81.

Ez év februárjában már meg is érkeznek a tavaly nyáron felbocsátott űrszondák bolygószomszédunk felszínére, valamint – várhatóan – néhányuk marskörüli pályáról fogja kutatni a légkört, az időjárást és a felszínt. A kutatási program fontos elemét teszi ki az „élet egykori nyomainak keresése”, illetve a majdani űrhajósok számára megfelelő leszállási hely kijelölése. Nehéz megérteni, miért költenek annyi, de annyi dollár-milliárdot minderre, ahelyett, hogy halászlé-recepteket állítanának össze. Ám a pecázás lehetőségei előtt ismerkedjünk meg ezúttal néhány élő(!) lénnyel, tehát nem koponyával, nem fosszíliával, nem „egykori élet nyomaival”, hanem élő lénnyel.

Bagolyfióka?

A Curiosity felvételeiből tallózgatunk ismét, jelesül az MSL 2657 MR archívumszámú nyers felvételt vesszük górcső alá. A felfedező Szabolics László. Egy másodperc kételye sem lehet senkinek, hogy a képen látható lény él. Viszont, hogy fajilag hová tartozik, azon már lehet érvelni. Ami engem illet, madárfiókára emlékeztet. Bár még nagyon fiatal lehet. Éppen kifelé tekint sziklaodújából, amelyet a látszat szerint már kezd erősen kinőni. Talán a szüleit várja, hogy végre megetessék. A mellső lába állásából gondolom, hogy madárfiókáról lehet szó, a kétéltűek, hüllők végtag-csatlakozása nem így néz ki.

Szép nagy feje van, valahová a távolba néz. Szemei oldalt ülnek, csőre háromszög alakú, erőteljes. A csőre felső részén – nagy nagyítás mellett – az orrnyílás is kivehető. A mellső lábait behúzza teste alá. Ennél több nem is látszik belőle.

Nem látható, hogy mi borítja a testét, ha egyáltalán valami. A méretes szemei okán bizonyára igen éles látással bírhat. A szóban forgó felvétel déltájban készülhetett, vagyis bizonyára nem éjszakai állat. Természetesen vigyáztak rá a NASA-nál, hogy se színeket, se éles felvételt ne adjanak ki számunkra ez esetben se.

Madárfióka, amint éppen előmászik egy sziklaodúból.

Sütkérező gyík

Négy éve már lassan, hogy elkészítette a Curiosity marsjáró a 145001a jelű felvételét. Egészen pontosan 2017. február 20-án. A felfedező Rami Bar Ilan. A homokszínűre butított eredeti fotóhoz képest a felfedező némi kontrasztosítást és fényerő növelést alkalmazott.

A Nap állásából ítélve, ismét csak a déli órákban járhatunk.

 Az enyhén kövér gyíkocska egy kifejezetten szabályosnak látszó „kis ház teraszán” üldögél és a Nap irányába tekint. Szája eltátva. Talán a párologtatását igyekszik ily módon növelni. Testalkata annyiban tér el földi társaiétól, hogy a lábai – az emlősökére jellemző módon – a teste alatt van, és nem mellett. Ám ez betudható a Mars jelentősebb kisebb gravitációjának is - a csontozatnak, ezen belül a végtagöveknek, jelentősen kisebb súlyt kell megtartaniuk.

A „kis ház” is megérne egy külön történetet. Bizonyára nem a gyíkocska építette magának, sokkal inkább elfoglalt egy készet. Tökéletesen szabályos elrendezése intelligens alkotásra enged következtetni, az pedig, hogy falait félig betemeti a homok, idős korára utalhat.

A gyíkoknak nedvességre van szükségük az életben maradáshoz. Ha megnézzük „otthonának” tágabb környezetét, egy vízfolyást láthatunk. Időnként tehát patak folydogál erre, s ez utóbbiból is látható, mennyire jól választott magának lakóhelyet ez az állat: védve van a ragadozók ellen, testhőmérséklete emeléséhez „kiül a teraszra”, s az időszakosan arra csörgedező patak révén pedig a nedvesség is biztosított, „lakása” mélyén bizonyára össze is gyűlik belőle valamennyi.

 Gyíkszerű lény egy szabályos kőházikó teraszán.

Kígyó vagy angolna?

A következő képen is egy élő lényt látunk, a katalógusszám: MSL 2924 MR, a helyszín a Hedgehope domb. A felfedező Szabolics László. Nagyon érdekes a felvételen látható állat, ugyanis nem lehet eldönteni egyértelműen, hogy melyik osztályba tartozik: hal, kétéltű, netán hüllő. A leginkább talán az élete döntő részét lárvaállapotba letöltő axolotlra hasonlít. Annak a fején látható ilyesféle szerv, méghozzá kopoltyúkból. Ha netán kiszárad a tó, ahol él, akkor elveszti azokat és áttér a tüdővel való lélegzésre. Nem lehet tudni, hogy jelen esetben pontosan mi is a helyzet.

Az jól látható, hogy egy kisebb nyílásból bújik elő. Sőt, egy hasonló nyílás található valamivel alatta is. Talán ezek a nyílások vízkifolyások helyei. Erre is megvan minden esély. Bármilyen osztályba tartozzon is a felvételen látható élőlény, egy biztos, víz nélkül nem képes tartósan fennmaradni.

A tudósok nagy keservesen már beismerték, hogy napjainkban is létezik folyékony víz a Marson, ám azt is hozzáteszik gyorsan, hogy annak extrém magas sótartalma miatt, nem alkalmas az élet támogatására és fenntartására. Nos, a jelen, valamint az előző példa arra utal, hogy a marsi folyékony víznek véletlenül sincs extrém magas sótartalma. A közelében (benne) élő lények nagyszerűen elvannak vele.

Az axolotl viszont négy végtaggal rendelkezik, ezekből itt egyet sem látunk. Vagy még nem ért a fejlődés azon fokára, hogy végtagokat növesszen, vagy teljesen más állatról van szó. Hatalmas, figyelő szemei egyértelműen és tisztán látszanak, valamint kopoltyú-bolyhai is. rövid árnyékot vet, tehát a Nap nagyjából a feje felett lehet. Világos színe éjszakai, illetve barlanglakos állatot sejtet. Kár, hogy nem látjuk az eredeti színeit.

Horgász?

No, nem a pácban, hanem egy kis marsi tavacska szélén. A Curiosity MSL 2945-2947 MR felvételéről van szó, a felfedező ezúttal Pap Zoltán. A panorámaképen a marsjárótól meglehetősen messze esik ez a helyszín, a pecázó figura tehát nagyjából emberméretűnek látszik. Ahhoz sem fér semmi kétség, hogy előtte kis tavacska található, hiszen a korábbiakban is láthattuk, a robotberendezés lépten-nyomon vízfolyásokon halad át, vagy halad el mellettük, törvényszerű, hogy a vízfolyások helyenként kisebb-nagyobb tavakat is alkotnak. A melengető Nap sugarai alatt egy-egy ilyen tavacska ideális gyülekezőhely a vizet kedvelő lények számára.

A NASA-homokszínnel természetesen alapból igyekeztek eltüntetni a vízfelületnek még a látszatát is, ám ez nem sikerült. Ezúttal sem sikerült. A víz jelenlétére nemcsak a sötétebb szín, hanem a tükörsíma felület is enged következtetni. Ugyanilyen összefolyásokat láthatunk az alak mögött lévő szikla tövén körben.

Távoli tavacska partján egy alak üldögél.

A „horgász” természetesen csak egy felvetés volt a részemről, egyáltalán nem biztos, hogy a tó partján ülő alak tényleg pecázik. Bár, a halfogásnak sokféle módja van, nemcsak a bot. Sőt, bár ez már akár érzékcsalódás is lehet, mintha tartana valamit a kezében. Könyvet? Táblagépet? Ki tudja.

Ami megint csak érdekes, az az, hogy az alak teljes egészében fekete. Kivéve a feje búbját, azon mintha világos fejfedőt viselne. Azon kívül, nem látszik, hogy bármiféle ruhadarabot is hordana.

Hogy a dolog még kacifántosabb legyen, vessünk a tavacska túlsó partjára egy pillantást. A kép jobb szélén mintha egy „mackófej” bukkanna fel, kerek fülekkel, mint a Yavin IV-en az ewok macik, közvetlen alatt pedig egy lapos, kőbe faragott arc, fején sisakkal.

Csupa titok és rejtély.

A kezében valamit tart. A túlsó parton egy „mackófej”, valamint egy faragott arc.

82. 

Nagy várakozással tekintett a világ ez év februárja elé, hiszen soha nem látott szondaözön érte el a Marsot. Elsőként, február 9-én, állt pályára az Egyesült Arab Emírségek űrszondája, küldött egy gyönyörű szép, színhelyes felvételt, azóta - immár egy hónap múltán -, egyetlen egyet sem. A sorban a kínai szonda következett, február 10-én érkezett, majd videófelvételen láthattuk, ahogy a háttérben a Mars bolygó elhalad. A rendkívül homályos képsorokon néhány kráter látszik, ez minden. Aztán eltelt egy hónap, és egyetlen egy felvételt sem láthattunk a kínai szondától sem. Végül a sort a NASA űrszondája zárta, február 18-án érte el sikeresen a bolygó felszínét, egy héttel később erről videófelvételt is közzétettek, majd érkeztek az első képek is, melyekről rögtön kiderült, semmivel sem jobbak a már közel 10 éve a felszínt járó Curiosity marsjáróénál, bizonnyal ugyanaz a MI program hamisítja az új marsrobot fotóit is.

Al Amal – Egyesült Arab Emírségek

Az Egyesült Államok, Oroszország, India és az Európai Unió után az 5. országként sikerült űrszondával elérniük bolygószomszédunkat. A Remény névre keresztelt berendezés hét hónapos utazást követően állt pályára. Küldetésének időtartamát két évre tervezik. Elsődleges feladata a Mars légkörének tanulmányozása, főleg annak elszivárgása a világűrbe. Az űrszonda sikerrel továbbított a Földre egy nagyszerű képet a Marsról, aztán eltelt közel egy hónap, és egyetlen egy újabb sem követte... Nézzük is meg ezt a felvételt!

A középső részén a Mars gigantikus pajzsvulkánjai láthatók, körülöttük a Mars legnagyobb sivatagja. Az eddigi összes(!) polgári marsszonda ezen a területen landolt. Nyilván ennek is megvan az oka. Mégpedig az, hogy a sivatagot körülvevő térség, ahogyan azt nagyszerűen mutatja a kép, csupa kék és zöld, némi fehéres felhőzettel.

Örömmel állapíthatjuk meg: végre egy színhelyes képet kaptunk!

Csodálatosan kirajzolódnak a hatalmas kékes-fehéres felhőrendszerek, vízrendszerek továbbá a zöld, növényekben gazdag részek. De hiszen ez természetes is: A felhőzet létrejöttéhez párolgó vízre van szükség. Vizet pedig vízfelületek és növények párologtatnak. S mivel meglehetősen sok felhőt és sok kékes-zöldes vidéket láthatunk, a következtetés egyszerű: A Mars felületének jelentős részét növényzet és víz fedi! A vízben pedig sok az oxigén, ahogy a Mars légkörében is.

Az űrnagyhatalmak természetesen igen zokon vették, hogy egy ilyen kép elkészülhetett, vártak is egy hetet, mire a nyilvánosság számára leközölték a hivatalos csillagászati-űrkutatási oldalak. A kép azóta elérhetetlen, az űrszonda saját hivatalos oldalán sem található meg.

Az Egyesült Arab Emirátusok Remény nevű szondájának felvétele a Marsról.

Tianven-1 – Kína

Kína első marsszondája egy nappal később érkezett. A nyilvánosság kaphatott egy-két fekete-fehér fotót, a bolygótól több millió km-es távolságból, illetve a pályára állásról egy videófelvételt. A sajtó egekig magasztalta az 1960-as évek űrszondái felvételeinek minőségét meg sem közelítő, 21. századi kínai technikát… A videó is lényegében kivehetetlen, mintha felbukkannának marsi kráterek, s talán az egyik jégsapka. Minden sárga színben úszik. Érdemes összevetni az Emirátusok szondájának fotójával: mintha nem is ugyanarról az égitestről lenne szó! Éppen a szembeszökő eltérés miatt merül fel a teljesen jogos kérdés, miként annyi esetben már Kína kapcsán: vajon az, amit látunk a valóság, vagy csupán egy vetített kompozíció?

A kínai marsszonda várhatóan egy marsjárót fog a felszínre bocsátani, hogy a felszínt közvetlen módon is vizsgálja. A cél az Utópia nevű síkság, azaz a hatalmas marsi sivatag.  A felszínre érését májusra tervezik. Élettartamát pedig nagyjából három hónapra. A felépítése és mérete - a nevet még nem kapott berendezésnek - a NASA Spirit és Opportunity marsjárójának felel meg.

A keringő űrszonda a Mars légköri viszonyait kutatja majd.

 A kínai Tianven-2 szonda pályára állásáról videófelvétel készült. Ebből látható egy kocka.

Perseverance – USA

Az amerikai szonda február 18-án érte el a felszínt. A már 10 éve ott tevékenykedő Curiosity ikertestvére lényegében, bár néhány további műszer is van rajta, kerekeit pedig megerősítették. Igazi különlegességnek számít az általa szállított mini-helikopter. A küldetés összköltsége mintegy 2.5 milliárd dollár. Ám az általa küldött felvételek semmivel nem múlják felül a 15 évvel ezelőtti technikát... Működési időtartamát 14 évre tervezik.

A leszállási hely a Jerezo-kráter üledékes területe.

A számítógépével kapcsolatban néhány műszaki adat: A fő processzor sebessége 133 MHz. Ez nagyjából megfelel a 20 évvel ezelőtti polgári színvonalnak. A memóriája 4 GB. Vessük ezzel össze, hogy egy aránylag korszerű mobiltelefonban ennek 16-szorosan található. Alapból. A 19 kamera közül a legnagyobb 3 megapixeles… A mai közepes mobiltelefonok alaphangon 64 megapixelt tudnak. Azt akarják tehát velünk elhitetni, hogy 2.5 milliárd dollárért, azaz nagyjából 700 milliárd forintért, ami nagyjából 4 Puskás-stadion ára, eljuttatnak néhány olyan műszert a Marsra, melynek technikai színvonala 20-25 évvel ezelőtt bárki számára elérhető volt itt a Földön. Ami a legnagyobb gond, hogy ezt valakik tényleg el is hiszik…

Az űrszonda több tucatnyi helyen vesz majd talajmintát, ezeket elraktározza, arra az esetre, hátha valaki, valamikor, valahogyan vissza is hozza onnan… Valójában még tervek sem léteznek arra nézve, hogy ki, mikor és hogyan. De legalább gyűjtögetnek.

A becenevén „Percy” űrszonda által készített fotók tömegét mutatták már be, ezek pontosan olyan életlenek és NASA-homokszínűek, mint amilyeneket már a Curiosity esetében is megszokhattunk. Már az űrszonda leszállásáról, az „Égi daru” által készített fotóról is eltüntették a színeket, kitűnően látszik, helyesebben nem látszik mindez, a színkalibráló-napóra korongon.

Amit az eddigi képekből következtetésként levonhatunk az az, hogy elképesztő mennyiségű mesterséges tárgy, roncs veszi körül a felszínre ereszkedett marsrobotot. S miként azt már ugyancsak évtizedek alatt megszokhattuk, ezeket a képeket is durván hamisítják. Nagy valószínűség szerint pontosan ugyanaz a Mesterséges Intelligencia program, amelyeik a Curiosity felvételeit is. Ennek ellenére, tömegesen számolnak be független marskutató csoportok szenzációsabbnál-szenzációsabb leletekről, miközben a NASA továbbra is „az egykori élet nyomait” keresi…

A NASA Perseverance szondája a Mars felszínén. 

Sikeres marsrakéta-teszt

Elon Musk csapata immár a 3. tesztrepülést hajtotta végre a Holdra és a Marsra tervezett űrhajójával, az 50 méter magas, 9 méter átmérőjű Starship rakétával. A repülési hatóságoktól még csak 10 km-es magasság elérésére kaptak engedélyt. Az első két próba szinte teljes egészében sikerült, csupán a leszálláskor léptek fel súlyos problémák, s mindkét esetben robbanással zárult a kísérlet. Ezúttal a leszállás is tökéletesen pontos volt, ám bizonyára valamilyen sérülés következményeként, az űrhajó végül a leszállását követő nyolc perccel, egy hatalmas robbanás kíséretében megsemmisült.

A kísérletek azonban biztatóak, számos kísérleti példány várakozik lényegében útra készen, hogy egyre magasabbra repülve, mind biztonságosabb módon térjenek vissza, vagy szálljanak le néhány éven belül a Holdra, vagy akár a Marsra. A munkálatok megállás nélkül, éjjel-nappal folynak. Szinte minden héten újabb és újabb áttörések születnek. Érdemes figyelemmel kísérni a Boca Chicában zajló tevékenységet, hiszen a jövő megszületése zajlik a szemünk láttára.

 Elon Musk marsrakétájának 3. próbaútja.

83.

Tudóskörökben szinte lélegzet visszafojtva várták az adatokat a Perseverance marsjáró hasa alatt a bolygószomszédunkra érkező Ingenuity helikopter első, majd további repüléseiről. Mindeközben a felszínt szorgalmasan felderítő Curiosity marsjáró is ontotta a képeket, mesterséges alakzatok tömegeiről, ám ezek – szokás szerint – nem érték el a világsajtó ingerküszöbét. A Mars körül keringő kínai és arab szondáktól lényegében egyetlen egy új fotó sem érkezett az elmúlt hónapokban, kivéve egy rendkívül gyenge minőségű fekete-fehér felvételt a kínai szonda részéről. Ez minden.

Levegőben az Ingenuity!

Április 19-én űrtörténelmi eseményre került sor, irányított repülést hajtott végre az 1.8 kg-os Ingenuity helikopter a Mars bolygó felszíne fölött. Történelmi küldetésére magával vitte egy darabját a 117 évvel ezelőtt repült Wright-fivérek gépének.

A hír és az eredmény valóban szenzációs. Ám már azok is felismerték a hozzá fűződő probléma lényegét, akik különösebben sem a Marssal sem a repüléssel nem foglalkoztak komolyabban. Mert azonnal adódik a kérdés: milyen sűrű is a Mars légköre valójában? A NASA szerint megfelel a Föld felszínéhez képes 100 km-es magasságnak. Viszont, ott már szinte vákuum van. Bárki meggyőződhet róla, hogy amikor pl. a SpaceX vállalat az újabb és újabb Starlink műholdakat bocsátja fel, a hordozórakéta 95 km-es magasságban veti le az orrkúpját (hogy ne kelljen tovább cipelnie), mert ekkora magasságban már annyira ritka a légkör, hogy a hangsebesség 6-szorosánál sem okoz semmiféle károsodást a rendkívül érzékeny berendezésekben. A NASA pedig lényegében légüres térben helikoptert reptet. Hát persze…

Tényleg reptet. Azóta már három sikeres repülést hajtottak vele végre. 40-szer fordul másodpercenként a rotorja, ez kevesebb, mint amire egy kolibri képes, egyes fajaik ugyanis akár 200 szárnycsapást is végre tudnak hajtani másodpercenként. Sűrű légkörben, a Földön, ennyi kell számukra, hogy a levegőben maradjanak. A marsi – állítólag – rendkívül ritka légkörben, a másodpercenkénti 40-es fordulatszám édes kevés. Egyetlen magyarázat kínálkozik, a marsi légkör bizony sokkal, de sokkal sűrűbb, mint amit állítanak nekünk.

Az Ingenuity helikopter a Marson.

Lebegő kő?

A NASA buzgó képhamisítási tevékenységébe olykor azért hiba csúszik. Szerencsénkre. Olyannyira lelkesen szerettek volna eltüntetni mesterséges homokréteggel valamit, hogy eközben az egyik kődarab „lebegni” kezdett. A kép a Perseverance archívumából való, 0036 MST sorszámmal, a feldolgozását Neville Thompson végezte, míg a lebegő követ Pap Zoltán fedezte fel. Miként a kövön való jelölést is. Százával találni a marsi felvételek között olyanokat, amelyek ezt a kis szürke fej bélyeget viselik magukon. Valami figyelemre méltó dolgot jelöl, amit el kell a képről tüntetni, számunkra pedig ott hagyják a kis szürke fejet, hagy higgyük, hogy valamire fontosra bukkantunk. Hát igen. A kis szürke fej lényegében a felkiáltójel, hogy ott kell körülnézni. Bizonnyal a képhamisítók is így vélték, s rámázolták a felvételre ezt a hamis homoksávot, hogy elfedjék vele azt, ami tényleg lényeges. Vajon mi lehetett az? A korábbi sok-sok ezer marsfotó megvizsgálásának tapasztalatából az következik, hogy itt bizony egy friss vizű patakot igyekeztek eltüntetni. Lényegében sikerült is, hiszen nem látunk mást, csak „homokot”, ám az a homok tükörsima, és bizonnyal antigravitációs tulajdonsága is van, hogy a képes lebegtetni maga fölött egy kődarabot.

Lebegő kő?

Újabb bunker

Számos, különböző stílusú és méretű bunkert találtak már a marsfotókat elemző kutatók, íme, egy újabb. A kép sorozatszáma: MSL-2935. a felfedező ezúttal Szabolics László. Jelen építménynek a formája az, ami szokatlan a korábbiakhoz képest, ugyan kör alakú. A bejárata láthatóan trapézt formál, ez azonban a gömbformába mélyített nyílás következtében alakult így ki. A felülete szinte teljesen sima, azaz golyóálló, éppen az ilyen kiképzés felel meg az becsapódó lövedékek szétszórására. Egyedül a bejárat irányából lenne ugye probléma, viszont azt a bunker tetején látható fegyver-állás(?) védi. A kiképzés, az elrendezés, a helyszín kiválasztása, a felépítmény, mind-mind katonai létesítményre utal. Tényleg a Marson van? Nos, ez a nyerő kérdés.

Amit viszont kérdezni sem kell, azt bárki láthatja: a felvétel élessége le van rontva, s a kép megkapta a szokásos NASA-homokszínt – ahogy az rendszeresen történni szokott.

Bunker?

Szakkarai madár?

Nemrég bukkantam erre a felvételre, holott már hét éves. A Curiosity marsjáró fotója 2014-ből. A katalógusszáma 77802b. A felfedező Rami Bar Ilan.

Az egyiptológusok minden gond nélkül „madárként” azonosították be a Kairói Egyiptomi Múzeumban látható tárgyat, holott már általános iskolai biológia tudással minden diák azonnal rávágja, aki már látott madarat, hogy a madarak farka vízszintesen helyezkedik el, nem pedig függőlegesen! Mindez a tény az egyiptológusokat nem zavarta és most sem zavarja, kitartóan ragaszkodnak elnevezésükhöz és az elképzelésükhöz. Annak ellenére, hogy a „madarat” lemásolták, fából megépítették, s kitűnő siklótulajdonságokkal rendelkező vitorlázó repülőgéphez jutottak! Rendben, mondhatnánk, de akkor miért rajzoltak az egyiptomiak a vitorlázó repülőgép elejére madárarcot? Igen. Miért? Mintha mi nem szoktunk volna ugyanígy cselekedni.

A szakkarai „madár” szinte hasonmása került elő az egyik marsi rommező tárgyai közül. A szárnya szépen ívelt, a fejformája is inkább emlékeztet madárra, ám a függőleges állású „farka”, ami nem más, mint lényegében vezérsík, inkább vitorlázó repülőgépet sejtet. Mérete kicsi, akár gyermekjáték is lehetett, mint szakkarai párja. Szépen megőrződött. Sajnos az egységes homokszín miatt a formáján kívül sok egyebet nem lehet kivenni belőle. Elmondható viszont határozottan: kizárt, hogy a marsi szél ilyesmit „fújjon ki”, még ha intelligens is.

Madárszobor vagy vitorlázó repülőgép?

Halotti maszk?

A Curiosity MSL 2947-es jelzésű fotóján emberi jellegű arcot látunk. A felfedező Szabolics László. Bizonnyal nem valamiféle ismeretlen élőlény koponyájáról van szó, sokkal inkább úgy fest, mintha valamiféle maszk lenne. A helye is sokkal inkább tűnik szándékosan megválasztottnak, mint véletlenszerűnek. Szépen be van illesztve a sziklák közé, már ki tudja mennyi ideje.

A forma teljesen szabályos, sőt, mintha a füleket is kiformázták volna. A szemek és a furcsa szájnyílás tökéletesen jól látható. A fejtetőn hengeres „valami” vehető ki, ám mivel ez a fotó sem színes, ezért lényegében lehetetlen eldönteni, hogy a maszk részét képezi, vagy valamiféle lény mászott ki a sziklák közül, hogy élvezze a melengető napfényt. A maszk talán egy sírhelyet mutat, vagy esetleg valamelyik marsi lénycsoport ily módon jelölte meg valamelyik szent helyét.

 Halotti maszk?

Alkatrész? Műszaki eszköz?

Rendkívül figyelemreméltó a Curiosity egy másik felvétele. Nem sikerült a katalógusszámára rálelni. Ennek ellenére mégis érdemesnek tartom megosztani. A felfedező ismét Szabolics László. Egyértelműen valamiféle technikai berendezést látunk. Biztosan nem a Curiosityről pottyant le. Ám akkor hogyan került az útjába és vajon mi lehet ez? A különböző, jól megfigyelhető részeit nyilak jelzik.

Legfeljebb tippjeink lehetnek, mi is ez valójában, bár lehetséges, valaki felismeri.

 Ismeretlen műszaki berendezés.

84. 

A Marson rendületlenül és rendíthetetlenül keresik az „élet nyomait”, miközben nagyon sűrűn rá is bukkannak, de ezekről az eseményekről valahogy nem hajlandóak tényszerűen és objektívan beszámolni. Mára egyetlen kiút maradt a hitetlenkedők és kétkedők számára, ez pedig a „belelátás”. A „szélfútta szikla” egyre inkább kezd kimenni a divatból. Éppen ezért, nagyon szívesen venném, ha a belelátás-hívők egyike fel tudna mutatni itt a Földön egy olyan teljességgel természetes képződményt, amely rózsaszín kupakos ásványvizes palackot formál…

A Marson is megszomjazik az ember!

A Curiosity marsjáró 2020. október 18-i felvételén fedezte fel a különleges tárgyat Rami Bar Ilan. A kép katalógusszáma: 114401a. Ha valaki erre azt találná mondani, hogy „belelátás”, annak bizonyára súlyos problémái vannak, s nem feltétlen a szemével. A leghalványabb kétség sem merülhet fel senkiben sem, hogy mit is látunk valójában a fotón: egy palack szénsavmentes ásványvizet.

Valamilyen okból kifolyólag a felvételt nem fosztották meg teljes mértékben a színeitől, habár az élessége nem tökéletes, a megmaradt színek tökéletesen visszaadják a földre tett tárgy mibenlétét. A rózsaszín kupak mellett tökéletesen jól kivehető a függőleges irányú bordázat (a szerkezet erősítése céljából), a palackban lévő folyadék szintje, és a Nap becsillanása.

Ha a dolgok mögé nézünk, néhány dolog azonnal nyilvánvalóvá válik, s pontosan ezek azok a dolgok, amelyeket a NASA meghamisít, letagad, félremagyaráz, stb. 1.) A palackban folyadék látható, bizonnyal víz (más folyadékot miért tenne ki bárki is a keze ügyébe?), és bizony nincs kőkeménnyé fagyva, tehát a hőmérséklet kellemes. 2.) Viszonylag sűrű, oxigénben gazdag légkör van jelen, hiszen szkafanderben meglehetősen nehéz lenne inni egy lecsavarható kupakkal ellátott palackból. 3.) A légnyomás is jelentős, hiszen ennek hiányában, a palackban lévő víz felforrna. 4.) A rózsaszín jelzés a Földön megszokott, tehát a palack víz tulajdonosa bizonyára földi ember. 5.) Földi emberek élnek a Marson jelenleg is, akik szkafander nélkül, meglehetősen kellemes hőmérsékleti körülmények között kutatnak, dolgoznak és élnek. És szénsavmentes ásványvizet isznak.

A leghalványabb kétséget kizáróan.

Egy palacknyi buborékmentes ásványviz.

Teknős?

A Marsot illetően nagyságrendileg száz fotó áll rendelkezésünkre kígyókról, békákról, halakról, angolnákról, s a legkülönbözőbb csúszómászókról. A teknősökről készül képek aránylag ritkák, és mindenképpen említésre érdemesek. Természetesen, a felsoroltak mellett ők is vízhez, vagyis jelentős nedvességhez kötött lények.

A felvétel 2018. október 24-én készült, a felfedező Rami Bar Ilan, a Curiosity 78001a fotójáról van szó. Ezúttal a fotó élességének lerontása mellett nem maradhatott el a NASA-homokszín. Az állat páncélja jellegzetes mintázatot hordoz, mintha enyhén sérült lenne, a fény megcsillan rajta, gyöngyházszerű benyomást keltve. A feje és oldalt álló szeme tisztán látható, valamint a bal első végtagja is.

Kicsiny teknős?

Újabb koponya?

Egyáltalán nem túlzást azt állítani, hogy százával hevernek a különböző intelligens (és kevésbé intelligens) fajok koponyái szerte a Mars felszínén. Hogy miért csak koponyák, és miért nem teljes csontvázak (bár néhány az is van), arra aránylag könnyű magyarázatot adni: a koponyák képesek a felszínen tovagördülni, más csontok nem igazán. Akár egy földcsuszamlás, akár egy nagyobb áradás következtében a koponyák a mélyebb területekre kerülhetnek, fel is szaporodhatnak arányukban a többi fosszíliához képest, bizonyára ez az oka annak, hogy ilyen jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre róluk készült képek.

Jelen esetben az Amerikai Űrhivatal még a NASA-homokszínnel sem vergődött, egész egyszerűen fekete-fehérben adta közre a fotót, természetesen a kép élességének lerontása nem maradhatott el. Teljesen érthetetlen számomra, ha már egyszer ennyire rettentően titkolóznak és hamisítanak, akkor miért hoznak mégis nyilvánosságra egy kis szürke idegen koponyáját tartalmazó felvételt?

A Curiosity marsjáró 2020.november 26-án fotózta le a koponyát, a felfedező ismét Rami Bar Ilan. A katalógusszám: 295001a. Ahogy említettem, az eddig leképezett koponyák száma az, ami kiugróan magas. Teljességgel elképzelhetetlen (matematikailag is!), hogy egy szűk sávot végigjárva, mondjuk egy köves sivatagban, százával bukkanjunk különféle fajok jellegzetes és semmi mással össze nem cserélhető koponyájára. Szeretném, hogy akik egyfolytában „belelátást” emlegetnek, ugyan legyenek szívesek néhány tökéletesen szabályos, méretben és arányaiban hajszálpontosan megfelelő „koponya alakú sziklát” fényképezni turistaútjuk során. Ez bizony nem fog menni. Nagyon nem fog menni. 45 éve nem megy senkinek, a Viking-űrszondák kora óta.

Még az egyes koponya-varratok is tökéletesen kivehetők, anatómiailag pontosan ott vannak, ahol azokat ismerjük, a szürke idegenekkel kapcsolatos beszámolókból. Ez ismét csak tény.

Egy kis szürke idegen koponyája.

Csészealj, vagy valami más?

Tovább böngészve a Curiosity marsjáró fotóit, ezúttal Szabolics László felfedezését említem meg; a felvétel katalógusszáma: MSL 3156 MR-SW. A teljes életlenség mellett a NASA-homoszín az égre is jutott, valamiféle, a Marson egyébként soha nem látható, szürkés-narancsos árnyalatot sikerült kikeverni. A tárgy pontos mivoltát illetően csak találgathatunk, ahogy a pontos méretét illetően is.

A marsjárótól való távolságából kifolyóan a nagysága a tízméteres nagyságrendbe eshet. Tehát, akár repülő csészealj is lehet, de valamiféle különleges légpárnás jármű is. Hiszen tudjuk, a Marson valójában meglehetősen sűrű a légkör, hiszen egy helikopter is képes ott a levegőbe emelkedni, ahogy az ejtőernyős fékezés is lehetséges. 

A jármű kialakítása teljesen szabályos. Vagy egyenesen szemből, vagy pontosan oldalról tekintünk rá. Anyaga fényes, csillogó, jelentős méretű ablakai sötétek, átlátszatlanok, vagy csak az általunk látható hullámhosszak tekintetében azok. Meglehetősen szűk helyre szálltak le vele, a pilóta tehát bizonyára igencsak ismerhette a mesterségét. A nagy ablakok a szabad kilátást hivatottak biztosítani. Idegen kiránduló légibusz?

 Repülő csészealj? Netán légpárnás turistabusz?

Sarki fény a Marson

Az Egyesült Arab Emirátusok marsszondája februárban érte el bolygószomszédunkat, ám csak hosszú hónapokkal később, július elején hozták nyilvánosságra az itt is bemutatandó felvételét. Rendkívül sok érdekesség van rajta, ezek közül néhányat talán csak a gyakorlott szem vesz észre.

Ami azonnal és látványosan szembetűnő, az a csodálatosan sziporkázó csillagokkal meghintett marsi háttér. Úgy látszik, elfelejtettek szólni az araboknak, hogy az égboltról „illik” eltüntetni a csillagokat…

A másik rendkívül szembeötlő dolog a fényjelenség térségében megfigyelhető, éles határral rendelkező, kifejezetten vastag(!) légkör.

Ami ugyancsak kiugró, az maga a Mars bolygó, a „kötelező” vörösbe forgatva, sehol egy felhő, egy talaj-egyenetlenség, tehát ez a része a felvételnek egyértelműen hamis. Ráadásul, mintha körzővel rajzolták volna meg a bolygó kontúrját.

A Marsnak állítólag nincs sem légköre, sem mágneses tere. A szóban forgó felvétel mindkét állítást megcáfolja. A fotó alapján egyértelmű, hogy a Mars felső légkörében jelentős(!) mennyiségű ionizált anyagnak kell(!) lennie, hogy a leképezett, meglehetősen kiterjedt fényjelenség egyáltalán létrejöjjön.

Következésképpen: ez a felvétel is minden kétséget kizáróan bizonyítja(!), hogy 1.) a Mars sűrű légkörrel rendelkező égitest, 2.) a légkörének jelentős arányban levő összetevője oxigén (hiszen a sarki fény kék!), 3.) bolygószomszédunk kiterjedt mágneses térrel, következésképpen ionoszférával is rendelkezik. 

Tehát lakható, élhető égitest. Jelenleg is.

 Ragyogó sarki fény, sziporkázó csillagok háttere előtt.

85. 

Augusztus első harmadában összeállították a világ valaha épült legnagyobb hordozórakétáját, az 5000 tonnás starttömeggel rendelkező Starship űrhajót. A hold- és marsutazás immár elérhető közelségbe került, ám természetesen a berendezést rendkívül alapos teszteléseknek vetik alá az űrbe indulása előtt. Másik hír szerint a Mars bolygón 11. útját tette meg az Ingenuity nevű helikopter, miközben a marsjárók újabb és újabb koponyákat, mesterséges tárgyakat fotóznak le, napi szinten.

Magasabb a Nagy Piramisnál is!

Startállványon az összeszerelt marsűrhajó. 

Ami legalábbis a kilövőtornyot illeti. Maga az űrhajó „csupán” 120 méter magas, ám így is rekorder a maga nemében. Elon Musk bebizonyította, hogy lényegében a „semmiből”, 3 év alatt képes megépíteni egy marsűrhajót, olyan mérnöki- és technikai bravúrt végrehajtva ezzel, amire a világ rendkívül gazdag országai által pénzelt űrhivatalok sem! Elon Musk a világ legjelentősebb rakétafejlesztőjévé vált csupán egyetlen évtizedek alatt. Mérnöki zsenialitása mindinkább egyedülállóvá teszi. Érdemes megjegyezni, hogy az űrhajó és a hordozórakéta együttes tömege közel másfélszerese a NASA Saturn V hordozórakétájának, amely állítólag a Hold felszínére juttatta az Apolló űrhajósokat. Valójában nem tette.

A hordozórakéta két részből áll, felül a már sikeres repülési teszteket teljesítő, 50 méter magas Starship űrhajó, alatta pedig a 70 méter magas Super Heavy rakétafokozat, 29 db Merlin rakétahajtóművel ellátva. Mind a Super Heavy rakétafokozat, mind a Starship űrhajó teljes egészében újrafelhasználható. A Hold felszínére már jelen formájában is képes eljutni, a Mars felszínére jutáshoz azonban több üzemanyagra van szüksége. Ez a földkörüli pályán történő tankolással oldható meg. Ám Musk zsenialitása nem áll meg itt, már tervezik és építik azt az atomhajtóművet, amely a Starship űrhajót néhány hét alatt eljuttatja a Marsra, 6-9 hónapos út helyett. Nagyon is elképzelhető, hogy mire az űrhajó-komplexum elvégzi az első próbarepüléseket, már az atomhajtómű is rendelkezésre fog állni.

A hordozórakéta közvetlen a startállvány mellett fog leszállni visszatéréskor, két hatalmas kar kapja majd el a levegőben a személykocsi méretű légterelőinél fogva. Ezek egyikét is már a toronyhoz erősítették.

A 11. sikeres fel- és leszállás

Az Ingeniuty marshelikopter augusztus 4-én hajtotta végre legújabb – és minden szempontból rekordot jelentő – repülését, és útja során több fényképet is készített. A Jezero-kráter South Séítah régiójában elszórtan heverő sziklák, homokdűnék és sziklakibukkanások megörökítése mellett néhány képen a NASA Perseverance robotját is megörökítették.

A helikopter ötlete technológiai demonstrációként indult, hogy bebizonyítsa, lehetséges a motoros, irányított repülés a Marson.

Személy szerint igen kíváncsi lennék, hogy miként működne ez a kis helikopter a Föld felszínéhez képest 100 km-es magasságban, azon a légkörsűrűségi értéken, amelyet a Marsra is megadnak. Ha ugyanis lehetséges helikopterrel repülni 100 km-es magasságban, akkor vajon miért dollár százmilliókért küldenek fel műholdakat? Felreptethetnék őket – ennyi erővel – helikopterrel is. A megoldás természetesen igen egyszerű: A NASA által a Mars légkörének sűrűségére vonatkozó adat, egész egyszerűen valótlan, hamis.

Mára már szinte repülési bemutatóvá vált a dolog, amelynek célja annak vizsgálata, hogy egy forgószárnyas gép hogyan adhat légi dimenziót a Perseverance-hez hasonló küldetésekhez, felderítve a lehetséges tudományos érdeklődésre számot tartó területeket, és részletes képet nyújtva a közeli vidékről, amelynek felfedezése túl veszélyes lenne a marsjáró számára.

A repülést alapvetően arra tervezték, hogy az Ingenuity a marsjáró előtt maradjon, így továbbra is támogatni tudja a Perseverance tudományos céljait azáltal, hogy a levegőből fotózza az érdekes geológiai jellemzőket. Az észak-északnyugati irányban 18 km/órás (öt méter/másodperc) sebességgel repülő Ingenuity 130,9 másodperc alatt tette meg az utat a 8. reptérig. A helikopter a tervek szerint erről az új állomáshelyről legalább egy felderítő repülést fog végrehajtani a geológiailag érdekes South Séítah területére.

Így néz ki a marsjáró körülbelül 500 méter távolról és 12 méter magasból.

Különleges koponya

Egy egészen különleges koponyát kapott lencsevégre a Curiosity marsjáró ez év február 12-én. A felfedező Rami Bar Ilan, s a kép sorozatszáma 51401c. Révén a NASA-homokszín és a nyers felvétel szándékosan lerontott élessége miatt a felvétel kissé homályos, a felfedező ezért némi kontrasztnövelést alkalmazott.

Rendkívül érdekes a koponya felépítése, s éppen e szokatlan külseje miatt erődösödhet bennünk az álláspont, hogy jelen esetben is valóban a Marson készült fotóval van dolgunk. Ilyen lény a Földön nem igazán ismert, talán leginkább még egy muréna fejére emlékeztet, ám vannak jelentős különbségek. A legtöbb muréna szeme oldalt helyezkedik el, viszont egyik sem rendelkezik orrnyílással. Ezen a koponyán pedig tisztán láthatjuk az orrnyílást.

A szemek tehát előre tekintenek, szemöldökeresz védi őket. A fogsor jellegzetes, ragadozó fogazat. A füljárat nagyon érdekes. A fotó alapján nem lehet eldönteni, hogy a csontívből kimeredő részek hajdani mumifikálódott szőrszálak, vagy tényleges csontelemek. Ez a bizonyos csontív valószínűleg a koponya szilárdságát erősíti. A fejtető lapos, a homloklebeny jelentéktelen. A koponya hátsó része ismét robosztusnak tűnik. Rejtély, miféle lényhez tartozott egykoron, az is, hogy mikor. Rendkívül hasznos lenne, ha egy szakember megkísérelné visszaépíteni rá a bőrt és a húst, s így megmutatná nekünk a lehetséges valóságot.

 Rendkívül különleges koponya.

Szoborfej

A Perseverance marsjáró 123-as jelű fotója sem kevésbé érdekes. Ezen ugyanis egy kőfejet láthatunk. A felfedező Szabolics László. Akár egy Disney-karakter bontakozna ki a szemünk előtt. Engem legalábbis egy egérkisasszonyra emlékeztet az alkotás. Merthogy műalkotásról van szó, s nem pedig „szélfútta szikláról”, ez egy másodpercig sem lehet kétséges.

Hosszú orr, kis száj, az orr végén fekete „gomb”, két előre tekintő szem, mindkettőn kiválóan látszik a szem fehérjéje is. Az egyik szem félig lehunyva, mintha a szobor éppen kacsintana. A homlokon keresztben áthúzódó ívelt vonal. Vagy anatómiai elem, vagy fejdísz. Ki tudja. A fejtetőn göndör szőr (haj?).

A szobor aprólékosan kidolgozott, művészi alkotás. Meglehetősen jó állapotban van. Kár, hogy a fotó alapból meg van fosztva a színektől, csak ezt a NASA-homokszínt láthatjuk. A valódi színei, merthogy a szobor színes(!), sok-sok ismerettel szolgálhatna számunkra. Nos, a NASA-nál éppen ezt nem akarják.

Mintha egy egérkisasszony lenne kőbe vésve.

Üres tubus

Ismét a Curiosity marsjáró archívumában játunk, ezúttal az MSL-319-M-CC felvételt vizsgáljuk, a felfedező ezúttal is Szabolics László. A képen egy üres tubust vehetünk észre. Sőt, a végén még mintha némi anyagmaradvány is felbukkanna. A dolog azért különösképpen érdekes, mert 1997-ben a Pathfinder marsjáró már áthajtott egy tubuson, és ki is nyomta annak tartalmát. A Mars teljesen más térségében. Természetesen még csak elképzelés szintjén is nehéz bármilyen gondolatot felvetni arra nézve, hogy kik dobálnak el a Marson szerte szét különböző tubusokat. Bár, ahová az ember egyszer beteszi a lábát…

 Eldobott, üres tubus.

86. 

Miközben az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal igyekszik minden rendelkezésére álló eszközzel keresztbe tenni Elon Musk óriásrakétája startjának, a NASA 12 év óta, nagyjából 30 milliárd dollárért (eddig) épülő nagyrakétája újabb késedelmet szenvedett, talán februárban végre elindul, és megkerüli párszor a Holdat. Musk rakétája másfél év alatt készült el, startállványostól, és a Marsra készül… Mindezt látva, Texas állam elkezdte leányvállalatait hazatelepíteni az USA többi államából, ugyanis ha a szövetségi kormány folyamatosan keménykedik velük szemben, készen kívánnak állni az Egyesült Államokból való kilépésre is.

Biden elnök teljes vállszélességgel a fejlődés lassítása érdekében

A Szövetségi Légügyi Hivatal mellett más szervek is mindent elkövetnek a Tesla vállalat fejlesztéseinek lassításában és megakadályozásában. A SpaceX telephelyeire pl. akadozik a hajtóanyag-szállítás, ezáltal is fékezni igyekeznek a teszteke; korlátozzák az űrközpont beszállítási lehetőségeit, közvélemény-kutatásokat tartanak az űrközponttal kapcsolatosan, és ki tudja még mi mindent találnak ki, csakhogy lassítsák Elon Musk és csapata elképesztő fejlesztéseit.

A Tesla cég egyértelműen az USA vezető ipari hatalmává nőtte ki magát, uralja az autópiacot és az űripart. Hamarosan tisztán elektromos repülőgépeket dobnak piacra, illetve egészen speciális hajtóművel felszerelt szuperszonikus repülőgépeket. Azaz, a Boeing is kezdhet csomagolni hamarosan. Texas Egyesült Államokból való kilépésének előkészítésével párhuzamosan a SpaceX tengeri indítási lehetőségben is gondolkozik, olyan helyszínen, ahol már nem érvényesek a Szövetségi Légügyi Hivatal előírásai. A terv ugyanis nem kevesebbről szól, mint napi(!) három marsűrhajó indításáról. 100-100 fős legénységgel, vagy ellátmánnyal.

Kör alakú rom(?)

A változatosság kedvéért a Perseverance marjáró fotóinak egy részét nem a már jól ismert NASA-homokszínnel hamisítják, hanem olykor kifejezetten zöldes árnyalatot adnak azoknak, ami természetesen ugyanúgy valótlan. Ugyanazt tették, amikor a napokban a szonda kamera-rendszere néhány napra leállt, és sikeresen újraindították. Minden teljesen zöld volt, az ég is. Ennek ellenére, olykor színhelyes képekhez is juthatunk. Ilyen a következő is, és a kékesfehér, ragyogóan világos ég mellett láthatunk egy távoli párába(!) burkolózó hegyvonulatot, a közelben pedig egy kör alakú formát, valamiféle romot. Az átmérője a 10 méteres nagyságrendbe eshet. A felvétel szeptember 11-én készül, a felfedező Rami Bar Ilan, a kép sorszáma: 19901a.

Sajnos a rom erős lepusztulása miatt nehéz bármit is mondani az egykori rendeltetését illetően. Lényegében bármi lehetett. Kisebb fajta erőd, netán valakiknek az otthona, raktár, de akár csillagászati megfigyelőhely is. Bármi. Jelentősen eltér a környező talajtól, nehéz lenne emiatt valamiféle „felfagyásnak” tekinteni. Rendkívül érdekes.

Kör alakú rom.

Alkatrészek?

Nem kevésbé figyelemre méltó a Perseverance következő felvétele sem, amelyen két – valamiféle – alkatrészt láthatunk. A fotó szokatlanul éles, bár van némi „maszatolás” a bal oldali alkatrész előtt, és némi átlásztó(!) hamis homok a jobb oldali esetében, a NASA automatikus hamisító programjai tehát észrevették a tárgyakat, a fotót meg is hamisították, több helyen is, ám talán amit a digitális fedőréteggel eltakartak, azok még a képen láthatónál is szembeszökőbb mesterséges eszközök lehettek, s ez a kettő ennek köszönhetően kicsúszott a képhamisító eljárás algoritmusa alól.

A felvétel a marsjáró hátsó kamerájával május 30-án készült, a katalógusszáma 9601a, a felfedező Rami Bar Ilan.

Természetesen nem a marsjáróról potyogtak le, révén semmiféle keréknyomot nem látunk, a hátsó kamera oldalra tekintett, a rovertől néhány méteres távolágra. Rugó sem lövöldözte ki őket oldalra… Egyébként is, ha valóban a marsrobotról származnának, akkor meg kellene őket találni azokon a képeken, amikor még rajta voltak, és nem hiányoztak. Nincsenek ilyen képek. És még csak nem is a marshelikopterről hullottak le.

A jobb oldali egyértelműen fémből készült, a bal oldali, szalagos szerkezetű, akár műanyag is lehet. Rendeltetésük ismeretlen.

 Ismeretlen eredetű és rendeltetésű alkatrészek.

Vajon kinek a marsobotja keresztezte a Curiosity útját?

Tudomásunk szerint jelenleg három működőképes marsjáró tartózkodik a testvérbolygónkon, ám ezek egymástól igen nagy távolságra végzik kutatómunkájukat. Ha nem így lenne, akkor arról csak-csak beszámolnának, bár, ki tudja… A lényeg az, hogy a Curiosity Sol 1610-kor kétségbe vonhatatlanul olyan képet készített, amelyiken nem a saját keréknyoma látható, hanem egy egészen más járműtől származó!

A felfedezés Szabolics László érdeme.

A kicsiny homokdombon átvezető keréknyomok mintázata köszönő viszonyban sincs a Curiosity marsjáró kerekének bordázatával! A nyomok elhelyezkedéséből akár úgy tűnik, mintha háromkerekű jármű hagyta volna maga mögött. Újabb jelentős bizonyíték áll tehát rendelkezésünkre a földön kívüli technikai civilizáció bizonyítására, természetesen csak abban az esetben, ha nem valamelyik nagyhatalom katonai berendezéséről van szó…

Nem lehet tudni, a két marsjáró mennyivel kerülte el egymást - napokkal, hetekkel, hónapokkal – mindenesetre a nyomok mélységét tekintve, hasonló tömegű lehetett a Curiosityhez, azaz több tonnát nyomhatott.

 Ismeretlen eredetű marsjáró keréknyoma.

Sokkarú lény

A Curiosity marsjáróhoz köthető a következő fotó is, bár már meglehetősen régi, hiszen 2014. augusztus 12-én készült, ettől még nem kevésbé érdekes. A sorozatszám 71301a, a felfedező Rami Bar Ilan.

A képen egy rendkívül különös alakú szikla(?) látható, az elején teljesen szabályos nyílás, és abban egy meglehetősen különös lény. (Érdemes a kis lénytől közvetlenül jobbra a bejárat oldalát is szemügyre venni, ott egy arc látható, egyfajta „vízjel”, a NASA-nál így jelzik, ha valami oda nem illő van az adott fotón. Az arc tehát nem a felvétel része, utólag, valószínűleg a képfeldolgozást végző program teszi oda.) Kiállt kicsit napozni a bejáratba, élvezi a Nap melegítő fényét. Habár a kép viszonylag éles, mélyebb vizsgálatot lényegében lehetetlenné tesz számunkra a szokásos NASA-homokszín látványos alkalmazása. Talán egyfajta rovar lehet. Nem eldönthető ennyiből.

 Ismeretlen, sokkarú lény egy parányi marsi barlangban.

A sünök téli álomba merülnek a Marson is

Ehhez pedig így ősszel helyet keresnek. Szemmel láthatóan a Marson sincs ez másként. A kép sorszáma PIA09091, a felfedező Szabolics László.

Tekintélyes méretű jószág, a földieknél jelentősen nagyobb. A fő jellegzetességei azonban tökéletesen azonosak. A tüskézete mintha sokkal tömöttebb lenne, talán a marsi zordabb viszonyok miatt - hiszen éjszakai állat -, vagy netán a rá leselkedő ragadozók okán. A fejformája tökéletesen azonos a földi rokonaival. A mélyen ülő jellegzetes szem, az előre nyúló, a végén fekete orr, a jellegzetes testtartás, minden stimmel. Hernyókkal, bogarakkal, gilisztákkal, csigákkal táplálkozik. Ha süni van a Marson, márpedig van, akkor ugye valamit ennie is kell. Máris megkapunk egy teljes táplálkozási láncot. Ez pedig ugye nagyon kínos azon „tudósok” számára, akik még mindig az egykori életnyomokat keresik a Marson.

Marsi sünike hazafelé tart.  

Ugrás a kezdőlapra