A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

    

 

 

97. Különleges formák a Marson

Miként a cím is mutatja, jelen tanulmányunkban bemutatunk néhány szokatlan és páratlan jelenséget a Mars világából, olyanokat, melyek nem értelmezhetők könnyen és nem is ismerhetők fel azonnal. Mindenki gondolja át szabadon és bátran, mi minden lehet a háttérben.

 

A fenti, első kép az MGS MOC M03-05533 jelű, keskeny látószögű fotócsík felső 20-25%-át ábrázolja. A helyszín magasan fent található az Északi Sarkvidék területén, ahol egy jelentős bemélyedés „harap bele” mélyen a jégsapkába. A fenti osztott képen a jobb oldali rész közvetlenül a bal oldali alatt kezdődik.

Nehéz bármiben is biztosnak lennünk egy ilyen kifejezetten rossz felbontású képen, valószínűleg valamilyen légköri jelenségnek lehetünk tanúi az űrszonda és a felszín között. Ha így van, akkor semmi másról sincs szó, mint a napfény visszaverődéséről a marsi légkörben különböző magasságokon lebegő jégkristályokon. Egyúttal azt is elmondhatjuk, marsi légköri jelenségről van szó, talán hasonló dologról, mint a földi északi féltekén az északi fény, a légkörben található kristályokon tükröződő napfény kapcsán, ám ezúttal nem alulról látjuk, hanem felülről? Akármi is ez, meglehetősen ritka eseményről van szó, hiszen ez az egyetlen ilyen jellegű felvétel s sok-sok ezer között, melyeket Skipper eddig megvizsgált.

 

A fenti, második felvétel ugyanennek az MGS MOC keskeny látószögű M3-05533 GIF fotócsíknak a középső része feletti tartományát ábrázolja, az eredeti méretéhez képest kétszeresére nagyítva. A helyszín a részleten az első kép alatti területet mutatja. Ha helyesen értelmezzük a tátottakat, akkor az Északi Jégsapka egyik kiemelkedő részét vehetjük szemügyre, egyfajta félszigetként tárul a szemünk elé, mindkét oldalán jelentős mélység övezi, nemcsak az árnyékhatás miatt látjuk sötétnek, hanem azért is, mert a mély területeket sötét színű anyag borítja, miáltal az egész helyszín még sötétebbnek mutatkozik.

A piros nyíl a fenti, második képen, egy jól körülhatárolható, éles körvonalakkal rendelkező ék-alakú formára mutat. Nem lehetünk teljes mértékben meggyőződve arról, mit is látunk, annyit talán leszögezhetünk, hogy átmeneti állapotról van szó, ráadásul árnyékos területen, a következő fotón még szemre vételezhetjük ugyanezt a részt, aztán hiába is keresnénk többet, ez a természeti alakzat ismételten már nem bukkan fel sehol a helyszínről készült képeken. Az újabb, ugyancsak szerény felbontású felvételt csak azért illesztettük be ide, hogy bemutassuk, ugyanerről a területről van szó, mint amit az első is láthatunk.

 

A fenti, harmadik felvétel az MGS MOC E04-01354 jelzésű keskeny látószögű fotócsík középső vidékének alsó részét ábrázolja, egyenes állású GIF kép, pontosan abban a formájában, miként az a hivatalos oldalon megjelenik, semmit nem változtatott rajta Skipper a jobb alsó sarokban lévő felirat és a keskeny keret felvitele kivételével. Már előre felhívnánk egy figyelmet egy optikai csalódásra, eszerint úgy tűnik, mintha a piros nyíllal jelzett világos színű terület alá bukna a sötétebb színű, vele határos anyagnak, jobb oldalt.

Azonban a helyzet az, hogy az erősen világos színű anyagnak magasra kiemelkedő hatalmas félszigetét láthatjuk itt, egy igen sötét anyagot tartalmazó mélyedésből az ég felé törve. Önmagában nem számít rendkívülinek, ami mégis rendellenes, az az éles határvonalban végződő gerinc, még akkor is, ha minden bizonnyal az Északi Jégsapka fagyott jegéből állt össze. A geológiai felszínben nincs semmi szokatlan.

 

a fenti, negyedik képet elforgattuk 90 fokkal az óra járásával egyezően, az előző felvételen látható jégtömeg egy részét láthatjuk valamivel jobban. Figyeljük meg jégtömb távolabbi oldalán jelentkező, erősebb fényvisszaverődési tényezőt, a hozzánk közelebbi rész enyhén árnyékos, igazolva, hogy a képződmény csak gyenge árnyékot vet, egyúttal azt is, kiemelkedő formáról van szó. Ne felejtkezzünk meg róla, hogy jégről van szó, az pedig részben átereszti a fényt. Ez azt jelenti, hogy a közelebbi oldalt tekintve, bizonyos mennyiségű fény áthatol a jégtömegen, s ez csökkenti az árnyékhatás mértékét.

Továbbá, a félszigetet formázó anyagnak igen keménynek kell lennie, hiszen egyébként nem jöhetett volna létre az igen élesen mutatkozó gerincvonal. A két fekete nyíl mindösszesen egyik sötétebb sávra mutat a sok-sok közül, melyek a jégfélsziget felszínét jellemzik, felhívják a figyelmet arra, hogy a sávok mindkét oldalon jelen vannak, s arra is, hogy ugyanott vannak jelen, az oldalfalai igen meredekek, maga a félsziget pedig magasra emelkedik ki.

A piros nyíl ismételten az alakzat sötét oldalát mutatja, azon is egy ék-szerű formát, ugyanez az alakzat felbukkan a második képen is. Miként látható, jelen esetben kissé halványabb, körvonalai kevésbé élesen jelentkeznek. Ennek a jelenségnek legalább az egyik oka kétségtelenül az lehet, hogy a második, az M03-05533 jelű fotócsíkon sokkal határozottabban jelenik meg ez az alakzat, az a kép 1999.05.18-án készült, míg a jóval halványabb E04-01354 jelű felvétel majdnem 22 hónappal később, 2001.05.18-án, már ami a hivatalos statisztikákat illeti.

Miként kerülhet egy ilyen ék-forma alakzat, ilyen határozott és éles körvonalakkal a hozzánk közelebbi oldalra, erre az igen meredek lejtőre, a nyilvánvalóan igen kemény és homogénnek tűnő anyagra, ráadásul egyik oldala éppen párhuzamos a hegygerinccel – ki tudja. Ha valamiféle kitörés lett volna, akkor a meredek lejtő kétségtelenül másféleképpen megmutatkozó hatást váltott volna ki rá, legalábbis az ék-forma irányítottságában és éles körvonalában.

Másrészről, ha olyasminek lenne a nyoma, ami vízszintes irányban sebesen repült a felszín felett, s becsapódott a jégfalba, visszahagyva maga után ezt a roncsmezőt, a további darabok pedig aláhullhattak a meredek lejtőn, ez magyarázatot adhat az ék-forma egyik oldalának párhuzamosságát illetően a hegygerinccel, de akkor miért nincs semmi egyéb észrevehető nyom a lejtőn? A becsapódó objektum ennyire lágy volt, netán a lejtő anyaga ennyire kemény? Valami nagyméretű, repülő gombáról lenne szó, tele sprórákkal, az irányítás csődöt mondott a különös légköri hatások miatt? Ezek a fotócsíkon fentebb láthatók. Placcs! Netán kemény meteoritról van szó, még nálánál is keményebb valamibe ütközve ahhoz, hogy szétfröccsenjen? Lehetséges lenne, hogy egyáltalán nem jégről van itt szó, hanem valami másról, de sarki anyagnak álcázva? Számos kérdés, ám jóval kevesebb válasz.

Azonban itt az újabb rejtély, maga a világos színű anyag, a maga sávos szerkezetével A Sarki Sapka jegében megfigyelhető sávszerkezet egyáltalán nem számít szokatlannak a Földön sem. Lehullik a hó, vízszintes rétegekben gyűlik össze a Jégsapka felszínén, mintegy takarókat hozva létre, egyiket a másik tetején. Légköri por és szemcsék hullanak aztán rájuk, összegyűlnek a Sarki Jégsapka egyes rétegein, megszínezve kissé külön-külön azokat. Vágjuk át aztán meredek szögben ezt az egészet, s a vízszintes rétegek máris mint sávok jelentkeznek a függőleges irányú metszetben, különböző vastagságban megjelenve. Nagyon hasonlatos dolognak lehetünk itt szemtanúi, ám miként jöhettek létre ezek a közel függőleges irányítottságúnak mutatkozó sávok? Olybá fest, mintha valaki kiemelt volna egy igen mély függőleges vágatmintát, felemelte volna, és vízszintesen végigfektette volna a felszínen.

A gyűrődésekről szólva, vessünk egy pillantást újból a fenti, ötödik felvételre, az M03-05533 fotócsík részletére, mely ugyanabból a fotóból származik, mint az első és a második kép. Az említett fotócsík közvetlenül az E04-01354 jelű fotócsík jobb oldaláról származik. Ennek a fotócsíknak a felső része pontosan ugyanazt a területet ábrázolja, mint a második felvétel, itt azonban elég nagy darabot láthatunk a Sarkvidék felszínéből, a félsziget alatt. Ha lefelé görgetjük a képet, számos párhuzamos vonal tűnik fel, közvetlenül a sötét mélyedés szomszédságában, ha pedig tovább haladunk lefelé a felvételen, eljutunk magához a sarki sapkához is, mely itt síknak mutatkozik és sávmentesnek.

Nehéz meghatározni ilyesféle dolgokat ezeken a keskeny látószögű, kétdimenziós felvétel-szeleteken, azonban elmondjuk, Skipper gyanúja szerint mi is megy itt végbe. Nézete alapján, a nagyon világos színű, nagyjából sík terület a harmadik és az ötödik felvétel alján a normális hó-/jégsapka része, mely vízszintes rétegekből halmozódott fel épen úgy, ahogy az a Földön is végbe megy a sarkvidékeken, ráadásul a környékbeli alakzatok közül ez nyúlik a legmagasabbra. Azért ennyire kiugró e formáció, mert a szegényes fekete-fehér fotóból elég látványosan virít, mellette, éppen nagyon erős fényvisszaverő-képessége miatt meglehetősen sok részlet is elveszik általa.

 

A fenti, ötödik felvétel, ahogy a szemünket felfelé mozgatjuk a fotócsíkon az alsó részén található felszíni képződmények felöl a párhuzamos sávok irányában, majd azokon áthaladva a sötét színű terület felé a felső részen, a szemünk ugye hajlamos átugrani a sötét területet, a mélyedést. A sávok mögött teraszos szerkezetet érzünk, erodáció eredményét, ahogy a mélyedés felé haladunk, a felvételen felfelé. A teraszok azért jönnek létre, mert a hó-/jégtakaró rétegei megolvadnak, sokkal könnyebben, mint a talajszemcséket is tartalmazó rétegek, azok ugye jóval ellenállóbbak, az olvadás miatt ezek a bizonyos szennyezett régetek könnyen válnak láthatóvá. A bemélyedés mellett közvetlenül a teraszok egymáshoz közelebb kerülnek, mivel a lejtő mind meredekebbé válik, ahogy a mélyebb részek felé közelítünk.

A harmadik és negyedik felvételen a nagyon éles körvonalakkal mutatkozó hó-/jég-gerincek esetében pontosan ugyanez történt, az itt felbukkanó jóval összetettebb meredek lejtők kivételével. E helyszínen láthatjuk a gerincformákat, amint a mélybe tartanak, ám nem áll rendelkezésünkre átfogó kép. Továbbá, mivel itt egy a mélyedésből kiugró félszigetről van szó, három különböző lejtős terület van jelen, a mély benyomódás maga, valamint a félsziget két oldala. A mély benyomódás lejtése maga után vonja azt a következményt, miszerint az egymásra rétegződő sávok vízszintes iránya dőlést kap, függőleges helyzetűnek mutatkoznak, bár nem azok.

Bárki megjegyezheti, ezek a formák sokkal inkább összeegyeztethetőek vízből álló hó/jég olvadása közben megfigyelhető viselkedéssel, mint széndioxid hó/jég párolgása vagy szublimációja esetével. Továbbá, Skipper arra is gyanakszik, hogy a bemélyedés sötét színének mértéke nem csupán az árnyékhatásnak tudható be (miként számos egyéb esetben sem), a távolság azonban túl nagy a részletek megfigyelhetősége kapcsán, a hivatalos álláspont szerint csontszáraz és keményre fagyott marsi felszín helyett itt sokkal inkább csatakos, mocsaras jellegű lehet a talaj, hiszen a hó/jég olvadása ezzel a következménnyel jár, ideális hely növényzet megtapadására és burjánzására. Természetesen a színe sötét, hiszen minél több napfényt igyekszik elnyelni. A napfény energiájának nagyobb mértékű elnyelése a mélyedés felett kissé jobban felmelegíti levegőt a környező területekhez képest, további olvadást kiváltva a közvetlen szomszédságban.

Más szavakkal, egy lényegében önfenntartó ökológiai rendszer alakult ki viszonylagos elszigeteltségben, a közeli, sokkal állandóbb viszonyokkal rendelkező jégsapkához képest. Érdemes tudni, hogy igen közel ehhez a helyszínhez egy nagyon nagy és nagyon sötét árok indul ki a jégsapka területéről és mélyen behatol az itt bemutatott területre. Nehéz megmondani a vizuális adatok alapján, de lehetséges, hogy az itt látható bemélyedés is ennek a árokrendszernek a része. Amennyiben ez a hatalmas árok ugyancsak biológiai életet hordoz, például spóra-jellegű szaporodással, akkor ez magyarázatot ad a hozzá hasonló biológiai élet jelenlétére a bemélyedés területén.

Nem idegenszerű tehát végül is feltételezés, hogy bármi is szorult vissza a bemélyedés területére, a magas jégfalak alkotta gátak közé, és tartja bezárva, annak eredete a hatalmas árokrendszerhez köthető, s valamilyen szerves eredettel rendelkezik. Lehetséges lenne, hogy egy spórás szaporodást kialakított biológiai életforma az elszigeteltség leküzdésére mintegy spóra-rakétákat lövöldöz a Mars Északi Sarkvidékének térségében, hogy kellő távolságba el tudja szórni életcsíráit, esetlegesen a szomszédos, ugyancsak elszigetelődött mélyedések területére, legyőzvén a természetes gátakat?

 

 

98. Különleges formák a Marson

 

 

A fenti, első felvétel az igen hosszú, a hivatalos jelzés szerinti MGS MOC M17-00612 jelű keskeny látószögű, egyenes állású GIF felvétel felső részéről való. A kép szélességében teljes mértékben átfogja a hivatalosan kiadott változatot, annak egyik szélétől a másikig, a statisztikai adatok szerint 1,66 km-es szélességben, bár valószínűleg nem mindenkit érdekel a statisztika.

Habár első ránézésre nem tűnik fel, e fotócsík felbontása erősen lerontott. A normális méretű objektumok igen homályosak és zavarosak, egyúttal meghamisítottak is. Ezek a beavatkozások jelentős hatást fejtenek ki a helyszínt beborító növényzet megjelenésére, nyilván azért, hogy ne lehessen azt felismerni. Jelen beszámolónak azonban nem ez a témája. Hogy a felszín mégis jól néz ki, annak köszönhető, hogy a rajta megjelenő formák világos színűek, elég méretesek, s a felbontási korlátok ellenére aránylag jól láthatóak. Érdemes ezeket a szempontokat szem előtt tartani a fotócsík többi elemének vizsgálatakor is.

Az igazat megvallva, a fenti helyszín nem számít „különlegesnek”, már ami a témaválasztást illeti. Azért mutatjuk meg ezeket a formákat, mert ott vannak ezen a fotócsíkon, s jó, ha minél többen tudnak róla, ezért fontos elemzésük. A bemutatott terület a Boreale Chasma vidékén található, mely lényegében a legnagyobb kiterjedésű sötét kanyon, mélyen belenyúlva az Északi Pólus jégsapkájának testébe, teljesen eltorzítva annak alakját, miként az a beszámoló legutolsó felvételén megtekinthető.

A hivatalos értelmezés a számos színes formát illetően kétségtelenül (mint megszoktuk) a homokdűne változat.  Nos, nem azok, de hogy mik is valójában, az rejtély. A Chasma területén általában nagy számban bukkannak fel, mint egymástól elszigetelt objektumok, nem állnak kapcsolatban egyetlen laza, szemcsés anyagból felépülő homok-rendszerrel sem. E felvételből ez nehezen derül ki, de hiszen éppen ezért rontották le a felbontást, a háttértől való elkülönülés így elmosódott lett, a növényzet jelenléte pedig kellően homályos ahhoz, hogy felismerhetetlen legyen, ráadásul, kissé olybá tűnjön, mintha homok lenne mindenfelé, s ez építeni fel ugye a homokdűnéket. Ezek az objektumok minden esetben áramvonalas megjelenésűek, ugyanabba az irányba mutatnak, és sokkal nagyobbak is lehetnek a fentebbieknél, azok ugyanis a kisebbek közül valók. Érdemes megtekinteni az „Amikor a dűnék valami másnak bizonyulnak” – című írást, s annak is különösen az 1., a 2. és a 6. felvételét.

Ezek az objektumok erős belső ellenállással rendelkeznek látszólag és igen ellenállóak a külső hatásokkal szemben. Mindez abból derül ki, hogy a Kazma térségében sok jelét látjuk, nagy területeken a határozott és sekély, ám sebes áramlású folyások jelenlétének, melyek az útjuk során beleütköznek ezekbe a masszív alakzatokba, s miközben a felszín más részein eróziót keltenek, körülöttük és mögöttük, ám érintetlenül hagyják a „dűnéket”, azaz ezek az erős hatások sem tudnak kimutatható nyomot hagyni rajtuk, akkor igen nehéz elképzelni, hogy a szél hordta volna őket össze egy-egy kupacba önmagában. Ezek a formák olykor hosszú sorokat alkotva csoportosulnak, ám alakjuk mindig ugyanabba az irányba mutat. Néha kapcsolódhatnak egymáshoz, és ilyenkor elveszítik összetartó erejüket (meghalnak?) ám ez igen ritka.

 

A fenti, második kép az MGS MOC M17-006912 hivatalos jelzésű, keskeny látószögű, egyenes állású GIF fotócsík alsóbb részéből való. A képet teljes szélességében mutatjuk be ismét, miként az hivatalosan megjelent, egyik oldalától a másikig.

 

 

Jól megfigyelhető, hogy a „dűne” kinézetű objektumok itt nagyobbak, s miközben méretük növekszik, hajlamosak felvenni ezt a széles, hangsúlyosabb formát, egyben áramvonalasak is, sokkal ritkábban fordul elő közöttük a folyamatos, vonalszerű alakzat. Azonban nem ezek a nagy és fényes formák azok, melyekre szeretnénk felhívni a figyelmet, sokkal inkább a sötét alakzatokra rajtuk, minden esetben a legmagasabb pontjukról kiindulva. Felismerhetjük, hogy a kisebb sötét alakzatok tisztán függőleges irányítottságúak, különös figyelmet szenteljünk annak, hogy általában a nagy formákhoz képest mindegyik pontosan ugyanazon a helyen található. Normális esetben arra szoktunk ilyenkor gondolni, hogy valamiféle sötét színű növekménnyel van itt dolgunk, azonban az ismétlődően azonos helyzetük elgondolkozásra kell késztetnie mindenkit.

Fel kell tennünk a kérdést, vajon az alanti tömegből valami kiálló vagy kimeredő dolgot látunk? Vessünk közelebbi pillantást az ígéretesebbnek tűnő helyszínekre.

 

Nyilvánvaló, hogy a sötét formák a fenti, negyedik képen úgy festenek, mintha valamiféle kétlábú lényt látnánk, két karját magasba tartva, talán éppen a felkelő Nap irányába. Fogalmunk sincs, mi történhet itt, talán merő véletlenül állt össze ez a látvány a függőlegesen kiemelkedő sötét anyag elhelyezkedéséből, a kétlábú lény felépítése. Ne felejtkezzünk meg róla, hogy a hétköznapi méretű objektumok a fenti képen nem láthatóak, tehát amit mégis látunk, az valójában igen hatalmas, hiszen ha nem így lenne, egyáltalán nem is vehetnénk észre.

Különlegesen érdekes lehet annak a kérdésnek a megválaszolása, vajon ezek a sötét, felfelé meredő képződmények miért ugyanazon a pontján jelennek meg valamennyi formának, s hogy lényegében egyfajta növekményt láthatunk, vagy inkább kitöréseket az alattuk található formák belsejéből? Mint rendszerint, sok-sok kérdés, ám kielégítő válasz nincs. De most menjünk tovább a következő, egészen más témára.

 

A fenti, ötödik felvétel egy másik fotócsíkból való, jelesül az MGS MOC E15-01378 számú, keskeny látószögű, egyenes GIF fotóból. A látvány ismét a valós, hivatalosan kiadott helyzetet tükrözi, egyik szélétől a másikig mutatjuk be képet, a szélessége pedig 3.44 km. A helyzet ugyanaz, mint előbb, bármi, ami a hétköznapi értelemben normális méretűnek számít, az itt láthatatlan marad a rossz felbontás miatt, csak a ténylegesen nagy objektumokat láthatjuk tehát.

Annak ellenére, hogy a bemutatott helyszín mélyen az Északi Sarki Sapka területén belül van, figyeljük meg mennyire sötét színű és milyen jelentős fényelnyelő-tulajdonsággal rendelkezik itt minden a környéken, az erősen tükröző hó-/jégtakarónak nyoma sincs. A negyedikként beillesztett és itt bemutatott egyenes állású GIF kép felső részén meg is figyelhetjük ezt a valóban hangsúlyos fényvisszaverő képességgel rendelkező hó-/jégtakarót a fotócsík felső részén. A helyszín igen közel esik, ha éppen nem illeszkedik a „Bioműszaki tevékenység a Mars Északi Pólusán” – című beszámolóban bemutatott helyszínhez, csak most kissé távolabbról tekintünk alá. Sőt, egy kis része fel is bukkan az ott említett fotócsíkon, ám az a részlet nem került akkor kiválasztásra. Továbbá, ugyanarról a területről van szó, mint az előző beszámolóban, a „Mars különleges formái” – című írásban bemutatott helyszín.

Ha valaki elkezdi végignézni ezt az E15-01378 jelzésű fotócsíkot, rábukkan néhány, az Északi Jégsapkához tartozó nagyon fényes területre, keresztülhalad a „Bioműszaki tevékenység a Mars Északi Pólusán” – című írásban bemutatott sáv/vezeték rendszerre, napfényben fürödve, ugyancsak napfényben úszó teraszokat formálva, így emelkedve a felszín fölé. Végül eljutva a magasabb részekhez, távolodva az Északi Pólustól, ám kifejezetten erős fényvisszaverő-képesség mellett. Meglátásunk szerint, a beidézett részlet jobb oldala, s vele a fotócsík jobb oldala is lejtős területet képvisel.

Az egész fotócsíkot talán nincs értelme ide beilleszteni, hiszen elképesztően sok egyedi alakzatot tartalmaz, ennek köszönhetően a file-mérete hatalmas, ráadásul jelentősen tömörített, ami a felbontás rovására megy természetesen, mindenesetre Skipper kutatásai között ez a fotó rendelkezik az eddigi legnagyobb mérettel. Nincs lehetőség tehát itt bemutatni a teljes képet, az olvashatóság rovására menne.

Bárki fogadhat benne, hogy a fenti képen bemutatott alakzatok hivatalos értelmezés szerinti besorolása nem is lehet más, mint közönséges homokdűne.  Természetesen emlékeztetnek megjelenésükben dűnékre egy kicsit, habár meglehetősen furcsán néznek ki, ezért a fenti megállapítás néhányak számára elfogadható lehet. Ám meg kell jegyezni, hogy a fenti formák semmiféle rokonságot nem mutatnak a Marson valaha megfigyelt homokdűnékkel, pedig Skipper sok-sok ezer felvételt kielemzett már. A gond az, hogy a dűne-értelmezés nem bírja el az alapos vizsgálatot, még abban az esetben sem, ha tudjuk, másik világról van szó. Ne felejtkezzünk el a hatalmas file-méretről sem. Ebből egyértelműen adódik, hogy nagyszámú egyedi objektummal van dolgunk, a számítógépes program pedig soha nem szokott ilyen módon reagálni valódi, ismert dűneformák esetében.

 

A fenti, hatodik felvétel, ugyancsak az MGS MOC E15-01378 jelű fotócsíkból való, ugyanezeknek a formáknak egy másik részét, mint az ötödik felvétel, a felbontás is megegyező, azonban 90 fokos elforgatással, az óramutató járása szerint. Miként azt itt már jól láthatjuk, s egyúttal meg is érthetjük, vajon milyen okból bukkant a számítógépes program oly sok egyedi objektumra. Függőlegesen meredő példányaik tengere tárul a szemünk elé. Amennyiben ez a helyes irányítottsága a felvételnek, miként a számítógépes program is kínálja, s egyúttal ami valóságosabbnak is tűnik, akkor ugye sok-sok függőlegesen felmeredő formát látunk, innentől kezdve pedig már semmiféle hasonlóságot nem mutatnak a dűnékkel.

Ismét jusson eszünkbe, hogy habár ez a terület mélyen az Északi Sarkvidék jégsapkájának szélén belül található, a felszín mégsem havas/jeges, sokkal inkább sziklás. Ugyancsak tartsuk szem előtt, hogy az elforgatott kép felső része sziklás teraszokra bomlik, majd beleütközik a hó-/jégsapka anyagába, jó messzire ettől a ponttól. Végül, érdemes a szemünket nagyon közel helyezni a képernyőhöz, akkor kivehető lesz, a felszínt összetéveszthetetlen mohás, szőrös takaró fedi, ez pedig igencsak életre emlékeztet.

Úgy gondoljuk, a helyes tájolást figyelhetjük ezúttal meg a fenti, hatodik felvételen, egyúttal pedig valami igen különös, ismeretlen életformát láthatunk, mely jól alkalmazkodik a sarki körülményekhez. Nem lehetünk egyértelműen biztosak benne, mit is rejtenek a formák, viszont oly mértékben jellegzetesek, ami mellett nem mehetünk el. Továbbá, ha valaki megvizsgálja a teljes fotócsíkot, és megfigyeli, hogy a közeli hó-/jégsapka milyen erős fényvisszaverő tulajdonsággal rendelkezik, a napfényben fürödve, akkor beláthatja az összehasonlítást követően, e helyszín viszont mennyire sötét, milyen jelentős mértékben elnyeli a napfényt, ez pedig újabb bizonyíték az élet jelenléte mellett, hiszen a napfény csapdába ejtése létfontosságú fennmaradása érdekében.

 

Courtesy of The Rhiana Griffith Fan Club

 

Miként az jól látható a fenti, a „22 évente sötétség” (Pitch Black) – című film részére berendezett mesterséges díszletben, ott vannak a függőleges formák, erősen emlékeztetve az itt megfigyelhetőekre, persze sokkal kisebb sűrűségben. Aztán itt van a következő kép, de ez már a valóság

 

 

Courtesy Columbia News Service

 

Miként az a fenti fotón látható, néhány észak-afrikai (Namíbia) termeszvár igencsak hasonlatos a bemutatott marsi formákhoz. Pusztán érzékeltetni szeretnénk, hogy az élet, most éppen a Föld estében, a termeszek élőhelyét példának felhozva, felhasználhatja és átalakíthatja a természetes geológiai forrásokat függőleges, felfelé mutató formákká, s ugye nem elvátható, hogy ilyesmiket lássunk. Más szavakkal, habár geológiai anyagot látunk, mégis, élet rejtőzik mögötte (termeszek), még akkor is, ha a felbontás jelent esetben, amilyen közeli a kép olyan, de ahhoz mindenképpen nagyon kevés, hogy egyetlen termeszt is láthassunk, a termeszvár felszínén. Továbbá, ez a függőleges irányítottság nyilván a föld határozottan erősebb gravitációjából is egyértelműen következik – összehasonlítva a Mars tömegvonzásával.

Nos, nincs egyértelmű és cáfolhatatlan bizonyítékunk arra vonatkozóan mit is láthatunk itt a fenti, hatodik felvételen ami a Marsot illeti, ám arra gyanakszunk, valamiféle élettel van dolgunk, legalábbis ezen formák kialakításához bizonyára köze van az életnek, a hideg sarki (jégsapka) környezet ellenére. Ha valaki nagyon közelről megnézi a hatodik felvételt, észreveszi, hogy az objektumok közül igen sok felszínét viszonylag rövid, de annál nagyobb számú szőrszerű valami fedi. Az a másodlagos tulajdonság lehet az egyes alakzatok része, de valami egészen más is, akár az említett alakzatokon növekvő valamiféle opportunista növényzet.

 

A fenti, utolsó felvétel, a Mars Északi Sarkvidékének átfogó képét mutatja, középen az Északi Sarki jégsapkával. A piros nyilak a jelen beszámolóban szereplő, két különböző helyszínt jelzik.

Az alsó, sötétebb területre mutató piros nyíl az elsőként bemutatott helyszínt jelöli, a Chasma Boreale térségén belül, egy igen mély árkot láthatunk, mélyen vágódva magába a jégsapka területébe, a jégsapkának igencsak eltorzítva még a szerkezetét is. A Chasma területének néhány részét erős bizonyítékul lehet felhasználni a helyszín időszakosan sekély víz által történő elöntése mellett, ezek a víztömegek aztán bal felé, a bejárat felé távoznak olvadások idején, nyilván köze van az árok forma szélesedésének kialakulásához, ahol hordalék-lerakódásokkal találkozhatunk, ezzel együtt pedig a jégsapka igen erősen fényvisszaverő hó-/jégtakarója pedig hiányzik.

A felül elhelyezkedő sötét terület, a másik piros nyíllal jelezve, a másodikként bemutatott területre hívja fel figyelmünket. Nagyjából talajszinten helyezkedik el, általában hó-/jégtakaró fedi, azon pedig foltokban megjelenik a fényt erősebben elnyelő, sötétebb színű alakzatok csoportja, sötétebb árnyalatot mutatnak ezek a foltok, mint a környező hegyek. A különös kinézetű, magasba meredő objektumok a jelzett sík vidék körüli magasabb területen találhatók.

Fontos tudni, Skipper álláspontja szerint a sarkvidék megolvadt hó-/jégsapkájának vize időnként kiárad a sarkvidék területéről és elárasztja a környező vidékeket, mint ezt és persze másokat is, ahol az élet szempontjából sokkal kedvezőbbek a feltételek, mint a jégsapka közvetlen közelségében. Másrészről, Skipper véleménye szerint a hőmérséklet az Északi Póluson magán és szomszédságában alacsonyabb, mint a Déli Sarkvidéken és környékén, emiatt a régió sokkal szárazabb, viszonylag kevesebb folyékony vizet produkál. Ezek az adottságok keményebb feltételeket teremtenek az élet számára, kevesebb sikerrel kecsegtetnek és olykor rendkívüli képességekre van szükség a puszta fennmaradásához.

Jelentős mennyiségű erdei életet figyelhetünk meg az Északi Sarkvidék térségében, ezek azonban gyakran különböznek a Délsarkitól. Általában méretük kisebb, és valami különös lehet a Mars vonatkozásában, hogy képesek fennmaradni a hidegebb körülmények között. A finomabb szerkezeti felépítésük és a gyenge felbontás mellett ezek a formák sokkal rosszabbul láthatók és nehezebben beazonosíthatók ezen a ráadásul erősen tömörített fotón, ahogy azt legalábbis a nyilvánosság számára elérhetővé tették. Emiatt nem is merülünk bele mélyebben ezen életformák elemzésébe amíg nem lesz elérhető sokkal jobb minőségű felvétel, mely segítségével egy átlagos ember is képes felismerni jó eséllyel és beazonosítani.

Másrészről, éppen az elszigeteltség lehet az a túlélési taktika, ami éppenséggel a zordabb körülmények között való fennmaradást támogatja. Éppen ez az oka, amiért Skipper a „Marsi dűnék, vagy mega élet?” című beszámolójában felveti a lehetőséget, a hatalmas geológiai alakzatok valamiképpen életet jelentenek, akár abban a formában, hogy valamiféle élőlények felhasználják és átformálják a geológiai eredetű talajt, szükségleteiknek megfelelően. Az itt található életformák inkább a nyitottabb területek felé sűrűsödnek, közvetlenül a jégsapka felületén kívül, miként azt a fenti felvételen a piros nyíl jelzi az Északi Sarkvidéket ábrázoló fotón. Arra gyanakszunk, ennek a kolosszális kiterjedésű formának időnként víz utánpótlásra van szüksége a fennmaradáshoz, általában azonban sokkal szárazabb és tartós talajfeltételekhez alkalmazkodik, ezért nem találhatóak meg jellemzően a Déli Sarkvidék gyakran sokkal nedvesebb körülményei között.

Bejártuk tehát ezt a helyszínt és néhány igen érdekes marsi jelenségre bukkantunk, anélkül, hogy egyértelmű választ tudtunk volna adni. Csak mintegy elgondolkodásképpen, hátha valakinek sikerül rájönnie a megfejtésre.

 

 

99. A Mars dűnéi infravörösben 

Jelen beszámolóban kis kirándulást teszünk a Mars Odyssey űrszonda Themis képalkotó-rendszerének anyagába. Ez a berendezés közvetlenül követte az MGS MOC űrszondát, s egyben megelőzte a marsrovereket, az ESA Európa Express szondáját és a jelenleg is futó MRO programot. A fotóra egy éles szemű lengyel, a névtelenségbe burkolódzó kutató hívta fel Skipper figyelmét, a kép különlegességére és szokatlanságára. Mi is ez?

Mielőtt rátérnénk magára a témára, íme némi háttér információ. Az Odyssey szonda Themis (Hőkibocsátást Leképező Rendszer) eltér az a korábban bemutatott képalkotó rendszerektől. Ebben az esetben 5 látható és 10 infravörös tartományban dolgozik, „állítólagos” fő feladata a sziklák összetételének vizsgálata a hőkibocsátásuk alapján. Ez azt jelenti, hogy igen sokat, de nem mindent érzékel a látható tartományban, ami az emberi szem számára megszokott, viszont képes megfigyelni a hőkibocsátást, amit az ember általában ugye nem érzékel.

Konkrétabban és elméletileg, az aktív geológiai történések, mint például a vulkáni aktivitás, hőkibocsátással járnak, az űrszonda kamerája ezt képes érzékelni, akár mélyen a felszín alá látva is, be tudja határolni a hőkibocsátó terület nagyságát. A természetes geológiai eredetű sziklákról visszaverődő napfény hőjét is érzékeli, rögzíti, térképezi és beazonosítja. Ebből következően, a hidegebb objektumok nem termelnek és nem vernek vissza annyi hőt, melyet ez a kamera képes lenne érzékelni. Mindezeket érdemes fejben tartani, mert igen fontosak a jelen beszámolóban tárgyalt témával kapcsolatban.

Feltétlen hozzá kell tenni, hogy habár ebben az írásban nem esik róla szó konkrétan, azonban a mesterséges objektumok is könnyedén felfedezhetők ezzel az űrszondával, a felszínen, illetve amennyiben azok nem túlságosan mélyre vannak elrejtve a felszín alá, éppenséggel saját hőtermelésük árulja el őket. Természetesen az ide vonatkozó információkról mélyen hallgatnak az Odíssey küldetésével kapcsolatban. De ezt már megszokhattuk, nem igaz?

Akárhogy is, a Themis képalkotó rendszerének #V16602008  számú felvételét, az Arizóna Állami Egyetem szívességéből, most szemügyre vehetjük. A képen látható alakzatok helyszíne a Galle-kráter, ahogy azt igen sokan ismerhetik, a „mosolygó arc”, a megfigyelhető formákat hivatalosan (miként mindig) „dűnéknek” azonosítják be.

 

A fenti, első felvétel, méretében 30%-kal csökkentett, némileg hozzásegítve az átfogó kép kialakíthatóságához. A fotócsík egyik szélétől a másikig mutatja a helyszínt. Szeretnénk rámutatni, a fotón látható legsötétebb alakzatok a „dűnék”, mármint a hivatalos források szerint, ha valaki veszi a fáradtságot, megnézheti a felvételt eredetiben is, itt: http://themis.asu.edu/zoom-20051212a, s megvizsgálhatja a teljes fotócsíkot. Villámgyorsan és egyértelműen felismerheti, a fotón az ég adta világon semmi sincs, ami „dűnékre” emlékeztetne. Miközben ott járunk, szenteljünk egy pillantást a hivatalos meghatározásra. „Ezek a dűnék a Galle-kráter alján találhatók”.

Továbbá, nem árt azzal is tisztában lenni, hogy a fenti első képen a jobb alsó sarokban látható fényes, tükröző terület a normál geológiai felszín napfényt erősen visszaverő foltja. Ez a jellemvonás teljesen természetesnek mondható a csupasz geológiai felszín esetében erős napfény jelenléte mellett. Másrészről, a jellegtelen szín és a visszaverődés teljes hiánya, véleményünk szerint, bizonytalan szélű képhamisítási beavatkozást rejt, ez a mesterséges beavatkozás a tudományos adatokba, tipikusnak vehető. Ezek a tevékenységek nemcsak azért mindennaposak, hogy elrejtsék előlünk a szokatlan információkat, hanem azért is, hogy teljességgel szétzúzzák a kontext ismereteket, melyek esetleg összefüggésben lehetnek a rendellenes jelenségekkel, s általuk esetleg különböző következtetéseket lehetne levonni, például meghatározni a valós méreteket, meg hasonlók.

 

A fenti, második felvétel, alátámasztja, hogy a sokat hangoztatott „dűne” elmélet jelen esetben sem állja meg a helyét. A kép a hivatalosan kiadott változatot tükrözi, kivéve némi szín hozzáadását a kontrasztok kiemelése végett. bárki beláthatja, ezek a bizonyos objektumok semmi olyan vonással sem rendelkeznek, ami akár csak távolról is emlékeztetné őket dűnékre, mindenekelőtt ugye a sok-sok nyúlvány. Eme egyszerű vonás felismerését követően feltehetjük azt a primitív kérdést, vajon ezek után hogyan azonosíthatja be ezeket az objektumokat bárki is „dűneként”, amikor semmi, de semmi nincs bennük, ami dűnékre emlékeztetne?

Meg kell próbálni megérteni miként gondolkodik és dolgozik a titkos hatalom. Valójában eszük ágában sincs beazonosítani ezeket az objektumokat, abban a formában, amiként azok megjelennek a fotókon, mint akár a Kedves Olvasó, akár Skipper megpróbálja. Valaki ott a csúcsfejek között pontosan tudja mik is ezek a formák a maguk valójában, s azt is, hogy erre mások is képesek rájönni, tehát kialakítanak egyfajta „politikát” a beazonosításukra vonatkozóan. A politika pedig azt jelenti, hogy ne higgyünk a saját szemünknek. Mivel pedig a „dűne” alakzatok infravörösben a legcsekélyebb hasonlóságot sem mutatják semmihez, ami homokdűne lenne, az alkalmazott politika kihasználja az általános vakságot, hibát hibára halmozván, dogmává emeli az ügyet, és éppen ez az, ami miatt beleköthetünk.

Ezeket a hibákat, tévedéseket, hazugságokat leleplezve juttathatjuk el a széles tömegek számára a Mars szokatlan jelenségeire vonatkozó információkat. Technikai problémák is jelentkeznek a képhamisítások esetében, de emberi tévedések is előfordulnak, például a programozás során, amikor megjelölik, milyen jellemvonásokkal rendelkező részeket hamisítsanak meg, vagy hagyjanak figyelmen kívül. Jelen esetben ez utóbbival is találkozhatunk. Az évek során ezeket a programozási lyukakat egyre jobban betömték, jobb és jobb technológiákat alkalmaztak, a tudományos adatok igazságtartalmát szinte tökéletes mértékben meg tudják hamisítani, ám térjünk vissza a témánkhoz.

 

 

 

A fenti, harmadik és negyedik felvétel egy-egy fokkal közelebbi látvánnyal szolgál, a „dűnék” területére, s ezeket ugye érdemes alaposan szemügyre venni. Nincs is rajta mit rágódni, akárhogy is nézzük, a leghalványabb esélyünk sincs rá, hogy bármi olyasmit találjunk, ami bármi módon is lazán talajszemcsékből a szél által összehordott homokdombokra emlékeztetne, amennyiben a külső megjelenést vesszük szemügyre. Nos, itt az idő, hogy elmondjuk, mire gyanakszunk, mit is látunk valójában. Olyan alakzatokat figyelhetünk meg, melyeket hivatalosan „dűnének” sorolnak be az MGS MOC látható tartományba eső fotói alapján, ám ne felejtsük el, hogy ez alkalommal az Odyssey űrszonda képalkotó rendszerének felvételét láthatjuk, az infravörös, azaz a hőtartományban, azokon a képeken mutatkoznak meg tehát ezek a nyúlványok. Más szavakkal, amit itt elsődlegesen látunk, az hőlenyomat, olyan tartomány, melyet normális esetben az emberi szem nem érzékel. Minél sötétebb a szín, annál melegebb az adott terület.

Például, a Nap hőjét közepes erősséggel visszasugárzó, kevésbé elnyelő, világosabb színű területeket láthatunk a világosabb színű, sziklákat és talaj geológiát tartalmazó területeken a háttérben, ami természetesen teljességgel valóságos külső lenne, már ha valóságos lenne, de nem az. A képhamisítási beavatkozások elrejtik előlünk a valós háttér részleteit, miközben ezzel egy időben, megpróbálják a homok megjelenését utánozni, lemásolva a természetes fényben megjelenő felszínt, erőltetvén a „dűnékre” vonatkozó teljesen téves értelmezést. A sötét nyúlványok azonban hasznos rész-információkkal szolgálnak nekünk. „Biztonságosaknak” tekinthetők, hiszen senki sem képes felismerni igaz valójukat – ez pedig újabb emberi hiba.

Miért? Mert egy kutató tapasztalata gazdagodhat fotók tízezreinek átvizsgálását követően, s a képeken az adott formák képesek elárulni magukról, hogy valóságosak, vagy sem. Ami normálisnak számít a felvételen a hagyományos elvárásaink szerint a számos, ágas-bogas, vékony, sötét színű nyúlvány, láthatóan véletlenszerűen meredezve a legkülönfélébb irányokba. Annyit mégis észrevehetünk, hogy igyekeznek csoportokat alkotni, habár többször olybá festenek, mintha cél nélkül meredeznének szanaszéjjel, fel a levegőbe is, és a felszínen heverve is. Nos, jelen beszámolónak éppen ez a jelenség ad elsődlegesen értemlet.

Most pedig, tegyünk egy pillantást a 2005-ben megjelent „A Mars különös kolosszusai”, a 2003-as „Amikor a dűnék valami másnak bizonyulnak” és a 2001-ben közzétett „Rejtély! Mi ez?” – című tanulmányokra, azon alakzatok sokaságára, melyeket a hivatalos álláspont az MGS MOC felvételei alapján a „dűne” kategóriába sorol be. Ugyancsak szánjunk némi időt a 2002-es, „A Mars alagútjai” című írásnak, melyben kolosszális méretű csővezetékekről olvashatunk, és figyeljük meg a halványan látható sávokat a csővezetékekkel. Az említett alakzat felöleli a hatalmas kiterjedésű Richardson-krátert, ezt az ugyancsak rejtélyes formát, róla a 2007-ben közzétett, „A marsi Richardson-kráter rejtélye” című tanulmányban olvashatunk.  Vegyük észre, hogy ez a fajta objektum, annak ellenére, hogy különböző alakban, formában és méretben jelenik meg, általában elegendően nagy ahhoz, hogy a rossz felbontás ellenére mégis átjöjjön, s megfigyelhessük a hozzájuk kapcsolódó kis, vagy éppenséggel nagy számú sávos-vonalas szerkezetet.

Már a korábbi beszámolókból is kiderül, Skipper gyanúja szerint ezek a sötét sávok a szóban forgó objektumok testén, átmeneti, plazma-mező által generált formációk lehetnek, hangsúlyozottan közli álláspontját amikor arról ír, hogy véleménye szerint számunkra  a Földön ismeretlen, élő, szerves anyag hozza létre ezeket az alakzatokat, a megfigyelhető léptékben. Sejtése szerint, ezt az életformát messze a Mars ősi, tengerekkel benépesített korszakához lehet kapcsolni, melyekben ezek a lények valaha éltek, aztán alkalmazkodtak a légköri körülményekhez.

Amikor ez az életforma szunnyadó, inaktív állapotba kerül, az alacsony hőmérséklet, az igen kemény körülmények, s külső, erősen fényvisszaverő felület, s általában az áramvonalas forma egyaránt vezet a hivatalosan „dűnének” besorolt külső megjelenéshez. Amikor aktivizálódik, felülete megpuhul, s besötétedik, a fényt igencsak elnyelő alakot ölt, alig ver vissza bármit is belőle, s a testében elkezdenek megjelenni a sötét sávok. Ahogy az energia elnyelődik, s a plazma-testben szaporodnak a sötét sávok, maga a test egyre átlátszóbbá válik, s emiatt a sávok sokkal jobban láthatóvá válnak belsejében. Képes megmozdulni is, illetve megváltoztatni alakját, talán még el tud jutni egyik helyről a másikra is.

Skipper határozott véleményt formál meg, miszerint a későbbi, átlátszó állapotban lévő plazma test energiája éppen felszabadul, s ezt a folyamatot láthatjuk az Odyssey hőkamerás képalkotó rendszere által megörökítve. Láthatjuk a hőtermelő plazma mező sötét sávjait a szervezet szervanyagán belül, de nem a sokkal hidegebb és átlátszó szervezetet magát. Más szavakkal, a látvány igen hasonlatos egy röntgen-felvételhez.

Egy röntgen-felvétel megmutatja az emberi/állati test hőforrásait a testen belül, miként a nagyobb sűrűségű alkotókat is, miként a csontozat, de nem mutatja az élőlény külső burkát, vagy az egyes szervek felszínét. Következésképpen, egy nagymértékben átlátszó medúza, vagy amőba röntgenképén szinte semmit sem fogunk látni. Amit tehát itt látunk, az a plazma-energia felszabadulásának jele, ez adja a bizonyítékot puszta létezésére, eltérését a környező, hidegebb területektől, habár, maguk a szervek átlátszóak. Ez egyben megmagyarázza, hogy a látszólag véletlen elrendezésű sötét sávok a plazmában mégis miért alkotnak egységes rendszert, jól behatárolható területen, nevezetesen a nem látható „dűne” bélyeget hordozó organikus lény szervezetében.

Ez pedig arra utal, legyen akár kis vagy nagy méretű a lény maga, hogy ez a fajta forma nem üreges belül, hacsak mesterséges beavatkozást követően úgy nem alakítják ki bizonyos célokból, hanem éppenséggel szilárd, organikus szervezet, mindenféle szempontból. Ebből pedig az is következik, hogy „A Mars alagútjai” – című beszámolókban ismertetett formák belül inkább szilárdak, mintsem üregesek. Ebből kifolyólag, nem szolgálnak lakóhelyül másoknak, hanem gigászi életformák. Arra az álláspontra is eljuthatunk, hogy a Mars nagy valószínűséggel már igen hosszú planetáris ciklus óta nagyon stabil égitest, kellő időt biztosítva néhány rendkívül idős élőlénynek a kellő alkalmazkodáshoz a környezeti változásokhoz, és a fejlődéshez, a jelen időszakban megfigyelhető állapotok eléréséhez.

Arra az esetre, ha valaki észreveszi, szenteljünk némi figyelmet a sötét plazmasávoknak a fenti képen, néhányuk ugyanis elszórt elhelyezkedésű, s láthatóan a fő alakzatok közötti térségben találhatók, jóval vékonyabbak, mint a fő szervezetek belsejében, koncentrált elhelyezkedésben láthatók. A puszta létük mintha megcáfolná az eddigiekben elmondottakat. Azonban azt kell mondanunk, ezen szervezetek esetében mindez tipikusnak mondható.

Miként korábban említettük, ezek a formák képesek alakváltoztatásra, s ilyen esetben a belsejükben lévő organikus anyag átfordulhat, elvékonyodhat, de közben mégis együvé tartozik. Mintegy átfolyhat egyik helyről a másikra, miközben természetesen továbbra is fennáll a kapcsolat, a külső burok nem szakad fel, egyes részei akár egészen laposan is tapadhatnak a talajhoz, a látvány pedig attól függ, milyen szakaszban vette fel éppen a kamera ezt a mozgást és milyen szögből. Ebben a bizonyos esetben az átmeneti terület teljesen vékony, és ellaposodott. Mivel pedig az organikus anyag maga nem látható a Themis képalkotó rendszerével, csupán a sötét plazmasávokat ismerhetjük fel, ezek a sávok nyilván megváltozott elrendezést mutatnak az elvékonyodásnak köszönhetően, miközben a szervezet maga szorosan a talajhoz símul.

Néhányan a leírtakat talán különösnek találják, a Mars biológiai életformáiba való betekintés során, ám mindez kissé közelebb visz bennünket az általános megértésben, hogy felfogjuk, vajon mi is zajlik valójában bolygószomszédunkon. Az is biztos, egyesek számára mindez túlságosan is messzire vezet a megszokott és kényelmes világképtől, ez a tényező pedig a szemmel látható dolgok megkérdőjelezéséhez, illetve tagadásához vezethet, vagyis túlságosan is hihetetlennek bizonyul. Ezek a dolgok egyéni pszichológiai problémák, a tények pedig tények maradnak, akár elfogadjuk azokat, akár megtagadjuk. Csak azért nem fognak megváltozni, mert mi azt gondoljuk róluk. Soha ne veszítsük szem elöl, hogy ez egy másik világ, a maga sajátos fejlődési útjával.

 

 

100. Gigászi növények a Marson – ismét

Skipper már korábban is beszámolt a régebben készült, az MGS MOC M08-04688 katalógusszámú felvételen látható, a marsi fotókon látható legjelentősebb biológiai életformáról, a „Hatalmas növényfaj a Marson” – című írásban bemutatott valóban gigászi növényekről/fákról. Az egyedileg jól megkülönböztethető objektumok oly hihetetlen nagyméretűek, majdnem egy kilométeresek átmérőjük mentén, hogy lehetőségünkben áll megpillantani őket, a hatékony képhamisítások és a felbontás szándékos lerontása ellenére, melynek következtében semmi más nem látható, ami ennél kisebb, hétköznapi léptékű. Valójában, mint azt bárki elképzelheti, a hivatalos szervek által emelt kőfal ellenére, miszerint ilyesmi ugye nem létezik, a formák önmagukért szólnak, túlságosan is erős bizonyító erővel rendelkeznek, hogy a titkos hatalom félresöpörhesse, úgy tehessen, mintha nem is létezne, tudomást sem véve róla, hiszen egyre többen bukkannak rá, a felfedezés utat tör a fő áramlat, a média és a nyilvánosság felé.

Ha valaki a titkos hatalom tagja, és döntéshozó pozícióban van, ez ugye azt jelenti, hogy feltétlenül tenni kell valamit. Mióta az MGS MOC felvétel felkerült az Internetre, mellette ott a hely és a dátum ahol és amikor készült, már foglalkoznak a kérdéssel, igyekeznek is elterelni a figyelmet, ám egyre újabb és újabb felvételek kerülnek elő a helyszínről, visszairányítván a figyelmet. A gond ezzel a bizonyos formával az, hogy sok-sok elágazásával és részletességével eléggé bonyolult benyomást kelt. Továbbá, szerencséjére a független kutatóknak, néhányan mégis odafigyeltek rá jobban, nagy óvatossággal nyúltak a témához és elkezdtek agyalni, miként kellene bánni vele. Azonban, a hamisítás szintje nem érte el az elvárt szintet, ahogy azt a korábbi MGS MOC felvételeken megtapasztalhattuk, illetve az Odyssey szonda Themis képalkotó rendszerének tekintetében, pláne, meg sem közelíti az ESA képhamisítási szintjét. Az elképzelés tehát az volt, hogy várjuk meg az MRO nagyfelbontású felvételeit, akkor nyílik majd jó esély a helyzet újraértékelésére és a nézetek „megfelelő” irányba való terelésére.

Az MRO szuper-felbontású felvételei messze túl vannak azon a határon, mely a nyilvánosság számára elérhető, - bevallottan - képesek hozni az elvárt részletességet, vagy legalábbis okunk van ezt hinni. Az MRO PSP_003443_0980 fotón látható a problematikus helyszínt újra lefényképezték, ez a beszámoló pedig a két felvétel összevetéséről szól, miközben összehasonítjuk a régi változatot az újjal, megfigyelhetjük, mi történt a helyszínen. A régi MGS MOC felvételen határozottan biológiai eredetű növényi életet láthatunk, miközben az újabb MRO fotó természetesen geológiát sejtet. Biztosak vagyunk benne, hogy akik számára ismert Richard Hoegland elemzése a „Marsarcról”, nem fog újdonságnak hatni az eljárás, abban az esetben ugye a régi Viking felvételeken látható hatalmas arc-ábrázolást próbálták az MGS MOC fotóival olybá feltüntetni, mintha az természetes geológiai eredetű lenne csupán.

Mielőtt azonban nekilátnánk az MRO anyag elemzésének, nézzük meg ismét az MGS MOC felvételt alább, hogy megkönnyítsük az összehasonlítást. Kellően fontos alakzatokról van szó, érdemes tehát odafigyelnünk. Figyeljük meg alaposan a következő képet.

 

A fenti, első kép a már régebbről ismert MGS MOC M08-04688 jelű fotócsíkból való, a hivatalos oldalon a sorban a harmadik, keskeny látószögű, egyenes állású GIF kép. Láthatóan, már a hivatalos szervek részéről, fordított állapotban, legalábbis ami a listán szereplő első és második felvételt illeti, ugyanerről a helyszínről. A hosszú fotócsík az egyik oldalától a másikig a hivatalos statisztikák szerint 2.83 km széles. A térség az eredeti fotón kissé jobban látszik, a file-méret azonban hihetetlenül nagy volt, a sok-sok egyedi objektum tömegének köszönhetően; a számítógépes program képes volt ezeket felismerni. Nagymértékű tömörítést alkalmaztunk tehát, hogy senkinek ne legyenek letöltési nehézségei, a file-méret azonban még így is eléggé nagy. A kép látványa tehát kissé kimosottnak tűnik.

Ennek ellenére, kontext felvételként szolgál a főbb látvány bemutatására. Figyeljük meg, miként tekintetünket vándoroltatjuk a fotó tetejétől az alja felé, eleinte hatalmas és egészséges példányokat látunk, egyre sűrűbben elhelyezkedve, de még a legsűrűbb részeken is egyedileg beazonosíthatóan, majd tovább lefelé menvén beteges, sőt halódó állapotban látjuk őket, szétrohadva és darabjaikra hullva a fotó legalján. A legegészségesebb részt szemügyre véve az a benyomásunk támad, hogy bizonnyal kolosszális méretű növényeket látunk, nem pedig fás jellegű egyedeket (legalábbis ahogy mi ismerjük), követik a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló vízpárát és ásványi anyagokat, felhasználván azt, és kihalnak a túlnépesedett részeken, ahol a nyersanyagforrások már nem képesek ilyen tömegű egyedet ellátni, kimerülnek.

Figyeljük meg a növényeket és nagyon hosszúra elnyúló ágaikat, úgy tűnik, elsősorban vízszintesen terjeszkednek egy központi helyről. A fő ágak láthatóan erősek, hangsúlyos és vastag tövük van, s kellően méretesek ahhoz, hogy megjelenjenek a visszaverődő napfényben, miként a sok-sok másodlagos, a tőből szerte ágazó ág. Figyeljük meg a sötétebb, az ágakhoz kapcsolódó lombozatot. Eltekintve az itt látható hatalmas méretektől, mindez jellemzőnek mondható agresszívan növekvő növények esetében, burjánzó, nagy egyedsűrűségű erdőség esetében, miközben úgy igyekszenek növekedni, hogy minél több napfényhez jussanak, a többieket a peremvidékre szorítva, legalábbis egy darabig, ahol keményebbek a feltételek.

A fentiek természetesen erdei viszonyokra érvényesek, de mi a helyzet közvetlenül a burjánzó vidék felett, ahol a legnagyobb egyedi példányok figyelhetők meg, némileg elszigetelve? Nézzük is meg egy mintafelvételen alább, hogy miről is van szó.

 

A fenti, második felvétel újnak számít a honlapon és némileg közelebbi rálátást tesz lehetővé az egyedi növényekre. A hivatalos adatok közül a második helyen listázott, szög alatt látható GIF tudományos képi adat az MSSS részéről, már hivatalis szinten elforgatták az egyenes állású, az első helyen beillesztett, némileg más perspektívával szolgáló GIF fotócsíkhoz képest. A legfontosabb üzenete a fotónak, hogy némileg ferde nézőponttal szolgál, így, a napfénynek köszönhetően kissé 3D benyomást kelt, azaz kissé jobban észlelhetjük a kiemelkedő részeket. Thomas Jacobson, grafikus programozást oktató egyetemi tanár, Dániából küldte ezt a képet Skippernek évekkel ezelőtt. Most itt látható beillesztve a sorba, némi képjavítási alkalmazást követően.

A felvétel szerint a rajta látható formák nem sokkal emelkednek a talajszint fölé, miként azt az általunk ismert fák teszik, sokkal inkább vízszintes növekedést mutatnak, alacsonyan a föld felett. Néhány ezek közül az ágak közül nem tűnik teljes egészében meggyőzőnek. Miközben a növényzet egyedei nagyon jól kivehetők, a környező felszín jelentősen eltér. A fotócsík felbontása meglehetősen rossz, a felszíni formák emiatt jelentősen sérülnek, kisebb részleteik teljességgel kivehetetlenek, csak a hatalmas méretű objektumok ismerhetők fel, az alap geológiai nem más mint egy összemosott maszatolás. Jó esélye van annak, hogy egy e bizonyos „felszín” semmi más, mint közönséges képhamisítás, tovább súlyosbítva a felvétel alapvető problémáit.

Mindezek miatt, habár ezek a változtatások jelentősen befolyásolják a látványt magát, mégsem gondoljuk, hogy a növények jelentősen a talajszint fölé emelkednének. Sőt, az álláspontunk az, hogy sekély vízben pihennek, ezáltal is könnyítve az ágak önhordó képességét, és éppen ez a víz az, amit a képhamisítási eljárás során eltüntetni igyekeztek, a fényvisszaverő-képességét könnyedén felismerte a számítógépes program és jónak látta beavatkozni, ám nem rejtette el a növényeket, mivel minden bizonnyal korábbi fejlesztés, az MGS MOC fotók feldolgozásának terén, erre a feladatra akkoriban még nem volt képes, ezeket az aránylag szabálytalan formákat; a későbbi fejlesztések már bizonyára tudják.

Akárhogy is, vegyük alaposan szemügyre a fenti, második felvételt, és igyekezzünk jól megjegyezni a növények alakját és részleteit, különösen ami a lombkoronát illeti. Mindez nagyon fontos lesz amikor a későbbiekben elkezdjük vizsgálni az MRO fotóit, melyek egészen másként festenek.

 

A fenti, harmadik, hosszabb felvétel mindösszesen az első felvétel fő részét ábrázolja, itt azonban fekete-fehérben, színek nélkül. Átfordítottuk negatívba az elkövetkező MRO képek könnyebb értelmezése céljából. Figyeljük meg a negatívba fordítás miként hat a növényzet megjelenésére, mennyire más lesz. Ami mélyebbnek látszott az most kiemelkedik, ami pedig a napfényt erősen visszaverő területnek mutatkozott, az most éppen ellenkezőleg. Nézzük most ezt meg a világos színű, a napfényt tükröző hatalmas tövekkel kapcsolatban, most ugye sötétek, és kiemelkedés helyett, árok-jellegűnek tűnnek. Habár a nevezett hatást távolról és rossz felbontás mellett vehetjük szemügyre, pusztán érzékeltetni szeretnénk, milyen következményekkel jár egy felvétel negatívba fordítása, miként hat az egyes objektumok megjelenésére.

A fenti, negyedik felvétel, a jelenleg is működő MRO nagyfelbontású PSP_003443-0980 jelzésű fekete-fehér tudományos képi adata. Figyeljük meg, hogy az MRO nagyfelbontású fotója ellenére, a helyszín zavaros, homályos, mintha párás lenne. Skipper úgy döntött, nem veti alá a felvételt tisztításnak, hogy mindenki láthassa, miként fest az eredeti tudományos JPEG, a böngészők által elérhető felvétel. A formák hivatalos leírását az alábbiakban olvashatjuk, a kép mellékleteként jelent meg:

„Ez a felvétel részét képezi a 2007-ben bemutatott ’Tavasz a Mars Déli Pólusán’ – című AGU előadásnak. Átlátszó széndioxid-jég fedi a Mars sarki területeit időszakosan. Felmelegszik és elpárolog, a felszabaduló gáz pedig számos, csatorna-jellegű formát hoz létre. A példánkban a csatornák csillagszerű mintázatot követnek, tollszerűen kiterjedve. A mintázat közepét betemette a por és ugyancsak friss por ülepedett le a szélső részek környékén is. Növekvő geológiai alakzatra láthatunk tehát példát, amikor új csatornák jönnek létre, miközben a régiek feltöltődnek, s így nem tudják többé hatékonyan elvezetni a felszabaduló gázt.”

Íme, a hivatalos értelmezés gyorsan megmagyarázza, hogy mi valójában a növényi alapú biológiai élet, és ugye nincs is a továbbiakban min gondolkozni. Mindenki természetesen felfogta a sugalmazást, „széndioxid”, erőltetvén és sulykolván, nehogy valaki megfelejtkezzen róla, a Mars légköre elsődlegesen, azaz 95.35%-ban széndioxidból áll, s természetesen minden általunk ismert életformára halálos veszélyt jelent. Ugyanígy, a széndioxid jég említése emlékeztet bennünket a marsi extrém fagyos körülményekre, arra, hogy az általunk ismert mindenféle életformára végzetes. Gondoljuk, mindenki észrevette a „por” említését is, a hivatkozás természetesen szándékos, hiszen célja a koncepció megerősítése, a Mars poros, száraz és halott világ. Más szavakkal, szembetalálkozhatunk a hivatalos pszichológiai törekvésekkel. Lenne bárki is, aki még mindig nem érti? Akkor bizony jobban oda kell figyelni! Ha valaki nem teszi, az említett lélektani fogások 100%-osan érvényre juthatnak.

 

Természetesen a fenti, negyedik felvétel a hivatalosan megjelentetett fekete-fehér fotót mutatja be, ahogy a böngészőkkel megtalálhatjuk, ám a hivatalos leírás nem igazán illik hozzá, de talán a sokkal közelebbi MRO JP2-es fotókat majd ennek megfelelően alakítják. Azok sokkal nagyobb file-mérettel rendelkeznek, speciális grafikus olvasó kell hozzájuk, s az emberek nagy többsége bizonyára nem áll neki ennek a munkának, tehát maradunk ennél a kevésbé jó felbontású, melyet és hozzá hasonlókat könnyedén letölthet bárki az Internetről, s követheti az itt bemutatottakat. Nézzük is meg a következő fotót.

 

 

Miként az rögtön látható, a fenti, ötödik felvétel lényegében a negyedik MRO fotó negatívja. Skipper kissé javított rajta, hogy a homályosságot csökkentse és a negyedik képen látható részleteket kissé tisztábbá tegye. Azonnal észrevehető, ezúttal a fő forma már sokkal jobban megfelel a hivatalosan kiadott és folyamatosan ismételt értelmezésnek, még a hivatalosan kiadott változatnál is jobban. Pusztán példának szerettük volna bemutatni, hogy a negatívba való átfordítás milyen jelentős módon változtatja meg a formákat és azok kinézetét. Fontos emlékeztetni rá, hogy hivatalos szinten igen gyakran fordítják el a tudományos képi adatokat, illetve teszik át negatívba, ezáltal is összezavarva a felvételeken látható formákat. Mivel ezek a beavatkozások jelen vannak a tudományos adatokban, mindenkinek adott a lehetőség, hogy észrevegye.

 

 

A fenti, hatodik felvétel egy részletét ábrázolja az MRO PSP_003443_0980 hivatalos megjelölésű hamis színes felvételnek. A hamis színeket az elsődlegesen nyilvánosságra hozott MRO felvételekhez adták, a növényzet elrejtésére. A hivatalos értelmezés szerint a fehér vonalak „Kitörési Csatornák”, miként azt a hivatalos tudományos szervektől annyi esetben hallhattuk, s „természetesen” a talajba fagyott széndioxid jég szublimációja, azaz párolgása okozza, eközben jönnek létre a felszínen a „csatornák”. Hasonlítsuk össze ezt a geológiai működést sugalló pszichológiát az első és második felvétellel, ahol a biológiai élet nyomait látjuk. Elég drámai a különbség, nem igaz? Holott pontosan ugyanarról az alakzatról van szó.

Mindenki egyéni választásán múlik, miként határoz önmagában. Melyik a valódi alakzat és melyik nem? Egyértelmű, hogy mindkettő nem lehet egyaránt igazi, és nem is keverhetők össze, mintha egyikük valamiféle véletlen eltérés lenne a tudományos adatok között. Nagyon közelről vizsgáljuk meg a második felvételt, hangsúlyosan megjelenik rajta a biológiai élet üzenete, a növény hatalmas tövével, a belőle szétágazó ágrendszerrel és lombkoronával; azaz a növényi jellegű élet jellemző vonásaival. Nem tökéletesen kivehető, ám az említett forma ott van a képen. Most nézzük meg ugyanilyen közelről a fenti hatodik fotót. Eközben vegyük észre az ágak között a rozsdavörös szín egyöntetűségét, miként válik enyhén sötétebbé és jellegtelenebbé az ágak között, mint a környező területeken.

Ez a „beavatkozás” egy létező forma megjelenésébe, amikor felhasználják a főbb vonásait és a mellékes elemeket változtatják meg, az egész látványt is módosítja természetesen, elrejtik az eredeti állapotokat – sajnos teljességgel bevett gyakorlat a műholdas és a felszíni robotok által készített felvételek meghamisítása során. A titkos hatalom általában nem túl gyakran esik olyan hibába, amikor valamilyen információ – szándékukkal ellentétben – nyilvánosságra kerül. Ilyenkor meghagynak valamit belőle, a többi elemet megváltoztatják, azaz meghamisítják a felvételt, és máris harsogják, hogy nem, nem! Úgy gondoljuk, a jövőt illetően ez a helyzet változni fog. A rendkívül finom felbontás mellett és a sok-sok év számítógépes térképezési gyakorlattal a hátuk mögött, kifejlesztettek rendkívüli intelligenciával, akár már mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépes megoldásokat is, ezek pedig kolosszális méretű adatbázisokból építkezhetnek, mindenfajta világ mintázatát megismertethetik velük, azaz a jövőben megjelenő fotók immár teljes egészükben mesterségesek lesznek, azaz hamisak. A kaput végérvényesen bezárják az igazság nyilvánosságra jutása előtt. Ennek az útnak láthatjuk most már a majdnem végállomását.

Érdemes azt is tudni, hogy a fenti, hatodik felvételen látható alakzatokat az MRO felvételén mint „pókokat” azonosították be, elsősorban megjelenésük alapján. Ennyi erővel azt is hozzátehetnék mások, hogy ezeket a pókokat nem más, mint ívkisülések hozták létre. Elsőre meglehetősen különös értelmezésnek tűnik, ám léteznek a Földön ilyen alakzatok, ha jóval kisebb léptékben is. A „pókok” összekapcsolása elektromos ívkisülésekkel számos akadémikus és tudós körben sokkal elfogadhatóbb magyarázat ezen alakzatok beazonosítására, hiszen az ilyen jellegű besorolás geológiai eredetű kapcsolatokat feltételez, ez pedig megfelel a hivatalos szervek ízlésének, hiszen messze elkerüli a számukra elfogadhatatlan, a marsi életre vonatkozó felvetést.

 Nem mondhatjuk azt, hogy néhány alakzatot ezek közül nem elektromos ívkisülés hozott létre. Azt azonban igenis határozottan kijelenthetjük, az MRO nagyfelbontású kamerája által küldött adatok között, különösen pedig a legújabbakat figyelembe véve, ezek az azonosítások rendszerint alátámasztják, hogy a felvételeket szándékosan meghamisítják és összezavarják, ezeket a beavatkozásokat pedig nem tudják felülírni a melléjük adott magyarázatokkal. Véleményünk szerint a hivatalos következtetések nagyon is ingatag lábakon állnak, súlyos hibákat követnek már az előfeltételezések során. Ám mielőtt ebbe belemennénk, nézzünk néhány további képi információt.

 

A fenti, hetedik felvétel az MGS MOC E13-01971 katalógus jelzésű, keskeny látószögű hivatalos adatcsík, újabb példát mutat be,  a hivatalos látványt adjuk tovább a szóban forgó alakzatok egyik magányos példányára. Színezett változatával találkozhatunk a 2007-ben megjelent, „A Mars erdőséginek biológiai sokszínűsége” – című beszámoló fotómellékletei között az első. Figyeljük meg a „csatorna-hatást”, miként sugárzódnak szét egy középpontból. Vegyük észre, mennyire hasonlít a jelen beszámoló harmadik, negatívba átfordított felvételéhez, valamint az ötödik képhez, mellyel kapcsolatban ugye meg kell jegyezni, hogy az a hivatalosan kiadott változat, s nem pedig az általunk negatívba átfordított.

 

 

A fenti, nyolcadik, és egyben utolsó felvétel mindösszesen a hetedik kép negatívja. Azonban vegyük észre, az alakzat milyen rendkívüli mértékben hasonlatos az hatodiknak közölt, színes MRO felvételen láthatóhoz, kivéve, hogy ez utóbbi esetben ugye nem adtunk színt hozzá. Ismételjük, mindezek csak arra példák, mennyire egyszerű eszközökkel lehet befolyást gyakorolni a felismerő-képességünkre, meghamisítani a látványt, akár ami ezeket az alakzatokat illeti. Néhány közülük úgy fest, mintha csatorna lenne, míg mások gerincformát mutatnak. Hogyan kapcsolódnak ezek a kolosszális növényekhez? Hogy kicsit jobban megértsük a dolgot, merüljünk el kicsit mélyebben a képhamisítási alkalmazások összetettségének témájában.

Menjünk vissza és nézzük meg ismét az MRO nagyfelbontású képeit, azaz a negyedik és az ötödik felvételt. Képzeljük el, hogy a negyedik fotó negatívba ültetésének eredményeként megkapjuk az ötödik képet, és jegyezzük meg azt is, hogy ebben az esetben nagyon is úgy fest, mint a harmadik felvétel kolosszális növénye, csak kissé közelebbi nézőpontból. Nos, miközben ezt a negatívba fordított képet vizsgáljuk, képzeljük el, hogy a lombozatra hamis fedőréteget teszünk, teljességgel elfedve azt, csak a hatalmas ágak maradnak ki, sötét vonalak hálózatát alkotva. Arról se felejtkezzünk meg, hogy mindezt még messze jobb felbontáson hajtották végre, közelebbi képet nyújtón, mint amit valaha is nyilvánosságra hoztak és fognak hozni a nagyközönség számára, hiszen a JP2 képeket tömörítik, felbontásukat lerontják, képi információ tartalmát mesterséges intelligenciával bíró programok zavarják össze, sokkal fejlettebb technikán alapulva, főleg térképező programokon, mint amilyent esetleg évek múlva megismerhetünk.

Amikor Skipper elkezdett dolgozni a valódi, ám negatívba fordított MRO felvétellel, legnagyobb örömére vette észre, hogy megjelent a lombozat, mindösszesen a növény tövét szabadon hagyva, mint keskeny és határozott vonalakat. Ezt követően áttette negatívba a negatívba fordított fotót, és így jutván a végeredményig, amit aztán nyilvánosságra is hozott a nagyközönség számára megfontolásra. A kép visszafordítása eredeti állapotába egyben rámutat a símitó és plaszterező technikákra is, azaz a képhamisításokra, melyek segítségével a felszínt szerették volna minél inkább normál geológiai megjelenésűnek láttatni, eltakarítani a növény lombozatát, s csak a fehér vonalakat meghagyva. Más szavakkal, pontosan úgy fest, mint a fenti hatodik felvétel, ahová a színeket ugye további hamisítási eszközökként alkalmazták, hogy a látható alakzat immár a legkisebb mértékben se emlékeztessen biológiai életformára, azaz, jelen esetben, növényre.

Mindez nagyon nyakatekertnek tűnhet, merthogy az is. A nyakatekert megoldások természetes részét képezik a titkos hatalom szemszögéből annak a munkának, miként hamisítsák meg az eredményeket és zárják csapdába a gondolkodást. Bemutathattuk volna mindezt jóval több fotó felhasználása mellett is. De elég ennyi, nem érdemes több helyet feláldozni az ügy érdekében. Meglehetősen sok időbe telik minden egyes képpel elvégezni ugyanezt a munkát kézi technikával, és nincs értelme kétszerezni, háromszorozni ugyanazokat  a dolgokat egy beszámolón belül. Nyilvánvaló, Skippernek nem áll rendelkezésére mesterséges intelligenciát alkalmazó, elképesztő sebességgel dolgozó szuper számítógép, az emberi számítási sebességnél elképzelhetetlenül gyorsabb, miként az nyilván ott lapul a titkos hatalmak segítőjeként. Egy-egy tanulmánynak, mint ennek is, számolnia kell a realitásnak ezen fokával.

További például szolgál a tudományos adatok köréből a képhamisítás működésére, a negatívba majd vissza fordításra, a finom részletek eltüntetésére e módszer használatával, s jellegtelen fedőréteg felvitelére, azt a látszatot keltve, hogy közönséges geológiával állunk  szemben, holott a valóság egészen más, a „Gigászi növények és nyíltvizű tavak a Marson” – című írás, annak is a 4. és 5. Felvétele, akit a téma érdekel bővebben, kérem feltétlen keresse meg azt a beszámolót, ahol megtalálható a hivatalosan kiadott látvány, s a negatívba átfordított változat. Az 5. Felvétel egyértelműen alátámasztja, hogy a képhamisítási beavatkozásokat valóban a negatívba átfordított felvételen alkalmazták, mielőtt visszafordították volna eredeti, pozitív állásba, miként azt ott a 4., hivatalos fotón láthatjuk. Igen, a nyakatekert megoldások nagyon is kapóra jönnek a titkos hatalomnak.

Pontosan ez történik az előbb említett beszámolóban a gigászi növényekkel. A fotó azonban erősen tömörített, ez nehézséget okoz, viszont az a beszámoló nagyobb hangsúlyt helyez a folyékony vizű felszíni tavakra és a körülöttük található hagyományos erdőségekre, mint a hatalmas növényekre, azokat csak mintegy másodlagosan említi meg, főleg a képhamisítás kapcsán. A hamisítás maga igen látványosan észrevehető az 5. Felvételen. Hiszen 1999-ben még nem álltak rendelkezésre olyan kifinomult technikák, mint manapság, a „képfeldolgozás” során, s természetesen hibákat követtek el. Ilyen jellegű tévedéseket a jelenleg is működő MRO szonda meghamisított felvételein már nem találhatunk, egyszerűen azért, mert fejlődött a technológia és a számítógépes programozás.

A túlságosan is hiszékeny akadémikus és tudományos közösségeket nagyon is könnyen megvezetik az ilyen beavatkozásokkal, hiszen általában soha nem jutnak el a felismerésnek arra szintjére, ami lehetővé tenné számukra, hogy a legnyilvánvalóbb hamisítási beavatkozásokat fel tudják ismerni a régebbi felvételeken, e szempontból egyenesen vakok. Azaz messze nincsenek azon a szinten, hogy megkérdőjelezzék az MRO szuper-felbontású fotóinak hitelességét, el sem jutnak odáig, hogy egyetlen épkézláb kritikus véleménynek hangot adjanak. Pontosan ugyanígy, a széles nyilvánosság sem lesz soha képes felismerni ezeket a manipulációkat a tudományos adatok közt, hiszen bíznak az akadémikusaikban és a fő áramlathoz tartozó tudósaikban, a médiában, és ezek miatt semmiféle érv nincs a kezükben. Így hát a „csillagszerű kitörésnyomok” megmaradnak a hivatalosan uralkodó nézetnek, ugyanez igaz a „pókokra” is, hiszen szinte senki sem kérdőjelezi meg a hivatalos álláspontot, melyet eléjük tesznek, a kiadott adatokból dolgoznak, megmaradnak tehát a határvidéken, mélyebb ismeretek nélkül.

Amíg valaki el nem kezd tehát hinni a saját szemének, elfogadni valóságosnak, amit az első és második MGS MOC bázisú fotón lát, addig a titkos hatalmak mindent megtesznek, hogy elrejtsék előlünk a marsi biológiai életet, még elméleti lehetőségként is, és a továbbiakban ne is beszéljenek róla. Ehhez semmi más nem kell, mint felhasználni az emberek hiszékenységét és tekintély-tiszteletét, ebből pedig bőségesen el vagyunk látva, a hazugságok tehát könnyen terjeszthetők. Aki mégis gondolkozni mer, az csupán néhány független kutató, a tudományos világ határvidékén, ahonnan a titkos hatalom szeretné őket tovább kifelé szorítani, és ennek érdekében sok minden el is követnek.

Azonban az igazság az, hogy az MGS MOC felvételek léteznek, hiszen itt is bemutattuk az első és második fotóként, ezek pedig megcáfolhatatlan igazságot hordoznak, tényeket, melyekre a független kutatók világszerte felhívják a figyelmet, az emberek millióihoz juttatják el az igaz valóságot. Alátámasztásként fontos adat szolgál, Skipper oldalait havonta átlagosan kétmilliónál is többen keresik fel, 2007. Decemberében elérte a 3.4 milliós látogatottságot. Ami rekord. Emberek millióinak gondolkozása változik meg, ha hozzájuthatnak a valós ismeretekhez, ez pedig életüket is döntően befolyásolja. Törődnek is vele? Az igazság ott lapul a titkos hatalmak könyvtárainak mélyén a nagyfelbontású hamisítatlan fotókon. Ott várakoznak ezek a tudományos tények, várják, hogy nyilvánosságra hozzák őket. Hajlandóak vagyunk ezért tenni és elfogadni amit találunk?