A Mars felszínén két aktív marsjáró tevékenykedik napjainkban is, az Opportunity és a Curiosity. Sajnálatos módon a Spirit mára már mozgásképtelenné vált, adatokat azonban rendületlenül továbbít. Hamarosan társuk érkezik, az Insight (Betekintés) szonda személyében, ám az helyhez kötve végzi majd kutatásait. Az indítására várhatóan május 5-én kerül sor, s már az idén, november 26-án meg is érkezik bolygószomszédunkra. Elon Musk óriásrakétája is Sikeresen indította a Mars felé a tűzpiros Tesla Roadsterben a Csillagembert. Hordozórakétája oly hatalmas, hogy a legkülső bolygót Plútót is könnyedén el tudná érni, de valahogy nem törik magukat érte a különböző űrszervezetek. Láthatóan, nem céljuk a komoly kutatások beindítása, csupán az adott pénzkeret pazarló elköltése.

Sárkányrepülő

Felfedeznivaló mindig van, és számos kutató egyenesen vaksággal vádolja a NASA-t, s olykor nem is alaptalanul, amikor egy-egy felvétel kapcsán úgy tesznekaz Űrhivatal részéről, mintha nem látnának rajta semmit. A már unásig ismételt „szélfútta szikla” és a „belelátás” mára már oly mértékben vált nevetségessé, hogy inkább hallgatnak. Ugyanis mit lehet olyan esetben tenni, hogy ha valami a marsi égen bukkan fel, s láthatóan nem a Mars valamelyik holdja, vagy netán „pixelhiba”, merthogy a marsi égen látható objektumokra ezt a jelzőt is előszeretettel odabiggyesztik.

1.    ábra. (Papír)sárkány az egyik marsszonda képén, a kinagyított részleten még eregetője is jól kivehető.

A mellékelt felvételen egy deltaszárnyú repülő objektum látható, szépen kivehető a törzse és a szárnyai. Tökéletesen szabályosak. Ilyen szárnyállású madarat nem ismerünk, tehát valamiféle szerkezetre kell gondolni. Mesterséges eredetéhez kétség sem férhet. A fotó már hosszú évek óta ismert a világ kutatói előtt, s mégis, a legtöbben csak magára a légtérre koncentráltak, ahogy jómagam is. A márciusi Ufókongresszus Közönsége azonban rendkívül lelkesen kapcsolódott be az előadásomba, s nekik köszönhetően, ráirányították a figyelmemet a kép bal alsó sarkában felbukkanó sötét ruhás emberi alakra, akinek anatómiailag tökéletesen szabályos testtartásából leolvasható, hogy lényegében semmi mást nem tesz, mint sárkányt ereget. Még az árnyéka is kitűnően felismerhető, egyik lába éppen a levegőben van, ahogy futva igyekszik a sárkányt a levegőben tartani. S ebből adódik ugye máris a következő tény, amennyiben a Mars légkörében sárkányt lehet eregetni, akkor kellőképpen sűrű ahhoz, hogy tökéletesen alkalmas legyen magas szintű élet fenntartására.

Humanoid jellegű lény

Emberi vonásokkal rendelkező lények koponyáinak tucatjai került már elő, s olyan felvételek is szép számmal vannak már birtokunkban, amelyeken kisebb-nagyobb, ám csak egyes vonásaiban emberszerű lényeket láthatunk. ilyen a következő felvétel is. Nehéz is helyesen értelmezni, a meglehetősen furcsa testtartásban megfigyelhető lényt. Olybá tűnik, mintha éppen elvágódna, s a Curiosity ezt a töredékmásodpercet kapta volna véletlenségből lencsevégre. A lény termete igen kicsiny, a Marsról már jól ismert, arasznyi, azaz kb. 20 cm-es humanoidról van szó.

Arca csak részben emberi, tekintetét előre szögezi, talán azt kutatja, hova ér éppen földet, azaz Marsot. Furcsa fülei kissé „mackóssá” teszik, a bal kezét maga alá kapja, a jobb kezével kifelé nyúl, az esése erejét igyekszik csillapítani. Kitűnően szemügyre vehető, amint bal keze könyékben és csuklóban hajlik, tökéletesen emberi jellegű. Még ruhájának ujja is halványan kivehető. Háta kissé púposnak tűnik, de ez lehet a hirtelen mozdulat miatt is, vagy csak közönséges optikai csalódás.

2.    ábra. Humanoid jellemzőkkel bíró apró lény, amint éppen elvágódik a Curiosity marsjáró közelében.

A jobb lába enyhén behajlik, ahogy maga alá csuklik, a bal lába nyújtott, merev. Tisztán kivehető mindkét talpa, továbbá lábának anatómiailag helyes tartása. Dereka előtt valamiféle anyag látszik, talán valamiféle táska, vagy hasonló.

A Marson a tömegvonzás fele akkora a földihez képest, ezért ha valaki elesik, azért annyira nem üti meg magát ott, mint nálunk.

Teste oly sok részből áll, mozgása oly mértékben összehangolt, anatómiailag teljes egészében tökéletes, testének „konzisztenciája” teljes egészében eltér a környezetétől mindenféle tekintetben, annak ellenére is, hogy a felvételt a színeitől megfosztották, kétségünk sem maradhat tehát a tekintetben, hogy nagyon is él, nagyon is tudatosan cselekszik a váratlan helyzetben. Valamiféle öltözetet visel, tehát intelligens lény, s fura testtartásához abszolút illik az általa vetett árnyék. Szép és jelentős felfedezés, kár, hogy nem láthatjuk az eredeti színeket.

Kígyó

Habár az Ufómagazin legutóbbi számában bemutatásra került egy kisebb kígyóközösség, jelen felvétel is oly mértékben érdekes, hogy érdemes alaposabb elemzésre. Kétség nem férhet hozzá, hogy kígyót látunk (Lányi Gábor felfedezése), testének íveltsége, tartása, testének iránya (a melegebb sziklák felé törekszik), a helyzetet teljesen világossá és egyértelművé teszi, s a lény szándékát is. Teste egyszínű, feje kissé kigömbölyödik, ami meglehetősen szokatlan a földi kígyóktól, fejének színe is eltér. Ám mindezektől függetlenül semmi szokatlan sincs benne, hacsak az nem, hogy a „szélsőségesen száraz, mindenféle élet számára rendkívül sivár és veszélyes” – NASA idézet – marsi viszonyok között láthatjuk. Következésképpen, a fenti idézet tartalma a legkevésbé sem állja meg a helyét. A kígyók hüllők, vízhez-nedvességhez kötöttek, tehát életben maradásukhoz vízre van szükségük, legalább időszakosan. Az pedig, hogy a marsi körülmények között is megéljen, nyilván, kellően magas hőmérsékletre, oxigénre és zsákmányállatokra is szüksége van.

3.    ábra. Egy kígyó igyekszik az árnyékből a fényre a sziklák között.

Tesla Roadster – úton a Mars felé

S.G. Pokrovszkij, a műszaki tudományok kandidátusa, 35 oldalas tanulmányban bizonyította, hogy az Apolló űrhajó egész egyszerűen képtelen volt akkora tömeg pályára állítására, mint amennyit állítottak róla, tehát teljességgel nyilvánvaló, és megcáfolhatatlan, ember küldéséhez a Hold körüli térségbe is alkalmatlan volt, nemhogy még leszálljon egy része a Hold felszínére és vissza is térjen onnan. Az Apolló űrhajót szállító Saturn V rakétáról állították ugyanis, hogy a világ valaha készült legerősebb hordozórakétája volt. Hát, nagyon nem.

Azután következett az amerikai és az orosz űrrepülőgép. Habár kissé eltérő technikai megoldást alkalmaztak, az űrrepülőgépet is pályára kellett állítani a hasznos teher mellett, amelyre így még 30 tonna sem jutott. Elon Musk óriásrakétája ezzel szemben, a tervezett 65 tonnás tehernél is jóval nagyobb tömeg felemelésére képes. Tehát, a SpaceX vezetője megépítette a világ valaha volt legerősebb rakétáját. A Nehéz Falcon rakéta alkalmas emberek eljuttatására a Hold felszínére, sőt, akár a Marshoz is, feltéve, ha az amerikai kormány megengedi ezt tulajdonosa számára. A jelek arra mutatnak, hogy nagyon nem.

Mindezek ellenére, a SpaceX űrruháját viselő „Csillagember” útnak indult a Mars felé vezető pályára. Arról, hogy miért nem tettek az autóra legalább néhány napelemet, hogy útját követhessük a Földről, nem kaptunk választ. Meggyőződésem hogy tettek, csak letagadják. Így működik az amerikai „nyilvánosság”…

 4.    ábra. A Tesla Roadster több tízezer km-re a Földtől, volánjánál a Csillagember, a SpaceX szkafanderében, úton a Mars felé.

56.

 Maradjunk még néhány hasáb erejéig a Mars bolygó különleges (élő)lényeinél, hiszen olykor meglehetősen érdekes felvételekhez juthatunk, az értelmezésük pedig –esetenként - meglehetősen nehéz, sőt, helyenként lehetetlen, mert a felvételek l erontott minősége, továbbá az ismereteink hiányossága, ezt nem teszik lehetővé. Arra mindenféleképpen szeretném a figyelmet felhívni, hogy amikor a marsi fotókat odaadjuk az emberek kezébe, és megkérdezzük, mit látnak rajtuk, akkor többé-kevésbé azokat a válaszokat fogják adni, mely dolgokat a felvételek valóban ábrázolnak. És ezt helyesen teszik. A házakat házaknak látják, a koponyákat koponyáknak, a motorcsónakot motorcsónaknak, stb. Ám abban a pillanatban, mihelyt megmondjuk nekik, hogy az adott kép a Marson készült, az emberek egy része, megrémül a felismeréstől, és vallási, világnézeti, NASA-hívői, stb. okból azonnal elkezd „szélfútta sziklákat” látni. Tehát, a „belső meggyőződésük” határozza meg, mint hajlandóak és mernek meglátni, és felismerni, nem pedig maga az objektív valóság. Kutatásaim során az objektív valósággal foglalkozom elsősorban, az egyes embereknek az objektív valósággal kapcsolatos (tév)hitével pedig nem.

Hernyók, puhatestűek?

Az Ufómagazin egyik korábbi számában már esett szó a „gyalogpiócákról”, jelen fotón is hasonló testfelépítésű lényeket láthatunk, de hogy pontosan miket, arra nagyon nehéz válaszolni. A színek sokat segíthetnének, ha a NASA nem törölte volna őket az „eredeti”, nyers felvételéről. A kódszáma 37501b, a Curiosity marsjáró készítette, a lények felfedezése a fotón 2018. márciusában történt, Rami Bar Ilan érdeme.

(Legalább) három, tekergőző, szelvényes testű lényt láthatunk. Méretük a 10 cm-es nagyságrendbe esik. A hozzánk legközelebb esőt, még aránylag jól ki is lehet venni. Háti részén kisebb „tarajt” látunk, amint testén végighúzódik. Testének első fele a levegőben van, tipikus „kereső” testtartás a földi hernyók és puhatestűek esetében. Nem lehet látni a képen, hogy hasi részén parányi lábak találhatók, vagy a testén kúszik előre. A legérdekesebb a feje elülső részén látható két szem, a bal oldalin még a Nap fénye is megcsillan. A szemek tökéletesen szimmetrikusan helyezkednek el a test vonatkozásában, egymással azonos méretűek, a már viccnek is szánalmas „szélfútta szikla”, álláspont ugye ezúttal sem jön be…

A testének elülső részén bizonyára szájszerv és szaglószerv található. Ezekből szinte semmilyen részletet sem lehet kivenni, csupán tökéletesen szimmetrikus alakja látható. A központi lénytől balra egy sima testű társa testének egy darabja látható, jobbra pedig egy másik, sokkal kisebb, de határozottan szelvényes testű másik. Talán egy család lenne?

1.    ábra. Hernyószerű lények a Curiosity marsjáró felvételén.

Tüdőshal?

A Spirit marsjáró Sol 441-kor készült felvételén egy igazi „élő kövület” látható, már amennyiben ezt a lényt a Földön látnánk. Az állattannal foglalkozó szakemberek kapásból rá is vágnák, a „mit látsz a képen?” - kérdésre, hogy „tüdőshalat”. (6 fajuk él jelenleg bolygónkon, 4 Afrikában és 1-1 Dél-Amerikában, illetve Ausztráliában. A legtöbb fajuk a Devon kort követően kihalt.) Igen ám, de miért nem merik ugyanezek a szakemberek ugyanerre a kérdésre ugyanezt a választ adni, ha megtudják, hogy a felvétel bizony a Marson készült?... A többségük ebben az esetben azonnal belezuhan a saját hitvilágába és elszakad a valóságtól.

A Spirit marsjáró természetesen képes színes felvételek készítésére is alkalmas, ám a fotók színeitől való megfosztása már az ő leszállása idején is bevett gyakorlat volt…

Az állat teste tökéletesen jól kivehető. Az elől és mélyen ülő szeme, a szája, a hallószerve, vaskos, izmos teste, a mellső két lába, s a teste végén az elvékonyodó farka. Nem egyértelmű, hogy hátsó lábakkal is rendelkezik-e, vagy csak első két lába és a teste segítségével mozog. Meglehetős hasonlóságot mutat arányait tekintve a Budapesti Állatkertben élő tüdőshallal, ám annak szemei a feje tetején találhatók. Ez nyilván életmódbeli- és a két bolygó fizikai tulajdonságainak különbségből adódik. A Marson egész egyszerűen fontosabb előre nézni, mint felfelé. A levegőből bizonyára kevesebb támadás várható, mint talajszinten. A vizek is jóval sekélyebbek.

Természetesen, ha a NASA nem fosztotta volna meg színeitől a Spirit felvételét, abban a pillanatban felismerhető lenne mindenki számára a két állat szoros rokonsága, s letagadhatatlanná válna a puszta létéből fakadó következtetés: a Mars bolygó meglehetősen sűrű, oxigénben gazdag légkörrel rendelkezik, s egyúttal kellő mennyiségű folyékony víz is található rajta, még ilyen típusú állatok fenntartására és táplálására is. Ez a következtetés pedig bizony a hivatalos dogma ellen szól, tehát „kötelező” tagadni, és még a lehetőségét is kizárni, hogy valaki felismerje a hivatalos hazugságokat.

2.    ábra. Tüdőshal a Marson…

3.    ábra. …és földi rokona a Budapesti Állatkertben.

Csillag alakú lény

Jobb híján ezzel a névvel jelöltem a Coriosity marsjáró MSL 837 MAST 100-as kamerájával (tehát a navigációs kamerájával!) készített felvételét. A kép feldolgozását Neville Thompson végezte, a felfedezés pedig Szabolics László érdeme. illeti. Vajon miért a jóval gyengébb felbontású kamera által készített képeket tárják szélesebb körben a nyilvánosság elé, s azokat is lerontott élességgel és a színeitől megfosztva? – A kérdés természetesen költői; megjegyzem, nem mintha a 2 megapixeles kamerával sokkal többet látnánk, de a NASA-ban a szándék sincs meg, hogy legalább valamit mutasson… Kénytelenek vagyunk tehát ilyen „minőségű” felvételek alapján dolgozni.

A képen látható „valamit” élőlénynek gondolom, valamiféle páncélos állatnak, habár formája inkább egy rájáéra emlékeztet. A háta közepe táján szimmetrikusan elhelyezkedő két nyílás talán a légzőnyílás. Testfelépítése szabályos, ami a rája uszonyainak felel meg, az jelen esetben lábakként működhet. Az állat testét hátulról egy farok támasztja meg, ami egyben a haladásában is segíti. Fejét a talajtól elemelve figyel, bizonyára a haladási irányára összpontosít, illetve a rá leselkedő veszélyekre. A Földön ilyen jellegű szárazföldi állatot nem ismerek, a fotó ezért gyaníthatóan valóban a Mars bolygón készült.

4.    ábra. Gyalográja. Különös kény a Marson.

Különös jármű

Ugyancsak a Curiosity marsjáró kamerája előtt bukkant fel ez a különös tárgy. Első ránézésre, valamiféle járműnek tűnik. A távolsága jelentős, bő másfél km. Némi szerencsénk van, a fotó a főkamerával készült, Sol 1197-kor. Ám hogy ne legyen sok okunk az örömre, az eget maszkolták, a domb színe is torz, az előtér mind színében, mind konzisztenciájában teljesen hamis. Többszörösen belenyúltak tehát a felvételbe, s mégis, a nagyítás azért aránylag tisztán elénk tárja ezt a különös járgányt.

Két, hengeres test alkotja az oldalát, a jármű teste ezeken nyugszik. Minden bizonnyal nem kerekeken halad, meghajtásáról más technika gondoskodhat. „Pilótafülkéje” előre nyúlik, ám ettől még lehet robotberendezés is. Akár egy másik bolygóról is érkezhetett a Mars tanulmányozására, vagy valamelyik marslakó csoport küldte ki a Curiosity megfigyelésére. Megannyi lehetőség. A mérete is az amerikai marsjáróéval egyezhet meg, azaz mintegy kisteherautónyi. A fény erősen megcsillan rajta, tehát valószínűleg fémből készült. Tőle jobbra valamiféle „struktúra” látható, akár egyfajta „erőd” vagy „bunker”, ahonnan a berendezést esetleg útnak indították. Egy valódi, színes felvétel, messze jobb felbontással, sokkal több ismeretet közvetítene számunkra. Éppen ezért nem ilyent kapunk.

5.    ábra. Méretes fémtestű jármű a Curiositytől bő másfél km-re.

57.

Pillantás a Mars belsejébe, az InSight marszonda segítségével. A Marsra induló legújabb szonda széles nemzetközi összefogással készült, elkészítői a világ különböző országainak tudományos intézményeiből származnak, ezek a következők: az USA, Franciaország, Németország, Ausztria, Belgium, Kanada, Japán, Svájc, Spanyolország és az Egyesült Királyság. A munkálatok a NASA égisze alatt folytak.

1.    ábra.   Az InSight marsszonda emblémája.

A legújabb marsszonda a május elején nyíló startablakban indul útjára egy Atlas V rakéta csúcsán. A felbocsátásra egészen június 8-ig van lehetőség, ha a május 5-i dátum alkalmával valami közbejönne. E sorok írásakor azonban még felbocsátásra vár, a lap megjelenésekor pedig már bizonyára úton lesz bolygószomszédunk felé. Eredetileg 2016-ban kellett volna elstartolnia, azonban egy európai műszer szivárgása miatt az indítást bő két évvel elhalasztották. (Ahelyett, hogy a hibás egységet kicserélték volna a rendelkezésre álló négy hónap alatt…) Már ez év novemberében le is száll a Mars felszínére. A Légierő Vanderbergi bázisáról fog elindulni, tehát katonai űrközpontból, nyilván bőségesen megpakolva titkos katonai eszközzel. Fontos megjegyezni, erről a helyszínről még soha nem indult bolygóközi vállalkozás.

A szonda elnevezése mozaikszó, a teljes név a következő: Felszín alatti kutatás: szeizmikus-, geodéziai- és hőátadási mérések. A bolygó múltjára kíváncsiak tehát a kutatók, a geológiai fejlődésére, várhatóan egy közel öt méter mélységű fúrás elvégzése mellett. Az InSight szonda felépítése, technikai kivitelezése, leszállási módja, igen hasonlatos a bő 10 évvel ezelőtt a felszínen kutató Phoenix űrszondáéhoz. A tervezett leszállási hely az Elysium térség, ahol még nagyobb sziklák sem találhatók, s – a tudósok szerint is – teljes mértékben unalmas táj, sivatag. Geológiailag is teljesen egységes. Mégis, éppen ilyen helyet szemeltek ki. A két év csúszás 155 millió dollárba került, 675 millió dollárról 830 millióra emelkedett a szonda ára. Azaz kb. 40 milliárd forinttal. Bizonyára a világon nincs olyan ember, aki meg tudná indokolni, hogy mi kerül 40 milliárd forintba egy szivárgó műszer tartalékjával való kicserélésben és két év raktározásban. Sajnos megszokhattuk, hogy a NASA gigászi pénzekkel dolgozik, és az általuk költött összegek mértéke messze nem állnak összhangban az úgymond haszonnal.

2.    ábra. A kijelölt leszállási terület, az Elysium vidéke.

Sajnos az sem teljesen világos, hogy milyen szeizmikus méréseket kívánnak elvégezni egy hatalmas síkság közepén, mely oly nagy kiterjedésű, hogy a leszállást akár 100 km-rel is el lehetne véteni, akkor sem állna elő lényeges különbség. Az egyenlítői vidék kiválasztása a napelemek egész évben történő energia-ellátása miatt történt, ebben viszont van logika. A sziklamentes terület kijelölése a fúrások könnyebb végrehajtása okán szintén megfontolandó, ám mivel nem látnak a talaj felszíne alá, a leszállásra kerülhet olyan helyen is sor, ahol már rögtön a talaj felszíne alatt sziklaágy van. Ennek eldöntéséhez fel kellett volna használni a korábbi és jelen marsszondák adatait, ám ilyesféle elemzőmunkára nem került sor. Az az érvelés viszont, hogy az egyenlítő térségében sűrűbb a légkör, s amiatt a légkör segítségével történő fékezés hatékonyabban végrehajtható – teljesen komolytalan.

3.    ábra. Az InSight szonda leszállásának végső fázisa.

A NASA rendkívül hangzatos leírást adott a szonda kutatási programjához, miszerint tanulmányozni kívánják a Mars bolygó geológiai fejlődését, a sűrűségét, a talaj keménységét, a bolygó teljes szerkezetét, annak magját, kérgét és köpenyét. A Mars bolygó hajdani növekedésének fázisait, a kőzetek differenciálódását, a meteor-becsapódások gyakoriságát, a marsholdak árapálykeltő hatását (ha van egyáltalán), stb. Nagyon szép célok. A kérdés az, hogy ezt miként lehet végrehajtani egyetlen szeizmométerrel és egyetlen, kb. 5 métert elérő fúrással megállapítani, hogy a Mars magja hogyan adja át a hőt? A válasz egyszerű: sehogy. Ha a Mars esetleges rengéseit valóban komolyan szeretnék tanulmányozni, akkor legalább két - de inkább három – pontosan ugyanilyen szondát kellene egy időben a bolygó felszínére küldeni, lehetőleg jó nagy távolságban egymástól. Sőt, ha ilyen jellegű rezgések pontos és alapos tanulmányozása a cél, akkor ezen szondák egyike-másika mindenképpen a gigászi pajzsvulkánok területét kellene, hogy vizsgálja. Érdekes módon, ez a lehetőség még felvetés szintjén sem kapott helyet… Viszont sikerült elkölteni 830 millió dollárt, azaz kb. 200 milliárd forintot. Ebből is látszik, a tényleges kutatás huszadrangú feladat, az elsőszámú cél a gigászi összegek elverése, de azért adnak a látszatra is: néhány tudományos eredményt talán megosztanak a nyilvánossággal, a jelentéktelenebbek közül.

Két kamera is helyet kap a szonda fedélzetén, az egyik a műszekerek fogja fotózni, 1024 x 1024 pixel, azaz 1 db(!) megapixel felbontással, továbbá egy panoráma kamera, 45 fokos függőleges és 120 fokos vízszintes látószöggel, ugyancsak 1024 x 1024 pixeles, tehát 1 db(!) megapixeles felbontással. Ez a „technikai színvonal” már 50 évvel ezelőtt is elavultnak számított, a NASA ezt nyújtja, mert megteheti, 200 milliárd forintért… Ez még a szégyenletes kategóriát is több nagyságrenddel alul múlja. Ráadásul, mindezt el is akarják velünk hitetni, hogy ez lenne a 21. század technikai színvonala, s ami még rosszabb, valaki el is hiszi.

4.    ábra. A szonda elhelyezkedése a felszínen, a műszerek a kívánt helyzetben, a felszín alá, akár öt méterre is lehatolni képes „vakonddal”.

A szonda napelemekkel működik, élettartamát két évre tervezik, a teljes tömege 721 kg, ebből 358 kg száll le a felszínre. Egy helyben fog dolgozni, nem lesz képes önálló mozgásra. Számos műszere mellett helyet kap egy robotkar is, ezzel 2,5 méteres távolságra tud kinyúlni. Természetesen a mai technika lehetővé tenné, hogy az űrszonda mintákat vegyen és elemezze azokat, akár több méteres mélységből is, már egészen komoly mini-laboratóriumokat össze lehet állítani, még akár egy kg-nál is kevesebb össztömeggel, ám hivatalosan nem végeznek ilyen jellegű kutatásokat.  

Aki akarta, elküldhette a nevét a Marsra, két mikrocsipen tárolták s helyezték el az űrszondán. Összesen négy millió nevet „jegyeztek fel” elektronsugár segítségével. A betűk nagysága az emberi hajszál vastagságának ezredrésze.

Az InSight marsszondával két mikroműhold is utazik majd, a MarCo 6U A és B - 30 x 20 x 10 cm-es a méretük, napelemmel felszereltek. Nem állnak marskörüli pályára, a mélyűr felé indulnak, lényegében kísérleti eszközök, reléállomásként fognak működni, kommunikációs rendszer részeként. Működésük fontos szakasza, amikor az Insight szonda telemetrikus adatait fogják valós időben közvetíteni a Földre a repülés leszállási szakaszán. Párban dolgoznak majd, a redundancia végett. Munkájuk végeztével tovább repülnek.

Összegzésül elmondható, hogy a NASA közepes költségvetésű (200 milliárd forint!) marsszondájának (polgári) műszerezettsége rendkívül sekélyes, következésképpen jelentős felismeréseket sem várhatunk tőlük. Kamerájának felbontása kritikán aluli. A teljes koncepció hiányos, csupán részterületeket fed le, ezek egymással nincsenek összhangban, nem jól átgondolt, nem logikus. Messze, de messze nincs arányban az ár és a minőség a várható felfedezések nagyságával, ha egyáltalán sikerül az űrszondával le is szállni, mert erre sincs semmi garancia.

5.    ábra. Az Insight űrszondán utazó mikroműhold-páros.  

58.

Jelen írásban a Marson talált lezuhant rakétával-repülőgéppel, ismételten a színhamisítással, ehhez kapcsolódóan pedig egy különleges alakzattal, az egyik felvételen megjelenő, bunkertetővel(?) foglalkozunk. 

Repülőgépek

A tárgyalandó első felvételt minden bizonnyal a Curiosity marsjáró készítette el, egy vezérsíkokkal rendelkező objektumot láthatunk, azonban sajnálatos módon sem a kép sorszámát, sem a felfedezőjét nem találtam meg. Viszont a képen kétséget kizáróan felismerhetjük a NASA jelenleg kedvenc színéről, a barnás-homokos árnyalatról. Az eget is ilyenre színezik. Vajon miért teszik ezt, amikor már lényegében senki sem hiszi el, hogy a marsi ég homokszínű lenne? Talán a saját szórakoztatásukra…

A képen egy hosszúkás, hengeres alakú, lekerekített orrú, tökéletesen szabályos testet láthatunk. Az oldalánál, a hossztengelyével egy irányban, világosabb vonal. A test végén szépen kirajzolódnak a vezérsíkok, bár úgy tűnik, sérültek. Maga a repülő rest sértetlennek látszik. A nagyított rész némi kontraszterősítést és színkiemelést tartalmaz.

1.    ábra. Vezérsíkokkal ellátott, rakétaszerű test a Curiosity felvételén.  

A hossza a 10 méteres nagyságrendbe tartozhat. Nem lehet megállapítani a kép alapján, hogy a törzsén voltak-e eredetileg szárnyak, s azok a becsapódás hatására letörtek, vagy már eleve ilyen formájú volt, abban az esetben pedig inkább rakétának felel meg, mint utasokat szállító légi járműnek. A kép alapján tehát nem eldönthető a kérdés.

Szerencsére itt van azonban egy másik homokszínű felvétel is, valamint annak nagyított, és fekete-fehér változata is. Ez esetben immár a felvétel archívumszáma is ismert. Jelen esetben biztosak lehetünk benne, hogy a Curiosity marsjáró fotójáról van szó. A kódszáma a kép alatt látható. Immár a leghalványabb kétség sem férhet hozzá, hogy amit látunk az egy repülőgép. Tekintélyes a mérete is, valahová 50 és 100 méter közé esik. Tipikus utasszállító/teherszállító repülőgép, abból is a nagyobbik fajta. A gép törzse nagyszerűen és tisztán bontakozik ki előttünk. Futóműve nem látható, talán a becsapódáskor vesztette el. A becsapódáskor, amely olyan túl erős nem lehetett, hiszen teljes egészében megőrizte még a gép hátsó és függőleges vezérsíkjait is, ahol ráadásul még egyfajta felségjelzés is kivehető! A Marson a tömegvonzás csupán fele a földinek, ha a repülőgép nem haladt túl nagy sebességgel, amikor lezuhant (kényszerleszállást hajtott végre), érthető, hogy miért nem tört össze jobban. Bizonyára sugárhajtóművel van felszerelve, más jellegű meghajtást nem látni rajta.

2.    ábra. Jelentős méretű utas/teherszállító repülőgép a közeli domboldalba csapódva a Curiosity fotóján.

Adódik is mindjárt néhány nagyon fontos következtetés. Itt van mindjárt az, hogy a Mars légköre kellően sűrű ahhoz, hogy sugárhajtású repülőgépek, aránylag kis szárnyfelülettel, képesek legyenek közlekedni benne. Vagyis a NASA által megadott légköri paraméter minden csak nem valós. Aztán. Ahol repülőgép, ott repülőtér. Kiszolgáló személyzettel, kifutópályával, üzemanyag-feltöltő berendezésekkel. Ahol üzemanyag, ott finomító és bányászat, tehát rendelkezésre áll a megfelelő nyersanyag is. És akkor máris adódik a kérdés: ki működteti? Emberek, idegenek?

Marsi színek

Éppen 15 éve kering a Mars körül a Mars Express európai marsszonda. Már a kezdeti években is közöltek az archívumából néhány színhelyes felvételt, ezeken láthattuk először eredeti kékben a marsi folyókat, tavakat. Aztán eltűntek úgy közel 15 évre ezek a csodálatos felvételek, és kaptunk helyettük raszterezett, „számítógéppel feldolgozott” meseszép fotókat, melyeknek a valósághoz kevés közül volt. Aztán végre, a 15. évfordulón ismét előálltak egy szép és színhelyes felvétellel! A Valles Marinerist láthatjuk rajta benyúlni bal oldalról, a mélyét kitöltő vizeket és a hozzájuk kötődő növényzetet. A távolabbi (a kép felső részén) már jóval dúsabb vegetáció és gazdagabb vízkészlet figyelhető meg, felbukkan a zöld szín is. A területet jelentős felhőzet fedi, a bolygó peremén pedig szépen kibontakozik a Mars oxigénben gazdag, kék légköre.

3.    ábra. 15 éve rója pályáját az európai Mars Express a bolygószomszédunk körül. E jeles évforduló alkalmából kaptunk egy színhelyes képet.

A következő képen már az Opportunity marsjáró Sol 3894 napján készített képgyűjteményét láthatjuk. Habár a szonda több száz fotót készít naponta, a hivatalos archívumba öt darabot fel is tettek! Abból az egyik ráadásul részben színszűrővel készült, nem is világos, hogy ez miként jött a megfigyelhető módon össze. A kép háromnegyede zöld a jobb alsó sarka pedig lila. Az öt pici kép közül a 2. és az 5. a figyelemre méltó. Az ötödik képet nagyítva is nézzük meg!

4.    ábra. Az Opportunit䐀 napi több száz felvételéből 5 került fel az archívumába Sol 3894.kor. A sorban a 4. abból is színhibás.

Az Opportunity színkalibrálóját láthatjuk rajta, a bunkós végű napórával. Most el lehet képzelni, milyen mértékben hamisít a NASA, amikor a bal alsó fülecske színe eredetileg kék, a jobb alsó piros, a jobb felső zöld és a bal felső sárga lenne helyesen. Mellékelem az eredeti színű kalibrációs korongot. Nos, már hallom is a kétkedőket, hogy a „Nap kiszívta a kalibrációs korong színeit”. Nos hát, nem tette. Egyébként is, akkor a leszállást követő időszakban legalább színhelyesen kellett volna ábrázolni a kalibrációs korongot. Már akkor sem ez történt… Következésképpen, a kalibrációs korong színeit a NASA „szívta ki”, nem a Nap. Miként azt teszi a NASA az esetek döntő többségében.

5.    ábra. Az Opportuniy színkalibráló korongja a napórával.

6.    ábra. Ilyennek kellene kinéznie, ha színhelyesen látnánk.

Földalatti bejárat? Siló?

Az imént emlegetett Opportunity marsjáró Sol 3894 napján az archívumban található 2. fotójáról essék most szó. A kérdéses részt kinagyítottam. A színek ezúttal sem helyesek, ebben az esetben a lila dominál. A kép közepén egy fekete korong látható, s remélem nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy ez a fekete korong jelen esetben nem szándékos képhamisítás (a NASA szemrebbenés nélkül teljes feketére veszi az adott képrészletet, melyről nem akarja, hogy a nyilvánosság is tudomást szerezzen, vagy egyszerűen azt állítja, hogy az adott térség leképezésénél, pont ott és véletlenül „kihagyott a kamera”.) A Nap állásszöge és a környező felszíni elemek is azt mutatják, hogy valóban árnyékról van szó.

Láthatóan egy jelentős méretű, korong alakú tárgy bontakozik ki előttünk. Tökéletesen szabályos. Helyzete függőleges. Még a balra vetülő árnyéka is jól látható. Tehát, van ott valami, a felszín alatt, amit védeni, biztosítani kell. Vajon a valóságtól nagyon elrugaszkodott az a felvetés, hogy esetleg egy rakétasiló nyitott tetejét láthatjuk? Nos, az első felvételt tekintetbe véve, ahol a képen látható tárgy inkább tűnik rakétának, mint repülőgépnek (szárnyas rakéta?), már nem is annyira meredek a dolog. Mivel pedig a Mars csupán feleakkora égitest, mint a Föld, könnyedén át lehet rakétázni akár a túlsó felére is, csupán percek alatt. Nem számít, hogy a Curiosity és az Opportunity szondák leszállóhelyei között a távolság több ezer km.

7.    ábra. Rejtélyes bunkertető az Opportunity Sol 3894 egyik képén. Rakétasiló?

Korábban már szó esett róla, a Marson atomháború dúlt a nem is olyan távoli múltban. A Mars körül keringő szondák le is fényképeztek egy jellegzetes gombafelhőt, továbbá, földi amatőrcsillagászok a marsi légkör – helyenként – jelentős felemelkedését. Korábbi marsszondák vizsgálatai pedig a radioaktivitás jelentős megnövekedését észlelték bizonyos területeken. Ezek mind-mind a nukleáris robbanás velejárói. Most már rendelkezésünkre áll egy fotó egy rakétáról is, valamint egy esetleges rakéta-silóról. Ismét sikerült kirakni a mozaik egy darabját.

59.

Június közepén a NASA újabb „szenzációs” bejelentést tett a Mars bolygóval kapcsolatban, napokig váratván a világot az izgalmasnak ígérkező hírre, ám ahogy lenni szokott, semmi olyant nem mondtak, amit már bő 40 éve ne tudnánk, a Viking-űrszondák mérései alapján. Sajnos semmit sem tudtunk meg a marsi élet gazdagságáról, a folyékony víz jelenlétéről és a szándékos színhamisításokról.

A NASA bejelentése

1.    ábra. A Viking-program keretében 1976-ban startolt, 1977-ben érkezett meg a Marshoz két keringő és két leszállóegység.  

„Újabb jeleket találtak a régmúltbeli marsi élet lehetőségére, sőt akár a jelenlegivel kapcsolatban is” – állt az újságok címlapján. A cikkek a talajban található szerves anyagok, valamint a légköri metán jelenlétéről szóltak. A méréseket a Curiosity marsjáró hajtotta végre, a helyszíne pedig a Gale-kráter kiszáradt tómedre volt. Természetesen a bejelentést mindvégig követi a kettősség, miszerint „nem lehet biztos következtetéseket levonni”, „nem kizárt, hogy mégis szervetlen úton keletkeztek a szénvegyületek”, stb. A marsi metán légköri jelenlétét a Mars Express európai szonda már 15 évvel ezelőtt jelezte. A metán egyértelmű jele az életnek (a földi légkör metántartalmának 95%-a biológiai eredetű), a NASA ezért bőszen tagadta is akkoriban, s mivel a metán élettartama rövid, ezért folyamatos pótlásra van szükség. A Curiosity méréseiből szépen látszik, a metán mennyisége egyértelműen követi az évszakos változásokat, miként a Földön is teszi.

A „szenzációs bejelentés” tehát semmi újdonságot nem tartalmazott, de legalább pár napig a világ egy része a NASA-ra figyelt, a céljukat tehát elérték. Ki emlékezne ugyanis az 1970-es évek végére, hiszen azóta közel két teljes generáció nőtt fel. Idézzük fel tehát a Viking-űrszondák méréseit.

A Viking-űrszondák biológiai kísérletei

Gázkromatográfiás-kísérlet. Szerves anyag nyomát keresték vele a talajban. A Föld legsivárabb helyein is képes volt több tucatnyi talajbaktériumot kimutatni. A Marson azonban nem találtak semmit, köszönhetően annak, hogy az összeállítás rendkívüli módon érzékeny volt a nedvességi viszonyokra. Kifejezetten száraz talajra állították be, a Mars azonban nem ilyen.

Hőbontásos vizsgálat. Marsi talajt helyeztek el marsi légkörben, ám annak egyes széndioxid molekuláit izotópokkal megjelölték. A mintát néhány napig melegen tartották, majd a gázok kivonását követően erősen felmelegítették. A marsi talajban élő lények fotoszintézisét kívánták ily módon igazolni. Az kellemes hőmérsékleten tartott minta esetében egyértelműen jelentkezett a légköri széndioxid beépítése és lebontása, a felhevített minta esetében nem.

Gázcsere-kísérlet. Az előzőhöz hasonlított az elrendezés, annyi különbséggel, hogy a marsi minta még gazdag tápoldatot is kapott. A minta fölé földi légkört engedtek, és semmilyen változást nem észleltek. Amikor azonban marsi légkört alkalmaztak, a tápoldat felszívódási sebessége igen magas értéket mutatott. Azaz, a marsi lények marsi légkör mellett voltak aktívak.

Lebontási kísérlet. A talajminta ismét gazdag tápoldatot kapott, ám most a tápoldat egyes atomjait jelölték szénizotópokkal. A kísérletet többször megismételték, s azt tapasztalták, hogy az indításakor jelentős mennyiségű radioaktív izotóp épül be a marsi talajba, utána ez a sebesség lassul. Metán kibocsátását is észlelték. A kontrollminta előzetes felmelegítése 160 Celsius fokra teljes egészében megakadályozott mindenféle beépülési jelenséget, míg az 50 Celsius fokra való melegítés a beépülés sebességét 65%-ra csökkentette.

41 évvel ezelőtt tehát a Viking-marsszondák kísérletei egyértelműen alátámasztották az igen aktív marsi élet létezését. A NASA – utólag – hiába igyekezett úgy beállítani, hogy a tapasztalt eredmények „csupán kémiai reakciók” lettek volna, ezen állításukat 41 év alatt sem sikerült alátámasztani, azaz egyetlen laboratórium sem tudta modellezni kémiai reakciókkal a Viking-űrszondák a marsi helyszínen tapasztalt, a marsi talajban élő lények viselkedését.

A NASA „szenzációs bejelentése” ismételten csak egy üres lufi, egy „nesze semmi fogd meg jól”, amellett jelentős visszalépés a 41 évvel ezelőtt mért kísérleti eredményekhez képest. De legalább pár napig figyeltek rájuk, szükség volt egy kis népszerűségre.

Marsi giliszták – újratöltve

Számos marsi fotón tűnnek fel ezek a lények, meglehetősen nehéz a pontos faji behatárolásuk, hiszen olyan kép is ismert, ahol mintegy „sétálnak”. A Curiosity ismét lencsevégre kapott kettőt, ráadásul, azok a szerkezetek, ahonnan kidugják a fejüket, ugyancsak mesterségesnek tűnnek. A felfedező Rami Bar Ilan.

A baloldali mintha egy kis „épületből” kukucskálna ki. Teljesen szabályosak a tárgy élei, felépítése szimmetrikus. A lény testének hosszanti irányában húzódó vágat jól látszik, annak a feji részen történő kiszélesedése is. Teljesen ismeretlen, miféle faj is lehet.

A jobb oldali kép nagyjából egy hónappal később készült, ugyancsak mesterségesnek tűnő szerkezetből „kukucskál ki”, egy másik gilisztaszerű lény. A „menedékhely”, ahonnan a fejét kidugja szép, szabályos, lekerekített élekkel rendelkezik, nyílásai oválisak, ugyancsak szimmetrikusak és teljesen szabályosak.

2.    ábra. Különös, gilisztaszerű lények.

A földi – hasonló jellegű lények – valemnnyije nagy nedvességtartalmú közegben él, és csak ott képes élni. Bizonyára nincs ez másként a Marson sem. A 3. ábrán éppen egy frissvizű forrás látható. (2018.06.13. Ciruosity, felfedező: Sarah E. Runcie.) A tökéletesen szabályos emberi arc, a kép bal felső részén, sem elhanyagolható!

Habár lényegében semmiféle testi jegyük nem látszik e lényeknek, mégis olybá tűnnek, mintha valamiféle intelligenciával rendelkeznének.

3.    ábra. Frissvizű forrás tör fel a marsi kövek közül.

Színkorrekció

Éppen 15 éve rója már a Mars felszínét az Opportunity szinte fáradhatatlanul és elnyűhetetlenül, bár mostanában a „homokviharnak” beállított globális esőzés akár jelentősebb kárt is tehet benne. Remélhetőleg túléli ezt is.

Már a Viking-űrszondák felvételeit is jelentősen hamisították a 70-es évek végén, akkoriban találták ki ezt a helyenként rikító narancssárgát, ami a Curiosity korára homokszínűvé szelídült. Az érdeklődőbb kutatók igen sok esetben – a Viking fotók kapcsán – megtalálhatják a hivatalos NASA archívumokban az adott tájkép mindkét változatát, az eredetit ragyogó kékes-fehéres éggel, és a narancssárga-rózsaszín NASA hamisítványt. Mutatok is erre egy példát. A „vörös képet” a space.com oldal hozta le (https://www.space.com/33482-viking-mars-landing-science-legacy.html). A valódi színeket pedig a NASA archívumában találhatjuk. (http://solarviews.com/raw/mars/12d08x.jpg)

4.    ábra. A space.com űrhajózási hírportál közölte le a Viking-1 első marsi felvételét. Agyonvörösítve. 

5.    ábra. Pontosan ugyanaz a felvétel az egyik NASA archívumban immár színhelyesen.

Szerencsénkre, a Vikingek korában még nem küldtek rá teljes mesterséges intelligencia rendszereket hamis marsfotók gyártására, illetve az éppen aktuális napi néhány – közzétett – Opportunity fotó esetében sem alkalmaztak ennyire bonyolult rendszereket, megmaradtak néhány „primitív” megoldásnál, mint a bemutatandó kép esetében is. Olykor semmi mást nem kell tenni, egy-egy ilyen kép esetében, mint egy tetszőleges fotószerkesztővel – amelyik ismeri ezt a funkciót – rá kell kattintani az „autocolor mode”-ra, illetve a „image restoration” pontra. És láss csodát!

6.    ábra. Az évtizedekkel ezelőtti marsfotók színhelyes visszaállításához elegendőek egyszerűbb fotószerkesztő programok is.

A „homokkal feltöltött mélyedés”, (persze a dolog már eleve gyanús, hiszen a homok nem igazán képes önmagát szintezni…), máris kis tavacskává alakul, rajta szépen látható a hullámok fodrozódása is. Az ég is visszakapja természetes kékes-fehéres színét, s a távolban, a vízpára függönyén túl, szépen felbukkannak a zöldes-kék mezők, a Mars – helyenként – dús növényzete.

A szóban forgó felvétel – is - igen ékes példája, miként igyekszik a NASA már évtizedek óta hamis ismeretekkel ellátni bennünket, olybá beállítani, mintha a Mars „halott, jéghideg, száraz, az élet mindenféle formájára halálos veszélyt jelentő” égitest lenne. Erre a hamis világképre költenek tízmilliárd dollárokat, miközben képtelenek akárcsak egyetlen rakétát is felbocsátani, és már 7 éve abban a szégyenben „dolgoznak”, hogy az amerikai űrhajósokat a 60 éves orosz Szojuz űrhajók szállítják a Nemzetközi Űrállomásra.

No comment.

60.

Az Európai Űrügynökség (ESA) ismét elébe ment a NASA-nak, ez év júliusában ugyanis bejelentették, nagymennyiségű folyékony vizet találtak a Mars Déli Pólusának vidékén. A Mars déli féltekéjére – az elmúlt 55 évet tekintve, egyetlen egy polgári űreszköz sem szállt le. Vajon miért?

Felfedezés a Mars Express mérései alapján

Az ESA űrszondájának üzemeltetői a szonda 15 éves működésének évfordulóján egy szépséges, színhelyes felvétellel leptek meg minket, s alig telt el pár hét, újabb felfedezésről számoltak be. A bolygó déli jégsapkája alatt találtak egy nagyjából 20 km átmérőjű, folyékony vízzel feltöltött tavat.

Folyékony víz marsi jelenlétéről már bő 40 éve tudunk, amikor is a Viking-1 és -2 keringő egységei erre vonatkozó képeket továbbítottak a Földre. A NASA Phoenix űrszondája 2008-ban szállt le a Marson, messze északon, és ennek ellenére reggelente rendre harmat képződött a leszállólábain, s maga alatt, ahol a fékezőrakéták félrefújták a talaj felső rétegét, kisebb vízfolyások alakultak ki.

Ugyancsak a Mars Express felfedezései közé tartozik a Mars bolygó felsőlégkörének magas, és az évszakokhoz képest változó mennyiséget mutató metán jelenlétének igazolása, ami viszont már a fejlett élet egyértelmű jele.

A Mars sarkvidékén évszakos ingadozással megjelenő hatalmas áradásokról egy másik, az MRO űrszonda tudósított bennünket. A mostani felfedezés alkalmat ad arra, hogy kicsit alaposabban megvizsgáljunk néhány dolgot.

A NASA közbutító álláspontja eddig ugyanis az volt, hogy a Marson legfeljebb milliárd évekkel ezelőtt létezhetett folyékony víz, ezt (is) ugye most már végképp el lehet felejteni. Roberto Orosei által vezetett olasz kutatócsoport véglegesen érvénytelenítette a NASA hamis kijelentését. Ha pedig az ESA két felfedezését összekapcsoljuk - a légköri metán jelenlétét és a folyékony vízét – akkor máris újabb közvetlen bizonyítékokkal szolgálhatunk a marsi élet létezése mellett.

A Földön is találhatók tavak a Déli Sarkvidék jégpáncélja alatt, a legismertebb a Kozmosz tó. Érdemes lenne marsi rokonát is a helyszínen kutatva megvizsgálni.

A Mars déli féltekéje, a Hellász-medence

A Mars meglehetősen kettős égitest, és ebben nagyfokú hasonlóságot mutat a Földdel, bolygónknak ugyanis vagy egy „vizes” féltekéje, melyet a Csendes-óceán ural, és egy „földes”, ahol a nagy kontinensek találhatók, Európa, Ázsia és Afrika. Bolygószomszédunk ugyanilyen kettősséggel rendelkezik.

A Mars teljes északi féltekéje jelentősen alacsonyabban van a délinél. Az átlagot tekintve ez 3-5 km-es különbséget jelent. Úgy tűnik, mintha ez a 3-5 km-es talajréteg egész egyszerűen „eltűnt” volna a bolygóról, mintegy „lerobbant” volna róla. A kérdés az, van-e erre utaló bármiféle jel, van-e olyan jelenség, ami képes ilyen mértékű, a teljes bolygóra kiterjedő hatást kiváltani? A válasz természetesen igen, és a kiváltó okot is nagyon könnyű beazonosítani.

1.    ábra. A Mars domborzati képe. A sötétülő kék-lila árnyalatok a felszín mélységét jelölik. Jól látható, az egész északi félteke mélyföld, miként délen a Hellász-medence is.

Ha végigtekintünk a Mars déli féltekéjén, azonnal szemünkbe ötlik egy hatalmas, kör alakú terület, és ez pedig a Hellász-medence. Átlagosan 6 km-rel mélyebb a környezeténél, a területén található a Mars legmélyebb pontja, az átlagos felszínhez képest, vagyis a marsi „tengerszinthez”, 8200 méterrel van lejjebb. Az átmérője 2000 km-él is nagyobb, területre a Mars legnagyobb geológiai alakzata. Mivel igen mélyen fekszik, teljesen nyilvánvaló, hogy a Hellász-medence területén a legnagyobb a Marson a légnyomás, és a páratartalom is a legmagasabb. Sőt, az itt felgyülemlő pára lényegében bezárul, tehát helyi időjárási viszonyok alakulnak ki. Már az űrszondás vizsgálatokat fél évszázaddal megelőzően, a földi nagy távcsövek is szépen kimutatták a terület évszakos színváltozásait.

Ha bárhol is kedvező jelenleg a Mars bolygón az élet fennmaradása és virágzása, az pontosan ez a terület! A kijelentés alátámasztására mindjárt adódik az egyik legfontosabb és igen beszédes tény: az elmúlt 55 év alatt egyetlen polgári űrszonda sem ért Marsot a bolygó déli féltekéjén. A különböző marsszondákat a bolygó legsivatagosabb területeire küldték, a jövőbeni szándék is ez. Mintha a déli félteke „tiltott övezet” lenne. Bizonyára az is, katonáék tilthatták meg.

Az elmúlt 55 évben elég sok űrszonda keringett a Mars bolygó körül. Minő „véletlen” a Hellász-medencéről szinte egyáltalán nem állnak rendelkezésre nagyfelbontású színes felvételek. Fekete-fehér is csak néhány. A színes képek, ha van egyáltalán, „számítógéppel feldolgozottak”, ami azt jelenti, hogy sem színben, sem, kontextusban, sem sehogy nem felelnek meg a valóságnak. Sem a NASA, sem más űrnagyhatalmak tehát nagyon nem akarják az orrunkra kötni, mi is van valójában ezen a területen. Olyannyira nem, hogy amikor a Marsról készült fotókat mutatnak be, kínosan ügyelnek arra, hogy ez a terület egyáltalán ne látszódjon, vagy csak éppen hogy. Ennyi „véletlen” ugye már nem elképzelhető 55 év alatt.

A Hellász-medence keletkezési idejét a NASA több milliárd évre teszi, de mivel a NASA-ról van szó, ezt a megállapítást nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.

A Hellász-medencével szemben, a Mars másik oldalán a Naprendszer leghatalmasabb pajzsvulkánjai, illetve a Naprendszer leghatalmasabb repedésvölgye, a Valles Marineris található. Kézenfekvő ezen alakzatok kialakulása közötti összefüggés, ok-okozati kapcsolat.

Nézzünk néhány meglehetősen gyanús dolgot!

A 2. ábrán az 1970-es évekből, a Viking keringő egységeitől származó, számítógéppel feldolgozott (légkörtől és felhőktől) megfosztott képen, a Hellász-medence is látható, a jobb alsó sarokban. A kép melletti szöveg szerint a medencét vastagon széndioxidréteg fedi. Ez már csak azért is képtelenség, mert a Mars legmélyebb, legmelegebb területéről van szó, és többszörösen bizonyítást nyert, a marsi jégsapkák és egyéb jégfelületek 98%-ban vízjégből állnak.

2.    ábra. A Hellász-medence a kép jobb alsó sarkában látható, meglehetősen kifehérítve, ezen a Viking űrszondák fotóiból összeállított kompozit-képen.

Az mf31s343 kódjelű képen, mely ugyancsak számítógéppel feldolgozott, azaz a légkörtől és a felhőzettől megfosztott felvétel, a Hellász-medencére valamiféle átlátszó-áttetsző „pacát” helyeztek el, elrejtve előlünk a medence valódi színeit, az egyébként aránylag színhelyes felvételen.

3.    ábra. Ezen a képen a Hellász-medencét jótékonyan rejtő párával fedték le, miközben a kép teljes további részéről leszedték a légkört és a felhőket.

A Hubble űrtávcső 2016. május 12-én készült fotójával sem vagyunk sokkal szerencsésebbek, de legalább e képen láthatjuk a Mars sűrű felhőzetét. (Ezúttal nem festették vörösre, hogy homokviharnak tűnjön!) A Hellász-medence a jobb alsó sarokban lóg be kicsit a képbe, ezúttal nagyjából a Mars többi részének színeit követi, viszont, a medence fölött (mellett) hiányzik a légkör, tehát a kép egyértelműen retusált. Nyilván, egy ekkora zöld terület meghagyása még a laikusok számára is azonnal és egyértelmű igazolást adna a marsi dús növényzet létére vonatkozóan.

Ha valaki a google programmal próbálkozik, akkor sem jár jobban, „véletlenségből” ez a terület erősen ki van fehérítve, hogy lényegében semmit se lehessen rajta látni és találni.

5.    ábra. A google program sem segít, a Hellász-medence térsége itt erős, fehéres árnyalatot kap.

Az MRO űrszonda archívumában található néhány nagy felbontású fekete-fehér felvétel csupán, ezzel kell beérnünk. A mellékelt fotószalag vörös szűrővel készült. A Hellász területén (is) élő növényzet éppen ezt a színtartományt nyeli el, azaz lényegében láthatatlanná válik, ha ebben vizsgálják. Újabb „véletlen”.

Sajnos szándék sem látható, hogy a Mars élőlényekben leggazdagabb vidékére az eljövendő 50 évben űrszonda szálljon le, ezért semmi más nem marad számunkra, mint a meglévő, agyonhamisított fotókkal dolgozni, illetve abban bízni, hogy a földi amatőrcsillagászok műszerei jelentősen javulni fognak, s általuk hiteles bepillantást kaphatunk e rendkívül érdekes helyszínre.

6.    ábra. Az MRO űrszonda vörös szűrővel készült fotócsíkjának darabja. Meglehetősen szokatlan alakzatok.

Vissza a nyitólapra