|
|
Arany László: Új utak |
|
|
|
A NASA újraformálódó űrprogramjának hatására megváltoznak a prioritások - 1. |
|
|
|
Költségvetési változások
1. Művészi ábrázolás a jelenlegi űrrepülőgépek egyikének rakterében pihenő X-37-esről.
2. A NASA egyik LSI (Harmadik Generációs Hordozórakéta) koncepciója az új, teljes egészében felhasználható hordozórakétára
3. A NASA új tervei szerint a jelenleg üzemelő űrrepülőgépek fogják felszállítani a Nemzetközi Űrállomást elemeit, és biztosítják kiszolgálását jócskán belenyúlva a következő évtizedbe is; élettartamuk vége valószínűleg egybe fog esni az űrállomás élettartamának végével. A képen az Endeavour űrrepülőgép látható a NASA által módosított Boing-747-es hátára erősítve 2002. június 28-án, kilenc nappal azután, hogy visszatért az űrállomáshoz irányult STS-111 jelű küldetésről.
4. Az X-38-as megérkezik a Dryden Repüléskutató Központba.
5. Egy korai katonai terv, a hagyományos hordozórakéta csúcsára ültetett űrrepülőgépről. A Dynasoar program nem valósult meg.
a. Legyen elérhető (a meghatározás szerint a „kompletten kifejlesztett
űreszköz legyen képes megfelelni”) a célként megjelöl 98%-os biztonságnak, a
minimális elvárás 95%-os.
6. A 10 m hosszú, 5 m fesztávolságú, 2.3 x 1.3 méteres rakodótérrel rendelkező X-37 űrrepülőgép orbitális pályán.
Új utak - a NASA újraformálódó űrprogramjának hatására megváltoznak a prioritások – 2. A Columbia űrrepülőgép tragédiájának kivizsgálása nyomán megszületett a döntés: az Egyesült Államoknak folytatnia kell a fejlesztési- és kutatási munkálatokat a következő generációs ember-vezette űrhajó megépítéséhez. Az Orbitális Űrrepülőgép (OSP), valamint a technológiai megoldásokat demonstráló eszközök, segíteni fogják ezt a fejlesztést.
Kapszula-jellegű OSP 2003. márciusának elején találkozón vett rész öt egykori Apollo-program menedszer, hogy megvitassa a fejlesztési lehetőségeket egy kapszula-jellegű OSP megépítéséről, szemben a szárnyakkal felszerelt űrrepülőgéppel, illetve az emelő test koncepcióval. Elképzeléseik négyszemélyes visszatérő űreszközre (CRV) vonatkozott, szerviz modul nélküli, leváló hajtóműrendszerű megoldásban. Nagyobb méretű kapszula, hozzá csatolt szervízmodullal már hét űrhajós kiszolgálását is lehetővé tenné. A tanulmány foglalkozott személyszállító űreszközzel (CTV) is, az eredeti Apollo parancsnoki modul és a hozzácsatolt műszaki egység átdolgozásával. Mindezen elképzelések megvalósítása már meglévő, korserű anyagok és rendszerek integrálásával történne. A csoport következtetése szerint a kapszula-jellegű OSP valamennyi vonatkozásban megfelel az 1-es szint elvárás-rendszerének a CRV és a CTV vonatkozásában. A javaslatok ellenére, melyek szerint alaposabb és részletesebb kidolgozásra lenne szükség, a NASA semmiféle további lépést nem tervez a tanulmánnyal kapcsolatban, mindössze megkeresi a lehetséges szerződő feleket az elkészült munka egy példányával. A jelentés emellett megfelelő sajtó és média támogatásban is részesül. Ipari Jellegű Információk 2003. március 6-án a NASA nyilvánosságra hozta részleteiben is az Információkérés az OSP stratégiájára vonatkozó különböző megoldások vonatkozásában – című felhívást. A felkérés a Védelmi Minisztériumtól érkezett és a vele szerződési kapcsolatban lévő vállalatokhoz irányult. A dokumentum nyilvánvalóvá tette, hogy a kormányzat (NASA) rugalmas magatartást tanúsít egyetlen, vagy akár a kivitelezők egész csoportjának kiválasztásával kapcsolatban. Még arra is lehetőség van, hogy az OSP programban kiválasztott közreműködők esetleg csak az ellenőrzés- és tesztkísérleteket végzik el, míg a végleges űreszközt másik vállalat(csoport) gyártja. Költségvetés Két nappal később, március nyolcadikán, az Űrkutatási- és Űrhajózási Albizottság kiadta az első jelentést a Kongresszus számára a NASA ISTP kezdeményezéséről, mivel az elképzelések érintették a 2003-as költségvetési tételeket. Az Albizottság tagjai lehetőséget kaptak rá, hogy szóban is kifejtsék általánosságban véleményüket az OSP-ről és az ISTP-ről. (Integrált Űrszállítási Rendszer Terv). A legtöbb hozzászólás azonban jóval túlmutatott egyszerű vélemény-nyilvánításon.
A jelentés első része beszámol azokról az okokról, amiért a NASA számos programját beszüntetett az utóbbi két évtizedben: az X-33 túlmutatott az akkoriban rendelkezésre álló technológiai kapacitáson; az X-34 esetében a várható eredmények nem álltak összhangban a program fejlesztési költségeivel; míg az X-38 úgy tűnt, túlságosan is csak a CRV koncepcióra fókuszál. A tagok bírálták az ISTP megbízhatóságát, az űrrepülőgépekkel kapcsolatos tapasztalatokból kiindulva, illetve kétségeket fogalmaztak meg az új OSP megépítésével kapcsolatban a szűkülő anyagi támogatások fényében. A NASA-t súlyos bírálat érte a költségvetési problémákra hivatkozva megtett lépése, az X-38 CRV program leállítása miatt, hiszen alig három évvel később előálltak az OSP megépítésére vonatkozó elképzeléssel, mely pontosan ugyanazt a Nemzetközi Űrállomást látná el CRV feladatokkal, amire eredetileg az X-38-ast is tervezték, mindezt azonban jelentősen magasabb költséggel, mint az X-38-as tette volna. A hivatal további súlyos kritikákat fogalmazott meg a korábbi programok leállítása miatt is, mint amilyen pl. az X-33/Venture Star volt és a hordozórakéták új generációjának kifejlesztésére indult kezdeményezés (SPL). „Az amerikai állampolgárok igen keveset láttak viszont befektetéseikből.” Ugyanezek a képviselők arra is rávilágítottak,, hogy a NASA-nak meg lett volna a lehetősége a költségvetése alapján, hogy az elmúlt öt évben megépítsen az OSP koncepciójának megfelelő űreszközt, mindezt azonban nem tette, s amikor 2002. novemberében a NASA meghirdette az ISTP programot, semmiféle elvárást nem fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogyan is nézzen ki az új űrhajó, milyen paraméterekkel rendelkezzen, s miként működjön.
A NASA főtisztviselője, Fred Gregory védekezésképpen kijelentette, hogy az X-38 túlságosan is a mentőűrhajó koncepcióra épült, míg az új Orbitális Űrrepülőgép egyaránt elláthat mentő- és személy-szállító feladatokat is. Azt is állította, hogy a pénzmegtakarítás nem a legfontosabb tényező az ISTP/OSP program meghirdetésében, mely program az Nemzetközi Űrállomás személyzetének biztonságos menekülését, illetve –feljuttatását hivatott megvalósítani. Gregory rámutatott, hogy a Nemzetközi Űrállomás a NASA egyetlen favorizált emberes űrprogramja, s várhatóan legalább 2012-ig működőképes marad. A NASA-val szemben kifogásként hozták fel, az OSP üzemeltetéséhez korszerű hordozórakétákat (EELV) kell majd bérelni kereskedelmi áron, s mindez azzal fenyeget, hogy az OSP üzemeltetése még a jelenleg használt űrsikló flottánál is többe fog kerülni. Válaszában a NASA kihangsúlyozta, valamennyi embert szállító űrhajó, beleértve az űrrepülőgép-rendszert is, korszerű hordozórakéták használatán alapszik, ezek megfelelő biztonsági paraméterekkel rendelkeznek emberek szállítására. Előrelépések
A NASA három, egyenként 45 millió dolláros megbízást adott ki A Lockheed Martin, a Boeing és a Northrop/Orbital Sciences részére tanulmányok elkészítésére. A három szerződő félnek részletesen ki kell dolgoznia a saját OSP verzióját. A tervek elkészülte után a NASA meghatározza a rendszerrel szemben támasztott követelményeket, ezután megszülethet a döntés a teljes léptékű fejlesztés megindítására 2004-ben. A NASA 750 millió dollárt költ 2003 és 2006 között a különböző technológiai fejlesztések demonstrálására. Lehetséges OSP technológiákat az X-37 kísérleti űrrepülőgéppel kívánják tesztelni. A NASA költségvetési terveiben 4 milliárd dollár szerepel az OSP megépítésére 2003 és 2008 között, miközben a teljes bekerülési költséget 9 és 13 milliárd dollár közé teszik, azonban ez az összeg még növekedhet, tekintetbe véve, hogy melyik változat mellett döntenek majd véglegesen. Korszerű hordozórakéták 2003 júliusában a Boeing kivonta a kereskedelmi célú műholdfelbocsátások piacáról a Delta-IV korszerű, modulrendszerű hordozórakétáját (EELV), meghagyva pusztán a katonai célú alkalmazások számára. Egy héttel később a Delta-IV tíz startlehetőséget vesztett el, alulmaradva a tárgyalásokon a rivális Lockheed Martin Atlas-V rakétájával szemben. Mindeközben a Boeing büntetést kapott a Légierőtől, mert eltulajdonította a Lockheed Martin 25 000 oldalas, „Buy-1” nevet viselő, az EELV hordozórakéta fejlesztésére vonatkozó dokumentumgyűjteményét.
A büntetés következtében a Boeing nagyjából 1 milliárd dollár értékű üzleti megrendeléstől esett el, s került az így át a Lockheed Martinhoz. Ráadásul a Boeingot az a veszély is fenyegeti, hogy a Delta-IV teljesen kikerül a forgalomból, hiszen a Légierő dönthet úgy is, hogy ez a hordozórakéta nem felel meg neki valamilyen szempontból. A Légierő kijelentette, elvárják, hogy a Boeing kövessen el mindent annak érdekében, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő a „Buy-4” dokumentum kapcsán, mely a katonai műholdak következő nemzedékét orbitális pályára juttatandó hordozórakétákra vonatkozik.
Az Orbitális Űrrepülőgép fejlesztésének gyorsítása 2003. június 28-án a NASA nyilvánosságra hozta a „Előzetes Észrevételek az Orbitális Űrrepülőgép tervezése, kifejlesztése és működtetése vonatkozásában”. A dokumentum javaslata szerint, célszerű a végleges kivitelezőt abból a hármas csoportból kiválasztani, melynek tagjai már eddig is tanulmányozták az OSP megvalósításának lehetőségét. Egyéb vállalat meghívását nem tervezik a végleges döntés meghozatala előtt. A dokumentum leszögezi, a NASA-nak fel kell gyorsítani az OSP fejlesztését, át kell ütemeznie azt, így a OSP mentőűrhajónak 2008-ban, az OSP szállítóűrhajónak 2010-ben üzemképesnek kell lennie. A döntés, a versenyhelyzet leszűkítésére, megfelel a FAR 6.302-2 számú ajánlásnak, melynek része a 10 USC 2304©(2) cikkely, miszerint amennyiben az Űrhivatal, sürgető helyzete miatt, azonnali döntés meghozatalára kényszerül, és a kialakult helyzetet a Kormányzat is hasonlóképpen ítéli meg, akkor az Űrhivatalnak lehetőségében áll, hogy korlátozza a versenyben résztvevő felek számát, mely felek kidolgozzák az előtanulmányokat, s a szerződést megkötő üzlettársat is közülük kell választani. A Columbia űrrepülőgép elvesztése és a megmaradt űrrepülőgépes flotta használati idejének bekorlátozása a NASA számára ilyen helyzetet teremtett.
A rendszerterv áttekintése Az OSP rendszer terveinek áttekintését 2003. szeptemberében fejezték be. A NASA által vezetett, a lehetséges szerződő felekkel közösen végzett munka, a 2003. februárjában kiadott 1-szint Követelményrendszerén alapult. Az elemzés során meghatározták azokat a követelményeket is, melyeket az OSP technikai dokumentációinak tartalmaznia kell majd az Orbitális Űrrepülőgép - korszerű hordozórakéta-rendszer megbízhatóságáról, biztonságosságáról és üzemeltethetőségéről. Az áttekintés során meghatározták a 2-szint Követelményrendszerét, ez útmutatásokat tartalmaz a biztonságra, a kilövés körülményeire, a kényszerleszállásra, a személyszállításra, a kilövések gyakoriságára és a repülések hosszára, illetve a hasznos teherrel kapcsolatban és a dokkolási módszerrel a Nemzetközi Űrállomással. A 2-szint Követelményrendszere tartalmazza a személyzetre ható terhelés limitjét mind a fellövés, mind a visszatérés során, a személyzet egészségi állapotának monitorozását, a Földdel és a Nemzetközi Űrállomással való kapcsolattartást. A 2-szint Követelményrendszere számos dokumentumot is tartalmaz, melyek egészen pontosan leírják, hogy a szerződő felek hogyan léphetnek tovább erről a pontról.
2-szint Követelményrendszere A 2-szint Követelményrendszere a legénység biztonságán, és a repülés bármelyik fázisában való menekülési lehetőségén alapszik. A működés során egyetlen egy hiba sem fordulhat elő, nemhogy kettő, mely a személyzet életébe kerülne. a számukra gyors menekülési lehetőséget kell biztosítani a fedélzetről a kilövőálláson is. Ha a repülés során következne be súlyos hiba, a legénységnek el kell tudnia hagynia az űrrepülőgépet akár katapultülés, akár mentőkapszula segítségével. A legénység túlélése elsődleges fontosságú szempont még akkor is, ha az OSP elveszik. A Nemzetközi Űrállomással összekapcsolt állapotban az OSP-nek biztosítania kell – adott esetben – a hermetizált menekülési lehetőséget legalább 12 órán át. Vészhelyzetben, amennyiben a személyzetnek el kell magát szigetelnie az űrállomástól, s az OSP fedélzetére lépnie, mindennek három percen belül meg kell történnie. Vészhelyzetben, az űrállomástól való elszigetelődést követően további 10 percen belül meg kell történnie a szétkapcsolódásnak. A vészhelyzetben való szétkapcsolódás nem okozhat kárt sem az űrállomásban, sem a hozzá kapcsolódó egyéb berendezésekben. Az új űrhajó nem teszi lehetővé, hogy fedélzetéről közvetlenül kilépjenek a világűrbe, azonban külső felületén kapaszkodókat tartalmaz, amennyiben az űrállomásról végrehajtott űrséta során meg kívánják vizsgálni űrhajósokkal az OSP borítását, akkor munkájukat könnyebbé tegyék. A Nemzetközi Űrállomás személyzetének jelenleg bevett gyakorlati munkáját figyelembe véve, évi négy Orbitális Űrrepülőgépes út szükségeltetik az űrbázis személyzetcseréinek végrehajtására. A Rendszerterv 2003. novemberére elkészült áttekintése meghatározza azt az időpontot is, amikorra a 3-szint Követelményrendszerének el kell készülnie. A NASA megkeresést küldött el az általa választott lehetséges szerződő feleknek, azzal a tájékoztatóval, hogy a végleges döntés 2004. vége előtt megszületik.
Technológiai támogatások Miközben az OSP tényleges megvalósításáról lassan megszületik a döntés, és kiválasztásra kerül az első számú szerződő fél, számos új technológiai megoldás, valamint kísérleti repülőtestek kipróbálása folyik ezzel párhuzamosan. Ezek a következők:
Menekülés a startasztalról Amikor az OSP kifejlesztésre kerül, a legénység valószínűleg egy katapultálható Személyzet Menekítő Modulban (CEM) helyezkedik majd el. Ha esetleg az indításkor következne be hiba, a Személyzet Menekítő Modul biztonságban elszállítja a legénységet, akkora sebességgel és olyan távolságra, hogy az esetlegesen felrobbanó hajtóanyag tűzgolyója és a kirepülő törmelékfelhő már ne tehessen benne kárt. A Személyzeti kapszula (CC) ezután sima, ejtőernyős leszállást hajt végre. Az OSP program fejlesztésének egyik kulcseleme lesz a startasztalról való menekülés demonstrálására (PAD) végrehajtandó hét kísérletből álló sorozat a Személyzet Menekítő Modullal. A NASA és a Lockheed Martin kidolgozta mindazokat az elvárásokat, melyeknek majd a végrehajtandó teszteknek meg kell felelniük, beleértve annak szükségszerű bizonyítását, hogy az OSP személyzete biztonsággal menthető az alkalmazandó korszerű hordozórakétáról (EELV) annak hibája során. A sikeres igazolása a start körülményei közepette bekövetkező hiba esetén a biztos menekülésnek, alapvető fontosságú annak igazolására, hogy az OSP képes pilótás repülések végrehajtására.
2003. november 20-án a NASA egy 53 millió dolláros szerződés keretében megbízta a Lockheed Martint, fejlesszen ki egy újrafelhasználható, a startasztalról menekülést lehetővé tévő kísérleti berendezést. A PAD berendezés hozzávetőlegesen 11 méter hosszú lesz, 3-5 méter átmérőjű. Acél maggal rendelkezik majd és üvegszállal erősített külső burkolattal. A Személyzet Menekítő Modulban két ülés lesz elől, ezekben két, teljes műszerezettséggel felszerelt emberi bábú foglal majd helyet, s mérik a startasztal vészhelyzetben történő elhagyása során rájuk ható erőket, gyorsulásokat, végső célként bizonyítva, hogy a legénység túlélheti mindezt. Bár még nincs döntés az OSP konkrét külső kinézetére és konfigurációjára, a Lockheed Martin hozzálátott a tesztsorozat lebonyolításához, egy magstruktúrát alkalmazva, mely a későbbiekben beépíthető lesz majd az OSP-be, ha majd megszületik a végleges döntés felépítéséről. A tesztek alkalmával a NASA Bantam nevű, kisteljesítményű hordozórakéta programja számára kifejlesztett hajtómű négy példányát építik majd be a kísérleti eszközbe. A motorok etanolt égetnek folyékony oxigénnel, s mindegyikük 25 000 kg tolóerőt ad. Amint az eszköz közelít repülésének legmagasabb pontja felé, egy kicsiny ejtőernyő nyílik ki, hogy stabilizálja és lassítsa a menekülő-egység repülését. 1700 méter magasban nyit ki a 7500 négyzetméteres főernyő, ez lassítja le az ereszkedést és tesz lehetővé biztonságos földet érést. A jelenlegi tervek az X-38 számára kifejlesztett ejtőernyő felhasználását célozzák a CRV kísérleti berendezés tesztelésekor. A PAD meghajtó-rendszerének tesztjei 2003-ban elkezdődtek a NASA Stennis Űrközpontjában, az egybeépítet hajtóműházzal pedig 2004 elején. A tényleges, a startasztalról történő menekülési kísérletsorozatot 2005. áprilisában szeretnék megkezdeni. Egy-egy kísérletre háromhavonta kerülne sor, egészen 2006. októberével bezárólag. Valamennyi tesztrepülésre a White Sands-i Rakétakísérleti központban, Új Mexikóban kerül sor. Az első két kísérleti repülés alkalmával az eltávolodási sebességre és a fellépő gyorsulásra koncentrálnak, ennek során a kísérleti eszköz az indítóállványon fog állni, startra készen. A későbbi kísérletek során már a teljes OSP konfigurációt használják majd, beleértve a személyzeti üléseket és a személyzet életfenntartását biztosító rendszereket is.
Az X-37 kísérleti eszköz Az X-37 kísérleti eszköz kifejlesztése 1999. júliusában kezdődött, mikor is a Boeing egy négyéves, a NASA-val folytatott együttműködési program keretében hozzákezdett a munkálatoknak. A berendezés maga a Légierő X-40A modelljének 120%-os mértékben megnövelt változata. Annak megakadályozására, hogy minimalizálják az X-37 leszálláshoz közelítő és leszállást végző kísérlet eszközt elvesztésének kockázatát, az X-40A-t, az X.-37 elődjét, 7 alkalommal bocsátották szabad repülésre egy Chinok helikopterről. 2001. folyamán. Valamennyi ejtési kísérlet sikeres volt. 2002. november 20-án a Boeing sikeresen pályázott egy 301 millió dolláros megbízásra, így elnyerte a szerződést két darab, személyzet-nélküli X-37 kísérleti repülőeszköz megépítésére. A két megépítésre kerülő X-37-es segíteni fogja az OSP fejlesztési programját. Az első X-37-es leszálláshoz közelítő és leszállást végző kísérleti eszköz szerkezeti tesztjeire 2003 július 24-től került sor. A földi tesztek során nyomás alá helyezték a berendezést, a repülési körülmények közepette fellépő terhelések szimulálására. A teszteket követően a kísérleti eszközt visszaszállították a Boeing központi telepére, ahol további szerkezeti szerelésen megy majd át a légkörben végrehajtandó közelítési- és leszállási kísérletek elvégzéséhez. A tesztek során az X-37-est egy B-52-es szárnya alól bocsátják útjára 15 km-es magasságból, ezután a kísérleti eszköz olyan leszállási pályát követ, mely a lehető leginkább hasonlít az OSP közelítési pályájához. Az öt közelítési és leszállási kísérletből álló sorozat 2004. nyarán kezdődik. A második X-37-es eszköz orbitális kísérletekhez készül, képes lesz űrszállítási- és kutatási feladatokat ellátni, visszatérni, és szabályos leszállást végezni. Az orbitális eszköz akár kilenc hónapos földkörüli tevékenységre is képes lesz. Az első orbitális repülést 2006. nyarára tervezik.
6. ábra. Az Autonóm Űrrandevú-Technológia Demonstrálására (DART) elkészítendő kísérleti űreszköz azokat a megoldásokat hivatott tesztelni, melyek a világűrben történő helymeghatározás és dokkolás végrehajtásához szükségesek. A DART küldetés abból a szempontból lesz különleges, hogy minden manővert automatikusan hajtanak majd végre, nem lesz asztronauta a fedélzeten a műveletek kontrollálására, valamennyi lépést számítógépek irányítanak. Az elképzelést az Orbital Science Corporation dolgozta ki, a DART berendezés maga pedig egy Pegasus rakéta csúcsáról indul majd, hogy teszteljék általa a manőverezési képességeket és a kapcsolattartás technikai megoldásait egy stacionárius mesterséges hold és az őt megközelítő kísérleti eszköz között. Az Orbitális példány 5 tonnás starttömeggel rendelkezik, s korszerű hordozórakéta viszi földkörüli pályára. Körülbelül 9 méter hosszú lesz és 5 méter széles szárnyfesztávolsággal rendelkezik majd. Kicsiny rakteret is építenek testébe a kísérleti berendezések elhelyezésére. Az X-37-est az OSP-hez szükséges kulcstechnológiák tesztelésére fogják használni, beleértve a továbbfejlesztett irányítási, navigációs, ellenőrzési és hővédelmi rendszereket, a magas hőmérsékleten üzemelő szerkezeti elemeket, az újrafelhasználás következtében fellépő anyagfáradást, a hővédő pajzsot és a belépő éleket. Az orbitális kísérleti eszköz demonstrálni fogja az autonóm űrrepülést, a visszatérést és a leszállást.
Technológiai demonstrátor Az Autonóm Űrrandevú-Technológia Demonstrálására (DART) készülő kísérleti űreszközt arra tervezték, hogy automata űrrandevú technológiákat teszteljenek, melyek aztán az OSP-hez igazíthatók. A pilóta nélküli űreszköz lesz a NASA első olyan kísérleti berendezése, mely teljes egészében önálló autonóm űrrandevú technológiákat alkalmaz. A DART űreszközt az Orbital Sciences fejleszti majd ki, abból a célból, hogy a számítógéppel vezérelt autonóm űrrandevú rendszert orbitális pályán teszteljék. 2004-ben a DART egy L-1011 jelű szállítógépről indított Pegasus rakéta csúcsáról startol majd 17 km-es magasságban a Csendes-óceán felett. Amikor a DART pályára kerül, egy e célra kifejlesztett mesterséges holddal fog autonóm űrrandevút végrehajtani, miután számos közelítési manővert és együttrepülést végez. A küldetés 24 órát fog tartani. Fordítás: John Catchpole, Spaceflight 2004. Áprilisi cikke alapján
|
|
2.
ábra. A Lockheed Martin a NASA-val közösen dolgozik az OSP koncepciójának
kialakításán. Az itt mellékelt művészi ábrázoláson ezek közül kettő látható.
3.
ábra. A Lockheed Martin egyik OSP koncepciójának egy küldetése a starttól a
leszállásig.
4.
ábra. A Boeing egyik OSP tervezete.
5. ábra. Az Európai
Űrügynökség által korábban kidolgozott konfiguráció a Nemzetközi
Űrállomásról történő menekülésre, hét űrhajós számára.