|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
Versailles-Trianon-siralomház
Összejöttek prédára mint, az éhesek, Minden égtájról, sunyin, S a Trianon-kastély asztalain Hentes trancsírozta a hont, véresen. Bőven mért ott, az ingyen mérlegen Népet, Nemzetet, Szent Hazát! Mint barmot a rabló tolvajok, Tépték, lopták a haza javát!
A világ süket füleihez el nem ért A magyar égbekiáltó jaj-szava! Ördögvigyorral osztott a mészáros, Nem nézve kit, mit, Hova oszt szét! Elég volt a kinyújtott, prédaleső kéz, Míg meg nem rakta A lopott portékából, Osztott, tolvaj, rablónak a hazából, S hiányzott a harag ránca Isten homlokáról!
Hol voltál akkor Te, Vatikán Istene? – - kit Istvánnal vállalta magyar! Hol voltak papjaid, püspökid, Pápád, Hogy imára kulcsolják értünk kezeik! A Vatikánban? Sunyin lapult a bűn! Nem látta vérző hazánk kínjait! – - Sem keresztény, sem pogány akkor!
Megrettent nyáj tanyája lett a Hon, Bilincs, korbács, halál lett ott a sors!
Jámbor lelkünk hőn kérő imája, Himnuszunk kérőn síró szava Annyit sem ért, és most sem ér, mint más népek káromkodása.
Mi most perbe szállunk veled, Isten! – - Veled, kit Istvánnal vállalt a magyar! Mert elhitették velünk az új papok, Hogy itt fenn a magasságos égben, Ha itt a földön Érted-harcolunk, - jók leszünk, - Tőled békés megnyugvást kapunk!
Nézz le, Isten, fényes trónusodról! Tudunk rosszak lenni e földön? Nézd országunk sövényes határát! Nézd, Urunk! Nem ország ez, de börtön!
Hát tudunk rosszak lenni, Urunk? Büntetik a szánkból kicsúszó szót, Besúgó ül a gyóntatószékben, A félelem ver szívünkben riadót!
Az új templomban ördög lett az Isten! Hazugság lett a szép honszeretet! Bilincsbe verve az imádkozó kéz, S mi mégis imádkozunk szüntelen.
Imádkozunk bősz káromkodással! Mit is tehetnénk mást, Egek Ura? Megpróbáltuk a térden csúszással, Arcunkba pergő, könnyes imádkozással.
Kezünkből már rég kihullt a kard, Völgyeinkben reszketve búvik a Nép, Hegyeink fái: rablók martaléka, Urunk!,- Meddig imádkozzunk még?
Semmi bajunk sem volt Veled, Urunk! S Te sújtasz minket szüntelen! Nem így szólt az alku köztünk, Tanunk rá a múlt, a történelem!
Vagy elfelejtetted az egyezséget, Miként Veled az első király egyezett? Hogy a jövőért az első király Néked áldozta a Magyar népet!?
Nem jó gazdánk vagy Te, Urunk! Mi az alkut sohasem szegtük meg! Lám, Trianonban mégis széttéptek, Bemocskoltak hazát, nemzetet!
Országunk szentteste széttépve, Anyáink méhe meggyalázva! Keserű könnyel imádkozunk, De a Te füled a mi imánkra, zárva!
Hitet, hazát, népet pusztít a bűn! Hontalanná lesz a jó honfi szív, Antikrisztust imád a szolganép! A jaj, a könyörgő ima nem segít!
Kardot ragadunk újra Urunk! Ha sorsunk másképpen szép nem lehet, Ha nem állsz mellénk a harcban, Harcolunk a népért, Nélküled!
|
|