradásért, miként azt a 4. és 5. felvételen láthatjuk.

Van még egy utolsó pont, amivel feltétlen tisztában kell lenni. A marsjárók messze várakozáson felüli élettartama során elkészített felvételek egyikén sem látható a „kőrakáshoz” hasonló objektum, legalábbis a nyilvánosságra került adatok között nem. Más szavakkal, figyelembe véve a nagyközönség számára elérhető adatbázisokat, ez az objektum meglehetősen különleges. Fel kell tehát önmagunk számára tenni néhány kérdést.

Gondoljuk el néhány pillanatig, hogy egy tudósokból álló csoport itt a Földön, akik a Spirit marsjárót irányítják, egyszerre csak szembetalálkoznak egy ilyen rendkívül gyanús, nagyméretű, magányos objektummal, mely egymagában álldogál a távolban, és nem irányítják oda robotberendezést a közvetlen közelébe alaposabb vizsgálatra, fotók készítésére és esetleges elemzésre? Tényleg bárki is azt gondolná, hogy ilyen esélyt hagynak elszalasztani? Akár önmagunkra tekintünk, akár bárki másra az ismerőseink közül, lenne akár egyetlen egy ember is, aki tudomást sem venne erről a gyanús és rendkívüli külsejű, egy másik világon található objektumról? Biztosak lehetünk benne, ilyen ember nem létezik! Egy közönséges ember számára is elfogadhatatlan lenne egy ilyen megoldás, akkor hogyan várhatnánk el ezt azoktól a tudósoktól, akik más világok felfedezésén fáradoznak?

Úgy gondoljuk, majdnem teljességgel lehetetlen, hogy ne történt volna meg. Úgy gondoljuk, az objektumot megvizsgálták, ám valamennyi közeli és részletesebb vizsgálat eredményét kivették a nyilvánosságra hozott kutatási anyagból, kivéve a távolról készült anyagot, melyet itt is láthatunk. Másik lehetőség, ha valóban nem került sor közelebbi vizsgálatra annak oka az lehetett, hogy a marsjárók irányítói tapasztalatból pontosan tudták, mit látnak, még ebből a távolságból is, így semmi újdonsággal sem rendelkezett számukra, amit felkeltette volna érdeklődésüket. És mit mondjunk arról a tudományos anyagról, melyet nyilvánvalóan nem hoznak a széles nagyközönség tudomására? Azt, hogy kétségtelenül létezik ilyen. Más logikus magyarázat elképzelhetetlen.

Hasonló példa kedvéért, a Kedves Olvasók közül többen emlékeznek a 2004-ben megjelent, „Válogatás az Opportunity felvételei közt” – című tanulmányra. Ott látható egy mesterségesen megmunkált, meglehetősen ősi kinézetű fatörzs a földön. A marsjáró kerekeinek nyoma jól láthatóan és cáfolhatatlanul keresztezi az objektumot, a nyilvánosságra hozott adatok között pedig egyetlen egyet sem találhatunk a közelebbi felvételek közül, vagy a helyszínen végzett kísérletek eredményeiből. Elfogadhatja bárki is azt az álláspontot, hogy nem történt közelebbi elemzés egy ilyen nyilvánvalóan mesterséges és ősi tárgy vonatkozásában? Ennél semmi sem lenne hihetetlenebb. Emlékezzünk rá, amit látunk, az kézzelfogható tény. A képen látható objektum olyan fülsüketítő hangerővel kiált önmaga létezése mellett. Továbbá, ha valaki az említett beszámolóban áttekinti a képhamisításra vonatkozó részeket, többé már sohasem fog hinni a hivatalos fotók valóságtartalmában.

Akárhogy is, így vagy úgy, ismét egyértelmű bizonyságát szereztük a marsi élet létezésének, akármi féle legyen is az, s mindezt hozzátehetjük a többi beszámolóhoz. A bizonyítékok egyre halmozódnak, a valóság egyre távolabb kerül a sokakat elvakítani igyekvő hivatalos állásponttól, ami nagyon jó dolog, mert egyre többen kezdenek el látni, ugyanis vakok társadalmát rendkívül könnyű vezetni az orránál fogva, látók esetében a dolog ugye közel sem ilyen egyszerű. A tömeges átverésre irányuló szándék mindenképpen tisztességtelen. Amit tehetünk az annyiból áll, hogy mind többeknek felhívjuk a figyelmét a valós tényekre, s akkor a hivatalos hazugságok terjesztői kénytelenek lesznek majd taktikát változtatni. De addig még sok a teendő.