Jegyzői kereset Petőfi-ügyben

 

Május 9-én Ferihegyre érkeznek a barguzini csontok

 

A fővárosi főjegyző keresettel élt amiatt, hogy a közigazgatási hivatal engedélyezi a Petőfi-család sírjának felbontását – tudta meg a Magyar Nemzet. A Megamorv Petőfi-bizottság 40 millió forint támogatást kap egy magyar cégtől, hagy a csontminta-vétel után felújítsák a kriptát.

 

 

Bírósághoz fordult Tiba Zsolt főjegyző a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ellen, a Petőfi-család sírboltjának felnyitását engedélyező határozat miatt – tájékoztatták lapunkat a főjegyzői titkárságon. A főpolgármesteri hivatal vezetője korábban azt ígérte, hogy a szerinte törvény- és kegyeletsértő döntést ügyészségen is megtámadja, valamint a Belügyminisztériumnál is panaszt tesz. Ez utóbbi lépéseket azonban Tiba Zsolt nem tette meg.

 

- Tegnap kaptam meg postán a Fővárosi Bírósághoz benyújtott ötoldalas keresetlevelet, amely önmagában is jogi nonszensz. A hatályos törvények szerint az elsőfokú hatóságnak nincs lehetősége beperelni a másodfokú hatóságot, ezért a kereset elutasítását várom – közölte Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Egy hasonló eset utáni bírói végzés leszögezi, hogy az államigazgatási eljárásban nem lehet ügyfél az a közigazgatási szerv, a mely hatóságként az eljárásban részt vesz. A polgári perrendtartásról szóló törvény szerint az perelhet, akinek jogát vagy törvényes érdekét az eljárás alapjául szolgáló ügy érinti. Márpedig a Megamorv Petőfi-bizottság első fokon a főjegyzőhöz nyújtotta be a Fiumei úti temetőben található kripta felnyitása iránti kérelmet.

 

- Minden engedéllyel rendelkezünk. A közigazgatási hivatal és az ÁNTSZ hozzájárulása után az Országos Műemlékvédelmi Hivatal sem gördített akadályt a Petőfi-család kriptájának felnyitása, illetve Petőfi Sándor édesanyjának, Hrúz Mária földi maradványaiból történő mintavétel elé. – nyilatkozta lapunknak Kiszely István. A szibériai Barguzinban talált és a költőnek tulajdonított csontok vizsgálatára 1989-ben felkért antropológus elárulta: a leletek május 9-én érkeznek Ferihegyre.

 

Morvai Ferenc, a Megamorv Petőfi-bizottság elnöke bejelentette: egy magyar cég vállalta, hogy kifizeti a sír felontásához, illetve a helyreállításhoz szükséges negyvenmillió forintot.

 

Szabó Zsolt

 

Forrás: Magyar Nemzet, 2001.04.11.

 

 

Vissza a nyitólapra