|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
Székely sors
Sápadt fény riad a hadak útján, Csámpás, keshedt gebén a vén huszár, Régi dicsőség, halott fényében, Vánszorog Csaba, a hajdan hős király.
A végeken , megdöglött a madár. A szél, üres tornyokon fúj, süvít. Rongyos gubájában a Székely, Hogy élhessen, csendben meglapít.
Az ősi Isten is halott, mint a táj, Nem fúj az ökörtülkön riadót, A végek hű posztja, régóta már. Parázs mellett, nem hallani a régi szót.
Kapuk ékes, szép díszét, Belepte a fészkelő madárpiszok, A táncos topánkák elfoszlottak, Uralják helyét, mocskos bocskorok.
A hegyormok megrabolva, fátlanul Merednek a szürke messzeségbe. Odvában a megűzött, éhes farkas, Korgó hassal harap, éhes kölykébe.
Nyugatról a csonka Hon felől, Biztató szót, nem hoz az alkonyszél, Láncolt nép a Duna mentéről, Hogy küldhetné a remény üzenetét?
|
|