A Mars bolygó közvetlen környezetében, valamint a felszínén is, szorgos űrszondák gyűjtik fáradhatatlanul a fantasztikusabbnál fantasztikusabb adatokat, készítik a csodálatosnál csodálatosabb felvételeket. Mégis. A nagyközönség szinte semmit sem tud a páratlan felfedezésekről, a legizgalmasabb felvételek az archívumokban - ám szabadon hozzáférhetően - pihennek.  A képek között szép számmal találunk olyanokat, melyek a marsi élettel, illetőleg a marsi civilizációval kapcsolatban gyökeresen másról mesélnek, mint ami a NASA hivatalos álláspontja. A NASA-nál tehát ismét nem mondanak igazat, sőt, ezen képek kapcsán már meg sem szólalnak… A legtöbb leleplezés Joseph Skipper áldozatos munkájának köszönhető, az ő munkáiból szemezgetünk.

 

 

28. Vegyes marsi erdők

Az ESA jelenlegi hivatalos álláspontja a marsfelszíni jég előfordulásáról, miszerint erre mind több és több bizonyítékot találnak, valamint a NASA hozzáállása mindehhez, beleértve a pontos ismeretek nyilvánosságra hozását is, arra késztették John Skippert, hogy további ismereteket tegyen közzé a marsfelszíni biológiai életről, mintegy kiegészítve a „További erdők és tavak a Marson” című tanulmányát. Végülis, a felszíni víz jelenléte, még ha fagyott állapotban van is, nagyban elősegíti a élet különböző fajtáinak megjelenési lehetőségét (például erdőkét), mint számukra elsődlegesen elérhető nyersanyagforrást.

Itt vagyunk hát további, a marsi erdők létére vonatkozó bizonyítékokkal; ilyen dús növénytakarónak a múltbeli és a jelenleg is érvényben lévő hivatalos marsi paraméterek mellett, a tudósok közösségének nagyobb részét kitevők véleménye szerint ugye, létezniük sem lenne szabad. Az itt bemutatott, jórészt erdő létezésére vonatkozó bizonyítékot az R09-09019 kislátószögű kamerával készített tudományos adatokat tartalmazó fotócsíkból vettük, azonban mindehhez mellékeltünk néhány, a felszíni folyékony víz jelenlétére erősen utaló, az előbb említett területet is magában foglaló, R09-01020 jelű széles-látószőgű fotócsíkot is. A részletesebben is megvizsgálandó, itt bemutatott R09-01019 valójában több mint egyfajta, egymással keveredő erdőtípusokat mutat be. Így nemcsak arra szolgál bizonyítékkal, miként képes a marsi erdő differenciálódni - olykor egészen magas fényvisszaverő-képességgel rendelkezik ezen a marsi területen -, hanem arra is, miként képes az erdei növényzet körülölelni és elborítani a felszínt, így adva további igazolást arra, a Marson nagyon is dinamikus élet található, sokkal inkább, mint pusztán élettelen felszín.

Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy valamiképpen kikényszerítsük a tudományos körültekintéssel végrehajtott vizsgálatot, hiszen egészen elképesztő a tudományos főáramlatnak, az akadémiai tudománynak, de még az oktatáspolitika irányítóinak is az a hozzáállása, miszerint egyszerűen nem hajlandóak felismerni a képeken látható bizonyítékokat, de még csak alaposabban megvizsgálni sem azt; rendkívül óvatosak abban a tekintetben, ha a szemmel látható és a kézzelfogható valóságról kellene nyilatkozniuk – hivatalos álláspontjukkal szemben. Ez esetben ugyanis az igazság oldalára állnának. Minden esetben így viselkednek, a kőkemény tények ellenére is, természetesen még inkább igaz ez, ha a fényképek bizonyító ereje olykor kevésbé meggyőző, de ez általában csak olyankor van, amikor a képhamisításra szakosodott társaság valamilyen okból figyelmetlenül végzi dolgát. A felvételen látható erdővel fedett terület talán nem tűnik könnyen felismerhetőnek földi erdőségekhez szokott szemnek, ez azonban nem lehet kifogás a tekintetben, hogy amikor ténylegesen felismerjük mivel állunk szemben, egy távoli világon burjánzó biológiai élettel, akkor felismerési és elfogadási képességünket bármennyire is befolyásolná a látvány megszokott vagy attól eltérő volta.

 

Ezzel a bosszantó érzéssel telt-múlt az idő, és előkerült e fenti fotócsík, melynek egészen a legalján, annak is a szélén, sűrű, minden jel szerint, több fajból felépülő erdőség látható. A sorozat fentebb látható első képe teljes szélességében átfogja az említett fotócsíkot. A sötétebb terület a képen az erdőtakarót jeleníti meg, míg a fényes és igen erős visszaverő-képességgel rendelkező rész a bal alsó sarokban az eredeti, magas albedójú marsfelszínt.

Fontos megemlíteni, a hivatalos fotón megjelenő rendkívül fényes területet kissé még fényesebbre vettük, azért hogy megkíséreljünk minél több lehetséges részletet megjeleníteni a sötétebb, életet hordozó részből. A felszín konkrét részletei közel sem olyan fontosak jelen esetben itt, mint a már említett másik beszámolóban, a „További erdők és tavak a Marson” című írás esetében. Azonban ugyancsak igen fontos, hogy legalább nagy vonalakban felismerjük a fényes területhez tartozó felszín valós geológiai milyenségét. Hogy miért is? nos azért, mert ez a felismerés fontos háttérismerettel szolgál arra nézve, milyen területen is találkozhatunk az itt megjelenő életformákkal, milyen felszíni formákat foglal el növekedése közben. Pontosan ez az aktív növekedés, terjedés, körbeölelő tevékenység az, ami egyértelműen igazolja, hogy jelen esetben ez a sötétebb terület nem valami különleges, sötétebb árnyalatot viselő geológia forma (sziklalakzatok, kémiai elváltozások, talajelszíneződés, stb.) hanem sokkal inkább dinamikus, fejlődésben lévő életnyom, mely lassanként elfoglalja és magába öleli a természetes, igen nagy fényvisszaverő-képességgel rendelkező természetes felszínt.

Ami egyáltalán nem kézenfekvő, viszont igen szembetűnő, az a fenti első képen jól láthatóan az életnyomok széle felé eső területek, a rendkívüli fényvisszaverő képességgel rendelkező felszínnel való kapcsolat övezete, ahol is az erdőség teljesen más megjelenést mutat, mint az ettől a résztől távolabb eső zóna. Észlelhető ugyan némi közeli hasonlóság a sötét, a marsi eredeti felszínnel közvetlen határos terület és a már többször hivatkozott „További erdők és tavak a Marson” című beszámolóban leírtakkal. Megfigyelhető ugyanaz a sík, jellegtelen felszín, a nagyon nagy fényvisszaverő-képességű felszín, és az ágak szövevényének lefutása, amint ez a fajta élőlény növekszik. A sorban következő további képek szintén alátámasztják a hasonlóan sima felszíni alakzatokra vonatkozó állítást és a viszonylag alacsonyra növő élőlények létét. Nagyon hasonló megjelenési formák, habár nem azonosak.

Szeretném felhívni a figyelmet a „További erdők és tavak a Marson” című beszámolóban a növényi foltok sokkal kerekebbek, összehasonlítva a jelen felvételen megfigyelhetővel, miközben az itt megfigyelhető foltok sokkal inkább elnyúltabb formájúak. E megnyilvánulásbeli különbséget okozhatja az eltérő talajszerkezet, de a rálátás szögének különbözősége is, elképzelhető tehát, hogy ugyanazzal a fajjal van dolgunk. Másrészről, az erről a területről készült fotócsík további részleteinek megvizsgálásakor tapasztalhatjuk, az itt megfigyelhető növénytakaró kissé durvább, nem annyira sima felépítésű, mint a hivatkozott másik beszámolóban látható. Az itt látható erdőséget alkotó ágrendszerek lefutása sokkal hangsúlyosabb, de mindez a durvább kinézet talán betudható az általuk befedett, eltérő talajszerkezetnek is. Valószínűleg ugyanazzal a növénycsaláddal van dolgunk, mint a másik beszámolóban említett, a megfigyelt különbség az ágak rendszerében az erőteljesebb felépítésükből is fakadhat.

Vegyük észre, a növénytakaró igen élesen jelentkező szélétől távolabbra tekintve a sötét terület belseje felé, annak megjelenése jelentős mértékben megváltozik. Vegyük észre, hogy bár továbbra is igen sötét maga a növénytakaró, és jelentős mennyiségű fényt nyel el, a fényvisszaverő-képessége a nagy általánosságot tekintve, mégiscsak kissé növekszik. Továbbá, ez a kissé magasabb fényvisszaverő-képesség láthatóan inkább a sok-sok egyedi lefutású ágas-bogas összetevőből fakad, sokkal inkább, mint a felszíni talaj becsillanásaiból. Mindez arra utal, a több fényt visszaverő ágszerkezet erősebben ki van téve az időjárási viszonyoknak. Hasonlóan, a fényt jobban elnyelő, sötétebb és zavarosabb részei jelen felvételnek, beleértve az ágrendszer központi területeit, sokkal finomabb szerkezetűek.

A kérdés tehát most úgy változik, hogy valójában kétféle növény összekeveredett életterét láthatjuk-e itt, vagy csak egyfélét, ám annak különböző, kissé eltérő megjelenési formáit, köszönhetően a talajszinten mutatkozó eltéréseknek, illetve magának a növényzetnek a szerkezetében létrejött eltérésnek, ahogy ugyanis a széli területek felöl mindinkább a sűrű részek felé haladunk, úgy találkozunk bizonnyal öregebb és erőteljesebb példányaival a fajnak. Lehet tippelni, de nem könnyű, ekkora távolságból és ekkora felbontás mellett.

 

A fenti második képen, habár ismét nem tökéletesen kivehető, mégis jól látható ez a különbség, nagyjából fele-fele arányban. Az életnyomokra vonatkozó bizonyíték a jobb oldalon sokkal erősebb fényvisszaverődést mutat, mint a bal oldani, sötétebb terület, mindez adódhat a felszín különböző fényvisszaverő-képességéből, vagy a felszín eltérő magasságából adódó árnyék-különbségből, de abból is, hogy ezen a részen az erdőség maga jóval sötétebb, nagyobb fényelnyelő-képességű és finomabb szerkezetű. Lehetséges, ennél jelentősebb színeltérések is vannak a valóságban, azonban mivel csak fekete-fehér képet láthatunk e területről, az egyéb, színbéli és nem pedig árnyalatbéli eltérések nem láthatók. Amint jól látható, a különbség a kép jobb és bal oldala között nem kifejezetten éles, nagyon is fokozatos, mindez a két különböző faj fokozatos összekeveredése miatt lehet így.

Vegyük észre, hogy a második képen, a bal oldali részen, éles ellentétben a sötét növényzettel, nagy fényvisszaverő-képességű foltok láthatók, a tényleges felszín megmutatkozásai, olyan helyek, melyeket nem takart be a növényzet. Éppen, mint az első képen, e terület geológiailag igencsak hasonlatos ahhoz, az árnyékok hiánya a foltok szélei mentén pedig arra utal, a Nap bizonnyal magas szöget zárhatott be a területhez képest, amikor a kamera áthaladt felette. Sőt, meggyőződhetünk arról, hogy a teljes terület nagyon sötét az eredeti fotócsíkon, és jelentősen világosítani kellett rajta, hogy bármiféle részletet is szemügyre vehessünk. Mindez megerősíti bennünk előző következtetésünket, a magas fényelnyelő-képességű területek életformák, és puszta mivoltukból fakad a felszínhez képest jelentős fényvisszaverő-képességbeli eltérés.

A rendkívüli mértékben világos foltok egyben azt is elmondják számunkra, milyen jelentős mértékű az eredeti természetes felszín fényvisszaverő-képessége. Egyben azt is elmondja, hogy ez a bizonyos sötét terület valami olyasmi, ami elfedi a világosat, mintegy betakarja azt és elrejti előlünk a természetes, igen magas fényvisszaverő-képességű felszíni alakzatokat előlünk, ez a sötét terület pedig nem keverhető össze az élettelen felszíni alakzatokkal. Az ágas-bogasan lefutó szerkezetek kiterjedni látszanak ebből a sötét területből, egyenesen az erősen fényvisszaverő részek felé, éles ellentétet alkotva azzal, és ismét alátámasztva azt az elképzelést, hogy itt lényegében dinamikusan növekvő életformákról van szó a sötét területekkel összefüggésben.

 

Könnyen kapcsolatot találhatunk az itt látható erdőség és a „További erdők és tavak a Marson” című beszámolóban bemutatott erdőség között, felvethetjük, talán ugyanannak a fajnak különböző fejlődési állapotát látjuk, a jelen sorozat harmadik képe tovább fokozhatja e meggyőződésünket. Hasonlóan az ott látottakhoz, ez az életforma is a fotócsík felső részén található, hasonlóan ahhoz, teljesen elfedi maga alatt a felszínt. Nos, kivéve a jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkező felszíni foltokat a baloldali részen, melyek az erős és közvetlen napsugárzásról tesznek tanúbizonyságot, figyelemreméltó, hogy a sötét terület elnyeli a fényt, és semmivel sincs nagyobb fényvisszaverő-képessége mint a fotócsík többi részén, illetőleg a Mars más tájain felbukkanó erdőségeknek. Az is megjegyzendő, hogy a jelenleg vizsgált növénytakaró alacsonyabb növésű, az összehasonlításban felhasználható „További erdők és tavak a Marson” című beszámolóban foglalthoz képest, és jól kivehetően az ágas-bogas nyúlványai révén terjeszkedik.

Azonban az is megjegyzendő, a felszíni adottságok is különbözőek, a fenti kép jobb alsó részén világosabb foltot látunk, ez annak a következménye is lehet, hogy mélyebben bepillanthatunk az ágas-bogas felépítés alsóbb régióiba, ahol már durvább formák is akadnak. A néhány kisebb, erősebb fényvisszaverő-képességgel rendelkező terület a sötét növénytakaró jobb alsó szélén igazából nem esik messze a növénytakaró erősebb fényvisszaverő-képességgel rendelkező típusának határterületétől, egyik legjellemzőbb ilyen övezet a sorozat alábbi képén látható.

 

Mint jól látható a fenti, sorban negyedik képen, az erősebb fényvisszaverő-képességgel rendelkező életnyomok észrevehetően különböznek a harmadik felvételen bemutatott nyomoktól és egyértelműen különböznek az első felvételen bemutatott, a világosabb színű területeken megtalálható életnyomoktól is. Arra is felhívnám a figyelmet, miközben a sorozat e negyedik felvételét vizsgáljuk, hogy itt nyoma sincs az előbbieken látott, nagy fényvisszaverő-képességű foltoknak, mindez nem áll a harmadik felvétel esetében sem, ahol mindösszesen egyféle faj által létrehozott erdőséget láthatunk. Rendkívül fontos a negyedik felvételen igen halványan látható kráter-körvonal, sárga nyíl jelzi, tökéletesen beborítja a növényzet, még körvonalait is nehezen vehetjük ki a masszív növénytakaró alatt.

Most pedig vessünk egészen közeli és alapos pillantást a kép jobb felső sarkában található, erősebb fényvisszaverő-képességgel rendelkező területre, ahol a felszínen futó ágas-bogas növényzetnek különösen gubancos részét láthatjuk. Vajon ez a terület azért fest így, mert jóval több rajta az elpusztulóban lévő példány, vagy mi okozhatta azt, hogy az ágas-bogas szerkezet megvastagodott, emiatt a kisebb ágaknak felfelé kellett nőniük? Úgy tűnik, sokkal erőteljesebb növényi életre tekinthetünk le e negyedik képen, mint a megelőző harmadikon. Többségében fákkal lenne dolgunk?

Az gondolható, viszonylagosan legalábbis, hogy a negyedik képen látható élőlény sokkal inkább versengő, agresszív, az „erős kar” elvet követő növényi forma, mely a kicsit több napfény megszerzéséért igyekszik maga körül tágasabb helyet kialakítani, ettől persze még az is lehet, nem egyetlen faj alkotja, hanem együtt élő fajok összekeveredett rendszere, ellentétben a harmadik képen megfigyelhetővel. A puszta szemrevételezés ilyesfajta magyarázatot sejtet, de garanciát a magyarázat helyességére természetesen nem.

Másrészről, amiben egyértelműen biztosak lehetünk, az a következő: amikor erre a kifejezetten sötét területre tekintünk, ténykényt kezelhetjük, versengő és virágzó életnyomokat látunk, sokkal inkább biztosak lehetünk ebben, mint hogy pusztán geológiailag halott felszínét a távoli Mars bolygónak. A tény ugyanis kétségbevonhatatlan. A tudománynak és az akadémiai társadalomnak fel kellene ébredni és megvizsgálni ezeket a tényeket a maguk valóságában, emellett teljes mértékben újraértékelni a Mars bolygóhoz való hozzáállásukat, felülvizsgálni az általuk kiadott adatok hitelességét, be kellene szüntetniük az emberek félrevezetését és félretájékoztatását!

Nyilvánvaló, hogy a megfigyelt életformák jelentősen különbözhetnek a Földön megtapasztaltaktól, néhányuk bizonnyal az általunk nagyon is jól ismert, fás-jellegű felépítésnek felel meg. Továbbá, ilyen kiterjedt növénytakarók minden bizonnyal hatalmas mennyiségű oxigént pumpálnak a Mars légkörébe. Ez a tény viszont kérdések sorozatát veti fel a hivatalos marsi légköradatok helyessége kapcsán, miszerint a felszíni élet bolygószomszédunkon teljességgel lehetetlen szinte mindenféle élőlény számára. Amikor „hivatalos marsi légköradatokról” beszélünk, természetesen arra gondolunk, miszerint a hivatalos beszámolókban a marsi légkör igen magas széndioxid-szinttel rendelkezik, a bolygó pedig rendkívül hideg és száraz égitest, emellett igen poros is.

Néhány olvasó teljes joggal megkérdezheti, miért nincs jelentősen jobb felbontású, közelebbi felvétel erről a területről? A válasz a következő: a hivatalosan kiadott felvételek már elve rendkívül rossz felbontásúak. Minőségük jelentősen leromlik, ha akár a legkisebb nagyítást is alkalmaznánk. Gyanítható, mindez a felvételen látható növénytakaró miatt van, így kívánják már eleve megakadályozni az alaposabb vizsgálatot.

 

A fent látható ötödik felvétel a keskenylátószögű R09-01019-es fotó tágabb környezetét mutatja a széles látószögű R09-010120 jelű felvételen bejelölve. Vizsgáljuk meg alaposan az R09-01019-es felvétel tágabb környezetét. A széles látószögű felvétel nem szolgál további bizonyítékkal, szintén az erősen bekorlátozott felbontásnak és a nagy távolságnak köszönhetően, azonban bizonnyal érdekes az olvasó számára, ha szélesebb rápillantást kaphat az adott területre, főleg azért, mert a környezet minden jel szerint vízzel fedett.

Sőt, valójában igen szokatlan képződményt láthatunk a felvétel bal alsó részén, hosszú, keskeny szárakkal kialakított, tökéletes „V” betűt formázó alakzatot, pusztán formája már erőteljesen utal mesterséges eredetére. Akár az egész környéke lehet mesterséges kialakítású. Érdemes bal oldali, jóval fényesebb szárát külön is megvizsgálni, első ránézésre úgy tűnik, mintha az erős fényvisszaverő-képességű rész vízpart lenne, egyfajta vízlépcsőt alakíthattak itt ki, vagy valami hasonlót. Rendkívüli jelentőséggel bíró nyom.

 

 

29. A marsi élet talajszinten

 

 

A sorban látható első kép tökéletesen azonos a hivatalos forrásokban megjelenttel, mindössze a méretét csökkentettük le egy kissé, hogy jobban beilleszthető legyen a beszámolóba, ezen kívül semmiféle változtatást nem eszközöltünk, még csak a kép élességét sem növeltük. A felvételen látható színek pontosan azonosak a hivatalosan megjelentetett, és a következő hivatkozással ellátott „…hozzávetőlegesen valós színek” összeállítással. E kép minderről igen sokat elmond, legalábbis véleményem szerint, és ezt a JPL-nél is így gondolhatták. Miért? Nos talán azért, mert ezt a fotót nem akarták közzétenni. Hosszú története van annak, hogy mégis elérhető, és ennek hitelességéről bárki meggyőződhet. Íme a történet:

A jelek szerint a JPL honlapján 2005. december 5-én felbukkant egy felvétel az Opportunity panoráma-felvételeinek sorában, a következő felirattal: „Az Erebus lejtője”, a mellékelt fotó kíséretében. John Skipper figyelmét a fotó felbukkanására egy, névtelenségét megőrizni kívánó, hosszú évek óta fotók elemzésével foglalkozó társa hívta fel, arra a következtetésre jutva, hogy a képen fűtakaró látható. A fotó megtalálója azt is hozzátette, a kép és a hozzá csatolt hivatalos kommentár már másnap este eltűnt a honlapról, elérhetetlenné vált innentől kezdve a továbbiakban is, a dolog pedig ettől a ponttól kezdve kezdett igazán érdekessé válni. Később felbukkant ismét egyhivatalos link a megadott 2005.12.05-ös felvételre, de immár kissé megváltoztatott kommentárral, mint az „Opportunity panoráma felvétele az ’Olympia’ nevű alapkőzet-felbukkanásról”. A felvétel a következő linken érhető el: http://origin.mars5.jpl.nasa.gov/gallery/panoramas/opportunity/2005.html

Köszönhetően a fotóelemző társnak, a felvétel tehát felkeltette Skipper figyelmét, aki gyorsan akcióba is lépett és sikerrel és főleg gyorsan letöltötte a képet és a hozzá tartozó kommentárt, mielőtt azt eltávolították volna a JPL honlapjáról. A dátumból látható, mindez 2005. karácsonya és Újév között történt, az ünnepek időszakában, amikor – hasonlóan más helyekhez – a biztonsági előírások szigorúsága bizonnyal lazább, nagy valószínűséggel a legmagasabb beosztású szakembereik is máshol tartózkodtak, és az is határozottan kijelenthető, jelen volt tekintélyes arányú hozzá nem értés is. Nos, a hivatalos „Az Erebus lejtője” jelzésű cikket eltávolították hát az Opportunity első számú honlapjáról, és kicserélték a fentebb jelzett képpel, illetve beszámolóval, azonban e manőver végrehajtói elfeledkeztek arról, vagy egész egyszerűen nem voltak tudatában(?) annak, hogy a botok automatikusan felveszik és továbbítják az anyagot a társult szervezetek honlapjára, úgymint NASA/JPL/CallTech, mint ahogy például az alábbi címre is. Pontosan ezért, mivel csak az Opportunity fő oldaláról törölték a képet, az továbbra is hozzáférhető maradt, de ekkorra már elkéstek, a felvétel nyilvánosságra hozatala megtörtént. http://www.jpl.nasa.gov/missions/mer/images-print.cfm?id=1835

Elképzelhető, hogy a fenti linkre hivatkozva valaki esetleg hibaüzenetet kap, ám az is megtörténhet, „most már úgyis mindegy” – a alapon, hogy az érdeklődő megtekintheti az eredeti felvételt az eredeti kommentárral. Amikor valaki ismételten megpróbált a - 2006 elején legalábbis – felvétel hivatkozására kattintani, általában ez történt. Különböző számítógépeket használva a megjelölt oldal elérése mégiscsak sikerült, sorozatos próbálkozásokat követően. Úgy tűnik, a háttérben és titokban működő hatalom megpróbált mindent elkövetni, az eredeti felvétel megtekinthetősége érdekében, és miután kudarcot vallottak, visszaállították a közel eredeti állapotot. Egyfajta figyelmeztetés? Netán technikai hiba? Ki tudja? Ám mindenesetre meglehetősen homályos dolgok ezek.

Mindeközben a JPL honlapról letörölt felvételt megjelent a NASA Planetary PhotoJournal Internetes oldalán is, mint ahogy azt az alábbi hivatkozás jelzi. Ez a fotó jelenleg is elérhető, habár felbontóképessége nem olyan jó, mint az elméletileg sokkal jobb felbontó-képességű TIFF felvételnek, ám szerencsére az is megtalálható. A hivatkozás tehát: http://photojournal.jpl.nasa.gov/catalog/PIA03622

Másrészről, hogy a dolog még izgalmasabb legyen, jelen beszámoló megjelenésekor a fentebb látható két JPL/NASA hivatkozás hetekig nem működött, vagy ha olykor mégis, akkor sem folyamatosan. Mindenesetre a PhotoJournal felvétele bizonyítja, hogy legalábbis létezik ez a felvétel. Valamelyik, vagy szerencsés esetben mindhárom, fent beidézett hivatkozáson a kedves olvasó saját maga is meggyőződhet arról, hogy milyen színű a Mars bolygó felszíne a hivatalosan meghatározott  „…hozzávetőlegesen valós színek” láttatása esetén.

Ez a fajta eljárás meglehetősen különös, különösen annak fényében, hogy Skipper elég gyors volt ahhoz, hogy az eredeti felvételt letöltse és közzé is tegye beszámolójában. Nyilván az is érdekes, a hivatalos hozzáállás miként változik mindezek hatására. Természetesen szemmel tartják a kutatók levelezéseit, különösen azokét, akik ilyesmivel foglalkoznak, nyilván, a felvétel Skipper által történt megszerzését követően sok választásuk nem maradt. Aszerint is jártak el. Skipper mindezek tudatában, szándékosan él bizonyos fogásokkal levelezéseiben, és rendszeresen csapdát állít a „hivatalos források” szerkesztőinek.

Nyilván ellentmondásba kerültek, hiszen tudomásukra jutott Skipper megszerezte a hanyagságból feltöltött képet, azután kivárt. Hiába távolították el az Internetről az ominózus képet, mégis egyfajta lépéskényszerbe kerültek. Azért volt fontos mindezt leírni, hogy az olvasó láthassa, miféle háttérbirkózások zajlanak egy-egy felfedezés nyilvánosságra hozatalát megelőzően, közben és utána. Mindezen helyzetek kezelésére csak kevés kutató képes, kitartással, ravaszkodással, a hatalom provokálásával, az hibázásra késztethető. Ilyen keserves áron jutunk előre, harcolunk meg a tudás minden egyes kis morzsájáért. Skipper áldozatos munkájának köszönhetően a szóban forgó anyag legalább egy része fent maradt a neten, nem volt többé lehetőség számukra mindent eltüntetni. Mindent egybevéve az itt látható nyomok hihetetlenek és nyomósak, és további repedéseket keltenek a hivatalos szervek hazugságvárain, de az is látható, még nem eléggé erős repedéseket ahhoz, hogy a teljes titkos hatalom összeomoljon, hogy a tudományos világ és a nagyközönség felelősségre merje végre vonni mindazokat, akik az orruknál fogva vezetik őket hazugságaikkal. Az út hosszú még tehát, de bátran kell haladni rajta.

Időközben meghozták természetesen döntésüket és következő lépésükként feltöltötték 2006.01.04-én a netre az „Erebus lejtői” című felvételt, ahogy az alább megtekinthető. Részletes leírást mellékeltek hozzá, ennek tartalmával nem feltétlen értünk egyet. a következő linken bárki ellenőrizheti, illetve a sorozat második felvételén ízelítőt adunk abból, mit láthat az olvasó a megadott hivatkozáson. http://origin.mars5.jpl.nasa.gov/gallery/panoramas/opportunity

 

Miként a fenti második képen látható, habár a háttér továbbra is zöld és igen sokat sejtető, a taktika lényege az, hogy igyekszenek erősen háttérbe tolni a biológiai nyomokat, távolra, egészen a látóhatárig, eközben pedig jelentősen lerontva a felbontást, olyannyira, hogy a zöld réteg a legkisebb mértékben sem vizsgálható közelebbről. Mindeközben a közelebbi területek tele vannak sziklákkal, sokra ismét nem megyünk vele, míg a kép alsó részét teljes egészében kitölti maga a MER-B jelű, azaz az Opportunity nevű marsjáró.

Ebből a teljesen zavaros nézőpontból tekintve nyilván nem az a cél, hogy a lehető legpontosabban bemutassák a helyszínt, sokkal inkább az, hogy azt mindinkább elrejtsék. Ez különösen igaz a hivatalos tudomány és az akadémiai társaságok érzékelő-képességére is, amikor olyan jellegű anyaggal találkoznak, ami nem illik az általuk diktált képbe, akkor egész egyszerűen még azt is megtagadják, hogy rávessék tekintetüket egy adott felvételre. Példának okáért a „…hozzávetőlegesen valós színek” esetében illene legalább a fejüket felkapni, vajon a dűnesorok miért zöld színűek, és miért nem homokszínűek, ahogy azt joggal várnánk el. Legalább a technikai hiba lehetőségét felvetnék… Nem kétséges, valahol igen súlyos hiba van döntési rendszerükben. De vessünk most egy nagyon közeli pillantást az Opportunity marsjáró felső részére, a felbontás ez esetben sokkal jobb, és alaposan megvizsgálhatjuk a marsjáró néhány fedélzeti jellegzetességét, ehhez segít hozzá még jobban a sorban következő felvétel.

 

A harmadik képen a rover változatos felső részének egyik részletét láthatjuk igen közelről. Rendkívül fontos, ezért fokozottan kihangsúlyoznám a marsjáró teljesen szokatlan, egészen rendkívüli tisztaságát, mintha csak ebben a pillanatban gördült volna ki a laboratóriumból, vagy a kiállítási terméből. A marsjáró minden egyes négyzetcentimétere hasonlóan tiszta. A jelen képen nem látható részek is. Ne felejtkezzünk el róla, olyan járműről van szó, mely már – elméletileg - hosszú évek óta a Mars környezeti hatásainak van kitéve, egyfolytában, és még csak időlegesen sem állhat be egy parkolóba, vagy pedig egy jól védett garázsba. Csodálatos módon, képes arra, hogy ilyen körülmények között folyamatosan tevékenykedjen, az állítólag száraz, poros és durva felszínen, ahol gyakoriak a homokviharok, ráadásul mindezt már többszörösére meghosszabbított élettartam alatt. Amit látunk az nagyjából horizontális felvétel, így nem láthatjuk kellő mértékben a felszín állítólagos porcsapdáit, melyekből a meg-megélénkülő szél következtében folyamatosan porral teli kellene hordva lenni a marsjáró felszínének. A valóságban viszont nem így van.

Most már ugye lassanként láthatóvá lesz, hová is akarunk kilukadni, ugye? Arra kérem az olvasót, kicsit tekintsen önmagába és nézze át, mit is gondol erről az egészről. Tényleg hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez a mára már meglehetősen öreg berendezés, amely az akárcsak az óramutató körbe-körbe mászkál a Mars rideg felszínén és elméletileg rohamosan közelít éltet tartama végéhez, a feltételezhetően rendkívül száraz, poros környezetben, túlélte az utazást a világűr vákuumában, és a leszállást a marsi légkörön keresztül, és azután elküldte ezt a hihetetlenül jó állapotáról tanúskodó fotót? Nem tudom, kinek milyen gondolat fogalmazódik meg a fejében, azt tudom, hogy ha valaki hihető felvételt szeretne közrebocsátani a Mars bolygóról, akkor távol esne tőle, hogy ezt akarja bárkire is rátukmálni. Ez a kép teljesen alkalmatlan minderre, és egyúttal arra igazolás, mennyire ostobának hisznek bennünket, azokat, akiket még nem sikerült bedarálni az agymosott tömegek közé. Talán arra várnak, hogy az igazi elmék visszatérjenek a szabadságról, vagy éppenséggel, azok az agyak mentek el szabadságra, akik rólunk ezt hiszik?

Az igazat megvallva, azt is feltétlen el kell mondani, van más lehetősége is a marsjáról tökéletes kinézetének, ez pedig a következő: a marsjáró felső részét szinte kizárólag napelemek borítják be, a napelemtáblák minden egyes elemét pedig már-már szokásból hamisítják, mesterségesen felhordanak egy réteget a felvételeken minden egyes napcellára, elrejtve szemünk elől azok valódi kinézetét. Ez azóta van így, mióta csak a Spirit és az Opportunity megkezdte működését. Más szavakkal, ezek a beavatkozások nemcsak a napcellákat magukat rejtik el szemünk elől, hanem mindazokat a behatásokat is, melyek a környezetnek kitéve keletkeztek rajtuk. Ha valaki nagyon közelről megnézi a felvételt, valamennyi kábelt és kicsiny alkatrészt szemügyre veszi, azokon sem talál egyetlen egy porszemcsét sem. Mindez ékesen bizonyítja, a felvétel ezen része hamisítás eredménye.

 

Nos, ennyi talán már túl sok is a történet hátteréhez. Mindezek a trükkök és hamisítások messzemenően alátámasztják a titkos hatalom jelenlétét. Mindez természetesen nagyon érdekes és további elemzést igényelne, azonban most már jó lenne, ha visszatérnénk a képekhez, illetve azokhoz a nyomokhoz, melyeket eltávolítottak róluk. A sorozat negyedik képén 150%-os nagyítást láthatunk a zöld szőnyeg egy részéről, az eredeti felvételből.

Vegyük észre, a zöld réteg általában nem homogén, aránylag durva a felépítése, különösen a kék nyíllal jelzett részen, ahol kisebb foltokat láthatunk a lávakőzet repedésein át felbukkanni, ezeken a helyeken figyelhető meg a legjobban. Természetesen még a kellő tapasztalattal nem rendelkező szakember is azonnal felismeri a növénytakaró jellegzetes vonásait. Abban is biztosak lehetünk, hogy ez a fajta durva felépítésű, ám nagyon is egyöntetűen megjelenő „réteg”, amire rápillantunk, távolról sem lehet üledék, vagy kicsiny szikladarabok szőnyege, még akkor sem, ha valakik ezt nagyon szeretnék így beállítani, netán véletlenségből elkövetett színhibák révén a képen látható módon megjelenő „szél által összehordott dűnék”. A piros nyilakkal jelzett három hengeres tárgy által alkotott kis kupac pedig fém- és kifejezetten mesterséges eredetet sejtet.

 

Amint az teljesen tisztán látható a sorban az ötödik, a viszonylag kisebb méretű felvételen, 250%-os nagyítást alkalmazva az eredeti, több részlettel szolgáló TIFF felvételhez képest, mely helyszínen a durvább jellegű üledékes felszínt, helyenként betakarja a burjánzó, és a talajszinten terjedő, itt-ott kisebb kiemelkedéseket produkáló faj; zöld színű, talajszinten élő fajról van szó, ugyanarról, mely jól kihasználja a finomabb üledékes felszín adta körülményeket, azt ugyanis teljes mértékben betakarja, a durvább felszínt pedig igyekszik feltörni, bedolgozni, miközben természetesen szem elöl vesztjük a természetes felszín részleteit. Vegyük észre, habár a felszín jóval töredezettebb, azonban a mélyebben fekvő helyeket már tökéletesen meghódította e faj, ahogy a sziklák repedéseit is, ahol több üledék rakódik le, jó talajul szolgálva a megkapaszkodni igyekvő növényzet számára. Ezeken a helyeken is jól láthatóak a kiemelkedő nyúlványok, elhagyva a sziklák árnyéka nyújtotta biztonságot, szabadon növekszenek. Mindezek a viselkedési megjelenések meglehetősen agresszív faji viselkedést sejtetnek.

A kék nyilak a legjellegzetesebb növényi életfoltokra mutatnak, olyanokra, melyek leginkább az előbb említett felfelé növekvő jellemzővel rendelkeznek, míg a piros nyíl három hengeres objektumot jelöl. Az eddig felsoroltak rendkívül erős bizonyítékok a marsi növényi életformák létezése mellett, legszívesebben azon tisztségviselők arcába dobnánk, akik e távoli bolygóról szemrebbenés nélkül terjesztik politikai megrendelésre a hazugságaikat, miszerint a Mars hideg, száraz, poros bolygó, teljesen alkalmatlan bármiféle élet hordozására… Továbbá, ez a közelebbi felvétel egyértelműen világossá teszi számunkra, hogy a korábban látott zöld szín nem „színhiba” következménye, nem a sokkal fényesebb sziklák és a rajtuk lévő üledék „összejátszásának” terméke, nem arról van szó, hogy az apró szemű üledék elnyelné a vörös fényt, de még csak nem is arról, hogy bármiféle képhamisítási eljárás áldozatává estünk volna. Egyszerűen arról van szó, hogy pontosan azt látjuk, aminek látszik amit látunk.

Ezt a hihetetlenül erős bizonyítékot, ezt a tiszta és közeli képet, kétséget kizáróan, nem szándékosan hozták nyilvánosságra, sohasem akarták azt leközölni. A hivatalos fénykép már önmaga is igen hatásosan igazolja a lehetséges felszíni élet mellett szóló bizonyítékokat, azonban közel sem annyira, mint ezen a felbontáson. Bármiféle zöld színű, ám távoli nyom, messzi a háttérben, bizonnyal érdekes, de nem meggyőző erejű, és nem esik akkora súllyal a latba, hogy a háttérből irányító titkos szervezeteket lépésre kényszerítené. Biztonságban érezhetik tehát magukat hazugság-váraikban. „A sokat sejtető zöld szín csak technikai hiba eredménye, ennek összekapcsolása bármilyen felszíni növényi életformákkal csak a kutatók valóságtól elrugaszkodott spekulációja.” – mondhatják, illetve mondhatták eddig. A tény ezzel szemben az, hogy a jelen felvétel kellő felbontással rendelkezik ahhoz, hogy 250%-os nagyításban egyértelműen és határozottan kijelenthessük, zöld színű, növényi életformákat látunk, nem pixelési hibát, állításunk pedig valós és megcáfolhatatlan. Forradalmi jelentőségű.

Erre a felvételre önmagában még nem tekinthetünk úgy, mint a „végső füstölgő fegyverre”, mivel ezt a címet csak akkor adhatnánk ki a jelen helyszín esetében, ha a teljes környezetre rálátással rendelkezhetnénk, és bepillantást nyerhetnénk a nyilvánosságra soha nem hozott, még jelen fotónál is nagyobb bizonyító erővel rendelkező, hiteles tudományos archívumokba. Az itt látható felvétel rendkívüli jelentőségű, annyira mindenképpen, hogy a hazugság koporsójába néhány szöget beverhessünk általa.

 Teljesen tisztán érthető, miért kellett olyan nagy hirtelen eltávolítani ezt a fotót és másokat is, hasonló felszíni részleteket ábrázolókat, az archívumokból és csak azokat meghagyni, ahol a nagy távolság és a JPG képtömörítési technika alkalmazása miatt már igen gyengévé válik a felvétel minősége, emiatt pedig lehetetlen alávetni alaposabb, közeli vizsgálatnak. Mindezek fényében az is jobban érthető, miért próbált meg John Skipper mindent elkövetni, hogy a háttérhatalom más kiterjesztésben is mint ahogy a JPL, elérhetővé tegye jelent felvételt, különösen a NASA-tól várnánk ezt, a PhotoJournal oldalon, ahol végül is elérhető egy kicsivel jobb TIFF felvétel. E felvételnek folyamatos elérhetősége a legszkeptikusabb kutatók számára is lehetővé teszi, hogy saját maguk hozzáférjenek és ők maguk ellenőrizzék mindazokat a bizonyítékokat, melyeket itt felvonultattunk. Ha netán mégis eltávolítanák a JPL és a NASA honlapjairól a jelzett felvételeket, ha időlegesen is, az igencsak komoly rosszpont lenne a részükről és ez esetben továbbiakra lehetne számítani.

Mélységesen felháborító és gyalázatos az a bevett gyakorlat, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat a bolygókutatás tudományos adatainak kezelése során, ahol csak bennfentesek végezhetnek igazi kutatást, ahol bizonyos érdekek dönthetik el, hogy az adófizetők milliárdjaiból megépített űrszondák felvételeiből maguk az adófizetők mely felvételekhez juthatnak hozzá egyáltalán, miközben annak érdekében is igyekeznek mindent megtenni, hogy a széles nyilvánosság, magának a helyzetnek a létezéséről se szerezhessen tudomást. Sajnálatos módon pontosan ez a módja annak, amiként a háttérhatalmak működnek és kezelik a nyilvánosságot, az információt és a társadalmi javakat, mindezekre úgy tekintenek, mintha saját tulajdonaik lennének évtizedről évtizedre. Természetesen ezek közül semmi sem az övék, hanem a társadalmak tagjaié, azaz a nyilvánosságé, a társadalom tagjainak pedig mindent el kell követnie azért, hogy a tudományos adatok a maguk valóságosságában nyilvánosságra kerüljenek. Amíg ez nem történik meg, addig cinikus fennhéjázás lesz uralmon, a kockázat pedig folyamatosan növekszik.

 

John Skipper üzenete a titkos háttérhatalmaknak

Ne vádolják beosztottjaikat azért, mert hagyták kicsúszni a nyilvánosság számára ezt a felvételt. Miközben sok-sok ezer fotót feldolgoznak, elkerülhetetlenül becsúsznak hibák. Érdemes mindjárt megemlíteni egy másikat is, az ESA felvétele alapján készített beszámolóban olvashatunk a „Civilizációs nyomok a Hale kráterben” címmel. Ilyen hibák előfordulását matematikailag sem lehet nullára csökkenteni, tehát elkerülhetetlenek. A titkosság lényege ez, és aki ezt nem ismeri fel, az bizony vak. Sokkal jobban kellene aggódniuk az időtényező miatt, mint esetenként teljesen aberráltan reagálni, mint ahogy jelen esetben is, hiszen az idő legyőzi a legkeményebb titkosítási törekvést is.

Ahogy ez az állapot folytatódik hosszú idő óta, évtizedeken át, új generációk nőnek fel a ti társadalmi osztályotok irányítása alatt, olyan állampolgárokat nevelve, akiknek meggyőződése, hogy mind a tömegbefolyásolás, mind az államügyek, mind a kormány támogatása teljesen normális dolog. Ám higgyék el nekem, távolról sem az. Szükségtelen mondani, e mesterséges és hamis államirányítási behatás alatt élni, nem igazán előre mutató, miközben a titkos hatalmak nagyon is tudják, hogy egyre inkább elveszítik a reális hozzáállásukat a valós tényekhez, merthogy a hazugság újabb hazugságot szül, folyamatosan kell tehát újratermelniük. Azt gondolják, a folyamatos hazugság mindössze átmeneti állapot, jót tesz a társadalomnak, hiszen ha az állampolgárt hazugságok révén félrevezetik, akkor az majd pontosan oly módon látja a világot, amiként láttatni kívánják vele, az igazság nyilvánosságra hozatalát pedig halogatják, mindig későbbre és későbbre. Terveik szerint egy napon talán meg is osztják velünk, legalábbis így tervezik, mármint azt az információt, amit ők megfelelőnek tartanak közzétételre, úgy bánnak vele, mintha a sajátjuk lenne, természetesen a mi pénzünkön gondolják így….

Az én tanácsom 2006 elején a következő.

Figyeljenek oda legalább a saját tárgyilagos modellszámításaikra és fejezzék be a halogatást. A végső igazság megcáfolhatatlan és kezdünk kifogyni az időből. Amint a nyilvánvaló tények elkezdik lerombolni a hazugságvár falát és megmutatják számunkra az igazság keresésének irányát, érdemes lenne a háttérhatalmaknak kevesebb vakságot és némi racionaliást mutatni és csatlakozni az áramlathoz, még jóval azelőtt, hogy a hazugságvár falainak rongálódása miatt az egész vár összeomlana, és akkor bizony nemcsak a nyilvánosságot temetné maga alá, hanem a hazugságvár építőit is. Érdemes lenne még a hullám kezdetén meglovagolni azt, sokkal inkább, mint rohanni utána, inkább vezetni kellene a helyes irányba, mint folyamatosan akadályozni az igazság útján való haladást. Az esetleges pillanatnyi pozíciók elvesztése lehet, személy szerint kellemetlen lenne a láthatatlan hatalom tagjai számára, viszont a nép elvesztése, melyet maguk alá gyűrni igyekeznek, e hatalmak azonnali végét jelentené. Oda kellene figyelni a nép szavára.

Ne felejtkezzenek meg arról sem, hogy a legutolsó dolog amit nagyon nem szeretnének, egy helyrehozhatatlan szakadás és/vagy érzelmileg túlfűtött partnerekkel való szembekerülés, olyan partnerekkel, akiket akár akarnak, akár nem, színre fognak lépni. Az egyetlen járható út a titkos hatalmak számára az, ha nyugodtabb és racionálisabb viselkedést tanúsítanak, hozzálátnak a szükséges változások megteremtéséhez, bizonyítják jó szándékaikat, bevezetik az oktatás területére az igaz információkat, háttérbe szorítják a rendkívül veszélyes, hazug és vakságot okozó tanokat, így nyilván az érzelmi reakciók mértékét is csökkenteni lehet. Az újabb és újabb hazugságok gyártása olyasképpen működik, mint a svájci sajt, minél több lyukat vájnak bele, annál kevesebb lesz maga a sajt… Fel kellene ébredni ebből a saját maguk által gyártott hazugság világból, a tudati képesség talán még megvan ehhez.

2006. elején vagyunk. Egymás után durrannak ki a hazugság-léggömbök. Az idő gyorsan elszáll. Együtt képesek vagyunk kezelni a szükséges változtatásokat, ebben a független kutatók partnerek, ezáltal drámaian csökkenthető lenne a kockázat, amit a hazugságvár lebontása által kiváltott érzelmi reakció okozna. Fogadják el hát az együttműködési ajánlatot, a kinyújtott kezet, és legyen ez egy új kezdet, mielőtt még túl késő lenne a dolgok élére állni, ugyanis ha ez nem sikerül, akkor azok maguk omlanak össze.

 

 

30. Gyűrű a Mars déli pólusán

 

 

A sorozat első felvételén láthatunk egy hatalmas, tökéletesen szabályos gyűrű alakú formát, egyúttal pontos helyét is a Mars déli jégsapkáján. Ez a rendkívül furcsa jelenség lesz a témája jelen beszámolónknak. Úgy fest, mintha egy pattanásra tekintenénk le valakinek a lábán, teljes mértékben kirí a sarki jégsapka anyagából és környezetéből. Emlékeztetnénk az olvasót, a sarki jégsapka igen nagyterületet foglal el a szárazföldből, ebből kifolyóan tehát a gyűrű alakzat is hihetetlenül nagy. További különlegessége, sehol a Marson nem található hozzá hasonló, legalábbis eddig még soha senki sem bukkant párjára.

Először is mindenképpen tisztázni kell, nem becsapódási krátert látunk. Alapvetően tökéletesen kerek objektumról van szó, hatalmas átmérőjű, ám csekély magassági kiterjedésű benyomódás a hatalmas jégsapka fagyott tömegébe. Egy jégfélsziget szélén található, ahol keresztezi a partvonalat, egy hatalmas, nagy mélységekbe nyúló nyíltvizű tenger partvonalát. Erről a tengerről bővebben olvasható a „Vízáradatok a Mars Déli Pólusán” című beszámolóban. Érdemes tudni továbbá azt is, a terület, ahol a gyűrű megtalálható, időnként alámerül a sekély vízben, szezonálisan, amikor az évszakok változásának következtében a vízszint megemelkedik. Ezek a magasabb vízállások bizonnyal elárasztják a  gyűrű területének belsejét is, amikor a víz visszahúzódik, akkor pedig az itt lévő része elszigetelődhet és fennmaradhat a szárazabb időszakban is; vize megmarad sötétnek hosszabb időn át is, miként az itt is látható, akár a következő áradási időszak kezdetéig.

Valójában az első kép jobb oldalán látható, a környezetett tágabban ábrázoló felvétel 2000. április 27-én készült, a bal oldali pedig 2002. március 18-án, minden bizonnyal magas vízállás közepette mindkét esetben, éppen abban a periódusban, amikor az áradat éppen elönteni készül a gyűrű alakú formát. A gyűrű sötétebb színét valószínűleg, de legalábbis részben a gyűrű területén összegyűlt mélyebb víz fénytörő hatása okozhatja. Továbbá, a sötétebb színt színes szervezetek is okozhatják, miként arról a „Vízáradatok a Mars Déli Pólusán” című beszámolóban is lehet olvasni. Ezek a szervezetek csapdába eshetnek a gyűrű mélyebb területén, amikor a víz visszahúzódik a száraz periódus során, míg a magasabb vízállások alkalmával bizonyára elsodródhatnak.

Mivel a szervezetek csapdába esnek a gyűrű mélyedésében a vízzel együtt, a száraz időszakok hosszú hónapjain át, ezért feltételezhető, nagy tömegben találhatunk itt elpusztult szervezeteket, de az is lehet, egyfajta felfüggesztett biológiai állapotban, vagy inaktív módon vészelik át a hideg és száraz időszakot. Tehetetlen testük alámerülhet és összegyűlhet a gyűrű alján, mintegy vastag szőnyeget kialakítva, és a megfigyelhető sötét színárnyalatot produkálva. Ha mindez így van, akkor a melegebb időszak visszatértével a gyűrű területe képes több fényt elnyelni, ezért jobban felmelegedni, mint a sokkal erősebb fényvisszaverő képességű környező jégtömeg, így az is feltételezhető, a gyűrű területén létrejött életközösség más, akár sokkal melegebb általános környezeti feltételek közepette jött létre, s pusztán színének köszönhetően maradt fenn ennyi ideig.

Más szavakkal, dinamikus ökológiai folyamatoknak lehetünk szemtanúi, e viszonylag hideg vízzel körülvett térségben, ahol a víz hőfoka önmagában nem elég a kellő hőmennyiség továbbítására és leadására ciklikusan, viszont az évszakok változásával bekövetkező enyhébb periódusokat az itt csapdába esett élettér kitűnően felhasználja és alkalmazkodik előnyeihez. Az eddigiek során rövid áttekintést adtunk a területről, olykor spekulatív elemek hozzáadásával, azonban az eddig felvázoltaknál sokkal több is kiolvasható e különleges, gyűrű alakú területről, mindez az olvasó számára is egyértelmű lesz, ha a továbbiakban közelebbről is szemügyre veszi ezt az érdekes jelenséget.

 

A sorozat második képe ugyan közelebbről láttatja a gyűrű alakzatot, azonban még mindig meglehetősen távolról, viszont a teljes jelenségre rálátást kapunk általa, miként azt a hivatalos források lehetővé teszik. A kiterjedése olyan hatalmas, hogy a keskeny látószögű kamera be sem tudja fogni egyszerre, ezért nem is találhatunk ennél közelebbi keskenylátószögű ábrázolást, melyen a teljes gyűrű látszana. A rendelkezésre álló felvételek mindegyike valamelyik részén levágja a gyűrűt formát. Igaz ez e jelenleg tárgyalt E14-01276 jelű képre is. elmondható még róla, kicsivel jobb felbontású, mint a többi elérhető fotó és ezért kicsivel több vizuális részletet tartalmaz, a távolság azonban továbbra is elég jelentős ahhoz, hogy pontos részleteket láthassunk és meghatározhassuk, mi is ez a terület valójában.

Elmondhatjuk még, a sötét, széles gyűrű külső része határozottan befelé lejt, az őt övező felszínt szintjét alapul véve, majd egy ideig nagyjából vízszintesen folytatódik befelé, hogy aztán emelkedő következzen, nagyjából a gyűrűn kívül eső talajszint magasságáig, a gyűrű síkjánál magasabban elterülő központi térségig. Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a gyűrűn kívüli rész, illetve a gyűrű központi térsége azonos magassági szinten terül el. Alaposabb elemzést olvashatunk a szárazabb periódus alatti állapotról a „Vízáradatok a Mars Déli Pólusán” című beszámolóban, ahol részletesen szó esik valamennyi „térképészeti típusú” képhamisítási eljárásról is a terület kapcsán, a gyűrű térségében alkalmazott elfedési technikák egyértelműen megerősítik, az alakzat meglehetősen sekély mélységbe nyomódik csak be, viszont rendkívül éles körvonalakkal rendelkezik, a körülötte lévő felszín pedig igen nagy valószínűséggel sík és vízszintes.

A kisebb, határozottan kör alakú rész a gyűrű központi térségétől kissé balra tolódva, tisztán kivehetően, ugyancsak bemélyedés. Azonban, az e területen alkalmazott képhamisítási technikák következtében, ezzel kapcsolatban nem lehet határozott meggyőződésünk. Ez azt jelenti, a felvétel által nyújtott képi információban, ezen térség kapcsán, nem lehetünk teljes mértékig biztosak. Arra gyanakodhatunk, igen képzett képhamisítási szakértők keltették ezt a bemélyedésre utaló hatást, magasan kiemelkedő formák, szerkezetek akár tömegének elrejtésére is. Mindebben nem lehetünk biztosak. De ha nem ez lett volna a cél, akkor miért kellett „megdolgozni” a felvételt?

A következő fontos dolog, amit a második felvétellel kapcsolatban le kell szögeznünk a következő: természetesen szóba sem jöhet, hogy a képen bármiféle ősi becsapódásos krátert látnánk. A sarkvidék térsége – pláne hosszú időt tekintve – dinamikusan változó terület, emiatt ősi becsapódásos kráterek nem maradhattak volna fenn anélkül, hogy szemmel látható változásokon ne estek volna keresztül. Továbbá, a sarkvidék térségében megfigyelhető becsapódásos kráterek közül egyetlen egy sem mutat hasonló vonásokat, mint az itt tárgyalt alakzat. Akár öregebbek, akár fiatalabbak, valamennyien jóval kisebbek, és/vagy fokozatosan csökkenő meredekségű lejtőkkel rendelkeznek, és semmiféle kiemelkedés nem figyelhető meg a központi részeiken. Amit ugye joggal el is várhatunk, hiszen a sarki terület jégből áll, annak összetétele nyilván jóval lazább, mint más területeken a sziklás alapkőzeté.

E gyűrű alakzat tehát teljes egészében szokatlan, emellett biztosak lehetünk abban, egészen más folyamat hozta létre. Emiatt teljes mértékben „rendellenes”, a szó mindenféle jelentésének értelmében. Azonban ahogy mind közelebbről és közelebbről vesszük szemügyre, a látvány úgy válik egyre különösebbé, mint ahogy az alább megfigyelhető.

 

A sorozat harmadik képe kissé közelebbi rálátást biztosít a gyűrű központi területére, a sötétebb részből ezúttal csak kis szeletet láthatunk. A belső része kissé világosabb, részletei is felismerhetők, nem vesznek el a sötétebb árnyalatban, amiként kijjebb. Így sokkal jobban kivehető a finom barázdák/repedések rendszere, a gyűrű külső térségét felépítő szerkezet, igaz, még továbbra is nagy távolságról tekinthetünk le. Valamennyi barázda és/vagy repedés, terasz,  teljesen tisztán kivehető geológiai alakzat, egymáshoz való rendezettségük is egyértelmű, valamint az is, hogy a gyűrű középpontjához képes koncentrikus elhelyezkedésűek; továbbá, egyértelműen kiderül, sok-sok réteg építi fel magát a sötétebb területet.

Mindenkinek természetesen joga van feltenni a kérdést, mindez miért és hogyan jöhetett létre? Milyen fizikai folyamatok hozhattak létre ilyen elszigetelt, felépítésében ennyire különböző formát, hiszen hasonló sem található nemcsak a Mars Déli Pólusának térségében, azaz közvetlen szomszédságában, hanem az egész bolygón sem. Miként a StarTrekből ismert szereplő, Spock doktor megállapítaná, „lenyűgöző”.

De ez nem minden. Vegyük észre, hogy a sötét gyűrű területén megfigyelhető koncentrikus körök folytatódnak a belső térségben is, tökéletesen kivehetők az erős fényvisszaverő foltok közötti sötétebb és sík területeken, egészen a központi részig. Mindez arra a felvetésre enged következtetni, hogy a világos színű részek valamikor a távoli múltban talán maguk is részei voltak a koncentrikus gyűrűk által mutatott barázdált résznek, később azonban lekoptak, elmosódtak, visszahagyva a megfigyelhető, elszigetelődött részeket. Az eredeti alakzat belső vidéke tehát mára már jelentősen feltöredezett.

   Arra is felhívnám a figyelmet, hogy a legerősebb fényvisszaverő területek ezek körül a szigetek körül mélyebben fekszenek, viszont egy síkban, emellett rendkívül simák, persze már ahol nem szakítják meg folyamatosságukat a láthatóan jól kiemelkedő szigetek. Ez a bizonyos erős fényvisszaverő tulajdonságú felszíni alakzat számít tipikusnak a Déli Sarki jégsapka térségében. Az lenne ugye gyanítható, hogy amit látunk az töredezett ősi jég, illetve a területet időszakosan elöntő víz, illetőleg széndioxid. megfagyása által létrejött képződmény, azonban felmerül a gyanú, sokkal inkább az előbb felsorolt megjelenést utánzó közönséges hamisítással állunk szemben. Skipper igen nagy számban talált hasonló technikák alkalmazását a sarki térségben kutatásai során.

Ami viszont szokatlan, az a szigetek teljesen szabálytalan körvonala, habár úgy tűnik, mintha valamiféle partvonalat formáznának a gyűrű belsejében. A gyűrű területére benyúlva viszont az erősen fényvisszaverő területek gyakran mutatnak ovális, illetve kör formát.

 

A sorozat negyedik képén sokkal közelebbi nézőpontba ugrottunk a gyűrű sötét részének térségébe, pontosan a jobb oldali részének a közepe fölé. A felvételt megfeleztük, a bal oldali mutatja a központ felé eső részt, ez alapvetően világosabb színű, mint a sokkal sötétebb, és bizonnyal mélyebben fekvő központi illetőleg a kifelé eső része a gyűrűnek. Hogy megfelelő mértékben leleplezhessük a sötét elfedő réteg különböző alkalmazási technikáit, ezért fontos, az egyes részek külön-külön történő vizsgálata, ezért a felvétel kétfelé osztása.

Minderről bárki meggyőződhet, ha egészen közel hajol a képernyőhöz és nagyon alaposan megvizsgálja a részleteket, rögtön észrevesz két dolgot, annak ellenére is, hogy a felvétel nagy távolságból készült, tehát igen rossz a felbontása. Az első dolog, ami azonnal szembeötlik hogy a korábban természetes felszíni eredetűnek gondolt barázdák és/vagy repedések, mint azt a harmadik felvételen láthatjuk, itt, ezen a közelebbi felvételen már sorokba rendeződött, egyedi, sötét színű geometriai struktúrák hosszú-hosszú sorokba igazodva, kialakítva ezt a bizonyos körkörös megjelenést. Nyilvánvalóan ezek a sűrűn elhelyezkedő és tízezer számra megfigyelhető egyedi geometriai szerkezetek igen erősen utalnak mesterséges eredetre. Ha pedig így igaz, akkor joggal merülhet fel bennünk a lehetősége annak, hogy a megfigyelt gyűrű alakzat sokkal inkább mesterséges eredetű, mintsem természetes.

A másik érdekesség a gyűrű külső, legsötétebb részén figyelhető meg, ahol is közvetlenül a kép szélénél igen jól megfigyelhetően, egészen egyszerűen belemázoltak ebbe a részbe, elrejtve azt, ami alatta látható lenne; a cél jól látható, így alakították ki képhamisítási eljárással a tökéletes gyűrű formát. Itt csak megerősíthetem, hogy ez a szándékos belefestés a gyűrű teljes külső érintkezési pontján megfigyelhető, a fentebb látható felvétel jobb oldali része csak bemutatás. Teljesen logikus a feltételezés, miszerint ez a fedőréteg esetlegesen sokkal nagyobb területet takar be a gyűrű külső részén, ahol még a jelenleginél is könnyebben beazonosítható geometriai struktúrák láthatók, mint az első ránézésre gondolnánk. Ez ügyben azonban nem tudunk egyértelmű választ adni a nagy távolság és a gyenge felbontás miatt.

Ilyen nyilvánvaló és tisztán kivehető hamisítási technika alkalmazása megerősíti és határozottan alátámasztja a feltételezést, a gyűrű külső térsége teljesen szabálytalan elrendezésű, a jelen látványt a jelentős hamisítási beavatkozások okozták. Mindez egyben arra is bizonyíték, itt valamit nyilvánvalóan el akartak rejteni tekintetünk elől, jelen esetben pedig mindezt nem a felbontás lerontásával érték el, hanem egész egyszerűen belemázoltak a képbe, eltakarva a rendkívül sűrű sorokba rendezett geometriai alakzatok látványát. Végül is, semmiféle titkolódzásra vagy képhamisításra nincs szükség természetes felszíni formák esetében. Nyilvánvaló, ha képhamisítással találkozunk, akkor ennek már puszta léte is megerősíti elméletünket, a Marson mesterséges eredetű, geometriai szerkezetek találhatók.

Ez a megfelelő pont, amikor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy meglehetős körültekintéssel kezeljük a hivatalos tudományos adatokat, hiszen olykor semmi mást nem szolgáltatnak számunkra, mint annak fényes bizonyítékát, hogy folyamatosan és átható mértékben meghamisítják a marsi felvételeket. Ebben az esetben például a pixelek jelentős kinagyítása, majd a felvétel felbontásának drasztikus csökkentése, beleértve a perem-területeket is, aztán pedig sötét festéket alkalmazva a geometriai struktúrák elrejtésére, nyilvánvalóan hiba volt. Végül is, egy olyan szokatlan alakzat, mint ez is, elvárhatóan alapos vizsgálatra készteti a kutatókat. Minden részletre kiterjedően. Ha a felbontás lerontása és a túlpixelezés még mindig nem elég a nagyobb képződmények elrejtéséhez, akkor fess bele a felvételbe félig-átlátszó sötét festékkel, úgy, hogy a felszín valódi sötét árnyalatát használd fel, majd vidd át ezt a színt a mesterséges felületre, de oly mértékben, hogy immár ne maradjanak többé felismerhető részletek. Nagyon sokszor folyamodnak ehhez a megoldáshoz műholdas képek esetén. Ha jelen esetben ismét felismerhetjük e technikai megoldás nyomait, nyilván azonnal gyanakodni kezdhetünk, a hamisításra utaló bizonyítékokat azonban nem minden esetben sikerül ennyire egyértelműen leleplezni, mint itt.

A kép kivilágosítása olykor egészen jól ellentételezi a grafikus programok által végrehajtott beavatkozásokat (amint az itt is látható), a természetes sötét alapszínt felhasználva, a valós, sötét területek színét, de természetesen nem működik ez a megoldás ha szándékosan visznek fel sötét rétegeket a felvételre. Azokat nem lehet kihalványítani. Minderre már igen korán fény derült a kutatók számára, amikor sötét, alig átlátszó részeket megpróbálták világosabbra venni, hogy közelebbről megvizsgálhassák. Példának okáért, habár minderről kevés szó esett, a sziklák által vetett árnyékok a Spirit és az Opportunity felvételein igen gyakran képhamisítási eljárás során kerültek oda, sok-sok felszíni tárgyat és objektumot elrejtve szemünk elől.

A marsi napfény mellett, minden alakzat a legkülönbözőbb mértékben veri vissza a fényt. A képhamisítás során felvitt fedőréteg viszont egységes sötét és meghatározott körvonalakkal rendelkezik, jelentősen eltérve a valódi, elmosódott szélű árnyékfoltoktól. Természetes objektumok mellett is gyakran megfigyelhetünk ilyesmit, olyan esetekben is amikor semmi elrejtenivaló nincs a képen, csak azért, hogy tulajdonképpen hozzászoktassák a szemünket a beavatkozási technikához. Bárki tesztelheti és felismerheti ezt a grafikus programot. Ha az árnyék nem reagál megfelelően a kivilágosítási eljárásra, akkor biztosak lehetünk benne, mesterséges beavatkozással van dolgunk és képhamisításra bukkantunk.

 

A fent látható ötödik, és egyben a sorozat utolsó képe két terület mutat be a gyűrűn kívül és attól felfelé. A felső két képszeleten, balról és jobbról egyaránt, az eredeti, hivatalosan kiadott változat látható, közvetlen alattuk pedig a nagyított változat.

Figyeljük meg a drámai különbséget a felső, a hivatalos verzión, ahol semmiféle különleges dolog nem látható, csak alapformák, részlet alig. Még a szegényesebb felbontás ellenére is (megszokhattuk), csak a közelebbi vizsgálat tisztázhatja, mi is valójában az, amit látunk. Hasonlóképpen, így válhat egyértelművé az is, hogy mekkora távolságból készült a hivatalos fotó, és bepillantást a valódi kapunk a valódi léptékébe. Mindez azért van így, mert a képhamisítási technikák alkalmazása megsemmisíti az eredeti pixelezettséget, mindössze teljesen szabálytalan és szokatlan formákat hagy maga után, ezért semmiféle részletet nem lehet kivenni e területeken a nagyítás fokozásával. Mindez szándékos és mindösszesen csak egy részét teszi ki a képhamisítási eljárások alkalmazásának.

A fent látható kép bal oldalán, közelebbi pillantás vethető a kerekded, darabos kinézetű, szigetszerű formákra a fenti részen, míg alatta a nagyított változaton, a geometriai jellegű struktúrákra. Az igazság az, legalábbis a véleményünk szerint, hogy a kerekded, darabos formák valójában képhamisítási beavatkozások, a megfigyelhető illúziót keltve, nyilván azzal a szándékkal, hogy elrejtsenek előlünk valamit. Más szavakkal, éppenséggel az alkalmazott képhamisítási eljárások keltik ezeket a kerekded, darabos formákat, nem pedig valamiféle természetes alakzatok mutatják ezt a képet. Ugyancsak használatos ez a megoldás bizonyos esetekben, amikor vékony sötét árnyékkal rajzolják körbe a kiterjedt, sík területeken előforduló – évszaktól függően -, nyíltvizű, vagy befagyott tavak térségét.

 További hasonló alkalmazásokat láthatunk, összehasonlítva a jelenlegi, számítógépes program által létrehozott ovális kinézetű formákhoz, kissé kiemelkedő fennsíkok szélén, hamis árnyékhatást keltve, eközben összekapcsolnak és egyúttal kisimítanak geometrikus formákat, viszont a teljes beavatkozás átfogó képét tekintve, hasonlóan kerekded formákat láthatunk. A sík felszín magas fényvisszaverő területébe – feltevésünk szerint – folyékony halmazállapotú (évszaktól függően) felszíni vizeket igyekeztek így lefedni e félig átlátszó megoldással, kombinálva a foltok felvitelét az elmaszatolással. Pontosan azt figyelhetjük itt meg, miként működik a képhamisítási eljárás széles területeken, a sarkvidék szigetein és a vízzel fedett részeken. Más szavakkal, szinte a sarkvidék teljes, jelentős fényvisszaverő-képességgel rendelkező területe nagy körültekintéssel meghamisított, úgy a szigeteknek látszó szárazföldi részek közvetlen beavatkozásoknak köszönhetően mutatják ezt a különleges, formátlan, ovális formát. Aztán az egész felvételt alávetették még a „hamis távolságkeltés” technikájának is, hogy lecsökkentsék a felvétel felbontását.

 A jobb oldali része az ötödik felvételnek bemutatja számunkra a „hálózat-típusú” látványt, és erősen sugallja számunkra a sarkvidék „jég”-koncepcióját. Amikor először tekintünk a képre a normális, igen távoli benyomást keltő, a hivatalos felbontást mutató felvételre, ezek a formák minden bizonnyal a jég anyagában össze-vissza futó repedések benyomását kelti bennünk, rendkívüli hideg környezetben, s azt is feltételezhetjük, hogy ezek a repedések idővel szélesednek és újabbak keletkeznek. A titkos hatalom tagjai kétségtelenül szeretik ezt a fajta megoldást, hiszen az általuk előre megtervezett irányba viszi a gondolkodást. Azonban jelen kép igen nagy távolságból készült, az alakzatok mérete pedig messze nagyobb annál, hogy a jégben futó repedések lehetnének.

Amint az jól látható a meglehetősen elmaszatolt jobb alsó, nagyított és meglehetősen szerény felbontású felvételen, az alakzatoknak eszük ágában sincs olyasféle benyomást kelteni, mintha bármiféle közük is lenne természetes felszíni alakzatokhoz, főként nem a felszíni jéghez, ahogy azt normális esetben elvárnánk a hivatalos felvételen, viszont átalakulnak nagyon is geometriai alakzatokká, ha mégoly furcsa mintázatokba is, de mindenféleképpen mesterséges eredetüket sugallva. Sőt, annál inkább mesterségesnek tűnik, minél több civilizációs nyomot vizsgálunk meg a Marson, mint például a gyűrű térségét. Sajnos a hivatalos felbontás eléggé szegényes lehetőséget ad csupán arról, mi is lehet mindez valójában.

 

Következtetések?

Az itt bemutatott nyomok sajnos nem eléggé tiszták ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket vonhassunk le bizonyos vonatkozásokban és inkább további kérdések merülnek fel, mintsem válaszokat találnánk. A hivatalosan kiadott fotón igen kevés használható információ látszik, emiatt nagyon nehézzé válik a pontos kiértékelés, a felvételt elemezve pedig meggyőződhetünk róla, hogy mindez szándékos, eleve elhatározott. Azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk a szokatlan gyűrű térségét, valamint közvetlen környezetét, az értelmezés inkább halad abba az irányba,  miszerint itt mesterséges eredetű formákat láthatunk, ellentétben a természetes eredettel.

Létezne bárki is, aki kilapátol egy tökéletesen gyűrű alakú sekély talajbemélyedést, ráadásul mindezt ilyen sík területen, ahol az átlagos talajszint az időszakos áradások szinte alá esik, emiatt tehát ezt a területet időről-időre elönti a víz? Víz lenne az, ami visszamarad és összegyűlik a gyűrű területén, a színt pedig a benne élő organizmusok szervezete adná, melyek képesek ezen az alacsonyabb területen túlélni a következő elöntésig, amikor az addig elzárt rendszer újra felfrissül, friss víz utánpótlást kap, és így el tudja húzni az ökológiai rendszer a következő áradásig? Vajon a vízben élő szervezetek parányiak ugyan, de élelemforrásként szolgálnak hatalmasabb szervezeteknek, melyek a geometrikus alakzatokat létrehozták, és/vagy egyfajta vízi, vagy félig vízi intelligens élet képviselőit jelentik?

Lehetséges lenne, hogy a gyűrű külső széle, ahol a legnyilvánvalóbban láthatók a jelentős képhamisítási beavatkozások, talán éppen valamiféle hatalmas gátrendszert igyekeznek elrejteni a szemünk elől, mely talán arra hivatott, hogy a víz beömlését a gyűrűbe és kifolyását onnan szabályozza? Az eddig felsorolt lehetőségek egyike mellett sem foglalhatunk határozottan állást, a láthatósági korlátok miatt. Azonban biztosak lehetünk benne, nem okozna számunkra túlságosan nagy meglepetést, ha így lenne. A marsi civilizációs nyomok tömegének átvizsgálása után arra a határozott végkövetkeztetésre juthatunk, hogy a marsi kultúrák előszeretettel építkeznek közvetlen nyílt víz mellé, vagy éppenséggel a nyílt vízfelületekre is.

A felszín magasabban fekvő épületeinél gyakran figyelhetjük meg azt, hogy egymás mellett, hosszú-hosszú sorokba rendezve követik a felszíni lejtőket. Nem biztos, hogy itt valamiféle különböző etnikájú népcsoporttal állunk szemben, bizonyára csak funkcionális megoldást láthatunk, az épületek sora követi a felszíni vizek folyását, ám azok olyan sekélyek, hogy a távoli műholdfelvételeken nem felismerhetők. Ezek a civilizációs központok természetes és/vagy mesterséges módon időnként víz alá kerülnek, legalábbis legmélyebben fekvő részeik. A hosszú sorokba rendezett „barázda”-formák, miként arról már szó esett, és közülük néhány, melyet talán „csövekként” azonosíthatunk be, feltűnő mértékben kapcsolódnak a megfigyelhető lejtős területekhez, mint valamiféle vízgyűjtő- vagy éppenséggel levezető-rendszer elemei. Szírt- és kráterfalak lejtőit, valamint alapjait gyakran hamisítják a „söprési” technikával, s nyilván már a hamisítás felismerhető jele utal arra, hogy valamit elrejteni igyekeznek előlünk, ahol egyben vízfolyással is számolhatunk. Régóta gyanakszunk már arra, hogy a sekély víz felbukkanása kulcsfontosságú a közelükben épült települések és egyéb létesítmények hosszú távú fennmaradásához.

Így hát nem meglepő, hogy a kutatás egy pontján eljuthatunk oda, a jelen beszámolóban tárgyalt gyűrű, s a vele összefüggésben tárgyalt nagyméretű szerkezetek kapcsán, hogy megengedhessük magunknak a feltételezést, ezen a helyen folyékony felszíni víz van jelen, időnként részben vagy teljesen elöntve a teljes környéket, évszakos jelleggel. Azonban, mindaddig míg az ilyen és hasonló területek szerte a Vörös Bolygón képhamisítási eljárások áldozatául esnek, addig nem tehetünk mást, mint ezt a helyet „különlegesnek” tekintjük, ezért nem vehetjük úgy, hogy a többi is hasonló lehet.

Másrészről azonban ez a hely mégiscsak rendkívül különleges, mégpedig éppenséggel a rendkívüli méretei miatt, hiszen milyen fejlettségű lehet az a civilizáció, mely ekkora léptékben képes kiaknázni bolygója sarkvidéki területeit időnként elborító vízjárás-adta lehetőségeket, beleértve az idetartozó biológiai rendszereket is. amint ismét látható, minél több megállapítást próbálunk tenni egy-egy adott területtel kapcsolatban, annál több kérdés merül fel, sokkal több, mint amennyit meg tudnánk válaszolni.

Tudni akarja az igazságot? Én bizonnyal igen. Továbbá, azt is láthatjuk, a válaszok ott vannak a képhamisításai technikák rejtekében, az eredeti, a változtatás nélküli adatokban, a nem lerontott felbontású felvételeken. A képhamisítási technikák alkalmazása, puszta jelenlétük már határozottan alátámasztja ezt az állítást. Valaki valahol üldögél mindezeken az információkon, a mi általunk befizetett adó-milliókból képhamisítási technikákat finanszíroz. Abból a pénzből, ami nem az övé és olyan „jogok” alapján, melyeket soha sem kapott meg.

Lényegében teljesen mindegy, hogy ez valaki a Nemzetbiztonsági Hivatal részéről, vagy más szervezet részéről teszi, a lényeg az, hogy az elit már túlságosan hosszú ideje csap be minket és igyekszik az orrunknál fogva vezetni bennünket, saját kényük-kedvük szerint. Az űrszondák által közvetített adatok semmiféle titkosszolgálat birtokának nem tekinthetők, sem valamiféle titkos kormányzatnak. Az űrszondák adatai mindenekelőtt az amerikai népé, akinek pénzéből megvalósulhattak. Az említett szervezetek mindig nyújtják kezüket a pénzünkért és mi adunk is nekik, azonban ennek fejében teljes joggal várható el a megszerzett ismeretek közzé tétele, hiszen azok minket illetnek, merthogy mi fizettünk érte. Mégsem így tesznek. Mintha nem működne ez a megoldás tökéletesen. Ön szerint?

 

További felvételek a területről:

M12-01876 ..... M13-01814 ..... M14-01694 ..... E05-02737 ..... R13-04339 ..... R14-00130