|
Arany László: Mars-híradó - 2019/1. |
|
|
64.
Habár
az InSight amerikai űrszonda sikeresen leszáll a Marsra, és néhány
száz, 1 db(!) megapixeles képet meg is osztottak a honlapján, ezek
vajmi kevéssé értékelhetők. A képek bő háromnegyed részén a saját
műszereit láthatjuk, a távolabbra tekintő képeket továbbra is csupán
a szemcseszűrőn keresztül. Két hónap nem volt elég az
eltávolításához… Az értékelhető anyagot jelenleg is a Curiosity
marsjáró szolgáltatja, s mivel nemcsak a NASA, hanem a JPL is hoz le
felvételeket tőle, az esélyeink jobbak, hogy a valóságba is
bepillanthatunk.
Mindenesetre
meglehetősen felkavaró, hogy a Kuiper Express szonda tűéles képeket
készít a Naptól 6.5 milliárd km-es távolságban az Ultima Thule
kisbolygóról, s ezeket a képeket színesben is láthatjuk, miközben a
szomszédos égitest felszínéről csupán a lerontott felbontású,
NASA-homokszínű képeket hozzák nyilvánosságra.
|
|
|
Elzett-lakat A felvétel kapcsán máris a szokásos problémába
ütközünk: vajon ez a kép tényleg a Marson készült? Megfelel a
valóságnak az, hogy valaki, miközben a bolygó felszínén mászkál,
elhajít egy lakatot, és még a kulcsot is otthagyja alatta? Vajon ki
tehette? Miért kellett neki a lakat? Ki elől zárt el valamit? És
miért dobta el? Mi lett a lakat tulajdonosával? Ki lehetett ő?
Ember? Földönkívüli? – Stb. megannyi megválaszolatlan kérdés. A Curiosity ezt a kétségtelen és nagyon is
emberi használati tárgyat a MAST 100-as kamerájával kapta
lencsevégre SOL 778-kor, az eredeti nyers felvételt Neville Thompson
osztotta meg, a lakat felfedezése pedig Szabolics László érdeme.
Repülő csészealj Ahogy a lakat kapcsán csakis a
legelvetemültebbek emlegethetnek „belelátást” vagy „szélfútta
sziklát”, ugyanez érvényes a következő felvételre is. A kép
nyilvánosságra hozója Keith Laney, a felfedező Szabolics László, a
kép időpontja Curiosity, Sol 703. A legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy a
fotón egy repülő csészealjat látunk. Tekintélyes méretű, s alakja is
kissé eltér a Földön leggyakrabban megfigyelhető Adamski-típusú
berendezéstől. Jól kivehető ívelt kupolája, a szokásos „diszk”
formát azonban kitüremkedések szakítják meg, ám ezek is tökéletes
szimmetriát alkotnak. A csészealj alsó részén fekete korong látható,
szélén fényfűzér. A tárgy mesterséges eredetéhez semmi kétség sem
fér. Teljességgel kizárható, hogy a Curiosity ne
vizsgálta volna meg közelről e földönkívüli technikai alkotást.
Bizonyosan megtette. Ám mivel „nemzetbiztonság érdek” fűződik a
szerkezet további részleteit illetően, az alaposabb vizsgálatba a
nagyközönség nem kaphat betekintést. Sem most, sem később. Amíg az
amerikaiak úgy látják, hogy fegyverkezési célra használhatják fel a
mélyebb ismereteket, mindaddig természetesen mindent el fognak
követni, hogy a nyilvánosság ne tudjon meg semmit erről a repülő
eszközről se. Még csak a valós színeit sem láthatjuk, holott
bizonyára nagyon szép lehet. Nem. Sajnos és tragikus módon, a világ
vezető hatalmainak még mindig egymás legyilkolása jelenti a
legfontosabb és legnagyobb energia-befektetést igénylő programját, s
nem pedig szenzációs felfedezések közzé tétele.
Mi szól a szerkezet földönkívüli eredete
mellett? Elsősorban az, hogy a Földön még a repülést sem ismerték,
amikor ehhez hasonló repülő testeket már ábrázoltak különböző
festményeken és rajzokon. Felfedezhető még egy fontos érdekesség a képen,
ugyanis miközben a marsi égre a felhőket hamisították, a végrehajtó
„ceruzája” kissé vastagon fogott, így belemázolt a repülő csészealj
jobb oldalába is. Silány munka… A marsi légkör látványát egyébként
azóta hamisítják, mióta a Spirit marsjáró, bő tíz évvel ezelőtt,
folyamatosan és tucatnyi repülő tárgyat fotózott le a marsi égbolton. A NASA ez alkalommal sem állt elő – szerencsére
- a „szélfútta szikla” című badarsággal, nem kívánta még jobban
égetni magát, ami – a képet, és a silány hamisítási megoldást
tekintve – teljesen érthető is. Ismeretlen hatlábú lény Az ember akkor eshet igazán gondolkodóba, ha
olyasmit lát, ami a Földön nem található. És mivel számos ilyen fotó
is van a birtokunkban, ezért igen nehéz sok esetben eldönteni, hogy
amit látunk, az pontosan mely helyszínt is tárja elénk valójában. A
jelen esetben ismét könnyebb a dolgunk, ugyanis a Curiosity
felvételén olyan állatot látunk, amilyen a Földön jelenleg nem él, s
talán soha nem is élt. A fotó 2018. november 8-án készült, a
felfedező Rami Bar Ilan, a kép archívumszáma: 222101b. A Földön a hatlábú lények a rovarok világába
tartoznak. Egyetlen más állatnak sincs hat lába a rovarok
kivételével, melyek az ízeltlábúak törzsébe tartoznak, azon belül a
hatlábúak altörzsének egyik osztályát képviselik. Viszont, a képen
látható lény nem tűnik ízeltlábúnak! Három pár lába jól megfigyelhető, a részben a
teste alá gömbölyödő hosszú farka is, valamint a balra forduló,
tekintélyes méretű feje. A teste nem tűnik szelvényezettnek, ámbátor
lehetséges, mindez a fotó silány minősége miatt van így. Az állat
egy kövön napozik, hasonlóan cselekszik, mint a földi hüllők. Jelen esetben sem érezte úgy a Curiosityt
irányító stáb, hogy meg kellene vizsgálni ezt a páratlan és
egyedülálló élőlényt, netán színes és éles felvételt tenni közzé
róla. Bizonyára úgy ítélték meg, hogy ez a hatlábú, láthatóan
ártalmatlan földönkívüli lény veszélyt jelenthet az amerikai nemzet
biztonságára…
Kúpos csiga, alkatrész?
Rami Bar Ilan következő felfedezése
is meglehetősen érdekes. A Curiosity marsjáró 2018. január 26-án
készítette a 115501a katalógusszámú felvételt. Sajnos a felvétel
meglehetősen életlen, ezért nehéz eldönteni, kúpos csigát ábrázol
vagy netán valamilyen technikai eszköz alkatrészét. A lény-tárgy
tetején kerek képződmény látható, bizonnyal hozzátartozik a
szerkezetéhez. A „nyaki” részen megfigyelhető sötét gyűrű mintha két
részre bontaná az alakzatot. Viszont, a jobb oldalát észrevehető
sötét ellipszis, közepén a fehér ponttal, nyilvánvalóan nem része az
alakzatnak, azzal fizikai kapcsolatban nincs. Tehát. Vagy a
képhamisítók biggyesztették rá, egyfajta jelölésként, hogy erre az
alakzatra kell koncentrálni, vagy pedig „véletlen” került oda.
Sajnos ennél sokkal több nem is mondható róla.
Fedő? Végezetül ismét egy rejtélyes tárgyat szeretnék
bemutatni, Rami Bar Ilan jóvoltából, a Curiosity 2018.november 12-én
készült felvételét. Ismeretlen eredetű, minden bizonnyal fém
tárgyról van szó. Alapja és felső része szabályos kör, oldala,
ugyancsak szabályosan, rácsozott. Alsó részén még kitüremkedő pöckök
is feltűnnek, bizonnyal a rögzítésének helye. A rácsozat ferde.
Vajon mi lehet ez? Egyfajta szűrő, vagy valami egészen más. Ha
szűrő, akkor víz közelsége is feltételezhető. Vagy valaminek a
teteje? Igen, de akkor mit fedett le? Netán öntözőfej? Ki tudja.
Ezek a felvetések már csupán találhatások. Mindenesetre ismét
felmerül a kérdések tömege, a jelen cikkben bemutatott
tárgyak-élőlények csupán néhány tucat, maximum száz méteres térségen
belül találhatók, vajon van-e közöttük összefüggés, vajon valamennyi
felvétel a Marson készült-e, vajon mit tudhattak meg katonáék a
felsorolt alakzatok mélyebb vizsgálatából, vajon mi ez az egész?
Szeméttelep? Roncstelep? Árvíz utáni hordalék lerakódás? Sajnos, nem
tudni.
65.
Habár a NASA mindent
elkövet, hogy a Mars bolygót csontszáraznak, borzasztó hidegnek, az
emberi élet számára mérgező légkörűnek és a Nap gyilkos sugárzása
miatt megközelíthetetlennek és lakhatatlannak állítsa be, a helyzet
korántsem ez. A valóság elrejtésére immár 55 éve mindent elkövetnek,
ám a mesterséges intelligencia alkalmazása ellenére a hozzáértésük
egyre csökken, ezzel párhuzamosan pedig a NASA-tól független
szakértők száma, technikai felkészültsége és tudása mind jobban
gyarapszik.
Romok és meghamisított vízfelület Az erre a feladatra kifejlesztett mesterséges
intelligencia rendszerek egyik legfontosabb programja a marsi
fotókon megjelenő növényzet- és vízfelületek eltüntetése. Ennek
érdekében „fejlesztették ki” a NASA-homokszínt, illetve teljes
egészében lehetetlenné tették a Marson dolgozó űrszondák számára a
zöld szín érzékelését, valamilyen „furcsa véletlen” folytán a
zöldeskékre érzékenyek csupán, de a zöldeskék sávnak is inkább a kék
részére. Azaz, a marsi szondákat már eleve úgy alkották meg, hogy
még ha akarnának se, akkor sem tudnának zöld növényeket zöld színben
láttatni. Merthogy képtelenek rá. Ez éppen olyan, mintha valakinek a
földi ég csodálatos kékségét szeretném elmagyarázni és megmutatni,
de az illető – kötelezően – vörös színű szemüveget visel. A
magyarázat nem fog menni. Természetesen az is kétségtelen tény, hogy
a NASA csupán a polgári lakossággal bánik ilyen értelemben, a
katonaság természetesen megkapja a színhelyes felvételeket, és a
lényegében valós idejű, nagyfelbontású videófelvételeket. A zöld növényzet fenntartásához természetesen
jelentős mennyiségű víz is szükséges. Olykor, egy-egy felvételen –
inkább csak az európai Mars Expressznek köszönhetően - felbukkannak
kéken tükröző vízfelületek, bár, olykor valamelyik marsjáró fotóiról
is elfelejtik törölni, illetve valamiféle szemcsés raszterrel
elrejteni. Szerencsére, igen gyakran, ezt rendkívül pongyolán teszik,
és akinek már sikerült akár egy kisebb jártasságot is kifejlesztenie
magában a marsi fotók elemzése terén, azt már korántsem tudják
becsapni az ilyen hamisítási módszerekkel.
Nézzünk is erre egy példát, jelesül a Curiosity
180501a jelű felvételét, 2017. december 12-én készült, Rami Bar Ilan
értékelte úgy, hogy a szonda nyers felvételén érdekes dolgok
találhatók. Ő elsősorban a romokat emelte ki, a függőleges „falmaradványokat”,
melyek különböző méretű „üregeket” fognak körbe, talán valamiféle
helyiségeket, tőlük balra pedig vízszintes, mértani szabályosságú
falmaradványok vehetők ki. Rendkívül érdekes, a távolban látható,
piros nyíllal jelzett „valami”, számomra úgy tűnik, mintha egy
kíváncsiskodó állat lenne. A kék nyíllal jelzett „szerkezet”, a maga
háromszög-alakban szétfutó éleivel és különleges szerkezeti
megoldásaival ugyancsak megérne egy hosszabb elemzést, javaslom is
az érdeklődőknek, hogy keressék ki a Curiosity archívumában a szóban
forgó felvételt. A következő, s nem kevésbé figyelemre méltó
jelenséget a nagyított képen, sárga nyilakkal jelöltem. Minden
igyekezet, amely arra irányul, hogy itt egyfajta „különleges
árnyékhatással” van dolgunk, már eleve kudarcra van ítélve. Az
árnyék, az árnyék, teljesen más a fizikai oka. Itt azonban – az
árnyék mellett - tükröződést is láthatunk. A tükröződéshez pedig
tükröző felület szükségeltetik, ami jelen esetben víz. Kicsit „trükkösen”
a kép síkja meg van döntve, mintha egy domboldalra tekintenénk, s ez
esetben szó nem lehetne ugye vízről, ám ha ezt a perspektivikus
trükköt kiküszöböljük, helyes szögbe állítjuk a felvételt, máris
megkapjuk a kis víztócsát. Még akkor is az, ha a NASA igyekezett
kissé átszínezni. Hattyú A Curiosity Sol 828-kor, azaz 2014.12.07-én
egészen elképesztő dolgot kapott lencsevégre, s bő négy év telt el,
mire ezt a nyers felvételt Rami Bar Ilan felfedezte, a legérdekesebb
részt kiemelte, és párhuzamba állította egy földi madárral, jelesül
egy hattyúval. A felvétel alapszíne a szokásos NASA-homokszín,
továbbá jelentős a szemcsézettség is, a felismerhetőség további
lerontása érdekében. Ám akárhogy mesterkedtek is, a jellegzetes
madárfejforma és a hozzá kapcsolódó meglehetősen hosszú nyak, teljes
egészében felismerhető maradt. Az állat (fura volna, ha valaki
szélfútta sziklának vélné…) jelentős mértékben kicsavarja a nyakát,
jellegzetes tisztogató-tollászkodó testtartás ölt fel. Testének egy
része is halványan felsejlik az utólagosan felhordott fedőréteg
alatt. Merthogy miről is van szó? Abban teljesen
biztosak lehetünk, hogy nem egy homokgödörben nyakig eltemetett,
vergődő hattyút láthatunk a képen. A hattyúkra és más hozzájuk
hasonló madarakra nem igazán jellemző, hogy a száraz homokban
dagonyáznának vízi madarak révén. De hát akkor mégis mi ez? A marsi
hattyúk mások lennének? Szó sincs róla. A marsi fotók a mások…
Ugyanis a szabad vízfelületet – miként teszik azt minden egyes
felvételen -, itt is meghamisították, igyekeztek olybá feltüntetni,
mintha közönséges homokkal állnánk szemben, ahogyan az a szél
hatására beszivárog a kisebb-nagyobb sziklák közé. Hát persze. Nézzük meg még alaposabban a felvételt! A hattyú
nyaka mögötti lapos kövön nagyon szépen kirajzolódnak a vízfelszínen
futó hullámok árnyékai. Ez a lapos kő tehát a víz alatt van. Valahol azért mélységesen felháborító, hogy a
NASA-nál, egy amerikai kormány alá tartozó hivatalnál, emberek
tömegét azért fizetik, hogy elrejtsék előlünk az igaz valóságot, s
nem pedig azért, hogy feltárják azt…
Csincsilla? A Curiosity archívumánál maradva, a következő
felvétel az MSL 1944MR katalógusszámot viseli, a rajta található
lény felfedezése pedig Szabolics László érdeme. Sajnos a fotó eléggé
életlen, de ezen már meg se lepődjünk. A rajta látható lény a földön
ismert csincsillához hasonló. Mind termetre, mind alkatra, mind
testfelépítésileg. Az egyik mellső lába is jól látható, tehát a „belelátás”
a „szélfútta szikla” és hasonló butaságok már alapból elvethetők. A
fejformája is tökéletes, kivehető a szeme, az orra és a füle.
Bizonyára élelem után kutat a marsi felszínen.
Ismeretlen lény? Marsi tobzoska? Mintha egy falevelet látnánk a következő
Curiosity felvételen, vagy valami egészen mást. A marsjáró 2018.
november 14-én kapta lencsevégre ezt a furcsa valamit. A felfedező
Rami Bar Ilan. A „szélfútta szikla” ismét nem jöhet szóba. A
felbontás sajnos meglehetősen rossz, szokás szerint, de a lény főbb
részeit mégiscsak elég jól kivehetjük. Mindenekelőtt a testén teljes
hosszában végignyúló gerincformát, a hosszú orrot, a megnyúlt fejet,
a kétoldalt ülő szemeket, a test szelvényezettségét. Mintha az
mellső lábára emelkedve figyelne valamit, miközben körbeszimatol.
Talán marsi egy tobzoskával van dolgunk? Természetesen a jelen
esetben is, mint szinte minden más esetben, a valós színek sok
mindenre választ adhatnának. Hát éppen emiatt nem látjuk őket…
Vésett kereszt? Sziklába vájt gödör? A következő felvétel sem kevésbé rejtélyes. A
Curiosity archívumában találta Rami Bar Ilan. A dátum: 2015. január
19. a sorozatszám pedig: 50202a. Kétségtelen, egy aránylag sima
sziklafelszínt látunk, kettőskereszt vésettel. A kettőskeresztnek „talpa”
is van, annak bal oldalát kitakarja egy sziklatömb. A kereszt szárai
szabályosak, a derékszögek tökéletesek, ilyesmit a természet nem hoz
létre csak úgy „magától”. Ráadásul úgy biztosan nem, hogy a közelben,
egy másik sziklába vésve, egy teljesen szabályos üreget találhatunk.
A kőzet meglehetősen keménynek tűnik, az élek tökéletesen szabályos
mivolta és sima felülete gépi megmunkálásra utal. Vajon ki hozhatta ezeket
létre és milyen céllal?
66.
A marsi fotókon már több alkalommal is
feltűntek macskaszerű lények, a most bemutatásra kerülő talán a
legérdekesebb közöttük. Szintén előkerültek szép számmal különböző
vésetek is, ezek olykor a „határeset” kategóriát képviselik, mert
nehéz egyértelműen eldönteni mesterséges mivoltukat. Az InSight
marsszonda elindította a talajt felszíni rétege alá hatoló Vakondot,
s Ománban Mars-szimulációs program vette kezdetét.
Vadászó macska? A felfedezés már több évvel ezelőtt történt,
Thomas Mikeynak köszönhető, a kiemelést pedig Rami Bar Ilan végezte
el a Curiosity 79601c jelű felvételén. Első ránézésre úgy tűnik,
mintha egy cica kandikálna ki egy cső alakú kőből(?), miközben
figyelmét erősen összpontosítja valamire A cica pofája jellegzetes, néhány oda nem illő
árnyéktől eltekintve már-már tökéletesnek mondható. A rejtekhelye is
megfelel testméretének, az is lehet, a másik végén van a bejárat, és
ott bújt bele, hogy aztán hirtelen megjelenve az innenső végen,
esélyt se adjon kiszemelt áldozatának. Kár, hogy a kép nem élesebb - ez annak is
betudható, hogy az állatka aránylag távol esik a marsjárótól -,
akkor sokkal többet ki lehetne venni belőle, illetve akkor is, ha a
valódi színeit láthatnánk. Ám így is meglehetősen érdekes, testének
cirmos mintázata is aránylag jól kibontakozik. A testmérete is
teljességgel megfelel földi társainak.
Arcvéset? A következő fotó ugyancsak a Curiosity
marsjárónak köszönhető, a felfedezés pedig Rami Bar Ilan érdeme. A
kép maga néhány éves, 2015. szeptember 30-án készült, de ez semmit
sem von le az érdekességéből. Típusfotóról van ugyanis szó. Jó
néhány hasonló, féldombormű vagy, másként kifejezve, relief áll
rendelkezésünkre, s úgy láttam, ideje bemutatni egy ilyen jellegű
leletet is. Kétségtelenül, emberi arcot formáz. Azonban egy
szoborral szemben, jelen estben jóval nagyobb a tévedés lehetősége,
hiszen az alakzat csupán – közel – síkban jelenik meg. Ettől
függetlenül, a leegyszerűsített ábrázolás ellenére, az arc jól
felismerhető, még annak stilizáltsága is, a vonalak egyszerűsége
pedig gyakorlott és képzett kéz nyomát sejteti. A „belelátás” típusú
magyarázat jelen esetben azért nem tűnik elfogadhatónak, mert jól
láthatóan a kép egy kő(szikla) felületéből lett kialakítva, a
felesleges anyagot eltávolították, szó nincs arról, hogy repedések „véletlen
rendszere” éppen egy emberi arcot alakítana ki. Mintha egyéb, mesterségesnek tűnő alakzatok is
megjelennének a felvételen, ám annak életlensége miatt ezekről nehéz
konkrétabban nyilatkozni.
Megfúrni a Marsot A NASA az InSight marsszonda segítségével a
polgári űrkutatásban mindeddig egyedülálló kísérletbe kezd a
napokban, ugyanis a „Vakond” nevű műszerét útjára bocsátva, a marsi
talaj felszíne alá kíván betekinteni, oly módon, hogy a
műszeregyüttes szabályosan „belerágja” magát a marsi talajba. A
kutatók szerencséjére nem lesz nehéz dolga, hiszen homokos-sivatagos
talajon kell átkelnie. A parancs két nappal később érkezett meg a
marsszondához, mert a német partner nem volt képes azt időben
továbbítani. Elég „különösnek” mondható érv. A kísérlet annyiban
korszakalkotó, hogy más égitesten sem került soha hasonlóra sor, a
Földön kívül, ezért a kutatók nagy reményekkel és kíváncsian
tekintenek a mérési eredményei elé. A Vakond az InSight küldetés
egyik kulcselemének tekinthető, a tavaly novemberben a Marsra
leszállt szonda műszerparkja tekintetében. A szóban forgó berendezés
a talaj hőáramlási viszonyait hivatott kutatni, kritikus mérések
végrehajtását várják tőle, s azt szeretnék a tudósok jobban átlátni,
miként is alakult a Mars bolygó felszínének fejlődése – legalábbis
ezen az egyetlen vizsgált ponton. „Ellentétben a kamerákkal,
melyeket százával röptettünk különböző küldetéseken, semmilyen, a
Vakondhoz hasonló berendezést nem küldtünk soha útjára” –
nyilatkozta Troy Hudson, a JPL műszaki mérnöke. Az InSight marsszonda február végén helyezte le
a felszínre a Vakondot, a műszeregyüttes azonban csak az
elkövetkezendő napokban kezdi el magát berágni a marsi talajba.
Nyilvánvalóan, már abból is igen sok tapasztalat nyerhető, ha
egyáltalán a kísérlet sikeresen elindul, s pláne, ha az adatok
sugárzása is megkezdődik.
3. ábra. Az InSight szonda által
kihelyezett „Vakond” műszeregyüttes készen arra, hogy a Mars
felszínébe rágja magát.
Öt méteres mélység elérését várják tőle, s
eközben az anyaszondával kábel köti össze, azon továbbítja a mérési
eredményeit, majd az anyaszonda tovább sugározza azokat a Földre.
Miközben a Vakond lefelé halad, folyamatosan méri a környező sziklák
hőmérsékletét, valamint azok hővezető képességét. Amikor a Vakond lejut a számára elérhető
mélységbe, akkor a marsi év folyamán esetlegesen bekövetkező
hőmérsékleti változásokra irányul majd figyelme a felszín alatt. A
geológusok tudnak ezen mérési eredményekből elméleteket felállítani.
Egyúttal az is kiderül majd a folyamatos jelenlétéből, hogy milyen a
radioaktív elemek szerepe a Mars felszín alatti térségében. A Vakond lefelé vezető útja során azt is
megtudhatjuk, hogy mekkora annak a laza homoknak a vastagsága, amely
az InSight szonda leszállási helyszínéül szolgáló becsapódásos
krátert feltöltötte. Marszimuláció Az ománi sivatag szolgál helyszínéül az újabb
marsszimulációs kísérlet-sorozatnak. A kutatók azt kívánják
vizsgálni, vajon milyen nehézségek várnak a marsi telepesekre és a
munkájukat segítő robotfelderítőkre. Az ilyen vizsgálatok
természetesen rendkívül érdekesek, a hírértékül is nagy, azt nem
tudni viszont, mekkora a tudományos jelentőségük, révén a Marson
nemcsak sivatagok találhatók, a légnyomás és a légkör összetétele is
jelentősen más, mint amit a NASA állít róla. Marsi szimulációs kísérleteket már 50 évvel
ezelőtt is végeztek, s ugye hivatalosan a mai napig nem jutott ember
a Mars felszínére. Fontos megismételni, „hivatalosan” nem. Éppen
ebből a megfontolásból kiindulva, jelen kísérlet is inkább a látvány
kedvéért történik, annak elhitetésére, hogy valami történik,
miközben lényegében nem történik semmi, illetve egészen más történik. A jemeni és a szaudi határ közelében az
„űrhajósok” egy kiszáradt folyóvölgyben tevékenykednek, ahol a
nappali hőmérséklet akár 51ºC fokra is felszökhet. Hogy ezen mit
értenek a „megszólalásig marsi viszonyokhoz való hasonlatosságon”,
nehéz megérteni. Az tény, ilyen körülményeket csak igen kevés növény
és állat képes tartósan elviselni. 25 ország 200-nál is több tudósa döntött úgy,
hogy itt hajtják végre az Amadee-18 nevet viselő marsszimulációt. A
bázis elemeit folyosókkal összekötött, felfújható kupolák alkotják,
2,4 tonna egy-egy kisebb elemük, a központi kupola ennél jóval
tekintélyesebb méretű. Mindösszesen 16 kísérletet szándékoznak
végrehajtani, az egyik legfontosabb az „Ördögszekérnek” nevezett
marsi robot kipróbálása és tesztelése, valamint az „egyszemélyes
űrhajónak” becézett Aocuda nevet viselő szkafander bevetése. A
jelentős erőket mozgósító kísérlet-sorozat sokkal inkább tűnik
valamiféle televíziós produkciónak, mint valós és a jövőben
felhasználható, tudományos eredményeket hozó kísérletsorozatnak.
67.
Az InSight marsszonda fúróberendezése, amely
a tervek szerint akár 5 méteres mélységbe is lehatolt volna, 30 cm
után feladta a küzdelmet. Két eset lehetséges: vagy a tervezők
szúrták el ennyire, vagy pedig olyasmit mért, ami miatt azonnal
kizárták a nyilvánosságot az adatok ismertetéséből. Mindkét változat
lehetséges. Eközben a Curiosity marsjáró szorgalmasan rótta a
métereket, felvételein ezúttal egy UFO, egy gépfegyver(?), egy
pagoda-szerű épület és egy violinkulcshoz hasonló tárgy (netán kígyó?)
bukkant fel.
Adamski-féle UFO? A Curiosity Sol 1169-1192 között fényképezte az
1. ábrán látható tájat. Keith Laney állított össze a felvételeiből
egy panorámaképet, s ezen bukkant rá Szabolics László a már bő fél
évszázada jól ismert repülő csészealj egy példányára. A felvételen a klasszikusnak mondható,
Adamski-féle UFO-t láthatjuk, amint egy kisebb hegytetőn pihen. A
bal oldala teljesen tisztán kivehető, amint kiemelkedik a
környezetéből, a jobb oldalát sziklacsoportok takarják el. A kép sajnos meglehetősen életlen. Sokadszor
ismétlem meg, de talán nem lehet eleget „lovagolni” ezen a témán,
hogy ez teljességgel szándékos. Ugyanis. Egy tisztességes kamerával
készített felvételen attól, hogy valami távolabb van, önmagában soha
sem lesz életlen, csupán a kép részletessége, azaz a felbomlás
romlik. A marsfotók esetében (és a holdfotók esetében sem!), nem a
felbontás csökkenéséről van szó, hanem arról, hogy a felvételeket
szánt szándékkal elmaszatolják, hogy ne lehessen jól kivenni a
részleteket. A szóban forgó kép még annyiban is különleges,
hogy nagyszerűen látható a távoli hegyeket elhomályosító vízpára (a
vízpára jelenléte valóban az élesség rovására megy nagyobb
távolságon!), s az ég színe is szép világoskék. Azaz nyoma sincs a
szándékos bevörösítésnek, s a felszín sem a NASA-homokszín
árnyalatot mutatja. Bizonyára elfelejtkezhettek minderről abbéli
buzgóságukban, hogy a csészealj képét elhomályosítsák… A csészealjon nagyszerűen látható a palást,
valamint a tetején a felépítmény, rajta a nyílásokkal, melyeket
George Adamski annak idején lefotózott, lerajzolt, de utazott is
ilyen járművön. Állította, hogy a Marsról is érkeznek „világűri
testvérek”, e felvétel most egykori állítását támasztja alá. A
csészealj maga nagyjából 10 méter átmérőjű lehet, s mivel nem
közlekednek ilyennel a világűrben csak rövidtávon, ezért
szükségszerű feltételezni egy közeli anyahajó létét is. Azok pedig
általában szivar alakúak, s olyanokat több alkalommal is sikerült a
Mars közelében lefotózni, többek között az orosz Fobosz-2
űrszondának is, mielőtt elnémult (értsd, a katonaság átvette az
irányítását…), az utolsó felvételén egy hatalmas szivar alakú űrhajó
látható, éppen a Mars Phobosz holdjának közelében. Az említett
felvétel Marina Popovics – kiképzett orosz űrhajós - mutatta be
1991. decemberében.
Gépfegyver? A Marson szép számmal kerültek elő különböző
pisztolyok, légvédelmi ágyúk, tankok, repülőgépek, bombák, lövedékek,
stb. Még atomrobbanásra utaló gombafelhők is felbukkantak, földi
amatőrcsillagászok távcsöves felvételein is. A helyzet tehát
meglehetősen érdekes, és a legkülönbözőbb irányú gondolkodásra és
következtetések levonására ad lehetőséget, illetve alapot. Fotó elkészítésében, feldolgozásában és a
fegyver kiemelt képének vonatkozásában a „szereplők” azonosak, mint
az Adamski-féle UFO esetében. A fotó Sol 1387-kor készült. Az
előzővel ellentétben, jelen esetben a részletek szándékos
elhomályosítása mellett már felbukkan a jól ismert NASA-homokszín
is. Szabolics Laci azonban némi kiemelést alkalmazott a jobb
felismerhetőség végett. Nem kell hozzá fegyverszakértőnek lenni, hogy
bárki - aki akár csak egyetlen háborús filmet látott, vagy háborús
eszközöket bemutató múzeumban vagy kiállításon járt -, azonnal fel
tudja ismerni az eldobott gépfegyvert. Minden részlet és szerkezeti
elem a helyén van. Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha
a Tisztelt Olvasók közül valaki fel tudja ismerni ennek a fegyvernek
a típusát, kérem, írja meg nekem. Fontos háttérismeretként
szolgálhatna.
Pagoda? Vagy esetleg lépcsőspiramis, netán
piramistemplom. A kép készítője, összeállítója, s a felfedező, mint
fentebb. A fotó Sol 938-kor készült. A színek dolgában hajszállal
jobban állunk, mint az előző felvételen, ám a kép élessége ismét
csak kritikán aluli. Ilyen formájú és színű épület eddig a Marson
teljesen ismeretlen volt. Legalább hét szintből áll, s a bal oldalán
egy illeszkedő konstrukció látható, talán valamiféle bejárat. Igen
távol van, csupán az előtér hatalmas szikláinak résein keresztül
látunk rá. Kísértetiesen hasonlít Bábel-tornyának korai, különböző
festőművészek által történt ábrázolására. A kontrasztosított
felvétel talán még inkább alátámasztja ezt a benyomást, az egyes
teraszok mintha nem is vízszintesen, hanem spirális alakban futnának
felfelé. Balra forogva. E kép alapján sajnos nem lehet eldönteni, hogy
pontosan mi is az épület rendeltetése. A felsoroltak bármelyike
lehet, de akár egészen más is. Netán csillagvizsgáló. A kontraszt
meglehetősen éles és szokatlan, a Curiosity a felvételek
elkészítései helyszínei között talán néhány száz métert, ha haladt,
és mennyire ellentétes, mennyire gyökeresen más jellegű objektumokra
bukkant.
Violinkulcs? Kígyó? Újabb Curiosity fotót vegyünk szemügyre, ezúttal
a panorámakép elkészítője Neville Thompson volt, a tárgy felfedezője
ismét Szabolics László. A kép készítésének időpontja Sol 1267. Valóban nehéz eldönteni, hogy mit is látunk.
Sajnos nem lehet kivenni, hogy az említett tárgy és a hozzá
kapcsolódó felszíni alakzatok, elsősorban a harapófogó nyeléhez
hasonló „barázdákra” gondolok itt, vajon fizikai kapcsolatban vannak
egymással, vagy sem. Ha igen, akkor bizonyára egy tárgyról van itt
szó, melynek rendeltetése felől még csak tippem sincs. Ha azonban az
említettek között nincs fizikai kapcsolat, az esetben még az is
megtörténhet, hogy egy újabb kígyót sikerült a marsjárónak
lefényképeznie, amint egy repedezett szikla tetején napozik. Az
tisztán kivehető, hogy a jobb oldali képrészleten színkiemeléssel
bemutatott objektumot számos, tökéletesen szabályos, azaz „intelligens
kéz” által létrehozott tárgy veszi körbe. Nagyon nehéz pontosan meghatározni, hogy mit is
láthatunk.
Elromlott a marsvakond Az ötméteres mélység elérésére tervezett, a
Marson fél évvel ezelőtt leszállt InSight szonda „vakondja” csupán
30 cm-es mélységig jutott, és máris beragadt. Újabb rendkívül kínos
kudarc a NASA számára… Állítólag évekig tesztelték a Földön. Ez az
egyetlen műszer egymaga többe került, mint egy lakópark felépítése…
Talán „német csúcsmérnökök” helyett jobb lett volna a megépítését
inkább magyar középiskolás diákokra bízni. Ám természetesen az is
megtörténhetett, s erre az esély nagyjából ugyanakkora, hogy a
marsvakond, miközben lefelé haladt a talajban, valami olyasmire
bukkant, amit nagyon nem akarnak nekünk elmondani, pl.
nagymennyiségű folyékony vízre, s ez esetben a katonaság ugye
azonnal rátette a kezét a nevezett műszer irányítására és az általa
továbbított adatok kezelésére. A „csúcsmérnökök” úgy tervezték a marsvakondot,
hogy ha a felszín alatt egy sziklába ütközik, azt – ha nem képes
átfúrni – akkor kerülje meg. Ám arra nem gondoltak, hogy ha a szikla
túl nagy, és nem lehet azt megkerülni, akkor a marsvakond
visszatérjen a felszínre, és máshol próbálkozzon, vagyis alapból úgy
terveztek meg egy rendkívül értékes műszert, hogy hiba esetén az már
eleve képtelen legyen a visszatérésre. Ez már több, mint kínos.
68.
Miközben a világ sajtóorgánumai „hatalmas és
egyedülálló szenzációnak” állítják be egy marsrengés észlelését,
aközben teljesen figyelmen kívül hagyják az agyonbutítások ellenére
is olykor valóban érdekes felvételek tartalmát. Teljesen nyilvánvaló,
hogy a Marson, mint minden nagyobb égitesten, előfordulnak rengések.
Felfedezni a spanyolviaszt valahogy nem tűnik túlságosan jelentős
dolognak, de ugye a NASA-nak szüksége van, hogy beszéljenek és
írjanak róla, hiszen így tudnak újabb dollármilliárdokat megszerezni
és elszórni.
Hétköznapi tárgyak A Curiosity marsjáró Sol 1682-kor készített
felvételén több, hétköznapi használati tárgy is látható. Sajnálatos
módon a NASA-homokszínnel elfedett valódi árnyalatokat nem látjuk,
sőt, a teljes fotó még agyon van szemcsésítve is, de a kép így is
elég beszédes. Már amennyiben tényleg a Marson készült. A fotó előterében mindjárt egy kerek, egyik
végén derelyevágó-szerűen kiképzett eszközt láthatunk, hosszabb
nyéllel. A bal végén mintha egy fogaskerék is felbukkanna, kicsit
ferdén, talán mert a tárgy maga sérült. Szabályosan kiképzett
mivolta, célirányos felépítése, egyértelművé teszi mesterséges
eredetét. A közvetlen közelében, néhány centiméterrel
felette pedig egy biztonsági kulcs látható. ezt a fajta duplatollas
megoldást általában trezoroknál alkalmazzák. Anyaga kétséget
kizáróan valamiféle fém lehet. A kulcs mellett balról ugyancsak egy
szabályos tárgy látható, illetve valamilyen eszköznek letört
darabja. Erős nagyítás mellett a pontos négyzetet formáló „talpán”
rácsos jellegű felépítés bontakozik ki. Elkeskenyedő kúp része
szintén nem az „intelligens” marsi szelek erodáló tevékenysége miatt
jött létre… Mögötte egy újabb tárgy látható, rendeltetésének
felismeréséhez szintén kevés ismerettel rendelkezünk. Arra az esély, hogy egy távoli bolygón,
egymástól néhány cm-es távolságra legalább négy, egyértelműen
szabályos tárgy egymás mellé kerüljön, úgy, hogy valamennyi a „természet
puszta szeszélyéből” jött volna létre, gyakorlatilag nulla. A
legkisebb kétség nem fér hozzá, hogy mesterséges eredetű eszközökről
van szó. Ám sem ezek, sem a továbbiakban bemutatásra kerülők,
valahogy nem lépik át a nemzetközi sajtó irányítóinak ingerküszöbét.
Vajon miért?
Kerekek vagy egészen mások? A következőkben bemutatásra kerülő két felvételt
szintén a Curiosity marsjáró készítette, a Neville Thompson által a
NASA nyers fotóját RGB-vé alakított képeken Szabolics László nevéhez
fűződnek a felfedezések. Az első fotó Sol 747-kor készült, a második
nagyjából 1000 marsi nappal később, Sol 1797-kor, a két felvétel
helyszíne között több tucat kilométer a távolság. Mégis, a két képen
látható kerékszerű forma kísértetiesen azonos, csupán a látószög más,
ahogyan rátekintünk. A korábban készült képen látható, hogy a tárgy
aránylag vékony, kerülete azonban nem jellemző egy hétköznapi
kerékre, sokkal inkább egy rózsaablakhoz hasonlatos formát ölt. A
közepén üreges, valószínűleg egy tengely illeszkedési helye.
Átmérője fél méter körüli. Rendeltetése ismeretlen. A később készült, a korábbihoz meglehetősen
hasonlatos tárgy képét talán valamivel élesebben láthatjuk, s ennek
köszönhetően az is kiderül, hogy ez utóbbi objektum némileg
vastagabb elődjénél, de hogy pontosan mennyivel, az nem deríthető ki
a kép alapján. A „tengelynek” helyet adó üreges rész előre nyúlik,
tökéletesen szabályos szerkezeti elemek kötik össze a kerület mentén
felsorakozó üregekkel. E tárgy átmérője kissé meghaladja az
előzőjét. Rendeltetése ugyancsak teljesen ismeretlen, bár engem egy
katonai repülőgépekre szerelt levegő-levegő, vagy levegő-föld
rakétahordozó-blokkra emlékeztet. Annál viszont némileg nagyobb.
Szkafanderes humanoid A Curiosity következő felvételén, melyet Sol
1790-kor készített, azaz csupán egy héttel a rakétahordozó-blokkra
emlékeztető tárgy lefényképezése előtt, egy szkafanderes, humanoid
lény bukkan fel. Valószínűleg nem földi ember, mert a mi számunkra –
ahogyan azt marsi felvételek több tucatja bizonyítja! – a Marson nem
szükséges szkafandert viselni. Ezen a lényen viszont van, tehát nem
földi ember, talán nem is marsi, akár valahonnan távolról is
érkezhetett. Még az is elképzelhető, hogy van kapcsolat közte és a
fentebb bemutatott, néhány napos eltéréssel lefényképezett tárgy
között, hiszen egymáshoz meglehetősen kis távolságra vannak,
nagyságrendileg 100 méterre. A lény testarányai és mérete tökéletesen
megfelel az emberi arányoknak, érdekes módon, a marsjárónak
éppenséggel hátat fordít, és felemelt jobb lába azt erősíti meg,
hogy éppen az ellenkező irányba sétál tőle. Kezeit maga előtt tartja.
Ha nem lenne rajta szkafander, akár egy ismert földi tevékenység is
eszünkbe juthatna testhelyzete alapján… A „szikla” felső része, amin a lény áll, a „maszatolós”
technikával még tovább hamisított (nem volt elég a kép életlen
mivolta és a színek elvétele, még ez is!), és azt is kivehetjük,
hogy amerre az arcával fordul, mintha valamiféle szabályos
szerkezetek lennének ott. Számos párhuzamos szerkezeti elemet és
derékszöget láthatunk. Megmagyarázhatatlan, hogy miközben a NASA közel
60 éve, dollárszázmilliók elköltése mellett a „földönkívöli élet
nyomait kutatja”, a Marson sétáló humanoid lény nem tűnik fel nekik…
Miként a világsajtó képviselőinek sem. Mintha nem akarnák látni a
nyilvánvalót. Igaz, ha látnák és észrevennék, akkor nem tudnának
további százmilliókat elkölteni a „földön kívüli élet kutatására”…
Egyiptomi jellegű szobor
A
kormány hatáskörébe tartozó
Photojournal NASA archívumban
bukkant Szabolics László a
PIA17268.jpg jelű felvételre.
Ennek részletét láthatjuk, majd e kérdéses területet kinagyítva és
némi képfeldolgozással kiemelve. A felvétel felbontása viszonylag tűrhető, bár a
NASA-homokszínt jelen esetben sem ússzuk meg, és némi szándékos
szemcsésítést, a különböző – esetlegesen mesterséges - alakzatok
felismerésének megnehezítése végett. Ám kutatótársam éles szemén
ezúttal sem sikerült túljárni, újabb felfedezéssel gyarapította a
Marsra vonatkozó ismereteinket. A Marson már számos alkalommal feltűntek
egyiptomi jellegű szobrok, képek, oszlopfők, tárgyak, egyebek. Ezt a
sort bővíti a jelen felvétel, melyen – aránylag jól kivehetően – egy
páviánfejű, kicsiny szobrot láthatunk. Az egyiptomi mitológiába a
páviánisten neve Babi, vagy Baba (mintha kifejezetten magyarul
szólna!), alvilági istenként tekintettek rá. Úgy képzelték, hogy ő
nyeli el az igazságtalan lelkeket. Állítólag, Osiris elsőszülött fia
volt. Egyiptomban igen gyakran használták alakját sírmellékletként. Kis talpazaton áll, kezét derekához emeli. Azt
is felfedezhetjük, hogy a szobor egy leomló homokfalban van, tehát
további leletek is minden bizonnyal találhatók a közvetlen
környezetében. A NASA valahogy ebben az esetben sem érezte úgy, hogy
ez a rendkívüli jelentőségű tárgy alaposabb vizsgálatot igényelne…
Marshíradó – 69.
Igen gyakran felmerül a kutatókban és az
érdeklődőkben, hogy a „marsi fotók” milyen arányban készültek és
készülnek valóban a Marson? Nagyon nehéz erre a kérdésre megfelelni,
több évtizednyi marsfotó-elemzést követően is. Úgy tűnik a számunkra,
mintha a marjárók egy hatalmas szeméttelepen barangolnának szerte,
és mintegy véletlenszerűen képeznék le a legkülönbözőbb, a Földön is
jól ismert tárgyakat, használati eszközöket. Aztán ott vannak a
különböző fosszíliák, illetve élőlények, közte emberek is. Számos –
a képeken látható élőlény – a Földön soha sem, vagy már nem él. Ez
jó támpont lehet arra nézve, hogy a képek egy része bizonnyal a
Marson készült. Igen sok koponya (a koponyákat könnyebben szállítja
a víz) is felbukkan a képeken, más csontok kevésbé. Minderre talán
az lehet a magyarázat, hogy a Mars északi félgömbjén olykor igen
heves áradások söpörnek végig. A jóval kellemesebb és lakhatóbb déli
féltekére – hivatalosan – soha sem szállt le eddig űrszonda, nem is
terveznek ilyent, és a déli félteke képeit – ha lehet – még
súlyosabb hamisításoknak vetik alá, mint az északi féltekéit. Egy
biztos, és ez a körülmény is rendkívüli módon elgondolkoztató, az
űrszondák felvételein felbukkanó marsi tárgyak igen fiataloknak
mondhatók, a néhány évestől (pl. mobiltelefonok) talán a félszáz
évig terjed a koruk. Ez az időtartam mindenféleképpen jól egybecseng
az 1962. május 22-i marsraszállással, s az azt követő időszakkal.
Kivételt jelentenek ez alól a rendkívül ősinek tűnő kőfaragványok és
egyes szobrok. Ezek bizonnyal helyi alkotások.
Koponyák A Curiosity marsjáró 2019. május 27-i felvételén
bukkant egy igen érdekes koponyára Rami Bar Ilan. A legkisebb kétség
sem férhet hozzá, hogy valóban koponyáról van szó. A felépítése
tökéletesen szimmetrikus, a szemüregek az emberétől kissé eltérő
formájúak, de attól még szemüregek. Az arccsont igen hangsúlyos, az
orr formája is különleges (a bal oldali orrlyukból mintha valamiféle
növény kandikálna ki), de attól az még orr. A homlokrész teljesen
lapos, közepén mintha egy szarvszerű kitüremkedés lenne, miközben a
koponya hátsó része meglehetősen robosztus. Fülnyílás nem látszik. A
koponya hátsó részének felülete egyenetlen, ám ebben az
egyenetlenségben is szabályosság van. A koponya – álláspontom szerint – nem emberi,
helyenként inkább madár jellege van, habár mérete nagyjából az
emberi koponyáénak felel meg. Elhelyezkedéséből ítélve, nem
valószínű, hogy valamiféle áramlat sodorta volna a helyszínre,
sokkal inkább tűnik úgy, hogy valaki, valamilyen céllal szándékosan
helyezte el ezen a sziklapárkányon. De vajon ki és miért?
A NASA nem tartotta érdemesnek alaposabb
vizsgálatra ezt a leletet sem. A következő koponya ugyancsak a Curiosity
marsjáró felvételei között bukkant fel, a katalógusszáma: MSL 1822
MS 34. A felfedező Szabolics László. Habár a koponya tökéletesen
megfelel a szürkék arcformájáról kialakított képnek, mindenekelőtt a
jellemző, igen jelentős méretű szemüregek, mégis akad valami
turpisság ebben a dologban: a koponya képi megjelenése semmiféle
módon nincs összhangban a környezetével! Magyarán, e koponya bizony
hamis. Pontosabban hamisítvány. A felvétel finomszerkezetét elemezve
olybá tűnik, mintha egyfajta jelvényként, könyvjelzőként
biggyesztette volna valaki a felvételre. A koponya a környező
talajjal, a fotó raszterezettségével semmiféle fizikai kapcsolatban
nincs. Két eset lehetséges: 1. a felvételt feldolgozó képelemző ily
módon akarta valamire felhívni a figyelmet, a fotón található
valamilyen objektumra, alakzatra, jelenségre, vagy 2. ezzel a
megoldással kívánta tesztelni a független képfeldolgozó szakemberek
szemének élességét. Erre a kérdésre sem könnyű feleletet kapni.
Hétköznapi használati tárgyak A Curiosity következő felvétele teljesen friss,
2019. május 31-én készült, a felfedező Rami Bar Ilan, a nyerskép a
97601b katalógusszámot viseli. A képen egy félig eltemetett vázát
láthatunk. Szabályos kialakításához szemernyi kétség nem fér, vagy
fazekas munka, vagy pedig gépi. A mérete is stimmel. Nagyjából
ekkora vázákat szoktunk mi is használni a mindennapokban. Ki tudja
milyen messziről görgette ide a szél vagy a vízár. Habár rendkívül sok lelet található a marsjáró
robotok útjában, összefüggő településeket nem fedezett fel (vagy
csak nem tudunk róla). Ez azzal a következtetéssel jár, hogy az
északi féltekén vagy nincsenek összefüggő települések, vagy pedig
azok a felszín alatt vannak. Ám ekkor is meg kellene arra felelni,
vajon honnan kerül elő ekkora mennyiségben a mindennapos használati
eszközök tömege?
A Curiosity következő felvételén egy faragott
kőelem látható. A 2017. április 17-én készült felvételen Rami Bar
Ilan bukkant rá erre a tárgyra. A hétköznapi tárgyakkal szemben
ennek kora meglehetősen ősi lehet. Jelentősen megkopott az oldalába
vágott horony, az élei is lekerekedtek. Talán el is siklanánk
felette, ha nem lenne a tetején az a bizonyos talpas kiemelkedés,
bütyök, egy olyan forma, amit a természet nem hoz létre, pláne nem a
megfigyelhető módon. A szóban forgó kiemelkedés szerepéről csak
elképzeléseink lehetnek, ugyanúgy lehet díszítőelem, mint valamiféle
funkcionális tartozék. Láthatóan egy darabot alkot az alatta látható
kőzettel, tehát szándékosan készítették ilyenre. Vajon kik, mikor és
miért?
Ahol ennyi különböző tárgy hever szétszórva, ott
ugye szükség van egy jól megtermett kukára is (fémből készült
hulladékgyűjtő jelen esetben), és éppen ilyen tárgyra sikerült
Szabolics Lászlónak rálelnie a Curiosity marsjáró PIA 19398 jelű
felvételén. A kuka fedelét mozgató kar is teljesen jól látható. Az
bárki számára azonnal feltűnhet, hogy a tárgy anyaga jelentősen
eltér a környezetétől, fémes jelleggel bír, tökéletesen szabályos,
azaz kétségtelenül intelligens alkotók állnak a háttérben. Évekkel ezelőtt, ugyancsak Szabolics László, az
egyik marsi fotó elemzése közben, talált egy teherautót, amelyik
akár kukáskocsi is lehet. Mivel a teherautó a felbontás határán van,
ezért igen sokan nem is képesek felismerni azt, csupán a sok ezer
marsi felvételen megedződött szakértő szem. Ám a kérdést nem
kerülhetjük meg: mit keres egy kuka a Marson? Ami engem illet, nehéz
elképzelni azt, hogy innen a Földről, űrhajókkal, méretes kukákat
szállítsanak a Marsra, hogy legyen mibe gyűjteni a hulladékot.
Persze, a helyszínen is le lehet gyártani ilyesmit, ám ennél
célszerűbb megoldások is kínálkoznának. Meg aztán, ha a marsi
civilizációk – az északi féltekén – a felszín alá húzódtak, akkor
miért biggyesztenek ki egy kukát a felszínre? És így tovább.
Akárhogy is legyen a dolog, egy valami
mindenképpen feltűnhet bárkinek, aki a fotóra tekint, ez pedig az,
hogy a nyers képbe kissé „bele van nyúlva”, a kuka bal fele ugyanis
egy – a talajhoz igazodó rasztermintázattal – ki van takarva. Szó
sincs arról, hogy bármiféle „képösszeillesztési hibát” látnánk.
Főleg azért nem, mert a kukát rejtő domb előtt húzódó homokréteg (a
fotó bal alsó sarkán) egy az egyben és teljes mértékben hamis. Ilyen
konzisztenciájú, elrendezésű, formájú, stb. homok nem létezik. A
NASA egyik kedvenc trükkje a nem kívánatos elemek eltüntetésére,
hogy egész egyszerűen lemaszatolják azt egy homokrétegnek tűnő
rasztermintával, ám többnyire teljesen rosszul és körültekintés
nélkül teszik. Jelen esetben az történhetett, hogy a domb előtti
völgyszakaszon el akartak valamit tüntetni, a kuka pedig már
elkerülte a figyelmüket. Szerencsénkre.
|
|