A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

    

 

86. A marsi erdei élet biológiai sokszínűsége

Ebben a beszámolóban ismét megvizsgálunk néhány további bizonyítékot a marsi, a földi szem számára szokatlan, erdei életről. Ezúttal az MGS MOC R08-01921 jelű tudományos adatcsíkot vesszük elő, az MSSS oldalán listázott képek egyenes tájolású, sorban 4. .gif felvételét. Az elbeszélést két fotókészlettel indítjuk, az említett fotócsík legtetejéről, a második felében az írásnak pedig 5 képet veszünk elő a legaljáról, valamint földi felvételt összehasonlításképpen.

Kissé zavarban vagyunk, amikor újra és újra elővesszük e témát, de egyfajta rajongást is érzünk iránta, miközben tudjuk, egyetlen közönséges fotócsík nem rendelkezhet perdöntő bizonyító erővel a Mars felszíni biológiai életére vonatkozóan, ám rendkívül fontos, hogy a tudományos és akadémikus közösségek visszautasító álláspontját támadjuk, csökkentsük a hazugságaikban rendelkezésükre álló teret, a rákmászós sétálásból futásra késztetni őket, és segítsünk felismerni az Olvasónak a valós marsi körülményeket. Ezért tehát az olyan nyomokat, mint ez is, feltétlen a nyilvánosság elé kell tárni, hiszen nagymértékben tudunk általa segíteni túltenni mindenkinek magát a téves lélektani beidegződéseken. Ha csak mint önálló szigetet vizsgáljuk meg, az olyan helyszínektől, mint ez is itt, sokat nem várhatunk. Azonban ahogy telik az idő, újabb és újabb igazolások kerülnek elő és adódnak össze, ezt az eljárást követjük itt is, s bizonyosak vagyunk benne, hogy elhozza majd a kívánt fényt.

 

A fenti első felvétel a hivatalosan kiadott egy-árnyalatú, fekete-fehér kép, s amit látunk a fotócsík legteteje, szélességében pedig teljes egészében átfogja azt egyik oldalától a másikig. A felbontás a hivatalos 100%-os, semmiféle grafikus alkalmazást nem hajtottunk végre rajta. A látvány pontosan ugyanaz, ami a tudományos adatcsík elemzői elé tárul, semmiféle javítást, még tisztítást sem tartalmaz.

Nos, amit mindenkinek teljesen tisztán látnia kellene ezen a hivatalos felbontáson, az a túlzott, a részletek eltüntetését és elmosását szolgáló kivilágosítás, s e mellett természetesen el is hinni, hogy kétségtelenül csupasz geológiai felszínre tekintünk alá, és ez ugye „kétségbevonhatatlan tény”. Pláne így van ez, ha valaki veszi a bátorságot és teljes hosszában végignézi ezt a fotócsíkot. Emlékezzünk rá, számos tudós és akadémikus semmiféle kétséget nem támaszt e rendkívüli módon félrevezető információval szemben, hiszen ugyanabból az anyagból dolgoznak, mint amit itt bemutatunk, átsiklanak rajta mindenféle komolyabb elemzés és kérdés nélkül, majd félreteszik.

 

A fenti, második felvétel ugyanazt a helyszínt ábrázolja, mint a megelőző felvétel, azonban 140%-os nagyítás mellett, a korábbi felvételek méretéhez igazítva, a fotócsík egyik szélétől a másikig átfogva a tájat. Némi szín hozzáadása mellett a részletesség javítása érdekében.

Senki ne vesse a szemünkre, hogy a fotócsík tetejéről vettünk egy részletet és nem fűzünk hozzá bővebb magyarázatot, s nem haladunk végig a fotócsíkon részletesen az itt látható forma bemutatásával, azonban kétségtelenül leszögezhető, nem mással, mint marsi biológiai élettel állunk itt szemben. Másrészről, az itt bemutatott életforma kellőképpen erős ahhoz, hogy egyes részleteivel alaposabban is foglalkozzunk, azaz olyasmit teszünk, amit a tudományos és akadémikusi szinten látszólag sohasem lépnek meg, legalábbis ennek semmi ellenkezője sem látszik, s ez természetesen meglehetősen különös!

 

A fenti, harmadik felvétel a fotócsík hajszál pontosan vett közepéről való, annak ugyancsak egyik oldalától a másikig terjed, a hivatalosan kiadott fekete-fehér változatot láthatjuk, 100%-os felbontáson. Ebben az esetben durvább mintázatot vehetünk ki bal oldalt, s valamelyest símábbat, habár továbbra is kissé hepehupás felszínnel a jobb oldalán.

Ismételten, semmiféle geológiai alakzatot nem láthatunk a fotócsík egyetlen, itt bemutatott részén sem. A részletek ismét elvesznek, mivel túlságosan aprók és igencsak erős a kivilágosítás mértéke, viszont a geológiai verzióval szemben könnyű felismerni az életnyomokat. Másrészről, a kép bal oldalán durvább felszínt láthatunk, egyúttal megfigyelhetjük irányítottságát, ami viszont újabb kérdéseket vet fel. A cikk második felében nagyított és tisztított változatát is szemügyre vehetjük.

 

A fenti, negyedik felvétel a harmadik kép középső területét mutatja, a fotócsík kellős közepén, 140%-os nagyítás mellett, s némi szín hozzáadásával a részletek kiemelése végett. A jobb oldalon meghagytuk a nyomokat sötétebb színűnek, hogy valamivel több részletet lehessen kivenni a jobb oldali, erőteljesebben fényvisszaverő területről, már amennyi megmaradt belőle… A jobb oldali formák finomabb textúrájúak (viszonylagosan természetesen, a bal oldalhoz képest). A biológiai életnyomokat nem lehet összekeverni geológiai alakzatokkal, miként azt első ránézésre néhányan esetleg hajlamosak megtenni, pláne, a túlságos kivilágosítás miatt számos részlet elvész a harmadik fotón.

Természetesen, néhányak számára a bal oldali, durvább felszínű textúra első ránézésre nem tűnik fel életnyomként. Vannak, akik kétségeiket fejezik ki az értelmezésünket illetően, s ez teljesen normális. Másrészről, képtelenség olyas példával előhozakodni, melyen pontosan ugyanezt a textúrát látnánk ismétlődni újra és újra, hatalmas területeket átfogóan, s ugye sziklákat vagy természetes talajt kellene benne látni. Ha valaki mégis ezt látna benne, akkor beszéljünk inkább a hidakról, arról, mennyit kell fizetni a rajta való átkelésen… Természetesen Skipper hatalmas tapasztalati háttérrel rendelkezik a fotók elemzése terén, így jóval könnyebb felismernie mi is az pontosan, amit lát.

Mindenesetre menjünk most tovább a beszámoló második részéhez, az abban található hat felvételhez.

 

A fenti, ötödik kép a fotócsík aljáról származik, pontosan a legaljáról, annak egyik oldalától a másikig terjed. Hűen tükrözi a hivatalosan kiadott egyszínű, fekete-fehér változaton pontosan mi látható, továbbra is bármiféle grafikai beavatkozást nélkülözve Skipper részéről. Figyeljük meg, hogy habár itt a jobb oldali rész textúrája kissé durvább, legalábbis viszonylagosan, a hasonló eltérést mutató, a fotócsík közepéről származó részlethez.

Ez részben a kissé magasabbra növésnek tudható be, valamint a kamera irányszögében lévő apró eltérésnek, emiatt a területre kissé más szögben látunk rá, de meg kell említeni azt is, hogy a felvétel készítésekor ehhez a területhez a kamera közelebb helyezkedett el. Pontosan ez utóbbi az egyik ok, ami miatt ezt a részt választotta Skipper az eredeti fotócsíkból, s találkozhatunk vele a továbbiakban.

 

Miként az a fenti, hatodik felvételen, a maga 140%-os nagyítása mellett látható, immár tényleg eljutottunk valahova. A bal oldali részt ismételten sötétebbnek hagytuk, hogy a jobb oldalon, az erősebben fényvisszaverő területen több részlet maradjon kivehető. A témáról szóló korábbi beszámolókat figyelembe véve, minimumként elvárható, hogy a legtöbb Olvasó ezen a pontnál tisztában legyen azzal, hogy amit lát az nem természetes sziklafelszín, netán talaj, akármiféle is. Amit láthatunk az nem más, mint rendkívül sűrű, pontosabban nem meghatározható biológiai élet. Figyeljük meg az említett életnyomokat kicsit más perspektívából, az alább felvételen....

 

 

A fenti, hetedik felvétel a hatodik, 140%-osra nagyított fotó bal oldali fele, 60 fokkal elforgatva az óramutató járásával egy irányban, egészen más perspektívát szolgáltatva. Miként azonnal észrevehető, ez a fajta látásmód egész más megvilágításba helyezi az egész helyszínt. Mintha rendkívüli sűrűségű, ismeretlen fajhoz tartozó, magasra növő fák-alkotta erdőségre tekintenénk alá, vajmi kevéssé emlékeztetve a földi erdőségekre, de azért némi rokonságot mégis felfedezhetünk.

Még beszédesebb, ezért különös figyelmet érdemes szentelni a világosabb színű, símább textúrát mutató területnek a hivatalos tájolásban megjelent változat szerint, az ötödik és hatodik felvételen, ám most, miután elforgattuk a képet, sokkal inkább tűnik természetesnek a táj hátterében. Figyeljük meg, ahogy nő a távolság, a törzsek egyre alacsonyabbaknak tűnnek. A kulcs? Figyeljük meg a közelebbi és magasabb törzseket a kép előterében, úgy tűnnek, részekből állnak, s ezek a részek kis térközökkel kapcsolódnak egymáshoz fel- és le a törzs hossza mentén. Természetesen nagyon nem úgy néznek ki, mintha sziklákat néznénk.

 

A fenti, nyolcadik felvétel csupán összehasonlítás céljából kapott itt helyet. Földi, élő korallokat ábrázol, felfelé mutató törzsükkel, látható elágazások nélkül, összevetésnek megteszi. Természetsen a korallok itt a földön kicsik, víz alatt élnek, és közeli felvételen láthatók, miközben a marsi életforma kifejezetten hatalmas, nem víz alatt található és a fotó nagy távolságból készült. Ennek ellenére mégis felfedezhetünk némi hasonlóságot.

Miért mutatunk földi korallokat összehasonlításképpen? Úgy hinnénk, hogy a megelőző felvételen a marsi életforma valami korallféle lenne? Természetesen nem, azonban arra gondolunk, a Mars Déli Pólusának vidékén található, a korábbi felvételeken bemutatott életforma, esetleg korall-páfrány ősökkel rendelkezik, a szabad levegőhöz alkalmazkodva immár. Úgy gondoljuk, ilyen evolúciós változás bekövetkezhetett a Sarki terület egyenletes felszínű, a sekély víz és az áradások periodikus változása közepette, s létrejöhettek a megfigyelhető sűrű erdőségek.

Más szavakkal, ahol a felszín alant található sekély víz jelenléte a leghangsúlyosabb és legstabilabb, miként az áradásos és szárazabb időszakokban bizonyára több területen is bekövetkezhet a déli sarki síkságokon, úgy gondoljuk, ezek a feltételek alkalmasak a zuzmók/algák/páfrányok/mikroorganizmusok alkotta szuper sűrű, mindent magába elnyelő élő tömegek létrejöttéhez.  Hasonlóképpen, ahol a felszíni vízfeltételek szárazabb ám még továbbra is kedvező körülményeket biztosítanak, ott inkább a fás-jellegű erdőségeket várhatjuk felbukkanni. Ám ezek a függőleges törzsű életformák esetleg valamiféle korall-származékok lennének? Ki tudja?

 

A fenti, kilencedik felvétel az eredeti fotócsík bal alsó sarkának 200%-os nagyítását mutatja. Az eredeti, hivatalosan kiadott beállítást két okból helyeztük el itt. Az egyik természetesen az, hogy kicsit közelebbi rálátást adjunk a hivatalosan kiadott feltételek mellett. A másik pedig az, hogy igazoljuk, a megfelelő elforgatás hiányában nem igazán lehet megérteni és meglátni az itt megjelenő valóságot, könnyen összekeverhető az sziklákkal és talaj-jellegű geológiai formákkal. Ezek tehát a racionális érvek.

 

 

A fenti, tizedik felvétel ugyanazokat a formákat mutatja, ezúttal 200%-os nagyítás mellett, hasonlóképp 60 fokkal elforgatva az óramutató járásának megfelelően, így módunkban áll megfigyelni a függőleges irányultságot immár nagyobb felvételen. Önmagáért beszél a dolog. A 9. és a 10. kép tájolását figyelembe véve mindenki önmaga kell, hogy eldöntse, melyik irányítottság adja a valósághűbb látványt. Bármelyik orientációt vesszük is figyelembe, miként az mindenki számára világos, ez a minimum, esély sem kínálkozik rá, hogy akár természetes sziklákkal, akár geológiai talajjal összekeverjük a látványt. Teljességgel nyilvánvaló, valamiféle igen sűrűn tömött életforma tárul szemünk elé.

Másrészről, mielőtt túllépnénk ezen az utolsó, 10. felvételen, figyeljük meg a rajta látható sok-sok sötét foltot. Nem árnyékokról van szó, sokkal inkább sötét, karcsú kilövellésekről vagy kivirágzásokról, hasonlókat már láthattunk ezeken az oldalakon, egyre növekvő számban találkozhatunk ezzel a jelenséggel, s arra a következtetésre jutottunk, tipikus jelensége az alga/gombatelepek életciklusának ezen a távoli világon. Mindez arról mesél nekünk, hogy a 10. képen a helyes tájolást láthatjuk, s talán a magasba nyúló formák nem annyira valamiféle törzseket képviselnek, mint inkább egymásra vízszintesen növekvő formák sorozatát, mindenesetre ugyanabba az irányba törekedvén.

Azok számára, akik még nem jutottak el odáig, hogy hinni tudjanak a saját szemüknek, és továbbra is ragaszkodnak hozzá, amit a történelem során beléjük diktálnak a Mars bolygóval kapcsolatban, továbbra sem fogadják el élet és víz jelenlétét bolygószomszédunkon, javasolni tudjuk az eztán következő beszámolók áttanulmányozását. Ha valaki számára ezek a dolgok zavaróak, akkor a legjobban teszik, ha nem merülnek el a következő témákban. Netán mindez túlságosan is valósághű némelyek számára? Azok számára, akik abban a tudatban leledzenek, hogy Skipper manipulálta volna ezeket a képeket, netán ő maga hozta volna létre a látványt, javasolhatjuk, töltsék le az eredeti tudományos adatokat, és vizsgálják meg rendkívüli alapossággal. Amit ott találnak, az itt ellenőrizhető.

Nos, álljon is itt mindjárt egy másik beszámoló a sorban a kissé szokatlanabb külsővel bíró marsi biológiai életformákról, ahol immár közel sem annyira felismerhető a biológiai életforma, miként a Déli Sarkvidék közelében, ahol viszont igen idős, és rendkívüli sűrűségű formákkal találkozhatunk. Természetesen az ilyen hatalmas területen kialakult életforma hihetetlen mértékben képes burjánzani, ennek mindenféle következményével együtt, a légkörre gyakorolt hatása, a hőmérséklet, a pára jelenléte – kapcsán, azaz nem győzzük elégszer hangsúlyozni, igencsak meg kell kérdőjelezni a hivatalos adatokat.

Nézzünk szembe a dolgokkal, a változások kora köszöntött ránk, naivság lenne ha valaki erről igyekezne tudomást sem venni, hiszen mindenkire hatást fognak gyakorolni. Fejlődnünk kissé, hogy el tudjuk fogadni az új kor új kihívásait. A biztonságot jelentő dobozból ki kell lépni gondolkozásunkkal, fel kell nőnünk az új ismeretek befogadására. Ez a kulcs.

 

 

87. A marsi erdei élet biológiai sokszínűsége

 

 

A fenti, első felvétel nem olyasmi, amiről általában be szoktunk számolni, pusztán azért, mert kétségeink vannak afelől, hogy mindenki képes lesz megkülönböztetni a geológiai felszíntől. A látvány megszokott a Mars nagy távolságból készült, összezavart műholdas felvételein. Skipper általában félreteszi az ilyesfajta formákat, mivel arra gondol, sokak számára nem igazán egyértelmű a dolog. Természetesen biológiai életről van szó, s azért foglalkozik vele mégis, hogy bemutassa marsi erdei élet biológiai sokszínűségét.

Az itt bemutatott rész az eredeti fotócsík középső része fölött helyezkedik el valamennyivel. Semmi sem látható ezen a normál méretű felvételen, ami geológiai eredetű sziklákra és talajra utalna, sokkal inkább virágzó, sűrűn növő erdei életre. Pontosabban, a sötétebb rész valamivel finomabb textúrájú és mintázatú biológiai élet, teljesen betakarja a felszínt. Sajnálatos módon az egyedi objektumok a sötétebb részen túlságosan aprók és a felbontás is igen szegényes, ezért nem lehet többet megtudni róluk.

Aztán ott van a világosabb, a fényt erősebben visszaverő terület, miként az fentebb látható. Esetleg másfajta életformát takar, kitörvén a biológiai jellegű élet előbb említett tengeréből, netán arra rátelepedve, vagy éppenséggel alóla kibújva hozta létre az itt megfigyelhető szigetek csoportját. De megtörténhet, ugyanarról a finomabb textúrájú, sötétebb életformáról van szó, csak életciklusának másik állapotában, a kibomló/virágzó/kitöréses fejlődési szakaszban. Nem tudhatjuk erre a választ, mint sok más esetben, a szemmel látható dolgok több kérdést vetnek fel, mint ahányat megválaszolnak.

Emlékezzünk rá, nem a Földet látjuk, hanem egy másik világot, a saját különleges és egyedülálló fejlődési útjával. Miként az ebből a beszámolóból is kiderül, ennek az útnak bizonyos részei meglehetősen különlegesek voltak, s jelenleg természetesen ismeretlenek még számunkra. Gyakran figyelhetünk meg fejlődésük során kitöréseket/kinövéseket vagy virágzásokat, ezek a jelenségek bizonyára átmenetiek, vagy legalábbis úgy tűnnek, mintha átmenetiek lennének,  netán állandóak, hiszen a természetüktől függően, más-más alakot öltenek, ezért nehéz olykor a pontos beazonosításuk. Akárhogy is, ennyi elég is erről, menjünk most tovább a következő képre, hiszen éppen az szolgáltatta az alapvető okot, ami miatt ez az eszmefuttatás elkészült.

Eljutottunk tehát a fenti, második felvételhez, és a fő okhoz, amiért erre a fotócsíkra esett a választás jelen beszámoló kapcsán. Az itt látható formák az eredeti fotócsík alsó részéről származnak, közel az aljához, a felszínt közel párhuzamos sávokra osztja valami. Ezek a sávok sűrűn előfordulnak a Déli Sark környékén, ahonnan tulajdonképpen erednek ezek a bizonyos alakzatok. Ezekre a sávokra általában nagy távolságból tekinthetünk alá, szegényes felbontás mellett. A vezető tudósok természetesen „feltételezik”, hogy a különleges sávok természetes szikla és talaj egymásra hatása következtében jöttek létre eddig még ismeretlen módon.

Természetesen soha sem vetik fel, hogy ez a hatás esetlegesen életműködés lehet. Miért nem? Azért, mert a tudományos műszerek azt mondják a számukra, hogy a Mars légkörének több mint 95%-át széndioxid alkotja, sokkal nagyobb arányban, mint amely bármely bonyolultabb – általunk ismert – életforma számára elviselhető lenne itt a Földön. Továbbá, ugyanezek a műszerek azt mondják el, a bolygó elképesztően száraz és csontkeményre fagyott. Úgy tűnik, bármiféle kérdés felvetése nélkül elfogadják ezeket az adatokat valóságosnak, mint alap-adatokat, s természetesen ezeket felhasználva készítik el számítógépes modelljeiket, ezek pedig nyilvánvalóan olyan eredményeket adnak, melyek a geológiai megoldás felé hajlanak. Szemetet adunk be, szemét jön ki is eredménynek.

Ám újra és újra el kell mondani, a megfigyelők számos esetben tévednek, amikor a Mars felszíni alakzatait túlságosan is gyakran azonosítják be mint geológiai eredetűeket, holott valójában azok szuper sűrű, hatalmas területekre kiterjedő páfrányok/algák/zuzmók alkotta növénytakarók, az „adatokat” pedig, legszebb ideje lenne nyitott tudattal újra feldolgozni és értelmezni. Úgy érzem, nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, e sávok biológiai élet jelenléte nyomán és miatt keletkeztek, minden bizonnyal enyhe és már régóta ilyen légköri nyomásviszonyok közepette, talán a mágneses háttér is szerepet játszott a megfigyelhető formák létrejöttében, miként a felszíni ásványi és vízpára feltételek is.

Továbbá, amikor biológiai életnyomok kerülnek ilyen nagy távolságból készült és ami a képfelbontást illeti, meglehetősen lerontott felvételekre, már a bolygó felszíne vizsgálatának technikája is, legalábbis azon a szinte, ahogy számunkra nyilvánosságra hozzák, nehézségekbe ütközik. A keskeny látószögű, közelebbi felvételek lényegében egy sávot mutatnak csak meg az alakzatokból, az pedig túl keskeny ahhoz, hogy érzékeljük, milyen hatalmas területeket fednek be a biológiai életnyomok a felszínen. Ezeken a tájakon régóta létező életnyomokra találunk, nem csak néhány száz éve hódították meg a felszín e részét, hanem már évezredek óta, ha nem még hosszabb idő óta. Nagy térségekre kiterjedő takarójuk tekintélyes, teljességgel zárt, szilárd és rendkívül sűrű.

Ez pedig azt jelenti, hogy a növényzet betölti a keskeny látószögű felvétel teljes képmezejét egyik oldalától a másikig, megszakítás nélkül (mintha nagyon közelről fényképeznénk le egy hatalmas szőnyeget, olykor a mintázat ismétlődését felismerhetjük), a fotó által kivágott sáv ritkán mutatja a növénytakaró szélét, ahol az életforma a keményebb környezeti viszonyokkal harcban állva küzd a fennmaradásáért és/vagy más fajokkal versenyez. Akármelyik változat is legyen érvényes, továbbra is erősíti az alapkijelentést, miszerint életről van szó. Igaz, a széles látószögű felvétel nagyobb rátekintést ad a területre, az életforma nagyléptékű tulajdonságaira, a nagyobb távolság és a még gyengébb felbontás miatt azonban legtöbbször nehéz észrevenni, hogy életnyomokkal állunk szembe, legfeljebb akkor, ha mérete valóban kolosszális, mint például a jelenleg is tárgyalt típus, hiszen legalább 20 km széles.

Ezért nehéz olyan fotócsíkra találni, ahol az adott biológiai életforma teljes egészében megfigyelhető, a távolság is elegendő beazonosításához, s egyik széltől a másikig szemügyre vehetjük. Még ritkább hagyományos, fás jellegű erdőségeket találni, a földi szemünk számára megszokott fajtákat, ráadásul a felismerésük még keservesebb az automatikus képhamisító számítógépes programok tevékenysége miatt, hiszen e tekintetben eléggé hatékonyak a felismerésben és az elfedésben. Az itt említett dolgoknak lehetünk szemtanúi a fenti, második felvételen, ahol az eredeti fotócsíkot egyik szélétől a másikig láthatjuk.

 

Ami itt a második képen rendelkezésünkre áll az nem más, mint egy hosszúkás, ám viszonylag keskeny sávja a hagyományos, fás jellegű erdőségnek, egyfajta mini öko-rendszer, bezáródva, keskeny sávba kényszerülve, elszigetelődve a szélesebb térségre terjedő, párhuzamosan futó szárazföldi térségektől. Ez a látvány tárul tehát a szemünk elé, ennyi maradt az eredetiből, miután az automatikus számítógépes program igyekezett meghamisítani azt, de szerencsére itt-ott sikertelen volt a felismerő-képessége. A jobb felső sarokban, külső megjelenése alapján, biológiai eredetű alga-telep szalagját láthatjuk, a bal alsó sarokban pedig különböző, ismeretlen jellegű biológiai életformák sötét foltokból felépülő szélesebb szalagját. Amennyiben szigetekbe tömörült, a Földön megszokott hagyományos, fás jellegű életformáról van szó, akkor „töredezett” erdőségnek lehet tekinteni, kisebb mérete és az egyes csoportok elszigetelődése miatt.

  Vegyük észre azt is, hogy néhány, furcsának tetsző objektumot nyíllal megjelöltünk. A jobb alsó közülük enyhén kiemelkedő objektum, famentes területen található. Az egyébként nagy sűrűségben növekvő növényzet ilyen tiszta foltja mesterséges beavatkozásra vall, ennek folyamatosnak kell lennie, ám ez a momentum nem perdöntő. A kép közepe fölött jelzett objektum ugyancsak enyhén kiemelkedik, mindkét vége kissé hangsúlyos, emiatt halványan arra utal, alakja elliptikus, esetleg kör, mintha valamiféle jármű lenne – ám ez sem perdöntő nyom. A bal felső objektum mintha néhány aránylag magas, különös, azonosíthatatlan sötét forma csoportjából állna össze, mely egy fal, vagy természetes sziklagát mögött rejtőzik a növényzet takarásában, viszont határozott sötét árnyékot vet bal oldala felé a talajra, egy megtisztított területre, a rejtő falforma mögött.

 

A fenti, harmadik felvétel a maga 150%-os nagyítása mellett meggyőződhetünk a hagyományos fás-jellegű biológiai élet nyomairól, jobb láthatóság mellett, mint az előző, második felvételen, míg a negyediken a közelítést egészen 200%-ig növeljük, ám a felvétel elmosódottsága is növekszik. Figyeljük meg, mindhárom szokatlan jellegű objektum megtalálható ezen a viszonylag nagyobb nagyítású fotón, a részletek azonban nem kellően jók ahhoz, hogy a puszta feltevések szintjén továbblépjünk, és szilárd alapokon álló elméleti feltevést tegyünk.

Amikor Skipper az itt látható formákat mint hagyományos, fás-jellegű erdőséget azonosította, semmi másra nem hagyatkozott, mint a külső megjelenésre, egyedileg növekvő, kemény- vagy puha anyagú fafajok alkotta erdőség fest ilyen képet a Földön, ennek látványát szokta meg szemünk, nem pedig páfrány-, alga-, vagy zuzmó jellegű élet, mely ugyancsak jelen van a Marson. Miért is? Mert a Földön számunkra megszokott életformáknak megvan a maguk jól meghatározott biológiai korlátja, pl. hidegtűrésüket illetően. A túlságos hideg szétzúzza sejtszerkezetüket és elpusztulnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a számunkra megszokott földi növényzet nem létezhet extrém hideg feltételek között. Már ha hihetünk a tudományos műszerek méréseinek a marsi hőmérsékletet illetően, a napjainkban kapott adatoknak, különösen a Mars Déli Sarki területeit beleértve, ahol ezek az életformák is találhatók.

Ezért, amennyiben a fenti bemutatott, és a jól látható külsővel rendelkező marsi életformák hagyományos fás jellegű eredetet sejtetnek, ráadásul nem fennmaradásukért folytatott harc közben, hanem nagyon is sűrűn burjánzóan növekedve, akkor erősen felmerül a marsi műszeres tudományos mérések  hőmérsékletre vonatkozó adatai hitelességének kérdése, emellett pedig azok kiigazítására vonatkozó jogos igény. Ugyanez a helyzet, bár kisebb léptékben, a széndioxidra vonatkozó tudományos adatok tekintetében. „A Mars hagyományos erdőségei” – című írás, annak is különösen az eleje, jó elképzelést nyújt arra vonatkozóan, miként néznek ki a sűrű, idős, fák-alkotta erdőségek a határterületük térségében. Egyben a földi megfelelőikkel is összevethetjük a marsi erdőségek eme típusát.

Igen, a fás jellegű erdők képesek fennmaradni komolyabb széndioxid-viszonyok között is, de arról se feledkezzünk meg, hogy amennyiben ilyen erdők kiterjedten léteznek, hasonlatosan működnek a földiekhez, azaz nagymennyiségű oxigént pumpálnak vissza a légkörbe. Valójában, a hagyományos fás jellegű erdőségek ahol csak jelen vannak a Marson (márpedig igen nagy területeket uralnak, elég csak a többi beszámolóban bemutatott virágzó és jó állapotban lévő növénytakarókra gondolni), az előbbi felvetést igencsak alátámasztják, s logikus a következtetés, a széndioxid és az oxigén a Marson egyensúlyt alkot, körforgásban van, az élet számára ugyancsak kedvező feltételeket biztosítva, miként a Földön is. Azaz teljességgel logikus, amikor megkérdőjelezzük a hivatalos tudományos műszerek pontosságát és helyes működését, melyek 95%-os széndioxid légkört adnak ki méréseik eredményéül.

 

A fenti, negyedik felvétel 200%-os nagyítási tényezőt tartalmaz, közelebbi rálátást enged a Mars erdei életére. Nem illesztettünk ide további fotókat az algatelepekről a másik oldalra, a fás-jellegű erdőségek mellé, mivel jelen beszámoló fő témáját a hagyományos, fás-jellegű erdőségek adják. Az itt feltáruló látvány csak a kezdet, hiszen a kép nagyon is homályos, ahhoz azonban kellően informatív, hogy sikerrel azonosítsuk be a túlnyomó többségében hagyományos, fás-jellegű erdőségek szétszórt foltjait.

 

 

Az University of Pennsylvania, Department of Biology, D. H. Janzen, Professor szívességéből

            A fenti, ötödik felvétel segítségével összehasonlítást kínálunk a marsi erdőfoltok és a földi, hasonló megjelenésű növényzetek között. Ez a földi légi felvétel jóval részletesebb, s közelebbi rálátást ad a helyszínre, semmiféle elhomályosítást vagy képhamisítási alkalmazást nem visel magán, az erdőséget alkotó fák lombkoronája jól látszik, sokkal jobban és részletdúsabban, mint a sokkal nagyobb távolságból készült, szándékosan elrontott felbontású marsi fotókon.

Továbbá, a földi felvételen az erdőséggel nem fedett területek símábbak és erősebben verik vissza a fényt, többnyire füves térségek ezek, s ha most vesszük a marsi fotót és összehasonlítjuk az említett tulajdonságot, s az erdőség szalagját övező egyenletesebb felszínű, világosabb részeket vesszük, ezek már kevésbé felismerhetők a földi szem számára, s bizonnyal telepes élet nyomai. A földi fotóból Skipper eltávolította az eredeti színeket, s az általa használt marsi színezést vitte fel helyette a jobb összevethetőség kedvéért, de semmiféle más változtatást nem eszközölt.

A legtöbb esetben az MGS MOC marsfelvételein a keskeny-látószögű képeken, amelyeken a hagyományos erdőségek felismerhetők lennének, és különösen a fás-jellegű erdőségek, azon a léptéken, s a képek felbontása olyan, hogy még éppen megfigyelhetők lennének, nagyjából az azonosíthatóság határán, túlságosan is hangsúlyos képhamisítási beavatkozásokkal találkozhatunk. Azonban olykor néhány fotónak sikerül megmenekülnie a meghamisítás elől, s az igaz valóság egy-egy szeletébe bepillanthatunk. Szerencsések vagyunk, ugyanis ebben az esetben is ez történt, ezzel a keskeny látószögű fotócsíkkal, jól kivehetjük rajta a fás-jellegű erdőséget, körbefogva a telepes életformával, amit már sokkal nehezebb esetenként megkülönböztetni a természetes geológiai felszíntől. Kétségtelenül nem ismerte fel az automatikusan beavatkozó képhamisító számítógépes program az erdőség feltöredezett voltát, nyilván, meggyűlt a baja vele.

Ismét felhívjuk a figyelmet, a szóban forgó terület közvetlenül a Déli Pólus környezetében található, olyan helyen, ahol csont szárazra fagyott vidéket várhatnánk, legalábbis a hivatalos tudományos adatokat figyelembe véve, az ezzel járó valamennyi következménnyel együtt. Lényegében kiterjedt és túlnyomórészt mélyen fekvő, sík területen vagyunk, számos, különböző megjelenésű, burjánzó biológiai életformával, ezek kicsiny része tekinthető csak fás-jellegű erdőségeknek, akkor is inkább csak foltokban jelennek meg. Fennmaradásuk oka talán az, hogy kissé magasabb részekre szorultak vissza, ahol a körülmények valamivel szárazabbak, s így továbbra is fenn tudtak maradni, ha behatárolt részeken is, a telepes életformák ellenében, melyek bizonnyal több talaj közeli nedvességet és párát igényelnek.

Az elsődleges oka a marsi hagyományos, fás-jellegű erdőségek bemutatásának az volt, hogy ismét igazoljuk, valóban léteznek ilyen – abszolút értelemben - könnyen és egyértelműen felismerhető életformák a Marson, legalábbis a sokkal különösebb, de ugyancsak állandó jelenléttel megtalálható más marsi biológiai életformák mellett. Olykor elterjedtségi területük korlátozott, mint jelen esetben is, ám a Déli Sarki térség más részei magasabb fekvésűek, ennek eredményeként sokkal kedvezőbbek fás-jellegű erdőségek növekedéséhes és burjánzásához, hosszú-hosszú időn át, szemben a telepes életformákkal.

Hogy a dolog egyértelmű legyen, amennyiben a hőmérséklet a Déli Sarki területen lesüllyed -120 - -140 Celsius fokra, ami ugye rendkívüli hideget jelent, legalábbis a hivatalos jelentések statisztikáiban ezek az értékek szerepelnek, ki tudja milyen okból, viszont ezeknek az életformáknak sok-sok évig tartott kifejlődésük, azaz amennyiben a hivatalos adatok helyesek, egyszerűen nem lenne szabad látnunk ilyesmit. Ha tehát létezik, és meglehetősen érett állapotban, ez a tény már maga meglehetősen beszédes a marsi környezeti feltételeket illetően.

A látvány tehát önmagáért mesél, ám bármelyik tudós vagy akadémikus szentel neki figyelmet egyáltalán? Bárki is ezek közül az igen képzett emberek közül meg meri kérdőjelezni az alapvető hitrendszert? Kezd már derengeni a Kedves Olvasónak, hogy olyanoknak hisz, akiknek nagyon nem kellene? Ti biológusok és botanikusok, tisztában vagytok vele, hogy amit a Marson láttok, közvetlenül az orrotok előtt, az nem számítógépes manipuláció eredménye? Kellene némi kurázsi és felébredni végre!

Ne felejtsük el, a tudomány alapvető működése a kérdezés és megkérdőjelezés. Nemcsak az itt bemutatott életformák tekintetében, hanem általánosságban és történelmi visszatekintésben egyaránt. Az elsődleges pedig a tapasztalás. Az ismeretek így gyűlnek össze, állnak rendszerré és lehet elméleteket fabrikálni rájuk alapozva. Megbízható elméleteket. Aztán a helyzet megfordult, elkezdtek elméleteket gyártani és hozzájuk hamisították a megfigyelési és tapasztalati adatokat. Kialakult egy nyilvánvalóan hazug világkép. Az is egyértelmű, jól hazudni nem könnyű. De bármilyen jól hazudik is valaki, az igazság mindig kiderül, mert a hazug ember képtelen minden részletre figyelni. Semmiféle hazug elméletet (tant) nem sikerült keresztülverni az emberiségen még milliók legyilkolása árán sem. Most sem megy. Ugyanez történik a világűr kutatása kapcsán is? Úgy tűnik, már túlléptük azt a pontot, amikor a hazugság még fenntartható. Hát akkor inkább ne beszéljünk róla…

A titkosszolgálatok nagyszerűen felhasználták a rendelkezésükre álló bővebb információs-keretet és az emberek tömegeinek naivságát, akik megbíznak bennük, magasan képzett létükre is. Ment is a dolog évtizedeken át. Azonban a társadalom tagjai egyre nagyobb számban ébrednek tudatára mi folyik a háttérben, milyen hatalmi harcok és hazugságok állnak a hatalom képviselői mögött. A dominó-effektus már elindult. Mindenkinek egyéni döntése, hogy beáll a dominók közé, vagy pedig alájuk áll….

A választás szabad.

 

 

88. A marsi erdei élet biológiai sokszínűsége

A Mars erdőségeiről szóló írások sorát bővítjük jelen beszámolóval is, bepillantást igyekszünk nyújtani, milyen bonyolult olykor felismerni, hogy az, amit látunk élő biológiai erdőség, vagy élettelen sziklák halmaza, netán talaj. Ezeket a döntéseket szinte minden esetben a távoli műholdas felvételeken látható mintázatok megjelenése alapján tudjuk meghozni, s nem pedig egyedileg beazonosítható példányok segítségével.

 

A fenti első kép az MGS MOC R07-01831 jelű keskeny látószögű tudományos adatcsíkból való. A fotócsíkon igen sok képalkotási hiba van (itt nem látható), ezek keresztülnyúlnak a különböző formákon, mint például a fentebb láthatón, ezért kell kivágni egyes részleteket, hogy az említett hiba ne kerüljön ide. A szóban forgó formát a 100%-os, hivatalos felbontáson láthatjuk, némi szín hozzáadásával a kontraszt javítása és néhány kisebb részlet kiemelése érdekében. A bal oldali képrészlet az eredeti fotócsík tájolása alapján mutatja a bemutatni kívánt formát, míg a fotórészlet jobb oldala annak 90 fokos elforgatását, az óramutató járásával megegyező irányban,  tünteti fel.

Valójában a Mars erdei életformájára láthatunk egy újabb példát, ha valamivel kisebb méretben is a megszokotthoz képest, s még ha tisztításnak vetnénk alá a felvételt, még akkor is igen nehéz lenne felismerni az életet, megkülönböztetni a puszta geológiai szikláktól, legalábbis első látásra. Ha valaki nem eléggé alapos kutató és elfogadja a hivatalos propagandát, miszerint ilyesmi a Marson nem is létezhet, akkor egyszerűen csak továbblép ezen a felvételen, mint geológiai jelenségen, és semmiféle következtetést sem von le. Más szavakkal, azt látja, amit elvárnak tőle, hogy lásson, és nem látja azt, amit nem várnak el tőle, hogy lásson. Nos, ez bizonyos szempontokból még meg is érthető. Higgyenek nekünk, az eredeti fekete-fehér felvétel rendesen ki van mosva és nem tartalmazza a részleteknek és mintázatoknak az itt láttatott szintjét, ezért a kutatónak meglehetősen nyitottnak kell lennie, hogy alaposan utána nézzen a dolgoknak, s rájöjjön, másvalami történik a szeme elé táruló felszínen.

Amikor a marsi erdőség valamivel kisebb egyedek újra és újra ismétlődő csoportjából áll, százas és ezres létszámban, miközben nagyjából ugyanolyan méretűek és formájúak az egyes példányaik, magasságban és szélességben egyaránt, a fotócsík egyik oldalától a másikig, anélkül, hogy a legkisebb szünet is megszakítaná az általuk formált takarót, akkor pontosan olyan helyzettel találkozunk, mintha egyetlen fonalszálat szeretnénk észrevenni egy szőnyegdarabon. Mindenki tudja, az egyes fonaldarabok ott vannak, de egész egyszerűen nem láthatók mindaddig, amíg valaki egészen közel nem hajol a szőnyeghez, megfelelő szögben vizsgálja azt, esetleg valamelyik kiemelkedik az egyébként tökéletesen sima anyagból. Az biológiai élet takaróját azért ennyire nem nehéz beazonosítani, de az alaphelyzet igen hasonló.

Ami miatt a helyzet annyira mégsem rossz, az a tisztán látható textúrának és mintázatnak köszönhető  e marsi formák tekintetében. A fenti fotó igen alapos vizsgálata felfedi számunkra, hogy a fotórészleten hasonló alakú objektumok ismétlődő rendszerének mintázatát láthatjuk, ezer és ezer lehet belőlük, a felbontás határától még épen kisebb egyedeik sokasága állítja elő a megfigyelhető mintázatot. Különösen jól kivehető ez a jobb oldali fotórészleten. Más szavakkal, régi időkre visszatekintő eredetű, rendkívül sűrű növésű biológiai eredetű életformákra tekintünk alá, az eredeti geológiai felszín teljes egészében alatta rejtőzik, tökéletesen befedi azt.

Ami miatt nem mutatjuk be az eredeti fekete-fehér felvételt, illetve nem mellékelünk a helyszínről erősebb nagyításokat, annak oka az igen jelentős file-méret, a jelen beszámoló keretében bemutatott valamennyi fotó esetében, beleértve ezt az egyet is, ez pedig egyúttal behatárolja a mellékelhető felvételek számát is. Ez viszont azt jelenti, hogy a grafikus számítógépes program hatalmas mennyiségű egyedi, jól megkülönböztethető objektumot talált alant, s ezek alkotják az egységes megjelenést. Ezek tehát nem bokrok, virágok vagy fák, s nem is ezek keveréke, ami ilyen hatalmas file-mérettel járna. Valamiféle apróbb, azonosítatlan lényekről lehet szó (esetlegesen telepes életforma?), melyek nem keverednek el szomszédaikkal, ám ugyancsak szépen burjánzanak, nagyon régóta léteznek, hiszen minden egyes parányi helyet tökéletesen kitöltenek, szomszédaikhoz igen nagy közelségbe kerülnek. Dobjon le bárki is egy fémpénzt, biztosak lehetünk benne, egy darabig eltart, mire leér a felszínre.

Ez a valóság, az emberi hitrendszer a valóságról alkotott képe pedig más kérdés. A fenti formák rendkívül szuggesztívek, de talán néhány embernek nem vívják ki elismerését. Menjünk tovább, nézzünk meg újabb dolgokat, talán több figyelmet érdemelnek.

 

A fenti, második és a lenti, harmadik felvétel újabb példákat hoz fel az imént bemutatott formákra, ám a Mars egy további, az előzőtől eltérő, igen sűrű növésű és idős társulást alkotó biológiai életformájára, egy újabb, az MGS MOC S08-00170 sorszámú keskeny látószögű felvétele kapcsán. Az osztott kép bal oldalán a hivatalosan kiadott változatot láthatjuk, ez csak kissé engedi sejtetni, hogy valamiféle mintázat rejlik a látvány mögött, amit viszont már sokkal jobban látunk a jobb oldali, a helyszínt 200%-os nagyítással megjelenítő képrészleten. Miként látható, ezek a formák még az előzőnél is apróbbak, más mintázatot képviselnek, s kétségtelenül biológiai életformák. Amellett, hogy a szuper sűrű, igen tömött és idős növekmény fotójához tartozó file-méret ismét csak tekintélyes.

 

 

A fenti, harmadik felvétel, ugyancsak az S08-00170 jelű fotócsíkból való, némi segítséget ad nekünk, s ez ugye csak meglehetősen ritkán fordul elő, annak meghatározásában, mit is láthatunk. A bal oldali képrészlet bal felső sarkában szakadás figyelhető meg a biológiai élet takarójában, néhány kiemelkedő szikla okozza, felszínűkön nem tudtak megtelepedni a biológiai életformák. Ennek köszönhetően viszont önálló csoportjait is megfigyelhetjük a biológiai életformáknak, amint megpróbálnak megtelepedni és jelenlétüket állandósítani. A kép legsarkában láthatjuk. A jobb oldali képrészleten a folyamatos takaró megszakadását legalul vehetjük észre a fotócsíkon. Lényegében ugyanazt látjuk, a megfigyelhetőség itt azonban kissé zavaros.

Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy a fotócsík további 90-95%-át pontosan ugyanezek az életformák alkotják, mint ami a második felvételen is látható. Semmi más, mint szuper sűrű és igen tömött biológiai életforma, a fotócsík egyik szélétől a másikig terjedően, mind vízszintesen, mint függőlegesen, nagyjából teljesen sík területen. Helyezze magát a Kedves Olvasó egy hiszékeny tudós helyzetébe, s vegye szemügyre a második felvételt, annak is a bal oldalát, természetesen a fekete-fehér felvétel vonatkozásában, s vizsgálja a kép összevisszaságát az ő „szakértő” szemeivel. Ha valaki képes erre, akkor megértheti, milyen könnyű az itt bemutatott marsi életformát annak felismerése és beazonosítása nélkül egyszerűen félrevetni.

Ha nem lenne a kisebb megszakadás a biológiai életforma takaróján az itt bemutatott S08-00170-es felvételen, ki venne észre bármi különbséget is? Továbbá, az itt bemutatott életforma már csak azért is számít lehetetlenségnek a tudósok számára, mert igen látványosan burjánzik, léte mindenféle általánosan elismert lehetőségtől távol esik, a dolog puszta megfontolása is távol esik a tudományos világ tagjaitól. Sőt, mostanára már odáig jutottunk, hogy a tudósok és akadémikusok ha egy-egy felvételt megvizsgálnak, már annak sem hajlandóak hinni, ami közvetlen az orruk előtt van. Miért? Egész egyszerűen azért, mert ez nem lehetséges! Bár mindezek a következtetések és állásfoglalások személyes lelki és viselkedési formákon alapulnak, nem pedig a 2+2=4 nyilvánvalóságán. Az objektivitásnak e teljes hiánya fenyegeti a tudományos alapelveket, az emberi hozzáállásra viszont nagyon is jellemző.

 

Bárki észreveheti, hogy miközben az R07-01831 jelű első képről tovább lépünk az S08-00170-es, akkor azt láthatjuk, hogy ez utóbbi világosabb, mint az előző. Nem lehet tudni, ehhez mennyiben járul hozzá a Skipper által alkalmazott színezés, mindenesetre érdemes egy pillantást vetni a fenti, S08-00171 jelű, széles látószögű felvételre, ezen feltüntetve az S08-170-e sorszámú keskeny látószögű fotócsíkot, nyíllal és felirattal jelölve. Mint látható, a 2.96 km széles S08-00170-es fotócsík csak kicsiny szekcióját foglalja el a világosabb színű területnek, miként azt a széles látószögű képen jól megfigyelhetjük. Logikus a következtetés, hogy a kiterjedt, világos terület a széles látószögű kamera felvételén ugyanez, vagy igen hasonló biológiai élet hordozója sok-sok kilométer átmérőjű területet átfogóan.

Mindez arra utal, hogy a biológiai életnek ez a fajtája kiterjedt területet foglal el a Mars Déli Sarki területeinek térségében. Minél sűrűbben tömött és minél szilárdabb megjelenésű, annál fényesebb is egyben. Közvetlen a sarkvidéken tehát igencsak erős bizonyítékot találtunk az erdők kialakulására. Ez a kulcs.

 

 

89. Biológiai élet a Mars Déli Pólusának térségében

 

 

A fenti, első felvétel a Déli Sarkvidéket mutatja, a jégsapkával együtt, fehér foltja középen kiugró látvány. A bal oldalán a szöveggek és körrel jelzett rész arra a területre mutat, melyről hamarosan szó esik. Ezzel együtt az is jól látható, az említett rész jócskán magán a jégsapkán van.

A Mars Déli Sarkvidéke jégsapkájának legfőbb összetevője, a hivatalos tudományos álláspont szerint legalábbis, elsősorban fagyott állapotú széndioxid. Nos, a széndioxid-jég és a vízjég megjelenésében teljesen egyforma, akkor miként azonosították be mégis a jégsapka anyagát széndioxidként? Nos, ez a valóságban igen egyszerű. A korábbi tudományos adatok azt mutatják, hogy a Mars légköre 98.32%-ban széndioxidból áll, csak halvány nyomokban tartalmaz nitrogént, 2.7%-ban, és oxigént 1.6%-ban, vízpárát mindösszesen 0.03%-ban. Összehasonlításként a földi légkör összetevői között a nitrogén 78.084%-kal, az oxigén 20.946%-részesül, a vízpára átlagosan pedig 1.00%-ban veszi ki részét, a széndioxid szintje 0.038%. Miként az rögtön kiderül, a hivatalos statisztikák szerint, igen nagy a különbség a két világ között.

Szóval, amennyiben a Mars atmoszférája majdnem kizárólag széndioxidból áll, miként gyűlhetett össze a felszínen ilyen jelentős koncentrációban, hogyan alakulhatott ki a jégsapka? A válasz a rendkívüli hideget, a csont szárazra fagyott körülményeket jelöli meg fő felelősként, s azt, hogy a Marson a leghidegebb a sarkok térségében van. A hivatalos tudományos adatok elmondják nekünk, a Mars átlagos hőmérséklete -63 Celsius, a sarkvidékeken azonban egészen -140 Celsiusig csökkenhet a hőmérséklet. Ez bizony valóban rendkívül zord viszonyokat jelent. Itt a Földön, normál körülmények között, a széndioxid -56.6 Celsius fokon fagy meg, azaz jól látható, hogy a hivatalos marsi hőmérséklet-adat szerint a széndioxid könnyedén kifagyhat a Mars légköréből és hó formájában aláhullhat, fokozatosan gyarapítva a sarkvidékek jégsapkáinak tömegét.

 Fontos azzal is tisztában lenni, hogy a széndioxid az egyik leghatékonyabb ismert agypusztító vegyület. A földi ember számára a mindösszesen 3-5%-os széndioxid-tartalom már halálos veszélyt jelent az életére, s most vegyük ehhez hozzá a Mars 95.32%-os széndioxid légkörét. Azaz ha egy földi úgy gondolná, hogy tesz a Mars felszínén egy kiruccanást, mindenféle komoly védőfelszerelés nélkül, amellett, hogy csonttá fagy, a nitrogén és oxigén hiányában megfullad, a halálos adag sokszorosát kitevő széndioxid-szint még meg is mérgezi. Szóval, gondoljuk csak meg jobban a dolgot! Tényleg még mindig a Marsra akarunk menni?

Nyilvánvaló, meglehetősen nehéz lenne arról meggyőződni, hogy bármiféle biológiai élet is létezhetne a Marson, hogy képes lenne fennmaradni a Déli Sarkvidék veszélyes körülményei közepette, pláne nem magán a jégsapkán, a rendkívül ellenséges és fenyegető viszonyok mellett. Nos, az itt bemutatásra kerülő formák természete pedig pontosan ez. A logikus következtetés nyilvánvalóan a következő: a marsi légkör összetétele természetesen nem 95.32% széndioxid, a hőmérséklet sem elviselhetetlen hideg, miként azt állítják. Mindenki döntse el saját maga, mit fogad el.

 

A fenti, második felvétel kissé közelebbi rálátást enged e kontextusában a Mars Déli sarkvidékének térségére, egyúttal magának a jégsapkának a felszínére. A fekete nyilak a feketével bekeretezett részen a beszámolóban kielemzett, számunkra érdeklődésre okot adó helyszíneket jelölik, miként az nagy távolságból, széles látószögű kamera lencséjén át láthatjuk. A vörös nyilakkal jelölt részek kétségtelenül igen hasonlatosak, ugyanolyan jellegűek, jóval nagyobbak és fejlettebbek, ám nem áll rendelkezésre róluk tudományos adatokból álló kép, legalábbis nem hoztak ilyent nyilvánosságra. Ez utóbbi vonás igencsak fontos lesz számunkra az értelmezés során.

Arra gyanakszunk, mindez azért van, mert ezek a fejlettebb területek sokkal kiterjedtebbek, méretük folytán pedig akkorák, hogy lehetetlen lenne ilyen mértékű képhamisítást alkalmazni, hacsak ki nem törlik az egész felvételt. Más szavakkal, az itt bemutatásra kerülő formák kétségtelenül jóval szerényebb léptéket képviselnek valamifajta jelenségnek, mely sokkal hatalmasabb arányokban is létezik. Figyeljük meg a fenti második felvételen, hogy a vörös nyilakkal jelzett nagyobb formák miként emelkednek fel a magasba hosszanti tengelyük mentén, teljes hosszukban, egyik végüktől a másikig, jóval mélyebb ás hangsúlyosabb árnyékjelenséget produkálva, majd símulnak aztán bele újra a felszínbe, igen hasonlatosan viselkedve ahhoz, amikor a tenger felszínén hullám érkezését láthatjuk. Újabb jellemvonása ennek a nyílt térségben található alakzatnak, hozzáadódva egyéb különleges jellemvonásaihoz.

 

A fenti, harmadik felvétel, három felvétel-részletből áll össze, távoli látványt nyújtva számos, kevéssé feltűnő alakzatról. Nos, akár már tippelni is lehet, miféle értelmezést sikerül találni ezekhez a különleges, a tengerpart felé közelítő hullámokra hasonlító alakzatokhoz. Ezen a továbbra is távoli műholdas felvételen a biológiai életformák simább felszínű megjelenést mutatnak, miközben a kissé felemelkedő széleiken sötétebbek, köszönhetően a beeső napfény szögében mutatkozó eltérésnek, más árnyékviszonyok alakulnak ki. A Déli sarki területre jellemző durvább felszíni formák megjelenése ugyancsak megfigyelhető a mellékelt műholdas felvételen. Vegyük észre, miként változik a biológiai életforma kinézete a felvétel jobb oldalától kiindulva a lejtőkön át, majd újra belesímulva a tipikus marsi sarki területbe.

 Amit az itt bemutatott biológiai életforma kapcsán meg kell érteni, az a következő: a símább megjelenése nem elsősorban annak tudható be, hogy valóban síma lenne a felszíne, sokkal inkább az őt felépítő életformák százainak és ezreinek szoros közelsége miatti egységes takaró létrejöttének, azok egységes magasságának, méretének. A következő felvétel a szóban forgó dolgot némileg jobban illusztrálja.

 

A fenti, negyedik felvétel, az S10-00776 jelű fotócsíkról való, a bekeretezett részről kissé közelebbi rálátást enged, természetesen rajta a már említett biológiai életformával; a harmadik felvétel középső szeletén látható területről. A felbontás ezen a némileg közelebbi felvételen nem túl jó, ami természetesen kihat magára a látványra is. Habár nagyon halványan látható, az mégis egyértelmű, a nagysűrűségű életformák irányítottságot mutatnak, elhelyezkedésük soros elrendezésű, a negyedik felvétel felső részén különösen jól látszik ez, feltétlen szükséges, hogy a Kedves Olvasó ennek a mintázatnak kiemelt figyelmet szenteljen.

 

 

A fenti, ötödik felvétel ugyanebből az S10-00776 jelű fotócsíkból való, egészen pontosan a bal felső sarkából. Ez a 150%-os nagyítás kissé több részletet mutat. Figyeljük meg az ovális, csomós jellegű mintázatát a biológiai életnek a kép bal oldalán, a nagyon sűrű soros elrendeződést a szélén, ahol átbukik a hullámforma és a sapka felszínéhez igazodik.

Hasznos lenne, ha a Kedves Olvasó most megtekintené a „Marsi tengerpart & életnyomok”- című írást. Jelezni szeretnénk, az ott található formák nem a sarkvidék belső területeiről valók, ellenkezőleg, az alacsonyabban fekvő területekről, melyek szemmel láthatóan rendszeresen ki vannak téve tengernyi víztömeg hatásának. Abban a beszámolóban érdemes különös figyelmet szentelni a harmadik, s még inkább a negyedik felvételnek. Felhívnánk a figyelmet, az ott bemutatott biológiai élet igen hasonlatos jelen beszámolónk negyedik és ötödik felvételén láthatóhoz; a két beszámoló pedig ugyancsak közös a fotókat fedő mesterséges beavatkozásban, különösen a tengerpartokhoz közvetlen símuló részeken.

A fotókon, ha ilyesmit látunk, azonnal gyanakodnunk kell, abban az esetben valamiféle vízfeldolgozó- és vízhasznosító berendezések létét tételezhetjük fel – Déli Sarkvidék jégsapkájára alapozva. Azért említjük ezt a tényezőt, mert fontos lehet a biológiai életforma általános megjelenése szempontjából, miként alkalmazkodik különböző környezeti feltételekhez.

 

A fenti, hatodik felvétel egy újabb, ezúttal az S10-01534 jelű fotócsíkból való, közelebbi rálátást enged a hullámforma élére. Nemcsak egyszerűen közelebbi rálátást ad, hanem kifejezetten a biológiai élet hullámforma szélén található tömegére koncentrál, mivel a napfény éppen ideális szögből, pontosan hátulról érkezik, megvilágítván a biológiai életforma szélét. Eredetileg a fotócsíkon bizonyára több minden is kivehető volt, azonban a folyamatosan alkalmazott képi elemek elpusztították a részletek nagy részét, csak az itt bemutatott kicsiny szakasz maradt meg a hullámforma széléből.

Figyeljük meg, a hullámforma széle mögött található egyedi objektumok tömege méretben és magasságban alapvetően azonos, ebből következően szuper sűrű és tömött tömeget alkot. Ennyiből már sokan megérthetik, miért látszik ez a terület ilyen egységesen símának, miközben a távolság nagyobb, mint a megelőző képek többségén, hiszen itt valamennyi egyedi objektum elmosódott, egységes masszává folyik össze. Még a közelebbi rálátás ellenére is az életforma felépítése igen sűrű, még közvetlenül a hullámforma szélénél is, láthatóan jól elkülönül e biológiai életforma a jégsapka többi részétől.

Az itt bemutatott biológiai életforma a 2.-tól a 6. felvételig szemmel láthatóan jó állapotban van, nem csak a nyílt térségekben burjánzik és marad fenn, de magán a jégtakarón is. Bárki is elhiszi azt, hogy ez az élő tömeg a rendkívül veszélyes széndioxid-jégen növekedne? Netán vízjégen? Továbbá, bárki is elhiszi azt, hogy mindez valóban végbemehetne, amennyiben a jégsapka felszínén a hőmérséklet a hihetetlenül fagyos, -140 Celsius lenne, mely értéken szinte bizonyosan majdnem minden sejtszintű szerkezet széthullana, netán a hőmérsékleti értékek kevésbé extrémek?

Lehetséges, hogy e sűrűn tömött hullámforma egyfajta alkalmazkodás a nyílt sarki sapka jelentette körülményekhez. Talán minden egyes objektum némi hőt termel, mely összegeződve kellően hatékony a sűrű tömött takaró fennmaradásához, s esetleg éppen ezért részesítik előnyben a jégtakaró felszínét, mert ott tudják kialakítani ezt a szorosan kötött állapotot? Lehetséges lenne, hogy a hullámformák szélénél ez az életforma kellemesebb körülményeket talál, mert ezek a területek biztonságosabbak számára, s a vízfelhasználásuk is kedvezőbben alakul?

Mindezek tudatában bárki is feltételezheti erről a biológiai életformáról, hogy akármennyire is szokatlan számunkra, nemcsak egyszerűen túlél, de még jelentős mértékben szaporodik is az igencsak mérgező széndioxid légkörben a hivatalosan kiadott -56.6 és -140 Celsius fok közötti tartományban? Az egyetlen helyes értelmezés az, hogy a sarki sapkát vízjég alkotja, a hőmérséklet pedig miközben elegendően hideg ahhoz, hogy a vizet fagyott állapotban tartsa, de semmiféleképpen nem extrém hideg, ahogy azt a hivatalos források állítják. A következő hasonló, ám bizonyos szempontokból mégis különböző felvétel tovább segíti a bemutatott dolgok valóságalapjának megismerését.

 

A fenti fotócsík-részletsor az igen hosszú R04-00405-ös, keskeny látószögű tudományos adatból való, néhány, igen hasonlatos biológiai életforma látható rajta, azonban ezek az életformák láthatóan igen szívesen csoportosulnak vízterületek közelében, ellentétben a 2.-6. fotókkal. A vörös nyilak a biológiai élet helyszínei közül két igen jellemzőre mutatnak, a 8. és 9. képen innen emeltük ki a részleteket. A „more” szó a további részeken megjelenő, ugyanilyen típusú biológiai életformára utal. Találkozhatunk még a „water” felirattal, ami pontosan azt jelenti, ami, ám ez a beszámoló a biológiai életről szól, így itt és most nem szentelünk tágabb teret ennek.

Külön ki szeretnénk hangsúlyozni a fenti, #9-es számmal és vörös nyíllal jelzett területet a balról a harmadik képszelet közepe táján. Az ott látható sötét terület alatt (itt nem látható a képen), található egy kisebb, némileg világosabb, ám továbbra is alapvetően sötét folt. Ugyanazt a biológiai életformát rejti, ám finomabb textúra mellett és símább megjelenéssel, körülölelvén egy felszíni alakzatot, mely láthatóan fagyott víz. Most mozgassuk tekintetünket a következő, azutáni majd a legutolsó képszeletre jobb oldalt. Figyeljük meg a fagyott víztömegek körül található sötét sávokat, valamint a vízfelületek területén kialakult szigeteket.

Nincs sem hely sem idő ezeket a régiókat itt bemutatni, de mindenféleképpen igen fontosak. Ugyanarról a biológiai életformákról van szó, amelyek a sötét foltokban is előfordulnak, ám sokkal símább megjelenésben, kétségtelenül fejlettségi állapotuk alacsonyabb szintje miatt. Számos, a jégsapka felszínén kialakult fagyott víztömeg körül megfigyelhető a már említett sötét sáv, megkülönböztethető részletet azonban nem tudunk kivenni rajtuk. Egymáshoz igen hasonlatosak, s a jelen beszámoló további részében ki is térünk rájuk, szemmel láthatóan ezekhez a víztömegekhez vonzódnak, azoknak is főleg a parti részeihez, legyen a víz akár folyékony, akár fagyott állapotú.

Egyértelmű, amikor a vízfeltételek éppen megfelelőek, vele kétségtelenül egyéb, ismeretlen tényezők is szerepet kapnak, a biológiai életformák gyűrű alakban övezik ezeket a víztömegeket, s láthatóan csomósabb és szélesebb sávokat alakítanak ki, miként az jól látható a következő 8. és 9. felvételen. Ezután az élet teljesen körülfolyja a vízterületet, ám soha nem hagyja el annak parti térségét, utalván rá, a víz létfontosságú számára. Mivel ez a telep nagyobb és könnyebb felismerni biológiai életként, ezért választottuk beszámolónk anyagául.

 

A fenti, nyolcadik felvétel, 200%-os nagyítás mellett, közelebbi rálátást ad a biológiai életforma R14-00405 jelű fotócsíkon megjelenő típusára. Az életforma itt megfigyelhető hatalmas tömege kellő bizonyító erővel rendelkezik a gyengébb felbontás ellenére, mégis kissé jobb látványt ad. Nehéz biológiai életformánál az itt bemutatottnál nyilvánvalóbb bizonyítékot találni, ezeken a tömörített  műholdas felvételeken. Önmagáért beszél.

 

 

Ugyanez a helyet a fenti, kilencedik képpel, az előbb is bemutatott életformát ábrázolja, ugyanarról a fotócsíkról, csak kissé lejjebbről. Megismételjük, nehéz biológiai életformának ennél nyilvánvalóbban megmutatkozni. Ismét csak önmagáért beszél.

Ne feledkezzünk meg róla, valamennyi itt bemutatott helyszín a Déli Sarkvidék területére esik, egész pontosan a jégsapkák felszínére, ahol a hőmérséklet, az elvárások szerint, a lehető legalacsonyabb az egész déli félgömbön. Igen, amerre csak nézünk, mindenfelé, hatalmas térségekre kiterjedően, sikeresen növekvő biológiai életformát láthatunk, kifejlett állapotban, kétségtelenül számos évszak óta folyamatosan létezik és fejlődik. Mit fog ezek után a Kedves Olvasó elhinni, a biológiai élet kőkemény bizonyítékát, melynek létezéséről saját erőfeszítése révén meggyőződhet, független kutatók segítségével és iránymutatása mellett, akik olyan műholdas értelmezésekre hívják fel a figyelmet, melyeket a saját vezetőink legszívesebben elhallgatnának, és letagadnák a puszta létezését is, azaz fogadjuk el a mantrájukat, miszerint ők tudják a legjobban mi a helyes számunkra?

Mit higgyünk? Hol az igazság? Egyáltalán nem szükséges, hogy elhiggyük, amit mások mondanak, beleértve minket is. Mindenki győződjön meg saját maga. Keresse meg a megadott fotók eredetijét, ne csak az itt bemutatott képeket használja fel, és töltse le közvetlenül a GIF kiterjesztésű változatokat, a GIF kiterjesztést ugye minden egyes böngésző képes kezelni, a hivatalos tudományos adatok tehát bárki számára elérhetők, minden egyes említett fotócsík, ráadásul, azok mutatják a legtöbb részletet. Alkalmazza mindenki az általa ismert grafikus segédprogramokat, vagy ha ilyenekkel nem rendelkezik, illetve nem érti kezelésüket, írja fel őket CD-re/DVD-re, keressen fel számítástechnikai üzleteket, vállalkozásokat, netán helyi intézményeket, mindenek előtt a könyvtárat, akik elvégzik a szükséges elemzéseket az érdeklődő jelenlétében. Más szavakkal, ellenőrizni kell mindent, újra és újra ellenőrizni, amíg az ember meggyőződik az általa vizsgált dolog valóságosságáról.

Amikor mindez megtörténik, mindenki kérdezze meg önmagától, miként létezhetnek ilyen dolgok, melyeket hivatalosan rendszeresen és szándékosan figyelmen kívül hagynak, mintha abszolút nem is léteznének. Ha pedig mindez kétségtelen, akkor a logikus válasz fájdalmas és kissé rémisztő. Valaki itt a Földön nagyon nem akarja, hogy felismerjük a valóság ezen elemeit, s igen tevékenyen beavatkozik szándékos megtévesztésünk és félrevezetésünk érdekében, ehhez a technikai eszközök mellett pszichológiai ismereteket is bevet, ismereteinket szándékosan az igazsággal gyökeresen ellentétes irányba tereli. Ennek felismerésekor azonnal felmerül a kérdés: miért? Nos, éppen ez a 64 millió dolláros kérdés, nem igaz?

Mi szükséges a fentiek elkerüléséhez? Elhiszi a Kedves Olvasó, hogy amit lát, az semmi más, mint víz által támogatott egyszerű biológiai élet a Marson? Nem gondol ezzel kapcsolatban semmiféle borzalmas dologra? Mi a helyzet az intelligens életformák alkotta civilizációkkal? Mi ebben olyan rettenetes? Mi van, ha technológiai szempontból messze előttünk járnak? Amennyiben ilyen magasan fejlettek, milyen mértékű fenyegetést jelentenek ránk nézve? Ha most ott vannak, akkor az elmúlt 6 vagy 7 ezer évben is ott voltak, azaz egész idő alatt, miközben az legutolsó emberi civilizáció kifejlődött a Földön, és mi továbbra is itt vagyunk, sértetlenül, háborítatlanul intézzük napi ügyeinket. Hol van tehát a külső fenyegetés, amitől tartanunk kellene?

Lehetséges lenne, hogy a legnagyobb dolog, akitől meg kellene rémülnünk az saját magunk?  A pszichológiai állapotunk olyannyira papírvékony, hogy semmiféle új dolgot nem vagyunk képesek befogadni, semmiféle változást nem tartunk elfogadhatónak, egyébként pedig darabokra hullana életünk? Ez az, amiről az egész titkosítási kampány szól, megvéd bennünket saját törékeny lelkiállapotunktól? Mindannyian meg kell magunkat vizsgálni. Valóban összeomlanánk lelkileg, ha felfedeznénk, hogy valaki más kísérleti alanyai vagyunk, netán a saját személyes hitrendszerünk külső tényező manipulálása révén fejlődött ki? Azonnal darabokra hullanánk és céltalanul kóvályognánk onnantól kezdve? Ennyire ellenállók lennénk minden új és szokatlan dolog iránt? Amitől a legjobban félünk az a különbözőség lenne? Valamennyien be vagyunk lőve egy irányba és sérülékenyek vagyunk?

Másrészről, lehetséges lenne, hogy a titkos tudást hatalmat és jólétet ad? Lehetséges lenne, hogy itt a Földön néhányan megpróbálják visszatartani a titkos tudást, a technológiai ismereteket kiterjeszteni saját előnyükre és hasznukra, abból kiindulva, hogy ami néhányuknak jó, az jó mindenkinek, és a dolog mindenki számára megtérül? A hatalmon lévők gazdagodnak és a gazdagok még gazdagabbá válnak, s kinek a kárára? Ismerősen hangzik?

Nem tudjuk ezeket a kérdéseket kellő meggyőző erővel megválaszolni, mindezek talán csak feltevések és távol állnak a valóságtól. Amit viszont meggyőződéssel kijelenthetünk, az a következő: a tudatlanság és a bizonytalanság mely alatt generációk nőnek fel, sohasem vezet jóra. Mindannyian el kell döntenünk, hogy mint egyének mit is szeretnénk. Azt el tudom mondani én mit szeretnék. Nem az igazság egyik változatára szeretnék rábukkanni, hanem az IGAZSÁGRA magára, az életem ehhez igazítom hozzá, erre készülök fel, akármi is legyen az igazság, ez pedig egy folyamat, megtanulni meglátni, a földi ember milyen hasznot tud húzni az igazság megismerése révén, hogyan teszi könnyebbé az igazság az életünket. Ez személyes választás kérdése. Nos, Ön melyik oldalon áll? Kezd már elege lenni?

 

90. Szemfényvesztő marsi műholdas felvételek  - a félrevezetés és a megtévesztés művészete

 

 

A fenti első kép és az azt követő három az MRO HiRISE #PSP_003694_1800 jelű tudományos adatképe. Miként látható, nagy látószögű, kontext felvételről van szó, a fotócsík egyik oldalától a másikig látható. A helyszín gyönyörűen tiszta, és tisztának is látszik, némi selyemfénnyel, ami tipikusnak mondható a nagyfelbontású MRO leképező rendszer esetében jelenleg. Az MRO archívuma szerint ez a felvétel a Terra Sabaea vidékén készült, a Jansen-kráter közelében, ám számunkra ez pillanatnyilag nem fontos.

Az is rögtön látható, sötétebb pászmák tarkítják a viszonylag világosabb színű hátteret, a fotón ezek a legszembetűnőbb dolgok. Az újabb MRO adatok leírásában mint „sávok a lejtőn” szerepelnek, s ez ugye meglehetősen semleges hivatkozás, egy címke, amit az előzőek ismeretében nehéz bárminek is megfeleltetni. A korábbi hivatalos jelentésekben következetesen mint a lejtős területeken kialakult por-megcsúszásokra hivatkoztak. Az elmélet szerint a magasabb részeken felgyülemlett, majd megcsúszott por végighaladva a lejtőkön ősibb geológiai talajrétegeket fed fel. Ez a következtetés természetesen a hivatalos gondolkodás kényszerpályájából fakad, miszerint a Mars általában rendkívül száraz, poros és halott világ.

Azt is érdemes tudni, hogy néhány laikus kutató ezekre a területekre, mint vízfolyásokra hivatkozik, ám, mint az könnyen elképzelhető, ennél tovább nem is mennek a hagyományos fő tudományos áramlattal szemben, s ez a tudományos főáramlat pedig a legritkább esetben tér csak el a hivatalosan eldöntött állásponttól. Nos, miként az elmúlt évek bizonyítják, mást sem teszünk, mint eltérünk a hivatalos állásponttól, s felmerülhet, miért nem beszéltünk eddig erről a témáról? Miért is? Nos azért, már általában nem veszünk fel beszámolók témájául geológiai jelenségeket, legalábbis addig, amíg nem esnek túlságosan távol a hivatalos alapoktól. Jelen esetben azonban nem ez a fő ok. Azért nem beszéltünk eddig erről a témáról itt, mert lényegében nincs is miről beszélni.

A fenti gyönyörű felvételen például érdemes figyelmet szentelni a szép síma textúrának, mely mindennek a már említett selymes kinézetet adja. Ez pedig nem az a megjelenés, mely a geológiai alakzatokra jellemző, különösen nem a nagyon nagy felbontású MRO felvételeken. Amikor durva felszíni geológiával találkozunk, általában ugye azt kellene látnunk, amit jelen esetben is láthatunk. Bármelyik hivatásos, aki megéri a pénzét, és alapos vizsgálatnak alá vetett földi műholdas felvételeket az elmúlt 10-20 évben, a régebbi fényképészeti technikák mellett is, kapásból tagadni fogja vízfolyás jelenlétét, hiszen a Mars rendkívül száraz és a felszínt por borítja.

Semmi mást nem kell tenni az érdeklődőknek, mint szemügyre venni a Spirit és az Opprtunity marsjárók azon felvételeit, melyeken a felszín is látható. Ahogy a hónapok, sőt, az évek telnek, teljesen nyilvánvaló, hogy a Mars szuperszáraz és „poros”, a marsjárók külső része, beleértve a rajtuk található bemélyedéseket, vágatokat, pormentesek, egyenesen kristálytiszták. Vagy a marsjárók nem a Marson vannak, vagy pedig, ha néhányan azt állítják, hogy mégis csak ott vannak, akkor a Mars egyáltalán nem poros, legalábbis nem olyan mértékben, miként azt lefestik számunkra ezek az MRO felvételek. Edd meg, amit főztél – miként a mondás tartja.

Véleményünk szerint, amit ezen a felvételen láthatunk az nem más, mint az illúzió-keltés és a megtévesztés, a valóság meghamisítására irányuló törekvés iskolapéldája. Ami a képen van, az lényegében térkép-típusú képhamisítási eljárás, a fotócsík egyik szélétől kezdődőn a másik széléig terjedően. Egyes helyeken elegendően vékony ahhoz, hogy a durvább felépítésű természetes felszín átüssön rajta, ennek köszönhető, hogy a táj olybá fest, mintha geológiai eredetű felszínre tekintenénk alá. A sávokat a kutatók szemének gyönyörködtetésére adták hozzá, hogy megakadjon rajtuk a tekintetük, inkább, minthogy feltűnjön nekik az egyik a másik után való képnézegetés közben bármiféle gyanús körülmény, s emiatt elkezdjenek kellemetlen kérdéseket feltenni.

 

 

 

A fenti, második és harmadik felvétel, ugyanabból az MRO fotócsíkból való, ám valamivel közelebbi rálátást nyújt a sávokkal borított területre. Miként látható, a szemfényvesztés igen jól tartja magát ezeken a közelebbi felvételeken. Mindez a kamera jóval nagyobb felbontásának köszönhető, a képhamisítási eljárásokat jóval nagyobb felbontásokon alkalmazhatják a korábbiakhoz képest, amikor pedig a távolságot jócskán megnövelik, a kívánt hatás még akkor is érzékelhető marad.

Mindenki előtt világosnak kell lennie, nem otthoni számítógépekkel van dolgunk, de még csak nem is a kereskedelemben kapható nagyobb készülékekkel, miként nem is olyan számítógépes programokkal, melyek a nagyközönség számára elérhetőek, tehát lényegében nem sokat tudunk róluk. Amiben biztosak lehetünk, szupergyors gépekkel állunk szemben, rendkívüli képességekkel akár a műalkotások kivitelezése terén is, beleértve bizonyos Mesterséges Intelligencia alkalmazásokat is, gondolunk itt elsősorban a tanulási, saját elemzések és döntések kivitelezési és végrehajtási képességekre, legfeljebb némi külső segítség igénybe vétele mellett, miközben igyekeznek megfelelő összhangot teremteni a valós elemek felhasználási aránya és a térkép-típusú, mesterséges részek között, ezalatt természetesen működik az objektum-felismerő rendszer is, mely megjelöli a beérkező adatok között az elfedésre javasoltakat.

Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, ezek a modern idők mesterien megalkotott rendszerei és szükségtelen háttér-ellenőrző berendezéseik, más rendszerekkel egyetemben, beleértve a rendszert felügyelő és ellenőrző mögöttes rendszereket, képesek lennének újraalkotni a képeket, amennyiben szükséges ez. Az adatfolyam kellően titkosított, teljességgel lehetetlen hozzájuk férni, egészen addig, amíg a szigorúan titkos szervekhez el nem jutnak és ők meg nem vizsgálják azokat, majd feldolgozzák, újra titkosítják, hogy illeszkedjen az eredeti titkos tudományos adatokhoz, aztán bizonnyal újra elküldik a Mars körül keringő űrszondához, hogy az a normális módon továbbítsa a földi vevőkhöz, a számítógépes rendszerekhez, a már nyílt hálózatokhoz, olybá feltüntetve, mintha azok az eredeti adatokat dekódolnák, azonban korántsem erről van szó, ráadásul, senki nem lesz bölcsebb.

Azért alakították ki ezt a megoldást, mert nem kívánják a jól képzett tudósokat ilyen vékony jégre engedni, biztosabbak a dolgukban, ha a katonaság, az adatbiztonság és a hírszerzés megfelelő körei már megtették az előzetes szűrést. Az itt látható képek megegyeznek azzal, melyeket a tudósok is vizsgálhatnak a különböző egyetemeken, abban a formában, ahogy a magasabb körök elvárják, hogy ezek a képek megjelenjenek, s természetesen azt gondoljuk a fotókról, amit ők elvárnak tőlünk, még akkor is, ha többen csalódásukat fejezik ki a részletszegénység miatt. Mi a gond? Egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a NASA és a JPL miként számos egyéb társult szervezet, megtévesztik az embereket, hiszen legmagasabb vezető szinten valamennyi közvetlen katonai és/vagy titkosszolgálati irányítás alatt állnak, ha netán mégsem így lenne, akkor pedig olyan civilek vezetik, akik katonai és/vagy titkosszolgálati múlttal rendelkeznek, igen jó „együttműködési kapcsolatot” fejlesztve ki velük.

Mindez talán hihetetlennek tűnik, túlságosan fantasztikusnak, mint Scarlet alakja az Elfújta a szél – című történetben, de nem állunk meg itt, sőt, még hozzá is teszünk az eddigiekhez! A tudatlanságnak ez a szépen kialakított rendszere, ott lent az alárendelt tudományos körökben, ahol egyébként igen intelligens és értelmes emberek dolgoznak, a generációkon át tartó folyamatos bevésés és korrupció miatt, maradandó nyomot hagy. Ezalatt, az évtizedek során felhalmozott valós adatok és a rendkívül fontos információk valahol a titkos körök birtokában halmozódnak, mindösszesen az elit néhány tagjának közvetlen bepillantása közben, akik megpróbálják irányítani az akadémikus tudományos közösséget és a nyilvánosságot, teljesen vagy részben mesterséges és mű-dolgokkal, azt sejtetvén, hogy minden rendben, s természetesen az információk a legjobb kezekben vannak.

Az eljárás természetesen kondicionálja a tudatlanságot és a nem gondolkozást a népességben, passzívvá teszi őket és nem kételkednek semmiben, így az egymást követő generációk egyre jelentéktelenebb dolgok iránt érdeklődnek csak, miközben fokozatosan eltávolodnak a valóságtól, és képtelenek felismerni a kézenfekvő dolgokat. Az eljárás ugyancsak kondicionálja az egymást követő generációkon át a titkos elit tagjait is, egyre jobban elszigeteli őket, eközben teljesen elveszítik közösségi érzéseiket, a kapcsolódásukat a társadalom egészéhez, és csak úgy tekintenek a kívülállókra, mint akiknek egyetlen feladata az ő ellátásuk, eltartásuk, ezért lelkiismeret-furdalás nélkül manipulálnak minket és igyekeznek e befolyás mértékét fokozatosan tágítani. Kellemesen hangzanak a fentiek? Nekem nem igazán.

 

Akárhogy is, a fenti, negyedik felvétel, ugyanabból az MRO fotócsíkból van, csak kissé lejjebbről, mint az elsőnek mellékelt fotó. Az egyetlen dolog, amit számunkra ez a kép elmondhat, azon kívül, amit elvárnak tőlünk, hogy lássunk rajta, az néhány, sárga felirattal jelzett, folt-jellegű képhamisítási beavatkozás, a mesterségesen felhordott sávok alatt találhatók, s néhány helyen enyhén átfedi a másik alkalmazást, tehát leleplezi magának a mesterséges beavatkozásnak a tényét. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy elsőként a teljes képet homályossá tevő technikát alkalmazták, aztán felhordták a sötétebb sávokat, de még mindig nem volt megfelelő számukra a dolog, úgy gondolták, nem sikerült eléggé megtéveszteni a tekintetet, valami még átütött az alkalmazásokon, ezért az objektum-specifikált hamisítási módot is alkalmazták, ez utóbbiakat jelzik az említett sárga feliratok.

Sajnos csak ez a néhány nyom áll rendelkezésünkre a térkép-típusú és az egyéb hamisítási és összezavarási megoldások jelenlétére az újabb MRO felvételek közül. Mindenkinek be kell látnia, a képhamisítási technikáknak megvannak a maga hibái, ez a tény nem változott az évek hosszú sora óta sem, habár a technika jelentősen javult, sokkal jobbak az illúziókeltésben és a megtévesztésben. Továbbá, ezeket a beavatkozásokat igen nagy felbontáson alkalmazzák, s amikor a nagyközönség számára is elérhető képeket vesszük, azok már kellően távoliak ahhoz, hogy e manipulációkat észre vegyük, de erről ugyancsak bárki meggyőződhet a fenti képek alapos vizsgálatával.

A valódi színeket tartalmazó képeket természetesen sokkal nehezebb meghamisítani, mivel az ilyen jellegű beavatkozások azonnal szembeszökőbbek lennének. Ez azt jelenti, ne is álmodjunk róla, hogy az eredeti színes felvételeket megláthatjuk, legfeljebb a NASA és az ESA hamis színes változatait. A valódi színeket tartalmazó fotókat természetesen megtartják a maguk titkos céljaira, s az is nyilvánvaló, hogy sok százezer van már a birtokukban, e fotók egyben alapjául szolgálnak a következő generációs képhamisítási technikáknak, amikor már a színes tudományos adatokat is oly mértékben tudják különböző eljárásokkal „feldolgozni”, azaz meghamisítani, ami már a valósághoz megtévesztésig hasonló.

(Természetesen az is elgondolkoztató, hogy miközben az egyes űrszondák napi több száz felvételt készítenek, ezek közül vajon miért csak néhány kerül fel a nyilvános adatbázisokba. Ennyire csekély lenne a hamisítási kapacitás?...)

A térkép-típusú képhamisítási technika fejlődésével a színes fotók átdolgozása hamarosan eléri azt a szintet, ha el nem érte, amikor a mesterséges színeket már kellő hatékonysággal tudják alkalmazni a valóság kicserélése érdekében, a jövő képalkotó eljárásainak tekintetében ezzel minden bizonnyal számolnunk kell. Ezzel számolnunk kell! Elégedettséggel tölthet el bennünket az a tudat, hogy léteznek valahol valódi, hamisítatlan műholdas felvételek, még ha titokban is tartják őket, legalább az MGS MOC felvételeiig visszamenően, de talán a Clementine holdszonda fotói esetében is, a jelenleg is üzemelő MRO szonda kapcsán pedig kétségeink sem lehetnek. Soha nem fogjuk ezeket a színes képeket látni, amíg úgy nem gondolják, nincs más választásuk, mint nyilvánosságra hozataluk.

Ez az a pont, ahol a Planetáris Igazság Projekt képbe jön, hiszen tenni kell valamit ez ügyben. Nos, kicsit elkalandoztunk. Miközben az MRO felvételein ugyanazokat a típusú formákat látjuk, összehasonlításként vegyük szemügyre az MGS MOC fotóit is az alábbiakban.

 

A fenti, ötödik felvétel kontext-látványt nyújt, az 1/2000 M11-01809 jelű fotócsík egyik szélétől a másikig. A történet ugyanaz, mint az ezt megelőző 5/2007 MRO fotó esetében. A hamisítás pontosan olyan kiterjedt és a szemfényvesztés is, habár nem annyira tökéletes, mivel a régebbi kameránál alkalmazott technika nem tette ezt lehetővé. A sárga nyilak arra a területre mutatnak, melyet a következőkben még jobban kinagyítunk.

 

 

A fenti, hatodik felvétel 200%-os nagyítást tartalmaz, az utána következő hetedik fotó pedig 300%-ost, ugyanarról az M11-01809 jelű fotócsíkról valók. Habár a hetedik felvétel a maga 300%-os nagyításával kissé pixelezett, a mértéke nem olyan súlyos, hogy elfedje a sorokban megfigyelhető geometrikus alakzatokat, és nem is okolható megjelenésükért. Nagyon halványan láthatók, ezért csak gyenge civilizációs nyomnak tekinthetők, kiterjedt maszatolásos hamisítási technikával törekedtek elrejtésére, a fotócsík legnagyobb részén sikerrel is jártak. A sorokban történő megjelenés a bizonyítéka annak, hogy civilizációs nyomokról van szó, nem pedig egyszerű geometriai alakzatokról.

 

 

Általában nem közlünk részletes beszámolót olyan gyenge és halvány bizonyítékokról, mint ez. Természetesen nem számít, hogy valaki elfogadja ezeket a formákat civilizációs eredetűnek, vagy sem. Jelen történetünk nem arról szól, hogy vajon civilizációs nyomokat látunk-e, tehát lényegében nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni. Ami sokkal fontosabb, szeretnénk, ha a Kedves Olvasó a fenti, hetedik kép mintázatára összpontosítana. Figyeljük meg a durvább mintázat foltját, geometriai alakzatokból áll össze, és figyeljük meg a sorok irányítottságát is. Ez a helyszín állítólag egy kiemelkedő plató tetején található, annak is a szélén, ahonnan lejtős rész indul egy mélyföld felé. A sötét sávok a feltételezések szerint a tetőről induló pormegcsúszások, irányukat meghatározza a lejtő iránya.

Most azonban nézzük meg nagyon közelről a lejtő tetejét, azon a környéken, ahonnan a sötét sávok indulnak, ekkor észrevehetővé válik egy nagyon halvány mintázat, ugyancsak sorokba rendezve. Sőt, ha valaki kellően figyelmesen veszi szemügyre őket, azt tapasztalja, hogy a lejtő tetején látható halvány textúra mintázatának irányítottsága nagyjából illik a platón lévő geometrikus mintázathoz. Valójában pontosan ugyanazokról a formákról van szó, ám a rajtuk alkalmazott képhamisítási technika eltérő, ezért láthatjuk úgy, mintha valamiféle átmenet lenne egy kiemelkedő sík és egy lejtős terület között, mintha egy platót, s tőle induló mélyebb vidéket szemlélnénk. Más szavakkal, az árnyékok felhasználása révén, hamis látvány képződik, mintha lejtős területtel állnánk szemben, holott semmi ilyesmi nincs ott.

És ez még nem minden. Figyeljük meg a porsávok tisztán kivehetően azonos irányultságát. Azt, hogy miként metszik keresztben el a az alattuk jól látható sorokat, anélkül, hogy azok bármi hatással is lennének a mintázatukra. Még akkor is, ha valaki feltételezi, hogy az alap geológiailag ferde anyagot tartalmaz, ahhoz azért mégiscsak kellően durva a mintázata és irányultsága, hogy legalább valamilyen mértékben eltérítse, netán teljesen blokkolja is ezeket a gravitációs hatások miatt kialakult pormegfutásokat. A látható tény hangsúlyos és önmagáért beszél. Habár ezek a „por”-megfutások kisebbek és nagyobbak, azért legalább egynek lennie kellene közöttük, melyre hatást gyakorol az alattuk lévő durvább geológiai felszín. Más szavakkal, az itt látható sötét sávok nem valóságosak.

A sötét sávok vonzzák a szemet, mint a cukor, miként a hamis árnyékok is, a lejtős rész hamis látszatát keltve elterelik a figyelmet, ahol a valódi látványosság van, s vele a még drasztikusabb képhamisítási beavatkozás. Másként mondva, nézd csak a fejed körül a felemelt jobb kézben csapongva vergődő madárkát, miközben a halálos döfés alulról érkezik, bal kézből… Mindenki eldöntheti, hogy a fentiek tekintetében vajon melyik szerepet szánták nekünk…

A helyzet ugye az, hogy ez a finom megtévesztő és félrevezető taktika legalább már 7+ éve vagy még régebb óta működik az MGS MOC kora óta, így kellő idő állt rendelkezésre a fejlesztésére ahogy több és több év telt el. Így elképzelhető Skipper reakciója, amikor meglátta ezeket a sötét sávokat a teljes egészében hamisított és síma terep tetején, háttérben az MRO – elvárások szerinti – sokkal jobb minőségű felvételén. Persze, a valódi, ténylegesen jobb minőségű MRO felvételeket nem hozzák a nyilvánosság számára elérhetővé, ha pedig valaha is elérhetőek lesznek a számunkra a színes, nagyfelbontású felvételek, azokat is nagymértékben hamisítani fogják, addig is be kell érnünk ezekkel a minőségében kétségtelenül javulást mutató, ám továbbra is hamisított fekete-fehér felvételekkel.

Fontos tisztában lenni vele, ez az egész hamisítási és szemfényvesztési stratégia lényegében semmi értelmes célt nem szolgál, mostanra már reflexből titkolják előlünk a valós információkat. A hamisítások kiterjedt használata, a természetes eredetű geológia még azon esetekben való teljes felülírása is, amikor azon nem szerepelnek „nem kívánatos” részletek teljes egészében átírja a közgondolkodást a bolygó felszínéről, s az emberek azt tekintik „normálisnak” amit el akarnak velünk hitetni – a valóság helyett. Úgy is mondhatnánk, a tudatmanipulálásnak igen finom módszerét dolgozták ki, az átlagemberek tudata úgy reagál, miként azt elvárják tőle. Annak erkölcsi súlyáról, hogy néhányan kiváltságosnak kiáltják ki magukat és mások munkája és pénze segítségével megszerzett információt sajátítanak ki maguknak – ne is beszéljünk…

Bárki, aki arra a meggyőződésre jut, hogy ez a kiterjedt  befolyásolás hasznos dolog a társadalmi jólét megőrzése szempontjából, egyúttal szükséges is, emellett pedig valamiféle különleges „neveltetést” igényel, igencsak téved. Hasonlatosan azok is, akik úgy gondolják, védvén ezt az eljárást, hogy egész egyszerűen lélektanilag képtelenek szembesülni a dolgokkal – azoknak fel kellene ébredniük és beleszimatolni a planetáris igazságokba.

Általában nem szívesen készítünk kizárólagosan a képhamisításokról szóló beszámolókat. Jelen esetben azt kívántuk igazolni mennyire áthatóan, milyen mélységben, mekkora hatékonysággal – és milyen mély cinizmussal végzik… Az MRO felvételeiből tehát nem számíthatunk nagy áttörésre, hiszen meg sem nézhetjük azok eredetijét. A hamisításuk színvonala egyre tökéletesedik, de olykor hibáznak is, egyre kevesebbszer teszik, de újra és újra lelepleződik a hazugságuk. A hazug ember legnagyobb félelme pedig, hogy ő is képtelenné válik hinni bárkinek is… Ebben van a végzetük is.