|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
A Vén Tölgy
Vén Tölgy, meddig teremnek makkot ágaid? Egykoron, Sumerban szöktek ég felé, Dúsan termő, ifjú lombjaid. Naggyá nőtt lombkoronád, erős ágakon, Messzire látszott a tájban, Ott volt az Ősi Hon!
Lágy szellő ringatta, Nap sütötte, Tavasz, dús, langyos esője. Termőre növelte szép fádat.
Körötted, nem volt más! Nyugalmad, áradt a tájon. Árnyat adó lombod közt, Apró madárhad fészkelt az ágon.
Új, meg új élet kélt belőled. Vidám mókus futott játszadozva. A napsugár, örült ágaidnak, Ágaid közt szellő játszott, Lombot hajtogatva.
Jajj, de alant, ott lent a mélyben, Gyom, gaz kezdett burján nőni! Ezernyi féreg települt a tájra, Törzsed, ágaid, lombod között, Hernyók, s undok pondrói, Gyűltek, vad, rabló tivornyára.
Tépték dús szép ágaid. Pusztították termő, ékes lombjaid. Majd, vad-vihar szórta szerte szét, Alig érett, gyenge makkjaid.
Ahol, talajt találva újra nőlt, Ősi fádnak szép utódgyermeke, Ha már naggyá serdült, árnyat adott, Újra rátelepült a pusztítók, Töménytelen, mocskos serege.
Alattad ismét a gyom, a gaz, Lombjaid közt, újra hernyók hada, De szétszórt ki makkjaidból, Mindég kinőlt az új Haza.
Sumernak ősi fája, Meddig teremnek makkot ágaid?
Most ÉN szólok, Sumernak ősi fája! Mindaddig élni fogok, Míg makkjaimban erősen él, Az élni akarás, az éltető szent hit!
Epilógus: Ha szét is szólt a vad vihar, Ha bárhol élsz a nagyvilágban, Sumer tölgynek kicsiny makkja, Higgy, az új megújulásban. Naggyá nől erős Ősi fád! Dús lombod, újra nől! Apró madárhad csicsereg. Mókus fut erős ágadon! (Mert mindannak, mi Sumerban kezdődött Az a neve, hogy Drága Hon.)
Sidney, 1983. március 19.
|
|