A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

    

 

 

91. Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén

 

 

A fenti első kép, a 16 közül, az MGS MOC M15-00940 jelű keskenylátószögű tudományos adatcsíkból való. Fontos tudni, az itt bemutatott különböző fotócsíkok igen közel esnek egymáshoz, s valamennyien az Északi Pólus jégsapkájának külső területén találhatók, igazolván, biológiai élet megjelenik azokon a vidékeken is, ahol a hivatalos álláspont szerint elképzelhetetlenül hideg van, s a hivatalos adatokat ennek az állításnak a szellemében korrigálják.

Az egyes felvételek mérete a szokásoshoz képest jóval nagyobb, az alkalmazott tömörítési technikák ellenére, mégis felvállaltuk a szokásosnál jóval hosszabb beszámoló készítését. A nagy file-méret mindig arra utal, hogy a grafikus feldolgozó számítógépes program igen sok kicsiny egyedi objektumot talált – jelen tanulmány éppen ezekről szól.

Ugyancsak már itt az elején fel kell hívni a figyelmet, hogy az Északi Pólus térségéről elérhető felvétel túlnyomó többsége számos vizuális problémát tartalmaz, köszönhetően – véleményünk szerint – a fokozott mértékű hamisítási beavatkozásoknak. Az elsőként bemutatott felvétel kissé jobb állapotban van, mint a többség, jobb felbontást kínál, mint az általában nagyobb a távolságból készült fotók, ám, ennek ellenére, számos megtévesztő alkalmazást hordoz. Tehát legyünk óvatosak az elemzésekkel. A vizuális problémák ellenére biztosak vagyunk benne, a Olvasók legtöbbje számára teljesen nyilvánvaló lesz, amiről beszélni fogunk.

A fenti, első felvétel méretét 30%-kal csökkentettük, az eredeti nagyságához képest, azért, hogy teljes szélességében, egyik oldalától a másikig beilleszthessük ide a fotócsík részletét. A hivatalos statisztikai adatok szerint a kép szélessége 3.3 km, egyik szélétől a másikig. Néhányan talán másként látják, ám a többség bizonyára úgy érzékeli, hogy meglehetősen sík területre tekint alá, számos, furcsán ívelt alakú bemélyedéssel szabdalva. Közöttük sok-sok plató, mint valami sziget, meredezik elő, elválasztván egymástól az említett völgyek által. Az eredeti fotócsík egyik végén a hasadékok sokkal sűrűbben fordulnak elő, s a fennsíkok kisebbek, miközben a másik végén a hasadékok jóval ritkábbak és platók pedig terjedelmesebbek.

Miként az jól kivehető, még ebből a távolságból is, a számtalan sík platót valamilyen réteg fedi, elég egyértelműen látható, sötétebb színű, a fényt jelentősebben elnyelő, valamiféle vegetáció, nem pedig sziklák vagy talaj alkotta geológia. Ne felejtsük el, az Északi Sarki Sapka legszéléhez közel vagyunk, ahol az elvárások szerint elképesztően hideg van. Skipper kevés kék színt adott a normálisan fekete-fehér felvételhez mindezt visszaadni. Általában ilyenkor a következő kép az elsőn látható vegetáció nagyított változatát ábrázolja, de ettől most eltérünk. Miért? Éppen a hasadékok miatt

Skipper közelebbről is megvizsgálta ezeket a hasadékokat és sehogyan sem tűntek függőleges falú geológiai képződményeknek. Sokkal inkább látszottak vízerózió eredményének, vagy beomlásoknak, itt azonban a víznek jelenlétére semmi sem utal. Kezdett arra gyanakodni, hogy kissé átverték a látását valamilyen módon. Ahogy tovább nézte a képeket, köztük a sokkal rosszabb minőségűeket is, az itt be nem mutatott részeket is, elkezdett gyanakodni, mi is történhetett a látásával, mi okozta az elsődleges problémát a szeme számára már olyan jól megszokott, de itt és most másként kinéző, más kontextusban feltűnő formákkal kapcsolatban. Ezért áttette a felvételt negatívba, az eredmény pedig alább látható.

 

A fenti, második felvétel, pontosan ugyanaz, mint az első, ám immár negatívban. Vessünk egy pillantást az egy piros és a két zöld nyílra, felismerhető viszonyítási pontokra mutatnak, mind az első, mind a második felvételen jól beazonosíthatók, bizonyítván, hogy ugyanarról a fotóról van szó. Habár a felbontást általában tekintve ez a felvétel igencsak tömörített, azonban biztos vagyok benne, a többség látja, amit szükséges látni. Valami valóságos dologra tekinthetünk alá a Marson, ám ezek nem különös kinézetű hasadékok, vagy platók. Most vessünk a tájra egy közelebbi pillantást.

 

 

A rossz felbontás ellenére, a fenti, harmadik felvétel alátámasztja, nagy sűrűségű, tömött, biológiai életre tekintünk alá. Vegyük észre, a napfény jobb oldalról, alulról érkezik, a sima, kiemelkedő alakzatok pedig rövid árnyékot vetnek, bal felső sarok felé való irányítottságuk pontosan megadja a napsugárzás irányát. Most lassan mozgassuk a tekintetünket a sima, kiemelkedő forma széle felé, a zöld nyilakkal jelzett rész felé, s figyeljük meg az árnyék sötét és keskeny sávját végig, a közvetlenül a sima alakzatok szélén.

Ez az árnyék következetesen a sűrűn tömött növénytakarónak köszönhető, azokon a területeken, ahol az erdőség találkozik a sima formákkal, egyértelműen utalva rá, hogy pontosan az, aminek látszik, a növénytakaró maga kiemelkedik a talajszintről és nem keverhető össze az alatta fekvő felszín szikláival vagy talajának geológiájával, pláne, hogy mindent elrejt és elfed. Figyeljük meg, a növényzet tömege miként veszi körbe egy kis darabját a vezető élen található kúpforma kiemelkedésnek amikor találkozik vele, kissé rá is telepszik. Ezáltal nem csak egy, hanem két megnyilvánulását is láthatjuk e sűrű marsi erdőség határterületeinek.

Olybá fest, mintha lefényképeztünk volna egy szőnyeg középső részét és megpróbálnánk kitalálni, miről is van szó, de semmi egyéb ismeret és tudás nem áll rendelkezésünkre, csak a képet látjuk. Beazonosítani a szőnyeget szőnyegként nehézségekbe ütközhet. Másrészről viszont, ha valaki a szőnyeg széléről készít fotót, ferde szögből, amikor az egyes szálak is láthatóvá válnak, ebből az oldalsó helyzetből, nagyon gyorsan egyértelművé válik mit is látunk. A Mars keskeny látószögű kamerája esetén a legtöbb esetben így járunk, a középső területekre tekinthetünk alá, s nem a szélekre.

És ez még nem minden. A szuper sűrű erdőség jelenlétének köszönhetően a felszíni geológia teljes egészében lefedett, ahol a sima alakzatok nincsenek jelen, miáltal megtudhatunk némi információt a sima formákról magukról is. Kézenfekvő, az erdőség ilyen mértékű sűrűsége, szoros tömöttsége, az egyedek versengése révén a térért és a napfényért, nem alakult ki egyetlen éjszaka alatt, a sűrűség ilyen mértéke hosszú időn át tartó fejlődés eredménye. Nézzük csak meg! Valószínűleg egy pénzérmét sem tudnánk leejteni ebben az erdőségben, oly mértékben áthatolhatatlan. Ha tehát a sima alakzatok egyszerűen csak apró szemcséjű „dűnék”, miként azokat hivatalosan azonosítják, hol van az a bizonyos laza szerkezetű anyag (homok), melyből feltornyosulnak?

Fontoljuk meg azt a lehetőséget, hogy az erdőség éppen mostanában fedte be a felszínt, a laza szerkezetű anyagával együtt, és a dűnék korábban alakultak ki időben, és megmaradtak megfigyelhetőnek, pusztán azért, mert kissé kiemelkednek az erdőség alapszintjéből. Miként az a fenti képből látható, a sima felszínű formák nem lehetnek annyira magasak, egyébként sokkal hosszabb árnyékot vetnének, egyik oldalukon pedig ellaposodnak és elnyúlóbbak, mint a másikon. Amennyiben a síma alakzatok valóban geológiai jellegű talaj feltornyosulásai, az erdőség miért nem kapaszkodik fel legalább részlegesen lankáikon, enyhe lejtőiken? Amint az a fenti képen látható, az erdőség pontosan a szélénél megáll a sima alakzatoknak, határozottan éles határt képezve, pontosan ott, ahol az sima alakzatok vezető éle elkezdődik.

A szemmel látható információk szerint a sima formák soha nem voltak geológiai eredetűek, nem közönséges talaj építi fel őket. Teljes egészében valami mások, az erdőségek növekedése számára megálljt parancsolnak, határként szolgálnak, pedig a növekedés számára éppenséggel hely lenne, s azt várhatnánk, hogy az ilyen mértékben és tömegben burjánzó növényzet számára lényegében nem létezik akadály, feltéve, ha azok geológiai eredetű dűnék. A helyzet az, hogy a Földön semmi hasonló sincs, és nem is nagyon tudunk ezért mit kezdeni vele. Ne felejtsük el, ez egy idegen világ, a saját különleges fejlődési útjával. Néhány dolog olykor ismerős lehet számunkra, más dolgok pedig nagy valószínűséggel nem.

Nem tudjuk pontosan miről lehet szó, ám erősen gyanítjuk, hogy amit látunk, sok-sok kilométeres hosszban kiterjedve a Marson, az nem más, mint biológiai élet ezeken a képeken, nem sziklák, s nem geológiai eredetű talaj, hiszen semmi ilyesmit sem látunk. Amikor ezekbe a „dűne” jellegű objektumokba akadunk, javasoljuk elolvasásra a korábbi beszámolókat. A „Rejtély! Mi ez?”- című írás igen régről származik, Skipper akkoriban botlott bele először ebbe a jelenségbe. Az „Amikor a dűnék valami másnak bizonyulnak” és a „Mars különleges kolosszusai” már mély elemzését adják ennek a különleges jelenségnek.

 

 

 

A fenti, negyedik és ötödik felvétel egy további, nevezetesen az M14-01973 jelű keskeny látószögű fotócsíkból való, ugyanazt a jellegzetes területet ábrázolja, a felvétel teljes szélességét átfogja, annak egyik oldalától a másikig, vízszintesen értve természetesen. A hivatalos statisztikák szerint a kép szélessége 3.25 km. A negyedik felvétel a hivatalos tudományos adatot láttatja, az ötödik felvétel pedig pontosan ugyanazt, ám átfordítva negatívba. A fotócsík felbontását jobban lerontották, mint az előző, M15-00940 jelű felvételét, emiatt nem nagyon enged nagyítás révén közelebbi pillantást anélkül, hogy gyorsan zavarossá ne válna. Akárhogy is, ahhoz mégis elég tiszta, hogy elmondja számunkra, vajon melyik változat áll közelebb a valósághoz, a hivatalos, vagy a negatívba átfordított, ahol könnyen észrevehető az erdőség, miként az M15-00940 jelű fotócsíkon.

Azért illesztettük ide ezt a másik fotót, hogy alátámasszuk, a biológiai élet nyoma az M15-00940 jelű fotócsíkon nem valami elszigetelt jelenség, és nem is valamiféle hiba, éppen ellenkezőleg, széles térségekre kiterjedően, nagy területeket foglal el, miközben olykor jelentős változékonyságot is mutat, ami viszont közös, itt is találkozhatunk a síma formákkal, lassan már egészen megszokhattuk őket. Amit ugyancsak bizonyítottnak tekinthetünk az az, hogy bevett gyakorlatnak tekinthető a biológiai élet szándékos elrejtésére irányuló törekvés a felvételt negatívba fordítva, összezavarva a szem elemző képességét. Képek százait lehet találni az itt is látható sima alakzatokkal, szerte a Marson, a negatívba áttett felvétel ahhoz segít, hogy lássuk, miként is festenek a valóságban.

Tekintsük meg jelen beszámoló M15-00940-es fotóját. Ha valaki felületesen átfutja az M15-00940-es fotócsíkot, és meglátja ezeket a hasadékokat, vajon mit gondol és tesz? Ha valaki viszonylag nyitott tudatú, a szembeszökő növényi nyomok esetleg felkelthetik érdeklődését, de mi legyen a hátteret adó hasadék-rendszerrel? A hivatalos, negatívba átfordított felvétel téves felismeréshez vezet, összezavarja a látványt, és a legtöbben továbblépnek, miként eddig is megtette a számolhatatlan mennyiségű kutató, úgy, hogy akár csak rövid időre is megállt volna. Ha valaki eddig csak a partvonalról figyelte az eseményeket, szinte biztos, hogy egy pillanatra sem állt meg.

De most menjünk vissza és vessünk egy pillantást a második és a harmadik képre, aztán képzeljük magunkat ismét a kutatók helyébe. Ezeket is félretennék anélkül, hogy legalább egy pici figyelemre méltatnák? Több mint valószínű, hogy legalább némi érdeklődést keltenek, pláne, ha valaki már korábban belefutott hasonlókba, tapasztalatokat gyűjtött, s egyre erősödött meggyőződése. Tényleg létezhet ez? Fel is merülhet benne rögtön, vajon miért tesznek át képeket negatívba, miért zavarják össze rutinszerű eljárással azokat mindenféle módon. Ha ez a dolog ebben az egy esetben megtörtént, s a hivatalos beavatkozás nem tette teljességgel felismerhetetlenné a növényzetet miként a legtöbb esetben, ellenkezőleg, kétségeket támaszt, s megakadályozza a jó megfigyelőt abban, hogy félretegye és tovább lépjen.

Miként azt már oly sokszor elmondtuk, nem szerezhetünk egyértelmű bizonyítékokat mi folyik Marson mindaddig, amíg jártasságot nem szerzünk a képhamisítás világában, és abban, miként hatnak ezek a beavatkozások a marsi valóságra. Ez a beszámoló erre szeretne elsődlegesen rávilágítani. De lépjünk is tovább.

 

A fenti, hatodik felvétel egy másik MGS MOC keskeny látószögű felvételből való, az M15-01266 jelű fotócsíkból. E fotócsík erőteljesen lerontott felbontású, azonban aránylag sok minden azonosítható rajta. A bal oldalon a hivatalos tudományos adatsort láthatjuk, melyet szinte bizonyosan már a hivatalos szinten átfordítottak negatívba, a jobb oldalt pedig pontosan ugyanaz, ám visszafordítva a sokkal valóságosabbnak tűnő, egyértelműen láthatóan a valósághoz közelebbi látványba. Szenteljük figyelmünket a jól elkülönülő, mindenfelé kanyargó kígyószerű, sima alakzatnak.

Közvetlen ez alatt a képrészlet alatt az MSSS állománya szerint jóval több ilyen sima alakzatot láthatunk, ezeket itt nem mutatjuk be. A vonulatok olyan sűrűvé válnak, hogy szinte egy szinte egyesülnek, csoportokat alkotnak, s egyfajta hálózatos formát öltenek, sokkal inkább úgy festenek, mintha szilárd anyag építené fel ezeket a dűnéket. A fentebb látható képrészlet ennek a sima formákat tartalmazó mezőnek a legfelső része, e fölött nem találhatunk már e sima formákból, csak a biológiai jellegű erdőségből, miként az alant is látható.

 

A fenti, hetedik felvétel, pontosan a hatodik kép felett található, ahhoz illeszkedik. Amint az látható, két különböző módon mutatja be az erdőséggel borított tájat. A bal oldali a hivatalisan kiadott látvány, Skipper álláspontja szerint már hivatalos szinten negatívba átfordított felvétel, míg a jobb oldali az általa helyesnek tartott, korrigált, visszafordított kép. Ez utóbbi helyességét támasztják alá a sima formák elődfordulása. Az említett képződmények nagy számban fordulnak elő az Északi Jégsapka térségében mindenfelé, valamint a Mars más területein is, normális körülmények között így néznek ki, s nem pedig úgy, miként azt a bal oldali képszeleten láthatjuk.

Más szavakkal, valamiféle különleges erdőség takaróját figyelhetjük meg, mellette szinte egyetlen sziklát sem láthatunk, de a talaj természetes geológiájából sem. Egyáltalán nem. Ezt a fajta nyomot láthatjuk végig a fotócsík teljes, felső hosszában az MSSS adatbázisában. Van még egy dolog, amit szeretnénk itt rámutatni, mégpedig az, hogy abszolút semmi nyoma sincs ezen az igencsak kiterjedt területen, a közelben viszont megfigyelhető sima formáknak, ami arra utalhat, itt már nyoma sincs a laza részecskéknek, ebből következőleg ugye nincs esély, hogy létrejöjjenek a „dűne” alakzatok.

 

A fenti, nyolcadik felvétel, ismét másik fotócsíkból való, jelesül az M23-00963 jelűből, ugyanerről a jellegzetes területről, közvetlenül a szárazföld szélén, közel az Északi Sarki Sapkához. Csak azért tettük ide a többi felvétel közé, hogy bemutassuk újabb példa segítségével a már hivatalis szinten kivitelezett negatívba átfordítás műveletét, a fenti, bal oldali képszeleten, a sűrű erdőség meglehetősen felismerhetetlen marad rajta ebben a különleges látványban. A jobb oldali képszeletet ugyancsak sújtja a felbontás lerontása a túlságos kivilágosítás révén, az erdőség azonban sokkal jobban felismerhető a maga valójában.

Elemző munkánkkal elérkeztünk a beszámoló harmadik harmadához, folytassuk hát.

 

A fenti, kilencedik, és az alább található 10-12. felvétel mindegyike egy újabb fotócsíkból való, nevezetesen az MGS MOC R13-03852 jelű, keskeny látszószögű felvételből. Ezekben az esetekben Skipper nem nyúlt a hivatalosan kiadott változathoz, habár teljesen biztos benne, hogy ismét már hivatalos szinten átfordították a képeket negatívba, hogy elrejtsék a biológiai életformákat, melyekkel a helyreigazított példányoknál lehetett találkozni.  Ezeken a felvételeken a valódi alakzatokat kívánjuk megvizsgálni, s nem követjük a mások által elénk támasztott elvárásokat, érzékelésünk bekorlátozását.

Habár a felbontás ezen a fotócsíkon továbbra is viszonylagosan gyenge, a többi fotócsíkhoz viszonyítva azért mégiscsak valamicskével jobb a helyzet, s azért használjuk ezt a fotócsíkot más hasonlók helyett, hogy megmutassuk a valódi erdőségeket, amilyen jól csak lehetséges. A korábbi felvételek esetén Skipper némi kék színt adott a képekhez, kissé kiemelni az itt látható, az Északi Sapka közelében lévő formákat, olyan térségben, ahol ugye az elvárások szerint rettenetesen hideg van, mivel aránylag erős ez a szín, s talán lesz, akinek nem nyeri el a tetszését, ezért a továbbiakban igen enyhe zöld színezést alkalmazott csak Skipper, ez a beavatkozás valamicskével hozzájárul a részletek jobb kiemeléséhez.

Szeretnénk ismertetni egy további dolgot, eszerint, a 9. felvétel egyik szélétől a másikig átfogja a fotócsíkot. A hivatalos adatok szerint ez a bizonyos távolság 3.44 km. Az erdőségeket a talaj szintjén, a sima, kiemelkedő, a fényt jelentősebben visszaverő, ezeken a képeken különösen jól kivehető formák között és körül figyelhetjük meg, egyúttal azt is, hogy az erdőség teljességgel lefed és eltakar előlünk mindent az alatta fekvő sziklákból és a természetes talaj geológiájából. Figyeljük meg azt is, hogy a sima formák mennyire hajlamosak egymáshoz kapcsolódni ezen a helyszínen. A szóban forgó képrészlet fölötti szakaszon az MSSS archívuma szerint, ezek az alakzatok számban és sűrűségben gyarapodnak, ezalatt közöttük továbbra is a már említett erdőségeket láthatjuk.

 

A fenti, tizedik felvétel az előző fotócsíkból való, annak is közel az aljához, az MSSS adatbankjából. A képmező a fotócsík egyik oldalától a másikig terjed, mint előbb, a hivatalos források szerint a szélessége 3.44 km. A helyszínre azért esett a választás, mert az erdőség kissé jobban látszik, hajszálnyival könnyebb felismerni az egyes, különálló lombkoronákat. Több ezret láthatunk belőlük. Egyedi példányok ilyen nagy számban való ismétlődése, újra és újra, a biológiai élet fémjele. Ezek az ismétlődően felbukkanó egyedek ráadásul szuper sűrűségben tömörülnek, hatalmas területekre kiterjedően, mindenféle geológiai eredetű képződményt elrejtve tekintetünk elöl, ami ugyancsak a kifejlett, s régóta létező biológiai élet jele, a burjánzó, és igen jó állapotban lévő biológiai életé.

 

 

A fenti, tizenegyedik felvétel, a kilencedik kép egyik részletét ábrázolja, kissé felnagyítva, a közelebbi vizsgálat reményében. Ennél erősebb nagyítás nem kivitelezhető, mert a fotócsík felbontásának alap-határához érkezünk, s nem enged többet, anélkül, hogy az egész felvétel szét ne esne, túl sok zavar ne támadna benne. Ez a kissé közelebbi látvány egyértelműen alátámasztja, hogy a felszín szintjén a sima formák között és körül irdatlan mennyiségű egyedi objektum található, ez a réteg fed el mindent, semmit nem látunk az alatta található geológiából, az egyedek méretben és magasságban azonosak.

 

 

A fenti, tizenkettedik felvétel, a tizedik kép egyik részletét ábrázolja kissé felnagyítva, a közelebbi elemzés végett. Az erdőség jelenléte teljességgel nyilvánvaló, habár a képen kezdenek megjelenni a rossz felbontás következtében adódó hibák. A fotócsík legalján található ez a rész, miként azt az MSSS archív fotóján láthatjuk, a sima formák kissé elvékonyodnak, s arra gyanakszunk, az erdőség ebből a pontból kiindulva hatalmas területeket foglal el. Ugyanezt a jelenséget megtalálhatjuk további fotócsíkokon is, a fenti kijelentést alátámasztva, azok azonban erős tömörítésnek alávetett felvételek, nem érik el az itt bemutatáshoz szükséges minőséget.

 

 

A fenti, tizenharmadik felvétel, a Mars Északi Jégsapkáját és annak közeli térségét mutatja, azzal a helyszínnel, ahonnan az itt bemutatott formák származnak, keretbe foglalva és feliratozva. Habár igen nagyszámú felvétel áll rendelkezésre erről a részről, ezek többsége erősen tömörített, sok-sok problémával, egészen odáig, hogy az adott fotórészlet információtartalma nulla – ami a lényeges dolgokat érinti. Így nem várhatunk el sokat, türelmesnek kell lennünk, ha valaki ennek a területnek a kutatására vállalkozik, s a hozzáférhető képeket kezdi el vizsgálni.

 Ha valaki tekintélyes kutatási időt szán rá, igen gyorsan rábukkan a felismerésre, miszerint közel az összes fotón megjelennek a sima formák, alakjukban igen nagy változatossággal szolgálnak, méretük is az egészen apró egyedi formáktól a hatalmas objektumok láncolatáig terjed, olykor tekintélyes sűrűséget öltenek, s valóban olyan képet festenek, mintha dűnék lennének. A helyzet az, hogy ezek a sima megjelenésű életformák jelenléte az Északi Sarki Jégsapka körül mindenfelé igen hangsúlyos. Néhányuk talán szilárd anyagszemcsékből felépülő dűne, a nagyrészük azonban, ha nem a túlnyomó többség, valami más, egyfajta élet, ám ez egy másik történet, más helyen és máskor esik majd szó róla.

Mielőtt végére érnénk ennek a beszámolónak, nézzünk meg egy rejtélyes alakzatot a fentebb leírt formák előfordulási helyén, amire szeretnénk felhívni a figyelmet. Lényegében semmi köze a biológiai élethez, ám igencsak rejtélyes, három felvételt is bemutatunk róla.

   

 

Hivatalosan kráterként azonosítják, a nyugati hosszúság 271. fokán és az északi szélesség 77. fokán található. A felvételek a következő időpontokban készültek: 2003.01.25, 2003.02.23 és 2002.12.22.

Vajon ennek a kráternek a belseje teljes egészében kristályokból, vagy tükrökből áll, melyek őrületes mértékben verik vissza a napfényt? Netán valamilyen felszín alatti fényforrásra bukkantunk? A kráter csupán vizuális megtévesztés? A három felvételen semmiféle grafikai beavatkozást nem hajtottunk végre, kivéve a feliratozást, a tudományos adatok eredetiben láthatók, Skipper semmit nem változtatott rajtuk. Miként azt bárki láthatja, a belső, fényvisszaverő terület pontosan úgy néz ki, mint egy hatalmas fényszóró reflektív belseje, de azt is gondolhatjuk, maga a kráter belső világít ilyen mértékben és ily módon, hiszen a nagy fényben nyoma sincs belső árnyéknak. Vegyük észre, a dogot még rejtélyesebbé teszi az a körülmény, miszerint a kráter peremvidékén kívül meglehetősen sötét van.

Vajon mi lehet a forrása ennek a rendkívül erős fénynek? Továbbá, azt is vegyük szemügyre, hogy a külső, sötét terület egy része ugyancsak világosabb, s ennek a világosabb területnek a formája pontosan ugyanolyan valamennyi felvételen, habár a legkülönbözőbb időpontokban készültek, mintha egy felszín alatti fénycsóva világítaná be, az egyébként esti megvilágítási viszonyokat bemutató fotó e térségét. Ez a három felvétel csak egyfajta mintát jelent. Vannak természetesen továbbiak is, ahol a kráter jobb fényviszonyok között látható, köztük nappal készültek is, ezeken pedig nem láthatjuk a kráter rendkívül fényes belsejét. Amennyiben belső fényforrásról van szó, miként azt el is várhatjuk, erősebb napfény-viszonyok között a belső fény is elhalványul.

Amit jelen esetben meg kell értenünk az a következő: ez a terület az Északi Jégsapka közvetlen közelében található, a felszín jellege nem durva, kiterjedt, viszonylag sík térségek jellemzik, helyenként a fagy nyomait viseli a felszín magán, a sima kiemelkedések foltjainak sokasága mellett. Nincs semmiféle magasabb, kiterjedtebb objektum a kráter közelében, mely árnyékot vetne erre a térségre, hacsak szándékosan ki nem törölték a tudományos adatok közül. A keskeny, téglalap alakú terület a mellékelt, keskeny látószögű fotócsíkok helyzetét mutatja. Meglehetősen szokatlan és egyedi, reméljük sokak érdeklődését felkeltette.

 

Miért esik ennyi szó a biológiai életnyomokról?

Akadhatnak olyanok, akikben felmerül a kérdés, vajon miért esik ennyi szó e témában, hiszen jól látható miről van szó, biológiai életről, továbbá, felszíni vízelőfordulási helyekről – a Marson. Még olyanok is lehetnek, akik mindezt kissé unalmasnak tartják egy idő után. Ha így lenne, akkor még tisztábbá kell tenni, ez a fajta kutatómunka nem szórakoztatás kérdése, éppenséggel fáradtságos és nagyon kemény tevékenység, mindent újra és újra ellenőrizni, kellő hatékonyságú és súllyal bíró bizonyítékokat felvonultatni, a hivatalos tudomány vezetői eközben természetesen többnyire fanyalognak, és meglehetősen kényelmetlen helyzetben érzik magukat a széles nyilvánosság fokozatos öntudatra ébredése miatt.

Kétségtelen, hogy az itt közölt beszámolók zöme könyörtelenül mutatja be a felszíni vizeket és a fejlett biológiai életet, s mindez pontosan így történt Skipper első könyvében is, nemrégiben jelent meg, még erősebb bizonyítékok felsorolásával. Miért? Mivel a tudományos és konszenzuson alapuló tudományos nézet szerint a Mars csontkeményre fagyott, rettenetesen száraz, 95.32%-os, igen mérgező széndioxid légköre van, ahol semmi vagy szinte semmi nem képes életben maradni, a mi általunk ismert életformák közül. A legrosszabb esetben mindez szándékos kitalálmány, de legalábbis nem igaz. Habár ezeket a koncepciókat hivatalosan támogatják, sulykolják a köztudatba, az általános butítás végett újra és újra elismétlik, kíméletlenül, nem tűrnek kérdéseket és ellenvetéseket. Nos, éppen ez az a helyzet és hozzáállás ami elfogadhatatlan.

Minden egyes alkalommal, amikor újabb és újabb felszíni víz-előfordulásokról, vagy a biológiai életnyomokról számolunk be, azok hozzáadódnak a már korábban felhalmozott gyűjteményhez, azaz folyamatosan hozzájárul a mesterségesen kialakított hamis kép szétzúzásához. Minden egyes felfedezéssel újabb szög kerül a titkos hatalom és a hatalmas hazugságok koporsójába. Minden egyes felfedezéssel hozzájárulunk a Planetáris Igazság Projekt kiteljesedéséhez és lefektetjük az alapmunkát azok számára a független gondolkozók számára, akik követik belső késztetésüket, az igazságért való harc érdekében. Ez a legfőbb ok, ami miatt már oly hosszú évek óta folytatjuk munkánkat.

 

 

92. Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén

 

 

A rendkívül rossz, ám mégis oly sok hamisítási beavatkozást tartalmazó felvétel mégis lehetővé tett számunkra némi bepillantást a Mars Déli Sarkvidéke térségébe, az ott általánosan előforduló felszíni vizek jelenlétére, valamint az igen változatos formákban megjelenő, egymással a helyért és a nyersanyagforrásokért versengő erdei jellegű életre. Összehasonlításképpen, az Északi Sarkvidék nem igazából a nagy mennyiségű felszíni vízelőfordulásokról szól, sokkal inkább a zordabb körülmények között létező erdőségekről, valamint a „dűnék” burjánzásáról, ezek tűnnek dominánsoknak a gigászi biológiai életformák vonatkozásában, jelen beszámoló egyfajta egyveleget ad mindezekből.

A fenti 1a éa 1b jelű felvétel az E02-00868 számú, széles látószögű, kontext fotó a területről. A hivatalos statisztikák jelzése szerint a látómező durván 132 km széles, beleértve a sötét részeket is. A bal oldali képen fehérrel bekeretezve az E02-00867 jelű keskeny látószögű fotócsík helyzetét figyelhetjük meg, jelezvén rajta azt a három pontot, ahonnan jelen beszámoló képrészleteit vettük, a keskeny látószögű felvétel területén belül. Miként látható, a bal oldali felvétel erősen sötét, rajta viszont egy rendkívül fényes, hosszúkás folttal.

Rejtélyes jelenség, hiszen a folt kiugróan világos, erősen elüt a környező sötét felszíntől, nem lenne szabad így viselkednie. Esetleg a kamerának és a használt szűrőnek lenne tulajdonítható, ám arra gyanakszunk, ennél azért többről van szó. Sejtésünk szerint, a világos folt határain belül valamiféle növekmény található, mely nemcsak egyszerűen elnyeli és újratermeli a fényt (azaz visszaveri). A fotó egyébként valószínűleg hajnalban készült erről a területről, a világos folt körüli sötét terület pedig a fényt erősebben elnyelő biológiai jellegű élet.

Ha megfigyeljük a jobb oldalon látható, kissé kivilágosított képet, akkor észrevehető, hogy a fényes folt egy bemélyedés területére korlátozódik, sokkal inkább, mint ő maga emelkedne ki a környezetéből. Ha valaki visszaemlékezik, pontosan ugyanez volt a helyzet az előző, „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén” – című írás 14., 15. és 16. felvétele kapcsán, a hatalmas kráterbelsőt illetően. Nem tudhatjuk biztosra mondani természetesen jelen esetben, de arra gyanakszunk, valamiféle igen tömötten előfordul, biolumineszcens-jellegű biológiai élet burjánzását figyelhetjük meg itt, s éppen a kráter belsejéhez illeszkedve érzi jól magát, a kráterfal egyfajta határt jelent számára, miként az előző beszámoló fényképfelvétele alapján is ugyanezt láthatjuk. Miként megfigyelhető a következő, második  felvételen, csak igen kevés részlet vehető ki e fényes területből.

 

A fenti, második felvétel ugyanannak az E02-00867 jelű, keskeny látószögű fotócsíknak a része, a kép felső részében a fényes foltot láthatjuk, kissé sötétebbre véve, hogy valami részlet azért kivehető legyen ebben a nagy fehérségben, egyben éppen a széli területét figyelhetjük meg, körülvéve a sötétebb résszel. Jól kivehető, a fényes folt sok-sok ezer, rendkívül sűrűn elhelyezkedő, kicsiny, egységes kinézetű objektumból áll, durva mintázatot kialakítva. Ugyancsak érdemes megfigyelni, a fényes folthoz illeszkedő terület árnyékviszonyaiból, hogy nem mély, ám kiterjedt mélyedésben található.

A fényes folt hatalmas kiterjedésének köszönhetően határozottan jelenik meg a globális léptékben is az Északi Sarkvidéket ábrázoló felvételeken. A hivatalos értelmezés szerint nem más, mint az Északi Sarkvidék „leszakadt darabja”. Kétségeink nem lehetnek ezek szerint arról, hogy ez a bizonyos fényes terület nem más, mint a széndioxidjégből álló sapka leszakadt szigete, valahogy távolra került a fő jégtömegtől, és talán abból az időkből maradt vissza, amikor még az Északi Jégsapka területe sokkal nagyobb volt. meglehetősen értelmesen hangzik, de attól tartok, jelen esetben ezt a magyarázatot nem vehetjük be.

A sűrű elhelyezkedésű, egyedi, kis méretű, azonos megjelenésű objektumok létezése a fényes területen belül, miként az jól látható a fenti, második felvételen, ellentmond ennek. A fényes foltot övező környező részek fényvisszaverő-képességének hiánya nem magyarázható önmagában és egyértelmű módon azzal, hogy azon a részen már nem található jégtakaró; ez ugye ismét ellene mond a felvetésnek. Továbbá, ugyanez a fényes folt felbukkan a Mars egyéb sötét területein is, ha szerényebb léptékben is, messze távol a jégsapkáktól, s ez ugye ismét csak olyan körülmény, amit nem lehet a fenti módon magyarázni.

A fenti, második felvételen, figyeljük meg a sötét területet a kép alsó felén, könnyen észrevehetjük a sok-sok párhuzamos sort. A földi szem számára talán nem tűnhet mindez ismerősnek, ám biológiai életről van szó, nem pedig geológiáról. Figyeljük meg, a sötét, többnyire fényt-elnyelő sorok miként verik továbbra is vissza a ragyogó területről származó fényt, a foltot körülvevő, emelkedő részen, közel a ragyogó terület széléhez, s ahogy haladunk egyre lejjebb, úgy tűnnek el az árnyékok, maradnak hátra. Ez ugyancsak arra utal, hogy a fényes terület egy sekély bemélyedésben található, sokkal inkább, mint kiemelkedő jégtömeg lenne, a régen esetlegesen nagyobb kiterjedésű jégsapka visszamaradt darabja.

Most haladjunk kissé távolabbra a fényes folt területétől és vizsgáljuk meg a fenti harmadik és negyedik felvételt. Első ránézésre pontosan ugyanazt azt egységes megjelenést láthatjuk, a harmadik felvétel azonban csak egy mintapélda a fényes folt feletti területről, miként a negyedik fotó pedig egy mintapélda a fényes folt alatti részről, s ugyanez folytatódik a fényes folt szomszédságában szerte. A fényes folt kivételével a sorokba rendezett alakzatok a teljes területet uralják.

Ebben a szabályosságban, ahogy a sorok jönnek sorok után, felsejlhet előttünk egy ujjlenyomat bordázatos mintázata. Ám az itt bemutatott képrészlet az E02-00867 jelű keskeny látószögű a fotócsík egyik szélétől a másikig ér. Ebből a távolságból, a hivatalis statisztikák szerint a szélesség értéke 3.27 km.

Miért is mutatjuk be ezt? Azért, mert amit látunk az nem geológia, hanem nagyon sűrű biológiai élet, sorokba rendeződve, az emberi szem számára eléggé szokatlan módon, ám egyben mindent elfedve, ami csak a környéken található. Ez a világosan kivehető növekedési minta csak az egyike a (számunkra) szokatlan burjánzási módoknak, melyek hatalmas területeket foglalnak el az Északi Sarkvidéken. Emiatt, és a szemmel látható szigorú, egységes rendezettség miatt rendkívül nehéz lenne közönséges geológiának beállítani, ezért e terület számos képhamisítási beavatkozásnak is célpontja. Szerencsére erre a fotócsíkra kicsit kevesebb jut belőlük, távoli, s nagyjából függőleges rálátást ad a területre. Már kis nagyítás is villámgyorsan felbontási problémákba ütközik ezen a fotócsíkon és nem ad semmiféle újabb információt, ezért nem is próbálkoztunk közelebbi képrészlet beillesztésével.

 

 

 

Két különböző felvételt is mellékeltünk erről a mintázatról, annak bemutatására, milyen nagy is valójában az általa lefedett terület, s mennyire egységes megjelenésű. Körülveszi a fényes foltot, s mindenki elképzelheti, milyen tekintélyes nagyságú lehet a kiterjedése, a biológiai életnek e takarója kilométerek százaira nyúlik. A Marson általánosnak tekinthető e jelenség, egy adott biológiai életforma agresszív növekedése és rendkívül tömött egyedsűrűsége mellett időszakosan hatalmas területekre kiterjedően dominánssá válik, semmiféle más életforma nem képes vele felvenni a versenyt, ami a helyért és a nyersanyagforrásokért folyó versenyt illeti az erdőség határain belül. A kivétel jelen esetben a fényes folt, ám mivel egy mélyedésben burjánzik, képes egyfajta szigetet alkotva fennmaradni az élet tengerén.

Ám ez lenne minden, az egyetlen kivétel, ami felkeltené az érdeklődésünket? A válasz természetesen: nem. Ahogy a Déli Sarki területek, úgy az Északi Sarki területek is különböző biológiai életformákból felépülő erdőségeket hordoznak, a Délsarki területekkel ellentétben az Északi Sarki Területek nevezetesek továbbá a sima textúrájú, hatalmas, „dűne”-jellegű objektumokról, miként azokat a hivatalos források is beazonosítják. Ez a fajta kategorizálás azt sejteti, hasonlatosan a homokdűnékhez, ahogy azokat a Földön jól ismerjük, ezek is parányi szilárd részecskékből épülnek fel, geológiai eredetű erodálódás következményeként, a szél kapja fel alkotóit és szórja szét különböző helyekre.

Azonban a Földön, bárhol is bukkanjunk homokdűnékre, körülöttük, vagy a közelükben megtaláljuk a szilárd részecskék laza és kötetlen tömegét, mint forrást, ahonnan aztán a szél elvégzi építő tevékenységét. A Mars esetében azonban az esetek legtöbbjében nem ez a helyzet, amikor a Marson megjelennek a „dűnék”, a közelükben nyomát sem találjuk a lazán kötött anyag részecskéinek, melyek forrásként szóba jöhetnének eme objektumok létrejöttéhez. Ha valaki esetleg nem lenne tisztában a témával, javasoljuk a következő beszámolók áttanulmányozását: „Rejtély! Mi ez?” – 2001-ből, „Amikor a dűnék valami másnap bizonyulnak” – 2003-ból, „A Mars különleges kolosszusai” – 2005-ből és a „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén” – című írást 2007-ből. Ezekből a beszámolókból kiderül, hogy eleinte igencsak feladták a leckét Skippernek, s évekig tartott, míg kialakította elképzelését és adatokkal támasztotta alá a hivatalos állásponttal szemben megfogalmazott gyanúját. A téma elmélyítése természetesen folyik, ennek szellemében vessünk néhány pillantást a soron következő felvételekre.

 

 

 

A fenti, ötödik és hatodik felvétel, két különböző fotócsíkból való és pontosan az ellenkező oldalán található az Északi Pólusnak, pusztán annak bemutatására, milyen hatalmas területre is terjed ki az erdőségnek ez a típusa. Így már egyértelművé válik, miért törekedtünk arra, hogy mindenki számára felismerhető legyen a szabályos sorok rendezett tömege és tudja, mi is ez valójában. Mint azt jól láthatjuk, a „dűne” alakzatok közvetlenül az erdő sorainak tetején jelennek meg. Vegyük észre, hogy a „Biológiai élet a Mars Északi Sarkvidékén” – című beszámolóban szereplő, más jellegű erdőséggel ellentétben, ahol a növényzet a dűne-kinézetű alakzatok között található, ebben az esetben, a dűnének tűnő formák egyértelműen a szigorú rendezettséget mutató erdőség tetején bukkan fel.

E jelenség azt sugallja, hogy a dűnének tetsző alakzatok sokkal könnyebbek az általunk elvártnál, természetesen a tapasztalatainkra támaszkodva, s arra a magyarázatra, mellyel a hivatalos források látnak el bennünket, s igyekeznek belénk vésni a „dűne” koncepciót, a geológiai eredetre kényszerítve gondolkozásunkat. A koncepcióból rögtön látszik, milyen hatékonyan igyekeznek minket jó előre beetetni már hivatalos szinten, összezavarni érzékelésünket, s természetesen megkeverni gondolkozásunkat. Ezek a dűne jellegű objektumok - az erdőség tetején - arra a következtetésre vezetnek bennünket, miszerint esetlegesen helyváltoztatásra is képesek, bizonyos mértékben, s egyáltalán nem helyhez kötöttek.

Tekintetbe véve, hogy esetleg lesznek, akik viccesnek tartják ezt a felvetést, netán provokatívnak, azért azt mindenkinek el kell ismerni, a laza talajrészecskéknek közel és távol semmi nyoma, szóval meglehetősen nehéz lenne bármivel is megmagyarázni ezen dűne jellegű alakzatok kialakulását. A két bemutatott képrészlet a fotócsík teljes szélességét átfogja egyik oldalától a másikig. A hivatalos adatok szerint ez a szélesség 3.26 km az 5. felvételen, az E03-00459 jelű fotócsík esetében és 3.28 km a 6. fotón, az E02-00398 katalógusszámú kapcsán. Bármely irányban is keresünk a közelben laza szerkezetű, szemcsés talajt, nem találunk. Egyszerűen azért, mert nincs. Bizonyítékot kapunk tehát arra vonatokozóan, hogy ezek az objektumok, akármik legyenek is, minimumként kijelenthetjük, nem geológiai eredetű dűnék. Ha semmi mást nem is, de azt határozottan leszögezhetjük.

Röviden összefoglalva tehát, megvizsgáltunk három különböző, lehetséges életformát ebben a beszámolóban, egyik sem tűnik ismerősnek földi szemünk számára, a Marson azonban eléggé elterjedtek és szembeszökőek, különleges fejlődési utat jártak be, s talán túl is feszítették kereteiket. Egyben ismét szembe találkoztunk azzal, miként igyekeznek elrejteni előlünk a valós információkat, a felszíni víz és az élet jelenlétét a Marson, ezek ugyanis a hivatalos források szerint nem is léteznek. Ezt az álláspontot kell sürgősen felülvizsgálatra késztetni, egyébként továbbra is a sötétben fogunk tapogatózni, vagy majdnem ott. A hivatalos szervek tetszés szerinti szemfényvesztésének kiszolgáltatva.

Azonban, habár igen szép számmal és nagy választékban mutattuk be a „dűne”-jelenséget ebben a beszámolóban, s a hivatkozott többiben, kapcsolódva az élethez, még nem mutattuk be a szuper életet. a következő beszámoló erre vállalkozik, s igyekszik mindenkinek a tudatát és befogadó készségét tágítani, az „ez már pedig egyszerűen nem létezhet” – felfogást. Nézzük meg.

 

 

93. A  bio-műszaki tevékenység a Mars Északi Pólusán

Jelen beszámoló első hat felvétele egyetlen, az MGS MOC E02-02554 számú, keskeny látószögű fotócsíkból való, a hetedik felvétel, az E02-02555 jelű, széles látószögű kontext fotó pedig a szomszédságát ábrázolja. A fenti, első kép a keskeny látószögű fotócsík legtetejéről való, a második, a fotócsík középső vidékéről. Az itt mellékelt felvételek eltérnek a megszokottaktól, nem alkalmaztunk esetükben kicsinyítést, hiszen már a legkisebb mértékű is, komoly minőségromlást eredményezett volna, a file-méretek viszont elég tekintélyesek, jelezvén, hogy igen nagyszámú, kisebb méretű egyedi objektumok találhatunk a képeken, a megfigyelhető mintázat ezeknek köszönhető.

 

 

 

Az első két mintavételi terület nagy távolságra esik egymástól, a fotócsík felső és középső részéről, ezek a helyszínek nagyon fényesek és jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkeznek, egyben elfoglalják a fotócsík nagyjából 70%-át. Ez a terület annyira fehér, hogy szinte semmiféle részletet sem figyelhetünk meg rajta, a hivatalos forrásokban megjelent adatok alapján legalábbis. Ezért az első két felvételt némi feljavításnak kellett alávetni, hogy a hivatalos szervek által teljesen kivilágosított felvételeket jobban megvizsgálva felismerhessük, mi is folyik ott valójában. Minden felvétel a fotócsík egyik szélétől a másikig terjed, a hivatalos statisztikák tudósítása szerint 3.28 km szélesek ebből a távolságból.

Ha ránézünk a fenti felvételekre, az egyetlen dolog, amit észrevehetünk, a sok-sok kicsiny, a beazonosíthatatlan objektum, az egységes megjelenésük által kialakított, újra és úja ismétlődő mintázat. Figyeljük meg, hogy az első felvétel mintázata kisebb és finomabb a másodikénál. Így fest a fényes, fényvisszaverő terület a fotócsíkon. Ahogy haladunk lefelé a fotócsíkon, úgy kap egyre erősebb és durvább mintázatot a fotócsík tetejétől kiindulva az alja felé, egészen addig, amíg el nem éri a sávos megjelenésű zónát a fotócsík alsó részén, ahol hirtelen vége szakad.

Bárki meggyőződhet róla a második felvétel alapján, ha jó közelről megnézi, megjelenik a sok-sok kerekded objektum, ami arra utal, hogy rendkívül sűrű tömöttségű növényi élettel állunk szembe, a sűrűségének mértéke olyan szintet ér el, ahol már nem lehet további tulajdonságokat meghatározni. Ez a helyszín az Északi Pólus területére mélyen benyúló sötét szurdok szélének szakaszán figyelhető meg. Arra gyanakszunk, a világos rész a Mars Északi Sarkvidékén, miként a Déli Sarkvidéken is, jobban lehűl, ez pedig mindenképpen olyan körülmény, amivel számolni kell. Másrészről, az Északi Sarkvidéken számos formáját találhatjuk a biológiai életnek, még akkor is igaz ez, ha más kinézésűek, mint a Déli Sarkvidéken, de olyan további tényező, amit ugyancsak figyelembe kell venni.

 

A fenti, harmadik felvétel, függőlegesen nagyobb kiterjedésű a megszokottakhoz képest, ám így jobban szemügyre vehetjük azt a határvidéket, ahol a fehérre mosott terület (a fotócsík teljes felületének nagyjából 70%-a), eléri a sávos megjelenésű zónát, a fényes, párhuzamos megjelenésű sávokat. A fenti, harmadik felvétel, a párhuzamos sávos területet a fotócsík egyik oldalától a másikig ábrázolja, ahogyan az a hivatalos formában megjelenik, bármiféle változtatás nélkül. Jól látható, a sávos terület felett a felszínt szinte teljes egészében fehér szín tölti ki, jelentősen túl van világosítva, szükségképpen szinte mindenféle részlet elmosva.

A sötétebb terület a felvétel alsó részén kiemelkedő, teraszos jellegű felszínt mutat, az egyes gyűrődések mindegyre közelebb vannak a kamerához. Ennél a pontnál tovább haladván lefelé (itt nem mutatjuk be) ahol a kiemelkedő felszíni rétegek véget érnek, sötét, homokdűnének látszó objektumok foglalják el a fotócsík teljes alsó részét.

 

A fenti, negyedik felvétel megegyezik a harmadikkal, azonban Skipper tisztításnak vetette alá és némi színt is adott hozzá a részletek jobb kivehetősége végett a sávos területen és fölötte, az elmosott részeken. Miként látható, felső részen, a kifehérített területen alkalmazott sötétítés segít nekünk néhány további részlet felismerésében, a sötétebb, a kamerához közelebbi területen, az alsó részen természetesen ez a beavatkozás rontja a felismerhetőséget. Talán a legbeszédesebb jellemző ezen a felvételen a durvább textúra (az első és második felvételen bemutatotthoz képest), továbbra is jól látható, ez a rész, elmosott, mennyire sík, aztán pedig miként tornyozódik fel egy viszonylag függőleges falba, ahol aztán eléri a párhuzamos sávok legfelső tagját.

Ami a sávokat illeti, vegyük észre, hogy közülük a legfelső, kissé erősebben nyeli el a fényt, tehát sötétebb, egyúttal símább megjelenésű is, a vele párhuzamos valamennyi sávnál. Szenteljünk figyelmet a keskeny, az említett sötétebb sávon teljes hosszában végighúzódó, szórt fénybecsillanásnak, pontosan tartva helyzetét a sáv közepéhez igazodva. A teljes hosszában megmutatkozó fényvisszaverő-tulajdonság ilyen hosszú objektum esetében azt jelzi, a felszíne kellően szilárd ahhoz, hogy így verje vissza a mapfényt. Továbbá, az is teljesen nyilvánvaló, konvex (kívül görbült) felületről van szó, s kellően sima is ahhoz, hogy a napfény a megfigyelhető módon verje vissza, a kupola-jellegű alakzat felszínének középpontjához igazodva.

Amennyiben a fotócsík felső, erősen fényvisszaverő része jégmező, netán geológiai eredetű, miként azt néhányan állítják, miért végződik ilyen függőleges falban, mint valami sziklafal, s alapjában véve pontosan ugyanezt figyelhetjük meg a jóval sötétebb, sávos felépítésű terület felső részén is. Ne felejtsük el, a távolság igen nagy ahonnan a helyszínre pillanthatunk, s a fal magassága jelentős, miközben teljesen függőleges. Ez is nyilvánvaló. Ha szilárd részekből álló jég, vagy geológia, akkor miért nem töredezett le ennek a falnak legalább itt-ott egy-egy darabja, s hullott alá az idők során, miért nem láthatjuk ennek semmi nyomát a sötétebb sávokkal fedett területen? Ha valaki közelebbről megnézi a sötét sávot, láthatja, teljességgel és tökéletesen tiszta, semmiféle leszakadt rész nem tarkítja, kétségtelenül nem.

Ha pedig, alternatívát kínálva, valamiféle szuper magas és rendkívül sűrű növényi eredetű szerveződést látunk, miért áll meg olyan hirtelen és élesen a sávos nyomok mellett, mi készteti megtorpanásra a sötétebb sáv, illetőleg csővezeték rendszerének elérésekor, akárha valamilyen láthatatlan falba ütközne? Amennyiben növényi szerveződést látunk, mely rendkívül agresszíven fejlődik, olyan szoros közelségben, hogy egyedei között semmiféle lehetséges szabad terület nem marad, akkor miért nem fordul elő legalább esetenként, hogy megpróbál betörni a sávos területre, s időnként felbukkan ennek nyoma a sötétebb sávon, miként azt oly sokszor megfigyelhetjük, amikor egy biológiai életforma a saját fizikai határait feszegeti? Ez a gyenge minőségű műholdas felvétel igencsak bosszantó ebből a szempontból. Ezek a kérdések ugyanis közelebbi rálátást igényelnek, egyébként megválaszolhatatlanok maradnak.

 

Azért talán mégis akad némi esély, ha megvizsgáljuk a fenti, ötödik felvételt, 200%-os nagyításon, egyfajta válasz mégiscsak körvonalazódik számunkra. Ugyanekkor viszont szem előtt kell tartani, hogy a közelebbi rálátást egy eredetileg igen távoli műholdas fotóból próbáljuk elérni, nem sokat javít a sötétebb sávok megfigyelhetőségén, mivel kisebb elemek tömegéből épülnek fel, ezen a felbontáson pedig teljesen egymásba mosódnak, ezért egyedi beazonosításukra nem nyílik mód, nem látható az őket elválasztó térrész.

Az egyetlen felismerhető vonás, melyben megbízhatunk és tényként hivatkozhatunk rá, ebben az arányait tekintve tömegesen elmosódott masszában, az a főbb vonalakban durvának tekinthető felszíni textúra és a függőleges sziklafal jellegű alakzat, jól kivehető árnyékával, alátámasztja, miként meredezik ez a képződmény messze a szomszédos, sávos megjelenésű terület fölé, s egyúttal érzékelteti a mélységet, azaz jól láthatjuk a mélység és a magasság viszonyokat – e hatalmas világos tömeg esetében. Ez a közelebbi szemre vételezés nem válaszolja meg egyértelműen a kérdést, miszerint nagy sűrűségűre összepréselődött jégpáncéllal, geológiai eredettel, vagy biológiai növekménnyel van- e dolgunk. Úgy gondoljuk, jelen beszámoló második felvétele talán alkalmasabb erre, vajon milyen lehet a természete ennek a hatalmas sík, a legkisebb törést sem tartalmazó területnek.

Másrészről, a hosszú, folyamatos sötét sáv, kissé jobban kiemelkedik ezen a közelebbi felvételen, pusztán azért, mert egyetlen, hatalmas objektum, kellően nagyméretű ahhoz, hogy sikeresen vegye fel a küzdelmet az alapvető felbontási problémákkal. Az egyetlen dolog, amit ez a közelebbi felvétel felfed a függőleges, sziklafalra emlékeztető, magasan a környék fölé tornyosuló képződményből, ez pedig nem más, mint az alapjához közel, az alacsony, helyenként és halványan látható, szögletes objektumok, pontosan a sötét sáv szélénél, fekete nyilakkal jelezve a következő képen.

Továbbá, ha valaki igen közeli pillantást vet a képre, merthogy ezen a gyenge felbontáson csak nagyon nehezen látható, egyenes vonal köti össze minden egyes platform jobb oldalát a sötét sáv túlsó oldalán, látható objektumokkal, bizonyos szög alatt, ezekre fehér nyilak mutatnak. Ez az ismétlődő jelenség elég határozott és érdekes, hogy felkeltse magára a figyelmet, ám lehet közönséges képfeldolgozási hiba is.

 

A fenti, hatodik felvétel, még közelebbi rálátást enged, ellenben a sötét  sáv térségében erősen szemcsés. Annak ellenére, hogy a szóban forgó látnivaló jelentősen homályos, és igencsak szemcsés, a szögletes platformok határozottan és jól kivehetők a sötét sáv alatt. Hasonlóképp az egyenes vonalak a platformok jobb oldalától kiindulva, bizonyos szög alatt metszve a sötét sávot, átvezetnek a másik oldalra, továbbra is jól láthatóan. Ám, ha valaki különös figyelmet szentel ennek a jelenségnek, továbbra is képfeldolgozási hibának érzékelheti.

 

 

A fenti, hetedik felvétel az E02-02555 jelű széles látószögű fotó, kontext kép révén, tartalmazza a megelőző E02-025454 számú keskeny látószögű fotócsík helyzetét, ezáltal könnyebb jelen beszámoló helyszínét pontosabban elhelyezni. Alapjában kijelenthetjük, a sötét színű terület magasabbra nyúló felszínt takar, miközben a világosabb színű rész alacsonyabban terül el. Ne felejtsük el, valamennyi itt bemutatott felszíni részlet messze beljebb van az Északi Jégsapka területének szélétől, nagyon hideg vidék, még ha természetesen annyira nem is csontkeményre fagyott, miként azt a hivatalos szervek állítják.

Mi is az tehát, amit ebben a beszámolóban láthatunk? Minimumként megfogalmazható, valamiféle bio-műszaki tevékenységnek lehetünk szemtanúi itt. Hacsak a többitől eltérő, sötétebb színű sáv és a hatalmas, sziklafal-jellegű képződményben végződő tömeg lenne itt az egyetlen figyelemreméltó forma, akkor is érdemes lenne elgondolkozni közösen rajta, vajon miféle kérdéseket vet mindez fel. Ezek mellett azonban felbukkannak a lapos, geometriai vonásokkal rendelkező objektumok a sötétebb sáv hozzánk közelebb eső széle alatt, ezekből egyenes vonalak indulnak, igaz, ezek akár képfeldolgozási hibák is lehetnek, ám a platformok maguk igencsak mesterségeseknek tűnnek.

Skipper véleménye szerint, viszonylagosan áttetsző, sok-sok kilométeres távolságra nyúló, nagyméretű, mesterséges csővezeték-rendszert láthatunk megcsillanni a napfényben, kiugorva az egyébként láthatatlanságból, köszönhetően a szegényes felbontásnak. Arra lehet gyanakodni, mesterséges alapokat építettek számára, a rendszer részeként, ennek köszönhetően emelkedik ki az átlagos magasság fölé, egyébként talán nem is lenne ennyire szembe ötlő.

Az egyenes vonalak mibenléte, látszólagos kapcsolat teremtése a túlsó oldal alakzataival rejtélyesnek tekinthető, habár lehetséges, képfeldolgozási hiba rejlik mögötte. Ha mégsem az lenne, akkor az is elképzelhető, hogy magát a rendszert elemekből rakták össze, szolgálhatnak tartószerkezetként, alátámasztási pontokként, ki tudja. Ebből a távolságból lehetetlen megítélni, túl vékonyak. A felsoroltakhoz képest talán még több is zajlik a helyszínen, ezt sem tudhatjuk. Ez a sötétebb sáv, akármit is rejtsen, egy biztos, valamiféle sorompóként szolgál a hatalmas tömeg terjedése előtt. Ám nem csak valamiféle egyszerű és passzív alakzattal állunk szemben, mint például valamiféle fal. A jobb megértéshez talán az segítene hozzá, ha tisztában lennénk vele, mi alkotja a hatalmas, fehéres tömeget?

Amennyiben az Északi Jégsapka jégtakarója lenne, akkor a sorompó talán hősugárzást gerjeszt a jégmező távol tartására, így alakítva ki a függőleges falat, s egyben természetesen a csővezeték kupola formáját is tisztán tartva, az alapoknál viszont olvadt víztömegek gyűlhetnek össze, ennek elvezetését szolgálhatnák az enyhén kiemelkedő platformok. Ebben az esetben azt is feltételezhetjük, a többi sötétebb sáv is része ennek a csővezeték-rendszernek, összegyűjtve az áramló vizet a csővezetékek felhasználásával, a csővezetékek belsejében valamiféle különleges bánásmódot igénylő veteményeket termeszthetnek, s ennek megjelenései lennének a legfelsőhöz képest kissé világosabb további párhuzamos sávok?

 Másrészről, ha a hatalmas tömeg agresszív biológiai élet növekmény, akkora  sötétebb sáv lehet akár valamiféle elektromos kerítés is. Egy elektromos kerítés, mely elpusztítja a biológiai életet elektromos terével kis távolságban, és megvédi a világosabb színű párhuzamos sávokat ezáltal, ne hulljanak rájuk a darabok? Igen, az elmélkedések listáját szabadon lehet folytatni, a rossz felbontásból adódó nehézségeket igen nehéz leküzdeni, biztos választ nem lehet adni.

Egy dolog azonban kétségtelenül biztos, a sötét sáv, a maga homályos és távoli, ám elegendő láthatósága ahhoz, hogy észrevegyük az alacsony, szabályos platformokat, vagy blokkokat, melyeket a csővezeték alá építettek be, mesterségesen, nyilvánvalóan fejlett technikának köszönhetően, a Marson pedig ezekkel a beavatkozásokkal gigászi méretekben találkozhatunk. Arra gyanakszunk, akár így, akár úgy, de a sávok bio-múszaki tevékenységre vallanak. Mesterséges és igen fejlett technikára utal, ehhez tervezés és nyersanyag szükséges, kiegészítve gigászi projektekkel, hiszen a méretek kolosszálisak, összevethetők a magával a Mars Északi Jégsapkájával.

A fentiekből az is kiderül, a Mars nagyon is él, számos és a földi projektjeinkhez képest felfoghatatlan léptékű mérnöki alkotásokat építenek, ezeket pedig nagyon komolyan kell venni, s nemcsak mint különlegességekkel, foglalkozni velük. Más szavakkal, ezek kulcsfontosságú tények és ideje lenne felébredni. Továbbá, egyben üzenetet hordoz mindazok számára, akik konkrét cél nélkül, a elvárások miatt pusztán morfondíroznak az emberes marsutazás kérdése kapcsán, akik öreg civilizációnk Marsra telepítésével foglalkoznak, az ottani nyersanyag-készletek feldolgozására ötölnek ki elméleteket, talán ideje lenne magukba roskadni és inkább azon töprengeni, miként léphetnénk kapcsolatba az ottaniakkal, mielőtt még esetleg nekik támadnának hódítási terveik…

 

 

94. Képhamisítások: kinek hihetünk?

2007. szeptember 23-án az alábbi levél érkezett Skipper vendégkönyvébe, Schade név alatt, az alábbiakban idézzük. Az ismeretlenségbe burkolózó illető olyan problémát vet fel, amivel érdemes foglalkozni.

„Mindkét oldalt meg kell itt említeni. Természetesen tudom, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a NASA és személyzete állít, de miért kellene elhinnem azokat az ellentétes dolgokat, melyeket mások állítanak? Szeretném azt hinni, mindez igaz, de meglehetősen nehéz. Honnan tudhatnám, hogy a függetlenek nem végeznek szándékos képhamisításokat? Megpróbálok utánanézni a megadott linkeknek, vagy magam járok utánuk, de azt kell mondanom, a felvetett dolgokból szinte semmit sem találok rajtuk. Talán a cikk íróinak jobb források állnak rendelkezésre, mint nekem? Nem tudom. Csak azt mondhatom, hogy az emberek nem hajlanak az itt leírt dolgok elfogadására, hiába jók az összeállítások és hiába várják ezt el tőlük. Ha be lehetne bizonyítani, hogy csak a NASA és a kormányszervek hamisítják ezeket a fotókat, sokkal hihetőbbek lennének az itt felvonultatott érvek, és adnám is tovább azokat.”

Ha valaki rendelkezik egy korszerűbb internetes böngészővel, mint például a Microsoft Internet Explore (IE), s vele együtt egy viszonylagosan modern otthoni számítógéppel, mint például valamelyik korszerű Windows operációs rendszert futtató készülék, s elegendő hely is rendelkezésre áll a merevlemezen, akkor az illetőnek minden a rendelkezésére áll, ami a szükséges alapokat illeti, hogy jó néhány tudományos adatot töltsön le a gépére és megnézze őket, legalább nagyjából. Olykor előfordul, már ezek az alapvizsgálatok elegendőek a beszámolókban megjelentek ellenőrzésére. Amikor jelen írásunk végére érünk, megérthetővé válik, hogyan lehet mindezt igen hatékonyan végezni, a néhány legerősebb és legfontosabb alakzatot illetően. Azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy egyre több tudományos adatot hamisítanak meg a lehető legkülönfélébb módokon, s az alább felsoroltak ezek közül csak néhány szemléltető példával szolgálnak csupán.

Például, egy adott helyszínt egész egyszerűen túlzottan eltolják valamilyen irányba, kivilágosítanak vagy besötétítenek, a lényeges dolgok elrejtésére, ilyenkor elég egy grafikus számítógépes program a látvány besötétítésére vagy kivilágosítására. Az elénk táruló látványt elforgathatják, vagy áttehetik negatívba már hivatalos szinten, hogy összezavarják a formákat, és ugyancsak grafikus számítógépes program igényeltetik a kép visszaforgatására, invertálására, különböző helyzetekbe, igyekezvén megtalálni azt a nézetet, amelyik a legvalóságosabbnak tűnik.

Az egyik, szinte minden esetben alkalmazott taktikai megoldás az eltávolítás technikája. A megoldást a felvételen a hivatalos szervek által számunkra kiadott mértékűnél még sokkal közelebbi felbontáson alkalmazzák, aztán az egész helyszínt sokkal távolabbi perspektívába húzzák, ezt hozzák nyilvánosságra, a legtöbb elemzésre alkalmas részletet így kivonván a felvételből, egészen apróra kicsinyítve azokat. Ám ezt a megoldást gyakran alkalmazzák egyébként teljesen ártalmatlan, s a földi szem számára jól megszokott geológiai alakzatok esetén is, ahol semmi elrejteni való nem lenne, már csak azért is, hogy a kutató szeme semmiféle fogódzót ne találhasson a valós lépték és méretarány felismeréséhez.

Azaz számos, teljesen normális geológiai megjelenést ugyanilyen okokból takarítanak el. A titkos hatalmak szempontjából ezzel a megoldással újabb hosszú távú előnyt tudnak kovácsolni. A megoldás oly módon befolyásolja a táj általános megjelenését, s a hozzá kapcsolódó gondolatokat, időről-időre, mintha az a valóság lenne, holott az érzékelés éppen úgy kezd el működni, miként azt elvárják tőle. Az újabb és újabb küldetések során több és több ilyen megoldást alkalmaznak, kondicionálják a kutatók érzékelését és az agy működését, azt láttatják velünk, amit szeretnének láttatni, miközben az adatokat vizsgáljuk, és ugyanekkor ugye, abban is gátolnak minket, hogy kérdéseket tegyünk fel. Természetesen ne feledkezzünk meg róla, a feladatot automatikus üzemmódban dolgozó szuperszámítógépek látják el, objektum-felismerő és térképező képességekkel ellátva, az emberi szem nem jelent szinte semmiféle tényezőt ebben a munkában.

A legtöbb esetben, ha némi szokatlan objektum (általában geometrikus szerkezet) kimarad a képhamisítási eljárás alól, a távolság oly nagy és a mérete annyira kicsi, hogy lehetetlen az egyértelmű felismerés, ehhez erősebb nagyítás kellene, viszont már kismértékűnél a felvétel széthullik pixelekre, ami miatt ugye az ember azonnal hajlamossá válik mindenféle mértani mintázatokat észlelni, s emiatt összekeverni a valódi objektumokat a pixelezettség miatt megjelenőkkel. Amennyiben valaki kellő számítógépes kapacitással rendelkezik, továbbá tapasztalatai alapján pontosan tudja, egy-egy felvételnél mekkora nagyítás engedhető még meg, akár valós felismerésekre is szert tehet.

A pixelezettséget önmagában is alkalmazzák képhamisítási technikaként, más módokon, mint a távolsággal való manipulációt. Például, egy adott helyszínt képpontokkal fednek le, ahol már eleve is ott voltak a képpontok, s gyakran a két pixelméret eltér egymástól, innen lehet bizonyítani, mesterséges beavatkozásról van szó. Az ilyen jellegű beavatkozás erősen lerontja a felbontást is, a nagyítás során szinte azonnal megjelennek a ráültetett képpontok. Ennek eredményeként a felvételt szinte lehetetlen nagyítani, hiszen a pixelezettség miatt azonnal széthullik a kép.

A Kedves Olvasó felvetheti, eddig még nem esett szó az objektum- vagy terület-specifikus képhamisítási eljárásról. A leggyakrabban alkalmazott ilyen technika a színek elmaszatolása és/vagy a célzott objektum félig átlátszó rétegekkel való lefedése, hogy árnyalatban a környezetéhez igazítsák. Ritkább eset, amikor csak összekeverni igyekeznek dolgokat, gyakrabb, amikor az elrejtésükre törekszenek. Minél nagyobb a kamera felbontása, annál finomabb beavatkozásokat lehet elvégezni, még egészen nagy felbontáson, s utána a távolságot manipulálva a célzott objektumok szinte, vagy teljes mértékben felismerhetetlenekké válnak a hivatalosan kiadott felvételeken. Igen hatékony megoldás.

Az elmaszatolás lehet sima, vagy szemcsés, de mindenekelőtt jellegtelen, éppen ezért rögtön felhívja magára a figyelmet, hiszen a geológiai eredetű felszín soha sem sima vagy jellegtelen. A jó öreg 1970-es évek-beli Viking felvételeket, a maguk gyengébb felbontású kamerája mellett, igen gyakran hamisították maszatolásos technikával, teljesen nyilvánvaló módon, olykor egészen nagy területeket is, szinte mindent elkenve az adott helyszínen. A sokkal későbbi Clementine holdszonda esetében a jóval fejlettebb kamera-felbontásnak köszönhetően sokkal nagyobb mértékben alkalmazták az objektum-specifikált hamisítási technikát szemben a maszatolásos-elkenéses technikával. Nyilvánvalóan ez várható a sorban ezután következő marsszondák esetében is.

Az alkalmazások tisztességes eredményt adnak a normális méretű, kellemetlen holdi alakzatok esetében. Az eljárás során a bevetett megoldásokat jóval nagyobb felbontáson vetik be, mértani alakzatok térségében, hatékonyan rejtik el azokat a tekintet elől, ám a struktúrák legfelső részét általában kihagyják, azok áttörnek a képhamisítási technika fekete símaságán egy kissé. A probléma az, egy város esetében, ahol igen sok szabályos mértani alakzat található, igen sok ilyen objektum teteje marad ki, a sima képhamisítási alkalmazásnak meglehetősen különleges látványt nyújtva.

Ehhez igen hasonlatosan, a térképező és objektum-felismerő számítógépes program ugyancsak rosszul teljesít gigantikus alakzatok elfedése esetében. Az alkalmazások számos kolosszális méretű objektumot képeztek le és finoman, jelentős hatékonysággal rejtették el őket a szem elöl. A beavatkozások azonban túlságosan szorosan illeszkedő csoportokat alakítottak ki, ezáltal felfedték a körvonalakat a hamisított területen belül. Hatalmas tornyok esetében, nemcsak az alkalmazás szoros illeszkedése leplezi le számunkra a hamisítás tényét, hanem egyben kijelölik az objektumok fő körvonalait, hiszen a határos terület, ahol a beavatkozás megjelenik éles kontúrokat hagy maga után, élesen kiugorva a háttérből. Nem túl jó technika.

Ezek voltak azok a képhamisítási problémák, melyek folyamatosan jelentkeztek a marsi küldetések vonatkozásában. Arra gyanakszunk, igen gyorsan felismerték egyes marsi felvételek nem kellő hatékonyságú hamisítási lehetőségét az egyes küldetések elején, ezért nagy sietve számítógépes adatátviteli hibáknak deklarálták azokat, s az ebben az időszakban érkezett felvételeket visszatartották a nyilvánosság elől, s a titokban tartották. A későbbi MGS MOC adatai már egy másik történetet jelentenek. A hamisításból következő jó néhány problémát sikerült orvosolni, de nem kellő mértékben, még mindig túl sok valóság jött át. Arra gyanakszunk ez lehetett elsősorban az oka annak, amiért késtek az első MGS MOC adatok nyilvánosságra hozatalával, a széles nyilvánosság és a sajtó sürgetését követően pedig nem volt más választás, mint a felvételek nyilvánosságra hozatalának megkezdése.

Pontosan ez az oka annak, amiért Skipper elkezdett az MGS MOC fotókra koncentrálni, mivel gyakrabban tartalmaznak hibákat a képhamisításokat illetően, ennek köszönhetően nagyobb a valószínűsége annak, hogy valós részletekre bukkanhatunk, azok sikeresen jönnek át. A sorban következő Odüsszei küldetés adatait sokkal nagyobb mértékben hamisították, mint az MGS MOC esetében. Ezután következtek az ESA által szerzett információk, ám ez esetben mesterségesen hozzáadott színekbe ütközhetünk, és az ő esetükben sem találkozhatunk valamennyi adat nyilvánosságra hozatalával. A mesterséges színek alkalmazása ékes bizonyítéka az objektum-specifikált és objektum-felismerő számítógépes technika gyengeségeinek és egyben a hamis színek alkalmazása is képhamisítási eljárás önmagában is. Álláspontunk szerint az ESA képhamisítási technikája modellként fog szolgálni az MRO és az azt követő űrszondák felvételeinek meghamisításában is.

A jelenleg is futó MRO program lényegében gyakorlatnak tekinthető a rendkívül nagy felbontású kamera alkalmazásának tekintetében, ezt megelőzte a MER-A (Spirit) és a MER-B (Opportunity) marsjáró képalkotó rendszere, a nyilvánosság részéről pedig azzal az elvárással társulva, hogy ezeknek a berendezéseknek az igen nagyméretű, például TIFF felvételei, a valóságot tükrözik. A képhamisítási beavatkozásokat ezért már rendkívül finom szinteken alkalmazzák, ezek többnyire teljességgel felfedezhetetlenek, még a legtekintélyesebb méretű TIFF felvételek esetében sem. Az elkövetkezendő küldetések során számolhatunk rá, hogy az MRO szuper felbontású kamerájának technológiáját egyesítik az ESA által kidolgozott hamisszínes alkalmazásokkal, ennek köszönhetően mindent valóságosnak fogunk érzékelni, holott nem az. Ezzel kell számolnunk.

A háttér rendkívül finom léptéken, már hivatalos szinten végrehajtott meghamisítása esetében vajon mit gondoljunk Schade bejegyzéséről a vendégkönyvben? Ha a hivatalosan kiadott tudományos adatok nem megbízhatóak, akkor hogyan is bízhatnánk bármiféle fotóban, beleértve Skipper elemzéseit is? Nos egy dolog azért igen fontos, a logikus érvelésnek ezen körülmények között is helye van.

Viszont nem lehet megkerülni a kérdést, vajon kik azok, aki megpróbálnak diktálni és bekorlátozni a nyilvánosság számára hozzáférhető információkat az űrkutatás tudományos adataira vonatkozóan, kívánják összekeverni és megzavarni a hiteles információk áramlását, a nyilvánosságot szándékosan félrevezetni, az ismeretek meghamisítása révén azokat lényegében ellenőrizhetetlenné téve? Továbbá, kik azok, aki úgy tesznek, mintha ezek az új ismeretek nem is léteznének egyáltalán, és szükségképpen megtagadják elemzésüket, miközben szolgahadat üzemeltetnek a tudományos körökben, akik mindenfajta kijelentésükre lelkesen bólintgatnak, szép hosszú nyelvet növesztve ezzel párhuzamosan maguknak, félredobván a tudományos eljárások szabályrendszerét, a valóság objektív vizsgálatának igényét is? Nos, itt rejtezik a kulcs.

Skipper lassan tíz éve végzi már ezt a feltáró munkát, lelkesedése semmit sem csökkent, lényegében a titkos hatalom mibenlétét nem kutatván, csupán az általuk visszatartott ismeretek mibenlétét, ezekhez pedig pontosan ugyanazokat a hivatalosan kiadott tudományos adatokat használta fel, melyek bárki számára elérhetők, ezekből szűrte ki az új ismereteket, megharcolva eközben a tapasztalatszerzés nehézkes útját. Továbbá, miközben Skipper folyamatosan hozza nyilvánosságra a valóságnak inkább megfelelő tudományos adatok tömegét, köztük kifejezetten drámai hatást keltő jelenségekkel és objektumokkal, a tudományos álláspont megingatása céljából, a hivatalos szervek mindezeket a dolgokat teljességgel figyelmen kívül hagyják, úgy tesznek, mintha egyáltalán nem is léteznének. Mi lehet erre a logikus válasz?

Skipper miközben folyamatosan hozza nyilvánosságra az ismereteket, eközben súlyos kritikákkal illeti a NASA-t, a JPL-t, a partnereiket, s a többi tudós és akadémikus társaságot, már több mint 7 éve. Ha ezek a támadások a legkisebb mértékben is alaptalanok lennének, akkor az említett szervek képviselői nem húzódtak volna át a támadó álláspontból védekezőbe, s lettek volna egyre agresszívabbak Skipper és a hozzá hasonló kutatók „igaztalan” vádjai kapcsán. Ha igazuk lenne, s amennyiben az általuk nyilvánosságra hozott fotókon végrehajtott vizuális megfigyelések őket támogatnák, akkor nem is lehetne ugye más reakció, mint Skippert sarlatánnak kikiáltani, ám ez a taktika nyilvánvalóan nem működik, hiszen pontosan ugyanazokból az adatokból dolgozik, melyek bárki számára elérhetők, azaz nem lehet úgy tenni, mintha az általa nyilvánosságra hozott ismeretek nem is léteznének egyáltalán, hiszen valamennyi leellenőrizhető. Talán mindezzel tisztában is vannak, és igyekeznek a szembesülést elkerülni, mintha valamiféle járvány lenne, eközben folyamatosan hozzák nyilvánosságra az újabb és újabb fotókat, mintha mi sem történne?

El tudja azt bárki képzelni, a saját normális eszét használva, hogy miként lehetséges olyan rendkívüli jelenségek mellett, mint pl. folyékony vizű felszíni tavak, erdőségek és hatalmas fák, kolosszális csővezetékek, hatalmas civilizációs monumentek, stb.  úgy elmenni, mintha nem is léteznének, egyes esetekben esetleg annyit odalökni, hogy „lehetséges”, amikor egyszerű és ősi bakteriális életnyomokat találnak a Marsról a Földre érkezett meteoritokban, a nyilvánosság, a média, a tudós- és akadémikus világ érdeklődésének kereszttüzében? Logikusnak hangzik vajon mindez és értelmesnek egy kívülálló számára, vajon az említett táraságok miért jönnek annyira izgalomba egy apró dolog iránt és miért nem a sokkal drámaiabbak kapcsán? Ha mi lennénk az ő helyükben, vajon nem okozna nagyobb lelkesedést a felszíni vizek és a marsi élet léte, és nem ugranánk azonnal egy kocsiba és rohannánk oda megnézni, hogy tudunk-e belőle valami hasznot húzni, vagy netán megcáfolni a dolgot?

Logikusan és értelmesen hangzik mindez? A Skipper által létrehozott és működtetett internetes oldal látogatottsága havi 1-2 millió közé esik, a média teljes érdektelensége mellett, holott adott esetben ez a szám még sokkal nagyobb lehetne. Továbbá, a jelentős látogatottságot súlyos mértékben mesterségesen elnyomják, a kereső-programok befolyásolásával. A keresők ugyanis főként a fő tudományos áramlatokat képviselő oldalakhoz irányítják az érdeklődőket, nem a szenzációs oldalakat ajánlják, hiszen azok könnyen megingathatják az ember világnézetét. Kiléphetne ebből a körből egyetlen olyan tudós is, aki valamely kutatócsoport tagja? Nem hisszük. Tehát nem is foglalkozik ilyen oldalakkal, merthogy az úgyis megtévesztő és alaptalan. És hogy hol maradnak azok a tudományos „szakértők” és akadémikus társaságok, akik ezeket a tanulmányokat a maguk helyére tehetnék? Nyilvánvalóan nagyobb jelentőséget tulajdonítanak saját maguknak, mint a feltárt tényeknek.

Skipper számos tanulmányt jelentetett meg a múltban, ezeket hivatalosan nemlétezőnek tekintik, meg sem említik a nyilvánosság előtt, besöprik az asztal alá, mintha nem is léteznének, vagy csak a magánszférában. Mindeközben igencsak odafigyelnek munkásságára, köztük a titkos hatalom tagjai is, hiszen egyébként miért viselkednének így? Miként arról említést tesz, kezdetben még jelentős figyelmet fordítottak nyomaik eltüntetésére, s arra, hogy támadásaik felfedezetlenek maradjanak. Azaz valaki, igen magas szinteken, nagyon is komolyan veszi ezt a tevékenységet. Miért tesznek vajon úgy, mintha ezek a tanulmányok valami rögeszmés vén bolond munkái lennének csupán?

Rendben, de továbbra is ott a kérdés, miért fogadja el valaki a Skipper által feltárt vizuális megfigyeléseket és a hozzá tartozó magyarázatokat valóságosabbnak, mint a hivatalos verziót? Ha mások el tudnak siklani a vizuális tudományos adatok felett a legkisebb érdeklődést sem tanúsítva, akkor ezt ugye bárki megteheti. Tehát miért is kellene hinnünk Skippernek?

Ha egy kiszivárogtató típusú egyén kilép a titkosság árnyékából több évtizedes hallgatást követően és tanúságot ad tapasztalatairól, az ritkán társul ellenőrizhető dolgokkal, s a hallgatónak bizony néhány csipet sóval együtt kell lenyelnie. A kijelentések lehetnek igazak, de szilárd bizonyítékok híján, vagy legalábbis valami ellenőrizhető dolog nélkül, például számos további megerősítő tanúságtétellel egybehangzóan, s így összevetve valamiféle közös álláspontot kialakítva – nos, ezek nélkül, nehéz eldönteni mit is higgyünk el. Ezért igen ritkán szokott mindez megtörténni, hiszen a beállítódást és a világnézetet ingatná meg a történet.

Az említettek teljesen normálisak az emberi társadalomban, a titkos hatalom pedig csak még jobban felnagyítja ezt a jelenséget, sőt még érdekelt is benne bizonyos esetekben. Miért? Mivel szilárd bizonyítékok nélkül a történet soha nem jut túl a valószínűség szintjénél, ezért nem is vonhatók le belőle ellenőrizhető, kőkemény következtetések. Ezek a típusú információk, miként a meteoritokban utazó mikrobák, felkeltik a nyilvánosság érdeklődését, fenntartva a figyelmet a bolygókutatás területén, de ez a fajta kíváncsiság sokkal inkább a pénzpumpák üzemben tartását szolgálja, az űrkutatás nyilvánosan lefojtatott színjátékainak fenntartását, mintsem az igazság nyilvánosságra hozatalának szándékát.

Másrészről, a Holdról és a Marsról származó, műholdas, tudományos kutatási célból készült felvételek által hordozott vizuális információkat független kutatók is elérhetik, mint például Skipper, nagy tömegekben állnak ilyen információk rendelkezésükre és ráadásul senkinek sem fogadtak hűséget. A szokatlan jelenségekre vonatkozó bizonyítékok tehát rendelkezésre állnak a hétköznapi emberek, s velük együtt sok-sok számítógép számára is. Ráadásul, ezek olyasféle alakzatok, melyeket bárki könnyedén felismerhet, bármiféle „szakértői” értelmezés nélkül, továbbá, közvetlenül is ellenőrizhetők az egyszerű emberek számára is, ott és azonnal.

Ebben a helyzetben senki számára nem kötelező semmiféle nyilvánosságra hozott hivatalos elmélethez hűségesnek lenni, a felfedezéseket ő maga teheti meg, akár naponta. Teljességgel lényegtelen, hogy ki az adott jelenség/alakzat felfedezője, hiszen egyetlen dolog számít csak, a felismert dolog maga, valamint az, hogy kiállja-e az alapos vizsgálat próbáját. Mindez csak józan paraszti ész kérdése, semmiféle rakéta- vagy tudományos képzettséget nem igényel.

    

 

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M09/M0902042.html
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2001/020/giantplants.htm

 

Olykor kritikus fontossággal bíró alakzatokat igen könnyű leellenőrizni pusztán egy számítógép operációs rendszere által futtatott speciális grafikus számítógép program használatával. Nézzük például a fenti, egymás mellé helyezett első és második fotót, tavakat láthatunk, s fás jellegű erdőséget környezetükben az MGS MOC M09-2042 jelű keskeny látószögű fotócsíkon. A bal oldali kép a hivatalosan kiadott internetes oldalon a sorban alulról a harmadik, egyenes GIF fotócsíkból való, pontosan úgy, miként az megjelenik a hivatalos lapon, látványban és szélességben. Skipper semmi változtatást sem eszközölt rajta, a jobb oldalin azonban, mely pontosan megfelel a bal oldali helyszínének, gyorsan végrehajtható feljavítást hajtott végre, a két fotó összehasonlítása végett.

Miként az jól látható, a képek egymás mellé helyezése következtében, túl sok különbség nincs közöttük, eltekintve a kissé több részlettől a tisztítás következményeként a jobb oldalon, ám semmiféle jelentős változás nem történt a hivatalosan megerősített bal oldali változathoz képest. A fotó azonban az egyik legfontosabb bizonyíték a Mars folyékony állapotú felszíni vizeire vonatkozóan, s már nagyon régen felfedezésre került. Így hát kedves Schade, habár ez a fotócsík igen hosszú, és lassabb Internet-kapcsolattal valamivel időigényesebb letölteni a GIF változatot, ezt a bizonyos, szokatlan elemeket tartalmazó fotót is letöltheti mindenki a saját számítógépére, semmiféle különlegesen fejlett berendezés nem szükséges hozzá, netán grafikus számítógépes program, hogy meg lehessen róla győződni, amit Skipper oldalain láthatunk, az pontosan ugyanaz, mint a hivatalos verzió, sem több, sem kevesebb.

    

 

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M09/M0902042.html
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2001/020/giantplants.htm

 

Miközben különböző alakzatokról beszélünk a fotócsíkok kapcsán, vessünk egy pillantást a fenti képpárra, ugyancsak az M09-02042 jelű keskeny látószögű fotócsíkból. A harmadik kép, bal oldalon, ismét az eredeti, hivatalosan kiadott változat, Skipper által semmiféle beavatkozás nem történt. Meglehetősen különösnek és szokatlannak tetszik a világos színű felszín hátterében, melyet mintha hó takarna be, ám első ránézésre semmi megkérdőjelezhető dolgot nem lehet egyébként látni. Ám szenteljük most figyelmünket a jobb oldali, az előzővel pontosan megegyező, de Skipper által negatívba fordított fotóra. Vegyük észre, hogy a fák nagyjából megmaradnak ugyanolyan kinézetűnek, ám a „hó” azonnal elárulja, lényegében képhamisítás eredményeként született.

Jobb oldalt teljesen tisztán látható a homályos, jellegtelen (kivéve a bizonytalan kinézetű mintázatokat) maszatolásos jellegű képhamisítási technika körülvéve a különös fákat és elszigetelve őket egymástól. Más szavakkal, az első ránézésre fényes, fényvisszaverő területnek látszó rész egyértelműen mesterséges termékként azonosítható be. Amit fontos megérteni, az a következő: a képhamisítási technikákat a valójában negatívba fordított felvételen alkalmazták, aztán az egészet visszatették eredeti formájába, így tüntetve el az egyébként kitűnően látható képhamisítási alkalmazásokat anélkül, hogy más formákra befolyást gyakoroltak volna. Trükkös, nem igaz?

Magáért beszél, hogy a bizonytalan mintázat és a kisebb, sötét foltok a képhamisítási beavatkozásban, ahogy azok a jobb oldalon láthatók, a felszínnek hamis kinézetet adnak, a színek megfordításával és az említett mintázat alkalmazásával elkerülhetik, hogy a látvány túlságosan sima, egyhangú és ezért felismerhető legyen. Nem tudjuk megmondani, mit fedtek le a szóban forgó beavatkozás segítségével.

Valamennyi kép alatt megtalálható egy hivatkozás (azok számára, akik szeretnék megtekinteni ezeket a helyszíneket és ellenőrizni azokat) a hivatalos tudományos képi adatok forráshelyére, ahonnan Skipper is letöltötte a fotókat 2001-ben írt beszámolójához a felszíni vizzel és a fákkal kapcsolatosan. Ami a hivatalos oldalt illeti, ha valaki grafikus képfeldolgozást szeretne végezni, akkor mindenféleképpen érdemes letölteni, ha némi időbe is telik a felsorolások között a harmadik helyen található egyenes GIF fotócsíkot az alaposabb elemzések céljára, szemben a jóval gyorsabban letölthető, ám rosszabb minőségű JPG változattal.

Az első és második fotóval ellentétben a negyedik kép előállítása már valamilyen grafikus program alkalmazását igényli, a negatívba fordítás miatt, ám azt könnyű végrehajtani. Habár itt az egyszerűségre is törekedtünk, a negyedik felvételen látható alakzatokat sokkal jobban láthatóvá tehetjük, ha kicsit sötétítünk rajta, s a kontraszton is javítunk az élesség állításának érdekében, mindez természetesen ugyancsak grafikus program használatát igényli. Ha valaki nem rendelkezik ilyen programmal, vagy a használatához szükséges gyakorlattal, kérjen meg valakit és/vagy menjen el a helyi könyvtárba.

Ha valakinek felkeltette a dolog az érdeklődését és felkereste a hivatkozást a hivatalos oldalon, akkor ajánljuk figyelmébe az ott ugyancsak megtalálható M09-02043 nagy látószögű felvételt, a jobb oldalon. A keskeny látószögű kép elhelyezkedését tudjuk nyomon követni rajta, fehérrel keretezték be. Figyeljük meg a helyzetét és irányultságát, majd hasonlítsuk össze az M09-02042-es jelű keskeny látószögű fotócsíkkal a balján. Ha valaki közelről megnézi, észreveheti, nem egyeznek az irányultságukban. A keskeny látószögű felvételt már hivatalos szinten megfordították mind vízszintes, mind függőleges irányban.

Azonban, ezen a bizonyos helyszínen, az irányok felcserélése nem különösebben zavarja magát a látványt, és nem számít lényegében félreértelmezhetőségi tényezőnek. Másrészről, nem árt ha tudjuk, ez a megoldás rutinszerűen előfordul a tudományos adatok esetében, bár nem várnánk. Továbbá, habár jelen esetben nem ez a helyzet, ám gyakran fontos szerepet tölt be a félrevezetésben és a beazonosíthatóságban....

 

    

 

http://www.msss.com/moc_gallery/e01_e06/images/E01/E0100210.html
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2002/045/realtubes.htm
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2002/046/realtubesII.htm

 

A fenti ötödik és hatodik fotó párosa hatalmas méretű csővezetéket ábrázol, az MGS MOC E01-00210 jelű keskeny látószögű fotócsíkból. A hivatalosan kiadott kép a bal oldalon látható, pontosan ugyanabban a szélességben, miként a hivatalos fotócsík. Figyeljük meg, mennyire sötét és homályos a bal oldali helyszín, és mennyi mindent lehet elérni a körvonalak erősítése révén anélkül, hogy a felvétellel bármilyen egyéb változtatást eszközölnénk. Bárki észreveheti, nem módosított rajta semmit és semmiféle további részletet nem illesztett hozzá, mindösszesen a tisztaságát növelte meg Skipper. A különbség a két kép között természetesen igen hangsúlyos, hiszen a bal oldali, a hivatalosan kiadott, sötét és homályos.

Így történt, hogy a kolosszális méretű csővezeték a bal oldali, hivatalos felvételen homályba burkolódzik, a mellékelt formában jelenik meg a semmiféle változtatást grafikus változtatást végrehajtani nem tudó számítógépes operációs rendszereken. Ám ehhez mégis elegendő részlet állt rendelkezésünkre, hogy a kép minőségét feljavítsuk és bepillantást nyerjünk a színfalak mögé, bármi, egyéb változtatás nélkül. Tehát kedves Schade, ha a számítógéped és az operációs rendszered alkalmas ilyesfajta változtatásokra, akkor egyúttal jelentős felfedezések megtételére is. További tesztelések végrehajtására már lehet a barátokhoz fordulni, különböző grafikus számítógépes programok megismeréséért, illetve a helyi könyvtárakhoz.

  

 

http://www.msss.com/moc_gallery/ab1_m04/images/M0200164.html
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2000/003/colossal-monuments.htm

 

A fenti hetedik és nyolcadik felvétel-páron hatalmas méretű civilizációs monumenteket láthatunk, az MGS MOC M02-00164 jelű széles látószögű fotócsíkból, mindkettő csak egy-egy részletet tartalmaz róla. Miként említettük, széles látószögű felvételről van szó, nem pedig keskeny látószögűről. A széles látószögű felvétel sokkal átfogóbb rálátást tesz lehetővé az adott területre, nagyobb távolságból, igaz elméletileg szegényebb felbontás mellett, mint amire a keskeny látószögű, közeli felvételek képesek. Az ilyen fotócsíkokkal kapcsolatban tehát tisztában kell lennünk azzal, mit is várhatunk el tőle. Amit a normális méretű objektumoknak tartunk, azok általában túlságosan is aprók ahhoz, hogy a széles látószögű felvételeken megjelenjenek, csak az igazán tekintélyes méretű formák jönnek át a szerény felbontás mellett.

Ebben az esetben egy emberi fej monument hihetetlen méretű felső részét láthatjuk, még a haját is kivehetjük, a kép pontos középpontjától kissé lejjebb. A hivatalos statisztikák és Skipper durva mérései szerint a fej nagyjából 20 km széles, igen, 20 km széles. Éppen a felfoghatatlan méretének köszönheti, hogy az igen gyenge felbontás ellenére mégis láthatjuk. A fotó jobb alsó sarkában piktogramot vehetünk ki, valamiféle teremtményt ábrázol. A bal alsó sarokban pedig egy csíkos, cirmos, göndör vagy hullámos szőrű állat monumentje jelenik meg, egyenesen felálló hegyes fülekkel, maga mellett feltekeredő farokkal üldögél, mintha letelepedett volna a sziklára.

A hetedik felvétel bal oldalt ugyancsak egy kivágott képrészletet képvisel az eredetiből, a hivatalosan megjelent alakjában mutatja, a méretén sem történt változtatás, eközben rögtön mellette, a nyolcadik felvételen jobb oldalt pontosan ugyanazt a helyszínt láthatjuk, néhány, Skipper által elvégzett, igen gyors tisztítási eljárást követően. Ahogy az a bal oldali képen látható, ha valaki letölti a teljes fotócsíkot, a rajta lévő alakzatok tökéletesen kivehetők, a számítógép operációs rendszerének semmiféle különleges grafikus programra ehhez nincs szüksége. Ezért ez az egyik legszilárdabb és legfontosabb bizonyítéka a Marson élő, intelligens civilizációt alkotó életnek. Így kedves Schade és mindenki más, semmi olyan kifogást nem tud emelni, ami miatt ne tudná letölteni a hivatalos honlapon listázott harmadik változatot, az egyenes tájolású GIF képet, a hivatkozást ugye megadtuk, igen jelentős alakzatokról van tehát szó, még csak korszerű operációs rendszer vagy fejlett grafikus program sem szükségeltetik.

    

 

http://www.msss.com/moc_gallery/m07_m12/images/M08/M0804688.html
http://www.marsanomalyresearch.com/evidence-reports/2001/019/colossal-trees.htm

 

A fenti, kilencedik és tizedik felvételpáron, kolosszális méretű fa, illetőleg növényi formákat láthatunk, abból is gigászi méretűeket, az MGS MOC M08-04688 jelű keskenylátószögű fotócsíkból véve. A bal oldali felvételrészlet pontosan abban a formájában van, miként az a hivatalos adatok között is megjelenik, a léptéke azonos. A tizedik kép, jobb oldalon, pontosan ugyanazt a helyszínt ábrázolja, néhány gyorsan végrehajtható és egyszerű tisztítási beavatkozást követően.

Az igazat megvallva, ebben a bizonyos esetben, lényegében sokat nem jelent a tisztítási alkalmazás végrehajtása, mindösszesen néhány elhomályosítási beavatkozást lehet általa némileg közömbösíteni. Másrészről, a két felvétel egymás mellé helyezve együttesen már jobb látványt kínál, mint akármelyikük külön-külön. Olykor ez a megoldás működik. Akárhogy is, nem kell bizonyítani, az A és B felvételpár összehasonlítása révén belátható, semmiféle változtatás vagy módosítás nem történt a hivatalos verzióhoz képest a javított képrészleten.

A bemutatott képjavítási alkalmazások csupán ízelítőt adnak Skipper képfeldolgozási munkáinak céljáról, egyben alátámasztván azt, hogy csupán a felvételek tisztítását végzi el, azokon semmiféle változtatást nem alkalmaz. A képek feljavítására irányuló beavatkozásai még tökéletesebbek lennének, ha némi színt is hozzáadott volna az eredetiekhez, a szem számára kellemesebb látványt nyújtva, azonban igyekezett minél egyszerűbben és kevesebb beavatkozás árán bemutatni a dolgot.

Kedves Schade és valamennyi érdeklődő a társadalom tagjai közül, bemutattunk hát néhány rendkívül erős bizonyítékot e tanulmányban: folyékony vízfelszínt, fás jellegű erdőséggel körülvéve, ezeknek - az elvárások szerint ugye - nem lenne szabad létezniük; trükkös, ám letagadhatatlan igazolását képhamisítási alkalmazásoknak, melyeknek szintén nem lenne szabad jelen lenniük; kolosszális méretű csővezetékeket, amilyen különösek, olyan megmagyarázhatatlanok; valójában hatalmas civilizációs nyomokat, óriási fákat, esetleg más jellegű növényeket, egyikükről sem várható el felbukkanásuk. Valamennyi bizonyíték – kivéve a képhamisítási alkalmazásokat -, megtalálhatók és ellenőrizhetők egyenesen a hivatalos tudományos adatok sorában, semmiféle grafikus programot nem igényel megtekintésük, mindösszesen egy átlagos számítógépet és egy böngészőt. Olyan bolygón létezik mindez, amelyről a feltételezések szerint egyiküknek sem lenne szabad ott lennie, ám ott vannak, közvetlenül az orrunk előtt, a tudományos vezetőink pedig tudomást sem hajlandóak venni róluk, mintha nem is léteznének e formák.

A fentiek nemcsak ellenőrizhetők, a hivatalos tudományos források szerint hitelesnek is számítanak, semmi más teendőnk nincs tehát, minként Skippernek sem, mint ezeket az ismereteket a szélesebb nyilvánosság tudomására hozni. Ezek kőkemény vizuális bizonyítékok, könnyedén ellenőrizhetők, és nem keverhetők össze semmiféle pszichológiai hitrendszerrel, vagy preferenciával, semmiféle érzékcsalódással, vagy akármivel, a tudományos irányítás szintjén. Van annak bármi értelme, hogy az orrunk előtt közvetlenül odatett bizonyítékokat, mint a fentebb felsoroltakat, miként lehet teljességgel semmisnek tekinteni?

Néhányan, miként mi is, nyilvánosságra hozom ezeket a bizonyítékokat, de nem mi hozzuk őket létre. Napnál is világosabb, ezek léteznek, teljesen függetlenül a mi passziónktól. A képhamisításokra utalván pedig, akár Skipper hívja fel rájuk a figyelmet, akár más, létezésük szilárd valóság, akár el akarjuk fogadni itt a Földön ezeket a bizonyítékokat, akár nem, azok attól még léteznek és valóságosak. Utalhatunk a régebbi tudományos adatokra, már azok is repedést okoztak a tudományos egyetértésben, néhányan már hajlamosak közülük tényként kezelni a Mars felszínén folyékony állapotban megtalálható víz létét, valamint a burjánzó életet, beleértve a fejlett és intelligens civilizációkat is. Ezen kívül, a képhamisítás puszta ténye igazolja, hogy valakik az említett dolgokat pontosan tudják, és megpróbálják ezeket az ismereteket elrejteni előlünk.

Mindezek tények, megbízható és ellenőrizhető kemény alapokon nyugszanak, nem szemtanúk állításain, véleményeket vagy haszon reményében. Amíg valaki belenyugszik abba, hogy ezeket az igazságokat, a bennük rejlő hatalmas erőt, a belőlük fakadó következtetéseket a titkos hatalomra kellene bíznunk, akkor soha nem fognak eljutni a szélesebb nyilvánosság elé, nem segítenek hozzá az eszméléshez, és az egész világ továbbra sem fog tudatára ébredni annak, ezek a tények milyen mély kihatással járnak ránk, s mindez mivel jár a mindennapi életben valamennyiünkre nézve. Ha kiderülne, hogy semmivel, akkor rendben, nincs probléma. Másrészről, ha valami mégis lenne benne, ami viszont egyértelműen látszik, akkor annak hatása lesz valamennyi földlakosra, hatással kell lennie, s nemcsak néhány kiválasztottra, akik névtelenül rejtőznek a titkos hatalom védőszárnyai alatt.

Az igazság kiderítése nem valami önkéntes jellegű tevékenység, hanem a mindenkori vezetésnek folyamatosan erre kellene törekednie; természetesen nem a titkos társaságaik és talpnyalóik révén. Hiszen jelen felfogásuk értelmében az igazság megismeréséből éppen azokat hagyják ki, akiknek az szól, a hasznot pedig maguknak igyekeznek behúzni. Azt, hogy ezt a jövőben is megtehessék, vagy ne tehessék meg, döntés kérdése. A döntés egyéni.