|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
A vihar előtt
Le kéne írni az akkori álmot, Képekbe formálni az őrült világot, Amelynek rabja ártatlan népem, Álmokat rejtett lelke mélyében.
Álmokat rejtve, csodára várva, Izzott a lelke, kopott a lánca. Iskolák mélyén, titkokat súgva, Ébredt a láng már, százfelé futva.
Nyugtalan szívek, lobogó lángja, Új tüzet gyújtott a rabhazában, Lángokat gyújtott, titkokkal égőt, Honért lobogót, szép jövőt védőt.
Ezernyi bilincs ropogva reccsent, Zsarnok szívében félelem rettent! Bármerre nézett, semmit sem látott, Csörögve hordta a nép a láncot.
Ott volt a légben, a Láthatatlan! A zsarnok által megfoghatatlan. Ott volt a szóban, imádkozásban, Ott volt a csókban, a suttogásban.
Ott volt a cinkos szemvillanásban, Kis kocsmák mélyén, bús dalolásban. Ott volt a lenge szél susogásban, Az éji, csendes szívdobogásban.
Bent volt a csendben, az intő szóban, Bánatban, búban,vigadalomban. Név nélkül osont, titkon, halkan, Mint örök vándor, oly nyughatatlan.
Ott volt a szóban, kimondhatatlan, Leírva, s mégis olvashatatlan. Ott izzott akkor, de láthatatlan, A lelkek mélyén, mint izzó katlan.
Kérdezed, Testvér, miről beszélek? Elmondom néked, tán, TE megérted. Látni Őt, Testvér, senki sem látta, De ott volt a rab, vérző hazában!
Ott volta néma börtönök mélyén, Az apát váró gyermekek könnyén. Ott volt az anyák álmatlan éjén, Itt volt a zsarnok nagy rettegésén.
Nincs neve, Testvér! Örökké él Ő! Sorsodnak őre, nemzetünk védő. Bármit is gondolsz, így van ez Testvér; Ő mindig eljön, ha rabul estél!
Eljön és segít zúzni a láncot, Eljön, hogy gyújtson szívedben lángot. Benned van, Testvér, ősidők óta! Feltámad mindiga hívó szára!
Ő az a Harcos, sok ezer éve, Ki óvja, védi e szegény népet! Őseid lelke tér vissza Véle! Míg Ő él, Testvér, Nem vész el népe!
1986. szeptember 13.
|
|