Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok

Új Bibliát! - 2008. július

ÚJ BIBLIÁT követel a világ — a régi IGAZSÁGGAL. Nem a magyaroktól indul ez a kívánság, hanem sok más — keresztény hitre térített — néptől. Legutóbb a Peru-i indiánoktól.

És a perui indiánoknak igazuk van, mert őket is éppen úgy irtották a judai-kereszténység hittérítői, miként a Jézushitű magyarokat is.

MI TÖRTÉNT PERUBAN II. JÁNOS PÁL PÁPÁVAL?

A perui indián őslakók küldöttsége kérte, hogy fogadja őket a Pápa.

Megkapták az engedélyt, hogy a Pápa színe elé járulhatnak.

És járultak. Megjelentek ősi népviseletük­ben a bíborban és arany keresztekkel tün­döklő főpapok között álló római Pápa előtt, aki Peruban is azt hirdette, hogy mi — ke­resztények — a zsidóság olajfájába oltattunk be és így Istennek „fogadott gyermekei" vagyunk.

A perui indiánok azonban nem sokat tö­rődtek a pápai beszéddel, hanem ajándékul vittek a pápának egy BIBLIÁT és a követ­kezőt mondták neki:

„Ezt a Bibliát visszaadjuk a római egyház fejének, mert ezzel a könyvvel irtották ki népünket azok, akik ezt „vallásunknak" hozták."

Ne csodálkozzon tehát senki, ha nyilvános­ságra hozzuk a „KALDEUSOK ÍRÁSA SZERINTI IGAZ BIBLIÁT."

De e szándék teljesítésénél sem mi voltunk ennek a folyamatnak az elindítói, hanem - miképpen hozzánk is elérkezett a hír - XXIII. János pápa volt a kezdeményező, aki az IGAZSÁG BIBLIÁJÁNAK szerkesztésére hívta össze 1962-ben a II. Ökumenikus Vatikáni Zsinatot, amelyen csak egyetlenegy be­szédet tudott elmondani - aztán hirtelen meghalt. Beszédét kiadta az „AZIONE CATTOLICA ITALIANA" „NOVENA ALLO SPIRITO SANTO Dl GIOVANNI XXIII" il luglio 1962 per il Concilio Ecumenico Vaticano II. címmel, de ezt a kiadványt sehol sem lehet megszerezni. Hozzánk bizalmas úton érkezett.

XXIII. János pápa be­szédének erre vonatkozó másolata, melyet eredeti latin és magyarra fordított szöveggel az alábbiakban közlünk:

Tehát, amikor a Kaldeusok Bibliáját olvassuk le az ékiratos agyagtáblákról, nemcsak az Igazság és ősi, mahgar hagyományaink tiszta forrását leljük meg, hanem egy jóakaratú római pápa áldozattal teli életcélját is – jó munkával – folytatjuk. Meghalt XXIII. János pápa, mert ki merte mondani, hogy a jelenlegi Ószövetség egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek megmásított történelme.

Ő nem tudta azt, hogy az az ókori nép - a TUDÁS NÉPE - él és tovább viszi a Tudás Igazságát a mai MAGYAR Népben. És ennek a Népnek Istentől - a MUNKA SZÖVETSÉGÉVEL VETT - kötelessége a Tudás megtartása. Ezért írjuk le az ÚJ BIBLIÁT a kaldeusok agyagtábláiról.

KIVONAT XXIII. JÁNOS PÁPA BESZÉDÉBŐL,

A II. VATIKÁNI ZSINATON

„.. .Nei nostri seminari non si iusegna la rettorica e i fedeli sono costretti di subire le prediche scadenti dei nuovi preti e le loro favole ingenue e pietose. Le loro teste sono piene di idee dogmatiche speculative e di un nazionalismo antròpomorfista screditato e da un tempo passato del „ Vecchio Testamente" e si sforzano i poveri discepoli sbagliati di di spiegare l'amore divino universale, i diritti naturali dati a tutti i popoli e la universalità di Cristo. Ovvero ancor oggi si muoviamo su un livello dell'evo antico e falso, quando le scienze positive, la archeologia, l'antropologia e la' geologia e non meno la prima biblia Sumèra ritrovata (Ur 1954, Dr. Kramer: La Bibbia Parallela 1956) tutto chiaramente ri­levano e spiegano. Nessuno capisce questa retrograda e già passata importanza del vecchio testamento, la quale ingran partéé una storia falsificata dei popoli scomparsi (sumeri, accadi, caldei e babilonesi) e di trascritte tradizioni prese in prestito daauá e là.. ." „Con una parola siamo legati adun certo giudaismo in vecchiato e ner noi non basa Cristo, il figlio di Dio!. . ."

MAGYAR NYELVEN

 ,.A szemináriumainkban  alig van  ékes­szólástan és a hívek kénytelenek végig kín­lódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dog­mával és az ószövetség, idejétmúlt és meg­cáfolt  antropomorfista  nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a krisz­tusi univerzalitást!  Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudo­mányok és az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben  a  megtalált Sumér Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Pa­rallel Biblia, 1956) is mindent világosan fel­tártak és megmagyaráztak. Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fon­tosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átirt ókori hagyománynak és letűnt népnek (szumir, akkád, káld, babyloni) megmásított történelme.  Szóval kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nékünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!”

/ŐSI GYÖKÉR, 1985. júl.-aug./

SZABAD MAGYARSÁG, 1986. január

 A NEMZET NEMCSAK NYELVÉBEN, HANEM HITÉBEN IS ÉL!

*     *     *     *     *

Csepregi Ferenc: Jaj, de szétszórtan égtek!

Amikor azt írják-mondják, hogy Krisztus után vagy előtt (Krisztus születése előtt vagy után) máris kétségbe vonható, hogy helyesen ismeri-e az író a történeti vonatkozások időpontjait.

A Kr.u. vagy Kr.e. kifejezés azért is félrevezető, mert az emberiség ma sem tudja, mikor született Jézus Urunk. Krisztus születése előtt, vagy Krisztus születése után? És bizony akár 5-8 év különbség is elképzelhető, úgy Kr. előttre, mint Kr. Utánra születési évnek.

A vatikáni okoskodók az úgynevezett Szentírási Bizottság (Comissio de re Biblica) amelyet 1902-ben hívott létre XIII. Leó pápa a szentírás tekintélyének megvédésére, hivatott arra, hogy a Vatikán időnként megrekedt szekerét elméleti csűrés-csavarással taszigálják, nyomják a sehova sem vezető, de mégis nagyon göröngyös úton. Igyekeznek az úgynevezett – Szent szerzőkre hivatkozással – így vagy úgy módosítani az „elavult-idejétmúlt” és a tudomány által megcáfolt vatikáni tanokon.

Azok a „szent szerzők” akiknek munkáiból az úgynevezett Szentírás összeállítódott )kanonizálttá lett „evangéliumi” szövegek) valójában igen kétségbe vonhatóan írtak. Ezekre az iratokra – melyeknek ma sem ismerjük szerzőit, bár a vatikáni magyarázók Lukács, Márk, Máté, János „evangélisták” neveivel szeretnék „fémjelezni” a bibliában leírtakat, már ami az Újszövetséget illeti – épült utólagos összeszerkesztéssel a „Szent Biblia”.

A Biblia sem az őt megszülő egyetlen iromány sem tud elfogadható választ adni arra, hogy Jézus Urunk mikor született, mikor halt meg.

Azt sem tudják – de állítják -, hogy Mózesnek tulajdonított írásokat Mózes szerzette-e, vagy más. Ki, kik és mikor? A „Szent Atyák” megegyeztek abban, hogy mire mit kell mondani, amire aztán alaposan rácáfolt a kutató tudomány.

Anton Jirku régész-történész írja (Die Welt der Bibel, 1957, 62. old.): …az ókori keletnek feltárása és főleg a Palesztina-Szíriára vonatkozó új források, leletek, rákényszerítenek bennünket álláspontunk megváltoztatására! Mózes első könyvének elbeszéléreit írásba foglalhatták jóval későbbi korban, mint amiről beszámolnak, de azok, „Akik” leírták ezeknek az ősrégi koroknak kétségkívül helyes ismeretét őrizték meg.” (Vagyis a Mózesnek tulajdonított munkák később, hagyományból íródtak.)

Itt önkéntelenül vetődik fel a gondolat: ha a mózesi „munkák” írói az ősrégi koroknak kétségkívül helyes ismeretét őrizték meg, akkor miért ne lehetne kétségkívül helyes a Magyarság ősrégi ismerete is? Miért üldözte a Vatikán a magyar múlt emlékeit is? Miért nem nyitja ki a titkos levéltárakat, amelyek révén pontos felvilágosítást lehetne adni a világnak a magyar ősi hit és ország-terület ősi állapotáról? Mert az a „pogány” mese ma már semmiképpen nem állja meg a helyét!

A történetírásban sehol sem található az a népszámlálás, ami Jézus Urunk születésével kapcsolatos, amely „népszámlálással” Betlehembe kényszerítik a bibliai mesemondók Máriát és Józsefet. Semmi bizonyítékuk nincs arra vonatkozólag, hogy Jézus Urunk Betlehemben született volna. A szövegírók kiizzadtak egy állítólagos építkezést, és mivel abban az időben József lakhelyén elég szűken volt a munka, így József a Heródes által építtetett Herodion váránál igyekezett munkát találni – ez az új vár Betlehem közelében épült – mivel Mária gyermeket várt és így a nagyobb jövedelemre fokozottan szükség volt? (vagyis nincs olyan, amit ügyes magyarázattal ki ne tudna igazítani a „Szentírási Bizottság.)

Semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy Jézus Urunk Betlehembe született volna, és arra sincs bizonyíték, hogy december 24.-én este, vagy reggel, éjszaka vagy nappal, májusban vagy decemberben. Így arra sincs bizonyíték, hogy létezett-e a betlehemi jászol.

A napkeleti bölcsekről sem tud semmit a vatikáni bölcselkedés. Nem tudják, vagy nem akarják tudni, kik voltak, honnét jöttek, miért jöttek? Mágusok? Királyok? Csordapásztorok? – vagy kik voltak a tiszteletet tevő emberek? Nagy a bizonytalanság a judeo-keresztény tanításokban és teljes az ellentmondás. Mégis feltétel nélküli lelki elkötelezettséget követelnek meg a híveiktől, pedig úton-útfélen belebonyolódnak saját dogmáik útvesztőibe. Tekervényes magyarázatokkal, érthetetlen, egymásnak ellentmondó állításokkal zavarják lelki zűrzavarba a jámbor hívőt.

Idézzük csak itt XXIII. János pápának a II. Ecumenikus Zsinaton elmondott beszédéből a következőket: „A jelenlegi Ószövetség összelopkodott és átírt; egy ókori hagyománynak és letűnt népnek megmásított történelme.” (XXIII. János pápa nem tudhatta, hogy az „ókori letűnt nép” nem tűnt el, hanem tovább él a Magyar Népben.)

Kivonat XXIII. János pápa beszédéből a II. Vatikáni zsinaton:

„A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végigkínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv pietozus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-szövetség idejét múlt és megcáfolt antiproformiasta nacionalizmusával s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népnek adott természeti jogokat és a krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben a megtalált SUMER ELSŐ-BIBLIA (Úr városának feltárásakor, Dr. N. Kazmer: Paralelel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki sem érti azt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt összelopkodott és átírt; egy ókori hagyományoknak és letűnt népnek (sumér, akkád, káld, babiloni) megmásított  történelme. Szóval kötve vagyunk valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az ISTEN FIA…”

Azok az írások, Szent könyvek, amelyek a Magyar Hit ősi Szent Könyvei voltak - hun, székely, magyar rovásírással róva – valószínűleg örökre megsemmisültek az utókor számára. A vatikáni vallási türelmetlenség igyekezett minden nyomot eltüntetni ami a Jézus Hitű vallással kapcsolatban állt. Ez a vallási fanatizmus nemcsak a Szent Könyveket, de a Magyar Vallás papjait, követőit is fanatikus kegyetlenséggel irtotta. Ilyen módon tűntek el majdnem nyomtalanul az igaz Bibliai események leírásai és csak az isteni gondviselés folytán kerültek elő a régészeti kutatások eredményeiképpen a felvilágosító-eligazító igazságok.

Az evangéliumok semmitmondó szűkszavúsággal írnak Jézus Urunk földi életéről, cselekedeteinek történetéről. Amit leírnak, azok csak az evangélium írók „céljainak” megfelelően a „legfontosabb” dolgok, de sem földrajzi, sem időbeli tájékoztatást nem nyer az érdeklődő ezekből az irományokból a lényeget illetően.

Kétségkívül felmerül az „evangéliumok” olvasásánál, hogy az „evangélisták” mintegy „megrendelésre” összehangolt forgatókönyvet írtak olyan módon, hogy az olvasó azt értheti az írásaikból, ami a számára éppen a legmegfelelőbb!

Itt utalunk arra, hogy Jézus Urunk a kereszten történt meggyilkolásakor lehetett akár 40 éves is, de 28 éves is.

A vatikáni atyák semmit sem mondanak híveiknek a Babiloni Egyházról.

Péter apostol Jézus hagyományokat őrző babiloni székhelyű Egyházát a semiták lerombolták. Tudós Mágus papjai a kegyetlen szadizmus elől a magmaradt néppel menekült amerre tudott. Sokan vették útjukat az ősi föld, a Kárpát-medence felé, ahol ugyanaz a nép élt, mint a menekülők és ugyanazt a vallást követte!

Mindaddig élt is a Magyar Mágus  - MAG – papság által a Jézus tanítását követő hite, amíg a Vatikán összefogva a germán-szláv szövetségben, minden ármánykodásukat latba vetve belekényszerítették a fegyverekkel le nem győzhető Magyarságot a judeo-keresztény vallásba!

A jelen idő nagy színvallása a vatikáni törekvéseknek. Főpapjai, papjai, a kommunizmus áldozatos hívei. Ebben élen jár a partizán-múltú, a szovjeteket szolgáló Pápa, [II. János Pál - Aranyi], aki éppen úgy, mint elődei, sohasem merte meglátogatni a legjobban „tejelő” ezerszer, milliószor is becsapott Magyar Népet. [aztán mégis eljött - aranyi]

Az evangélisták nem jegyezték fel Jézus Urunk perének időbeliségét és nem különböztették meg az egyes események napjait, sem a zsidó nagytanács kettős tárgyalásáról, sem Heródes Antipasz előtti tárgyalásáról, úgy a jelenkor vatikáni urai is elhallgatják a Magyar hívek előtt, milyen alkut kötöttek rovására és a kommunisták előnyére kiárulva a „lélekbörzén” a legelemibb magyar érdeket is.

Pilátust figyelmeztette felesége, hogy ne ártson az Úr Jézusnak. Annás zsidó főpap védelmébe vette az üldözött keresztényeket. De kit figyelmeztetett a Vatikán, hogy ne ártson a sokat szenvedett Magyar Népnek? Mert miképpen a Vatikán azt sem tudja, hogy milyen napra esik nagypéntek, úgy azt sem tudja, hogy él nem messze tőle egy Nép, amelyért ma szót kellene emelnie, hogy el ne pusztítsa az őt körülvevő „keresztény” népség.

A MAGYAR HIT Egyháza szépítgetés nélkül tárja a valós igazságot az Egyház tagjai elé. Magyarország a NÉPEK KRISZTUSA – mondja Mécs László papköltő.

Lelki felújulás nélkül nincsen nemzeti feltámadás.

Prohászka Ottokár a papság fényűző életét kiáltja ki a nyomor Magyarországában. És az a székesfehérvári püspök vérében érezte a Magyar Nép nyomorúságos megalázását a Vatikán részéről.

Sokan kérdezik tőlünk, mégis hogyan lehetséges az, hogy a magayrság még hinni tud a Vatikánnak és a magyar papok miért nem állnak a nép élére a NÉPÉRT?

Erre mi azt feleljük, hogy ezt tőlük kérdezzék meg a kedves kérdezők, hiszen erre nekik a lelkükből kell válaszolni, amit mi nem tehetünk meg helyettük.

Pedig Reményik Sándor erdélyi költőnk tőlük is kérdezi:

„Nagy magyar télben picike tüzek,

Jaj, de szétszórtan égtek…

Királyhágón, Kárpáton, mindenütt.

De egyet mondok néktek,

Szelíd fények és szilaj vándorlángok:

Mi lenne, ha egyszer összefognátok!”

*     *     *     *     *

Töröljétek el a gyalázatost!

Krupa Sándor Válasza Csepregi Ferencnek

Szerkesztőségünkhöz egy leközlésre szánt írás érkezett Krupa Sándor katolikus lelkésztől a következő levél kíséretében: „… csatolok egy reflektáló írást abban a reményben és kéréssel -, hogy ha a Nap Fiai közli a kat.egyházat támadó cikket, akkor bizonnyal helyet ad az azt védőnek is.

Egyben köszönöm a lapot is, amelyet rendesen meg is kapok és át is olvasom, hol örömmel, hol nekibúsulással, mint a jelen esetben is. Jó olvasni a nem mindenhol olvasható írásokat, de tudomásul vesszük azokat is, amelyek nem egyeznek felfogásunkkal. Ugyanis vannak, akik azt hiszik, hogy építenek, pedig rombolnak…”

Kétségesen adok helyet Krupa atya írásának annak ellenére – mint azt személyes levelezésünkben előtte is kifejtettem -, hogy nem mindenben értek vele egyet , mert magam is egy egyetemes magyar vallásnak vagyok híve. E közlés megtiszteltetés az ő igazi bátor kommunista ellenes magyarságának.

Éppen ezért, egy pár szót kívánok csak hozzáfűzni az esetleges kölcsönös megértés reményében. Minden új eszme, vagy ez esetben a régihez visszatérni óhajtó, legyen az társadalmi, politikai vagy vallási, igazsága és elgondolása szükségszerűségének bizonyítására a megváltoztatandónak vélt vagy tényleges hibáit igyekszik kihangsúlyozni. Jól ismertek a mai politikai pártok választási hadjáratai, Luther 95 pontja, de a kat egyház is ezt a módszert alkalmazta, amikor minden vallást, vagy minden ősi kultúrát „pogánynak” minősített, ezzel jogot formálva arra, hogy annak tanait, kulturális megnyilvánulásait, kulturtermékeit, sőt követőit is, tűzzel-vassal elpusztítsa.

Ennek a felfogásnak a hatása alatt még ma is az igazán keresztény magyar jó része – legyen az katolikus, vagy protestáns, abban a boldog hitben él, hogy pogány, barbár, vagy újabban kissé enyhítve: félbarbár őseit megmentették az elkárhozástól és emberi színvonalra emelték őket a kereszténység felvételével. – a korabeli történészek szerint is nemzetközileg elismert hadvezér: Árpád fejedelem, vagy Bulcsú – hogy csak kettőt említsek – Róma akkori legnagyobb kitüntetésének birtokosa, Gizella dédanyjának testvére – jelentéktelen kis figurákká törpülnek szemében (vagy esetleg nem is tud létezésükről), mert „pogányok” voltak. Történelem-ismerete csak addig terjed, hogy Árpád üldöztetése közben talált egy sikátort a Kárpátok hegyvonulatán, amint keresztül beosont pereputtyával együtt és elfoglalta a Kárpát-medencét. A második (Bulcsú) méltó büntetését kapta, amikor az Augsburg-i csata elvesztése után felakasztották, mert „pogány” létére nem átallott a „békés”, „áhitatos” polgári fejlődést nyugati „kultúr” szomszédainál betöréseivel megzavarni. Ugyanakkor nyíltan vagy titokban, felháborodik a Nürnberg-i és még ma is tartó háborús bűnösök elítélése is kivégzése miatt. Boldogan tapsol az „István, a király” című rockoperának, ahol őse (már akinek) az idegen zsoldosokkal leveretett trónörökös, a magyar FŐÚR: Koppány, félmeztelenül, mosdatlanul, csimbókban lógó hajjal 3 (három) feleségét, akik  - a kép szerint valószínűleg tetvezik őt -, az ágyba hívja (egyszerre). Ha a képet nem is látta, de a szöveg sem kelt felháborodást benne, ahol trágyában fetrengőnek, disznóólban lakónak, feleségeit pedig tetvesnek nevezi. Bezzeg lánya, Réka, már európai viseletben tündököl, mert már felvette a kereszténységet.

Egy pár példát ragadtam csak ki véleményem bizonyítására, ami remélem közelebb visz majd a kölcsönös megértéshez. És most átadom a szót Krupa atyának:

Krupa Sándor:

TÖRÖLJÉTEK EL A GYALÁZATOST!
 

Ma sok berekben divat pörölyözni a Kat. Egyház papjait, tanításait, múltját, jelenét. Hazugnak, ámítónak, maradinak kommunistának mondják magatartását. Nem újság ez Aposzta Julián császártól kezdve a francia Voltaire-n át, aki több mint kétszáz évvel ezelőtt hatásosan világgá kiáltotta: „Töröljétek el a gyalázatost!”, már tudniillik a Kat. Egyházat.

Ebbe a pörölyöző csoportba látszik tartozni Csepregi Ferenc is, aki a Nap Fiai júl.-aug.-i számában a Kat. Egyházzal kapcsolatban gyaláz, cáfol, hazudtol, amit csak elér. Elég alpári és gyűlölködő hangon. Iszonyú fölénnyel, a minden tudás dogmatizmusával tapos, amit csak elér, s handázva köpköd annak a kétezer éves egyháznak az arcára, aki annyi nagy embert, oly kiváló szenteket adott az emberiségnek, és hódító kultúrát a világnak.

Egy szuszra annyi minden összekutyul, hogy könyvek kellenének azok kiigazítására, nem egy lapnak korlátozott oldalai. Már csak azért is, mert már a nagy Pázmány Péterünk megmondotta: „Egy ostoba is tud akkora követ dobni a kútba, hogy sok tudós is nehezen bírja kihúzni!” Csepregi kútba dobott kövei nem nagyok, nem nehezek, mégsem lehet csak úgy kirángatni őket. Meg én nem is vagyok tudós, csak egyszerű pap, akinek fáj, hogy egyháza arcára pöknek és szeretné legalább e gyalázatok egyikét-másikát veronikás kendőjével letörülni.

Érdekes világjelenség, hogy ha valakinek baja van a bibliával, nem a zsidókat szidja, gyalázza, hazudtolja, holott elsősorban övéké ez a könyv, és a protestánsokat sem, akiknek a Biblia a pápájuk, hanem csak a Kat. Egyházat marja miatta! Miért? Volt idő, amikor a Kat. Egyház nem rajongott a Bibliáért. Gyalázzák és elmarasztalják ezért még ma is. Most meg, hogy ajánlja, azért ütlegelik folytonosan. Ki tudna e minden lében kanalaskodók kedvében járni? S tulajdonképpen mit akarnak ezek? Valóban azt, akár így, akár úgy, amit Voltaire akart? „Töröljétek el a gyalázatost!”

Csepregi azzal a nagy „leleplezéssel” kezdi, cikkét, hogy bizonyossággal még azt sem tudjuk, mikor született Jézus. De ezt az egyház nem árulná el a világért sem. És hogy a megadott időpontja helytelen. – Nos, már mindjárt ebben téved Csepregi, mert az egyház sohasem esküdött a használt időpontra és nem „dogmatizálta” időszámítását. Régen sokféleképpen számították az éveket – még ma is -, hátember legyen aki ma pontosságra esküdni merjen. Régen, pár év ide-oda csúszásért nem mentek kardélre. Az egyház Dionysius Exiguus itáliai bencés óta, aki Kr.u. 500 körül élt és próbálta meghatározni pontosan Jézus születésének idejét, tudta, hogy időszámításunk nem pontos arról az időről, amikor sem „egyházak” sem államok nem vezettek anyakönyvet. És ezt sohasem tagadta. Régen az idők rögzítését nem tartották olyan fontosnak, mint ma, látjuk ezt éppen az evangéliumi események leírásában. De a bizonytalankodás nem csak Jézusnál van, hanem minden régi embernél, és eseménynél – de újabbakkal is! – Csepregi pl. halálpontosan tudja-e mikor született Árpád vezérünk, vagy gyula fejedelmünk?

Csepregi szerint a Vatikán igyekszik „megrekedt szekerét, elavult-idejétmúlt és a tudomány által megcáfolt tanai tovább lendíteni elméleti csűrés-csavarással.” Szerinte az Újszövetség szerzőit ma sem ismerjük, és a szövegek kétségbe vonhatók! – Igaz, régen az írók rögzítése sem volt olyan fontos, mint ma. Régen az írás tartalma volta fontosabb, míg ma sokszor az író neve! Ámde az egyházi „hagyomány” – ami nem tudománytalan fecsegés – kezdet óta tisztelettel őrizte, gyűjtötte ezeket a könyveket és szerzőiket számon tartotta, kétségek, nehézségek velük kapcsolatban adódnak és adódhatnak, mint minden régiséggel, amiket az egyház soha, de soha nem tagadott és nem dugdosta a hívek elől. Erről mindenki illő módon meggyőződhet. Mózes könyveiről például nemcsak a zsidók, hanem a Kat. Egyház is ezt mondja: „A hagyomány Mózesnek tulajdonítja”. S ma már azt sem lehet bebizonyítani, hogy lényegét Mózes nem írhatta, hiszen fáraó udvarában élt, s kora tudományában nevelték. Csepregi csűrés-csavarásnak nevezi, ha az Egyház az újabb történelmi, geológiai archeológiai felfedezésekhez igazítja „magyarázatát”. Hát nem ezt teszi minden tudomány saját anyagával? Azt föltétlen hangsúlyozzuk, hogy a Kat. Egyház a Szentírással kapcsolatban sem állít, tanít, „dogmázott” olyant, ami a megcáfolhatatlan tudomány ellenére volna. Természetes, hogy minden mende-monda tudományos mezben megjelenő feltételezésének, elméletnek nem dől be! legalábbis a hivatalos egyház nem!

Tisztelettel kérdezzük, mikor üldözte a Vatikán a magyar múltemlékeit? Adatokat, forrásokat kérünk. Ám természetes, hogy akármilyen mende-monda kútfőt nem fogadhatunk el. A tridenti zsinat előtt a Szentszék alig szólt bele a nemzetek katolikus hitének életébe. Királyok és püspökök intézkedtek. Például Szt. László tiltja el a pogány áldozatokat. Csak nem ő vagy ilyenek jelentik a Vatikánt? S melyik a vatikáni levéltárnak az a része, amibe tilos bekukkantani, nehogy a magyar őshit megismerhető legyen?

Csepregi szerint nem található az a népszámlálás sem, ami Jézus alatt született. Nos, tudott, hogy Augustus császár hét évenként tartott népszámlálást. Az ismertekből ki lehet számítani, hogy Jézus születése körül is lehetett ilyen. Ha a népszámlálást Josephus Flavius zsidó történész nem említi, akkor hiteles, de ha az evangéliumok írói, akkor nem. Miért? Olvasta Csepregi a világtekintélyű francia biblikus Laurentin könyvét angol fordításban? Truth of Xmas? Ha nem, hogyan jöhet elő ósdiságokkal?

Az egyház sohasem állította dogmaként, hogy Jézus december 25-én születet. Csak azt mondja: ezen a napon ünnepeljük Jézus születését! Hogy hogyan történt az, azt is megmagyarázza, hogy nem sundabundázik. Ennek az ünnepnek eredetét, keletkezésének történetét megtalálhatjuk minden lexikonban. A katolikusban is és vallást tárgyaló tankönyvekben, bibliai jegyzetekben. Ebben sincs semmi csűrés-csavarás, ámítás! Miként azokkal a nehézségekkel kapcsoltban sem, amikben Csepregi kéjjel vájkál, remélve, hogy velük megrendítheti a katolikusok hitét. Ezt a megrendítést mégis az egyház nyakába varrja, epésen írván: „A Napkeleti Bölcsekről sem tud semmit a vatikáni bölcselkedés. Nagy a bizonytalanság a judeo-keresztény tanításokban és teljes ellentmondás. Mégis feltétel nélküli elkötelezettséget követelnek meg a híveiktől, pedig úton-útfélen belebonyolódnak saját dogmáik útvesztőjébe. Tekervényes magyarázatokkal, érthetetlen egymásnak ellentmondó állításokkal zavarják lelki zűrzavarba a jámbor hívőt!”

Csepregi nagy merésen XXIII. János pápa szájába olyan kijelentéseket ad, amikről mi nem tudunk. Ilyeneket nem egy pápa, hanem egy gyertyagyújtogqató ministráns sem mondhat. Miért nem adja meg pontosan Csepregi a forrást, a legeredetibb forrást, a zsinati iratokban megjelölve, honnét és honnan veszik? Ha mégis elhangzott volna valami ilyesmi, éppen azokról a moderneskedőkről, teológiai tanításokról szól, akik a modernség címén azt tanítják, amit a hivatalos egyház elítél.

Hogy a biblia részei más népektől összalopkodottak? Különösen az első részben? Ez spanyolviasz csak Csepreginek lehet és áldozatainak, akik a csalétket bekapják. Hatvan évvel ezelőtt már én úgy tanultam, hogy a biblia első részében más népektől átvett események is vannak, de az egyistenhit szemléletében előadva. A Biblia sehol sem állítja, hogy ezeket a könyveket Isten diktálta Mózesnek, vagy valaki. A részek ismétléseiből is világos, hagyományok gyűjteménye, több forrás egybehozása, amelyet később fűztek össze. Egyszerűen adják a szöveget forrás megnevezése nélkül. Aztán az Egyház mindig vallotta, hogy kinyilatkoztatás nemcsak zsidóknak adatott. Isten ezzel megajándékozott más népeket is.

Csepregi ajkán mily bűzösen hangzik a „judeo-keresztény” kifejezés is. Éppen úgy a nyakunkba akarja varrni ezt, mint annyi más, papok is. Divat lett e kifejezés. Judaizmuson értjük: Ószövetségi biblia és talmudi erkölcstan, illetve Biblia és talmudi magyarázat együtt. Nos, ilyen értelmezett judaizmushoz semmi közünk, mert a mi erkölcstanunk forrása nem a Talmud, és Bibliánkat sem a Talmud szerint értelmezzük! Az Ószövetséget CSAK keresztény értelmezéssel fogadjuk el! Ám nem tagadjuk, egyházunkban is vannak – a zsidóknak pedig nagy vágya -, akik azt akarják, hogy a Bibliát talmudi értelezéssel tegyük magunkévá.

Csepregi Szt. Péter egyháza székhelyéül Babilont említi. Az egyház „Babilon” szó alatt mindig Rómát értette, mint jelképes kifejezése a romlásnak, pogányságnak, erkölcstelenségnek. Csepregi szerint Péternek ezt az egyházát semiták rombolták le. Tudós, mágus papjai a megmaradt néppel menekültek, amerre tudtak. Sokan vették útjukat a Kárpát-medence felé, „ahol ugyanaz a nép élt, mint a menekülők és ugyanazt a vallást követte.” Innen származna hát a Magyar Jézus Hit! Szt. Péter hívei hozták magukkal! – mesének nem hangzik rosszul. De csak mese! S ha már mesét kell valódinak elfogadnunk, miért éppen ezt?

Csepregi szerint „a Vatikán főpapjai, papjai a kommunizmus áldozatos hívei. Ebben élen jár a partizán-múltú szovjetet szolgáló, pápa.” – Mit szóljunk ehhez? Itt sem az igazságot mondja, noha a látszat segítségére siet. Való, e tekintetben más magatartást várnánk a pápától. Nem mentségül, mégis tisztelettel kérdezzük: melyik egyház főpapjai, vezetői viselkednek másként? És nem az a „kommunizmus kiszolgáló” pápa olvasta-e a legutóbbi Lengyelország látogatásakor éppen a vezetők fejére a kommunizmus olyan elítélését és bűneit, amiért úgy felháborodott Jaruselski, hogy a világ füle hallatára durván sértegette országa nagy vendégét? Teljes erejével nem szolgálja-e Csepregi is a kommunizmust, amikor a fehér pápát vörösre mázolja, az emberek hitét megölni igyekszik, lelkükbe hintve a hamis tudományoskodás kétségeit? Mi mást akar a kommunizmus? Vesszen a pápa! Vesszen minden vallás – a Magyar Hit is -, de elsősorban a katolikusok! Mégis Reményik Sándor idézettel zárja sorait. Annak a Reményiknek versével, aki bibliás költő volt, és a legszebb vallásos verseket írta.

Csepregi nagy pátosszal mások szája által kérdezi: „Mégis, hogyan lehetséges az, hogy a magyarság még hinni tud a Vatikánnak?”

A kérdésre nem tud felelni. Pedig egyszerű: azért, mert nem hisz a Csepregi-féle meséknek, hitcsavarásoknak, féligazságoknak és bicegő tudoányos máznak. És mivel még nem sikerült őket annyira elrontani, hogy Valtaire-rel és Csepregivel együtt kiáltsák:

„Töröljétek el a gyalázatost!”

*     *     *     *     *

SZABAD MAGYARSÁG, 1988. április

 Előzőleg már  leközöltük A NAP FIAI-ból Krupa Sándornak a Magyar Egyházzal kapcsolatos vitacikkét.  Most alább leközöljük Zakar Gábor történésznek az arra adott válaszát, ugyancsak A NAP FIAI-ból:

ZAKAR GÁBOR:

Hozzászólások egy hozzászóláshoz

Észrevételek Krupa Sándor: "Törüljétek el a gyalázatost!" c. cikkéhez

Tisztelt Krupa Úr!

Én nem ismerem sem Önt, sem Csepregi Ferencet, akinek cik­ke mondanivalóját szánta, én Bécsben élek és mivel csak múlt év novemberétől ér­keznek hozzám A NAP FIAI példányai, így nem ismerem annak a cikknek a tartalmát se, amelyik ilyen nagymértékben háborította fel Önt. Azonban történész vagyok, és cikke - úgy érzem - olyan kérdéseket is érint, amelyeket én se hagyhatok vá­lasz nélkül; a magyarság érdekében.

Abban igazat adok Önnek, hogy a magyar ősvallásról annyira kevés adatunk van, és ezek az adatok is annyira kuszáltak, hogy azok, akik ezeknek nyomán újra fel akarják eleveníteni ezt a vallást, csak a sötétben tapogatóznak. De kinek kö­szönhető mindez?! Nos, majd erről is szót ejtek ebben a cikkben. Abban is igaza van, hogy az ősmagyarok nem voltak keresztények, aki ilyesmit állít, az mesél, sőt én többet mondok ennél: az ősmagyarok - ugyan jól ismerték a vallási tanaikat, de - kinevették és utálták a keresztényeket.

 Mielőtt azonban érdemben is foglalkoznék a cikkével, ne haragudjék, ha kijelentem – mivel Ön is katolikus pap – Öntől fennköltebb hangnemet várna az ember, még akkor is, ha úgy érzi, hogy „az isteni igazságot egyedül képviselő egyházát” méltatlanul támadta meg valaki. Hiszen Ön ilyen kifejezéseket használ: „hazudtol”, „alpári hangon gyaláz”, „handabandázva köpköd”, „az egyház arcára köpnek”, azután Pázmány Péter hasonlatával arra céloz, hogy Csepregi Ferenc ostoba. Noha én nem ismerem Csepregi Ferencet, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy Ön – még ha nem is gondol valaki arra, hogy ez a modor nem illik egy katolikus paphoz – akkor is messzi túllépi egy trgyilagos vita határait, ami az olvasók többségében csak visszatetszést, és nem, amit Ön szeretne: Ön és egyháza iránti rokonszenvet kelthet. Hiszen Ön kimeríti cikkében a becsületsértés bűncselekményének ismérveit! De Krupa Úr! Bocsásson meg, ha megkérdem Önt, mit mondhatnak a cikkét olvasó, azok a vallásos nem-keresztények, akiket „szeretettel teli” katolikus egyháza csupán azért, mert nem hajlandók istenként imádni Jézust, „hitetleneknek”, „pogányoknak” nevez? Nos, mi a véleménye? Ez nem minősíthető az ő vallásuk leköpésének?! Nem szoktam én ilyen gorombán érvelni; csupán azért teszem ezt most, hogy megérezze: mennyire visszataszító, ha valaki egy vitacikkben ilyen szót használ. Vagy Ön talán azt a latin közmondást követi, amely szerint: "Quod licet jovi, non licet bovit!"? Meg kell értenie, hogy ez a rómaiak uralkodását természetesnek tartó és azt ki­fejező alapelv, ma már minden kultúremberben undort kelt. Engedje meg, hogy most minden rosszindulat vagy ellenzés kifejezése nélkül, csupán a tárgyila­gos szemlélet szempontjából felhívjam becses figyelmét arra, hogy, a Kat­olikus Egyház történetét az emberek túlnyomó többsége ma már nem a Vatikán hivatalos álláspontja szerint vizsgálja és a Katolikus Egyház egész történelmi szerepét a pápa nézeteitől nagyon is eltérően ér­tékeli. Én megértem az Ön sértett önérzetét és kifakadásának okát —bár nem he­lyeslem azt a modort, amivel ezt érzékeltette-, de Ön meg se kísérli meg­érteni az ellentábor -nem ateistákra célzok; idétlen, öntelt beképzelt nagyzolókkal ne foglalkozzunk!- érzelmeit. Tessék kérem nyugodtan, minden na­gyobb felzúdulás nélkül, egyszerűen tudomásul venni, hogy a világ  lakosainak többsége -köztük a katolikusok is!- ma már a római pápát nem tekinti se szentnek se atyjának; csupán egy egyszerű egyházfőnek. Ez a közlésem talán meglepi és heves tiltakozásra készteti Önt, de ha tüzetesebben utá­nanéz: meghökkenve fog rádöbbenni, hogy igazam van.. Hiába - én úgy mondanám in­kább: szerencsére - már réges-régen elmúlt az az idő, amikor a pápai átok, még egy nagyhatalmú császárt is, a téli hidegben, mezítlábas vezeklésre kényszerített.

De ha már egy császárt említettem, hadd szóljak néhány szót arról a császár­ról is, akiről Krupa Úr is megemlékezett cikkének első soraiban - igaz csupán ne­vének említésével - mint a Katolikus Egyház ellenségéről: Iulianus Apostata-ról. Nem ártott volna, ha kissé bővebben foglalkozott volna a személyével, meg kellett volna említenie, hogy ez a római császár, aki Kr.u. 362-363-ig uralko­dott, azért tért vissza a régi valláshoz, mert észrevette, hogy a Római Biroda­lomban uralomra jutott (sokáig üldözött) keresztények egyháza nem ismerte el követendő elvként a vallási türelmet; a régi vallás híveit kíméletlenül üldözte, a régi vallásra emlékeztető írásokat és egyéb emlékeket igyekezett teljes egészében megsemmisíteni, el­pusztítani, sőt azokat a Jézus-hivőket is, akik bármiben is az ő hivatalos álláspontjától eltérő vallási tanokat hirdetnek, mint veszedelmes eretnekeket, "az ördög szolgáit" le akarja gyil­koltatni. Iulianus császár nemcsak visszatért a régi hitre, de megtiltotta azt is, hogy a birodalomban bárkit is vallásos hitéért üldözzenek vagy megöljenek! A Katolikus Egyház eretnek-ellenes bujtogatásait engedé­lyezte, de engedélyezte az eretnekek viszontválaszait is és közben felhívta az egész birodalom lakosságának a figyelmét arra, hogy ezek a nagy Jézus-hivők, a "szeretet jegyében" hajlandók lennének egymást kíméletlenül legyil­kolni. Ezért a vakmerőségéért aztán neki, a császárnak kellett életével fizet­nie, mivel a perzsákkal való hadakozása alkalmával, az ütközetben egyik hivő ke­resztény "Jézus nevében, szeretettel" lelőtte őt. Mit szól mindehhez Krupa Úr? Erről sem szabad ám megfeledkezni!

Nincs igaza Krupa Úrnak,  amikor azt állítja: "Érdekes világjelenség, hogy ha valakinek baja van a Bibliával... csak a Katolikus Egyházat marja miatta." Az az  igazság,  hogy időnként a Katolikus Egyházat is. Jézus születésével kapcsolato­san pedig ne tessék valótlan állításokkal vádaskodni! Igenis le kell szögezni a való tényt: a Katolikus Egyház a protestáns   egyházakkal együtt: Jézus születésének napját december 25-re teszi, azaz 24.-ének 25.-ére virradójára: 24-én éjjel 24 órára. Ezt az  időpontot jelölik meg pontosan születése idejé­nek. Ha ez nem így van, mondja csak Krupa Úr; miért is van dec. 24-én éjféli mise? Ez aztán már csak azért is érdekes, és nevetséges, mivel a Jézus-hívők szerint: Jahve-isten dec. 8-án közösült Máriával; vagyis a Jézus gyerek e szerint több mint 12 hónap múlva született meg, anélkül, azonban, hogy a magzat -embrió- kifejlődött volna Mária méhében, ő a  közösülés után is szűz maradt és szűzen szült.  Így lett ő Mária Szűzanya és így szülte Jézust: a semmiből.  Kedves Krupa Úr!  Nagyon szépen kérem Önt, ne vegye egyházgyalázásnak, ha megkérdem:  nem érzi,  hogy milyen meseszerűen képtelen zagyvaság ez? Nem is beszélve  a több mint 12 hónapról? Csakhogy mindenki  tudja ám azt is,  hogyan is keletkezett ez  a 12 hónapos időköz. Ön is jól tudja ezt. Éppen ezért jobb lett volna, ha erről a kérdésről hallgat. A Római Birodalomban dec. 25-én volt a Lupercalia vallási ünnepe s ez az ünnep annyira elterjedt a birodalom egész területén, hogy az uralomra került új vallás nem  tudta az ünnepet eltöröl­ni, megszüntetni. Így aztán azt a megoldást választották, hogy erre a napra tették Jézus születésének ünnepét. Jézus születésének évét pedig Krupa Úr állításával ellentétben minden egyház, katolikus és protestáns egyhá­zak egyaránt a jelenlegi  időszámításunk kezdőpontjára teszi és eddig még soha egyik Jézus-hívő egyház se állította -csak   egyes szekták!- hogy  ez  a számítás  téves.

Mint történész egyenesen meglepőnek találom Krupa Úr, azt az állítását, hogy az Ókorban nem volt pontos időszámítás, hogy mint írja: "régen az idők rögzítését nem tartották olyan fontosnak, mint ma". Lehet, hogy Ön nem nagyon ked­velte a történelmet és már a gimnáziumban is mindig bukásra állt ebből a tantárgyból, de azt minden középiskolás gyerek tudja, hogy az Ókor minden kultúrnépe rendelkezett időszámítással és pontos naptárral . Mivel a sumérok, akkádok, káldok, babiloniak, médek, perzsák, ó-egyiptomiak csillagászattal is foglalkoztak; ez természetes volt. Az évszako­kat is pontosan számon tartották. Lehetetlen, hogy Ön ne hallott volna az ókori hold- és napévről és ne tudná, hogy az Ókorban már használták a nap és homokórát. Azt is tudnia kell, hogy az ókori görögök saját történelmi kor­szakaikat az első Olimpiától, Kr.e. 776-tól, a rómaiak pedig Róma Város alapí­tásától (ab urbe condita): Kr.e. 753-tól számították. Arról is tudnia kell, hogy a köztársasági Rómában az éveket az uralmon lévő consulok nevével is jelezték. Az se igaz, hogy ne hallott volna: Julius Caesarnak az egész Római Birodalomra kiterjedő naptárreformjáról. Ne akarjon egyháza védelmezéseként másokat félreve­zetni! Mindebből kiderül, hogy a kultúrnépek régen is fontosnak tartották az idők rögzítését.

Mindezekből kiderül, hogy Krupa Úr, katolikus pap létére nemcsak az ókori történelmet nem ismeri, de a magyar történelmet sem. Fel kell világosítanom, hogy Árpád nem vezérünk, hanem fejedelmünk volt, és Gyula nevű fejedelme a magyaroknak nem volt sohase. Azt pedig, hogy nem tudjuk pontosan Árpád fejedelem születésének idejét, nem annak köszönhetjük, hogy a magyaroknál nem volt pontos időszámítás, hanem elsősorban annak, hogy az idegen – német, olasz, cseh – keresztény térítő papok, szerzetesek és lovagok z ősi magyar rovásos feljegyzéseket, „elpusztítandó pogány förmedvényeket” teljes egészében megsemmisítették. Ne tessék úgy tenni, mintha most hallana életében először erről!

Egyházát mentegető védekezéséből nem igaz az az állítás sem, hogy régen az írás tartalma fontosabb volt, mint az író neve. Erre nem lehet kellő bizonyíték az, hogy sok ókori műnek nem tudjuk ki volt az írója. Az Ókorban is fontos volt az író neve, akárcsak ma. Ne akarja azt mondani, hogy nem tudjuk, ki is írta a híres ógörög drámákat! Ön sose hallotta Aristhopanes vagy Sophokles nevét? Nem tudja ki volt Platón, Aristoteles, Archimedes, Sapho, Thukydides, Plutarchos, Herodotos? Senki se ismeri Cato, Plinius, Phaedrus, Ca-tulus, Propertius, Livius, Ovidius, Horatius, Tacitus nevét? Vagy azt akarja ta­lán bizonyítani nekünk, hogy nem is ők írták a nekik tulajdonított mű­veket? De Krupa Úr! Ne gondoljon már mindenkit ennyire tájékozatlannak és mű­veletlennek!

            Azt nem lehet a Katolikus  Egyház gyalázásának minősíteni, ha kénytelen az ember   tárgyilagosan   megállapítani,   hogy   a   Vatikán   papjai   által:    "egyházi tudománynak" nevezett teológiai gyűjtemény nélkülözi a tudomány minden ismérvét. A keresztények által "újszövetségi szentírásnak" nevezett könyvgyűj­temény szerzői pedig, bármennyire is kellemetlen ez Önnek, de még ma sincsenek történettudományilag hitelesítve.  Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem biztos, hogy   az ún. evangélium könyveit azok a szemé­lyek írták, akiknek a nevével  jelzik azokat. Ezen  felesleges  vitáznia, mivel ez letagadhatatlan tény. Mózes 5 könyvénél pedig nem az a lényeg, hogy azokat valóban mind Mózes írta-e, vagy sem, hanem, hogy a zsidók azt Tórának /Törvénynek/ és a Jézus-hivők valamennyien -a katolikusok is!- "Szentírásnak" tartják, abban a hitben, hogy szerzőik azt Jahve isten sugalmazására írták. Ön az első katolikus pap, aki ezt tagadja. De legyen szíves és mondja meg, ha ezt szerzői nem Jahve isten sugalmazására írták, akkor a Katolikus Egyház és Ön is, miért tartja ezt  "Szentírásnak?"

Ami a Katolikus Egyház és a mindenkori tudomány viszonyát illeti, az is történelmi tény, hogy az mindig is a legélesebb szembenállásnak volt minősít­hető és a Katolikus Egyház mindig csak  legvégső pillanatban  hátrált meg és   ismerte   be   töredelmesen,  hogy hosszú ideig butaságokhoz ra­gaszkodott   görcsösen.    Ez   mindig   csupán   akkor   következett   már be, amikor a további merev magatartás,  a pápát    és  a bíbornoki udvarát köznevetség tárgyává tették volna.  Ne akarja letagadni, hogy   például a Katolikus Egyház borzalmas erőszakszervezet a "Szent Inkvizíció" megfenyeget­te a páduai egyetemnek a maga korában világhírű matematikai tanárát és csillagá­szát: Galileo Galileit (1564-1642), hogy ha továbbra is  azt tanítja, hogy a Világmindenség központja a Nap és nem a Föld, és a Föld forog a Nap és önmaga körül is, nem pedig áll egy helyben - ha ezt nem vonja vissza! - akkor a "Szent Inkvizíció" le fogja őt tartóztatni, mint az ördögökkel cimboráló eretneket, ki fogja őt taszítani az egyházból és rábízza őt a törvényszék "igazságos  ítéletére." Ezért azután, ez a világhírű tudós - mivel nem akarta, hogy elevenen máglyán égessék el - visszavonta tanítását "tévedésnek” minősítve azt, és csak halálos ágyán, haldokolva merészelte kimondani az azóta szállóigévé lett szavakat:  "Eppur si muove!" /És mégis mozog!  T.I.a Föld/. Éppen ez az eset a legmegfelelőbb bizonyítéka annak, hogy a Katolikus Egyház dogmái ellentmondanak mindenfajta tudománynak és azok csupán egyes pápák fantasztikus elképzelései. Ügyetlen eről­ködés volt az Ön részéről azt bizonygatni, hogy a tudományok művelői is csupán megkésve fogadják  el  a legújabb kutatások eredményeit. Az igaz, hogy a történelemtudományok esetében, bizonyos államok politikai számításból nem engedik  ismertetni a legújabb kutatások eredményeit.  De egyébként a tudományok egész értékrendszerüket a legújabb kutatások eredményeire alapozzák, nem pedig utólag, megkésve alkalmazkodnak a bebizonyított és cáfolhatatlan igazságokhoz, mint azt a Katolikus Egyház teszi. E két magatartás közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez a két magatartás nem azonos egymással.

Valósággal meghökkentő, hogy magyar ember – mert Ön, Krupa Úr, ugye magyarnak tartja magát? – úgy beszél Szent László királyunkról, hogy „ő és az ilyenek”. Krupa Úr! Én magyar vagyok. A legtöbb dologban nem osztom ugyan Szent László királyunk nézetét – úgy érzem, ez nem csodálható – de az ellen, mint magyar ember a legerélyesebben tiltakozom, hogy bárki is magyarul Szent Lászlót így emlegesse! Noha Szent László is ellene volt a régi magyar vallás visszaállításának, de mégis, a magyarság ősi rovásírásos emlékeinek tömeges méretű elpusztítása nem Szent László, hanem az Ön egyháza által sokkal többre becsült Szent István „dicső” tette volt. Én megértem Szent István tisztelőinek idegenkedését, hiszen Szent László unokája volt - annak a Vászolynak, akivel Szent  István olyan aljasul bánt el.  A magyarság nemzeti önérzetét súlyosan sértő tetteket nem Szent László, hanem Szent István követte el. Ő vágatta négy felé nagybátyja, Koppány testét, miután idegen lovagokkal  leverte seregét, ő volt: Szent István, aki fia, Imre herceg halála után csupán azért nem hajlandó apai unokatestvérét a keleti  ortodox kereszténység felvételékor Vazul nevet kapott Vászolyt jogos utódjának elismerni, mivel Vászoly nem volt hajlandó megígérni neki, hogy mint király, mindenképpen fenntartja a nyugati  szövetséget. Ekkor nevezte meg - Gellért püspök javaslatára - Orseolo Pétert utódjául. Mikor erre vá­laszul Vászoly hívei merényletet kísérelnek meg ellene, a merénylőnek ugyan megkegyelmez,  de Gellért püspök javaslatára Vászolyt elfogatja, fülébe forró ólmot öntve megsüketítik őt: ez a "kegyes szent király", majd Orseolo   Péter javaslatára   a   szemeit   is   kiszúratja   és   egész   családját  száműzi   az országból.  Különben Szt.     Istvánnak köszönhetjük azt az elvet, amit ő állított fel és amely úgy szólt, hogy "minden keresztény, aki Magyarországon él, nyelvre és nemzetiségre való tekintet nélkül:   a magyar nemzet egyenjogú tagja." Van-e ennél hitványabb gondolat? Ennek jegyében lettek bevándorolt nemzetiségek a magyarok urai,  ennek köszönhetjük hazánk romlását és Szt. István halála után az ő nimbuszát ápoló papoknak,  hogy ezt az elvet továbbra is  fenntartva:   sikerült nemzetünket  rabságba  dönteni   és  védtelenül  szolgáltatni ki  csehek,  románok, szerbek kegyetlenkedéseinek.   Szt.   István "áldásos művét méltóképpen" folytatta utóda: Péter, még több olasz és német papot, szerzetest és lovagot hívott be az' országba. Ezek aztán kellőképpen szipolyozták, sanyargatták, gyötörték nemzetün­ket, míg végül a magyarság megunta Péter uralmát és helyette Abát választotta királlyá, mikor aztán Péter a német császár III. Henrik segítségével Abát leverte és kivégeztette    s  egy év múlva az egész országot  III. Henrik    német császárnak ajándékozta,  tört ki az egész országban Vatha vezetésével a hatalmas nemzeti  felkelés, amit  a katolikus  egyház  becsmérlőén  csak "Vatha-féle pogány lázadásként" emlegetett és így is került bele történelmünkbe, a szerzetes krónikások tolla nyomán. A feldühödött felkelők, miután elfogták Péter  királyt,   azért  szúrták ki a szemeit, mert ő javasolta Szent Istvánnak, hogy Vászolyt ne csak megsüketítse, de a szemeit is szúrassa ki. Péter aztán belehalt sebeibe. Nem kell tehát a lényegről elterelni a figyelmet Krupa Úr! Szent László király sokkal nagyobb alakja történelmünknek, mint Szent István. Szent István magyar-ellenes tevékenységét a  magyar  nemzet  minden elnyomója nagyra értékelte. Róla rajongással beszélnek ma a szovjetbérenc kommunisták  is.

Ön nagyon tájékozatlannak nézi a magyarságot, mivel felteszi a kérdést: „…mikor üldözte a Vatikán a magyar múlt emlékeit? Adatokat, pontos forrást kérünk." Először is tisztázzuk: A Katolikus Egyház hivatalos vonalát nem csupán egyedül a pápa és bíborosi udvara jelenti, hanem mint jól tudja: az egyes országokban a pápa   által   kinevezett   érsekek  s  az érsekek által kinevezett püspökök. Másodszor: Ön azt gondolja: nem tudja senki se, hogy a Katolikus Egyháznak az egyes államokban nem volt világi hatalma? De vajon kik voltak, akik a királyt és híveit a követendő magatartásukat illetőleg "jó tanácsokkal" látták el, mint "lelki atyák"? Kik voltak a tanácsadói Géza fejedelemnek, a "véreskezű Gézának", aki a németek minden ismertebb ellenségét le­gyilkoltatta? Azután fiának Vajknak, a későbbi Szent Istvánnak? Nem az idegen olasz és német papok és szerzetesek? Nem a velencei – olasz Gellért püspök volt  Szent István legfőbb "tanácsosa", sőt mi több, fiának Imre hercegnek is a nevelője? Nem ő lázította-e a magyarság ősi kultúremlékeinek megsemmisítésére? Kinek a tanácsára fogatta el   Vászoly-Vazult? Kinek a tanácsára nevezte meg utódául Pétert? Tessék?! Talán azt hiszi, hogy Gellért püspököt 1046-ban a nemzeti felkelés  idejében a "vérszomjas magyarok",   ahogy később becsmérelték őket: "a gonosz pogány lázadók" minden ok nélkül, mint valamiféle "ártatlan ke­resztény papot" ölték meg? Ön tényleg igen sok műveletlenséget tételez  fel őseinkről. 

Most pedig visszatérve a világtörténelem szakaszaira, csak úgy megjegyzem, nyilván, mint katolikus pap jól tudja, hogy az egyes pápák a "krisztusi szeretet" jegyében mennyi eretneket mészároltak le. Amikor azonban úgy látszott, hogy az eretnekek száma nagymértékben növekszik: akkor pápai rendeletre megszületett a Szent Inkvizíció Hivatala. Ezt a "hivatalt" azaz hóhéri hivatást IX. Gergely pápa 1232-ben a dominikánus szerzetesrendre ruházta át. Remélem nem szándékszik tagadni, Krupa Úr, hogy ez a testület hírhedt volt elvetemült gazságairól és szadista hóhérai a legborzalmasabb kínvallatásnak vetették alá a kezükbe került áldozatokat, hogy aztán átadva őket a "világi hatalom képviselőinek" máglyán fejezzék be testi életüket. Ezt is a Katolikus Egyház művelte. Ne feledkezzék meg erről! Annál inkább ne, mivel az egész világ még máig is emlékszik rá. Gondolom, tudja, mit jelent ez a szó: autodafé. Ez olyan ünnepség volt, amelyiken az egyház a résztvevőket búcsúban részesítette, és az ünnepélyes mise után, nyilvános ünnepség keretében égették el máglyán az eretnekeket. Az összes inkvizíció közül a leghírhedtebb a spanyol volt. Bizonyára hallott ennek a társaságnak kedvelt kínzási módszeréről, a „spanyolcsizmáról”. Hogy minden inkvizíció valamennyi tagja elvetemült gazember volt: ez tény, de hogy miért nevezték ezt a szörnyintézményt „szentnek”, azt nem tudom. Azért talán, mert mészáros hóhérmunkájukat Jézus nevében végezték, és szentelt vízzel hintették be a kínzóeszközöket? Ezt Önnek kell jobban tudnia. Büszke is lehet rá, hogy egy olyan egyház papja, amelyik elfogadható érvek helyett 700 esztendeig ilyen „szeretet-eszközökkel” (kínpad, kínzóeszközök, máglyán elégetés) küzdött vallása uralmáért.

Krupa Úr! Ön katolikus pap, mégsem tanult annyi jó modort, hogy tudja: egy vitacikknél se szólítunk meg valakit csupán vezetéknevén. Ön számtalanszor így írja: "Csepregi". Nem szeretném, ha az én cikkemre adott válaszában is ha­sonlóképpen megfeledkeznék a jó modorról és csupán a vezeték nevemen szólítana meg. Az ilyenféle műveletlenség engem nagyon felháborítana. Én ugyanis ember va­gyok, és nem vagyok senkinek se a kutyája még katolikus papnak se.

Most pedig a könyvutalásával kapcsolatosan megjegyzem: a kereszténységgel fog­lalkozó könyvek száma irdatlan nagy mennyiségű. Önnek is tudnia kell, hogy csupán a legalapvetőbb munkák száma is több mint száz. Nos, mondja csak: nem érzi mennyire furcsa, hogy Ön ezek közül egyetlenegyet kiragadva, azt ajánlja Csepregi Ferenc figyelmébe? Mit szólna ah­hoz, ha Csepregi Ferenc az Ön kezébe adna egy olyan listát, amelyi­ken 40 olyan a kereszténységgel foglalkozó könyv lenne, amelyikről Ön még életében sose hallott? De igaz nagyon sok kereszténységgel foglalkozó könyvet már csak azért sem olvashatna el, mivel egyháza a tiltott könyvek jegyzékére tette, az ún. egyházi indexre. Ilyen jegyzékre tette a Vatikán ugyanis nemcsak az erkölcsileg kifogásolható műveket, hanem minden olyan könyvet, amelyiknek a tartalma nagy mértékben eltér a Katolikus Egyház hivata­los irányzatától.

A kereszténység és a zsidó vallás összefüggésének tekintetében Krupa Úr felesleges a magyarázkodás... Minden Jézus-hitű vallás - katolikus, protenstáns: szektáikkal együtt - a zsidó vallásra épül. Jézus, aki zsidó volt maga mondta, hogy ő nem azért jött, hogy a törvényt -Tórát - eltörölje, ha­nem, hogy beteljesítse azt - Máté 5.r.17-18 v. Jézus Messiásnak tartotta önmagát. Azért, mert a Biblia görög fordítója a Messiás szót Kristosnak fordí­totta, amiből lett a latin Christus, semmit se von le abból, hogy ő Messiásnak tartotta önmagát. Minden keresztény Jézus-hívő, a zsidók biblikus könyveit "Ószövetségi Szentírásnak" említi és tartja. Mózes 5 könyve, a Tóra nélkül ma nincs se Katolikus Egyház, se protestáns egyházak. Éppen azért minden ke­reszténység "judeo kereszténység". Az viszont igaz, hogy az ősmagyarok nem vol­tak keresztények. Az is bizonyos, hogy Péter ugyanúgy zsidó volt, mint Pál. Ha­mis beállítás, amikor kettejük nevével két különböző irányzatot akarnak egyesek megjelölni és Péter zsidót nem tartják sémita fajúnak, csak Pál zsidót. [Péter zsidó voltára semmiféle hiteles történelmi bizonyíték nincs. Miként egyetlen apostol – Iskarióti Júdás kivételével –, vonatkozásában sem! – Aranyi]

Mivel Ön megkérdezte, hogy "melyik egyházfőpapjai és vezetői viselkednek más­ként", mint a jelenlegi pápa, előbb - mielőtt válaszolnék erre - én is fel kell, hogy tegyem Önnek a kérdést Krupa Úr: valóban nem tudja ezt, vagy csak úgy tesz, mintha nem tudná?! Tényleg nem hallott semmit a dalai lámáról?! A dalai láma nem fogott kezet a tibeti nép ateista lemészárlóival, nem tárgyalt a kínai kommunista vezetőkkel, nem fogadta el kommunista bitangok meghívását, pedig a kínai kom­munisták boldogok lennének, ha a vendégük lenne. Még egy döntő különb­ség is van a dalai láma és a jelenlegi római pápa között: mégpedig az, hogy ő nyugodtan mer utazni a világ bármely pontjára, és nem vigyáz egyet­len titkosrendőr se a testi épségére. Ezt a pápát viszont annyira "szeretik" a világ népei, hogy bárhova is utazik, mindenütt 20.000  - húszezer - titkosrendőr vigyáz rá és csak golyóálló üvegekkel el­látott gépkocsiban merészel a népek előtt mutatkozni.

Nem tagadható, hogy a magyar nemzet tagjai közt is voltak olyan hívő katolikusok, akik kiváló emberek, sőt nemzeti hősök is lettek. Voltak katolikus nemze­ti hőseink közt papok is, mint például Mindszenthy József hercegprímás. De vajon ezek az emberek nagy emberi egyéniségüket, kiváló tulajdonságaikat, jeles hazafias helytállásukat kizárólag csak annak köszönhették-e, hogy katolikus vallási szellemben nevelkedtek? Nem. Mivel a protestáns magyarok között is voltak szép számmal kiváló emberek és nagy hazafiak. Amelyik egyház pedig leül tárgyalni ateista vallásellenes politikusokkal, az nemcsak becsapja, félrevezeti híveit, de egyben megtagadja saját valláserkölcsi alapjait is.

Nem tudom, Csepregi Ferenc honnan vette a magyarországi hitélettel kapcsolatos értesüléseit, de nyilvánvaló, hogy mi, akik itt Bécsben élünk, közelebb vagyunk Magyarországhoz. Így aztán, Krupa Úr, el kell, hogy keserítsem, mert 3. legfrissebb itteni hírek szerint: miközben a református és evangélikus temp­lomok látogatottsága Magyarországon egyre növekszik, a katolikus temp­lomoké egyre csökken.

Befejezésül ellent kell mondanom a cikke bevezetőjében mondott rajongó szava­inak; ugyanis hódító kultúrát a Katolikus Egyház egyáltalán nem adott a világnak. Kórházak és iskolák alapítása nem bizonyság erre. Amelyik egyház diadalútját egyházi árok, könyvek indexre tétele, kínpad, tudósok és vallási rajongók lemészárlása követi, vér és emberek alatt meggyújtott máglyák lobogó tüzének lángja jelezte; nem hódító kultúrát, hanem vallási erőszakot és rémuralmat adott a világnak. Ettől a rémuralomtól csak akkor kezdett megszabadulni a világ, amikor a német fejedelmek megakadályozták, hogy Luther Mártont is máglyán égessék el.

Végül ne haragudjék, de nem értem: miért használ Ön az egész cikkében többes­ számot. Krupa Sándor több embert jelent, nem egyet?!

 Remélem, írásom nem minősíti egyháza megsértésének, nemzetem igaz ügyének szolgálatáért írtam minden sorát.

A szerkesztő megjegyzése: 

A magyarság körében - úgy otthon, mint külföldön - egyre jobban terjed a magyar vallás visszaállításának gondolata, látván, hogy tartós megmaradást csak az biztosíthat egy népnek, sőt több mint ezer év után nemzetet kovácsolhat újból e népből. Mivel az elpusztított ősi vallásnak nem található semmi nyoma, kétféle felfogás alakult ki: a Krisztus-hívő magyar vallás, akik a mai napig is tartó zsidó felfogást hirdetik, hogy Krisztus nem volt zsidó; a másik egyistenhívő, főleg magyarságtudatot és erkölcsi tanításokat hirdet. - Mindkét felfo­gásnak helyet adtam lapunkban, sőt helyet adtam Krupa Sándor katolikus pap egy­házát védő Írásának is. (Amit sokan kifogásoltak is.) Mivel nem volt szándékom­ban a vitát tovább folytatni, -részemről befejezettnek vettem a vitát -, termé­szetesen időnként továbbra is közölve a magyar egyházak híreit. Krupa Sándor­ral személyes levelezésben állok, A N.F.-t rendszeresen küldöm neki, akkor is ha a magyar vallásról van benne szó; többször közöltem írást is tőle. Éppen ezért meglepődve hallottam, hogy ugyanakkor, amikor nekem levélben köszönetét fejezte ki az írása közléséért, a Katolikus Magyarok Vasárnapjában egy cikket közölt A Nap Fiai ellen. Az olvasóra bízom, hogy megfelelő jelzővel illesse ezt az - enyhén szólva - furcsa eljárást. Ez késztetett e hozzászólás leközlésére. 

A SZABAD MAGYARSÁG szerkesztőjének megjegyzése:                                                         

A Nap Fiai szerkesztőjének a magyar egyházzal kapcsolatos véleményével és a magyar egyházakkal kapcsolatos cikkek lehozásával tökéletesen egyetértek és engem is hasonló szándékok vezettek a vallási vitacikkek lehozásával. Nem hiszem, hogy az az egyház, mely nem állja meg a nyilvánosságot, képes arra, hogy megmaradjon.

Vissza a nyitólapra