Arany László: A Mars-jelentés

A "Vörös bolygó" - vagy valami egészen más?

- 2012. január -

A hivatalos adatok szerint a Mars rendkívül hideg, száraz, poros világ, hatalmas homokviharokkal, ritka légkörrel, csontig hatoló jeges fagyokkal, az élet mindenféle - általunk ismert - formájára halálos fenyegetést jelentve. De valóban ez az igazság, vagy pedig évtizedek óta - szánt szándékkal - hamis adatokat sulykolnak belénk?

A fenti - hivatalos  - álláspont, a Marsról nyilvánosságra hozott sok tízezer felvétel, a távcsöves megfigyelések, a színképelemzések, a bolygó légköri viszonyairól megjelent ismeretek, stb. fényében teljességgel tarthatatlan, hiszen immár tagadhatatlan a „vörös” bolygó egének ragyogó kék és fehéres színe, a folyékony víz, növényi és állati élet, valamint – különböző típusú – civilizációk jelenléte. Nem hiányoznak az emberhez köthető leletek, maradványok sem.

A valós adatok alapján egy sokkal lakhatóbb, élhetőbb bolygó körvonala bontakozik ki előttünk. Talán már el is jutottak az emberiség első űrhajósai titokban felszínére? Netán igazából csak visszatértek?

1. A Mars fizikai viszonyai

A Mars az égbolt negyedik legfényesebb égitestje a Nap, a Hold és a Vénusz bolygó után. Olykor még a hatalmas gázóriásnál, a Jupiternél is erősebben ragyog. Élénk vörös színe egyedülálló, az ember a vérrel és háborúval kapcsolta össze az égitestet, innen ered a neve is – a római hadistenről keresztelték el. A vörös szín kapcsán a legtöbb ember kiégett, néptelen és lakhatatlan sivatagokra gondol. Előítéletek. Mindannyiunkban vannak. A Hivatalos szervek még rá is erősítenek erre. Miközben pontosan tudják – hiszen szándékosan teszik – becsapnak bennünket.

A Mars valódi színe

            Életünk legnagyobb részében bizonyára mindannyian azt látjuk halljuk és tapasztaljuk, hogy a Mars vörös bolygó. A régi korokba visszanyúló megfigyelések is ezt támasztják alá, amikor még nem rendelkeztünk távcsövekkel. Az irodalomban is így találkozhatunk vele. A Mars segítségére volt az embernek amikor fényes égitestet keresett az égboltozaton, a sötét és tiszta éjjeleken, bizony könnyen megakadt a szeme a vérszínű égitesten. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vöröses szín a Mars eredeti színe és a Föld légkörének együttes hatása révén jön létre, nem természetes szín tehát! - A jelenség pedig nyilván megismétlődik minden egyes légkörön kívülre irányuló megfigyelés esetében.

1. ábra. A Hubble űrteleszkóp felvétele az 1995-ös földközelség idején a Marsról. Láthatóan a „vörös bolygó” egyáltalán nem vörös, sőt, fehéres, zöldes, kék, pasztell sárgával. Jóé látható a sűrű felhőrendszer és az egyik sarki jégsapka.

A Mars valódi színeinek megismeréséhez tehát ki kell küszöbölni a Földi légkör hatását, ezt a zavaróan befolyásoló tényezőt, azaz a távcsöveket a világűrbe kell juttatni. Amikor ez megtörtént - például a Hubble-űrteleszkópot, mint minden eddigi űrtávcső közül a legnagyobb esetében -, azonnal kiderült, a Mars sokkal inkább a földi pasztellszíneket hordozza, gyakran fehérrel kiegészülve, zöldes és kék árnyalatokat, melyek részben vagy egészében elnyomják a felszín színeit.

2. ábra. Az MRO űrszonda a Mars körüli pályán keringve is az előző képen megfigyelhető színeket látja. Nyoma sincs a vörösnek! A gazdag felhőzeten időjárási frontokat is megfigyelhetünk.

Minden egyes marsközelség esetében sorozatban készülnek felvételek. Ezek tekintélyes része az Interneten is elérhető. Gyakran ugyanannak a felvételnek több változata is különböző hivatalos űrcsillagászati portálokon, hiszen a kódja alapján mindez ellenőrizhető, közte az egészen vöröses jellegűtől a már-már „földiesen” kékesig. Nyilvánvaló, hogy egy és ugyanazon felvétel esetében nem lehetséges ennyiféle és ennyire különböző variáció. Az egyetlen, színhelyes kivételével tehát valamennyi hamisítvány, méghozzá szándékosan és tudatosan elkészített hamisítvány.

Nyilvánvaló, ha szélesebb nyilvánosságot kapna az emberek számára a Mars zöldes-kékes-fehéres színe, az beindítaná a fantáziájukat, következésképpen olyan gondolatok, kérdések támadnának bennük, melyek a hivatalos szervek számára igen kellemetlenek lehetnek. Ha ugyanis egy marsi felhő színe kék, kékesfehér vagy fehér, az nyilvánvalóan nem lehet homokvihar eredménye… Sőt, ha a felhők sűrűek, márpedig sűrűek és a földi ciklonok és időjárási frontok jellegzetességeit mutatják, akkor talán nem is széndioxid-kristályok alkotják őket… Ha pedig nem fagyott széndioxidból állnak, márpedig nem abból állnak, hanem vízpárából, akkor a vízpárának ugye forrás is kell, s mivel a víznek nem gyakori szokása, hogy a szilárd jég halmazállapotból közvetlenül párává alakuljon, A sarki jégtakarók tehát nem jöhetnek szóba a vízpára keltésében. (Ráadásul, ezek összetételét az amerikaiak folyamatosan széndioxidjégnek határozták meg, s az európaiak bátor fellépése szükségeltetett ahhoz, hogy végre a tengerentúlon is beismerjék, a jégsapkák anyaga lényegében kizárólag vízjég…) Szükségképpen felszíni nyílt vizeknek is elő kell fordulniuk, méghozzá nagy számban és nagy területre kiterjedve, hogy a megfigyelhető felhőzet mértékét létre tudják hozni.

3. ábra. A Mars esetenként sűrű felhőzete a marsfelszínről is megfigyelhető.

Továbbá. Ha a felhőket vízpára alkotja, merthogy az alkotja, akkor szükségképpen eső is esik. Márpedig, ha eső is esik, akkor a folyékony víz, mint az általunk ismert élet számára egyik legfontosabb alkotó, bizony akár a Marson is táplálhat különféle élőlényeket. Közte akár intelligenseket is. Következésképpen, a marsi légkör sűrűségére és összetételére megadott hivatalos adatok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal! Azaz: hamisak.

Jobb tehát a hivatalos szervek számára, ha az általuk uralt társadalom tagjai a Mars bolygót vörösnek, kihaltnak, életre alkalmatlannak, jéghidegnek, gyilkos összetétellel rendelkező légkörűnek hiszi, mint bármi másnak, aminek ugye következményei is vannak. Rájuk vonatkozóan is… Tehát mindent elkövetnek e hamis látszat fenntartásában, és nem is várhatunk tőlük mást.

4. ábra. Az Európai Űrhivatal Mars Express űrszondája időszakos folyóvölgyet kapott lencsevégre, visszamaradt tavacskákkal. Átmérőjük több száz méter.

A Mars körül keringő űrszondáknak is természetesen színhelyes felvételeket kellene készíteniük és bizonyára azokat is készítenek, csak mire hozzánk elérnek, ezek a fotók már átalakulnak vagy fekete-fehérré (azokat könnyebb a jelen technikával hamisítani, hiszen az emberi színfelismerés képessége pillanatnyilag még messze jobb, mint a mesterséges intelligenciával felruházott számítógépek színes, ám hamis valóság-teremtő képessége), vagy vörössé.

5. ábra. Az Mars Express űrszonda 2004. január 16-i felvételén zöld területeket látunk a 160 km átmérőjű Guszev-kráter térségében. A Spirit marsjáró éppen ezen a vidéken ért Marsot. Jogosan várnánk el tőle, hogy a felszínen is ezt a színt lássa.

Az európai űrszervezet, az ESA Mars Express nevű űrszondája készített is ilyen színhelyes felvételeket, és ráadásul még nyilvánosságra is hozták azokat. Ezeket időszakos folyóvölgyekben visszamaradt tavakat és jelentős nagyságú területekre kiterjedő zöld és zöldeskék területeket láthatunk. Aztán ennek az űrszondának a felvételeit is elérte a „feldolgozás”…

A felszínre ereszkedett és ott akár nagyobb távolságokat is megtett kutató-eszközök felvételeit ehhez hasonlatosan a vörösbe nyomják, vagy hozzák a szokásos fekete-fehér képeket. De akár így, akár úgy, a képek élességét szinte minden esetben drasztikusan lerontva, hogy még véletlenül se lehessen felismerni az érdekesebb részleteket.

Mindent annak rendelnek tehát alá, hogy a „vörös bolygót” vörösnek higgyük, holott a valóságban messze nem az. Nem szabad tehát elfogadnunk a földi légkörön, mint szűrőn áthaladó fény csalóka sugallatát. Elő kell venni az űrtávcsöves képeket, s közöttünk bizony szép számmal találhatunk fehéres-kékes marsi légkört mutatóakat is. Valahogy „kicsúsztak”.

Milyen színű a Mars ege?

Igazából már annak a ténynek is rendkívüli jelentősége van, hogy a marsi égbolt nem koromfekete. Az pedig, hogy világos színben, olykor ragyogó világoskékben ragyog, már csak „hab a tortán”. De menjünk sorban!

6. a-b ábra. Szinte pontosan ugyanolyan napállás mellett láthatunk pontosan ugyanarról a marsi szikláról két Viking felvételt. Mindkettő elérhető a hivatalos internetes portálokon. Vajon melyik a színhelyes?

A felszínről látható égbolt színe a légkör sűrűségétől és összetételétől függ. A földi égbolt például nem a tengerek vize miatt kék, a tengerek éppenséggel a légkör kékjét verik vissza. A földi légkör színét pedig a légköri alkotókon szóródó napfény adja. A Nap jellegzetes sárga színét a légköri oxigén kékbe töri. (Rayleight-szórás.)

Ahhoz, hogy a Mars egének színét láthassuk, ahhoz nyilvánvalóan a „vörös bolygó” felszínére űrszondákat kell küldeni. Erre közel tucatnyi esetben sor is került. Szükségtelen megjegyezni, hogy a felszínre érkező űreszközök által készített fotókat is nagyüzem-szerűen hamisítják, közte mindenekelőtt a színeket (már amikor egyáltalán látunk színeket….) és a felbontást. Szerencsénkre, az űrszondák felületén található színkalibráló korong is olykor-olykor bekerül a kamerák látószögébe, s ilyen esetekben ugye azonnal tetten érhető a színek szándékos meghamisítása…

7. a-b ábra. „Majd ha piros hó esik”. A marsfelvételek hamisítóinak kezéből ilyen képek is kikerülnek. A hó természetesen kék, az ég is kékes, a talaj azonban itt-ott még mindig túlságosan vörös.

Ha azonban egy „átlagos” fekete-fehér fotót veszünk is kézbe, már azon is láthatjuk, az égbolt ragyogó világos színét. Mi a gond ezzel? Az, hogy ha a hivatalos marsi légköri nyomásadatoknak bármi közük is lenne a valósághoz, a Marson szurokfekete eget kellene látnunk, még déli verőfényes napsütés esetében is! Ugyanis. Gondoljuk csak végig. Azt állítják, a marsi légkör sűrűsége a földinek kevesebb mint 1%-a.

Pontosan tudjuk (kutató kedvű diákok mobiltelefon-fényképezőgépet engedtek fel a légkör magasabb részeibe), a Földön, már bő 20 km-es magasságban éjfekete égbolt borul fölénk, s a légkör sávja is kevesebb, mint másfél fokos sávvá szűkül. Ami pedig rendkívül fontos: a Földön, akkora magasságban, a légkör sűrűsége még mindig bő 50 szerese(!!!) annak, amit a Marson hivatalos adatként megjelölnek…

8. ábra. A felszínre leszáll űrszondákat színkalibráló eszközzel is felszerelik. Olykor természetesen be is kerülnek a képmezőbe. A fő színeket mutató eszköz alapján a színek helyessége visszaállítható, és természetesen, bizonyítható a képek színének meghamisítása is…

Leszögezhetjük tehát, a marsi légkör sűrűségéről megadott hivatalos adatoknak semmi, de semmi közük a valósághoz! Panaszkodtak is az űrszondák ejtőernyős rendszereinek tervezői, hogy rendre rossz adatokat kapnak, s emiatt túltervezik az ejtőernyők méretét. (Mellesleg, ha ténylegesen a – földihez képest - 1%-os légköri sűrűség-érték létezne a Marson, ejtőernyős fékezés szóba sem jöhetne… A földi légkör az említett sűrűséget kb. 100 km-es magasságban éri el.)

Szoktuk mondogatni, „majd ha piros hó esik”. Nos, az amerikaiak azt szeretnék velünk elhitetni, hogy a Marson ez történik. Ha azonban az ugyancsak leképezett színkalibrálókat megvizsgáljuk, és azok megjelenése szerint megfelelően kiigazítjuk a színértékeket, gyorsan kiderül, hogy igazából fehér az. Az égbolt színe pedig – jellemzően – ragyogó kék, kékesfehér, vagy éppen fehér. De nem vörös!

9. ábra. Valamelyik kormány-alkalmazott hatalmas monitorokon dolgozik marsi felvételeken. Az ég színe jól láthatóan ragyogó kék. Talán éppen most készül meghamisítani azt…

A légkör igen világos (magasan a horizont felett is!), többnyire kék, tehát – kétség sem férhet hozzá – jelentős mértékben tartalmaz oxigént! (Újabb hazugság tehát a Mars bolygó hivatalos adatai között!) Hiszen attól kék. Ha viszont magas arányban oxigént tartalmaz, azt valaminek elő kell állítania. Teljességgel nyilvánvaló következtetés: a Marson bizony növényzet van!

A kiterjedt felhőrendszerek képe a felszínen dolgozó űrszondák fotóin is megjelenik.

Folyékony víz a Marson

            Mint említettem, az ESA Mars Express űrszondája – amíg közölhetett színes, „feldolgozatlan”’ képeket, mindenki számára láthatóvá tette a kiszáradt folyóvölgyek mentén visszamaradt tavacskák ragyogó, kéken tükröző felszínét. Az amerikai szondáktól szinte kizárólag fekete-fehér képeket láthatunk, azok felbontása természetesen erősen lerontva, netén szemcsékkel és más fedőrétegekkel megterhelve még inkább kivehetetlenek legyenek. Ha netán színes képet mutatnak, az is „hamis” színes, azaz hamis. Tehát a valósághoz semmi köze.

10. ábra. Tavak csoportja a Marson.

Mindezek ellenére, mégis tömegével állnak rendelkezésünkre olyan marsfotók, melyeken kétség hozzá nem férhetően, nyíltvizű tavakat látunk. A folyékony víz jelenlétét a NASA lényegében nem tagadja mostanában, ám milliárd éveket ad legutóbbi előfordulására. A teljességgel friss vízfolyásokat igyekezett sárfolyásoknak beállítani. Most már nem igyekszik. A nyáron már ténylegesen beismerték, a Marson jelenleg is léteznek vízfolyások. Egyáltalán nem zavarta őket, hogy az éppen általuk kiadott „hivatalos” adatok értelmében mindez teljességgel lehetetlen lenne, hiszen azon a légnyomáson, amit ők állítanak, egész egyszerűen nem létezik folyékony víz, ha tehát mégis van, az csak újabb bizonyíték a légköri adataik hamis voltára.

A déli sarkvidék környezetében hatalmas áradások fordulnak elő időszakosan, a fotókról ez is egyértelműen kiderül. Jól láthatóak a „kettős partvonalak”, a jégfelülettel érintkező olvadt vízréteg jellemző vonása. De a marsi tengereken-tavakon úszó jéghegyeket is megfigyelhetünk a felvételeken. Ezek a felvételek természetesen ugyancsak a „hivatalos” űrportálokon érhetők el.

Miért jelenthetjük nagy határozottsággal, hogy a felvételeken jéghegyek láthatók, és nem valami mások, (Mi mások?...) A dolog rendkívül egyszerű. A fehér foltocskák sohasem kerülnek a kettős partvonal külső vonalán kívülre, azaz a szárazföldre. Viszont az ellenkező irányban akár egészen nagy távolságra is eljuthatnak. A jelenség önmagáért beszél, csupán a saját szemünknek kell hinni és józan ítélőképességünkben bízni. Többre nincs is szükség.

11. a-b ábra. A Déli Sarkvidék térsége. Az első képen a gyűrű alakú objektum részben szárazon, részben víz alatt. A másodikon viszont már messze a partvonaltól, 100 km-nél is távolabb.

A kettős partvonal mellett, a víz alatt sötét anyagot láthatunk. Talán egész algatelepet. Színek hiányában sajnos elég nehéz eldönteni valós természetét.

12. ábra. Látványos fénykép a „kettős partvonalról”. Jól láthatóak a belső partvonalat soha át nem lépő jéghegyek(?), a jégtömb széle (másodlagos partvonal), s az algatakarónak tűnő sötét anyag közvetlen mellette kezdődően.

A Mars Déli Pólusa felszínén – szerencsénkre – található egy tekintélyes méretű gyűrű. A távoli és szándékosan lerontott minőségű műholdas felvételeken is jól látható, miként az is, hogy időszakosan „valami” kiterjedten elönti a környéket és a gyűrű alakú objektum is ez alá kerül. A „valami” évszakos változásokat követ, megjelenése és viselkedése alapján egyértelműen folyadék, ha pedig folyadék, semmi más nem lehet, mint víz. Ha viszont közvetlenül a jégsapka szomszédságában ekkora kiterjedésű, folyékony „valamit” tartalmazó tengerek vannak, akkor ugye ismét annak a nyomára bukkantunk, hogy a marsi légköri és hőmérsékleti adatokkal jelentősen manipulálnak…

Ereszkedjünk le most a felszínre!

Az Opportunity marsjáró nemcsak egyszerűen nem sivatagos talajon járt, hanem valósággal sárban dagonyázott! És hogy mi ezt miért nem vesszük észre? Nem győzöm eleget ismételni: a Marson és a Marsról készített felvételeket meghamisítják. Folyamatosan és szánt szándékkal. Ám minden részletre mégsem tudnak odafigyelni. Sem szakértelmük, sem lehetőségük nem elegendő ehhez.

13. ábra. A Phoenix űrszonda a leszállása folyamán megolvasztotta a talajban, közvetlenül a felszín alatt található vízjeget. Az olvadt víz nem fagyott meg újra, egyik gödröcskéből a másikba folyt át, majd beitta a talaj.

Talajelemző-mikroszkopikus berendezését időnként a talajba (is) mélyesztette, s az egyik képsorozaton azt láthatjuk, hogy a szerkezet könnyedén a felszínbe hatolt, s ott, ahol belenyomódott, a keletkezett kis üreget villámgyorsan folyékony víz töltötte ki, s később vagy megfagyott, vagy sem, az alacsony napállás miatt ez nem eldönthető, hiszen ha folyékony vízfelszínt lapos szögből éri a fény, az szabályos tükörként viselkedik. A fotókon feltűnő „fényes korongokat” egyesek akár DVD-lemezeknek is felismerték, azonban nem erről van szó. A marsrobot vízzel n agymértékben telített, saras felszínen haladt.

Az is feltűnhet az említett felvételeken, hogy a „blueberry”-k hiányoznak a keréknyom mentén. Nem azért hiányoznak, mert belenyomódtak volna a sárba, erre semmi sem utal. Ha pedig nem nyomódtak a talajba, akkor „eltűntek”, vagyis eldurrantak, mint pl. egy pöfeteg gomba. Merthogy nagy valószínűséggel azok is.

14. ábra. Az Opportuniy marsjáró magas víztartalmú talajon dagonyázott. A mintavevője talajhoz nyomása következtébe a keletkezett mélyedésbe azonnal víz gyűlt össze. A keréknyomokból a „blueberry”-k is hiányoznak.

Ejtsünk még pár szót a 2008-ban a Mars a 68. északi szélességi fokán leszállt Phoenix űrszondáról. Ki kell hangsúlyozni: a sokkal szárazabb északon száll le, nem pedig az időszakosan tengerekkel körülvett déli sarki térségben. Nyilván nem „véletlen” ez sem. A lényeg azonban a következő: a Phoenix űrszonda amikor leszállt, kissé megolvasztotta maga alatt a talajban, közvetlen a felszín alatt található jégréteget, és látványos vízfolyást keltett ezáltal. A vízfolyás tartós volt, egyik mélyedésből a másikba folydogált át a víz, nem fagyott meg, nem „párolgott el” villámgyorsan, hanem szép lassan a talajba szívódott fel. Ismétlem: mindez igen magas szélességen történt, ahol éjszakánként „hivatalos” adatok szerint úgy -80 Celsius fok van…

Nyilvánvaló, hogy nem annyi van…

További rendkívül fontos körülmény, hogy az említett űrszonda leszálló-lábain minden reggel harmatcseppek jelentek meg. Nem zúzmara(!!!), harmatcseppek! Azaz a hőmérséklet már hajnalban is a fagypont felett volt. Ott fent északon!

15. ábra. A Phoenix űrszonda lábain harmatcseppek képződtek. A légkör tehát sűrű, magas páratartalmú és kellően meleg ehhez. Még fent a magas északon is.

A marslégkör víztartalma tehát akkora, hogy abból pára csapódik ki reggelente! Ezek a tények cáfolhatatlanul bizonyítják: a marsi légkör sűrű, nagymennyiségű vízpárát tartalmaz, a hőmérséklete pedig messze magasabb a hivatalosan megadottnál.

A hivatalos adatok – nem győzzük eleget ismételni – nem felelnek meg a valóságnak. Meghamisításuk szándékos és előre megfontolt célokkal történik.

Gondok a marsszondák körül

Eddig az emberiség összesen 45 űrszondás küldetést indított a vörös bolygóhoz. Az amerikai, orosz, európai, japán és kínai próbálkozások nagyjából fele sikertelenül ért véget. Nem véletlenül nevezik a Marsot a „Naprendszer Bermuda-háromszögének”. A napokban indult amerikai Mars Science Laboratory szonda (a Curiosity nevű, minden eddiginél többre képes marsjáróval) csak jövő augusztusban ér célba. Az újszerű, a gyakorlatban még soha ki nem próbált leszállási technika ellenére okkal bízhatunk a program sikerében. A hivatalos állítások szerint: „A Curiosity önjáró laboratóriuma a Gale-kráter belsejében keresi majd a bolygón esetleg hajdan, évmilliárdokkal ezelőtt létezett kezdetleges életformák még fellelhető közvetett nyomait, például széntartalmú szerves anyagokat. A rover remélt élettartama legalább két földi év.”.

Eléggé szembetűnő az amerikai marskutató eszközök dominanciája a bolygószomszédunk kapcsán. Biztosak lehetünk benne, ez nem technikai kérdés. Igen régen fordult elő legutóbb, hogy nem amerikai űrszonda elérte a Mars térségét, netán annak felszínét. Az oroszok kb. 40 évvel ezelőtt sikeres marsraszállást hajtottak végre, a Marsz űrszonda felszíni képei közül egyetlen egyet sem láthatott azóta sem a nagyközönség. Az orosz Phobosz űrszonda útközben téves parancsot kapott, ezért elvesztették, a mások Phobosz szonda ugyan elérte a Marsot, a kapcsolat azonban megszakadt vele azt követően, hogy egy gigászi henger alakú „tárgyat” fotózott le a Mars közelében. Igen friss a történés, miszerint a legújabb orosz szonda (is) földkörüli pályán ragadt, már el sem tudott indulni a Mars felé, „nem gyulladt” be a hajtóműve, s az ESA csillagászai találtak rá ausztrál műszerekkel. Az ESA Beagle-2 leszállóegysége is „elnémult” miközben a nagyfelbontású marsfotókon azért megtalálták, tehát nagyon is pontosan végrehajtotta a leszállását. Talán „téves” légköri adatokat kaptak az ESA szakemberei, s kissé megviselte az űrszondát a légkör sűrűsége.

Hajlamosak olykor egyesek lenézni az orosz mélyűri technikát, hiszen még soha nem indultak el a külső naprendszer felé, azt azért ne felejtsük el, hogy már az 1970-es évtől kezdődően az orosz űrszondák számos alkalommal leszálltak a Vénusz bolygóra, ott működőképesek maradtak, a többszáz fokos hőmérsékleten és hatalmas nyomás alatt. Joggal gyanakodtak tehát, hogy valami „nincs rendben”, utána is néztek az USA HAARP nevű, hivatalosan a „magas légkört kutató” berendezésének, ám mindenki tudja, lényegében Tesla-féle skalárfegyverről szól, s amint arról vezető űrhajózási és csillagászati szakportálok beszámolnak, pl. a http://space.com, bizony, az orosz szonda Észak-Amerika feletti elhaladása során két alkalommal is erős kitörés érte a HAARP irányából, ezek a kitörések pontosan elegendőek voltak arra, hogy lebénítsák az űrszonda érzékeny berendezéseit, mindenekelőtt blokkolják a rádió berendezését, azaz lényegében „megvakítsák”, hogy a berendezés ne tudjon válaszolni a földi parancsokra…

Az orosz Phobosz-Grunt (az 1996-ban ugyanilyen névvel indult, ugyancsak földkörüli pályán ragadt űrküldetés 2011-es megismétlése) űrszonda ezúttal egy kínai marsszondát is szállított. Természetesen az is elveszett. Mindeközben az USA kiszállt az európai marsszonda tervezetéből is. Mindez így együttesen meglehetősen „különös”.

A következtetés kézzelfogható: Az USA egyértelmű hegemóniára tör a Mars tekintetében, mindenki másnak megakadályozza a marskutatást, azon az áron is, hogy (űr)fegyverrel leszedi más országok űreszközeit, illetve hamis adatokat szolgáltat, hogy azok „maguktól” menjenek tönkre, netán, mint az ESA Mars Express esetében, lényegében megtiltja a „nyers képek” nyilvánosságra hozatalát, csak egyfajta 3D-s verziókat enged közzétenni, melyek ugyan nagyon szépek, de körül nincs a valósághoz….

2. Élet a Marson – a zuzmóktól a gerincesekig

2002. áprilisában a NASA a saját és a CNN hírszolgálatát felhasználva nyilvánosságra hozta: a marsi sziklák felszínét klorofill-tartalmú anyag borítja. (A bejelentés nem számított meglepetésnek, hiszen a Mars Pathfinder (1997) küldetés Sojourner marsjárója már a marsi talajban is kimutatta a klorofillt) Általános iskolai tanulmányaink szerint ez egyet jelent: a Marson (minimum) növényi élet van, hiszen a növényi zöld színtestek éppen klorofill-tartalmuk révén képesek a napfény energiáját felhasználva oxigént termelni, valamint felépíteni saját szöveteiket.

Gombák, fűfélék, erdőségek a Marson

A 2002-es április bejelentéssel az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Repülésügyi- és Űrhivatala lényegében beismerte (ezzel egyidejűleg lényegében az USA kormánya is, hiszen a NASA kormányszerv), hogy a Mars vonatkozásában évtizedek óta hazudtak. Beismerték, hogy a felszínről készített fotókat szándékosan átszínezték, a marsi légköri adatokat meghamisították, félrevezető tájékoztatást adtak a marsi fényviszonyok kapcsán, a mesterséges alakzatokról készített fényképeket (arc, városok, piramisok, obszervatóriumok) átpixelték, teleszórták szemcsékkel, szándékosan lerontották az ilyen jellegű felvételek felbontását, egyszóval mindent elkövettek, hogy a mesterséges alakzatok képét a felismerhetetlenségig eltorzítsák és az életre utaló nyomokat eltüntessék a felvételekről. Szerencsére, nem végeztek alapos munkát…

1. ábra. A marsi élőlények a „jég hátán” is megélnek. Dr. Gánti Tibor korszakalkotó tanulmányt írt életciklusukról.

A 2002-es bejelentés sajnos nem változtatta meg a közvélekedést, inkább csak kivételnek tekinthető, hiszen azóta is folyamatos a „csontkeményre fagyott, rendkívül hideg, ellenséges világ, minden általunk ismert életformára halálos veszélyt jelentő légkörrel” – dogma folyamatos hangsúlyozása.

2. a-b ábra. Az első képen „blueberry”-ket, azaz kék bogyókat látunk közelről, függőleges felületre tapadva is. A valódi színük bizonyára nem ilyen.  A következő felvételen „blueberry”-k közelről. A bal oldali felsőbe egy féreg kicsiny üreget rágott, éppen abból kukucskál kifelé. Ha a „blueberryk” fémgranulátumok lennének, ezt bizonnyal nem tehetné. Sokkal valószínűbb, hogy gombákról van szó.

A viking űrszondák a Mars talajában mutatták ki közvetlenül és egyértelműen az élet nyomát. A Pathfinder a sziklák és a talaj felületén immár növényi jellegű alkotókat (klorofill-elnyelési vonalak beazonosíthatósága) talált. Valószínűleg mohák-zuzmók nyomait. A levezetésünket folytatva a kérdés az, vajon van-e a bolygószomszédunkon ennél fejlettebb életforma is?

Bármily meglepő, talán már nem is túlságosan az, a válasz a fenti kérdésre is határozott igen.

3. ábra. Valószínűleg taplógombák nőtték be ezt a hatalmas sziklatömböt.

A Mars felszínén tevékenykedő robotok felvételein felbukkanó, „vulkanikusnak” tartott sziklák nagy többsége ugyanis valami egészen más. Az egyenetlen felszínük ugyanis taplógombákhoz hasonló vagy azokkal azonos réteggel fedett! Az a „mellékes” körülmény ugyanis egyáltalán nem zavarja a sziklák vulkanikus eredetét hirdetőket, hogy a legközelebbi vulkán jó pár ezer kilométerre található, s a legnagyobb naivitás mellett sem elhihető ez a történet, már csak ezen okból sem. A Gusev-kráterben vizsgálódó Spirit marsjáró egyik felvételen, pontosan egy „vulkanikusnak” nevezett kő mellett megfigyelhetünk egy kicsiny matchbox autót is. Méret, minden stimmel. Vagy azt kell hinnünk, hogy a gyár már a Marson is leányvállalatot hozott létre, vagy azt, hogy a fotó talán nem is a Marson készült, hanem inkább valamelyik kieső szeméttelepen. Az igazságot talán csak az illetékesek tudják, vagy még azok sem…

4. a-b ábra. Az osztott felvételen két különböző hullámsávban látható a gombákkal sűrűn benőtt kődarab. Bizonyos hullámsávokon akár vulkanikusnak is tűnhet. Figyelemre méltó a közelében parkoló matchbox kisautó. A másik ábrán a gomba földi megfelelőjét láthatjuk.

Az egyik hivatalos álláspont szerint azért nem látunk színes felvételeket, illetve ha látunk, azok „hamisszínesek”, mert a marsjárók különböző színszűrőkön át fényképezik a környéket és az így készült, különböző szín- és infravörös tartományban leképezett tájat „sajnos” nem tudják színhelyesen összeállítani. A beépített színkalibráló ellenére sem… - teszem hozzá én.

Az a tény ugyancsak legalábbis „szokatlannak” tekinthető, hogy a marjárók színszűrői között éppen a zöld hiányzik… Vajon miért? Van vörös, sárga, zöldeskék, több infravörös és ibolyántúli, de zöld nincs. Hm, hm.

5. ábra. A kőzetek repedéseiben előtörő fűfélét láthatunk ezen a felvételen.

Azt még – esetleg – megérthetnénk, hogy a színszűrők használata a „geológusok munkáját segíti”, azt azonban már kevésbé, sőt, egyáltalán nem érthetjük meg, hogy miként segítheti bárki munkáját is, ha éppen a szabad szemmel látható színtartományból egy jelentős szelet hiányzik.

A szűrők képesek árnyékhatásokat és visszaverődéseket létrehozni, miközben azok a valóságban nem léteznek, ezáltal is összezavarva az emberi szemet. Mindez becsaphatja a tekintetet, főleg kis léptéket figyelembe véve.

6. ábra. Növényi jellegű csoportosulások ezen a MGS MOC fotón. Semmiféle más – geológiai jellegű alakzattal – nem cserélhetők össze.

Az egyik szűrővel készült képeken a sziklák felszíne jóval több kicsiny, erőssebben fényvisszaverő részt tartalmaz, ezért rücskösebb textúrájú, köszönhetően az általános kivilágosításának, miközben a másik színszűrő használata következtében a sziklák felszíne sokkal lágyabb, egyúttal sötétebb is. Ez utóbbi megoldás sokkal inkább alátámasztja a sziklák felszínén növekvő életforma jelenlétét, miközben a pontosan ugyanezekről a sziklákról készült képeken a  porózus, vulkanikus kinézetű megjelenést kölcsönözni fogadjuk el inkább. Nos éppen erről beszélek Ez a fajta elrejtési technika, akár szándékos, akár nem, tovább nehezíti a helyzetünket, hiszen amennyiben a növekvő életforma teljes egészében betakarja a fejlődése alapjául szolgáló sziklát, bizonyos színszűrők alkalmazásával hajlamosak lehetünk természetes geológiai formának felismerni, pláne ha a valós színeket nem is láthatjuk…

7. ábra. Sziklák repedésein, a hegyoldalon felkúszó növényzet.

A „blueberry”-k, azaz a kék bogyók mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen egyrészt hihetetlen nagy tömegben, másrészt kilométerek tucatjain át borítják a felszínt, s habár „ásványi kirakódásoknak” tartják őket, elég nehéz elképzelni ilyen „ásványi kirakódások” létrejöttét függőleges sziklafelületen, netán „kocsányon lógó” változatot, merthogy ilyen is van. S mindezek csúcsaként, több olyan bogyót is felfedeztek, melyeken parányi férgek (kukacok) kukucskálnak ki, vagy már arrébb is költöztek, s lyukacskát hagytak maguk mögött…

Az „élet lépcsőjén” tovább haladva, fejlettebb növényeket ábrázoló fotókból is bőséggel rendelkezünk. A következő lépésként a fűfélék, virágok jönnek, s a marsi lankákon kilométereiket rovó marsjárók le is képezték őket, összecserélhetetlenek.

8. ábra. Ezen az osztott fotón bal oldalt az eredeti – csapnivaló – minőséget látjuk. Erős kontrasztosítás és színezés következtében áll elő a jobb oldali képszelet. Növénytakaróval befedett becsapódásos kráter.

A fás-jellegű növényekkel már ritkábban találkozhatunk, az űrszondák nem erdőségekben szálltak le, inkább a bolygó körül keringő űrszondákon láthatunk belőlük szép számmal, amint a krátereket-kisebb geológiai töréseket betakarják áthatolhatatlan rétegükkel, s a sziklás hegyoldalakon is igyekeznek felkúszni.

Azért mégis van valami. Az Opportunity marsjáró egyik felvételén nem mást, mint egy közönséges fagerendát láthatunk. Igaz, nem túl nagy, mindösszesen fél méteres lehet, de fagerenda. (A Valles Marineris Kanyon végén lencsevégre kapott, nagyjából ugyanilyen vagy ennél kissé alacsonyabb termetű lény házába a folyosóra megteszi áthidalónak…) Oldalai és a végei megmunkáltak. Sőt, a közelében egy részlegesen betemetett másik szabályos tárgy is felbukkan. A NASA olyan nagylelkű volt velünk szemben, hogy még háromdimenzióban is megnézhetjük a  felvételt. Mivel azonban a NASA-ról van szó, azért annyira nem érdemes örömködnünk, hiszen a panoráma-felvételből kiderül, az Opportunity keresztülment a gerendán, azt közelről megvizsgálta műszereivel, s bizony erről a tényről, s a vizsgálat eredményeiről mélyen hallgatnak. Az említett felvételen egyértelműen látható, amint a marsjáró keréknyomai keresztezik a gerendát…

9. ábra. Fagerenda az Opportunity marsjáró keréknyomával keresztben.

A Marson található növényi élet jelenleg is megfigyelhető létezése műszeres és a helyszíni (már amennyiben a hivatalosan kiadott felvételek valóban a Marson készültek!) felvételek alapján bizonyítottnak tekinthető. Kutassunk tovább, a növényi élet mellett esetlegesen előforduló állati élet után. Talán ilyesmivel is találkozhatunk!

Állati élet a Marson

            Állati életformákat legkönnyebben a Mars felszínén közlekedő robotok felvételein pillanthatunk meg, feltéve, hogy szép nyugodtan bevárják a csiga sebességénél alig gyorsabban közlekedő marsjárókat, és szépen pózolva üldögélnek, amíg a kamera éppen feléjük irányul, s engedik magukat leképezni. De még ha meg is tennék vajmi kevés az esély arra, ha ilyen fotó készül, azt mi, a széles nyilvánosság tagjai is megláthassuk. Pedig, még erre is van példa!

A legprimitívebb lények talán a férgek, s miként az fentebb említésre került, a „bluberry”-nek nevezett gömböcskékbe bizony lyukakat fúrnak, talán éppen azokkal táplálkoznak, s ugye ebben az esetben a „blueberry”-k (ha egyáltalán a valóságban kékek…) sokkal inkább tekinthetők gombáknak.

10. ábra. Ismeretlen állat gerincoszlop-maradványa.

A fejlettebb állatok akár el is szaladhatnak, a kövületek viszont megvárnak. Se szeri se száma az olyan fotóknak, ahol valamilyen állati eredeti fossziliát, azaz jobb-rosszabb állapotban megőrződött maradványt találhatunk, általában természetesen csontokat, koponyákat. Már az eddig felsoroltak is meglehetősen elgondolkoztatóak kellenének, hogy legyenek, de vajon mi a magyarázata annak, hogy a Mars bolygón lényegében a Földön jelenleg vagy egykor élt, illetve élő állatokhoz oly nagymértékben hasonlító lények maradványait találjuk? Párhuzamos evolúció? Vethetnénk fel a kérdést. A gondolat vonzó lehet, ám ez esetben a két bolygó között folyamatos érintkezést kell feltételeznünk, ez pedig már túl messzire vezetne. Vagy mégsem?

11. ábra. Állatkoponyák a Mars felszínén

A marsi fotók tanúsága szerint jelenleg is van állati élet a bolygó felszínén. Találkozhatunk erre vonatkozóan is bizonyító erejű felvételekkel. Bár ezek száma már korántsem olyan gazdag, mint korábbiak, de léteznek. Több képen bukkan fel egy muréna- vagy angolnaszerű lény, van ahol nemrégiben pusztul el, oszlásnak még nem indult tetemét látjuk, de olyan fotó is akad, ahol bizony még nagyon is életben van! A muréna/angolna vízhez kötött élőlény, még akkor is így van ez, ha esetleg a szárazföldön is – szükséghelyzetben – képes közlekedni, rövid távolságokat megtéve egyik felszíni víztől a másikig. A Marson ezt a képességét magasabb szintre fejleszthette, hiszen rá volt kényszerülve. Az ottani körülményekhez való alkalmazkodása révén talán hosszabb, vízmentes időszakokat is képes túlélni. A bizonyítékok legalábbis erre engednek következtetni.

12. ábra. Elpusztult angolna-szerű lény egy kályha(?) alkatrész közelében.

Esetleges rovarok megfigyelése nagy nehézségbe ütközik, apró méretük miatt nehéz felismerésük az egyébként is szándékosan lerontott felbontású fekete-fehér felvételeken. Egyes fotókon mégis felbukkannak olyan átmeneti alakzatok, melyeket gyakran a két párhuzamos kamera közül csak az egyik örökít meg. Mivel nem egy időben fényképeznek, az ilyen esetek mindig igen figyelemre méltóak. Sajnos azonban nem szolgálnak egyértelmű és kétségbevonhatatlan bizonyító erővel.

13. ábra. És még élő állapotában.

A másik, gyakran megfigyelt állat, legalábbis a Marsra leszáll űreszközök közelében, a kistestű, mókus-szerű testalkatú és nagyságú teremtmény. Úgy tűnik, többnyire a felszín alatt él, ott furkálja a maga járatait, de olykor a felszínre is feljön, „körülnéz”, netán az ott található növényekkel táplálkozik.

Régi, több évtizedes felvételek között találhatunk dinoszaurusz-jellegű lényekről is fotókat, ezek a képek azonban olyan rossz minőségűek, hogy tartalmuk nem tekinthető bizonyító erejűnek.

A Marson az állatok az eget is meghódították,

Mivel sebesen szálló lényekről van szó, akiknek a marsi – a földihez képest ritkább – légkörben kell a levegőégben fennmaradniuk, ezért bizonyára kevés időt tölthetnek repüléssel, hiszen igen megterhelő lehet számukra, s ha meg is teszik, röptük sebes lehet. Ezért is kerülhetnek igen ritkán lencsevégre a felszíni robotok képein, no meg azért is, mert a marsi eget az esetek túlnyomó többségében (esetleg minden egyes felvétel esetében) – hamisítják.

14. ábra. Madár repül a marsi égen.

A fentiek ellenére, rendelkezésünkre állnak marsi madarakról fotók.

A Marsi életről (is) sokkal valósabb és hitelesebb képet kaphatnánk, ha a tényleges színeket látnánk, nem a meghamisítottakat, vagy jó esetben a fekete-fehéreket. E téren semmi változás nem várható, hiszen a 2.5 milliárd(!) dollárért (vajon mi került benne ennyibe?...) elkészült, és 2011. novemberében útjára indult Curiosity marjáró robot egy mindösszesen (hivatalosan legalábbis…) 1024 x 768-as felbontású, 15 fokos látószögű kamerát visz magával. E puszta tény már a vicc kategóriánál is jóval mélyebben van… Minimum elvárás lehetne, ha tényleg komolyan folyna a marskutatás - és nemcsak egyfajta színjátékot adnának elő hamisított helyszínekkel, fotókkal, és robotokkal -, hogy legalábbis színes mozgóképet vegyen fel az adott űreszköz, természetesen hanggal együtt. Már néhány 10.000 Ft.-ért kapható egészen egyszerű fényképezőgép is képes erre, rendkívül jó minőségben! A NASA „csúcstechnikája” pedig valahol 20 évvel ezelőtt jár, és ezt higgyük is el!?

Aki akarja, akár el is hiheti… - aztán vessen saját magára.

3. Marsi civilizációk

H.G. Wells Világok harca című regénye elég jelentős hatással bírt a marsi civilizációk megítélése terén. A helyzetet csak súlyosbította Orson Welles 1939-as rádiójátéka, az Egyesült Államokban tömegpánikot keltve. A filmipar is bekapcsolódott a „gonosz marslakók” teória sulykolásába. Ray Bradbury Marsbéli krónikái, vagy a marslakók békés voltát alátámasztó néhány mozifilm csak kicsit enyhített ezen az előítéleten. Ámbátor, nagyon is lehetséges, hogy - a mindmáig titkolt -, 1962. május 22-i marsraszállás lényegében csak egyfajta „visszatérés” volt, hiszen a mai élő emberiség egy része akár a Mars bolygóról is származhat. És nemcsak azért, mert az USA-ba kivándorolt magyarokat „marslakókként” ismerték, hanem legalább ezer éves,  Ősi tudás köve is erről tudósít bennünket.

Rádiólejek a Földnek

Már a rádiózás korai szakaszában üzeneteket fogtak a Földön a világűr távoli térségei felől - amint kutatók és szakértők jelentették. Az elektronika "boszorkánymestere" Nicholas Tesla, állította, hogy hármas rezgések sorozatát fogta egy drótnélküli készülés segítségével.

Guglielmon Marconi, a drótnélküli telegráf atyja beszámolt arról, hogy egy üzenetet sikerült elfognia a Mars irányából, miközben elektronikai kísérleteket végzett az Electra nevű jachtján, mialatt a Földközi-tengeren vitorlázott. "A jelek rendszere sejtetni engedi azt, hogy esetleg elektromos zavarok is felelőssé tehetők létrejöttükért" - jelentette Marconi. Az egyetlen jel amit tisztán felismert a "V" betű jele volt - Marconi telegrafikus kódja szerint.

Az 1924-es szembenállás idején a Mars nagyobb közelségben volt a Földhöz, mint ebben a században bármikor. Dr. David Good, majd a későbbiekben az Amherst Collage csillagásza, Emeritius professzor is csatlakozott a felhíváshoz, hogy szervezzenek egy nemzetközi figyelőszolgálatot abból a célból, hogy esetleg felfogjanak olyan rádiójeleket, melyek a Mars irányából érkeznek. Azt kérték, hogy a Föld összes nagyfrekvenciájú rádióadója legyen kikapcsolva minden órában öt-öt percre augusztus 12-től, 11.50-től folyamatosan augusztus 23-ig. Az eredmény ámulatba ejtő volt.

Newarkban, New Jersey államban, R.I. Potelle a WOR rádióállomás főmérnöke jelentette, hogy fogott egy "pontokból és vonalakból" álló sorozatot a megfigyelés idején este 7.30 és 10.00 között. A pontok és vonalak jelei érkezhettek a Marsról, de esetleg egy ki nem kapcsolt nemzetközi adóból is. A Morse-féle kódrendszer a jelek szerint az "ENUZA" szót formálta, mely semmiféle jelentéssel nem bírt a megfigyelők számára.

Washingtonban Francis Jenkins, egy feltaláló, aki éppen akkoriban tökéletesítette a rádióvevők berendezéseit, hozzákapcsolta saját vevőkészülékét egy nagy antennához és ráhangolta a 6000 m-es hullámhosszra. Pontok és vonalak sorozatát fogta, de az üzenet tökéletesen érthetetlen volt a számára.

Jenkins berendezése átalakította a rádiójeleket világos mintázatokká, melyeket közvetlenül mozgófilmre vittek. Jenkins 30 órányi anyagot rögzített a rádiócsendes időszakok alatt. "A film - ahogy később elmondta - körülbelül félórás ismétlődő szakaszokra tagolódik, és az ezalatt érkező jeleket egymás alá rajzolva egy emberi arc bontakozik ki, valamint még valami, amit még nem tudunk értelmezni."

Dr. Good, aki megszervezte a figyelőszolgálatot, jegyzetet mellékelt a filmhez, mely jelenleg a Nemzeti Standard Hivatalban található. "Van egy folyamatos felvételünk, amit tanulmányozhatunk, és ki tudná megmondani, amíg nem tanulmányoztuk ezt, hogy mit jelentenek a jelek." A Green Bank obszervatórium tudósai azt nyilatkozták, hogy a jelek egyfajta televíziós képnek tűnnek, olyanoknak, melyeket rádiókészülékkel próbáltak fogni. Ezek után a kezdeti próbálkozások után az érdeklődés folyamatos volt a világűrből érkező rádiójelek iránt egészen napjainkig.

Emberi tevékenységre utaló nyomok a Marson

Mindenki látta már azt a „bizonyos” lábnyomot, melyet állítólag Armstrong szkafander-csizmába bújtatott lába hagyott a Hold(?) porában, hiszen minden történelemkönyvben megtalálható. Az most ne zavarjon bennünk különösebben, hogy ezt a felvételt képtelenség volt elkészíteni, a kamerákat ugyanis az űrhajósok mellére erősítették, derékban 90 fokban kellett volna előredőlniük, ha közvetlenül maguk alá akartak volna fényképezni, kockáztatni az egyensúly vesztést, a hasra esést. Ám még ez sem lett volna elegendő, ugyanis a fényképezőgép fókusza nagyobb volt annál, mint amit „bedőlt” űrhajós tudott volna produkálni, ha képes lett volna ilyen testhelyzetben képet készíteni, annak kötelezően életlennek kellett volna lennie… Vannak olyan holdfotók is, ahol az űrhajós a saját bakancsa orrát fényképezi, a fentiekből következően: nyilvánvaló lehetetlenség.

1. ábra. Emberi(!) lábnyomok vezetnek a marsi hegyoldalon. Naplemente a Guszev kráternél, 2009. május 19-én. A Spirit marsjáró panoráma-felvétele.

Az eddigiekben a NASA/JPL/MSSS portálokon az USA kormánya által jóváhagyott (mivel a NASA kormányszerv, minden egyes információ közzétételéhez kormányzati engedély szükséges!) archívumokban elérhető felvételek felhasználásával bizonyítottuk a marsi légköri- és hőmérsékleti adatok hamisak (meghamisítottak!), a Mars bolygón kiterjedt vízfelületekkel találkozhatunk, a talaj nagymennyiségű vizet tartalmaz, s erre épülve a „vörös bolygón” az élet minden formája előfordul a legprimitívebbtől a fejlett állatok vonatkozásáig egyaránt, felvetve még a párhuzamos evolúció létét is. Eljutottunk a döntő, az embert évezredek óta foglalkoztató kérdéshez, van-e intelligens élet a Földön kívül? S ha igen, megtalálható-e ennek bármiféle, bizonyító erővel rendelkező nyoma? Netán éppen a Marson?

2. ábra. Eldobott fél pár cipő a Spirit marsjáró egyik felvételén. Még a szabályos tartószerkezete is jól kivehető.

A válasz – természetesen – ismét csak határozott igen.

Nagyfelbontású, közeli képek a Mars felszínéről elsősorban a marsjáróknak köszönhetően állnak rendelkezésünkre, helyet változtató képességük révén néhány 10 km-es távolságot barangoltak be az elmúlt közel egy évtizedben, miközben fotók tízezreit készítették el. Ezek töredékét nyilvánosságra hozzák. Nyilvánvalóan jól megválasztott és kellően „feldolgozott”, értsd: meghamisított töredékét. Mégis. Amennyiben ezek a felvételek valóban a Marson készültek, döntő bizonyítékkal szolgálnak emberek marsi jelenléte mellett a jelen korban is.

3. ábra. A „birodalmi” koponyája (sisakja), nem messze tőle kutyafej alakú szabályos kő.

Az egyik felvételen ugyanis nem mást, mint emberi lábnyomokat láthatunk. Összetéveszthetetlenek. (A levegő jelentős páramennyiséggel rendelkezik!) „Egy mérés nem mérés” – mondják a tudósok és természetesen igazuk van. Nyilván, több bizonyítékot is fel kell sorakoztatnunk, még akkor is, ha ismerjük, miként viszonyulnak a hivatalos szervek az általuk kiadott felvételekhez és miként bánnak azokkal… Ám ez esetben is ránk mosolygott a szerencse: egy másik felvételen egy kitűnő állapotban lévő félcipőt láthatunk, valamiféle tartószerkezetre erősítve. Igaz, csak fél pár, és elképzelésünk sincs, miként került oda, mégis ott van, a mi számunkra pedig ez a fontos. Egy újabb felvételen bakancs, egy továbbin elnyűtt papucs, stb. Kint a Mars felszínén! Akár egy szeméttelep…

4. ábra. A „birodalmi” koponya „sisak” közelről, különféle nagyításokon és képerősítéssel. Jól látható, a felszín alatt „folytatódik” valamiképpen.

Amerre csak a marsjárók barangoltak a felszínen, mindenhol emberi tevékenység nyomaival találkoztak. Eldobott csavarok, orsók, kályhafedőlap, tál, érme, matchbox autó, kockák, különböző idomok, a mintavevő kar által megsértett flakon, emberfejet formázó oszlopfő, stb. stb. Szinte felsorolni is lehetetlen mennyi minden. Természetesen néhány esetben még talán elmegy a „szélfútta szikla” hivatalos teória, de azért a századik alkalommal ez az álláspont már a nevetségességbe fullad. Oda, ahová való.

5. ábra. Újabb koponya. Előtte mintha egy kicsiny, mókusszerű lény üldögélne hátsó lábain valamit majszolva.

Emberi tevékenység meggyőző nyoma azért mégiscsak az lenne, hogyha egy emberre is bukkannánk valahol, lehetőleg élőre. Emberi koponyát többet is ismerünk a Marson, sőt, egyikük „birodalmi” sisakban eltemetve(?), bár az is lehet ez utóbbi esetben a sisak csak a sírját díszíti. Természetesen igaz, hogy a „természet szeszélye” olykor furcsa alakzatokat hoz létre, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az említett „birodalmi” koponya (sisak) közelében egy tökéletes kutyafejet formázó kisebb szikla is található. Ez esetben – felmerülhet a kérdés – mi a bizonyíték arra, hogy a sisak „valódi”, és nem csupán egy további kőszikla? Ezt könnyű belátni abból, ha észrevesszük a teljes fotóra kiterjedő, szándékos „szemcsésítést”, mint újabb hamisítási eljárást. A koponya (sisak) láthatóan a talaj felszíne alatt is folytatódik, talán valamilyen szögletes forma is akadt a környéken (síremlék?), azt felismerte a képhamisító számítógépes program, és rögtön „beavatkozott”. (A képhamisítást már évtizedek óta – idővel egyre tökéletesebb – számítógépes programok végzik.) Az ívelt formák felismerésére többnyire még képtelenek, ezért maradhatott meg a koponya (sisak) a felvételen.

6. ábra. Kicsiny emberke üldögél a sziklaperemen.

Egy következő marsfotón élő emberi lénnyel is találkozhatunk, amint egy kráter szélén üldögél majdnem „gondolkodó” testtartásban. Méretre ugyan igen alacsony, jó esetben fél méter magas, de csupán testmérete nem lehet kizáró ok intelligens mivoltára, hiszen mióta a hobbitokat megtalálták Indonéziában, nincs okunk csodálkozni.

Technikai alkotások

A hétköznapi tárgyak sok mindent elárulnak a felhasználójáról, de nem mindent. Az ember számára a technikailag elérhető csúcsot mégis a levegőég, illetve a világűr meghódítása jelenti. A Marson és a Mars körül ilyen jellegű szerkezetek jelenkori létezésére is rendelkezésünkre állnak bizonyítékok.

7. ábra. Metronóm-szerű szerkezet.

Az egyik kráter szélén „csücsülő” repülő csészealjról készült felvétel már hosszú évek óta ismert. Másfél km(!) az átmérője, klasszikus csészealj forma, a hajtóműve is jól látható. Lehetetlen a korát megállapítani. Lényegében bármennyi idős lehet és bárki használhatta.

8. ábra. Hengeres tárgy a Mars talajába fúródva.

Sokkal érdekesebb számunka a Mars homokjára lezuhant, nagyjából 120-150 méter nagyságú, tehát még mindig meglehetősen méretes repülőgép (űrhajó?). nyilvánvalóan szerencsétlenség történt, a becsapódáskor az egyik szárny letörött, ám még a talajt érés követően is a hajtóművek működtek, félreismerhetetlen nyomok utalnak erre. A gép tetején kisebb kiemelkedő rész látható, rajta egy kereszt jellel. Talán dokkoló-egység? Nem tudni. A marsi viszonyokat tekintve e katasztrófa már nem a távoli múltban következett be, hiszen a felszínen látható hajtóműnyomoknak idővel el kell tűnniük. Az mindenesetre érdekes, hogy a repülőgépet (űrhajót) elhagyták, elhanyagolták, nem látjuk mentés-menekülés nyomait.

9. ábra. A Viking-1 mintavevő karja megsértett egy műanyag(?) flakont. Tisztán láthatóan annak tartalma részben kifolyt.

Ez még mindig a múlt. És a jelen?

Erre is vannak adataink. Az egyik marsjáró lefényképezett egy sugárhajtású repülőgépet. Az objektum ismét összecserélhetetlen, hiszen a kondenzcsík is teljesen tisztán látható mögötte. Azaz: megcáfolhatatlan tény, a Marson, a marsi légtérben napjainkban is használnak valakik sugárhajtású repülőgépet. Az már csak hab a tortán, hogy a kondenzcsíkjának irányítottsága a repülőgép testéhez képest pontosan olyan, mint a sokszoros hangsebesség elérése kifejlesztett titkos amerikai repülő szerkezet…

10. ábra. Ezt az érmét a Spirit marsjáró robotkarja ásta elő egy marsi sziklából.

A világűr sem lakatlan a Mars közelében, hiszen Marina Popovics - Pavel Popovics kozmonauta egykori felesége, aki annak idején Tyereskovával együtt űrhajóskiképzést kapott, 102 repülési világcsúcs fűződik nevéhez – 1991-ben nyilvánosságra hozta a Phobosz-2 szovjet űrszonda utolsó felvételét - a Mars nagyobbik holdja körül a pályára állás előtt készült, majd megszakadt vele a kapcsolat. A képen egy kb. 5 km hosszú, hengeres alakú „tárgyat” láthatunk. Kétségtelen valamiféle űreszközt. Pontosan ugyanolyant, amilyennek árnyéka több marsfelszínt ábrázoló képen is felbukkan.

11. ábra. Az egyik sziklameredély szélén pihenő repülő csészealj. Átmérője 1.5 km. Tisztán látható hajtóműve. KI tudja mióta pihen ott?

12. ábra. Lezuhant repülőgép a Mars porában. Szárnya részben letört, ám a hajtómű működése nyomott hagyott a laza talajon.

13. ábra. Sugárhajtású repülőgép hasít a marsi égen.

14. ábra. Marina Popovics mutatta meg a világnak ezt a Mars, Phobosz holdja mellett felbukkant, 5 km hosszú, szivar alakú űrhajóról készített felvételt.

Épületek, romok

Talán a legismertebb alkotás a Marsarc. A maga 1500 méteres hosszával, és néhány száz méteres magasságával. A Viking űrszondák fényképezték le 1977-ben. Ahogy az idő telt, újabb és újabb űrszondák érkeztek, jobb és jobb minőségű képek készültek. Igyekeztek ezek segítségével „bizonyítani”, hogy semmi másról nincs szó, csak „szélfútta sziklákról”. A szándék azonban nem jött be, hiszen kiderült, az újabb és jobb felbontású felvételek egész egyszerűen nem hozhatók fedésbe a Vikingek fotóival, azaz hamisak… Ezután már óvatosabbak voltak, ám ismét nem eléggé. Az immár illeszkedő képeket teleszórták szemcsékkel, mesterséges fedőréteget vittek rájuk, s ezeket a törekvéseket bizony a nagyon profi „amatőrök” rendre leleplezték.

15. ábra. Az 1960-as években fényképezték le ezt a hatalmas marsi épületet. Mérete 10 km-es nagyságrendű.

A Marsarc mellett piramisok találhatók, velük kapcsolatban már egyre kevesebb szó esik a „szélfútta sziklákról”…  A Pathfinder az „Twinpeaks” nevű kettős csúcsú hegy északi tagja előtt pedig szfinxet fotózott le.

16. ábra. A „birodalmi” koponyájával (sisakjával) ellentétes irányban, a távolban, hosszú, ablakokkal ellátott épület látható halványan.

17. ábra. A Hale-kráter belsejében található település részlete. Ide igyekszik a Curiosity.

A bolygó további részein is tekintélyes számban kerülnek elő felvételek monumentális alkotásokról, ezek olykor bújócskát játszanak velünk, azaz egyik fotón rajta vannak, a másikon már nincsenek. Természetesen jelen esetben is hivatalos archívumok anyagáról van szó, és ugye arról, hogy egyes képekről lehamisították ezeket, másokon rajtahagyták. A leglátványosabban egy gigantikus – tíz kilométeres nagyságrendű(!) - félig eltemetett  emberfej és egy hozzánk képest háttal üldögélő cicus esetében.

18. a-b ábra. Aki bújt, aki nem… Az egyik Viking felvételen szerepel a hatalmas, részben ellepett emberarc és a háttal üldögélő cicus, a másikról már eltűntek…

A marsi embereknek élni is kell valahol. Emberkéz alkotta épületeket már az 1960-as években a Mariner űrszondák kamerái is lencsevégre kaptak. Egyikük a mai napig hősugárzást bocsát ki, tehát energiát termel. Bizonyára lakott. Az „Inka város” is sokak számára ismert. A szovjet Phobosz űrszonda infravörös kamerája szabályos szerkezetek rendszerét látta „felszín alá látó” készüléke segítségével.

19 ábra. Hatalmas piramis

Egyéb tárgyi leleteink is vannak. A „birodalmi” koponyát (sisakot) láttató fotó hátterében felbukkan egy hosszú, ablakokkal tarkított épület, ám a felbontás rendkívül rossz, szinte a felismerhetetlenségig el van torzítva.

20. ábra. A Twinpeaks kettős csúcsa előtt szfinx áll.

Kétségtelen a legalaposabban kutatott és a nyilvánosság számára is bemutatott város Tithonia. Két órás film készült róla, Red Star Project címmel. A városban számos, jól felismerhető, ám részben ismeretlen rendeltetésű épületet láthatunk. Egyfajta kikötői épületet ablakokkal, aztán egy hatalmas, kissé megdöntött emberszobrot, „templomot”, energiatermelő központot, különböző lépcsős piramisokat, hatalmas városfalat, egy sugárzó fényt árasztó kupolát – alátámasztván, az épületeket jelenleg is használja valaki.

 21. ábra. „Egyiptomi” jellegű szobor egy kráterfalban.

22. ábra. „Görög” jellegű oszlopfő a „pusztában”, alatta ősi vonásokkal bíró töredék.

23. ábra. Különböző hullámhosszakon és időpontokban leképezett Marsarc. A számos fotó birtokában továbbra is inkább tűnik valóságos és mesterséges alkotásnak, mint „szélfútta sziklának”.

24. ábra. Tithonia város

25. ábra. Számítógépes animáció az egyes építészei elemek felismerésének megkönnyítésére.

A Marsról származunk?

Néhány éve még a kérdés felvetése is abszurdnak tűnt, azóta szerencsére változott a helyzet, egyre több ősi iratot sikerült megfejteni, egyre többet tudunk Naprendszerünkről is.

A Csepregi-kövek mindösszesen néhány éve ismertek. Egyes darabjainak kora Koppány papjáig, Sabrag mágusig nyúlik vissza, azaz minimum ezer éves. Az egyik legérdekesebb talán az Ősi tudás köve. Könnyedén felismerhető rajta a belső Naprendszer, kiemelten a Mars, a maga két holdjával és a Föld. (A Naprendszerünk egyetlen további bolygója sem rendelkezik egy, illetve két kísérővel, a helyzet tehát összecserélhetetlen.) A Naprendszer belső két bolygóját a kő rajzolója csak jelöli. Bár a Vénusz mellett is feltűnik egy pötty, akár a távoli múltra utalva, amikor a Vénusznak – ugyancsak bizonyított módon – még volt egy holdja.

26. ábra. Az Ősi tudás kövének egyik oldala.

Amit a rajzon láthatunk, az a következő: egy űrhajó érkezik egy jelentős nagyságú, több holddal rendelkező égitesthez. Másik irányból további vonal vezet hozzá. Aztán erről az égitestről (Nibiru vagy esetleg Jupiter?) vonal vezet a Marshoz és a Földhöz is. Talán két betelepítési hullámot jelöltek így? Nem tudni.

Feltehetjük a kérdést a kő alapján: mi van, ha nem az „istenek” érkeztek a Nibiruról (mint átmeneti állomáshelyről), hanem mi magunk? Mi van, ha a túlélés biztosítása érdekében őseink eleve két égitestet igyekeztek benépesíteni?

27. ábra. És a másik.

Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a kő hátulján is megfigyelhető több égitest, egyiknek kilenc kísérője, még további csillagok, egyesek csak jelölve, betűk, jelek, szimbólumok.

Vajon mindig is az orrunk előtt volt a válasz, csak az túlságosan idegen és szokatlan ahhoz, hogy elfogadjuk? Talán csak most kezdünk mindent megérteni és visszatérni gyökereinkhez? Lehetséges lenne, hogy miként a mi szondáink a mars bolygót kutatják a marsiaké pedig éppen a Földet? Esetleg az ő űrhajósaik is eljutottak már közénk? (Ha így történt, remélhetőleg nem a középkorban fordult elő, mert akkor garantáltan a máglyán végezték…)

„Az igazság utat tör.” Semmiféle földi hatalom nem akadályozhatja ezt meg tartósan. Hamarosan minden kiderül.   

Vissza a nyitólapra