|
Arany László: Mars-híradó - 2014/2. |
|
|
13. |
|
|
A marsi élet jelen létezésének hivatalos elismerése alapjaiban rázza meg a természettudományos, a vallási és a (téves) filozófiai elképzeléseket. A bejelentés nem kerülhető meg, legfeljebb elodázható. Már nem sokáig. Történelmi korokat élünk tehát.
USA szenátorok is tudják: „A Marson és a
Földön pontosan ugyanaz a hőmérséklet”
2014. július 3-án elhangzott, az Obama
kormányzat, a széndioxid kibocsátását szabályozandó Környezetvédelmi
Programját bíráló beszédében, a Republikánus párt tagja, Kentucky
állam szenátora, Brandon
Smith,
azt állította, hogy az ember által okozott klímaváltozás elmélete
tudományos szempontból megalapozatlan, révén a Marsnak és a Földnek
„pontosan” ugyanaz a hőmérséklete.
1.
ábra. Kentucky állam szenátora,
Brandon
Smith, amint
felszólalásában
éppen
a világ tudomására hozza, a szenátorok és
tudóskörökben ismert tényt: „a Marson és a Földön pontosan ugyanaz a
hőmérséklet”.
A Huffington Post jelentése további
részleteket közöl:
Smith -
bányatulajdonos a
Mohawk
Energy nevű
vállalatnál -, leszögezi, hogy habár a Marson nincsenek szénbányák,
a Mars és a Föld hőmérséklete megegyezik. Ezért – érvel Smith – a
földi bányatársaságokat mentesíteni kellene a kibocsátási
korlátozások alól.
A Nemzeti Erőforrások- és Környezetvédelmi
Bizottság tanácskozóján
Smith,
mint a szenátusi többség tagja, szó szerint az alábbiakat mondta
(felszólalása a youtube-on is megtekinthető): „Önök, ott
ülnek a székeikben a maguk adataival, és mi itt ülünk a mieinkben a
magunk adataival, a szavazóinkkal és a szakértőinkkel a hátunk
mögött. Nem akarom vitatni a klímaváltozás tényét, egyszerűen csak
rá szeretnék mutatni arra, amiről úgy gondolom, akadémikusaink nagy
többségben egyet értenek: a Marson a hőmérséklet pontosan
ugyanolyan, mit itt. Ezt senki sem vitatja. Habár a Marson nincsenek
szénbányák. Ahogy én tudom, a Marson gyárak sincsenek.”
Vajon Kentucky szenátora „véletlenül elszólta”
magát? Nem gondolnám. Az előbb említett bizottság egyetlen szenátor
tagja sem, egyetlen szóval sem háborodott fel, hogy
Smith
szenátor netán fantáziál. Nem. Egyikük sem. Azaz pontosan tudták,
ez az igazság. A
lélegzetük is elállt Smith szenátor
érvelése hallatán. Megcáfolni nem tudták. Hát hallgattak… UFO-t filmezett a Marson a Curiosity? Ha egy fotó
ezer szónál is többet mond el, akkor vajon két fotó mennyit ér?
Különösképpen, ha azokon a Mars távoli horizontján lassan alászálló,
a felszín felé haladó fényfolt látszik?
A szóban forgó felvétel-párost a
Curiosity marsjáró készítette, a
JPL archívuma szerint: június 20-án. Az első nagyfelbontású képet a
marsjáró jobb oldali navigációs kamerája fotózta, a fényfolt a
hegyek fölött tűnik fel. Harmincegy másodperccel később a bal oldali
navigációs kamera is lencsevégre kapta, láthatóan, már jóval
közelebb kerülvén az a Mars felszínéhez.
Esetlegesen ismét egy UFO bukkant fel a Mars
egén, és éppen a
Curiosity
felé tart, hogy jobban körülnézzen? Justin Maki, a
Curiosity navigációs kamerájának
irányítója szerint a dolog nem valószínű: „Forró pont. Azóta fordul
elő, mióta csak elkezdtük használni a jobb oldali navigációs
kamerát”.
2.
ábra. A
Curiosity marsráró jobb oldali
navigációs kamerája, 2014. június 20-án készített felvételének
részlete a távolban felbukkanó fehér objektumról.
3.
ábra. A bal oldali navigációs kamera által 31 másodperccel
később készített fotón a fénylő objektum már jóval közelebb van, és
az a marsjáró irányába mozog.
Forró pontok akkor keletkeznek, amikor a
kamera egyik érzékelő pixele túlhevül az expozíció során. Ez nem az
első alkalom, amikor a
Curiosity
kamerája nagyon fényes objektumokat érzékel a Marson. Április 3-án
például egy, a felszínből kiinduló fénycsóvát fényképezett le.
(Ufómagazin, 2014. júnuis.)
„A
Curiosity által a Marsról küldött
képek ezrei között szinte minden héten felbukkan egy-egy fényes
alakzat – magyarázza Maki, egy NASA közleményben. – Bizonyára
kozmikus sugarak, vagy a sziklákon megcsillanó Nap fénye okozza.
Ezek a legvalószínűbb okok.” Igaz, valóban
előfordulhatnak ilyen esetek is. Jelen fotópár kapcsán valóban nehéz
eldönteni a fényes, fehér objektumok természetes vagy mesterséges
eredetét. A feltételezett mozgása csupán az agyunk által
összekapcsolt kép is lehet. Most is segítene eldönteni a kérdést, ha
rendelkezésünkre állna színes, nagyfelbontású kép az objektumról.
Már ha rendelkezésünkre állna… Folyékony víz a Phoenix szonda hasa alatt
A NASA olykor a legelrugaszkodottabb
kifogásokkal igyekszik cáfolni a folyékony víz jelenlétét a Marson.
Csöppet sem zavarja őket, hogy az Európai Űrhivatal
Mars
Express nevű
űrszondája többszörösen alátámasztotta, hogy mind a sarkvidékeken,
mind a kráterek belsejében, mind a magasabb hegyek csúcsain
megfigyelhető jégtakarók – vízjégből állnak! A NASA még a napokban
is a széndioxidjég-által kivájt gleccserek teóriáját erőlteti. A
dolog már-már nevetséges lenne, ha nem ilyen súlyos és döntő
jelentőségű tudományos kérdésről lenne szó. Szerencsére a
fotók beszédesebbek és őszintébbek a NASA alkalmazottaknál…
2008-ban ereszkedett le a NASA
Phoenix
űrszondája a Marsra, messze fent északon, a sarkvidék területén. Már
a leszállást követő első fotókon látszott az űrszonda hasa alatt két
vízfolyás, amit gyorsan rá is fogtak a leszálló-hajtóművek által
megolvasztott jégre. Az akkori fotókon csak a vízfolyások nyomai
láthatók, maga a víz nem, jég is csak a felszín alatt bukkant fel,
miután kicsit elkezdtek ásni egy robotkarral. Örömmel mutogatták a
képeket, íme, a talaj felszíne közvetlen közelében található jég
olvadt meg!
Igen ám,
csakhogy akadtak további problémák is. Az űrszonda lábain ugyanis –
minden reggelre – harmatcseppek képződtek. Nem sikerült a
„bizonyítás”, miszerint a leszálláskor elpárolgó víz vált volna ki a
lábakon, ezek a harmatcseppek ugyanis „vándoroltak”, napról-napra
megváltozott a helyzetük, számuk, stb. Egy darabig csend is volt.
Nyilván, még a NASA-nal sem akadt olyan ember, aki a – szerintük! –
mínusz 75 fokra lehűlő marsi éjszakát követő hajnalra megmagyarázta
volna folyékony vízből álló harmatcseppek létrejöttét!...
Időközben eltel hat év. Napjainkban,
Nilton
Renno,
a Michigan Egyetem professzora kísérleteket végzett, próbálván a
jelenséget megismételni. Állítása szerint, a megfigyelt dolgok
hátterében kálcium-perklorát só vizes oldata áll. A
gond
az, hogy a Phoenix-szonda
talajelemző műszere tisztán vízjeget talált, a kálcium-perklorát
aránya tizedszázalékokban volt mérhető – de csak a talajban, nem a
vízjéggel keveredve! Ez a magyarázat sem állja meg a tehát a helyét,
pedig tetszetősen indult. A most
nyilvánosságra hozott fotón – valószínűleg közvetlen a leszállás
után készülhetett – még teljesen tisztán látható az űrszonda hasa
alatt megolvadt víz, ahogy az szétfolyt a talajon. Kristálytisztán
és egyértelműen beazonosítható a Phoenix legtávolabbi lába közvetlen
közelében a két, kisméretű, vízzel feltöltött mélyedés is. Ezek a
vízfolyások a későbbi felvételeken már nem láthatók, csak a nyomaik,
kétségtelen, a vizet beitta a talaj. Ugyanis az olvadt víz nem
fagyott meg, hanem elszivárgott. Azaz, közvetlen bizonyítást nyert
az is, hogy a talaj korántsem csonttá fagyott, miként az állítják
róla… A
harmatcseppek is kitűnően beazonosíthatók az űrszonda lábain.
5.
ábra. A Phoenix szonda nemrég nyilvánosságra hozott fotóján
viszont az űrszonda hasa alatt lévő, folyékony víz-alkotta tócsa is
látható, ahogy kicsit távolabb további kettő is. Ugyancsak jól
megfigyelhetők az űrszonda lábmerevítőjén a harmatcseppek. Feltűnő
még a kép előterének jobb oldalán az „idegen”, utólag beszúrt,
sehova sem illeszkedő képrészlet. Vajon mit takarhat el?
De ne álljunk meg itt még! Figyeljük meg, hogy
a kép középvonalától jobbra, az előtérben, egy oda abszolút nem illő
képkivágást láthatunk! Semmiféle módon nem illeszkedik a
szomszédságához, egy köteg kábelt láthatunk rajta, valamint egy, a
leszállólábakon található háromszög-formájú szerkentyűt. A képnek e
részét semmilyen forgatással, áthelyezéssel, egyéb módon, nem tudjuk
beilleszteni a helyére, egész egyszerűen csak úgy „ott van”.
Természetesen azonnal felmerül a lehetőség – a NASA-t ismerve… -
hogy így akartak valamit elrejteni ellünk. Megszokott gyakorlat, a
felvételek egyes – nem a nyilvánosságnak szánt - részleteit
duplikálással, vagy egyéb módon,
takarják
le… Az is
bosszantó, hogy ismét fekete-fehér felvételeket láthatunk, igaz, a
szürke árnyalatok helyett a barna árnyalatait használják, ez
számunkra vajmi kevés vigasszal szolgál. Egyszínű, azaz monokróm
felvételek. És természetesen ne várja el tőlünk a NASA – se – hogy
el is higgyük neki, a milliárd dollárokért odaküldött űrszondák
képtelenek valódi színekben fotókat készíteni. A folyékony víz
jelenlétének tagadása, a valós nyomás- és hőmérsékleti adatok
elhallgatása, a Mars valós színeinek és természeti viszonyainak
meghamisítása, stb. mind-mind az űrkutatás politikai részét képezik. Vajon meddig
még?
Curiosity – expedíció az 1962-es marsraszállás helyszínére
Olykor a marskutatókra is rámosolyog a
szerencse, főleg a nyári időszakban, amikor a NASA hivatásos
képhamisítói és cenzorai szabadságra mennek, s ilyentájt bizony a
nyilvánosság elé kerülnek kellően jó minőségű (majdnem) színes
felvételek is. Ráadásul, mintha az egyes felfedezések, forgatókönyv
szerint kerülnének nyilvánosságra, könnyű összefüggést találni
közöttük. Ez történt a
Curiosity
marsjáró esetében is.
Már többször hangsúlyoztam, a
Curiosity azért szállt le pontosan
ott, ahol, mert az Egyesült Államokban – különböző eseményekből
levonva a megfelelő következtetéseket – úgy ítélték meg, ideje lenne
űrszondával is felkeresni az 1962-es marsraszállás helyszínét,
körbejárni a terepet kicsit, megnézni, mi maradt meg ott az egykori
telepből. Mesterséges eszközök tömege került már eddig is elő a
környéken, a felfedezésekre a koronát talán a kereszttel ellátott
sírok(?) jelentették. Egyikük alatt bunkerszerű erődítményt
láthattunk, valamiféle tartályokkal szemben, a másik körül – melyen
egyébként mintha egy feszület körvonalai is látszódnának -,
kőhalmokat, rendezett környéket. Az 1962-es – titkos –
Mars-expedíció tagjai tehát jóval túlélték a leszállás időpontját,
halottaikat eltemették, épületeket emeltek, stb. Ki tudja hányan
lehettek a kezdeti években, az biztos, később létszámuk
megfogyatkozott, és technikai hátterük is kezdett tönkremenni. A
Földről – valamilyen okból – a leszállásukat követően nem sokkal
megszűnt az utánpótlás-szállítás számukra, valamiért érdektelenné
vált a marsi bázis fenntartása.
Combcsont a Marson
A NASA szakértői ismét nem álltak a helyzet
magaslatán, ugyanis a
Curiosity
augusztus 21-én készített felvételén a jól kivehetően látszó, és
egyértelműen beazonosítható – anatómiailag is! – combcsontot nem
átallottak „időjárási hatásoknak kitett marsi sziklának”
meghatározni.
Egyáltalán nem szokatlan, hogy az efféle formákat
először különböző, ufókutatók által működtetett internetes oldalakon
láthatjuk meg, amire aztán a NASA-képviselők is reagálnak, vagy nem.
Nem értem a dolgot. A NASA szakemberei miért nem vesznek észre
tökéletesen szabályos és egyértelműen beazonosítható fosszíliákat,
tárgyakat, épületeket, stb. stb. a fotókon? Azt pedig főleg nem
értem, hogy ha már – „külsősök” – felhívják rájuk a figyelmüket,
miért nem vizsgálják meg azokat? Hiszen elsőként az ő kezükön mennek
át a képek. Pontosabban, először az illetékes kormánytisztviselő
kezén, aki aztán majd megmondja a NASA-nak, hogy mi van az adott
felvételen… Így történt-történhetett a jelen esetben is,
hiszen az „időjárási hatásnak kitett marsi szikla” meghatározást még
ki is egészítették némi magyarázattal. Eszerint: „Igen, a szóban
forgó objektum akár úgy is kinézhet, mint egy combcsont, ám nem
valamelyik rejtélyes marslakó fosszilizálódott maradványát
láthatjuk.” (E megjegyzés bizonnyal igaz is!) „A küldetés tudományos
csoportja álláspontja szerint, e furcsa formát a szél vagy a víz
eróziós hatása alakította ki, esetleg mindkettő.” Ezt követően, hogy
azért valami „érdekeset” is mondjanak, hozzáteszik: „Ha volt is élet
valaha a Marson, a tudósok meggyőződése szerint, nagyon egyszerű
megjelenési formái lehettek csak, a mikrobák szintjét érhette el.”
Majd nyomban eloszlatják a reménykedők érzéseit: „A marsi légkör
sohasem tartalmazott annyi légköri oxigént – és sehol másutt -, ami
elegendő lett volna összetett szervezetek fenntartására. Ezért,
ilyen nagyméretű fosszília létezése teljesen valószínűtlen.” A „logikájukat” és az okfejtésüket most ne
elemezzük, inkább térjünk vissza a fotóra. „Érzékcsalódásnak” és
hasonlóknak beállítani egy-két, féltucat esetet talán még be lehet.
De több ezret?? A felvételen látható combcsont felülete kissé
megviselt, tehát valóban az időjárás és a talaj kémiai hatása (vagy
más) otthagyta rajta a fogát. Ám még így is kristálytisztán látszik
a medencébe- és a térdkalácshoz illeszkedő rész tökéletes anatómiai
alakja. Azt is észrevehetjük, ha a képet alaposabban megnézzük, hogy
további csontszilánkok is hevernek a környéken, ezeket elsősorban a
színűkről lehet felismerni. Az is könnyen észrevehető – a helyszín
elrendezésének elemzéséből -, hogy itt mintha összetört volna
valami, egy edény szilánkos darabjait láthatjuk. Sőt, ha a kép
színeloszlására is vetünk egy pillantás, kitűnik, hogy ezt a részt
valamivel sötétebb, porszerű anyag borítja, mint a távolabbi
részeket. Valami tehát volt még abban a bizonyos edényben.
Feltehetjük a kérdést: netán egy hamvasztásos temetkezést nyomait
láthatjuk, ahol ráadásul az urna összetört? Mivel pedig a sötétebb
színű por még mindig ott van, nem hordták szét a marsi szelek, erre
az eseményre az egészen közeli múltban kerülhetett sor. Nem több,
mint pár hete!!
Újabb bunker(?) a Marson?
A következő felvétel is a
Curiority marsjáró gyűjteményéből
való. Kinagyított részletet láthatunk. Már meg sem lepődünk a
szándékos a rózsaszínes-narancssárgás árnyalatokon, a felvétel
„hamisszínes”, ahogy a szakemberek mondanák, én inkább megfordítanám
a dolgot, mert akkor kerülünk közelebb a valósághoz, azaz
„színhamisnak” nevezném. Az emberi szem ugyanis rendkívül erős
mértékben kötött a színlátáshoz, ha a jól ismert formákat nem a
megszokott színösszeállításban és –elrendezésben látjuk, a legtöbb
esetben fel sem ismerjük. Tisztában vannak ezzel a NASA-nál is… Az épület – nyugodtan nevezhetjük annak –
jellegzetességében, anyagában és felépítésében is jelentősen eltér a
környező szikláktól. Mi is bontakozik ki itt a szemünk előtt?
Tökéletesen szabályos éleket - ezek olykor egymásra hajszálpontosan
merőlegesek -, tükörsima felületeket, lekerekített tetőzetet
láthatunk. Az épület két részre tagozódik: egy alacsonyabb, kisebb
részre – láthatóan a természetes sziklatömegekbe ágyazódik -,
valamint egy magasabb és elnyúltabb egységre. Ez utóbbin mintha egy
függőleges törést látnánk, nem túl távol a feléhez, ám az is lehet,
e magasabb rész két szelvényből áll össze, s az említett
„törésvonal” lényegében elválasztó részként szolgál.
Külsős szakértők az elmúlt 40-50 évben már
meglehetős rutint fejlesztettek ki, és megszerezték hozzá a
szükséges számítógépes kapacitást is - elsősorban a képfeldolgozó
rendszerekre gondolok -, hogy a NASA és más űrszervezetek által
meghamisított felvételeket valamennyire – amennyiben ez egyáltalán
lehetséges – megkíséreljék visszaállítani az eredeti, vagy ahhoz
közeli állapotba. A szóban forgó épületre is elvégezték a
színvisszaállító javításokat. Ennek köszönhetően már kibontakozik
előttünk az alacsonyabb épületrész oldalfalának finomabb szerkezete;
oldalfalának vonala több helyen – egymástól szabályos távolságra! –
megtörik, inkább sokszöget formál tehát. A tetőzet sem egységes,
kisebb elemekre bomlik fel. A magasabb épületrészen mintázat ölt
formát, párhuzamos, kiemelkedő sávok formájában. Bejárat nem látható, talán az épület tetején,
vagy a túlsó oldalán kapott helyet.
Az épület méreteiről még nem esett szó.
Sajnos, gyakran okoz a pontos arányok megismerése gondot a Marson
készült felvételeken, ez is olyan tényező, amelyet előszeretettel
használnak fel a fotók manipulálására. Hiszen, ha az adott objektum
pontos távolsága nem ismert a marsjárótól, és egyéb adatok is
hiányoznak, akkor nem könnyű a dolog. A tágabb környezetet és a
sziklák állagát tekintetbe véve, az épület hosszanti átmérője a
10-20 méteres nagyságrendbe esik. Az alkotók tekintetében talán most
kevesebb kérdés merül fel, hiszen kereszttel ellátott sírok(?),
emberi combcsont, használati tárgyak, roncsok és limlomok között
kutat a
Curiosity
marsjáró. Álláspontom szerint, az 1962-es marsraszállás (egyik)
alapbázisát láthatjuk.
Földi növények marsi talajban
Ha valakinek kedve támad szimulált marsi
vagy holdi körülmények között növényekkel kísérletezni – megteheti.
A NASA ugyanis 15 dollárért árusítja az ehhez szükséges talaj
kilóját. A marsinak megfelelő talajt Hawaii egyik vulkanikus
kürtőjéből gyűjtik be, sikerült ugyanis olyan anyag-összetételű
helyre bukkanni a Földön, melynek felépítése rendkívül hasonlatos a
Viking-1 marsszonda leszállási
helyén mért adatokhoz, attól eltekintve, hogy nyomokban némi
ammóniát is tartalmaz. „Holdi” talaj ugyancsak rendelkezésre áll,
egy Arizonában található vulkanikus homoktárolónak köszönhetően.
Amennyiben a Marson tartósan meg akarjuk vetni a
lábunkat, nem árt, ha az élelmiszer nagyobb részét, de akár a teljes
szükségletet, helyben termeljük meg. (Mivel a NASA folyamatosan
tagadja a marsi élet jelen előfordulását, így arról sincsen
ismeretünk, vajon a marsi növények emberi fogyasztásra
alkalmasak-e.) A termesztéshez termőtalajra van szükség, a
helyszínre szállítása csak tovább nehezítené a dolgot, induljunk ki
tehát abból, amit ott találhatunk.
Hollandiában az eddigi legátfogóbb
kísérletsorozatot végezték napjainkban. 840 cserépbe ültettek 14
különböző fajú növényt „marsi” és „holdi” talajba, az ottani,
„hivatalos” légköri- és hőmérsékleti viszonyoknak kitéve őket, s
ezek fejlődését vizsgálták.
A növények között megtalálhattunk
répát, búzát, paradicsomot, zergevirágot, bükkönyt, vadrepcét, stb.
Olyan fajokat is beválogattak, melyek képesek a légköri nitrogént
közvetlen is hasznosítani. A szimulált marsi és holdi talaj a
növények számára minden fontos összetevőt tartalmazott, kivéve a
vizet. (A kísérletek során a NASA hamis és megtévesztő állításából
indultak ki, miszerint a Hold és a Mars is csontszáraz, jéghideg
sivatag…) Referenciaként, földi talajban is elültették ugyanezen
növényeket. A kísérletek során, a kutatók meglepődve
tapasztalták, hogy a növények többsége nemcsak, hogy jól fejlődik a
marsi talaj nyújtotta körülmények között, hanem számos esetben
sokkal jobban, mint földi társai, földi körülmények között! Az
eredményekre nem sikerült magyarázatot találni. Feltétlen szükséges
a kérdés felvetése, vajon ha a marsi légköri és hőmérsékleti adatok
valóban megfeleltek volna a tényleges marsi légköri és hőmérsékleti
adatoknak, akkor vajon mit tapasztaltak volna?...
Folyékony víz a Marson!
A
Curiosity marsjáró augusztus 17-i
felvételén (Sol 712) egy nyilvánvaló vízfolyást láthatunk. Kétség
sem férhet hozzá. (Érdemes a nyári időszakban fokozott figyelmet
fordítani a NASA által nyilvánosságra hozott felvételekre, ilyenkor
a cenzoraik is szabadságon vannak…) Ami a felfedezést különösen
fontossá teszi, az a körülmény, hogy ez alkalommal nem lehet a
jelenséget a „hajtómű működésének” betudni, mint a Phoenix esetében.
A képen egyébként további, legalább 5 vízfolyás nyoma vehető ki
teljesen tisztán, és még különösebben gyakorlott szem sem kell
hozzá. Rendszeresen fakadnak fel tehát kicsiny vízfolyások a Mars
ezen térségében a sziklák és a talaj repedései közül (esetleg a
hajnalra összegyűlt harmat gyűlik össze kis erekben, a légköri
víztartalom tehát magas!), s ha a legszembetűnőbbet kinagyítva is
megnézzük, kétségtelen, egyértelmű és cáfolhatatlan igazolással
szolgál mindenki számára: a Marson, manapság is, igenis létezik
folyékony halmazállapotú víz. Következésképpen, a NASA által
megadott hőmérsékleti-, nyomás- és légköri paraméterek - a hazugság
kategóriájába tartoznak…
Mit tesz a NASA a szenzációs felfedezést
követően? Kitalálhatjuk: hallgat… Ahelyett, hogy különleges
alapossággal megvizsgálnák a helyszínt, a
Curiosity robotot már régen
elküldték onnan jó messze, teljesen érdektelen és jelentéktelen
szikladarabokkal foglalkozni. Szomorú. Ám ebből is látható a NASA
igazi természete. A NASA szakembereinek az egyes küldetések során
esze ágában sincs életet találni a Marson, ha még az oly kiáltó is;
és jelentős, új felfedezéseket sem kívánnak bejelenteni. Csupán
apróságokat, melyeket már hosszú évtizedek óta is tudunk. A NASA
célja egészen más. És pedig a következő: kellően hosszú időn át
fenntartani a nyilvánosság és a pénzforrások odaítélőinek
érdeklődését bolygószomszédunk iránt, sok-sok dollár tízmilliárdot
elkölteni (ebből persze a saját zsebükbe is jelentős summa jut!),
miközben igyekeznek a Egyesült Államoknak kellően hosszú időt
biztosítani a Marson – is – megtalálható idegen technikák
megszerzése és „honosítása” terén. Ez tehát az egyik legfontosabb
magyarázat arra, hogy az Egyesült Államok Űrhivatala miért „süket”
és „vak”, ha a földönkívüli élet, vagy technika nyomai jelennek meg
az általuk készített, rendkívüli mértékben hamisított, színeitől
megfosztott, lerontott felbontású, silány felvételeken.
Hol járnak a marsi robotok valójában? Igen gyakran felmerül a fenti kérdés valamennyi
független kutatóban, így bennem is, vajon a Marson készült fotók
tényleg a Marson készültek? Léteznek olyan egyértelmű és
kétségbevonhatatlan bizonyítékok, melyek ezt alátámasztják? Vagy
legalábbis az esetek döntő többségében alátámasztják? Bármennyire is
szeretnénk erre a kérdésre határozott igennek felelni, ha valaki
valóban lelkiismeretes, és sem önmagát sem másokat nem akar
becsapni, egész egyszerűen nem teheti. Amikor marsi fotókat elemzünk, nagyon fontos és
kikerülhetetlen feladat annak leszögezése, hogy „amennyiben a szóban
forgó fotók tényleg a Marson készültek”. Nekünk, kutatóknak, akik
már évtizedek óta elemezzük a marsi felvételeket, kötelességünk is
ezt elmondani a nyilvánosság felé. Egyikünkben sincs halvány kétely
sem az iránt, hogy a Mars nedves bolygó, egyes területein nyüzsög az
élet, továbbá, mind a múltban, mind a jelenben, intelligens életnek
is otthont adott, illetve ad. Az viszont már erősen kérdésessé teszi
számunkra a marsi fotók hitelességét, hogy pl. kályhacsődarabot,
vasrácsot, vízvezetékcső-darabot, matchbox-autót, kályhaajtót,
vasalótalpat, benzinkannát, fogaskerekeket, fémidomokat, fél pár
félcipőt, különböző sisakokat, rongydarabokat, alu-fóliát,
műanyag-fóliát, gyermekjátékokhoz autókerekeket, gyermek-méretű
repülőgép pilótakabinját, faragott köveket, megmunkált fadarabokat,
döglött halat, stb. stb. találjunk százával-ezrével ezeken a
felvételeken. Úgy tűnik, valamennyi marsi robot egyfajta
roncstelepen szállt le, vagy azon keresztül visz az útja. Talán egy
hatalmas áradást követően várhatnánk hasonló felvételeket
szeméttengert, a tárgyak összevisszaságát illetően, de lehet, még
akkor sem.
A 2001. Űrodüsszeia, a Földi űrutazás, és hasonló
filmek megmutatták és bebizonyították, tökéletesen meg lehet
rendezni stúdióban egy Holdra-szállást, egy Marsra-szállást, stb.
Még szakemberek számára is megtévesztő pontossággal lehet filmes
eszközökkel ábrázolni a súlytalanságot, más égitesteken való
mozgást, és így tovább. Akkor hát, mi a bizonyítékunk arra, hogy a
marsi robotok valóban a Marson járnak? Lényegében nem sok. Talán
csak azok a ritka felvételek, amikor a szondák az ottani égre
tekintenek, és olyasmit képeznek le, amit más módon és eszközökkel
nem tudunk megoldani. Vagy csak mi hisszük azt, hogy nem tudják
megoldani… Vegyük csak szemügyre a következő két felvételt.
Egyikük a Földön, a másik a Marson készült. Vajon hány ember akad
közöttünk, aki hasonló fotópárok vizsgálata közben tévedhetetlenül
azonosítaná be a felvételek helyszínéül szolgáló Föld- illetőleg
Mars bolygót? Kizártnak tartom, hogy lenne ilyen. Egyetlen dolog
szól a marsi fotók marsi eredete mellett, a NASA. Az ő
szavahihetőségük pedig olyan, amilyen…
A bemutatásra kerülő két felvételt semmi
módon nem módosítottam: a színek, a felbontás, a kontraszt, minden
eredeti. Az egyik a Marson készült, a
Curiosity egy éves
Marsra-szállásának évfordulóján, a másik pedig a Szahara-sivatagban,
a Földön. Kősivatagokat látunk, közelben-távolban hegyekkel. Semmi
támpontunk sincs sem a léptéket, sem egyéb dolgokat illetően, még az
ég színe is nagyjából azonos. A megtévesztés magasiskolája.
4.
ábra. Panoráma-felvétel a
Curiosity
egy éves marsi tartózkodásának évfordulóján. A kép akár a Földön is
készülhetett volna. Esetleg ott is készült?
5.
ábra. Szaharai táj. A megtévesztésig hasonló a Marsról
bemutatott felvételekhez. Esetleg pontosan ez a helyszín az, ahol a
„Mars-robotok” kutatnak?
„Létezett élet a Marson és talán ma is létezik” – jelentette Ki
Charles Bolden, a NASA igazgatója. Elhangzott tehát a már évtizedek
óta várt, „világra szóló” bejelentés, és - lényegében semmi sem
történt. A szkeptikusok mindig azzal hárítják el a
földönkívüli élet elfogadását, és tartják fent tagadó
álláspontjukat, hogy „majd ha hivatalos forrásokból megerősítik,
akkor majd elhiszik.” Nem tudom, ők mit és kit akarnak „hivatalos
forrásként” hallani, űrhajósok, katonai- és civil pilóták,
miniszterek, különböző országok (egykori és jelenlegi) elnökei, stb.
nem elegendőek számukra. Inkább a tények tagadásában élik ki
magukat, mintsem a valóság megismerésében. Bizonyára ez az oka annak
is, hogy a NASA igazgatójának, Charles Boldennek a szavai nem
jutottak el a szélesebb nyilvánosság elé, csupán néhány internetes
oldal osztotta meg a vele készül beszélgetést.
Idézzük tovább az ITV News riporteréhez
intézett, október 8-án elhangzott szavait: „(A Mars) egy bolygó, a
Föld nővére. A Naprendszerben az az égitest, ahol egykoron élet
volt, hm, és talán ma is létezik.” Ez a NASA részéről az első
hivatalos bejelentés arra vonatkozóan, hogy a Mars bolygón
létezett
élet! E bejelentés jelentős győzelemmel ér fel az asztrobiológusok
és az ufológusok részéről, szerte a világon. Bolden beismerte, a
NASA-nak tudomása van arról, hogy a Marson
egykor
élet volt.
A NASA elnöke mindezt azzal folytatta, hogy
„talán ma is létezik” élet a Marson. Nem lehet nem észrevenni a
habozását, amikor ehhez a kijelentéséhez ért. Zavartan pislogni
kezdett, arcának jobb oldala összerezzent, mintha nehezére esne
számára kimondani, azt, amit. Rendkívüli erőfeszítésébe került
kiejteni a száján ezt a bizonyos félmondatot, küszködött ellene,
mintha valami hatalmas titok elárulója lenne, aztán végül mégiscsak
hagyta kicsúszni a száján; a nyilvánosság tehát megtudta, amit amúgy
is tudott. Ennek a bejelentésnek mindenesetre helyet kell
kapniuk a történelemkönyvekben, szerte az egész világon. Fel kell
jegyezni azt a napot, amikor a NASA igazgatója hivatalosan elismerte
a marsi élet egykori létezését. 2014. október 8. Ne felejtsük el
tehát ezt a dátumot.
Folyékony víz a Marson – újra és újra A Curiosity PIA16550 jelű felvételéről van szó. A
fotó első ránézésre egész jónak tűnik, ám ha valaki nagyítani
szeretné, máris csalódás éri. Már egészen kis nagyításnál teljesen
életlenné válik. További hiányosság a vörös és zöldes árnyalatok
teljes hiánya, azaz lényegében fekete-fehér felvételt látunk,
barnás-kékes árnyalatokat és semmi mást. A Photojournal honlapján
még egy teljes egészében khakiszínű változatot is megtalálhatunk…
2.5 milliárd dollárért készült… A képen réteges sziklákat látunk, egyes rétegek
láthatóan kevésbé ellenállóak, mint a többiek, ezek jó része
hiányzik, erősen erodált. Az ezerszer eldarált szöveg, a „szélfútta
sziklák” ezúttal sem jön be, hiszen a sziklarétegek közvetlen
tövében kisebb, sekély víztócsákat láthatunk. (John Skipperé a
felfedezés érdeme.) Összekeverhetetlenek. Még így is. Hát még, ha a
színeket is látnánk! Hát ezért nem látjuk…
Két területet vizsgáljunk meg alaposabban!
Egyiket kék négyszög jelöli. Az alámosott sziklaréteg nagyobb
darabja tört itt le, míg a két piros nyíllal jelzett részen egy
kisebb. (A piros nyilak távolsága kb. 10 cm.) Nyilvánvaló, hogy a
NASA által hivatalosan megadott, a földi sztratoszféra felső
légkörének megfelelő „sűrűségű” marsi légkörben szelek, ilyen
eróziós hatást, legfeljebb évtízmilliók alatt tudnának csak
kifejteni. Ebben az esetben pedig a talajjal párhuzamosan kellene
fújniuk, és a púderpornál 100-szor kisebb részecske-átmérőjű
homokkal (nagyobb szemcséket nem képesek a marsi szelek felkapni –
szerintük) folyamatosan csiszolgatni a lágyabb rétegeket. Nonszensz. A folyékony vizet tartalmazó (vagyis a
hőmérséklet és a nyomás messze magasabb a NASA által megadott
hivatalos értéknél!), sekélyvizű pocsolyákon kívül számos, igencsak
figyelemre méltó dolog található még ezen a felvételen. Nézzünk meg
még néhányat! Az első részletet az eredeti felvétel bal felső
sarkából vágtam ki. A világoskék keretben két fémelem látható.
Tökéletesen sima, megmunkált felületek, a hozzánk képest távolabb
lévőn párhuzamos élek, párhuzamos oldalfalú, a felső síkkal szöget
bezáró lapok találhatók. A rendeltetése ismeretlen.
A sárga kerettel jelzett, függőlegesen álló fém
(műanyag?) lemez érdemel ugyancsak figyelmet. Látható rajta,
valahonnan, egy nagyobb darabból van kitörve. A legkeskenyebb
oldalán áll, tehát nemrég kerülhetett oda, a szél és a víz már régen
felborította volna. Lyukak láthatók rajta, a teljes vastagságát
átmetsző lyukak. Ezt a tényt már valóban nem lehetne a szélre fogni.
Inkább hallgatás van tehát. A sornak még nincs vége, a pirossal bekeretezett
részben újabb idomot láthatunk. Ezúttal nyolcszögletűre megformázva.
Természetesen előfordul a természetben, hogy bizonyos réteges és
vulkanikus kőzetek szabályosan törnek. Jelen esetre nézve nem tartom
ezt valószínűnek. Az eddig felsorolt tárgyak mérete a 10 cm-es
nagyságrendbe esik. Menjünk tovább, a teljes felvétel középpontjától
kissé jobbra és felfelé található egy újabb, a tekintetet magához
vonzó „valami”. Első ránézésre egy fehér folt látszik, környezetéből
kiugróan. A „becsillanás” tetszetős magyarázatnak tűnik, de ismét
nem erről van szó. A „becsillanásnak” ugyanis árnyéka van. Egyrészt
a szomszédos sziklára vetül, másrész saját maga alá! Mintha egy
ragyogó fényes gombakalapot látnánk, s alatta közvetlen a gomba
törzsét! Ami teljesen logikus is, hiszen vízfolyásos területen jár
az amerikai robot. A kérdés, mint már annyiszor: vajon tényleg a
Marson teszi ezt?
Az első repülés a Marsra egyben az utolsó is lesz?
Ahogy mind határozottabb formát ölt a
MarsOne
holland civil szervezet terve, megcélozva űrtelepesek Marsa
juttatását 2025-re - s utána folyamatosan -, egyre hangosabb a
„hivatalos” elriasztók tábora is. A legképtelenebb ötletekkel állnak
elő, a sugárveszélytől, a fogfájáson, a keszonbetegségen át, a marsi
mikrobák jelentette fertőzés-veszélyig. (Jé, hát mégiscsak van élet
a Marson?...) Az teljesen nyilvánvaló, a legutóbbi évtizedek
ezt fényesen igazolták, a NASA, mint űrszervezet egész egyszerűen
képtelen egy ilyen jellegű küldetést levezényelni. Szakmailag is
teljesen alkalmatlan rá (kormányszerv révén, utasításokat kap), és
technikailag is (attól, hogy valamit „utasításba adnak”, még nem
válik megvalósíthatóvá, ha az „emberi erőforrás”, a tudományos
felkészültség, a szakmai elhivatottság és tudás hiányzik hozzá). A
hangulatkeltés legújabb eleme a talán legismertebb amerikai
tudományos szervezet, a Massachusetts Institute of
Technology tanulmánya. „Tudományos módszerekkel és alapossággal”
vezették le, hogy az űrhajósokkal végrehajtott egyutas marsrepülés
tagjai legfeljebb 66 napig maradhatnának életben. Mindezt arra
alapozva, hogy ha a leendő telepesek az élelmiszerüket saját maguk
termelik meg, akkor elfogy az oxigénjük! Az nem zavarta őket a
gondolatmenetükben, hogy éppen a növények állítják elő a légzéshez
szükséges oxigént, és az sem, hogy egyes tengeralattjárók képesek
éveket(!) lent tölteni az óceánok mélyén, bármiféle utánpótlás
igénybevétele nélkül. Nem 4-20 emberrel a fedélzetükön, hanem több
százzal…
Gondolatmenetükben
odáig sem jutottak el, hogy a Mars talaja vízben igen gazdag. Ezt a
vizet napelemekkel kényelmesen fel lehet bontani, szükség esetén.
Ha nem a MIT adta volna ki ezt a tanulmányt, egy
kézlegyintéssel és hangos nevetéssel el is lehetne intézni, mert
annyira komolytalan. De így? Így levonhatjuk a következtetést: az
amerikai szervezetek (is) igyekeznek minden eszközt megragadni az
emberi kutatás, megismerés megakadályozására, gátlására,
szabotálására. Régen(?) az egyház követett el mindent a tudomány
haladása ellen, tűzzel-vassal irtotta a tudósokat, a fejlődést
megakadályozni azonban így sem tudták, legfeljebb lassítani. Az
eszközök változtak(?), a cél nem, de most is esélytelenek: az
igazság utat tör.
2014. szeptemberében az Egyesült Államokat, a
Szovjetuniót és az Európai Uniót követően mindösszesen a negyedik
nemzetként, India sikeresen Mars-körüli pályára állította
Mangalayaan (Marsi Hajó) nevű
űrszondáját.
Kíváncsian vártuk az általa készített
színes felvételeket.
Az indiai
Mangalayaan Mars-szonda A Földet 2013. november 5-én hagyta maga mögött a
saját fejlesztésű PSLV hordozórakéta segítségével. Először
parkolópályára állt bolygónk körül, majd december 1-én indult el a
Mars felé. 10 hónapos utat követően sikeresen fékezett és elliptikus
pályára állt. Mindösszesen 72 millió dollárért építették meg,
szemben a néhány nap különbséggel ugyancsak Mars-körüli pályára állt
amerikai eszközzel, annak fejlesztése – állítólag – 670 millió
dollárt kóstált… Élettartamát hat hónaposra tervezték. A fotózás
mellett az időjárási változásokat figyeli, s keresi az okot, mi lett
a Mars nagymennyiségű vízkészletével. Odaérkezését követően már
másnap megkaptuk az első, igaz kissé életlen, ám mégiscsak színes
felvételt. Nagy örömünkre, nem az amerikaiak által bevezetett
vöröses-narancssárgás árnyalatot láttuk, hanem a Mars eredeti
színeit, a barnás területek között feltűnő kékes-zöldes vidékeket! A
felvétel 7300 km távolságról készült.
Örömünknek gyorsan vége is szakadt. Ugyanis az
elkövetkezendő hónapokban egyetlen egy „közeli” színes felvételt sem
láthattunk. Sőt, csupán egyetlen két további képet hoztak
nyilvánosságra, egyikük pedig már 74.500 km-ről készült, s a NASA
„igényei” szerint, narancssárga színben pompázik. Még a sarkvidékek
vakító fehér jégpáncéljai is! Hasonlóképpen a kiterjedt
felhőrendszerek. A legjobb indulattal sem lehet tehát „színesnek”
nevezni, a szürke árnyalatait cserélték ki ugyanis a narancssárga
árnyalataira.
Nem kell semmiféle „összeesküvés-elmélet”
kiagyalása ahhoz, hogy ne ismerjük fel a szándékosságot. Kaptunk egy
„közeli”, ám helyes színes felvételt a Marsról, másnap egy nagy
távolságból készült, ámbár színhamis, narancssárga képet, végül egy
újabb narancssárga felvételt.
Az
indiai Űrügynökség (ISRO) hivatalos honlapján is csupán ez három
fotó található. A kérdés a szokásos, immár India esetében is: vajon
hol van az a több ezer színes felvétel, amelyet az indiai űrszonda
az elmúlt két hónap alatt készített?...
Háború a Marson? A marsi fotók százainak-ezreinek
áttanulmányozását követően felmerülhet bennünk a gyanú, a marsi
robotszondák talán mégsem földi/marsi szeméttelepen járnak, ez
esetben viszont illene valamiféle magyarázatot találni a
szerteszéjjel szóródott, egymáshoz logikailag és szerkezetileg
semmiféle módon nem kapcsolódó tárgyak tömegének létezésére.
Tekintélyes hurrikánok vagy hatalmas áradások is képesek
természetesen a megfigyelt összevisszaságot kiváltani, ám lehetséges
más magyarázat is. Az Ufómagazin korábbi számaiban bemutattunk egy
bunkert, a közelében található emberi combcsontot, illetve két,
kereszttel jelölt sírt. Több száz, különböző ismert és ismeretlen
rendeltetésű tárgyat találhatunk a Marson készült fényképeken, e
tárgyak túlnyomó többsége inkább tűnik roncsnak, mint ép és
sértetlen eszköznek. Persze, vannak kivételek is szép számmal.
Gondolhatnánk arra is, hogy az erózió és az idő vasfoga együttesen
fejtette ki hatását, és nekik tulajdonítható a jelenleg megfigyelt
állapot. Van azonban egy másik, eddig nem említett tényező is:
valamennyi marsjáró robotszonda úgy találta, mintha a marsi talajt
valamiféle „kéreg” fedné. Ennek a „kéregnek” a létezését igyekeztek
betudni kémiai és fizikai változások együttesének, ám ezek a
magyarázatot igencsak sántítanak.
A
Curiosity marsjáró a Malin
Űrközpont archívumában 0703MR0002977 katalóguszszámon tárolt fotóján
bizony nem mást, mint egy légvédelmi ágyút láthatunk. Ha elvégezzük
a megfelelő számításokat, eredményül azt kapjuk, a kép készítésének
pillanatában a marsjáró 30-50 méterrel járhatott az objektumtól,
következésképpen annak átmérője 1-2 méteres lehet – az alapjánál.
Rendkívüli módon emlékeztet bennünket a földi, legkorszerűbbnek
számító, jelentős tűzsebességű légvédelmi fegyverekre. De vajon mit
keres egy ilyen berendezés a Marson? És ki ellen nyújtott (nyújt)
védelmet?
3.
ábra. A Malin Űrközpont archívumában
tárolt
Curiosity felvételen egy légvédelmi ágyú képe
bontakozik ki előttünk.
4.
ábra. Az előző felvételen látható ágyú színkiemeléssel
átdolgozott képe. Az általunk használt fegyverek valamennyi jellemző
vonásával rendelkezik.
Dr. John Brandenburg
plazmafizikus nemrégen tette közzé elméleti beszámolóját a
Kozmológiai és Asztrorészecsketani Folyóiratban.
Elképzelése szerint a marsi civilizációt atomtámadás érte, ennek a
népirtásnak a nyomai pedig ma is láthatók. Kutatási eredményeiről az
alábbiakat nyilatkozta: „A Mars felületét vékony réteg radioaktív
anyag borítja, urán-, tórium- és radioaktív kálium tartalommal. Ezek
az anyagok atombomba-robbanás által keltett törmelékfelhő révén, az
uralkodó széliránynak köszönhetően kerültek el a megfigyelhető
helyekre.” „…A természetben nem ismerünk olyan, természetes eredetű
atomrobbanással járó folyamatot, amely a megfigyelhető eredményt
hozta volna létre. Fel kell tehát tételeznünk, hogy a dolog mögött
szándékosság áll.” Kijelentését alátámasztandó, rámutatott, a marsi
légkörben megfigyelt radioaktív elemeloszlás is egy nukleáris
robbanást követő helyzetnek felel meg. A marsi légkörben ugyanis
nagy mennyiségben található a Xenon 129-es izotópja – a NASA
Mars
Odyssey űrszonda mérései szerint.
Habár ez az izotóp nem túl ritka,
Dr.
Brandenburg számításai szerint – a
koncentrációt és az eloszlást figyelembe véve – arra utalnak, hogy a
Marson legalább két nukleáris bombát robbantottak fel.
Az egyik bomba a
Cydonia térségben
robbant fel, ahol többek között a Marsarc és az ötszögletű piramis
található, a másik pedig
Galaxias
Káosz
térségében. Dr. Brandenburg
szerint ezek a robbanások tehetők felelőssé a Mars körül keringő
űrszondák felvételein megfigyelhető erózióért is. Felhívja a
figyelmet, a Kozmosz tele van intelligens lényekkel, és ezek az
intelligens lények bizony olykor akár háborúzhatnak is, nem
feltétlen válogatva az eszközökben. A kérdést mindenesetre egy
emberes Mars-expedíció bizonnyal el tudná dönteni.
Az ősi időkben a Földön is zajlottak
nukleáris háborúk. A leghangsúlyosabb bizonyítékul a skóciai, az
indiai, stb. „üveghegyek” szolgálnak, illetve a Pakisztánban
található Mohendzsodáro és
Harappa városok. A sok ezer éves
települések romjai között talált emberi maradványok pontosan olyan
képet mutatnak, mint Hirosima és Nagaszaki az atomtámadásokat
követően. Bőven található arra is példa, amikor a robbanás
hőhatásának következtében az emberek szabályosan „ráfényképeződtek”
a falakra, s csak körvonalaik maradtak fenn.
Azt gondolom, hogy nem rugaszkodom
túlságosan el a valóságtól, ha felvetem annak a lehetőségét, hogy a
marsiak talán nem egymás ellen fordultak. Ilyen támadás ugyanis akár
a Földről is érkezhetett. Ha tekintetbe vesszük, hogy a titkos
katonai űrprogram keretében már 1962. május 22-én emberek léptek a
Marsra, akkor erre minden esély meg is van. A témáról kellő
mennyiségű ismeretet szerezhetünk a
3-as Alternatíva,
vagy esetleg a világhírűvé vált, a NASA titkos számítógépeit feltörő
brit hacker,
Garry
McKinnon
munkája során nyilvánosságra került
Camelot
Projekt
tanulmányozása révén. A vizsgálati eredmények alapján felmerülő
kérdések megválaszolása helyett sajnos, ez esetben is csak újabb
kérdésekkel tudjuk zárni az eddigieket: Vajon az
H. G. Wells által
megírt és
Orson
Welles
által rádiójátéknak feldolgozott, a marslakók, az emberiség
kiirtására irányuló támadása, a „Világok Harca” - című történet
talán éppen az ellenkező irányban zajlott le, mi, a földlakók
szórtuk meg atommal a marslakókat? Olyan fegyvert alkalmaztunk,
melyet intelligens lény nem vet be?... Vagy esetleg a nagyhatalmak
akarták ily módon „rendezni” a Mars bolygó felosztását egymás
között?...
Mars-gate – a világ legnagyobb összeesküvése lelepleződik
Amikor másfél évvel ezelőtt elkezdtük ezt a
cikksorozatot, említettem, történelmi időket élünk a Földön kívüli
élet kutatásában – és a NASA leleplezésében… Vegyük sorba az utóbbi
néhány hét eseményeit: 2014. október 8-án a NASA igazgatója,
Charles
Bolden
bejelentette: „Létezett élet a Marson és talán ma is létezik”.
November végén, egy volt NASA alkalmazott, „Jackie”,
kijelentette, 1979-ben, a Marson dolgozó
Viking
űrszondák által sugárzott képeken - embereket látott. December
elején tudomást szerzett a nyilvánosság a
Curiosity felfedezéséről: a Marson
szerves anyag található. Végül pedig a nyilvánosság elé lépett
Richard
Hoover
professzor, s bejelentette, a Marson jelenleg is fejlett élet van, a
NASA pontosan tudja ezt, ám az adatokat meghamisítja „felsőbb
utasításra”.
Űrhajósok sétálgattak a
Viking
kamerái előtt 1979-ben
Sajnos a nevét és arcát nem merte vállalni az
a hölgy, aki azt állítja magáról, a 70-es évek végén a NASA-nál
dolgozott, s nem kevesebbet osztott meg a
Coast to
Coast AM rádió hallgatóival, mint
hogy 1979-ben két,
védőruhát
viselő űrhajóst látott, amint az egyik Viking leszállóegység felé
sétálnak.
A hölgy feladata a NASA-nal a leszállóegységek
telemetrikus adatainak letöltése volt. A
Viking űrszondák
voltak az első, a Mars felszínén hosszabb időn át működő
robotberendezések. „Jackie” és kollégái számos monitort figyeltek
egyszerre, ezeken jelentek meg a
Viking
szonda adatai, amikor figyelmes lett rá, hogy két űrruhás férfi, ám
nem a szokásos, terebélyes felszerelésbe, inkább valamiféle
védőruhába öltözve, felbukkan a horizonton és a
Viking
szonda felé sétál. (Rossz nyelvek szerint Marson élő telepesek
törölgetik le rendszeresen a marsi robotok napelemtábláit - azok
ugyanis „rejtélyes módon”, időnként rendszeresen megtisztulnak -, és
töltik fel az általuk készített fotókat a marsi berendezések
memóriájába, hogy aztán azok később a Földre sugározzák képeket.) A kapcsolat azonban ekkor hirtelen megszakadt, s
hiába indultak futva a központi terembe, hogy helyreállítsák azt, az
ajtó bezárult előttük. Így soha nem tudták meg azt sem, hogy
egyáltalán az övéiket látták-e vagy sem.
Szerves molekulák a Mars felszínén
A
Viking
űrszondák már 1977-ben, számos kísérlet elvégzése révén, igazolták:
a Marson
legalább
primitív élet létezik. A megfigyelt reakciókat kémiai hatásoknak
tulajdonították. Most azonban váratlanul beismerték: szerves anyag
található bolygószomszédunkon. (Mondjuk, önmagában ez a hír nem
számít szenzációnak, hiszen a Naprendszer égitestei tele van szerves
anyaggal.)
Az ESA (Európai Űrügynökség)
Mars-Express
szondája már bő 10 évvel ezelőtt jelentős mennyiségű metán
jelenlétét mérte a Mars külső légkörében. Már akkor jelezték, ez a
metán nem a marsi vulkanikusság terméke, hanem élőlények anyagcsere
folyamataié. A NASA tagadta az ESA szonda mérési eredményeit,
mondván, azok hibásak, hiszen nekik nem sikerült azokat a felszínen
megerősíteni. Egészen mostanáig. Pontosabban: mostanában ismerték
be… Természetesen most is igyekeznek természetes
folyamatokkal magyarázni a metán jelenlétét, de csak magyarázni,
mert kísérletileg ezek a „magyarázatok” még sohasem kerültek
alátámasztásra.
Richard
Hoover
professzor leleplezi a NASA-t
Hoover
professzor évtizedeken át dolgozott a NASA-nál, évekkel ezelőtt ment
nyugdíjba. Szenzációs kijelentéseit a „Nyitott elmék” Nemzetközi
Ufókongresszuson tette, Fountain Hillesben, Arizonában. Első könyve
a marsi mikrobák életfolyamatiról már 1979-ben megjelent, azaz még a
Viking-korszakban. Számos könyvet
írt azóta is a témában, állításait senki sem tudta cáfolni, pedig
számos alkalommal, miként előbb említett előadásában is – nyílt és
nyilvános vitákra hívta őket. Elmondta, a Marson hatalmas mennyiségű víz van.
Az élet létezése szempontjából pedig teljesen lényegtelen, hogy
ennek nagy része fagyott állapotban. A víz attól még víz, még ha
szilárd is. Beszélt a Föld zord helyeire vezetett expedícióiról,
Alaszkába, Grönlandra, az Antarktiszra. Ezeken a helyeken
megfigyelhette, miként képesek alkalmazkodni az élő szervezetek a
zord körülményekhez, akár nagy mélységekben is, a jégmező
belsejében! A megoldás egyszerű: megolvasztják önmaguk körül a
jeget, kivonják annak ásványi tartalmát, s aztán hagyják, hogy a víz
visszafagyjon. Ugyanerről a folyamatról – a Mars vonatkozásában –
már évtizedekkel ezelőtt írt Dr. Hédervári Péter és John Skipper is.
A Marson azonban messze nem olyan zordak a
körülmények, mint az említett földi tájakon, ott ugyanis a
hőmérséklet – a hivatalos adatok szerint is – napközben, bizony
meghaladja a 20 Celsius fokot.
Hoover
professzor számos alkalommal bukkant fosszíliákra a marsi fotókon,
ezek egy részét a marsi robotokkal „felsőbb parancsra”
megsemmisíttették! A professzor úr folyamatosan tanúja volt annak,
hogy valamennyi marsi felvételről eltakarítják a marsi élet
jelenlétére utaló nyomokat, azaz szándékosan meghamisítják a
képeket. Elképzelése nincs, miért teszik mindezt, hiszen a NASA-nal
pontosan tudja mindenki, a Marson fejlett élet van, és mégis úgy
tesznek, mintha nem lenne. Hamisítanak és félretájékoztatnak –
folyamatosan, évtizedek óta. Idegenek marsi jelenlétéről nem tudott – vagy nem
akart – beszámolni.
Űrhajósok a Marson
Emberi alakok számos marsfotón felbukkannak.
Már hosszú évek óta ismert az
Opportunity Sol 904-kor készült
képe. A felvétel fekete-fehér, a minősége csapnivaló – ahogy azt
megszoktuk… (Az „árnyékokat”, mintha átláthatatlan fekete tintával
rajzolták volna meg.) Nagyítás révén két emberi alakot lehet
kivenni, amint valamiféle szerkezet körül serénykednek. A fotón
egyébként számos mesterséges alkotás látható, valamint több -
szándékosan felhordott – rejtő, raszter-felület.
A
Curiosity mostanság készült
panoráma-felvételének kiemelt részlete sem sokkal jobb minőségű. A
szürke árnyalatok helyett barnás-narancssárga színeket láthatunk, a
felvétel tehát továbbra is egyszínű, színeitől megfosztott. Ezúttal
egyetlen figurát láthatunk csak, könnyű, rövidujjú pólót visel, és
még védősisak sincs a fején. Azaz pontosan úgy van öltözve, ahogy az
általam is hangoztatott marsi körülmények lehetővé teszik: kellemes
20-25 Celsius fokos hőmérséklet és 3/4 földi légnyomás, megfelelő
mennyiségű oxigéntartalommal. Emberünk árnyéka is látszik, azaz a „szélfútta
szikla” kezdetű – meglehetősen szánalmas – magyarázat ezúttal sem
érvényes. A helyszínre gyalogosan érkezhetett, nem látunk a
közelében semmiféle közlekedési eszközt. Ez esetben viszont az
otthonául szolgáló bázis sem lehet túl messze! Amennyiben az említett felvétel tényleg a Marson
készült…
Ausztrál egyetemisták csattanós válasza a M.I.T.-nek Néhány hónappal ezelőtt tettem említést a
Massachusetts Institute of Technology neves tudósokból álló
csapatának tanulmányára, miszerint a marsi telepesek megfulladnának,
mert hetek alatt elfogyna az oxigénjük. Fiatal ausztrál diákok
könnyedén lesöpörték ezt a – semmi más céllal, mint riogatással
készült – munkát. A mindösszesen néhány kilogrammos szerkezetük
képes napelemek felhasználásával felolvasztani a marsi jeget és
alkotóira – oxigénre és hidrogénre – bontani azt. Készüléküket még a
„hivatalos” marsi paraméterekre kalibrálták be, azaz jól tűri a
hideget, a sugárzást és egyéb, zord körülményeket. És még csak
dollár milliárdokba sem kerül… Még arról sem feledkeztek meg, hogy
egy kicsiny időkapszulának helyet szorítsanak a Marsra tervezett
berendezés egyik kis rekeszébe, különböző alkotóművészek munkáinak
digitális tárolása céljából.
Munkájuk egyszerű és nagyszerű. Kidolgozásának
idején még nem számoltak azzal, hogy a Marson ingujjban is lehet
sétálni és dolgozni. Ráadásul, még a marsi mikrobák sem jelentek
életveszélyt... Ettől függetlenül, jól megtervezett és jól átgondolt
berendezésüket még nagyszerűen fel lehet majd használni.
|
|